The Pickwick Papers

by Charles Dickens

Aligned by: HTLAL collection


English

Hungarian

Source: Project Gutenberg
Audiobook available here
Source: mek.oszk.hu
Translation: Sándor Hevesi, Géza Ottlik
Audiobook available here
Pickwick PapersA Pickwick klub
Jules VerneJules Verne
BOOK II. KÖTET
CHAPTER I THE PICKWICKIANSELSŐ FEJEZET: A pickwickisták
The first ray of light which illumines the gloom, and converts into a dazzling brilliancy that obscurity in which the earlier history of the public career of the immortal Pickwick would appear to be involved, is derived from the perusal of the following entry in the Transactions of the Pickwick Club, which the editor of these papers feels the highest pleasure in laying before his readers, as a proof of the careful attention, indefatigable assiduity, and nice discrimination, with which his search among the multifarious documents confided to him has been conducted.Az első fénysugár, amely bevilágít a homályba és vakító ragyogással oszlatja szét a halha­tat­lan Pickwick úr közéleti pályafutásának kezdetére látszólag boruló ködöt - az első fénysugár a Pickwick Klub tudományos összejöveteleiről felvett jegyzőkönyv átolvasása nyomán gyullad ki előttünk. A Pickwick Klub hátrahagyott iratainak sajtó alá rendezője büszkén és boldogan adja most az olvasó kezébe ezt az alábbi jegyzőkönyvet, annak bizonyságául, hogy milyen odaadó figyelemmel, milyen gondos mérlegeléssel és milyen lankadatlan szorgalommal tanul­mányozta át a rábízott számos és sokféle eredeti okiratot.
'May 12, 1827. Joseph Smiggers, Esq., P.V.P.M.P.C. [Perpetual Vice-President--Member Pickwick Club], presiding. The following resolutions unanimously agreed to:--„1827. május 12-én. Elnök: Joseph Smiggers úr, P. K. T. és Ö. A. E.1 Az alább követ­kező határozati javaslatok egyhangúlag elfogadtattak:
'That this Association has heard read, with feelings of unmingled satisfaction, and unqualified approval, the paper communicated by Samuel Pickwick, Esq., G.C.M.P.C. [General Chairman--Member Pickwick Club], entitled "Speculations on the Source of the Hampstead Ponds, with some Observations on the Theory of Tittlebats;" and that this Association does hereby return its warmest thanks to the said Samuel Pickwick, Esq., G.C.M.P.C., for the same.Az egybegyűlt társulat osztatlan tetszéssel és a legteljesebb helyesléssel hallgatta meg Samuel Pickwick úr, P. K. T. és D. E.2 felolvasását. Az értékes előadásért, melynek címe: »Fejtegetések a hampsteadi halastavak forrásának lelőhelyéről és néhány meg­jegyzés a tüskés pikófélék kérdéséről«, az egybegyűlt társulat ezennel hálás köszönetét fejezi ki fent nevezett Samuel Pickwick úrnak, P. K. T. és D. E.-nek.
'That while this Association is deeply sensible of the advantages which must accrue to the cause of science, from the production to which they have just adverted--no less than from the unwearied researches of Samuel Pickwick, Esq., G.C.M.P.C., in Hornsey, Highgate, Brixton, and Camberwell--they cannot but entertain a lively sense of the inestimable benefits which must inevitably result from carrying the speculations of that learned man into a wider field, from extending his travels, and, consequently, enlarging his sphere of observation, to the advancement of knowledge, and the diffusion of learning.Az egybegyűlt társulat tökéletesen tisztában van azzal, hogy az említett - és imént meghallgatott - előadás éppoly áldásosan szolgálja a tudomány ügyét, mint Samuel Pickwick úrnak, P. K. T. és D. E.-nek a Hornseyben, Highgate-ben, Brixtonban és Camberwellben végzett fáradhatatlan kutatásai - másrészt azonban nem hunyhat szemet afölött sem, hogy milyen felbecsülhetetlen előnyökkel járna, szükségszerűen, ha ez a jeles tudós tágabb területekre is kiterjeszthetné tanulmányait, ha kibővíthetné utazásai­nak s ennélfogva megfigyeléseinek és tapasztalatainak körét, a tudomány haladása és a műveltség terjesztése érdekében.
'That, with the view just mentioned, this Association has taken into its serious consideration a proposal, emanating from the aforesaid, Samuel Pickwick, Esq., G.C.M.P.C., and three other Pickwickians hereinafter named, for forming a new branch of United Pickwickians, under the title of The Corresponding Society of the Pickwick Club.Az egybegyűlt társulat tehát a fent említett szempont szem előtt tartásával komoly megfontolás tárgyává tette fent nevezett Samuel Pickwick úrnak, P. K. T. és D. E., valamint három másik, az alábbiakban név szerint felsorolt pickwickistának azt a javaslatát, hogy alakíttassék az Egyesült Pickwickisták Társaságának egy új szakosz­tálya, a Pickwick Klub Levelező Csoportja (P. K. L. Cs.) néven.
'That the said proposal has received the sanction and approval of this Association.Ezt a határozati javaslatot az egybegyűlt társulat egyhangú helyesléssel elfogadta.
'That the Corresponding Society of the Pickwick Club is therefore hereby constituted; and that Samuel Pickwick, Esq., G.C.M.P.C., Tracy Tupman, Esq., M.P.C., Augustus Snodgrass, Esq., M.P.C., and Nathaniel Winkle, Esq., M.P.C., are hereby nominated and appointed members of the same; and that they be requested to forward, from time to time, authenticated accounts of their journeys and investigations, of their observations of character and manners, and of the whole of their adventures, together with all tales and papers to which local scenery or associations may give rise, to the Pickwick Club, stationed in London.A Pickwick Klub Levelező Csoportja ennélfogva ezennel megalakult; s a csoport tagjaivá ezennel kineveztettek: Samuel Pickwick úr, P. K. T. és D. E., Tracy Tupman úr, P. K. T., Augustus Snodgrass úr, P. K. T. és Nathaniel Winkle úr, P. K. T.; akik ezennel felkérettek, hogy időről időre küldjék majd el az utazásaikról és a kutatásaikról szóló hiteles beszámolójukat, az emberekről és a szokásaikról szerzett különféle tapaszta­lataikat, a kalandjaikról, viszontagságaikról, valamint a helyszínen gyűjtött adalékokról és elbeszélésekről szóló jelentésüket a Londonban székelő Pickwick Klubnak.
'That this Association cordially recognises the principle of every member of the Corresponding Society defraying his own travelling expenses; and that it sees no objection whatever to the members of the said society pursuing their inquiries for any length of time they please, upon the same terms.Az egybegyűlt társulat készséggel elismeri azt az alapelvet, hogy a levelező csoport minden egyes tagja a saját zsebéből fedezheti útiköltségeit; továbbá semmiféle akadályt nem lát fennforogni arra nézve, hogy a nevezett csoport tagjai addig folytathassák tanulmányutazásaikat ezen az alapon, ameddig csak jólesik nekik.
'That the members of the aforesaid Corresponding Society be, and are hereby informed, that their proposal to pay the postage of their letters, and the carriage of their parcels, has been deliberated upon by this Association: that this Association considers such proposal worthy of the great minds from which it emanated, and that it hereby signifies its perfect acquiescence therein.'A fent nevezett levelező csoport tagjainak tudomására adandó, és ezennel jegyző­könyvileg tudomásukra adatik, hogy a társulat gondos mérlegelés tárgyává tette azt az indítványukat, hogy a leveleik és postai csomagjaik portóköltségét szintén maguk viselik; s az egybegyűlt társulat méltónak találta ezt az indítványt azokhoz a nagy szelle­mekhez, akik felvetették, és ezennel a legteljesebb mértékben hozzájárul a javaslathoz.”
A casual observer, adds the secretary, to whose notes we are indebted for the following account--a casual observer might possibly have remarked nothing extraordinary in the bald head, and circular spectacles, which were intently turned towards his (the secretary's) face, during the reading of the above resolutions: to those who knew that the gigantic brain of Pickwick was working beneath that forehead, and that the beaming eyes of Pickwick were twinkling behind those glasses, the sight was indeed an interesting one. There sat the man who had traced to their source the mighty ponds of Hampstead, and agitated the scientific world with his Theory of Tittlebats, as calm and unmoved as the deep waters of the one on a frosty day, or as a solitary specimen of the other in the inmost recesses of an earthen jar. And how much more interesting did the spectacle become, when, starting into full life and animation, as a simultaneous call for 'Pickwick' burst from his followers, that illustrious man slowly mounted into the Windsor chair, on which he had been previously seated, and addressed the club himself had founded. What a study for an artist did that exciting scene present! The eloquent Pickwick, with one hand gracefully concealed behind his coat tails, and the other waving in air to assist his glowing declamation; his elevated position revealing those tights and gaiters, which, had they clothed an ordinary man, might have passed without observation, but which, when Pickwick clothed them--if we may use the expression--inspired involuntary awe and respect; surrounded by the men who had volunteered to share the perils of his travels, and who were destined to participate in the glories of his discoveries. On his right sat Mr. Tracy Tupman--the too susceptible Tupman, who to the wisdom and experience of maturer years superadded the enthusiasm and ardour of a boy in the most interesting and pardonable of human weaknesses--love. Time and feeding had expanded that once romantic form; the black silk waistcoat had become more and more developed; inch by inch had the gold watch-chain beneath it disappeared from within the range of Tupman's vision; and gradually had the capacious chin encroached upon the borders of the white cravat: but the soul of Tupman had known no change --admiration of the fair sex was still its ruling passion. On the left of his great leader sat the poetic Snodgrass, and near him again the sporting Winkle; the former poetically enveloped in a mysterious blue cloak with a canine-skin collar, and the latter communicating additional lustre to a new green shooting-coat, plaid neckerchief, and closely-fitted drabs.A felületes szemlélő - teszi hozzá a jegyző, akinek ezt a beszámolót köszönhetjük -, a felületes szemlélő semmi rendkívülit nem talált volna azon a kopasz főn és azon a kerek pápaszemen, amely a fenti határozatok felolvasása alatt figyelmesen bámult a jegyző arcába; de akik tudták, hogy e tar koponyában egy Pickwick gigászi agyveleje dolgozik, s hogy e szemüveg mögül egy Pickwick sugárzó, éles tekintete villog elő, azokat bizony lenyűgözte ez a látvány. Itt ült az a férfi, aki kikutatta az óriási hampsteadi halastavak forrását, aki lázba hozta az egész tudományos világot a tüskés pikófélékről szóló elméletével - itt ült, olyan higgadtan, olyan szenvtelen nyugalommal, akárcsak a fent nevezett halastavak télvíz idején, amikor be vannak fagyva - vagy akárcsak a fent nevezett tüskés pikók egyike, ha a halászok agyagkorsójának a mélyére került. De még sokkal lenyűgözőbbé vált ez a látvány, szinte egy­szerre megelevenedett, amikor híveinek egyöntetű „Halljuk Pickwicket! Halljuk Pickwick­et!” kiáltására a kiváló férfiú lassan felemelkedett a helyéről, felállt a karosszékére, amelyben eddig ült és beszédet mondott az általa alapított klub tagjaihoz. Festő ecsetjére méltó cso­dálatos, izgalmas jelenet volt ez! Az ékesszólásáról nevezetes Pickwick úr fél kezét könnye­dén hátratette, a kabátja szárnyai mögé rejtette, másik kezével pedig széles mozdulatokat tett, hogy taglejtéseivel is kísérje lelkes hangú szónoklatát; emelkedett helyzetében láthatóvá vált a feszes térdnadrágja és a bokavédője: ezek a ruhadarabok fel sem tűntek volna senkinek, ha akármilyen hétköznapi ember viseli őket, minthogy azonban Pickwick úr lábát ékesítették - vagyis inkább, ha szabad magunkat így kifejeznünk: minthogy Pickwick úr lába ékesítette őket -, hát áhítatos tiszteletet parancsoltak. A szónokot hű emberei vették körül, azok a férfiak, akik önként vállalkoztak rá, hogy megosztják vele utazásainak veszedelmeit, s akiket a sors kiszemelt, hogy részesei legyenek majd a felfedezéseivel járó dicsőségnek. A jobbján Tracy Tupman úr ült - a túlságosan lobbanékony, fogékony lelkű Tupman, akiben az érettebb kor bölcsességéhez és tapasztaltságához mindig hozzájárult a kamaszfiú lángoló lelkesedése, ha a legizgalmasabb és legmegbocsáthatóbb emberi gyöngeségről volt szó: a szerelemről. Az idő múlása és a kiadós táplálkozás egyre terebélyesebbé tette Tupman úr valaha karcsú és ábrándos termetét; fekete selyemmellénye fokról fokra bővült; a hasán lógó arany óralánca apránként eltűnt a szeme elől; hatalmas tokája is kicsordult lassan-lassan a fehér kemény­gallér­jából; csak a lelke nem változott meg Tupmannek egy szikrát sem - még mindig a gyen­gébb nem imádata volt az uralkodó szenvedélye. Nagy vezérének balján viszont a költői lelkű Snodgrass ült, mellette pedig Winkle, a nagy vadász. Snodgrass egy bőrgalléros, titokzatos, kék felöltőbe burkolózott poétikusan; Winkle az új zöld vadászkabátjában tündökölt, s kockás skót nyakravalót viselt és szorosan a lábára simuló lábszárvédőt.
Mr. Pickwick's oration upon this occasion, together with the debate thereon, is entered on the Transactions of the Club. Both bear a strong affinity to the discussions of other celebrated bodies; and, as it is always interesting to trace a resemblance between the proceedings of great men, we transfer the entry to these pages.A klub naplójában meg van örökítve Pickwick úrnak ez alkalommal elmondott beszéde, valamint a beszédet követő vita. Mind a beszéd, mind pedig a vita feltűnő hasonlatosságot mutat más híres testületek napirendjén szereplő vitákkal; s minthogy mindig érdekes hasonló esetekre bukkanni a nagy emberek cselekedetei közt, szóról szóra közöljük a jegyzőkönyvnek ezt a részét:
'Mr. Pickwick observed (says the secretary) that fame was dear to the heart of every man. Poetic fame was dear to the heart of his friend Snodgrass; the fame of conquest was equally dear to his friend Tupman; and the desire of earning fame in the sports of the field, the air, and the water was uppermost in the breast of his friend Winkle. He (Mr. Pickwick) would not deny that he was influenced by human passions and human feelings (cheers)-- possibly by human weaknesses (loud cries of "No"); but this he would say, that if ever the fire of self-importance broke out in his bosom, the desire to benefit the human race in preference effectually quenched it. The praise of mankind was his swing; philanthropy was his insurance office. (Vehement cheering.) He had felt some pride--he acknowledged it freely, and let his enemies make the most of it--he had felt some pride when he presented his Tittlebatian Theory to the world; it might be celebrated or it might not. (A cry of "It is," and great cheering.) He would take the assertion of that honourable Pickwickian whose voice he had just heard--it was celebrated; but if the fame of that treatise were to extend to the farthest confines of the known world, the pride with which he should reflect on the authorship of that production would be as nothing compared with the pride with which he looked around him, on this, the proudest moment of his existence. (Cheers.) He was a humble individual. ("No, no.") Still he could not but feel that they had selected him for a service of great honour, and of some danger. Travelling was in a troubled state, and the minds of coachmen were unsettled. Let them look abroad and contemplate the scenes which were enacting around them. Stage-coaches were upsetting in all directions, horses were bolting, boats were overturning, and boilers were bursting. (Cheers--a voice "No.") No! (Cheers.) Let that honourable Pickwickian who cried "No" so loudly come forward and deny it, if he could. (Cheers.) Who was it that cried "No"? (Enthusiastic cheering.) Was it some vain and disappointed man--he would not say haberdasher (loud cheers) --who, jealous of the praise which had been--perhaps undeservedly-- bestowed on his (Mr. Pickwick's) researches, and smarting under the censure which had been heaped upon his own feeble attempts at rivalry, now took this vile and calumnious mode of---PICKWICK ÚR kijelentette - (írja a jegyző) -, hogy a lelke mélyén minden ember vágyik a dicsőségre. Snodgrass barátja költői dicsőségre vágyik a lelke mélyén; Tupman barátja a női szívek meghódításának dicsősége után epekszik; Winkle barátja pedig a vadászat, halászat és minden egyéb vízi és szárazföldi sportok terén szeretne hírnévre szert tenni. Bevallja őszintén, hogy őt (Pickwick urat) is az emberi vágyak és emberi szenvedélyek mozgatják cselekedeteiben - (helyeslés, tetszés) -, s talán az emberi gyarlóságnak is alá van vetve - (élénk tiltakozások: „Nem, nem!”) -, de azt az egyet bátran állíthatja, hogy valahányszor csak lángra kapott szívében az önzés és az elbizako­dottság, mindig sikerült elfojtania, mert erősebb volt benne az a vágy, hogy az egész emberiség javát szolgálja. Az emberi méltóság nagyrabecsülése adott neki szárnyakat; az emberszeretet volt mindenkori záloga. - (Zajos éljenzés.) - Némi büszkeséget érzett - ezt beismeri nyíltan, s azt sem bánja, ha ebből tőkét kovácsolnak maguknak az ellen­ségei -, némi büszkeséget érzett, amikor nyilvánosságra hozta a pikó-elméletét; akár híressé vált, akár nem. - („Híressé vált!” - kiáltja közbe valaki, s utána nagy éljenzés.) - Elfogadja az igen tisztelt közbeszóló klubtársa megállapítását, amely most hangzott el, hogy „híressé vált”; de ha ennek a kis tanulmányának a híre bejárná akár az egész földtekét, a szerzője még akkor sem érezhetne olyan nagy büszkeséget, mint amilyen büszkén most szétnéz itt maga körül, élete legdicsőségesebb pillanatában. - (Éljenzés.) - Ő csak egy szerény, jelentéktelen ember. - (Tiltakozások: „Nem, nem!”) ‑ Most mégis úgy érzi, hogy olyan feladattal bízták meg, ami roppant megtisztelő, noha kissé veszedelmes feladat. Az utazás terén zavaros állapotok uralkodnak, a kocsisok izgága emberek, még nem nőtt be a fejük lágya. Nézzünk csak szét egy kicsit, hogy mi minden történik az emberrel utazás közben. Lépten-nyomon felborulnak a postakocsik, megbokrosodnak a lovak - elsüllyednek a hajók, felrobbannak a gőzkazánok. - (Helyes­lés zaja - egy hang azonban ezt kiáltja: „Fenét!”) - Fenét! - (Zaj.) Felkéri azt az igen tisztelt klubtársát, aki az imént olyan nagy hangon azt kiáltotta: „Fenét!” - hogy lépjen elő és cáfolja meg az állításait, ha tudja. - (Zaj, helyeslés.) - Ki volt az, aki azt kiáltotta: „Fenét!”? - (Lelkes éljenzés.) - Ki volt az? Talán valami hiú és felsült ember - nem akarja azt mondani, hogy szatócslelkű - (zajos tetszésnyilvánítás) -, aki irigykedik rá, amiért az ő (Pickwick úr) felfedezése oly nagy elismerésben részesült, talán érdemte­lenül - s aki elkeseredett a súlyos bírálat miatt, amely saját gyatra próbálkozásait érte, pedig vele (Pickwick úrral) szeretett volna vetélkedni - és elkeseredésében most ehhez a hitvány és rágalmazó eljáráshoz folyamodik...
'Mr. BLOTTON (of Aldgate) rose to order. Did the honourable Pickwickian allude to him? (Cries of "Order," "Chair," "Yes," "No," "Go on," "Leave off," etc.)BLOTTON ÚR (Aldgate-ből) a napirendhez kíván szólni. Megkérdezi, hogy az igen tisz­telt klubtársa talán őrá célzott? (Zaj. Kiáltások: „Rendre!”, „Elnök!”, „Igen!”, „Nem!”, „Halljuk!”, „Eláll!” stb. stb.)
'Mr. PICKWICK would not put up to be put down by clamour. He had alluded to the honourable gentleman. (Great excitement.)PICKWICK ÚR kijelenti, hogy akármilyen zajt csapnak, őt nem fogják ezzel a lármával felültetni - illetve leültetni. Igenis, az igen tisztelt klubtársra célzott. - (Nagy izgalom.)
'Mr. BLOTTON would only say then, that he repelled the hon. gent.'s false and scurrilous accusation, with profound contempt. (Great cheering.) The hon. gent. was a humbug. (Immense confusion, and loud cries of "Chair," and "Order.")BLOTTON ÚR ebben az esetben csak azt óhajtja megjegyezni, hogy az igen tisztelt klubtársa hazug és mocskos inszinuációját mély megvetéssel visszautasítja. - (Nagy zaj, tetszés.) - Az igen tisztelt klubtársa nagyképű széltoló. - (Óriási zűrzavar, kavarodás, hangos kiáltások: „Elnök!” és „Rendre!”)
'Mr. A. SNODGRASS rose to order. He threw himself upon the chair. (Hear.) He wished to know whether this disgraceful contest between two members of that club should be allowed to continue. (Hear, hear.)A. SNODGRASS ÚR szót kér. Egyenesen az elnökhöz intézi szavait. - („Halljuk!”) - Azt szeretné tudni, vajon megengedhető-e, hogy két klubtársuknak ez az áldatlan viszály­kodása tovább folytatódjék? - („Úgy van!” - „Halljuk!”)
'The CHAIRMAN was quite sure the hon. Pickwickian would withdraw the expression he had just made use of.AZ ELNÖK meg van róla győződve, hogy az igen tisztelt pickwickista klubtársuk vissza fogja vonni azt a kifejezést, amelyet az imént használt.
'Mr. BLOTTON, with all possible respect for the chair, was quite sure he would not.BLOTTON ÚR kijelenti, hogy noha a legnagyobb tisztelettel viseltetik az elnök iránt, esze ágában sincs visszavonni.
'The CHAIRMAN felt it his imperative duty to demand of the honourable gentleman, whether he had used the expression which had just escaped him in a common sense.AZ ELNÖK ezek után kötelességének érzi, hogy megkérdezze az igen tisztelt klub­társtól, vajon közönséges, hétköznapi értelemben használta-e ezt az előbbi kifejezést.
'Mr. BLOTTON had no hesitation in saying that he had not--he had used the word in its Pickwickian sense. (Hear, hear.) He was bound to acknowledge that, personally, he entertained the highest regard and esteem for the honourable gentleman; he had merely considered him a humbug in a Pickwickian point of view. (Hear, hear.)BLOTTON ÚR habozás nélkül kijelenti, hogy nem - nem közönséges értelemben használta ezt a szót, hanem pickwickista értelemben. - („Helyes, úgy van!”) - Kötelessé­gének tartja leszögezni, hogy személy szerint a legnagyobb elismeréssel és nagyra­becsüléssel viseltetik az igen tisztelt klubtársa iránt; s csupán pickwicki értelemben nevezte őt nagyképű széltolónak. - („Helyes! Éljen!”)
'Mr. PICKWICK felt much gratified by the fair, candid, and full explanation of his honourable friend. He begged it to be at once understood, that his own observations had been merely intended to bear a Pickwickian construction. (Cheers.)'PICKWICK ÚR őszinte elégtétellel veszi tudomásul az igen tisztelt barátja egyenes, nyíltszívű és teljesen kielégítő magyarázatát. Egyszersmind szeretné azt is megálla­pítani, hogy ő is kizárólag pickwicki értelmű megjegyzéseknek szánta, amit az imént mondott. - (Éljenzés.)
Here the entry terminates, as we have no doubt the debate did also, after arriving at such a highly satisfactory and intelligible point. We have no official statement of the facts which the reader will find recorded in the next chapter, but they have been carefully collated from letters and other MS. authorities, so unquestionably genuine as to justify their narration in a connected form.Itt véget ér a jegyzőkönyv, mint ahogy kétségtelenül vége szakadt a vitának is, mert hiszen ennél értelmesebb dolgot már úgysem tudtak volna mondani, s ennél nagyobb közmeg­elé­gedést sem tudtak volna kiváltani. Azokról az eseményekről, amelyeket az olvasó a következő fejezetben talál majd megörökítve, nincsenek hivatalos feljegyzéseink, de levelek, kéziratok és egyéb hiteles kútforrások nyomán vannak gondosan összeválogatva, szóval vitathatatlanul történelmi tények, ami indokolttá teszi az összefüggő formában való elbeszélésüket.
CHAPTER II THE FIRST DAY'S JOURNEY, AND THE FIRST EVENING'S ADVENTURES; WITH THEIR CONSEQUENCESMÁSODIK FEJEZET: Az utazás első napja és az első este kalandjai; továbbá a kalandok következményei
That punctual servant of all work, the sun, had just risen, and begun to strike a light on the morning of the thirteenth of May, one thousand eight hundred and twenty-seven, when Mr. Samuel Pickwick burst like another sun from his slumbers, threw open his chamber window, and looked out upon the world beneath. Goswell Street was at his feet, Goswell Street was on his right hand--as far as the eye could reach, Goswell Street extended on his left; and the opposite side of Goswell Street was over the way.A nap, ez a pontos, megbízható mindenes szolgáló épp az előbb kelt fel, s kezdte beragyogni sugaraival ezernyolcszázhuszonhét május tizenharmadikának reggelét, amikor Samuel Pickwick úr is felébredt álmából, felkelt, mint egy második számú nap, kitárta szobája ablakát és kinézett rajta, hogy mi újság a nagyvilágban. Odalent, az ablaka alatt, jobb kéz felől a Goswell utca volt látható; bal kéz felől, ameddig a szem ellát, szintén a Goswell utca tárult eléje; szemközt pedig, az úttest túlsó oldalán, a Goswell utca túlsó járdája húzódott.
'Such,' thought Mr. Pickwick, 'are the narrow views of those philosophers who, content with examining the things that lie before them, look not to the truths which are hidden beyond. As well might I be content to gaze on Goswell Street for ever, without one effort to penetrate to the hidden countries which on every side surround it.'„Lám - gondolta magában Pickwick úr -, ilyen szűk látókörűek azok a filozófusok, akik csak azt veszik észre, ami az orruk előtt fekszik, és nem kutatják a látszat mögött rejlő igazságokat. Ennyi erővel én is megelégedhetnék azzal, hogy örökké csak a Goswell utcát bámuljam és meg se próbáljam felkutatni a Goswell utcát minden irányban körülvevő távolabbi vidékeket, a mögötte rejlő ismeretlenséget.”
And having given vent to this beautiful reflection, Mr. Pickwick proceeded to put himself into his clothes, and his clothes into his portmanteau. Great men are seldom over scrupulous in the arrangement of their attire; the operation of shaving, dressing, and coffee-imbibing was soon performed; and, in another hour, Mr. Pickwick, with his portmanteau in his hand, his telescope in his greatcoat pocket, and his note-book in his waistcoat, ready for the reception of any discoveries worthy of being noted down, had arrived at the coach-stand in St. Martin's-le-Grand.Pickwick úr, miután eltűnődött egy kicsit ezen a szép gondolatán, felöltözködött és kezdte becsomagolni a ruháit az útitáskájába. A nagy emberek általában nem fordítanak túl nagy gondot a külső megjelenésükre; Pickwick úr is egykettőre végzett a borotválkozás, az öltöz­ködés és a kávéivás műveletével, s egy óra leforgása alatt, útitáskájával a kezében, távcsö­vével a kabátzsebében, jegyzőkönyvecskéjét bedugva a mellényébe, hogy a följegyzésre méltó felfedezéseit rögtön papírra vethesse, már meg is érkezett a St. Martin-le-Grand-templomnál levő gyorskocsi-állomásra.
'Cab!' said Mr. Pickwick.- Kocsis! - mondta Pickwick úr.
'Here you are, sir,' shouted a strange specimen of the human race, in a sackcloth coat, and apron of the same, who, with a brass label and number round his neck, looked as if he were catalogued in some collection of rarities. This was the waterman. 'Here you are, sir. Now, then, fust cab!'- Itt vagyunk, kérem - kiáltotta az emberi fajtának egy különös példánya, aki daróckabátot és daróckötényt viselt, a nyakába akasztva pedig egy számmal ellátott rézlemez lógott, mintha valamilyen múzeumi ritkaságok gyűjteményébe máris leltározták volna őt, mindenestül: kocsimosó volt. - Itt vagyunk, uram, csak tessék! Hé, első kocsi, gyerünk!
And the first cab having been fetched from the public-house, where he had been smoking his first pipe, Mr. Pickwick and his portmanteau were thrown into the vehicle.S miután az első kocsi kocsisát előkerítették a kocsmából, ahol éppen az első pipadohányát szívta, Pickwick urat meg a poggyászát felrakták a járműre.
'Golden Cross,' said Mr. Pickwick.- Az Arany Kereszthez - mondta Pickwick úr.
'Only a bob's vorth, Tommy,' cried the driver sulkily, for the information of his friend the waterman, as the cab drove off.- Olcsó fuvar, Tommy, csak egy shilling lesz - kiáltott oda a kocsis mogorván a barátjának, a kocsimosónak, ahogy elindult velük a kétkerekű bérkocsi.
'How old is that horse, my friend?' inquired Mr. Pickwick, rubbing his nose with the shilling he had reserved for the fare.- Hány éves ez a ló, barátom? - kérdezte Pickwick úr, vakargatva az orrát a viteldíjnak előkészített egyshillinges ezüstpénzzel.
'Forty-two,' replied the driver, eyeing him askant.- Negyvenkettő - felelte a kocsis, görbe szemmel sandítva utasára.
'What!' ejaculated Mr. Pickwick, laying his hand upon his note-book. The driver reiterated his former statement. Mr. Pickwick looked very hard at the man's face, but his features were immovable, so he noted down the fact forthwith.- Mi a csuda! - kiáltott fel Pickwick úr meglepve s már nyúlt is a jegyzőkönyve után. A kocsis megismételte előbbi kijelentését. Pickwick úr keményen a szeme közé nézett, de mint­hogy a másiknak a pillája sem rezdült, rögtön bejegyezte ezt az érdekes adatot a könyvecs­kéjébe.
'And how long do you keep him out at a time? inquired Mr. Pickwick, searching for further information.- És mennyi időre fogja be egy-egy alkalommal? Mennyi ideig bírja egyfolytában a munkát? - érdeklődött tovább Pickwick úr.
'Two or three veeks,' replied the man.- Két-három hétig - mondta a kocsis.
'Weeks!' said Mr. Pickwick in astonishment, and out came the note-book again.- Két-három hétig! - kiáltott fel Pickwick úr álmélkodva s megint előszedte a jegyzőkönyvét.
'He lives at Pentonwil when he's at home,' observed the driver coolly, 'but we seldom takes him home, on account of his weakness.'- Pentonville-ben van az istállója, ha hazavisszük - magyarázta tovább a kocsis közönyös hangon -, de csak nagy ritkán visszük haza, mert gyönge már ahhoz.
'On account of his weakness!' reiterated the perplexed Mr. Pickwick.- Gyönge már ahhoz! - ismételte az elképedt Pickwick úr.
'He always falls down when he's took out o' the cab,' continued the driver, 'but when he's in it, we bears him up werry tight, and takes him in werry short, so as he can't werry well fall down; and we've got a pair o' precious large wheels on, so ven he does move, they run after him, and he must go on--he can't help it.'- Mindjárt összeesik, ha kifogják a kocsiból, tetszik tudni - folytatta a kocsis -, de ha be van fogva, hát jó szorosra fogjuk az istrángját, jól meghúzzuk a gyeplőt, úgyhogy nemigen tud összeesni, még ha akarna se; aztán ha megindul, ez a két nagy kerék gurul ám utána, és neki mennie kell szépen, ha tetszik, ha nem...
Mr. Pickwick entered every word of this statement in his note- book, with the view of communicating it to the club, as a singular instance of the tenacity of life in horses under trying circumstances. The entry was scarcely completed when they reached the Golden Cross. Down jumped the driver, and out got Mr. Pickwick. Mr. Tupman, Mr. Snodgrass, and Mr. Winkle, who had been anxiously waiting the arrival of their illustrious leader, crowded to welcome him.Pickwick úr a kocsis minden egyes szavát feljegyezte a zsebkönyvébe, azzal a szándékkal, hogy majd előadást tart a klubban erről az esetről, mint érdekes bizonyítékáról annak, hogy milyen szívós és hosszú életű állat a ló, még mostoha viszonyok között is. Alig fejezte be a feljegyzéseit, máris megérkeztek az Arany Kereszthez. A kocsis leugrott a bakról, Pickwick úr is leszállt a kocsiról. Tupman úr, Snodgrass úr és Winkle úr, akik már nyugtalanul várták kiváló elnöküket, most körülfogták, hogy üdvözöljék.
'Here's your fare,' said Mr. Pickwick, holding out the shilling to the driver.- Tessék, itt van a viteldíja - mondta Pickwick úr és a kocsis felé nyújtotta az egyshillingest.
What was the learned man's astonishment, when that unaccountable person flung the money on the pavement, and requested in figurative terms to be allowed the pleasure of fighting him (Mr. Pickwick) for the amount!De mily nagy volt a tudós férfiú megdöbbenése, amikor a kocsis, ez az érthetetlen alak, földhöz csapta a pénzdarabot és képes beszéddel élve, arra szólította fel őt, Pickwick urat, hogy tegye meg neki azt a szívességet és verekedjen meg vele ezért a pénzért!
'You are mad,' said Mr. Snodgrass.- Maga megbolondult - mondta Snodgrass úr.
'Or drunk,' said Mr. Winkle.- Vagy részeg - mondta Winkle úr.
'Or both,' said Mr. Tupman.- Vagy talán mind a kettő - jegyezte meg Tupman úr.
'Come on!' said the cab-driver, sparring away like clockwork. 'Come on--all four on you.'- No, gyerünk! - biztatta őket a bérkocsis, szakadatlanul hadonászva a két öklével, mintha rugóra járna. - Gyerünk! Elbánok én mind a négyükkel!
'Here's a lark!' shouted half a dozen hackney coachmen. 'Go to vork, Sam!--and they crowded with great glee round the party.- Ahá, egy kis verekedés készül! - kiabálták a többiek. - Rajta, Sam, ne sajnáld! - S egy csomó bérkocsis vette körül őket, már előre élvezve a mulatságot.
'What's the row, Sam?' inquired one gentleman in black calico sleeves.- Mi baj van, Sam? - kérdezte egy úr, aki fekete klott könyökvédőt viselt.
'Row!' replied the cabman, 'what did he want my number for?'- Hogy mi baj van? - felelte a kocsis. - Szeretném tudni, hogy miért volt kíváncsi a számomra ez az úr?
'I didn't want your number,' said the astonished Mr. Pickwick.- Én nem voltam kíváncsi a számára - felelte Pickwick úr csodálkozva.
'What did you take it for, then?' inquired the cabman.- Hát akkor minek írta fel? - kérdezte a kocsis.
'I didn't take it,' said Mr. Pickwick indignantly.- Dehogy írtam fel - mondta Pickwick úr felháborodva.
'Would anybody believe,' continued the cab-driver, appealing to the crowd, 'would anybody believe as an informer'ud go about in a man's cab, not only takin' down his number, but ev'ry word he says into the bargain'- El se hinné az ember, kérem - folytatta a bérkocsis, a köréjük gyűlt bámészkodók felé fordulva -, el se hinné az ember, hogy egy ilyen rendőrségi besúgó csak beül az ember kocsijába és felírja az ember számát, de nemcsak a számát, hanem egyúttal felír minden egyes szót is, amit az ember kimondott, kérem...
(a light flashed upon Mr. Pickwick--it was the note-book).(Pickwick úr előtt világosság kezdett derengeni - hát persze, a jegyzőkönyve!)
'Did he though?' inquired another cabman.- Felírta, csakugyan? - kérdé egy másik kocsis.
'Yes, did he,' replied the first; 'and then arter aggerawatin' me to assault him, gets three witnesses here to prove it. But I'll give it him, if I've six months for it. Come on!' and the cabman dashed his hat upon the ground, with a reckless disregard of his own private property, and knocked Mr. Pickwick's spectacles off, and followed up the attack with a blow on Mr. Pickwick's nose, and another on Mr. Pickwick's chest, and a third in Mr. Snodgrass's eye, and a fourth, by way of variety, in Mr. Tupman's waistcoat, and then danced into the road, and then back again to the pavement, and finally dashed the whole temporary supply of breath out of Mr. Winkle's body; and all in half a dozen seconds.- Felírt ez mindent - felelte az első számú kocsis. - Aztán azért mérgesített fel, hogy neki­menjek és idehoz nekem három tanút, hogy majd tanúskodjanak ellenem. De jól van, ellátom a baját, még ha hat hónapot kapok is érte. No, gyerünk! - mondta a kocsis, s azzal földhöz vágta a kalapját, saját tulajdonát sem kímélve, majd leütötte Pickwick úr orráról a szemüveget és további ökölcsapásokkal folytatta a támadást, elhelyezett egyet Pickwick úr orrán, egyet Pickwick úr mellén, egy harmadikat Snodgrass úr szeme alatt, egy negyediket, a változatosság kedvéért, Tupman úr mellényén, aztán kitáncolt az úttestre, majd újra vissza­táncolt a gyalogjáróra, és végezetül behúzott egyet Winkle úrnak, hogy szegénynek még a lélegzete is elakadt hamarjában; s mindezt sikerült egy-két másodperc alatt elintéznie.
'Where's an officer?' said Mr. Snodgrass.- Hol a rendőr? - kérdezte Snodgrass úr.
'Put 'em under the pump,' suggested a hot-pieman.- Tartsátok őket a kút alá - ajánlotta egy utcai lepénysütő.
'You shall smart for this,' gasped Mr. Pickwick.- Ezt még megkeserüli! - lihegte Pickwick úr.
'Informers!' shouted the crowd.- Besúgók! - kiabálta a tömeg.
'Come on,' cried the cabman, who had been sparring without cessation the whole time.- No, gyerünk! - kiabált a bérkocsis, aki egész idő alatt szakadatlanul hadonászott a két öklével.
The mob hitherto had been passive spectators of the scene, but as the intelligence of the Pickwickians being informers was spread among them, they began to canvass with considerable vivacity the propriety of enforcing the heated pastry-vendor's proposition: and there is no saying what acts of personal aggression they might have committed, had not the affray been unexpectedly terminated by the interposition of a new-comer.A tömeg eddig tétlen szemlélője volt csak a jelenetnek, de ahogy híre terjedt köztük, hogy a pickwickisták rendőrségi besúgók, egyszerre élénken pártfogolni kezdték a lepényárus és pástétomsütő javaslatát, mint a leghelyesebb követendő eljárást; s talán a legdurvább tettle­gességgé fajult volna a dolog, ha váratlanul meg nem jelenik egy új szereplő a színen.
'What's the fun?' said a rather tall, thin, young man, in a green coat, emerging suddenly from the coach-yard.- Mi ez a cirkusz? - kérdezte a zöld kabátos, sovány, elég magas termetű fiatalember, aki hirtelen felbukkant a gyorskocsi-állomás felől.
'informers!' shouted the crowd again.- Besúgók! - kiabált a csőcselék megint.
'We are not,' roared Mr. Pickwick, in a tone which, to any dispassionate listener, carried conviction with it.- Nem vagyunk besúgók! - harsogta Pickwick úr, olyan határozott hangon, ami minden elfogu­latlan szemlélőt azonnal meggyőzött volna.
'Ain't you, though--ain't you?' said the young man, appealing to Mr. Pickwick, and making his way through the crowd by the infallible process of elbowing the countenances of its component members.- Nem? Komolyan nem azok? - kérdezte a fiatalember, Pickwick úrhoz fordulva, miután átfurakodott a sokaságon, azzal a bevált módszerrel, hogy a könyökét bele-belenyomta a sokaság egyes tagjaiba.
That learned man in a few hurried words explained the real state of the case.A Pickwick Klub tudós elnöke néhány szóval sietve megmagyarázta neki, hogy áll a helyzet a valóságban.
'Come along, then,' said he of the green coat, lugging Mr. Pickwick after him by main force, and talking the whole way. Here, No. 924, take your fare, and take yourself off--respectable gentleman--know him well--none of your nonsense--this way, sir--where's your friends?--all a mistake, I see--never mind-- accidents will happen--best regulated families--never say die-- down upon your luck--Pull him UP--Put that in his pipe--like the flavour--damned rascals.'- Hát akkor gyerünk innét - mondta a zöld kabátos, és erőszakkal vonszolni kezdte maga után Pickwick urat. Közben be nem állt a szája. - Itt a viteldíja, kilencszázhuszonnégyes számú bérkocsis... fogja és hordja el magát... ezek tekintélyes urak... jól ismerem őket... elég volt a tréfából... Erre tessék, uraim... hol vannak a barátai?... Egy kis tévedés volt, amint látom... annyi baj legyen... mindenkit érhet baleset... előfordul a legjobb családokban is... katona­dolog... oda se neki... így akarta a balvégzet... majd ellátja még a baját... megkeserüli ezt még... hitvány gazemberek...
And with a lengthened string of similar broken sentences, delivered with extraordinary volubility, the stranger led the way to the traveller's waiting-room, whither he was closely followed by Mr. Pickwick and his disciples.Az idegen, miközben szapora nyelvvel, rendkívüli bőbeszédűséggel még elhadart egy csomó hasonló félmondatot, utat tört magának a gyorskocsi-állomás felé, Pickwick úr pedig a híveivel együtt ott lépegetett szorosan a nyomában.
'Here, waiter!' shouted the stranger, ringing the bell with tremendous violence, 'glasses round--brandy-and-water, hot and strong, and sweet, and plenty,--eye damaged, Sir? Waiter! raw beef-steak for the gentleman's eye--nothing like raw beef-steak for a bruise, sir; cold lamp-post very good, but lamp-post inconvenient--damned odd standing in the open street half an hour, with your eye against a lamp-post--eh,--very good-- ha! ha!'- Pincér, pincér! - kiáltotta az idegen, ahogy beértek a váróterembe, s vadul rázni kezdte a csengőt. - Poharakat mindenkinek... forró grogot, konyakkal... de erős legyen, édes legyen, sok legyen... Megsérült a szeme, uram?... Pincér! Nyers marhahúst ennek az úrnak a szemére... zúzódásra legjobb a nyers marhahús, kérem... hideg lámpaoszlophoz nyomni, az is jó, csakhogy lámpavas kényelmetlen... fene furcsa dolog félórát állni kint az utcán, ábrázatot odanyomva lámpaoszlopnak... izé... csuda jó, hahaha!
And the stranger, without stopping to take breath, swallowed at a draught full half a pint of the reeking brandy-and- water, and flung himself into a chair with as much ease as if nothing uncommon had occurred.S ezzel az idegen megragadta a poharát, még csak annyi szünetet sem tartott, hogy lélegzetet vegyen, egy hajtásra kiitta a párolgó, forró italt, aztán belevetette magát kényelmesen egy karosszékbe, mintha mi sem történt volna.
While his three companions were busily engaged in proffering their thanks to their new acquaintance, Mr. Pickwick had leisure to examine his costume and appearance.Pickwick úr, mialatt három útitársa buzgón hálálkodott az idegennek, ráért alaposan szemügyre venni új ismerősük külsejét és öltözetét.
He was about the middle height, but the thinness of his body, and the length of his legs, gave him the appearance of being much taller. The green coat had been a smart dress garment in the days of swallow-tails, but had evidently in those times adorned a much shorter man than the stranger, for the soiled and faded sleeves scarcely reached to his wrists. It was buttoned closely up to his chin, at the imminent hazard of splitting the back; and an old stock, without a vestige of shirt collar, ornamented his neck. His scanty black trousers displayed here and there those shiny patches which bespeak long service, and were strapped very tightly over a pair of patched and mended shoes, as if to conceal the dirty white stockings, which were nevertheless distinctly visible. His long, black hair escaped in negligent waves from beneath each side of his old pinched-up hat; and glimpses of his bare wrists might be observed between the tops of his gloves and the cuffs of his coat sleeves. His face was thin and haggard; but an indescribable air of jaunty impudence and perfect self- possession pervaded the whole man.Az idegen nem volt magas ember, csak a sovány, nyurga testalkat meg a hosszú lába miatt látszott magasnak. A zöld kabátja valaha elegáns viselet lehetett, a fecskefarkú kabátok divatja korában, de kissé piszkos volt és kopott, s annak idején nyilván sokkal kisebb emberre szab­ták, mert a kabát ujja alig ért a csuklójáig. Elöl végig be volt gombolva rajta, egészen az álláig, ami azzal a kockázattal járt, hogy a hátán bármelyik pillanatban szétrepedhetett; ócska, régimódi nyakkendőt viselt a nyakán - a szó szoros értelmében a nyakán, mert inggallérja nem volt. Ütött-kopott fekete nadrágja több helyen is kifényesedett, annak jeléül, hogy régóta nyüvi már, s szorosan rásimult a talpaló szalagok segítségével a foltozott cipőjére, mintha el akarná rejteni a piszkos, fehér harisnyáját, ámbár ez az igyekezete kárba veszett, mert a harisnya kilátszott a nadrágja alól. Hosszú, fekete haja laza fürtökben lógott ki kétoldalt az ócska kürtőkalapja alól; s a kabátujja és a kesztyűje között a csuklója is ki-kibukkant. Sovány, kiéhezett volt az arca; de mégis valamiféle hetyke pimaszság és tökéletes önbizalom rítt le az egész emberről.
Such was the individual on whom Mr. Pickwick gazed through his spectacles (which he had fortunately recovered), and to whom he proceeded, when his friends had exhausted themselves, to return in chosen terms his warmest thanks for his recent assistance.Így festett ez a fiatalember, akit Pickwick úr alaposan megnézett magának a szemüvegén keresztül - mert szerencsére megkerült a szemüvege -, s akihez most ő is odafordult, miután a barátai elmondták a mondókájukat, hogy választékos szavakkal köszönetet mondjon neki az iménti segítségért.
'Never mind,' said the stranger, cutting the address very short, 'said enough--no more; smart chap that cabman--handled his fives well; but if I'd been your friend in the green jemmy-- damn me--punch his head,--'cod I would,--pig's whisper-- pieman too,--no gammon.'- Semmiség volt - vágott közbe az idegen, félbeszakítva Pickwick úr szónoklatát -, szót sem érdemel... kár is többet beszélni róla... ügyes gyerek ez a kocsis... tud bánni az öklével... de ha ott lettem volna idejében... nem hagyom pácban magukat... a kutya hétszentségit... odavágtam volna... beverem a fejét... istók uccse... egy szempillantás alatt elintéztem volna... a lepény­sütővel együtt... velem nem lehet kukoricázni...
This coherent speech was interrupted by the entrance of the Rochester coachman, to announce that 'the Commodore' was on the point of starting.Ezt az összefüggő előadást most a rochesteri postakocsis belépése szakította félbe, aki jelentette, hogy a Commodore mindjárt indul.
'Commodore!' said the stranger, starting up, 'my coach-- place booked,--one outside--leave you to pay for the brandy- and-water,--want change for a five,--bad silver--Brummagem buttons--won't do--no go--eh?' and he shook his head most knowingly.- A Commodore! - mondta az idegen s felpattant a helyéről. - Ez az én kocsim... megváltottam a helyemet... külső ülés... magukra bízom a pincért, fizessék ki a konyakot... nem akarok váltani... becsapják az embert... sok a hamispénz... rossz ezüst... ügyelni kell... ne hagyja magát az ember... nem igaz? - kérdezte, s tapasztalt bölcsességgel csóválgatta hozzá a fejét.
Now it so happened that Mr. Pickwick and his three companions had resolved to make Rochester their first halting-place too; and having intimated to their new-found acquaintance that they were journeying to the same city, they agreed to occupy the seat at the back of the coach, where they could all sit together.Véletlenül úgy fordult, hogy Pickwick úr és három útitársa is éppen Rochesterbe készültek - úgy döntöttek, hogy ez a város lesz útjuk első állomása -, közölték hát új ismerősükkel, hogy ők is oda utaznak, aztán megegyeztek, hogy a postakocsi hátsó ülésein foglalnak helyet, mert ott együtt lehetnek valamennyien.
'Up with you,' said the stranger, assisting Mr. Pickwick on to the roof with so much precipitation as to impair the gravity of that gentleman's deportment very materially.- Hopp, fel a kocsira - mondta az idegen, s olyan nagy sietséggel segítette fel Pickwick urat a magasba, hogy a tekintélyes férfiú méltóságteljes magatartása komoly csorbát szenvedett.
'Any luggage, Sir?' inquired the coachman.- Semmi poggyásza nincs uraságodnak? - kérdezte a postakocsis.
'Who--I? Brown paper parcel here, that's all--other luggage gone by water--packing-cases, nailed up--big as houses-- heavy, heavy, damned heavy,' replied the stranger, as he forced into his pocket as much as he could of the brown paper parcel, which presented most suspicious indications of containing one shirt and a handkerchief.- Kinek?... Nekem? Csak ez a papírcsomag itt, más nincs... A többi málhám hajón megy... leszögezett ládákban... akkorák, mint egy ház... nagy, nehéz ládák... iszonyatosan nehezek - felelte az idegen, miközben igyekezett a zsebébe gyömöszölni, amennyire ment, a csomagoló­papírba göngyölt kis batyuját, ami gyanús módon úgy festett, mintha egy inget és egy zsebkendőt tartalmazna mindössze.
'Heads, heads--take care of your heads!' cried the loquacious stranger, as they came out under the low archway, which in those days formed the entrance to the coach-yard. 'Terrible place-- dangerous work--other day--five children--mother--tall lady, eating sandwiches--forgot the arch--crash--knock--children look round--mother's head off--sandwich in her hand--no mouth to put it in--head of a family off--shocking, shocking! Looking at Whitehall, sir?--fine place--little window--somebody else's head off there, eh, sir?--he didn't keep a sharp look-out enough either--eh, Sir, eh?'- Behúzni a fejet! Vigyázat, ügyeljenek a fejükre! - kiáltotta a bőbeszédű idegen, ahogy kiértek az alacsony bolthajtás alá, amely abban az időben a postakocsi-állomás kapubejárata volt. - Veszedelmes egy hely... életveszélyes, kérem... a napokban történt... egy magas termetű hölgy... öt gyermekével... öt gyermek anyja... sonkás zsemlét evett... megfeledkezett a boltívről... puff... zsupsz... nyekk... a gyerekek felnéznek rá... anyjuk feje oda... sonkás zsemle még a kezében... de nincs szája, ahová bedughatná... egy fejjel megcsappant a kis család... iszonyatos... szörnyűség, kérem! A Whitehallt nézi, uram?... Szép, régi épület... apró ablakok... Valakinek a feje ott is elgurult egyszer, igaz-e?... Az sem vigyázott rá eléggé... nem nézett szét óvatosan maga körül, ugyebár, kérem?
'I am ruminating,' said Mr. Pickwick, 'on the strange mutability of human affairs.'- Csak eltűnődtem - mondta Pickwick úr -, csak eltűnődtem az emberi élet furcsa forgan­dóságán.
'Ah! I see--in at the palace door one day, out at the window the next. Philosopher, Sir?'- Ó! Értem, értem... Ma be a palota kapuján... holnap ki az ablakán... Uraságod filozófus?
'An observer of human nature, Sir,' said Mr. Pickwick.- Az emberi természet megfigyelője vagyok, uram - felelte Pickwick úr.
'Ah, so am I. Most people are when they've little to do and less to get. Poet, Sir?'- Ó, magam is az vagyok. A legtöbben ezt teszik, ha nincs más dolguk. Uraságod talán költő?
'My friend Mr. Snodgrass has a strong poetic turn,' said Mr. Pickwick.- Én nem, de a barátom, Snodgrass úr igen jeles költői tehetség - mondta Pickwick úr.
'So have I,' said the stranger. 'Epic poem--ten thousand lines --revolution of July--composed it on the spot--Mars by day, Apollo by night--bang the field-piece, twang the lyre.'- Magam is az vagyok - mondta az idegen. - Nagy eposzt írtam... tízezer soros hőskölte­ményt... a júliusi forradalomról... ott költöttem a helyszínen... nappal Marsot szolgáltam, a hadak istenét... éjszaka a múzsákat... forgattam a kardomat, pengettem a lantomat...
'You were present at that glorious scene, sir?' said Mr. Snodgrass.- Ön ott volt, uram? - kérdezte Snodgrass úr. - Ön részt vett abban a dicsőséges forra­dalomban?
'Present! think I was;* fired a musket--fired with an idea-- rushed into wine shop--wrote it down--back again--whiz, bang --another idea--wine shop again--pen and ink--back again-- cut and slash--noble time, Sir. Sportsman, sir ?'abruptly turning to Mr. Winkle. [* A remarkable instance of the prophetic force of Mr. Jingle's imagination; this dialogue occurring in the year 1827, and the Revolution in 1830.- Hogy ott voltam-e? De még mennyire, hogy ott voltam!3 Megszálltam a barikádokat... aztán megszállt az ihlet... berohantam egy csapszékbe... leírtam, ami az eszembe jutott... aztán vissza a csatatérre... piff-paff, csihi-puhi... újabb ihlet... vissza a csapszékbe... tintát-tollat, róttam a sorokat... aztán megint ki a csatába... üsd-vágd... kaszaboltam az ellenséget... nagy idők voltak, kérem! Uraságod vadászember? - fordult hirtelen Winkle úrhoz.
'A little, Sir,' replied that gentleman.- Olyasféle - felelte a megszólított.
'Fine pursuit, sir--fine pursuit.--Dogs, Sir?'- Szép foglalkozás, kérem... gyönyörű foglalkozás... Falkát tart, uram?
'Not just now,' said Mr. Winkle.- Most éppen nem - felelte Winkle úr.
'Ah! you should keep dogs--fine animals--sagacious creatures --dog of my own once--pointer--surprising instinct--out shooting one day--entering inclosure--whistled--dog stopped-- whistled again--Ponto--no go; stock still--called him--Ponto, Ponto--wouldn't move--dog transfixed--staring at a board-- looked up, saw an inscription--"Gamekeeper has orders to shoot all dogs found in this inclosure"--wouldn't pass it--wonderful dog--valuable dog that--very.'- Ó, de kár! Kellene tartania, uram... pompás állat a kutya... bölcs, nagyeszű isten-teremt­mé­nye... Volt egy vizslám egyszer... idomított vadászvizsla... bámulatos ösztönnel rendelkezett... megyünk vadászatra egy szép nap... belépek az elkerített vadászterületre... füttyentek neki... a kutya megtorpan... füttyentek még egyet... Káró!... nem jön utánam... hívom, nem mozdul... Káró, Káró!... meg se moccan... földbe gyökerezett a lába... csak ül, néz felfelé, rámered a kiszögezett táblára... odafordulok magam is... hát ez van rá kiírva: „Figyelem! A vadőrnek parancsa van, hogy lőjön le minden betévedt kutyát a kerítésen belül”... vizsla nem akart bejönni... bámulatos eb volt... ritka becses jószág... mondhatom, kérem.
'Singular circumstance that,' said Mr. Pickwick. 'Will you allow me to make a note of it?'- Sajátságos eset - jegyezte meg Pickwick úr. - Megengedi, uram, hogy feljegyezzem magamnak?
'Certainly, Sir, certainly--hundred more anecdotes of the same animal.--Fine girl, Sir' (to Mr. Tracy Tupman, who had been bestowing sundry anti-Pickwickian glances on a young lady by the roadside).- Parancsoljon, kérem, parancsoljon... még száz más történetet is mesélhetnék erről a kutyáról... Csinos a kicsike, igaz-e, uram - mondta Tracy Tupman úrnak, aki szapora, pickwickietlen pillantásokat vetett az országút mentén sétáló ifjú hölgy felé.
'Very!' said Mr. Tupman.- Nagyon csinos! - mondta Tupman úr.
'English girls not so fine as Spanish--noble creatures--jet hair --black eyes--lovely forms--sweet creatures--beautiful.'- Ámbár az angol lányok nem olyan szépek, mint a spanyolok... - folytatta az idegen. - Spanyol lányok... nagyszerű teremtések... fekete szem... szénfekete haj... bűbájos idomok... édesek... kedvesek... gyönyörűek.
'You have been in Spain, sir?' said Mr. Tracy Tupman.- Ön járt Spanyolországban, uram? - kérdezte Tracy Tupman úr.
'Lived there--ages.'- Ott éltem... hosszú ideig.
'Many conquests, sir?' inquired Mr. Tupman.- Biztosan sok szép nőt meghódított, ugye? - kíváncsiskodott Tupman úr.
'Conquests! Thousands. Don Bolaro Fizzgig--grandee--only daughter--Donna Christina--splendid creature--loved me to distraction--jealous father--high-souled daughter--handsome Englishman--Donna Christina in despair--prussic acid-- stomach pump in my portmanteau--operation performed--old Bolaro in ecstasies--consent to our union--join hands and floods of tears--romantic story--very.'- Sok szép nőt? Ezrével. Don Bolero Fizzgig... spanyol grand... egyetlen lánya... a gyönyörű Donna Christina... belém bolondult... őrületesen belém szeretett... az apa féltékeny... a lány szenvedélyes teremtés... én jóképű angol... Donna Christina kétségbeesik... cián... marólúg... gyomormosó szivattyú szerencsére velem van, a táskámban... elvégzem a műtétet... az öreg Bolero magánkívül van örömében... beleegyezik a frigyünkbe... megtartjuk a kézfogót, öröm­könnyek zápora... regényes történet... romantikus szerelem... ritka romantikus, mondhatom.
'Is the lady in England now, sir?' inquired Mr. Tupman, on whom the description of her charms had produced a powerful impression.- És a hölgy most itt él Angliában? - kérdezte Tracy Tupman úr, akire rendkívül nagy hatással volt Donna Christina szépségének és bájainak ecsetelése.
'Dead, sir--dead,' said the stranger, applying to his right eye the brief remnant of a very old cambric handkerchief. 'Never recovered the stomach pump--undermined constitution--fell a victim.'- Meghalt, uram... Meghalt - mondta az idegen, a félszeméhez nyomva egy ócska batisztkendő maradványait. - Nem tudta kiheverni a gyomormosó szivattyút... a műtét aláásta a szervezetét... s végül sírba vitte.
'And her father?' inquired the poetic Snodgrass.- És az apja? - kérdezte a költői hajlamú Snodgrass úr.
'Remorse and misery,' replied the stranger. 'Sudden disappearance--talk of the whole city--search made everywhere without success--public fountain in the great square suddenly ceased playing--weeks elapsed--still a stoppage--workmen employed to clean it--water drawn off--father-in-law discovered sticking head first in the main pipe, with a full confession in his right boot--took him out, and the fountain played away again, as well as ever.'- Lelkifurdalás áldozata... - felelte az idegen. - Mardosó lelkiismeret... nyomorult kétségbe­esés... hirtelen eltűnik, nyoma vész... az egész város erről beszél... keresik, kutatják minden­felé... hiába... nem lelik... aztán egyszerre a szökőkút elapad egy nagy téren... telnek-múlnak a hetek... a szökőkút csak nem működik... eldugult... munkásokat fogadnak, hogy kitisztítsák... a vizet kiszivattyúzzák... apósomat megtalálják fejjel lefelé beleszorulva a főcsőbe... a jobb lábára való csizmaszárában töredelmes vallomás... kihúzzák... a szökőkút újra megindul, mintha mi sem történt volna.
'Will you allow me to note that little romance down, Sir?' said Mr. Snodgrass, deeply affected.- Megengedi, uram, hogy följegyezzem ezt a kis szerelmi regényt? - kérdezte Snodgrass úr, mélységesen megilletődve.
'Certainly, Sir, certainly--fifty more if you like to hear 'em-- strange life mine--rather curious history--not extraordinary, but singular.'- Parancsoljon, uram, parancsoljon... tucatjával mesélhetek még ilyen történeteket, ha érdekli... furcsa életem volt énnekem... nem mindennapi életem... ha nem is rendkívüli, de egyedülálló, sajátságos...
In this strain, with an occasional glass of ale, by way of parenthesis, when the coach changed horses, did the stranger proceed, until they reached Rochester bridge, by which time the note-books, both of Mr. Pickwick and Mr. Snodgrass, were completely filled with selections from his adventures.Így fecsegett tovább az idegen, szünet nélkül, legfeljebb egy-egy korsó sört hajtott fel közben-közben, mintegy zárójelben, amikor lovakat váltott a postakocsi, amíg meg nem érkeztek a rochesteri hídhoz. De addigra már mind Pickwick úrnak, mind pedig Snodgrass úrnak megtelt a jegyzőkönyve az idegen válogatott kalandjaival.
'Magnificent ruin!' said Mr. Augustus Snodgrass, with all the poetic fervour that distinguished him, when they came in sight of the fine old castle.- Fenséges romok! - jelentette ki Augustus Snodgrass úr, azzal a költői lelkesedéssel, amely jellemezte őt, amikor feltűnt előttük a szép, régi várkastély.
'What a sight for an antiquarian!' were the very words which fell from Mr. Pickwick's mouth, as he applied his telescope to his eye.- Nagyszerű tanulmány volna egy régész számára! - mondta Pickwick úr, ahogy távcsövét a szeméhez emelte.
'Ah! fine place,' said the stranger, 'glorious pile--frowning walls--tottering arches--dark nooks--crumbling staircases--old cathedral too--earthy smell--pilgrims' feet wore away the old steps--little Saxon doors--confessionals like money-takers' boxes at theatres--queer customers those monks--popes, and lord treasurers, and all sorts of old fellows, with great red faces, and broken noses, turning up every day--buff jerkins too-- match-locks--sarcophagus--fine place--old legends too--strange stories: capital;' and the stranger continued to soliloquise until they reached the Bull Inn, in the High Street, where the coach stopped.- Ó! Pompás kastély - mondta az idegen. - Dicső romok... Komor falak... omlatag boltívek... sötét zugok... málladozó lépcsők... Az ódon székesegyház szintén... dohos illat... hajdani zarándokok lépéseitől kikopott lépcsőfokok... falba vágott kis ajtók... gyóntatószékek, akárcsak a színházi pénztárfülkék... furcsa alakok ezek a szerzetesek... pápák, miniszterek, lordkancellárok kísértetei, mindenféle régi ipsék, vörös ábrázattal, orr nélkül, naponta felbukkannak... bivalybőr zekék... kanócos puskák... szarkofágok... gyönyörű hely... ősi legendák... hajmeresztő történetek... pompás... - S az idegen addig folytatta ezt a monológját, amíg meg nem érkeztek a Bika-szálló elé, a Fő utcában, s meg nem állt velük a postakocsi.
'Do you remain here, Sir?' inquired Mr. Nathaniel Winkle.- Itt száll meg uraságod? - kérdezte Nathaniel Winkle.
'Here--not I--but you'd better--good house--nice beds-- Wright's next house, dear--very dear--half-a-crown in the bill if you look at the waiter--charge you more if you dine at a friend's than they would if you dined in the coffee-room--rum fellows--very.'- Én?... Én nem... - mondta az idegen. - De önök okosan teszik, ha itt szállnak meg... jó szálloda... szép szobák, jó ágyak... a szomszédos Wright-fogadó drága... nagyon drága... ha csak ránéz az ember a pincérre, máris hozzácsapnak a számlához két és fél shillinget... ha meg van híva valahová az ember vacsorára, akkor is felszámítják azért, sőt, még többet is számíta­nak, mintha ott vacsorázott volna az étteremben... fura népség... ritka fura...
Mr. Winkle turned to Mr. Pickwick, and murmured a few words; a whisper passed from Mr. Pickwick to Mr. Snodgrass, from Mr. Snodgrass to Mr. Tupman, and nods of assent were exchanged. Mr. Pickwick addressed the stranger.Winkle úr Pickwick úrhoz fordult és pusmogni kezdett valamit; aztán Pickwick úr súgott vala­mit Snodgrass úrnak, Snodgrass úr súgott valamit Tupman úrnak, és helyeslőleg bólogattak valamennyien. Pickwick úr az idegenhez fordult:
'You rendered us a very important service this morning, sir,' said he, 'will you allow us to offer a slight mark of our gratitude by begging the favour of your company at dinner?'- Ön ma reggel nagy szolgálatot tett nekünk, uram - mondta. - Engedje hát meg, hogy hálánk csekély jeléül meghívjuk ebédre, legyen szerencsénk, tartson velünk.
'Great pleasure--not presume to dictate, but broiled fowl and mushrooms--capital thing! What time?'- A legnagyobb örömmel... igazán nem akarok rendelkezni, hogy mi legyen ebédre... de a sült csirke szarvasgombával... felséges eledel! Hány órakor?
'Let me see,' replied Mr. Pickwick, referring to his watch, 'it is now nearly three. Shall we say five?'- Hát várjunk csak - mondta Pickwick úr, és megnézte a zsebóráját. - Mindjárt három óra. Mondjuk, ötkor, megfelel?
'Suit me excellently,' said the stranger, 'five precisely--till then--care of yourselves;' and lifting the pinched-up hat a few inches from his head, and carelessly replacing it very much on one side, the stranger, with half the brown paper parcel sticking out of his pocket, walked briskly up the yard, and turned into the High Street.- Pompás, nekem kitűnően megfelel - mondta az idegen. - Pont ötkor tehát... addig is, viszont­látásra... s ügyeljenek magukra - azzal megemelte egy kicsit a kalapját, majd könnyedén félrecsapta a fején és sietős léptekkel kifelé indult a fogadó udvarából. Kis papírcsomagja félig kiállt a zsebéből; s ahogy kiért a kapun, befordult a Fő utca felé.
'Evidently a traveller in many countries, and a close observer of men and things,' said Mr. Pickwick.- Sokfelé megfordulhatott, sok országot bejárhatott - mondta Pickwick úr. - Látszik rajta, hogy éles szemű megfigyelő, ismeri az embereket és a világot.
'I should like to see his poem,' said Mr. Snodgrass.- Szeretném látni a költeményét - mondta Snodgrass úr.
'I should like to have seen that dog,' said Mr. Winkle.- Szerettem volna látni azt a vizslát - mondta Winkle úr.
Mr. Tupman said nothing; but he thought of Donna Christina, the stomach pump, and the fountain; and his eyes filled with tears.Tupman úr nem szólt egy szót sem, de Donna Christina járt az eszében, meg a gyomormosó szivattyú meg a szökőkút; s a szemét elfutotta a könny.
A private sitting-room having been engaged, bedrooms inspected, and dinner ordered, the party walked out to view the city and adjoining neighbourhood.Pickwick úrék lefoglaltak maguknak egy különszobát a szállodában közös nappalinak, aztán megnézték a hálószobáikat, megrendelték az ebédet és nekiindultak, hogy megtekintsék a várost meg a közvetlen környékét.
We do not find, from a careful perusal of Mr. Pickwick's notes of the four towns, Stroud, Rochester, Chatham, and Brompton, that his impressions of their appearance differ in any material point from those of other travellers who have gone over the same ground. His general description is easily abridged.Ha gondosan áttanulmányozzuk Pickwick úr jegyzeteit erről a négy szomszédos városról, Stroudról, Rochesterről, Chathamről és Bromptonról, azt kell látnunk, hogy a benyomásai semmi lényeges dologban nem térnek el más utazók leírásaitól, akik szintén bejárták ezeket a helyeket. Könnyedén összefoglalva nagyjából így ábrázolja Pickwick úr ezt a négy várost:
'The principal productions of these towns,' says Mr. Pickwick, 'appear to be soldiers, sailors, Jews, chalk, shrimps, officers, and dockyard men. The commodities chiefly exposed for sale in the public streets are marine stores, hard-bake, apples, flat-fish, and oysters. The streets present a lively and animated appearance, occasioned chiefly by the conviviality of the military. It is truly delightful to a philanthropic mind to see these gallant men staggering along under the influence of an overflow both of animal and ardent spirits; more especially when we remember that the following them about, and jesting with them, affords a cheap and innocent amusement for the boy population. Nothing,' adds Mr. Pickwick, 'can exceed their good-humour. It was but the day before my arrival that one of them had been most grossly insulted in the house of a publican. The barmaid had positively refused to draw him any more liquor; in return for which he had (merely in playfulness) drawn his bayonet, and wounded the girl in the shoulder. And yet this fine fellow was the very first to go down to the house next morning and express his readiness to overlook the matter, and forget what had occurred!„E városok fő termékei - írja - szemmel láthatóan: katonák, tengerészek, zsidók, mész, rák, rendőr és dokkmunkások. Az utcákon főként az alábbi portékákat árusítják: bazárholmit, cukrozott mandulát, almát, lepényhalat és osztrigát. Az utcák mozgalmas, eleven képet mutatnak, ami elsősorban a katonaság vidám kedélyének köszönhető. Igazi gyönyörűség egy emberbarát szívének, ha láthatja, amint ezek a hős vitézek végigdülöngélnek az utcákon, megittasodva mind a természetes életörömtől, mind pedig az erős szeszektől; kivált ha tekin­tetbe vesszük, hogy milyen olcsó és ártatlan szórakozást szereznek ezzel a város serdületlen korú férfilakosságának, mely szakadatlanul nyomon követi őket és tréfát űz velük. Páratlanul derűs, jóindulatú emberek ezek a katonák - teszi hozzá Pickwick úr - ebben felülmúlha­tatlanok. Éppen az érkezésünk előtt való nap történt, hogy egyiküket durván megsértették egy csapszékben. A pincérlány egyszerűen nem akarta kiszolgálni, egyenesen kijelentette, hogy nem hoz neki több italt; mire a fiatalember kirántotta a szuronyát (persze csak puszta tréfából), és megsebesítette a lányt a vállán. És másnap reggel mégis az volt az első dolga a derék fiúnak, hogy újra beállított a kocsmába és kijelentette, hogy hajlandó elfelejteni és megbocsátani mindent, ami történt.”
'The consumption of tobacco in these towns,' continues Mr. Pickwick, 'must be very great, and the smell which pervades the streets must be exceedingly delicious to those who are extremely fond of smoking. A superficial traveller might object to the dirt, which is their leading characteristic; but to those who view it as an indication of traffic and commercial prosperity, it is truly gratifying.'„A dohányfogyasztás - folytatja Pickwick úr -, úgy látszik, igen nagy ezekben a városokban; az utcákat átható erős illatban pedig bizonyára mérhetetlen gyönyörűségüket lelik azok, akik nagyon szeretik a füstöt. A felületes látogató talán kifogásolná, hogy elsősorban a piszok jellemzi ezt a négy várost; de akik a nagy forgalom és a virágzó kereskedelem jelét látják ebben, azok jóleső érzéssel veszik tudomásul ezt is.”
Punctual to five o'clock came the stranger, and shortly afterwards the dinner. He had divested himself of his brown paper parcel, but had made no alteration in his attire, and was, if possible, more loquacious than ever.Pontosan öt órakor megérkezett az idegen és hamarosan megérkezett az ebéd is. A kis papírcsomagja már nem volt nála, de ugyanazt az öltözetet viselte, mint a kocsin; s talán még bőbeszédűbb volt, mint eddig - ha ugyan ez lehetséges egyáltalán.
'What's that?' he inquired, as the waiter removed one of the covers.- Ez micsoda? - kérdezte, amikor a pincér leemelte az egyik tál fedelét.
'Soles, Sir.'- Lepényhal, kérem.
'Soles--ah!--capital fish--all come from London-stage- coach proprietors get up political dinners--carriage of soles-- dozens of baskets--cunning fellows. Glass of wine, Sir.'- Ó, lepényhal... nagyszerű!... Remek hal... Londonból hozzák mindig... a postakocsi-tulajdo­no­sok politikai ebédeket rendeznek... lepényhallal traktálják a meghívottakat... szekérszámra... lepényzelik őket... hehehe!... Agyafúrt gazemberek... Ne koccintsunk egyet, uram?
'With pleasure,' said Mr. Pickwick; and the stranger took wine, first with him, and then with Mr. Snodgrass, and then with Mr. Tupman, and then with Mr. Winkle, and then with the whole party together, almost as rapidly as he talked.- Örömmel - felelte Pickwick úr; mire az idegen töltött és felhajtotta a poharát Pickwick úr egészségére, aztán töltött és felhajtotta a poharát Snodgrass úr egészségére, majd Tupman úrral is koccintott, Winkle úrral is koccintott, s végül felhajtott egy pohár bort az egész társaság egészségére is, majdnem ugyanolyan sebesen, mint ahogy beszélt.
'Devil of a mess on the staircase, waiter,' said the stranger. 'Forms going up--carpenters coming down--lamps, glasses, harps. What's going forward?'- Miféle pokoli lárma, jövés-menés folyik a lépcsőházban, pincér? - kérdezte az idegen. - Padokat cipelnek fölfelé... ácsmesterek jönnek lefelé... lámpások, poharak, hárfák... Mire készülnek itt?
'Ball, Sir,' said the waiter.- Bál lesz, uram - felelte a pincér.
'Assembly, eh?'- Táncmulatság, mi?
'No, Sir, not assembly, Sir. Ball for the benefit of a charity, Sir.'- Nem, kérem, nem táncmulatság. Bál, uram. Jótékony célú bál, kérem.
'Many fine women in this town, do you know, Sir?' inquired Mr. Tupman, with great interest.- Sok szép asszony van ám ebben a városban, tetszik-e tudni? - fordult Tupman úr az idegen­hez, nagy érdeklődéssel.
'Splendid--capital. Kent, sir--everybody knows Kent-- apples, cherries, hops, and women. Glass of wine, Sir!'- Rengeteg... gyönyörű nők... Kentben vagyunk, uram... s mindenki tudja, hogy Kentben alma... cseresznye... komló... és szép lány terem... Ne koccintsunk egyet, uram?
'With great pleasure,' replied Mr. Tupman. The stranger filled, and emptied.- A legnagyobb örömmel - felelte Tupman úr. Az idegen töltött, ivott.
'I should very much like to go,' said Mr. Tupman, resuming the subject of the ball, 'very much.'- Szeretnék elmenni erre a bálra - mondta Tupman úr, visszakanyarodva a témára. - Nagyon szeretném látni.
'Tickets at the bar, Sir,' interposed the waiter; 'half-a-guinea each, Sir.'- Belépőjegyek a söntésben kaphatók, kérem - szólt közbe a pincér. - Fél guinea fejenként, kérem.
Mr. Tupman again expressed an earnest wish to be present at the festivity; but meeting with no response in the darkened eye of Mr. Snodgrass, or the abstracted gaze of Mr. Pickwick, he applied himself with great interest to the port wine and dessert, which had just been placed on the table. The waiter withdrew, and the party were left to enjoy the cosy couple of hours succeeding dinner.Tupman úr még egyszer kijelentette, hogy mennyire szeretne jelen lenni ezen az ünnepi mulatságon; minthogy azonban sem Snodgrass úr elborult tekintetében, sem Pickwick úr szórakozott pillantásában nem talált visszhangra ez az őszinte vágya, bánatában buzgón nekilátott az oportói bornak és a gyümölcsnek, amit éppen most tettek elébük az asztalra. A pincér kiment a szobából, s a kis társaság magára maradt, hogy zavartalanul élvezhesse az ebéd utáni üldögélés örömét.
'Beg your pardon, sir,' said the stranger, 'bottle stands--pass it round--way of the sun--through the button-hole--no heeltaps,' and he emptied his glass, which he had filled about two minutes before, and poured out another, with the air of a man who was used to it.- Engedelmet, uram - mondta az idegen -, de üres a pohár... járjon az a flaska körbe-körbe... mint a nap az égen... igyuk fenékig... ex! - s azzal felhajtotta a poharát, amit két perccel előbb töltött tele, majd újra töltött magának, magától értetődő arckifejezéssel, mint aki hozzá van szokva az ilyesmihez.
The wine was passed, and a fresh supply ordered. The visitor talked, the Pickwickians listened. Mr. Tupman felt every moment more disposed for the ball. Mr. Pickwick's countenance glowed with an expression of universal philanthropy, and Mr. Winkle and Mr. Snodgrass fell fast asleep.A bor elfogyott, újabb palackot rendeltek. A vendég fecsegett, a pickwickisták hallgatták. Tupman úr percről percre nagyobb kedvet érzett ahhoz, hogy elmenjen a bálba. Pickwick úr arcáról csak úgy ragyogott az egész emberiség szeretete; Winkle úr pedig, Snodgrass úrral egyetemben, mély álomba merült.
'They're beginning upstairs,' said the stranger--'hear the company--fiddles tuning--now the harp--there they go.'- Már kezdődik odafent - mondta az idegen. - Hallgassák csak... zsivajgás, gyülekezik a társaság... hangolnak a hegedűsök... megszólalt a hárfa is... már kezdik is...
The various sounds which found their way downstairs announced the commencement of the first quadrille.Az emeletről leszűrődő különféle hangok jelezték, hogy megkezdődött az első francia négyes.
'How I should like to go,' said Mr. Tupman again.- De szeretném látni - mondta Tupman úr megint.
'So should I,' said the stranger--'confounded luggage,--heavy smacks--nothing to go in--odd, ain't it?'- Én is szeretném - mondta az idegen. - De hát még nem jött meg a poggyászom... vinné el az ördög... ezek a lassú teherhajók... nincs mit felvennem... ostoba helyzet, igaz?
Now general benevolence was one of the leading features of the Pickwickian theory, and no one was more remarkable for the zealous manner in which he observed so noble a principle than Mr. Tracy Tupman. The number of instances recorded on the Transactions of the Society, in which that excellent man referred objects of charity to the houses of other members for left-off garments or pecuniary relief is almost incredible.A pickwickista világnézet egyik legjellemzőbb vonása az egyetemes jóakarat volt és ezt a nemes alapelvet senki sem gyakorolta lelkesebben, mint Tracy Tupman úr. A társaság jegyzőkönyveiben olvasható, hogy milyen sokszor, milyen hihetetlenül sokszor küldte el a szegény embereket ez a kiváló férfiú klubtársai lakására, viselt ruháért vagy pénzbeli adományokért.
'I should be very happy to lend you a change of apparel for the purpose,' said Mr. Tracy Tupman, 'but you are rather slim, and I am--'- Boldogan kölcsönadnám magának valamelyik ruhámat, ami megfelel erre az alkalomra - mondta Tracy Tupman úr -, de hát maga meglehetősen karcsú termetű, én pedig inkább...
'Rather fat--grown-up Bacchus--cut the leaves--dismounted from the tub, and adopted kersey, eh?--not double distilled, but double milled--ha! ha! pass the wine.'- Inkább dagadt... pocakos Bacchus... szőlőlevél nélkül... leszállt a hordójáról és csíkos nadrágba bújt, mi?... Nem bájos, hanem hájas, igaz-e? Hahaha! Ide azt a bort.
Whether Mr. Tupman was somewhat indignant at the peremptory tone in which he was desired to pass the wine which the stranger passed so quickly away, or whether he felt very properly scandalised at an influential member of the Pickwick Club being ignominiously compared to a dismounted Bacchus, is a fact not yet completely ascertained. He passed the wine, coughed twice, and looked at the stranger for several seconds with a stern intensity; as that individual, however, appeared perfectly collected, and quite calm under his searching glance, he gradually relaxed, and reverted to the subject of the ball.Még a mai napig sincs pontosan kiderítve, hogy Tupman úr azon a parancsoló hangon háborodott-e fel kissé, ahogyan az idegen a borosüveget kérte, vagy azon botránkozott-e meg teljes joggal, hogy a Pickwick Klub egyik jeles tagját, méltatlan módon, a hordójáról leszállt Bacchushoz hasonlították. Odatolta a borosüveget az idegen elé, köhécselt egyet-kettőt, aztán néhány másodpercig szigorú, szúrós szemmel meredt rá a vendégükre; minthogy azonban a jó ember tökéletesen megőrizte nyugalmát, a vasvillapillantások egyáltalán nem hozták ki a sodrából, lassacskán Tupman úr is megbékélt és visszatért a bál témájára:
'I was about to observe, Sir,' he said, 'that though my apparel would be too large, a suit of my friend Mr. Winkle's would, perhaps, fit you better.'- Azt akartam éppen mondani, uram - jegyezte meg -, hogyha az én öltönyöm bő lenne is, Winkle barátom valamelyik ruhája talán jobban magára illenék.
The stranger took Mr. Winkle's measure with his eye, and that feature glistened with satisfaction as he said,Az idegen ránézett Winkle úrra, mértéket vett róla képzeletében, aztán elégedett arccal jelentette ki, hogy:
'Just the thing.'- Épp jó.
Mr. Tupman looked round him. The wine, which had exerted its somniferous influence over Mr. Snodgrass and Mr. Winkle, had stolen upon the senses of Mr. Pickwick. That gentleman had gradually passed through the various stages which precede the lethargy produced by dinner, and its consequences. He had undergone the ordinary transitions from the height of conviviality to the depth of misery, and from the depth of misery to the height of conviviality. Like a gas-lamp in the street, with the wind in the pipe, he had exhibited for a moment an unnatural brilliancy, then sank so low as to be scarcely discernible; after a short interval, he had burst out again, to enlighten for a moment; then flickered with an uncertain, staggering sort of light, and then gone out altogether. His head was sunk upon his bosom, and perpetual snoring, with a partial choke occasionally, were the only audible indications of the great man's presence.Tupman úr szétnézett maga körül. A bor, amely már kifejtette álomba ringató hatását Snodgrass úrra és Winkle úrra, lassacskán Pickwick urat is elkábította. A klub kiváló elnöke apránként átesett az ebéd és folyományai okozta bódulat összes fokozatain. Végigment a szokásos hangulatváltozásokon, a jókedv tetőpontjáról a kétségbeesés fenekére zuhant, a kétségbeesés fenekéről a jókedv tetőpontjára emelkedett. Mint egy utcai gázlámpa, melynek a vezetékébe belefújt a szél, egy percre természetellenes fénnyel felragyogott, aztán úgy elhalványodott, hogy alig lehetett észrevenni; rövid kis szünet után még egyszer kigyulladt egy pillanatra, majd tétován lobogni, hunyorogni, pislákolni kezdett, s végül teljesen kialudt. Feje a mellére kókadt; s a nagy ember jelenlétének nem volt más hallható jele, mint a fulladozó hörgésekkel meg-megszakított egyenletes hortyogás.
The temptation to be present at the ball, and to form his first impressions of the beauty of the Kentish ladies, was strong upon Mr. Tupman. The temptation to take the stranger with him was equally great. He was wholly unacquainted with the place and its inhabitants, and the stranger seemed to possess as great a knowledge of both as if he had lived there from his infancy. Mr. Winkle was asleep, and Mr. Tupman had had sufficient experience in such matters to know that the moment he awoke he would, in the ordinary course of nature, roll heavily to bed. He was undecided.Tupman urat módfelett hatalmába kerítette a kísértés, hogy elmenjen a bálba és tapaszta­latokat gyűjtsön az idevalósi hölgyek szépségéről. Nagy kísértést érzett arra is, hogy az idegent szintén magával vigye. Még sosem járt ebben a városban és egy lelket sem ismert itt; ez az idegen úr pedig szemmel láthatóan olyan jól ismerte a várost is meg a lakóit is, mintha gyerekkora óta itt élne. Winkle úr mélyen aludt, s Tupman úr tudta jól - elég sok tapasztalattal rendelkezett ezen a téren -, tudta jól, hogy mihelyt felébred, a természet rendje szerint rögtön ágynak dől. Tépelődött, hogy mit tegyen.
'Fill your glass, and pass the wine,' said the indefatigable visitor.- Töltsön magának, aztán adja közelebb a palackot - mondta az állhatatos idegen.
Mr. Tupman did as he was requested; and the additional stimulus of the last glass settled his determination.Tupman úr szót fogadott neki; aztán ez az utolsó pohár bor megadta a végső lökést az elhatározásához és döntött.
'Winkle's bedroom is inside mine,' said Mr. Tupman; 'I couldn't make him understand what I wanted, if I woke him now, but I know he has a dress-suit in a carpet bag; and supposing you wore it to the ball, and took it off when we returned, I could replace it without troubling him at all about the matter.'- Winkle hálószobája az én szobámból nyílik - mondta Tupman úr. - Most úgysem tudnám megértetni vele, hogy mit akarok, hiába is ébreszteném fel; de tudom, hogy van az útitás­kájában egy estére való ruhája; azt nyugodtan felveheti a bálra, aztán ha visszajöttünk, majd leveti s én visszateszem a helyére és egyáltalán nem is kell vele háborgatnunk a barátomat.
'Capital,' said the stranger, 'famous plan--damned odd situation--fourteen coats in the packing-cases, and obliged to wear another man's--very good notion, that--very.'- Nagyszerű - mondta az idegen. - Remek ötlet... De milyen ostoba helyzetbe kerültem... Tizennégy rend ruhám van a ládáimban... és kénytelen vagyok más ember holmiját felvenni... Pompás gondolat, egyébként... mondhatom, remek.
'We must purchase our tickets,' said Mr. Tupman.- Meg kell váltanunk a belépőjegyeket - mondta Tupman úr.
'Not worth while splitting a guinea,' said the stranger, 'toss who shall pay for both--I call; you spin--first time--woman-- woman--bewitching woman,'- Ezért nem érdemes felváltani egy guineát - mondta az idegen. - Dobjuk fel, fej vagy írás, hogy ki vegye meg mind a kettőt... Majd én mondom, maga meg dobja... rajta, először... Fej, fej, szépséges ábrázat, azaz kisasszony...
and down came the sovereign with the dragon (called by courtesy a woman) uppermost.S csakugyan, úgy esett le az aranypénz, hogy a sárkány volt felül (amit udvariasan kis­asszony­nak becéztek).
Mr. Tupman rang the bell, purchased the tickets, and ordered chamber candlesticks. In another quarter of an hour the stranger was completely arrayed in a full suit of Mr. Nathaniel Winkle's.Tupman úr csöngetett a pincérnek, megvette a belépőjegyeket és gyertyatartókat hozatott a szobájukba. Egy negyedóra múlva az idegen már ott állt teljes díszben, Nathaniel Winkle úr ruhájában.
'It's a new coat,' said Mr. Tupman, as the stranger surveyed himself with great complacency in a cheval glass; 'the first that's been made with our club button,' and he called his companions' attention to the large gilt button which displayed a bust of Mr. Pickwick in the centre, and the letters 'P. C.' on either side.- Új kabát - jegyezte meg Tupman úr, ahogy az idegen roppant elégedetten nézegette magát a nagy szárnyas tükörben. - Ez az első ruha, amelyet a klubunk monogramos gombjával díszítettünk - magyarázta, és felhívta a másik figyelmét a nagy aranyozott gombokra, melyek­nek a közepén Pickwick úr jól sikerült mellszobra volt látható, jobbról-balról pedig a P. és K. betűk.
'"P. C."' said the stranger--'queer set out--old fellow's likeness, and "P. C."--What does "P. C." stand for--Peculiar Coat, eh?'- P. K. - tűnődött az idegen. - P. K.... furcsa lószerszám... az öreg ipse képmása és mellette P. K.... Minek a rövidítése ez a P. K.?... Példátlan Kabát... Parádés Kivitelben, mi?
Mr. Tupman, with rising indignation and great importance, explained the mystic device.Tupman úr méltatlankodva tiltakozott és fontoskodva megmagyarázta a rejtélyes kezdőbetűk jelentését.
'Rather short in the waist, ain't it?' said the stranger, screwing himself round to catch a glimpse in the glass of the waist buttons, which were half-way up his back. 'Like a general postman's coat --queer coats those--made by contract--no measuring-- mysterious dispensations of Providence--all the short men get long coats--all the long men short ones.'- Egy kicsit rövid derékban, ugye? - kérdezte az idegen, csavargatta a nyakát, hogy megláthassa a tükörben a kabát derekára varrott gombokat, amelyek majdnem a háta közepén voltak. - Úgy áll rajtam, mint a postásokon szokott az egyenruhájuk... furcsa viselet az is, a postásoké... megrendelésre készül, tucatjával... nem mérték után... s a gondviselés kifürkész­hetetlen akaratából... a nagy kabátok mind a kis embereknek jutnak... a kicsik meg mind a nagy égimeszelőknek...
Running on in this way, Mr. Tupman's new companion adjusted his dress, or rather the dress of Mr. Winkle; and, accompanied by Mr. Tupman, ascended the staircase leading to the ballroom.Így fecsegett tovább Tupman úr barátja, miközben a tükör előtt megigazgatta a ruháját, vagyis helyesebben Winkle úr ruháját; aztán Tupman úrral együtt megindultak fölfelé a lépcsőn, a bálterem felé.
'What names, sir?' said the man at the door.- Kit jelenthetek? - kérdezte az ajtónálló. - Szabad a nevüket, uraim?
Mr. Tracy Tupman was stepping forward to announce his own titles, when the stranger prevented him.Tracy Tupman úr már éppen odalépett, hogy közölje vele a nevét és rangját, mikor az idegen közbeszólt:
'No names at all;' and then he whispered Mr. Tupman, 'names won't do--not known--very good names in their way, but not great ones--capital names for a small party, but won't make an impression in public assemblies--incog. the thing-- gentlemen from London--distinguished foreigners--anything.'- Nem kell név, senkit se jelentsen - aztán odasúgta Tupman úrnak: - Nem megyünk semmire a nevünkkel... nem ismerik úgysem... nagyon jó nevek a maguk nemében, de nem közismert, nagy nevek... pompás nevek egy kisebbfajta társaságban, de nem imponálnak egy ilyen nagy nyilvános összejövetelen... itt inkognitó a jelszó... rangrejtve jöttünk... londoni úriemberek vagyunk... előkelő idegenek... s hasonlók...
The door was thrown open, and Mr. Tracy Tupman and the stranger entered the ballroom.Kitárták előttük az ajtót; Tracy Tupman úr és az idegen beléptek a bálterembe.
It was a long room, with crimson-covered benches, and wax candles in glass chandeliers. The musicians were securely confined in an elevated den, and quadrilles were being systematically got through by two or three sets of dancers. Two card-tables were made up in the adjoining card-room, and two pair of old ladies, and a corresponding number of stout gentlemen, were executing whist therein.Egy nagy, hosszú terem volt ez, a fal mellett sötétvörös huzatú, párnázott padok álltak, az üvegcsillárokban viaszgyertyák égtek. A zenészek biztonságosan el voltak kerítve az emel­vényükön, a táncospárok pedig dupla sorokban álltak és járták a francia négyest annak rendje-módja szerint. A szomszédos kártyaszobában két asztalnál kártyáztak - négy idősebb hölgy és négy kövér úr játszott whistet.
The finale concluded, the dancers promenaded the room, and Mr. Tupman and his companion stationed themselves in a corner to observe the company.A tánc véget ért, a táncospárok sétálni kezdtek a teremben, Tupman úr pedig, a társával együtt, megállt az egyik sarokban s onnét nézték a társaságot.
'Charming women,' said Mr. Tupman.- Mindjárt, mindjárt - mondta az idegen.
'Wait a minute,' said the stranger, 'fun presently--nobs not come yet--queer place--dockyard people of upper rank don't know dockyard people of lower rank--dockyard people of lower rank don't know small gentry--small gentry don't know tradespeople--commissioner don't know anybody.'- Mindjárt érdekesebb lesz... az előkelőségek még nem jöttek meg... furcsa város ez... A hajógyárak magasabb rangú tisztviselői nem állnak szóba a hajógyárak alacsonyabb rangú tisztviselőivel... a hajógyárak alacsonyabb rangú tisztviselői nem barátkoznak a kispolgárokkal... a kispolgárok lenézik a kereskedőket... a főigazgató pedig mindenkit lenéz...
'Who's that little boy with the light hair and pink eyes, in a fancy dress?'inquired Mr. Tupman.- Ki az a fakó hajú, malacszemű kisfiú ott, abban a jelmezben? - kérdezte Tupman úr.
'Hush, pray--pink eyes--fancy dress--little boy--nonsense-- ensign 97th--Honourable Wilmot Snipe--great family--Snipes--very.'- Pszt, csöndesebben, könyörgök... fakó hajú, malacszemű... az nem kisfiú, uram... nem jelmez, nem maskara, kérem... az a nemes Wilmot Snipe úr... a kilencvenhetesek zászlósa... előkelő család... a Snipe-ék... roppant előkelő...
'Sir Thomas Clubber, Lady Clubber, and the Misses Clubber!' shouted the man at the door in a stentorian voice.- Sir Thomas Clubber, Lady Clubber és a Clubber kisasszonyok! - jelentette az ajtónálló harsogó hangon.
A great sensation was created throughout the room by the entrance of a tall gentleman in a blue coat and bright buttons, a large lady in blue satin, and two young ladies, on a similar scale, in fashionably- made dresses of the same hue.Nagy izgalom támadt a teremben, ahogy beléptek: egy fényes gombos, kék kabátos, magas úr, egy terebélyes, kék selyemruhás hölgy és két hasonló méretű ifjú kisasszony, egyforma színű divatos, előkelő báliruhában.
'Commissioner--head of the yard--great man--remarkably great man,' whispered the stranger in Mr. Tupman's ear, as the charitable committee ushered Sir Thomas Clubber and family to the top of the room. The Honourable Wilmot Snipe, and other distinguished gentlemen crowded to render homage to the Misses Clubber; and Sir Thomas Clubber stood bolt upright, and looked majestically over his black kerchief at the assembled company.- A főigazgató... a hajógyár főnöke... nagy ember... roppant nagy ember... - suttogta az idegen Tupman úr fülébe, ahogy a jótékonysági bizottság Sir Thomas Clubbert és a családját bevezette a bálterembe. A nemes Wilmot Snipe zászlós úr és más kiváló urak a Clurbber kisasszonyok köré sereglettek, hogy hódolattal üdvözöljék őket; Sir Thomas Clubber pedig délcegen kihúzta magát, fekete nyakkendőjével a nyakán, s méltóságteljes pillantással nézett végig az egybegyűlt társaságon.
'Mr. Smithie, Mrs. Smithie, and the Misses Smithie,' was the next announcement.- Smithie úr, a felesége és a Smithie kisasszonyok - jelentette megint az ajtónálló.
'What's Mr. Smithie?' inquired Mr. Tracy Tupman.- Ki az a Smithie úr? - kérdezte Tracy Tupman úr.
'Something in the yard,' replied the stranger.- Valami hajógyári tisztviselő - felelte az idegen.
Mr. Smithie bowed deferentially to Sir Thomas Clubber; and Sir Thomas Clubber acknowledged the salute with conscious condescension. Lady Clubber took a telescopic view of Mrs. Smithie and family through her eye-glass and Mrs. Smithie stared in her turn at Mrs. Somebody-else, whose husband was not in the dockyard at all.Smithie úr alázatosan meghajtotta magát Sir Thomas Clubber felé; Sir Thomas Clubber pedig kimért leereszkedéssel fogadta az üdvözlést. Lady Clubber a lornyonján keresztül egy távcsövező pillantást vetett Smithie úr felesége és lányai felé; Smithie-né asszony viszont valaki mást nézett, egy másik hölgyet, akinek az ura még csak nem is volt hajógyári ember.
'Colonel Bulder, Mrs. Colonel Bulder, and Miss Bulder,' were the next arrivals.- Bulder ezredes úr, a feleségével és a leányával - jelentették a következő érkezőket.
'Head of the garrison,' said the stranger, in reply to Mr. Tupman's inquiring look.- A helyőrség parancsnoka - mondta az idegen, feleletképpen Tupman úr kíváncsi pillantására.
Miss Bulder was warmly welcomed by the Misses Clubber; the greeting between Mrs. Colonel Bulder and Lady Clubber was of the most affectionate description; Colonel Bulder and Sir Thomas Clubber exchanged snuff-boxes, and looked very much like a pair of Alexander Selkirks--'Monarchs of all they surveyed.'Bulder kisasszonyt lelkesen fogadták a Clubber kisasszonyok; Bulder ezredes felesége és Lady Clubber a lehető legszívélyesebben üdvözölték egymást; Bulder ezredes és Sir Thomas Clubber kölcsönösen megkínálták egymást a burnótszelencéjükkel és úgy festettek ott ketten, mintha két Robinson Crusoe lennének az elhagyatott szigetükön: „urai mindennek, ameddig a szem ellát”.
While the aristocracy of the place--the Bulders, and Clubbers, and Snipes--were thus preserving their dignity at the upper end of the room, the other classes of society were imitating their example in other parts of it. The less aristocratic officers of the 97th devoted themselves to the families of the less important functionaries from the dockyard. The solicitors' wives, and the wine-merchant's wife, headed another grade (the brewer's wife visited the Bulders); and Mrs. Tomlinson, the post-office keeper, seemed by mutual consent to have been chosen the leader of the trade party.Mialatt a város előkelőségei - Bulderék, Clubberék és Snipe-ék - ilyeténképpen megőrizték méltóságukat a terem felső végében, a többi társadalmi osztály képviselői a terem másik részében igyekeztek követni példájukat. A kilencvenhetesek kevésbé előkelő tisztjei a hajó­gyár alacsonyabb rangú tisztviselő-családjainak szentelték a figyelmüket. Az ügyvédfeleségek és a borkereskedő-feleségek megint más társadalmi réteghez tartoztak (a sörgyáros felesége járt Bulderékhez), s a kereskedő-társaság fejéül, úgy látszik, közös megegyezéssel Tomlinsonnét, a postáskisasszonyt választották meg.
One of the most popular personages, in his own circle, present, was a little fat man, with a ring of upright black hair round his head, and an extensive bald plain on the top of it--Doctor Slammer, surgeon to the 97th. The doctor took snuff with everybody, chatted with everybody, laughed, danced, made jokes, played whist, did everything, and was everywhere. To these pursuits, multifarious as they were, the little doctor added a more important one than any--he was indefatigable in paying the most unremitting and devoted attention to a little old widow, whose rich dress and profusion of ornament bespoke her a most desirable addition to a limited income.Egy kövér kis ember, akinek a kopasz feje búbját égnek álló fekete sörtehaj koszorúzta - Slammer doktor, katonaorvos, a kilencvenhetesek felcsere -, roppant népszerűnek látszott a barátai körében. Slammer doktor burnóttal kínálgatott mindenkit, csevegett, nevetett, nyájas­kodott, táncolt, tréfálózott, whistezett, jött-ment, mindenütt ott volt és mindenben részt vett. Ezt a sokirányú elfoglaltságát a kis doktor megtoldotta még egy, s valamennyinél fontosabb tevékenységgel - ugyanis fáradhatatlanul tette a szépet és odaadó hűséggel udvarolt egy kis öreg özvegyasszonynak, aki drága ruhájával és tömérdek ékszerével fölöttébb alkalmasnak ígérkezett a szerény katonaorvosi jövedelem fokozására.
Upon the doctor, and the widow, the eyes of both Mr. Tupman and his companion had been fixed for some time, when the stranger broke silence.A doktort és az özvegyasszonyt nézte már jó ideje Tupman úr is meg a társa is, amikor az idegen végre megtörte a csendet:
'Lots of money--old girl--pompous doctor--not a bad idea-- good fun,' were the intelligible sentences which issued from his lips.- Nagy rakás pénz... öreganyám... nagyképű doktor... nem rossz gondolat... remek tréfa... - ilyesféle mondattöredékek hagyták el az ajkát.
Mr. Tupman looked inquisitively in his face.Tupman úr kérdő pillantással nézett fel rá.
'I'll dance with the widow,' said the stranger.- Táncra kérem az özvegyet - mondta az idegen.
'Who is she?' inquired Mr. Tupman.- Ki ez a hölgy? - kérdezte Tupman úr.
'Don't know--never saw her in all my life--cut out the doctor --here goes.'- Nem tudom... nem ismerem... soha életemben nem láttam... de kiütöm a nyeregből a doktort... itt mennek, ni...
And the stranger forthwith crossed the room; and, leaning against a mantel-piece, commenced gazing with an air of respectful and melancholy admiration on the fat countenance of the little old lady. Mr. Tupman looked on, in mute astonishment. The stranger progressed rapidly; the little doctor danced with another lady; the widow dropped her fan; the stranger picked it up, and presented it--a smile--a bow--a curtsey--a few words of conversation. The stranger walked boldly up to, and returned with, the master of the ceremonies; a little introductory pantomime; and the stranger and Mrs. Budger took their places in a quadrille.S azzal az idegen máris keresztülvágott a termen, átment az egyik kandallóhoz, nekitámasz­kodott a peremének és onnét kezdett szemezni az anyókával; tiszteletteljes és mélabús imádattal meredt a kis özvegy kerek, kövér ábrázatába. Tupman úr dermedt ámulattal nézte őket. Az idegen gyorsan és sikeresen haladt a célja felé. A köpcös doktor éppen egy másik hölggyel táncolt; az özvegy leejtette a legyezőjét, az idegen felemelte és átnyújtotta neki - mosolygás - meghajlás - az özvegy biccent - néhány szót váltanak. Aztán az idegen délcegen elvonult és hamarosan a bál főrendezőjével tért vissza - röviden eljátszották a bemutatkozás némajátékát -, aztán az idegen és Budgerné beálltak a táncolók közé, elfoglalták helyüket a francia négyesben.
The surprise of Mr. Tupman at this summary proceeding, great as it was, was immeasurably exceeded by the astonishment of the doctor. The stranger was young, and the widow was flattered. The doctor's attentions were unheeded by the widow; and the doctor's indignation was wholly lost on his imperturbable rival. Doctor Slammer was paralysed. He, Doctor Slammer, of the 97th, to be extinguished in a moment, by a man whom nobody had ever seen before, and whom nobody knew even now! Doctor Slammer--Doctor Slammer of the 97th rejected! Impossible! It could not be! Yes, it was; there they were. What! introducing his friend! Could he believe his eyes! He looked again, and was under the painful necessity of admitting the veracity of his optics; Mrs. Budger was dancing with Mr. Tracy Tupman; there was no mistaking the fact. There was the widow before him, bouncing bodily here and there, with unwonted vigour; and Mr. Tracy Tupman hopping about, with a face expressive of the most intense solemnity, dancing (as a good many people do) as if a quadrille were not a thing to be laughed at, but a severe trial to the feelings, which it requires inflexible resolution to encounter.Bármilyen hatalmas volt is Tupman úr csodálkozása ezen a sommás eljáráson, ahogy az idegen ilyen kurtán-furcsán elintézte a dolgot, még hatalmasabb volt Slammer doktor elképedése. Az idegen fiatal volt és ez hízelgett az özvegynek. A doktor udvarlására most már rá sem hederített az asszony; s a doktor minden felháborodása csak falra hányt borsó volt, vetélytársát nem lehetett kizökkenteni a nyugalmából. Slammer doktor egészen magánkívül volt. Őt, Slammer doktort, a kilencvenhetesek ezredorvosát így semmivé tették, egyik percről a másikra, s méghozzá egy idegen, akit senki sem ismert, akit még soha nem is láttak! Slammer doktort - a kilencvenhetesek Slammer doktorát kikosarazták, kutyába se veszik! Hihetetlen! Nem is lehet igaz! Pedig így van: ott táncolnak, ni! Mi a csuda? Még a barátját is bemutatja! A doktor nem akart hinni a szemének. Megdörzsölte, újra felnézett és fájdalommal volt kénytelen igazat adni látószervének: Budgerné Tracy Tupman úrral lejtette a táncot, ezt az igazságot immár nem lehetett kétségbe vonni. Itt ugrándozott előtte a kis özvegy a maga eleven valóságában, szokatlan élénkséggel szökdécselt jobbra-balra; Tracy Tupman úr pedig olyan magábaszállt komolysággal, olyan ünnepélyes ábrázattal járta vele a táncot - ahogy egyébként nagyon sokan szokták -, mintha a francia négyes nem vidám mulatság volna, hanem kemény megpróbáltatás, amit csak hajthatatlan elszántsággal és vasakarattal lehet kiállni.
Silently and patiently did the doctor bear all this, and all the handings of negus, and watching for glasses, and darting for biscuits, and coquetting, that ensued; but, a few seconds after the stranger had disappeared to lead Mrs. Budger to her carriage, he darted swiftly from the room with every particle of his hitherto- bottled-up indignation effervescing, from all parts of his countenance, in a perspiration of passion.A doktor némán, szótlanul viselte el mindezt; tűrte, hogy kínálgassák Budgernét forralt borral, hozzanak neki poharakat, süteményt, hogy csapják neki a szelet; amikor azonban az idegen eltűnt, hogy kikísérje Budgernét a kocsijához, Slammer doktor is kirohant a bálteremből, s az eddig sikeresen visszafojtott dühe és felháborodása szinte ott bugyborékolt az arcán, forrt, fortyogott benne a verejtékes indulat.
The stranger was returning, and Mr. Tupman was beside him. He spoke in a low tone, and laughed. The little doctor thirsted for his life. He was exulting. He had triumphed.Az idegen visszatért, Tupman úrral együtt. Halkan mondott valamit Tupman úrnak és nevetett hozzá. A kis doktor vérszomjasan meredt rá. Az idegen csupa ujjongás volt, csupa diadal.
'Sir!' said the doctor, in an awful voice, producing a card, and retiring into an angle of the passage, 'my name is Slammer, Doctor Slammer, sir--97th Regiment--Chatham Barracks--my card, Sir, my card.'- Uram! - szólította meg Slammer doktor vérfagyasztó hangon, s előszedte a névjegyét. A folyosó sarka felé vonta őket. - Slammer a nevem, Slammer doktor... a kilencvenhetes ezred­ből, a chathami laktanyában lakom... itt a névjegyem... uram... itt a névjegyem...
He would have added more, but his indignation choked him.Szeretett volna még egyebet is mondani, de elakadt a hangja, annyira fel volt háborodva.
'Ah!' replied the stranger coolly, 'Slammer--much obliged-- polite attention--not ill now, Slammer--but when I am--knock you up.'- Örvendek - mondta az idegen a legnagyobb lelkinyugalommal. - Szóval Slammer... nagyon hálás vagyok... kedves figyelem... pillanatnyilag nem vagyok beteg, Slammer... de ha valami bajom támad... okvetlenül felkeresem.
'You--you're a shuffler, sir,' gasped the furious doctor, 'a poltroon--a coward--a liar--a--a--will nothing induce you to give me your card, sir!'- Uram... ön ki akar bújni a felelősség alól... ön ki akar térni a válasz elől! - lihegte a dühös kis doktor. - Ön egy gyáva ember... ön egy pipogya fráter... ön egy himpellér!... Egy... egy... Ej, hát sehogyan sem lehet rávenni, hogy ideadja a névjegyét, uram?!
'Oh! I see,' said the stranger, half aside, 'negus too strong here --liberal landlord--very foolish--very--lemonade much better --hot rooms--elderly gentlemen--suffer for it in the morning-- cruel--cruel;' and he moved on a step or two.- Ó! Már értem - mondta az idegen, félig elfordulva a doktortól. - Nagyon erős volt a forralt bor... bőkezű a fogadós... könnyelműség... igazán, roppant könnyelműség... okosabb lett volna limonádét innia... túlfűtött helyiségek... az ilyen éltesebb urak aztán megszenvedik másnap... jön a macskajaj... szörnyű... igazán szörnyű... - mondta az idegen s azzal megindult a lépcsőn fölfelé.
'You are stopping in this house, Sir,' said the indignant little man; 'you are intoxicated now, Sir; you shall hear from me in the morning, sir. I shall find you out, sir; I shall find you out.'- Ön itt van megszállva, ebben a fogadóban - mondta a felháborodott kis doktor -, ön most ittas állapotban van, uram, de holnap reggel majd találkozunk, uram. Megkeresem önt, uram, biztosíthatom; és meg is fogom találni, uram.
'Rather you found me out than found me at home,' replied the unmoved stranger.- Hát csak keressen, de biztosíthatom, hogy sokat nem fog keresni rajtam - felelte az idegen, akit nem lehetett kihozni a sodrából.
Doctor Slammer looked unutterable ferocity, as he fixed his hat on his head with an indignant knock; and the stranger and Mr. Tupman ascended to the bedroom of the latter to restore the borrowed plumage to the unconscious Winkle.Slammer doktor kimondhatatlan dühvel meredt rá, aztán egy felháborodott koppanással fejére csapta a kalapját; az idegen pedig Tupman úrral együtt felment Winkle úr szobájába, hogy visszaadják neki a kölcsönvett ruháját, amiről nem is tudott.
That gentleman was fast asleep; the restoration was soon made. The stranger was extremely jocose; and Mr. Tracy Tupman, being quite bewildered with wine, negus, lights, and ladies, thought the whole affair was an exquisite joke. His new friend departed; and, after experiencing some slight difficulty in finding the orifice in his nightcap, originally intended for the reception of his head, and finally overturning his candlestick in his struggles to put it on, Mr. Tracy Tupman managed to get into bed by a series of complicated evolutions, and shortly afterwards sank into repose.Winkle úr mélyen aludt; az öltönyét hamarosan visszatették a helyére. Az idegen nagyon jókedvű volt, szakadatlanul tréfált; Tracy Tupman úr pedig, akit az italok, a forralt bor, a kivilágított bálterem és a hölgyek egészen felvillanyoztak, szintén kitűnő tréfának tartotta ezt az egészet. Miután új barátja eltávozott, egy ideig bajlódott a hálósipkájával, nem találta a nyílását, ahol a fejét beledughatta volna, s végül addig küszködött vele, míg sikerült fel­borítania a gyertyatartót. De aztán, mindenféle bonyolult műveletek elvégzése árán mégiscsak ágyba került és egykettőre el is aludt szépen.
Seven o'clock had hardly ceased striking on the following morning, when Mr. Pickwick's comprehensive mind was aroused from the state of unconsciousness, in which slumber had plunged it, by a loud knocking at his chamber door.Másnap reggel, alighogy az óra elütötte a hetet, Pickwick úr széles látókörű, fogékony szelleme öntudatra eszmélt az álom öntudatlanságából, tekintve, hogy zajosan dörömbölni kezdtek az ajtaján.
'Who's there?' said Mr. Pickwick, starting up in bed.- Ki az? - kérdezte Pickwick úr, felülve az ágyán.
'Boots, sir.'- A háziszolga, kérem.
'What do you want?'- Mit akar?
'Please, sir, can you tell me which gentleman of your party wears a bright blue dress-coat, with a gilt button with "P. C." on it?'- Kérem szépen, meg tudná mondani uraságod, hogy melyik úr viselt a társaságukból világoskék színű frakk-kabátot, P. K. monogramos aranyozott gombokkal?
'It's been given out to brush,' thought Mr. Pickwick, 'and the man has forgotten whom it belongs to.'„Biztosan kiadták neki, hogy kefélje ki - gondolta magában Pickwick úr -, ő meg elfelejtette, hogy kié.”
'Mr. Winkle,'he called out, 'next room but two, on the right hand.'- Winkle úr - kiáltott ki a háziszolgának. - Innen a harmadik szoba, jobb kéz felől.
'Thank'ee, sir,' said the Boots, and away he went.- Köszönöm szépen - mondta a háziszolga, s már ment is tovább.
'What's the matter?' cried Mr. Tupman, as a loud knocking at his door roused hint from his oblivious repose.- Mi az? Mi történt? - kiáltott fel Tupman úr, amikor az ő szobája ajtaján kezdtek dörömbölni, s őt is felriasztották jóleső álmából.
'Can I speak to Mr. Winkle, sir?' replied Boots from the outside.- Beszélhetnék Winkle úrral, kérem? - felelte a háziszolga kintről.
'Winkle--Winkle!' shouted Mr. Tupman, calling into the inner room.- Winkle!... Winkle! - ordított be Tupman úr a belső szobába.
'Hollo!' replied a faint voice from within the bed-clothes.- Tessék? - kérdezte egy bágyadt hang a paplan alól.
'You're wanted--some one at the door;' and, having exerted himself to articulate thus much, Mr. Tracy Tupman turned round and fell fast asleep again.- Valaki keresi magát... várja kint az ajtó előtt... - mondta Tracy Tupman úr, s miután sikerült ennyit kinyögnie, a másik oldalára fordult és megint mély álomba merült.
'Wanted!' said Mr. Winkle, hastily jumping out of bed, and putting on a few articles of clothing; 'wanted! at this distance from town--who on earth can want me?'- Engem keresnek? - csodálkozott Winkle úr, és gyorsan kiugrott az ágyból s öltözködni kezdett, felkapott magára valamit. - Engem keresnek? Ilyen messze Londontól? Ki a csuda keres itt engem?
'Gentleman in the coffee-room, sir,' replied the Boots, as Mr. Winkle opened the door and confronted him; 'gentleman says he'll not detain you a moment, Sir, but he can take no denial.'- Egy úr. Lent vár az étteremben, kérem - felelte a háziszolga, ahogy Winkle úr kinyitotta az ajtót és szemközt találta magát vele. - Azt mondta, hogy csak egy percre kéreti önt, uram, de okvetlenül beszélnie kell önnel, semmiféle kifogást nem fogadhat el.
'Very odd!' said Mr. Winkle; 'I'll be down directly.'- Furcsa, érthetetlen! - mondta Winkle úr. - Jól van, máris megyek.
He hurriedly wrapped himself in a travelling-shawl and dressing-gown, and proceeded downstairs. An old woman and a couple of waiters were cleaning the coffee-room, and an officer in undress uniform was looking out of the window. He turned round as Mr. Winkle entered, and made a stiff inclination of the head. Having ordered the attendants to retire, and closed the door very carefully, he said,Sietve magára kanyarított egy útikendőt, belebújt a házikabátjába, és lement a földszintre. Az éttermet két pincér meg egy öregasszony takarította éppen, az egyik asztalnál pedig egy katonatiszt ült, hétköznapi egyenruhában, s kinézett az ablakon. Amikor Winkle úr belépett, a katonatiszt feléje fordult és mereven biccentett neki egyet. Aztán kiparancsolta a teremből a többieket, gondosan becsukta mögöttük az ajtót és így szólt:
'Mr. Winkle, I presume?'- Winkle úrhoz van szerencsém, ugyebár?
'My name is Winkle, sir.'- Winkle a nevem, uram.
'You will not be surprised, sir, when I inform you that I have called here this morning on behalf of my friend, Doctor Slammer, of the 97th.'- Bizonyára nem lesz meglepve, uram, ha közlöm önnel, hogy a barátom, Slammer doktor, a kilencvenhetesek ezredorvosa megbízásából kerestem fel önt ma reggel.
'Doctor Slammer!' said Mr. Winkle.- Slammer doktor! - mondta Winkle úr elképedve.
'Doctor Slammer. He begged me to express his opinion that your conduct of last evening was of a description which no gentleman could endure; and' (he added) 'which no one gentleman would pursue towards another.'- Slammer doktor megbízásából, aki arra kért, közöljem önnel, hogy véleménye szerint úriember nem tűrheti el, hogy úgy viselkedjenek vele szemben, ahogyan ön viselkedett tegnap este; s azt is hozzátette a barátom, hogy véleménye szerint úriember egyáltalán nem viselkedik így úriemberrel szemben.
Mr. Winkle's astonishment was too real, and too evident, to escape the observation of Doctor Slammer's friend; he therefore proceeded--Winkle úr elképedése olyan őszinte volt, olyan valódi és olyan szemmel látható, hogy Slam­mer doktor barátjának a figyelmét sem kerülte el; a katonatiszt ennélfogva még hozzáfűzte:
'My friend, Doctor Slammer, requested me to add, that he was firmly persuaded you were intoxicated during a portion of the evening, and possibly unconscious of the extent of the insult you were guilty of. He commissioned me to say, that should this be pleaded as an excuse for your behaviour, he will consent to accept a written apology, to be penned by you, from my dictation.'- A barátom, Slammer doktor arra is megkért, közöljem önnel, hogy szilárd meggyőződése szerint ön tegnap este bizonyos időponttól fogva ittas állapotban volt s talán nincs is róla tudomása, hogy milyen súlyosan megsértette őt. Felhatalmazott annak a kijelentésére, hogy amennyiben ezt mentségül óhajtja felhozni tegnapi viselkedésére, ő hajlandó elfogadni egy írásbeli bocsánatkérést, melyet ön saját kezűleg ír majd le, az én tollbamondásom alapján.
'A written apology!' repeated Mr. Winkle, in the most emphatic tone of amazement possible.- Írásbeli bocsánatkérést! - kiáltott fel Winkle úr, a lehető legnyomatékosabban éreztetve csodálkozását.
'Of course you know the alternative,' replied the visitor coolly.- Ön nyilván tisztában van vele, hogy mi a másik választása - felelte a látogatója, hűvös közönnyel.
'Were you intrusted with this message to me by name?' inquired Mr. Winkle, whose intellects were hopelessly confused by this extraordinary conversation.- Név szerint énhozzám küldték önt ezzel a megbízással? - kérdezte Winkle úr, akinek már egészen összezavarodott az esze ettől a furcsa beszélgetéstől.
'I was not present myself,' replied the visitor, 'and in consequence of your firm refusal to give your card to Doctor Slammer, I was desired by that gentleman to identify the wearer of a very uncommon coat--a bright blue dress-coat, with a gilt button displaying a bust, and the letters "P. C."'- Én magam nem voltam jelen a sértésnél - felelte a katonatiszt -, s miután ön határozottan megtagadta, hogy átadja a névjegyét Slammer doktornak, ez az úr megkért, hogy állapítsam meg, ki viselte tegnap este azt a nem mindennapi öltözetet... azt a világoskék frakk-kabátot, mellszoborral és P. K. betűkkel díszített aranyozott gombokkal.
Mr. Winkle actually staggered with astonishment as he heard his own costume thus minutely described.Winkle úr majdnem hanyatt vágódott csodálkozásában, amikor ilyen pontosan leírták neki tulajdon ruháját.
Doctor Slammer's friend proceeded:--'From the inquiries I made at the bar, just now, I was convinced that the owner of the coat in question arrived here, with three gentlemen, yesterday afternoon. I immediately sent up to the gentleman who was described as appearing the head of the party, and he at once referred me to you.'- Tudakozódtam tehát a szállodában az imént - folytatta Slammer doktor barátja -, s meggyőződtem róla, hogy a szóban forgó kabát tulajdonosa, három másik úrral együtt, tegnap délután érkezett meg ide. Nyomban felüzentem annak az úrnak, akiről azt mondták, hogy a társaság vezetőjének látszik, s ez az úr egyenesen önhöz utasított.
If the principal tower of Rochester Castle had suddenly walked from its foundation, and stationed itself opposite the coffee-room window, Mr. Winkle's surprise would have been as nothing compared with the profound astonishment with which he had heard this address. His first impression was that his coat had been stolen.Ha a rochesteri várkastély legnagyobbik bástyatornya hirtelen felkerekedett volna és odasétál az étterem ablaka elé, Winkle úr akkor sem lepődhetett volna meg jobban, mint ennek a kis szónoklatnak a hallatára. Az első gondolata az volt, hogy valaki ellopta a kabátját.
'Will you allow me to detain you one moment?' said he.- Megbocsát, ha megvárakoztatom egy percig? - fordult a katonatiszthez.
'Certainly,' replied the unwelcome visitor.- Parancsoljon - felelte a hívatlan vendég.
Mr. Winkle ran hastily upstairs, and with a trembling hand opened the bag. There was the coat in its usual place, but exhibiting, on a close inspection, evident tokens of having been worn on the preceding night.Winkle úr lóhalálában felrohant a szobájába és remegő kézzel nyitotta ki a táskáját. A ruhája ott volt a helyén, de ahogy alaposabban szemügyre vette, áruló nyomokat fedezett fel rajta: tegnap este valaki viselte ezt a kabátot.
'It must be so,' said Mr. Winkle, letting the coat fall from his hands. 'I took too much wine after dinner, and have a very vague recollection of walking about the streets, and smoking a cigar afterwards. The fact is, I was very drunk;--I must have changed my coat--gone somewhere--and insulted somebody--I have no doubt of it; and this message is the terrible consequence.'- Nem értem, hogyan történhetett - tűnődött magában Winkle úr, visszaejtve a kabátot a táskába. - Túl sok bort ittam vacsora után és csak arra emlékszem halványan, hogy később sétáltam az utcán és elszívtam egy szivart. Annyi bizonyos, hogy cefetül be voltam rúgva... Biztosan átöltöztem ebbe a ruhába... elmentem valahová... ahol aztán belekötöttem valakibe... csak ez lehet a nyitja... És most itt van a következménye a dolognak, ez a rémes kihívás...
Saying which, Mr. Winkle retraced his steps in the direction of the coffee-room, with the gloomy and dreadful resolve of accepting the challenge of the warlike Doctor Slammer, and abiding by the worst consequences that might ensue.Winkle úr ezek után elindult vissza az étterem felé, azzal a komor és félelmetes elhatáro­zással, hogy elfogadja a harcias Slammer doktor kihívását és bátran szembenéz akár a legrosszabbal is, bármi történjék.
To this determination Mr. Winkle was urged by a variety of considerations, the first of which was his reputation with the club. He had always been looked up to as a high authority on all matters of amusement and dexterity, whether offensive, defensive, or inoffensive; and if, on this very first occasion of being put to the test, he shrunk back from the trial, beneath his leader's eye, his name and standing were lost for ever. Besides, he remembered to have heard it frequently surmised by the uninitiated in such matters that by an understood arrangement between the seconds, the pistols were seldom loaded with ball; and, furthermore, he reflected that if he applied to Mr. Snodgrass to act as his second, and depicted the danger in glowing terms, that gentleman might possibly communicate the intelligence to Mr. Pickwick, who would certainly lose no time in transmitting it to the local authorities, and thus prevent the killing or maiming of his follower.Winkle urat a legkülönbözőbb meggondolások késztették erre az elhatározásra; elsősorban is az, hogy megőrizze a tekintélyét klubtársai előtt. Mindig nagy szakértőnek tartották őt az ügyességet követelő játékok, különböző sportágak terén, akár támadó vagy védekező, akár harcos, akár békés testgyakorlásról volt szó; s ha most, rögtön az első alkalommal meghátrál, amikor végre bebizonyíthatná szakértelmét - ha most csúfosan meghátrál, a klub elnökének szeme láttára, akkor örökre vége a tekintélyének és a hírnevének. Azonkívül pedig eszébe jutott, amit már sokszor hallott hozzá nem értő emberektől, hogy állítólag a párbajsegédek hall­ga­tólagos megegyezéssel ilyenkor sohasem töltik élesre a pisztolyokat; továbbá az a gondolat is felvetődött elméjében, hogyha majd felkéri segédjének Snodgrass urat és megrázó kifejezésekkel ecseteli előtte a párbaj veszedelmes voltát, Snodgrass úr esetleg tudomására hozza Pickwick úrnak a dolgot, aki egészen biztosan sietve értesíti majd a helybeli hatósá­gokat, hogy ilyen módon megakadályozza jó hívének meggyilkoltatását vagy nyomorékká tételét.
Such were his thoughts when he returned to the coffee-room, and intimated his intention of accepting the doctor's challenge.Ilyesféle gondolatok forogtak Winkle úr fejében, ahogy visszatért az étterembe és kijelentette, hogy elfogadja a doktor kihívását.
'Will you refer me to a friend, to arrange the time and place of meeting?' said the officer.- Legyen szíves, uram, nevezze meg egy barátját, akivel megbeszélhetjük a találkozás helyét és időpontját - mondta a katonatiszt.
'Quite unnecessary,' replied Mr. Winkle; 'name them to me, and I can procure the attendance of a friend afterwards.'- Ez teljesen fölösleges - felelte Winkle úr. - Csak mondja meg, hogy hol és mikor, s én aztán később majd gondoskodom a segédeimről.
'Shall we say--sunset this evening?' inquired the officer, in a careless tone.- Hát, mondjuk... ma este, napszálltakor, ha megfelel? - vetette oda a katonatiszt könnyedén.
'Very good,' replied Mr. Winkle, thinking in his heart it was very bad.- Helyes - felelte Winkle úr; ámbár magában azt gondolta, hogy nagyon helytelen.
'You know Fort Pitt?'- Ismeri a Pitt-erődöt?
'Yes; I saw it yesterday.'- Ismerem, tegnap jártam arra.
'If you will take the trouble to turn into the field which borders the trench, take the foot-path to the left when you arrive at an angle of the fortification, and keep straight on, till you see me, I will precede you to a secluded place, where the affair can be conducted without fear of interruption.'- Legyen szíves tehát ma este kifáradni arra a mezőre, amely a sáncárok mellett húzódik, s ha az erőd sarkához ér, forduljon balra és csak menjen egyenesen előre a gyalogösvényen, amíg engem meg nem lát; onnét fogva pedig kövessen engem, s én majd elvezetem egy elhagyatott helyre, ahol nyugodtan lebonyolíthatjuk a lovagias ügyet és nem kell félnünk attól, hogy beavatkoznak és megakadályozzák.
'Fear of interruption!' thought Mr. Winkle.„Nem kell félnünk attól, hogy megakadályozzák!” - gondolta magában Winkle úr.
'Nothing more to arrange, I think,' said the officer.- Azt hiszem, egyéb megbeszélnivalónk nincs is - mondta a tiszt.
'I am not aware of anything more,' replied Mr. Winkle. 'Good-morning.'- Tudtommal nincs - felelte Winkle úr. - Isten önnel.
'Good-morning;' and the officer whistled a lively air as he strode away.- Jó napot - mondta a katonatiszt, s egy vidám nótát fütyörészve elvonult.
That morning's breakfast passed heavily off. Mr. Tupman was not in a condition to rise, after the unwonted dissipation of the previous night; Mr. Snodgrass appeared to labour under a poetical depression of spirits; and even Mr. Pickwick evinced an unusual attachment to silence and soda-water. Mr. Winkle eagerly watched his opportunity: it was not long wanting. Mr. Snodgrass proposed a visit to the castle, and as Mr. Winkle was the only other member of the party disposed to walk, they went out together.A reggelit aznap nyomott hangulatban költötték el. Tupman úr az előző esti szokatlan kicsa­po­ngásuk következtében nem volt olyan állapotban, hogy fel tudott volna kelni; Snodgrass úr kedélyét, úgy látszik, költői búskomorság ülte meg; sőt, még Pickwick úr is, szokásától eltérően, makacsul kitartott a szótlanság és a szódavíz mellett. Winkle úr leste az alkalmat, hogy mikor hozakodhatik elő az ügyével; nem kellett sokáig lesnie. Snodgrass úr azt javasolta, hogy sétáljanak el megnézni a várkastélyt; s minthogy az egész társaságban egyedül Winkle úr volt kapható efféle sétára, neki is vágtak kettesben.
'Snodgrass,' said Mr. Winkle, when they had turned out of the public street. 'Snodgrass, my dear fellow, can I rely upon your secrecy?' As he said this, he most devoutly and earnestly hoped he could not.- Snodgrass - mondta Winkle úr, ahogy kiértek az utcára -, Snodgrass, édes jó komám, számíthatok a titoktartására? - kérdezte, miközben a szíve mélyén buzgón remélte, hogy nem számíthat rá.
'You can,' replied Mr. Snodgrass. 'Hear me swear--'- Számíthat - felelte Snodgrass úr. - Ha akarja, meg is esküszöm rá...
'No, no,' interrupted Winkle, terrified at the idea of his companion's unconsciously pledging himself not to give information; 'don't swear, don't swear; it's quite unnecessary.'- Nem, nem! - vágott közbe Winkle, egészen megrémülve attól a gondolattól, hogy a barátja még valami esküvel csakugyan elkötelezi magát, akaratlanul is, a titoktartásra. - Nem kell megesküdnie, nem, nem! Ez igazán fölösleges.
Mr. Snodgrass dropped the hand which he had, in the spirit of poesy, raised towards the clouds as he made the above appeal, and assumed an attitude of attention.Snodgrass úr, aki már égnek is emelte a kezét az eskühöz, költői mozdulattal, most megint leeresztette és figyelmes képet vágott.
'I want your assistance, my dear fellow, in an affair of honour,' said Mr. Winkle.- Vállalja-e, hogy a segédem lesz egy lovagias ügyben, édes jó barátom? - kérdezte Winkle úr.
'You shall have it,' replied Mr. Snodgrass, clasping his friend's hand.- Vállalom - felelte Snodgrass úr, s belecsapott a barátja tenyerébe.
'With a doctor--Doctor Slammer, of the 97th,' said Mr. Winkle, wishing to make the matter appear as solemn as possible; 'an affair with an officer, seconded by another officer, at sunset this evening, in a lonely field beyond Fort Pitt.'- Egy katonaorvossal kell párbajoznom... Slammer doktorral, a kilencvenhetesektől - mondta Winkle úr, igyekezve minél komorabban és minél ünnepélyesebben előadni az ügyet. - Egy katonatiszt az ellenfelem, a segédje is katonatiszt, s a párbaj a Pitt-erőd mögött lesz, ma este napszálltakor, egy elhagyatott helyen.
'I will attend you,' said Mr. Snodgrass.- Vállalom, hogy a segédje legyek - mondta Snodgrass úr.
He was astonished, but by no means dismayed. It is extraordinary how cool any party but the principal can be in such cases. Mr. Winkle had forgotten this. He had judged of his friend's feelings by his own.Csodálkozott ugyan, de nem volt megijedve. Furcsa, hogy az ilyen lovagias ügyekben milyen hidegvérűen tud viselkedni mindenki, kivéve magukat a párbajozó feleket. Winkle úr erre nem gondolt. Azt képzelte, hogy a barátja is úgy érez majd, ahogy ő.
'The consequences may be dreadful,' said Mr. Winkle.- Könnyen megtörténhetik, hogy rettenetesen végződik ez a dolog - mondta Winkle úr.
'I hope not,' said Mr. Snodgrass.- Reméljük a legjobbakat - mondta Snodgrass úr.
'The doctor, I believe, is a very good shot,' said Mr. Winkle.- Slammer doktor, úgy hiszem, nagyon jó céllövő - mondta Winkle úr.
'Most of these military men are,' observed Mr. Snodgrass calmly; 'but so are you, ain't you?'- Ezek a katonatisztek mindnyájan jó céllövők - jegyezte meg Snodgrass úr higgadtan. - De hát maga is jó céllövő, nem igaz?
Mr. Winkle replied in the affirmative; and perceiving that he had not alarmed his companion sufficiently, changed his ground.Winkle úr ráhagyta, hogy igen; s minthogy látta, hogy nem sikerült kellőképpen megrémítenie a barátját, más módszerrel próbálkozott.
'Snodgrass,' he said, in a voice tremulous with emotion, 'if I fall, you will find in a packet which I shall place in your hands a note for my-- for my father.'- Snodgrass - fordult hozzá, a felindulástól remegő hangon -, Snodgrass, ha elesem, talál majd egy levelet abban a kis csomagban, amit magára bízok, egy levelet az... az apám számára.
This attack was a failure also. Mr. Snodgrass was affected, but he undertook the delivery of the note as readily as if he had been a twopenny postman.Ez a próbálkozás is csődöt mondott. Snodgrass úr meghatódott ugyan, de olyan készségesen vállalta a levél továbbítását, mintha mással sem foglalkozott volna életében.
'If I fall,' said Mr. Winkle, 'or if the doctor falls, you, my dear friend, will be tried as an accessory before the fact. Shall I involve my friend in transportation--possibly for life!'- Ha elesem - mondta Winkle úr -, vagy ha Slammer doktor elesik, akkor magát bűnsegédi részességgel fogják vádolni, kedves jó barátom. Nem tudom, hogy megtehetem-e ezt: esetleg kényszermunkára ítélik miattam a barátomat... még talán életfogytiglan!
Mr. Snodgrass winced a little at this, but his heroism was invincible.Snodgrass úr egy kicsit pislogni kezdett, de aztán megint győzött a bátorsága.
'In the cause of friendship,' he fervently exclaimed, 'I would brave all dangers.'- A barátságunk kedvéért - jelentette ki hősiesen - szembeszállok minden veszéllyel!
How Mr. Winkle cursed his companion's devoted friendship internally, as they walked silently along, side by side, for some minutes, each immersed in his own meditations! The morning was wearing away; he grew desperate.Winkle úr viszont dühösen káromkodott magában, átkozta a barátja önfeláldozó hűségét. Néhány percig szótlanul lépegettek egymás mellett, mindketten elmerültek a gondolataikba. Telt az idő, lassacskán már délutánra járt; Winkle úr kezdett kétségbeesni.
'Snodgrass,' he said, stopping suddenly, 'do not let me be balked in this matter--do not give information to the local authorities--do not obtain the assistance of several peace officers, to take either me or Doctor Slammer, of the 97th Regiment, at present quartered in Chatham Barracks, into custody, and thus prevent this duel!--I say, do not.'- Snodgrass - szólalt meg, hirtelen megtorpanva -, Snodgrass, aztán nehogy becsapjon ám... nehogy megakadályozzák ezt a dolgot... nehogy értesítse a helybeli hatóságokat... nehogy rendőrséget hozzon a nyakamra, akik képesek őrizetbe venni akár engem, akár Slammer doktort, a kilencvenhetes ezred orvosát, aki a chathami laktanyában lakik... hogy ilyen módon megakadályozzák ezt a párbajt... mondom, nehogy ezt tegye!
Mr. Snodgrass seized his friend's hand warmly, as he enthusiastically replied,Snodgrass úr megragadta a barátja kezét, hevesen megszorította és lelkes hangon felelte:
'Not for worlds!'- Semmi kincsért meg nem tenném!
A thrill passed over Mr. Winkle's frame as the conviction that he had nothing to hope from his friend's fears, and that he was destined to become an animated target, rushed forcibly upon him.Winkle úr hátán végigfutott a hideg, ahogy kénytelen volt ráeszmélni, hogy nincs mit remélnie a barátja gyávaságától, és hogy eleven céltábla lesz belőle, hiába, ez a sorsa.
The state of the case having been formally explained to Mr. Snodgrass, and a case of satisfactory pistols, with the satisfactory accompaniments of powder, ball, and caps, having been hired from a manufacturer in Rochester, the two friends returned to their inn; Mr. Winkle to ruminate on the approaching struggle, and Mr. Snodgrass to arrange the weapons of war, and put them into proper order for immediate use.Miután ünnepélyesen elmagyarázta Snodgrass úrnak a lovagias ügy részleteit, s miután egy rochesteri puskaművestől kikölcsönöztek egy pár megfelelő pisztolyt, a megfelelő tokkal és töltényekkel együtt, a két jó barát visszatért a fogadóba, Winkle úr a közelgő párviadal miatt tépelődött magában, Snodgrass úr pedig a lőfegyvereket készítette elő, hogy rögtön haszná­latba vehessék majd, mihelyt szükség lesz rájuk.
it was a dull and heavy evening when they again sallied forth on their awkward errand. Mr. Winkle was muffled up in a huge cloak to escape observation, and Mr. Snodgrass bore under his the instruments of destruction.Komoran, bánatosan szállt le az este, amikor újra nekivágtak baljóslatú útjuknak. Winkle úr beburkolózott bő köpönyegébe, hogy kerülje a feltűnést, Snodgrass úr pedig a saját köpönyege alá rejtve vitte a gyilkos szerszámokat.
'Have you got everything?' said Mr. Winkle, in an agitated tone.- Megvan minden? - kérdezte Winkle úr nyugtalan hangon.
'Everything,' replied Mr. Snodgrass; 'plenty of ammunition, in case the shots don't take effect. There's a quarter of a pound of powder in the case, and I have got two newspapers in my pocket for the loadings.'- Megvan minden - felelte Snodgrass úr. - Van nálam töltény is bőven, arra az esetre, ha az első lövések nem érnének el találatot. A tokban van egy negyed font puskapor és hoztam két újságot, itt van a zsebemben, hogy legyen elegendő papír fojtásnak.
These were instances of friendship for which any man might reasonably feel most grateful. The presumption is, that the gratitude of Mr. Winkle was too powerful for utterance, as he said nothing, but continued to walk on--rather slowly.Mindez olyan ékes bizonyítéka volt Snodgrass úr igaz barátságának, hogy csak a legnagyobb hálát érezhette iránta az ember. Winkle úr hálája feltehetőleg olyan nagy volt, hogy ki sem tudta mondani - nem szólt ugyanis egy szót sem, csak lépegetett tovább, méghozzá elég lassan.
'We are in excellent time,' said Mr. Snodgrass, as they climbed the fence of the first field;'the sun is just going down.'- Éppen idejében érkezünk - mondta Snodgrass úr, ahogy az első rét sövényén átkapaszkodtak -, a nap éppen most megy le.
Mr. Winkle looked up at the declining orb and painfully thought of the probability of his 'going down' himself, before long.Winkle úr felnézett a lehanyatló égitestre és bánatosan gondolt arra, hogy nemsokára talán az ő napja is örökre lehanyatlik.
'There's the officer,' exclaimed Mr. Winkle, after a few minutes walking.- Ott van a katonatiszt - kiáltott fel Winkle úr néhány percnyi gyaloglás után.
'Where?' said Mr. Snodgrass.- Hol? - kérdezte Snodgrass úr.
'There--the gentleman in the blue cloak.'- Ott ni... az a kék köpönyeges férfi.
Mr. Snodgrass looked in the direction indicated by the forefinger of his friend, and observed a figure, muffled up, as he had described. The officer evinced his consciousness of their presence by slightly beckoning with his hand; and the two friends followed him at a little distance, as he walked away.Snodgrass úr arrafelé nézett, amerre a barátja mutatott s észre is vette a köpönyeges alakot. A katonatiszt egy kis kézmozdulattal jelezte, hogy szintén tudomást vett róluk; intett, aztán megindult előttük, s a két jó barát egy kis távolságról követte őt.
The evening grew more dull every moment, and a melancholy wind sounded through the deserted fields, like a distant giant whistling for his house-dog. The sadness of the scene imparted a sombre tinge to the feelings of Mr. Winkle. He started as they passed the angle of the trench--it looked like a colossal grave.Az esti szürkület percről percre borongósabbra vált; az elhagyatott mezőn mélabús szél fütyült végig, mintha a messzeségből valami óriás hívná füttyszóval a házőrző kutyáját. A táj szomorúsága Winkle úr hangulatát egy árnyalattal még komorabbá tette. Ahogy a sáncárok sarkához értek, hirtelen összerezzent - az árok úgy festett, mintha egy hatalmas sírgödör lenne.
The officer turned suddenly from the path, and after climbing a paling, and scaling a hedge, entered a secluded field. Two gentlemen were waiting in it; one was a little, fat man, with black hair; and the other--a portly personage in a braided surtout--was sitting with perfect equanimity on a camp-stool.A katonatiszt egyszerre letért az ösvényről s miután átkapaszkodott egy deszkapalánkon, majd egy sövénykerítésen, kiért egy félreeső kis rétre. Itt már két férfi várta őket; az egyik egy kis kövér, fekete hajú ember volt; a másik pedig egy méltóságteljes, pocakos egyéniség, aki sujtá­sos, vitézkötéses, fecskefarkú katonakabátot viselt és mérhetetlenül közönyös arckifejezéssel üldögélt egy tábori széken.
'The other party, and a surgeon, I suppose,' said Mr. Snodgrass; 'take a drop of brandy.'- A másik fél meg egy katonaorvos, azt hiszem - mondta Snodgrass úr. - Igyék egy korty konyakot.
Mr. Winkle seized the wicker bottle which his friend proffered, and took a lengthened pull at the exhilarating liquid.Winkle úr megfogta a fonatos üveget, amit a barátja feléje kínált, s egy jó nagyot húzott a szíverősítő italból.
'My friend, Sir, Mr. Snodgrass,' said Mr. Winkle, as the officer approached.- Snodgrass úr, a barátom - mondta Winkle úr, ahogy a katonatiszt elébük ért.
Doctor Slammer's friend bowed, and produced a case similar to that which Mr. Snodgrass carried.Slammer doktor segédje meghajolt, aztán előszedett egy ugyanolyan pisztolytokot, mint amilyent Snodgrass úr hozott magával.
'We have nothing further to say, Sir, I think,' he coldly remarked, as he opened the case; 'an apology has been resolutely declined.'- Azt hiszem, több mondanivalónk nincs is, uram - jelentette ki a tiszt hűvösen, miközben kinyitotta a tokot -, minthogy a bocsánatkérést önök a leghatározottabban megtagadták.
'Nothing, Sir,' said Mr. Snodgrass, who began to feel rather uncomfortable himself.- Nincs, nincs több mondanivalónk - mondta Snodgrass úr, aki kezdte magát kényelmetlenül érezni.
'Will you step forward?' said the officer.- Lenne szíves idejönni? - kérdezte a katonatiszt.
'Certainly,' replied Mr. Snodgrass.- Kérem, parancsoljon - felelte Snodgrass úr.
The ground was measured, and preliminaries arranged.Kimérték a távolságot, elvégezték az előkészületeket.
'You will find these better than your own,' said the opposite second, producing his pistols. 'You saw me load them. Do you object to use them?'- Azt hiszem, ezek a pisztolyok jobbak lesznek, mint amiket önök hoztak - mondta az ellenfél segédje, megmutatva a fegyvereket. - Látták, amikor megtöltöttem őket. Nincs kifogásuk ellene, hogy ezeket használjuk?
'Certainly not,' replied Mr. Snodgrass. The offer relieved him from considerable embarrassment, for his previous notions of loading a pistol were rather vague and undefined.- Nincs, dehogy - felelte Snodgrass úr. Ez az ajánlat kapóra jött neki, kellemetlen zavartól mentette meg, mert csak nagyon ködös és bizonytalan fogalmai voltak arról, hogy miként kell egy pisztolyt megtölteni.
'We may place our men, then, I think,' observed the officer, with as much indifference as if the principals were chess-men, and the seconds players.- Hát akkor felállíthatjuk őket, azt hiszem - mondta a katonatiszt olyan szenvtelenül, mintha a párbajozó felek sakkbábuk volnának, a segédek pedig sakkjátékosok.
'I think we may,' replied Mr. Snodgrass; who would have assented to any proposition, because he knew nothing about the matter.- Felállíthatjuk őket, azt hiszem - ismételte Snodgrass úr, aki beleegyezett volna akármilyen javaslatba, mert egyáltalán nem értett a dologhoz.
The officer crossed to Doctor Slammer, and Mr. Snodgrass went up to Mr. Winkle.A katonatiszt visszament Slammer doktorhoz, Snodgrass úr pedig odalépett Winkle barátjá­hoz.
'It's all ready,' said he, offering the pistol. 'Give me your cloak.'- Készen vagyunk - mondta, feléje nyújtva a pisztolyt. - Adja ide a köpönyegét.
'You have got the packet, my dear fellow,' said poor Winkle.- Magánál van a csomag, kedves jó öregem - mondta a szegény Winkle.
'All right,' said Mr. Snodgrass. 'Be steady, and wing him.'- Rendben van - mondta Snodgrass úr. - Nyugalom, hidegvér, aztán puffantsa le.
It occurred to Mr. Winkle that this advice was very like that which bystanders invariably give to the smallest boy in a street fight, namely, 'Go in, and win'--an admirable thing to recommend, if you only know how to do it.Winkle úr arra gondolt, hogy ez a tanács éppen olyan, mint amivel az utcai bámészkodók mindig biztatják a verekedő gyerekek közül a legkisebbiket: „Menj neki, ne hagyd magad!” - ami ugyan nagyszerű tanács, csak tudná az ember, hogyan kell csinálni!
He took off his cloak, however, in silence--it always took a long time to undo that cloak --and accepted the pistol. The seconds retired, the gentleman on the camp-stool did the same, and the belligerents approached each other.Mégis, szótlanul levetette a köpönyegét - mindig nagyon sokáig tartott, amíg ki tudott bújni ebből a köpönyegből -, s átvette Snodgrass úrtól a pisztolyt. A segédek hátrább vonultak, a táboriszékes úriember hasonlóképpen, a küzdő felek pedig közeledni kezdtek egymáshoz.
Mr. Winkle was always remarkable for extreme humanity. It is conjectured that his unwillingness to hurt a fellow-creature intentionally was the cause of his shutting his eyes when he arrived at the fatal spot; and that the circumstance of his eyes being closed, prevented his observing the very extraordinary and unaccountable demeanour of Doctor Slammer.Winkle úr világéletében közismert volt jóakaratú, emberséges gondolkozásáról. Nyilván azért hunyta be a szemét, amikor odaért a végzetes helyre, mert viszolygott tőle, hogy szántszán­dék­kal kárt tegyen embertársában; s minthogy a szeme csukva volt, ez a körülmény megaka­dályozta benne, hogy észrevegye Slammer doktor rendkívül furcsa, megmagyarázhatatlan viselkedését.
That gentleman started, stared, retreated, rubbed his eyes, stared again, and, finally, shouted, 'Stop, stop!'Slammer doktor megtorpant, rámeredt Winkle úrra, hátrálni kezdett, dörzsölgette a szemét, újra rámeredt ellenfelére; s végül felkiáltott: - Megálljunk! Megálljunk!
'What's all this?' said Doctor Slammer, as his friend and Mr. Snodgrass came running up; 'that's not the man.'Odarohant hozzá a segédje, Snodgrass úrral együtt. - Mit jelentsen ez? - kérdezte Slammer doktor. - Ez nem az az ember.
'Not the man!' said Doctor Slammer's second.- Nem az az ember! - kiáltott fel Slammer doktor segédje.
'Not the man!' said Mr. Snodgrass.- Nem az az ember! - kiáltotta Snodgrass úr.
'Not the man!' said the gentleman with the camp-stool in his hand.- Nem az az ember! - kiáltotta a pocakos úr is, a tábori székkel a kezében.
'Certainly not,' replied the little doctor. 'That's not the person who insulted me last night.'- Hát persze hogy nem - mondta a kis doktor. - Ez nem az az ember, aki tegnap este megsértett engem.
'Very extraordinary!' exclaimed the officer.- Nagyon furcsa dolog! - jelentette ki a katonatiszt.
'Very,' said the gentleman with the camp-stool. 'The only question is, whether the gentleman, being on the ground, must not be considered, as a matter of form, to be the individual who insulted our friend, Doctor Slammer, yesterday evening, whether he is really that individual or not;' and having delivered this suggestion, with a very sage and mysterious air, the man with the camp-stool took a large pinch of snuff, and looked profoundly round, with the air of an authority in such matters.- Nagyon furcsa - mondta a tábori székes úr is. - Most már csak az a kérdés, nem kell-e ezt az urat, miután kiállt párbajozni, nem kell-e formailag annak a személynek tekintenünk, aki tegnap este megsértette a felünket, Slammer doktort, akár csakugyan ő volt az, akár nem. - A tábori székes úr roppant bölcs és titokzatos arccal adta elő a nézetét, aztán egy nagyot csippen­tett a burnótszelencéjéből és jelentőségteljesen körülnézett, mint aki lovagias ügyekben szaktekintély.
Now Mr. Winkle had opened his eyes, and his ears too, when he heard his adversary call out for a cessation of hostilities; and perceiving by what he had afterwards said that there was, beyond all question, some mistake in the matter, he at once foresaw the increase of reputation he should inevitably acquire by concealing the real motive of his coming out; he therefore stepped boldly forward, and said--Most már Winkle úr is kinyitotta a szemét, sőt, a fülét is hegyezte, mikor meghallotta, hogy az ellenfele véget vet az el sem kezdett párviadalnak; a további kijelentésekből pedig rájött, hogy itt kétségtelenül valami félreértés forog fenn. Rögtön látta, hogy a tekintélyét csak fokozni tudja, ha nem vallja be az igazi okát, amiért elfogadta a kihívást: ennélfogva bátran odalépett hozzájuk és így szólt:
'I am not the person. I know it.'- Nem én vagyok az, aki megsértette önt. Tudom.
'Then, that,' said the man with the camp-stool, 'is an affront to Doctor Slammer, and a sufficient reason for proceeding immediately.'- Ebben az esetben - mondta a tábori székes úr - ez kihívó viselkedés Slammer doktorral szemben és egymagában is elég ok arra, hogy folytassuk a párbajt most rögtön.
'Pray be quiet, Payne,' said the doctor's second. 'Why did you not communicate this fact to me this morning, Sir?'- Nyugalom, Payne - mondta a doktor segédje. - Miért nem közölte ezt velem ma reggel, uram, ha szabadna tudnom?
'To be sure--to be sure,' said the man with the camp-stool indignantly.- Úgy van, miért nem? Miért nem? - mondta a tábori székes úr felháborodva.
'I entreat you to be quiet, Payne,' said the other. 'May I repeat my question, Sir?'- Kérlek, maradj nyugton, Payne - mondta a másik. - Kaphatnék választ a kérdésemre, uram?
'Because, Sir,' replied Mr. Winkle, who had had time to deliberate upon his answer, 'because, Sir, you described an intoxicated and ungentlemanly person as wearing a coat which I have the honour, not only to wear but to have invented--the proposed uniform, Sir, of the Pickwick Club in London. The honour of that uniform I feel bound to maintain, and I therefore, without inquiry, accepted the challenge which you offered me.'- Azért nem közöltem önnel, uram - felelte Winkle úr, akinek közben volt ideje meggondolni a feleletét -, mert ön egy ittas és úriemberhez nem méltó viselkedésű egyénről beszélt, aki ugyanazt a kabátot viselte, amit én nemcsak viselni szoktam, hanem magam is terveztem... s amely alkalmasint a londoni Pickwick Klub elfogadott egyenruhája lesz. Kötelességemnek éreztem megvédeni ennek az egyenruhának a becsületét, ezért fogadtam el minden kérdezős­ködés nélkül a kihívást, amit ön ma reggel átadott nekem.
'My dear Sir,' said the good-humoured little doctor advancing with extended hand, 'I honour your gallantry. Permit me to say, Sir, that I highly admire your conduct, and extremely regret having caused you the inconvenience of this meeting, to no purpose.'- Kedves jó uram - mondta a jókedélyű kis doktor, előrelépve és a kezét nyújtva Winkle úrnak -, tisztelet, becsület a lovagias gondolkozásának. Ki kell jelentenem, engedelmével, hogy végtelenül nagyra becsülöm a viselkedését és kimondhatatlanul sajnálom, hogy hiábavalóan idefárasztottam.
'I beg you won't mention it, Sir,' said Mr. Winkle.- Szóra sem érdemes, uram - mondta Winkle úr.
'I shall feel proud of your acquaintance, Sir,' said the little doctor.- Büszke vagyok rá, hogy önnel megismerkedhettem, uram - mondta a kis doktor.
'It will afford me the greatest pleasure to know you, sir,' replied Mr. Winkle.- Tartom szerencsémnek, uram - felelte Winkle úr -, nekem is a legnagyobb örömömre szolgál.
Thereupon the doctor and Mr. Winkle shook hands, and then Mr. Winkle and Lieutenant Tappleton (the doctor's second), and then Mr. Winkle and the man with the camp-stool, and, finally, Mr. Winkle and Mr. Snodgrass--the last-named gentleman in an excess of admiration at the noble conduct of his heroic friend.Ezek után a doktor kezet fogott Winkle úrral, majd Winkle úr kezet fogott Tappleton had­naggyal - a doktor segédjével -, aztán Winkle úr kezet fogott a tábori székes emberrel, s végül Snodgrass úrral is -, aki egyébként egészen magánkívül volt az elragadtatástól, hogy barátja milyen nemesen és milyen hősiesen viselkedett.
'I think we may adjourn,' said Lieutenant Tappleton.- Azt hiszem, ezzel be is fejeztük - mondta Tappleton hadnagy.
'Certainly,' added the doctor.- Persze hogy be - mondta a doktor.
'Unless,' interposed the man with the camp-stool, 'unless Mr. Winkle feels himself aggrieved by the challenge; in which case, I submit, he has a right to satisfaction.'- Hacsak - vágott közbe a tábori székes úr -, hacsak Winkle úr nem érzi sértőnek magára nézve ezt a kihívást; mert ebben az esetben, elismerem, joga van elégtételt követelnie.
Mr. Winkle, with great self-denial, expressed himself quite satisfied already.Winkle úr kijelentette, nagy önuralommal, hogy máris teljes elégtételt kapott.
'Or possibly,' said the man with the camp-stool, 'the gentleman's second may feel himself affronted with some observations which fell from me at an early period of this meeting; if so, I shall be happy to give him satisfaction immediately.'- Vagy esetleg - folytatta a tábori székes úr - talán Winkle úr segédje érezhette sértőnek magára nézve valamelyik korábbi megjegyzésemet, még a találkozásunk elején. Ha így áll a helyzet, a magam részéről kész örömest adok neki elégtételt most rögtön.
Mr. Snodgrass hastily professed himself very much obliged with the handsome offer of the gentleman who had spoken last, which he was only induced to decline by his entire contentment with the whole proceedings. The two seconds adjusted the cases, and the whole party left the ground in a much more lively manner than they had proceeded to it.Snodgrass úr sietve megköszönte az utóbbi úr lekötelező ajánlatát és kijelentette, hogy kizárólag azért nem fogadja el, mert tökéletesen meg van elégedve az események alakulásával. A segédek elrakták a pisztolyokat s a társaság felkerekedett, és sokkal vidámabb hangulatban hagyták el a terepet, mint ahogyan érkeztek.
'Do you remain long here?' inquired Doctor Slammer of Mr. Winkle, as they walked on most amicably together.- Sokáig maradnak a városban? - kérdezte Slammer doktor Winkle úrtól, ahogy nagy barátságban ballagtak egymás mellett.
'I think we shall leave here the day after to-morrow,' was the reply.- Azt hiszem, már holnapután utazunk tovább - felelte Winkle úr.
'I trust I shall have the pleasure of seeing you and your friend at my rooms, and of spending a pleasant evening with you, after this awkward mistake,' said the little doctor; 'are you disengaged this evening?'- Remélem, lesz szerencsém önhöz és a barátaihoz - mondta a kis doktor -, remélem, meg­tisztelnek azzal, hogy eljönnek hozzám és eltöltenek nálam egy vidám estét, ez után a szeren­csétlen félreértés után. Ráérnek ma este?
'We have some friends here,' replied Mr. Winkle, 'and I should not like to leave them to-night. Perhaps you and your friend will join us at the Bull.'- Vendégeket várunk - mondta Winkle úr -, s nem szeretném cserbenhagyni őket ma este. Hanem, legyen szerencsénk, uram, jöjjön el a barátaival együtt hozzánk, a Bika-szállóba.
'With great pleasure,' said the little doctor; 'will ten o'clock be too late to look in for half an hour?'- A legnagyobb örömmel - mondta a kis doktor. - Tíz óra megfelel? Nem lesz túl késő, ha tízkor benézünk önökhöz egy félórára?
'Oh dear, no,' said Mr. Winkle. 'I shall be most happy to introduce you to my friends, Mr. Pickwick and Mr. Tupman.'- Ó, dehogy - mondta Winkle úr. - Rendkívül boldog leszek, ha megismertethetem önöket a barátaimmal, Pickwick úrral és Tupman úrral.
'It will give me great pleasure, I am sure,' replied Doctor Slammer, little suspecting who Mr. Tupman was.- Én is rendkívül boldog leszek, biztosíthatom, uram - felelte Slammer doktor, nem is sejtve, hogy ki az a Tupman úr.
'You will be sure to come?' said Mr. Snodgrass.- Szóval biztosan eljönnek? - kérdezte Snodgrass úr.
'Oh, certainly.'- Egészen biztosan.
By this time they had reached the road. Cordial farewells were exchanged, and the party separated. Doctor Slammer and his friends repaired to the barracks, and Mr. Winkle, accompanied by Mr. Snodgrass, returned to their inn.Közben kiértek az országútra. Szívélyesen búcsút vettek egymástól s a társaság kettévált. Slammer doktor a barátaival együtt megindult a laktanya felé, Winkle úr pedig, Snodgrass barátja kíséretében, visszatért a fogadóba.
CHAPTER III A NEW ACQUAINTANCE--THE STROLLER'S TALE--A DISAGREEABLE INTERRUPTION, AND AN UNPLEASANT ENCOUNTERHARMADIK FEJEZET: Egy új ismerős. A vándorszínész elbeszélése. Kellemetlen fordulat és egy kínos találkozás
Mr. Pickwick had felt some apprehensions in consequence of the unusual absence of his two friends, which their mysterious behaviour during the whole morning had by no means tended to diminish. It was, therefore, with more than ordinary pleasure that he rose to greet them when they again entered; and with more than ordinary interest that he inquired what had occurred to detain them from his society.Pickwick úr már kezdett aggódni két barátja miatt, hogy ilyen szokatlanul sokáig késtek - s a délelőtti rejtélyes viselkedésük is hozzájárult az elnök nyugtalanságához. Nagy örömmel ugrott hát fel a helyéről, hogy üdvözölje őket, amikor végre megérkeztek; s szokatlanul nagy érdeklődéssel kezdte kérdezgetni tőlük, hogy mi történt, miért maradtak el ilyen sokáig.
In reply to his questions on this point, Mr. Snodgrass was about to offer an historical account of the circumstances just now detailed, when he was suddenly checked by observing that there were present, not only Mr. Tupman and their stage-coach companion of the preceding day, but another stranger of equally singular appearance. It was a careworn-looking man, whose sallow face, and deeply-sunken eyes, were rendered still more striking than Nature had made them, by the straight black hair which hung in matted disorder half-way down his face. His eyes were almost unnaturally bright and piercing; his cheek-bones were high and prominent; and his jaws were so long and lank, that an observer would have supposed that he was drawing the flesh of his face in, for a moment, by some contraction of the muscles, if his half-opened mouth and immovable expression had not announced that it was his ordinary appearance. Round his neck he wore a green shawl, with the large ends straggling over his chest, and making their appearance occasionally beneath the worn button-holes of his old waistcoat. His upper garment was a long black surtout; and below it he wore wide drab trousers, and large boots, running rapidly to seed.Snodgrass úr, feleletül az elnök kérdésére, éppen neki akart fogni, hogy történelmi hűséggel beszámoljon az imént elbeszélt eseményekről, amikor egyszerre csak észrevette, hogy Tupman úron és a tegnapi útitársukon kívül még valaki van itt - egy másik idegen, aki szintén elég furcsa külsejű embernek látszott. Gondterhelt, sovány ábrázatát, mélyen beesett két szemét még riasztóbbá tette a sima fekete haja, mely ziláltan lógott a homlokába, félig elfödve az arcát. A szeme szinte természetellenesen csillogott s nagyon szúrós nézése volt; a két pofacsontja hegyesen kiállt; hosszú, sovány álláról pedig azt hihette volna az ember, hogy éppen előremereszti, megfeszítve az arcizmait, ha a félig nyitott szája és a közönyös arc­kifejezése el nem árulja, hogy ez a rendes, hétköznapi ábrázata. A nyakába kanyarítva egy zöld vállkendőt viselt, amely a mellén volt összekötve s amely elő-előbukkant ócska mellényének foszlott gomblyukai mögött. Egy hosszú, fecskefarkú fekete kabát volt rajta, meg egy bő, szürkésbarna nadrág; ormótlan bakancsa pedig rohamosan közeledett hozzá, hogy leszakadjon a lábáról.
It was on this uncouth-looking person that Mr. Winkle's eye rested, and it was towards him that Mr. Pickwick extended his hand when he said,Winkle úr pillantása ezen a riasztó külsejű alakon akadt meg, s most Pickwick úr is feléje intett a kezével:
'A friend of our friend's here. We discovered this morning that our friend was connected with the theatre in this place, though he is not desirous to have it generally known, and this gentleman is a member of the same profession. He was about to favour us with a little anecdote connected with it, when you entered.'- A barátunk ismerőse - mondta. - Ma délelőtt megtudtuk, hogy a barátunk kapcsolatban van a helybeli színházzal, ámbár nem szeretné, ha ez köztudomásúvá válna, s ez az úr szintén a színészi pályán működik. Éppen el akart mesélni nekünk egy kis történetet a színházzal kapcsolatban, amikor maguk megjöttek.
'Lots of anecdote,' said the green-coated stranger of the day before, advancing to Mr. Winkle and speaking in a low and confidential tone. 'Rum fellow--does the heavy business--no actor--strange man--all sorts of miseries--Dismal Jemmy, we call him on the circuit.'- Remek történetei vannak - magyarázta a tegnapi zöld kabátos ismerősünk Winkle úrnak, halkan, bizalmasan suttogva a fülébe. - Mókás alak... Keserves mestersége van... Nem színész... Fura ember... Tele van gonddal-bajjal... Mi csak úgy hívjuk magunk közt, hogy: „Balsors Jemmy”...
Mr. Winkle and Mr. Snodgrass politely welcomed the gentleman, elegantly designated as 'Dismal Jemmy'; and calling for brandy-and-water, in imitation of the remainder of the company, seated themselves at the table.Winkle úr és Snodgrass úr udvariasan üdvözölték az előkelően csak Balsors Jemmynek nevezett urat; aztán követték a többiek példáját, és letelepedtek ők is az asztalhoz, konyakot és szódavizet rendelve maguknak.
'Now sir,' said Mr. Pickwick, 'will you oblige us by proceeding with what you were going to relate?'- No hát, uram - szólt Pickwick úr az idegenhez -, mesélje el nekünk, legyen olyan szíves, amibe belefogott.
The dismal individual took a dirty roll of paper from his pocket, and turning to Mr. Snodgrass, who had just taken out his note-book, said in a hollow voice, perfectly in keeping with his outward man--'Are you the poet?'A bánatos képű ember kihúzott a zsebéből egy piszkos papírtekercset és Snodgrass úr felé fordult, aki éppen előszedte a jegyzőkönyvét. - Ön a költő? - kérdezte fakó, színtelen hangon; a hangja tökéletesen illett a külsejéhez.
'I--I do a little in that way,' replied Mr. Snodgrass, rather taken aback by the abruptness of the question.- Ö... izé... szoktam foglalkozni költészettel - felelte Snodgrass úr, akit kissé meghökkentett ez a váratlan kérdés.
'Ah! poetry makes life what light and music do the stage-- strip the one of the false embellishments, and the other of its illusions, and what is there real in either to live or care for?'- Ó, a költészet éppen olyan fontos az életben, mint a zene és a rivaldafény a színpadon! - mondta az idegen. - Ha megfosztjuk a színpadot hazug díszeitől, vagy az életet hiú ábránd­jaitól, akkor semmi sem marad, amiért érdemes volna élni.
'Very true, Sir,' replied Mr. Snodgrass.- Nagyon igaz, uram - felelte Snodgrass úr.
'To be before the footlights,' continued the dismal man, 'is like sitting at a grand court show, and admiring the silken dresses of the gaudy throng; to be behind them is to be the people who make that finery, uncared for and unknown, and left to sink or swim, to starve or live, as fortune wills it.'- Aki a nézőtéren ül, a rivalda innenső oldalán - folytatta a bánatos ember -, az gyönyörködik a felcicomázott tarkabarka nyüzsgésben, mintha egy nagy udvari parádén venne részt... aki azonban csinálja nekik ezt a díszes látványosságot, a rivalda túlsó oldalán, azzal a kutya sem törődik; a névtelen komédiás éhen pusztulhat, elmerülhet az árban, vagy kivergődhet a partra, ha tud... sorsára van bízva.
'Certainly,' said Mr. Snodgrass: for the sunken eye of the dismal man rested on him, and he felt it necessary to say something.- Bizony, nagyon igaz - mondta Snodgrass úr, mert a bánatos ember ránézett és úgy érezte, hogy kell valamit mondania.
'Go on, Jemmy,' said the Spanish traveller, 'like black-eyed Susan--all in the Downs--no croaking--speak out--look lively.'- Kezdd már el, Jemmy - mondta a spanyolországi utazó -, ne keseregj... ne károgj, mint a vészmadár... pusztulunk, veszünk... oda se neki... fel a fejjel... vágj vidámabb képet és halljuk hát!
'Will you make another glass before you begin, Sir ?' said Mr. Pickwick.- Talán töltsön magának még egy pohárral, uram, mielőtt belefog - biztatta Pickwick úr.
The dismal man took the hint, and having mixed a glass of brandy-and-water, and slowly swallowed half of it, opened the roll of paper and proceeded, partly to read, and partly to relate, the following incident, which we find recorded on the Transactions of the Club as 'The Stroller's Tale.'A bánatos ember nem kérette magát sokáig, töltött a pohárba konyakot és szódavizet, hosszú kortyokkal kiitta a felét, aztán kigöngyölte a papírtekercset és részben olvasni, részben mesélni kezdte az alább következő történetet, amely a Pickwick Klub jegyzőkönyvében „A vándorszínész elbeszélése” címen van feljegyezve.
THE STROLLER'S TALEA VÁNDORSZÍNÉSZ ELBESZÉLÉSE
'There is nothing of the marvellous in what I am going to relate,' said the dismal man; 'there is nothing even uncommon in it. Want and sickness are too common in many stations of life to deserve more notice than is usually bestowed on the most ordinary vicissitudes of human nature. I have thrown these few notes together, because the subject of them was well known to me for many years. I traced his progress downwards, step by step, until at last he reached that excess of destitution from which he never rose again.- Semmi csodálatos nincsen ebben a történetben, amelyet el akarok mesélni - kezdte a bánatos képű ember -, de még csak nem is valami rendkívüli történet. Az ínség és a betegség olyan megszokott kísérői az emberi életnek, hogy nem érdemelnek meg több figyelmet, mint amennyit a sorsunk legközönségesebb viszontagságaira szoktunk szánni. Ezt a néhány feljegyzést csak azért készítettem, mert évek óta jól ismerem azt az embert, akiről szólnak. Lépésről lépésre megfigyelhettem, hogyan ment lefelé a lejtőn, amíg végül eljutott a szegénységnek és nyomorúságnak arra a fokára, ahonnét már nem tudott többé felemelkedni.
'The man of whom I speak was a low pantomime actor; and, like many people of his class, an habitual drunkard. in his better days, before he had become enfeebled by dissipation and emaciated by disease, he had been in the receipt of a good salary, which, if he had been careful and prudent, he might have continued to receive for some years--not many; because these men either die early, or by unnaturally taxing their bodily energies, lose, prematurely, those physical powers on which alone they can depend for subsistence. His besetting sin gained so fast upon him, however, that it was found impossible to employ him in the situations in which he really was useful to the theatre. The public-house had a fascination for him which he could not resist. Neglected disease and hopeless poverty were as certain to be his portion as death itself, if he persevered in the same course; yet he did persevere, and the result may be guessed. He could obtain no engagement, and he wanted bread.Ez a férfi, akiről beszélek, segédszínész volt, némajátékok szereplője; s mint az efféle emberek java része, megrögzött iszákos. Valaha jobb napokat is látott, mielőtt tönkretette volna magát a kicsapongó életmóddal, és mielőtt lassan elsorvasztotta volna őt a betegség; szép fizetést húzott s ha vigyáz magára és óvatosan él, még néhány esztendeig jól kereshetett volna - ámbár sokáig nem: mert ezek az emberek vagy korán meghalnak, vagy pedig, a szervezetük természetellenes túlerőltetése folytán korán, még fiatalon elhasználják minden testi erejüket, ami a megélhetésük egyedüli alapja. De hát hiába, bűnös szenvedélye annyira elhatalmasodott rajta, hogy többé nem alkalmazhatták abban a szerepkörben, amelyben a színháznak valóban hasznára válhatott volna. Képtelen volt ellenállni a kocsma csábításának. Olyan biztos volt, mint a halál, hogy az elhanyagolt betegség és a reménytelen nincstelenség lesz a sorsa, ha ezt így folytatja; márpedig ő konokul így folytatta, s a többit könnyű kitalálni. Nem kapott szerződést és nem volt egy betevő falatja sem.
'Everybody who is at all acquainted with theatrical matters knows what a host of shabby, poverty-stricken men hang about the stage of a large establishment--not regularly engaged actors, but ballet people, procession men, tumblers, and so forth, who are taken on during the run of a pantomime, or an Easter piece, and are then discharged, until the production of some heavy spectacle occasions a new demand for their services. To this mode of life the man was compelled to resort; and taking the chair every night, at some low theatrical house, at once put him in possession of a few more shillings weekly, and enabled him to gratify his old propensity. Even this resource shortly failed him; his irregularities were too great to admit of his earning the wretched pittance he might thus have procured, and he was actually reduced to a state bordering on starvation, only procuring a trifle occasionally by borrowing it of some old companion, or by obtaining an appearance at one or other of the commonest of the minor theatres; and when he did earn anything it was spent in the old way.Aki valamennyire is ismerős a színházak világában, az jól tudja, hogy milyen tömegesen nyüzsögnek a koldusszegény, ágrólszakadt alakok egy-egy nagy színház körül - nem a rendes, szerződtetett színészekről beszélek, hanem a statisztákról, a balettkar tagjairól, bohócokról, mindenféle csepűrágókról, akiket alkalmilag vesznek fel látványos némajátékokhoz, amíg megy a darab, vagy húsvéti passiójátékhoz segédszemélyzetnek, aztán megint szélnek eresztik őket, amíg újra szükség nem lesz rájuk valamilyen nehéz mutatványnál. A mi emberünk is kénytelen volt ráfanyalodni erre a kenyérkeresetre és erre az életre; esténként fellépett harmadrendű kis színházakban, s ezzel megint sikerült heti egynéhány shillinget keresnie és újra engedhetett a régi csábításnak, mehetett kocsmázni. De hamarosan még ennek a kis keresetnek is befellegzett; rendetlen életmódja még ettől a nyomorúságos alamizsnától is megfosztotta, amit így megkereshetett volna; a szó szoros értelmében közel járt ahhoz, hogy éhen haljon s a régi színésztársaitól kéregetett kölcsön időnként apró-cseprő összegeket, vagy legfeljebb a leghitványabb kültelki színházacskákban jutott hébe-hóba fellépéshez; de amit így szerzett, azt a pénzt is csak kocsmára költötte, mint régen.
'About this time, and when he had been existing for upwards of a year no one knew how, I had a short engagement at one of the theatres on the Surrey side of the water, and here I saw this man, whom I had lost sight of for some time; for I had been travelling in the provinces, and he had been skulking in the lanes and alleys of London. I was dressed to leave the house, and was crossing the stage on my way out, when he tapped me on the shoulder. Never shall I forget the repulsive sight that met my eye when I turned round. He was dressed for the pantomimes in all the absurdity of a clown's costume. The spectral figures in the Dance of Death, the most frightful shapes that the ablest painter ever portrayed on canvas, never presented an appearance half so ghastly. His bloated body and shrunken legs--their deformity enhanced a hundredfold by the fantastic dress--the glassy eyes, contrasting fearfully with the thick white paint with which the face was besmeared; the grotesquely-ornamented head, trembling with paralysis, and the long skinny hands, rubbed with white chalk--all gave him a hideous and unnatural appearance, of which no description could convey an adequate idea, and which, to this day, I shudder to think of. His voice was hollow and tremulous as he took me aside, and in broken words recounted a long catalogue of sickness and privations, terminating as usual with an urgent request for the loan of a trifling sum of money. I put a few shillings in his hand, and as I turned away I heard the roar of laughter which followed his first tumble on the stage.Ez idő tájt, amikor már több mint egy esztendeje senki sem tudta róla, hogy egyáltalán miből él, rövid időre a Temze bal partjára szerződtem el, egy surreyi színházba és ott találkoztam újra ezzel az emberrel. Akkor már jó ideje nem láttam, mert én a vidéket jártam, ő pedig London kövei közt lebzselt valamerre. Indultam éppen elfelé a színházból, felöltözve, s ahogy kifelé menet áthaladok a színpad mögött, odalép hozzám és a vállamra csap. Megfordultam és rámeredtem; soha életemben el nem felejtem ezt a visszataszító látványt. Egy némajátékhoz volt beöltözve, ostoba, lehetetlen bohócruhában. A haláltánc kísérteties figurái között, amiket a legkiválóbb festők valaha vászonra festettek, megközelítőleg sem akad ilyen szörnyű jelenség. Felpuffadt teste, csenevésszé sorvadt lábszára - torz idétlenségét csak fokozta a hajmeresztő jelmez -, üveges nézése, amely ijesztő ellentétben állt az arcára mázolt vastag fehér festékkel; a hűdésesen remegő, otrombán felcicomázott feje, a fehér krétával bekent hosszú, vézna keze - mindez olyan iszonyatos és fonák, leírhatatlan külsőt kölcsönzött neki, hogy aki nem látta, el sem tudja képzelni, s még ma is beleborsózik a hátam, ha eszembe jut. Félre­vont és tompa, színtelen, bizonytalanul remegő hangon, akadozva elsorolta a nyava­lyáinak, nélkülözéseinek, bajainak hosszú lajstromát, szokása szerint azzal fejezve be, hogy sürgősen kölcsönkért tőlem valami potom kis pénzösszeget. Markába nyomtam néhány shillinget s ahogy sarkon fordultam és indultam kifelé, még hallottam a nézőtéren felcsattanó harsogó nevetést, amely a színpadra való kibukdácsolását nyomon követte.
'A few nights afterwards, a boy put a dirty scrap of paper in my hand, on which were scrawled a few words in pencil, intimating that the man was dangerously ill, and begging me, after the performance, to see him at his lodgings in some street--I forget the name of it now--at no great distance from the theatre. I promised to comply, as soon as I could get away; and after the curtain fell, sallied forth on my melancholy errand.Néhány nappal később, az esti előadásnál egy gyerek egy piszkos papírcédulát hozott oda nekem; néhány soros, ceruzával írott levél volt s az állt benne, hogy a szerencsétlen ember súlyosan megbetegedett és arra kér, hogy az előadás után látogassam meg a szállásán, ilyen és ilyen utcában - az utca nevét már elfelejtettem -, nem messze a színháztól. Megígértem, hogy elmegyek hozzá, mihelyt szabadulok; s az előadás után, mikor a függöny legördült, neki is vágtam szomorú utamnak.
'It was late, for I had been playing in the last piece; and, as it was a benefit night, the performances had been protracted to an unusual length. It was a dark, cold night, with a chill, damp wind, which blew the rain heavily against the windows and house- fronts. Pools of water had collected in the narrow and little- frequented streets, and as many of the thinly-scattered oil-lamps had been blown out by the violence of the wind, the walk was not only a comfortless, but most uncertain one. I had fortunately taken the right course, however, and succeeded, after a little difficulty, in finding the house to which I had been directed--a coal-shed, with one Storey above it, in the back room of which lay the object of my search.Későre járt az idő, mert játszottam az utolsó darabban is; s minthogy jótékony célú előadás volt, az ismétlésekkel szokatlanul elhúzódott. Sötét, hideg éjszaka volt, esett, s a csípős szél keményen nekiverte az esőt a házfalaknak és az ablakoknak. A szűk, néptelen kis utcák kövezetén tócsákba gyűlt a víz, s minthogy a gyéren elszórt utcalámpák közül nagyon sokat kioltott a dühöngő szél, a gyaloglás nemcsak kényelmetlenné vált, hanem szerfelett bizonytalanná is. Szerencsére nem tévedtem el mégsem, jó irányban mentem és sikerült is némi botorkálás után ráakadnom a házra, ahová útba igazítottak - egy szenespince volt, s a fölötte levő emelet udvari szobájában feküdt a beteg, akit kerestem.
'A wretched-looking woman, the man's wife, met me on the stairs, and, telling me that he had just fallen into a kind of doze, led me softly in, and placed a chair for me at the bedside. The sick man was lying with his face turned towards the wall; and as he took no heed of my presence, I had leisure to observe the place in which I found myself.A lépcsőházban elébem jött a felesége, egy nyomorúságos külsejű asszony, s miután közölte velem, hogy az ura éppen elszunnyadt, csöndesen bevezetett hozzá és odatolt nekem egy széket az ágya mellé. A beteg a falnak fordulva feküdt, s minthogy egy darabig nem vett tudomást rólam, ráértem körülnézni a szobában.
'He was lying on an old bedstead, which turned up during the day. The tattered remains of a checked curtain were drawn round the bed's head, to exclude the wind, which, however, made its way into the comfortless room through the numerous chinks in the door, and blew it to and fro every instant. There was a low cinder fire in a rusty, unfixed grate; and an old three-cornered stained table, with some medicine bottles, a broken glass, and a few other domestic articles, was drawn out before it. A little child was sleeping on a temporary bed which had been made for it on the floor, and the woman sat on a chair by its side. There were a couple of shelves, with a few plates and cups and saucers; and a pair of stage shoes and a couple of foils hung beneath them. With the exception of little heaps of rags and bundles which had been carelessly thrown into the corners of the room, these were the only things in the apartment.Az ágy, amelyen feküdt, egy ócska, felhajtható fekvőhely volt. Az ágy feje körül egy szétron­gyolódott kockás függöny volt összehúzva, hogy megvédje a benne alvót a széltől, de a szél azért vígan befújt a barátságtalan szobába, az ajtó tömérdek résén, repedésén át és szakadat­lanul ide-oda lobogtatta a függönyt. A kandalló rozsdás, leemelhető rostélya mögött csak halványan pislogott egy kis parázs a hamu közt; s egy öreg, háromlábú, mázolt asztalon, amelyet odahúztak a tűz elé, néhány orvosságos üveg állt, egy csorba pohár meg egyéb házi holmi. A földön egy kisgyerek aludt, hevenyészett fekvőhelyén, s az asszony most letelepedett melléje egy székre. Két falipolcon néhány tál, néhány bögre és néhány csészealj állt; alattuk egy pár patkó és két vívótőr lógott. Nem számítva a kisebb-nagyobb rongycsomókat, amelyek rendetlenül, szétszórva hevertek a szoba minden sarkában, a lakás berendezése mindössze ennyiből állt.
'I had had time to note these little particulars, and to mark the heavy breathing and feverish startings of the sick man, before he was aware of my presence. In the restless attempts to procure some easy resting-place for his head, he tossed his hand out of the bed, and it fell on mine. He started up, and stared eagerly in my face.Volt időm megfigyelni ezeket az apró részleteket, mielőtt a beteg tudomást vett volna a jelenlétemről; s láttam azt is, hogy milyen nehezen lélegzik szegény és milyen lázasan hánykolódik az ágyán. Ahogy nyugtalanul forgolódott és rakosgatta ide-oda a fejét, egyszer csak kinyújtotta a karját és megérintette véletlenül a kezemet. Felriadt, felém fordult és vadul rám meredt.
'"Mr. Hutley, John," said his wife; "Mr. Hutley, that you sent for to-night, you know."- Hutley úr van itt, John - szólalt meg a felesége. - Hutley úr, akiért üzentél ma este, nem emlékszel?
'"Ah!" said the invalid, passing his hand across his forehead; "Hutley--Hutley--let me see."- Ó! - mondta a beteg, és végigsimította a homlokát. - Hutley... Hutley... mindjárt... mindjárt...
He seemed endeavouring to collect his thoughts for a few seconds, and then grasping me tightly by the wrist said,Néhány pillanatig erőlködve igyekezett összeszedni a gondolatait, aztán hirtelen megragadta a csuklómat és megszorította:
"Don't leave me--don't leave me, old fellow. She'll murder me; I know she will."- Ne menj el - mondta -, ne hagyj itt, édes öregem... Meg akar ölni ez az asszony... tudom, hogy meg akar ölni.
A felesége sírva fakadt.
'"Has he been long so?" said I, addressing his weeping wife.- Mióta van ilyen állapotban az ura? - fordultam az asszonyhoz.
'"Since yesterday night," she replied. "John, John, don't you know me?"- Tegnap este óta - felelte. - John, John, hát nem ismersz meg?
'"Don't let her come near me," said the man, with a shudder, as she stooped over him. "Drive her away; I can't bear her near me."- Ne engedd ide a közelembe - mondta a férfi, megborzongva, ahogy az asszony föléje hajolt. - Küldd el; kergesd ki; nem állom a közelségét.
He stared wildly at her, with a look of deadly apprehension, and then whispered in my ear,Riadt pillantással nézte az asszonyt, halálos rémülettel; aztán suttogni kezdte a fülembe:
"I beat her, Jem; I beat her yesterday, and many times before. I have starved her and the boy too; and now I am weak and helpless, Jem, she'll murder me for it; I know she will. If you'd seen her cry, as I have, you'd know it too. Keep her off."- Megvertem őt, Jem; tegnap is megvertem, azelőtt is sokszor. Éheztettem őt, éheztettem a fiamat is: s most, hogy gyönge vagyok és tehetetlen, meg fog ölni ezért; tudom jól, hogy meg fog ölni, Jem. Ha láttad volna, hogy sírt... ahogy én láttam... ha láttad volna, akkor te is tudnád, Jem. Küldd el.
He relaxed his grasp, and sank back exhausted on the pillow.Elengedte a kezemet, és kimerülten visszahanyatlott a párnájára.
'I knew but too well what all this meant. If I could have entertained any doubt of it, for an instant, one glance at the woman's pale face and wasted form would have sufficiently explained the real state of the case.Sajnos, nagyon jól tudtam, hogy ez mit jelent. Ha lett volna még egy szikrányi kétségem, akkor is elég lett volna egy pillantást vetnem az asszony sápadt arcára, sovány, elcsigázott alakjára, hogy rögtön megértsem a helyzetet.
"You had better stand aside," said I to the poor creature. "You can do him no good. Perhaps he will be calmer, if he does not see you."- Okosabb, ha félrehúzódik - mondtam a szegény asszonynak. - Rossz hatással van rá, úgy látszik. Talán megnyugszik majd egy kicsit, ha magát nem látja.
She retired out of the man's sight. He opened his eyes after a few seconds, and looked anxiously round.Az asszony elhúzódott, hogy az ura ne láthassa. Egy-két perc múlva a beteg kinyitotta a szemét és nyugtalanul kezdett nézelődni jobbra-balra.
'"Is she gone?" he eagerly inquired.- Elment? - kérdezte izgatottan.
'"Yes--yes," said I; "she shall not hurt you."- Elment... el - feleltem. - Ne félj, nem fog bántani.
'"I'll tell you what, Jem," said the man, in a low voice, "she does hurt me. There's something in her eyes wakes such a dreadful fear in my heart, that it drives me mad. All last night, her large, staring eyes and pale face were close to mine; wherever I turned, they turned; and whenever I started up from my sleep, she was at the bedside looking at me."- Nem-e? Ide figyelj, Jem - mondta a beteg ember halkan -, hiszen most is bánt, mindig bánt! Valahogyan olyan a szeme, hogy ha rám néz, szörnyű félelem fog el... szinte megőrjít vele. Tegnap egész éjszaka folyton csak rám meredt az a két nagy szeme, a sápadt arcát mindig ott láttam magam előtt, akárhová fordultam, ő is velem fordult; s ahányszor csak felriadtam álmomból, mindig ott állt az ágyam mellett, és nézett rám.
He drew me closer to him, as he said in a deep alarmed whisper,Közelebb húzott magához és mély hangon, riadt suttogással folytatta:
"Jem, she must be an evil spirit--a devil! Hush! I know she is. If she had been a woman she would have died long ago. No woman could have borne what she has."- Jem, ez a nő biztosan valami gonosz szellem, boszorkány... vagy talán maga az ördög! Pszt! Az, tudom biztosan. Ha csak asszony volna, hát már réges-régen meghalt volna. Mert teremtett asszony nem tudta volna elviselni mindazt, amit neki el kellett viselnie.
'I sickened at the thought of the long course of cruelty and neglect which must have occurred to produce such an impression on such a man. I could say nothing in reply; for who could offer hope, or consolation, to the abject being before me?Megborzadtam arra a gondolatra, hogy mennyi szívtelenségben, mennyi komisz bánásmódban kellett részesülnie szegény asszonynak, hogy ilyesmit váltson ki most ebből az emberből. Semmit nem tudtam válaszolni neki; hiszen miféle biztató vagy vigasztaló szavakat mondhattam volna ennek a szerencsétlen, hitvány nyomorultnak?
'I sat there for upwards of two hours, during which time he tossed about, murmuring exclamations of pain or impatience, restlessly throwing his arms here and there, and turning constantly from side to side. At length he fell into that state of partial unconsciousness, in which the mind wanders uneasily from scene to scene, and from place to place, without the control of reason, but still without being able to divest itself of an indescribable sense of present suffering. Finding from his incoherent wanderings that this was the case, and knowing that in all probability the fever would not grow immediately worse, I left him, promising his miserable wife that I would repeat my visit next evening, and, if necessary, sit up with the patient during the night.Ott ültem mellette legalább két óra hosszat; egész idő alatt folyton hánykolódott az ágyában, nyöszörgött fájdalmában és ingerültségében, nyugtalanul hadonászott a két karjával ide-oda, s hol az egyik oldalára fordult, hol a másikra. Végül visszaesett abba a félig-meddig önkívületi állapotba, amikor a képzelet szakadatlanul kalandozik, nyugtalanul jár képről képre, emlékről emlékre, az értelem nyaklóját lerázva s mindazonáltal mégsem tud megszabadulni a pilla­natnyi szenvedés tudatától, ettől a megfoghatatlan rossz érzéstől. A kósza, összefüggéstelen szavaiból láttam, hogy körülbelül így áll a helyzet, s minthogy azt is tudtam, hogy az állapota előreláthatólag nem fordul majd hirtelen rosszabbra, elváltam tőlük, miután megígértem szerencsétlen feleségének, hogy másnap este újra eljövök és ott virrasztok majd a beteg mellett, ha kell, egész éjszaka.
'I kept my promise. The last four-and-twenty hours had produced a frightful alteration. The eyes, though deeply sunk and heavy, shone with a lustre frightful to behold. The lips were parched, and cracked in many places; the hard, dry skin glowed with a burning heat; and there was an almost unearthly air of wild anxiety in the man's face, indicating even more strongly the ravages of the disease. The fever was at its height.Betartottam az ígéretemet. A következő huszonnégy óra ijesztő változást hozott az állapo­tában. A szeme, ámbár ólmos volt és mélyen beesett, olyan félelmetesen csillogott, hogy rossz volt nézni. A szája széle kipállott, kicserepesedett: a száraz, kérges bőre csak úgy tüzelt a forróságtól, s a beteg ember arcán a riadt nyugtalanságnak valamilyen már-már földöntúli kifejezése ült, még érthetőbben jelezve a kór pusztító erejét. A láza magasra szökött, tombolt benne a betegség.
'I took the seat I had occupied the night before, and there I sat for hours, listening to sounds which must strike deep to the heart of the most callous among human beings--the awful ravings of a dying man. From what I had heard of the medical attendant's opinion, I knew there was no hope for him: I was sitting by his death-bed. I saw the wasted limbs--which a few hours before had been distorted for the amusement of a boisterous gallery, writhing under the tortures of a burning fever--I heard the clown's shrill laugh, blending with the low murmurings of the dying man.Leültem az ágya mellé, a tegnapi helyemre és ott üldögéltem órák hosszat, hallgatva a nyöszörgéseit - ezt a szörnyűséges beszédet, ami a legkőszívűbb embert is mélységesen megindította volna -, a haldokló félrebeszélését. Hallottam a kezelő orvosa véleményét és tudtam, hogy reménytelen az állapota: tudtam, hogy a halálos ágyánál ülök. Néztem vézna tagjait, amelyeket nemrég még kicsavart, kificamított, hogy mulattassa a karzat zajos közönségét, s amelyeket most kegyetlenül gyötört a bennük tüzelő láz - hallottam a bohóc harsány kacagását, összekeveredve a haldokló tompa nyöszörgésével.
'It is a touching thing to hear the mind reverting to the ordinary occupations and pursuits of health, when the body lies before you weak and helpless; but when those occupations are of a character the most strongly opposed to anything we associate with grave and solemn ideas, the impression produced is infinitely more powerful. The theatre and the public-house were the chief themes of the wretched man's wanderings. It was evening, he fancied; he had a part to play that night; it was late, and he must leave home instantly. Why did they hold him, and prevent his going?--he should lose the money--he must go. No! they would not let him. He hid his face in his burning hands, and feebly bemoaned his own weakness, and the cruelty of his persecutors. A short pause, and he shouted out a few doggerel rhymes--the last he had ever learned. He rose in bed, drew up his withered limbs, and rolled about in uncouth positions; he was acting--he was at the theatre. A minute's silence, and he murmured the burden of some roaring song. He had reached the old house at last--how hot the room was. He had been ill, very ill, but he was well now, and happy. Fill up his glass. Who was that, that dashed it from his lips? It was the same persecutor that had followed him before. He fell back upon his pillow and moaned aloud. A short period of oblivion, and he was wandering through a tedious maze of low-arched rooms--so low, sometimes, that he must creep upon his hands and knees to make his way along; it was close and dark, and every way he turned, some obstacle impeded his progress. There were insects, too, hideous crawling things, with eyes that stared upon him, and filled the very air around, glistening horribly amidst the thick darkness of the place. The walls and ceiling were alive with reptiles--the vault expanded to an enormous size--frightful figures flitted to and fro--and the faces of men he knew, rendered hideous by gibing and mouthing, peered out from among them; they were searing him with heated irons, and binding his head with cords till the blood started; and he struggled madly for life.Mindig megindító dolog, ha azt látja az ember, hogy a gyönge, gyámoltalan beteg gondolatai visszaszállnak hétköznapi hivatásához, ahhoz a foglalkozáshoz, amit egészségesen űzött; de ha ez a foglalkozás olyan természetű, hogy a lehető legtávolabb áll mindentől, ami komoly és ünnepélyes fogalmakat juttathatna az eszünkbe, akkor még sokkal megrendítőbb hatással lesz ránk mindez. A szerencsétlen ember zajos beszédjének a színház és a kocsma volt a két főtémája. Esteledett, azt képzelte; s szerepe van egy darabban ma este; azonnal indulnia kell a színházba, mert elkésik. Hát miért nem engedik el hazulról? Miért tartják vissza? Mennie kell... Nem kapja meg a pénzét, ha nem megy. Hiába! Nem akarják elengedni. Lázas tenyerébe temette az arcát és bágyadt hangon kezdett siránkozni, hogy miért ilyen gyönge és miért ilyen irgalmatlanok hozzá az üldözői. Elhallgatott, aztán egy kis szünet után hangosan szavalni kezdett néhány bolondos rigmust - az utolsókat, amiket életében betanult. Felült az ágyán, hadonászni kezdett aszott karjaival, otrombán kicsavarta a tagjait; azt képzelte, hogy a színpadon van és játszik. Egy percnyi csönd után dünnyögve rákezdett egy duhaj, útszéli dal refrénjére. No végre, végre megérkezett hát jó öreg csapszékébe: de milyen forróság van itt... Beteg volt, nagyon beteg, de most már jól van, most már nagyon jól érzi magát. Töltsetek. Ki volt az? Ki ragadta el a szája elől a poharat? Az tette, ugyanaz, aki eddig is folyton üldözte. Visszahanyatlott a párnájára és hangosan felnyögött. Egy rövid időre mindenről megfeled­kezett, aztán bolyongani kezdett egy sereg alacsony, boltíves szoba zűrzavaros, keserves útvesztőjén át - olyan alacsonyak voltak ezek a bolthajtások, hogy sokszor kénytelen volt négykézlábra ereszkedni, hogy előrehaladhasson; szűk, sötét folyosó volt ez, minduntalan ide-oda kanyargott s a kanyarokban mindig valamilyen akadály állta az útját. Azonkívül tele volt bogarakkal, férgekkel, iszonyatos csúszómászók meredeztek feléje nagy szemükkel, s még a levegőben is ott röpködtek körülötte: ijesztően csillogtatták rá a szemüket a sűrű sötétségben. A falakon és a mennyezeten csak úgy nyüzsögtek a hüllők... a bolthajtás óriásira tágult, megnőtt... rémületes lidércalakok libegtek ide-oda... s ismerős arcok kandikáltak feléje, undorítóan fintorogva és torzképeket vágva, a lidércfigurák közül; tüzes vassal perzselték, kötelekkel szorítgatták a fejét, amíg a vére is kiserkent; s ő tébolyultan viaskodott velük, életre-halálra.
'At the close of one of these paroxysms, when I had with great difficulty held him down in his bed, he sank into what appeared to be a slumber. Overpowered with watching and exertion, I had closed my eyes for a few minutes, when I felt a violent clutch on my shoulder. I awoke instantly. He had raised himself up, so as to seat himself in bed--a dreadful change had come over his face, but consciousness had returned, for he evidently knew me. The child, who had been long since disturbed by his ravings, rose from its little bed, and ran towards its father, screaming with fright--the mother hastily caught it in her arms, lest he should injure it in the violence of his insanity; but, terrified by the alteration of his features, stood transfixed by the bedside. He grasped my shoulder convulsively, and, striking his breast with the other hand, made a desperate attempt to articulate. It was unavailing; he extended his arm towards them, and made another violent effort. There was a rattling noise in the throat--a glare of the eye--a short stifled groan--and he fell back--dead!'Egy ilyen önkívületi rohama után, amikor nagy nehezen sikerült visszafektetnem az ágyába, mintha elszunnyadt volna. Magam is kimerültem már a fáradtságtól, virrasztástól s éppen le­hunytam a szemem néhány percre, amikor egyszerre csak azt éreztem, hogy vadul meg­ragadják a vállamat. Nyomban felébredtem. A beteg felemelkedett, egészen felült az ágyában - az arca szörnyen elváltozott, de az öntudata, úgy látszik, visszatért, mert engem szemmel láthatóan megismert. A gyerek, akit már régen nem hagyott aludni apja lázbeszéde, most felkelt a kis fekvőhelyéről és rémülten sikoltozva az apja felé rohant. Az anyja hamar felkapta, nehogy a férfi kárt tegyen benne dühöngő önkívületében; de aztán úgy megdöbbent az ura elváltozott arcvonásain, hogy ott maradt állva az ágya mellett, földbe gyökerezett lábbal. A beteg, egykori pályatársam, görcsösen markolta a vállamat, másik kezével a mellét verte és kétségbeesetten erőlködött, hogy kimondjon valamit. Hasztalanul - aztán kitárta a karját az asszony és a gyerek felé, és újra megkísérelt mondani valamit, rettenetes erőfeszítéssel. De csak egy hörgő hang tört fel a torkán - a szeme megcsillant - egy fojtott, elcsukló nyögést hallatott - s visszahanyatlott a párnájára - holtan!
It would afford us the highest gratification to be enabled to record Mr. Pickwick's opinion of the foregoing anecdote. We have little doubt that we should have been enabled to present it to our readers, but for a most unfortunate occurrence.A legnagyobb örömünkre szolgált volna, ha feljegyezhetjük Pickwick úr véleményét erről az imént elbeszélt történetről. Bizonyosak vagyunk benne, hogy Pickwick úr ki is nyilvánította volna nézeteit, olvasóink okulására, ha közbe nem jön egy szerencsétlen véletlen.
Mr. Pickwick had replaced on the table the glass which, during the last few sentences of the tale, he had retained in his hand; and had just made up his mind to speak--indeed, we have the authority of Mr. Snodgrass's note-book for stating, that he had actually opened his mouth--when the waiter entered the room, and said--'Some gentlemen, Sir.'Pickwick úr visszatette az asztalra a poharát, amelyet az elbeszélés utolsó mondatai alatt a kezében szorongatott, s már éppen meg akart szólalni - sőt, ahogyan Snodgrass úr jegyzetei hitelesen tanúsítják, már ki is tátotta a száját -, amikor váratlanul belépett hozzájuk a pincér és így szólt: - Néhány úr van itt, kérem.
It has been conjectured that Mr. Pickwick was on the point of delivering some remarks which would have enlightened the world, if not the Thames, when he was thus interrupted; for he gazed sternly on the waiter's countenance, and then looked round on the company generally, as if seeking for information relative to the new-comers.Erősen tartja magát az a feltevés, hogy Pickwick úr éppen ebben a pillanatban akart megjegyezni valamit, amitől egyszeriben világosság támadt volna az emberiség - de legalábbis a londoniak - fejében, ha sajnálatos módon félbe nem szakítják: ugyanis néhány másodpercig szigorúan rámeredt a pincérre, aztán körülnézett a társaságon, mintha azt kérdezné tőlük, mindnyájuktól, hogy kik ezek az új vendégek.
'Oh!' said Mr. Winkle, rising, 'some friends of mine--show them in. Very pleasant fellows,' added Mr. Winkle, after the waiter had retired--'officers of the 97th, whose acquaintance I made rather oddly this morning. You will like them very much.'- Ó! - mondta Winkle úr, s felállt. - Néhány ismerősöm... vezesse be őket, kérem. Nagyon kedves emberek - tette hozzá Winkle úr, amikor a pincér kiment. - A kilencvenhetes ezred tisztjei... elég furcsa körülmények között ismerkedtem meg velük ma reggel. Meg fogják szeretni őket.
Mr. Pickwick's equanimity was at once restored. The waiter returned, and ushered three gentlemen into the room.Pickwick úr lelki egyensúlya nyomban helyrebillent. A pincér újra megjelent és betessékelt a szobába három úriembert.
'Lieutenant Tappleton,' said Mr. Winkle, 'Lieutenant Tappleton, Mr. Pickwick--Doctor Payne, Mr. Pickwick--Mr. Snodgrass you have seen before, my friend Mr. Tupman, Doctor Payne--Doctor Slammer, Mr. Pickwick--Mr. Tupman, Doctor Slam--'- Bemutatom Tappleton hadnagy urat - mondta Winkle úr. - Tappleton hadnagy úr, Pickwick úr... Payne doktor úr, Pickwick úr... Snodgrass úrral már találkoztak... a barátom, Tupman úr, Payne doktor úr... Slammer doktor úr, Pickwick úr... Tupman úr, Slammer dok...
Here Mr. Winkle suddenly paused; for strong emotion was visible on the countenance both of Mr. Tupman and the doctor.Winkle úr itt hirtelen elhallgatott; ugyanis mind Tupman úr arcáról, mind pedig a kis doktor arcáról rendkívüli izgatottságot olvashatott le.
'I have met THIS gentleman before,' said the Doctor, with marked emphasis.- Ezt az urat már ismerem! - jelentette ki Slammer doktor sokatmondóan.
'Indeed!' said Mr. Winkle.- Igazán? - mondta Winkle úr.
'And--and that person, too, if I am not mistaken,' said the doctor, bestowing a scrutinising glance on the green-coated stranger. 'I think I gave that person a very pressing invitation last night, which he thought proper to decline.' Saying which the doctor scowled magnanimously on the stranger, and whispered his friend Lieutenant Tappleton.- És... és azzal az egyénnel is találkoztam már, ha nem tévedek - tette hozzá a kis doktor, tetőtől talpig végigmérve a zöld kabátos idegent. - Úgy emlékszem, hogy tegnap este egy nagyon nyomatékos felhívást intéztem ehhez az egyénhez, amit ő jónak látott visszautasítani - mondta a doktor, aztán férfiasan fenyegető pillantásokat vetett az idegenre és odasúgott valamit a barátjának, Tappleton hadnagynak.
'You don't say so,' said that gentleman, at the conclusion of the whisper.- Hihetetlen! - mondta a hadnagy, amikor a másik befejezte a suttogást.
'I do, indeed,' replied Doctor Slammer.- Pedig így van - felelte Slammer doktor.
'You are bound to kick him on the spot,' murmured the owner of the camp-stool, with great importance.- Kötelességed, hogy itt a helyszínen azonnal inzultáld - dünnyögte fontoskodva a tábori szék tulajdonosa.
'Do be quiet, Payne,' interposed the lieutenant. 'Will you allow me to ask you, sir,' he said, addressing Mr. Pickwick, who was considerably mystified by this very unpolite by-play--'will you allow me to ask you, Sir, whether that person belongs to your party?'- Maradj már nyugton, Payne - vágott közbe a hadnagy. - Engedje meg, uram - fordult Pickwick úrhoz, akit ugyancsak elképesztett ez a roppant neveletlen kis közjáték -, engedje meg, uram, hogy megkérdezzem: ez az egyén az önök társaságához tartozik?
'No, Sir,' replied Mr. Pickwick, 'he is a guest of ours.'- Nem, uram - felelte Pickwick úr. - A vendégünk.
'He is a member of your club, or I am mistaken?' said the lieutenant inquiringly.- De ő is tagja az önök klubjának, ha nem tévedek? - kérdezte a hadnagy.
'Certainly not,' responded Mr. Pickwick.- Dehogy tagja, szó sincs róla - felelte Pickwick úr.
'And never wears your club-button?' said the lieutenant.- És nem szokta viselni a gombjain a klubjuk címerét? - kérdezte a hadnagy.
'No--never!' replied the astonished Mr. Pickwick.- Persze hogy nem! - felelte Pickwick úr álmélkodva.
Lieutenant Tappleton turned round to his friend Doctor Slammer, with a scarcely perceptible shrug of the shoulder, as if implying some doubt of the accuracy of his recollection. The little doctor looked wrathful, but confounded; and Mr. Payne gazed with a ferocious aspect on the beaming countenance of the unconscious Pickwick.Tappleton hadnagy visszafordult a barátjához, Slammer doktorhoz, egy alig észrevehető kis vállrándítással, mintha némiképp kételkednék a jó doktor emlékezőképességének megbízható­ságában. A kis doktor dühösnek látszott, de meg is zavarodott egy kicsit; Payne úr pedig életveszélyes pillantásokat lövellt a mit sem sejtő, derűsen mosolygó Pickwick úr felé.
'Sir,' said the doctor, suddenly addressing Mr. Tupman, in a tone which made that gentleman start as perceptibly as if a pin had been cunningly inserted in the calf of his leg, 'you were at the ball here last night!'- Uram - fordult a kis doktor hirtelen Tupman úrhoz, olyan erélyesen, hogy a jó ember észrevehetően összerezzent, mint akinek orvul egy gombostűt döftek a lábikrájába -, uram, tegnap este ön is ott volt a bálban!
Mr. Tupman gasped a faint affirmative, looking very hard at Mr. Pickwick all the while.Tupman úr nagyon gyenge hangon igennel válaszolt, de közben Pickwick úrra szögezte a tekintetét.
'That person was your companion,' said the doctor, pointing to the still unmoved stranger.- Ez az egyén is ott volt önnel együtt - folytatta a doktor, rámutatva az idegenre, aki változatlan egykedvűséggel figyelte őket.
Mr. Tupman admitted the fact.Tupman úr elismerte, hogy ez is igaz.
'Now, sir,' said the doctor to the stranger, 'I ask you once again, in the presence of these gentlemen, whether you choose to give me your card, and to receive the treatment of a gentleman; or whether you impose upon me the necessity of personally chastising you on the spot?'- No hát, uram - fordult a doktor az idegenhez -, még egyszer megkérdem öntől, ennek az úrnak a jelenlétében, hogy hajlandó-e ideadni a névjegyét és óhajtja-e, hogy úriembernek tekintsem; vagy inkább arra kényszerít, hogy személyesen vegyek elégtételt magamnak itt a helyszínen?
'Stay, sir,' said Mr. Pickwick, 'I really cannot allow this matter to go any further without some explanation. Tupman, recount the circumstances.'- Megálljunk, kérem - szólt közbe Pickwick úr. - Most már igazán arra kell kérnem, hogy ezt ne folytassák, amíg valami magyarázatfélét nem kapok. Tupman, mesélje el, hogy mi történt voltaképpen.
Mr. Tupman, thus solemnly adjured, stated the case in a few words; touched slightly on the borrowing of the coat; expatiated largely on its having been done 'after dinner'; wound up with a little penitence on his own account; and left the stranger to clear himself as best he could.Tupman úr, miután ilyen ünnepélyes felszólítást kapott, röviden, néhány szóban vázolta az esetet; csak futólag érintette a ruhakölcsönzést; ismételten hangsúlyozta, hogy mindez „vacsora után” történt, vagyis borozgatás után; némi kis töredelmes bűnbánattal fejezte be, a maga részéről; aztán rábízta az idegenre, hogy mossa tisztára magát, ahogy tudja.
He was apparently about to proceed to do so, when Lieutenant Tappleton, who had been eyeing him with great curiosity, said with considerable scorn,Az idegen éppen neki akart fogni, hogy elmondja védekezését, amikor Tappleton hadnagy, aki nagy érdeklődéssel méregette már jó ideje, mélységes lenézéssel így szólt hozzá:
'Haven't I seen you at the theatre, Sir?'- Mondja csak, uram, nem láttam én magát valahol a színpadon?
'Certainly,' replied the unabashed stranger.- Dehogynem - felelte az idegen, rendíthetetlen nyugalommal.
'He is a strolling actor!' said the lieutenant contemptuously, turning to Doctor Slammer.--'He acts in the piece that the officers of the 52nd get up at the Rochester Theatre to-morrow night. You cannot proceed in this affair, Slammer--impossible!'- Ez egy vándorszínész - mondta Tappleton hadnagy, megvető hangon, Slammer doktorhoz fordulva. - Abban a darabban is játszik, amit holnap este adnak elő a rochesteri színházban, az ötvenkettesek tisztikarának a tiszteletére. Hát ezt a lovagias ügyet abba kell hagynia, Slammer... lehetetlenség folytatnia!
'Quite!' said the dignified Payne.- Teljes lehetetlenség! - jelentette ki a méltóságteljes Payne úr.
'Sorry to have placed you in this disagreeable situation,' said Lieutenant Tappleton, addressing Mr. Pickwick; 'allow me to suggest, that the best way of avoiding a recurrence of such scenes in future will be to be more select in the choice of your companions. Good-evening, Sir!' and the lieutenant bounced out of the room.- Sajnálom, hogy ilyen kellemetlen helyzetbe hoztam önöket, uram - fordult Tappleton hadnagy Pickwick úrhoz. - De ha a jövőben el akarja kerülni az ilyen kínos jeleneteket, akkor fogadja meg a tanácsomat és válogassa meg jobban, hogy kivel áll szóba. Jó éjszakát, uraim! - mondta Tappleton hadnagy s azzal kicsörtetett a szobából.
'And allow me to say, Sir,' said the irascible Doctor Payne, 'that if I had been Tappleton, or if I had been Slammer, I would have pulled your nose, Sir, and the nose of every man in this company. I would, sir--every man. Payne is my name, sir-- Doctor Payne of the 43rd. Good-evening, Sir.'- Én pedig, ha megengedi, uram - szólt a hirtelen haragú Payne doktor -, kijelentem, hogy Tappleton helyében vagy Slammer helyében én bizony bevertem volna önnek az orrát és nemcsak önnek, hanem az egész társaságnak! Payne a nevem, uram... Payne doktor, a negyven­harmadik ezred orvosa vagyok. Jó éjszakát, uraim.
Having concluded this speech, and uttered the last three words in a loud key, he stalked majestically after his friend, closely followed by Doctor Slammer, who said nothing, but contented himself by withering the company with a look.Miután befejezte ezt a kis szónoklatát és nagy hangon odavágta ezt a pár búcsúszót, dölyfös méltósággal ő is kiment a barátja után, Slammer doktorral szorosan a nyomában, aki nem mondott semmit, hanem beérte azzal, hogy gyilkos pillantásával elnémítsa az egész társaságot.
Rising rage and extreme bewilderment had swelled the noble breast of Mr. Pickwick, almost to the bursting of his waistcoat, during the delivery of the above defiance. He stood transfixed to the spot, gazing on vacancy. The closing of the door recalled him to himself. He rushed forward with fury in his looks, and fire in his eye. His hand was upon the lock of the door; in another instant it would have been on the throat of Doctor Payne of the 43rd, had not Mr. Snodgrass seized his revered leader by the coat tail, and dragged him backwards.Pickwick úr nemes keblében dagadni kezdett a harag és a mérhetetlen felháborodás, ahogy Payne doktor kihívó szavait hallgatta - egyre jobban dagadt, már a mellényét is majdnem szétrepesztette. Csak állt dermedten egy helyben, kővé válva, üres tekintettel. Az ajtó becsapódásának zajától magához tért, felocsúdott. Villogó szemmel, elszánt dühvel indult neki, hogy utánuk menjen. A keze már a kilincsen volt, s a következő pillanatban biztosan Payne doktornak, a negyvenhármasok ezredorvosának a nyakát szorongatta volna meg vele, ha Snodgrass úr meg nem ragadja nagyra becsült elnökének a frakkját és vissza nem húzza a szobába.
'Restrain him,' cried Mr. Snodgrass; 'Winkle, Tupman--he must not peril his distinguished life in such a cause as this.'- Tartsák vissza - kiáltozott Snodgrass úr. - Winkle, Tupman, tartsák vissza... az ő drága életét nem szabad kockára tennie egy ilyen hitványságért.
'Let me go,' said Mr. Pickwick.- Engedjenek el - mondta Pickwick úr.
'Hold him tight,' shouted Mr. Snodgrass; and by the united efforts of the whole company, Mr. Pickwick was forced into an arm-chair.- Fogják meg jól - ordította Snodgrass úr; s végül a társaság egyesült erővel vissza­kényszerítette Pickwick urat a karosszékébe.
'Leave him alone,' said the green-coated stranger; 'brandy- and-water--jolly old gentleman--lots of pluck--swallow this-- ah!--capital stuff.'- Nyugton kell hagyni - mondta a zöld kabátos idegen. - Egy kis konyak és szódavíz... helyre egy öregúr... van benne kurázsi... ezt hajtsa föl... Ó!... jó kis ital, mennyei itóka.
Having previously tested the virtues of a bumper, which had been mixed by the dismal man, the stranger applied the glass to Mr. Pickwick's mouth; and the remainder of its contents rapidly disappeared.Az idegen, miután előbb maga is kipróbálta, hogy iható-e a bánatos képű színész által kevert ital, odatartotta a poharat Pickwick úr szájához; a maradék konyakos szóda aztán egykettőre lecsúszott az elnök úr torkán.
There was a short pause; the brandy-and-water had done its work; the amiable countenance of Mr. Pickwick was fast recovering its customary expression.Rövid kis szünet támadt; az itóka megtette a hatását; Pickwick úr szeretetre méltó ábrázata hamarosan visszanyerte a megszokott kifejezését.
'They are not worth your notice,' said the dismal man.- Arra sem méltók, hogy tudomást vegyen róluk, uram - mondta a bánatos ember.
'You are right, sir,' replied Mr. Pickwick, 'they are not. I am ashamed to have been betrayed into this warmth of feeling. Draw your chair up to the table, Sir.'- Igaza van - felelte Pickwick úr. - Arra sem méltók. Szégyellem magam, hogy így ki tudtak hozni a sodromból. Húzza ide a széket az asztalhoz, uram.
The dismal man readily complied; a circle was again formed round the table, and harmony once more prevailed. Some lingering irritability appeared to find a resting-place in Mr. Winkle's bosom, occasioned possibly by the temporary abstraction of his coat--though it is scarcely reasonable to suppose that so slight a circumstance can have excited even a passing feeling of anger in a Pickwickian's breast. With this exception, their good- humour was completely restored; and the evening concluded with the conviviality with which it had begun.A bánatos képű ember készséggel eleget tett ennek a felszólításnak; újra körülülték az asztalt, a békés egyetértés is visszatért körükbe. Winkle úr szíve mélyén talán bujkált egy kis bosszankodás, amiért tudtán kívül kölcsönvették a ruháját - józan ésszel azonban aligha tételezhetjük fel egy pickwickistáról, hogy ilyen csekélység miatt igazán dühbe guruljon, akár csupán egy pillanatra is. Ezt a kis kivételt nem számítva, hamarosan teljesen helyreállt a vidám hangulat, és az estét ugyanolyan jókedvűen fejezték be, mint ahogyan megkezdték.
CHAPTER IV A FIELD DAY AND BIVOUAC--MORE NEW FRIENDS--AN INVITATION TO THE COUNTRYNEGYEDIK FEJEZET: Táborozás és hadgyakorlat. Újabb ismerősök. Meghívást kapnak vidékre
Many authors entertain, not only a foolish, but a really dishonest objection to acknowledge the sources whence they derive much valuable information. We have no such feeling. We are merely endeavouring to discharge, in an upright manner, the responsible duties of our editorial functions; and whatever ambition we might have felt under other circumstances to lay claim to the authorship of these adventures, a regard for truth forbids us to do more than claim the merit of their judicious arrangement and impartial narration. The Pickwick papers are our New River Head; and we may be compared to the New River Company. The labours of others have raised for us an immense reservoir of important facts. We merely lay them on, and communicate them, in a clear and gentle stream, through the medium of these pages, to a world thirsting for Pickwickian knowledge.Igen sok olyan szerző van, aki vonakodik attól - nemcsak balgán, hanem egyenesen tisz­tességtelen módon -, vonakodik attól, hogy megnevezze azokat a forrásokat, ahonnét értékes adatait merítette. Mi másként gondolkozunk. Mi mindössze arra törekszünk, hogy becsüle­tesen elvégezzük a sajtó alá rendezés felelősségteljes munkáját; s ha más körülmények között talán arra is ösztökélne bennünket a becsvágy, hogy igényt tartsunk ezeknek a kalandos történeteknek a szerzőségére, az adott helyzetben az igazság nem engedi meg, hogy egyéb érdemmel büszkélkedjünk, mint azzal, hogy a kellő hozzáértéssel csoportosítottuk és pártatlanul, részrehajlás nélkül adtuk elő ezeket a viszontagságokat. A Pickwick Klub jegyző­könyve a mi kútforrásunk - a mi munkánk pedig a kútforrásból táplálkozó Városi Vízművek munkájához hasonlítható. Mások fáradozása összehordott számunkra egy óriási tele tartályra való fontos adatot. Mi csupán felhasználjuk, útnak indítjuk ezeket a feljegyzéseket - gondoskodunk róla, hogy ezeken a lapokon keresztül eljussanak, tiszta és iható, élvezhető formában, a pickwickista bölcsességre szomjazó emberiséghez.
Acting in this spirit, and resolutely proceeding on our determination to avow our obligations to the authorities we have consulted, we frankly say, that to the note-book of Mr. Snodgrass are we indebted for the particulars recorded in this and the succeeding chapter--particulars which, now that we have disburdened our consciences, we shall proceed to detail without further comment.Ebben a szellemben tehát, s szilárdan kitartva elhatározásunk mellett, hogy mindig lerójuk hálánkat a felhasznált adatok kiváló szerzőinek, őszintén bevalljuk, hogy a következő két fejezetben elbeszélt történet részleteiért elsősorban Snodgrass úr feljegyzéseinek vagyunk adósai - s miután ilyeténképpen eleget tettünk lelkiismereti kötelességünknek, most már minden további nélkül bele is kezdhetünk ebbe az elbeszélésbe.
The whole population of Rochester and the adjoining towns rose from their beds at an early hour of the following morning, in a state of the utmost bustle and excitement. A grand review was to take place upon the lines. The manoeuvres of half a dozen regiments were to be inspected by the eagle eye of the commander-in-chief; temporary fortifications had been erected, the citadel was to be attacked and taken, and a mine was to be sprung.Másnap reggel Rochester és a szomszédos városok egész lakossága már korán talpon volt, s nagy lárma, jövés-menés folyt, nagy izgatottság uralkodott. Nagy gyalogsági díszszemlére készülődtek. A csapatok főparancsnoka egy csomó gyalogezred hadgyakorlatát óhajtotta meg­tekin­teni saspillantásával; már felépítettek számos rögtönzött erődítményt, s a hadgyakorlat célja az volt, hogy megostromolják és elfoglalják a fellegvárat, azonkívül egy aknát is készültek felrobbantani.
Mr. Pickwick was, as our readers may have gathered from the slight extract we gave from his description of Chatham, an enthusiastic admirer of the army. Nothing could have been more delightful to him--nothing could have harmonised so well with the peculiar feeling of each of his companions--as this sight. Accordingly they were soon afoot, and walking in the direction of the scene of action, towards which crowds of people were already pouring from a variety of quarters.Pickwick úr, miként olvasóink már kitalálhatták abból a rövid kis kivonatból, amit a Chathamről szóló leírásából ismertettünk, lelkes rajongója volt a hadseregnek. Nagyobb gyönyörűséget el sem tudott volna képzelni, mint egy ilyen katonai parádét - ami egyébként klubtársainak legsajátabb érzéseivel is tökéletesen összhangban volt. Ennélfogva ők is már korán talpon voltak és szaporán igyekeztek a tettek színhelyére, ahová minden irányból özönlött a nép.
The appearance of everything on the lines denoted that the approaching ceremony was one of the utmost grandeur and importance. There were sentries posted to keep the ground for the troops, and servants on the batteries keeping places for the ladies, and sergeants running to and fro, with vellum-covered books under their arms, and Colonel Bulder, in full military uniform, on horseback, galloping first to one place and then to another, and backing his horse among the people, and prancing, and curvetting, and shouting in a most alarming manner, and making himself very hoarse in the voice, and very red in the face, without any assignable cause or reason whatever. Officers were running backwards and forwards, first communicating with Colonel Bulder, and then ordering the sergeants, and then running away altogether; and even the very privates themselves looked from behind their glazed stocks with an air of mysterious solemnity, which sufficiently bespoke the special nature of the occasion.A katonaság viselkedésén minden jel arról tanúskodott, hogy ez a közelgő nagy díszszemle hihetetlenül nagyszabású és nagy fontosságú dolog lesz. Őrszemeket állítottak fel, hogy szabadon tartsák a terepet a csapatok számára, az ütegeknél pedig külön legények őrizték a helyet a hölgyeknek; őrmesterek futkostak fel-alá, pergamenbe kötött szolgálati naplókkal a hónuk alatt, Bulder ezredes úr viszont, teljes katonai díszben, hol ide vágtatott a lován, hol amoda, s nagyszerűen táncoltatta, faroltatta, két hátsó lábán ágaskodtatta a paripáját az embe­rek között, miközben iszonyatosan ordítozott és egészen berekedt, az arca pedig ijesztően kivörösödött, minden elképzelhető ok és alap nélkül. Katonatisztek száguldoztak előre-hátra, előbb Bulder ezredessel értekeztek, majd parancsokat osztogattak az őrmestereiknek, aztán végleg elrohantak valamerre; még maguk a közlegények is olyan titokzatosan ünnepélyes arcot vágtak fényes puskáik mögött, hogy ez is csak azt mutatta, rendkívüli jelentőségű dologról van itt szó.
Mr. Pickwick and his three companions stationed themselves in the front of the crowd, and patiently awaited the commencement of the proceedings. The throng was increasing every moment; and the efforts they were compelled to make, to retain the position they had gained, sufficiently occupied their attention during the two hours that ensued. At one time there was a sudden pressure from behind, and then Mr. Pickwick was jerked forward for several yards, with a degree of speed and elasticity highly inconsistent with the general gravity of his demeanour; at another moment there was a request to 'keep back' from the front, and then the butt-end of a musket was either dropped upon Mr. Pickwick's toe, to remind him of the demand, or thrust into his chest, to insure its being complied with. Then some facetious gentlemen on the left, after pressing sideways in a body, and squeezing Mr. Snodgrass into the very last extreme of human torture, would request to know 'vere he vos a shovin' to'; and when Mr. Winkle had done expressing his excessive indignation at witnessing this unprovoked assault, some person behind would knock his hat over his eyes, and beg the favour of his putting his head in his pocket. These, and other practical witticisms, coupled with the unaccountable absence of Mr. Tupman (who had suddenly disappeared, and was nowhere to be found), rendered their situation upon the whole rather more uncomfortable than pleasing or desirable.Pickwick úr három társával együtt a sokaság legelső soraiban foglalt helyet és türelmesen várták a parádé kezdetét. A tömeg percről percre nőtt; s Pickwick úrék, hogy megtarthassák a jó helyüket, kénytelenek voltak szakadatlanul viaskodni, ami nagyon jól lekötötte a figyelmüket arra a két órára, amíg várakozniuk kellett. Egy ízben hátulról egy váratlan nagy lökést kaptak; s Pickwick urat kitaszították a sorból, úgyhogy néhány lépéssel előbbre került, de oly fürgén és olyan nagy gyorsasággal tette meg ezt a néhány lépést, ami egyáltalán nem illett a szokásos higgadt és komoly viselkedéséhez; a következő pillanatban már fel is szólították, hogy „lépjen vissza a sorba”, és egy karabély boldogabbik vége hol Pickwick úr lába ujjára csapott le, hogy figyelmeztesse erre a felszólításra, hol pedig a bordái közé döfték, hogy ilyen módon bírják engedelmességre. Később néhány tréfás kedvű úr, miután oldalvást testületileg előrenyomakodtak, s miután Snodgrass urat az emberi ellenállóképesség végső határáig összenyomták, megkérdezték tőle, hogy mi a csudát lehet itt látni; s amikor Winkle úr kifejezte jogos felháborodását a durva támadás fölött, amelyre ők semmi okot nem adtak, valaki hátulról benyomta a kalapját az orrára és arra kérte, hogy legyen szíves zsebre vágni a fejét. Mindez, s még sok más hasonló kézzelfogható szellemesség, párosulva Tupman úr érthetetlen eltűnésével - akinek egyszerre csak nyoma veszett és semerre sem találták -, mindez a helyzetüket végeredményben inkább kínossá tette, mint kellemessé vagy irigylésre méltóvá.
At length that low roar of many voices ran through the crowd which usually announces the arrival of whatever they have been waiting for. All eyes were turned in the direction of the sally-port. A few moments of eager expectation, and colours were seen fluttering gaily in the air, arms glistened brightly in the sun, column after column poured on to the plain. The troops halted and formed; the word of command rang through the line; there was a general clash of muskets as arms were presented; and the commander-in-chief, attended by Colonel Bulder and numerous officers, cantered to the front. The military bands struck up altogether; the horses stood upon two legs each, cantered backwards, and whisked their tails about in all directions; the dogs barked, the mob screamed, the troops recovered, and nothing was to be seen on either side, as far as the eye could reach, but a long perspective of red coats and white trousers, fixed and motionless.Végre, nagy sokára felmorajlott a tömegben az a tompa zúgás, amely rendszerint jelezni szokta, hogy megérkezett, amire éppen vártak. Minden szem az erőd kiskapuja felé fordult. Néhány percnyi feszült várakozás után megjelentek a zászlók, vígan lobogva a szélben, a puskák csillogtak-villogtak a verőfényben s egyik menetoszlop a másik után özönlött ki a térre. A csapatok megálltak, rendekre tagozódtak, vezényszó harsant fel, csattogtak a puskák, ahogy mindnyájan fegyverrel tisztelegtek; a főparancsnok, Bulder ezredes és számos más tiszt kíséretében, végiglovagolt az arcvonal előtt. A katonabandák rázendítettek, egyszerre vala­hányan; a lovak ágaskodtak, hátráltak és csapdostak a farkukkal minden irányban; a kutyák ugattak, a tömeg kiabált, a katonák vállhoz emelték a puskájukat és jobbra is, balra is, ameddig csak a szem ellát, semmi mást nem lehetett látni, mint vörös zubbonyok és fehér nadrágok mozdulatlan, vigyázzban álló hosszú-hosszú sorait.
Mr. Pickwick had been so fully occupied in falling about, and disentangling himself, miraculously, from between the legs of horses, that he had not enjoyed sufficient leisure to observe the scene before him, until it assumed the appearance we have just described. When he was at last enabled to stand firmly on his legs, his gratification and delight were unbounded.Pickwick urat teljesen lefoglalta az a kis balesete, hogy a lovak lába alá került, majd pedig csodával határos módon valahogyan kievickélt alóluk, úgyhogy nem ért rá megfigyelni az eléje táruló látványt, csak amikor már odáig fejlődtek a dolgok, ahol a leírásunkat abbahagytuk. Amikor végre sikerült talpra állnia és szilárd talajt érzett a lába alatt, határtalan boldogsággal és gyönyörűséggel nézett végig a sok-sok katonán.
'Can anything be finer or more delightful?' he inquired of Mr. Winkle.- Hát van ennél szebb? - kérdezte Winkle úrtól.
'Nothing,' replied that gentleman, who had had a short man standing on each of his feet for the quarter of an hour immediately preceding.- Nincs - felelte Winkle úr, akinek egy-egy alacsony termetű ember állt mind a két lábán, már egy jó negyedórája.
'It is indeed a noble and a brilliant sight,' said Mr. Snodgrass, in whose bosom a blaze of poetry was rapidly bursting forth, 'to see the gallant defenders of their country drawn up in brilliant array before its peaceful citizens; their faces beaming--not with warlike ferocity, but with civilised gentleness; their eyes flashing --not with the rude fire of rapine or revenge, but with the soft light of humanity and intelligence.'- Igazán nagyszerű, lélekemelő látvány - mondta Snodgrass úr is, akiben megmozdult a költői lelkesedés és kezdte őt sebesen magával ragadni. - Itt állnak nagyszerűen felsorakozva a haza hős védelmezői, a békés polgárok előtt; s csak úgy sugárzik az arcuk... de nem elvadult harciasság sugárzik róluk, hanem a békés művelődés vágya; csak úgy ragyog a szemük... de nem a bosszúszomj és a harácsolás szilaj lángja ragyog benne, hanem az emberiesség és az értelem szelíd fénye.
Mr. Pickwick fully entered into the spirit of this eulogium, but he could not exactly re-echo its terms; for the soft light of intelligence burned rather feebly in the eyes of the warriors, inasmuch as the command 'eyes front' had been given, and all the spectator saw before him was several thousand pair of optics, staring straight forward, wholly divested of any expression whatever.Pickwick úr szívvel-lélekkel helyeselte ennek a dicsőítő ódának az alapeszméjét, csak a szövegezését nem tudta teljes egészében magáévá tenni; az értelem szelíd fénye ugyanis elég bágyadtan pislákolt a vitéz harcosok szemében, legalábbis amikor elhangzott a „vigyázz” vezényszó, a nézők nem láthattak egyebet, mint néhány ezer mereven maga elé bámuló, tökéletesen kifejezéstelen szempárt.
'We are in a capital situation now,' said Mr. Pickwick, looking round him. The crowd had gradually dispersed in their immediate vicinity, and they were nearly alone.- Most már remek helyünk van - mondta Pickwick úr, ahogy szétnézett maga körül. A tömeg közben szétoszlott, lassacskán odább húzódott, s már majdnem egészen egyedül voltak.
'Capital!' echoed both Mr. Snodgrass and Mr. Winkle.- Nagyszerű helyünk van! - felelte Snodgrass úr és Winkle úr egyszerre.
'What are they doing now?' inquired Mr. Pickwick, adjusting his spectacles.- Mit csinálnak most? Mi következik? - kérdezte Pickwick úr, s feltette a szemüvegét.
'I--I--rather think,' said Mr. Winkle, changing colour--'I rather think they're going to fire.'- Izé... úgy látszik... izé - mondta Winkle úr elsápadva -, úgy látszik, lőni akarnak ránk...
'Nonsense,' said Mr. Pickwick hastily.- Ne beszéljen bolondokat - mondta Pickwick úr hadarva.
'I--I--really think they are,' urged Mr. Snodgrass, somewhat alarmed.- De... én is úgy látom, hogy... csakugyan ezt akarják - vágott közbe Snodgrass úr, kissé ijedten.
'Impossible,' replied Mr. Pickwick. He had hardly uttered the word, when the whole half-dozen regiments levelled their muskets as if they had but one common object, and that object the Pickwickians, and burst forth with the most awful and tremendous discharge that ever shook the earth to its centres, or an elderly gentleman off his.- Lehetetlen - felelte Pickwick úr. De alighogy ezt kijelentette, az egész katonaság, vala­mennyi gyalogezred felemelte a puskáját és megcélozta a pickwickistákat, mintha ők volnának a közös ellenségük; aztán eldördült a világ legrettenetesebb és legfélelmetesebb sortüze, s a földteke szinte alapjaiban rendült meg tőle, és majdnem lerázta a hátáról a békés öregurat.
It was in this trying situation, exposed to a galling fire of blank cartridges, and harassed by the operations of the military, a fresh body of whom had begun to fall in on the opposite side, that Mr. Pickwick displayed that perfect coolness and self-possession, which are the indispensable accompaniments of a great mind. He seized Mr. Winkle by the arm, and placing himself between that gentleman and Mr. Snodgrass, earnestly besought them to remember that beyond the possibility of being rendered deaf by the noise, there was no immediate danger to be apprehended from the firing.Ebben a válságos helyzetben, kitéve a vaktöltények villámló tüzének, a másik oldalról pedig egy újabb csapattest hadmozdulataitól szorongatva, Pickwick úr teljesen megőrizte a hideg­vérét és olyan önuralomról tett tanúságot, ami a nagy szellemek nélkülözhetetlen velejáró tulajdonsága. Megragadta ugyanis Winkle úr karját és Snodgrass úr mellé lépve komoly hangon arra kérte őket, ne felejtsék el, hogy a megsüketülés veszedelmén kívül pillanatnyilag semmiféle más veszedelemtől nem kell tartaniuk, mert hiszen csak vaktölténnyel lövöldöznek.
'But--but--suppose some of the men should happen to have ball cartridges by mistake,' remonstrated Mr. Winkle, pallid at the supposition he was himself conjuring up. 'I heard something whistle through the air now--so sharp; close to my ear.'- De... de... hátha valamelyik katona tévedésből élesre töltötte a puskáját - okoskodott Winkle úr, s maga is elsápadt erre a gondolatra, amely saját fejében született. - Épp most hallottam fütyülni valamit a levegőben... egy éles fütyülést... a fülem mellett süvített el.
'We had better throw ourselves on our faces, hadn't we?' said Mr. Snodgrass.- Legjobb lesz, ha lehasalunk a földre, nem? - kérdezte Snodgrass úr.
'No, no--it's over now,' said Mr. Pickwick. His lip might quiver, and his cheek might blanch, but no expression of fear or concern escaped the lips of that immortal man.- Nem, nem... már abba is hagyják - mondta Pickwick úr. Még ha remegett is a szája széle, még ha falfehérre vált is az arca, a halhatatlan férfiú ajkát nem hagyta el egyetlen szó sem, amely félelmet vagy bátortalanságot árult volna el.
Mr. Pickwick was right--the firing ceased; but he had scarcely time to congratulate himself on the accuracy of his opinion, when a quick movement was visible in the line; the hoarse shout of the word of command ran along it, and before either of the party could form a guess at the meaning of this new manoeuvre, the whole of the half-dozen regiments, with fixed bayonets, charged at double-quick time down upon the very spot on which Mr. Pickwick and his friends were stationed.Pickwick úrnak igaza volt: a tüzelést abbahagyták; de jóformán még annyi ideje sem maradt a kiváló elnöknek, hogy gratuláljon önmagának, amiért ilyen pontosan eltalálta - amikor máris megmozdult az egész arcvonal: harsány vezényszó szállt végig a sorokon s mielőtt a pickwickisták kitalálhatták volna, hogy mi lesz ebből az újabb hadmozdulatból, valamennyi gyalogezred szuronyszegezve, futólépésben indult rohamra egyenesen az ellen a kis terepszakasz ellen, ahol Pickwick úr ácsorgott a barátaival.
Man is but mortal; and there is a point beyond which human courage cannot extend. Mr. Pickwick gazed through his spectacles for an instant on the advancing mass, and then fairly turned his back and--we will not say fled; firstly, because it is an ignoble term, and, secondly, because Mr. Pickwick's figure was by no means adapted for that mode of retreat--he trotted away, at as quick a rate as his legs would convey him; so quickly, indeed, that he did not perceive the awkwardness of his situation, to the full extent, until too late.Az ember halandó, gyarló lény: s az emberi bátorságnak is megvan a maga határa. Pickwick úr egy másodpercig farkasszemet nézett pápaszeme mögül a közeledő sokasággal, aztán fogta magát, sarkon fordult és - nem akarjuk azt mondani, hogy megfutamodott; elsősorban azért nem, mert ez méltatlan kifejezés volna, másodsorban pedig azért nem, mert Pickwick úr termete az ilyen gyors visszavonulásra semmi esetre sem volt alkalmas - szóval, sarkon fordult és - elvonult, amilyen sebesen csak vitte a lába; mindenesetre olyan gyorsan, hogy csak akkor vette észre, hogy milyen félszeg helyzetbe került, amikor már késő volt.
The opposite troops, whose falling-in had perplexed Mr. Pickwick a few seconds before, were drawn up to repel the mimic attack of the sham besiegers of the citadel; and the consequence was that Mr. Pickwick and his two companions found themselves suddenly inclosed between two lines of great length, the one advancing at a rapid pace, and the other firmly waiting the collision in hostile array.A másik oldalról fenyegető csapattesteket - amelyek néhány perccel előbb megzavarták Pickwick urat - azért vonultatták fel, hogy a fellegvár elleni színlelt támadás visszaverését mímeljék; minek következtében Pickwick úr és két társa váratlanul két hosszú arcvonal közé szorult be - az egyik arcvonal gyors ütemben nyomult előre, a másik pedig szilárdan megvetette a lábát és várta az összecsapást az ellenséges erőkkel.
'Hoi!' shouted the officers of the advancing line.- Hé! - ordították az előrenyomuló hadsereg tisztjei.
'Get out of the way!' cried the officers of the stationary one.- Félre az útból! - kiabálták a védősereg tisztjei.
'Where are we to go to?' screamed the agitated Pickwickians.- De hová menjünk? - jajongtak a pickwickisták izgatottan.
'Hoi--hoi--hoi!' was the only reply. There was a moment of intense bewilderment, a heavy tramp of footsteps, a violent concussion, a smothered laugh; the half-dozen regiments were half a thousand yards off, and the soles of Mr. Pickwick's boots were elevated in air.- Hé... hé! Hé! Hé! - csak ilyesféle válaszokat kaptak. Aztán hirtelen egy pillanatra vad riadalom támadt, dobogó, súlyos léptek zaja, majd egy heves lökés, visszafojtott nevetések - s a rohamozó ezredek máris messze jártak, Pickwick úr két lába pedig az ég felé kalimpált.
Mr. Snodgrass and Mr. Winkle had each performed a compulsory somerset with remarkable agility, when the first object that met the eyes of the latter as he sat on the ground, staunching with a yellow silk handkerchief the stream of life which issued from his nose, was his venerated leader at some distance off, running after his own hat, which was gambolling playfully away in perspective.Snodgrass úr és Winkle úr, mind a ketten, egy-egy akaratlan bukfencet vetettek, noha meglepő élénkséggel; aztán az első dolog, ami Winkle úr szeme elé tárult, miközben a földön ülve egy sárga selyem zsebkendővel igyekezett elállítani az orra vérét, nagyra becsült elnökének hajtóvadászata volt, a kalapját kergette. Már elég messze jártak, Pickwick úr szaladt, a kalap pedig játékos könnyedséggel gurult el mindig az orra elől, egyre távolodva.
There are very few moments in a man's existence when he experiences so much ludicrous distress, or meets with so little charitable commiseration, as when he is in pursuit of his own hat. A vast deal of coolness, and a peculiar degree of judgment, are requisite in catching a hat. A man must not be precipitate, or he runs over it; he must not rush into the opposite extreme, or he loses it altogether. The best way is to keep gently up with the object of pursuit, to be wary and cautious, to watch your opportunity well, get gradually before it, then make a rapid dive, seize it by the crown, and stick it firmly on your head; smiling pleasantly all the time, as if you thought it as good a joke as anybody else.Az ember életében ritkán akad kellemetlenebb mulatság és ritkán találkozik olyan csekély megértéssel és részvéttel, mint amikor tulajdon kalapját kergeti. Rendkívüli hidegvérre és különlegesen éles ítélőképességre van szükség ahhoz, hogy elfogjunk egy kalapot. Nem szabad elsietni a dolgot, mert ha túl gyorsak vagyunk, elgázoljuk a kalapot; de az ellenkező végletbe sem szabad esnünk, mert akkor végképp eltűnik a szemünk elől. A legjobb módszer: szépen lépést tartani vele, óvatosan, szemfülesen lesni az alkalmat, amikor lecsaphatunk rá, lassacskán elébe kerülni, aztán egy villámgyors lebukással megragadni, ahol érjük és erélyesen a fejünkre csapni - közben egész idő alatt derűsen mosolyogva, mintha magunk is ugyanolyan jó tréfának tartanánk a dolgot, mint a többiek mindnyájan.
There was a fine gentle wind, and Mr. Pickwick's hat rolled sportively before it. The wind puffed, and Mr. Pickwick puffed, and the hat rolled over and over as merrily as a lively porpoise in a strong tide: and on it might have rolled, far beyond Mr. Pickwick's reach, had not its course been providentially stopped, just as that gentleman was on the point of resigning it to its fate.Kellemes, enyhe szél fújt és játékosan görgette maga előtt Pickwick úr kalapját. Fújt a szellő, fújt Pickwick úr is nagyokat, a kalpag pedig csak gurult, gurult vígan, ficánkolva, mint egy virgonc delfin az erős tengerárban; s el is gurult volna úgy, hogy Pickwick úr soha nem éri utol, ha a gondviselés fel nem tartóztatja útjában, éppen akkor, amikor a tudós férfiú már azon a ponton volt, hogy feladja a további küzdelmet és sorsára bízza fejfedőjét.
Mr. Pickwick, we say, was completely exhausted, and about to give up the chase, when the hat was blown with some violence against the wheel of a carriage, which was drawn up in a line with half a dozen other vehicles on the spot to which his steps had been directed. Mr. Pickwick, perceiving his advantage, darted briskly forward, secured his property, planted it on his head, and paused to take breath. He had not been stationary half a minute, when he heard his own name eagerly pronounced by a voice, which he at once recognised as Mr. Tupman's, and, looking upwards, he beheld a sight which filled him with surprise and pleasure.Pickwick úr, miként már mondottuk, végképp kimerült és abba akarta hagyni a hajtó­vadászatot, amikor a kalapját elég erélyesen nekiröpítette a szél egy nagy batár kerekének. A batár, egy csomó más jármű társaságában, éppen ott vesztegelt, amerre Pickwick urat a léptei vezették. Az elnök, ahogy észrevette ezt a kedvező alkalmat, hirtelen előreugrott, birtokba vette tulajdonát, fejébe nyomta és megállt egy pillanatra, hogy kiszuszogja magát. Egy fél perc sem telt el, amikor egyszerre csak valaki a nevét kiáltotta feléje izgatott hangon - s a hang tulajdonosában Pickwick úr nyomban felismerte Tupman barátját. Felnézett s amit látott, az örömmel és meglepetéssel töltötte el.
in an open barouche, the horses of which had been taken out, the better to accommodate it to the crowded place, stood a stout old gentleman, in a blue coat and bright buttons, corduroy breeches and top-boots, two young ladies in scarfs and feathers, a young gentleman apparently enamoured of one of the young ladies in scarfs and feathers, a lady of doubtful age, probably the aunt of the aforesaid, and Mr. Tupman, as easy and unconcerned as if he had belonged to the family from the first moments of his infancy. Fastened up behind the barouche was a hamper of spacious dimensions--one of those hampers which always awakens in a contemplative mind associations connected with cold fowls, tongues, and bottles of wine--and on the box sat a fat and red-faced boy, in a state of somnolency, whom no speculative observer could have regarded for an instant without setting down as the official dispenser of the contents of the before-mentioned hamper, when the proper time for their consumption should arrive.Egy nyitott hintóban, amelyből kifogták a lovakat, hogy a zsúfolt helyen jobban elférjenek, egy kék kabátos, rézgombos, bordásbársony térdnadrágos, magas csizmás, nagy kövér öregúr állt, mellette két sálkendős, tollas kalapos fiatal hölgy, egy fiatalember, aki szemmel látható­lag szerelmes volt az egyik tollas kalapos, sálkendős fiatal hölgybe, továbbá egy bizonytalan korú asszonyság, nyilván az előbbi hölgyek nagynénje és Tupman úr - Tupman úr, de olyan fesztelenül és elfogulatlanul, mintha gyerekkorától fogva ebben a családban nőtt volna fel. A nyitott hintó hátuljára rá volt kötözve egy hatalmas méretű élelmiszeres kosár - egyike azoknak a kosaraknak, amelyekről a tűnődésre hajlamos emberfőnek mindig hideg sült csirkék, füstölt nyelvek és borospalackok jutnak az eszébe -, a bakon pedig egy elhájasodott, rőtvörös képű gyerek ült, álomkórosan bóbiskolva, akiről az éles eszű megfigyelő már az első pillantásra tudta, hogy nem lehet más, mint az előbb említett kosár tartalmának hivatalos kezelője, ha elérkezik az étkezés ideje.
Mr. Pickwick had bestowed a hasty glance on these interesting objects, when he was again greeted by his faithful disciple.Pickwick úr egy futó pillantással felmérte ezeket az érdekes látnivalókat, amikor hűséges tanítványa másodszor is üdvözölte:
'Pickwick--Pickwick,' said Mr. Tupman; 'come up here. Make haste.'- Pickwick! Pickwick! - kiáltotta Tupman úr. - Jöjjön már ide. Gyorsan, gyorsan.
'Come along, Sir. Pray, come up,' said the stout gentleman. 'Joe!--damn that boy, he's gone to sleep again.--Joe, let down the steps.'- Jöjjön, jöjjön, uram. Legyen szerencsénk - mondta a kövér öregúr. - Joe! Fene a beledbe, te kölyök, már megint elaludtál... Joe, ereszd le a felhágót.
The fat boy rolled slowly off the box, let down the steps, and held the carriage door invitingly open. Mr. Snodgrass and Mr. Winkle came up at the moment.A hájas gyerek lassan lekecmergett a bakról, leeresztette a kocsi felhágóját és kinyitotta Pickwick úr előtt a hintó ajtaját. Ebben a percben ért oda Snodgrass úr és Winkle úr.
'Room for you all, gentlemen,' said the stout man. 'Two inside, and one out. Joe, make room for one of these gentlemen on the box. Now, Sir, come along;' and the stout gentleman extended his arm, and pulled first Mr. Pickwick, and then Mr. Snodgrass, into the barouche by main force. Mr. Winkle mounted to the box, the fat boy waddled to the same perch, and fell fast asleep instantly.- Elférünk itt mindnyájan, uraim - mondta a kövér úr. - Ketten belül, egy a bakon. Joe, csinálj helyet a bakon az egyik úrnak. No, jöjjenek hát, uraim - mondta a kövér öregúr, s azzal kinyújtotta a kezét és erőnek erejével felsegítette a hintóba először Pickwick urat, utána pedig Snodgrass urat. Winkle úr felszállt a bakra, a hájas fiú is visszakapaszkodott melléje a kakasülőjére, és azon nyomban el is aludt újra.
'Well, gentlemen,' said the stout man, 'very glad to see you. Know you very well, gentlemen, though you mayn't remember me. I spent some ev'nin's at your club last winter--picked up my friend Mr. Tupman here this morning, and very glad I was to see him. Well, Sir, and how are you? You do look uncommon well, to be sure.'- No, uraim - mondta a kövér öregúr -, hát igen örvendek a szerencsének. Nagyon jól ismerem magukat, uraim, ámbár maguk talán már nem emlékeznek rám. A télen jártam néhányszor a klubjukban, ott töltöttem egy-két estét... ma reggel pedig belebotlottam ebbe a Tupman barátomba itt, és nagyon megörültem neki. Hát maga hogy van, kedves Pickwick úr? Nagyszerű színben van, komolyan mondom.
Mr. Pickwick acknowledged the compliment, and cordially shook hands with the stout gentleman in the top-boots.Pickwick úr köszönettel fogadta a szíves érdeklődést és barátságosan kezet szorított a csizmás öregúrral.
'Well, and how are you, sir?' said the stout gentleman, addressing Mr. Snodgrass with paternal anxiety. 'Charming, eh? Well, that's right--that's right. And how are you, sir (to Mr. Winkle)? Well, I am glad to hear you say you are well; very glad I am, to be sure. My daughters, gentlemen--my gals these are; and that's my sister, Miss Rachael Wardle. She's a Miss, she is; and yet she ain't a Miss--eh, Sir, eh?' And the stout gentleman playfully inserted his elbow between the ribs of Mr. Pickwick, and laughed very heartily.- És ön, hogy érzi magát? - fordult a kövér bácsi Snodgrass úrhoz, atyai érdeklődéssel. - Remekül, mi? Helyes, ez már beszéd... ez már beszéd. Hát ön, uram, hogy van, hogy van? - kérdezte Winkle úrtól. - Örömmel hallom, hogy jól; derék dolog, örvendek, higgye el, hogy örvendek neki. Bemutatom a lányaimat, uraim... az én két kislányomat; ez meg a húgom, Rachael Wardle kisasszony. Igen, még kisasszony, úgy biz az; pedig már nem mai csibe... igaz-e, kérem, mi? - mondta a kövér öregúr és tréfásan oldalba bökte könyökével Pickwick urat, jóízűen kacagva.
'Lor, brother!' said Miss Wardle, with a deprecating smile.- Jaj, bátyám! - mondta Wardle kisasszony, szemrehányó hangon.
'True, true,' said the stout gentleman; 'no one can deny it. Gentlemen, I beg your pardon; this is my friend Mr. Trundle. And now you all know each other, let's be comfortable and happy, and see what's going forward; that's what I say.'- Ez az igazság - mondta a kövér öregúr -, senki sem tagadhatja, ez az igazság, lelkem. Uraim, megbocsássanak: bemutatom fiatal barátomat, Trundle urat. No hát, most már mindnyájan ismerik egymást, ezek után azt ajánlom, hogy érezzék jól magukat és nézzük meg, hogy mi történik még.
So the stout gentleman put on his spectacles, and Mr. Pickwick pulled out his glass, and everybody stood up in the carriage, and looked over somebody else's shoulder at the evolutions of the military.Azzal a kövér úr feltette a szemüvegét, Pickwick úr előszedte a látcsövét, mindenki felállt a kocsiban és a másik vállán keresztül nézni kezdték a katonaság további működését.
Astounding evolutions they were, one rank firing over the heads of another rank, and then running away; and then the other rank firing over the heads of another rank, and running away in their turn; and then forming squares, with officers in the centre; and then descending the trench on one side with scaling- ladders, and ascending it on the other again by the same means; and knocking down barricades of baskets, and behaving in the most gallant manner possible. Then there was such a ramming down of the contents of enormous guns on the battery, with instruments like magnified mops; such a preparation before they were let off, and such an awful noise when they did go, that the air resounded with the screams of ladies. The young Misses Wardle were so frightened, that Mr. Trundle was actually obliged to hold one of them up in the carriage, while Mr. Snodgrass supported the other; and Mr. Wardle's sister suffered under such a dreadful state of nervous alarm, that Mr. Tupman found it indispensably necessary to put his arm round her waist, to keep her up at all. Everybody was excited, except the fat boy, and he slept as soundly as if the roaring of cannon were his ordinary lullaby.Bámulatos dolgokat műveltek ezek a katonák, az egyik sor a másik sor feje fölött tüzelt, aztán elszaladt; aztán a másik sor tüzelt egy harmadik sor feje fölött és szintén elszaladt; aztán felsorakoztak négyszögben, úgy, hogy a középen ácsorogtak a tisztek; aztán kötélhágcsókon leereszkedtek a sáncárokba az egyik oldalról, majd felkapaszkodtak a másik oldalán hasonló módszerrel; továbbá leromboltak mindenféle kosártorlaszokat és egyáltalán, a lehető leg­vitézebbül viselkedtek. Az ütegek óriási ágyúcsöveibe olyan pompásan sulykolták bele a töltést, felnagyított, nyeles, súrolórongyokhoz hasonló szerszámokkal olyan nagyszerű elő­ké­szü­letek folytak, mielőtt elsütötték volna az ágyúkat, s olyan iszonyatos lármát csaptak, amikor végre elsütötték őket, hogy a levegő csak úgy visszhangzott a hölgyek sikoltozásától. A fiatal Wardle kisasszonyok annyira megrémültek, hogy Trundle úr a szó szoros értelmében kénytelen volt átölelni egyiküket, mialatt Snodgrass úr a másikat támogatta, Wardle úr húgán pedig olyan súlyos idegroham lett úrrá, hogy Tupman úr szükségesnek tartotta átkarolni a derekát, máskülönben talán összeesett volna. Mindenki nagyon izgatott volt, kivéve a hájas fiút, aki olyan jóízűen aludt, mintha az ágyúdörgés altatódal lett volna számára.
'Joe, Joe!' said the stout gentleman, when the citadel was taken, and the besiegers and besieged sat down to dinner. 'Damn that boy, he's gone to sleep again. Be good enough to pinch him, sir--in the leg, if you please; nothing else wakes him--thank you. Undo the hamper, Joe.'- Joe! Joe! - szólt rá a kövér öregúr, amikor a fellegvárat bevették, s az ostromlók és az ostromlottak nekiültek ebédelni. - Fene ebbe a kölyökbe, hát nem elaludt már megint. Legyen olyan jó, uram, csípjen bele... a lábába, kérném, mert másképpen nem lehet felébreszteni... köszönöm szépen. Szedd le a kosarat, Joe.
The fat boy, who had been effectually roused by the compression of a portion of his leg between the finger and thumb of Mr. Winkle, rolled off the box once again, and proceeded to unpack the hamper with more expedition than could have been expected from his previous inactivity.A hájas fiú, akit csakugyan felébresztett Winkle úr eljárása, ahogyan a hüvelyk- és mutatóujja közé csippentette lábának egy kis darabját, megint lekecmergett a bakról és nekifogott, hogy kicsomagolja a kosarat, méghozzá sokkal serényebben, mint várni lehetett volna tőle az eddigi tétlensége után.
'Now we must sit close,' said the stout gentleman.- Hát, most összébb kell szorulnunk egy kicsit - mondta a kövér öregúr.
After a great many jokes about squeezing the ladies' sleeves, and a vast quantity of blushing at sundry jocose proposals, that the ladies should sit in the gentlemen's laps, the whole party were stowed down in the barouche; and the stout gentleman proceeded to hand the things from the fat boy (who had mounted up behind for the purpose) into the carriage.Miután elhangzott egy csomó tréfálkozás, hogy ennek a hölgyek bő ruhaujja vallja kárát, s nagy pironkodások estek a különféle huncut javaslatokra, hogy a kisasszonyok talán üljenek az urak ölébe, a társaság végül elhelyezkedett a hintóban; a hájas fiú felkapaszkodott hátul és kezdte átadogatni a különböző evőeszközöket az öregúrnak, aki viszont továbbadta a többieknek.
'Now, Joe, knives and forks.'- Kést, villát, Joe - mondta az öregúr.
The knives and forks were handed in, and the ladies and gentlemen inside, and Mr. Winkle on the box, were each furnished with those useful instruments.Joe beadta a késeket, villákat s a kocsiban ülő hölgyek és urak, valamint a bakon ülő Winkle úr, sorra megkapták a hasznos szerszámokat.
'Plates, Joe, plates.'- Tányérokat, Joe, tányérokat.
A similar process employed in the distribution of the crockery.Hasonló módon lezajlott a porcelánnemű szétosztása is.
'Now, Joe, the fowls. Damn that boy; he's gone to sleep again. Joe! Joe!'- A sült csirkéket, Joe. Add ide a sült csirkéket. Fene ebbe a kölyökbe; már megint elaludt. Joe! Joe!
(Sundry taps on the head with a stick, and the fat boy, with some difficulty, roused from his lethargy.)A hájas fiú kapott néhány koppantást a fejére egy sétabottal, mire nagy nehezen magához tért álomkórosságából.
'Come, hand in the eatables.'- Gyerünk, add ide az elemózsiát.
There was something in the sound of the last word which roused the unctuous boy. He jumped up, and the leaden eyes which twinkled behind his mountainous cheeks leered horribly upon the food as he unpacked it from the basket.Ennek az utolsó szónak olyan nyomatéka volt, hogy felébresztette a pufók, elhízott gyereket. Felpattant; s hájas, dagadt ábrázatával, bamba tekintetével vadul rámeredt az ennivalókra, mialatt kicsomagolta a kosarat.
'Now make haste,' said Mr. Wardle; for the fat boy was hanging fondly over a capon, which he seemed wholly unable to part with. The boy sighed deeply, and, bestowing an ardent gaze upon its plumpness, unwillingly consigned it to his master.- Iparkodjál - mondta Wardle úr; a hájas fiú ugyanis csak mohón szorongatott a kezében egy sült kappant, s úgy festett a helyzet, hogy teljességgel képtelen megválni tőle. A fiú végül sóhajtott egy nagyot, még egy utolsó szerelmes pillantást vetett a hízott kappanra, aztán oda­nyújtotta a gazdájának, kelletlen mozdulattal.
'That's right--look sharp. Now the tongue--now the pigeon pie. Take care of that veal and ham--mind the lobsters--take the salad out of the cloth--give me the dressing.'- Jól van... csak igyekezzél. Add ide a füstölt nyelvet... add ide a galambpástétomot. Keresd elő a borjúsültet meg a sonkát... kérem a rákot is... szedd elő a salátát a kendőből... meg a hozzávalókat.
Such were the hurried orders which issued from the lips of Mr. Wardle, as he handed in the different articles described, and placed dishes in everybody's hands, and on everybody's knees, in endless number.Így osztogatta Wardle úr sietősen a parancsokat, s közben átvette a különböző megnevezett ételeket és tányérokat, tálakat nyomott mindenkinek a kezébe, mindenkinek a térdére, végeláthatatlan hosszú sorban.
'Now ain't this capital?' inquired that jolly personage, when the work of destruction had commenced.- No hát, nem nagyszerű így? - kérdezte a vidám öregúr, amikor nekifogtak, hogy elpusztítsák mindezt.
'Capital!' said Mr. Winkle, who was carving a fowl on the box.- Nagyszerű! - mondta Winkle úr, aki éppen egy sült csirkét metélgetett a bakon.
'Glass of wine?'- Egy pohár bort hozzá?
'With the greatest pleasure.'- Ezer örömmel veszem.
'You'd better have a bottle to yourself up there, hadn't you?'- Talán legjobb lesz, ha mindjárt feladok oda magának egy külön üveget, nem?
'You're very good.'- Hálásan megköszönném.
'Joe!'- Joe!
'Yes, Sir.'- Tessék parancsolni?
(He wasn't asleep this time, having just succeeded in abstracting a veal patty.)A hájas fiú most éppen nem aludt, mert sikerült elcsennie egy kis borjúpástétomot.
'Bottle of wine to the gentleman on the box. Glad to see you, Sir.'- Adj fel egy üveg bort ennek az úrnak a bakra. Örülök, hogy találkoztunk, uram.
'Thank'ee.'- Részemről a szerencse.
Mr. Winkle emptied his glass, and placed the bottle on the coach-box, by his side.Winkle úr kiitta a poharát, és letette a palackot maga mellé az ülésre.
'Will you permit me to have the pleasure, Sir?' said Mr. Trundle to Mr. Winkle.- Megengedi, uram, hogy koccintsak önnel? - fordult Trundle úr Winkle úrhoz.
'With great pleasure,' replied Mr. Winkle to Mr. Trundle, and then the two gentlemen took wine, after which they took a glass of wine round, ladies and all.- Boldogan. Isten éltesse - felelte Winkle úr, s koccintottak egymással; aztán koccintottak sorra mindenkivel, a hölgyek egészségére, mindnyájukéra.
'How dear Emily is flirting with the strange gentleman,' whispered the spinster aunt, with true spinster-aunt-like envy, to her brother, Mr. Wardle.- Hogy kacérkodik Emily, a kis lelkem, ezzel az idegen úrral - súgta oda a vénkisasszony nagynéni, igazi vénkisasszonyos és nagynénis féltékenységgel, Wardle úrnak, a bátyjának.
'Oh! I don't know,' said the jolly old gentleman; 'all very natural, I dare say--nothing unusual. Mr. Pickwick, some wine, Sir?'- Ugyan! Én nem veszem észre - mondta a vidám öregúr. - De azt hiszem, nagyon érthető... egészen természetes dolog... Pickwick úr, egy kis borral szolgálhatok?
Mr. Pickwick, who had been deeply investigating the interior of the pigeon-pie, readily assented.Pickwick úr, aki éppen nagyon el volt foglalva egy galambpástétommal, készséggel bele­egyezett.
'Emily, my dear,' said the spinster aunt, with a patronising air, 'don't talk so loud, love.'- Emily, angyalom - mondta a vénkisasszony nagynéni anyáskodva -, ne beszélj olyan hangosan, szívecském. Nem illik.
'Lor, aunt!'- Ugyan már, néni!
'Aunt and the little old gentleman want to have it all to themselves, I think,' whispered Miss Isabella Wardle to her sister Emily. The young ladies laughed very heartily, and the old one tried to look amiable, but couldn't manage it.- Csak a néninek meg a kis öregúrnak szabad hangosan beszélni, úgy látom - suttogta Isabella Wardle a testvérének, Emilynek. A két lány nagyot nevetett, az öreg kisasszony pedig igyekezett nyájas képet vágni hozzá, de nem sikerült neki.
'Young girls have such spirits,' said Miss Wardle to Mr. Tupman, with an air of gentle commiseration, as if animal spirits were contraband, and their possession without a permit a high crime and misdemeanour.- Ezek a fiatal lányok olyan elevenek - mondta Wardle kisasszony Tupman úrnak, jóindulatú szánakozással a hangjában, mintha az elevenség tiltott csempészáru volna, s súlyos vétséget és főbenjáró bűnt követne el az, aki rendelkezik vele.
'Oh, they have,' replied Mr. Tupman, not exactly making the sort of reply that was expected from him. 'It's quite delightful.'- Ó, nagyon elevenek - felelte Tupman úr, noha nem egészen ezt a választ várták tőle -, nagyon elevenek, elragadóak.
'Hem!' said Miss Wardle, rather dubiously.- Hm! - hümmögött Wardle kisasszony, meglehetősen kétkedő hangon.
'Will you permit me?' said Mr. Tupman, in his blandest manner, touching the enchanting Rachael's wrist with one hand, and gently elevating the bottle with the other. 'Will you permit me?'- Megengedi, kérem? - kérdezte Tupman úr a legnyájasabb hangján, miközben az egyik kezével megérintette a bájos Rachael csuklóját, a másik kezével pedig szelíden felemelte a borospalackot. - Megengedi?
'Oh, sir!'- Ó, uram!
Mr. Tupman looked most impressive; and Rachael expressed her fear that more guns were going off, in which case, of course, she should have required support again.Tupman úr nagyon meggyőző pillantással nézte Rachaelt; Rachael kisasszony pedig kijelentette, hogy attól fél, újra elsütik az ágyúkat, s ebben az esetben persze megint szüksége lesz Tupman úr támogatására.
'Do you think my dear nieces pretty?' whispered their affectionate aunt to Mr. Tupman.- Csinosnak találja az én drága kis húgaimat? - susogta szerető nagynénjük Tupman úr fülébe.
'I should, if their aunt wasn't here,' replied the ready Pickwickian, with a passionate glance.- Csinosnak találnám őket, ha nem volna itt a nagynénjük - felelte talpraesetten az udvarias pickwickista s egy szenvedélyes pillantást vetett Rachaelre.
'Oh, you naughty man--but really, if their complexions were a little better, don't you think they would be nice-looking girls-- by candlelight?'- Ó, maga haszontalan ember... de hát igazán, ha csak egy icipicikét szebb volna a termetük, nem gondolja, hogy egészen csinos lányok lennének... gyertyafénynél?
'Yes; I think they would,' said Mr. Tupman, with an air of indifference.- De igen; én is azt hiszem - felelte Tupman úr közönyösen.
'Oh, you quiz--I know what you were going to say.'- Ó, maga nagy kópé... tudom, hogy mit akar mondani.
'What?' inquired Mr. Tupman, who had not precisely made up his mind to say anything at all.- Mit? - kérdezte Tupman úr, aki egyáltalán nem akart mondani semmit.
'You were going to say that Isabel stoops--I know you were-- you men are such observers. Well, so she does; it can't be denied; and, certainly, if there is one thing more than another that makes a girl look ugly it is stooping. I often tell her that when she gets a little older she'll be quite frightful. Well, you are a quiz!'- Azt akarta mondani, hogy Isabel görbén tartja magát... tudom, hogy ezt akarta mondani... maguk férfiak rögtön mindent észrevesznek. Hát igen, görbén tartja magát; ezt nem lehet letagadni; és az is bizonyos, hogy semmi a világon nem tud úgy elcsúfítani egy lányt, mintha görbén tartja magát. Hányszor mondtam már neki, hogy ha egy kicsit idősebb lesz, szörnyen megcsúnyul majd. Ej, de nagy kópé maga!
Mr. Tupman had no objection to earning the reputation at so cheap a rate: so he looked very knowing, and smiled mysteriously.Tupman úrnak nem volt ellene semmi kifogása, hogy ilyen olcsón szert tehet a „nagykópé” babéraira; ennélfogva bölcs, furfangos képet vágott és sejtelmesen mosolygott hozzá.
'What a sarcastic smile,' said the admiring Rachael; 'I declare I'm quite afraid of you.'- Ó, milyen gúnyosan mosolyog - mondta a bámulattal eltelt Rachael. - Szinte félek magától, komolyan mondom.
'Afraid of me!'- Fél tőlem!
'Oh, you can't disguise anything from me--I know what that smile means very well.'- Ó, előttem nem tud eltitkolni semmit... Tudom én jól, hogy mit jelent ez a gúnyos mosolya.
'What?' said Mr. Tupman, who had not the slightest notion himself.- Mit jelent? - kérdezte Tupman úr, akinek halvány fogalma sem volt, hogy mit is jelenthet.
'You mean,' said the amiable aunt, sinking her voice still lower--'you mean, that you don't think Isabella's stooping is as bad as Emily's boldness. Well, she is bold! You cannot think how wretched it makes me sometimes--I'm sure I cry about it for hours together--my dear brother is SO good, and so unsuspicious, that he never sees it; if he did, I'm quite certain it would break his heart. I wish I could think it was only manner--I hope it may be--'- Azt akarja vele mondani - felelte a jóságos nagynéni, még halkabbra fogva a hangját -, azt akarja vele mondani, hogy Isabel görbe testtartásánál még nagyobb hiba Emily kotnyelessége. Hát igen, Emily bizony kotnyeles! El sem tudja képzelni, hogy mennyit bánkódtam már miatta. Sokszor egészen elkeserít, sírtam is már miatta rengeteget... de hát az én szegény jó bátyám olyan jószívű, olyan gyanútlan ember, hogy észre sem veszi... ha észrevenné, hát egészen biztosan meghasadna a szíve. Bárcsak azt hihetném, hogy nem jellemhiba nála, hanem csupán rossz szokás... remélem, talán csakugyan nem több, mint rossz szokás...
(Here the affectionate relative heaved a deep sigh, and shook her head despondingly).A szerető nagynéni sóhajtott egy nagyot és lemondóan csóválgatni kezdte a fejét.
'I'm sure aunt's talking about us,' whispered Miss Emily Wardle to her sister--'I'm quite certain of it--she looks so malicious.'- Fogadni mernék, hogy a néni rólunk beszél - súgta oda Emily Wardle kisasszony a testvérének. - Egészen biztos, hogy rólunk beszél... nézd csak, milyen gonosz képet vág.
'Is she?' replied Isabella.--'Hem! aunt, dear!'- Igen? - mondta Isabel. - Hm, khm! Rachael néni! Drága Rachael néni!
'Yes, my dear love!'- Tessék, édes angyalkám?
'I'm SO afraid you'll catch cold, aunt--have a silk handkerchief to tie round your dear old head--you really should take care of yourself--consider your age!'- Úgy aggódom, hogy megfázik, Rachael néni... Kösse be a fejét ezzel a selyemkendővel... igazán vigyáznia kellene a drága egészségére, édes Rachael néni... a maga korában!
However well deserved this piece of retaliation might have been, it was as vindictive a one as could well have been resorted to. There is no guessing in what form of reply the aunt's indignation would have vented itself, had not Mr. Wardle unconsciously changed the subject, by calling emphatically for Joe.Még ha meg is érdemelte Rachael kisasszony ezt a kis megtorlást, annyi bizonyos, hogy kegyet­lenebb bosszút már nem is állhattak volna rajta. Hogy milyen csattanós válasz formá­jában fejezte volna ki a felháborodását, azt most már sohasem fogjuk megtudni, mert Wardle úr gyanútlanul másra terelte a szót: Joe-t szólongatta egyre erélyesebben.
'Damn that boy,' said the old gentleman, 'he's gone to sleep again.'- A fene ebbe a kölyökbe - mondta az öregúr -, hát nem elaludt már megint.
'Very extraordinary boy, that,' said Mr. Pickwick; 'does he always sleep in this way?'- Furcsa egy fiú - mondta Pickwick úr. - Mindig így elalszik?
'Sleep!' said the old gentleman, 'he's always asleep. Goes on errands fast asleep, and snores as he waits at table.'- Mindig elalszik! - mondta az öregúr. - Örökké csak alszik. Álmában végzi a munkáját, járás közben is alszik... s ha felszolgál az asztalnál, akkor is horkol közben.
'How very odd!' said Mr. Pickwick.- Sajátságos eset! - mondta Pickwick úr.
'Ah! odd indeed,' returned the old gentleman; 'I'm proud of that boy--wouldn't part with him on any account--he's a natural curiosity! Here, Joe--Joe--take these things away, and open another bottle--d'ye hear?'- Ó, de még milyen sajátságos eset! - felelte az öregúr. - Büszke vagyok erre a fiúra... nem válnék meg tőle semmi kincsért... valóságos természeti tünemény... ritkaság! Ide gyere, Joe... Joe! Rakd le ezt a holmit, és bontsál fel még egy palackot... érted?
The fat boy rose, opened his eyes, swallowed the huge piece of pie he had been in the act of masticating when he last fell asleep, and slowly obeyed his master's orders--gloating languidly over the remains of the feast, as he removed the plates, and deposited them in the hamper. The fresh bottle was produced, and speedily emptied: the hamper was made fast in its old place--the fat boy once more mounted the box--the spectacles and pocket- glass were again adjusted--and the evolutions of the military recommenced. There was a great fizzing and banging of guns, and starting of ladies--and then a Mine was sprung, to the gratification of everybody--and when the mine had gone off, the military and the company followed its example, and went off too.A hájas fiú felállt, kinyitotta a szemét, lenyelte a hatalmas falat pástétomot, amit éppen a szájába gyömöszölt az imént, közvetlenül az elalvása előtt - aztán tunyán hozzálátott, hogy teljesítse a gazdája parancsait. Összeszedte a tányérokat és visszarakta őket a kosárba, s közben sóváran, kidülledt szemmel nézte a lakoma maradványait. Előkerült egy új üveg bor - hamarosan ki is ürült - a kosarat visszakötözték a helyére - a hájas fiú megint felszállt a bakra - előszedték ismét a szemüveget és a látcsövet, és a katonaság újra elkezdte nagyszerű működését. Ropogtak a puskák, dörögtek az ágyúk, ijedeztek a hölgyek - aztán végül felrobbantottak egy aknát, valamennyiük nagy örömére -, s miután az akna szétment ezer darabra, a katonaság és a nézősereg is követte a példáját és szétment ezerfelé.
'Now, mind,' said the old gentleman, as he shook hands with Mr. Pickwick at the conclusion of a conversation which had been carried on at intervals, during the conclusion of the proceedings, "we shall see you all to-morrow.'- Hát szóval, el ne felejtsék - mondta az öregúr, amikor befejezték a többször is félbeszakított beszélgetésüket, a hadgyakorlat végén, s kezet nyújtott Pickwick úrnak -, el ne felejtsék, hogy holnap várom ám magukat, mindnyájukat.
'Most certainly,' replied Mr. Pickwick.- Dehogy felejtjük el - mondta Pickwick úr.
'You have got the address?'- A címünket felírta?
'Manor Farm, Dingley Dell,' said Mr. Pickwick, consulting his pocket-book.- Manor-major, Dingley Dell - mondta Pickwick úr, miután megnézte a zsebkönyvét.
'That's it,' said the old gentleman. 'I don't let you off, mind, under a week; and undertake that you shall see everything worth seeing. If you've come down for a country life, come to me, and I'll give you plenty of it. Joe--damn that boy, he's gone to sleep again--Joe, help Tom put in the horses.'- Úgy van - mondta az öregúr. - Legalább egy hetet nálam kell tölteniük, úgy számítsák, előbb úgysem engedem el magukat; megnézhetnek majd mindent, amit érdemes megnézni. Ha azért jöttek le, hogy megismerjék a falusi életet, hát nálam lesz majd részük benne bőven. Joe... a fene ebbe a kölyökbe, hát nem elaludt már megint... Joe, segíts Tomnak befogni a lovakat.
The horses were put in--the driver mounted--the fat boy clambered up by his side--farewells were exchanged-- and the carriage rattled off. As the Pickwickians turned round to take a last glimpse of it, the setting sun cast a rich glow on the faces of their entertainers, and fell upon the form of the fat boy. His head was sunk upon his bosom; and he slumbered again.Befogták a lovakat - a kocsis felszállt a bakra - a hájas fiú felkapaszkodott melléje - búcsúszavak röpködtek -, aztán a hintó elrobogott. Ahogy a pickwickisták utána fordultak, hogy még egy utolsó pillantást vessenek szíves vendéglátóikra, a lebukó nap aranyvörös sugarai világították meg a kocsin ülők arcát és a hájas fiú körvonalait. A fiú hájas feje a mellére csuklott; újra elaludt.
CHAPTER V A SHORT ONE--SHOWING, AMONG OTHER MATTERS, HOW Mr. PICKWICK UNDERTOOK TO DRIVE, AND Mr. WINKLE TO RIDE, AND HOW THEY BOTH DID ITÖTÖDIK FEJEZET: Egy rövid fejezet, amely egyebek közt arról szól, hogy Pickwick úr miként vállalkozott egy kocsi hajtására, Winkle úr pedig lovaglásra; s hogyan ütött ki ez a vállalkozásuk
Bright and pleasant was the sky, balmy the air, and beautiful the appearance of every object around, as Mr. Pickwick leaned over the balustrades of Rochester Bridge, contemplating nature, and waiting for breakfast. The scene was indeed one which might well have charmed a far less reflective mind, than that to which it was presented.Tündöklő kék volt az ég, balzsamos a levegő és szép, barátságos körös-körül minden, ahogy Pickwick úr a rochesteri híd kőkorlátjának támaszkodva gyönyörködött a természetben és várta a reggelit. Ez a tájkép csakugyan elbűvölt volna mindenkit, még azt is, aki sokkal kevésbé hajlamos az elmélyülésre, mint a Pickwick Klub tudós elnöke.
On the left of the spectator lay the ruined wall, broken in many places, and in some, overhanging the narrow beach below in rude and heavy masses. Huge knots of seaweed hung upon the jagged and pointed stones, trembling in every breath of wind; and the green ivy clung mournfully round the dark and ruined battlements. Behind it rose the ancient castle, its towers roofless, and its massive walls crumbling away, but telling us proudly of its old might and strength, as when, seven hundred years ago, it rang with the clash of arms, or resounded with the noise of feasting and revelry. On either side, the banks of the Medway, covered with cornfields and pastures, with here and there a windmill, or a distant church, stretched away as far as the eye could see, presenting a rich and varied landscape, rendered more beautiful by the changing shadows which passed swiftly across it as the thin and half-formed clouds skimmed away in the light of the morning sun. The river, reflecting the clear blue of the sky, glistened and sparkled as it flowed noiselessly on; and the oars of the fishermen dipped into the water with a clear and liquid sound, as their heavy but picturesque boats glided slowly down the stream.Bal kéz felől a várfal romjai voltak láthatók - sok helyütt le volt már omolva teljesen, másutt pedig súlyos, ormótlan köveivel kihajolt az alatta húzódó keskeny, meredek part fölé. A csipkés, éles kövekről óriási gubancokban lógott lefelé a tengeri hínár, s végigremegett a legkisebb szellőtől is; a sötétlő, romba dőlt bástyaoromzatokat pedig gyászszegéllyel fonta körül a zöld borostyán. Mögötte magaslott fel az ódon várkastély; tornyainak nem volt teteje, vastag, tömör falai már málladoztak, de így is büszkén mesélt hajdani hatalmáról és erejéről - hogy hétszáz esztendővel ezelőtt mennyi fegyvercsörgésnek, mennyi zajos dáridónak és nagy tivornyának volt a tanúja. Jobbra-balra pedig, ameddig csak a szem ellát, a Medway folyó partjain elterülő szántóföldek és legelők voltak láthatók, imitt-amott egy-egy szélmalom, egy-egy távoli templomtorony tarkította a gazdag vidék szép, változatos tájképét, melyet még az átvonuló keskeny felhőcsíkok is megszépítettek, ahogy sebesen végigvitorláztak az égen, a kelő nap fényében. A folyó visszatükrözte az ég tiszta kékjét, s csillogva-villogva, hangtalanul hömpölygött medrében; a halászok evezőlapátjai csengő, muzsikáló hangon csobbantak meg a vízben, ahogy nehézkes, de festői bárkáik lassan úsztak lefelé a folyón.
Mr. Pickwick was roused from the agreeable reverie into which he had been led by the objects before him, by a deep sigh, and a touch on his shoulder. He turned round: and the dismal man was at his side.Pickwick urat jóleső ábrándozásba ringatta ez az eléje táruló tájkép, de aztán egyszerre csak arra rezzent fel merengéséből, hogy valaki nagyot sóhajt mellette és megérinti a vállát. Megfordult: a bánatos képű Jemmy állt előtte.
'Contemplating the scene?' inquired the dismal man.- Gyönyörködik a vidékben? - kérdezte a bánatos ember.
'I was,' said Mr. Pickwick.- Igen - mondta Pickwick úr.
'And congratulating yourself on being up so soon?'- És nem bánta meg, hogy ilyen korán felkelt, ugye?
Mr. Pickwick nodded assent.Pickwick úr bólintott, hogy nem bánta meg.
'Ah! people need to rise early, to see the sun in all his splendour, for his brightness seldom lasts the day through. The morning of day and the morning of life are but too much alike.'- Jajaj! Korán kell felkelni az embernek, ha igazi ragyogásban akarja látni a napot, mert később már rendszerint nem süt ilyen fényesen. Ez is csak olyan, mint az élet: rövid a reggel, rövid az ifjúság.
'You speak truly, sir,' said Mr. Pickwick.- Helyesen mondja, uram - felelte Pickwick úr.
'How common the saying,' continued the dismal man, '"The morning's too fine to last." How well might it be applied to our everyday existence. God! what would I forfeit to have the days of my childhood restored, or to be able to forget them for ever!'- Ismerjük a közmondást - folytatta a bánatos képű ember -, hogy: „Mire élvezni tudnánk, elmúlik reggelünk.” Mennyire igaz ez, mennyire áll ez az ember életére is. Istenem! Mit adnék érte, ha még egyszer visszatérne a gyerekkorom, vagy ha legalább mindörökre el tudnám felejteni!
'You have seen much trouble, sir,' said Mr. Pickwick compassionately.- Sok gondja-baja, keserűsége lehetett életében, uram - mondta Pickwick úr, részvéttel a hangjában.
'I have,' said the dismal man hurriedly; 'I have. More than those who see me now would believe possible.'- Volt - mondta a bánatos ember kurtán -, volt elég. Több, mint amennyit el tudna képzelni rólam az, aki ma lát engem.
He paused for an instant, and then said abruptly--Egy percre elhallgatott, aztán hirtelen újra megszólalt:
'Did it ever strike you, on such a morning as this, that drowning would be happiness and peace?'- Önnek még soha nem jutott eszébe - kérdezte - egy ilyen szép reggelen, mint ez a mai... még soha nem jutott eszébe, hogy legjobb volna vízbe fúlni, mert az békességet és boldogságot jelentene?
'God bless me, no!' replied Mr. Pickwick, edging a little from the balustrade, as the possibility of the dismal man's tipping him over, by way of experiment, occurred to him rather forcibly.- Isten ments, dehogy jutott eszembe! - felelte Pickwick úr, s kissé hátrább húzódott a korláttól, mert akarva, nem akarva arra kellett gondolnia, hogy a bánatos képű esetleg kísérletképpen belöki őt a vízbe.
'I have thought so, often,' said the dismal man, without noticing the action. 'The calm, cool water seems to me to murmur an invitation to repose and rest. A bound, a splash, a brief struggle; there is an eddy for an instant, it gradually subsides into a gentle ripple; the waters have closed above your head, and the world has closed upon your miseries and misfortunes for ever.'- Nekem már sokszor eszembe jutott ez a gondolat - folytatta a bús Jemmy anélkül, hogy észrevette volna Pickwick úr mozdulatát. - A hűs, csöndes, mély víz felém mindig mintha hívogatólag duruzsolna, pihenni hív, elnyugodni. Csak egy ugrás az egész, egy loccsanás, rövid kis viaskodás a habokkal; örvény támad egy pillanatra, aztán lassan elsimul, szelíden gyűrűzni kezd a víz; a hullámok összecsapnak az ember feje fölött és örökre elnyelik minden gondját-baját, nyomorúságát.
The sunken eye of the dismal man flashed brightly as he spoke, but the momentary excitement quickly subsided; and he turned calmly away, as he said--A bánatos képű Jemmy beesett szeme élénken felcsillant, amíg ezt magyarázta, de aztán hamar elpárolgott a pillanatnyi lelkesedése; elfordult a víztől és hideg, közönyös hangon szólalt meg újra:
'There--enough of that. I wish to see you on another subject. You invited me to read that paper, the night before last, and listened attentively while I did so.'- No de elég is ebből... hagyjuk ezt. Másról szeretnék beszélni önnel. Tegnap este ön arra kért, uram, hogy olvassam fel azt a történetet és végig is hallgatta figyelmesen, amikor felolvastam.
'I did,' replied Mr. Pickwick; 'and I certainly thought--'- Végighallgattam - felelte Pickwick úr -, és az a véleményem, hogy igazán...
'I asked for no opinion,' said the dismal man, interrupting him, 'and I want none. You are travelling for amusement and instruction. Suppose I forward you a curious manuscript--observe, not curious because wild or improbable, but curious as a leaf from the romance of real life--would you communicate it to the club, of which you have spoken so frequently?'- Nem a véleményét akartam megkérdezni - vágott közbe a bánatos képű ember -, s ne is mondja el, kérem, nem vagyok kíváncsi rá. Az önök utazásának szórakozás és tanulás a célja. Mit szólna hozzá, ha átadnék önnek egy érdekes kéziratot... ami, hozzáteszem, nem azért érdekes, mert valószínűtlen és hajmeresztő dolgokról szól, hanem azért érdekes, mert a valóságos élet regényének egy kitépett oldala. Felolvasná ön a klubjában? Abban a klubban, amelyet olyan gyakran emlegettek?
'Certainly,' replied Mr. Pickwick, 'if you wished it; and it would be entered on their transactions.'- Szívesen - felelte Pickwick úr -, ha kívánja. Sőt, be is íratnánk a klub jegyzőkönyvébe.
'You shall have it,' replied the dismal man. 'Your address;'- Hát akkor odaadom - mondta a bánatos képű ember. - Szabad a címét, uram?
and, Mr. Pickwick having communicated their probable route, the dismal man carefully noted it down in a greasy pocket-book, and, resisting Mr. Pickwick's pressing invitation to breakfast, left that gentleman at his inn, and walked slowly away.Pickwick úr közölte vele az előrelátható útitervüket, s a bús Jemmy gondosan feljegyezte egy zsírfoltos zsebkönyvbe, aztán visszakísérte Pickwick urat a fogadó kapujáig, s miután elhárította a reggelire szóló szíves meghívását, elbúcsúzott tőle és lassan tovább ballagott.
Mr. Pickwick found that his three companions had risen, and were waiting his arrival to commence breakfast, which was ready laid in tempting display. They sat down to the meal; and broiled ham, eggs, tea, coffee and sundries, began to disappear with a rapidity which at once bore testimony to the excellence of the fare, and the appetites of its consumers.Pickwick úr három útitársa közben már szintén felkelt s türelmetlenül várták az elnöküket, hogy nekifoghassanak a reggelinek, ami már ott állt étvágygerjesztően a terített asztalon. Leültek reggelizni; s a sült sonka, a tojásrántotta, a tea, kávé és hasonló jók gyors ütemben kezdtek fogyatkozni, ami egyfelől a pompás falatok ízletességét bizonyította, másfelől pedig a falatozók kitűnő étvágyát.
'Now, about Manor Farm,' said Mr. Pickwick. 'How shall we go ?'- No, hát mi lesz a Manor-majorral? - kérdezte Pickwick úr. - Hogy jutunk el oda?
'We had better consult the waiter, perhaps,' said Mr. Tupman;- Talán az lesz a legokosabb, ha megkérdezzük a pincért - mondta Tupman úr.
and the waiter was summoned accordingly.Oda is hívták a pincért.
'Dingley Dell, gentlemen--fifteen miles, gentlemen--cross road--post-chaise, sir?'- Dingley Dell, uraim? Dingley Dell... tizenöt mérföldnyire van innét... a keresztútnál, uraim... parancsolnak bérelni egy utazócsézát?
'Post-chaise won't hold more than two,' said Mr. Pickwick.- Utazócsézába csak ketten férnénk be - mondta Pickwick úr.
'True, sir--beg your pardon, sir.--Very nice four-wheel chaise, sir--seat for two behind--one in front for the gentleman that drives--oh! beg your pardon, sir--that'll only hold three.'- Igaz, kérem, igazság... engedelmet kérek, uram... Azonban van egy nagyon szép négykerekű fogatunk, uram... hátul ketten ülhetnek benne... elöl még egy úr, aki hajt... Ó! Persze, ez is csak három hely... bocsánatot kérek...
'What's to be done?' said Mr. Snodgrass.- Hát akkor mit csináljunk? - kérdezte Snodgrass úr.
'Perhaps one of the gentlemen would like to ride, sir?' suggested the waiter, looking towards Mr. Winkle; 'very good saddle-horses, sir--any of Mr. Wardle's men coming to Rochester, bring 'em back, Sir.'- Talán az egyik úr szívesen lovagolna, kérném, nemdebár? - ajánlotta a pincér, Winkle úr felé pillantgatva. - Nagyszerű hátaslovaink vannak, uraim... aztán Wardle úr valamelyik embere majd visszahozhatja a lovat Rochesterbe, ha úgyis jön, tetszik tudni, kérem.
'The very thing,' said Mr. Pickwick. 'Winkle, will you go on horseback ?'- Ez a megoldás - mondta Pickwick úr. - Winkle, hajlandó lóháton megtenni az utat?
Now Mr. Winkle did entertain considerable misgivings in the very lowest recesses of his own heart, relative to his equestrian skill; but, as he would not have them even suspected, on any account, he at once replied with great hardihood,Winkle úrnak a szíve legeslegmélyén erős kételyei voltak lovaglótudományát illetően; de nem akarta, hogy a gyanúnak még csak az árnyéka is felmerüljön a többiekben, úgyhogy rögtön a legnagyobb határozottsággal igent mondott:
'Certainly. I should enjoy it of all things.'- De még mennyire, hogy hajlandó vagyok. A legnagyobb élvezet lesz számomra.
Mr. Winkle had rushed upon his fate; there was no resource.Winkle úr maga rohant a vesztébe; most már nem lehetett meghátrálni, nem volt segítség.
'Let them be at the door by eleven,' said Mr. Pickwick.- Tizenegy órakor indulunk, a kocsi és a ló legyen a kapu előtt - mondta Pickwick úr.
'Very well, sir,' replied the waiter.- Igenis, kérem - mondta a pincér.
The waiter retired; the breakfast concluded; and the travellers ascended to their respective bedrooms, to prepare a change of clothing, to take with them on their approaching expedition.A pincér elvonult; a reggelit befejezték; s az utazók felmentek, ki-ki a szobájába, hogy becsomagolják a ruháikat, amiket magukkal visznek majd a közelgő kirándulásukra.
Mr. Pickwick had made his preliminary arrangements, and was looking over the coffee-room blinds at the passengers in the street, when the waiter entered, and announced that the chaise was ready--an announcement which the vehicle itself confirmed, by forthwith appearing before the coffee-room blinds aforesaid.Pickwick úr elintézte a csomagolnivalót s az étterem ablakában üldögélt és nézegette az utcán elhaladó járókelőket, amikor a pincér belépett és jelentette, hogy a kocsit befogták - ezt a jelentést egyébként a szóban forgó jármű maga is hamarosan megerősítette, mert megjelent az étterem ablaka előtt.
It was a curious little green box on four wheels, with a low place like a wine-bin for two behind, and an elevated perch for one in front, drawn by an immense brown horse, displaying great symmetry of bone. An hostler stood near, holding by the bridle another immense horse--apparently a near relative of the animal in the chaise--ready saddled for Mr. Winkle.Furcsa kis négykerekű, zöld ládaféle volt ez a kocsi, hátul két alacsony, hordótalpszerű üléssel, elöl pedig egy magas, együléses bakkal; s egy hatalmas barna ló húzta, melynek feltűnően arányos csontozata volt. Valamivel odább egy istállófiú ácsorgott, egy másik hatalmas ló kantárját szorongatva - amely nyilván közeli rokonságban állt a kocsiba fogott paripával - s amelyet felnyergeltek Winkle úr számára.
'Bless my soul!' said Mr. Pickwick, as they stood upon the pavement while the coats were being put in. 'Bless my soul! who's to drive? I never thought of that.'- Atyaisten! - mondta Pickwick úr, ahogy megálltak az úttesten, amíg a pokrócokat berakták a kocsiba. - Atyaisten! Ki fogja ezt hajtani? Erre nem is gondoltam.
'Oh! you, of course,' said Mr. Tupman.- Ó! Hát maga természetesen - mondta Tupman úr.
'Of course,' said Mr. Snodgrass.- Természetesen - mondta Snodgrass úr is.
'I!' exclaimed Mr. Pickwick.- Én? - kiáltott fel Pickwick úr.
'Not the slightest fear, Sir,' interposed the hostler. 'Warrant him quiet, Sir; a hinfant in arms might drive him.'- Egy szikrát se féljen tőle uraságod - szólt közbe az istállófiú. - Nagyon csöndes, nyugodt állat, tessék elhinni; egy karonülő csecsszopó is elhajthatná.
'He don't shy, does he?' inquired Mr. Pickwick.- Nem ijedős, mondja csak? - kérdezte Pickwick úr.
'Shy, sir?-he wouldn't shy if he was to meet a vagin-load of monkeys with their tails burned off.'- Ez ijedős? Nem ijedne ez meg attól sem, ha egy szekérrakomány hétfejű sárkány kerülne az útjába és tüzes tapló lenne valamennyinek a farkára kötve.
The last recommendation was indisputable. Mr. Tupman and Mr. Snodgrass got into the bin; Mr. Pickwick ascended to his perch, and deposited his feet on a floor-clothed shelf, erected beneath it for that purpose.Ez a meleg beajánlás elvágott minden további vitát. Tupman úr és Snodgrass úr beült a hordótalpak közé; Pickwick úr felszállt a bakra és rárakta a lábát egy vászonnal behúzott deszkára, amely ezt a célt szolgálta.
'Now, shiny Villiam,' said the hostler to the deputy hostler, 'give the gen'lm'n the ribbons.'- No, Tündöklő Vilmos - mondta a lovászfiú a segédlovászfiúnak -, add oda az úrnak a gyeplőt.
'Shiny Villiam'--so called, probably, from his sleek hair and oily countenance--placed the reins in Mr. Pickwick's left hand; and the upper hostler thrust a whip into his right.„Tündöklő Vilmos” - akit valószínűleg a sima, fényes haja és az olajos ábrázata miatt hívtak így - Pickwick úr bal kezébe adta a gyeplőt; a másik lovászfiú pedig Pickwick úr jobb kezébe adta az ostort.
'Wo-o!' cried Mr. Pickwick, as the tall quadruped evinced a decided inclination to back into the coffee-room window.- Hó! Hó! - kiáltott fel Pickwick úr, mert hatalmas termetű paripájuk nagy kedvet árult el ahhoz, hogy kocsistul belefaroljon az étterem ablakába.
'Wo-o!' echoed Mr. Tupman and Mr. Snodgrass, from the bin.- Hó! Hó! - kiabált hátulról Tupman úr és Snodgrass úr is.
'Only his playfulness, gen'lm'n,' said the head hostler encouragingly; 'jist kitch hold on him, Villiam.'- Csak játékos állat, kérem, egy kicsit - mondta a főlovász biztató hangon. - Fogd csak meg, Vilmos.
The deputy restrained the animal's impetuosity, and the principal ran to assist Mr. Winkle in mounting.A helyettese megfékezte a tüzes paripát; a főlovász pedig odafutott Winkle úrhoz, hogy segítsen neki felülni a lovára.
'T'other side, sir, if you please.'- Ne így tessék, kérném, amúgy, uram, amúgy.
'Blowed if the gen'lm'n worn't a-gettin' up on the wrong side,' whispered a grinning post-boy to the inexpressibly gratified waiter.„Kutya legyek, ha ez az úr nem fordítva akart felülni a lóra” - suttogta egy vigyorgó istállófiú a pincérnek, aki mérhetetlenül élvezte a helyzetet.
Mr. Winkle, thus instructed, climbed into his saddle, with about as much difficulty as he would have experienced in getting up the side of a first-rate man-of-war.Winkle úr megfogadta a jó tanácsot és sikerült végül felkapaszkodnia a nyeregbe, de legalább annyi küszködéssel, mintha egy óceánjáró hadihajó oldalán kellett volna felkapaszkodnia.
'All right?' inquired Mr. Pickwick, with an inward presentiment that it was all wrong.- Rendben vagyunk? - kérdezte Pickwick úr, titkos balsejtelemmel, hogy egyáltalán nincsenek rendben.
'All right,' replied Mr. Winkle faintly.- Rendben vagyunk - felelte Winkle úr gyenge hangon.
'Let 'em go,' cried the hostler.--'Hold him in, sir;' and away went the chaise, and the saddle-horse, with Mr. Pickwick on the box of the one, and Mr. Winkle on the back of the other, to the delight and gratification of the whole inn-yard.- Mehetünk - kiáltotta a lovászfiú. - Fogja meg jól a gyeplőt, uram. - S azzal elindult a kocsi és a hátasló, Pickwick úrral a bakon, és Winkle úrral a nyeregben, a fogadó egész személy­zetének nagy örömére és mulatságára.
'What makes him go sideways?' said Mr. Snodgrass in the bin, to Mr. Winkle in the saddle.- Miért jár ez a ló ilyen oldalvást? - kérdezte Snodgrass úr a kocsiból, a mellettük lovagló Winkle úrhoz fordulva.
'I can't imagine,' replied Mr. Winkle. His horse was drifting up the street in the most mysterious manner--side first, with his head towards one side of the way, and his tail towards the other.- El nem tudom képzelni - felelte Winkle úr. A lova ugyanis rejtélyes módon egészen ferdén haladt előre az úton; a feje jobb felé fordult, a farka bal felé, oldalogva lépegetett.
Mr. Pickwick had no leisure to observe either this or any other particular, the whole of his faculties being concentrated in the management of the animal attached to the chaise, who displayed various peculiarities, highly interesting to a bystander, but by no means equally amusing to any one seated behind him. Besides constantly jerking his head up, in a very unpleasant and uncomfortable manner, and tugging at the reins to an extent which rendered it a matter of great difficulty for Mr. Pickwick to hold them, he had a singular propensity for darting suddenly every now and then to the side of the road, then stopping short, and then rushing forward for some minutes, at a speed which it was wholly impossible to control.Pickwick úr nem ért rá megfigyelni ezt a különös lovaglást, sem más érdekességeket, mert minden erejét össze kellett szednie, hogy boldoguljon valahogyan a kocsijába fogott paripával; a jeles négylábú ugyanis különféle tulajdonságoknak adta tanújelét, amivel nagyon jól elszórakoztatta volna a kívülálló nézőket, de a kocsiban ülők rokonszenvét egyáltalán nem nyerte meg vele. Kezdve azon, hogy minduntalan fel-felkapdosta a fejét, igazán bántó és kellemetlen módon, továbbá olyan indulatosan rángatta a gyeplőt, hogy Pickwick úr csak nagy nehézségek árán tudta a kezében tartani - még az a különös szokása is megvolt, hogy lépten-nyomon nekiiramodott a kocsival az útmenti ároknak, majd hirtelen megtorpant, aztán olyan sebes vágtatásba kezdett, hogy képtelenség volt megfékezni.
'What CAN he mean by this?' said Mr. Snodgrass, when the horse had executed this manoeuvre for the twentieth time.- De hát mi a csudának csinálja ezt? - kérdezte Snodgrass úr, amikor a ló már huszadszor ismételte meg a mutatványát.
'I don't know,' replied Mr. Tupman; 'it looks very like shying, don't it?'- Nem tudom - felelte Tupman úr. - Úgy látszik, mintha talán mégis ijedős volna, nem?
Mr. Snodgrass was about to reply, when he was interrupted by a shout from Mr. Pickwick.Snodgrass úr válaszolni akart valamit, de Pickwick úr kiáltása félbeszakította őt:
'Woo!' said that gentleman; 'I have dropped my whip.'- Hó! - mondta az elnökük. - Leejtettem az ostoromat!
'Winkle,' said Mr. Snodgrass, as the equestrian came trotting up on the tall horse, with his hat over his ears, and shaking all over, as if he would shake to pieces, with the violence of the exercise, 'pick up the whip, there's a good fellow.'- Winkle - kiáltott oda Snodgrass úr a barátjuknak, aki félrecsúszott kalappal, rettenetes rázkódások közepette ügetett utánuk hatalmas lován, mint aki a lelket is ki akarja rázatni magából a nagy lovaglásban -, Winkle, vegye fel az ostort, legyen olyan jó.
Mr. Winkle pulled at the bridle of the tall horse till he was black in the face; and having at length succeeded in stopping him, dismounted, handed the whip to Mr. Pickwick, and grasping the reins, prepared to remount.Winkle húzni kezdte hátrafelé óriási lova kantárját, de egészen belevörösödött, belefeketedett az arca, mire sikerült megállítania a lovat. Leszállt a nyeregből, odaadta Pickwick úrnak az ostort, aztán megragadta a kantárszárat és nekifogott, hogy újra lóra szálljon.
Now whether the tall horse, in the natural playfulness of his disposition, was desirous of having a little innocent recreation with Mr. Winkle, or whether it occurred to him that he could perform the journey as much to his own satisfaction without a rider as with one, are points upon which, of course, we can arrive at no definite and distinct conclusion. By whatever motives the animal was actuated, certain it is that Mr. Winkle had no sooner touched the reins, than he slipped them over his head, and darted backwards to their full length.Mármost, hogy a derék paripa a természetéből fakadó, vele született játékosságból akart-e csupán egy kis ártatlan tréfát űzni Winkle úrral, vagy pedig az a gondolata támadt, hogy lovas nélkül éppen olyan kellemesen teheti meg az utat, mint lovassal a hátán: ez olyan kérdés, amelyre természetesen nem tudnánk határozott és egyértelmű feleletet adni. De hát akármilyen indítékok vezérelték is szándékában a nemes állatot, tény az, hogy abban a pillanatban, amint Winkle úr megragadta a kantárszárat, a ló kifordult, kibújt belőle a fejével és teljes erejével húzni kezdte hátrafelé.
'Poor fellow,' said Mr. Winkle soothingly--'poor fellow-- good old horse.'- Ne te ne! Öreg komám! - biztatta Winkle úr csitító hangon a lovát. - Jó komám! Szép lovacskám!
The 'poor fellow' was proof against flattery; the more Mr. Winkle tried to get nearer him, the more he sidled away; and, notwithstanding all kinds of coaxing and wheedling, there were Mr. Winkle and the horse going round and round each other for ten minutes, at the end of which time each was at precisely the same distance from the other as when they first commenced--an unsatisfactory sort of thing under any circumstances, but particularly so in a lonely road, where no assistance can be procured.Winkle úr öreg komájára azonban nem hatott semmiféle hízelgés; minél jobban igyekezett a közelébe férkőzni, a ló annál jobban farolt, fordult el tőle. Hiába volt minden udvarlás, szép szó, minden rábeszélés, Winkle úr és a ló jó tíz percig keringtek, forogtak egymás körül, s a tíz perc elteltével pontosan ugyanolyan messzire voltak egymástól, mint amikor megkezdték ezt a táncot - ami elég szomorú dolog lett volna más körülmények között is, de még szomorúbb volt itt, az elhagyatott országúton, minden segítség nélkül.
'What am I to do?' shouted Mr. Winkle, after the dodging had been prolonged for a considerable time. 'What am I to do? I can't get on him.'- Mit csináljak vele? - kiáltotta Winkle úr végül, miután még egy jó ideig forgolódott a lóval. - Mit csináljak vele? Nem tudok felszállni rá.
'You had better lead him till we come to a turnpike,' replied Mr. Pickwick from the chaise.- Talán az lesz a legokosabb, ha a kantárjánál fogva vezeti addig, amíg egy kereszt­sorom­póhoz nem érünk - kiáltotta vissza Pickwick úr a kocsiból.
'But he won't come!' roared Mr. Winkle. 'Do come and hold him.'- De a ló nem akar jönni! - ordította Winkle úr. - Szálljon le és segítsen tartani!
Mr. Pickwick was the very personation of kindness and humanity: he threw the reins on the horse's back, and having descended from his seat, carefully drew the chaise into the hedge, lest anything should come along the road, and stepped back to the assistance of his distressed companion, leaving Mr. Tupman and Mr. Snodgrass in the vehicle.Pickwick úr, mint maga a megtestesült jóakarat és emberiesség, gyeplőjét a lova hátára dobta, leszállt a bakról, odavezette a kocsit az út szélére, majdnem bele a bokrokba, hogy ne akadá­lyozzák a forgalmat, ha netalán jönne valami jármű közben, aztán otthagyta Tupman urat és Snodgrass urat a kocsiban, és bajba jutott társuk segítségére sietett.
The horse no sooner beheld Mr. Pickwick advancing towards him with the chaise whip in his hand, than he exchanged the rotary motion in which he had previously indulged, for a retrograde movement of so very determined a character, that it at once drew Mr. Winkle, who was still at the end of the bridle, at a rather quicker rate than fast walking, in the direction from which they had just come. Mr. Pickwick ran to his assistance, but the faster Mr. Pickwick ran forward, the faster the horse ran backward. There was a great scraping of feet, and kicking up of the dust; and at last Mr. Winkle, his arms being nearly pulled out of their sockets, fairly let go his hold. The horse paused, stared, shook his head, turned round, and quietly trotted home to Rochester, leaving Mr. Winkle and Mr. Pickwick gazing on each other with countenances of blank dismay. A rattling noise at a little distance attracted their attention. They looked up.Winkle úr lova, abban a szempillantásban, hogy meglátta a kocsiostorral feléje közeledő Pickwick urat, meggondolta magát, s az eddigi körforgását abbahagyva, visszavonuló hadmozdulatokba kezdett, méghozzá olyan gyorsasággal és eréllyel, hogy a kantárszárba kapaszkodó Winkle urat is magával vonszolta, abba az irányba, ahonnét jöttek, s a sietős járásnál lényegesen sebesebb ütemben, farolva. Pickwick úr futni kezdett utánuk, hogy segít­sen barátjának, de minél jobban szedte a lábát az elnök, annál jobban hátrált a ló is. Csattogott a patája, verte a port; végül aztán Winkle úr, akinek a két karja már majdnem kiszakadt a helyéből, elengedte a kantárszárat. A ló megállt egy pillanatra, rábámult a lovasára, megrázta a fejét, megfordult és a legnagyobb lelki nyugalommal ügetni kezdett hazafelé Rochesterbe, faképnél hagyva Winkle urat és Pickwick urat, akik dermedt rémülettel meredtek egymásra. Ebben a pillanatban azonban kocsizörgésre lettek figyelmesek. Hátranéztek.
'Bless my soul!' exclaimed the agonised Mr. Pickwick; 'there's the other horse running away!'- Atyaisten! - kiáltott fel kétségbeesve Pickwick úr. - A másik ló is elfut!
It was but too true. The animal was startled by the noise, and the reins were on his back. The results may be guessed. He tore off with the four-wheeled chaise behind him, and Mr. Tupman and Mr. Snodgrass in the four-wheeled chaise. The heat was a short one. Mr. Tupman threw himself into the hedge, Mr. Snodgrass followed his example, the horse dashed the four--wheeled chaise against a wooden bridge, separated the wheels from the body, and the bin from the perch; and finally stood stock still to gaze upon the ruin he had made.Sajnos, ez volt az igazság. A kocsiba fogott ló felijedt a lármára, s minthogy a gyeplője a hátára volt dobva, könnyű kitalálni a többit. Megbokrosodott és magával ragadta a négykerekű hintót, Tupman úrral és Snodgrass úrral együtt. A vágtatás nem tartott sokáig. Tupman úr kiugrott a kocsiból, bele egy bokorba, Snodgrass úr követte a példáját, a ló pedig nekivitte a hintót egy fahídnak, sikeresen leválasztva róla a kerekeit és szétválasztva a hátsó ülést meg a bakot; ezek után megállt szépen, hogy megszemlélje a kiadós pusztítást, amit végzett.
The first care of the two unspilt friends was to extricate their unfortunate companions from their bed of quickset--a process which gave them the unspeakable satisfaction of discovering that they had sustained no injury, beyond sundry rents in their garments, and various lacerations from the brambles. The next thing to be done was to unharness the horse. This complicated process having been effected, the party walked slowly forward, leading the horse among them, and abandoning the chaise to its fate.Pickwick úrnak és Winkle úrnak az volt az első gondja, hogy kiszabadítsák szerencsétlen társaikat a sövényből. A legnagyobb örömükre kiderült, hogy egyiküknek sem történt komoly baja, csupán a ruhájukat szaggatták el alaposan és összevissza karmolták őket a tüskék. A következő feladat az volt, hogy kifogják a lovat a kocsi roncsaiból. Miután sikeresen megoldották ezt a körülményes feladatot is, a társaság lassan útnak indult; a lovat közrefogva vezették, a kocsit pedig sorsára bízták.
An hour's walk brought the travellers to a little road-side public-house, with two elm-trees, a horse trough, and a signpost, in front; one or two deformed hay-ricks behind, a kitchen garden at the side, and rotten sheds and mouldering outhouses jumbled in strange confusion all about it. A red-headed man was working in the garden; and to him Mr. Pickwick called lustily,Egy órai gyaloglás után egy kis útmenti kocsmához értek. Két szilfa állt a ház előtt, egy itatóvályú meg egy útjelző oszlop; mögötte néhány csámpás szénakazal; oldalt egy kis zöldsé­geskert és szanaszét mindenféle korhatag pajták, düledező színek, fészerek voltak láthatók. A konyhakertben egy vörös hajú férfi dolgozott; Pickwick úr torkaszakadtából rákiáltott:
'Hollo there!'- Hé! Jó ember!
The red-headed man raised his body, shaded his eyes with his hand, and stared, long and coolly, at Mr. Pickwick and his companions.A vörös hajú ember felegyenesedett, szeme fölé tartotta a tenyerét és alaposan megnézte magának Pickwick urat és útitársait, egy hosszú és közönyös pillantással.
'Hollo there!' repeated Mr. Pickwick.- Hé! Halló! - kiáltotta megint Pickwick úr.
'Hollo!' was the red-headed man's reply.- Halló! - mondta a vörös hajú ember.
'How far is it to Dingley Dell?'- Messze van még Dingley Dell?
- Messze. . . . . . .
- Mennyire?
'Better er seven mile.'- Van az még vagy jó hét mérföld ide.
'Is it a good road?'- És jó az út?
'No, 'tain't.' Having uttered this brief reply, and apparently satisfied himself with another scrutiny, the red-headed man resumed his work.- Nem a’ - mondta röviden a vörös hajú ember, még egyszer végigmérte őket, aztán nyugodtan folytatni kezdte a munkáját.
'We want to put this horse up here,' said Mr. Pickwick; 'I suppose we can, can't we?'- Itt szeretnénk hagyni ezt a lovat - mondta Pickwick úr. - Beköthetjük az istállójukba, ugye?
'Want to put that ere horse up, do ee?' repeated the red- headed man, leaning on his spade.- Hogy itt akarnák hagyni ezt a lovat? - ismételte a vörös hajú ember, az ásója nyelére támaszkodva.
'Of course,' replied Mr. Pickwick, who had by this time advanced, horse in hand, to the garden rails.- Itt, igen - mondta Pickwick úr, aki közben a lóval együtt odaért a kert palánkjához.
'Missus'--roared the man with the red head, emerging from the garden, and looking very hard at the horse--'missus!'- Anyjuk! - ordított egy nagyot a vörös hajú ember. Kijött a kertjéből és nagyon szigorú pillantásokkal méregette a lovat. - Anyjuk!
A tall, bony woman--straight all the way down--in a coarse, blue pelisse, with the waist an inch or two below her arm-pits, responded to the call.Egy szikár, csontos, magas termetű asszony jelent meg a hívásra; lapos volt, mint a deszka, durva szövésű kék köpenyt viselt, amelynek dereka néhány ujjnyival a hóna alatt kezdődött.
'Can we put this horse up here, my good woman?' said Mr. Tupman, advancing, and speaking in his most seductive tones.- Beköthetjük magukhoz ezt a lovat, jó asszony? - kérdezte Tupman úr, előrelépve, s igyekezve a lehető legnyájasabb hangon beszélni.
The woman looked very hard at the whole party; and the red- headed man whispered something in her ear.Az asszonyság nagyon ridegen nézett végig rajtuk; a vörös hajú ember odalépett hozzá és valamit súgott neki.
'No,' replied the woman, after a little consideration, 'I'm afeerd on it.'- Nem - felelte az asszony egy kis gondolkozás után. - Félek én az ilyesmitől.
'Afraid!' exclaimed Mr. Pickwick, 'what's the woman afraid of ?'- Fél? - kiáltott fel Pickwick úr csodálkozva. - Mi a szösztől fél?
'It got us in trouble last time,' said the woman, turning into the house; 'I woan't have nothin' to say to 'un.'- Már bajba keveredtünk miatta a múltkor is - mondta az asszony és befelé indult a házba. - Ne szólj szám, nem fáj fejem.
'Most extraordinary thing I have ever met with in my life,' said the astonished Mr. Pickwick.- Hát én még életemben ilyet nem hallottam - mondta Pickwick úr álmélkodva.
'I--I--really believe,' whispered Mr. Winkle, as his friends gathered round him, 'that they think we have come by this horse in some dishonest manner.'- Én... én... én azt hiszem - mondta Winkle úr halkan, ahogy köréje gyűltek a barátai -, én azt hiszem, ezek azt gondolják, hogy mi nem tisztességes úton jutottunk ehhez a lóhoz.
'What!' exclaimed Mr. Pickwick, in a storm of indignation.- Mit beszél? - kiáltott fel Pickwick úr felháborodva.
Mr. Winkle modestly repeated his suggestion.Winkle úr félénken megismételte, amit mondott.
'Hollo, you fellow,' said the angry Mr. Pickwick,'do you think we stole the horse?'- Hé, hallja-e? - kiáltott rá Pickwick úr dühösen a vörös hajúra -, tán azt hiszi, hogy loptuk ezt a lovat?
'I'm sure ye did,' replied the red-headed man, with a grin which agitated his countenance from one auricular organ to the other. Saying which he turned into the house and banged the door after him.- Nem is másként szerezték - felelte a vörös hajú szélesen elvigyorodva, hogy a szája az egyik hallószervétől a másikig szaladt. S azzal ő is bement a házba és becsapta maga mögött az ajtót hangos dörrenéssel.
'It's like a dream,' ejaculated Mr. Pickwick, 'a hideous dream. The idea of a man's walking about all day with a dreadful horse that he can't get rid of!'- Hát ez egy rossz álom - jelentette ki Pickwick úr. - Olyan ez, mint egy lidérces álom. Még gondolni is rossz rá... most sétálhatunk egész álló nap ezzel az iszonyatos lóval, mert nem tudunk megszabadulni tőle!
The depressed Pickwickians turned moodily away, with the tall quadruped, for which they all felt the most unmitigated disgust, following slowly at their heels.Elkeseredve, rosszkedvűen indultak tovább a pickwickisták, s hatalmas négylábú útitársuk, amelyet leplezetlen undorral néztek valahányan, lassan bandukolt a nyomukban.
It was late in the afternoon when the four friends and their four-footed companion turned into the lane leading to Manor Farm; and even when they were so near their place of destination, the pleasure they would otherwise have experienced was materially damped as they reflected on the singularity of their appearance, and the absurdity of their situation. Torn clothes, lacerated faces, dusty shoes, exhausted looks, and, above all, the horse. Oh, how Mr. Pickwick cursed that horse: he had eyed the noble animal from time to time with looks expressive of hatred and revenge; more than once he had calculated the probable amount of the expense he would incur by cutting his throat; and now the temptation to destroy him, or to cast him loose upon the world, rushed upon his mind with tenfold force. He was roused from a meditation on these dire imaginings by the sudden appearance of two figures at a turn of the lane. It was Mr. Wardle, and his faithful attendant, the fat boy.Lassan már esteledett, amikor a négy jó barát és a ló végre befordult a Manor-majorhoz vezető kis útra; de még itt sem tudtak örülni neki, hogy ilyen közel vannak már a céljukhoz, mert az járt az eszükben, hogy milyen lehetetlen a külsejük és hogy milyen ostoba helyzetbe kerültek. Szakadt ruhában, összekarmolt ábrázattal, piszkosan, porosan érkeznek meg, elcsigázva, s ráadásul ezzel a lóval. Pickwick úr szörnyen átkozta magában ezt a szerencsétlen állatot; időnként egy-egy gyűlölködő és bosszúszomjas pillantást vetett rá; többször is megfordult a fejében az a gondolat, hogy mi lenne, ha elvágná a torkát - számítgatta, hogy mibe kerülne ez a mulatság körülbelül; most pedig, hogy közeledtek a Manor-majorhoz, még nagyobb erővel tört rá a kísértés, hogy megölje vagy szélnek eressze, szabadjára bele a világba, a nemes paripát. Haragos tűnődéséből hirtelen arra rezzent fel, hogy az út kanyarodójában feltűnt előttük két közeledő alak. Wardle úr volt meg hűséges kísérője, a hájas fiú.
'Why, where have you been ?' said the hospitable old gentleman; 'I've been waiting for you all day. Well, you DO look tired. What! Scratches! Not hurt, I hope--eh? Well, I AM glad to hear that-- very. So you've been spilt, eh? Never mind. Common accident in these parts. Joe--he's asleep again!--Joe, take that horse from the gentlemen, and lead it into the stable.'- Ej, hát hol jártak ilyen sokáig? - fogadta őket a vendégszerető öregúr. - Egész nap magukat lesem-várom. No, alaposan elfáradtak, úgy látom. Mi a csuda! Összekarmolták magukat? De remélem, nem sebesültek meg... mi? No hát, ennek igazán örülök, hogy nem... igazán örülök. Szóval felborultak? Annyi baj legyen. Erre mifelénk gyakran megtörténik. Joe... Kutya meg a mája, már megint elaludt! Joe... vedd el az uraktól ezt a lovat és kösd be az istállóba.
The fat boy sauntered heavily behind them with the animal; and the old gentleman, condoling with his guests in homely phrase on so much of the day's adventures as they thought proper to communicate, led the way to the kitchen.A hájas fiú nehézkesen baktatott mögöttük a lóval; az öregúr kifejezte részvétét a vendégeinek, hogy ilyen viszontagságok érték őket útközben - már tudniillik amennyit jónak láttak elmesélni belőle -, aztán bevezette őket a konyhába.
'We'll have you put to rights here,' said the old gentleman, 'and then I'll introduce you to the people in the parlour. Emma, bring out the cherry brandy; now, Jane, a needle and thread here; towels and water, Mary. Come, girls, bustle about.'- Egy kicsit rendbeszedjük itt magukat előbb - mondta az öregúr , aztán majd felmegyünk a fogadószobába és bemutatom magukat a többieknek. Emma, hozz csak egy kis cseresznye­pálinkát; Jane, tűt, cérnát, de gyorsan; Mary, te meg fuss törülközőért, mosdóvízért. Gyerünk, gyerünk, lányok, szaporán.
Three or four buxom girls speedily dispersed in search of the different articles in requisition, while a couple of large-headed, circular-visaged males rose from their seats in the chimney- corner (for although it was a May evening their attachment to the wood fire appeared as cordial as if it were Christmas), and dived into some obscure recesses, from which they speedily produced a bottle of blacking, and some half-dozen brushes.Három-négy jóképű, pirospozsgás lány villámgyorsan szétfutott a kívánt holmikért, a tűzhely mellől pedig felemelkedett két nagyfejű, kerek képű legény - mert a tűz mellett üldögéltek, hiába irt májust a naptár, olyan jólesett nekik a ropogó fahasábok melege, mintha karácsony lett volna -, felálltak és mindenféle titokzatos fülkéből keféket hoztak, cipőkefét, ruhakefét meg egy üveg cipőfényesítőt.
'Bustle!' said the old gentleman again, but the admonition was quite unnecessary, for one of the girls poured out the cherry brandy, and another brought in the towels, and one of the men suddenly seizing Mr. Pickwick by the leg, at imminent hazard of throwing him off his balance, brushed away at his boot till his corns were red-hot; while the other shampooed Mr. Winkle with a heavy clothes-brush, indulging, during the operation, in that hissing sound which hostlers are wont to produce when engaged in rubbing down a horse.- Szaporán, szaporán! - biztatta őket megint az öregúr, ámbár ez a buzdítás egészen felesleges volt, mert az egyik lány már töltötte is a cseresznyepálinkát, a másik már hozta is a törül­közőket, az egyik legény pedig hirtelen megragadta Pickwick úr lábát, nem törődve azzal a kockázattal, hogy kizökkenti őt egyensúlyi helyzetéből, s olyan dühvel kezdte fényesíteni a cipőjét, hogy az elnök úr tyúkszemei hamarosan tüzelni kezdtek. A másik legény viszont Winkle urat kezdte csutakolni egy óriási ruhakefével és közben nagy élvezettel figyelte a keféje sercegését, mint a lovászok, ha a lovukat kefélgetik.
Mr. Snodgrass, having concluded his ablutions, took a survey of the room, while standing with his back to the fire, sipping his cherry brandy with heartfelt satisfaction. He describes it as a large apartment, with a red brick floor and a capacious chimney; the ceiling garnished with hams, sides of bacon, and ropes of onions. The walls were decorated with several hunting-whips, two or three bridles, a saddle, and an old rusty blunderbuss, with an inscription below it, intimating that it was 'Loaded'--as it had been, on the same authority, for half a century at least. An old eight-day clock, of solemn and sedate demeanour, ticked gravely in one corner; and a silver watch, of equal antiquity, dangled from one of the many hooks which ornamented the dresser.Snodgrass úr elvégezte a mosakodást, aztán odaállt háttal a tűz elé, nagy lelki gyönyörűséggel iszogatta a cseresznyepálinkáját és körülnézett a helyiségben. Nagy, vörös téglapadlós konyha volt ez, így írja le Snodgrass úr; hatalmas tűzhellyel; a mennyezetéről sonkák, nagy oldal­szalonnák, hagymakoszorúk lógtak lefelé. A falait kiakasztott lovaglóostorok, zablák díszítették meg egy nyereg és egy ócska, rozsdás puska, melyről egy alája akasztott felirat azt állította, hogy „töltve van” - mint ahogy csakugyan meg is volt töltve, Snodgrass úr véle­ménye szerint, legalább egy fél évszázada. Az egyik sarokban egy méltóságteljes és higgadt öreg állóóra tiktakolt ünnepélyesen; a pohárszék fölött pedig, a tömérdek kampók egyikén egy hasonlóan ódon, ezüst zsebóra lógott.
'Ready?' said the old gentleman inquiringly, when his guests had been washed, mended, brushed, and brandied.- Mehetünk? - kérdezte az öregúr, amikor a vendégei elkészültek a mosakodással, kefélkezéssel, ruhavarrással és cseresznyepálinkázással.
'Quite,' replied Mr. Pickwick.- Mehetünk - felelte Pickwick úr.
'Come along, then;'- Hát akkor gyerünk.
and the party having traversed several dark passages, and being joined by Mr. Tupman, who had lingered behind to snatch a kiss from Emma, for which he had been duly rewarded with sundry pushings and scratchings, arrived at the parlour door.A társaság áthaladt néhány sötét folyosón - aztán utolérte őket Tupman úr is, aki hátramaradt, hogy egy csókot lopjon Emmától, amiért, persze, megkapta az illő karmolásokat és pofonokat -, s végül odaértek a fogadószoba ajtajához.
'Welcome,' said their hospitable host, throwing it open and stepping forward to announce them, 'welcome, gentlemen, to Manor Farm.'- Hozta isten magukat - mondta szíves házigazdájuk, kitárva előttük az ajtót; aztán belépett, hogy bejelentse őket. - Hozta isten magukat, uraim, minálunk a Manor-majorban.
CHAPTER VI AN OLD-FASHIONED CARD-PARTY--THE CLERGYMAN'S VERSES--THE STORY OF THE CONVICT'S RETURNHATODIK FEJEZET: Régimódi kártyaparti. A lelkész versei. A fegyenc hazatérésének története
Several guests who were assembled in the old parlour rose to greet Mr. Pickwick and his friends upon their entrance; and during the performance of the ceremony of introduction, with all due formalities, Mr. Pickwick had leisure to observe the appearance, and speculate upon the characters and pursuits, of the persons by whom he was surrounded--a habit in which he, in common with many other great men, delighted to indulge.Az öreg fogadószobában már volt néhány vendég s most felálltak, hogy üdvözöljék a belépő Pickwick urat és barátait. A bemutatkozás szertartása alatt, ami a kellő ünnepélyességgel folyt le, Pickwick úr ráért szemügyre venni a társaság tagjait, s találgatni kezdte magában, hogy kinek mi lehet a foglalkozása és ki miféle ember lehet - mert ezzel mindig szívesen elszórakozott, hasonlóan más kiváló emberekhez.
A very old lady, in a lofty cap and faded silk gown--no less a personage than Mr. Wardle's mother--occupied the post of honour on the right-hand corner of the chimney-piece; and various certificates of her having been brought up in the way she should go when young, and of her not having departed from it when old, ornamented the walls, in the form of samplers of ancient date, worsted landscapes of equal antiquity, and crimson silk tea-kettle holders of a more modern period. The aunt, the two young ladies, and Mr. Wardle, each vying with the other in paying zealous and unremitting attentions to the old lady, crowded round her easy-chair, one holding her ear-trumpet, another an orange, and a third a smelling-bottle, while a fourth was busily engaged in patting and punching the pillows which were arranged for her support. On the opposite side sat a bald- headed old gentleman, with a good-humoured, benevolent face-- the clergyman of Dingley Dell; and next him sat his wife, a stout, blooming old lady, who looked as if she were well skilled, not only in the art and mystery of manufacturing home-made cordials greatly to other people's satisfaction, but of tasting them occasionally very much to her own. A little hard-headed, Ripstone pippin-faced man, was conversing with a fat old gentleman in one corner; and two or three more old gentlemen, and two or three more old ladies, sat bolt upright and motionless on their chairs, staring very hard at Mr. Pickwick and his fellow-voyagers.A kandalló jobb sarkánál, a főhelyen egy rendkívül öreg hölgy ült, nagy tornyos főkötőben és kifakult selyemruhában - az éltes néni nem kisebb személyiség volt, mint magának Wardle úrnak az édesanyja; s a falakat mindenféle régimódi hímzett tájképek, ódon szalagok és vala­mics­kével újabb keletű meggyvörös selyem teáskanna-borítók díszítették, annak bizonyságául, hogy a nénit fiatal korában ilyen jóízlésre nevelték és hogy most öreg korában sem hajlandó tágítani ettől. Wardle úr, a húga és a két lánya vették körül a nagymama karosszékét, s buzgón vetélkedtek egymással, hogy minél figyelmesebbek legyenek hozzá - egyikük a néni halló­csövét tartotta, a másik egy narancsot kínálgatott neki, a harmadik a repülősót, a negyedik pedig serényen igazgatta, paskolgatta a párnáit a háta mögött és a feje alatt. Velük szemközt egy kopasz öregúr ült, egy vidám, jóakaratú képű bácsi - Dingley Dell lelkésze; mellette pedig a felesége, egy nagy, derék, pirospozsgás öreg hölgy, aki úgy nézett ki, mintha nemcsak a mások kedvéért értene olyan jól a különböző szíverősítő itókák házilag való gyártásához, hanem alkalomadtán maga is szívesen élne velük. A sarokban egy kemény fejű, cirmosalmaképű kis emberke beszélgetett egy potrohos öregúrral; s rajtuk kívül még két-három öregúr és még két-három idős hölgy ült mereven, egyenes derékkal a széken és nézte szigorú szemmel Pickwick urat meg az útitársait.
'Mr. Pickwick, mother,' said Mr. Wardle, at the very top of his voice.- Bemutatom Pickwick urat, anyám - mondta Wardle úr, tele tüdőből ordítva.
'Ah!' said the old lady, shaking her head; 'I can't hear you.'- Ó! - felelte az öreg hölgy, rázogatva a fejét. - Nem hallom, fiam.
'Mr. Pickwick, grandma!' screamed both the young ladies together.- Pickwick úr, nagymama! - kiáltotta visongva a két kisasszony egyszerre.
'Ah!' exclaimed the old lady. 'Well, it don't much matter. He don't care for an old 'ooman like me, I dare say.'- Ó! - mondta az öreg hölgy. - No de hát mindegy. Nem baj. Úgysem törődne sokat egy ilyen magamfajta öregasszonnyal, biztos vagyok benne.
'I assure you, ma'am,' said Mr. Pickwick, grasping the old lady's hand, and speaking so loud that the exertion imparted a crimson hue to his benevolent countenance--'I assure you, ma'am, that nothing delights me more than to see a lady of your time of life heading so fine a family, and looking so young and well.'- Higgye el, asszonyom - mondta Pickwick úr, kezet fogva az öreg hölggyel és igyekezve minél hangosabban kiabálni, úgyhogy az erőlködéstől egészen kivörösödött jóakaratú ábrázata -, higgye el, asszonyom, hogy el sem tudok képzelni nagyobb örömet, mint megismerkedni egy ilyen fiatalos és jó egészségben levő maga korabeli hölggyel, a kedves és szép családja körében.
'Ah!' said the old lady, after a short pause: 'it's all very fine, I dare say; but I can't hear him.'- Ó! - mondta a néni egy kis szünet után. - Biztosan nagyon szépen mondja; de sajnos nem hallok egy szót sem.
'Grandma's rather put out now,' said Miss Isabella Wardle, in a low tone; 'but she'll talk to you presently.'- Most éppen egy kicsit rossz pillanatában találta a nagymamát - mondta Isabel Wardle kisasszony halkan, Pickwick úrhoz fordulva. - De majd nemsokára beszélgetni kezd magával, ne féljen semmit.
Mr. Pickwick nodded his readiness to humour the infirmities of age, and entered into a general conversation with the other members of the circle.Pickwick úr bólintott, jelezve, hogy jóindulatú megértéssel van az éltes kor gyarlóságai iránt, aztán beszélgetésbe elegyedett a többiekkel.
'Delightful situation this,' said Mr. Pickwick.- Gyönyörű ez a birtok - mondta Pickwick úr.
'Delightful!' echoed Messrs. Snodgrass, Tupman, and Winkle.- Gyönyörű! - ismételte lelkesen Snodgrass úr, Tupman úr és Winkle úr.
'Well, I think it is,' said Mr. Wardle.- Hát magam is ezt tartom - mondta Wardle úr.
'There ain't a better spot o' ground in all Kent, sir,' said the hard-headed man with the pippin--face; 'there ain't indeed, sir-- I'm sure there ain't, Sir.'- Egész Kentben nincs ennél jobb föld, egy talpalatnyi se, kérem - mondta a cirmosalmaképű, kemény fejű kis ember. - Nincs bizony, én mondom, kérem... Egy talpalatnyi sincs, kérem.
The hard-headed man looked triumphantly round, as if he had been very much contradicted by somebody, but had got the better of him at last.A kemény fejű emberke diadalmasan nézett szét maga körül, mintha hevesen ellenkezett volna vele valaki, akit végül sikerült lefőznie.
'There ain't a better spot o' ground in all Kent,' said the hard-headed man again, after a pause.- Nincs ennél jobb föld egész Kentben, kérem, egy talpalatnyi se - jelentette ki megint a kemény fejű ember, egy kis szünet után.
''Cept Mullins's Meadows,' observed the fat man solemnly.- Kivéve a Mullins-pusztát - jegyezte meg a kövér úr ünnepélyes komolysággal.
'Mullins's Meadows!' ejaculated the other, with profound contempt.- A Mullins-pusztát! - kiáltott fel a másik, mélységes megvetéssel.
'Ah, Mullins's Meadows,' repeated the fat man.- Igen, kivéve a Mullins-pusztát - ismételte a kövér úr.
'Reg'lar good land that,' interposed another fat man.- Az jó föld - bólintott közbe egy másik kövér úr -, istenáldotta jó föld!
'And so it is, sure-ly,' said a third fat man.- Az biz az - mondta egy harmadik kövér úr.
'Everybody knows that,' said the corpulent host.- Az hát, tudjuk jól mindnyájan - mondta a potrohos házigazda.
The hard-headed man looked dubiously round, but finding himself in a minority, assumed a compassionate air and said no more.A kemény fejű kis ember gyanakvó pillantással nézett szét maga körül, de mivel látta, hogy kisebbségben maradt, jóindulatú képet vágott, és nem szólt többet egy szót sem.
'What are they talking about?' inquired the old lady of one of her granddaughters, in a very audible voice; for, like many deaf people, she never seemed to calculate on the possibility of other persons hearing what she said herself.- Miről beszélnek? - kérdezte az öreg néni egyik unokájától harsogó hangon; mert a süketek szokása szerint sohasem számolt azzal, hogy mások esetleg meghallják, amit kiabál.
'About the land, grandma.'- A földről, nagymama.
'What about the land?--Nothing the matter, is there?'- Miért, mi van a földdel? Csak nincs valami baj a földdel?
'No, no. Mr. Miller was saying our land was better than Mullins's Meadows.'- Nincs, nincs. Csak Miller úr azt mondta, hogy a mi birtokunk jobb föld, mint a Mullins-puszta.
'How should he know anything about it?'inquired the old lady indignantly. 'Miller's a conceited coxcomb, and you may tell him I said so.'- Ugyan, mit ért ő ahhoz, szeretném tudni - jelentette ki az öreg hölgy felháborodva. - Miller beképzelt majom, megmondhatod neki nyugodtan, hogy én mondtam.
Saying which, the old lady, quite unconscious that she had spoken above a whisper, drew herself up, and looked carving-knives at the hard-headed delinquent.Az öreg néni ezek után kihúzta magát, s mint akinek fogalma sincs róla, hogy mindezt nem suttogva, hanem harsogó hangon mondta el, vasvillaszemekkel kezdte méregetni a szerencsétlen kis kemény fejű embert.
'Come, come,' said the bustling host, with a natural anxiety to change the conversation, 'what say you to a rubber, Mr. Pickwick?'- No, jól van, jól van - mondta a potrohos házigazda, aki persze nagyon szerette volna már másra terelni a szót. - Nincs kedve whistezni, Pickwick uram? Mit szólna egy robberhez?
'I should like it of all things,' replied that gentleman; 'but pray don't make up one on my account.'- Boldogan játszanék - felelte Pickwick úr -, nagyon szeretek whistezni, de igazán csak akkor, ha másnak is van kedve.
'Oh, I assure you, mother's very fond of a rubber,' said Mr. Wardle; 'ain't you, mother?'- Ó, anyám is nagyon szereti a whistet, higgye el, uram - mondta Wardle úr. - Ugye, édesanyám?
The old lady, who was much less deaf on this subject than on any other, replied in the affirmative.Az öreg néni, aki a whisttel kapcsolatban, úgy látszik, sokkal kevésbé volt süket, mint más témákkal kapcsolatban, helyeslőleg bólogatott.
'Joe, Joe!' said the gentleman; 'Joe--damn that--oh, here he is; put out the card--tables.'- Joe! Joe! - mondta az öregúr. - Joe... a fene ebbe a kölyökbe... ó, hiszen itt van... Joe, hozd ki a kártyaasztalokat.
The lethargic youth contrived without any additional rousing to set out two card-tables; the one for Pope Joan, and the other for whist. The whist-players were Mr. Pickwick and the old lady, Mr. Miller and the fat gentleman. The round game comprised the rest of the company.Az álmatag fiatalembernek sikerült minden további buzdítás nélkül felállítania két kártyaasztalt; az egyiket a „Johanna pápa” nevű kártyajátékhoz, a másikat pedig a whisthez. Pickwick úr és az öreg hölgy, továbbá Miller úr és egy kövér bácsi leültek whistezni. A többiek pedig körülülték a kerek kártyaasztalt, ahányan csak voltak.
The rubber was conducted with all that gravity of deportment and sedateness of demeanour which befit the pursuit entitled 'whist'--a solemn observance, to which, as it appears to us, the title of 'game' has been very irreverently and ignominiously applied. The round-game table, on the other hand, was so boisterously merry as materially to interrupt the contemplations of Mr. Miller, who, not being quite so much absorbed as he ought to have been, contrived to commit various high crimes and misdemeanours, which excited the wrath of the fat gentleman to a very great extent, and called forth the good-humour of the old lady in a proportionate degree.Pickwick úrék azzal az ünnepélyes komolysággal és méltóságteljes magatartással fogtak neki a robbernek, amit a whist nevű játék meg is követel - ámbár talán nem is volna szabad egyszerűen „játék”-nak neveznünk ezt a magasztos szertartást - szinte tiszteletlenül és illetlenül hangzik, úgy érezzük, ha játékot emlegetünk vele kapcsolatban. A többiek viszont, a kerek asztalnál, olyan jókedvűek voltak és olyan zajosak, hogy teljesen kizökkentették Miller urat a gondolatmenetéből, s nem hagyták eléggé elmélyedni, hogy kellőképpen megfontol­hassa hívásait, minélfogva szegény feje a legkülönbözőbb hibákat és a legsúlyosabb vétkeket követte el, olyannyira, hogy partnere, a kövér bácsi lassacskán éktelen haragra gerjedt, az öreg néni jókedve viszont egyre magasabb fokra hágott.
'There!' said the criminal Miller triumphantly, as he took up the odd trick at the conclusion of a hand; 'that could not have been played better, I flatter myself; impossible to have made another trick!'- No hát! - kiáltott fel a bűnös Miller úr diadalmasan, amikor az egyik játszmában végre sikerült hetet ütnie. - No hát, ezt már igazán nem lehetett volna jobban játszani, erre büszke vagyok... semmiképpen sem üthettem volna többet!
'Miller ought to have trumped the diamond, oughtn't he, Sir?' said the old lady.- Millernek aduval kellett volna ütnie a káró hívást, nem igaz, Pickwick úr? - kérdezte az öreg hölgy.
Mr. Pickwick nodded assent.Pickwick úr bólintott.
'Ought I, though?' said the unfortunate, with a doubtful appeal to his partner.- A kárót? Igazán? - fordult a boldogtalan Miller a partneréhez, azzal a csekély reménnyel, hogy az talán majd neki ad igazat.
'You ought, Sir,' said the fat gentleman, in an awful voice.- Igen, kérem, aduval kellett volna ütnie - felelte a kövér bácsi vészjósló hangon.
'Very sorry,' said the crestfallen Miller.- Hát akkor, nagyon sajnálom - mondta Miller úr elszontyolodva.
'Much use that,' growled the fat gentleman.- Sokra megyünk vele most már, ha sajnálja is - mérgelődött a kövér úriember.
'Two by honours--makes us eight,' said Mr. Pickwick.- Kettőt írunk a honőrökért, az összesen nyolc - mondta Pickwick úr.
'Another hand.Megint osztottak.
'Can you one?' inquired the old lady.- Írunk valamit? - kérdezte az öreg hölgy.
'I can,' replied Mr. Pickwick. 'Double, single, and the rub.'- Írunk - felelte Pickwick úr. - Egy dupla meg egy szimpla partit meg a robbert.
'Never was such luck,' said Mr. Miller.- Én még ilyen szerencsét nem is láttam - mondta Miller úr.
'Never was such cards,' said the fat gentleman.- Én még ilyen kártyajárást soha nem láttam - mondta a kövér bácsi.
A solemn silence; Mr. Pickwick humorous, the old lady serious, the fat gentleman captious, and Mr. Miller timorous.Ünnepélyes némaságban folyt tovább a játék; Pickwick úr derűsen hallgatott, az öreg néni méltóságteljesen, a kövér úr idegesen, Miller úr pedig riadtan.
'Another double,' said the old lady, triumphantly making a memorandum of the circumstance, by placing one sixpence and a battered halfpenny under the candlestick.- Még egy dupla partit írunk - mondta az öreg hölgy, és diadalittasan dugott a gyertyatartó alá egy hatpennys meg egy viharvert félpennys pénzdarabot, emlékeztetőül.
'A double, sir,' said Mr. Pickwick.- Duplán írunk, uram - mondta Pickwick úr.
'Quite aware of the fact, Sir,' replied the fat gentleman sharply.- Tudom, kérem. Tisztában vagyok vele - felelte a kövér úr éles hangon.
Another game, with a similar result, was followed by a revoke from the unlucky Miller; on which the fat gentleman burst into a state of high personal excitement which lasted until the conclusion of the game, when he retired into a corner, and remained perfectly mute for one hour and twenty-seven minutes; at the end of which time he emerged from his retirement, and offered Mr. Pickwick a pinch of snuff with the air of a man who had made up his mind to a Christian forgiveness of injuries sustained. The old lady's hearing decidedly improved and the unlucky Miller felt as much out of his element as a dolphin in a sentry-box.A következő játszma hasonló eredménnyel végződött, utána pedig a szerencsétlen Miller úr renonszot követett el, vagyis nem adott színre színt; amitől a kövér bácsi olyan mérhetetlen indulatba jött, hogy nem is tudott többé lecsillapodni, amíg be nem fejezték a játékot, sőt, utána elvonult az egyik sarokba és ott ült magában, tökéletes szótlanságba burkolózva egy óra és huszonhét percig egyfolytában; s miután ez az idő is eltelt, végül mégis előjött a sarokból és megkínálta Pickwick urat egy csipet tubákkal a burnótszelencéjéből, olyan arckifejezéssel, mint aki hosszú lelki tusa után eldöntötte magában, hogy jó keresztényhez illően megbocsátja felebarátjának az elszenvedett sérelmeket. Az öreg néni hallása határozottan megjavult, a szerencsétlen Miller azonban úgy érezhette magát, mint a szárazra vetett hal.
Meanwhile the round game proceeded right merrily. Isabella Wardle and Mr. Trundle 'went partners,' and Emily Wardle and Mr. Snodgrass did the same; and even Mr. Tupman and the spinster aunt established a joint-stock company of fish and flattery. Old Mr. Wardle was in the very height of his jollity; and he was so funny in his management of the board, and the old ladies were so sharp after their winnings, that the whole table was in a perpetual roar of merriment and laughter. There was one old lady who always had about half a dozen cards to pay for, at which everybody laughed, regularly every round; and when the old lady looked cross at having to pay, they laughed louder than ever; on which the old lady's face gradually brightened up, till at last she laughed louder than any of them, Then, when the spinster aunt got 'matrimony,' the young ladies laughed afresh, and the Spinster aunt seemed disposed to be pettish; till, feeling Mr. Tupman squeezing her hand under the table, she brightened up too, and looked rather knowing, as if matrimony in reality were not quite so far off as some people thought for; whereupon everybody laughed again, and especially old Mr. Wardle, who enjoyed a joke as much as the youngest. As to Mr. Snodgrass, he did nothing but whisper poetical sentiments into his partner's ear, which made one old gentleman facetiously sly, about partnerships at cards and partnerships for life, and caused the aforesaid old gentleman to make some remarks thereupon, accompanied with divers winks and chuckles, which made the company very merry and the old gentleman's wife especially so. And Mr. Winkle came out with jokes which are very well known in town, but are not all known in the country; and as everybody laughed at them very heartily, and said they were very capital, Mr. Winkle was in a state of great honour and glory. And the benevolent clergyman looked pleasantly on; for the happy faces which surrounded the table made the good old man feel happy too; and though the merriment was rather boisterous, still it came from the heart and not from the lips; and this is the right sort of merriment, after all.A kerek asztalnál közben vígan folyt tovább a játék. Isabel Wardle és Trundle úr partnerek lettek, s Emily Wardle és Snodgrass úr szintén; sőt, még Tupman úr és a vénkisasszony nagynéni is megalakították a maguk udvarlási és széptevési részvénytársaságát. Az öreg Wardle úr jókedve nem ismert határt; olyan tréfásan vezette a játékot, s az öreg hölgyek úgy visítoztak, amikor nyertek, hogy az egész asztal szinte szakadatlanul harsogott a nevetéstől és a vidámságtól. Volt köztük egy idős néni, akinek mindig a kezében maradt egy csomó kártya és fizetnie kellett miattuk; ezen aztán a többiek nagyokat nevettek, rendületlenül, minden játszma után; s amikor a néni mérges arcokat vágott, hogy fizetnie kell, csak annál jobban kacagtak; mire az öreg néni ábrázata lassan felderült, s végül ő nevetett a legjobban, mind­nyájuk közül. Aztán egyszer a vénkisasszony nagynéni bemondta a „máriázs”-t azaz a „házasság”-ot - no, a lányok erre megint kipukkadtak; a nagynéni már-már megsértődött, de aztán Tupman úr szorongatni kezdte a kezét az asztal alatt, úgyhogy végül a nagynéni is felvidult és sejtelmes képet vágott, jelezve, hogy a házasság talán nincs olyan nagyon messze tőle, mint sokan gondolják; egyszóval megint csak harsogva nevetett mindenki, főként az öreg Wardle úr, aki éppen úgy értette a tréfát, mint akár a legfiatalabbikuk. Snodgrass úr viszont egyebet sem tett, csak sugdosott a partnernője fülébe mindenféle költői dolgokat; ez aztán arra késztette az egyik öregurat, hogy tréfás és fondorlatos megjegyzéseket tegyen az összeillő kártyapartnerekről és az életben való partnerségről - s az öregúr olyan sokatmondóan hunyor­gatott, vihogott, kacsingatott közben, hogy megint nagyon megnevettette vele a társaságot, elsősorban a saját feleségét. Aztán Winkle úr elmondott néhány adomát - olyanokat, amiket Londonban már mindenki ismert, de a vidéken még vadonatújak voltak - s mindnyájan a hasukat fogták nevettükben és kijelentették, hogy ilyen ragyogó tréfákat még soha életükben nem hallottak - vagyis Winkle úr dicsősége teljében tündökölt. A jóakaratú lelkész derűsen nézte őket; az asztal körül ülők vidám, boldog arca boldoggá tette a jó öreget is; s ámbár a mulatság kissé zajos volt, de a jókedvük szívből jött, s végeredményben ez volt a fő; az igazi vidámságnak ilyennek kell lenni.
The evening glided swiftly away, in these cheerful recreations; and when the substantial though homely supper had been despatched, and the little party formed a social circle round the fire, Mr. Pickwick thought he had never felt so happy in his life, and at no time so much disposed to enjoy, and make the most of, the passing moment.Hamar eltelt az este ezekkel a vidám időtöltésekkel, s miután az egyszerű, de bőséges vacsorát is elfogyasztották, és a kis társaság megint körülülte a kandallót, Pickwick úr annak a véleményének adott kifejezést, hogy még soha életében nem érezte magát ilyen jól és még soha nem tudta ilyen élvezettel átadni magát a múló pillanatnak.
'Now this,' said the hospitable host, who was sitting in great state next the old lady's arm-chair, with her hand fast clasped in his--'this is just what I like--the happiest moments of my life have been passed at this old fireside; and I am so attached to it, that I keep up a blazing fire here every evening, until it actually grows too hot to bear it. Why, my poor old mother, here, used to sit before this fireplace upon that little stool when she was a girl; didn't you, mother?'- Ezt szeretem én is - mondta vendégszerető házigazdájuk, aki nagyon ünnepélyesen üldögélt édesanyja karosszéke mellett és fogták egymás kezét a nénivel. - Ezt szeretem én is a leg­jobban... életem legboldogabb perceit itt töltöttem el, a mi öreg kandallónk mellett; s úgy a szívemhez nőtt, hogy minden áldott este begyújtatom, olyan ropogó tüzet raknak benne, hogy végül alig lehet kibírni mellette. Ó, hiszen itt üldögélt mindig az én drága jó anyám egy kis zsámolyon, amikor még kislány volt; igaz-e, édesanyám?
The tear which starts unbidden to the eye when the recollection of old times and the happiness of many years ago is suddenly recalled, stole down the old lady's face as she shook her head with a melancholy smile.Az öreg néni bánatos mosollyal kezdett bólogatni és kicsordult a szeméből néhány könnycsepp - azok a könnyek, amelyek hívatlanul szoktak megjelenni, ha váratlanul eszébe juttatják az embernek régmúlt boldogságát, régi emlékeit.
'You must excuse my talking about this old place, Mr. Pickwick,' resumed the host, after a short pause, 'for I love it dearly, and know no other--the old houses and fields seem like living friends to me; and so does our little church with the ivy, about which, by the bye, our excellent friend there made a song when he first came amongst us. Mr. Snodgrass, have you anything in your glass?'- Bocsássa meg nekem, Pickwick uram, hogy annyit beszélek erről az öreg házról - szólalt meg újra a házigazda, egy kis szünet után -, de hát annyira szeretem s számomra nincs is más hely a világon... az én szememben ezek az öreg házak, szántóföldek, legelők olyanok, mintha eleven, személyes jó barátaim lennének... ilyen a mi kis templomunk is, a borostyánnal be­futott öreg falaival... egyébként erről a borostyánról szép költeményt írt a mi kiváló barátunk, a tiszteletes úr, amikor idekerült hozzánk. Snodgrass úr, van még bor a poharában?
'Plenty, thank you,' replied that gentleman, whose poetic curiosity had been greatly excited by the last observation of his entertainer. 'I beg your pardon, but you were talking about the song of the Ivy.'- Ó, hogyne, még majdnem tele van, köszönöm szépen - felelte Snodgrass úr, akinek költői kíváncsiságát nagymértékben felizgatta házigazdájuk legutóbbi megjegyzése. - Engedelmet, uram, de egy költeményről kezdett beszélni, a borostyánról szóló költeményről...?
'You must ask our friend opposite about that,' said the host knowingly, indicating the clergyman by a nod of his head.- Ha érdekli ez a költemény, Snodgrass úr, akkor forduljon a mi kedves barátunkhoz, aki itt ül szemben velünk - felelte a házigazda sokatmondó ábrázattal, s a lelkész felé intett a fejével.
'May I say that I should like to hear you repeat it, sir?' said Mr. Snodgrass.- Megkérhetem rá, uram, hogy szavalja el? Nagyon szeretném hallani - mondta Snodgrass úr.
'Why, really,' replied the clergyman, 'it's a very slight affair; and the only excuse I have for having ever perpetrated it is, that I was a young man at the time. Such as it is, however, you shall hear it, if you wish.'- Ó, igazán jelentéktelen apróság - mondta a lelkész. - Nincs is más mentségem, csak az, hogy még nagyon fiatal voltam, amikor megírtam. De hát azért szívesen elmondom, ha akarják.
A murmur of curiosity was of course the reply; and the old gentleman proceeded to recite, with the aid of sundry promptings from his wife, the lines in question.Érdeklődő moraj volt a válasz erre; s az öregúr szavalni kezdte a versét, a felesége pedig olykor-olykor súgott neki, ha egy sor nem jutott az eszébe.
'I call them,' said he,- A vers címe - mondta a lelkész:
THE IVY GREEN A ZÖLD REPKÉNY
Oh, a dainty plant is the Ivy green,Hol büszke tetőket rombol a vész,
That creepeth o'er ruins old!Repkénynek ott a hazája,
Of right choice food are his meals, I ween,Hizlalja a kő, táplálja a mész,
In his cell so lone and cold.A puszta, hideg fal az ágya.
The wall must be crumbled, the stone decayed,Szétmállik a kő, a fal beomol,
To pleasure his dainty whim;Kiéli, megőrli, kivájja.
And the mouldering dust that years have made,Szüremlik, egyre gyülemlik a por,
Is a merry meal for him.Az ő nagyúri lakomája.
Creeping where no life is seen, És néma romok csupasz meredekjén
A rare old plant is the Ivy green. Sötétlik a vén, gyászlevelű repkény.
Fast he stealeth on, though he wears no wings,Kúszik erősen, bár nincs keze, karja,
And a staunch old heart has he.Szívós erejű ezer ága.
How closely he twineth, how tight he clingsLágyan szövi át, sűrűn betakarja
To his friend the huge Oak Tree!A tölgyet, amint simul derekára.
And slily he traileth along the ground,S elnyúlva lenn a bús avaron
And his leaves he gently waves,Megrezdül halkan a lombja,
As he joyously hugs and crawleth roundS hol cifra sír áll vagy puszta halom,
The rich mould of dead men's graves.Gyászos takaróba vonja.
Creeping where grim death has been, S hol a torz képű halál csak az úr,
A rare old plant is the Ivy green. A repkény sírokon is virul.
Whole ages have fled and their works decayed,Sok nép múlik el, nincs már nyoma-híre,
And nations have scattered been;Nagy művek összeomolnak.
But the stout old Ivy shall never fade,Nem sorvad az ága, nem hervad a színe,
From its hale and hearty green.Neki még mosolyog a holnap.
The brave old plant in its lonely days,Már egymaga van, minden csupa rom,
Shall fatten upon the past;Nagy múlt szomorú maradéka,
For the stateliest building man can raise,És ott virul ím a csupasz falakon,
Is the Ivy's food at last.A büszke múlt neki préda.
Creeping on where time has been, S hol a lég csupa bús emlékkel tele:
A rare old plant is the Ivy green. Sötétlik a repkény gyászlevele.
While the old gentleman repeated these lines a second time, to enable Mr. Snodgrass to note them down, Mr. Pickwick perused the lineaments of his face with an expression of great interest. The old gentleman having concluded his dictation, and Mr. Snodgrass having returned his note-book to his pocket, Mr. Pickwick said--Az öregúr még egyszer elismételte ezeket a sorokat, hogy Snodgrass úr följegyezhesse magának, Pickwick úr pedig ezalatt nagy érdeklődéssel vizsgálgatta a lelkész arcvonásait. Ahogy az öregúr befejezte a diktálást és Snodgrass úr is újra zsebre vágta a jegyzőkönyvét, Pickwick úr így szólt:
'Excuse me, sir, for making the remark on so short an acquaintance; but a gentleman like yourself cannot fail, I should think, to have observed many scenes and incidents worth recording, in the course of your experience as a minister of the Gospel.'- Bocsásson meg, uram, hogy ilyen rövid ismeretség után előhozakodom ezzel a meg­jegyzéssel; de azt hiszem, hogy ön, aki az igehirdetés szolgálatában sok mindent látott és tapasztalt, sok-sok érdekes és feljegyzésre méltó eseménynek és emberi sorsnak lehetett a tanúja.
'I have witnessed some certainly,' replied the old gentleman, 'but the incidents and characters have been of a homely and ordinary nature, my sphere of action being so very limited.'- Hát bizony láttam egyet-mást, kétségtelenül - felelte az öregúr -, de az én működési köröm olyan szűkre szabott, hogy csak egészen közönséges és hétköznapi eseményekkel és embe­rekkel akadt dolgom.
'You did make some notes, I think, about John Edmunds, did you not?' inquired Mr. Wardle, who appeared very desirous to draw his friend out, for the edification of his new visitors.- De hiszen John Edmunds esetét feljegyezte, úgy emlékszem, nem igaz? - fordult hozzá Wardle úr, aki szemmel láthatólag nagyon szerette volna szóra bírni a barátját, vendégei okulására.
The old gentleman slightly nodded his head in token of assent, and was proceeding to change the subject, when Mr. Pickwick said--Az öregúr alig észrevehetően biccentett egyet, igenlőleg, aztán másra akarta terelni a szót, amikor Pickwick úr közbevágott:
'I beg your pardon, sir, but pray, if I may venture to inquire, who was John Edmunds?'- Bocsánatot kérek... de szabad érdeklődnöm, uram, hogy ki volt az a John Edmunds?
'The very thing I was about to ask,' said Mr. Snodgrass eagerly.- Éppen ezt akartam kérdezni magam is - mondta Snodgrass úr kíváncsian.
'You are fairly in for it,' said the jolly host. 'You must satisfy the curiosity of these gentlemen, sooner or later; so you had better take advantage of this favourable opportunity, and do so at once.'- Most már aztán nem térhet ki - mondta a jókedvű házigazda. - Előbb-utóbb úgyis ki kell elégítenie az urak kíváncsiságát; a legokosabb hát, ha megragadja a kedvező alkalmat és elmeséli most rögtön.
The old gentleman smiled good-humouredly as he drew his chair forward--the remainder of the party drew their chairs closer together, especially Mr. Tupman and the spinster aunt, who were possibly rather hard of hearing; and the old lady's ear-trumpet having been duly adjusted, and Mr. Miller (who had fallen asleep during the recital of the verses) roused from his slumbers by an admonitory pinch, administered beneath the table by his ex-partner the solemn fat man, the old gentleman, without further preface, commenced the following tale, to which we have taken the liberty of prefixing the title ofAz öregúr jóakaratúan elmosolyodott és közelebb húzta a székét a többiekhez - a társaság is közelebb húzódott egymáshoz, különösen Tupman úr és a hajadon nagynéni, aki talán kissé nagyot hallott; az öreg néni is füléhez illesztette a hallócsövét, Miller urat pedig - aki a költemény szavalása alatt elaludt - volt kártyapartnere, az ünnepélyes kövér bácsi figyel­mez­tető céllal jól megcsípte az asztal alatt és sikerült is felriasztania a szendergéséből; az öregúr tehát minden további bevezetés nélkül belefogott az alábbi történetbe, amelynek bátorkodunk ezt a címet adni:
THE CONVICT'S RETURNA FEGYENC HAZATÉRÉSE
'When I first settled in this village,' said the old gentleman, 'which is now just five-and-twenty years ago, the most notorious person among my parishioners was a man of the name of Edmunds, who leased a small farm near this spot. He was a morose, savage-hearted, bad man; idle and dissolute in his habits; cruel and ferocious in his disposition. Beyond the few lazy and reckless vagabonds with whom he sauntered away his time in the fields, or sotted in the ale-house, he had not a single friend or acquaintance; no one cared to speak to the man whom many feared, and every one detested--and Edmunds was shunned by all.- Amikor annak idején letelepedtem ebben a faluban - kezdte az öregúr -, vagyis éppen huszonöt esztendővel ezelőtt, egy Edmunds nevű alak volt a leghírhedtebb ember az egész egyházközségemben. Ez az Edmunds egy kis földet bérelt valahol itt a közelben. Komisz, mogorva, szívtelen, rossz ember volt: henye, haszontalan naplopó; tele durvalelkűséggel, garázda vad indulatokkal. Nem volt egyetlenegy barátja vagy ismerőse sem, azon az egy-két munkakerülő hitvány csavargón kívül, akik rendszerint vele együtt lopták a napot a mezőn vagy vele együtt korhelykedtek a kocsmában; hiszen senki sem hajlandó szóba állni olyan emberrel, akitől a többiek félnek, s akit mindenki megvet - márpedig Edmunds ilyen volt, mindenki kerülte a társaságát.
'This man had a wife and one son, who, when I first came here, was about twelve years old. Of the acuteness of that woman's sufferings, of the gentle and enduring manner in which she bore them, of the agony of solicitude with which she reared that boy, no one can form an adequate conception. Heaven forgive me the supposition, if it be an uncharitable one, but I do firmly and in my soul believe, that the man systematically tried for many years to break her heart; but she bore it all for her child's sake, and, however strange it may seem to many, for his father's too; for brute as he was, and cruelly as he had treated her, she had loved him once; and the recollection of what he had been to her, awakened feelings of forbearance and meekness under suffering in her bosom, to which all God's creatures, but women, are strangers.Ennek az Edmundsnak felesége is volt meg egy fia, aki körülbelül tizenkét éves lehetett, amikor én ide kerültem. El sem tudják képzelni, hogy mennyit szenvedett ez a szegény asszony, el sem tudják képzelni, hogy milyen szelíden és türelmesen viselte el a sorsát, hogy milyen keserves gondok közt nevelte fel egyetlen fiát. Isten bocsássa meg nekem, hogy ennyi irgalmatlanságot tételezek fel róla: de szentül hiszem és a lelkem mélyén meg vagyok győződve róla, hogy ez az Edmunds hosszú éveken át szántszándékkal igyekezett sírba inni a feleségét; szegény asszony azonban mindent elviselt a gyermeke kedvéért, sőt, akármilyen furcsának is tűnik, nemcsak a gyermeke, hanem az ura kedvéért is; mert komisz ember volt ugyan és igazán gyalázatosan bánt vele, valaha mégiscsak szerette ezt a férfit; s ha eszébe jutott, hogy egykor mit jelentett neki az ura, meggyötört szívét elárasztotta a megbocsátó szelídség - az az érzés, amelyre Isten teremtményei közül senki más nem képes, csak a nők.
'They were poor--they could not be otherwise when the man pursued such courses; but the woman's unceasing and unwearied exertions, early and late, morning, noon, and night, kept them above actual want. These exertions were but ill repaid. People who passed the spot in the evening--sometimes at a late hour of the night--reported that they had heard the moans and sobs of a woman in distress, and the sound of blows; and more than once, when it was past midnight, the boy knocked softly at the door of a neighbour's house, whither he had been sent, to escape the drunken fury of his unnatural father.Szegények voltak - nem is lehetett ez másként, tekintve, hogy a férfi milyen életmódot folytatott; az asszony azonban szakadatlanul és fáradhatatlanul dolgozott, éjjel-nappal, látástól vakulásig, s így aztán sikerült megmentenie őket a legvégső ínségtől. Önfeláldozásáért hálát­lan­sággal fizettek. Esténként - sokszor késő éjszaka is - a járókelők, akik elmentek az ablakuk alatt, gyakran hallották a kétségbeesett asszony jajveszékelését és zokogását meg ütlegek zaját; s nemegyszer az is megtörtént, hogy a kisfia éjfél után félénken bekopogott a szom­szédok ajtaján, ahová az anyja küldte át, hogy menedéket kérjen a dühöngő, elvetemült, részeg apja elől.
'During the whole of this time, and when the poor creature often bore about her marks of ill-usage and violence which she could not wholly conceal, she was a constant attendant at our little church. Regularly every Sunday, morning and afternoon, she occupied the same seat with the boy at her side; and though they were both poorly dressed--much more so than many of their neighbours who were in a lower station--they were always neat and clean. Every one had a friendly nod and a kind word for "poor Mrs. Edmunds"; and sometimes, when she stopped to exchange a few words with a neighbour at the conclusion of the service in the little row of elm-trees which leads to the church porch, or lingered behind to gaze with a mother's pride and fondness upon her healthy boy, as he sported before her with some little companions, her careworn face would lighten up with an expression of heartfelt gratitude; and she would look, if not cheerful and happy, at least tranquil and contented.A szerencsétlen asszony sokszor magán viselte a komisz bánásmód és erőszakoskodás jeleit, nem tudta elrejteni a verések nyomát; de az egész idő alatt állandóan járt a mi kis templo­munk­ba. Rendszeresen, minden vasárnap délelőtt és vasárnap délután ott ült ugyanabban a padban a kisfiával együtt; s noha mind a ketten nagyon szegényesen voltak öltözve - szegénye­sebben még azoknál is, akik rosszabb sorban éltek, mint ők -, mégis mindig tiszta és rendes volt a ruhájuk. Mindenki barátságosan köszöntötte a „szegény Edmundsnét”, minden­ki­nek volt egy kedves szava hozzá; s olykor-olykor, ha az istentisztelet befejeztével a temp­lom­hoz vezető kis szilfasorban megállt egy-két szót váltani valamelyik szomszédasszonnyal, vagy meglassította a lépteit, hogy anyai büszkeséggel és szeretettel figyelje a játszótársaival hancúrozó egészséges fiacskáját, gondterhelt arca felderült, s ha nem is éppen vidámság és boldogság, de legalábbis békesség és szívből jövő elégedettség, nyugalom látszott rajta.
'Five or six years passed away; the boy had become a robust and well-grown youth. The time that had strengthened the child's slight frame and knit his weak limbs into the strength of manhood had bowed his mother's form, and enfeebled her steps; but the arm that should have supported her was no longer locked in hers; the face that should have cheered her, no more looked upon her own. She occupied her old seat, but there was a vacant one beside her. The Bible was kept as carefully as ever, the places were found and folded down as they used to be: but there was no one to read it with her; and the tears fell thick and fast upon the book, and blotted the words from her eyes. Neighbours were as kind as they were wont to be of old, but she shunned their greetings with averted head. There was no lingering among the old elm-trees now-no cheering anticipations of happiness yet in store. The desolate woman drew her bonnet closer over her face, and walked hurriedly away.Így telt el öt vagy hat esztendő; a fiú közben hatalmas, jól megtermett, markos legénnyé cseperedett. Az idő folyása, amely megizmosította a gyerek törékeny figuráját és férfias erőt öntött zsenge tagjaiba, az anya hátát meggörbítette, s a járását bizonytalanná tette; de akire támaszkodhatott volna, a férfikar már nem karolt belé, s aki felvidíthatta volna a pillantását, már rá sem nézett az édesanyjára. Edmundsné most is a régi helyén ült mindig a templomban, de a mellette levő hely üres volt. A bibliáját ugyanolyan gondosan hordozta magával, mint régen, a textust most is mindig kikereste benne és kihajtotta azon a lapon, mint azelőtt; de most már nem volt senki, aki vele együtt olvassa a szent igéket; s az asszony könnye sűrűn hulldogált a könyvre, s a betűk összefolytak a szeme előtt. Az emberek most is éppen olyan kedvesek voltak hozzá, mint régen, Edmundsné azonban lesütötte a szemét és elfordította a fejét, ha ráköszöntek. Nem állt meg többé tereferélni az öreg szilfák alatt - nem remélt már bizakodva semmi jót a jövendőtől. Szegény, kétségbeesett asszony csak mélyen a szemére húzta a fejkendőjét, és sietett eltűnni az emberek elől.
'Shall I tell you that the young man, who, looking back to the earliest of his childhood's days to which memory and consciousness extended, and carrying his recollection down to that moment, could remember nothing which was not in some way connected with a long series of voluntary privations suffered by his mother for his sake, with ill-usage, and insult, and violence, and all endured for him--shall I tell you, that he, with a reckless disregard for her breaking heart, and a sullen, wilful forgetfulness of all she had done and borne for him, had linked himself with depraved and abandoned men, and was madly pursuing a headlong career, which must bring death to him, and shame to her? Alas for human nature! You have anticipated it long since.Kell-e mondanom, hogy mi történt a fiával, azzal a fiatalemberrel, aki, ha visszagondolt apró gyerekkorára, egész eddigi életére, amióta csak az eszét tudta, emlékei között nem is talál­ha­tott olyat, amely eszébe ne juttatta volna édesanyja mérhetetlen szenvedéseit és nélkülözéseit, a rossz bánásmód, az erőszak és bántalmazások hosszú sorozatát, amiket mind-mind őmiatta viselt el - kell-e mondanom, hogy a fiatalember konok megátalkodottsággal most mindenről megfeledkezett, amit az anyja tett érte s nem törődve azzal sem, ha szegény asszonynak meghasad a szíve bánatában, összeállt mindenféle züllött csavargókkal és olyan életre adta a fejét, amely nyílegyenesen vitte lefelé a lejtőn - rá az akasztófa várt, szegény anyjára pedig a szégyen. Sajnos, nem kell mondanom, mert ismerik úgyis az emberi természetet és alighanem már régen kitalálták!
'The measure of the unhappy woman's misery and misfortune was about to be completed. Numerous offences had been committed in the neighbourhood; the perpetrators remained undiscovered, and their boldness increased. A robbery of a daring and aggravated nature occasioned a vigilance of pursuit, and a strictness of search, they had not calculated on. Young Edmunds was suspected, with three companions. He was apprehended-- committed--tried--condemned--to die.A szerencsétlen asszony keserűségének és boldogtalanságának pohara körülbelül betelt. A környékükön számos bűntettet követtek el; a tetteseket nem találták, s a vakmerőségük egyre fokozódott. Egy hihetetlenül merész és súlyos rablásuk után azonban olyan erélyesen kezdtek bele a nyomozásba, hogy a gonosztevők nem is számítottak rá. A gyanú a fiatal Edmundsra és három társára terelődött. Letartóztatták - bíróság elé állították - letárgyalták a perét és - halálra ítélték.
'The wild and piercing shriek from a woman's voice, which resounded through the court when the solemn sentence was pronounced, rings in my ears at this moment. That cry struck a terror to the culprit's heart, which trial, condemnation--the approach of death itself, had failed to awaken. The lips which had been compressed in dogged sullenness throughout, quivered and parted involuntarily; the face turned ashy pale as the cold perspiration broke forth from every pore; the sturdy limbs of the felon trembled, and he staggered in the dock.Még ma is a fülembe cseng az az éles, vad női sikoltás, amely végighasított a tárgyalótermen, amikor kihirdették ünnepélyesen a súlyos ítéletet. Még a bűnös szívét is megdermesztette ez a sikoltás, pedig sem a vád, sem a kihallgatás, sem az ítélet, még a halál szele sem tudta felrázni a lelkiismeretét. A szája, amelyet makacsul összeszorított mindvégig, most megremegett és akaratlanul is kinyílt; arca hamuszürkére vált és a hideg verejték ütött ki a homlokán; reszketni kezdett a fiatal gonosztevő és visszatántorgott a vádlottak padjába.
'In the first transports of her mental anguish, the suffering mother threw herself on her knees at my feet, and fervently sought the Almighty Being who had hitherto supported her in all her troubles to release her from a world of woe and misery, and to spare the life of her only child. A burst of grief, and a violent struggle, such as I hope I may never have to witness again, succeeded. I knew that her heart was breaking from that hour; but I never once heard complaint or murmur escape her lips.A kétségbeesett asszony lelki gyötrelmeinek első rohamában térdre esett előttem és buzgón fohászkodni kezdett a Mindenhatóhoz, aki erőt adott neki eddigi szenvedéseiben, hogy szabadítsa őt ki ebből a siralomvölgyéből és könyörüljön meg egyetlen gyermekén, kímélje meg a fia életét. Aztán kitört belőle szörnyű fájdalma, olyan hevességgel, olyan elkeseredett­séggel, amilyennek, remélem, soha többé nem leszek tanúja. Tudtam, hogy abban az órában örökre megtört a szíve, de sem panasz, sem zúgolódás nem hagyta el az ajkát soha többé.
'It was a piteous spectacle to see that woman in the prison-yard from day to day, eagerly and fervently attempting, by affection and entreaty, to soften the hard heart of her obdurate son. It was in vain. He remained moody, obstinate, and unmoved. Not even the unlooked-for commutation of his sentence to transportation for fourteen years, softened for an instant the sullen hardihood of his demeanour.Szomorú látvány volt szegény asszony, ahogy napról napra megjelent a börtönudvaron és odaadó szeretettel, rimánkodással, minden igyekezetével próbálta meglágyítani konok fiának a hajthatatlan szívét. De hát hasztalan. A fiatal Edmunds nem rendült meg, konok maradt és mogorva. A halálos ítéletét váratlanul tizennégy évi kényszermunkára változtatták át, de még ez a nem remélt kegyelem sem tudta megtörni egy pillanatra sem a csökönyös, elszánt dacosságát.
'But the spirit of resignation and endurance that had so long upheld her, was unable to contend against bodily weakness and infirmity. She fell sick. She dragged her tottering limbs from the bed to visit her son once more, but her strength failed her, and she sank powerless on the ground.Edmundsné lemondó odaadása és végtelen türelme azonban, ami oly sokáig tartotta benne a lelket, végül is nem tudott megbirkózni a betegségével és testi gyengeségével. Ágynak dőlt. Megpróbált ugyan feltápászkodni, hogy remegő lábbal még egyszer elvánszorogjon a fiához, de elhagyta az ereje és aléltan lerogyott a földre.
'And now the boasted coldness and indifference of the young man were tested indeed; and the retribution that fell heavily upon him nearly drove him mad. A day passed away and his mother was not there; another flew by, and she came not near him; a third evening arrived, and yet he had not seen her--, and in four- and-twenty hours he was to be separated from her, perhaps for ever. Oh! how the long-forgotten thoughts of former days rushed upon his mind, as he almost ran up and down the narrow yard-- as if intelligence would arrive the sooner for his hurrying--and how bitterly a sense of his helplessness and desolation rushed upon him, when he heard the truth! His mother, the only parent he had ever known, lay ill--it might be, dying--within one mile of the ground he stood on; were he free and unfettered, a few minutes would place him by her side. He rushed to the gate, and grasping the iron rails with the energy of desperation, shook it till it rang again, and threw himself against the thick wall as if to force a passage through the stone; but the strong building mocked his feeble efforts, and he beat his hands together and wept like a child.A közönyösségével, nemtörődömségével hetvenkedő fiatalembernek most aztán kemény próbát kellett kiállnia; súlyosan megbűnhődött a viselkedéséért, közel járt hozzá, hogy bele­őrüljön. Elmúlt egy nap és az anyja nem jött; elmúlt egy második nap, de az asszony nem látogatta meg; a harmadik nap este is elérkezett és még mindig nem jött az anyja; pedig huszonnégy óra múlva el kellett válnia tőle - s talán örökre. Ó! hogy megrohanták most a rég-feledett gyerekkori emlékei, mialatt szinte futva járt fel-alá a szűk börtönudvaron - mintha a futásával siettetni tudná a várva várt híreket -, s a tehetetlenségnek és az elhagyatottságnak milyen keserű érzése szorította össze a szívét, amikor megtudta az igazat! Az édesanyja, egyetlen hozzátartozója, betegen fekszik - talán haldoklik is már - egy mérföldnyire tőle; ha szabad ember volna, ha nem bilincselték volna meg, egy-két perc alatt odaérhetne hozzá. A kapuhoz rohant és kétségbeesett erővel kezdte rázni a vasrácsokat, csak úgy remegett a kapu, olyan vadul rázta; aztán nekivetette magát a vastag kőfalnak, mintha keresztül akarná fúrni magát a köveken; de az erős falak csak nevették hiábavaló erőlködését, s a fiatalember végül összekulcsolta a két kezét és sírt, mint egy kisgyerek.
'I bore the mother's forgiveness and blessing to her son in prison; and I carried the solemn assurance of repentance, and his fervent supplication for pardon, to her sick-bed. I heard, with pity and compassion, the repentant man devise a thousand little plans for her comfort and support when he returned; but I knew that many months before he could reach his place of destination, his mother would be no longer of this world.Én vittem el a börtönbe a fiúnak az anyja bocsánatát és áldását; s én vittem el az asszony betegágyához is a fiú üzenetét, esdeklő bocsánatkérését és ünnepélyes ígéretét, hogy töredel­mesen megbánta a bűneit. Szánalommal hallgattam a bűnbánó fiatalember százféle tervez­getéseit, hogy miként támogatja és segíti majd az édesanyját, ha hazakerül újra; tudtam jól, hogy szegény asszony hónapokkal előbb el fogja hagyni ezt az árnyékvilágot, még mielőtt a fia egyáltalán megérkezne száműzetése helyére, ahová kényszermunkára deportálják.
'He was removed by night. A few weeks afterwards the poor woman's soul took its flight, I confidently hope, and solemnly believe, to a place of eternal happiness and rest. I performed the burial service over her remains. She lies in our little churchyard. There is no stone at her grave's head. Her sorrows were known to man; her virtues to God.A fiút éjszaka vitték el. Néhány hét múlva a szegény asszony lelke is elszállt, ahogy szentül hiszem és bizton remélem, az örök béke és boldogság honába. Én temettem el. Földi maradványai itt nyugszanak a mi kis temetőnkben. Sírkő nem jelzi a helyét. Szenvedéseiről tudtak az emberek; erényeit számon tartja az Úr.
'it had been arranged previously to the convict's departure, that he should write to his mother as soon as he could obtain permission, and that the letter should be addressed to me. The father had positively refused to see his son from the moment of his apprehension; and it was a matter of indifference to him whether he lived or died. Many years passed over without any intelligence of him; and when more than half his term of transportation had expired, and I had received no letter, I concluded him to be dead, as, indeed, I almost hoped he might be.Mielőtt a fiút elvitték volna, megbeszéltük vele, hogy mihelyt engedélyt kap, ír majd az anyjának és a levelet hozzám címezi. Az apja látni sem akarta a fiát attól a perctől fogva, hogy letartóztatták; tökéletesen közömbös volt neki, hogy él-e, hal-e a gyereke. Sok-sok esztendő eltelt anélkül, hogy bármiféle hírt kaptunk volna felőle; s amikor a büntetése idejének a fele is eltelt és még mindig nem kaptam tőle levelet, arra a következtetésre jutottam, hogy nyilván meghalt - vagyis őszintén szólva szinte reméltem, hogy így történt.
'Edmunds, however, had been sent a considerable distance up the country on his arrival at the settlement; and to this circumstance, perhaps, may be attributed the fact, that though several letters were despatched, none of them ever reached my hands. He remained in the same place during the whole fourteen years. At the expiration of the term, steadily adhering to his old resolution and the pledge he gave his mother, he made his way back to England amidst innumerable difficulties, and returned, on foot, to his native place.Edmunds azonban élt; amikor megérkezett a fegyenctelepre, tovább vitték, messzire, a gyarmat belsejébe; s alighanem ezzel magyarázható, hogy noha több levelet is útnak indított, egy se jutott el hozzám közülük. A büntetése egész idejét, mind a tizennégy esztendőt ott töltötte, azon a helyen. Amikor letelt az ideje, régi elhatározásához híven, s szilárdan kitartva anyjának tett fogadalma mellett, nekivágott az óceánnak és számtalan nehézség árán sikerült is visszajutnia Angliába, s végül - gyalogszerrel - a szülőfalujába.
'On a fine Sunday evening, in the month of August, John Edmunds set foot in the village he had left with shame and disgrace seventeen years before. His nearest way lay through the churchyard. The man's heart swelled as he crossed the stile. The tall old elms, through whose branches the declining sun cast here and there a rich ray of light upon the shady part, awakened the associations of his earliest days. He pictured himself as he was then, clinging to his mother's hand, and walking peacefully to church. He remembered how he used to look up into her pale face; and how her eyes would sometimes fill with tears as she gazed upon his features--tears which fell hot upon his forehead as she stooped to kiss him, and made him weep too, although he little knew then what bitter tears hers were. He thought how often he had run merrily down that path with some childish playfellow, looking back, ever and again, to catch his mother's smile, or hear her gentle voice; and then a veil seemed lifted from his memory, and words of kindness unrequited, and warnings despised, and promises broken, thronged upon his recollection till his heart failed him, and he could bear it no longer.Egy szép augusztusi napon, vasárnap estefelé, John Edmunds hazaérkezett a falujába, amelyet csúfosan és megszégyenítve kellett elhagynia tizenhét évvel azelőtt. A temetőn s a templom udvarán vezetett keresztül az útja. Nyugtalanul kezdett dobogni a szíve, ahogy kiért a kis fa­sorba. A magas, öreg szilfák lombján imitt-amott átvilágított a leszálló nap, pazar, verőfényes csíkokat rajzolt az árnyékos sétányra, s eszébe juttatta Edmundsnak legrégibb emlékeit, gyerekkorát. Szinte látta magát, anyja kezébe fogózkodva, amint csöndesen ballagnak a templom felé. Emlékezett rá, ahogy mindig felnézett édesanyja sápadt arcára; ahogy az anyja szeme sokszor megtelt könnyel, mialatt a fiát nézte - forró könnyekkel, amelyek rá-rácsöppentek a homlokára, ha az asszony lehajolt hozzá, hogy megcsókolja -, s ahogy ő maga is sírva fakadt ilyenkor, ámbár még fogalma sem volt, hogy milyen keserű könnyek ezek. Eszébe jutott, hogy hányszor futott végig ezen a kis fasoron, jókedvűen, valamelyik kis játszópajtásával, vissza-visszanézegetve minduntalan, hogy lássa anyja mosolyát és hallja a kedves hangját; aztán, mintha egy fátyol lebbent volna fel előtte, egyszerre elárasztották emlékezetét anyja viszonzatlanul hagyott gyöngéd szavai, meg nem fogadott intelmei, sok-sok megszegett ígérete - s végül úgy összeszorult a szíve, hogy nem tudott tovább gondolkozni.
He entered the church. The evening service was concluded and the congregation had dispersed, but it was not yet closed. His steps echoed through the low building with a hollow sound, and he almost feared to be alone, it was so still and quiet. He looked round him. Nothing was changed. The place seemed smaller than it used to be; but there were the old monuments on which he had gazed with childish awe a thousand times; the little pulpit with its faded cushion; the Communion table before which he had so often repeated the Commandments he had reverenced as a child, and forgotten as a man. He approached the old seat; it looked cold and desolate. The cushion had been removed, and the Bible was not there. Perhaps his mother now occupied a poorer seat, or possibly she had grown infirm and could not reach the church alone. He dared not think of what he feared. A cold feeling crept over him, and he trembled violently as he turned away.Belépett a templomba. Az esti istentisztelet már véget ért, a gyülekezet már szétoszlott, de a templom még nyitva volt. Az alacsony épületben tompán visszhangzottak a léptei, s szinte félt itt egyedül, olyan csönd volt és olyan nyugalom. Körülnézett. Semmi nem változott. A templom kisebbnek látszott, mint régen, de itt voltak mind a régi síremlékek, melyekre olyan sokszor bámult fel valaha, gyerekes áhítattal; itt volt a kis szószék, fakó bársonypárnájával; itt volt az úrasztala, amely előtt annyiszor mondta el a tízparancsolatot - a gyerekkorában tanult és tisztelt, férfikorában megszegett parancsolatokat. A régi padjuk felé közeledett; ridegnek, elhagyatottnak látszott most. A párnáját elvitték, s a biblia sem volt a helyén. Talán most másutt szokott ülni az anyja, talán egy szegényesebb helyen, vagy esetleg megrokkant és nem tud egyedül eljönni a templomba. Nem mert arra gondolni, amitől úgy félt. Hideg borzongás futott végig rajta és egész testében reszketett, ahogy visszafordult, hogy kifelé induljon.
An old man entered the porch just as he reached it. Edmunds started back, for he knew him well; many a time he had watched him digging graves in the churchyard. What would he say to the returned convict?A templom bejáratában összetalálkozott egy öreg emberrel. Edmunds hátrahőkölt, mert rögtön megismerte; nagyon sokszor nézte valaha ezt az öreget munkája közben, ahogy ásta a sírokat a temetőben. Vajon mit szól majd ez az öreg sírásó a hazatért fegyenchez?
'The old man raised his eyes to the stranger's face, bade him "good-evening," and walked slowly on. He had forgotten him.Az öreg felnézett rá, odaköszönt neki: „Jó estét”, aztán ballagott tovább. Nem ismerte meg.
'He walked down the hill, and through the village. The weather was warm, and the people were sitting at their doors, or strolling in their little gardens as he passed, enjoying the serenity of the evening, and their rest from labour. Many a look was turned towards him, and many a doubtful glance he cast on either side to see whether any knew and shunned him. There were strange faces in almost every house; in some he recognised the burly form of some old schoolfellow--a boy when he last saw him--surrounded by a troop of merry children; in others he saw, seated in an easy-chair at a cottage door, a feeble and infirm old man, whom he only remembered as a hale and hearty labourer; but they had all forgotten him, and he passed on unknown.Edmunds lesétált a domboldalon, keresztülvágott a falun. Meleg nyári este volt, az emberek kint ültek a kapuban, vagy a kis kertjükben őgyelegtek, élvezték a derűs alkonyatot és a jóleső pihenést a munka után. Ahogy elhaladt a házak mellett, sokan feléje fordultak, s ő is bizony­talanul pillantgatott jobbra-balra, figyelte, hogy ráismer-e valaki, kerüli-e valaki a volt fegyenc pillantását. De majdnem mindenütt idegen arcokat látott; némelyikben ugyan felis­mer­te egyik-másik megpocakosodott egykori iskolatársát - aki még gyerek volt, amikor utoljára látták egymást -, s most saját családja vidám körében üldögél, jókedvű gyerekei közt; másutt meg egy bágyadt, rokkant öreg férfi pihent karosszékében a háza ajtajában, akire Edmunds még úgy emlékezett, mint erős, egészséges munkásemberre; de valamennyien elfelejtették már őt, nem ismertek rá, idegenként haladt át a falun.
'The last soft light of the setting sun had fallen on the earth, casting a rich glow on the yellow corn sheaves, and lengthening the shadows of the orchard trees, as he stood before the old house --the home of his infancy--to which his heart had yearned with an intensity of affection not to be described, through long and weary years of captivity and sorrow. The paling was low, though he well remembered the time that it had seemed a high wall to him; and he looked over into the old garden. There were more seeds and gayer flowers than there used to be, but there were the old trees still--the very tree under which he had lain a thousand times when tired of playing in the sun, and felt the soft, mild sleep of happy boyhood steal gently upon him. There were voices within the house. He listened, but they fell strangely upon his ear; he knew them not. They were merry too; and he well knew that his poor old mother could not be cheerful, and he away. The door opened, and a group of little children bounded out, shouting and romping. The father, with a little boy in his arms, appeared at the door, and they crowded round him, clapping their tiny hands, and dragging him out, to join their joyous sports. The convict thought on the many times he had shrunk from his father's sight in that very place. He remembered how often he had buried his trembling head beneath the bedclothes, and heard the harsh word, and the hard stripe, and his mother's wailing; and though the man sobbed aloud with agony of mind as he left the spot, his fist was clenched, and his teeth were set, in a fierce and deadly passion.A lehanyatló nap utolsó szelíd sugara szántott végig a földeken, dúsan megaranyozva a sárga búzakévéket, hosszúra nyújtva a gyümölcsfák árnyékát, amikor Edmunds megállt az öreg házuk előtt - gyerekkori otthona előtt -, ahová a fogság és a szenvedés hosszú, keserves évei alatt olyan leírhatatlan honvággyal epekedett mindig vissza. A kerítése most alacsonynak látszott, pedig jól emlékezett rá, hogy valaha milyen magas falnak tűnt fel a szemében; belesett a kerítés fölött az öreg kertbe. Most több vetemény és tarkább virágok voltak benne, mint régen, de ott álltak még az öreg fák - megvolt az a fa is, amelynek lombja alatt, ki tudja, hányszor, heverészett, ha elfáradt a játszadozásban, s amelynek árnyékában annyiszor érezte szelíden a szemhéjára lopakodni a boldog gyerekkor lágy, édes álmát. A házból hangok hallatszottak ki. Fülelt, de a hangok csengése idegen volt neki; nem ismerte őket. Azonfelül élénk, jókedvű hangok voltak ezek; márpedig jól tudta, hogy szegény öreg édesanyjának nemigen csenghet ilyen vidáman a hangja, amíg ő távol van. Kinyílt az ajtó és zajos, lármás, hancúrozó gyereksereg tódult ki rajta. Az apjuk is megjelent a küszöbön, karján az egyik kisfiával, s az apróságok körülfogták a férfit, nyújtogatták neki pici kezüket, ráncigálták kifelé, hogy vegyen részt ő is a játékukban. A fegyencnek eszébe jutott, hogy ugyanezen a szent helyen milyen sokszor bújt, menekült ő valaha az apja pillantása elől. Eszébe jutott, hogy hányszor húzta magára remegve a paplant, hányszor hallgatta apja durva szitkozódását, a vad ütlegeket, édesanyja jajgatását; s bár hangosan felzokogott a gyötrelmes emlékein, ahogy tovább ment, a keze ökölbe szorult, s a fogát is összeszorította, elszánt, keserű indulattal.
'And such was the return to which he had looked through the weary perspective of many years, and for which he had undergone so much suffering! No face of welcome, no look of forgiveness, no house to receive, no hand to help him--and this too in the old village. What was his loneliness in the wild, thick woods, where man was never seen, to this!Így sikerült a hazatérése - a hazatérése, amire oly sok nehéz esztendőn át készült, s amiért annyi szenvedést elviselt! Senki sem várta, senki sem fogadta megbocsátó pillantással, nem volt hová betérnie, segítő kezét senki sem nyújtotta feléje -, pedig ez volt az ő szülőfaluja. Árvábbnak, elhagyatottabbnak érezte itt magát, mint a sűrű, irdatlan gyarmati őserdőben, ahol pedig ember még sohasem járt előtte!
'He felt that in the distant land of his bondage and infamy, he had thought of his native place as it was when he left it; and not as it would be when he returned. The sad reality struck coldly at his heart, and his spirit sank within him. He had not courage to make inquiries, or to present himself to the only person who was likely to receive him with kindness and compassion. He walked slowly on; and shunning the roadside like a guilty man, turned into a meadow he well remembered; and covering his face with his hands, threw himself upon the grass.Rabságának és gyalázatának idején, abban a távoli, tengeren túli országban, mindig csak arra a szülőfalujára gondolt vissza, amelyet elhagyott; s nem arra, ahová visszatér majd. A szomorú valóság most összeszorította a szívét, s csüggedés fogta el. Nem volt bátorsága kérdezősködni s nem mert bekopogni ahhoz az egyetlen emberhez sem, aki minden valószínűség szerint barátságosan és részvéttel fogadta volna. Lassan odábbállt; eloldalgott, szinte bűntudatosan elkerülte még az országutat is, letért egy ismerős rétre; aztán kezébe temette az arcát, és levetette magát a fűbe.
'He had not observed that a man was lying on the bank beside him; his garments rustled as he turned round to steal a look at the new-comer; and Edmunds raised his head.Nem vette észre, hogy az árok szélén valaki ott hever mellette; az idegen azonban megfordult, hogy egy pillantást vessen a jövevényre, s a zajra Edmunds is felnézett.
'The man had moved into a sitting posture. His body was much bent, and his face was wrinkled and yellow. His dress denoted him an inmate of the workhouse: he had the appearance of being very old, but it looked more the effect of dissipation or disease, than the length of years. He was staring hard at the stranger, and though his eyes were lustreless and heavy at first, they appeared to glow with an unnatural and alarmed expression after they had been fixed upon him for a short time, until they seemed to be starting from their sockets. Edmunds gradually raised himself to his knees, and looked more and more earnestly on the old man's face. They gazed upon each other in silence.A másik férfi felült. A háta hajlott volt, az arca csupa ránc és sárga, fakó. Az öltözete elárulta, hogy a dologház bennlakója; nagyon öregnek látszott, de nem annyira az évei száma alapján, mint inkább a züllött életmód és a betegsége miatt. Most vadul rámeredt a fegyencre, s ámbár a szeme először fénytelennek, megtörtnek látszott, ahogy nézte-nézte a másikat, lassan riadt és természetellenes tűzzel kezdett csillogni, végül pedig úgy kidülledt mind a kettő, mintha ki akarna ugrani a helyéből. Edmunds lassan feltérdelt s egyre jobban elkomolyodott, ahogy farkasszemet nézett az öreggel. Szótlanul, némán meredtek egymásra.
'The old man was ghastly pale. He shuddered and tottered to his feet. Edmunds sprang to his. He stepped back a pace or two. Edmunds advanced.Az öreg férfit halálos sápadtság öntötte el. Tántorogva talpra állt. Edmunds odaugrott hozzá. Az öreg hátrált egy-két lépést. Edmunds ment utána.
'"Let me hear you speak," said the convict, in a thick, broken voice.- Szóljon hát egy szót - mondta a fegyenc rekedt, mély hangon.
'"Stand off!" cried the old man, with a dreadful oath.- Takarodj! - kiáltott fel az öreg, egy iszonyatosat káromkodva.
The convict drew closer to him.A fegyenc közelebb lépett hozzá.
'"Stand off!" shrieked the old man. Furious with terror, he raised his stick, and struck Edmunds a heavy blow across the face.- Takarodj! - rikácsolta az öreg. Dühtől tajtékozva felemelte a botját és keményen végigvágott vele Edmunds arcán.
'"Father--devil!" murmured the convict between his set teeth. He rushed wildly forward, and clenched the old man by the throat--but he was his father; and his arm fell powerless by his side.- Apám... gaz ördög! - sziszegte a fegyenc a foga közt. Szilaj dühvel nekiugrott az öregnek és torkon ragadta - de hát az apja volt; lehullott róla a két keze tehetetlenül.
The old man uttered a loud yell which rang through the lonely fields like the howl of an evil spirit. His face turned black, the gore rushed from his mouth and nose, and dyed the grass a deep, dark red, as he staggered and fell. He had ruptured a blood-vessel, and he was a dead man before his son could raise him.Az öreg emberből szörnyű üvöltés szakadt ki, s úgy szállt végig az elhagyatott szántóföldeken, mint a gonosz sátán bömbölése. Elsötétedett az arca; orrán, száján ömleni kezdett a vér s bíborvörösre festette a füvet, ahogy tántorogva lerogyott. Megpattant benne egy ér s halott volt, mielőtt a fia felemelhette volna a földről.
'In that corner of the churchyard,' said the old gentleman, after a silence of a few moments, 'in that corner of the churchyard of which I have before spoken, there lies buried a man who was in my employment for three years after this event, and who was truly contrite, penitent, and humbled, if ever man was. No one save myself knew in that man's lifetime who he was, or whence he came--it was John Edmunds, the returned convict.'- A temetőnek abban a sarkában - tette hozzá az öreg lelkész, néhány percnyi hallgatás után -, a temetőnek abban a szögletében, amelyről az előbb beszéltem, ott nyugszik egy ember, aki ettől a naptól számítva három éven át az én szolgálatomban állt; s akiből igazán töredelmes, bűnbánó és alázatos ember lett; ha valaha is valaki megbánta a vétkét, hát ő igazán megbánta. Amíg élt, rajtam kívül senki sem tudta, hogy kicsoda, honnét jött... mert John Edmunds volt, a hazatért fegyenc.
CHAPTER VII HOW Mr. WINKLE, INSTEAD OF SHOOTING AT THE PIGEON AND KILLING THE CROW, SHOT AT THE CROW AND WOUNDED THE PIGEON; HOW THE DINGLEY DELL CRICKET CLUB PLAYED ALL-MUGGLETON, AND HOW ALL- MUGGLETON DINED AT THE DINGLEY DELL EXPENSE; WITH OTHER INTERESTING AND INSTRUCTIVE MATTERSHETEDIK FEJEZET: Winkle úr ahelyett, hogy a galambra célozna és a varjút lőné le, varjúra lő és a galambot sebzi meg. A Dingley Dell Krikett Klub All-Muggleton ellen játszik, All-Muggleton viszont Dingley Dell költségére vacsorázik; s egyéb érdekes és tanulságos dolgok
The fatiguing adventures of the day or the somniferous influence of the clergyman's tale operated so strongly on the drowsy tendencies of Mr. Pickwick, that in less than five minutes after he had been shown to his comfortable bedroom he fell into a sound and dreamless sleep, from which he was only awakened by the morning sun darting his bright beams reproachfully into the apartment. Mr. Pickwick was no sluggard, and he sprang like an ardent warrior from his tent-bedstead.Viszontagságos utazásuk fáradalmai, vagy talán a lelkész elbeszélésének álomba ringató hatása olyan erős befolyást gyakorolt Pickwick úr alvószerveire, hogy miután felkísérték kényelmes szobájába, öt percen belül jóízű, mély álomba merült és csak arra ébredt fel, hogy a reggeli nap már szemrehányóan besüt hozzá. Pickwick úr nem volt álomszuszék; máris kiugrott a függönyös ágyból, mint egy szilaj harcos a sátrából.
'Pleasant, pleasant country,' sighed the enthusiastic gentleman, as he opened his lattice window. 'Who could live to gaze from day to day on bricks and slates who had once felt the influence of a scene like this? Who could continue to exist where there are no cows but the cows on the chimney-pots; nothing redolent of Pan but pan-tiles; no crop but stone crop? Who could bear to drag out a life in such a spot? Who, I ask, could endure it?'- De gyönyörű is a vidék - sóhajtott fel a lelkes férfiú, ahogy kinyitotta a rácsos ablakát. - Hogyan is tud a városban élni, örökké csak téglák, háztetők, kőfalak közt tengődni, aki egyszer életében gyönyörködhetett egy ilyen tájban? Hogyan is lehet olyan helyen lakni, ahol nincsenek kakasok, csak szélkakasok, ahol nincsen aratás, csak egy csomó kőrakás, ahol nincsenek virágos rétek, csak a ködös, füstös levegő, amit beszívni is vétek? Hogyan is tengetheti az életét az ember ilyen helyeken? Hát el lehet ezt viselni egyáltalán, kérdem én?
and, having cross-examined solitude after the most approved precedents, at considerable length, Mr. Pickwick thrust his head out of the lattice and looked around him.Pickwick úr, miután még egy sereg hasonló költői keresztkérdést tett fel a semminek, a legjelesebb elődjei nyomán, alaposan részletezve a dolgot, végül kidugta a fejét a rács közt és szétnézett a tájon.
The rich, sweet smell of the hay-ricks rose to his chamber window; the hundred perfumes of the little flower-garden beneath scented the air around; the deep-green meadows shone in the morning dew that glistened on every leaf as it trembled in the gentle air; and the birds sang as if every sparkling drop were to them a fountain of inspiration. Mr. Pickwick fell into an enchanting and delicious reverie.A szobája ablakából is érezni lehetett a szénaboglyák tömény, édes illatát; az ablaka alatti kis virágoskert százféle illatszere megszagosította a levegőt; a sötétzöld mezők csak úgy csillog­tak, mert a reggeli harmat még ott rezgett minden kis fűszálon, minden remegő levélkén; a madarak pedig úgy énekeltek, mintha ezekből a fényes kis harmatcsöppekből merítettek volna ihletet a dalhoz. Pickwick úr, a gyönyörűségtől elbűvölve, ábrándozásba merült.
'Hollo!' was the sound that roused him.- Halló! - kiáltotta valaki.
He looked to the right, but he saw nobody; his eyes wandered to the left, and pierced the prospect; he stared into the sky, but he wasn't wanted there; and then he did what a common mind would have done at once--looked into the garden, and there saw Mr. Wardle.Pickwick úr felocsúdott álmodozásából; jobbra nézett, de nem látott ott senkit; balra nézett, s a szeme elkalandozott egészen a láthatárig; felbámult az égre, de úgy látszik, nem onnét szólították; aztán végre azt tette, amit minden közönséges elme rögtön tett volna - tudniillik lenézett a kertbe és meg is pillantotta ott Wardle urat.
'How are you?' said the good-humoured individual, out of breath with his own anticipations of pleasure.'Beautiful morning, ain't it? Glad to see you up so early. Make haste down, and come out. I'll wait for you here.'- Jó reggelt! - köszönt rá a jó kedélyű öregúr, aki maga is izgatottnak látszott, tele volt boldog várakozással. - Gyönyörű időnk van, ugye? Örülök, hogy már ilyen korán felkelt. Siessen az öltözködéssel, aztán jöjjön le. Majd itt megvárom.
Mr. Pickwick needed no second invitation. Ten minutes sufficed for the completion of his toilet, and at the expiration of that time he was by the old gentleman's side.Pickwick urat kétszer sem kellett biztatni. Tíz perc alatt befejezte az öltözködését, s máris lent volt az öregúrnál.
'Hollo!' said Mr. Pickwick in his turn, seeing that his companion was armed with a gun, and that another lay ready on the grass; 'what's going forward?'- Jó reggelt! - mondta Pickwick úr is. - Mire készülődnek? - kérdezte, látván, hogy házi­gazdájuk egy puskával van felfegyverkezve, egy másik puska pedig ott hever a fűben.
'Why, your friend and I,' replied the host, 'are going out rook- shooting before breakfast. He's a very good shot, ain't he?'- Ó - felelte az öregúr -, csak kimegyünk a barátjával együtt egy kicsit varjászni, reggeli előtt. Nagy vadász a barátja, ugye, jó lövő?
'I've heard him say he's a capital one,' replied Mr. Pickwick, 'but I never saw him aim at anything.'- Azt állítja magáról, hogy remek céllövő - mondta Pickwick úr -, én azonban még soha nem láttam őt célba lőni.
'Well,' said the host, 'I wish he'd come. Joe--Joe!'- No hát, csak jönne már - mondta a házigazdájuk. - Joe, Joe!
The fat boy, who under the exciting influence of the morning did not appear to be more than three parts and a fraction asleep, emerged from the house.A hájas fiú, aki a szép reggel vérpezsdítő hatására nem aludt egészen, csak háromnegyed részben, felbukkant valamelyik ajtóban.
'Go up, and call the gentleman, and tell him he'll find me and Mr. Pickwick in the rookery. Show the gentleman the way there; d'ye hear?'- Eredj, Joe, szólj annak az úrnak, mondd meg neki, hogy jöjjön le, a varjúsoron várjuk őt Pickwick úrral együtt. Majd mutasd meg neki az utat, érted?
The boy departed to execute his commission; and the host, carrying both guns like a second Robinson Crusoe, led the way from the garden.A fiú felment, hogy eleget tegyen ennek a megbízatásnak; a házigazda pedig elindult kifelé a kertből, vállára akasztva mind a két puskát, mint egy új Robinson Crusoe, Pickwick úrral a nyomában.
'This is the place,' said the old gentleman, pausing after a few minutes walking, in an avenue of trees. The information was unnecessary; for the incessant cawing of the unconscious rooks sufficiently indicated their whereabouts.- Helyben vagyunk - mondta az öregúr, miután néhány percnyi gyaloglás után megérkeztek egy fasorba. Egyébként ezt fölösleges is volt mondania; a mit sem sejtő varjak szakadatlan károgása úgyis elárulta, hogy hol járnak.
The old gentleman laid one gun on the ground, and loaded the other.Az öregúr az egyik puskát lerakta a földre, a másikat pedig megtöltötte.
'Here they are,' said Mr. Pickwick;- No, megjöttek - mondta Pickwick úr.
and, as he spoke, the forms of Mr. Tupman, Mr. Snodgrass, and Mr. Winkle appeared in the distance. The fat boy, not being quite certain which gentleman he was directed to call, had with peculiar sagacity, and to prevent the possibility of any mistake, called them all.Csakugyan, máris feltűnt a közelükben Tupman úr, Snodgrass úr és Winkle úr körvonala. A hájas fiú, nem lévén biztos benne, hogy melyik urat is kell hívnia, rendkívüli bölcsességgel úgy oldotta meg a kérdést, hogy lehívta mind a hármukat, nehogy tévedés történjék.
'Come along,' shouted the old gentleman, addressing Mr. Winkle; 'a keen hand like you ought to have been up long ago, even to such poor work as this.'- Jöjjön, jöjjön - kiáltott rá a házigazda Winkle úrra. - Egy ilyen vérbeli vadászembernek már rég talpon kéne lennie, még ha csak ilyen apróságról van is szó, mint ez a néhány varjú.
Mr. Winkle responded with a forced smile, and took up the spare gun with an expression of countenance which a metaphysical rook, impressed with a foreboding of his approaching death by violence, may be supposed to assume. It might have been keenness, but it looked remarkably like misery.Winkle úr kényszeredett mosollyal válaszolt csupán, aztán felemelte a másik puskát, olyan arckifejezéssel, amilyent csak egy képzeletbeli varjútól várhatnánk el, amelyik éppen érzi közeledni erőszakos halála óráját. Lehetséges, hogy így fest a vérbeli vadászember tettre kész arckifejezése, mindenesetre feltűnően hasonlított egy elkeseredett ábrázathoz.
The old gentleman nodded; and two ragged boys who had been marshalled to the spot under the direction of the infant Lambert, forthwith commenced climbing up two of the trees.Az öregúr intett; aztán két toprongyos gyerek, akik az ifjú Lambert4 vezetésével jelentek meg a színen, nyomban elkezdett mászni felfelé egy-egy fára.
'What are these lads for?' inquired Mr. Pickwick abruptly. He was rather alarmed; for he was not quite certain but that the distress of the agricultural interest, about which he had often heard a great deal, might have compelled the small boys attached to the soil to earn a precarious and hazardous subsistence by making marks of themselves for inexperienced sportsmen.- Mit csinálnak ezek a kölykök? - kérdezte Pickwick úr ijedten. Hirtelen egészen megrémült; az a gyanúja támadt ugyanis, hogy a mezőgazdaság rossz helyzete, amelyről annyit hallott már beszélni, esetleg arra kényszeríti ezeket a kis parasztgyerekeket, hogy céltáblául szolgáljanak a gyakorlatlan vadászoknak, és ilyen bizonytalan és kockázatos módon keressék meg a kenye­rüket.
'Only to start the game,' replied Mr. Wardle, laughing.- Csak segítenek megkezdeni a vadászatot - felelte Wardle úr nevetve.
'To what?' inquired Mr. Pickwick.- Mit csinálnak? - kérdezte Pickwick úr.
'Why, in plain English, to frighten the rooks.'- Ej, hát felriasztják a varjakat - mondta a házigazdájuk.
'Oh, is that all?'- Ó, hát csak erről van szó?
'You are satisfied?'- Csak erről. Most már megnyugodott?
'Quite.'- Meg, meg.
'Very well. Shall I begin?'- Akkor jól van. Kezdjem én?
'If you please,' said Mr. Winkle, glad of any respite.- Parancsoljon - mondta Winkle úr, boldogan, hogy ezzel is időt nyert.
'Stand aside, then. Now for it.'- Álljanak hát félre. No, kezdjük.
The boy shouted, and shook a branch with a nest on it. Half a dozen young rooks in violent conversation, flew out to ask what the matter was. The old gentleman fired by way of reply. Down fell one bird, and off flew the others.Az egyik fiú ordibálni kezdett és megrázta azt az ágat, amelyiken egy varjúfészek volt. Zajos károgással repült fel egy csomó fiatal varjú, körülnézni, hogy voltaképpen mi történt. Az öregúr feleletként közéjük durrantott. Egy varjú leesett, a többi elrepült.
'Take him up, Joe,' said the old gentleman.- Szedd fel, Joe - mondta az öregúr.
There was a smile upon the youth's face as he advanced. Indistinct visions of rook-pie floated through his imagination. He laughed as he retired with the bird--it was a plump one.A hájas fiú ábrázata széles mosolyra húzódott, ahogy elindult a zsákmányért. Képzeletében szinte már látta is a pompás varjúpástétomot. Nevetve érkezett vissza a madárral - jó kövér varjú volt.
'Now, Mr. Winkle,' said the host, reloading his own gun. 'Fire away.'- No, Winkle úr - mondta a házigazdájuk, újra megtöltve a puskáját -, most magán a sor.
Mr. Winkle advanced, and levelled his gun. Mr. Pickwick and his friends cowered involuntarily to escape damage from the heavy fall of rooks, which they felt quite certain would be occasioned by the devastating barrel of their friend. There was a solemn pause--a shout--a flapping of wings--a faint click.Winkle úr előrelépett és vállához emelte a puskáját. Pickwick úr és a barátai önkéntelenül is behúzták a nyakukat, nehogy kárt tegyen bennük a varjak sűrű potyogása, mert biztosra vették, hogy Winkle úr iszonyatos lövésének ez lesz a következménye. Feszült csönd - egy kiáltás - szárnyak csattogása -, majd egy halk kattanás hallatszott.
'Hollo!' said the old gentleman.- Hé! - kiáltott fel az öregúr.
'Won't it go?' inquired Mr. Pickwick.- Nem sült el? - kérdezte Pickwick úr.
'Missed fire,' said Mr. Winkle, who was very pale--probably from disappointment.- Csütörtököt mondott - felelte Winkle úr. Nagyon sápadtnak látszott: bizonyára a csaló­dott­ságtól.
'Odd,' said the old gentleman, taking the gun. 'Never knew one of them miss fire before. Why, I don't see anything of the cap.'- Érthetetlen - dünnyögte az öregúr, és kezébe vette a puskát. - Még soha nem mondott csütörtököt egyik puskám sem. De nini! Sehol sem látom a gyutacsot.
'Bless my soul!' said Mr. Winkle, 'I declare I forgot the cap!'- A kutyafáját neki! - mondta Winkle úr. - Bizistók, megfeledkeztem a gyutacsról.
The slight omission was rectified. Mr. Pickwick crouched again. Mr. Winkle stepped forward with an air of determination and resolution; and Mr. Tupman looked out from behind a tree. The boy shouted; four birds flew out. Mr. Winkle fired. There was a scream as of an individual--not a rook--in corporal anguish. Mr. Tupman had saved the lives of innumerable unoffending birds by receiving a portion of the charge in his left arm.A jelentéktelen kis hibát hamar helyrehozták. Pickwick úr újra fedezékbe vonult. Winkle úr hősies és elszánt arckifejezéssel előrelépett; Tupman úr pedig kikukucskált az egyik fa mögül. A gyerek kiabálni kezdett; négy varjú felrepült. Winkle úr lőtt. Valaki jajgatni kezdett - de nem varjú, hanem ember -, fájdalmas jajszóval. Tupman úr számos ártatlan madár életét mentette meg azáltal, hogy a sörét java részét felfogta a bal karjába.
To describe the confusion that ensued would be impossible. To tell how Mr. Pickwick in the first transports of emotion called Mr. Winkle 'Wretch!' how Mr. Tupman lay prostrate on the ground; and how Mr. Winkle knelt horror-stricken beside him; how Mr. Tupman called distractedly upon some feminine Christian name, and then opened first one eye, and then the other, and then fell back and shut them both--all this would be as difficult to describe in detail, as it would be to depict the gradual recovering of the unfortunate individual, the binding up of his arm with pocket-handkerchiefs, and the conveying him back by slow degrees supported by the arms of his anxious friends.Lehetetlenség leírni azt a riadalmat, ami ezek után támadt. Lehetetlenség hűségesen ecsetelni, hogy Pickwick úr első felháborodásában miként nevezte „nyomorult”-nak Winkle urat, hogy Tupman úr miként feküdt elnyúlva a földön; hogy Winkle úr hogyan térdelt mellette halálra váltan; hogy Tupman úr félig eszméletlenül miként motyogott egy bizonyos női keresztnevet, hogyan nyitotta fel előbb az egyik szemét, aztán a másikat, s végül hogyan hanyatlott vissza, ismét lehunyva mind a két szemét; mindezt éppen olyan nehéz volna részletesen elmondani, mint azt, hogy a szerencsétlen ember hogyan tért magához apránként, hogyan kötözték be a karját zsebkendőkkel és hogyan vitték őt haza lassú léptekkel, a karjukon, aggódó barátai.
They drew near the house. The ladies were at the garden gate, waiting for their arrival and their breakfast. The spinster aunt appeared; she smiled, and beckoned them to walk quicker. 'Twas evident she knew not of the disaster. Poor thing! there are times when ignorance is bliss indeed.Lassan közeledtek a házhoz. A hölgyek kint voltak a kerti kapunál, várták őket reggelire. A hajadon nagynéni alakja is feltűnt; mosolygott feléjük és integetett, hogy siessenek. Nyilván­valóan fogalma sem volt róla, hogy mi történt. Szegény feje! Bizony, sokszor valóságos áldás a gyanútlanság.
They approached nearer.Egyre közelebb értek a kapuhoz.
'Why, what is the matter with the little old gentleman?' said Isabella Wardle.- Ejnye, mi történt a kis öregúrral? - kérdezte Isabel Wardle.
The spinster aunt heeded not the remark; she thought it applied to Mr. Pickwick. In her eyes Tracy Tupman was a youth; she viewed his years through a diminishing glass.A vénkisasszony nagynéni ügyet sem vetett erre a megjegyzésre; azt hitte, Pickwick úrról van szó. Az ő szemében Tracy Tupman viruló fiatalember volt; kicsinyítő lencsén át nézte Tupman úr éveinek számát.
'Don't be frightened,' called out the old host, fearful of alarming his daughters. The little party had crowded so completely round Mr. Tupman, that they could not yet clearly discern the nature of the accident.- Ne ijedjetek meg - szólt oda nekik az öreg házigazda, aki attól tartott, hogy a lányai meg­rémülnek majd. A kis vadásztársaság olyan szorosan körülvette Tupman urat, hogy a hölgyek egyelőre még nem tudták kivenni, miféle baleset történt.
'Don't be frightened,' said the host.- Ne ijedjetek meg - mondta Wardle úr.
'What's the matter?' screamed the ladies.- Mi baj van? Mi történt? - sikoltozták a hölgyek.
'Mr. Tupman has met with a little accident; that's all.'- Tupman urat egy kis baleset érte; mindössze ez történt.
The spinster aunt uttered a piercing scream, burst into an hysteric laugh, and fell backwards in the arms of her nieces.A hajadon nagynéni egy velőtrázó sikoltást hallatott, aztán tébolyodott nevetésben tört ki, és unokahúga karjaiba hanyatlott.
'Throw some cold water over her,' said the old gentleman.- Öntsetek egy kis hideg vizet a nyakába - mondta az öregúr.
'No, no,' murmured the spinster aunt; 'I am better now. Bella, Emily--a surgeon! Is he wounded?--Is he dead?--Is he-- Ha, ha, ha!'- Nem kell, nem kell - motyogta a vénkisasszony nagynéni -, már jobban vagyok. Bella, Emily... orvost! Sebészt! Megsebesült?... Meghalt?... Megha... megha... ha... hahaha!
Here the spinster aunt burst into fit number two, of hysteric laughter interspersed with screams.S azzal a nagynénire rájött a második számú görcsös nevetési rohama, hisztérikusan hahotá­zott, közben-közben sikoltozva nagyokat.
'Calm yourself,' said Mr. Tupman, affected almost to tears by this expression of sympathy with his sufferings. 'Dear, dear madam, calm yourself.'- Nyugodjék meg, asszonyom - mondta Tupman úr, akit úgyszólván könnyekig meghatott ez a szívből jövő részvét. - Édes, drága asszonyom, könyörgök, nyugodjék meg.
'It is his voice!' exclaimed the spinster aunt; and strong symptoms of fit number three developed themselves forthwith.- Az ő hangját hallom! - kiáltott fel a hajadon nagynéni; s máris kezdtek rajta mutatkozni egy harmadik számú roham tünetei.
'Do not agitate yourself, I entreat you, dearest madam,' said Mr. Tupman soothingly. 'I am very little hurt, I assure you.'- Ne nyugtalankodjék miattam, esedezem, édes, drága asszonyom - igyekezett őt csitítani Tupman úr. - Egészen jelentéktelen a sérülésem, higgye el nekem.
'Then you are not dead!' ejaculated the hysterical lady. 'Oh, say you are not dead!'- Hát nem halt meg! - kiáltott fel az izgatott hölgy. - Ugye, nem halt meg? Mondja, mondja, hogy nem halt meg!
'Don't be a fool, Rachael,' interposed Mr. Wardle, rather more roughly than was consistent with the poetic nature of the scene. 'What the devil's the use of his saying he isn't dead?'- Ne beszélj bolondságokat, Rachael - vágott közbe Wardle úr, kissé talán nyersebb hangon, mint ahogyan a regényes jelenethez illett. - Mi a fenét érsz vele, ha azt mondja, hogy nem halt meg?
'No, no, I am not,' said Mr. Tupman. 'I require no assistance but yours. Let me lean on your arm.' He added, in a whisper, 'Oh, Miss Rachael!'- Nem, nem haltam meg - mondta Tupman úr. - Nincs is szükségem senkinek a segítségére, csak az önére, Rachael kisasszony. Engedje meg, hogy a karjára támaszkodjam. - Aztán suttogva hozzátette: - Ó, Rachael kisasszony!
The agitated female advanced, and offered her arm. They turned into the breakfast parlour. Mr. Tracy Tupman gently pressed her hand to his lips, and sank upon the sofa.Az izgatott hölgy odalépett Tupman úrhoz és a karját nyújtotta neki. Besétáltak a kis ebéd­lőbe. Tracy Tupman gyöngéden az ajkához emelte Rachael kisasszony kezét, aztán lehuppant a díványra.
'Are you faint?' inquired the anxious Rachael.- Rosszul érzi magát? - kérdezte Rachael nyugtalanul.
'No,' said Mr. Tupman. 'It is nothing. I shall be better presently.' He closed his eyes.- Nem, nem - felelte Tupman úr. - Semmi az egész. Mindjárt jobban leszek. - S azzal behunyta a szemét.
'He sleeps,' murmured the spinster aunt. (His organs of vision had been closed nearly twenty seconds.) 'Dear--dear--Mr. Tupman!'- Alszik - suttogta a hajadon nagynéni maga elé. (Tupman úr látószervei már vagy húsz másod­perce be voltak hunyva.) Édes... drága... Tupman úr!
Mr. Tupman jumped up--Tupman úr hirtelen felpattant.
'Oh, say those words again!' he exclaimed.- Ó, mondja ezt még egyszer! - kiáltotta. Rachael megdöbbent.
The lady started. 'Surely you did not hear them!' she said bashfully.- Ó, csak talán nem hallotta meg, amit suttogtam? - kérdezte pironkodva.
'Oh, yes, I did!' replied Mr. Tupman; 'repeat them. If you would have me recover, repeat them.'- De igen! Meghallottam! - felelte Tupman úr. - Mondja el még egyszer. Ha azt akarja, hogy meggyógyuljak, akkor mondja el még egyszer.
'Hush!' said the lady. 'My brother.'- Pszt! - suttogta Rachael kisasszony. - Jön a bátyám.
Mr. Tracy Tupman resumed his former position; and Mr. Wardle, accompanied by a surgeon, entered the room.Tracy Tupman úr visszafeküdt a díványra; aztán belépett a szobába Wardle úr, egy orvos kíséretében.
The arm was examined, the wound dressed, and pronounced to be a very slight one; and the minds of the company having been thus satisfied, they proceeded to satisfy their appetites with countenances to which an expression of cheerfulness was again restored. Mr. Pickwick alone was silent and reserved. Doubt and distrust were exhibited in his countenance. His confidence in Mr. Winkle had been shaken--greatly shaken--by the proceedings of the morning.A sebész megvizsgálta Tupman úr karját, bekötözte és kijelentette, hogy nagyon könnyű kis sérülés; s miután a társaság nyugtalansága ilyen módon lecsillapodott, most már komolyan nekiláttak, hogy lecsillapítsák az éhségüket is. Az arcok megint vidámra váltak. Egyedül Pickwick úr maradt szótlan és komoly. Bizalmatlanság és kétkedés volt az arcára írva. A kora reggeli események nyomán megrendült a bizalma Winkle úrban - erősen megrendült.
'Are you a cricketer?' inquired Mr. Wardle of the marksman.- Szokott krikettezni? Tud krikettezni? - fordult Wardle úr a nagy vadászhoz.
At any other time, Mr. Winkle would have replied in the affirmative. He felt the delicacy of his situation, and modestly replied, 'No.'Winkle úr máskor feltétlenül igennel válaszolt volna erre a kérdésre. Most azonban érezte a helyzet kényességét és szerényen azt felelte, hogy nem.
'Are you, sir?' inquired Mr. Snodgrass.- Ön szokott krikettezni, Wardle úr? - kérdezte Snodgrass úr.
'I was once upon a time,' replied the host; 'but I have given it up now. I subscribe to the club here, but I don't play.'- Valaha sokat játszottam - felelte a házigazda -, de már abbahagytam. Tagja vagyok a helybeli krikettklubnak, de ma már nem játszom.
'The grand match is played to-day, I believe,' said Mr. Pickwick.- Úgy hallom - jegyezte meg Pickwick úr -, hogy éppen ma van a nagy mérkőzés napja, nem?
'It is,' replied the host. 'Of course you would like to see it.'- Igen, ma lesz - mondta a házigazda. - Persze, biztosan szeretnék látni a meccset, ugye?
'I, sir,' replied Mr. Pickwick, 'am delighted to view any sports which may be safely indulged in, and in which the impotent effects of unskilful people do not endanger human life.'- Én, kérem - felelte Pickwick úr -, én, kérem, örömmel nézek végig mindenféle sportot, amely nem jár kockázatokkal és ahol ügyetlen fráterek nem veszélyeztethetik mafla próbálkozásaikkal embertársaik életét.
Mr. Pickwick paused, and looked steadily on Mr. Winkle, who quailed beneath his leader's searching glance. The great man withdrew his eyes after a few minutes, and added:Pickwick úr elhallgatott egy pillanatra és szigorúan ránézett Winkle úrra, aki lesütötte a szemét, nem állta az elnök átható tekintetét. A nagy ember végre levette róla a pillantását és megkérdezte:
'Shall we be justified in leaving our wounded friend to the care of the ladies?'- De itthagyhatjuk vajon sebesült barátunkat? Rábízhatjuk őt a hölgyek gondjaira?
'You cannot leave me in better hands,' said Mr. Tupman.- Jobb kezekre nem is bízhatnának - mondta Tupman úr.
'Quite impossible,' said Mr. Snodgrass.- Az már igaz - mondta Snodgrass úr.
It was therefore settled that Mr. Tupman should be left at home in charge of the females; and that the remainder of the guests, under the guidance of Mr. Wardle, should proceed to the spot where was to be held that trial of skill, which had roused all Muggleton from its torpor, and inoculated Dingley Dell with a fever of excitement.Ennélfogva megegyeztek abban, hogy Tupman urat otthon hagyják, rábízzák őt a nőkre; a társaság többi része pedig, Wardle úr vezetésével, kirándul a krikettpályára, megnézni a nagy erőpróbát, amely egész Muggletont felrázta tespedtségéből és Dingley Dellt is lázas izgalomba hozta.
As their walk, which was not above two miles long, lay through shady lanes and sequestered footpaths, and as their conversation turned upon the delightful scenery by which they were on every side surrounded, Mr. Pickwick was almost inclined to regret the expedition they had used, when he found himself in the main street of the town of Muggleton.Csak két mérföldet kellett megtenniük, s minthogy az útjuk lombok alatt, kies ösvényeken vezetett, s a beszélgetésük is erre a gyönyörű tájra terelődött, amely minden oldalról körülvette őket, Pickwick úr szinte sajnálta, hogy annyira siettek, amikor egyszerre ott találta magát Muggleton város főutcáján.
Everybody whose genius has a topographical bent knows perfectly well that Muggleton is a corporate town, with a mayor, burgesses, and freemen; and anybody who has consulted the addresses of the mayor to the freemen, or the freemen to the mayor, or both to the corporation, or all three to Parliament, will learn from thence what they ought to have known before, that Muggleton is an ancient and loyal borough, mingling a zealous advocacy of Christian principles with a devoted attachment to commercial rights; in demonstration whereof, the mayor, corporation, and other inhabitants, have presented at divers times, no fewer than one thousand four hundred and twenty petitions against the continuance of negro slavery abroad, and an equal number against any interference with the factory system at home; sixty-eight in favour of the sale of livings in the Church, and eighty-six for abolishing Sunday trading in the street.Mindenki nagyon jól tudja, akiben csak lobog egy kis földrajzi tehetség, hogy Muggleton rendezett tanácsú város; van polgármestere, vannak elöljárói, vannak tanácstagjai; s azt is nagyon jól tudja mindenki, vagy legalábbis megtanulhatja - ámbár már eddig is tudnia illett volna -, megtanulhatja, ha átolvassa a polgármester szónoklatait a tanácshoz vagy a tanács­tagok átiratait a polgármesterhez, vagy mindkettejük átiratait a törvényhatósági bizottsághoz, vagy mindhármójukét a parlamenthez -, hogy Muggleton ősi és hazafias város, buzgó hirde­tője a kereszténység erkölcsi alapelveinek, s egyben kitartóan ragaszkodik a kereskedelmi jogaihoz; minek bizonyságául a polgármester, a városi tanács és egyéb muggletoni lakosok az idők folyamán nem kevesebb, mint ezernégyszázhúsz kérvényt nyújtottak be, tiltakozva a külföldön űzött néger rabszolgakereskedelem ellen, s ugyanannyi alkalommal tiltakoztak a hazai gyáripar munkáltató módszereibe való mindennemű beavatkozás ellen is; hatvannyolc petícióban helyeselték az egyházi javadalmak adás-vételét és nyolcvanhat beadványban kérték a vasárnapi utcai kereskedelem eltörlését.
Mr. Pickwick stood in the principal street of this illustrious town, and gazed with an air of curiosity, not unmixed with interest, on the objects around him. There was an open square for the market-place; and in the centre of it, a large inn with a sign-post in front, displaying an object very common in art, but rarely met with in nature--to wit, a blue lion, with three bow legs in the air, balancing himself on the extreme point of the centre claw of his fourth foot. There were, within sight, an auctioneer's and fire-agency office, a corn-factor's, a linen-draper's, a saddler's, a distiller's, a grocer's, and a shoe-shop--the last- mentioned warehouse being also appropriated to the diffusion of hats, bonnets, wearing apparel, cotton umbrellas, and useful knowledge. There was a red brick house with a small paved courtyard in front, which anybody might have known belonged to the attorney; and there was, moreover, another red brick house with Venetian blinds, and a large brass door-plate with a very legible announcement that it belonged to the surgeon. A few boys were making their way to the cricket-field; and two or three shopkeepers who were standing at their doors looked as if they should like to be making their way to the same spot, as indeed to all appearance they might have done, without losing any great amount of custom thereby. Mr. Pickwick having paused to make these observations, to be noted down at a more convenient period, hastened to rejoin his friends, who had turned out of the main street, and were already within sight of the field of battle.Pickwick úr tehát ott állt a nevezetes város főutcáján és kíváncsian nézett szét maga körül; jóakaratú érdeklődés látszott az arcán. Egy nagy, négyszögletű piactér volt itt, a hetivásárok számára; a piactér közepén állt a fogadó. Nagy épület volt ez, a homlokzatán díszelgett a cégére; ezen a cégtáblán egy olyan tárgy volt látható, amely igen gyakori a művészetben, noha a természetben elég ritkán lelhető fel - tudniillik egy kék oroszlán, aki három lábát a levegőbe emelte, s a negyedik mancsának középső körömhegyén egyensúlyozta magát ügyesen. A piac­téren látható volt még egy árverési terem és egy tűzkárbiztosító irodája, egy gabona­kereskedés, egy szövet- és vászonüzlet, egy nyerges és szíjgyártó, egy szeszfőző, egy fűszeres és egy cipősbolt kirakata - ez utóbbiban egyébként kalapok, főkötők, mindennemű ruházati cikkek, esernyők és hasznos tudnivalókról szóló könyvek is kaphatók voltak. Volt itt egy vöröstéglás ház, kis, kövezett előtérrel - erről rögtön tudhatta mindenki, hogy ez az ügyvéd háza; aztán volt egy másik vöröstéglás ház, velencei zsalukkal meg egy nagy réztáblával a kapu alatt - erről is könnyűszerrel leolvashatta az ember, hogy itt lakik a doktor. Egy-két gyerek már útban is volt a krikettpálya felé; a boltosok közül néhányan úgy álltak a boltjuk ajtajában, mint akik nagyon szívesen követnék a gyerekeket, s alighanem ki is mentek volna velük együtt a mérkőzésre, ha az üzlet nagyobb károsodása nélkül megtehetik. Pickwick úr, aki megállt egy percre, hogy megfigyelje mindezt és alkalmas időben majd le is jegyezze, most sietett utolérni a barátait, akik már letértek a főutcáról, sőt, már fel is tűnt előttük a pálya, a nagy csatamező.
The wickets were pitched, and so were a couple of marquees for the rest and refreshment of the contending parties. The game had not yet commenced. Two or three Dingley Dellers, and All- Muggletonians, were amusing themselves with a majestic air by throwing the ball carelessly from hand to hand; and several other gentlemen dressed like them, in straw hats, flannel jackets, and white trousers--a costume in which they looked very much like amateur stone-masons--were sprinkled about the tents, towards one of which Mr. Wardle conducted the party.A krikettkapuk már fel voltak állítva, s hasonlóképpen két nagy sátor is, az egyik, afféle ponyvával fedett emelvény a nézők számára, a másikban pedig frissítőkkel szolgáltak a küzdő feleknek. A mérkőzés még nem kezdődött el. Két-három Dingley Dell-i és all-muggletoni játékos azzal szórakozott, hogy fennkölt ábrázattal dobálgatta egymásnak könnyedén a labdát; néhány hasonló öltözetű úr - fehér nadrágban, flanell kabátban, szalmakalappal a fejükön - roppantul hasonlítottak ebben a jelmezben holmi műkedvelő kőművesekhez - a kisebb sátrak körül ténfergett. Wardle úr az egyik ilyen sátor felé vezette a társaságát.
Several dozen of 'How-are-you's?' hailed the old gentleman's arrival; and a general raising of the straw hats, and bending forward of the flannel jackets, followed his introduction of his guests as gentlemen from London, who were extremely anxious to witness the proceedings of the day, with which, he had no doubt, they would be greatly delighted.Harminc-negyven lelkes „Isten hozta” és „Van szerencsém” üdvözölte az öregúr érkezését; s a szalmakalapok tömege lendült a levegőbe és a flanell kabátok sokasága hajlongott feléjük, amikor Wardle úr bemutatta a vendégeit mint londoni urakat, akiket roppantul érdekel ez a mai nagy mérkőzés, s akik bizonyára nagy gyönyörűségüket lelik majd a küzdelemben.
'You had better step into the marquee, I think, Sir,' said one very stout gentleman, whose body and legs looked like half a gigantic roll of flannel, elevated on a couple of inflated pillow-cases.- Talán az lesz a legjobb, ha befáradnak a sátor alá, uraim - mondta egy dagadt úriember, aki úgy festett, mintha egy óriási félbe vágott flanell tekercset felállítottak volna két felfújt párnahuzatra.
'You'll find it much pleasanter, Sir,' urged another stout gentleman, who strongly resembled the other half of the roll of flannel aforesaid.- Sokkal kellemesebb lesz a sátor alatt, uraim - biztatta őket egy másik dagadt úriember, aki ijesztően hasonlított az előbb említett flanell tekercs másik feléhez.
'You're very good,' said Mr. Pickwick.- Nagyon kedvesek, uraim, köszönjük - mondta Pickwick úr.
'This way,' said the first speaker; 'they notch in here--it's the best place in the whole field;' and the cricketer, panting on before, preceded them to the tent.- Erre tessék - mondta az első dagadt úr. - Itt jegyzik az eredményt... ez a legjobb hely az egész pályán - s a krikettjátékos megindult előttük lihegve és bevezette őket a ponyva alá.
'Capital game--smart sport--fine exercise--very,' were the words which fell upon Mr. Pickwick's ear as he entered the tent; and the first object that met his eyes was his green-coated friend of the Rochester coach, holding forth, to the no small delight and edification of a select circle of the chosen of All-Muggleton. His dress was slightly improved, and he wore boots; but there was no mistaking him.- Ragyogó játék... elegáns sport... pompás testedzés... kijelenthetem... - ezek a szavak ütötték meg Pickwick úr fülét, ahogy belépett a sátorba; s az első ember, akit megpillantott odabent, az ő zöld kabátos ismerőse volt, akivel együtt utaztak a rochesteri postakocsin. Most éppen egy kis előadást tartott, a muggletoni sportklub erre a célra kiszemelt előkelő kis csoportjának nem csekély gyönyörűségére és okulására. A ruhája valamicskével rendesebbnek látszott, mint a múltkor, és csizmát viselt; de mégiscsak ő volt, ehhez kétség sem fért.
The stranger recognised his friends immediately; and, darting forward and seizing Mr. Pickwick by the hand, dragged him to a seat with his usual impetuosity, talking all the while as if the whole of the arrangements were under his especial patronage and direction.Az idegen is nyomban megismerte rochesteri barátait; odarohant Pickwick úrhoz, kézen fogta, s a megszokott hebrencs modorában bevonszolta, leültette, miközben egész idő alatt szakadatlanul beszélt tovább, mintha az ő külön védnöksége és irányítása mellett folyna itt minden.
'This way--this way--capital fun--lots of beer--hogsheads; rounds of beef--bullocks; mustard--cart-loads; glorious day-- down with you--make yourself at home--glad to see you-- very.'- Tessék... tessék... parancsoljanak... ragyogó mulatság... van itt minden... rengeteg sör... akószámra... ökörsütés... vesepecsenye... mustár... amennyi tetszik... nagy nap... dicső nap... csücsüljenek le... érezzék magukat otthon... örülök a szerencsének... kijelenthetem.
Mr. Pickwick sat down as he was bid, and Mr. Winkle and Mr. Snodgrass also complied with the directions of their mysterious friend. Mr. Wardle looked on in silent wonder.Pickwick úr szót fogadott és leült; s Winkle úr és Snodgrass úr is engedelmeskedett rejtélyes ismerősüknek. Wardle úr szótlanul bámulta őket.
'Mr. Wardle--a friend of mine,' said Mr. Pickwick.- Bemutatom Wardle urat, a barátomat - mondta Pickwick úr.
'Friend of yours!--My dear sir, how are you?--Friend of my friend's--give me your hand, sir'--and the stranger grasped Mr. Wardle's hand with all the fervour of a close intimacy of many years, and then stepped back a pace or two as if to take a full survey of his face and figure, and then shook hands with him again, if possible, more warmly than before.- Ó, az ön barátja!... Isten hozta, kedves jó uram, hogy van? A barátom barátjai... hadd szorítsak kezet önnel, uram... s azzal az idegen megragadta Wardle úr kezét és melegen megszorította, mintha sok-sok évtizedes jó barátság fűzné őket össze, majd hátrább lépett egy kicsit, hogy tetőtől talpig megnézze magának Wardle urat, aztán még egyszer megszorongatta a kezét, ha lehetséges, még melegebben, mint az előbb.
'Well; and how came you here?' said Mr. Pickwick, with a smile in which benevolence struggled with surprise.- No de, hogy kerül maga ide? - kérdezte Pickwick úr mosolyogva, jóindulatú, de kissé meglepett arccal.
'Come,' replied the stranger--'stopping at Crown--Crown at Muggleton--met a party--flannel jackets--white trousers-- anchovy sandwiches--devilled kidney--splendid fellows--glorious.'- Nagyon egyszerűen - felelte az idegen. - Megérkeztem... megszálltam a Koronában... a muggletoni Korona-szállóban... belebotlottam egy társaságba... flanell kabátok... fehér nad­rá­gok... szardellás szendvicsek... mustáros-borsos vesepecsenye... pompás cimborák... remek dolog.
Mr. Pickwick was sufficiently versed in the stranger's system of stenography to infer from this rapid and disjointed communication that he had, somehow or other, contracted an acquaintance with the All-Muggletons, which he had converted, by a process peculiar to himself, into that extent of good-fellowship on which a general invitation may be easily founded. His curiosity was therefore satisfied, and putting on his spectacles he prepared himself to watch the play which was just commencing.Pickwick úr már járatos volt annyira az idegen rövidítési, gyorsírásos rendszerében, hogy ezekből az elhadart és összefüggéstelen szavakból kihámozott annyit, hogy nyilván sikerült valahogyan megismerkednie az All-Muggleton Klub tagjaival, és ezt az ismeretséget nyilván sikerült neki az ő sajátságos módszerével olyan fokú barátsággá és jó komasággá fejlesztenie, hogy végül meghívták őt mindenre és mindenhová. Pickwick úr tehát megtudta, amire kíváncsi volt, úgyhogy feltette a szemüvegét és nézni kezdte a mérkőzést, amely éppen megkezdődött.
All-Muggleton had the first innings; and the interest became intense when Mr. Dumkins and Mr. Podder, two of the most renowned members of that most distinguished club, walked, bat in hand, to their respective wickets. Mr. Luffey, the highest ornament of Dingley Dell, was pitched to bowl against the redoubtable Dumkins, and Mr. Struggles was selected to do the same kind office for the hitherto unconquered Podder. Several players were stationed, to 'look out,' in different parts of the field, and each fixed himself into the proper attitude by placing one hand on each knee, and stooping very much as if he were 'making a back' for some beginner at leap-frog. All the regular players do this sort of thing;--indeed it is generally supposed that it is quite impossible to look out properly in any other position.All-Muggleton csapatáé volt a kezdés joga; s az érdeklődés feszültté vált, amikor Dumkins úr és Podder úr, a kiváló egyesület két leghíresebb játékosa, ütővel a kezében, odasétált a megfelelő kapuhoz. Luffey úr, Dingley Dell legnagyobb büszkesége volt kiszemelve arra, hogy a félelmetes Dumkins ellen játsszon, s az addig veretlen Podder ellen Struggles úr kapta ugyanezt a megtisztelő feladatot. A többi játékos a pálya különböző pontjain helyezkedett el, hogy „vigyázzanak” - s mindnyájan felvették a megfelelő testtartást ehhez, tudniillik a térdüknek támasztották a két tenyerüket és egészen előrehajoltak, olyan mélyen, mintha bakugráshoz tartanák a hátukat egy kezdő bakugrónak. Az igazi szakavatott krikettjátékosok mindig így szokták - a sportközvélemény is azt tartja, hogy másféle testtartásban lehetetlenség volna „vigyázni”.
The umpires were stationed behind the wickets; the scorers were prepared to notch the runs; a breathless silence ensued. Mr. Luffey retired a few paces behind the wicket of the passive Podder, and applied the ball to his right eye for several seconds. Dumkins confidently awaited its coming with his eyes fixed on the motions of Luffey.A pályabírák a kapuk mögött álldogáltak; a versenyjegyzők várták, hogy jegyezhessék az eredményeket; mindenki visszafojtotta a lélegzetét. Luffey úr hátrált néhány lépést a mozdu­latlan Podder kapuja mögött, aztán néhány másodpercre a jobb szeme elé tartotta a labdát. Dumkins le nem vette a pillantását Luffeyről, figyelte a mozdulatait, és bizakodva várta a labdát.
'Play!' suddenly cried the bowler. The ball flew from his hand straight and swift towards the centre stump of the wicket. The wary Dumkins was on the alert: it fell upon the tip of the bat, and bounded far away over the heads of the scouts, who had just stooped low enough to let it fly over them.- Rajt! - kiáltotta hirtelen a dobó. A labda nyílegyenesen repült a kezéből a kapu középső léce felé. A szemfüles Dumkins azonban éber volt; a labda éppen az ütője végét érte, s onnét nagy ívben visszapattant a mezőnyjátékosok feje fölött, akik hamar lehajoltak, hogy elröpüljön fölöttük.
'Run--run--another.--Now, then throw her up--up with her--stop there--another--no--yes--no--throw her up, throw her up!'- Dobd... dobd - kiabálták -, még egyszer... dobd fel... állítsd meg... újra... dobd fel... nem... igen... jól van... dobd fel... dobd fel!
--Such were the shouts which followed the stroke; and at the conclusion of which All-Muggleton had scored two. Nor was Podder behindhand in earning laurels wherewith to garnish himself and Muggleton. He blocked the doubtful balls, missed the bad ones, took the good ones, and sent them flying to all parts of the field. The scouts were hot and tired; the bowlers were changed and bowled till their arms ached; but Dumkins and Podder remained unconquered. Did an elderly gentleman essay to stop the progress of the ball, it rolled between his legs or slipped between his fingers. Did a slim gentleman try to catch it, it struck him on the nose, and bounded pleasantly off with redoubled violence, while the slim gentleman's eyes filled with water, and his form writhed with anguish. Was it thrown straight up to the wicket, Dumkins had reached it before the ball. In short, when Dumkins was caught out, and Podder stumped out, All-Muggleton had notched some fifty-four, while the score of the Dingley Dellers was as blank as their faces. The advantage was too great to be recovered. In vain did the eager Luffey, and the enthusiastic Struggles, do all that skill and experience could suggest, to regain the ground Dingley Dell had lost in the contest --it was of no avail; and in an early period of the winning game Dingley Dell gave in, and allowed the superior prowess of All-Muggleton.Ilyesféle kiabálás követte nyomon az első ütést; s végül All-Muggleton javára írtak két pontot. De a nagyszerű Podder sem késlekedett babérokat szerezni, saját maga és Muggleton dicső­ségére. A veszélyes labdákat megakasztotta, a rosszakat kihagyta, a jókat elfogta és szét­röpítette őket a pálya minden irányába. A mezőnyjátékosok kimelegedtek és elfáradtak; a dobók váltogatták egymást és hajigálták a labdát, hogy a karjuk is belefájdult; de Dumkinst és Poddert nem lehetett legyőzni. Ha egy idősebb úr meg akarta állítani a feléje repülő labdát, kicsúszott a keze közül, elgurult a lába között. Ha egy vékony, sovány úr próbálta elkapni a labdát, nekivágódott az orrának és kettőzött erővel pattant vissza róla, vidáman, miközben a sovány úr szeme megtelt könnyel, ő maga pedig kínjában kétrét görnyedt. Ha egyenesen a kapu felé dobták a labdát, Dumkins mindig előbb ért oda. Egyszóval, mire Dumkins kiesett és Poddert is kiütötték a játékból, All-Muggleton már ötvennégy ponttal vezetett, Dingley Dell táblája pedig olyan üres volt és olyan fehér, mint a játékosainak az arca. Ezt a nagy előnyt már nem lehetett behozni. Hiába tett meg mindent a lelkes Luffey és a hősies Struggles, hiába vetették latba minden tudásukat és tapasztalatukat, hogy megmentsék Dingley Dell becsületét - hasztalan volt minden igyekezetük; s Dingley Dell hamarosan fel is adta a küzdelmet, elismerte All-Muggleton vitézségét és győzelmét.
The stranger, meanwhile, had been eating, drinking, and talking, without cessation. At every good stroke he expressed his satisfaction and approval of the player in a most condescending and patronising manner, which could not fail to have been highly gratifying to the party concerned; while at every bad attempt at a catch, and every failure to stop the ball, he launched his personal displeasure at the head of the devoted individual in such denunciations as--Az idegen közben egész idő alatt szakadatlanul evett, ivott és fecsegett. Minden jó ütést megdicsért, leereszkedő jóindulattal jelentette ki, hogy a játékos megnyerte tetszését - amit az érdekelt fél klubtársai mindig boldogan vettek tudomásul mint igazán megtisztelő elismerést; ha pedig valamelyik játékosnak nem sikerült kivédenie vagy elcsípnie a labdát, rögtön a fejére olvasta a szerencsétlennek, hogy hibázott - ilyesféle kifejezésekkel éreztetve személyes rosszallását:
'Ah, ah!--stupid'--'Now, butter- fingers'--'Muff'--'Humbug'--and so forth--ejaculations which seemed to establish him in the opinion of all around, as a most excellent and undeniable judge of the whole art and mystery of the noble game of cricket.- Ej, ej!... A szamár... Mi az, félti az ujját?... Lyukas kezű... Csúnyán elrontotta - és hasonló haragos felkiáltásokkal, amelyekből a körülötte állók megérthették, hogy a krikett nemes művészetének nincs nála nagyobb szakértője és a játék minden titkát, minden csínját-bínját ismeri.
'Capital game--well played--some strokes admirable,' said the stranger, as both sides crowded into the tent, at the conclusion of the game.- Nagyszerű játék... szép mérkőzés... egyikük-másikuk remekül játszott - jelentette ki végül az idegen, amikor befejeződött a küzdelem és mindkét csapat betódult a sátor alá.
'You have played it, sir?' inquired Mr. Wardle, who had been much amused by his loquacity.- Sokat krikettezett életében, uram? - kérdezte Wardle úr, akit nagyon mulattatott az idegen bőbeszédűsége.
'Played it! Think I have--thousands of times--not here--West Indies--exciting thing--hot work--very.'- Sokat? Rengeteget!... Ezerszer és ezerszer... Nem itt Angliában... hanem Nyugat-Indiában... izgalmas mérkőzések... az volt az igazi... mondhatom.
'It must be rather a warm pursuit in such a climate,' observed Mr. Pickwick.- Nem lehetett könnyű dolog, az ottani meleg éghajlat alatt - jegyezte meg Pickwick úr.
'Warm!--red hot--scorching--glowing. Played a match once--single wicket--friend the colonel--Sir Thomas Blazo--who should get the greatest number of runs.--Won the toss--first innings--seven o'clock A.m.--six natives to look out--went in; kept in--heat intense--natives all fainted--taken away--fresh half-dozen ordered--fainted also--Blazo bowling--supported by two natives--couldn't bowl me out--fainted too--cleared away the colonel--wouldn't give in--faithful attendant--Quanko Samba--last man left--sun so hot, bat in blisters, ball scorched brown--five hundred and seventy runs--rather exhausted-- Quanko mustered up last remaining strength--bowled me out-- had a bath, and went out to dinner.'- De nem ám!... Kutya nehéz meccsek... pokoli küzdelmek... tüzes kemence... Játszottam egy­szer egy mérkőzést... egy kapura... a barátommal... Blazo ezredessel... Sir Thomas Blazóval... hogy ki csinál több „run”-t... Dobtunk a kezdésre... nyertem... reggel hétkor kezdtük a játékot... hat bennszülöttel a pályán... szörnyű hőség... bennszülöttek mind elájultak... elvitték őket... újabb hatot rendeltünk... azok is kidőltek... Blazo ezredes a dobó... két bennszülött játszik vele... de hiába, nem tudott kiütni... ő is elájult... elvitték az ezredest... mégsem akarták feladni... hűséges embere... Quanko Samba... egyedül maradt a pályán... küzdött ellenem... a nap perzselően sütött... az ütő majdnem meggyulladt... a labda barnára sült... ötszázhetven „run”-t számoltam... magam is kimerültem kissé... Quanko összeszedte a maradék erejét... s végre kiütött... fogtam magam, megfürödtem és elmentem ebédelni.
'And what became of what's-his-name, Sir?' inquired an old gentleman.- És mi történt azzal a hogyishívják úrral? - kérdezte Wardle úr.
'Blazo?'- Blazo ezredessel?
'No--the other gentleman.'- Nem... a másikkal.
'Quanko Samba?'- Quanko Sambával?
'Yes, sir.'- Azzal.
'Poor Quanko--never recovered it--bowled on, on my account --bowled off, on his own--died, sir.'- Szegény Quanko... nem élte túl... engem akart kiütni... kiütötte saját magát... belehalt, uram, belehalt...
Here the stranger buried his countenance in a brown jug, but whether to hide his emotion or imbibe its contents, we cannot distinctly affirm. We only know that he paused suddenly, drew a long and deep breath, and looked anxiously on, as two of the principal members of the Dingley Dell club approached Mr. Pickwick, and said--S azzal az idegen egy barna korsóba temette az ábrázatát - de, hogy a megrendülését akarta-e elrejteni, vagy a korsó tartalmát benyakalni, ezt már nem lehetett pontosan megállapítani. Csak annyi bizonyos, hogy hirtelen elhallgatott, nagyot sóhajtott és nyugtalan pillantásokat vetett a Dingley Dell Klub két vezető tagja felé, akik odaléptek Pickwick úrhoz és így szóltak:
'We are about to partake of a plain dinner at the Blue Lion, Sir; we hope you and your friends will join us.'- A Kék Oroszlán fogadóban most egy szerény kis vacsorát rendezünk, uram; s reméljük, hogy önt is vendégül láthatjuk, a barátaival együtt.
'Of course,' said Mr. Wardle, 'among our friends we include Mr.--;' and he looked towards the stranger.- A barátaink közé számítjuk - mondta Wardle úr -, a barátaink közé számítjuk termé­szetesen... izé urat is... - s az idegen felé fordult.
'Jingle,' said that versatile gentleman, taking the hint at once. 'Jingle--Alfred Jingle, Esq., of No Hall, Nowhere.'- Jingle a nevem - mondta a talpraesett férfiú, aki rögtön megértette a célzást. - Jingle... Kukutyini és Semerrei Alfred Jingle...
'I shall be very happy, I am sure,' said Mr. Pickwick.- Köszönettel veszem, és a magam részéről nagy örömmel elfogadom a meghívást - mondta Pickwick úr.
'So shall I,' said Mr. Alfred Jingle, drawing one arm through Mr. Pickwick's, and another through Mr. Wardle's, as he whispered confidentially in the ear of the former gentleman:--- Én is, a magam részéről - jelentette ki Alfred Jingle úr, s azzal belekarolt az egyik oldalról Pickwick úrba, a másik oldalról Wardle úrba, miközben bizalmasan suttogni kezdte Pickwick úr fülébe:
'Devilish good dinner--cold, but capital--peeped into the room this morning--fowls and pies, and all that sort of thing-- pleasant fellows these--well behaved, too--very.'- Felséges vacsora lesz... hideg ételek... de mennyeiek... bekukucskáltam ma reggel az étterem­be... szárnyasok, pástétomok, sültek, hasonlók... aranyos gyerekek ezek... remekül viselkednek... azt meg kell adni, kérem... kijelenthetem.
There being no further preliminaries to arrange, the company straggled into the town in little knots of twos and threes; and within a quarter of an hour were all seated in the great room of the Blue Lion Inn, Muggleton--Mr. Dumkins acting as chairman, and Mr. Luffey officiating as vice.Minthogy most már nem maradt hátra semmi egyéb tennivalójuk, a társaság felszedelőzködött és kettesével-hármasával elindultak a város felé; s egy negyedóra múlva már valamennyien ott ültek a muggletoni Kék Oroszlán szálló nagytermében - az asztalfőn Dumkins úr elnökölt, Luffey úr pedig az alelnöki tisztséget látta el.
There was a vast deal of talking and rattling of knives and forks, and plates; a great running about of three ponderous- headed waiters, and a rapid disappearance of the substantial viands on the table; to each and every of which item of confusion, the facetious Mr. Jingle lent the aid of half-a-dozen ordinary men at least. When everybody had eaten as much as possible, the cloth was removed, bottles, glasses, and dessert were placed on the table; and the waiters withdrew to 'clear away,'or in other words, to appropriate to their own private use and emolument whatever remnants of the eatables and drinkables they could contrive to lay their hands on.Nagy volt a lárma, a kések, villák, tányérok csörömpölése, folyt a zajos beszélgetés; futkosott ide-oda a három lógó fejű pincér; a kiadós fogások szaporán tűntek el az asztalról; a tréfás kedvű Jingle úr mindegyikből legalább hat ember helyett evett. Miután mindenki annyit falt, amennyi csak belefért, leszedték az asztalt és bort, palackokat, poharakat, gyümölcsöt hoztak; a pincérek elvonultak „rendet csinálni”, azaz más szóval megmenteni a saját hasznukra és épülésükre, amit csak össze tudtak szedni az ételekből-italokból.
Amidst the general hum of mirth and conversation that ensued, there was a little man with a puffy Say-nothing-to-me,-or-I'll- contradict-you sort of countenance, who remained very quiet; occasionally looking round him when the conversation slackened, as if he contemplated putting in something very weighty; and now and then bursting into a short cough of inexpressible grandeur. At length, during a moment of comparative silence, the little man called out in a very loud, solemn voice,--Az általános jókedvű fecsegésben, zsinatolásban, ami a vacsora után következett, csak egy apró, pufók emberke maradt komoly és szótlan; az ábrázata olyasfélét fejezett ki, hogy „hagy­jatok békében” vagy „nekem nem ez a véleményem”; - időnként körülnézett, ha a társalgás akadozni látszott, mintha valami roppant jelentős mondanivalót fontolgatna magában; s olykor-olykor kimondhatatlan előkelőséggel megköszörülte a torkát. Végre aztán, mikor egyszer viszonylagos csönd támadt, a kis ember megszólalt, harsány, ünnepélyes hangon:
'Mr. Luffey!'- Luffey uram!
Everybody was hushed into a profound stillness as the individual addressed, replied--Pisszegni kezdtek és mindenki elhallgatott. A felköszöntött férfiú válaszolt a megszólításra, ahogy illett:
'Sir!'- Uram!
'I wish to address a few words to you, Sir, if you will entreat the gentlemen to fill their glasses.'- Szeretnék néhány szót szólni önhöz, Luffey uram, ha megkérné a társaságot, hogy töltsék meg a poharaikat.
Mr. Jingle uttered a patronising 'Hear, hear,' which was responded to by the remainder of the company; and the glasses having been filled, the vice-president assumed an air of wisdom in a state of profound attention; and said--Jingle úr egy bátorító, jóindulatú „Halljuk, halljuk”-ot kiáltott közbe, s a többiek is utána­mond­ták. Megtöltötték poharaikat, Luffey úr, az alelnök, felöltötte a legbölcsebb és legfigyel­mesebb arckifejezését, és így szólt:
'Mr. Staple.'- Staple uram.
'Sir,' said the little man, rising, 'I wish to address what I have to say to you and not to our worthy chairman, because our worthy chairman is in some measure--I may say in a great degree --the subject of what I have to say, or I may say to--to--'- Uram - kezdte a kis ember, felemelkedve a helyéről. - Önhöz intézem szavaimat és nem a mi kiváló elnökünkhöz, önhöz, mégpedig azért, mert a mi kiváló elnökünket is érinti bizonyos mértékben, amit mondani fogok... mondhatnám igen nagy mértékben... amit mondani akarok... amit ki akarok... amit meg akarok... amit le akarok...
'State,' suggested Mr. Jingle.- Szögezni - segített neki Jingle úr.
'Yes, to state,' said the little man, 'I thank my honourable friend, if he will allow me to call him so (four hears and one certainly from Mr. Jingle), for the suggestion. Sir, I am a Deller --a Dingley Deller (cheers). I cannot lay claim to the honour of forming an item in the population of Muggleton; nor, Sir, I will frankly admit, do I covet that honour: and I will tell you why, Sir (hear); to Muggleton I will readily concede all these honours and distinctions to which it can fairly lay claim--they are too numerous and too well known to require aid or recapitulation from me. But, sir, while we remember that Muggleton has given birth to a Dumkins and a Podder, let us never forget that Dingley Dell can boast a Luffey and a Struggles. (Vociferous cheering.) Let me not be considered as wishing to detract from the merits of the former gentlemen. Sir, I envy them the luxury of their own feelings on this occasion. (Cheers.) Every gentleman who hears me, is probably acquainted with the reply made by an individual, who --to use an ordinary figure of speech--"hung out" in a tub, to the emperor Alexander:--"if I were not Diogenes," said he, "I would be Alexander." I can well imagine these gentlemen to say, "If I were not Dumkins I would be Luffey; if I were not Podder I would be Struggles." (Enthusiasm.) But, gentlemen of Muggleton, is it in cricket alone that your fellow-townsmen stand pre-eminent? Have you never heard of Dumkins and determination? Have you never been taught to associate Podder with property? (Great applause.) Have you never, when struggling for your rights, your liberties, and your privileges, been reduced, if only for an instant, to misgiving and despair? And when you have been thus depressed, has not the name of Dumkins laid afresh within your breast the fire which had just gone out; and has not a word from that man lighted it again as brightly as if it had never expired? (Great cheering.) Gentlemen, I beg to surround with a rich halo of enthusiastic cheering the united names of "Dumkins and Podder."'- Úgy van, szögezni - mondta a kis ember. - Amit le akarok szögezni. Nagyon köszönöm a mi igen tisztelt barátunknak... ha megengedi, hogy így nevezzem - („Éljen, éljen!” - kiáltotta közbe négy hang, az egyik kétségtelenül Jingle úré) - nagyon köszönöm, hogy a segítségemre sietett. Uraim, én delli ember vagyok... Dingley Dell-i - (éljenzés) - nem büszkélkedhetem azzal, hogy Muggleton város lakosai közé számítsam magam... nem, uraim, őszintén be kell vallanom, hogy nem is óhajtok ezzel büszkélkedni... s azt is megmondom, kérem, hogy miért nem. - („Halljuk, halljuk!”) - Készséggel elismerem Muggleton minden érdemét és kiváló­ságát, amelyekre joggal lehet büszke... s amelyek olyan számosak és olyan közismertek, hogy igazán nem szükséges most itt felsorolnom őket. Azonban ne felejtsük el, uraim, miközben ünnepeljük Muggletont, amely olyan fiaknak adott életet, mint Dumkins és Podder, ne felejtsük el, uraim, hogy Dingley Dell is a világra hozott olyan embereket, mint Luffey és Struggles. - (Zajos tetszés.) - Amivel természetesen nem akarom kisebbíteni az előbb említett urak érdemeit. Irigylem őket azokért a gazdag érzésekért, amelyek a lelküket ebben a pillanatban eltöltik. - (Éljenzés.) - Bizonyára a jelenlevők mindegyike ismeri azt a választ, amit egy... köznapi nyelven szólva... hordóban lakó egyén adott világbíró Nagy Sándornak... „Ha nem volnék Diogenész - mondta az illető -, akkor Nagy Sándor szeretnék lenni.” El tudom képzelni, hogy ezek az urak is azt mondhatnák: „Ha nem volnék Dumkins, Luffey szeretnék lenni”... „Ha nem volnék Podder, Struggles szeretnék lenni.” - (Óriási lelkesedés.) - Hanem, uraim, muggletoni urak, vajon az ön polgártársaik csupán a krikettjátékban tűnnek ki? Vajon nem párosul-e Dumkins neve a férfias határozottsággal? Vajon nem párosul-e Podder neve az előkelőség fogalmával? - (Nagy taps, éljenzés.) - Még sohasem történt meg önökkel, mialatt lankadatlanul küzdöttek a jogaikért, szabadságukért, kiváltságaikért, hogy egy-egy pillanatra elcsüggedtek, elkeseredtek? S az ilyen kétségbeesett pillanataikban vajon nem Dumkins neve öntött-e újult erőt önökbe? Vajon nem ennek a férfiúnak a szava lobbantotta-e lángra ismét az önök lelkében a tüzet, olyan magasra szítva, mintha soha ki sem aludt volna? - (Nagy éljenzés.) - Uraim, arra kérem önöket, hogy vonják be szívből jövő, lelkes éljenzésük glóriájával ezt a két egybefonódott nevet: Dumkins és Podder! Éljen!
Here the little man ceased, and here the company commenced a raising of voices, and thumping of tables, which lasted with little intermission during the remainder of the evening. Other toasts were drunk. Mr. Luffey and Mr. Struggles, Mr. Pickwick and Mr. Jingle, were, each in his turn, the subject of unqualified eulogium; and each in due course returned thanks for the honour.A kis ember ezzel befejezte a mondanivalóját, a társaság pedig belekezdett a zajongásba, dobolásba, óriási zenebonába, amely kis megszakításokkal eltartott egészen a mulatság végéig. Újabb felköszöntők hangzottak el. Luffey úr és Struggles úr, Pickwick úr és Jingle úr, mindnyájan sorra kerültek az ünneplésben, a magasztalásban; s illő módon mindnyájan köszönetet is mondtak a megtiszteltetésért.
Enthusiastic as we are in the noble cause to which we have devoted ourselves, we should have felt a sensation of pride which we cannot express, and a consciousness of having done something to merit immortality of which we are now deprived, could we have laid the faintest outline on these addresses before our ardent readers. Mr. Snodgrass, as usual, took a great mass of notes, which would no doubt have afforded most useful and valuable information, had not the burning eloquence of the words or the feverish influence of the wine made that gentleman's hand so extremely unsteady, as to render his writing nearly unintelligible, and his style wholly so. By dint of patient investigation, we have been enabled to trace some characters bearing a faint resemblance to the names of the speakers; and we can only discern an entry of a song (supposed to have been sung by Mr. Jingle), in which the words 'bowl' 'sparkling' 'ruby' 'bright' and 'wine' are frequently repeated at short intervals. We fancy, too, that we can discern at the very end of the notes, some indistinct reference to 'broiled bones'; and then the words 'cold' 'without' occur: but as any hypothesis we could found upon them must necessarily rest upon mere conjecture, we are not disposed to indulge in any of the speculations to which they may give rise.A legnagyobb lelkesedéssel szenteltük magunkat a Pickwick Klub krónikaírói feladatának, ennek a nemes ügynek, s most kimondhatatlan büszkeség töltene el bennünket és azt éreznénk, hogy ezzel talán kiérdemeltük a halhatatlanságot, ha módunkban lenne ezeknek a nagyszerű pohárköszöntőknek legalább a vázlatos szövegét közölni a tudásszomjtól áthatott olvasóinkkal. De hát sajnos, meg vagyunk fosztva a halhatatlanságtól. Noha Snodgrass úr, mint mindig, ezúttal is számos jegyzetet készített a beszédekről, amely jegyzetek bizonyára rendkívül hasznos és értékes felvilágosításokkal szolgáltak volna nekünk - a lángolóan ékesen szóló szónoklatok avagy a bor lázas és lelkesítő hatása módfelett bizonytalanná tette Snodgrass úr kezét, majdnem olvashatatlanná az írását, és teljesen érthetetlenné a stílusát. Hosszú és türelmes kutatómunkával sikerült megfejtenünk néhány betűcsoportot, amelyek halvány hasonlatosságot mutatnak fel a szónokok neveivel; továbbá ráakadtunk egy nóta szövegére is (amelyet állítólag Jingle úr énekelt el), s amelyben sűrűn ismétlődnek a „boroskupa”, „tündöklő”, „gyöngyöző”, „ragyogó” és „fenékig” kifejezések. Az az érzésünk továbbá, hogy a jegyzetek legalján sikerült kibetűznünk néhány bizonytalan célzást a „sült maradékról”; azonkívül előfordul a szövegnek ezen a részén a „hideg” és a „nélkül” szó is: minthogy azonban minden tudományos elmélet, amit ezekre a leletekre alapítanának, szükség­szerűen puszta feltevés volna csupán, nem óhajtunk további találgatásokba bocsátkozni ilyen kétes értékű adatok nyomán.
We will therefore return to Mr. Tupman; merely adding that within some few minutes before twelve o'clock that night, the convocation of worthies of Dingley Dell and Muggleton were heard to sing, with great feeling and emphasis, the beautiful and pathetic national air ofVisszatérünk tehát Tupman úrhoz; mindössze annyit teszünk még hozzá, hogy Dingley Dell és Muggleton kiválóságainak ezen az összejövetelén éjféltájt kihallatszott az utcára, amint nagy érzéssel és odaadással éneklik a gyönyörű, megindító hazafias dalt, hogy:
'We won't go home till morning,Nem, nem, nem, ~~~ Nem, nem, nem,
We won't go home till morning,Nem megyünk mi innen el,
We won't go home till morning,Míg a gazda, házigazda
Till daylight doth appear.'Furkósbottal ki nem ver.
CHAPTER VIII STRONGLY ILLUSTRATIVE OF THE POSITION, THAT THE COURSE OF TRUE LOVE IS NOT A RAILWAYNYOLCADIK FEJEZET: amely azt példázza, hogy az igaz szerelem nem megy olyan simán, mint a gőzvasút
The quiet seclusion of Dingley Dell, the presence of so many of the gentler sex, and the solicitude and anxiety they evinced in his behalf, were all favourable to the growth and development of those softer feelings which nature had implanted deep in the bosom of Mr. Tracy Tupman, and which now appeared destined to centre in one lovely object. The young ladies were pretty, their manners winning, their dispositions unexceptionable; but there was a dignity in the air, a touch-me-not-ishness in the walk, a majesty in the eye, of the spinster aunt, to which, at their time of life, they could lay no claim, which distinguished her from any female on whom Mr. Tupman had ever gazed. That there was something kindred in their nature, something congenial in their souls, something mysteriously sympathetic in their bosoms, was evident. Her name was the first that rose to Mr. Tupman's lips as he lay wounded on the grass; and her hysteric laughter was the first sound that fell upon his ear when he was supported to the house. But had her agitation arisen from an amiable and feminine sensibility which would have been equally irrepressible in any case; or had it been called forth by a more ardent and passionate feeling, which he, of all men living, could alone awaken? These were the doubts which racked his brain as he lay extended on the sofa; these were the doubts which he determined should be at once and for ever resolved.Dingley Dell kies nyugalma, a körülötte sürgölődő gyengébb nem, s az a szerető gondoskodás, amivel elárasztották: mindez kedvezően befolyásolta a Tracy Tupman úr lelkében mélyen elültetett gyengéd érzelmek kifejlődését; s ezek az érzelmek most úgy látszik, egyetlen imádott lényre összpontosultak. A kisasszonykák nagyon csinosak voltak, a modoruk meg­nyerő, a hajlamaik mintaszerűek, viselkedésük feddhetetlen; de a hajadon nagynénjük maga­tartásában olyan méltóság volt, a szempillantásából olyan előkelőség áradt, a járása olyan „ne merészeljen hozzám érni”-séget fejezett ki, amilyenről a húgai egyelőre még nem is álmod­hattak, már csak a fiatal koruknál fogva sem - s ami Rachael kisasszonyt kiemelte az összes többi nő közül, akiket Tupman úr valaha életében is látott. Egy pillanatig sem volt im­már vitás, hogy ők ketten rokon lelkek, valami módon egyívású a természetük, van közöttük valamiféle titokzatos megértés, összhang. Amikor Tupman úr sebesülten a fűbe rogyott, az első szó, ami az ajkát elhagyta, Rachael kisasszony neve volt; s az első hang, ami megütötte a fülét, mikor a barátai hazatámogatták, a nagynéni hisztérikus nevetése volt. De vajon Rachael kisasszonynak ez a nagy izgatottsága csupán az érzékeny, gyengéd női lelkéből fakadt-e - vajon akkor sem tudta volna visszafojtani, ha másról lett volna szó -, vagy pedig mélyebb, forróbb, tüzesebb érzések váltották ki belőle, olyan heves szenvedély, amilyent egyes-egyedül csak ő tudott lángra lobbantani Rachael kisasszony szívében, a világ minden férfia közül egyedül csak ő, Tracy Tupman? Ezek a kétségek nyugtalanították Tupman urat, ilyen gondolatok forogtak a fejében, mialatt a kereveten hevert - s el is határozta, hogy most rögtön tisztázza ezeket a dolgokat, egyszer és mindenkorra véget vet ennek a bizonytalanságnak.
it was evening. Isabella and Emily had strolled out with Mr. Trundle; the deaf old lady had fallen asleep in her chair; the snoring of the fat boy, penetrated in a low and monotonous sound from the distant kitchen; the buxom servants were lounging at the side door, enjoying the pleasantness of the hour, and the delights of a flirtation, on first principles, with certain unwieldy animals attached to the farm; and there sat the interesting pair, uncared for by all, caring for none, and dreaming only of themselves; there they sat, in short, like a pair of carefully- folded kid gloves--bound up in each other.Esteledett. Isabel és Emily elment sétálni Trundle úrral; az öreg süket néni elaludt a karos­székében; messziről, a konyha felől felhallatszott a hájas fiú mély, egyenletes horkolása; a pirospozsgás cselédlányok a kiskapuban trécseltek, élvezték a szép, nyugalmas alkonyati órát és a kacérkodás gyönyöreit, elméletileg, amelyet a majorsághoz tartozó sete-suta legényekkel folytattak; a mi érdekes szerelmespárunk pedig ábrándozva üldögélt, ügyet sem vetett rájuk senki, ők sem törődtek senkivel, el voltak foglalva önmagukkal; egyszóval úgy üldögéltek ott, mint egy pár gondosan összehajtogatott szarvasbőr kesztyű - egymásba kulcsolódva.
'I have forgotten my flowers,' said the spinster aunt.- Megfeledkeztem a virágaimról - mondta a hajadon nagynéni. - Nem öntöztem meg őket.
'Water them now,' said Mr. Tupman, in accents of persuasion.- Hát gyerünk, locsoljuk meg most a virágokat - mondta Tupman úr rábeszélő hangon.
'You will take cold in the evening air,' urged the spinster aunt affectionately.- Ó, maga meghűlhet, már hűvös a levegő - tiltakozott gyengéden Rachael kisasszony.
'No, no,' said Mr. Tupman, rising; 'it will do me good. Let me accompany you.'- Dehogy, dehogy - felelte Tupman úr és felállt. - Jót fog tenni nekem. Hadd kísérjem el.
The lady paused to adjust the sling in which the left arm of the youth was placed, and taking his right arm led him to the garden.Rachael kisasszony előbb még megigazította a kendőt, amivel a fiatalember bal karja fel volt kötve, aztán belekarolt a másik oldalról, és elindult vele kifelé a kertbe.
There was a bower at the farther end, with honeysuckle, jessamine, and creeping plants--one of those sweet retreats which humane men erect for the accommodation of spiders.A kert túlsó végében állt egy lugas, befuttatva lonccal, jázminnal, vadszőlővel - egyike azoknak a barátságos, meghitt kis búvóhelyeknek, amelyeket az emberséges érzésű polgárok építenek a pókok számára.
The spinster aunt took up a large watering-pot which lay in one corner, and was about to leave the arbour. Mr. Tupman detained her, and drew her to a seat beside him.A hajadon nagynéni felemelt egy locsolókannát a filagória egyik sarkából és indulni akart vele kifelé. Tupman úr azonban megállította; leültette őt maga mellé a lugas lócájára.
'Miss Wardle!' said he.- Wardle kisasszony! - fordult feléje.
The spinster aunt trembled, till some pebbles which had accidentally found their way into the large watering-pot shook like an infant's rattle.A hajadon nagynéni remegni kezdett, mint a nyárfalevél - addig-addig, hogy a nagy öntöző­kannába véletlenül belekerült kavicsok is zörögni, csörömpölni kezdtek, akárcsak a gyerekek kereplője.
'Miss Wardle,' said Mr. Tupman, 'you are an angel.'- Wardle kisasszony - mondta Tupman úr -, maga egy földre szállt angyal!
'Mr. Tupman!' exclaimed Rachael, blushing as red as the watering-pot itself.- No de Tupman úr! - kiáltott fel Rachael, úgy elpirulva, hogy vetekedhetett a locsolókanna színével.
'Nay,' said the eloquent Pickwickian--'I know it but too well.'- Hiába tiltakozik - mondta az ékesszóló pickwickista -, én aztán igazán tudom, hogy maga milyen angyal.
'All women are angels, they say,' murmured the lady playfully.- A lányok - dünnyögte Rachael tréfálkozva -, a lányok mind angyalok, azt tartják.
'Then what can you be; or to what, without presumption, can I compare you?' replied Mr. Tupman. 'Where was the woman ever seen who resembled you? Where else could I hope to find so rare a combination of excellence and beauty? Where else could I seek to-- Oh!' Here Mr. Tupman paused, and pressed the hand which clasped the handle of the happy watering-pot.- Hát akkor mit mondjak én magáról? - kérdezte Tupman úr. - Akkor mihez hasonlítsam magát, mihez merjem hasonlítani magát? Hát van magának párja a földkerekségen? Hát föllelhetem én még valahol a jóságnak és a szépségnek ezt a ragyogó egyesülését? Hát remélhetem én, hogy... Ó - kiáltott fel Tupman úr, félbeszakítva önmagát, és szorongatni kezdte Rachael kezét, amely a boldog öntözőkanna fülét fogta.
The lady turned aside her head.A kisasszony elfordította a fejét.
'Men are such deceivers,' she softly whispered.- Ó, a férfiak olyan csalfák - suttogta lágyan maga elé.
'They are, they are,' ejaculated Mr. Tupman; 'but not all men. There lives at least one being who can never change--one being who would be content to devote his whole existence to your happiness--who lives but in your eyes--who breathes but in your smiles--who bears the heavy burden of life itself only for you.'- Az igaz - mondta Tupman úr -, de nem minden férfi ilyen. Van egy, aki sohasem tudna hűtlen lenni... legalább egy ilyen férfi biztosan van... aki szívesen szánná rá az egész életét, hogy magát boldoggá tegye... akinek a maga szemepillantása jelenti a napfényt... akinek a maga mosolygása jelenti a levegőt... aki az élet súlyos terheit csakis a maga kedvéért tudná elviselni.
'Could such an individual be found--' said the lady.- Vajon lehet találni ilyen embert? - kérdezte Rachael kisasszony.
'But he CAN be found,' said the ardent Mr. Tupman, interposing. 'He IS found. He is here, Miss Wardle.' And ere the lady was aware of his intention, Mr. Tupman had sunk upon his knees at her feet.- Lehet! - vágott közbe hevesen Tupman úr. - Már meg is találta. Itt áll ön előtt, Wardle kis­asszony. - S mielőtt Rachael felfedezhette volna Tupman úr szándékát, a lovag máris letérdelt előtte.
'Mr. Tupman, rise,' said Rachael.- Keljen fel, Tupman úr - mondta Rachael kisasszony.
'Never!' was the valorous reply. 'Oh, Rachael!'- Soha! - felelte vitézül Tracy Tupman. - Ó, Rachael!
He seized her passive hand, and the watering-pot fell to the ground as he pressed it to his lips.--Megragadta a nagynéni kezét és az ajkához emelte. A locsolókanna leesett a földre és felborult.
'Oh, Rachael! say you love me.'- Ó, Rachael! Mondja, hogy szeret!
'Mr. Tupman,' said the spinster aunt, with averted head, 'I can hardly speak the words; but--but--you are not wholly indifferent to me.'- Tupman úr - felelte a hajadon nagynéni, elfordítva a fejét - alig merem kimondani... de hát... de hát... maga nem teljesen közömbös nekem.
Mr. Tupman no sooner heard this avowal, than he proceeded to do what his enthusiastic emotions prompted, and what, for aught we know (for we are but little acquainted with such matters), people so circumstanced always do. He jumped up, and, throwing his arm round the neck of the spinster aunt, imprinted upon her lips numerous kisses, which after a due show of struggling and resistance, she received so passively, that there is no telling how many more Mr. Tupman might have bestowed, if the lady had not given a very unaffected start, and exclaimed in an affrighted tone--Alighogy ez a vallomás elhangzott, Tupman úr máris felugrott és úgy cselekedett, ahogy a szenvedélyesen lángoló szíve súgta neki, s ahogy hasonló körülmények között mindenki cselekedni szokott, feltehetőleg (mert nem sok tapasztalattal rendelkezünk ezen a téren). Felpattant, fél karjával magához ölelte a hajadon nagynénit és számtalan csókot nyomott az ajkára. Rachael némi kis illendő vonakodás és látszólagos ellenkezés után olyan szívesen tűrte Tupman úr csókjait, hogy talán sohasem hagyták volna abba, ha a kisasszony egyszerre csak riadtan fel nem kiált, őszinte ijedtséggel a hangjában:
'Mr. Tupman, we are observed!--we are discovered!'- Tupman úr! Meglestek bennünket!... Valaki meglátott bennünket!
Mr. Tupman looked round. There was the fat boy, perfectly motionless, with his large circular eyes staring into the arbour, but without the slightest expression on his face that the most expert physiognomist could have referred to astonishment, curiosity, or any other known passion that agitates the human breast.Tupman úr megfordult és körülnézett. A hájas fiú bámult befelé a filagóriába nagy kerek szemével, meg sem moccant, pufók ábrázatáról azonban a világ leghozzáértőbb fiziognómusa sem tudott volna leolvasni semmi olyan kifejezést, amely megdöbbenésről, kíváncsiságról vagy az emberi lelkeket háborgató más közismert indulatról tanúskodott volna.
Mr. Tupman gazed on the fat boy, and the fat boy stared at him; and the longer Mr. Tupman observed the utter vacancy of the fat boy's countenance, the more convinced he became that he either did not know, or did not understand, anything that had been going forward. Under this impression, he said with great firmness--Tupman úr rámeredt a kövér fiúra, a kövér fiú rámeredt Tupman úrra; s mennél tovább vizsgálta Tupman úr a hájas fiú teljesen kifejezéstelen ábrázatát, annál jobban meggyőződött róla, hogy a gyerek vagy nem látott semmit, vagy nem értett meg semmit abból, ami a szeme előtt lefolyt. Ebben a hitben aztán rá is szólt a fiúra, nagyon erélyesen:
'What do you want here, Sir?'- Mit akar itt, barátom?
'Supper's ready, sir,' was the prompt reply.- A vacsora tálalva van, kérem - felelte rá a gyerek habozás nélkül.
'Have you just come here, sir?' inquired Mr. Tupman, with a piercing look.- Most jött, ebben a pillanatban? - kérdezte Tupman úr, átható pillantással nézve farkasszemet a fiúval.
'Just,' replied the fat boy.- Most - felelte a hájas fiú.
Mr. Tupman looked at him very hard again; but there was not a wink in his eye, or a curve in his face.Tupman úr megint nagyon szigorúan nézett rá; a fiúnak azonban meg sem rezdült a szempillája, meg sem rezdült az arca.
Mr. Tupman took the arm of the spinster aunt, and walked towards the house; the fat boy followed behind.Tupman úr erre karját nyújtotta a hajadon nagynéninek és elindultak a ház felé; a kövér fiú ment a nyomukban.
'He knows nothing of what has happened,'he whispered.- Nem vett észre semmit - suttogta Tupman úr Rachaelnek.
'Nothing,' said the spinster aunt.- Semmit - mondta a hajadon nagynéni.
There was a sound behind them, as of an imperfectly suppressed chuckle. Mr. Tupman turned sharply round. No; it could not have been the fat boy; there was not a gleam of mirth, or anything but feeding in his whole visage.A hátuk mögül mintha egy rosszul visszafojtott vihogásféle hallatszott volna. Tupman úr gyorsan hátrafordult. Nem - lehetetlenség -, a hájas fiú nem nevethetett; nyoma sem látszott az arcán semmi vidámságnak; egyáltalán semmi nem látszott az arcán, csak a falánkság.
'He must have been fast asleep,' whispered Mr. Tupman.- Egészen biztos, hogy mélyen aludt - suttogta Tupman úr.
'I have not the least doubt of it,' replied the spinster aunt.- Kétségtelenül - felelte a hajadon nagynéni. - Biztos vagyok benne.
They both laughed heartily.Jókedvűen felnevettek mind a ketten.
Mr, Tupman was wrong. The fat boy, for once, had not been fast asleep. He was awake--wide awake--to what had been going forward.Holott Tupman úr tévedett. A hájas fiú ezúttal, kivételesen, nem aludt. Ébren volt - teljesen ébren -, és éberen figyelte, ami a filagóriában történt.
The supper passed off without any attempt at a general conversation. The old lady had gone to bed; Isabella Wardle devoted herself exclusively to Mr. Trundle; the spinster's attentions were reserved for Mr. Tupman; and Emily's thoughts appeared to be engrossed by some distant object--possibly they were with the absent Snodgrass.A vacsora lezajlott anélkül, hogy bárki is megkísérelte volna a beszélgetést megindítani. A süket néni elment aludni; Isabel Wardle teljesen Trundle úrnak szentelte magát; a vén­kisasszony Rachael figyelmét teljesen lekötötte Tupman úr; Emily gondolatai pedig, úgy látszik, messze jártak - talán valahol a távollevő Snodgrass úr körül.
Eleven--twelve--one o'clock had struck, and the gentlemen had not arrived. Consternation sat on every face. Could they have been waylaid and robbed? Should they send men and lanterns in every direction by which they could be supposed likely to have travelled home? or should they-- Hark! there they were. What could have made them so late? A strange voice, too! To whom could it belong? They rushed into the kitchen, whither the truants had repaired, and at once obtained rather more than a glimmering of the real state of the case.Az óra elütötte a tizenegyet, elütötte az éjfelet, elütötte az egy órát - s a férfiak még mindig nem érkeztek haza. Mindenki meg volt döbbenve. Csak nem támadták meg őket útonállók? Nem kellene vajon szétküldözni embereket lámpásokkal a kutatásukra, minden irányban, amerről esetleg érkezhetnek? Nem kellene vajon... De pszt! Megjöttek! Ugyan miért maradtak ilyen sokáig? És egy idegen is jött velük, egy idegen hang, hát az vajon ki lehet? Mindnyájan kirohantak a konyhába, ahová a korhely társaság betoppant, s elég volt egy pillantást vetni a jövevényekre és máris tisztán látták, hogy áll a helyzet.
Mr. Pickwick, with his hands in his pockets and his hat cocked completely over his left eye, was leaning against the dresser, shaking his head from side to side, and producing a constant succession of the blandest and most benevolent smiles without being moved thereunto by any discernible cause or pretence whatsoever; old Mr. Wardle, with a highly-inflamed countenance, was grasping the hand of a strange gentleman muttering protestations of eternal friendship; Mr. Winkle, supporting himself by the eight-day clock, was feebly invoking destruction upon the head of any member of the family who should suggest the propriety of his retiring for the night; and Mr. Snodgrass had sunk into a chair, with an expression of the most abject and hopeless misery that the human mind can imagine, portrayed in every lineament of his expressive face.Pickwick úr, mindkét kezét zsebre vágva, kalapját félrecsapva egészen a bal fülére, a pohár­széknek támaszkodott és jobbra-balra ingatta a fejét, miközben szakadatlanul mosolygott, a legnagyobb nyájassággal és jóindulattal, de minden látható ok és indok nélkül; az öreg Wardle úr, tulipiros ábrázattal, lelkesen szorongatta egy idegen férfi kezét és motyogva fogadkozott, hogy örök barátságot esküszik neki; Winkle úr a nagy állóórának dőlve gyenge hangon átkokat mondott a család bármely tagjára, aki azt merészelné tanácsolni neki, hogy ideje volna lefeküdnie; Snodgrass úr pedig hanyatt vetette magát egy széken, s kifejező arcvonásai az emberi értelemmel elképzelhető legreménytelenebb és legfeneketlenebb kétségbeesést tükrözték.
'is anything the matter?' inquired the three ladies.- Csak nincs valami baj? - kérdezte a három kisasszony.
'Nothing the matter,' replied Mr. Pickwick. 'We--we're--all right.--I say, Wardle, we're all right, ain't we?'- Nincs semmi baj - felelte Pickwick úr. - Mi... mi... mi... mindnyájan na... na... nagyon jól érezzük magunkat... Ugyebár, Wardle? Mindnyájan nagyon jól érezzük magunkat, igaz-e?
'I should think so,' replied the jolly host.--'My dears, here's my friend Mr. Jingle--Mr. Pickwick's friend, Mr. Jingle, come 'pon --little visit.'- De még mennyire - felelte a vidám házigazda. - Szívecskéim, bemutatom nektek a barátomat... Jingle urat... Pickwick úr barátja, Jingle... vendégségbe jött hozzánk.
'Is anything the matter with Mr. Snodgrass, Sir?' inquired Emily, with great anxiety.- Csak nincs valami baja Snodgrass úrnak, tessék mondani? - kérdezte Emily rendkívül nyugtalanul.
'Nothing the matter, ma'am,' replied the stranger. 'Cricket dinner--glorious party--capital songs--old port--claret--good --very good--wine, ma'am--wine.'- Semmi a világon, kisasszonykám - felelte az idegen. - Krikettmérkőzés... megünnepeltük... pompás vacsora... egy kis jó énekszó... oportói... vörösbor... remek... príma borok... kis­asszonykám... príma borok.
'It wasn't the wine,' murmured Mr. Snodgrass, in a broken voice. 'It was the salmon.'- Nem a bor tette - dünnyögte maga elé Snodgrass úr megtörten, színtelen hangon. - A lazac.
(Somehow or other, it never is the wine, in these cases.)(Sajátságos módon ilyenkor sohasem a bor teszi, hanem mindig valami más.)
'Hadn't they better go to bed, ma'am?' inquired Emma. 'Two of the boys will carry the gentlemen upstairs.'- Nem volna okosabb lefektetni az urakat, kisasszony? - kérdezte Emma. - Az emberek közül ketten felvihetnék őket a szobáikba.
'I won't go to bed,' said Mr. Winkle firmly.- Én nem fekszem le - mondta Winkle úr erélyesen.
'No living boy shall carry me,' said Mr. Pickwick stoutly; and he went on smiling as before.- Élő ember engem nem visz föl - jelentette ki Pickwick úr harsányan; aztán tovább mosoly­gott nyájasan, ugyanúgy, mint eddig.
'Hurrah!' gasped Mr. Winkle faintly.- Éljen! - sóhajtotta Winkle úr elhaló hangon.
'Hurrah!' echoed Mr. Pickwick, taking off his hat and dashing it on the floor, and insanely casting his spectacles into the middle of the kitchen. At this humorous feat he laughed outright.- Éljen! - ismételte Pickwick úr, s azzal lekapta a fejéről a kalapját és földhöz csapta, majd a pápaszemét is odadobta a konyha közepére, mintha elment volna az esze. Ezen a szellemes ötleten aztán egy nagyot kacagott.
'Let's--have--'nother--bottle,'cried Mr. Winkle, commencing in a very loud key, and ending in a very faint one. His head dropped upon his breast; and, muttering his invincible determination not to go to his bed, and a sanguinary regret that he had not 'done for old Tupman' in the morning, he fell fast asleep; in which condition he was borne to his apartment by two young giants under the personal superintendence of the fat boy, to whose protecting care Mr. Snodgrass shortly afterwards confided his own person, Mr. Pickwick accepted the proffered arm of Mr. Tupman and quietly disappeared, smiling more than ever; and Mr. Wardle, after taking as affectionate a leave of the whole family as if he were ordered for immediate execution, consigned to Mr. Trundle the honour of conveying him upstairs, and retired, with a very futile attempt to look impressively solemn and dignified.- Hozzanak... még egy... üveggel... - kiáltott fel Winkle úr; mennydörgő hangon kezdte és alig hallhatóan fejezte be. A feje lecsuklott a mellére; maga elé motyogva még közölte azt a sziklaszilárd elhatározását, hogy nem fekszik le, és vérszomjasan sajnálkozott fölötte, hogy „nem tudta ellátni az öreg Tupman baját” ma reggel, aztán mély álomba merült; ebben az állapotában két markos legény szépen felcipelte a szobájába, a hájas Joe személyes felügyelete mellett. Amikor visszatértek, Snodgrass úr is rábízta magát Joe szerető gondjaira, s őt is felvitték a szobájába. Pickwick úr elfogadta Tupman barátja támogató karját és csöndesen elvonult, még nyájasabban mosolyogva, mint eddig; Wardle úr pedig olyan meghatottan búcsúzott el az egész családjától, mint akit egyenesen a vesztőhelyre visznek, aztán Trundle úrra ruházta azt a megtisztelő feladatot, hogy őt felkísérje, s miután tett néhány teljesen hiábavaló kísérletet, hogy tekintélyesen és méltóságteljesen távozzék, ő is elhagyta a konyhát.
'What a shocking scene!' said the spinster aunt.- Ó, milyen csúnya jelenet volt! - mondta a hajadon nagynéni.
'Dis-gusting!' ejaculated both the young ladies.- Szörnyű! Utálatos! - mondta a két kisasszony is.
'Dreadful--dreadful!' said Jingle, looking very grave: he was about a bottle and a half ahead of any of his companions. 'Horrid spectacle--very!'- Rémes... rémes! - jelentette ki Jingle úr, nagyon elkomolyodva. Legalább másfél literrel többet ivott, mint a társai. - Iszonyatos... visszataszító jelenet... mondhatom, kérem.
'What a nice man!' whispered the spinster aunt to Mr. Tupman.- Milyen kedves ember... - suttogta Rachael kisasszony Tupman úr fülébe.
'Good-looking, too!' whispered Emily Wardle.- Ráadásul jóképű is! - suttogta Emily Wardle.
'Oh, decidedly,' observed the spinster aunt.- De még milyen jóképű - mondta a nagynéni.
Mr. Tupman thought of the widow at Rochester, and his mind was troubled. The succeeding half-hour's conversation was not of a nature to calm his perturbed spirit. The new visitor was very talkative, and the number of his anecdotes was only to be exceeded by the extent of his politeness. Mr. Tupman felt that as Jingle's popularity increased, he (Tupman) retired further into the shade. His laughter was forced--his merriment feigned; and when at last he laid his aching temples between the sheets, he thought, with horrid delight, on the satisfaction it would afford him to have Jingle's head at that moment between the feather bed and the mattress.Tupman úrnak eszébe jutott a rochesteri özvegyasszony és nyugtalanság fogta el. A félórás társalgás, ami ezután következett, nem volt alkalmas arra, hogy lecsitítsa háborgó kedélyét. Az új vendégnek nagyon jól pergett a nyelve, s az adomázó tehetségét csak a kitűnő modora múlta felül. Tupman úr úgy érezte, hogy minél jobban fokozódik Jingle népszerűsége, ő (Tupman) annál jobban a háttérbe szorul. A nevetése már erőltetettnek hangzott - a jókedve mesterkéltnek; s amikor végül ő is ágyba került és lefektette lüktető halántékát a párnára, kegyetlen gyönyörűséggel gondolt arra, hogy milyen elégtétellel töltené el, ha most Jingle fejét a matraca alá préselhetné és derékaljnak használhatná.
The indefatigable stranger rose betimes next morning, and, although his companions remained in bed overpowered with the dissipation of the previous night, exerted himself most successfully to promote the hilarity of the breakfast-table. So successful were his efforts, that even the deaf old lady insisted on having one or two of his best jokes retailed through the trumpet; and even she condescended to observe to the spinster aunt, that 'He' (meaning Jingle) 'was an impudent young fellow:' a sentiment in which all her relations then and there present thoroughly coincided.Az elpusztíthatatlan Jingle azonban másnap reggel már korán talpon volt, holott korhely társai kénytelenek voltak ágyban kipihenni az éjszakai dorbézolást - s a reggelinél sikerült kitűnően elszórakoztatni a hölgyeket. Olyan nagy sikerrel járt az igyekezete, hogy még az öreg süket néni is elmondatta magának egyik-másik pompás tréfáját; a hallócsövébe kellett belekiabálnia; s végül még az öreg néni is megjegyezte kegyesen, a hajadon Rachaelhez fordulva, hogy: „Ez aztán - mármint Jingle úr -, ez aztán nagy kópé” - s ezt a nézetét a jelenlevő rokonai egytől egyig teljes mértékben osztották.
It was the old lady's habit on the fine summer mornings to repair to the arbour in which Mr. Tupman had already signalised himself, in form and manner following: first, the fat boy fetched from a peg behind the old lady's bedroom door, a close black satin bonnet, a warm cotton shawl, and a thick stick with a capacious handle; and the old lady, having put on the bonnet and shawl at her leisure, would lean one hand on the stick and the other on the fat boy's shoulder, and walk leisurely to the arbour, where the fat boy would leave her to enjoy the fresh air for the space of half an hour; at the expiration of which time he would return and reconduct her to the house.Az öreg néninek az volt a szokása, hogy szép nyári reggeleken mindig kisétált abba a lugasba, amelyet Tupman úr révén már ismerünk. Ez a kirándulása a következőképpen folyt le mindig: először is a hájas fiú leakasztott a néni hálószobájának ajtaja mögötti fogasról egy szűk, fekete selyemfőkötőt, egy meleg gyapjúkendőt és egy vastag, nagy kampójú sétabotot; ezután a néni kényelmesen, körülményesen felkötötte a főkötőt, magára vette a kendőt, majd egyik kezével a botra, másikkal a hájas Joe-ra támaszkodva, szép lassan lesétált a filagóriához; a kövér fiú ilyenkor otthagyta őt, hogy egy félóráig egyedül élvezhesse a jó levegőt; s a félóra leteltével visszajött érte és visszakísérte a házba.
The old lady was very precise and very particular; and as this ceremony had been observed for three successive summers without the slightest deviation from the accustomed form, she was not a little surprised on this particular morning to see the fat boy, instead of leaving the arbour, walk a few paces out of it, look carefully round him in every direction, and return towards her with great stealth and an air of the most profound mystery.Az öreg néni kicsinyesen rendszerető asszony volt; s minthogy ez a szertartás már három éve minden nyáron ugyanígy zajlott le, s még sohasem tapasztalta a legcsekélyebb eltérést sem a megszokott műsortól, most - aznap reggel - nagyon meglepődött, amikor azt kellett látnia, hogy a hájas Joe ahelyett, hogy otthagyná őt egyedül a lugasban, csak egy-két lépésnyire távolodik el, aztán megáll, óvatosan körülnéz, szétnéz minden irányban, majd lábujjhegyen lopakodva, roppant rejtélyes arccal, visszajön hozzá a filagóriába.
The old lady was timorous--most old ladies are--and her first impression was that the bloated lad was about to do her some grievous bodily harm with the view of possessing himself of her loose coin. She would have cried for assistance, but age and infirmity had long ago deprived her of the power of screaming; she, therefore, watched his motions with feelings of intense horror which were in no degree diminished by his coming close up to her, and shouting in her ear in an agitated, and as it seemed to her, a threatening tone--Az öreg néni - mint majdnem mindegyik öreg néni - nagyon könnyen megijedt; s most az volt az első gondolata, hogy ez a dagadt kölyök kárt akar tenni benne és el akarja rabolni a nála levő aprópénzt. Szeretett volna segítségért kiáltani, de az öreg kora és a rokkantsága miatt már régen nem volt hozzá ereje, hogy kiabáljon vagy sikoltozzon; így hát csak szörnyű rémülettel figyelte a fiú mozdulatait; s a félelmét igazán nem oszlatta el az a tény, hogy Joe egészen közel lépett hozzá és beleordított a fülébe, izgatott hangon - vagy talán fenyegető hangon:
'Missus!'- Asszonyom!
Now it so happened that Mr. Jingle was walking in the garden close to the arbour at that moment. He too heard the shouts of 'Missus,' and stopped to hear more. There were three reasons for his doing so. In the first place, he was idle and curious; secondly, he was by no means scrupulous; thirdly, and lastly, he was concealed from view by some flowering shrubs. So there he stood, and there he listened.Véletlenül úgy fordult, hogy Jingle úr éppen arrafelé sétált a kertben. Ő is meghallotta Joe kiáltását és megállt a lugas mögött, hogy hallgatózzon, hátha többet is hall. Háromféle oka is volt erre. Először is ráért és kíváncsi volt a természete; másodszor, semmi esetre sem voltak lelkiismereti aggályai; harmadszor pedig, a sűrű bokrok, virágok úgy eltakarták, hogy nem vehették őt észre. Ennélfogva ott állt tehát és hallgatózott.
'Missus!' shouted the fat boy.- Asszonyom - ordította a hájas gyerek.
'Well, Joe,' said the trembling old lady. 'I'm sure I have been a good mistress to you, Joe. You have invariably been treated very kindly. You have never had too much to do; and you have always had enough to eat.'- Nézd csak, Joe - mondta az öreg néni remegő hangon -, én mindig jó voltam hozzád. Világéletedben jól bántunk veled. Jóformán semmi dolgod nem volt soha; és mindig volt mit enned, bőségesen.
This last was an appeal to the fat boy's most sensitive feelings. He seemed touched, as he replied emphatically--Ez az utóbbi megjegyzés Joe-nak az elevenébe talált. Szinte meghatott hangon válaszolt, mélységes meggyőződéssel:
'I knows I has.'- Volt bizony, az már igaz.
'Then what can you want to do now?' said the old lady, gaining courage.- Hát akkor mit akarsz most tőlem? - kérdezte az öreg néni, kissé nekibátorodva.
'I wants to make your flesh creep,' replied the boy.- Majd mindjárt megtudja, de tudom, hogy a háta is beleborsózik - felelte a gyerek.
This sounded like a very bloodthirsty mode of showing one's gratitude; and as the old lady did not precisely understand the process by which such a result was to be attained, all her former horrors returned.Ez úgy hangzott, mintha Joe valamiféle szörnyű, vérszomjas módon óhajtaná leróni a háláját; s minthogy az öreg néni nem értette pontosan, hogy a fiú miféle módszerrel szándékozik elérni ezt a kívánt eredményt, újra nagyon megrémült.
'What do you think I see in this very arbour last night?' inquired the boy.- Mit gondol, asszonyom, mit láttam én itt a lugasban, ezen a szent helyen, tegnap este? - kérdezte Joe.
'Bless us! What?' exclaimed the old lady, alarmed at the solemn manner of the corpulent youth.- Jézusmáriám! Mit? - kérdezte az öreg néni, akit megijesztett a dagadt fiú ünnepélyes hangja.
'The strange gentleman--him as had his arm hurt--a-kissin' and huggin'--'- Az az idegen úr... akinek fel van kötve a karja... itt ölelgette, csókolgatta...
'Who, Joe? None of the servants, I hope.'- Kit, Joe? Remélem, nem valamelyik szolgálólányt?
'Worser than that,' roared the fat boy, in the old lady's ear.- Az még csak hagyján lett volna - bömbölte a kövér fiú a néni fülébe.
'Not one of my grandda'aters?'- Csak talán nem az egyik unokámat?
'Worser than that.'- Még az is hagyján lett volna.
'Worse than that, Joe!' said the old lady, who had thought this the extreme limit of human atrocity. 'Who was it, Joe? I insist upon knowing.'- Még az is hagyján lett volna, Joe! Hát még ennél is rosszabb, Joe? - kiáltott fel az öreg néni, aki ennél szörnyűbb galádságot már el sem tudott képzelni. - De hát ki volt az, Joe? Tudni akarom, mondd meg azonnal!
The fat boy looked cautiously round, and having concluded his survey, shouted in the old lady's ear--A hájas Joe óvatosan körülnézett s miután befejezte a terepszemlét, beleordította az öreg néni fülébe:
'Miss Rachael.'- Rachael kisasszony!
'What!' said the old lady, in a shrill tone. 'Speak louder.'- Mi, mi? - kérdezte a néni rikácsoló hangon. - Nem értem, beszélj hangosabban.
'Miss Rachael,' roared the fat boy.- Rachael kisasszony - üvöltötte a kövér fiú.
'My da'ater!'- A lányom!
The train of nods which the fat boy gave by way of assent, communicated a blanc-mange like motion to his fat cheeks.A hájas Joe bólogatni kezdett, igenlőleg - amitől kövér pofazacskói finom remegésbe jöttek, mint a francia kocsonya.
'And she suffered him!' exclaimed the old lady. A grin stole over the fat boy's features as he said--- És Rachael hagyta, hogy ölelgessék, csókolgassák! - kiáltott fel az öreg néni felháborodva.
'I see her a-kissin' of him agin.'- Nemcsak hogy hagyta - mondta a kövér fiú elvigyorodva -, de láttam én, hogy vissza is adta a csókjait.
If Mr. Jingle, from his place of concealment, could have beheld the expression which the old lady's face assumed at this communication, the probability is that a sudden burst of laughter would have betrayed his close vicinity to the summer- house. He listened attentively. Fragments of angry sentences such as,Ha Jingle úr a rejtekhelyéről láthatta volna, hogy az öreg néni milyen arcot vágott erre a kijelen­tésre, hát egészen bizonyos, hogy kitört volna belőle a nevetés és elárulta volna magát, hogy itt hallgatózik, a filagória mögött. Figyelt, fülelt tovább. Haragos, méltatlankodó mondattöredékeket hallott, ilyesféléket:
'Without my permission!'--- Az engedelmem nélkül...
'At her time of life'--- Az ő korában...
'Miserable old 'ooman like me'--- Ó, én szegény, szerencsétlen vénasszony...
'Might have waited till I was dead,'- Legalább várt volna vele, amíg én meghalok...
and so forth, reached his ears; and then he heard the heels of the fat boy's boots crunching the gravel, as he retired and left the old lady alone.És így tovább; aztán a hájas Joe csoszogása hallatszott a kavicsos kerti úton, ahogy elvonult és magára hagyta az öreg nénit.
It was a remarkable coincidence perhaps, but it was nevertheless a fact, that Mr. Jingle within five minutes of his arrival at Manor Farm on the preceding night, had inwardly resolved to lay siege to the heart of the spinster aunt, without delay. He had observation enough to see, that his off-hand manner was by no means disagreeable to the fair object of his attack; and he had more than a strong suspicion that she possessed that most desirable of all requisites, a small independence. The imperative necessity of ousting his rival by some means or other, flashed quickly upon him, and he immediately resolved to adopt certain proceedings tending to that end and object, without a moment's delay. Fielding tells us that man is fire, and woman tow, and the Prince of Darkness sets a light to 'em. Mr. Jingle knew that young men, to spinster aunts, are as lighted gas to gunpowder, and he determined to essay the effect of an explosion without loss of time.Talán különös játéka a véletlennek, de tény az, hogy Jingle úr már tegnap este, alig öt perccel azután, hogy megérkezett a Manor-tanyára, nyomban elhatározta magában, hogy haladék­ta­lanul hozzáfog a vénkisasszony nagynéni szívének meghódításához. Jó megfigyelőképessége volt és rögtön észrevette, hogy könnyed, fölényes viselkedése tetszik a szíve szép válasz­tottjának; azonban erős volt a gyanúja, nagyon erős, hogy Rachael kisasszony egyéb kiválóságai mellett rendelkezik azzal a legvonzóbb tulajdonsággal is, hogy van egy kis önálló vagyona. Jingle úr egy szempillantás alatt átlátta annak a parancsoló szükségességét, hogy valami módon ki kell ütnie vetélytársát a nyeregből, és nyomban el is határozta, hogy halo­gatás nélkül lépéseket tesz ebben az irányban. Fielding azt mondja, hogy a férfi kovakő, a nő tapló és tüzet a pokol fejedelme vet közébük. Jingle úr nagyon jól tudta, hogy a vénkisasszony nagynénik számára a fiatalemberek olyanok, mint a puskapornak az égő kanóc, s elhatározta, hogy sürgősen kipróbálja egy ilyen robbanás hatását.
Full of reflections upon this important decision, he crept from his place of concealment, and, under cover of the shrubs before mentioned, approached the house.Ezen a nagyszabású tervén tépelődve, előjött rejtekhelyéről és a már előbb említett bokrok, cserjék sűrű lombjai közt visszasettenkedett a házhoz.
Fortune seemed determined to favour his design. Mr. Tupman and the rest of the gentlemen left the garden by the side gate just as he obtained a view of it; and the young ladies, he knew, had walked out alone, soon after breakfast. The coast was clear.Úgy látszik, a szerencse is a segítségére akart lenni. Tupman úr a többiekkel együtt éppen akkor hagyta el a kertet, még látta őket kifelé menni a hátsó kapun át; a két kisasszony viszont rögtön a reggeli után elment sétálni, ezt is tudta - szóval szabad volt a pálya.
The breakfast-parlour door was partially open. He peeped in. The spinster aunt was knitting. He coughed; she looked up and smiled. Hesitation formed no part of Mr. Alfred Jingle's character. He laid his finger on his lips mysteriously, walked in, and closed the door.A kis ebédlő ajtaja félig nyitva állt. Jingle úr bekukucskált a szobába. Rachael kisasszony egyedül kézimunkázgatott odabent. Jingle úr megköszörülte a torkát; a nagynéni felnézett és elmosolyodott. A tétovázás nem tartozott Alfred Jingle jellemvonásai közé. Titokzatos arccal szája elé emelte a mutatóujját, belépett a szobába és becsukta maga mögött az ajtót.
'Miss Wardle,' said Mr. Jingle, with affected earnestness, 'forgive intrusion--short acquaintance--no time for ceremony-- all discovered.'- Wardle kisasszony - mondta Jingle úr, komoly képet vágva. - Bocsásson meg a tolako­dásom­ért... Ilyen rövid ismeretség után... De nincs időnk teketóriázni... Minden kiderült.
'Sir!' said the spinster aunt, rather astonished by the unexpected apparition and somewhat doubtful of Mr. Jingle's sanity.- No de uram! - mondta a hajadon nagynéni, kissé meghökkenve ettől a váratlan lerohanástól. Még az a gyanú is felmerült benne, hogy Jingle úrnak hirtelen elment az esze.
'Hush!' said Mr. Jingle, in a stage-whisper--'Large boy-- dumpling face--round eyes--rascal!' Here he shook his head expressively, and the spinster aunt trembled with agitation.- Pszt! - mondta Jingle úr, színpadias suttogással. - A kövér gyerek... az a gombócképű... gomb­szemű... az egy gazember! - Sokatmondóan csóválgatni kezdte a fejét, a hajadon Rachael kisasszonyt pedig remegés fogta el izgalmában.
'I presume you allude to Joseph, Sir?' said the lady, making an effort to appear composed.- Josephről beszél, uram, ha jól értem, ugyebár? - kérdezte Rachael, összeszedve magát. Igyekezett nyugodtnak látszani.
'Yes, ma'am--damn that Joe!--treacherous dog, Joe--told the old lady--old lady furious--wild--raving--arbour--Tupman-- kissing and hugging--all that sort of thing--eh, ma'am--eh?'- Úgy van, asszonyom, Josephről... hogy az ördög vinné el ezt a Joe-t!... Áruló bitang ez a Joe... elmondott mindent az öreg hölgynek... az öreg hölgy nagyon dühbe jött... magánkívül volt felháborodásában... filagória... Tupman... ölelkezés, csókolózás... s ehhez hasonlók... mi?... igaz-e, asszonyom?... Igaz-e?
'Mr. Jingle,' said the spinster aunt, 'if you come here, Sir, to insult me--'- Jingle úr - mondta a hajadon nagynéni -, ha maga azért jött csak ide, hogy engem sértegessen...
'Not at all--by no means,' replied the unabashed Mr. Jingle-- 'overheard the tale--came to warn you of your danger--tender my services--prevent the hubbub. Never mind--think it an insult--leave the room'--and he turned, as if to carry the threat into execution.- Dehogy, kérem... dehogy... Isten ments - felelte Jingle úr a legnagyobb lelki nyugalommal. - Véletlenül meghallottam a beszélgetést... s azért jöttem, hogy figyelmeztessem a veszélyre... hogy felajánljam szolgálataimat... megelőzni a bajt, zűrzavart... De hát mindegy... ha maga sértésnek veszi... máris távozom - azzal sarkon fordult, mintha csakugyan valóra akarná váltani ezt a fenyegetést.
'What SHALL I do!' said the poor spinster, bursting into tears. 'My brother will be furious.'- Ó, hát mit tegyek! - kiáltott fel szegény Rachael, és sírva fakadt. - A bátyám nagyon meg­haragszik majd.
'Of course he will,' said Mr. Jingle pausing--'outrageous.'- Hát persze hogy megharagszik - mondta Jingle úr, egy kis hallgatás után. - Fel lesz háborodva.
'Oh, Mr. Jingle, what CAN I say!' exclaimed the spinster aunt, in another flood of despair.- Ó, Jingle úr, hát mit mondjak neki! - kiáltott fel a hajadon nagynéni, s újabb kétségbeesés vett rajta erőt.
'Say he dreamt it,' replied Mr. Jingle coolly.- Mondja azt, hogy Joe csak álmodta az egészet - felelte Jingle úr, higgadt hangon.
A ray of comfort darted across the mind of the spinster aunt at this suggestion. Mr. Jingle perceived it, and followed up his advantage.Egy reménysugár csillant meg a hajadon Rachael előtt, ennek az ötletnek a hallatára. Jingle úr észrevette szavainak a hatását és tovább ütötte a vasat.
'Pooh, pooh!--nothing more easy--blackguard boy--lovely woman--fat boy horsewhipped--you believed--end of the matter--all comfortable.'- Eh, mit... semmi az egész... könnyűszerrel meg lehet oldani... a fiú zsarolni akart... a hölgy bájos... kövér Joe-nak kiporolják a nadrágját... a szép hölgy szavának hitelt adnak... s ezzel vége is az ügynek... mindenki jól járt.
Whether the probability of escaping from the consequences of this ill-timed discovery was delightful to the spinster's feelings, or whether the hearing herself described as a 'lovely woman' softened the asperity of her grief, we know not. She blushed slightly, and cast a grateful look on Mr. Jingle.Nem lehet pontosan tudni, hogy a szép hajadon annak a reményétől vidult-e fel, hogy megme­nekülhet a rosszkor jött leleplezés kellemetlen következményeitől, vagy az a körülmény enyhítette-e mély bánatát, hogy bájos hölgynek nevezték. Mindenesetre elpirult, és egy hálás pillantást küldött Jingle úr felé.
That insinuating gentleman sighed deeply, fixed his eyes on the spinster aunt's face for a couple of minutes, started melodramatically, and suddenly withdrew them.A kellemes Jingle úr egy nagyot sóhajtott, néhány percig rámeredt a hajadon nagynénire, aztán színpadiasan megrázkódott és elfordította a fejét.
'You seem unhappy, Mr. Jingle,' said the lady, in a plaintive voice. 'May I show my gratitude for your kind interference, by inquiring into the cause, with a view, if possible, to its removal?'- Szomorúnak látszik, Jingle úr - mondta Rachael panaszos hangon. - Nem mondaná meg, hogy mi az oka? Hátha segíthetek rajta. Szeretném valahogyan kifejezni a hálámat, amiért olyan kedves volt hozzám és segítségemre jött.
'Ha!' exclaimed Mr. Jingle, with another start--'removal! remove my unhappiness, and your love bestowed upon a man who is insensible to the blessing--who even now contemplates a design upon the affections of the niece of the creature who--but no; he is my friend; I will not expose his vices. Miss Wardle-- farewell!'- Ó! - kiáltott fel Jingle úr, és újra megrázkódott. - Ó! Hó! Segíteni rajtam! Az én boldog­talanságomon!... Amikor maga olyan férfira pazarolja a szerelmét, aki meg sem tudja ezt becsülni eléggé... aki méltatlan rá... aki most éppen abban sántikál, hogy az egyik unokahúga kegyeire pályázzon... aki vígan csapja a szelet... de nem! Egy szót sem szólok... hiszen a barátom... nem akarom leleplezni a vétkeit... Wardle kisasszony... Isten önnel!
At the conclusion of this address, the most consecutive he was ever known to utter, Mr. Jingle applied to his eyes the remnant of a handkerchief before noticed, and turned towards the door.Miután befejezte ezt a szónoklatát, amely egyébként élete eddigi legösszefüggőbb beszéde volt, Jingle úr a szeméhez nyomkodta az egy ízben már említett zsebkendő foszlányát, és megindult az ajtó felé.
'Stay, Mr. Jingle!' said the spinster aunt emphatically. 'You have made an allusion to Mr. Tupman--explain it.'- Ne menjen el, Jingle úr! - szólt utána a hajadon nagynéni határozott hangon. - Mondott valamit Tupman úrról, célzott itt valamire... hát most magyarázza meg, kérem.
'Never!' exclaimed Jingle, with a professional (i.e., theatrical) air. 'Never!'- Soha! - kiáltotta Jingle, egy meggyőződéses színészi taglejtéssel. - Soha, soha!
and, by way of showing that he had no desire to be questioned further, he drew a chair close to that of the spinster aunt and sat down.Azzal egy széket húzott oda magának és leült a hajadon nagynéni mellé, hogy ezzel is jelezze, nem akarja, hogy tovább faggassák.
'Mr. Jingle,' said the aunt, 'I entreat--I implore you, if there is any dreadful mystery connected with Mr. Tupman, reveal it.'- Jingle úr - mondta Rachael kisasszony -, kérem, könyörgök, mondja meg nekem, ha csak­ugyan tud valamiféle szörnyű titokról Tupman úrral kapcsolatban. Esedezem, árulja el nekem.
'Can I,' said Mr. Jingle, fixing his eyes on the aunt's face-- 'can I see--lovely creature--sacrificed at the shrine-- heartless avarice!'- Hát nézhetem én ezt? - mondta Jingle úr, Rachael kisasszonyra meredve. - Hát szabad ezt eltűrnöm?... Bájos teremtés... akit feláldoznak... a gonosz kapzsiság oltárán!
He appeared to be struggling with various conflicting emotions for a few seconds, and then said in a low voice--Látszott rajta, hogy néhány percig küzd az ellentmondó érzéseivel, ellentétes kötelességeivel, aztán lassú, mély hangon újra megszólalt:
'Tupman only wants your money.'- Tupmannek csak a maga pénze kell.
'The wretch!' exclaimed the spinster, with energetic indignation.- Ó, a nyomorult! - kiáltott fel az aggszűz, erélyes felháborodással a hangjában.
(Mr. Jingle's doubts were resolved. She HAD money.)(Jingle úr kétségei eloszlottak. Rachaelnek tehát van pénze.)
'More than that,' said Jingle--'loves another.'- Sőt, mi több - tette hozzá Jingle. - Mást szeret.
'Another!' ejaculated the spinster. 'Who?'- Mást! - mondta a hajadon nagynéni. - Ki az a más?
'Short girl--black eyes--niece Emily.'- Alacsony lány... fekete szempár... unokahúga... Emily.
There was a pause.Egy kis szünet támadt.
Now, if there was one individual in the whole world, of whom the spinster aunt entertained a mortal and deep-rooted jealousy, it was this identical niece. The colour rushed over her face and neck, and she tossed her head in silence with an air of ineffable contempt. At last, biting her thin lips, and bridling up, she said--A helyzet úgy állt, hogyha volt a világon olyan nőszemély, aki iránt a nagynéni mélységes és halálos féltékenységet érzett, hát akkor ez éppen az említett Emily húga volt. Rachael kisasszony úgy elpirult, hogy még a nyaka is belevörösödött és kimondhatatlan megvetéssel vetette fel a fejét. Harapdálni kezdte vékony szája szélét és végre megszólalt.
'It can't be. I won't believe it.'- Lehetetlenség. El sem tudom hinni.
'Watch 'em,' said Jingle.- Hát csak figyelje meg őket - mondta Jingle.
'I will,' said the aunt.- Majd megfigyelem - mondta a nagynéni.
'Watch his looks.' . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . .- Figyelje, hogy milyen pillantásokat vetnek egymásra - mondta Jingle.
'I will.'- Majd figyelem.
'His whispers.' . . . . . . . . . . . . .- Hogy miként pusmognak egymással.
'I will.'- Majd figyelem.
'He'll sit next her at table.'- Tupman a lány mellé ül majd a vacsoránál.
'Let him.'- Hadd üljön.
'He'll flatter her.'- Teszi majd neki a szépet.
'Let him.'- Csak hadd tegye.
'He'll pay her every possible attention.'- Csapja majd neki a szelet.
'Let him.'- Hát csapja.
'And he'll cut you.'- Magának pedig fittyet hány majd.
'Cut ME!' screamed the spinster aunt. 'HE cut ME; will he!' and she trembled with rage and disappointment.- Fittyet hány! Nekem! - kiáltott fel a vénkisasszony. - Még hogy ő!... Fittyet hány... nekem! - s haragjában és elkeseredésében szinte remegett.
'You will convince yourself?' said Jingle.- Ez meggyőzi majd? - kérdezte Jingle.
'I will.'- Meg.
'You'll show your spirit?'- És a sarkára áll majd?
'I will.'- Sarkamra állok.
'You'll not have him afterwards?'- Kiadja az útját?
'Never.' . . . . . . . . . . . . . . . . . . . .- Kiadom... végérvényesen.
'You'll take somebody else?'- És hajlandó lesz meghallgatni valaki mást?
'Yes.'- Hajlandó leszek.
'You shall.'- Hát így is lesz.
Mr. Jingle fell on his knees, remained thereupon for five minutes thereafter; and rose the accepted lover of the spinster aunt--conditionally upon Mr. Tupman's perjury being made clear and manifest.Jingle úr letérdelt eléje és öt percig így is maradt, térden állva; amikor felkelt, már mint Rachael kisasszony elfogadott udvarlója kelt fel - azzal a feltétellel persze, hogy bebizo­nyosodik Tupman úr árulása.
The burden of proof lay with Mr. Alfred Jingle; and he produced his evidence that very day at dinner. The spinster aunt could hardly believe her eyes. Mr. Tracy Tupman was established at Emily's side, ogling, whispering, and smiling, in opposition to Mr. Snodgrass. Not a word, not a look, not a glance, did he bestow upon his heart's pride of the evening before.A bizonyítás feladata Alfred Jingle úr vállaira nehezült; de még aznap este, vacsorakor, szállította a bizonyítékokat. A vénkisasszony Rachael néni hinni sem akart a szemének. Tracy Tupman úr ott ült Emily mellett és egész este szerelmesen kacsingatott rá, pusmogott vele és mosolygott feléje, Snodgrass úrral vetélkedve. A tegnap esti szíve választottjához egy árva szót sem szólt, egy pillantást sem vetett rá.
'Damn that boy!' thought old Mr. Wardle to himself.--He had heard the story from his mother. 'Damn that boy! He must have been asleep. It's all imagination.'- Fene essen ebbe a kölyökbe! - gondolta magában Wardle úr. Az édesanyja elmondta neki, hogy mit hallott Joe-tól. - Fene abba a hájas fejébe! Biztosan aludt akkor is. Csak álmodta az egészet.
'Traitor!' thought the spinster aunt. 'Dear Mr. Jingle was not deceiving me. Ugh! how I hate the wretch!'- Hitszegő, áruló - gondolta magában a vénkisasszony nagynéni. - Igazat beszélt az a kedves Jingle úr. Ó! Hogy gyűlölöm ezt a hitszegő nyomorultat!
The following conversation may serve to explain to our readers this apparently unaccountable alteration of deportment on the part of Mr. Tracy Tupman.Az alább következő párbeszéd némi felvilágosítással szolgál majd az olvasónak, aki nyilván nem érti Tracy Tupman úr megmagyarázhatatlan viselkedését.
The time was evening; the scene the garden. There were two figures walking in a side path; one was rather short and stout; the other tall and slim. They were Mr. Tupman and Mr. Jingle. The stout figure commenced the dialogue.Színhely a kert; az idő: este, vacsora után. Két alak sétál a bokrok közt, a kis ösvényen; az egyik elég alacsony és testes, a másik elég magas és karcsú. Az egyik Tupman úr, a másik Jingle úr. A pocakos kezdi meg a párbeszédet:
'How did I do it?' he inquired.- No, jól csináltam? - kérdi.
'Splendid--capital--couldn't act better myself--you must repeat the part to-morrow--every evening till further notice.'- Remekül... pompásan... magam sem tudtam volna jobban alakítani a szerepet... de holnap újra el kell játszania... ezentúl minden este... a további utasításig.
'Does Rachael still wish it?'- Ez Rachael kívánsága?
'Of course--she don't like it--but must be done--avert suspicion--afraid of her brother--says there's no help for it-- only a few days more--when old folks blinded--crown your happiness.'- Persze... természetesen nem örül neki... de meg kell tenni... csak így lehet elhárítani a gyanút... fél a bátyjától... azt mondja, nincs mit tenni... hiába... de már csak egy-két napról van szó... amíg elaltatják az öreg gyanúját... aztán maguké a boldogság.
'Any message?'- Mást nem üzent?
'Love--best love--kindest regards--unalterable affection. Can I say anything for you?'- Csókoltatja... öleli sokszor... változatlan érzelmekkel... számtalanszor üdvözli... Lehetek valamiben a szolgálatára, adjam át neki az üzenetét?
'My dear fellow,' replied the unsuspicious Mr. Tupman, fervently grasping his 'friend's' hand--'carry my best love--say how hard I find it to dissemble--say anything that's kind: but add how sensible I am of the necessity of the suggestion she made to me, through you, this morning. Say I applaud her wisdom and admire her discretion.'- Édes jó barátom - felelte a mit sem sejtő Tupman úr, melegen megszorongatva jó barátja kezét. - Mondja meg neki, hogy szeretettel ölelem... mondja meg neki, hogy nagyon nehezemre esik ez a színészkedés... mondjon neki minden szépet és jót... de tegye hozzá, hogy én is tökéletesen tisztában vagyok vele, mennyire helyénvaló volt az ő utasítása, amit ma délelőtt magával megüzent nekem. Mondja meg neki, hogy bámulom az okosságát és nagyra becsülöm az óvatosságát.
'I will. Anything more?'- Megmondom. Mást semmit?
'Nothing, only add how ardently I long for the time when I may call her mine, and all dissimulation may be unnecessary.'- Mást semmit. Csak annyit mondjon még, hogy epedve várom azt a napot, amikor végre az enyémnek nevezhetem majd, és nem lesz többé szükség semmiféle színészkedésre.
'Certainly, certainly. Anything more?'- Megmondom, megmondom. Persze. Egyebet nem üzen?
'Oh, my friend!' said poor Mr. Tupman, again grasping the hand of his companion, 'receive my warmest thanks for your disinterested kindness; and forgive me if I have ever, even in thought, done you the injustice of supposing that you could stand in my way. My dear friend, can I ever repay you?'- Ó, édes jó barátom! - mondta a derék Tupman úr, újra megragadva Jingle kezét. - Fogadja a leghálásabb köszönetemet önzetlen jóságáért; és bocsássa meg nekem, hogy még csak gon­dolatban, egy pillanatra is, igazságtalanul megbántottam, amikor azt feltételeztem magá­ról, hogy ki akar ütni a nyeregből. Édes jó barátom, hogyan tudom én ezt meghálálni magának?
'Don't talk of it,' replied Mr. Jingle. He stopped short, as if suddenly recollecting something, and said--'By the bye--can't spare ten pounds, can you?--very particular purpose--pay you in three days.'- Szót sem érdemel - felelte Jingle úr. Hirtelen elhallgatott, mintha valami az eszébe ötlött volna, aztán így folytatta: - Apropó... mellesleg mondva... nem tudna kölcsönözni tíz fontot véletlenül?... Fontos dologra kellene... három nap múlva megadom.
'I dare say I can,' replied Mr. Tupman, in the fulness of his heart. 'Three days, you say?'- De még mennyire, hogy tudok - felelte Tupman úr, túláradó lelkesedéssel. - Három nap múlva, azt mondja?
'Only three days--all over then--no more difficulties.'- Csak három napra kell... Addigra mindent elintézek... Véget érnek a nehézségeim.
Mr. Tupman counted the money into his companion's hand, and he dropped it piece by piece into his pocket, as they walked towards the house.Tupman úr leszámolta a pénzt barátja tenyerébe, Jingle úr pedig egyenként zsebre vágta az aranyakat, ahogy sétáltak visszafelé a házba.
'Be careful,' said Mr. Jingle--'not a look.'- De nagyon óvatos legyen - mondta Jingle úr. - Még egy pillantást se vessen rá.
'Not a wink,' said Mr. Tupman.- Egy félpillantást sem - mondta Tupman úr.
'Not a syllable.'- Egy szót se szóljon hozzá.
'Not a whisper.'- Egy árva hangot se.
'All your attentions to the niece--rather rude, than otherwise, to the aunt--only way of deceiving the old ones.'- Csak a kislánnyal foglalkozzon... a nagynénjéhez lehetőleg minél gorombább legyen... ez az egyetlen módja félrevezetni az öregeket.
'I'll take care,' said Mr. Tupman aloud.- Vigyázni fogok - mondta Tupman úr fennhangon. - Gondom lesz rá.
'And I'LL take care,' said Mr. Jingle internally; and they entered the house.„És nekem is gondom lesz rá” - gondolta magában Jingle úr; s azzal beléptek a házba.
The scene of that afternoon was repeated that evening, and on the three afternoons and evenings next ensuing. On the fourth, the host was in high spirits, for he had satisfied himself that there was no ground for the charge against Mr. Tupman. So was Mr. Tupman, for Mr. Jingle had told him that his affair would soon be brought to a crisis. So was Mr. Pickwick, for he was seldom otherwise. So was not Mr. Snodgrass, for he had grown jealous of Mr. Tupman. So was the old lady, for she had been winning at whist. So were Mr. Jingle and Miss Wardle, for reasons of sufficient importance in this eventful history to be narrated in another chapter.Az aznap esti vacsorajelenetet másnap is megismételte Tupman úr, sőt még három további este és délután is. A negyedik napon a házigazdájuk nagyon jó hangulatban volt, mert már teljesen megnyugodott, hogy alaptalan volt a kövér Joe vádja Tupman úr ellen. Ugyancsak jókedvű volt Tupman úr is, mert Jingle barátja közölte vele, hogy hamarosan dűlőre jut az ügy. Ugyancsak jókedvű volt Pickwick úr is, mert ő mindig jókedvű volt. Snodgrass úrról viszont nem mondhatjuk el ezt, mert ő egyre féltékenyebb lett Tupman úrra. Az öreg néni azonban szintén vidám hangulatban volt, mert nyert a whisten. Jókedvű volt továbbá Jingle úr és Wardle kisasszony is - mármint a szép Rachael -, méghozzá olyan okoknál fogva, amelyek megérdemlik, hogy ennek az eseménydús történetnek egy újabb fejezetében számoljunk be róluk.
CHAPTER IX A DISCOVERY AND A CHASEKILENCEDIK FEJEZET: Felfedezik a szökést, és üldözni kezdik a szökevényeket
The supper was ready laid, the chairs were drawn round the table, bottles, jugs, and glasses were arranged upon the sideboard, and everything betokened the approach of the most convivial period in the whole four-and-twenty hours.Feltálalták a vacsorát, odahúzták a székeket az asztal köré, a tálalóasztalra kirakták a korsókat, palackokat, poharakat - egyszóval minden jel arra vallott, hogy ennek a mai napnak a legvidámabb pillanatai közelegnek.
'Where's Rachael?' said Mr. Wardle.- Hová lett Rachael? - kérdezte Wardle úr.
'Ay, and Jingle?' added Mr. Pickwick.- Az ám, és Jingle? - tette hozzá Pickwick úr.
'Dear me,' said the host, 'I wonder I haven't missed him before. Why, I don't think I've heard his voice for two hours at least. Emily, my dear, ring the bell.'- Csakugyan - mondta a házigazda -, Jingle úr nincs itt; nem is értem, hogy eddig nem vettem észre a hiányát. Pedig már van vagy két órája, hogy utoljára hallottam a hangját. Emily, szívecském, rázd meg a csengőt.
The bell was rung, and the fat boy appeared.Emily megrázta a csengőt és a hájas Joe megjelent.
'Where's Miss Rachael?' He couldn't say.- Hol van Rachael kisasszony? - kérdezték tőle, de nem tudta megmondani.
'Where's Mr. Jingle, then?'- No és hol van Jingle úr? - Joe ezt sem tudta.
He didn't know. Everybody looked surprised. It was late--past eleven o'clock. Mr. Tupman laughed in his sleeve. They were loitering somewhere, talking about him. Ha, ha! capital notion that--funny.Mindenki nagyon csodálkozott. Már későre járt - tizenegy óra is elmúlt. Tupman úr nevetett a markába. Biztosan elcsatangoltak valamerre és róla beszélgetnek. Hahaha! Mulatságos erre gondolni - igazán mulatságos.
'Never mind,' said Wardle, after a short pause. 'They'll turn up presently, I dare say. I never wait supper for anybody.'- No hát, annyi baj legyen - jelentette ki Wardle úr egy kis szünet után. - Majd megjönnek hamarosan, biztos vagyok benne. Sohasem szoktam várni senkire sem a vacsorával.
'Excellent rule, that,' said Mr. Pickwick--'admirable.'- Kitűnő elv - mondta Pickwick úr. - Nagyon bölcs szokás.
'Pray, sit down,' said the host.- Foglaljanak helyet, kérem - mondta a házigazda.
'Certainly' said Mr. Pickwick; and down they sat.- Köszönjük - mondta Pickwick úr; s azzal mindnyájan leültek az asztalhoz.
There was a gigantic round of cold beef on the table, and Mr. Pickwick was supplied with a plentiful portion of it. He had raised his fork to his lips, and was on the very point of opening his mouth for the reception of a piece of beef, when the hum of many voices suddenly arose in the kitchen. He paused, and laid down his fork. Mr. Wardle paused too, and insensibly released his hold of the carving-knife, which remained inserted in the beef. He looked at Mr. Pickwick. Mr. Pickwick looked at him.Egy hatalmas tál hideg marhasült állt az asztalon és Pickwick úr tányérjára kiraktak belőle egy jókora adagot. A tudós férfiú éppen a szájához emelte a villáját s már azon volt, hogy bekapja a felszúrt marhaszeletet, amikor a konyha felől hirtelen nagy zaj, hangzavar támadt. Pickwick úr letette a villát és felnézett. Wardle úr is felnézett s önkéntelenül elengedte a szeletelő kést, amely megállt a marhasültben. Ránézett Pickwick úrra. Pickwick úr ránézett a házigazdára.
Heavy footsteps were heard in the passage; the parlour door was suddenly burst open; and the man who had cleaned Mr. Pickwick's boots on his first arrival, rushed into the room, followed by the fat boy and all the domestics.Nehéz léptek dobogása közeledett a folyosó felől; az ebédlő ajtaja hirtelen kivágódott; s a legény, aki az érkezésük napján kitisztította Pickwick úr cipőjét, berontott a szobába, nyomában a hájas Joe-val meg az egész cselédséggel.
'What the devil's the meaning of this?' exclaimed the host.- Mi az ördög ütött belétek? - kiáltott fel a házigazda.
'The kitchen chimney ain't a-fire, is it, Emma?' inquired the old lady.- Kigyulladt a konyhakémény, Emma? Tűz ütött ki, ugye? - kérdezte az öreg néni.
'Lor, grandma! No,' screamed both the young ladies.- Jaj, dehogy, nagymama! - kiáltotta mind a két kisasszony. - Dehogyis!
'What's the matter?' roared the master of the house.- Mi történt? - kérdezte harsány hangon a ház ura.
The man gasped for breath, and faintly ejaculated--A legény lihegve, gyönge hangon felelte:
'They ha' gone, mas'r!--gone right clean off, Sir!'- Elmentek, uram... kereket oldottak, kérem alássan!
(At this juncture Mr. Tupman was observed to lay down his knife and fork, and to turn very pale.)(Ebben a válságos pillanatban Tupman úr hirtelen letette a kést és a villát s fehér lett, mint a fal.)
'Who's gone?' said Mr. Wardle fiercely.- Kik mentek el? - kérdezte Wardle úr éles hangon.
'Mus'r Jingle and Miss Rachael, in a po'-chay, from Blue Lion, Muggleton. I was there; but I couldn't stop 'em; so I run off to tell 'ee.'- Jingle uraság és Rachael kisasszony; egy csézát fogadtak a muggletoni Kék Oroszlánban és azon mentek el. Ott voltam; de nem tudtam feltartóztatni őket; úgyhogy hazarohantam elmondani.
'I paid his expenses!' said Mr. Tupman, jumping up frantically. 'He's got ten pounds of mine!--stop him!--he's swindled me!-- I won't bear it!--I'll have justice, Pickwick!--I won't stand it!' and with sundry incoherent exclamations of the like nature, the unhappy gentleman spun round and round the apartment, in a transport of frenzy.- És még én adtam rá pénzt neki! - kiáltott fel Tupman úr magánkívül, felugorva a helyéről. - Tíz fontot adtam a gazembernek!... Fogják meg!... Becsapott!... Ezt nem hagyom annyiban... Tegyenek igazságot, Pickwick, követelem!... Nem tűröm, majd adok én neki! - s különféle, hasonló értelmű, meglehetősen összefüggéstelen dolgokat kiáltozva, a szerencsétlen ember őrjöngve futkosott körbe-körbe a szobában.
'Lord preserve us!' ejaculated Mr. Pickwick, eyeing the extraordinary gestures of his friend with terrified surprise. 'He's gone mad! What shall we do?'- Irgalmas Isten! - kiáltott fel Pickwick úr, s rémülten megdöbbenve nézte barátjának különös mozdulatait. - Tupman megőrült! Azt sem tudom, mitévők legyünk!
'Do!' said the stout old host, who regarded only the last words of the sentence. 'Put the horse in the gig! I'll get a chaise at the Lion, and follow 'em instantly. Where?'--he exclaimed, as the man ran out to execute the commission--'where's that villain, Joe?'- Mitévők legyünk? - mondta az öreg pocakos házigazda, aki csak a mondat végére figyelt. - Fogjanak be a kétkerekűbe! Majd a Kék Oroszlánnál fogadok én is egy csézát és azonnal utánuk indulok. Hol az a csirkefogó? - kiáltotta, amikor a legény kiszaladt, hogy teljesítse a gazdája parancsát. - Hol az a csirkefogó Joe?
'Here I am! but I hain't a willin,' replied a voice. It was the fat boy's.- Itt vagyok kérem, de nem vagyok én csirkefogó - hallatszott valahonnét a hájas fiú hangja.
'Let me get at him, Pickwick,' cried Wardle, as he rushed at the ill-starred youth. 'He was bribed by that scoundrel, Jingle, to put me on a wrong scent, by telling a cock-and-bull story of my sister and your friend Tupman!' (Here Mr. Tupman sank into a chair.) 'Let me get at him!'- Eresszen, Pickwick, hadd csapom agyon - kiáltotta Wardle úr, és neki akart menni a boldogtalan ifjoncnak. - Megvesztegette őt az a gazember Jingle, hogy hamis nyomra tereljen azzal a zagyva mesével, amit a húgomról és a maga Tupman barátjáról kifundált! - Tupman hirtelen leült a mögötte álló székre. - Hadd csapom agyon!
'Don't let him!' screamed all the women, above whose exclamations the blubbering of the fat boy was distinctly audible.- Tartsák vissza! - sikoltozták a nők valamennyien. A rémült hangzavarból tisztán kihallatszott a hájas Joe jajveszékelése.
'I won't be held!' cried the old man. 'Mr. Winkle, take your hands off. Mr. Pickwick, let me go, sir!'- Eresszenek! - mondta az öreg Wardle. - Winkle úr, ne fogjon le! Pickwick úr, engedjen el!
It was a beautiful sight, in that moment of turmoil and confusion, to behold the placid and philosophical expression of Mr. Pickwick's face, albeit somewhat flushed with exertion, as he stood with his arms firmly clasped round the extensive waist of their corpulent host, thus restraining the impetuosity of his passion, while the fat boy was scratched, and pulled, and pushed from the room by all the females congregated therein. He had no sooner released his hold, than the man entered to announce that the gig was ready.Az általános zűrzavar és fejetlenség közepette nagyszerű látvány volt Pickwick úr higgadt, filozófushoz méltó arckifejezése - ámbár egy kicsit kivörösödött az erőlködésbe -, amint két karjával erélyesen átkarolta kövér házigazdájuk vastag derekát, hogy ilyen módon fékezze meg az öregúr szörnyű indulatát, miközben a jelenlevő fehérnép kirángatta, kivonszolta, kituszkolta a szobából a hájas fiút. Alighogy Pickwick úr elengedte a házigazdáját, máris megjelent a legény és jelentette, hogy befogtak a kétkerekűbe.
'Don't let him go alone!' screamed the females. 'He'll kill somebody!'- Ne hagyják, hogy egyedül menjen! - siránkoztak a nők. - Még megöl valakit!
'I'll go with him,' said Mr. Pickwick.- Én majd elkísérem - mondta Pickwick úr.
'You're a good fellow, Pickwick,' said the host, grasping his hand. 'Emma, give Mr. Pickwick a shawl to tie round his neck-- make haste. Look after your grandmother, girls; she has fainted away. Now then, are you ready?'- Derék dolog magától, Pickwick, köszönöm - mondta Wardle úr, és megszorította az elnök kezét. - Emma, adj egy kendőt Pickwick úrnak, amit a nyakába csavarhat... de gyorsan. Viseljétek gondját a nagyanyátoknak, lányok... úgy látom, elájult. No hát, indulhatunk?
Mr. Pickwick's mouth and chin having been hastily enveloped in a large shawl, his hat having been put on his head, and his greatcoat thrown over his arm, he replied in the affirmative.Pickwick urat sietősen bebugyolálták egy nagy sálkendőbe, hogy még az álla meg a szája sem látszott ki belőle; fejébe nyomták a kalapját, ráadták a nagykabátját; úgyhogy most már igennel válaszolhatott Wardle úr kérdésére.
They jumped into the gig.Felültek a kétkerekűre.
'Give her her head, Tom,' cried the host; and away they went, down the narrow lanes; jolting in and out of the cart-ruts, and bumping up against the hedges on either side, as if they would go to pieces every moment.- Ereszd ki jól a gyeplőt, Tom - mondta a házigazda; s azzal megindultak, vágtattak végig a szűk dűlőutakon; kizökkentek a keréknyomokból, neki-nekicsapódtak a sövénykerítésnek jobbról is, balról is, mintha pozdorjává akarnák törni magukat, mindenáron.
'How much are they ahead?' shouted Wardle, as they drove up to the door of the Blue Lion, round which a little crowd had collected, late as it was.- Milyen régen indultak el? - kiáltott le a kocsiról Wardle úr, ahogy a Kék Oroszlán kapuja elé értek; egész kis csődület gyűlt össze a fogadó előtt, pedig már későre járt az idő.
'Not above three-quarters of an hour,' was everybody's reply.- Majdnem háromnegyed órája már - felelték mindnyájan.
'Chaise-and-four directly!--out with 'em! Put up the gig afterwards.'- Fogjanak be nekem egy négylovas kocsit! De szaporán! Ezt a kétkerekűt majd később is kifoghatják.
'Now, boys!' cried the landlord--'chaise-and-four out--make haste--look alive there!'- No, gyerünk, emberek - kiáltotta a fogadós. - Elő a csézát és négy lovat... igyekezzetek... szaporán, szaporán!
Away ran the hostlers and the boys. The lanterns glimmered, as the men ran to and fro; the horses' hoofs clattered on the uneven paving of the yard; the chaise rumbled as it was drawn out of the coach-house; and all was noise and bustle.Máris rohantak a lovászok, istállófiúk. Ide-oda mozogtak a sötétben a lámpások, ahogy futkostak velük fel-alá az emberek; csattogtak a lovak patái az udvar göröngyös kövezetén; zörgött a cséza négy kereke, ahogy kigurították a kocsiszínből; nagy, zajos jövés-menés folyt.
'Now then!--is that chaise coming out to-night?' cried Wardle.- Mi lesz már? Hát befogják végre azt a kocsit, még ma éjjel? - kérdezte Wardle úr.
'Coming down the yard now, Sir,' replied the hostler.- Már itt is áll az udvaron, kérem alássan - felelte a lovász.
Out came the chaise--in went the horses--on sprang the boys --in got the travellers.Kitolták a csézát - befogták a lovakat - felpattantak rájuk a lovászok - az utasok pedig beültek a kocsiba.
'Mind--the seven-mile stage in less than half an hour!' shouted Wardle.- Úgy igyekezzünk, hogy ezt a hét mérföldet, a legközelebbi postakocsi-állomásig, egy félórával rövidebb idő alatt kell megtennünk - mondta Wardle úr.
'Off with you!'- Indulás!
The boys applied whip and spur, the waiters shouted, the hostlers cheered, and away they went, fast and furiously.A lovászok megpattintották az ostorukat, megsarkantyúzták a lovukat, a pincérek kiabáltak, az istállófiúk lelkesedtek, s azzal a kocsi vad iramban nekivágott az útnak.
'Pretty situation,' thought Mr. Pickwick, when he had had a moment's time for reflection. 'Pretty situation for the general chairman of the Pickwick Club. Damp chaise--strange horses-- fifteen miles an hour--and twelve o'clock at night!'- Kellemes állapotok - gondolta magában Pickwick úr, amikor egy pillanatra ráért eltűnődni a helyzetén. - Kellemes állapotok, mondhatom, a Pickwick Klub díszelnöke számára. Nedves, nyirkos a cséza... a lovak nem ismerik az utat... óránként tizenöt mérföldet akarunk meg­tenni... s ráadásul éjfélre jár!
For the first three or four miles, not a word was spoken by either of the gentlemen, each being too much immersed in his own reflections to address any observations to his companion. When they had gone over that much ground, however, and the horses getting thoroughly warmed began to do their work in really good style, Mr. Pickwick became too much exhilarated with the rapidity of the motion, to remain any longer perfectly mute.Az első három-négy mérföld alatt egyikük sem szólt egy árva szót sem, mind a ketten túlságosan el voltak merülve saját gondolataikba, szinte el is feledkeztek egymásról. Mire azonban maguk mögött hagyták az útnak ezt az első szakaszát, a lovak úgy belemelegedtek, s olyan nagyszerű iramban röpítették a kocsit, hogy Pickwick urat egészen fellelkesítette a remek száguldás és most már nem állta tovább szó nélkül.
'We're sure to catch them, I think,' said he.- Utolérjük őket, biztos vagyok benne - mondta.
'Hope so,' replied his companion.- Remélem én is - felelte az útitársa.
'Fine night,' said Mr. Pickwick, looking up at the moon, which was shining brightly.- Szép éjszakánk van - jegyezte meg Pickwick úr, és felnézett a tündöklően világító holdra.
'So much the worse,' returned Wardle; 'for they'll have had all the advantage of the moonlight to get the start of us, and we shall lose it. It will have gone down in another hour.'- Elég baj - felelte Wardle úr -, mert ők holdvilágban indulhattak, kihasználhatták ezt az előnyt, mi meg hamarosan lemondhatunk róla. Egy óra múlva lemegy a hold.
'It will be rather unpleasant going at this rate in the dark, won't it?' inquired Mr. Pickwick.- Nem lesz nagyon kellemes, gondolom, ha a sötétségben is ilyen iramban akarunk vágtatni, ugye? - fordult Pickwick úr útitársa felé.
'I dare say it will,' replied his friend dryly.- Nem lesz nagyon kellemes - felelte a barátja közönyös hangon.
Mr. Pickwick's temporary excitement began to sober down a little, as he reflected upon the inconveniences and dangers of the expedition in which he had so thoughtlessly embarked. He was roused by a loud shouting of the post-boy on the leader.Pickwick úr hirtelen lelkesedése kezdett kissé alábbhagyni, ahogy eltűnődött a kirándulás veszélyein és kényelmetlenségein, amiknek ilyen meggondolatlanul kitette magát. Arra rezzent fel, hogy az ostorhegyes lovon ülő lovász zajos hahózásba kezd.
'Yo-yo-yo-yo-yoe!' went the first boy.- Hó... hahó... hahó... hahó! - kiabálta az első lovászfiú.
'Yo-yo-yo-yoe!' went the second.- Hó... hahó... hahó... hahó! - kiabálta a második.
'Yo-yo-yo-yoe!' chimed in old Wardle himself, most lustily, with his head and half his body out of the coach window.- Hó... hahó... hahó... hahó! - gyújtott rá az öreg Wardle is, tele torokból, fél testével kihajolva a kocsi ablakán.
'Yo-yo-yo-yoe!' shouted Mr. Pickwick, taking up the burden of the cry, though he had not the slightest notion of its meaning or object. And amidst the yo-yoing of the whole four, the chaise stopped.- Hó... hahó... hahó... hahó! - vette át a szót Pickwick úr is, noha halvány fogalma sem volt, hogy mi célból, mi végből kell ordítozniuk. Miközben így hahóztak mind a négyen, a kocsi egyszerre csak megállt.
'What's the matter?' inquired Mr. Pickwick.- Mi baj van? - kérdezte Pickwick úr.
'There's a gate here,' replied old Wardle. 'We shall hear something of the fugitives.'- Sorompóhoz értünk - felelte az öreg Wardle -, itt talán megtudunk valamit a szökevényekről.
After a lapse of five minutes, consumed in incessant knocking and shouting, an old man in his shirt and trousers emerged from the turnpike-house, and opened the gate.Miután öt percig egyfolytában zörögtek és kiabáltak az őrnek, végre előbújt az őrházból ingben, nadrágban egy öreg és kinyitotta nekik a sorompót.
'How long is it since a post-chaise went through here?' inquired Mr. Wardle.- Mennyi ideje lehet, hogy átment itt egy ilyen utazócséza? - kérdezte Wardle úr.
'How long?'- Hogy mennyi ideje?
'ah!'- Igen, azt kérdem.
'Why, I don't rightly know. It worn't a long time ago, nor it worn't a short time ago--just between the two, perhaps.'- Hát... nem tudnám pontosan megmondani. Nem lehet sok ideje, de nem is éppen az imént volt... úgy körülbelül a kettő között, talán.
'Has any chaise been by at all?'- Ment itt át egyáltalán cséza?
'Oh, yes, there's been a Shay by.'- Hogyne, ment, ment.
'How long ago, my friend,' interposed Mr. Pickwick; 'an hour?'- De mennyi ideje, barátom? - szólt közbe Pickwick úr. - Egy órája?
'Ah, I dare say it might be,' replied the man.- Úgy körülbelül, megvan annyi - felelte az öreg.
'Or two hours?' inquired the post--boy on the wheeler.- Vagy talán már két órája? - kérdezte a nyergesen ülő lovász.
'Well, I shouldn't wonder if it was,' returned the old man doubtfully.- Hát bizony az is meglehet, könnyen meglehet - felelte az öreg bizonytalan hangon.
'Drive on, boys,' cried the testy old gentleman; 'don't waste any more time with that old idiot!'- Gyerünk, hajtsatok tovább! - kiáltotta haragosan az öreg Wardle. - Ne lopjuk itt tovább az időt ezzel a vén hülyével!
'Idiot!' exclaimed the old man with a grin, as he stood in the middle of the road with the gate half-closed, watching the chaise which rapidly diminished in the increasing distance. 'No--not much o' that either; you've lost ten minutes here, and gone away as wise as you came, arter all. If every man on the line as has a guinea give him, earns it half as well, you won't catch t'other shay this side Mich'lmas, old short-and-fat.' And with another prolonged grin, the old man closed the gate, re-entered his house, and bolted the door after him.- Vén hülyével! - dünnyögte az öreg vigyorogva, ahogy megállt az út közepén, a félig be­csukott sorompónál és nézett a gyorsan távolodó és a távolsággal együtt zsugorodó kocsi után. - Azt már nem mondanám! Nem tudom, melyikünk az; elpocsékoltatok itt tíz percet, és semmivel sem lettetek okosabbak. Ha a többiek is csak így szolgálják meg azt a guineát, amit kapnak tőletek, akkor karácsony előtt nemigen éritek utol azt a másik csézát, öreg potrohos! - S azzal még egyszer elvigyorodott, becsukta a sorompókapu másik felét is, visszaballagott a házikójába és bereteszelte maga mögött az ajtót.
Meanwhile the chaise proceeded, without any slackening of pace, towards the conclusion of the stage. The moon, as Wardle had foretold, was rapidly on the wane; large tiers of dark, heavy clouds, which had been gradually overspreading the sky for some time past, now formed one black mass overhead; and large drops of rain which pattered every now and then against the windows of the chaise, seemed to warn the travellers of the rapid approach of a stormy night. The wind, too, which was directly against them, swept in furious gusts down the narrow road, and howled dismally through the trees which skirted the pathway. Mr. Pickwick drew his coat closer about him, coiled himself more snugly up into the corner of the chaise, and fell into a sound sleep, from which he was only awakened by the stopping of the vehicle, the sound of the hostler's bell, and a loud cry of 'Horses on directly!'A cséza közben változatlan iramban robogott tovább a postakocsi-állomás felé. A hold, ahogyan Wardle úr előre megmondta, kezdett eltűnni; már jó ideje, hogy sűrű, fekete felhőpászták gyülekeztek az égen, s lassan-lassan összefonódtak a fejük felett egyetlen sötét gomolyaggá; kövér, nagy esőcseppek verődtek minduntalan a kocsi ablakához, figyelmeztetve az utasokat a sebesen közeledő éjszakai viharra. A szél is teljesen szembefordult velük, szilajon, neki-nekidühödve söpörte végig a keskeny országutat, és bánatosan üvöltözött az út menti fák közt. Pickwick úr összébb húzta magán a kabátját, befészkelte magát jól az ülés sarkába és jóízűen elaludt. Csak arra ébredt fel, hogy a kocsi megállt velük, a lovász rázza a csöngőjét és valaki harsány hangon azt kiáltja: - Lovakat váltani, gyorsan!
But here another delay occurred. The boys were sleeping with such mysterious soundness, that it took five minutes a-piece to wake them. The hostler had somehow or other mislaid the key of the stable, and even when that was found, two sleepy helpers put the wrong harness on the wrong horses, and the whole process of harnessing had to be gone through afresh. Had Mr. Pickwick been alone, these multiplied obstacles would have completely put an end to the pursuit at once, but old Wardle was not to be so easily daunted; and he laid about him with such hearty good-will, cuffing this man, and pushing that; strapping a buckle here, and taking in a link there, that the chaise was ready in a much shorter time than could reasonably have been expected, under so many difficulties.Azonban itt is támadt egy kis késedelmük. Az istállófiúk olyan rejtélyesen és olyan mélyen aludtak, hogy fejenként öt percbe telt, amíg fel tudták őket rázni. A lovász pedig úgy elrakta az istállókulcsot, hogy alig bírták megtalálni, s amikor végre megtalálták, akkor meg a két álmos legénye eltévesztette a lovakat, lószerszámokat, úgyhogy újra kellett kezdeni az egész nyergelést, befogást, mindent. Ha Pickwick úr egyedül indult volna útnak, akkor ez a rengeteg nehézség és akadály máris véget vetett volna az egész üldözésnek, az öreg Wardle urat azonban nem lehetett ilyen könnyen eltántorítani céljától. Sőt, annyi szíves jóakarattal lökdöste, buzdította az embereket - hol lekent egy pofont az egyiknek, hol odább taszította a másikat, hol meghúzott egy szíjat emitt, hol összekapcsolt egy istrángot amott -, hogy az új lovakat végül sokkal hamarabb befogták, mint ahogyan józan ésszel számítani lehetett volna ennyi sok nehézség között.
They resumed their journey; and certainly the prospect before them was by no means encouraging. The stage was fifteen miles long, the night was dark, the wind high, and the rain pouring in torrents. It was impossible to make any great way against such obstacles united; it was hard upon one o'clock already; and nearly two hours were consumed in getting to the end of the stage. Here, however, an object presented itself, which rekindled their hopes, and reanimated their drooping spirits.Folytatták hát az útjukat; de persze nem sok reménnyel kecsegtette őket ez az üldözés. A következő postaállomás tizenöt mérföldnyire esett, az éjszaka koromsötét volt, a szél dühöngött, az eső patakokban ömlött. Minden összefogott ellenük, képtelenség volt ennyi akadályt legyőzni: máris éjfél után egy órára járt az idő; s kevés híján két órába telt, amíg megtették az utat a következő állomásig. De ahogy megérkeztek, itt váratlanul olyasmit pillantottak meg, amitől újra feltámadt a reményük, s ami újra lelket öntött beléjük.
'When did this chaise come in?' cried old Wardle, leaping out of his own vehicle, and pointing to one covered with wet mud, which was standing in the yard.- Mikor érkezett ide ez a kocsi? - kérdezte az öreg Wardle úr, ahogy leugrott a saját csézájukból és rámutatott egy másikra, amely sárosan, ázottan ott állt az udvaron, kifogva.
'Not a quarter of an hour ago, sir,' replied the hostler, to whom the question was addressed.- Még egy negyedórája sincs, kérem - felelte a lovász, akihez a kérdést intézték.
'Lady and gentleman?' inquired Wardle, almost breathless with impatience.- Egy hölgy és egy úr ült benne? - kérdezte Wardle úr, szinte visszafojtva a lélegzetét türel­met­­lenségében.
'Yes, sir.'- Igenis, kérem.
'Tall gentleman--dress-coat--long legs--thin body?'- Egy magas úr... fecskefarkú kabátban... egy sovány, hosszú lábú úriember?
'Yes, sir.'- Igenis, kérem.
'Elderly lady--thin face--rather skinny--eh?'- Meg egy idősebb hölgy... elég sovány... csontos arcú... mi?
'Yes, sir.'- Úgy van, uram.
'By heavens, it's the couple, Pickwick,' exclaimed the old gentleman.- A rézangyalát neki, Pickwick, ezek ők voltak! - kiáltott fel az öreg Wardle.
'Would have been here before,' said the hostler, 'but they broke a trace.'- Hamarább is ideértek volna, kérem - tette hozzá a lovász -, csak elszakadt az egyik istrángjuk útközben.
''Tis them!' said Wardle, 'it is, by Jove! Chaise-and-four instantly! We shall catch them yet before they reach the next stage. A guinea a-piece, boys-be alive there--bustle about-- there's good fellows.'- A fűzfánfütyülő rézangyalát neki! - mondta Wardle úr. - Kocsit, lovat, hamar! Négy friss lovat! Utolérjük őket, még mielőtt elérnék a következő postaállomást. Egy guineát kaptok fejenként, fiúk... csak siessetek, siessetek... szaporán... iparkodjatok, ha mondom.
And with such admonitions as these, the old gentleman ran up and down the yard, and bustled to and fro, in a state of excitement which communicated itself to Mr. Pickwick also; and under the influence of which, that gentleman got himself into complicated entanglements with harness, and mixed up with horses and wheels of chaises, in the most surprising manner, firmly believing that by so doing he was materially forwarding the preparations for their resuming their journey.S azzal az öregúr fel-alá kezdett futkosni az udvaron, sürgött-forgott, nógatott, noszogatott mindenkit, olyan feldúltan, hogy még Pickwick úrra is átragadt az izgatottsága; s a kiváló férfiú lelkesedésében teljesen belegabalyodott az istrángokba, lovakba, kocsikerekekbe, lószerszámba, abban a szent meggyőződésben, hogy lényegesen hamarább folytathatják majd az útjukat, ha ilyen módon ő is segít nekik.
'Jump in--jump in!' cried old Wardle, climbing into the chaise, pulling up the steps, and slamming the door after him. 'Come along! Make haste!'- Szálljon fel... szálljon fel! - kiáltotta az öreg Wardle, s azzal felkapaszkodott a csézába, felhúzta a felhágót és becsapta maga mögött a kocsi ajtaját. - Jöjjön már! Gyorsan, gyorsan!
And before Mr. Pickwick knew precisely what he was about, he felt himself forced in at the other door, by one pull from the old gentleman and one push from the hostler; and off they were again.Pickwick úr jóformán azt sem tudta, hogy fiú-e vagy lány, csak annyit érzett, hogy betusz­kolják a másik ajtón, az öregúr húzza, a lovász tolja; aztán robogott velük a kocsi tovább.
'Ah! we are moving now,' said the old gentleman exultingly.- Ejha! Most jól megyünk - mondta az öreg Wardle lelkesen.
They were indeed, as was sufficiently testified to Mr. Pickwick, by his constant collision either with the hard wood-work of the chaise, or the body of his companion.Csakugyan jól mentek, s ezt Pickwick úr is tapasztalhatta, mert hol a kocsi kemény falának ütődött neki, hol pedig az útitársának.
'Hold up!' said the stout old Mr. Wardle, as Mr. Pickwick dived head foremost into his capacious waistcoat.- Hó! Hó! - mondta a potrohos öregúr, amikor Pickwick barátja fejjel előre nekizuhant hatalmas méretű hasának.
'I never did feel such a jolting in my life,' said Mr. Pickwick.- Ez még a lelket is kirázza az emberből - mondta Pickwick úr.
'Never mind,' replied his companion, 'it will soon be over. Steady, steady.'- Annyi baj legyen - felelte útitársa. - Már nem tart soká. Bátorság, bátorság.
Mr. Pickwick planted himself into his own corner, as firmly as he could; and on whirled the chaise faster than ever.Pickwick úr visszaült a helyére és igyekezett megkapaszkodni, amennyire lehet; a kocsi pedig robogott tovább, még sebesebben, mint eddig.
They had travelled in this way about three miles, when Mr. Wardle, who had been looking out of the Window for two or three minutes, suddenly drew in his face, covered with splashes, and exclaimed in breathless eagerness--Így vágtattak vagy három mérföldön át, amikor Wardle úr, aki már két-három perce kinézett az ablakon, hirtelen visszahúzta a fejét - az arca telefröcskölődött sárral -, s rettentő izgatottan így kiáltott fel:
'Here they are!'- Itt vannak!
Mr. Pickwick thrust his head out of his window. Yes: there was a chaise-and-four, a short distance before them, dashing along at full gallop.Pickwick úr kidugta a fejét az ablakon. Igen, egy négylovas postakocsi vágtatott előttük, nem messzire tőlük, teljes iramban.
'Go on, go on,' almost shrieked the old gentleman. 'Two guineas a-piece, boys--don't let 'em gain on us--keep it up-- keep it up.'- Gyerünk, gyerünk! - rikoltotta az öregúr. - Két guineát kaptok fejenként, fiúk... ne maradjunk le a nyomukból... utánuk... utánuk!
The horses in the first chaise started on at their utmost speed; and those in Mr. Wardle's galloped furiously behind them.Az elülső kocsi lovai teljes erejükből nekiiramodtak, Wardle úr lovai pedig vadul vágtattak utánuk.
'I see his head,' exclaimed the choleric old man; 'damme, I see his head.'- Látom a fejét - kiáltotta a dühös öregúr. - Akármi legyek, ha nem látom a fejét.
'So do I' said Mr. Pickwick; 'that's he.'- Én is látom - mondta Pickwick úr. - Ő az.
Mr. Pickwick was not mistaken. The countenance of Mr. Jingle, completely coated with mud thrown up by the wheels, was plainly discernible at the window of his chaise; and the motion of his arm, which was waving violently towards the postillions, denoted that he was encouraging them to increased exertion.Pickwick úr nem tévedett. Jingle úr arcát, mely tele volt fröcskölve sárral, világosan fel lehe­tett ismerni a kocsi ablakában; hadonászó karja pedig, ahogy hevesen kaszált a postáslegények felé, arról tanúskodott, hogy még nagyobb sietségre nógatja őket.
The interest was intense. Fields, trees, and hedges, seemed to rush past them with the velocity of a whirlwind, so rapid was the pace at which they tore along. They were close by the side of the first chaise. Jingle's voice could be plainly heard, even above the din of the wheels, urging on the boys. Old Mr. Wardle foamed with rage and excitement. He roared out scoundrels and villains by the dozen, clenched his fist and shook it expressively at the object of his indignation; but Mr. Jingle only answered with a contemptuous smile, and replied to his menaces by a shout of triumph, as his horses, answering the increased application of whip and spur, broke into a faster gallop, and left the pursuers behind.A hajsza óriási volt. Mezők, fák, sövények, mintha csak a forgószél sebességével száguldottak volna el mellettük, olyan gyors galoppban vágtattak. Kocsijuk már szorosan a másik mögé ért. A kerekek zörgésén keresztül is jól lehetett hallani Jingle úr hangját, amint a postáslegényeket sürgette. Wardle úr tajtékzott a dühtől és a haragtól. Csak úgy dőlt belőle a sok „gazember” meg „zsivány”, a kezét ökölbe szorította és sokatmondóan rázogatta Jingle úr felé; Jingle úr azonban csak megvető mosollyal felelt erre, és diadalkiáltással viszonozta a fenyegetéseket, amikor az ostor és a sarkantyúk hathatósabb működése folytán az ő lovai még sebesebben kezdtek vágtatni, s maguk mögött hagyták az üldözőket.
Mr. Pickwick had just drawn in his head, and Mr. Wardle, exhausted with shouting, had done the same, when a tremendous jolt threw them forward against the front of the vehicle. There was a sudden bump--a loud crash--away rolled a wheel, and over went the chaise.Pickwick úr éppen visszahúzta a fejét, s Wardle úr a sok kiabálástól kimerülve hasonlóképpen cselekedett, amikor hirtelen egy iszonyatos lökés előredobta őket a kocsiban. Nagy reccse­nés... hangos csattanás hallatszott... az egyik kerék elgurult és a cséza felborult.
After a very few seconds of bewilderment and confusion, in which nothing but the plunging of horses, and breaking of glass could be made out, Mr. Pickwick felt himself violently pulled out from among the ruins of the chaise; and as soon as he had gained his feet, extricated his head from the skirts of his greatcoat, which materially impeded the usefulness of his spectacles, the full disaster of the case met his view.Rövid, pillanatnyi riadtság és zavarodottság után, miközben a lovak kapálásánál és az üveg­csörömpölésnél egyéb nem volt hallható, Pickwick úr érezte, hogy valaki erélyesen húzni kezdi kifelé a kocsi romjai alól; s mihelyst megint talpra állt és kiszabadította a fejét nagykabátjának bő lebernyegéből, amely szerfölött gátolta szemüvegének használatában, szeme elé tárult a helyzet a maga teljes vigasztalanságában.
Old Mr. Wardle without a hat, and his clothes torn in several places, stood by his side, and the fragments of the chaise lay scattered at their feet. The post-boys, who had succeeded in cutting the traces, were standing, disfigured with mud and disordered by hard riding, by the horses' heads. About a hundred yards in advance was the other chaise, which had pulled up on hearing the crash. The postillions, each with a broad grin convulsing his countenance, were viewing the adverse party from their saddles, and Mr. Jingle was contemplating the wreck from the coach window, with evident satisfaction. The day was just breaking, and the whole scene was rendered perfectly visible by the grey light of the morning.Mellette állt az öreg Wardle úr, kalap nélkül, több helyen is elszakadt ruhában, a kocsi maradványai pedig darabokra törve hevertek előttük. A lovászok, akiknek közben sikerült elvagdosni a hámistrángot, ott álltak a lovaiknál, sárosan, piszkosan, rendetlenül a nagy nyarga­lástól. Körülbelül száz méternyire előttük ott állt a másik kocsi - mert a felfordulásuk zajára megálltak ők is. A postáslegények visszafordultak a nyeregben, széles vigyorgásra húzódott a képük, ahogy nézték az ellenséget, s a kocsi ablakából Jingle úr is nyilvánvaló elégedettséggel szemlélte a pusztulást. Éppen hajnalodott, és a derengő reggeli világításban tisztán látható volt az egész jelenet.
'Hollo!' shouted the shameless Jingle, 'anybody damaged?-- elderly gentlemen--no light weights--dangerous work--very.'- Halló! - kiáltotta a szemérmetlen Jingle. - Nem sérült meg senki?... Idősebb urak, persze... nem csekély súly a kocsinak... veszedelmes vállalkozás... annyit mondhatok...
'You're a rascal,' roared Wardle.- Gazember! - ordította Wardle úr.
'Ha! ha!' replied Jingle; and then he added, with a knowing wink, and a jerk of the thumb towards the interior of the chaise-- 'I say--she's very well--desires her compliments--begs you won't trouble yourself--love to TUPPY--won't you get up behind?-- drive on, boys.'- Hahaha! - felelte Jingle, aztán egy ravasz szemhunyorítással és hüvelykujjával a kocsi belseje felé bökve hozzátette: - Egyébként a kisasszony nagyon jól érzi magát... üdvözletét küldi... arra kéri az urakat, hogy sose fáradjanak miatta... tisztelteti Tuppyt... nem akarnak felkapaszkodni a saroglyánkra?... Gyerünk, hajtsatok, fiúk!
The postillions resumed their proper attitudes, and away rattled the chaise, Mr. Jingle fluttering in derision a white handkerchief from the coach window.A legények megint visszafordultak a nyeregben, a kocsi elrobogott és Jingle úr csúfolódásból egy fehér zsebkendővel integetett vissza a kocsi ablakából.
Nothing in the whole adventure, not even the upset, had disturbed the calm and equable current of Mr. Pickwick's temper. The villainy, however, which could first borrow money of his faithful follower, and then abbreviate his name to 'Tuppy,' was more than he could patiently bear. He drew his breath hard, and coloured up to the very tips of his spectacles, as he said, slowly and emphatically--Eddigelé semmi nem tudta felkavarni Pickwick úr nagy lelki nyugalmát és higgadt termé­szetét, sem a kalandos utazás, sem a felborulásuk. De az az alávalóság, hogy valaki képes volt előbb pénzt kölcsönkérni az ő hűséges barátjától, aztán pedig egyszerűen „Tuppy”-ra kurtítani a nevét, ez már több a soknál, ezt már nem tudta béketűrően elviselni ő sem. Nagyot lélegzett, elvörösödött egészen a szemüvegje száráig és lassan, nyomatékosan így szólt:
'If ever I meet that man again, I'll--'- Ha valaha életemben még egyszer találkozom ezzel az emberrel, hát én...
'Yes, yes,' interrupted Wardle, 'that's all very well; but while we stand talking here, they'll get their licence, and be married in London.'- Persze, persze - vágott közbe Wardle úr -, helyes, nagyon helyes: de amíg mi itt elbeszél­getjük az időt, ők megszerzik Londonban a házassági engedélyt és megesküsznek.
Mr. Pickwick paused, bottled up his vengeance, and corked it down.Pickwick úr elhallgatott, lenyelte a mérgét, bedugaszolta a felháborodását.
'How far is it to the next stage?' inquired Mr. Wardle, of one of the boys.- Mennyire van ide a következő állomás? - kérdezte Wardle úr az egyik lovásztól.
'Six mile, ain't it, Tom?'- Van vagy hat mérföldnyire, igaz-e, Tom?
'Rayther better.'- Még több is.
'Rayther better nor six mile, Sir.'- Még több is, mint hat mérföld, kérem.
'Can't be helped,' said Wardle, 'we must walk it, Pickwick.'- Hiába, nincs mit tennünk - mondta Wardle úr -, gyalog kell elkutyagolnunk odáig, Pickwick.
'No help for it,' replied that truly great man.- Nincs mit tennünk - felelte a rendkívüli férfiú.
So sending forward one of the boys on horseback, to procure a fresh chaise and horses, and leaving the other behind to take care of the broken one, Mr. Pickwick and Mr. Wardle set manfully forward on the walk, first tying their shawls round their necks, and slouching down their hats to escape as much as possible from the deluge of rain, which after a slight cessation had again begun to pour heavily down.Miután az egyik postáslegényt lóháton előreküldték, hogy gondoskodjék új kocsiról és friss lovakról, az összetört csézát pedig rábízták a másikra, Pickwick úr és Wardle úr férfiasan nekivágtak a gyaloglásnak, de előbb jól körülcsavargatták sálkendőjükkel a nyakukat és a fülükre húzták a kalapjukat, hogy amennyire csak lehet, megvédjék magukat a záporeső ellen, mely rövid szünetelés után most újra szakadni kezdett.
CHAPTER X CLEARING UP ALL DOUBTS (IF ANY EXISTED) OF THE DISINTERESTEDNESS OF Mr. A. JINGLE'S CHARACTERTIZEDIK FEJEZET: mely eloszlat minden kétséget (ha ugyan fennforgott ilyen kétség) Jingle úr jellemének önzetlenségét illetően
There are in London several old inns, once the headquarters of celebrated coaches in the days when coaches performed their journeys in a graver and more solemn manner than they do in these times; but which have now degenerated into little more than the abiding and booking-places of country wagons. The reader would look in vain for any of these ancient hostelries, among the Golden Crosses and Bull and Mouths, which rear their stately fronts in the improved streets of London. If he would light upon any of these old places, he must direct his steps to the obscurer quarters of the town, and there in some secluded nooks he will find several, still standing with a kind of gloomy sturdiness, amidst the modern innovations which surround them.Van Londonban néhány régi vendégfogadó, melyek hajdan híres postakocsi-állomások, afféle főhadiszállások voltak, amikor a postakocsik még sokkal komolyabban és ünnepélyesebben járták az útjukat, mint manapság; de ma már odáig süllyedtek ezek a fogadók, hogy alig egyebek vidéki szekerek vesztegelő helyeinél. Az olvasó ugyan hiába keresné ezeket a hajdani szállodákat a sok Arany Kereszt, Arany Bika és Arany Száj között, amelyek büszke homlok­zatukkal London megszépült utcáin ütötték fel fejüket. Ha fogalmat akar szerezni magának ezekről az ódon házakról, induljon egyenest a város sötétebb negyedei felé; és itt egy-egy félreeső zugban rábukkanhat majd néhányra közülük, melyek még bizonyos komor és dacos csökönyösséggel ott állnak, körülvéve az újszerű építményekkel.
In the Borough especially, there still remain some half-dozen old inns, which have preserved their external features unchanged, and which have escaped alike the rage for public improvement and the encroachments of private speculation. Great, rambling queer old places they are, with galleries, and passages, and staircases, wide enough and antiquated enough to furnish materials for a hundred ghost stories, supposing we should ever be reduced to the lamentable necessity of inventing any, and that the world should exist long enough to exhaust the innumerable veracious legends connected with old London Bridge, and its adjacent neighbourhood on the Surrey side.Elsősorban a Borough-ban maradt még fenn egy sor ilyen régi fogadó, melyek változatlanul megőrizték eredeti külsejüket, s amelyek megmenekedtek mind a hivatalos városszabályozási dühtől, mind pedig a magánnyerészkedés túlkapásaitól. Nagy, ormótlan, fura, ódon alkotmá­nyok, nyitott és zárt folyosókkal és lépcsőházakkal, elég tágasak és elég avatagok ahhoz, hogy bő anyagot szolgáltassanak száz meg száz kisértettörténethez, feltéve, hogy valaha is olyan siralmas helyzetbe kerülnénk, hogy ki kelljen találni efféléket, vagy ha a világ olyan sokáig állana fenn, hogy kimerítené azt a tömérdek sok való igaz legendát, amely a régi londoni hídhoz és a Surrey-oldalon fekvő környékéhez fűződik.
It was in the yard of one of these inns--of no less celebrated a one than the White Hart--that a man was busily employed in brushing the dirt off a pair of boots, early on the morning succeeding the events narrated in the last chapter. He was habited in a coarse, striped waistcoat, with black calico sleeves, and blue glass buttons; drab breeches and leggings. A bright red handkerchief was wound in a very loose and unstudied style round his neck, and an old white hat was carelessly thrown on one side of his head. There were two rows of boots before him, one cleaned and the other dirty, and at every addition he made to the clean row, he paused from his work, and contemplated its results with evident satisfaction.Egy ilyen öreg vendégfogadó udvarán történt - mégpedig éppen a híres-nevezetes Fehér Szarvas udvarán -, hogy az előbbi fejezetben elmondott események utáni reggelen egy ember nagy serényen kefélgette a sarat egy pár csizmáról. Széles csíkos mellényt viselt, fekete kalikó ujjakkal és kék üveggombokkal, drapp térdnadrágot és lábszárvédőt. Nyaka körül egy lazán és mesterkéletlenül megkötött tulipiros kendő volt, ócska fehér kalapját pedig hanyagul félre­csap­ta a fején. Két sor csizma állt előtte, az egyik már kitisztítva, a másik még azon szennye­sen, s valahányszor a fényes csizmák eggyel szaporodtak, abbahagyta a munkát, és szemmel látható megelégedéssel gyönyörködött bennük.
The yard presented none of that bustle and activity which are the usual characteristics of a large coach inn. Three or four lumbering wagons, each with a pile of goods beneath its ample canopy, about the height of the second-floor window of an ordinary house, were stowed away beneath a lofty roof which extended over one end of the yard; and another, which was probably to commence its journey that morning, was drawn out into the open space. A double tier of bedroom galleries, with old Clumsy balustrades, ran round two sides of the straggling area, and a double row of bells to correspond, sheltered from the weather by a little sloping roof, hung over the door leading to the bar and coffee-room. Two or three gigs and chaise-carts were wheeled up under different little sheds and pent-houses; and the occasional heavy tread of a cart-horse, or rattling of a chain at the farther end of the yard, announced to anybody who cared about the matter, that the stable lay in that direction. When we add that a few boys in smock-frocks were lying asleep on heavy packages, wool-packs, and other articles that were scattered about on heaps of straw, we have described as fully as need be the general appearance of the yard of the White Hart Inn, High Street, Borough, on the particular morning in question.Az udvaron híre-hamva sem volt annak az élénk sürgés-forgásnak, amely rendszerint jellemzi a postakocsikra berendezett nagy fogadókat. Három vagy négy nagy tetejű társzekér állt az óriási fészerben, mely elnyúlt az udvar egyik végéig, mindegyik meg volt rakva olyan magasan, hogy egy közönséges ház második emeletéig értek volna; egy másik szekeret pedig, mely valószínűleg még ma reggel útjára indul majd, már kihúztak az udvar közepére. A tágas udvar két oldalán két sor nyitott folyosó húzódott. Az esetlen fakorlátos folyosókról nyíltak a vendégszobák - s ugyancsak két sor csengettyű - melyeket egy kis rézsútos tető védett az eső ellen - lógott az ajtó fölött, mely az ivóba és az étterembe nyílt. A különböző fészerek és kocsiszínek alá két-három cséza és kétkerekű kocsi volt betolva; egy-egy igásló nehéz dobogása vagy egy lánc csörrenése az udvar távolabbi részében, időnként jelezte annak, akit a dolog érdekelt, hogy az istálló merrefelé van. Ha még hozzátesszük, hogy a szalmazsúpok között szétszórt nehéz málhákon, gyapjúbálákon és egyéb holmin néhány zubbonyos legény aludt, akkor le is írtunk mindent, ami megadja a Fehér Szarvas fogadó udvarának általános képét a High Streeten, ahogyan a szóban forgó nap reggelén éppen festett.
A loud ringing of one of the bells was followed by the appearance of a smart chambermaid in the upper sleeping gallery, who, after tapping at one of the doors, and receiving a request from within, called over the balustrades--Egy hangos csengettyűszóra takaros szobalány jelent meg a felső vendégszobák folyosóján, s miután bekopogott az egyik ajtón és odabentről valami utasítást kapott, kihajolt a korlát fölött és lekiáltott:
'Sam!'- Sam!
'Hollo,' replied the man with the white hat.- Mi kéne? - felelte a fehér kalapos ember.
'Number twenty-two wants his boots.'- A huszonkettes a csizmáját kéri.
'Ask number twenty-two, vether he'll have 'em now, or vait till he gets 'em,' was the reply.- Kérdezd meg a huszonkettest, hogy most mindjárt kell-e neki, vagy megvárja, amíg megkapja - mondta a legény.
'Come, don't be a fool, Sam,' said the girl coaxingly, 'the gentleman wants his boots directly.'- Ugyan ne bolondozz már, Sam - mondta a lány hízelkedő hangon. - Most rögtön kell a csizma annak az úrnak.
'Well, you ARE a nice young 'ooman for a musical party, you are,' said the boot-cleaner. 'Look at these here boots--eleven pair o' boots; and one shoe as belongs to number six, with the wooden leg. The eleven boots is to be called at half-past eight and the shoe at nine. Who's number twenty-two, that's to put all the others out? No, no; reg'lar rotation, as Jack Ketch said, ven he tied the men up. Sorry to keep you a-waitin', Sir, but I'll attend to you directly.'- Ej, szép kis fehércseléd vagy, eszem a zúzádat - mondta a csizmatisztító - el is vinnélek szívesen a bálba. De nézd csak ezeket a csizmákat itt... tizenegy pár csizma... meg egy fél pár cipő, a hatos számé, akinek falába van. A tizenegy pár csizmát fél kilencre kérték, a cipőt meg kilencre. Ki az a huszonkettes, hogy meg akarja előzni a többieket mind? Nem, nem; mindenki várjon a sorára, ahogy Ketch Jakab, a hóhér szokta mondani, mikor egymás után bitóra húzza az embereket. Sajnálom, hogy meg kell várakoztatnom, uram, de mindjárt sorra kerül, kérem alássan.
Saying which, the man in the white hat set to work upon a top-boot with increased assiduity.S azzal a fehér kalapos ember fokozott serénységgel látott hozzá egy magas szárú cipő kifényesítéséhez.
There was another loud ring; and the bustling old landlady of the White Hart made her appearance in the opposite gallery.Újabb harsány csengettyűszó; és a Fehér Szarvas sürgő forgó öreg fogadósnéja megjelent a szemközt levő folyosón.
'Sam,' cried the landlady, 'where's that lazy, idle-- why, Sam-- oh, there you are; why don't you answer?'- Sam - kiáltotta a fogadósné -, hol az az álomszuszék... hol az a lusta... ó, Sam... hát itt vagy? Miért nem felelsz az embernek?
'Vouldn't be gen-teel to answer, till you'd done talking,' replied Sam gruffly.- Nem illik közbeszólni, amíg az asszonyság ki nem beszélte magát - felelte Sam mogorván.
'Here, clean these shoes for number seventeen directly, and take 'em to private sitting-room, number five, first floor.'- Nesze, tisztítsd meg rögtön ezt a pár cipőt a tizenhetesnek, aztán hozd fel a különszobába, ötös szám, első emelet.
The landlady flung a pair of lady's shoes into the yard, and bustled away.A fogadósné lehajított egy pár női cipőt az udvarra és elcsörtetett.
'Number five,' said Sam, as he picked up the shoes, and taking a piece of chalk from his pocket, made a memorandum of their destination on the soles--'Lady's shoes and private sittin'- room! I suppose she didn't come in the vagin.'- Ötös szám - mondta Sam, amikor felvette a cipőket, s egy darab krétát kotorván elő a zsebéből, feljegyezte a talpukra rendeltetési helyüket. - Női cipők és különszoba! Fogadom, hogy ez a hölgy sem jött társzekéren.
'She came in early this morning,' cried the girl, who was still leaning over the railing of the gallery, 'with a gentleman in a hackney-coach, and it's him as wants his boots, and you'd better do 'em, that's all about it.'- Csak ma jött, kora reggel - kiáltotta a lány, aki még mindig a folyosó korlátján könyökölt -, egy úrral együtt érkezett bérelt kocsin, azzal az úrral, aki éppen az előbb kérte a csizmáját, úgyhogy jobb is volna, ha nekilátnál... ha akarod tudni.
'Vy didn't you say so before,' said Sam, with great indignation, singling out the boots in question from the heap before him. 'For all I know'd he was one o' the regular threepennies. Private room! and a lady too! If he's anything of a gen'l'm'n, he's vurth a shillin' a day, let alone the arrands.'- Hát miért nem mondtad mindjárt? - felelte Sam méltatlankodva és kikereste a kérdéses csizmát a sorból. - Azt hittem, hogy ez is csak afféle hárompennys vendég. Különszoba! Meg egy hölgy is ráadásul! Hacsak egy szikrát is úriember, ez naponta legalább egy shillinget jelent, a küldözgetéseket nem is számítva.
Stimulated by this inspiring reflection, Mr. Samuel brushed away with such hearty good-will, that in a few minutes the boots and shoes, with a polish which would have struck envy to the soul of the amiable Mr. Warren (for they used Day & Martin at the White Hart), had arrived at the door of number five.Ettől a lelkesítő gondolattól nekibuzdulva, Samuel úr olyan őszinte jóakarattal feküdt neki a kefélésnek, hogy pár perc múlva már az ötös számú különszoba ajtaja előtt állt a csizmával és a cipővel, melyeknek ragyogásától a szeretetre méltó Warren úr lelkét elfogta volna az irigység (a Fehér Szarvasnál ugyanis nem Warren-féle, hanem Day- és Martin-féle fénymázat használtak).
'Come in,' said a man's voice, in reply to Sam's rap at the door.- Szabad - szólt egy férfihang, feleletül Sam kopogtatására.
Sam made his best bow, and stepped into the presence of a lady and gentleman seated at breakfast. Having officiously deposited the gentleman's boots right and left at his feet, and the lady's shoes right and left at hers, he backed towards the door.Sam belépett a szobába, szépen meghajolt és szembe találta magát egy úrral és egy hölggyel, akik reggeliztek. Miután szolgálatkészen lerakta az úr csizmáját jobbra és balra a lába elé, a hölgy cipőjét pedig a hölgy lábához, hátrálni kezdett kifelé a szobából.
'Boots,' said the gentleman.- Háziszolga! - szólt utána az úr.
'Sir,' said Sam, closing the door, and keeping his hand on the knob of the lock.- Tessék parancsolni - mondta Sam, s betette az ajtót, fél kezével a kilincs gombját fogva.
'Do you know--what's a-name--Doctors' Commons?'- Ismeri a... hogy is hívják... Doctors’ Commonst?5
'Yes, Sir.'- Igenis, kérem.
'Where is it?'- Merre van az?
'Paul's Churchyard, Sir; low archway on the carriage side, bookseller's at one corner, hot-el on the other, and two porters in the middle as touts for licences.'- A Pál-templom mellett, uram; alacsony kapuboltozata van, az egyik sarkán könyvesbolt, a másik sarkán vendéglő, a középen pedig két ipse áll, két felhajtó és engedélyeket igyekszik rásózni az emberekre.
'Touts for licences!' said the gentleman.- Engedélyeket! - ismételte a férfi.
'Touts for licences,' replied Sam. 'Two coves in vhite aprons-- touches their hats ven you walk in--"Licence, Sir, licence?" Queer sort, them, and their mas'rs, too, sir--Old Bailey Proctors --and no mistake.'- Engedélyeket - felelte Sam. - Két fehérkötényes fickó... megemelik a kalapjukat, ha arra megy az ember... „Engedély tetszik? Engedély?” ...Fura népség kérem, s a gazdáik sem külön­bek ...az Old Bailey ügyvédjei ...annyit mondhatok, uram.
'What do they do?' inquired the gentleman.- Miért? Mit csinálnak? - kérdezte az úr.
'Do! You, Sir! That ain't the worst on it, neither. They puts things into old gen'l'm'n's heads as they never dreamed of. My father, Sir, wos a coachman. A widower he wos, and fat enough for anything--uncommon fat, to be sure. His missus dies, and leaves him four hundred pound. Down he goes to the Commons, to see the lawyer and draw the blunt--very smart--top boots on --nosegay in his button-hole--broad-brimmed tile--green shawl --quite the gen'l'm'n. Goes through the archvay, thinking how he should inwest the money--up comes the touter, touches his hat--"Licence, Sir, licence?"--"What's that?" says my father.-- "Licence, Sir," says he.--"What licence?" says my father.-- "Marriage licence," says the touter.--"Dash my veskit," says my father, "I never thought o' that."--"I think you wants one, Sir," says the touter. My father pulls up, and thinks a bit--"No," says he, "damme, I'm too old, b'sides, I'm a many sizes too large," says he.--"Not a bit on it, Sir," says the touter.--"Think not?" says my father.--"I'm sure not," says he; "we married a gen'l'm'n twice your size, last Monday."--"Did you, though?" said my father.--"To be sure, we did," says the touter, "you're a babby to him--this way, sir--this way!"--and sure enough my father walks arter him, like a tame monkey behind a horgan, into a little back office, vere a teller sat among dirty papers, and tin boxes, making believe he was busy. "Pray take a seat, vile I makes out the affidavit, Sir," says the lawyer.--"Thank'ee, Sir," says my father, and down he sat, and stared with all his eyes, and his mouth vide open, at the names on the boxes. "What's your name, Sir," says the lawyer.--"Tony Weller," says my father.--"Parish?" says the lawyer. "Belle Savage," says my father; for he stopped there wen he drove up, and he know'd nothing about parishes, he didn't.--"And what's the lady's name?" says the lawyer. My father was struck all of a heap. "Blessed if I know," says he.-- "Not know!" says the lawyer.--"No more nor you do," says my father; "can't I put that in arterwards?"--"Impossible!" says the lawyer.--"Wery well," says my father, after he'd thought a moment, "put down Mrs. Clarke."--"What Clarke?" says the lawyer, dipping his pen in the ink.--"Susan Clarke, Markis o' Granby, Dorking," says my father; "she'll have me, if I ask. I des-say--I never said nothing to her, but she'll have me, I know." The licence was made out, and she DID have him, and what's more she's got him now; and I never had any of the four hundred pound, worse luck. Beg your pardon, sir,' said Sam, when he had concluded, 'but wen I gets on this here grievance, I runs on like a new barrow with the wheel greased.'- Hogy mit csinálnak? Elintézik a dolgát, uram, ne féljen! És ez még nem is a legrosszabb. De rávesznek öregurakat is olyasmire, amire álmukban sem gondoltak. Az apám kocsis volt, kérem. Özvegyember volt... mindamellett elég kövér... szó, ami szó, ugyancsak kövér volt. A felesége meghalt és rátestált négyszáz fontot. Elmegy hát a Commonsba, hogy beszéljen az ügyvéddel és fölvegye a pénzt... kicsípte magát... magas szárú csizmát húzott... virágot a gomblyukába... nagy karimájú kalap... zöld sálkendő... szóval úgy festett, mint egy igazi gavallér. Keresztülmegy az oszlopos tornácon, s éppen azon tanakodik magában, hogy mibe fektesse a pénzét, amikor elébe áll a felhajtó, megbillenti a kalapját... „Engedély tetszik, uram, engedély?” - „Mit akar?” - kérdi az apám. - „Engedély tetszik, uram?” - „Miféle engedély?” - kérdi az apám. - „Házassági engedély” - feleli a felhajtó. - „Kutya meg a mája - feleli az apám -, erre még nem is gondoltam.” - „Pedig kellene önnek, uram” - mondja a felhajtó. Az apám megáll, gondolkozóba esik. - „Nem, nem - feleli -, öreg vagyok én már ahhoz, meg túl kövér is.” - „Szó sincs róla” - mondja a felhajtó. - „Azt hiszi?” - kérdi az apám. - „Bizonyos vagyok benne - mondja a másik -, éppen a múlt hétfőn házasítottunk meg egy úriembert, aki kétszer olyan kövér volt, mint ön.” - „Igazán?” - kérdi az apám. - „Igazán, uram, szavamra - feleli a felhajtó -, uraságod valóságos csecsemő ahhoz képest... tessék befáradni, kérem, erre tessék, csak erre!” ...s az apám csakugyan ballagni kezd utána, mint a szelídített majom a kintorna után, be egy kis udvari irodába, ahol pléhdobozok és maszatos irományok között ott ült egy ipse és úgy tett, mintha dolgoznék... - „Foglaljon helyet, uram, amíg elkészítem a tanúsítványt” - mondja az ügyvéd. - „Köszönöm szépen” - mondja az apám erre, leül és tátott szájjal kezdi bámulni a neveket a pléhdobozokon. - „Mi a neve, uram?” - kérdi az ügyvéd. - „Tony Weller” - feleli rá az apám. - „Hol lakik, melyik egyházközségben?” - kérdi az ügyvéd. - „Belle Savage” - mondja az apám, mert fuvarozáskor mindig ebben a fogadóban szállt meg; egyházközséghez nem értett, biz ő nem... - „És mi a hölgy neve?” - kérdi az ügyvéd... Az apám úgy megdermedt, mintha beléje ütött volna az istennyila... „Kutya legyek, ha tudom” - feleli... - „Nem tudja!” - csodálkozik az ügyvéd... - „Csak úgy tudom, mint az úr - feleli az apám -, tessék mondani, nem írhatnám bele azután?”... - „Nem, az lehetetlen” - mondja az ügyvéd... - „Hát jól van - mondja az apám, miután gondolkozott egy kicsit -, írja bele, hogy Mrs. Clarke.” - „Clarke micsoda?” - kérdi az ügyvéd és belemártja a tollat a tintába. - „Clarke Zsuzsánna, Marquis of Granby fogadó, Dorking - mondja az apám. - Hozzám jön, ha megkérem, ámbátor szólni még nem szóltam neki, de hozzám jön, bizonyos vagyok benne”... A házassági engedélyt kitöltötték, az asszony hozzá is ment, sőt mi több, ott is maradt nála mindmostanáig, és én a négyszáz fontból, fájdalom, soha egyet sem kaptam... Bocsánat, uram - mondta Sam, ahogy befejezte a történetet -, engedelmet kérek, de valahányszor eszembe jut ez a sérelem, úgy megered a nyelvem, mint az új taliga, amelynek most kenték meg a kerekét.
Having said which, and having paused for an instant to see whether he was wanted for anything more, Sam left the room.Elhallgatott és várt még egy pillanatig, hogy nem parancsolnak-e valamit, csak aztán hagyta el a szobát.
'Half-past nine--just the time--off at once;' said the gentleman, whom we need hardly introduce as Mr. Jingle.- Fél tíz... itt az ideje... induljunk - mondta az úriember, akiben aligha kell bemutatnunk Jingle urat.
'Time--for what?' said the spinster aunt coquettishly.- Itt az ideje? Minek? - kérdezte a hajadon nagynéni kacéran.
'Licence, dearest of angels--give notice at the church--call you mine, to-morrow'--said Mr. Jingle, and he squeezed the spinster aunt's hand.- Az engedély... drága angyal... bejelentés a lelkésznél... holnap enyémnek mondhatom - szólt Jingle úr és megszorította a hajadon nagynéni kezét.
'The licence!' said Rachael, blushing.- A reverzális - mondta Rachael pirulva.
'The licence,' repeated Mr. Jingle--- A reverzális! - ismételte Jingle úr.
'In hurry, post-haste for a licence,Hamar, hamar, hozom a reverzálist;
In hurry, ding dong I come back.'Tripp, trapp, ügetek vissza máris.
'How you run on,' said Rachael.- Hogy siet maga! - mondta Rachael.
'Run on--nothing to the hours, days, weeks, months, years, when we're united--run on--they'll fly on--bolt--mizzle-- steam-engine--thousand-horse power--nothing to it.'- Sietek... hát még az órák, napok, hetek, hónapok, esztendők hogy sietnek majd... ha egyek leszünk... röpülnek majd... mennykő... villám... gőzhajó... ezer lóerő... semmi ahhoz képest.
'Can't--can't we be married before to-morrow morning?' inquired Rachael.- Nem... nem kelhetnénk össze előbb, mint holnap reggel? - kérdezte Rachael.
'Impossible--can't be--notice at the church--leave the licence to-day--ceremony come off to-morrow.'- Lehetetlen... képtelenség... a lelkésznél be kell jelenteni... engedélyt megszereznünk ma... szertartás holnapra marad.
'I am so terrified, lest my brother should discover us!' said Rachael.- Úgy rettegek, hogy a bátyám ránk talál! - mondta Rachael.
'Discover--nonsense--too much shaken by the break-down-- besides--extreme caution--gave up the post-chaise--walked on --took a hackney-coach--came to the Borough--last place in the world that he'd look in--ha! ha!--capital notion that--very.'- Ránk talál?... Képtelenség... nagyon összerázta az a kis felfordulás... meg aztán... rendkívül óvatos voltam... leszálltunk a postakocsiról... gyalog tovább, bérkocsira ültünk... Borough-ban kiszálltunk... mindenütt kereshetnek, csak itt nem... hahaha! remek ötlet... mondhatom.
'Don't be long,' said the spinster affectionately, as Mr. Jingle stuck the pinched-up hat on his head.- Ne maradjon el soká - mondta a hajadon nagynéni gyengéden, mikor Jingle úr föltette a kalapját.
'Long away from you?--Cruel charmer;' and Mr. Jingle skipped playfully up to the spinster aunt, imprinted a chaste kiss upon her lips, and danced out of the room.- Sokáig elmaradni öntől?... Kegyetlen tündér - mondta Jingle úr, és játékosan odaszökdelt a hajadon nagynénihez, szűzi csókot nyomott ajkára, majd kitáncolt a szobából.
'Dear man!' said the spinster, as the door closed after him.- Édes egy ember! - mondta a hajadon nagynéni, amikor Jingle mögött bezáródott az ajtó.
'Rum old girl,' said Mr. Jingle, as he walked down the passage.- Bolondos, vén szatyor - mondta Jingle úr, ahogy végigment a folyosón.
It is painful to reflect upon the perfidy of our species; and we will not, therefore, pursue the thread of Mr. Jingle's meditations, as he wended his way to Doctors' Commons. It will be sufficient for our purpose to relate, that escaping the snares of the dragons in white aprons, who guard the entrance to that enchanted region, he reached the vicar-general's office in safety and having procured a highly flattering address on parchment, from the Archbishop of Canterbury, to his 'trusty and well-beloved Alfred Jingle and Rachael Wardle, greeting,' he carefully deposited the mystic document in his pocket, and retraced his steps in triumph to the Borough.Szomorú dolog a férfinem csalfaságáról elmélkedni, úgyhogy nem is szőjük tovább Jingle úr gondolatainak fonalát, midőn befordult a Doctors’ Commons felé. Számunkra elegendő annyit elmondani, hogy ép bőrrel megmenekülvén a fehér kötényes sárkányok hálójából, akik a tündérország kapuját őrzik, szerencsésen eljutott az érseki helynök hivatalába, s miután meg­szerezte a fölöttébb hízelgő szavú okiratot Canterbury érsekétől: „Alfred Jingle és Rachael Wardle kedvelt híveinknek üdvözlet” - a titokzatos okmányt gondosan a zsebébe rejtette és diadalmas léptekkel indult vissza a fogadóba.
He was yet on his way to the White Hart, when two plump gentleman and one thin one entered the yard, and looked round in search of some authorised person of whom they could make a few inquiries. Mr. Samuel Weller happened to be at that moment engaged in burnishing a pair of painted tops, the personal property of a farmer who was refreshing himself with a slight lunch of two or three pounds of cold beef and a pot or two of porter, after the fatigues of the Borough market; and to him the thin gentleman straightway advanced.Jingle még úton volt a Fehér Szarvas felé, amikor két testes és egy cingár úriember tért be a fogadó udvarába s nagyon nézegettek körül, keresve valami illetékes személyt, akihez néhány kérdést intézhetnének. Samuel Weller úr történetesen éppen abban a pillanatban fogott hozzá egy pár bekent csizmaszár kifényesítéséhez, mely egy gazdaember magántulajdona volt, ki a borough-i vásár fáradalmai után egy kis villásreggeliben keresett felfrissülést, bekebelezvén két-három font hideg marhasültet és egy-két kanna sört; a cingár úriember egyenesen a csizmatisztító felé tartott.
'My friend,' said the thin gentleman.- Kedves barátom - szólt a sovány úr.
'You're one o' the adwice gratis order,' thought Sam, 'or you wouldn't be so wery fond o' me all at once.' But he only said-- 'Well, Sir.'„Ez is ingyen szolgálatot kíván - gondolta magában Sam -, mert különben nem lennék rögtön a kedves barátja.” - De csak annyit mondott: - Tessék parancsolni?
'My friend,' said the thin gentleman, with a conciliatory hem-- 'have you got many people stopping here now? Pretty busy. Eh?'- Kedves barátom - mondta a sovány úr, egy nyájas hümmögéssel -, sok szállóvendég van itt most a fogadóban, ugye? Sok a dolga, mi?
Sam stole a look at the inquirer. He was a little high-dried man, with a dark squeezed-up face, and small, restless, black eyes, that kept winking and twinkling on each side of his little inquisitive nose, as if they were playing a perpetual game of peep-bo with that feature. He was dressed all in black, with boots as shiny as his eyes, a low white neckcloth, and a clean shirt with a frill to it. A gold watch-chain, and seals, depended from his fob. He carried his black kid gloves IN his hands, and not ON them; and as he spoke, thrust his wrists beneath his coat tails, with the air of a man who was in the habit of propounding some regular posers.Sam lopva a kérdezősködőre nézett. Összeaszott, barna képű, lapított arcú kis emberke volt, apró, nyugtalan fekete szemekkel, amelyek vizsla orrának két oldalán egyre ide-oda jártak, mintha örökösen bújócskát játszottak volna ábrázatának e kiszögellő része körül. Talpig feketében volt, a csizmája úgy fénylett, mint a szeme, fehér nyakkendőt viselt és tiszta, fodros inget. Mellényzsebéből arany óralánc csüngött, rajta pecsétnyomó, fekete kecskebőr kesztyűit a kezében hordta és nem a kezén, s mialatt beszélt, két kezét kabátja szárnya alá dugta, mint az olyan ember, akinek alapos gyakorlata van a szakszerű kihallgatásban.
'Pretty busy, eh?' said the little man.- Sok a dolga, mi? - mondta a kis ember.
'Oh, wery well, Sir,' replied Sam, 'we shan't be bankrupts, and we shan't make our fort'ns. We eats our biled mutton without capers, and don't care for horse-radish ven ve can get beef.'- Ó, megjárja, uram - felelte Sam -, se tönkre nem megyünk, se meg nem gazdagszunk rajta. Megesszük az ürühúst mártás nélkül is, és jó nekünk a marhapecsenye, ha nincs is hozzá reszelt torma.
'Ah,' said the little man, 'you're a wag, ain't you?'- Ó - mondta a kis ember -, maga tréfás ember, úgy látom.
'My eldest brother was troubled with that complaint,' said Sam; 'it may be catching--I used to sleep with him.'- A bátyámnak is ez volt a baja - felelte Sam -, lehet, hogy megkaptam tőle... egy szobában szoktunk hálni.
'This is a curious old house of yours,' said the little man, looking round him.- Furcsa vén épület ez a maguk fogadója - mondta a kis ember, körülnézve.
'If you'd sent word you was a-coming, we'd ha' had it repaired;' replied the imperturbable Sam.- Ha megüzente volna uraságod, hogy jön, hát kireparáltattuk volna - felelte Sam, akit nem lehetett kihozni a sodrából.
The little man seemed rather baffled by these several repulses, and a short consultation took place between him and the two plump gentlemen. At its conclusion, the little man took a pinch of snuff from an oblong silver box, and was apparently on the point of renewing the conversation, when one of the plump gentlemen, who in addition to a benevolent countenance, possessed a pair of spectacles, and a pair of black gaiters, interfered--A kis embert, úgy látszik, némiképp meghökkentette, hogy így többször is lefőzték és rövid tanácskozást kezdett a két kövér úrral. A tanácskozás végeztével a kis ember egy csipet burnótot vett ki téglalap alakú ezüst szelencéjéből és nyilván újra meg akarta indítani a tár­gya­lást, amikor az egyik kövér úr, akit jóságos arcán kívül a pápaszeme és fekete lábszárvédője jellemzett, belevágott a szavába.
'The fact of the matter is,' said the benevolent gentleman, 'that my friend here (pointing to the other plump gentleman) will give you half a guinea, if you'll answer one or two--'- Úgy áll a helyzet - mondta a jóakaratú úriember -, hogy ez a barátom itt - a másik kövér úrra mutatott - adna magának egy fél guineát, ha felelne neki egy-két kérdésére...
'Now, my dear sir--my dear Sir,' said the little man, 'pray, allow me--my dear Sir, the very first principle to be observed in these cases, is this: if you place the matter in the hands of a professional man, you must in no way interfere in the progress of the business; you must repose implicit confidence in him. Really, Mr.--' He turned to the other plump gentleman, and said, 'I forget your friend's name.'- Ej, édes uram, édes uram - mondta a kis ember -, engedje meg kérem, édes uram, ilyen esetben az első és fő szabály, amelyet követni kell, a következő: mihelyst egy ügyet szakértő jogász kezére bízott, a dolog menetébe semmiképpen sem szabad beavatkoznia; hanem bízzék meg benne föltétlenül. Valóban... - a másik kövér úrhoz fordult és így szólt - elfelejtettem a barátja nevét...
'Pickwick,' said Mr. Wardle, for it was no other than that jolly personage.- Pickwick - mondta Wardle úr, mert persze ő volt az.
'Ah, Pickwick--really Mr. Pickwick, my dear Sir, excuse me-- I shall be happy to receive any private suggestions of yours, as AMICUS CURIAE, but you must see the impropriety of your interfering with my conduct in this case, with such an AD CAPTANDUM argument as the offer of half a guinea. Really, my dear Sir, really;' and the little man took an argumentative pinch of snuff, and looked very profound.- Á... Pickwick... igen, Pickwick úr, édes uram, bocsásson meg... boldog leszek, ha meg­hallgathatom az ön saját külön javaslatait, mint amicus curiae-t,6 de be kell látnia, hogy ebben az esetben az én eljárásommal mennyire nem fér össze az ön beavatkozása, egy ad captandum argumentum7 alakjában, amilyen a fél guinea felajánlása. Úgy bizony, édes uram, úgy bizony - és a kis ember a nagyobb nyomaték kedvéért felszippantott egy kis csipet burnótot, s rendkívül bölcs képet vágott.
'My only wish, Sir,' said Mr. Pickwick, 'was to bring this very unpleasant matter to as speedy a close as possible.'- Csak az volt az egyedüli óhajtásom, uram - mondta Pickwick úr -, hogy ezt az áldatlan ügyet mennél hamarább dűlőre vigyem.
'Quite right--quite right,' said the little man.- Helyes... nagyon helyes - mondta a kis ember.
'With which view,' continued Mr. Pickwick, 'I made use of the argument which my experience of men has taught me is the most likely to succeed in any case.'- És erre való tekintettel használtam azt az argumentumot, amelyre vonatkozólag az embe­rek­kel való érintkezés arra tanított, hogy minden esetben legjobban biztosítja a sikert - folytatta Pickwick úr.
'Ay, ay,' said the little man, 'very good, very good, indeed; but you should have suggested it to me. My dear sir, I'm quite certain you cannot be ignorant of the extent of confidence which must be placed in professional men. If any authority can be necessary on such a point, my dear sir, let me refer you to the well-known case in Barnwell and--'- No igen, no igen - felelte a kis ember -, helyes, nagyon helyes, igazán nagyon helyes; de miért nem fordult hozzám? Édes uram, bizonyos vagyok benne, ön is tisztában van azzal, hogy milyen nagy bizalommal kell lennünk a hivatásos jogászok iránt. És ha szabad erre nézve tekintélyre hivatkoznom, engedje meg édes uram, hogy utaljak a közismert Barnwell-ügyre és...
'Never mind George Barnwell,' interrupted Sam, who had remained a wondering listener during this short colloquy; 'everybody knows what sort of a case his was, tho' it's always been my opinion, mind you, that the young 'ooman deserved scragging a precious sight more than he did. Hows'ever, that's neither here nor there. You want me to accept of half a guinea. Wery well, I'm agreeable: I can't say no fairer than that, can I, sir?' (Mr. Pickwick smiled.) Then the next question is, what the devil do you want with me, as the man said, wen he see the ghost?'- Üsse kő George Barnwellt - vágott közbe Sam, aki csodálkozva hallgatta végig ezt a rövid párbeszédet -, mindenki tudja, miféle ügy volt az, ámbár nekem kezdettől fogva az volt a véleményem, hogy a fiatal asszony százszor jobban rászolgált a kötélre, mint az ember. No de hát ez nem tartozik ide... az urak egy fél guineát kínáltak nekem. Helyes, rajtam ne múljék: már világosabban nem is beszélhetek, igaz-e, kérem? - Pickwick úr elmosolyodott. - Most már csak az a kérdés, hogy mi az ördögöt kívánnak tőlem, ahogy az egyszeri ember mondta, mikor meglátta a kísértetet.
'We want to know--' said Mr. Wardle.- Azt szeretnénk tudni - kezdte Wardle úr.
'Now, my dear sir--my dear sir,' interposed the busy little man.- Ej, édes uram, édes uram - vágott közbe a nyughatatlan kis ember.
Mr. Wardle shrugged his shoulders, and was silent.Wardle úr vállat vont és elhallgatott.
'We want to know,' said the little man solemnly; 'and we ask the question of you, in order that we may not awaken apprehensions inside--we want to know who you've got in this house at present?'- Azt szeretnénk tudni - mondta a kis ember ünnepélyesen -, és azért fordulunk magához ezzel a kérdéssel, mert a házban nem akarunk gyanút kelteni... azt szeretnénk tudni, hogy pillanat­nyilag kik laknak a fogadóban?
'Who there is in the house!' said Sam, in whose mind the inmates were always represented by that particular article of their costume, which came under his immediate superintendence. 'There's a vooden leg in number six; there's a pair of Hessians in thirteen; there's two pair of halves in the commercial; there's these here painted tops in the snuggery inside the bar; and five more tops in the coffee-room.'- Hogy kik laknak a fogadóban - mondta Sam, aki előtt a vendégeket mindig ruházatuknak az a része képviselte, mely az ő közvetlen hatáskörébe tartozott. - A hatos számban lakik egy faláb; a tizenhármasban egy pár lovaglócsizma; két pár fél csizma a kereskedelmi utazók szobájában; itt vannak azután ezek a bekent csizmák a söntés mögötti szobából, aztán még öt pár az étteremből.
'Nothing more?' said the little man.- Több nincs? - kérdezte a kis ember.
'Stop a bit,' replied Sam, suddenly recollecting himself. 'Yes; there's a pair of Vellingtons a good deal worn, and a pair o' lady's shoes, in number five.'- Várjunk csak egy kicsit - mondta Sam, akinek hirtelen eszébe jutott még valami. - Hát persze; van itt még egy pár elég kopott Wellington-csizma és egy pár női cipő, az ötösből.
'What sort of shoes?' hastily inquired Wardle, who, together with Mr. Pickwick, had been lost in bewilderment at the singular catalogue of visitors.- Miféle cipő? - kérdezte hirtelen Wardle úr, aki Pickwick úrral együtt egészen belekábult ebbe a sajátos vendéglajstromba.
'Country make,' replied Sam.- Vidéki munka - felelte Sam.
'Any maker's name?'- Rajta van a mester neve?
'Brown.'- Brown.
'Where of?'- Honnan való?
'Muggleton.- Muggletonból.
'It is them,' exclaimed Wardle. 'By heavens, we've found them.'- Ők azok - kiáltott fel Wardle úr. - Lelkemre mondom, megtaláltuk őket.
'Hush!' said Sam. 'The Vellingtons has gone to Doctors' Commons.'- Pszt! - mondta Sam. - A Wellington-csizma elment a Doctors’ Commonsba.
'No,' said the little man.- Csak nem? - mondta a kis ember.
'Yes, for a licence.'- De igen, engedélyért.
'We're in time,' exclaimed Wardle. 'Show us the room; not a moment is to be lost.'- Éppen jókor jöttünk - kiáltotta Wardle úr. - Vezessen fel a szobájukba, egy pillanatot sem veszíthetünk.
'Pray, my dear sir--pray,' said the little man; 'caution, caution.' He drew from his pocket a red silk purse, and looked very hard at Sam as he drew out a sovereign.- Kérem, édes uram, kérem - mondta a kis ember -, csak óvatosan, óvatosan. - Zsebéből kihúzott egy vörös selyem erszényt, szigorúan ránézett Samre, s kivett belőle egy aranyat.
Sam grinned expressively.Sam jelentősen elvigyorodott.
'Show us into the room at once, without announcing us,' said the little man, 'and it's yours.'- Vezessen bennünket rögtön a szobába, bejelentés nélkül - mondta a kis ember -, és akkor ez a magáé.
Sam threw the painted tops into a corner, and led the way through a dark passage, and up a wide staircase. He paused at the end of a second passage, and held out his hand.Sam a bekent csizmát félrelökte, előre ment egy sötét folyosón és fel a tágas lépcsőházba. A másik folyosó végében megállt és kinyújtotta a kezét.
'Here it is,' whispered the attorney, as he deposited the money on the hand of their guide.- Itt van - súgta az ügyvéd, s a vezetőjük markába nyomta a pénzdarabot.
The man stepped forward for a few paces, followed by the two friends and their legal adviser. He stopped at a door.Sam még néhány lépést tett előre, a két barát és jogtanácsosuk követte. Megállt egy ajtó előtt.
'Is this the room?' murmured the little gentleman.- Ez az a szoba? - suttogta a kis ember.
Sam nodded assent.Sam helybenhagyólag bólintott.
Old Wardle opened the door; and the whole three walked into the room just as Mr. Jingle, who had that moment returned, had produced the licence to the spinster aunt.Az öreg Wardle benyitott és mind a hárman abban a pillanatban léptek be a szobába, mikor Jingle úr, aki éppen az imént jött vissza, felmutatta a hajadon nagynéninek az engedélyt.
The spinster uttered a loud shriek, and throwing herself into a chair, covered her face with her hands. Mr. Jingle crumpled up the licence, and thrust it into his coat pocket. The unwelcome visitors advanced into the middle of the room.A hajadon nagynéni nagyot sikoltott, levetette magát egy székbe, s a kezébe temette az arcát. Jingle úr felkapta az engedélyt és kabátja zsebébe gyűrte. A hívatlan vendégek beljebb kerültek, a szoba közepéig.
'You--you are a nice rascal, arn't you?' exclaimed Wardle, breathless with passion.- Gazember... maga csirkefogó... gazember! - kiáltotta Wardle úr, akinek haragjában még a lélegzete is elakadt.
'My dear Sir, my dear sir,' said the little man, laying his hat on the table, 'pray, consider--pray. Defamation of character: action for damages. Calm yourself, my dear sir, pray--'- Édes uram, édes uram - mondta a kis ember, miközben kalapját lerakta az asztalra. - Kérem, kérem, gondolja meg. Rágalmazás és becsületsértés: kártérítési per. Kérem, édes uram, csillapodjék.
'How dare you drag my sister from my house?' said the old man.- Hogy merte megszöktetni házamból a nővéremet? - mondta az öreg Wardle.
Ay--ay--very good,' said the little gentleman, 'you may ask that. How dare you, sir?--eh, sir?'- Így... így... nagyon helyes - mondta a kis ember. - Ezt már szabad kérdezni. Hát, hogy merte, uram? Nos, uram?
'Who the devil are you?' inquired Mr. Jingle, in so fierce a tone, that the little gentleman involuntarily fell back a step or two.- Hát maga ki az Isten csodája? - kérdezte Jingle úr, olyan dühösen, hogy a kis ügyvéd önkéntelenül hátrált egy-két lépést.
'Who is he, you scoundrel,' interposed Wardle. 'He's my lawyer, Mr. Perker, of Gray's Inn. Perker, I'll have this fellow prosecuted--indicted--I'll--I'll--I'll ruin him. And you,' continued Mr. Wardle, turning abruptly round to his sister--'you, Rachael, at a time of life when you ought to know better, what do you mean by running away with a vagabond, disgracing your family, and making yourself miserable? Get on your bonnet and come back. Call a hackney-coach there, directly, and bring this lady's bill, d'ye hear--d'ye hear?'- Hogy ő kicsoda, maga csirkefogó? - vágott közbe Wardle úr. - Ő az én ügyvédem, Perker úr, Gray’s Innből. Perker, tegyen panaszt ez ellen az ember ellen, helyeztesse vád alá... azt akarom... igenis... tönkre akarom tenni. És te! - folytatta Wardle úr, hirtelen a nővéréhez fordulva. - Te, Rachael, mi ütött beléd, mondd csak, hogy olyan korban, amikor már benő­hetett volna a fejed lágya, kereket oldasz egy csavargóval, szégyent hozol a családra és szerencsétlenné teszed magadat? Tedd föl a kalapodat és gyere haza. Hozzon rögtön egy bérkocsit és kérem a hölgy számláját... érti?
'Cert'nly, Sir,' replied Sam, who had answered Wardle's violent ringing of the bell with a degree of celerity which must have appeared marvellous to anybody who didn't know that his eye had been applied to the outside of the keyhole during the whole interview.- Értem, uram - felelte Sam, aki Wardle úr heves csengettyűrázására benyitott a szobába, olyan gyorsasággal, melyet csodának tekintett volna mindenki, aki nem tudja, hogy a szeme az egész jelenet alatt a kulcslyukra volt tapasztva odakint.
'Get on your bonnet,' repeated Wardle.- Tedd föl a kalapodat - ismételte Wardle úr.
'Do nothing of the kind,' said Jingle. 'Leave the room, Sir-- no business here--lady's free to act as she pleases--more than one-and-twenty.'- Ne fogadjon szót neki - mondta Jingle. - Hagyja el a szobát, uram... itt semmi keresni­va­lója... a kisasszonynak szabadságában áll... azt teszi, ami neki tetszik... elmúlt már huszonegy éves.
'More than one-and-twenty!' ejaculated Wardle contemptuously. 'More than one-and-forty!'- Elmúlt már huszonegy éves - szaladt ki Wardle úr száján, megvető hangon. - Elmúlt már negyvenegy is.
'I ain't,' said the spinster aunt, her indignation getting the better of her determination to faint.- Nem vagyok annyi - felelte a hajadon nagynéni, aki el akart ugyan ájulni, de a felháborodása fölébe kerekedett a gyöngeségének.
'You are,' replied Wardle; 'you're fifty if you're an hour.'- Dehogynem - felelte Wardle úr. - Úgy megvagy ötvenéves, mint egynapos.
Here the spinster aunt uttered a loud shriek, and became senseless.Itt a hajadon nagynéni egy nagyot sikoltott és elájult.
'A glass of water,' said the humane Mr. Pickwick, summoning the landlady.- Egy pohár vizet - mondta az emberséges Pickwick úr, beszólítván a fogadósnét.
'A glass of water!' said the passionate Wardle. 'Bring a bucket, and throw it all over her; it'll do her good, and she richly deserves it.'- Egy pohár vizet! - kiáltotta az indulatos Wardle úr. - Hozzatok egy dézsával, és öntsétek rá mind; jót tesz majd neki és bőségesen rá is szolgált.
'Ugh, you brute!' ejaculated the kind-hearted landlady. 'Poor dear.'- Fuj, milyen embertelenség! - kiáltotta a jószívű fogadósné. - Szegény lelkem!
And with sundry ejaculations of 'Come now, there's a dear --drink a little of this--it'll do you good--don't give way so-- there's a love,' etc. etc., the landlady, assisted by a chambermaid, proceeded to vinegar the forehead, beat the hands, titillate the nose, and unlace the stays of the spinster aunt, and to administer such other restoratives as are usually applied by compassionate females to ladies who are endeavouring to ferment themselves into hysterics.S azzal a fogadósné „No, no jöjjön, drágám... igyék egy cseppet ebből... jót tesz majd... ne hagyja úgy el magát... édes szívecském” - és több efféle biztató szó kíséretében, egy szobalány segítségével ecettel kezdte dörzsölni a hajadon nagynéni homlokát, paskolgatta a kezét, csiklandozta az orrát, kioldozta a fűzőjét s igénybe vette mindazokat az élesztési módokat, melyeket részvevő asszonyok rendesen alkalmazni szoktak olyan hölgyeknél, akik igyekeznek mindenáron hisztérikus önkívületbe esni.
'Coach is ready, Sir,' said Sam, appearing at the door.- A kocsi előállt, uram - mondta Sam, aki megjelent az ajtóban.
'Come along,' cried Wardle. 'I'll carry her downstairs.'- Gyerünk, gyerünk! - kiáltotta Wardle úr. - Majd leviszem őt a lépcsőn.
At this proposition, the hysterics came on with redoubled violence.Erre az ajánlatra a hisztérikus roham kettőzött erővel tört ki Rachael kisasszonyon.
The landlady was about to enter a very violent protest against this proceeding, and had already given vent to an indignant inquiry whether Mr. Wardle considered himself a lord of the creation, when Mr. Jingle interposed--A fogadósné már azon a ponton volt, hogy erélyesen tiltakozzék ez ellen az eljárás ellen, s felháborodásában már meg is kockáztatta a kérdést, hogy Wardle úr vajon a teremtés urának tartja-e magát, amikor Jingle úr közbevágott:
'Boots,' said he, 'get me an officer.'- Háziszolga - mondta -, hozzon rendőrt.
'Stay, stay,' said little Mr. Perker. 'Consider, Sir, consider.'- Várjon, várjon! - mondta a kis Perker úr. - Gondolja meg, uram, gondolja meg.
'I'll not consider,' replied Jingle. 'She's her own mistress--see who dares to take her away--unless she wishes it.'- Nem gondolok én meg semmit - felelte Jingle. - Rachael kisasszony a maga ura... szeretném látni, ki meri innen elvinni... hacsak jószántából nem megy.
'I WON'T be taken away,' murmured the spinster aunt. 'I DON'T wish it.' (Here there was a frightful relapse.)- Én nem akarok elmenni - suttogta a néni. - Nem megyek a magam jószántából. - Aztán visszaesett megint szörnyű rohamába.
'My dear Sir,' said the little man, in a low tone, taking Mr. Wardle and Mr. Pickwick apart--'my dear Sir, we're in a very awkward situation. It's a distressing case--very; I never knew one more so; but really, my dear sir, really we have no power to control this lady's actions. I warned you before we came, my dear sir, that there was nothing to look to but a compromise.'- Édes jó uram - mondta a kis ügyvéd halkan, miután félrevonta Pickwick urat és Wardle urat. - Édes jó uram, mi itt nagyon fonák helyzetbe kerültünk. Az ügy igazán kínos... soha nem jártam el ennél kínosabb dologban... de igazán, édes uram, de igazán nem áll hatalmunkban ezt a hölgyet cselekvési szabadságában meggátolni. Édes uram, mielőtt idejöttünk, figyelmez­tettem, hogy itt nincs más megoldás, mint kiegyezni.
There was a short pause.Rövid szünet támadt.
'What kind of compromise would you recommend?' inquired Mr. Pickwick.- És miféle kiegyezést ajánlana ön? - kérdezte Pickwick úr.
'Why, my dear Sir, our friend's in an unpleasant position--very much so. We must be content to suffer some pecuniary loss.'- Hát bizony, édes uram, a mi barátunk kellemetlen helyzetben van... roppant kellemetlen helyzetben. Bele kell nyugodnia, hogy egy kis pénzbeli áldozatába kerül.
'I'll suffer any, rather than submit to this disgrace, and let her, fool as she is, be made miserable for life,' said Wardle.- Mindenbe inkább, semhogy elviseljem ezt a gyalázatot és elnézzem, hogy bolond fővel örök életére szerencsétlenné tegye magát.
'I rather think it can be done,' said the bustling little man. 'Mr. Jingle, will you step with us into the next room for a moment?'- Én azt hiszem, hogy nyélbe üthetjük a dolgot - mondta a buzgó kis ember. - Jingle úr, nem jönne át velünk egy pillanatra a szomszéd szobába?
Mr. Jingle assented, and the quartette walked into an empty apartment.Jingle úr beleegyezett, és mind a négyen átmentek egy üres szobába.
'Now, sir,' said the little man, as he carefully closed the door, 'is there no way of accommodating this matter--step this way, sir, for a moment--into this window, Sir, where we can be alone --there, sir, there, pray sit down, sir. Now, my dear Sir, between you and I, we know very well, my dear Sir, that you have run off with this lady for the sake of her money. Don't frown, Sir, don't frown; I say, between you and I, WE know it. We are both men of the world, and WE know very well that our friends here, are not--eh?'- Nos, uram - mondta a kis ügyvéd, miután gondosan becsukta az ajtót -, nem volna mód ezt a dolgot eligazítani?... Jöjjön közelebb, kérem, egy pillanatra... ide az ablakba, uram, itt magunk vagyunk... itt, foglaljon helyet, kérem. Nos hát, édes jó uram, köztünk maradjon a szó, de én nagyon jól tudom, hogy ön a pénzéért szöktette meg azt a hölgyet. Sose ráncolja a homlokát, uram; minek az; hiszen négyszemközt mondom; mi ketten úgyis tudjuk. Mi ketten tapasztalt emberek vagyunk és nagyon jól tudjuk, hogy ezek a mi barátaink itt nem azok... igaz-é?
Mr. Jingle's face gradually relaxed; and something distantly resembling a wink quivered for an instant in his left eye.Jingle úr ábrázata egyre jobban felderült, a bal szemében egy pillanatra megvillant valami halvány kis kacsintásféle.
'Very good, very good,' said the little man, observing the impression he had made. 'Now, the fact is, that beyond a few hundreds, the lady has little or nothing till the death of her mother--fine old lady, my dear Sir.'- Helyes, nagyon helyes - mondta a kis ügyvéd, figyelemmel kísérve a hatást, amelyet szavai gyakoroltak. - Mármost azonban úgy áll a helyzet, hogy a kisasszonynak néhány száz fonton kívül alig van valamije, vagyis jóformán semmije sincs, amíg az anyja él... aki igen derék, öreg asszonyság, kedves jó uram.
'OLD,' said Mr. Jingle briefly but emphatically.- Öreg! - felelte Jingle úr röviden, de velősen.
'Why, yes,' said the attorney, with a slight cough. 'You are right, my dear Sir, she is rather old. She comes of an old family though, my dear Sir; old in every sense of the word. The founder of that family came into Kent when Julius Caesar invaded Britain;--only one member of it, since, who hasn't lived to eighty-five, and he was beheaded by one of the Henrys. The old lady is not seventy-three now, my dear Sir.'- No igen - mondta az ügyvéd, egyet köhécselve. - Igaza van, édes jó uram, elég öreg. Csakhogy olyan családból származik, amely maga is öreg, tetszik tudni; minden tekintetben hosszú életű nemzetség. A család alapító őse akkor jött Kentbe, amikor Julius Caesar betört Britanniába... azóta csak egy tagja volt a családnak, aki nem érte meg a nyolcvanötödik születésnapját, s az is csak azért, mert valamelyik Henrik király lefejeztette. Édes jó uram, ez a mi öreg hölgyünk még hetvenhárom éves sincs.
The little man paused, and took a pinch of snuff.A kis ember elhallgatott és szippantott egyet a burnótból.
'Well,' cried Mr. Jingle.- No és? - kiáltotta Jingle úr.
'Well, my dear sir--you don't take snuff!--ah! so much the better--expensive habit--well, my dear Sir, you're a fine young man, man of the world--able to push your fortune, if you had capital, eh?'- No és, édes jó uram... ó! Szóval ön nem burnótozik... okosan teszi... költséges szokás... szóval, édes jó uram, ön csinos fiatalember, életrevaló ember... könnyen meggazdagodhatna, ha volna hozzá egy kis tőkéje, igaz-e?
'Well,' said Mr. Jingle again.- No és? - ismételte Jingle úr.
'Do you comprehend me?'- Tetszik érteni, amit mondok?
'Not quite.'- Nem egészen.
'Don't you think--now, my dear Sir, I put it to you don't you think--that fifty pounds and liberty would be better than Miss Wardle and expectation?'- Nos, édes jó uram... nem gondolja... csak kérdem öntől... nem gondolja, hogy többet ér a szabadság és ötven font, mint Wardle kisasszony és a boldog frigy?
'Won't do--not half enough!' said Mr. Jingle, rising.- Nem megy... még a duplája is kevés - mondta Jingle úr, és felemelkedett a helyéről.
'Nay, nay, my dear Sir,' remonstrated the little attorney, seizing him by the button. 'Good round sum--a man like you could treble it in no time--great deal to be done with fifty pounds, my dear Sir.'- Ej no, édes uram - tiltakozott a kis ügyvéd, és megfogta Jingle urat gombjánál fogva. - Ötven font igazán csinos kis összeg... az olyan ember, mint ön, egykettőre megháromszorozhatja... ötven fonttal már sok mindent kezdhet ám, édes jó uram.
'More to be done with a hundred and fifty,' replied Mr. Jingle coolly.- Százötvennel még többet kezdhetek - felelte Jingle úr hidegen.
'Well, my dear Sir, we won't waste time in splitting straws,' resumed the little man, 'say--say--seventy.'- Nos, édes jó uram, ne vesztegessük az időt szőrszálhasogatással - folytatta a kis ügyvéd -, hát legyen... legyen, mondjuk... hetven.
'Won't do,' said Mr. Jingle.- Nem megy - mondta Jingle úr.
'Don't go away, my dear sir--pray don't hurry,' said the little man. 'Eighty; come: I'll write you a cheque at once.'- Ne szaladjon el, édes uram... kérem, ne hamarkodja el a dolgot - mondta a kis ügyvéd. - Nyolcvan; no gyerünk: rögtön kiállítom a csekket.
'Won't do,' said Mr. Jingle.- Nem megy - mondta Jingle úr.
'Well, my dear Sir, well,' said the little man, still detaining him; 'just tell me what WILL do.'- No hát, no hát, édes jó uram - mondta a kis ügyvéd, még mindig szorongatva a kabátgombját -, mondja meg hát, hogy mennyiért megy a dolog?
'Expensive affair,' said Mr. Jingle. 'Money out of pocket-- posting, nine pounds; licence, three--that's twelve--compensation, a hundred--hundred and twelve--breach of honour--and loss of the lady--'- Költséges ügy - mondta Jingle úr. - A készkiadások... postaköltség, utazás, kilenc font... az engedély három... az összesen tizenkettő... fájdalomdíj: száz... az összesen száztizenkettő... a becsületemen esett folt... továbbá a kisasszony elvesztése...
'Yes, my dear Sir, yes,' said the little man, with a knowing look, 'never mind the last two items. That's a hundred and twelve--say a hundred--come.'- Jó, jó, édes uram - mondta a kis ügyvéd, ravasz pillantással -, hagyjuk ezt a két utolsó pontot. Szóval összesen száztizenkettő... no mondjuk, hogy száz...
'And twenty,' said Mr. Jingle.- Meg húsz - mondta Jingle úr.
'Come, come, I'll write you a cheque,' said the little man; and down he sat at the table for that purpose.- No gyerünk, gyerünk, megírom a csekket - mondta a kis ügyvéd, s leült az asztalhoz, hogy kitöltse a csekket.
'I'll make it payable the day after to-morrow,' said the little man, with a look towards Mr. Wardle; 'and we can get the lady away, meanwhile.'- Holnapután felveheti a bankban, úgy állítom ki - mondta a kis ember, egy oldalpillantással Wardle úr felé -, s mi közben hazavihetjük a kisasszonyt.
Mr. Wardle sullenly nodded assent.Wardle úr mogorván bólintott egyet.
'A hundred,' said the little man.- Száz font - mondta a kis ügyvéd.
'And twenty,' said Mr. Jingle.- Százhúsz - mondta Jingle úr.
'My dear Sir,' remonstrated the little man.- No de édes jó uram - tiltakozott a kis ügyvéd.
'Give it him,' interposed Mr. Wardle, 'and let him go.'- Adja meg neki - szólt közbe Wardle úr -, hadd menjen már Isten hírével.
The cheque was written by the little gentleman, and pocketed by Mr. Jingle.A kis ügyvéd kitöltötte a csekket, Jingle úr pedig zsebre vágta.
'Now, leave this house instantly!' said Wardle, starting up.- És most takarodjék innen, de rögtön! - mondta Wardle úr felugorva a helyéről.
'My dear Sir,' urged the little man.- De édes uram - kérlelte a kis ügyvéd.
'And mind,' said Mr. Wardle, 'that nothing should have induced me to make this compromise--not even a regard for my family--if I had not known that the moment you got any money in that pocket of yours, you'd go to the devil faster, if possible, than you would without it--'- És jegyezze meg - folytatta Wardle úr -, hogy semmiért a világon rá nem álltam volna erre az egyezségre... még a családomra való tekintetből sem... ha nem tudnám, hogy mihelyt pénzt érez a zsebében, még hamarább elviszi az ördög, mint...
'My dear sir,' urged the little man again.- De édes uram - kérlelte Wardle urat megint a kis ügyvéd.
'Be quiet, Perker,' resumed Wardle. 'Leave the room, Sir.'- Maradjon csöndben, Perker - folytatta Wardle úr. - Kotródjon innét, uram.
'Off directly,' said the unabashed Jingle. 'Bye bye, Pickwick.'- Máris megyek - felelte a rendíthetetlen Jingle. - Pá, pá, Pickwick.
If any dispassionate spectator could have beheld the countenance of the illustrious man, whose name forms the leading feature of the title of this work, during the latter part of this conversation, he would have been almost induced to wonder that the indignant fire which flashed from his eyes did not melt the glasses of his spectacles--so majestic was his wrath.Ha egy elfogulatlan néző e beszélgetés utolsó része alatt megfigyelhette volna a jeles férfiú arcát, kinek neve e könyv címlapján ékeskedik, nagy csodálkozással tapasztalta volna, hogy a szemében lobogó indulat tüze még mindig nem olvasztotta meg pápaszemének üvegjét - olyan fenséges volt haragjában. Orrlikai kitágultak, két keze önkéntelenül ökölbe szorult, amikor hallotta, ahogy a gazember nevén szólítja.
His nostrils dilated, and his fists clenched involuntarily, as he heard himself addressed by the villain. But he restrained himself again--he did not pulverise him.De uralkodott magán, s megállta, hogy ne zúzza porrá a gaz Jingle-t.
'Here,' continued the hardened traitor, tossing the licence at Mr. Pickwick's feet; 'get the name altered--take home the lady --do for Tuppy.'- Tessék - folytatta a megátalkodott gonosztevő, s a házassági engedélyt Pickwick úr lába elé dobta - írjanak be más nevet... vigyék haza a kisasszonyt... Tuppynak jó lesz.
Mr. Pickwick was a philosopher, but philosophers are only men in armour, after all. The shaft had reached him, penetrated through his philosophical harness, to his very heart. In the frenzy of his rage, he hurled the inkstand madly forward, and followed it up himself. But Mr. Jingle had disappeared, and he found himself caught in the arms of Sam.Pickwick úr filozófus volt, de hát a filozófusok is csak emberek, bölcsességük páncélja mögött. A nyíl talált, keresztülfúródott a filozófia páncélján, egyenesen Pickwick úr szíve kö­ze­pébe. Szörnyű haragjában felragadta a tintatartót, Jingle után röpítette, s maga is nyomban utána rohant. Jingle úr azonban már eltűnt, s Pickwick urat Sam erős karja tartóztatta fel.
'Hollo,' said that eccentric functionary, 'furniter's cheap where you come from, Sir. Self-acting ink, that 'ere; it's wrote your mark upon the wall, old gen'l'm'n. Hold still, Sir; wot's the use o' runnin' arter a man as has made his lucky, and got to t'other end of the Borough by this time?'- Hohó! - mondta a szálloda különös alkalmazottja -, maguknál odahaza olcsó lehet a bútor. Ez a tinta úgy látszik, magától ír; odaírta a címerét a falra, öregúr. Megálljon, uram; mire való rohanni olyan ember után, aki már úgyis kereket oldott s azóta rég a Borough másik végén jár.
Mr. Pickwick's mind, like those of all truly great men, was open to conviction. He was a quick and powerful reasoner; and a moment's reflection sufficed to remind him of the impotency of his rage. It subsided as quickly as it had been roused. He panted for breath, and looked benignantly round upon his friends.Pickwick úrnak, mint minden igazi nagy embernek, hajlott az elméje az okos szóra. Esze gyorsan járt és mélyre szántott; egy pillanatnyi megfontolás elegendő volt arra, hogy belássa, úgyis hiába dühöng. Éppoly gyorsan lecsillapodott, mint amilyen hamar tűzbe jött. Nagyot lélegzett és jóakaratú pillantással nézett körül a barátain.
Shall we tell the lamentations that ensued when Miss Wardle found herself deserted by the faithless Jingle? Shall we extract Mr. Pickwick's masterly description of that heartrending scene? His note-book, blotted with the tears of sympathising humanity, lies open before us; one word, and it is in the printer's hands. But, no! we will be resolute! We will not wring the public bosom, with the delineation of such suffering!Mondjuk el, hogy milyen jajveszékelés következett, amikor Wardle kisasszony megtudta, hogy Jingle hűtlenül cserbenhagyta? Közöljünk-e részleteket Pickwick úr mesteri leírásáról, ahogy beszámolt erről a szívfacsaró jelenetről? Jegyzőkönyve, melyet az emberséges részvét könnyei áztattak, nyitva fekszik előttünk; egy szó és máris küldjük a nyomdába. De nem! Állhatatosak leszünk! Nem akarjuk a közönség szívét ennek a fájdalomnak a leírásával hasogatni!
Slowly and sadly did the two friends and the deserted lady return next day in the Muggleton heavy coach. Dimly and darkly had the sombre shadows of a summer's night fallen upon all around, when they again reached Dingley Dell, and stood within the entrance to Manor Farm.Másnap a két jó barát és az elhagyatott hölgy bánatosan és lassú döcögéssel tért haza a muggletoni postakocsin. Körös-körül a vidékre már sötéten és komoran ráborult a nyári este, amikor visszaérkeztek Dingley Dellbe és megálltak a Manor-major kapuján belül.
CHAPTER XI INVOLVING ANOTHER JOURNEY, AND AN ANTIQUARIAN DISCOVERY; RECORDING Mr. PICKWICK'S DETERMINATION TO BE PRESENT AT AN ELECTION; AND CONTAINING A MANUSCRIPT OF THE OLD CLERGYMAN'STIZENEGYEDIK FEJEZET: melyben szó van egy másik utazásról és egy régiségtani fölfedezésről, s amely hírül adja Pickwick úr elhatározását, hogy részt vesz egy képviselő-választáson; továbbá közli az öreg lelkész kéziratát
A night of quiet and repose in the profound silence of Dingley Dell, and an hour's breathing of its fresh and fragrant air on the ensuing morning, completely recovered Mr. Pickwick from the effects of his late fatigue of body and anxiety of mind. That illustrious man had been separated from his friends and fol lowers for two whole days; and it was with a degree of pleasure and delight, which no common imagination can adequately conceive, that he stepped forward to greet Mr. Winkle and Mr. Snodgrass, as he encountered those gentlemen on his return from his early walk. The pleasure was mutual; for who could ever gaze on Mr. Pickwick's beaming face without experiencing the sensation? But still a cloud seemed to hang over his companions which that great man could not but be sensible of, and was wholly at a loss to account for. There was a mysterious air about them both, as unusual as it was alarming.Az éjszakai nyugodalmas pihenés a csöndes Dingley Dellben, s másnap reggel egy órai séta az üde és friss levegőn, Pickwick úr legutóbbi testi fáradtságának és lelki szorongásának utolsó nyomait is eltávolította. A jeles férfiú két teljes napig volt távol barátaitól és tanítványaitól; s közönséges képzelőtehetséggel el sem lehet gondolni, hogy mekkora örömmel és boldog­sággal sietett üdvözölni Winkle és Snodgrass urakat, amikor korai sétájából hazatérőben megpillantotta őket. Az öröm kölcsönös volt; mert ki is nézhetett volna igaz megilletődés nélkül Pickwick úr sugárzó arcába? De mintha barátai jókedvét felhő fátyolozta volna el, ami nem kerülhette ki a nagy ember figyelmét, noha fogalma sem volt, hogy mire magyarázza. Mind a ketten titokzatos képet vágtak, s ez nemcsak szokatlan, hanem nyugtalanító jelenség is volt.
'And how,' said Mr. Pickwick, when he had grasped his followers by the hand, and exchanged warm salutations of welcome--'how is Tupman?'- Hát Tupman? - kérdezte Pickwick úr, miután kezet fogott tanítványaival, s kölcsönösen melegen üdvözölték egymást -, hát Tupman hogy van?
Mr. Winkle, to whom the question was more peculiarly addressed, made no reply. He turned away his head, and appeared absorbed in melancholy reflection.Winkle úr, mert a kérdés főképpen neki szólt, nem válaszolt. Elfordította a fejét és búskomor tűnődésekbe látszott merülni.
'Snodgrass,' said Mr. Pickwick earnestly, 'how is our friend-- he is not ill?'- Snodgrass - mondta Pickwick úr komoly hangon. - Hogy van a barátunk... csak nem beteg?
'No,' replied Mr. Snodgrass; and a tear trembled on his sentimental eyelid, like a rain-drop on a window-frame-'no; he is not ill.'- Nem - felelte Snodgrass úr; és meghatott szempilláján egy könny reszketett, mint esőcsepp az ablakrámán. - Nem, nem beteg.
Mr. Pickwick stopped, and gazed on each of his friends in turn.Pickwick úr megállt és hol az egyik barátjára nézett, hol a másikra.
'Winkle--Snodgrass,' said Mr. Pickwick; 'what does this mean? Where is our friend? What has happened? Speak--I conjure, I entreat--nay, I command you, speak.'- Winkle... Snodgrass! - mondta Pickwick úr. - Mit jelentsen ez? Hol a barátunk? Mi történt? Beszéljenek... kérem, könyörgök... nem, parancsolom, hogy beszéljenek.
There was a solemnity--a dignity--in Mr. Pickwick's manner, not to be withstood.Pickwick úr magatartása olyan ünnepélyes volt, olyan méltóságos, hogy nem lehetett többé kitérni a felelet elől.
'He is gone,' said Mr. Snodgrass.- Elment - mondta Snodgrass úr.
'Gone!' exclaimed Mr. Pickwick. 'Gone!'- Elment! - kiáltotta Pickwick úr. - Elment!
'Gone,' repeated Mr. Snodgrass.- Elment - ismételte Snodgrass úr.
'Where!' ejaculated Mr. Pickwick.- Hová? - tört ki Pickwick úr.
'We can only guess, from that communication,' replied Mr. Snodgrass, taking a letter from his pocket, and placing it in his friend's hand. 'Yesterday morning, when a letter was received from Mr. Wardle, stating that you would be home with his sister at night, the melancholy which had hung over our friend during the whole of the previous day, was observed to increase. He shortly afterwards disappeared: he was missing during the whole day, and in the evening this letter was brought by the hostler from the Crown, at Muggleton. It had been left in his charge in the morning, with a strict injunction that it should not be delivered until night.'- Csak gyaníthatjuk abból, amit írt - felelte Snodgrass úr; egy levelet húzott ki a zsebéből és kezébe nyomta a barátjának. - Tegnap reggel, amikor megkaptuk Wardle úr levelét azzal a hírrel, hogy estére megjönnek a kisasszonnyal együtt, úgy vettük észre, hogy barátunkat, aki előtte való nap is folyton szomorkodott, még jobban elfogta a szomorúság. Nemsokára aztán eltűnt, egész nap nem láttuk és este a muggletoni Korona-szálló lovásza ezt a levelet hozta. A levelet már reggel megkapta, de azzal a szigorú meghagyással, hogy csak este kézbesítse.
Mr. Pickwick opened the epistle. It was in his friend's hand- writing, and these were its contents:--Pickwick úr felbontotta a levelet. Barátjának keze írása volt és ekképpen szólt:
'MY DEAR PICKWICK,Kedves Pickwick!
--YOU, my dear friend, are placed far beyond the reach of many mortal frailties and weaknesses which ordinary people cannot overcome. You do not know what it is, at one blow, to be deserted by a lovely and fascinating creature, and to fall a victim to the artifices of a villain, who had the grin of cunning beneath the mask of friendship. I hope you never may.Ön, kedves barátom, felül áll azon a sok emberi gyengeségen és gyarlóságon, amelyeken közönséges lelkek nem tudnak diadalmaskodni. Ön nem tudja, mi az, ha egyszerre, mint a villámütés, cserbenhagy bennünket egy édes és bájos teremtés, s rászed bennünket egy furfangos gazember, aki vigyorgó ármányosságát a barátság álarca mögé rejti. Remélem, nem is fogja megtudni soha.
'Any letter addressed to me at the Leather Bottle, Cobham, Kent, will be forwarded--supposing I still exist. I hasten from the sight of that world, which has become odious to me. Should I hasten from it altogether, pity--forgive me. Life, my dear Pickwick, has become insupportable to me. The spirit which burns within us, is a porter's knot, on which to rest the heavy load of worldly cares and troubles; and when that spirit fails us, the burden is too heavy to be borne. We sink beneath it. You may tell Rachael--Ah, that name!--Címem a Bőrös Kulacs fogadó, Cobham, Kent - az oda küldött leveleket meg fogom kapni, ha ugyan addig még életben leszek. Futok, menekülök az emberek elől, meg­gyűlöltem az egész világot, és ha talán örökre kifutnék belőle, szánjon és bocsásson meg nekem. Édes Pickwick, az élet elviselhetetlenné vált számomra. Az életkedv, amely tüzel bennünket, olyan, mint a teherhordó szíja, amelyen a világi gondok és bajok súlyos terhe függ; ha életkedvünk elhagy, túl nehéz a teher, s nem tudjuk tovább hordani. Összeroskadunk alatta. Mondja meg Rachaelnek... Ó, ez a név!
'TRACY TupmAN.'Tracy Tupman
'We must leave this place directly,' said Mr. Pickwick, as he refolded the note. 'It would not have been decent for us to remain here, under any circumstances, after what has happened; and now we are bound to follow in search of our friend.'- Azonnal távoznunk kell innen - mondta Pickwick úr, ahogy összehajtogatta a levelet. - Azok után, ami történt, semmi esetre sem lett volna illendő itt maradnunk; most meg az a köte­lességünk, hogy Tupmant megkeressük.
And so saying, he led the way to the house.És ezekkel a szavakkal a ház felé vette útját.
His intention was rapidly communicated. The entreaties to remain were pressing, but Mr. Pickwick was inflexible. Business, he said, required his immediate attendance.Szándékát hamarosan közölte a háziakkal. Hiába kérték, hiába marasztalták, Pickwick úr hajthatatlan volt. Kijelentette, hogy sürgős ügyben, haladéktalanul kell elutaznia.
The old clergyman was present.Az öreg lelkész is jelen volt.
'You are not really going?' said he, taking Mr. Pickwick aside.- Csak nem utazik el igazán? - kérdezte, félrevonva Pickwick urat.
Mr. Pickwick reiterated his former determination.Pickwick úr megismételte előbbi kijelentését.
'Then here,' said the old gentleman, 'is a little manuscript, which I had hoped to have the pleasure of reading to you myself. I found it on the death of a friend of mine--a medical man, engaged in our county lunatic asylum--among a variety of papers, which I had the option of destroying or preserving, as I thought proper. I can hardly believe that the manuscript is genuine, though it certainly is not in my friend's hand. However, whether it be the genuine production of a maniac, or founded upon the ravings of some unhappy being (which I think more probable), read it, and judge for yourself.'- Akkor hát itt van egy kis kézirat - mondta az öreg lelkész -, azt reméltem, hogy magam olvasom majd fel önnek. Egy barátom hagyatékában leltem... orvos volt, a mi megyei elme­gyógyintézetünkben... különféle írások között, amelyeket rám bíztak, megőrzés vagy meg­semmi­sítés végett, ahogy jónak látom. Alig hiszem, hogy a kézirat valódi. Ámbár az is bizo­nyos, hogy nem a barátom keze írása. Olvassa el, és ítélje meg önmaga, hogy vajon csakugyan egy őrült ember eredeti fogalmazása-e, vagy csupán egy szerencsétlen ember kétségbeesett ömlengései nyomán íródott (amit valószínűbbnek tartok).
Mr. Pickwick received the manuscript, and parted from the benevolent old gentleman with many expressions of good-will and esteem.Pickwick úr átvette a kéziratot, s barátságának és nagyrabecsülésének számos jelei között elbúcsúzott a jólelkű öregúrtól.
It was a more difficult task to take leave of the inmates of Manor Farm, from whom they had received so much hospitality and kindness. Mr. Pickwick kissed the young ladies--we were going to say, as if they were his own daughters, only, as he might possibly have infused a little more warmth into the salutation, the comparison would not be quite appropriate--hugged the old lady with filial cordiality; and patted the rosy cheeks of the female servants in a most patriarchal manner, as he slipped into the hands of each some more substantial expression of his approval. The exchange of cordialities with their fine old host and Mr. Trundle was even more hearty and prolonged; and it was not until Mr. Snodgrass had been several times called for, and at last emerged from a dark passage followed soon after by Emily (whose bright eyes looked unusually dim), that the three friends were enabled to tear themselves from their friendly entertainers. Many a backward look they gave at the farm, as they walked slowly away; and many a kiss did Mr. Snodgrass waft in the air, in acknowledgment of something very like a lady's handkerchief, which was waved from one of the upper windows, until a turn of the lane hid the old house from their sight.Sokkal nehezebb feladat volt megválni a Manor-major lakóitól, hol oly igaz szíves vendég­látásban volt részük. Pickwick úr megcsókolta a fiatal hölgyeket - már-már azt akartuk mondani, hogy olyanformán, mintha tulajdon leányai lettek volna, minthogy azonban némi­képp nagyobb melegséget csempészett a búcsúcsókba, a hasonlat nem volna egészen találó -, fiúi gyöngédséggel ölelte meg az öreg nénit, a lehető legpatriarkálisabb módon veregette meg a szolgálólányok rózsás képét, amikor megelégedésének nyomósabb bizonyítékát csúsztatta egyenként a kezükbe. Még melegebben és hosszadalmasabban búcsúzkodtak derék öreg házigazdájuktól és Trundle úrtól; közben még Snodgrass urat szólongatták néhányszor, aki végül is előbújt egy sötét folyosóról, s nyomban utána előjött Emily is (akinek fényes szeme szokatlanul borús volt), s a három jó barátnak csak ezután sikerült kibontakoznia a nyájas vendéglátók karjai közül. Sűrűn tekingettek vissza a majorra, amint lassacskán ballagtak elfelé: Snodgrass úr pedig sűrűn hányta a csókot a levegőbe, egy lobogó kis jószág felé, amely fölöttébb hasonlított egy női zsebkendőhöz, s amely az egyik emeleti ablakból libegett ki, míg csak az ösvény egy kanyarulata el nem takarta előlük a régi házat.
At Muggleton they procured a conveyance to Rochester. By the time they reached the last-named place, the violence of their grief had sufficiently abated to admit of their making a very excellent early dinner; and having procured the necessary information relative to the road, the three friends set forward again in the afternoon to walk to Cobham.Muggletonban kocsit fogadtak Rochesterig. Mire megérkeztek, heves szívfájdalmuk annyira engedett, hogy elfogyaszthattak egy pompás korai ebédet és miután a szükséges tudnivalókkal is ellátták magukat az útra, a három jó barát délután megint felszedelőzködött, hogy átsétáljon Cobhambe.
A delightful walk it was; for it was a pleasant afternoon in June, and their way lay through a deep and shady wood, cooled by the light wind which gently rustled the thick foliage, and enlivened by the songs of the birds that perched upon the boughs. The ivy and the moss crept in thick clusters over the old trees, and the soft green turf overspread the ground like a silken mat. They emerged upon an open park, with an ancient hall, displaying the quaint and picturesque architecture of Elizabeth's time. Long vistas of stately oaks and elm trees appeared on every side; large herds of deer were cropping the fresh grass; and occasionally a startled hare scoured along the ground, with the speed of the shadows thrown by the light clouds which swept across a sunny landscape like a passing breath of summer.Gyönyörű séta volt: szép júniusi délután volt, s útjuk keresztülvitt egy sűrű, árnyékos erdőn, melyet áthűsített a könnyű szellő, amint lágyan suhogtatta a sötét lombokat, s felélénkített az ágakon üldögélő madarak éneke. A repkény és a moha vastagon benőtte a vén fák törzsét, és a puha zöld gyep úgy borította be a talajt, mint egy selymes szőnyeg. Kijutottak egy parkba, ahol egy ódon vidéki kastély állt, furcsa és festői épület, Erzsébet-korabeli stílusban. Mindkét oldalán hatalmas tölgy- és szilfasorok húzódtak; szarvascsordák legelésztek a friss fűben; s hébe-hóba egy felriasztott nyúl futott végig az úton, olyan sebesen, mint a verőfényes táj fölött eliramló könnyű felhők árnyéka.
'If this,' said Mr. Pickwick, looking about him--'if this were the place to which all who are troubled with our friend's complaint came, I fancy their old attachment to this world would very soon return.'- Ha erre a helyre - mondta Pickwick úr, szétnézve maga körül -, ha erre a helyre jönnének mindazok, akiket a mi barátunkéhoz hasonló szívfájdalom gyötör, úgy vélem, hogy az élethez való régi ragaszkodásuk csakhamar visszaköltözne beléjük.
'I think so too,' said Mr. Winkle.- Magam is azt hiszem - mondta Winkle úr.
'And really,' added Mr. Pickwick, after half an hour's walking had brought them to the village, 'really, for a misanthrope's choice, this is one of the prettiest and most desirable places of residence I ever met with.'- És valóban - tette hozzá Pickwick úr, mikor egy félórai séta után a faluba értek -, valóban, ahhoz képest, hogy egy embergyűlölő választotta magának, ez a falu a legszebb és legvonzóbb hely, melyet valaha életemben láttam.
In this opinion also, both Mr. Winkle and Mr. Snodgrass expressed their concurrence; and having been directed to the Leather Bottle, a clean and commodious village ale-house, the three travellers entered, and at once inquired for a gentleman of the name of Tupman.Ebben a véleményében a másik kettő, Snodgrass úr és Winkle úr is osztozott; s miután útbaigazították őket a Bőrös Kulacs felé, egy kényelmes és tiszta falusi sörház felé, a három utas belépett a vendéglőbe, és rögtön tudakozódni kezdtek egy Tupman nevű úr után.
'Show the gentlemen into the parlour, Tom,' said the landlady.- Tom, vezesd az urakat a vendégszobába - szólt a fogadósné.
A stout country lad opened a door at the end of the passage, and the three friends entered a long, low-roofed room, furnished with a large number of high-backed leather-cushioned chairs, of fantastic shapes, and embellished with a great variety of old portraits and roughly-coloured prints of some antiquity. At the upper end of the room was a table, with a white cloth upon it, well covered with a roast fowl, bacon, ale, and et ceteras; and at the table sat Mr. Tupman, looking as unlike a man who had taken his leave of the world, as possible.Egy nagydarab parasztlegény ajtót nyitott nekik a folyosó végén s a három jó barát belépett egy hosszúkás, alacsony mennyezetű szobába, mely bőven volt bútorozva, képtelen formájú, magas hátú, párnázott bőrszékekkel és föl volt díszítve különféle ódon arcképekkel s meg­lehe­tősen régi, durván színezett metszetekkel. A szoba felső végében egy fehér abrosszal meg­terített asztal állt, jól megrakva sült szárnyassal, szalonnával, sörrel és több effélével; az asztalnál pedig Tupman úr ült, s a lehető legnagyobb mértékben elütött az olyan embertől, aki már búcsút vett e földi világtól.
On the entrance of his friends, that gentleman laid down his knife and fork, and with a mournful air advanced to meet them.Barátaink beléptekor Tupman úr letette a kést és a villát, s gyászos arccal ment elébük.
'I did not expect to see you here,' he said, as he grasped Mr. Pickwick's hand. 'It's very kind.'- Nem reméltem, hogy itt fogom látni önöket - mondta, ahogy megszorította Pickwick úr kezét. - Igazán nagyon szép önöktől.
'Ah!' said Mr. Pickwick, sitting down, and wiping from his forehead the perspiration which the walk had engendered. 'Finish your dinner, and walk out with me. I wish to speak to you alone.'- Ó! - mondta Pickwick úr, miközben leült és letörölte a verejtéket, melyet a sétálás csalt ki homlokára. - Fejezze be az ebédjét, aztán sétálunk majd egyet. Négyszemközt akarok beszélni önnel.
Mr. Tupman did as he was desired; and Mr. Pickwick having refreshed himself with a copious draught of ale, waited his friend's leisure. The dinner was quickly despatched, and they walked out together.Tupman úr szót fogadott, s Pickwick úr, miután nagyokat húzott a sörből, amelytől vissza­nyerte frissességét, türelmesen várta, hogy barátja elkészüljön. Az ebédet hamar elintézték és kettesben sétálni indultak.
For half an hour, their forms might have been seen pacing the churchyard to and fro, while Mr. Pickwick was engaged in combating his companion's resolution. Any repetition of his arguments would be useless; for what language could convey to them that energy and force which their great originator's manner communicated? Whether Mr. Tupman was already tired of retirement, or whether he was wholly unable to resist the eloquent appeal which was made to him, matters not, he did NOT resist it at last.Körülbelül félóra hosszat lehetett őket látni, amint föl-alá járkáltak a temetőben, mialatt Pickwick úr azon fáradozott, hogy barátját megingassa elhatározásában. Érveit hiábavaló volna itt megismételnünk; mert micsoda nyelv tudná éreztetni azt az erőt és lendületet, melyet az érvek nagy szerzőjük előadásában nyertek? Vajon Tupman úr ráunt-e már az egyedüllétre, vagy képtelen volt ellenállni a hozzá intézett ékes szavaknak - ezt nem tudjuk -, elég az hozzá, hogy végül már nem állt ellent.
'It mattered little to him,' he said, 'where he dragged out the miserable remainder of his days; and since his friend laid so much stress upon his humble companionship, he was willing to share his adventures.'„Nem soká törődik azzal - mondta -, hogy hol morzsolja le nyomorúságos életének hátralevő részét; és minthogy barátja oly nagy súlyt helyez az ő igénytelen társaságára, hajlandó továbbra is részt venni kalandjaiban.”
Mr. Pickwick smiled; they shook hands, and walked back to rejoin their companions.Pickwick úr elmosolyodott; kezet ráztak; aztán visszasétáltak társaikhoz.
It was at this moment that Mr. Pickwick made that immortal discovery, which has been the pride and boast of his friends, and the envy of every antiquarian in this or any other country. They had passed the door of their inn, and walked a little way down the village, before they recollected the precise spot in which it stood. As they turned back, Mr. Pickwick's eye fell upon a small broken stone, partially buried in the ground, in front of a cottage door. He paused.Pickwick úr ekkor, ebben a pillanatban tette azt a halhatatlan fölfedezést, mellyel büszkél­kedtek és dicsekedtek a barátai, s melyet megirigyelt minden régiségbúvár az ország határain belül és kívül. Elhaladtak a fogadó ajtaja előtt, s lesétáltak egy kicsit a falu felé anélkül, hogy feltűnt volna nekik a kérdéses hely. Amikor visszatértek, Pickwick úr pillantása egy kis törött kőre esett, mely egy parasztház ajtaja előtt félig kiállt a földből. Pickwick úr megtorpant.
'This is very strange,' said Mr. Pickwick.- Roppant különös - mondta.
'What is strange?' inquired Mr. Tupman, staring eagerly at every object near him, but the right one. 'God bless me, what's the matter?'- Mi az, ami roppant különös? - kérdezte Tupman úr, s buzgón kezdett vizsgálgatni maga körül mindent, kivéve azt, amit kellett volna. - Az Isten szerelmére, mi történt?
This last was an ejaculation of irrepressible astonishment, occasioned by seeing Mr. Pickwick, in his enthusiasm for discovery, fall on his knees before the little stone, and commence wiping the dust off it with his pocket-handkerchief.Ez az utóbbi felkiáltás az el nem fojtható bámulat kitörése volt, melyet Pickwick úr látása keltett, aki felfedezésén való elragadtatásában térdre borult a kis kő előtt és zsebkendőjével kezdte a port törülgetni róla.
'There is an inscription here,' said Mr. Pickwick.- Fölírás van rajta - mondta Pickwick úr.
'Is it possible?' said Mr. Tupman.- Hihetetlen! - mondta Tupman úr.
'I can discern,'continued Mr. Pickwick, rubbing away with all his might, and gazing intently through his spectacles--'I can discern a cross, and a 13, and then a T. This is important,' continued Mr. Pickwick, starting up. 'This is some very old inscription, existing perhaps long before the ancient alms-houses in this place. It must not be lost.'- Már látom is - folytatta Pickwick úr, mialatt teljes erejével dörzsölte a követ és nagy érdeklődéssel bámulta szemüvegén keresztül. - Már látok is egy keresztet, meg egy B-t, meg aztán egy T-t. Ez nagy jelentőségű dolog - folytatta Pickwick úr fölugorva. - Valami nagyon régi fölírás, talán sokkal korábbi időből való, mint a helybeli régi szegényház. Ne menjen veszen­dőbe.
He tapped at the cottage door. A labouring man opened it.Bekopogott a parasztház ajtaján. Egy földműves ember ajtót nyitott.
'Do you know how this stone came here, my friend?' inquired the benevolent Mr. Pickwick.- Mondja, barátom, nem tudja, hogy ez a kő hogy került ide? - kérdezte a jóindulatú Pickwick úr.
'No, I doan't, Sir,' replied the man civilly. 'It was here long afore I was born, or any on us.'- Nem, uram, nem tudom - felelte a paraszt udvariasan. - Előbb itt volt már ez, mint akár én, akár önök a világra jöttünk.
Mr. Pickwick glanced triumphantly at his companion.Pickwick úr diadalmas pillantást vetett barátjára.
'You--you--are not particularly attached to it, I dare say,' said Mr. Pickwick, trembling with anxiety. 'You wouldn't mind selling it, now?'- No és... és... remélem, nem nagyon ragaszkodik hozzá, mi? - mondta Pickwick úr, remegve az aggodalomtól. - Hajlandó volna eladni?
'Ah! but who'd buy it?' inquired the man, with an expression of face which he probably meant to be very cunning.- Az ám! De hát ki adna érte pénzt? - kérdezte az ember olyan arckifejezéssel, amit nyilván rendkívül furfangosnak szánt.
'I'll give you ten shillings for it, at once,' said Mr. Pickwick, 'if you would take it up for me.'- Én rögtön adok érte tíz shillinget - mondta Pickwick úr -, ha kiássa nekem a földből.
The astonishment of the village may be easily imagined, when (the little stone having been raised with one wrench of a spade) Mr. Pickwick, by dint of great personal exertion, bore it with his own hands to the inn, and after having carefully washed it, deposited it on the table.Könnyű elgondolni, mekkorát bámult a falu, amikor Pickwick úr - a kis követ egy ásóval egyszeriben kiemelték a földből - a követ nagy erőlködéssel saját kezűleg cipelte a fogadóba, s miután gondosan megmosta, letette az asztalra.
The exultation and joy of the Pickwickians knew no bounds, when their patience and assiduity, their washing and scraping, were crowned with success. The stone was uneven and broken, and the letters were straggling and irregular, but the following fragment of an inscription was clearly to be deciphered:--A pickwickisták ujjongása és öröme nem ismert határt, amikor türelmüket és kitartásukat, dörzsölésüket és sikálásukat végre siker koronázta. A kő egyenetlen és repedt volt, a betűk elmosódtak és szabálytalanok, de a felírásnak a következő töredékét azért tisztán ki lehetett betűzni:
[cross] B I L S T u m P S H I S. M. ARK+ BIL ST UM PS HA TÁRK ÖVE
Mr. Pickwick's eyes sparkled with delight, as he sat and gloated over the treasure he had discovered. He had attained one of the greatest objects of his ambition. In a county known to abound in the remains of the early ages; in a village in which there still existed some memorials of the olden time, he--he, the chairman of the Pickwick Club--had discovered a strange and curious inscription of unquestionable antiquity, which had wholly escaped the observation of the many learned men who had preceded him. He could hardly trust the evidence of his senses.Pickwick úrnak ragyogott a szeme a gyönyörűségtől, mikor leült és nézegette a kincset, melyet fölfedezett. Elérte becsvágyának egyik legfőbb célját. Egy olyan megyében, mely ismert volt tömérdek korai századokból való régiségeiről; egy olyan faluban, hol még sok jel őrizte a hajdankor emlékét, ő - ő, a Pickwick Klub elnöke, fölfedezett egy kétségbevonhatatlanul régi, különös és érdekes feliratot, amely eddig teljesen kikerülte a sok tudós figyelmét, akik előtte jártak e helyen. Alig akart hinni a szemének.
'This--this,' said he, 'determines me. We return to town to-morrow.'- Hát ez... ez - mondta -, ez eldönti a dolgot. Visszatérünk Londonba holnap.
'To-morrow!' exclaimed his admiring followers.- Holnap! - kiáltották bámuló tanítványai.
'To-morrow,' said Mr. Pickwick. 'This treasure must be at once deposited where it can be thoroughly investigated and properly understood. I have another reason for this step. In a few days, an election is to take place for the borough of Eatanswill, at which Mr. Perker, a gentleman whom I lately met, is the agent of one of the candidates. We will behold, and minutely examine, a scene so interesting to every Englishman.'- Holnap - mondta Pickwick úr. - Olyan helyre kell vinnünk azonnal ezt a kincset, ahol alaposan megvizsgálható és helyesen megfejthető. Egyéb okom is van rá, hogy utazzunk. Néhány nap múlva képviselő-választás lesz az eatanswilli kerületben, ahol Perker úr, akivel a minap ismerkedtem meg, főkortese lesz az egyik jelöltnek. Mi is ott leszünk, és apróra megszemléljük a dolgot, mely minden angol embert annyira érdekel.
'We will,' was the animated cry of three voices.- Ott leszünk - harsogta lelkesen három torok.
Mr. Pickwick looked round him. The attachment and fervour of his followers lighted up a glow of enthusiasm within him. He was their leader, and he felt it.Pickwick úr körülnézett. Tanítványainak ragaszkodása és heve a lelkesedés tüzét gyújtotta ki benne. Ő volt a vezérük és ezt érezte is.
'Let us celebrate this happy meeting with a convivial glass,' said he. This proposition, like the other, was received with unanimous applause. Having himself deposited the important stone in a small deal box, purchased from the landlady for the purpose, he placed himself in an arm-chair, at the head of the table; and the evening was devoted to festivity and conversation.- Ürítsünk egy pohár bort e szerencsés együttlét örömére - mondta. Ez az ajánlat is, mint a többi, egyhangú lelkesedéssel találkozott. Miután Pickwick úr elhelyezte a nevezetes követ egy kis bolti ládában, melyet külön e célra szerzett be a fogadósnétól, letelepedett egy karosszékbe az asztalfőn és nagy vigasság és beszélgetés között telt el az este.
It was past eleven o'clock--a late hour for the little village of Cobham--when Mr. Pickwick retired to the bedroom which had been prepared for his reception. He threw open the lattice window, and setting his light upon the table, fell into a train of meditation on the hurried events of the two preceding days.Elmúlt már tizenegy óra is - ami nagyon késői óra egy olyan kis faluban, mint Cobham -, mikor Pickwick úr visszavonult a szobájába, ahol már megágyaztak neki. Kinyitotta a rácsos ablakot, s miután a gyertyát az asztalra tette, hosszan eltűnődött az elmúlt két nap összetorlódott eseményein.
The hour and the place were both favourable to contemplation; Mr. Pickwick was roused by the church clock striking twelve. The first stroke of the hour sounded solemnly in his ear, but when the bell ceased the stillness seemed insupportable--he almost felt as if he had lost a companion. He was nervous and excited; and hastily undressing himself and placing his light in the chimney, got into bed.Az idő és a hely egyaránt kedvezett az elmélkedésnek. Pickwick urat a toronyóra rezzentette fel, mely éjfélt ütött. Az óra első ütése ünnepélyesen csengett fülébe, de amikor a harangszó elhallgatott, a csöndet kezdte elviselhetetlennek érezni - úgy rémlett neki, mintha egy jó barátját veszítette volna el. Ideges és izgatott volt; s miután gyorsan lehányta magáról a ruháit, a gyertyát a kandallóra helyezte és bebújt az ágyba.
Every one has experienced that disagreeable state of mind, in which a sensation of bodily weariness in vain contends against an inability to sleep. It was Mr. Pickwick's condition at this moment: he tossed first on one side and then on the other; and perseveringly closed his eyes as if to coax himself to slumber. It was of no use. Whether it was the unwonted exertion he had undergone, or the heat, or the brandy-and-water, or the strange bed--whatever it was, his thoughts kept reverting very uncomfortably to the grim pictures downstairs, and the old stories to which they had given rise in the course of the evening. After half an hour's tumbling about, he came to the unsatisfactory conclusion, that it was of no use trying to sleep; so he got up and partially dressed himself. Anything, he thought, was better than lying there fancying all kinds of horrors. He looked out of the window--it was very dark. He walked about the room--it was very lonely.Mindenki átesett már azon a kellemetlen állapoton, mikor a kifáradt test hiába küzd, mégsem tud elaludni. Pickwick úr is így érezte magát ebben a pillanatban; hol az egyik, hol a másik oldalára fordult; állhatatosan lehunyta a szemét, hogy így édesgesse magához az álmot. Nem volt foganatja. Akár a szokatlan fáradalom okozta, amelyen keresztülment, akár a hőség, vagy a brandy szódával, vagy az idegen ágy - elég az hozzá, hogy nagy bosszúságára, gondolatai egyre visszatértek a földszinti szoba komor képeihez és azokhoz a régi históriákhoz, melyek az est folyamán a képekkel kapcsolatban szóba kerültek. Félórai hánykolódás után arra a szomorú meggyőződésre jutott, hogy hiába próbál aludni; fölkelt és félig felöltözködött. Nincs annál rosszabb - gondolta magában -, mint ágyban fekve mindenféle szörnyűségeken tépe­lődni. Kinézett az ablakon - odakint nagy sötétség. Fel-alá járkált a szobában - idebent nagy elhagyatottság.
He had taken a few turns from the door to the window, and from the window to the door, when the clergyman's manuscript for the first time entered his head. It was a good thought. if it failed to interest him, it might send him to sleep. He took it from his coat pocket, and drawing a small table towards his bedside, trimmed the light, put on his spectacles, and composed himself to read. It was a strange handwriting, and the paper was much soiled and blotted. The title gave him a sudden start, too; and he could not avoid casting a wistful glance round the room. Reflecting on the absurdity of giving way to such feelings, however, he trimmed the light again, and read as follows:--Néhányszor már megtette az utat ajtótól az ablakig s ablaktól az ajtóig, amikor eszébe jutott az öreg lelkész kézirata, most először. Jó gondolat volt. Ha nem lesz elég érdekes olvasmánynak, jó lesz altatónak. Kivette kabátja zsebéből, egy kis asztalkát húzott az ágya mellé, meg­koppantotta a gyertyát, föltette a szemüvegét és hozzálátott az olvasáshoz. Furcsa kézírás volt, a papír nagyon tintafoltos és maszatos. Már a címétől is összerezzent és nem állhatta meg, hogy nyugtalan szemmel körül ne nézzen a szobában. De mégis meggondolta, hogy micsoda képtelenség utat engedni ilyen érzéseknek, újra megkoppantotta hát a gyertyát és olvasni kezdte a következőket:
A MADMAN'S MANUSCRIPTEGY ŐRÜLT KÉZIRATA
'Yes!--a madman's! How that word would have struck to my heart, many years ago! How it would have roused the terror that used to come upon me sometimes, sending the blood hissing and tingling through my veins, till the cold dew of fear stood in large drops upon my skin, and my knees knocked together with fright! I like it now though. It's a fine name. Show me the monarch whose angry frown was ever feared like the glare of a madman's eye--whose cord and axe were ever half so sure as a madman's gripe. Ho! ho! It's a grand thing to be mad! to be peeped at like a wild lion through the iron bars--to gnash one's teeth and howl, through the long still night, to the merry ring of a heavy chain and to roll and twine among the straw, transported with such brave music. Hurrah for the madhouse! Oh, it's a rare place!„Igen! - egy őrülté! Sok évvel ezelőtt még ez a szó is hogy a szívembe nyilallt volna! Hogy fölkeltette volna bennem a rettegést, mely rám szokott néha jönni; zúgva és tombolva felkorbácsolta volna a vért ereimben, míg a félelem hideg verejtéke nagy cseppekben ki nem ül homlokomra, s térdeim össze nem verődnek a borzalomtól. De most szeretem ezt a szót. Nagyon szép szó. Hol az a fejedelem, akinek haragos tekintetétől úgy félnek, mint az őrült ember kimeredt szemétől - kinek a bárdja és kötele olyan biztos, mint az őrült markának szorítása! Ohó! Ohó! Nagy dolog őrültnek lenni, akit úgy bámulnak, mint a puszták orosz­lán­ját a vasrostélyon keresztül, nagy dolog csikorgatni a fogainkat, és üvölteni a hosszú, csöndes éjszakában, mikor oly vígan csörög a súlyos bilincs - s e pompás muzsikán föllelkesülve, magunkat a szalmába fúrni és benne fetrengeni. Éljen az őrültek háza! Ó, ritka pompás hajlék!
'I remember days when I was afraid of being mad; when I used to start from my sleep, and fall upon my knees, and pray to be spared from the curse of my race; when I rushed from the sight of merriment or happiness, to hide myself in some lonely place, and spend the weary hours in watching the progress of the fever that was to consume my brain. I knew that madness was mixed up with my very blood, and the marrow of my bones! that one generation had passed away without the pestilence appearing among them, and that I was the first in whom it would revive. I knew it must be so: that so it always had been, and so it ever would be: and when I cowered in some obscure corner of a crowded room, and saw men whisper, and point, and turn their eyes towards me, I knew they were telling each other of the doomed madman; and I slunk away again to mope in solitude.Emlékszem napokra, amikor rettegtem a megőrüléstől; amikor rendesen fölriadtam álmomból, s térdre hullva könyörögtem, hogy maradjon el tőlem ez a családi átok; amikor futottam a jókedv vagy boldogság látványától, hogy elrejtőzzem egy magányos helyen és keserves órákat töltöttem azzal, hogy figyeljem a betegség növekedését, mely agyvelőmet sorvasztotta. Tudtam, hogy az őrület a véremben lappang, hogy benne van a csontomban és a velőmben; hogy közben egy egész nemzedék élt, melyet elkerült ez a pestis, s hogy én vagyok az első, akiben föl fog támadni. Tudtam, hogy ennek így kell lenni: hogy mindig is így volt és mindig így lesz; és ha társaságban félrebújtam a szoba valamelyik sarkába és láttam, hogy az emberek suttognak, kacsingatnak egymásra és a szemükkel felém vágnak, tudtam, hogy az őrültségre kárhoztatott emberről beszélnek; és megint elsompolyogtam, hogy magamban gunnyasszak.
'I did this for years; long, long years they were. The nights here are long sometimes--very long; but they are nothing to the restless nights, and dreadful dreams I had at that time. It makes me cold to remember them. Large dusky forms with sly and jeering faces crouched in the corners of the room, and bent over my bed at night, tempting me to madness. They told me in low whispers, that the floor of the old house in which my father died, was stained with his own blood, shed by his own hand in raging madness. I drove my fingers into my ears, but they screamed into my head till the room rang with it, that in one generation before him the madness slumbered, but that his grandfather had lived for years with his hands fettered to the ground, to prevent his tearing himself to pieces. I knew they told the truth--I knew it well. I had found it out years before, though they had tried to keep it from me. Ha! ha! I was too cunning for them, madman as they thought me.Így tartott ez évekig; hosszú, nagyon hosszú évek voltak. Itt is hosszúak néha az éjszakák - nagyon hosszúak; de semmiségek ahhoz képest, hogy milyen nyughatatlan éjszakáim és milyen szörnyű álmaim voltak akkoriban. Az emléküktől is megfagy a vérem. Ravasz és csú­fon­dáros arcú, nagy, sötét alakok szorongtak a szoba sarkaiban, éjszaka ágyam fölé hajoltak és csalogattak az őrületbe. Halk szóval suttogták a fülembe, hogy a vén háznak padlója, amely­ben atyám atyja meghalt, saját vérétől mocskos, amelyet ő maga ontott ki, amikor tomboló őrültségében kezet emelt magára. Bedugtam a két fülemet ujjaimmal; de a szavuk úgy hasogatta az agyvelőmet, hogy a szoba is harsogott bele, s azt kiáltozták, hogy a nagyapám előtt való nemzedékben született ugyan az őrület, de az ő nagyapja éveken át a földhöz lán­col­va élt, mert különben darabokra tépte volna önmagát. Tudtam, hogy igazat mondanak - jól tudtam. Rájöttem már évekkel azelőtt, jóllehet rejtegetni próbálták előttem. Haha! Túljártam én az eszükön, még ha őrültnek tartottak is.
'At last it came upon me, and I wondered how I could ever have feared it. I could go into the world now, and laugh and shout with the best among them. I knew I was mad, but they did not even suspect it. How I used to hug myself with delight, when I thought of the fine trick I was playing them after their old pointing and leering, when I was not mad, but only dreading that I might one day become so! And how I used to laugh for joy, when I was alone, and thought how well I kept my secret, and how quickly my kind friends would have fallen from me, if they had known the truth. I could have screamed with ecstasy when I dined alone with some fine roaring fellow, to think how pale he would have turned, and how fast he would have run, if he had known that the dear friend who sat close to him, sharpening a bright, glittering knife, was a madman with all the power, and half the will, to plunge it in his heart. Oh, it was a merry life!Végül aztán kitört rajtam is az őrültség, s én csodálkoztam, hogy hogyan retteghettem tőle valaha is. Most már járhattam emberek közé, s együtt kacaghattam és kurjogathattam a társaság színe-javával. Én tudtam, hogy őrült vagyok, de ők még csak nem is gyanították. Micsoda gyönyörűséget éreztem, ahányszor csak eszembe jutott, milyen szépen bolonddá tartom őket, amiért régebben ujjal mutogattak és szemükkel sandítottak rám, amikor még nem is voltam őrült, csak abban a félelemben éltem, hogy meg találok őrülni. És hogy kacagtam örömömben, valahányszor magamra maradtam s elgondoltam, hogy milyen jól őrzöm titkomat, s jó barátaim milyen hamar cserbenhagynának, ha megtudnák a valót. Föl szerettem volna ujjongani elragadtatásomban, amikor kettesben ebédeltem valami jó lármás cimborával és én elgondoltam, hogy halálra válna az arca, s hanyatt-homlok rohanna el, ha megtudná, hogy a mellette ülő és villogó, sima kését köszörülő kedves barátja őrült ember, akinek telje­sen megvan a hatalma és félig a szándéka is, hogy kését a szívébe mártsa. Ó, de vidám élet volt.
'Riches became mine, wealth poured in upon me, and I rioted in pleasures enhanced a thousandfold to me by the consciousness of my well-kept secret. I inherited an estate. The law--the eagle- eyed law itself--had been deceived, and had handed over disputed thousands to a madman's hands. Where was the wit of the sharp- sighted men of sound mind? Where the dexterity of the lawyers, eager to discover a flaw? The madman's cunning had overreached them all.Kincsek ura lettem, özönével jött a pénz, fürödtem az élvezetekben, amelyeket jól őrzött titkom tudata megsokszorozott. Nagy birtokot örököltem. A törvény - maga az éles szemű törvény is - megtévedt, becsapódott; és a nagyperes vagyont egy őrült kezére adta. Hová tették vajon az eszüket a jó szemű, okos emberek? S hová tették ravaszságukat az ügyvédek, akik oly mohón szimatolgatják a semmisségi okokat? Az őrült valamennyiük eszén túljárt.
'I had money. How I was courted! I spent it profusely. How I was praised! How those three proud, overbearing brothers humbled themselves before me! The old, white-headed father, too--such deference--such respect--such devoted friendship-- he worshipped me! The old man had a daughter, and the young men a sister; and all the five were poor. I was rich; and when I married the girl, I saw a smile of triumph play upon the faces of her needy relatives, as they thought of their well-planned scheme, and their fine prize. It was for me to smile. To smile! To laugh outright, and tear my hair, and roll upon the ground with shrieks of merriment. They little thought they had married her to a madman.Volt pénzem. Hogy udvaroltak nekem! Pazarul szórtam a pénzt. Mennyire magasztaltak érte! A három büszke, fennhéjázó fivér hogy megalázkodott előttem! S az ősz hajú öreg apa is - mennyi tisztelet - mennyi hódolat - milyen odaadó barátság - egyenesen imádott! Az öregnek volt egy leánya, a három fivér húga - és mind az öten szegények voltak. Én gazdag voltam s mikor elvettem a leányt, mosolyt láttam játszadozni szegény hozzátartozóinak arcán, akik örültek a jól kifőzött tervnek s a gazdag zsákmánynak. Pedig nekem kellett volna mosolyog­nom! Mosolyognom! Tele torokból hahotáznom, hajamat tépnem és ordítozva fetrengenem a földön örömömben! Nem is álmodták, hogy egy őrülthöz adták feleségül a leányt.
'Stay. If they had known it, would they have saved her? A sister's happiness against her husband's gold. The lightest feather I blow into the air, against the gay chain that ornaments my body!De megálljunk. Ha tudták volna, megkímélik-e vajon tőle? A húguk boldogsága állt szemben a sógor aranyával. Könnyű pehely, melyet a levegőbe fúvok, a fényes lánchoz képest, mely a ruhámon csillog!
'In one thing I was deceived with all my cunning. If I had not been mad--for though we madmen are sharp-witted enough, we get bewildered sometimes--I should have known that the girl would rather have been placed, stiff and cold in a dull leaden coffin, than borne an envied bride to my rich, glittering house. I should have known that her heart was with the dark-eyed boy whose name I once heard her breathe in her troubled sleep; and that she had been sacrificed to me, to relieve the poverty of the old, white-headed man and the haughty brothers.Egy dologban azonban csalódtam, minden ravaszságom mellett is. Ha nem vagyok őrült - bár mi őrültek elég éles eszűek vagyunk, csak néha megzavarodunk -, tudhattam volna, hogy a leány inkább kiterítve feküdt volna a koporsójában, semhogy irigyelt menyasszonyként be­vonul­jon pazar, fényes házamba. Tudhattam volna, hogy a szíve annál a fekete szemű fiúnál maradt, kinek a nevét egyszer nyugtalan álmában susogta; s tudhattam volna, hogy ősz, öreg atyja és nagyralátó bátyjai csak feláldozták őt nekem, hogy megszabadítsa őket a szegény­ségtől.
'I don't remember forms or faces now, but I know the girl was beautiful. I know she was; for in the bright moonlight nights, when I start up from my sleep, and all is quiet about me, I see, standing still and motionless in one corner of this cell, a slight and wasted figure with long black hair, which, streaming down her back, stirs with no earthly wind, and eyes that fix their gaze on me, and never wink or close. Hush! the blood chills at my heart as I write it down--that form is HERS; the face is very pale, and the eyes are glassy bright; but I know them well. That figure never moves; it never frowns and mouths as others do, that fill this place sometimes; but it is much more dreadful to me, even than the spirits that tempted me many years ago--it comes fresh from the grave; and is so very death-like.Semmiféle arcra vagy alakra nem tudok ma már visszaemlékezni, de azt tudom, hogy szép volt a leány. Tudom, hogy szép volt, mert holdvilágos éjszakákon, ha felriadok álmomból és körülöttem minden csöndes, látom őt, amint némán és mozdulatlanul áll cellám egyik sarkában; vékony, bágyatag alak, hosszú fekete hajjal, amely leomlik a vállára, túlvilági szél lebegteti, s a szeme rám szegeződik mereven, se nem mozdul, se le nem csukódik. Csitt! Szívemben megdermed minden csöpp vér, amikor ezt leírom - ez az ő alakja; arca nagyon sápadt, szeme üveges; de azért ráismerek. És ez a kísérteties alak - soha meg sem moccan; nem ráncolja a homlokát, nem vonja félre száját, mint a többiek, akik néha benépesítik ezt a helyet; nekem mégis úgy rémlik, hogy sokkal borzasztóbb, mint azok a hazajáró lelkek, amelyek hosszú évekkel azelőtt kísértgettek - azon frissiben kelt ki a sírjából; és szakasztott olyan, mint egy holttest.
'For nearly a year I saw that face grow paler; for nearly a year I saw the tears steal down the mournful cheeks, and never knew the cause. I found it out at last though. They could not keep it from me long. She had never liked me; I had never thought she did: she despised my wealth, and hated the splendour in which she lived; but I had not expected that. She loved another. This I had never thought of. Strange feelings came over me, and thoughts, forced upon me by some secret power, whirled round and round my brain. I did not hate her, though I hated the boy she still wept for. I pitied--yes, I pitied--the wretched life to which her cold and selfish relations had doomed her. I knew that she could not live long; but the thought that before her death she might give birth to some ill-fated being, destined to hand down madness to its offspring, determined me. I resolved to kill her.Majdnem egy esztendeig láttam ezt az arcot egyre sápadtabbá válni; majdnem egy évig láttam titkos könnyeket peregni szomorú képén, és sohasem tudtam az okát. Végre mégis kitaláltam. Nem sokáig rejtegethették előttem. A leány sohasem szeretett engem, és én soha nem is hittem, hogy szeret; megvetette gazdagságomat, gyűlölte a pompát, amely körülvette őt - amire nem számítottam. Mást szeretett. Ez sohasem jutott eszembe. Különös érzések szálltak meg, és gondolataim valami titokzatos hatalom kényszere alatt szüntelenül keringtek-forogtak agyamban. Nem gyűlöltem a nőt, habár gyűlöltem a fiút, aki után még mindig sírt. Sajnáltam - igen, sajnáltam - nyomorúságos életéért, amelyre szívtelen és önző családja kárhoztatta. Tudtam, hogy napjai meg vannak számlálva, de az a gondolat, hogy a halála előtt még életet adhat egy szerencsétlen lénynek, aki arra lesz szánva, hogy az őrültséget átszármaztassa ivadékaira: ez a gondolat megérlelte szándékomat. Föltettem magamban, hogy megölöm.
'For many weeks I thought of poison, and then of drowning, and then of fire. A fine sight, the grand house in flames, and the madman's wife smouldering away to cinders. Think of the jest of a large reward, too, and of some sane man swinging in the wind for a deed he never did, and all through a madman's cunning! I thought often of this, but I gave it up at last. Oh! the pleasure of stropping the razor day after day, feeling the sharp edge, and thinking of the gash one stroke of its thin, bright edge would make! 'At last the old spirits who had been with me so often before whispered in my ear that the time was come, and thrust the open razor into my hand. I grasped it firmly, rose softly from the bed, and leaned over my sleeping wife. Her face was buried in her hands. I withdrew them softly, and they fell listlessly on her bosom. She had been weeping; for the traces of the tears were still wet upon her cheek. Her face was calm and placid; and even as I looked upon it, a tranquil smile lighted up her pale features. I laid my hand softly on her shoulder. She started--it was only a passing dream. I leaned forward again. She screamed, and woke.Heteken át előbb méregre, aztán vízbefojtásra, aztán tűzhalálra gondoltam. Gyönyörű látvány lett volna a lángokban álló nagy ház, amint az őrült felesége hamuvá ég benne. S pompás tréfa lett volna nagy jutalmat kitűzni a gyújtogatóra és valami épeszű embert látni az akasztófán olyan bűntettért, amit sohasem követett el, s mindezt egy őrült furfangja miatt. Sokszor gon­doltam erre, de végül letettem róla. Ó, micsoda élvezet volt nap nap után a borotvát fenni, az éles pengét tapogatni s elgondolni, hogy milyen tátongó sebet nyitna ez a vékony villogó acél! Végül aztán a gonosz kísértetek, amelyek régebben oly sűrűn látogattak meg, fülembe súgták, hogy itt az ideje s kezembe nyomták a kinyitott borotvát. Jól megmarkoltam, szép csöndesen leszálltam az ágyról és alvó feleségem fölé hajoltam. Két keze az arcát takarta, én fölemeltem, mire önfeledten a keblére hanyatlottak. Bizonyosan sírt, mert az arca még nedves volt a könnyektől. Vonásai közönyösek, nyugodtak voltak; sőt amikor ránéztem, csöndes mosoly tűnt fel a halvány arcon. Kezemet gyöngéden a vállára tettem. Megborzongott, de mintha csak álmodott volna. Megint föléje hajoltam. Felsikoltott és felébredt.
'One motion of my hand, and she would never again have uttered cry or sound. But I was startled, and drew back. Her eyes were fixed on mine. I knew not how it was, but they cowed and frightened me; and I quailed beneath them. She rose from the bed, still gazing fixedly and steadily on me. I trembled; the razor was in my hand, but I could not move. She made towards the door. As she neared it, she turned, and withdrew her eyes from my face. The spell was broken. I bounded forward, and clutched her by the arm. Uttering shriek upon shriek, she sank upon the ground.Egy kézmozdulat és többé se szó, se hang nem szaladhatott volna ki a torkán. De megijedtem és visszahőköltem. Pillantása az enyémbe kapcsolódott. Nem tudom, hogy mire véljem, de szemei megfélemlítettek és bátorságomat szegték; megbénított a nézésük. Leszállt az ágyról, szeme szüntelenül és mereven rajtam függött. Reszkettem; a borotva a kezemben volt, de nem tudtam megmozdulni. Az ajtó felé tartott. Amikor a közelébe ért, megfordult és levette rólam a tekintetét. A varázs megtört. Odarohantam hozzá s megragadtam a karját. Hangosan sikoltozni kezdett és lerogyott a földre.
'Now I could have killed her without a struggle; but the house was alarmed. I heard the tread of footsteps on the stairs. I replaced the razor in its usual drawer, unfastened the door, and called loudly for assistance.Most küzdelem nélkül megölhettem volna; de már az egész ház talpon volt. Léptek zaját hallottam a lépcsőkön. A borotvát visszatettem rendes helyére, a fiókba, kinyitottam az ajtót és hangosan segítségért kiáltottam.
'They came, and raised her, and placed her on the bed. She lay bereft of animation for hours; and when life, look, and speech returned, her senses had deserted her, and she raved wildly and furiously.Bejöttek, fölemelték, ágyára fektették. Órák hosszat hevert eszméletlenül, és amikor vissza­költözött beléje az élet, amikor visszanyerte a látását, szavát, az esze megzavarodott és magánkívül dühöngeni, őrjöngeni kezdett.
'Doctors were called in--great men who rolled up to my door in easy carriages, with fine horses and gaudy servants. They were at her bedside for weeks. They had a great meeting and consulted together in low and solemn voices in another room. One, the cleverest and most celebrated among them, took me aside, and bidding me prepare for the worst, told me--me, the madman!-- that my wife was mad. He stood close beside me at an open window, his eyes looking in my face, and his hand laid upon my arm. With one effort, I could have hurled him into the street beneath. It would have been rare sport to have done it; but my secret was at stake, and I let him go. A few days after, they told me I must place her under some restraint: I must provide a keeper for her. I! I went into the open fields where none could hear me, and laughed till the air resounded with my shouts!Orvosokat hívtunk - nagyhírű embereket, akik könnyű hintókban, gyönyörű lovakkal és cifra cselédséggel robogtak házam elé. Heteken át ott ültek az ágya mellett. Nagy tanácskozásokat tartottak és halk, ünnepélyes hangon tárgyaltak a szomszéd szobában. Egyikük, a legkitűnőbb és legünnepeltebb orvos valamennyi között, félrevont s miután figyelmeztetett, hogy készüljek fel a legrosszabbra, azt mondta nekem - nekem, az őrültnek! -, hogy a feleségem megőrült. Szorosan mellettem állt egy nyitott ablakban, pillantása az arcomon függött, keze a karomon nyugodott. Egyetlen lökéssel letaszíthattam volna az utcára. Igazán remek mulatság lett volna, ha megteszem. De titkom forgott a kockán, úgyhogy nem bántottam. Pár nappal utóbb azt mondták, hogy őrizet alá kell helyeznem a feleségemet; hogy gondoskodjam számára ápolóról. - Nekem! Nekem kell ápolóról gondoskodnom számára! Kimentem a mezőkre, ahol senki sem hallhatott, s úgy hahotáztam, hogy a levegő is zengett tőle.
'She died next day. The white-headed old man followed her to the grave, and the proud brothers dropped a tear over the insensible corpse of her whose sufferings they had regarded in her lifetime with muscles of iron. All this was food for my secret mirth, and I laughed behind the white handkerchief which I held up to my face, as we rode home, till the tears Came into my eyes.Másnap meghalt. Az ősz öreg ember ment a koporsója után, és a büszke fivérek egy könnyet hullattak testvérhúguk kihűlt testére, akinek szenvedéseit, amíg élt, oly érzéketlenül nézték, mintha idegeik vasból lettek volna. Mindez csak táplálta titkos örömömet s mialatt hazafelé hajtattunk, fehér zsebkendőm mögött, melyet arcom elé tartottam, úgy kacagtam, hogy a könny is kicsordult szememből.
'But though I had carried my object and killed her, I was restless and disturbed, and I felt that before long my secret must be known. I could not hide the wild mirth and joy which boiled within me, and made me when I was alone, at home, jump up and beat my hands together, and dance round and round, and roar aloud. When I went out, and saw the busy crowds hurrying about the streets; or to the theatre, and heard the sound of music, and beheld the people dancing, I felt such glee, that I could have rushed among them, and torn them to pieces limb from limb, and howled in transport. But I ground my teeth, and struck my feet upon the floor, and drove my sharp nails into my hands. I kept it down; and no one knew I was a madman yet.De noha tervemet végrehajtottam s megöltem őt, nyughatatlan és zavart voltam és éreztem, hogy titkom hamarosan ki fog pattanni. Ha egyedül voltam, nem tudtam leplezni szilaj örömömet és jókedvemet, amely forrt bennem, amelytől otthon ugrándoztam, táncoltam, tapsikoltam, forogtam és hangosan ujjongtam a szobámban. Ha kisétáltam és láttam a nyüzsgő tömeget az utcán tolongani, vagy a színházban, amikor hallgattam a zeneszót és néztem a táncoló alakokat, őrült vágy fogott el, hogy közéjük tudtam volna rohanni, kiszaggatni egyenként minden tagjukat és üvölteni tomboló örömömben. De csak a fogamat csikorgattam, toporzékoltam a padlón és éles körmeimet a tenyerembe vájtam. Türtőztettem magam, s nem tudta meg senki fia, hogy őrült vagyok.
'I remember--though it's one of the last things I can remember: for now I mix up realities with my dreams, and having so much to do, and being always hurried here, have no time to separate the two, from some strange confusion in which they get involved --I remember how I let it out at last. Ha! ha! I think I see their frightened looks now, and feel the ease with which I flung them from me, and dashed my clenched fist into their white faces, and then flew like the wind, and left them screaming and shouting far behind. The strength of a giant comes upon me when I think of it. There--see how this iron bar bends beneath my furious wrench. I could snap it like a twig, only there are long galleries here with many doors--I don't think I could find my way along them; and even if I could, I know there are iron gates below which they keep locked and barred. They know what a clever madman I have been, and they are proud to have me here, to show.Emlékszem rá, jóllehet már az utolsó dolgok közül való, amelyekre emlékszem, mert most már a valóságot összekeverem az álommal, s annyi a dolgom és folyton sürgetnek, nincs időm rá, hogy szétbontsam a kettőt abból a különös kuszaságból, amelyben össze vannak gabalyítva - emlékszem rá, hogy végül is miképpen árultam el magamat. Hahaha! Úgy rémlik, mintha most is látnám eliszonyodott tekintetüket és érezném, hogy milyen könnyű szívvel taszítottam el őket; összeszorított öklömmel belevágtam sápadt arcukba, aztán elrohantam, mint a szél­vész, s ők hiába kiáltoztak utánam. Egy óriás ereje költözik belém, amikor erre vissza­gon­dolok. - Íme... nézzétek, hogy ez a vasrács hogyan hajladozik, amikor dühömben megmar­kolom. Eltörhetném, akár egy vesszőt, csakhogy hosszú folyosók vannak itt, tömérdek ajtóval - nem hiszem, hogy megtalálnám a kivezető utat, és ha rá is találnék, tudom, hogy odalent nagy vaskapuk vannak, melyeket mindig bezárva és elreteszelve tartanak. Tudják, hogy milyen fortélyos őrült voltam s büszkék rá, hogy most itt vagyok és mutogathatnak.
'Let me see: yes, I had been out. It was late at night when I reached home, and found the proudest of the three proud brothers waiting to see me--urgent business he said: I recollect it well. I hated that man with all a madman's hate. Many and many a time had my fingers longed to tear him. They told me he was there. I ran swiftly upstairs. He had a word to say to me. I dismissed the servants. It was late, and we were alone together-- for the first time.Hogyan is volt csak? - Igen, oda voltam hazulról. Késő éjszaka volt, amikor hazatértem s ott találtam a három büszke fivér közül a legbüszkébbet - várt rám, amint mondta, fontos, hivatalos ügyben. Nagyon jól emlékszem. Gyűlöltem ezt az embert, az őrültek minden gyűlö­letével. Sokszor, nagyon sokszor éreztem az ujjaim sóvárgását, hogy szétmarcangoljam. Megmondták, hogy odafönt van. Felrohantam a lépcsőn. Beszélni akart velem. Kiküldtem a cselédséget. Késő éjszakára járt az idő, és mi kettesben maradtunk - először életünkben.
'I kept my eyes carefully from him at first, for I knew what he little thought--and I gloried in the knowledge--that the light of madness gleamed from them like fire. We sat in silence for a few minutes. He spoke at last. My recent dissipation, and strange remarks, made so soon after his sister's death, were an insult to her memory. Coupling together many circumstances which had at first escaped his observation, he thought I had not treated her well. He wished to know whether he was right in inferring that I meant to cast a reproach upon her memory, and a disrespect upon her family. It was due to the uniform he wore, to demand this explanation.Eleinte óvakodtam az arcába nézni, mert tudtam azt, amiről neki sejtelme se volt - és magam­ban ujjongtam ezen -, tudtam, hogy az őrültség lángja már ott lobog vadul a két szememben. Szótlanul ültünk néhány percig. Végre ő megszólalt. Korhely életmódom, különös megjegyzéseim, amikor a húga még alighogy meghalt, sértik a halott emlékét. Összevetve számos körülményt, amely eleinte kikerülte figyelmét, azt kell hinnie, hogy nem bántam jól vele. Tudni óhajtja, igaz-e az a föltevése, hogy én foltot akarok ejteni húga emlékén és a családja becsületén. Tiszti egyenruhájának tartozik azzal, hogy magyarázatot kérjen.
'This man had a commission in the army--a commission, purchased with my money, and his sister's misery! This was the man who had been foremost in the plot to ensnare me, and grasp my wealth. This was the man who had been the main instrument in forcing his sister to wed me; well knowing that her heart was given to that puling boy. Due to his uniform! The livery of his degradation! I turned my eyes upon him--I could not help it-- but I spoke not a word.Ennek az embernek tiszti rangja volt a hadseregben - tiszti rangja, amelyet az én pénzemen és testvérhúgának a boldogságán vásárolt! Ez az ember volt a főkolompos az összeesküvésben, hogy lépre csaljanak, s megkaparintsák vagyonomat. Ez az ember volt a főmozgatója annak, hogy a húgát feleségül kényszerítsék hozzám, pedig tudta jól, hogy a leány annak az éretlen fiúnak adta a szívét. Egyenruhájának tartozik ezzel! Gyalázatának egyenruhája! Pillantásom az arcára tévedt - akaratlanul is -, de nem szóltam egy szót sem.
'I saw the sudden change that came upon him beneath my gaze. He was a bold man, but the colour faded from his face, and he drew back his chair. I dragged mine nearer to him; and I laughed--I was very merry then--I saw him shudder. I felt the madness rising within me. He was afraid of me.Láttam, hogy a tekintetemre milyen hirtelen megváltozott az egész ember. Bátor legény volt, de minden vér eltűnt az arcából és hátrálni kezdett székestül. Én meg közelebb toltam hozzá a székemet; és amikor kacagni kezdtem - nagyon jókedvű voltam -, láttam, hogy megborzong. Éreztem, hogy úrrá lesz rajtam a téboly. Nagyon félt tőlem.
'"You were very fond of your sister when she was alive," I said.--"Very."- Ön nagyon szerette a húgát, amíg élt - mondtam -, nagyon szerette, ugyebár?
'He looked uneasily round him, and I saw his hand grasp the back of his chair; but he said nothing.Nyugtalanul nézelődött jobbra-balra s észrevettem, hogy megmarkolja a szék támláját: de nem szólt semmit.
'"You villain," said I, "I found you out: I discovered your hellish plots against me; I know her heart was fixed on some one else before you compelled her to marry me. I know it--I know it."- Nyomorult! - mondtam. - Kiismertem önt; rájöttem pokoli tervére, melyet ellenem szőtt; tudom, hogy a húga mást szeretett, amikor erőszakkal hozzám kényszerítették. Tudom... tudom jól.
'He jumped suddenly from his chair, brandished it aloft, and bid me stand back--for I took care to be getting closer to him all the time I spoke.Hirtelen felugrott, megragadta a székét és rám szólt, hogy lépjek hátrább, mert én azon igyekeztem, hogy beszéd közben óvatosan egyre közelebb férkőzzek hozzá.
'I screamed rather than talked, for I felt tumultuous passions eddying through my veins, and the old spirits whispering and taunting me to tear his heart out.Már inkább ordítoztam, mint beszéltem, mert örvénylő szenvedélyek háborgását éreztem az ereimben és a régi gonosz kísértetek sugdolózva bujtogattak, hogy tépjem ki a szívét.
'"Damn you," said I, starting up, and rushing upon him; "I killed her. I am a madman. Down with you. Blood, blood! I will have it!"- Ördög és pokol - kiáltottam felugorva, és nekirohantam -, megöltem a feleségemet. Őrült vagyok. Leteperlek. Vért, vért! Vért akarok látni!
'I turned aside with one blow the chair he hurled at me in his terror, and closed with him; and with a heavy crash we rolled upon the floor together.Egyetlen mozdulattal félreütöttem a széket, amelyet rémületében hozzám akart vágni, elkaptam a derekát és egy nagy, tompa zuhanással mind a ketten a földön hemperegtünk.
'It was a fine struggle that; for he was a tall, strong man, fighting for his life; and I, a powerful madman, thirsting to destroy him. I knew no strength could equal mine, and I was right. Right again, though a madman! His struggles grew fainter. I knelt upon his chest, and clasped his brawny throat firmly with both hands. His face grew purple; his eyes were starting from his head, and with protruded tongue, he seemed to mock me. I squeezed the tighter.Nagyszerű verekedés volt; mert nagy, erős ember volt és az életéért viaskodott; én pedig, a hatalmas erejű őrült, a vérére szomjaztam. Tudtam, hogy nincs erő, mely az enyémmel mér­kőz­hetnék, és igazam volt. Megint igazam volt, noha én voltam az őrült. Az ellenállása egyre jobban gyengült. Mellére térdepeltem és két kezemmel jól megmarkoltam izmos nyakát. Az arca lilára vált; szemei kifordultak üregükből és kilógó nyelve mintha csúfolódni akart volna velem. Egyre erősebben szorítottam a torkát.
The door was suddenly burst open with a loud noise, and a crowd of people rushed forward, crying aloud to each other to secure the madman.Egyszerre az ajtó nagy recsegéssel kinyílt, egész tömeg ember tódult be a szobába és zajosan biztatgatták egymást, hogy le kell fogni az őrültet.
'My secret was out; and my only struggle now was for liberty and freedom. I gained my feet before a hand was on me, threw myself among my assailants, and cleared my way with my strong arm, as if I bore a hatchet in my hand, and hewed them down before me. I gained the door, dropped over the banisters, and in an instant was in the street.Kiderült a titkom és most már csak a szabadulásért és a szabadságért kellett harcolnom. Még mielőtt hozzám nyúlhatott volna valaki, talpon termettem, támadóim közé fúrtam magam és erős karral utat törtem, mintha csak bárd lett volna a kezemben, amellyel mindenkit leütöttem, aki utamat állta. Elértem az ajtót, átvetettem magam a lépcső korlátján és egy szempillantás alatt az utcán voltam.
'Straight and swift I ran, and no one dared to stop me. I heard the noise of the feet behind, and redoubled my speed. It grew fainter and fainter in the distance, and at length died away altogether; but on I bounded, through marsh and rivulet, over fence and wall, with a wild shout which was taken up by the strange beings that flocked around me on every side, and swelled the sound, till it pierced the air. I was borne upon the arms of demons who swept along upon the wind, and bore down bank and hedge before them, and spun me round and round with a rustle and a speed that made my head swim, until at last they threw me from them with a violent shock, and I fell heavily upon the earth. When I woke I found myself here--here in this gray cell, where the sunlight seldom comes, and the moon steals in, in rays which only serve to show the dark shadows about me, and that silent figure in its old corner. When I lie awake, I can sometimes hear strange shrieks and cries from distant parts of this large place. What they are, I know not; but they neither come from that pale form, nor does it regard them. For from the first shades of dusk till the earliest light of morning, it still stands motionless in the same place, listening to the music of my iron chain, and watching my gambols on my straw bed.'Futottam nyílegyenesen, inamszakadtából, senki sem mert feltartóztatni. Hallottam az üldözők dobogását és megkettőztem lépteimet. A távolsággal egyre jobban gyöngült mögöttem a lábdobogásuk, s végül egészen elhalt. De én csak futottam tovább, árkon, bokron, nádon, berken keresztül, szilaj ordítással, amelyet átvettek azok a kísérteties lények, amelyek körül­özönlöttek és úgy visszhangozták saját kiáltozásomat, hogy harsogott tőle a levegő. Démonok ragadtak karjukba, melyek tovább iramodtak a széllel és minden töltést és kerítést elsodortak maguk előtt, s olyan erővel és olyan sebesen forogtak-keringtek, örvénylettek velem, hogy elszédült tőle a fejem, míg végül egy erélyes lökéssel letaszítottak maguk mellől, s én lezuhantam a földre. Amikor föleszméltem, itt találtam magamat - itt, ebben a díszes cellában, ahová ritkán téved napsugár, s a hold sugarai is csak azért lopóznak be, hogy jobban kiemeljék a körülöttem imbolygó fekete árnyékokat és azt a szótlan alakot, aki most is ott áll a régi zugban. Ha ébren fekszem, néha különös sikoltásokat hallok a nagy épület különböző részeiből. Hogy mit jelentenek, azt nem tudom, de sohasem az a sápadt alak sikoltozik, sőt ügyet sem vet az egészre. Mert kora alkonyattól kora hajnalig csak mozdulatlanul áll ugyan­azon a helyen, hallgatja vasbilincsem muzsikáját és nézi fetrengésemet a szalmazsákon.”
At the end of the manuscript was written, in another hand, this note:--A kézirat végén más vonásokkal a következő jegyzet állt:
[The unhappy man whose ravings are recorded above, was a melancholy instance of the baneful results of energies misdirected in early life, and excesses prolonged until their consequences could never be repaired. The thoughtless riot, dissipation, and debauchery of his younger days produced fever and delirium. The first effects of the latter was the strange delusion, founded upon a well-known medical theory, strongly contended for by some, and as strongly contested by others, that an hereditary madness existed in his family. This produced a settled gloom, which in time developed a morbid insanity, and finally terminated in raving madness. There is every reason to believe that the events he detailed, though distorted in the description by his diseased imagination, really happened. It is only matter of wonder to those who were acquainted with the vices of his early career, that his passions, when no longer controlled by reason, did not lead him to the commission of still more frightful deeds.](A szerencsétlen ember, akinek megtébolyodása a föntebbiekben van elbeszélve, szomorú példáját mutatja, hogy milyen kárhozatos következményekkel jár, ha fiatalemberek vissza­élnek az erejükkel, és addig folytatják kicsapongásaikat, amíg a következményeket többé már nem lehet orvosolni. Ifjúkori meggondolatlan kicsapongásai, korhelykedései, dorbézolásai következtében hagymázba esett és elmebaj tört ki rajta. Ebben az állapotában egy ismert orvosi elmélet alapján, melyet némelyek határozottan fenntartanak, mások viszont éppoly határozottan elvetnek, az a különös rögeszméje támadt, hogy családjában örökletes betegség az őrültség. Ettől eleinte búskomorság fogta el, amely idővel nagyfokú elmezavarrá súlyos­bodott, és végül dühöngő őrültséggé fejlődött. Minden jel arra vall, hogy az események, amelyeket részletesen leírt, valóban megtörténtek, ha megbomlott képzelete eltorzítva adja is vissza őket. Akik ismerték kora fiatalságának bűneit, csak azon csodálkoznak, hogy szenve­délyei, miután elszabadultak az értelem pórázáról, nem ragadták őt még sokkal borzasztóbb tettekre.)
Mr. Pickwick's candle was just expiring in the socket, as he concluded the perusal of the old clergyman's manuscript; and when the light went suddenly out, without any previous flicker by way of warning, it communicated a very considerable start to his excited frame. Hastily throwing off such articles of clothing as he had put on when he rose from his uneasy bed, and casting a fearful glance around, he once more scrambled hastily between the sheets, and soon fell fast asleep.A gyertya már tövig égett a tartóban, amikor Pickwick úr az öreg lelkész kéziratának a végére jutott; és amikor a gyertya hirtelen kilobbant, minden elöljáró figyelmeztető hunyorgás nélkül, felindult lelkiállapotában Pickwick úr szörnyen megijedt. Sietve ledobálta magáról azt a kevés ruhát, amelyet magára szedett, mikor nyugtalanul fölkelt az ágyából - s miután még egyszer félve körülnézett a szobában, villámgyorsan bebújt a paplan alá és csakhamar elaludt.
The sun was shining brilliantly into his chamber, when he awoke, and the morning was far advanced. The gloom which had oppressed him on the previous night had disappeared with the dark shadows which shrouded the landscape, and his thoughts and feelings were as light and gay as the morning itself. After a hearty breakfast, the four gentlemen sallied forth to walk to Gravesend, followed by a man bearing the stone in its deal box. They reached the town about one o'clock (their luggage they had directed to be forwarded to the city, from Rochester), and being fortunate enough to secure places on the outside of a coach, arrived in London in sound health and spirits, on that same afternoon.A nap ragyogó fénnyel tűzött be a szobába, és már jó későre járt az idő, mikor Pickwick úr felébredt. A sötét árnyékokkal együtt, melyek elsötétítették volt a tájat, tovaszállt lehangolt­sága is, amely éjszaka ránehezedett. Derekas reggeli után a négy úriember útnak indult Gravesend felé, egy legény pedig vitte utánuk a deszkaládába csomagolt követ. Egy óra tájban megérkeztek a városba (poggyászukat már Rochesterből előreküldték Londonba), és minthogy szerencsére a postakocsin még kaptak külső helyeket, már aznap délután jókedvben és jó egészségben megérkeztek Londonba.
The next three or four days were occupied with the preparations which were necessary for their journey to the borough of Eatanswill. As any references to that most important undertaking demands a separate chapter, we may devote the few lines which remain at the close of this, to narrate, with great brevity, the history of the antiquarian discovery.A következő három-négy napot az eatanswilli kerületbe való utazás előkészületeivel töltötték. De minthogy e fontos vállalkozásra vonatkozó mindennemű utalás külön fejezetbe tartozik, a jelen fejezet hátralevő néhány sorát annak szenteljük, hogy minél tömörebben beszámoljunk a régiségtani felfedezés történetéről.
It appears from the Transactions of the Club, then, that Mr. Pickwick lectured upon the discovery at a General Club Meeting, convened on the night succeeding their return, and entered into a variety of ingenious and erudite speculations on the meaning of the inscription. It also appears that a skilful artist executed a faithful delineation of the curiosity, which was engraven on stone, and presented to the Royal Antiquarian Society, and other learned bodies: that heart-burnings and jealousies without number were created by rival controversies which were penned upon the subject; and that Mr. Pickwick himself wrote a pamphlet, containing ninety-six pages of very small print, and twenty-seven different readings of the inscription: that three old gentlemen cut off their eldest sons with a shilling a-piece for presuming to doubt the antiquity of the fragment; and that one enthusiastic individual cut himself off prematurely, in despair at being unable to fathom its meaning: that Mr. Pickwick was elected an honorary member of seventeen native and foreign societies, for making the discovery: that none of the seventeen could make anything of it; but that all the seventeen agreed it was very extraordinary.A klub jegyzőkönyveiből kiviláglik, hogy megérkezésük után való este, egy ünnepélyes köz­gyűlésen Pickwick úr felolvasást tartott nagy felfedezéséről, és a felirat jelentését illetően különböző tudós és elmés magyarázatokba bocsátkozott. Kiviláglik továbbá, hogy egy hozzáértő művész pontos és hű rajzot készített a ritkaságról, s a rajzot kőbe metszették és megmutatták a Királyi Régiségtani Társaságnak és más tudományos testületeknek - kiviláglik továbbá, hogy a kérdés körül nagy tudományos vita támadt, mely töméntelen irigységet és bosszúságot kavart föl, és hogy Pickwick úr maga is írt egy tanulmányt, amely nagyon sűrű nyomással kilencvenhat lapra terjedt és huszonhétféle megfejtését adta a feliratnak. Három öregúr mindenéből kitagadta a legidősebb fiát, amiért ezek kételkedni mertek a kődarab régi mivoltában - egy lelkes régiségbúvár fiatalon elvetette magától az életet, kétségbeesésében, hogy a fölírást nem tudta megfejteni. Kitűnik továbbá, hogy Pickwick urat ezért a nagy felfedezésért tizenhét hazai és külföldi társaság megválasztotta tiszteletbeli tagjává; s hogy a tizenhét társaság közül egyik sem tudta, mitévő legyen a fölfedezéssel; de hogy mind a tizenhét megegyezett arra nézve, hogy a dolog roppant nagy jelentőségű.
Mr. Blotton, indeed--and the name will be doomed to the undying contempt of those who cultivate the mysterious and the sublime--Mr. Blotton, we say, with the doubt and cavilling peculiar to vulgar minds, presumed to state a view of the case, as degrading as ridiculous. Mr. Blotton, with a mean desire to tarnish the lustre of the immortal name of Pickwick, actually undertook a journey to Cobham in person, and on his return, sarcastically observed in an oration at the club, that he had seen the man from whom the stone was purchased; that the man presumed the stone to be ancient, but solemnly denied the antiquity of the inscription--inasmuch as he represented it to have been rudely carved by himself in an idle mood, and to display letters intended to bear neither more or less than the simple construction of--'BILL STUMPS, HIS MARK'; and that Mr. Stumps, being little in the habit of original composition, and more accustomed to be guided by the sound of words than by the strict rules of orthography, had omitted the concluding 'L' of his Christian name.Igaz, hogy Blotton úr - és ezt a nevet sújtsák örökös megvetésükkel mindazok, akik tisztelik a titokzatos és fenséges tudományt -, igen, Blotton úr, a köznapi lelkek jellemző bizalmatlan­sá­gával és szőrszálhasogatásával a dolognak egy éppoly lekicsinylő, mint nevetséges magyará­zatát igyekezett adni. Blotton úr ugyanis azzal az aljas szándékkal, hogy elhomályosítsa a halhatatlan Pickwick név ragyogását, fogta magát és személyesen elutazott Cobhambe, s visszatérte után a klubban történt egyik felszólalása alkalmával gúnyosan megjegyezte, hogy járt annál az embernél, akitől a követ vásárolták; ez az ember a kőről azt állította, hogy régi, de a felírás régiségét határozottan tagadta - már csak azért is, mert úgy mondta, hogy ő maga véste rá durván egy ráérő órájában, és hogy a betűkkel se többet, se kevesebbet nem akart mondani, mint egyszerűen annyit, hogy: - Bill Stumps határköve - és hogy Stumps úr nem lévén jártas a fogalmazás mesterségében, és inkább a szavak kiejtése szerint igazodván, semmint a helyesírás szigorú szabályai szerint, keresztnevéből a második „L”-et kifelejtette.
The Pickwick Club (as might have been expected from so enlightened an institution) received this statement with the contempt it deserved, expelled the presumptuous and ill-conditioned Blotton from the society, and voted Mr. Pickwick a pair of gold spectacles, in token of their confidence and approbation: in return for which, Mr. Pickwick caused a portrait of himself to be painted, and hung up in the club room.A Pickwick Klub (miként egy ilyen felvilágosult társaságtól el is lehetett várni) ezt a kijelentést méltó megvetéssel fogadta, a felfuvalkodott és neveletlen Blottont kigolyózta, s a bizalma és elismerése jeléül egy aranykeretű szemüveget szavazott meg Pickwick úrnak; Pickwick úr pedig viszonzásul megfestette saját arcképét és kifüggesztette a klub helyisé­geiben.
Mr. Blotton was ejected but not conquered. He also wrote a pamphlet, addressed to the seventeen learned societies, native and foreign, containing a repetition of the statement he had already made, and rather more than half intimating his opinion that the seventeen learned societies were so many 'humbugs.' Hereupon, the virtuous indignation of the seventeen learned societies being roused, several fresh pamphlets appeared; the foreign learned societies corresponded with the native learned societies; the native learned societies translated the pamphlets of the foreign learned societies into English; the foreign learned societies translated the pamphlets of the native learned societies into all sorts of languages; and thus commenced that celebrated scientific discussion so well known to all men, as the Pickwick controversy.Blotton urat ugyan kigolyózták, de nem tudták legyőzni. Ő is kiadott egy kis tanulmány­kötetet, mely a tizenhét hazai és külföldi tudományos társaságnak szólt, s amelyben a már előbb kifejtett nézeteit ismételte és eléggé érthetően fejezte ki abbeli véleményét, hogy nevezett tizenhét tudományos társaságot megannyi csaló bandának tartja. Erre persze nagy erővel tört ki a tizenhét hazai és külföldi társaság fölháborodása, egy csomó új tanulmánykötet jelent meg, a külföldi tudományos társaságok levelezésbe léptek a hazai tudományos társasá­gokkal; hazai tudományos társaságok angol nyelvre fordították a külföldi tudományos társa­ságok értekezéseit, a külföldi tudományos társaságok mindenféle nyelvre lefordították a hazai társaságok tanulmányköteteit; és így indult meg az a híres tudományos háború, melyet a Pickwick-vita néven ismert az egész világ.
But this base attempt to injure Mr. Pickwick recoiled upon the head of its calumnious author. The seventeen learned societies unanimously voted the presumptuous Blotton an ignorant meddler, and forthwith set to work upon more treatises than ever. And to this day the stone remains, an illegible monument of Mr. Pickwick's greatness, and a lasting trophy to the littleness of his enemies.De a Pickwick úr dicsősége ellen intézett aljas merénylet visszafelé sült el, s a rágalom szerzőjét sújtotta. A tizenhét tudományos társaság egyhangúlag tudatlan és tolakodó kontárnak jelentette ki az önhitt Blottont és rögtön hozzáláttak, hogy még több tanulmányt gyártsanak, mint annak előtte. A kő pedig megvan mind a mai napig, mint Pickwick úr nagyságának megfejthetetlen hirdetője és ellenségei törpeségének maradandó emlékjele.
CHAPTER XII DESCRIPTIVE OF A VERY IMPORTANT PROCEEDING ON THE PART OF Mr. PICKWICK; NO LESS AN EPOCH IN HIS LIFE, THAN IN THIS HISTORYTIZENKETTEDIK FEJEZET mely leírja Pickwick úrnak egy nagyon nevezetes lépését; amely lépés nem csupán az ő életében, de egyúttal ebben a történetben is korszakot alkot
Mr. Pickwick's apartments in Goswell Street, although on a limited scale, were not only of a very neat and comfortable description, but peculiarly adapted for the residence of a man of his genius and observation. His sitting-room was the first-floor front, his bedroom the second-floor front; and thus, whether he were sitting at his desk in his parlour, or standing before the dressing- glass in his dormitory, he had an equal opportunity of contemplating human nature in all the numerous phases it exhibits, in that not more populous than popular thoroughfare. His landlady, Mrs. Bardell-- the relict and sole executrix of a deceased custom-house officer--was a comely woman of bustling manners and agreeable appearance, with a natural genius for cooking, improved by study and long practice, into an exquisite talent. There were no children, no servants, no fowls. The only other inmates of the house were a large man and a small boy; the first a lodger, the second a production of Mrs. Bardell's. The large man was always home precisely at ten o'clock at night, at which hour he regularly condensed himself into the limits of a dwarfish French bedstead in the back parlour; and the infantine sports and gymnastic exercises of Master Bardell were exclusively confined to the neighbouring pavements and gutters. Cleanliness and quiet reigned throughout the house; and in it Mr. Pickwick's will was law.Pickwick úr lakása, a Goswell utcában, szerény volt ugyan, mindamellett nemcsak nagyon csinos és kényelmes, de roppant alkalmas szállás a magafajta kutató és gondolkozó szellem­nek. Nappali szobája az első emeleten volt, hálószobája a másodikon, az utcára nézett, s így akár a dolgozószobájában ült az íróasztalánál, akár hálószobájában állt a tükre előtt, ezen a nép­szerű és sűrű forgalmú útvonalon egyformán módja volt tanulmányozni az emberi természet sokféle változatát. Szállásadónője, Bardellné asszonyság - egy istenben boldogult vámtiszt özvegye és örököse -, kellemes arcú, élénk természetű, jóravaló asszony volt, született szakácstehetség, aki tanulmány és hosszas gyakorlat révén rendkívüli hozzáértésre tett szert ezen a téren. Sem gyermek, sem cseléd, sem baromfi nem volt a háznál. Rajtuk kívül nem volt más lakója, mint egy nagy darab úr és egy kisfiú; előbbi egy albérlő, utóbbi pedig Bardellné magzata. A behemót úr minden este pont tízkor otthon volt, s szépen bebújt keskeny franciaágyába, az udvarra néző szobájában; Bardell úrfi gyermeki játékainak és testgyakorlatainak a színtere a környék járdáira és csatornáira szorítkozott. Tisztaság és csönd uralkodott az egész házban; és Pickwick úr akarata volt ott a törvény.
To any one acquainted with these points of the domestic economy of the establishment, and conversant with the admirable regulation of Mr. Pickwick's mind, his appearance and behaviour on the morning previous to that which had been fixed upon for the journey to Eatanswill would have been most mysterious and unaccountable. He paced the room to and fro with hurried steps, popped his head out of the window at intervals of about three minutes each, constantly referred to his watch, and exhibited many other manifestations of impatience very unusual with him. It was evident that something of great importance was in contemplation, but what that something was, not even Mrs. Bardell had been enabled to discover.Mindazok szemében, akik előtt a házirend e pontjai nem voltak ismeretlenek, s akik ismerték Pickwick úr bámulatos lelki fegyelmezettségét, feltétlenül rejtélyesnek és megfejthetetlennek tűnt volna fel magatartása és viselkedése az eatanswilli utazás napja előtt való reggelen. Gyors léptekkel járt föl-alá a szobában, hárompercnyi időközökben kidugta fejét az ablakon, minduntalan az órájára nézett és szokatlan türelmetlenségének még számos egyéb jelét is adta. Nyilvánvaló volt, hogy valami nagy dolog van készülőben, de hogy mi, azt még Bardellné asszonyság sem tudta volna kitalálni.
'Mrs. Bardell,' said Mr. Pickwick, at last, as that amiable female approached the termination of a prolonged dusting of the apartment.- Bardellné - mondta végre Pickwick úr, amikor ez a szeretetre méltó nőszemély már majd­nem elkészült a hosszasra nyúlt portörléssel.
'Sir,' said Mrs. Bardell.- Tessék - felelte Bardellné.
'Your little boy is a very long time gone.'- Sokáig elmarad a kisfia.
'Why it's a good long way to the Borough, sir,' remonstrated Mrs. Bardell.- Ó, hiszen hosszú az út a Borough-ig, uram - felelte Bardellné.
'Ah,' said Mr. Pickwick, 'very true; so it is.'- Ó - mondta Pickwick úr -, már az igaz, nagyon igaz.
Mr. Pickwick relapsed into silence, and Mrs. Bardell resumed her dusting.Pickwick úr megint elhallgatott, Bardellné asszonyság pedig tovább törülgette a port.
'Mrs. Bardell,' said Mr. Pickwick, at the expiration of a few minutes.- Bardellné - szólalt meg Pickwick úr néhány perc múlva.
'Sir,' said Mrs. Bardell again.- Tessék - mondta ismét Bardellné.
'Do you think it a much greater expense to keep two people, than to keep one?'- Mit gondol, két személy ellátása vajon sokkal többe kerülne, mint egy személyé?
'La, Mr. Pickwick,' said Mrs. Bardell, colouring up to the very border of her cap, as she fancied she observed a species of matrimonial twinkle in the eyes of her lodger; 'La, Mr. Pickwick, what a question!'- Ó, Pickwick úr - mondta Bardellné asszonyság, elpirulva a főkötője széléig, mert úgy rémlett neki, mintha lakója házassági szándékkal hunyorgatna feléje. - Ugyan már, Pickwick úr, miket kérdez!
'Well, but do you?' inquired Mr. Pickwick.- De hát mit gondol? - kérdezte Pickwick úr.
'That depends,' said Mrs. Bardell, approaching the duster very near to Mr. Pickwick's elbow which was planted on the table. 'that depends a good deal upon the person, you know, Mr. Pickwick; and whether it's a saving and careful person, sir.'- Hát az attól függ - felelte Bardellné, s a portörlője közeledni kezdett Pickwick úr könyökéhez, mely az asztal szélén nyugodott -, hát, tetszik tudni, az attól függ jórészt, hogy ki az a személy; hogy takarékos és dolgos-e az illető... Pickwick úr.
'That's very true,' said Mr. Pickwick, 'but the person I have in my eye (here he looked very hard at Mrs. Bardell) I think possesses these qualities; and has, moreover, a considerable knowledge of the world, and a great deal of sharpness, Mrs. Bardell, which may be of material use to me.'- Nagyon igaz - mondta Pickwick úr -, de azt hiszem, az illetőben, akire én gondolok (s közben nyomatékosan ránézett Bardellnéra), az illetőben megvannak mindezek a jó tulaj­donságok; s azonfelül rendelkezik bőséges élettapasztalattal is és van magához való esze, aminek én nagy hasznát vehetem, tudja, Bardellné asszonyság.
'La, Mr. Pickwick,' said Mrs. Bardell, the crimson rising to her cap-border again.- Ugyan már, Pickwick úr - mondta Bardellné asszonyság és megint elvörösödött egészen a főkötője széléig.
'I do,' said Mr. Pickwick, growing energetic, as was his wont in speaking of a subject which interested him--'I do, indeed; and to tell you the truth, Mrs. Bardell, I have made up my mind.'- Meg vagyok róla győződve - mondta Pickwick úr, aki lassan tűzbe jött, mert ez rendszerint megesett vele, ha olyasmiről beszélt, ami érdekelte -, igen, meg vagyok róla győződve; és hogy megvalljam az igazat, Bardellné, én már el is szántam rá magamat.
'Dear me, sir,'exclaimed Mrs. Bardell.- Egek ura! - kiáltotta Bardellné asszonyság.
'You'll think it very strange now,' said the amiable Mr. Pickwick, with a good-humoured glance at his companion, 'that I never consulted you about this matter, and never even mentioned it, till I sent your little boy out this morning--eh?'- Ön nyilván különösnek fogja találni - folytatta a szeretetre méltó Pickwick úr, jóindulatú pillantást vetve szállásadónőjére -, hogy sohasem kérdeztem meg a maga véleményét erről a dologról, sőt, még csak szóba sem hoztam mind a mai napig, ma reggelig, amikor elküldtem a kisfiát hazulról... ugye?
Mrs. Bardell could only reply by a look. She had long worshipped Mr. Pickwick at a distance, but here she was, all at once, raised to a pinnacle to which her wildest and most extravagant hopes had never dared to aspire. Mr. Pickwick was going to propose--a deliberate plan, too--sent her little boy to the Borough, to get him out of the way--how thoughtful--how considerate!Bardellné asszonyság csak egy pillantásával tudott válaszolni. Messziről már régóta imádta Pickwick urat, de most egyszerre a szerencsének oly csúcsán találta magát, ahová a legvérmesebb és legvakmerőbb reményei sem mertek soha vágyakozni. Pickwick úr megkéri a kezét - ráadásul jól megfontolta a dolgot - a kisfiát elküldte a Borough-ba, hogy ne legyen útban - milyen tapintatos - milyen okos...
'Well,' said Mr. Pickwick, 'what do you think?'- Nos - mondta Pickwick úr -, hát mi a véleménye?
'Oh, Mr. Pickwick,' said Mrs. Bardell, trembling with agitation, 'you're very kind, sir.'- Ó, Pickwick úr - mondta Bardellné az izgatottságtól remegő hangon -, ön nagyon jó hozzám, uram.
'It'll save you a good deal of trouble, won't it?' said Mr. Pickwick.- Egy csomó fáradságtól megkímélem majd ezzel, ugyebár? - mondta Pickwick úr.
'Oh, I never thought anything of the trouble, sir,' replied Mrs. Bardell; 'and, of course, I should take more trouble to please you then, than ever; but it is so kind of you, Mr. Pickwick, to have so much consideration for my loneliness.'- Ó, én sohasem törődtem a fáradsággal, uram - felelte Bardellné asszonyság. - És ezután, persze, még kevésbé kímélem majd magam, hogy még jobban meg legyen velem elégedve, mint azelőtt; hanem igazán, ön olyan jó hozzám, Pickwick úr, hogy ennyire törődik az én elhagyatottságommal.
'Ah, to be sure,' said Mr. Pickwick; 'I never thought of that. When I am in town, you'll always have somebody to sit with you. To be sure, so you will.'- Ó, biztosíthatom - mondta Pickwick úr -, hogy erre nem is gondoltam. De ezentúl majd, ha Londonban leszek, legalább mindig lesz valakije, aki mulattatja. Annyi bizonyos.
'I am sure I ought to be a very happy woman,' said Mrs. Bardell.- Annyi bizonyos, hogy nagyon boldog asszony lesz belőlem - mondta Bardellné asszonyság.
'And your little boy--' said Mr. Pickwick.- És kisfiának is... - folytatta Pickwick úr.
'Bless his heart!' interposed Mrs. Bardell, with a maternal sob.- A drága lelkemnek! - vágott közbe Bardellné egy anyai sóhajjal.
'He, too, will have a companion,' resumed Mr. Pickwick, 'a lively one, who'll teach him, I'll be bound, more tricks in a week than he would ever learn in a year.' And Mr. Pickwick smiled placidly.- Neki is lesz pajtása - folytatta Pickwick úr -, méghozzá nagyon jókedvű pajtása, aki fogadni mernék, egy hét alatt több mókára tanítja majd meg, mint amennyit egy esztendő alatt tanult volna - mondotta Pickwick úr, higgadtan mosolyogva.
'Oh, you dear--' said Mrs. Bardell.- Ó, maga drága, aranyos... - mondta Bardellné asszonyság.
Mr. Pickwick started.Pickwick úr hátrahőkölt.
'Oh, you kind, good, playful dear,' said Mrs. Bardell; and without more ado, she rose from her chair, and flung her arms round Mr. Pickwick's neck, with a cataract of tears and a chorus of sobs.- Ó, maga édes, kedves, hamis ember - mondta Bardellné asszonyság, és minden teketória nélkül felpattant a helyéről, s könnyek zápora és zokogások özöne közepette Pickwick úr nyakába borult.
'Bless my soul,' cried the astonished Mr. Pickwick; 'Mrs. Bardell, my good woman--dear me, what a situation--pray consider.--Mrs. Bardell, don't--if anybody should come--'- Irgalmas egek! - kiáltotta Pickwick úr hüledezve. - Bardellné, édes jó asszonyom... Úristen, micsoda helyzet... Szedje össze magát, könyörgök... Mire való ez, Bardellné... Még ránk nyit valaki...
'Oh, let them come,' exclaimed Mrs. Bardell frantically; 'I'll never leave you --dear, kind, good soul;' and, with these words, Mrs. Bardell clung the tighter.- Ó, csak hadd nyisson! - kiáltott fel Bardellné szilaj hévvel. - Sohasem hagyom el magát... Drága, édes, jóságos lélek... - S Bardellné ezekkel a szavakkal még szorosabban átkarolta Pickwick urat.
'Mercy upon me,' said Mr. Pickwick, struggling violently, 'I hear somebody coming up the stairs. Don't, don't, there's a good creature, don't.' But entreaty and remonstrance were alike unavailing; for Mrs. Bardell had fainted in Mr. Pickwick's arms; and before he could gain time to deposit her on a chair, Master Bardell entered the room, ushering in Mr. Tupman, Mr. Winkle, and Mr. Snodgrass.- Kegyelem, kegyelem! - mondta Pickwick úr, és nagy erőlködéssel próbált kiszabadulni. - Valaki jön fel a lépcsőn, hallom. Bocsásson, bocsásson szabadon, kérem, hiszen maga jó asszony, engedjen el. - De se kérésnek, se könyörgésnek, se tiltakozásnak nem volt itt foga­natja, mert Bardellné Pickwick úr karjaiba ájult, s mielőtt még le tudta volna ültetni őt valahová, betoppant a szobába Bardell úrfi és betessékelte Tupman, Winkle és Snodgrass urakat.
Mr. Pickwick was struck motionless and speechless. He stood with his lovely burden in his arms, gazing vacantly on the countenances of his friends, without the slightest attempt at recognition or explanation. They, in their turn, stared at him; and Master Bardell, in his turn, stared at everybody.Pickwick úr megdermedt és megnémult. Ott állt, az édes teherrel karjaiban, s üres tekintettel bámult barátaira anélkül, hogy még csak eszébe is jutott volna üdvözölni őket vagy megmagyarázni a helyzetet. A pickwickisták viszont nagy szemeket meresztettek rá, Bardell úrfi pedig nagy szemeket meresztett valamennyiükre.
The astonishment of the Pickwickians was so absorbing, and the perplexity of Mr. Pickwick was so extreme, that they might have remained in exactly the same relative situations until the suspended animation of the lady was restored, had it not been for a most beautiful and touching expression of filial affection on the part of her youthful son. Clad in a tight suit of corduroy, spangled with brass buttons of a very considerable size, he at first stood at the door astounded and uncertain; but by degrees, the impression that his mother must have suffered some personal damage pervaded his partially developed mind, and considering Mr. Pickwick as the aggressor, he set up an appalling and semi- earthly kind of howling, and butting forward with his head, commenced assailing that immortal gentleman about the back and legs, with such blows and pinches as the strength of his arm, and the violence of his excitement, allowed.A klubtagok elképedése olyan észbontó, Pickwick úr zavara olyan bénító volt, hogy mind­nyájan megmaradtak volna ebben a helyzetben, amíg csak vissza nem nyeri eszméletét az asszonyság, ha serdülő fiacskájából szép és megható módon ki nem tör a gyermeki szeretet. Ez a gyermek, aki testhez álló, bordás bársony ruhát viselt, öklömnyi rézgombokkal, eleinte zavarodottan és tanácstalanul állt a küszöbön, de félig éretlen kis elméje lassanként felfogta, hogy anyjának nyilván valami személyes bántódása esett és minthogy ennek okát Pickwick úrban látta, csipdesni és csapkodni kezdte a halhatatlan férfi hátát és lábát, amennyire csak karja erejéből és indulatos haragjától kitelt.
'Take this little villain away,' said the agonised Mr. Pickwick, 'he's mad.'- Lökjétek ki ezt a kis haszontalant! - mondta a kétségbeesett Pickwick úr. - Elment az esze.
'What is the matter?' said the three tongue-tied Pickwickians.- Mi történt? - kérdezte a három elképedt pickwickista.
'I don't know,' replied Mr. Pickwick pettishly. 'Take away the boy.' (Here Mr. Winkle carried the interesting boy, screaming and struggling, to the farther end of the apartment.) 'Now help me, lead this woman downstairs.'- Tudom is én - felelte Pickwick úr mérgesen. - Vigyék innen ezt a fiút. - Winkle úr el is cipelte a szoba másik végébe a rikoltozó és rúgkapáló finom csemetét. - No, segítsenek hát lekísérni az asszonyságot.
'Oh, I am better now,' said Mrs. Bardell faintly.- Ó, már jobban vagyok - mondta Bardellné gyönge hangon.
'Let me lead you downstairs,' said the ever-gallant Mr. Tupman.- Engedje meg, hogy fölajánljam a karomat - mondta az örökké lovagias Tupman úr.
'Thank you, sir--thank you;' exclaimed Mrs. Bardell hysterically. And downstairs she was led accordingly, accompanied by her affectionate son.- Köszönöm, uram... köszönöm - kiáltotta Bardellné hisztérikus izgalommal. Ennélfogva le is vezették a lépcsőn, szerető fia pedig követte.
'I cannot conceive,' said Mr. Pickwick when his friend returned--'I cannot conceive what has been the matter with that woman. I had merely announced to her my intention of keeping a man-servant, when she fell into the extraordinary paroxysm in which you found her. Very extraordinary thing.'- Meg nem foghatom - mondta Pickwick úr, amikor barátai visszatértek -, meg nem foghatom, hogy mi lelte ezt az asszonyt. Nem mondtam én neki egyebet, csak azt, hogy fel akarok fogadni egy inast, s ettől esett ilyen különös önkívületbe, ahogy az imént látták. Roppant furcsa dolog.
'Very,' said his three friends.- Roppant furcsa - mondta a három jó barát.
'Placed me in such an extremely awkward situation,' continued Mr. Pickwick.- Szörnyű visszás helyzetbe hozott - folytatta Pickwick úr.
'Very,' was the reply of his followers, as they coughed slightly, and looked dubiously at each other.- Az már igaz - így hangzott a tanítványok válasza, miközben halkan köhécseltek és nagyon tamáskodó pillantásokat vetettek egymásra.
This behaviour was not lost upon Mr. Pickwick. He remarked their incredulity. They evidently suspected him.Ez a viselkedés nem kerülte el Pickwick úr figyelmét. Észrevette hitetlenségüket. Nyilvánvaló volt, hogy gyanúba fogták.
'There is a man in the passage now,' said Mr. Tupman.- Egy ember vár kint a folyosón - mondta Tupman úr.
'It's the man I spoke to you about,' said Mr. Pickwick; 'I sent for him to the Borough this morning. Have the goodness to call him up, Snodgrass.'- Biztosan az az inas, akiről beszéltem - mondta Pickwick úr. - Érte küldtem ma reggel a Borough-ba. Snodgrass, legyen olyan jó, hívja be.
Mr. Snodgrass did as he was desired; and Mr. Samuel Weller forthwith presented himself.Snodgrass úr eleget tett a kérésnek és Samuel Weller úr nyomban be is állított a szobába.
'Oh--you remember me, I suppose?' said Mr. Pickwick.- Ó... emlékszik rám, ugye? - mondta Pickwick úr.
'I should think so,' replied Sam, with a patronising wink. 'Queer start that 'ere, but he was one too many for you, warn't he? Up to snuff and a pinch or two over--eh?'- Hogyne emlékeznék - mondta Sam, egy jóakaratú kacsintással. - Fura kis hajsza volt, de hát kifogott magukon, értette a csíziót... igaz-e?
'Never mind that matter now,' said Mr. Pickwick hastily; 'I want to speak to you about something else. Sit down.'- Hagyjuk ezt most - szakította félbe Pickwick úr sietve. - Másról szeretnék beszélni magával. Üljön le.
'Thank'ee, sir,' said Sam. And down he sat without further bidding, having previously deposited his old white hat on the landing outside the door. ''Tain't a wery good 'un to look at,' said Sam, 'but it's an astonishin' 'un to wear; and afore the brim went, it was a wery handsome tile. Hows'ever it's lighter without it, that's one thing, and every hole lets in some air, that's another --wentilation gossamer I calls it.' On the delivery of this sentiment, Mr. Weller smiled agreeably upon the assembled Pickwickians.- Köszönöm, uram - mondta Sam, és minden további biztatás nélkül helyet foglalt, miután kiakasztotta ócska fehér kalapját az ajtó elé. - Bizony már nem nagyon szép kalap, de éppen az én fejemre való és nagyon csinosan festett, amíg a karimája le nem szakadt - magyarázta Sam. - A karima nélkül viszont sokkal könnyebb és ez is valami, s minden lyukon keresztül jön egy kis levegő, ami szintén ér valamit... nem árt a jó szellőztetés, szoktam mondani. - Miután előadta ezt a felfogását, Samuel Weller úr nyájasan rámosolygott az egybegyűlt pickwickistákra.
'Now with regard to the matter on which I, with the concurrence of these gentlemen, sent for you,' said Mr. Pickwick.- De most már térjünk a tárgyra, amiért ma reggel magáért küldtem - mondta Pickwick úr.
'That's the pint, sir,' interposed Sam; 'out vith it, as the father said to his child, when he swallowed a farden.'- Ez az, uram - szólt közbe Sam -, csak ki vele, mint az egyszeri apa mondta a fiának, amikor az lenyelte a krajcárt.
'We want to know, in the first place,' said Mr. Pickwick, 'whether you have any reason to be discontented with your present situation.'- Először is azt szeretném tudni - mondta Pickwick úr -, hogy meg van-e elégedve a mostani helyével?
'Afore I answers that 'ere question, gen'l'm'n,' replied Mr. Weller, 'I should like to know, in the first place, whether you're a-goin' to purwide me with a better?'- Mielőtt erre megfelelnék, uram - mondta Samuel Weller úr -, először is azt szeretném tudni, hogy vajon tudnak-e szerezni nekem valami jobb helyet?
A sunbeam of placid benevolence played on Mr. Pickwick's features as he said,A csöndes jóindulat halvány mosolya csillant meg Pickwick úr arcán, amikor így szólt:
'I have half made up my mind to engage you myself.'- Félig-meddig már elhatároztam, hogy én fogadom szolgálatomba.
'Have you, though?' said Sam.- Csakugyan? - mondta Sam.
Mr. Pickwick nodded in the affirmative.Pickwick úr helybenhagyólag bólintott.
'Wages?' inquired Sam.- Fizetség? - kérdezte Sam.
'Twelve pounds a year,' replied Mr. Pickwick.- Évi tizenkét font - felelte Pickwick úr.
'Clothes?'- Ruházat?
'Two suits.'- Két rend ruha.
'Work?'- Munka?
'To attend upon me; and travel about with me and these gentlemen here.'- Engem fog kiszolgálni és utazásainkon, az urakkal együtt, elkísér majd bennünket.
'Take the bill down,' said Sam emphatically. 'I'm let to a single gentleman, and the terms is agreed upon.'- Áll az alku, uram - jelentette ki Sam erélyes hangon. - Elszegődtem egy magányos úrhoz és a föltételekre nézve megegyeztünk.
'You accept the situation?' inquired Mr. Pickwick.- Szóval elfogadja az állást? - kérdezte Pickwick úr.
'Cert'nly,' replied Sam. 'If the clothes fits me half as well as the place, they'll do.'- De még mennyire - felelte Sam. - És ha a ruhák csak félannyira is úgy rám illenek majd, mint a helyem, hát akkor nem lesz semmi baj.
'You can get a character of course?' said Mr. Pickwick.- Bizonyítványt persze hozhat - mondta Pickwick úr.
'Ask the landlady o' the White Hart about that, Sir,' replied Sam.- Erre nézve tessék tudakozódni a Fehér Szarvas fogadósnéjánál - felelte Sam.
'Can you come this evening?'- Beállhat már ma este?
'I'll get into the clothes this minute, if they're here,' said Sam, with great alacrity.- Akár ebben a minutában felvehetném a libériát, ha itt volna - mondta Sam jókedvűen.
'Call at eight this evening,' said Mr. Pickwick; 'and if the inquiries are satisfactory, they shall be provided.'- Jöjjön el ma este nyolc órakor - mondta Pickwick úr -, és ha az értesüléseim kedvezőek lesznek, majd gondoskodom ruháról.
With the single exception of one amiable indiscretion, in which an assistant housemaid had equally participated, the history of Mr. Weller's conduct was so very blameless, that Mr. Pickwick felt fully justified in closing the engagement that very evening. With the promptness and energy which characterised not only the public proceedings, but all the private actions of this extraordinary man, he at once led his new attendant to one of those convenient emporiums where gentlemen's new and second- hand clothes are provided, and the troublesome and inconvenient formality of measurement dispensed with; and before night had closed in, Mr. Weller was furnished with a grey coat with the P. C. button, a black hat with a cockade to it, a pink striped waistcoat, light breeches and gaiters, and a variety of other necessaries, too numerous to recapitulate.Egyetlen megbocsátható kis ballépését leszámítva, amelyben vele egyformán osztozott egy kézilány, Weller úr előélete annyira feddhetetlennek bizonyult, hogy Pickwick úr még aznap este bízvást szolgálatába fogadhatta. Azzal a gyorsasággal és eréllyel, melyet ez a rendkívüli ember nemcsak nyilvános cselekedeteiben, de összes magánügyeiben is tanúsított, új inasát rögtön elvitte egy olyan boltba, ahol vadonatúj és uraságoktól levetett férfiruhák kaphatók, s ahol az embert megkímélik a mértékvétel kényelmetlen és kellemetlen zaklatásától; és mielőtt még leszállt az éjszaka, Weller úr egy szép szürke kabátban feszített, a P. K. betűs gom­bok­kal, fekete kokárdás kalappal, vöröscsíkos mellényben, világos térdnadrágban és lábszár­védőben és ehhez járult még sokféle egyéb szükséges holmi, amelyeket felsorolni nagyon hosszadalmas volna.
'Well,' said that suddenly-transformed individual, as he took his seat on the outside of the Eatanswill coach next morning; 'I wonder whether I'm meant to be a footman, or a groom, or a gamekeeper, or a seedsman. I looks like a sort of compo of every one on 'em. Never mind; there's a change of air, plenty to see, and little to do; and all this suits my complaint uncommon; so long life to the Pickvicks, says I!'- Mármost - mondta az átalakult külsejű újdonsült, amikor másnap reggel elfoglalta a helyét az eatanswilli postakocsi tetején -, mármost csak azt szeretném tudni, hogy inas vagyok-e vagy lovász vagy vadőr vagy pedig szántóvető. Úgy festek, mint egy vegyes felvágott mind a négy féléből. No de sebaj; lesz részem egy kis levegőváltozásban, sok-sok látnivalóban, kevés tennivalóban, és ez nem kis mértékben a kedvemre való. Így hát csak azt kiálthatom, hogy sokáig éljenek a pickwickisták!
CHAPTER XIII SOME ACCOUNT OF EATANSWILL; OF THE STATE OF PARTIES THEREIN; AND OF THE ELECTION OF A MEMBER TO SERVE IN PARLIAMENT FOR THAT ANCIENT, LOYAL, AND PATRIOTIC BOROUGHTIZENHARMADIK FEJEZET: Egy kis beszámoló Eatanswillről és az odavaló pártok küzdelmeiről; meg egy képviselő-választásról ebben az ősi, hűséges és hazafias kerületben
We will frankly acknowledge that, up to the period of our being first immersed in the voluminous papers of the Pickwick Club, we had never heard of Eatanswill; we will with equal candour admit that we have in vain searched for proof of the actual existence of such a place at the present day. Knowing the deep reliance to be placed on every note and statement of Mr. Pickwick's, and not presuming to set up our recollection against the recorded declarations of that great man, we have consulted every authority, bearing upon the subject, to which we could possibly refer. We have traced every name in schedules A and B, without meeting with that of Eatanswill; we have minutely examined every corner of the pocket county maps issued for the benefit of society by our distinguished publishers, and the same result has attended our investigation. We are therefore led to believe that Mr. Pickwick, with that anxious desire to abstain from giving offence to any, and with those delicate feelings for which all who knew him well know he was so eminently remarkable, purposely substituted a fictitious designation, for the real name of the place in which his observations were made. We are confirmed in this belief by a little circumstance, apparently slight and trivial in itself, but when considered in this point of view, not undeserving of notice. In Mr. Pickwick's note-book, we can just trace an entry of the fact, that the places of himself and followers were booked by the Norwich coach; but this entry was afterwards lined through, as if for the purpose of concealing even the direction in which the borough is situated. We will not, therefore, hazard a guess upon the subject, but will at once proceed with this history, content with the materials which its characters have provided for us.Őszintén be kell vallanunk, hogy addig az időig, amikor először merültünk bele a Pickwick Klub terjedelmes irataiba, Eatanswillnek soha hírét sem hallottuk; hasonló nyíltan beösmer­jük, hogy mind a mai napig hiába iparkodtunk bizonyosságot szerezni afelől, hogy van-e egyáltalában ilyen nevű helység az országban. Tudatában lévén, hogy milyen nagyfokú bizalommal kell lennünk Pickwick úr minden egyes feljegyzése és kijelentése iránt, eszünk ágában sem lehetett szembeszögezni saját kutatásunkat e nagy ember jegyzőkönyvileg hitele­sített adataival, kérdést intéztünk tehát a tárgyra vonatkozólag minden szaktekintélyhez, akihez módunkban állott fordulni. Sorra vettünk minden helységnevet az A és B betűk alatt anélkül, hogy Eatanswillre ráakadtunk volna. Apróra megvizsgáltuk az Országos Zsebtérkép minden egyes szögletét, valamennyi megyei részletes térképet, melyeket legkiválóbb kiadóink bocsátottak közre a nyilvánosság számára, de kutatásaink nem jártak eredménnyel itt sem. Ennélfogva hajlandók vagyunk azt hinni, hogy Pickwick úr, abbeli buzgó törekvésében, hogy senkit meg ne bántson, továbbá gyöngéd tapintatosságánál fogva, mellyel különösen kitűnt mindazok szemében, akik őt jól ismerték, szándékosan költött névvel helyettesítette annak a választókerületnek az igazi nevét, ahol megfigyeléseit tette. Megerősíti ezt a föltevésünket egy csekély kis körülmény, mely magában véve látszólag jelentéktelen és semmitmondó, de ebből a szempontból nézve mégis említésre méltó. Pickwick úr jegyzőkönyvében ugyanis határo­zottan nyomát találtuk egy bejegyzésnek, mely szerint ő maga és tanítványai jegyet váltottak a norwichi postakocsira; de ezt a bejegyzést utóbb keresztülhúzták, mintha még az irányt is el akarták volna titkolni, amerre ez a választókerület fekszik. Ezért hát nem is óhajtunk e tárgyra nézve további találgatásokba bocsátkozni, hanem kitérés nélkül folytatjuk elbeszélésünket és beérjük azzal az anyaggal, melyet maguk a szereplő személyek nyújtanak nekünk.
It appears, then, that the Eatanswill people, like the people of many other small towns, considered themselves of the utmost and most mighty importance, and that every man in Eatanswill, conscious of the weight that attached to his example, felt himself bound to unite, heart and soul, with one of the two great parties that divided the town--the Blues and the Buffs. Now the Blues lost no opportunity of opposing the Buffs, and the Buffs lost no opportunity of opposing the Blues; and the consequence was, that whenever the Buffs and Blues met together at public meeting, town-hall, fair, or market, disputes and high words arose between them. With these dissensions it is almost superfluous to say that everything in Eatanswill was made a party question. If the Buffs proposed to new skylight the market-place, the Blues got up public meetings, and denounced the proceeding; if the Blues proposed the erection of an additional pump in the High Street, the Buffs rose as one man and stood aghast at the enormity. There were Blue shops and Buff shops, Blue inns and Buff inns--there was a Blue aisle and a Buff aisle in the very church itself.Egyszóval, úgy látszik, hogy Eatanswill lakossága, mint sok más kisvárosi lakosság, túlontúl el van telve saját fontosságával, és annak tudatában, hogy példája milyen sokat nyom a latban, minden egyes eatanswilli polgár kötelességének érezte, hogy szívvel-lélekkel csatlakozzék a két nagy párt valamelyikéhez, melyek a várost kettészakították: - a kékekhez vagy a sárgák­hoz. A kékek egyetlen alkalmat sem szalasztottak el, hogy szembeszállhassanak a sárgákkal, és a sárgák egyetlen alkalmat sem szalasztottak el, hogy szembeszálljanak a kékekkel; aminek az volt az eredménye, hogy valahányszor a kékek és sárgák nyilvános gyűléseken, a város­há­zán, a piacon vagy a vásáron összekerültek, szóváltás és gyalázkodás lett a vége. Ilyen szét­húzás mellett szinte fölösleges megemlíteni, hogy Eatanswillben minden ügyből pártkérdést csináltak. Ha a sárgák a piacteret lámpavilágítással akarták ellátni, a kékek nyilvános gyűlést tartottak és lebecsmérelték a tervet; ha a kékek egy új kút ásását indítványozták a főutcában, a sárgák egy emberként szálltak szembe velük és megborzadva tiltakoztak a merénylet ellen. Voltak kék boltok és sárga boltok, kék vendégfogadók és sárga vendégfogadók; sőt, még a templomban is voltak kék padsorok és sárga padsorok.
Of course it was essentially and indispensably necessary that each of these powerful parties should have its chosen organ and representative: and, accordingly, there were two newspapers in the town--the Eatanswill GAZETTE and the Eatanswill INDEPENDENT; the former advocating Blue principles, and the latter conducted on grounds decidedly Buff. Fine newspapers they were. Such leading articles, and such spirited attacks!--'Our worthless contemporary, the GAZETTE'--'That disgraceful and dastardly journal, the INDEPENDENT'--'That false and scurrilous print, the INDEPENDENT'-- 'That vile and slanderous calumniator, the GAZETTE;' these, and other spirit-stirring denunciations, were strewn plentifully over the columns of each, in every number, and excited feelings of the most intense delight and indignation in the bosoms of the townspeople.Természetesen okvetlenül és elkerülhetetlenül szükséges volt, hogy ez a két hatalmas párt külön-külön saját sajtóorgánummal rendelkezzék: ennélfogva a városban két hírlap jelent meg - az Eatanswilli Közlöny és az Eatanswilli Függetlenség; előbbi a kékek elveit képviselte, utóbbi határozottan sárga alapon volt szerkesztve. Nagyszerű újságok voltak. Micsoda vezér­cikkek és milyen tüzes támadások! - „Hitvány laptársunk, a Közlöny...” - „A Függetlenség, ez a gyalázatos és gyáva lelkű újság...” - „A Függetlenség, ez a hazug és aljas nyomdatermék...” - „A Közlöny, ez a becstelen és nyomorult rágalmazó...” - ilyen és ehhez hasonló felemelő nyilatkozatok jelentek meg sűrűn mind a két lap hasábjain, minden egyes számban és a legnagyobb gyönyörűséget, illetve a legnagyobb felháborodást keltették a város lakói közt.
Mr. Pickwick, with his usual foresight and sagacity, had chosen a peculiarly desirable moment for his visit to the borough. Never was such a contest known. The Honourable Samuel Slumkey, of Slumkey Hall, was the Blue candidate; and Horatio Fizkin, Esq., of Fizkin Lodge, near Eatanswill, had been prevailed upon by his friends to stand forward on the Buff interest. The GAZETTE warned the electors of Eatanswill that the eyes not only of England, but of the whole civilised world, were upon them; and the INDEPENDENT imperatively demanded to know, whether the constituency of Eatanswill were the grand fellows they had always taken them for, or base and servile tools, undeserving alike of the name of Englishmen and the blessings of freedom. Never had such a commotion agitated the town before.Pickwick úr, az ő szokásos előrelátásával és bölcsességével, rendkívül kedvező időpontot szemelt ki a kerület megtekintésére. Ilyen küzdelemre ott még soha nem emlékeztek. A kékek jelöltje az igen tisztelt Samuel Slumkey úr (Slumkey Hall) volt és Horatio Fizkin úr (Fizkin Lodge, Eatanswill mellett) lépett föl vele szemben, barátainak unszolására, mint a sárga érdekek harcosa. A Közlöny figyelmeztette az eatanswilli választókat arra, hogy nemcsak Angliának, hanem az egész civilizált világnak a szeme rajtuk függ; a Függetlenség viszont követelő hangon tudakolta, hogy vajon az eatanswilli választópolgárok valóban olyan nagy­szerű legények-e, ahogy hírlik, avagy aljas és szolgalelkű bérencek, akik egyaránt méltatlanok az angol ember nevére és a szabadság áldásaira. A város még soha nem élt át ilyen izgalmakat.
It was late in the evening when Mr. Pickwick and his companions, assisted by Sam, dismounted from the roof of the Eatanswill coach. Large blue silk flags were flying from the windows of the Town Arms Inn, and bills were posted in every sash, intimating, in gigantic letters, that the Honourable Samuel Slumkey's committee sat there daily. A crowd of idlers were assembled in the road, looking at a hoarse man in the balcony, who was apparently talking himself very red in the face in Mr. Slumkey's behalf; but the force and point of whose arguments were somewhat impaired by the perpetual beating of four large drums which Mr. Fizkin's committee had stationed at the street corner. There was a busy little man beside him, though, who took off his hat at intervals and motioned to the people to cheer, which they regularly did, most enthusiastically; and as the red- faced gentleman went on talking till he was redder in the face than ever, it seemed to answer his purpose quite as well as if anybody had heard him.Késő este volt, amikor Pickwick úr és társai, Sam kíséretében, leszálltak az eatanswilli postakocsi tetejéről. Nagy, kék selyemzászlók lobogtak a város címeréről elnevezett fogadó ablakaiban és minden utcai ablaktábla tele volt ragasztva plakátokkal, melyek óriási betűkkel hirdették, hogy az igen tisztelt Samuel Slumkey úr bizottsága naponta ott tanyázik. Egy sereg kíváncsiskodó verődött össze az utcában, s egy rekedt embert bámultak, aki az erkélyen állt, s akinek Slumkey úr érdekében már egészen kivörösödött az arca; érvelésének a súlyát és erejét azonban némiképp gyöngítette az a szakadatlanul pergő négy nagy dob, amelyet Fizkin úr bizottsága helyezett el az utcasarkon. A vörös képű mellett egy fürge kis ember állt, aki időnként levette a kalapját és éljenzésre tüzelte a népet; a nép ezt rendesen meg is cselekedte, harsogó lelkesedéssel; és minthogy a vörös képű úriember a sok beszédtől még jobban kivörösödött, mint eddig, úgy látszik, éppúgy elérte a célját, mint ha mindenki hallotta volna, amit beszél.
The Pickwickians had no sooner dismounted than they were surrounded by a branch mob of the honest and independent, who forthwith set up three deafening cheers, which being responded to by the main body (for it's not at all necessary for a crowd to know what they are cheering about), swelled into a tremendous roar of triumph, which stopped even the red-faced man in the balcony.Alig szálltak le a pickwickisták a kocsiról, máris körülfogta őket egy csomó derék és független polgár, akik rögtön megeresztettek három harsogó éljent, melyet átvett az egész sokfejű nép (mert a tömegnek egyáltalán nem szükséges tudnia, hogy miért éljenez), s a harsogásuk végül olyan dörgő diadalordítássá dagadt, hogy még a vörös képű úriembert is elnémította az erkélyen.
'Hurrah!' shouted the mob, in conclusion.- Éljen! - fejezte be a tömeg az ordítozást.
'One cheer more,' screamed the little fugleman in the balcony, and out shouted the mob again, as if lungs were cast-iron, with steel works.- Még egy éljent! - kiáltotta a kis fürge főkolompos az erkélyen, s a tömeg megint ordítani kezdett, mintha a tüdeje öntött vasból volna, acélrugóval.
'Slumkey for ever!' roared the honest and independent.- Éljen Slumkey! - kiáltozták a derék és független érzelmű polgárok.
'Slumkey for ever!' echoed Mr. Pickwick, taking off his hat.- Éljen Slumkey! - visszhangozta Pickwick úr, megemelve a kalapját.
'No Fizkin!' roared the crowd.- Nem kell Fizkin! - zúgta a tömeg.
'Certainly not!' shouted Mr. Pickwick.- Le vele! - kiáltotta Pickwick úr.
'Hurrah!' And then there was another roaring, like that of a whole menagerie when the elephant has rung the bell for the cold meat.- Hurrá! - és erre megint olyan ordítozás támadt, mint valami nagy állatkertben, mikor az elefánt az etetéshez csönget.
'Who is Slumkey?'whispered Mr. Tupman.- Ki az a Slumkey? - kérdezte súgva Tupman úr.
'I don't know,' replied Mr. Pickwick, in the same tone. 'Hush. Don't ask any questions. It's always best on these occasions to do what the mob do.'- Tudom is én - felelte Pickwick úr, szintén suttogva. - Pszt! Ne kérdezzen tőlem semmit. Ilyenkor mindig legjobb azt csinálni, amit a tömeg csinál.
'But suppose there are two mobs?' suggested Mr. Snodgrass.- De mit tegyünk, ha két tömeg van? - vetette fel Snodgrass úr.
'Shout with the largest,' replied Mr. Pickwick.- Akkor a nagyobbik tömeggel kell együtt kiabálni - felelte Pickwick úr.
Volumes could not have said more.Kötetek sem mondhattak volna többet.
They entered the house, the crowd opening right and left to let them pass, and cheering vociferously. The first object of consideration was to secure quarters for the night.Beléptek a házba, a tömeg jobbról és balról utat nyitott nekik és torkaszakadtából éljenzett. Mindenekelőtt éjszakai szállásról kellett gondoskodniuk.
'Can we have beds here?' inquired Mr. Pickwick, summoning the waiter.- Kaphatunk-e szállást maguknál? - kérdezte Pickwick úr, odaszólítván a pincért.
'Don't know, Sir,' replied the man; 'afraid we're full, sir--I'll inquire, Sir.' Away he went for that purpose, and presently returned, to ask whether the gentleman were 'Blue.'- Nem tudom, kérem - felelte a pincér -, attól félek, hogy tele vagyunk, uram... majd utána­nézek, kérem. - S azzal el is távozott, de nyomban visszajött megkérdezni, hogy vajon az urak „kékek”-e?
As neither Mr. Pickwick nor his companions took any vital interest in the cause of either candidate, the question was rather a difficult one to answer. In this dilemma Mr. Pickwick bethought himself of his new friend, Mr. Perker.Minthogy sem Pickwick urat, sem útitársait nem fűzte semmiféle, életbevágó érdekük egyik jelölthöz sem, a kérdés meglehetősen fogas volt nekik. A nagy dilemmában Pickwick úrnak eszébe jutott új ismerőse, Perker úr.
'Do you know a gentleman of the name of Perker?' inquired Mr. Pickwick.- Ismer-e egy Perker nevű urat? - kérdezte Pickwick úr.
'Certainly, Sir; Honourable Mr. Samuel Slumkey's agent.'- Hogyne ismernék, kérem - felelte a pincér. - Perker úr az igen tisztelt Samuel Slumkey úr főkortese.
'He is Blue, I think?'- Azt hiszem, hogy Perker úr kék, ugye?
'Oh, yes, Sir.'- Ó, igen, uram.
'Then WE are Blue,' said Mr. Pickwick; but observing that the man looked rather doubtful at this accommodating announcement, he gave him his card, and desired him to present it to Mr. Perker forthwith, if he should happen to be in the house. The waiter retired; and reappearing almost immediately with a request that Mr. Pickwick would follow him, led the way to a large room on the first floor, where, seated at a long table covered with books and papers, was Mr. Perker.- Akkor mi is kékek vagyunk - mondta Pickwick úr; de látván, hogy a pincér elég hitetlen arccal fogadja ezt az alkalmazkodó kijelentést, odaadta neki a névjegyét azzal a kéréssel, hogy vigye be rögtön Perker úrhoz, ha az ügyvéd történetesen éppen a házban van. A pincér eltávozott; és szinte azon nyomban megint visszajött, s arra kérte Pickwick urat, hogy kövesse. Az első emeleten benyitottak egy nagy szobába, ahol Perker úr egy könyvekkel és írásokkal megrakott hosszú asztal mellett ült.
'Ah--ah, my dear Sir,' said the little man, advancing to meet him; 'very happy to see you, my dear Sir, very. Pray sit down. So you have carried your intention into effect. You have come down here to see an election--eh?'- Ó... ó, kedves jó uram - mondta a kis ember, elébe menve. - Igazán nagyon örülök, édes uram, hogy láthatom. Foglaljon helyet, kérem, így hát csakugyan megvalósította szándékát. Azért jött le, hogy jelen legyen a választásokon... ugyebár?
Mr. Pickwick replied in the affirmative.Pickwick úr helybenhagyólag bólintott.
'Spirited contest, my dear sir,' said the little man.- Heves küzdelem, édes uram - mondta a kis ember.
'I'm delighted to hear it,' said Mr. Pickwick, rubbing his hands. 'I like to see sturdy patriotism, on whatever side it is called forth--and so it's a spirited contest?'- Ezt örömmel hallom - mondta Pickwick úr a tenyerét dörzsölve. - Nagyon szeretem látni a lelkes hazafiasságot, bármelyik párt harcol is érte... Hát szóval heves lesz a küzdelem?
'Oh, yes,' said the little man, 'very much so indeed. We have opened all the public-houses in the place, and left our adversary nothing but the beer-shops-masterly stroke of policy that, my dear Sir, eh?' The little man smiled complacently, and took a large pinch of snuff.- Ó, igen - felelte a kis ember -, nagyon heves lesz, mondhatom. A mi pártunk lefoglalta a község valamennyi vendégfogadóját és csak a kocsmákat hagyta meg az ellenpártnak... Remek politikai mesterfogás, nemde, édes uram? - És a kis ember önelégülten mosolygott, s egy nagyot szippantott burnótszelencéjéből.
'And what are the probabilities as to the result of the contest?' inquired Mr. Pickwick.- S a küzdelemnek előreláthatólag mi lesz az eredménye? - kérdezte Pickwick úr.
'Why, doubtful, my dear Sir; rather doubtful as yet,' replied the little man. 'Fizkin's people have got three-and-thirty voters in the lock-up coach-house at the White Hart.'- Hát, nagyon kétséges, édes uram, egyelőre még nagyon kétséges - felelte a kis ember. - Fizkin emberei harminchárom szavazót bezárva tartanak a Fehér Szarvas kocsiszínjében.
'In the coach-house!' said Mr. Pickwick, considerably astonished by this second stroke of policy.- A kocsiszínben? - kérdezte Pickwick úr, fölöttébb elámulva ezen a második politikai mester­fogáson.
'They keep 'em locked up there till they want 'em,' resumed the little man. 'The effect of that is, you see, to prevent our getting at them; and even if we could, it would be of no use, for they keep them very drunk on purpose. Smart fellow Fizkin's agent--very smart fellow indeed.'- Bezárva tartják őket mindaddig, amíg szükségük nem lesz rájuk - folytatta a kis ember. - Amint láthatja, azt akarják ezzel elérni, hogy mi ne férhessünk hozzájuk; és még ha hozzájuk férnénk is, nem érnénk vele semmit, mert szándékosan leitatták őket. Fizkin kortese pompás fickó... igazán remek ember.
Mr. Pickwick stared, but said nothing.Pickwick úr nagyot nézett, de egyet sem szólt.
'We are pretty confident, though,' said Mr. Perker, sinking his voice almost to a whisper. 'We had a little tea-party here, last night--five-and-forty women, my dear sir--and gave every one of 'em a green parasol when she went away.'- De azért rendületlenül bízunk a dolgunkban - mondta Perker úr, majdnem suttogásra halkítva a hangját. - Tegnap este egy kis uzsonnát adtunk itt... negyvenöt asszony vett részt rajta, édes uram... s amikor hazamentek, mindegyikük kapott ajándékba egy zöld napernyőt.
'A parasol!' said Mr. Pickwick.- Napernyőt? - kérdezte Pickwick úr.
'Fact, my dear Sir, fact. Five-and-forty green parasols, at seven and sixpence a-piece. All women like finery--extraordinary the effect of those parasols. Secured all their husbands, and half their brothers--beats stockings, and flannel, and all that sort of thing hollow. My idea, my dear Sir, entirely. Hail, rain, or sunshine, you can't walk half a dozen yards up the street, without encountering half a dozen green parasols.'- Úgy van, édes uram, napernyőt. Negyvenöt zöld napernyőt, darabja hét shilling és hat penny. Minden asszony szereti a cicomát... a napernyők ragyogóan beváltak. Megszerezték nekünk az összes férjeket és bátyjaik felét... harisnya, flanell és az effajta holmi fabatkát sem ért volna. Az én eszmém volt, édes uram, magam találtam ki. Akár esik, akár süt a nap, ön ki sem teheti a lábát az utcára, hogy ne találkozzék egy csomó zöld napernyővel.
Here the little man indulged in a convulsion of mirth, which was only checked by the entrance of a third party.S azzal a kis ember görcsös kacagásban tört ki, melyet csak egy harmadik egyén belépése szakított félbe.
This was a tall, thin man, with a sandy-coloured head inclined to baldness, and a face in which solemn importance was blended with a look of unfathomable profundity. He was dressed in a long brown surtout, with a black cloth waistcoat, and drab trousers. A double eyeglass dangled at his waistcoat; and on his head he wore a very low-crowned hat with a broad brim. The new-comer was introduced to Mr. Pickwick as Mr. Pott, the editor of the Eatanswill GAZETTE. After a few preliminary remarks, Mr. Pott turned round to Mr. Pickwick, and said with solemnity--A jövevény hosszú, sovány ember volt, vörösesszőke haja már kopaszodott a feje búbján, s az ábrázata ünnepélyes fontoskodást, a tekintete pedig kifürkészhetetlen bölcsességet árult el. Hosszú, barna felöltőt viselt, fekete posztó mellényt és drapp nadrágot. Mellényén dupla szem­üveg fityegett, fején széles karimájú, nagyon lapos tetejű kalapot hordott. A jövevényt mint Pott urat, az Eatanswilli Közlöny főszerkesztőjét mutatták be Pickwick úrnak. Néhány udvariaskodó szó után Pott úr Pickwick úrhoz fordult és ünnepélyesen megkérdezte tőle:
'This contest excites great interest in the metropolis, sir?'- A fővárosban nagy érdeklődést kelt ez a választás, nemde, uram?
'I believe it does,' said Mr. Pickwick.- Igen, azt hiszem - mondta Pickwick úr.
'To which I have reason to know,' said Pott, looking towards Mr. Perker for corroboration--'to which I have reason to know that my article of last Saturday in some degree contributed.'- Okom van rá - mondta Pott úr, s a pillantása Perker felé fordult, hogy megerősítsék a kijelentését -, okom van rá feltételezni, hogy ebben a múlt szombati vezércikkemnek is van némi része.
'Not the least doubt of it,' said the little man.- Kétségtelenül - mondta a kis ember -, kétségtelenül.
'The press is a mighty engine, sir,' said Pott.- A sajtó félelmetes hatalom, uram - mondta Pott.
Mr. Pickwick yielded his fullest assent to the proposition.Pickwick úr a maga részéről teljesen hozzájárult a kijelentéshez.
'But I trust, sir,' said Pott, 'that I have never abused the enormous power I wield. I trust, sir, that I have never pointed the noble instrument which is placed in my hands, against the sacred bosom of private life, or the tender breast of individual reputation; I trust, sir, that I have devoted my energies to--to endeavours-- humble they may be, humble I know they are--to instil those principles of--which--are--'- De merem állítani, uram - mondta Pott -, hogy sohasem éltem vissza azzal az óriási hata­lom­mal, amely a kezemben van. Merem állítani, uram, hogy a nemes fegyvert, mely kezemben van letéve, sohasem szögeztem a magánélet szentsége vagy az egyéni jó hírnév érzékenysége ellen; merem állítani, uram, hogy minden erőmet olyan törekvéseknek szenteltem... olyan törekvéseknek... melyek talán szerények, tudom, szerények... de olyan törekvéseknek, hogy elültessem a lelkekben azokat a magasztos eszméket, amelyek... izé... amelyek...
Here the editor of the Eatanswill GAZETTE, appearing to ramble, Mr. Pickwick came to his relief, and said--Itt az Eatanswilli Közlöny főszerkesztője, úgy látszik, belegabalyodott a mondatába, Pickwick úr tehát a segítségére sietett és így szólt:
'Certainly.'- Kétségtelenül.
'And what, Sir,' said Pott--'what, Sir, let me ask you as an impartial man, is the state of the public mind in London, with reference to my contest with the INDEPENDENT?'- És engedje meg, uram - mondta Pott -, engedje meg uram, hogy mint pártatlan embertől, megkérdezzem öntől, hogy vélekedik a londoni közhangulat a Függetlenség-gel folytatott küzdelmünkről?
'Greatly excited, no doubt,' interposed Mr. Perker, with a look of slyness which was very likely accidental.- Kétségtelenül nagy izgalom uralkodik a fővárosban - szólt közbe Perker úr, ravasz pillantással, mely valószínűleg csupán véletlen volt.
'The contest,' said Pott, 'shall be prolonged so long as I have health and strength, and that portion of talent with which I am gifted. From that contest, Sir, although it may unsettle men's minds and excite their feelings, and render them incapable for the discharge of the everyday duties of ordinary life; from that contest, sir, I will never shrink, till I have set my heel upon the Eatanswill INDEPENDENT. I wish the people of London, and the people of this country to know, sir, that they may rely upon me --that I will not desert them, that I am resolved to stand by them, Sir, to the last.'- A küzdelem - mondta Pott - folyni fog mindaddig, amíg erőm, egészségem s az a kis tehetségem engedi, amely adatott nekem. Ettől a küzdelemtől, uram, nem fogok tágítani... habár fölkavarja az ember lelkét, és annyira kizökkent bennünket a sodrunkból, hogy képte­lenek vagyunk eleget tenni a polgári élet mindennapi kötelességeinek... ettől a küzdelemtől mégsem fogok tágítani, amíg nyakára nem hágtam az Eatanswilli Függetlenség-nek. A főváros lakossága és hazánk népe tudja meg, uram, hogy számíthat rám... hogy nem fogom őket cserbenhagyni, s hogy el vagyok szánva, uram, kitartani mellettük mindhalálig.
'Your conduct is most noble, Sir,' said Mr. Pickwick; and he grasped the hand of the magnanimous Pott.- Ön nagyon nemesen gondolkodik, uram - mondta Pickwick úr és megszorította a nagylelkű Pott kezét.
'You are, sir, I perceive, a man of sense and talent,' said Mr. Pott, almost breathless with the vehemence of his patriotic declaration. 'I am most happy, sir, to make the acquaintance of such a man.'- Amint látom, uram, önnek helyén van a szíve és az esze - jelentette ki Pott úr, szinte lihegve a nagy hévvel előadott hazafias nyilatkozattól. - Végtelenül boldog vagyok, uram, hogy megismerkedhettem egy ilyen emberrel.
'And I,' said Mr. Pickwick, 'feel deeply honoured by this expression of your opinion. Allow me, sir, to introduce you to my fellow-travellers, the other corresponding members of the club I am proud to have founded.'- Én pedig - mondta Pickwick úr - nagyon megtisztelve érzem magam, hogy ilyen véle­ménnyel van rólam. Engedje meg, uram, hogy bemutassam önt barátaimnak és útitársaimnak, akik szintén rendes tagjai a klubnak, melyet... és ezt büszkén mondhatom... én alapítottam.
'I shall be delighted,' said Mr. Pott.- Roppantul fogok örülni - mondta Pott úr.
Mr. Pickwick withdrew, and returning with his friends, presented them in due form to the editor of the Eatanswill GAZETTE.Pickwick úr kiment és a barátaival tért vissza. Illő módon bemutatta őket az Eatanswilli Közlöny szerkesztőjének.
'Now, my dear Pott,' said little Mr. Perker, 'the question is, what are we to do with our friends here?'- No mármost, kedves Pott uram - mondta a kis Perker úr -, az itt a kérdés, hogy mit csináljunk barátainkkal, hová tegyük őket?
'We can stop in this house, I suppose,' said Mr. Pickwick.- Talán megszállhatnánk itt, a fogadóban - mondta Pickwick úr.
'Not a spare bed in the house, my dear sir--not a single bed.'- Egyetlen szabad ágy sincs itt, édes uram... nincs egyetlen üres szoba sem.
'Extremely awkward,' said Mr. Pickwick.- Hát ez nagyon kellemetlen - mondta Pickwick úr.
'Very,' said his fellow-voyagers.- Nagyon kellemetlen - mondták útitársai.
'I have an idea upon this subject,' said Mr. Pott, 'which I think may be very successfully adopted. They have two beds at the Peacock, and I can boldly say, on behalf of Mrs. Pott, that she will be delighted to accommodate Mr. Pickwick and any one of his friends, if the other two gentlemen and their servant do not object to shifting, as they best can, at the Peacock.'- Volna egy ötletem - mondta Pott úr -, s azt hiszem, be fog válni. A Pávában van még két ágy és merem állítani, hogy ami a feleségemet illeti, a legnagyobb örömmel fogja vendégül látni Pickwick urat és valamelyik barátját, ha a másik két úr és az inas nem röstellik, hogy elhelyezkedjenek, ahogy tudnak, a Páva fogadóban.
After repeated pressings on the part of Mr. Pott, and repeated protestations on that of Mr. Pickwick that he could not think of incommoding or troubling his amiable wife, it was decided that it was the only feasible arrangement that could be made. So it WAS made; and after dinner together at the Town Arms, the friends separated, Mr. Tupman and Mr. Snodgrass repairing to the Peacock, and Mr. Pickwick and Mr. Winkle proceeding to the mansion of Mr. Pott; it having been previously arranged that they should all reassemble at the Town Arms in the morning, and accompany the Honourable Samuel Slumkey's procession to the place of nomination.Pott úr igyekezett mindenáron rábeszélni Pickwick urat, Pickwick úr viszont ismételten azzal védekezett, hogy nem veheti a lelkére, hogy Pott úr szeretetre méltó nejének alkalmatlanságot okozzon vagy a terhére váljon. A kérdés végül azon dőlt el, hogy ez volt az egyetlen lehetsé­ges megoldás, amely egyáltalán számba jöhetett. Meg is egyeztek hát; s miután valamennyien megebédeltek a Város Címeréhez címzett fogadóban, a jó barátok elbúcsúztak egymástól. Tupman úr és Snodgrass úr elindult a Páva felé, Pickwick úr és Winkle úr pedig Pott úr kas­télya felé vette útját; előzőleg még megállapodtak abban, hogy másnap reggel valamennyien a Város Címerében találkoznak s elkísérik az igen tisztelt Samuel Slumkey úr választóit a szavazás színhelyére.
Mr. Pott's domestic circle was limited to himself and his wife. All men whom mighty genius has raised to a proud eminence in the world, have usually some little weakness which appears the more conspicuous from the contrast it presents to their general character. If Mr. Pott had a weakness, it was, perhaps, that he was rather too submissive to the somewhat contemptuous control and sway of his wife. We do not feel justified in laying any particular stress upon the fact, because on the present occasion all Mrs. Pott's most winning ways were brought into requisition to receive the two gentlemen.Pott úr egész családi köre tulajdon személyére és kedves életpárjára szorítkozott. Minden nagy embernek, aki hatalmas lángelméjével fényes polcra emelkedett a világban, van valami kis gyöngéje, mely éppen kiválóságánál fogva csak annál kirívóbbnak tűnik fel. Ha Pott úrnak volt gyöngéje, talán az lehetett, hogy kissé nagyon is alávetette magát a felesége lekicsinylő zsarnokságának és parancsolgatásának. Ámbár nem érezzük magunkat följogosítva arra, hogy ezt a körülményt nagyon hangsúlyozzuk, mert a jelen alkalommal Pottné a legnyájasabb modorát vette elő, hogy a két urat fogadja.
'My dear,' said Mr. Pott, 'Mr. Pickwick--Mr. Pickwick of London.'- Édes szívem - mondta Pott úr. - Pickwick úr... bemutatom neked Pickwick urat, Londonból.
Mrs. Pott received Mr. Pickwick's paternal grasp of the hand with enchanting sweetness; and Mr. Winkle, who had not been announced at all, sidled and bowed, unnoticed, in an obscure corner.Pottné elragadó bájossággal fogadta Pickwick úr atyai kézszorítását; Winkle úr pedig, akit még egyáltalán nem mutattak be, észrevétlenül bókolt és hajlongott az egyik sötét sarokban.
'P. my dear'--said Mrs. Pott.- Szívem - szólalt meg Pottné.
'My life,' said Mr. Pott.- Parancsolj, angyalkám - felelte Pott úr.
'Pray introduce the other gentleman.'- Kérlek, mutasd be a másik urat.
'I beg a thousand pardons,' said Mr. Pott. 'Permit me, Mrs. Pott, Mr.--'- Ezer bocsánat, uram - mondta Pott úr. - Engedje meg... a feleségem... izé úr...
'Winkle,' said Mr. Pickwick.- Winkle úr - mondta Pickwick úr.
'Winkle,' echoed Mr. Pott; and the ceremony of introduction was complete.- Winkle úr - ismételte Pott; és ezzel befejezték a bemutatkozás szertartását.
'We owe you many apologies, ma'am,' said Mr. Pickwick, 'for disturbing your domestic arrangements at so short a notice.'- Bocsánatot kell kérnünk öntől, asszonyom - mondta Pickwick úr -, amiért ilyen kurtán-furcsán betörtünk magukhoz.
'I beg you won't mention it, sir,' replied the feminine Pott, with vivacity. 'It is a high treat to me, I assure you, to see any new faces; living as I do, from day to day, and week to week, in this dull place, and seeing nobody.'- Ugyan, kérem, szót sem érdemel - felelte Pott úr élete párja élénken. - Higgye el, uram, hogy nagyon megörül az ember, ha egy-két új arcot láthat, amikor úgy él, mint én, napról napra, hétről hétre, ezen az unalmas helyen, ahol soha nem látni senkit.
'Nobody, my dear!' exclaimed Mr. Pott archly.- Senkit, édesem! - tiltakozott Pott úr ravaszkás mosollyal.
'Nobody but you,' retorted Mrs. Pott, with asperity.- Senkit, csak téged - vágott vissza a felesége csípősen.
'You see, Mr. Pickwick,' said the host in explanation of his wife's lament, 'that we are in some measure cut off from many enjoyments and pleasures of which we might otherwise partake. My public station, as editor of the Eatanswill GAZETTE, the position which that paper holds in the country, my constant immersion in the vortex of politics--'- Amint látja, Pickwick úr - mondta a házigazda, mintegy magyarázatképpen felesége keser­gésére -, bizonyos mértékben itt el vagyunk vágva sok olyan szórakozástól és mulatságtól, amiben másutt részünk lehetne. Mint az Eatanswilli Közlöny főszerkesztője, tekintve, hogy a lapom igen nagy tekintélynek örvend a környéken, a politikai élet forgataga teljesen magával sodor...
'P. my dear--' interposed Mrs. Pott.- Szívem - szakította félbe Pottné.
'My life--' said the editor.- Angyalkám - mondta a szerkesztő.
'I wish, my dear, you would endeavour to find some topic of conversation in which these gentlemen might take some rational interest.'- Azt szeretném, szívem, ha igyekeznél olyan témát találni, ami feltehetőleg ezeket az urakat is érdekelheti.
'But, my love,' said Mr. Pott, with great humility, 'Mr. Pickwick does take an interest in it.'- De, édes egyetlenem... - mondta Pott úr nagyon szerény hangon -, Pickwick urat érdekli a politika.
'It's well for him if he can,' said Mrs. Pott emphatically; 'I am wearied out of my life with your politics, and quarrels with the INDEPENDENT, and nonsense. I am quite astonished, P., at your making such an exhibition of your absurdity.'- Az az ő szerencséje, ha érdekli - mondta Pottné nyomatékos hangon -, engem már halálra untat a ti politikátok, a Függetlenség-gel való civakodástok, meg a többi sületlenség. Igazán csodálom, szívem, hogy kitálalod itt ezt a sok ostobaságot.
'But, my dear--' said Mr. Pott.- No de, szívecském... - mondta Pott úr.
'Oh, nonsense, don't talk to me,' said Mrs. Pott. 'Do you play ecarte, Sir?'- Ugyan, hagyjál békén ezekkel az ostobaságokkal - mondta Pottné. - Játszik ecarté-t, uram?
'I shall be very happy to learn under your tuition,' replied Mr. Winkle.- Boldog leszek, ha megtanít rá, asszonyom - felelte Winkle úr.
'Well, then, draw that little table into this window, and let me get out of hearing of those prosy politics.'- Jó, hát akkor húzzuk oda az ablakhoz ezt a kis asztalt, hogy ne is halljam ezt a sok politikai locsogást.
'Jane,' said Mr. Pott, to the servant who brought in candles, 'go down into the office, and bring me up the file of the GAZETTE for eighteen hundred and twenty-six. I'll read you,' added the editor, turning to Mr. Pickwick--'I'll just read you a few of the leaders I wrote at that time upon the Buff job of appointing a new tollman to the turnpike here; I rather think they'll amuse you.'- Jane - szólt Pott úr a szobalánynak, aki behozta a gyertyákat -, menjen le az irodába, és hozza fel nekem a Közlöny ezernyolcszázhuszonnyolcadiki évfolyamát. Föl akarok olvasni - tette hozzá a szerkesztő, Pickwick úrhoz fordulva -, föl akarok olvasni önnek néhány vezércikket, amiket akkortájt írtam, mikor a sárgák ki akarták járni, hogy a sorompónál új vámőrt alkalmazzanak; úgy gondolom, hogy mulattatni fogja önt.
'I should like to hear them very much indeed,' said Mr. Pickwick.- Nagyon szeretném hallani a cikkeit, igazán mondhatom - jelentette ki Pickwick úr.
Up came the file, and down sat the editor, with Mr. Pickwick at his side.Az évfolyam megérkezett, a szerkesztő leült, Pickwick úr pedig melléje telepedett.
We have in vain pored over the leaves of Mr. Pickwick's note-book, in the hope of meeting with a general summary of these beautiful compositions. We have every reason to believe that he was perfectly enraptured with the vigour and freshness of the style; indeed Mr. Winkle has recorded the fact that his eyes were closed, as if with excess of pleasure, during the whole time of their perusal.Hiába forgattuk át Pickwick úr jegyzőkönyvének lapjait, abban a reményben, hogy megtaláljuk benne a gyönyörű dolgozatok tartalmának kivonatát. Alapos okunk van azt hinni, hogy a stílus ereje és frissessége teljesen elbűvölte őt; Winkle úr ugyanis följegyezte azt a tényt, hogy mintegy a gyönyörűség mámorától, Pickwick úr szemei az egész felolvasás alatt le voltak csukódva.
The announcement of supper put a stop both to the game of ecarte, and the recapitulation of the beauties of the Eatanswill GAZETTE. Mrs. Pott was in the highest spirits and the most agreeable humour. Mr. Winkle had already made considerable progress in her good opinion, and she did not hesitate to inform him, confidentially, that Mr. Pickwick was 'a delightful old dear.' These terms convey a familiarity of expression, in which few of those who were intimately acquainted with that colossal-minded man, would have presumed to indulge. We have preserved them, nevertheless, as affording at once a touching and a convincing proof of the estimation in which he was held by every class of society, and the case with which he made his way to their hearts and feelings.A vacsora bejelentése véget vetett az ecarté-játéknak és egyúttal az Eatanswilli Közlöny érdekességeiből való szemelgetésnek is. Pottné csupa élet volt és csupa jókedv. Winkle úrról kezdett egyre jobb véleménnyel lenni, és nem habozott bizalmasan a tudtára adni, hogy Pickwick úr „aranyos öreg bácsi”. Ez a kifejezés olyan családias jellegű, hogy a nagyeszű ember testi-lelki jó barátai közül is csak kevesen merték volna használni. Mindazonáltal feljegyezzük, mert ez is megható és meggyőző bizonyítékul szolgál arra nézve, hogy a társadalom minden osztálya mily nagyrabecsülésben részesítette, s mily könnyűszerrel talált utat minden ember szívéhez és érzéseihez.
It was a late hour of the night--long after Mr. Tupman and Mr. Snodgrass had fallen asleep in the inmost recesses of the Peacock--when the two friends retired to rest. Slumber soon fell upon the senses of Mr. Winkle, but his feelings had been excited, and his admiration roused; and for many hours after sleep had rendered him insensible to earthly objects, the face and figure of the agreeable Mrs. Pott presented themselves again and again to his wandering imagination.Késő éjszaka volt - Tupman úr és Snodgrass úr a Páva fogadó mélyén már réges-rég álomba merültek -, amikor a két jó barát aludni tért. Winkle úr szempillája is hamarosan lecsukódott, érzelmei azonban fel voltak izgatva, s a szíve szerelemre gyulladt; s miután álmában már órák óta érzéketlenné vált a külső valóság iránt, elkalandozó képzelete előtt még sokáig fel-felbukkant a bájos Pottné arca és alakja.
The noise and bustle which ushered in the morning were sufficient to dispel from the mind of the most romantic visionary in existence, any associations but those which were immediately connected with the rapidly-approaching election. The beating of drums, the blowing of horns and trumpets, the shouting of men, and tramping of horses, echoed and re--echoed through the streets from the earliest dawn of day; and an occasional fight between the light skirmishers of either party at once enlivened the preparations, and agreeably diversified their character.A reggel ébredező zaja és lármája elegendő volt arra, hogy a világ legregényesebb álmodo­zójának is kiverje a fejéből mindazt a gondolatot, mely nem volt közvetlen kapcsolatban a rohamosan közelgő választással. Dobpergés, kürtharsogás és trombitaszó, emberi lárma és lovak dobogása hangzott és visszhangzott az utcákon kora hajnaltól fogva; s egy alkalmi kis csatározás a két párt járőrei között egyszerre életet hozott az egészbe és kellemes változatosságot kölcsönzött az előkészületeknek.
'Well, Sam,' said Mr. Pickwick, as his valet appeared at his bedroom door, just as he was concluding his toilet; 'all alive to-day, I suppose?'- Nos, Sam - mondta Pickwick úr, ahogy az inasa megjelent a szobája ajtajában, éppen amikor elkészült az öltözködéssel -, talpon az egész város, mi?
'Reg'lar game, sir,' replied Mr. Weller; 'our people's a-collecting down at the Town Arms, and they're a-hollering themselves hoarse already.'- A szokott komédia, uram - felelte Weller úr. - Embereink a Város Címerénél gyülekeznek, s máris berekedtek a sok ordítozástól.
'Ah,' said Mr. Pickwick, 'do they seem devoted to their party, Sam?'- Ó - mondta Pickwick úr -, lelkesednek-e vajon a jelöltjükért, Sam?
'Never see such dewotion in my life, Sir.'- Még soha életemben nem láttam ekkora lelkesedést, uram.
'Energetic, eh?' said Mr. Pickwick.- Elszántak, ugye? - kérdezte Pickwick úr.
'Uncommon,' replied Sam; 'I never see men eat and drink so much afore. I wonder they ain't afeer'd o' bustin'.'- Roppant elszántak - felelte Sam. - Még életemben nem láttam embereket, akik ennyit tudtak enni meg inni. Csak attól félek, hogy megpukkadnak.
'That's the mistaken kindness of the gentry here,' said Mr. Pickwick.- Ez a helybeli földesurak helytelen bőkezűsége - mondta Pickwick úr.
'Wery likely,' replied Sam briefly.- Meglehet - felelte Sam kurtán.
'Fine, fresh, hearty fellows they seem,' said Mr. Pickwick, glancing from the window.- Eleven, lelkes, jóképű legényeknek látszanak - mondta Pickwick úr, ahogy kitekintett az ablakán.
'Wery fresh,' replied Sam; 'me and the two waiters at the Peacock has been a-pumpin' over the independent woters as supped there last night.'- Nagyon elevenek - felelte Sam. - A Páva két pincérével együtt a kút alá állítottuk a független szavazópolgárokat, akik tegnap este ott vacsoráztak.
'Pumping over independent voters!' exclaimed Mr. Pickwick.- A kút alá állították a független szavazópolgárokat? - kiáltott fel Pickwick úr.
'Yes,' said his attendant, 'every man slept vere he fell down; we dragged 'em out, one by one, this mornin', and put 'em under the pump, and they're in reg'lar fine order now. Shillin' a head the committee paid for that 'ere job.'- Igen - felelte az inas -, minden ember ott aludt el, ahol eldűlt; ma reggel egyenként föl­szedtük őket és vittük mind a kút alá, így aztán szépen magukhoz tértek. A bizottság fejenként egy shillinget fizetett a fürdetésükért.
'Can such things be!' exclaimed the astonished Mr. Pickwick.- És ilyen dolgok megtörténhetnek? - kiáltotta Pickwick úr elképedve.
'Lord bless your heart, sir,' said Sam, 'why where was you half baptised?--that's nothin', that ain't.'- A jó Isten áldja meg magát, uram - mondta Sam -, hát hol él ön? Hiszen ez még semmi, igazán semmi.
'Nothing?'said Mr. Pickwick.- Semmi? - mondta Pickwick úr.
'Nothin' at all, Sir,' replied his attendant. 'The night afore the last day o' the last election here, the opposite party bribed the barmaid at the Town Arms, to hocus the brandy-and-water of fourteen unpolled electors as was a-stoppin' in the house.'- Semmi, éppenséggel semmi - felelte az inasa. - A legutóbbi választáskor, a szavazás előtt való este, az ellenpárt megvesztegette a Város Címere-beli pincérleányt, hogy babonázza meg annak a tizennégy le nem szavazott választónak a pálinkáját, akik a fogadóban laktak.
'What do you mean by "hocussing" brandy-and-water?' inquired Mr. Pickwick.- Mit jelent az, hogy babonázza meg a pálinkájukat? - kérdezte Pickwick úr.
'Puttin' laud'num in it,' replied Sam. 'Blessed if she didn't send 'em all to sleep till twelve hours arter the election was over. They took one man up to the booth, in a truck, fast asleep, by way of experiment, but it was no go--they wouldn't poll him; so they brought him back, and put him to bed again.'- Hogy álomport keverjen bele - felelte Sam. - Így görbüljek meg, ha tizenkét órával a választás után még mindig nem aludtak. Egy embert, aki szintén aludt, próbaképpen szekéren elvittek az urnához, de nem lehetett a dolgot nyélbe ütni... nem fogadták el a szavazatát; így aztán visszavitték és újra ágyba fektették.
'Strange practices, these,' said Mr. Pickwick; half speaking to himself and half addressing Sam.- Furcsa szokások - mondta Pickwick úr félig önmagához, félig Samhez beszélve.
'Not half so strange as a miraculous circumstance as happened to my own father, at an election time, in this wery place, Sir,' replied Sam.- Még nem is annyira furcsák, mint az a csodálatos dolog, ami tulajdon apámmal esett meg egy választáson, ráadásul éppen ezen a szent helyen, uram - mondta Sam.
'What was that?' inquired Mr. Pickwick.- Mi volt az? - kérdezte Pickwick úr.
'Why, he drove a coach down here once,' said Sam; ''lection time came on, and he was engaged by vun party to bring down woters from London. Night afore he was going to drive up, committee on t' other side sends for him quietly, and away he goes vith the messenger, who shows him in;--large room--lots of gen'l'm'n--heaps of papers, pens and ink, and all that 'ere. "Ah, Mr. Weller," says the gen'l'm'n in the chair, "glad to see you, sir; how are you?"--"Wery well, thank 'ee, Sir," says my father; "I hope you're pretty middlin," says he.--"Pretty well, thank'ee, Sir," says the gen'l'm'n; "sit down, Mr. Weller--pray sit down, sir." So my father sits down, and he and the gen'l'm'n looks wery hard at each other. "You don't remember me?" said the gen'l'm'n.--"Can't say I do," says my father.--"Oh, I know you," says the gen'l'm'n: "know'd you when you was a boy," says he.--"Well, I don't remember you," says my father.-- "That's wery odd," says the gen'l'm'n."--"Wery," says my father.--"You must have a bad mem'ry, Mr. Weller," says the gen'l'm'n.--"Well, it is a wery bad 'un," says my father.--"I thought so," says the gen'l'm'n. So then they pours him out a glass of wine, and gammons him about his driving, and gets him into a reg'lar good humour, and at last shoves a twenty-pound note into his hand. "It's a wery bad road between this and London," says the gen'l'm'n.--"Here and there it is a heavy road," says my father.--" 'Specially near the canal, I think," says the gen'l'm'n.--"Nasty bit that 'ere," says my father.-- "Well, Mr. Weller," says the gen'l'm'n, "you're a wery good whip, and can do what you like with your horses, we know. We're all wery fond o' you, Mr. Weller, so in case you should have an accident when you're bringing these here woters down, and should tip 'em over into the canal vithout hurtin' of 'em, this is for yourself," says he.--"Gen'l'm'n, you're wery kind," says my father, "and I'll drink your health in another glass of wine," says he; vich he did, and then buttons up the money, and bows himself out. You wouldn't believe, sir,' continued Sam, with a look of inexpressible impudence at his master, 'that on the wery day as he came down with them woters, his coach WAS upset on that 'ere wery spot, and ev'ry man on 'em was turned into the canal.'- Hát akkoriban a postakocsival járt ide - mondta Sam -, s mivel éppen követválasztás volt, az egyik párt megfogadta őt, hogy hozzon le szavazókat Londonból. Indulás előtt való éjjel szép csöndben elhívja ám a másik párt bizottsága s ő el is megy a küldönccel, odavezetteti magát... nagy terem... egy csomó úr... nagy halom papír... toll, tinta, meg több efféle holmi... „Ó, Weller úr - szólítja meg az elnök. - Örülök, hogy láthatom, Weller úr, hogy van, hogy van?” - „Köszönöm, nagyon jól, uram - feleli az apám. - Remélem, hogy önnek is jól szolgál az egészsége.” - „Köszönöm, barátom, megjárja - mondja az elnök. - Foglaljon helyet, Weller úr... foglaljon helyet, kérem.” - Az apám helyet foglalt s egy darabig csak nézték egymást az urakkal. „Nem emlékszik rám?” - kérdi tőle az elnök. - „Nem mondhatnám, hogy emlékszem” - feleli az apám. - „Ó, én ismerem magát; kicsi korától fogva ismerem” - mondja. - „Én bizony nem emlékszem az úrra” - mondja az apám. - „Ez nagyon furcsa” - feleli az úriember. - „Bizony az” - mondja az apám. - „Kurta lehet az emlékezőtehetsége, Weller úr” - mondja az elnök. - „Már az igaz, hogy nagyon kurta” - feleli az apám. - „Mindjárt gondoltam” - mondja az úriember... Hát aztán tölt neki egy pohár bort, kikérdezi a mesterségéről, felvidítja amúgy igazában, s végezetül egy húszfontos bankót csúsztat a markába. „Nagyon rossz az út Londontól idáig” - mondja az úriember. - „Hát imitt-amott bizony elég fáradságos” - feleli az apám. - „Kivált a csatorna táján, ugyebár?” - mondja az úriember. - „Hát bizony elég komisz” - feleli az apám. - „No hát, Weller úr - mondja az úriember -, maga ügyes kocsis és tudjuk, hogy azt teheti a lovával, amit akar. Mi valamennyien nagyon szeretjük magát, Weller úr, és ha történetesen valami baleset érné, amikor lehozza azokat a választókat, és ha bele találná őket fordítani a csatornába anélkül, hogy valami kár esne bennük, akkor ez a magáé” - mondja. - „Ó, uram, ön nagyon jó hozzám - mondja az apám -, s iszom is az egészségére még egy pohárral...” Ivott, zsebre vágta a pénzt, s azzal odábbállt. És nem is hinné, uram - folytatta Sam, kimondhatatlanul szemtelen pillantást vetve gazdájára - hogy éppen aznap, amikor a választókat lehozta, kocsija éppen azon a bizonyos helyen felborult és valamennyi utasa a csatornába fordult.
'And got out again?' inquired Mr. Pickwick hastily.- De csak nem fulladtak bele? - kérdezte Pickwick úr sietve.
'Why,' replied Sam very slowly, 'I rather think one old gen'l'm'n was missin'; I know his hat was found, but I ain't quite certain whether his head was in it or not. But what I look at is the hex-traordinary and wonderful coincidence, that arter what that gen'l'm'n said, my father's coach should be upset in that wery place, and on that wery day!'- Hát bizony - felelte Sam nagyon csöndesen -, azt hiszem, hogy egy öregúr odaveszett; annyit tudok, hogy a kalapját megtalálták, de már abban nem vagyok egészen bizonyos, hogy a feje is benne volt-e vagy sem. Nekem azonban az a különös és csudálatos véletlen szúrt szemet leginkább, hogy azok után, amiket az az úr mondott, az apám kocsija éppen aznap és éppen azon a helyen borult föl.
'it is, no doubt, a very extraordinary circumstance indeed,' said Mr. Pickwick. 'But brush my hat, Sam, for I hear Mr. Winkle calling me to breakfast.'- Hát bizony, nagyon különös véletlen - mondta Pickwick úr. - No de kefélje ki a kalapomat Sam, mert hallom Winkle úr hangját, hív már reggelizni.
With these words Mr. Pickwick descended to the parlour, where he found breakfast laid, and the family already assembled. The meal was hastily despatched; each of the gentlemen's hats was decorated with an enormous blue favour, made up by the fair hands of Mrs. Pott herself; and as Mr. Winkle had undertaken to escort that lady to a house-top, in the immediate vicinity of the hustings, Mr. Pickwick and Mr. Pott repaired alone to the Town Arms, from the back window of which, one of Mr. Slumkey's committee was addressing six small boys and one girl, whom he dignified, at every second sentence, with the imposing title of 'Men of Eatanswill,' whereat the six small boys aforesaid cheered prodigiously.Ezzel Pickwick úr lement a nappaliba, ahol a reggelit már az asztalon találta és a családot az asztal körül. A reggelit sebesen elfogyasztották; mindegyik férfi kalapja óriási kék szalaggal volt feldíszítve, melyet Pottné saját gyönge kezeivel tűzött fel; és miután Winkle úr vállal­kozott rá, hogy Pottnét fölkíséri egy háztetőre, a szavazóemelvény tőszomszédságában, Pickwick úr és Pott úr kettesben visszamentek a Város Címerébe, melynek hátsó ablakából a Slumkey-bizottság egyik tagja szónokolt hat kisfiúnak és egy leánykának. Minden második mondat után ezzel a nagyszabású megszólítással fordult hozzájuk: „Eatanswilli férfiak” - mire a fent nevezett hat kisgyerek torkaszakadtából éljenezni kezdett.
The stable-yard exhibited unequivocal symptoms of the glory and strength of the Eatanswill Blues. There was a regular army of blue flags, some with one handle, and some with two, exhibiting appropriate devices, in golden characters four feet high, and stout in proportion. There was a grand band of trumpets, bassoons, and drums, marshalled four abreast, and earning their money, if ever men did, especially the drum-beaters, who were very muscular. There were bodies of constables with blue staves, twenty committee-men with blue scarfs, and a mob of voters with blue cockades. There were electors on horseback and electors afoot. There was an open carriage-and-four, for the Honourable Samuel Slumkey; and there were four carriage-and- pair, for his friends and supporters; and the flags were rustling, and the band was playing, and the constables were swearing, and the twenty committee-men were squabbling, and the mob were shouting, and the horses were backing, and the post-boys perspiring; and everybody, and everything, then and there assembled, was for the special use, behoof, honour, and renown, of the Honourable Samuel Slumkey, of Slumkey Hall, one of the candidates for the representation of the borough of Eatanswill, in the Commons House of Parliament of the United Kingdom.A fogadó udvara kétségbevonhatatlan jeleit mutatta az eatanswilli kékek erejének és dicső­ségének. Valóságos kék zászlóerdő volt ott, részben egynyelű, részben kétnyelű zászlókból, melyeken négy láb magas és megfelelően kövér aranybetűkből alkalmi jelmondatok, fölírások díszelegtek. Továbbá egy dobosokból, kürtösökből és trombitásokból álló nagy zenekar is fel volt állítva négyesével kettős sorokban, amely igazán megszolgálta a bérét, jobban, mint akárki, főként a dobosok, akik nagyon izmos legények voltak. Voltak ott rendőrtestületek kék pálcákkal, húsz bizottsági tag kék vállszalaggal és egy egész sereg szavazó, kék kokárdával. Voltak ott választók lóháton és gyalog. S volt ott egy nyitott négyesfogat az igen tisztelt Samuel Slumkey úr számára és négy kétfogatú hintó barátai és pártfogói számára; s a zászlók lobogtak, a zenekar játszott, a rendőrök káromkodtak, a bizottsági tagok civakodtak, a tömeg or­dítozott, a lovak ágaskodtak és a kocsisok izzadtak; és minden ember, aki csak összesereg­lett ott és minden jószág, amit csak összehordtak, mind-mind az igen tisztelt (Slumkey Hall-i) Samuel Slumkey úrnak, az Egyesült Királyság Alsóházába küldendő, s az eatanswilli kerületet képviselendő jelöltnek használatára, javára, tiszteletére és dicsőségére volt rendelve.
Loud and long were the cheers, and mighty was the rustling of one of the blue flags, with 'Liberty of the Press' inscribed thereon, when the sandy head of Mr. Pott was discerned in one of the windows, by the mob beneath; and tremendous was the enthusiasm when the Honourable Samuel Slumkey himself, in top-boots, and a blue neckerchief, advanced and seized the hand of the said Pott, and melodramatically testified by gestures to the crowd, his ineffaceable obligations to the Eatanswill GAZETTE.Nagy-nagy, hosszan tartó éljenzés tört ki, és a „Sajtószabadság” feliratú kék zászló büszkén lobogott, amikor a lent ácsorgó tömeg az egyik ablakban megpillantotta Pott úr vörösesszőke fejét; s harsogó lelkesedésben törtek ki, amikor megjelent maga az igen tisztelt Samuel Slumkey úr, lovaglócsizmában, kék nyakkendővel, s megrázta a nevezett Pott úr kezét és színpadias mozdulattal mutatta a tömegnek, hogy soha el nem múló hálával tartozik az Eatanswilli Közlöny-nek.
'Is everything ready?' said the Honourable Samuel Slumkey to Mr. Perker.- Készen van minden? - kérdezte az igen tisztelt Samuel Slumkey úr Perker úrtól.
'Everything, my dear Sir,' was the little man's reply.- Minden, édes jó uram - felelte a kis ember.
'Nothing has been omitted, I hope?' said the Honourable Samuel Slumkey.- Remélem, hogy semmit nem felejtettek ki? - kérdezte az igen tisztelt Samuel Slumkey úr.
'Nothing has been left undone, my dear sir--nothing whatever. There are twenty washed men at the street door for you to shake hands with; and six children in arms that you're to pat on the head, and inquire the age of; be particular about the children, my dear sir--it has always a great effect, that sort of thing.'- Nem mulasztottunk el semmit, édes uram... semmit a világon. Az utcai kapu előtt húsz ember várakozik megmosakodva, hogy önnel kezet szoríthasson; és hat ölbeli gyerek, ezeknek a fejét ön meg fogja simogatni s a korukat is meg fogja kérdezni; a gyerekekre különösen legyen gondja, édes jó uram... az ilyesminek mindig nagy hatása van.
'I'll take care,' said the Honourable Samuel Slumkey.- Gondom lesz rá - mondta az igen tisztelt Samuel Slumkey úr.
'And, perhaps, my dear Sir,' said the cautious little man, 'perhaps if you could--I don't mean to say it's indispensable-- but if you could manage to kiss one of 'em, it would produce a very great impression on the crowd.'- És esetleg... édes jó uram - mondta a gondos kis ember -, talán megtehetné... nem mondom, hogy elengedhetetlenül szükség van rá... de ha meg tudná tenni, hogy egyet megcsókoljon közülük, ez roppant nagy hatással lenne a tömegre.
'Wouldn't it have as good an effect if the proposer or seconder did that?' said the Honourable Samuel Slumkey.- Nem tenne vajon éppen olyan jó hatást, ha egy bizottsági tag vagy egy ajánló csókolná meg? - kérdezte az igen tisztelt Samuel Slumkey úr.
'Why, I am afraid it wouldn't,' replied the agent; 'if it were done by yourself, my dear Sir, I think it would make you very popular.'- Tartok tőle, hogy nem - felelte a kortes. - Azt hiszem, édes uram, ha ön személyesen csinálná a dolgot, a népszerűsége nagyot nőne ezzel.
'Very well,' said the Honourable Samuel Slumkey, with a resigned air, 'then it must be done. That's all.'- No, jól van - felelte az igen tisztelt Samuel Slumkey úr, beletörődve a dologba -, akkor hát át kell esnünk rajta. Köszönöm.
'Arrange the procession,' cried the twenty committee-men.- Álljon fel a menet! - kiáltotta a húsz bizottsági tag.
Amidst the cheers of the assembled throng, the band, and the constables, and the committee-men, and the voters, and the horsemen, and the carriages, took their places--each of the two- horse vehicles being closely packed with as many gentlemen as could manage to stand upright in it; and that assigned to Mr. Perker, containing Mr. Pickwick, Mr. Tupman, Mr. Snodgrass, and about half a dozen of the committee besides.Az összegyűlt tömeg éljenzései között elfoglalták helyüket a zenekar tagjai és a rendőrök, a bizottsági tagok és a választók, a lovasok és a kocsik - mindegyik kétlovas kocsiban annyi úriember szorongott, ahány csak egyenesen meg tudott állni benne; Perker úr kocsijában volt Pickwick úr, Tupman úr, Snodgrass úr, s rajtuk kívül még egy rakás bizottsági tag.
There was a moment of awful suspense as the procession waited for the Honourable Samuel Slumkey to step into his carriage. Suddenly the crowd set up a great cheering.Óriási feszültség támadt egy pillanatra, amikor a menet azt nézte, hogy az igen tisztelt Samuel Slumkey úr hogyan száll be a kocsijába. A tömeg hirtelen zajos éljenzésben tört ki.
'He has come out,' said little Mr. Perker, greatly excited; the more so as their position did not enable them to see what was going forward.- Már kijött - mondta a kis Perker úr nagyon izgatottan; s már csak azért is izgatott volt, mert a helyéről egyáltalában nem láthatta, hogy elöl mi történik.
Another cheer, much louder.Újabb és jóval hangosabb éljenzés.
'He has shaken hands with the men,' cried the little agent.- Kezet szorít az emberekkel - kiáltotta a kis ügyvéd.
Another cheer, far more vehement.Újabb és még hevesebb éljenzés.
'He has patted the babies on the head,' said Mr. Perker, trembling with anxiety.- Megsimogatja a kisgyerekek fejét - mondta Perker úr remegve az izgatottságtól.
A roar of applause that rent the air.Dörgő éljenzés, mely megrengette a levegőt.
'He has kissed one of 'em!' exclaimed the delighted little man.- Megcsókolta az egyiket! - kiáltott fel elragadtatva a kis ügyvéd.
A second roar.Újabb bömbölés.
'He has kissed another,' gasped the excited manager.- Még egyet megcsókolt - lihegte magánkívül a kis kortes.
A third roar.Harmadszor is ordítás.
'He's kissing 'em all!' screamed the enthusiastic little gentleman, and hailed by the deafening shouts of the multitude, the procession moved on.- Megcsókolja valamennyit! - kiáltotta az elragadtatott kis úriember. És a sokaság fülsiketítő éljenzése közben a menet megindult.
How or by what means it became mixed up with the other procession, and how it was ever extricated from the confusion consequent thereupon, is more than we can undertake to describe, inasmuch as Mr. Pickwick's hat was knocked over his eyes, nose, and mouth, by one poke of a Buff flag-staff, very early in the proceedings. He describes himself as being surrounded on every side, when he could catch a glimpse of the scene, by angry and ferocious countenances, by a vast cloud of dust, and by a dense crowd of combatants. He represents himself as being forced from the carriage by some unseen power, and being personally engaged in a pugilistic encounter; but with whom, or how, or why, he is wholly unable to state. He then felt himself forced up some wooden steps by the persons from behind; and on removing his hat, found himself surrounded by his friends, in the very front of the left hand side of the hustings. The right was reserved for the Buff party, and the centre for the mayor and his officers; one of whom--the fat crier of Eatanswill--was ringing an enormous bell, by way of commanding silence, while Mr. Horatio Fizkin, and the Honourable Samuel Slumkey, with their hands upon their hearts, were bowing with the utmost affability to the troubled sea of heads that inundated the open space in front; and from whence arose a storm of groans, and shouts, and yells, and hootings, that would have done honour to an earthquake.Hogy hogyan és mi módon keveredett össze a két menet, s hogyan gabalyodtak ki megint a nagy zűrzavarból, mely azután következett, ennek leírására már nem vállalkozhatunk, mivel­hogy mindjárt a legelején a sárgáknak az egyik zászlórúdja úgy benyomta Pickwick úr fejébe a kalapját, hogy a szeme, orra, sőt a szája sem látszott ki belőle. Ő maga írja le, hogy amikor sikerült egyszer kipislantania a kalap alól, körös-körül haragos és szilaj arcokat látott, sűrű porfelhőt és nagy tömeg verekedőt. Ő maga úgy adja elő, hogy valami láthatatlan erő letaszí­totta őt a kocsiról, s személyesen belekeveredett egy ökölvívó párbajba; de hogy kivel, hogyan és miért, azt teljességgel képtelen megállapítani. Azután azt érezte, hogy hátulról egy falép­csőn lökdösik fölfelé; és amikor levette a kalapját, barátai között találta magát, egészen elöl, a választási emelvény bal oldalán. A jobb oldali rész a sárgáknak volt fenntartva, az emelvény közepe pedig a polgármesternek és a városházi hivatalnokoknak; ezek közül az egyik - az eatanswilli kövér kikiáltó -, egy óriási csengőt rázott, amellyel csöndet akart parancsolni, mialatt Horatio Fizkin úr és az igen tisztelt Samuel Slumkey úr szívükre szorított kézzel, végtelen nyájassággal hajlongtak a fejeknek háborgó tengere felé, mely elöntötte az egész előttük álló térséget, s amelyből a füttyöknek, kiáltozásnak, üvöltésnek és ujjongásnak olyan vihara zúgott fel, hogy becsületére vált volna bármilyen földindulásnak.
'There's Winkle,' said Mr. Tupman, pulling his friend by the sleeve.- Ott van Winkle - mondta Tupman úr, meghuzigálva Pickwick úr kabátujját.
'Where!' said Mr. Pickwick, putting on his spectacles, which he had fortunately kept in his pocket hitherto.- Hol? - kérdezte Pickwick úr, s föltette a szemüvegét, amelyet eddig szerencsésen megőrzött a zsebében.
'There,' said Mr. Tupman, 'on the top of that house.' And there, sure enough, in the leaden gutter of a tiled roof, were Mr. Winkle and Mrs. Pott, comfortably seated in a couple of chairs, waving their handkerchiefs in token of recognition--a compliment which Mr. Pickwick returned by kissing his hand to the lady.- Ott - mondta Tupman úr -, azon a háztetőn. - És csakugyan, egy cseréptető ólomcsator­ná­jában, két kényelmes széken ott ült Winkle úr és Pottné, s lobogtatták feléjük zsebkendőjüket, annak jeléül, hogy felismerték őket. Pickwick úr akként viszonozta ezt az üdvözlést, hogy csókokat dobált a hölgy felé.
The proceedings had not yet commenced; and as an inactive crowd is generally disposed to be jocose, this very innocent action was sufficient to awaken their facetiousness.A szavazás még nem kezdődött el; és minthogy a tétlen sokaság általában hajlamos a tréfál­kozásra, ez az igazán ártatlan kis dolog elegendő volt arra, hogy kihívja a csúfolódásukat.
'Oh, you wicked old rascal,' cried one voice, 'looking arter the girls, are you?'- Ó, ez az istentelen vén betyár - kiáltotta egy hang. - Hát a leányokra kacsingatsz, hé?
'Oh, you wenerable sinner,' cried another.- No, nézd, a jámborképű, vén bűnöst! - kiáltotta egy másik hang.
'Putting on his spectacles to look at a married 'ooman!' said a third.- Fölteszi a pápaszemét és úgy nézegeti a menyecskéket - kiáltotta egy harmadik hang.
'I see him a-winkin' at her, with his wicked old eye,' shouted a fourth.- És hogy hunyorgat rá azzal a vén huncut szemével - ordította egy negyedik.
'Look arter your wife, Pott,' bellowed a fifth--and then there was a roar of laughter.- Vigyázz a feleségedre, Pott! - ordította az ötödik; s erre aztán lett harsogó kacagás.
As these taunts were accompanied with invidious comparisons between Mr. Pickwick and an aged ram, and several witticisms of the like nature; and as they moreover rather tended to convey reflections upon the honour of an innocent lady, Mr. Pickwick's indignation was excessive; but as silence was proclaimed at the moment, he contented himself by scorching the mob with a look of pity for their misguided minds, at which they laughed more boisterously than ever.Minthogy ezt a csúfolódást sértő hasonlatok kísérték, Pickwick úrról és egy vén kecskebakról, s más egyéb, hasonló természetű élcek, és minthogy ráadásul egy ártatlan úri hölgy becsületét érintő megjegyzések is estek, Pickwick úr felháborodása nem ismert határt; de minthogy éppen ebben a pillanatban parancsoltak csöndet, Pickwick úr beérte azzal, hogy megvető pillantást vetett a félrevezetett tömegre, mire azok még harsogóbb hahotában törtek ki.
'Silence!' roared the mayor's attendants.- Csönd! - dörögték a polgármester emberei.
'Whiffin, proclaim silence,' said the mayor, with an air of pomp befitting his lofty station. In obedience to this command the crier performed another concerto on the bell, whereupon a gentleman in the crowd called out 'Muffins'; which occasioned another laugh.- Whiffin, csináljon csendet - mondta a polgármester méltóságteljes arccal, mely illett magas hivatalához. Engedelmeskedve parancsának, a kikiáltó újabb hangversenyt rögtönzött a csengettyűvel, amire egy úr a sokaságból elkiáltotta magát, hogy „szemetes!” - ami újabb okot adott a nevetésre.
'Gentlemen,' said the mayor, at as loud a pitch as he could possibly force his voice to--'gentlemen. Brother electors of the borough of Eatanswill. We are met here to-day for the purpose of choosing a representative in the room of our late--'- Uraim! - mondta a polgármester olyan harsány hangon, ahogy csak a torkán kifért. - Uraim! Választópolgár társaim az eatanswilli kerületben! Azért gyülekeztünk ma össze, itt ezen a helyen, hogy képviselőt válasszunk, s betöltsük a helyét annak, aki legutóbb...
Here the mayor was interrupted by a voice in the crowd.A polgármestert itt félbeszakította egy hang a tömegből.
'Suc-cess to the mayor!' cried the voice, 'and may he never desert the nail and sarspan business, as he got his money by.'- Sok szerencsét, polgármester úr, csak üsse a vasat, amíg meleg, hiszen úgyis ezzel szerezte a vagyonát! - kiáltotta a hang.
This allusion to the professional pursuits of the orator was received with a storm of delight, which, with a bell-accompaniment, rendered the remainder of his speech inaudible, with the exception of the concluding sentence, in which he thanked the meeting for the patient attention with which they heard him throughout--an expression of gratitude which elicited another burst of mirth, of about a quarter of an hour's duration.Ez a célzás a szónok polgári mesterségére, viharos tetszést váltott ki, amely a csengettyű­kísérettel együtt teljesen elnyomta a szónok beszédének hátralevő részét, az utolsó mondat kivételével, amelyben a polgármester köszönetet mondott az egybegyűlteknek türelmükért és figyelmükért, hogy a szavait végighallgatták - s ezt a köszönetnyilvánítást egy negyedóráig tartó, harsogó derültség követte.
Next, a tall, thin gentleman, in a very stiff white neckerchief, after being repeatedly desired by the crowd to 'send a boy home, to ask whether he hadn't left his voice under the pillow,' begged to nominate a fit and proper person to represent them in Parliament. And when he said it was Horatio Fizkin, Esquire, of Fizkin Lodge, near Eatanswill, the Fizkinites applauded, and the Slumkeyites groaned, so long, and so loudly, that both he and the seconder might have sung comic songs in lieu of speaking, without anybody's being a bit the wiser.Ezután egy nagyon kikeményített fehér nyakravalójú, magas, sovány úriember - akitől a tömeg ismételten azt kérdezgette: „Vajon nem felejtette-e otthon a hangját, talán küldjön haza egy gyereket, megkérdezni, hogy nem hagyta-e a párnája alatt?” - engedelmet kért, hogy meg­nevez­hessen egy arra termett és kifogástalan személyt, aki képviselje őket a parlamentben. S amikor bejelentette, hogy ez a személy nem más, mint Horatio Fizkin úr, Fizkin Lodge-ból (Eatanswill), a Fizkin-pártiak éljenezni kezdtek, a Slumkey-pártiak viszont fütyülni és pisszegni, olyan sokáig és olyan hangosan, hogy mind a sovány úriember, mind pedig a segédje a további szónoklat helyett bátran kabarédalokat énekelhettek volna anélkül, hogy bárki is észrevegye.
The friends of Horatio Fizkin, Esquire, having had their innings, a little choleric, pink-faced man stood forward to propose another fit and proper person to represent the electors of Eatanswill in Parliament; and very swimmingly the pink-faced gentleman would have got on, if he had not been rather too choleric to entertain a sufficient perception of the fun of the crowd. But after a very few sentences of figurative eloquence, the pink-faced gentleman got from denouncing those who interrupted him in the mob, to exchanging defiances with the gentlemen on the hustings; whereupon arose an uproar which reduced him to the necessity of expressing his feelings by serious pantomime, which he did, and then left the stage to his seconder, who delivered a written speech of half an hour's length, and wouldn't be stopped, because he had sent it all to the Eatanswill GAZETTE, and the Eatanswill GAZETTE had already printed it, every word.Miután Horatio Fizkin úr barátai megkezdték a mérkőzést, egy vörös ábrázatú, mérges kis ember következett sorra, hogy egy másik arra termett és kifogástalan személyt ajánljon, aki a parlamentben az eatanswilli választókat képviselje; és a vörös arcú úriember minden akadály nélkül előadhatta volna a mondókáját, ha nem lett volna túlságosan mérges ahhoz, hogy lenyelje a tömeg tréfálkozásait. Néhány szép szónoki hasonlat után azonban a vörös arcú úr előbb azokat kezdte szidni, akik a sokaságból megzavarták a beszédjét, azután pedig meg­fenyegette az emelvényen összegyűlt urakat is; mire olyan felzúdulás támadt, hogy a vörös arcú úr kénytelen volt érzelmeit némajátékkal kifejezni, majd átengedte a dobogót helyette­sének, aki egy félórás írott beszédet kezdett felolvasni és semmi áron nem akarta abbahagyni, mert a beszédet már beküldte előzőleg az Eatanswilli Közlöny-nek s az Eatanswilli Közlöny már le is közölte szóról szóra, egész terjedelmében.
Then Horatio Fizkin, Esquire, of Fizkin Lodge, near Eatanswill, presented himself for the purpose of addressing the electors; which he no sooner did, than the band employed by the Honourable Samuel Slumkey, commenced performing with a power to which their strength in the morning was a trifle; in return for which, the Buff crowd belaboured the heads and shoulders of the Blue crowd; on which the Blue crowd endeavoured to dispossess themselves of their very unpleasant neighbours the Buff crowd; and a scene of struggling, and pushing, and fighting, succeeded, to which we can no more do justice than the mayor could, although he issued imperative orders to twelve constables to seize the ringleaders, who might amount in number to two hundred and fifty, or thereabouts. At all these encounters, Horatio Fizkin, Esquire, of Fizkin Lodge, and his friends, waxed fierce and furious; until at last Horatio Fizkin, Esquire, of Fizkin Lodge, begged to ask his opponent, the Honourable Samuel Slumkey, of Slumkey Hall, whether that band played by his consent; which question the Honourable Samuel Slumkey declining to answer, Horatio Fizkin, Esquire, of Fizkin Lodge, shook his fist in the countenance of the Honourable Samuel Slumkey, of Slumkey Hall; upon which the Honourable Samuel Slumkey, his blood being up, defied Horatio Fizkin, Esquire, to mortal combat. At this violation of all known rules and precedents of order, the mayor commanded another fantasia on the bell, and declared that he would bring before himself, both Horatio Fizkin, Esquire, of Fizkin Lodge, and the Honourable Samuel Slumkey, of Slumkey Hall, and bind them over to keep the peace. Upon this terrific denunciation, the supporters of the two candidates interfered, and after the friends of each party had quarrelled in pairs, for three-quarters of an hour, Horatio Fizkin, Esquire, touched his hat to the Honourable Samuel Slumkey; the Honourable Samuel Slumkey touched his to Horatio Fizkin, Esquire; the band was stopped; the crowd were partially quieted; and Horatio Fizkin, Esquire, was permitted to proceed.Azután Horatio Fizkin úr személyesen lépett elő, hogy szóljon a választókhoz; de alig fogott hozzá, amikor az igen tisztelt Samuel Slumkey úr zenekara olyan erővel zendített rá egy nótára, hogy ahhoz képest reggeli erőkifejtésük csak gyermekjáték volt; viszonzásul a sárgák tömege csapkodni kezdte a kék tömeg fejét, hátát; mire a kékek szabadulni igyekeztek kellemetlen sárga szomszédjaiktól; ebből aztán olyan dulakodás, lökdösődés, verekedés támadt, hogy mi éppoly kevéssé tehetünk igazságot benne, mint a polgármester, jóllehet ő tizenkét rendőrének szigorú parancsot adott, hogy tartóztassák le a verekedés kezdeményezőit, akik lehettek vagy kétszázötvenen. Ez a kis összezördülés Horatio Fizkin urat és a barátait a legnagyobb mértékben dühbe hozta, úgyhogy végül Horatio Fizkin úr engedelmet kért, s megkérdezte az ellenjelöltjét, az igen tisztelt Samuel Slumkey urat, hogy vajon a zenekar az ő beleegyezésével játszik-e; erre a kérdésre az igen tisztelt Samuel Slumkey úr megtagadta a választ, minélfogva Horatio Fizkin úr öklével fenyegette meg az igen tisztelt Samuel Slumkey urat; amire az igen tisztelt Samuel Slumkey úrnak is fölforrt a vére és életre-halálra hívta ki Horatio Fizkin urat. A választási rendszabályoknak s a törvényes előírásoknak erre a lábbal való tapodására a polgármester újabb csengettyűáriát rendelt el, s kijelentette, hogy mind a két felet, Horatio Fizkin urat és az igen tisztelt Samuel Slumkey urat maga elé idézteti és óvadék mellett kötelezi őket a tettlegesség elkerülésére. Erre a rettenetes fenyegetésre mind a két jelölt párthívei beleavatkoztak a dologba, s miután a két párt emberei párosával, háromnegyed óra hosszat veszekedtek, Horatio Fizkin úr megemelte kalapját az igen tisztelt Samuel Slumkey úr előtt; az igen tisztelt Samuel Slumkey úr pedig megemelte kalapját Horatio Fizkin úr előtt; a zenekar elhallgatott, a tömeg annyira-amennyire lecsöndesedett és Horatio Fizkin úr folytathatta a beszédét.
The speeches of the two candidates, though differing in every other respect, afforded a beautiful tribute to the merit and high worth of the electors of Eatanswill. Both expressed their opinion that a more independent, a more enlightened, a more public- spirited, a more noble-minded, a more disinterested set of men than those who had promised to vote for him, never existed on earth; each darkly hinted his suspicions that the electors in the opposite interest had certain swinish and besotted infirmities which rendered them unfit for the exercise of the important duties they were called upon to discharge. Fizkin expressed his readiness to do anything he was wanted: Slumkey, his determination to do nothing that was asked of him. Both said that the trade, the manufactures, the commerce, the prosperity of Eatanswill, would ever be dearer to their hearts than any earthly object; and each had it in his power to state, with the utmost confidence, that he was the man who would eventually be returned.A két jelölt beszéde, bár minden egyéb tekintetben elütöttek egymástól, nagy elismeréssel adózott az eatanswilli választók kiváló érdemeinek. Mindketten kifejezést adtak abbeli meg­győződésüknek, hogy függetlenebb, felvilágosodottabb, hazafiasabb, nemes lelkűbb és önzet­le­nebb emberek soha nem voltak a világon, mint azok, akik nekik ígérték a szavazatukat; mindkettő burkoltan sejteni engedte, hogy az ellenpárt választói részeges disznók, minélfogva képtelenek ama fontos jog gyakorlására, mely rájuk van bízva. Fizkin késznek nyilatkozott megtenni mindent, amit kívánnak tőle; Slumkey pedig kijelentette, hogy egyebet sem fog tenni, mint amit kérnek tőle. Mind a ketten azt mondták, hogy Eatanswill iparát, kereskedelmét és felvirágzását jobban szívükön hordják majd, mint bármit a világon, és mind a kettő a legnagyobb bizalommal, feltétlenül számított rá, hogy ő lesz az, akit megválasztanak.
There was a show of hands; the mayor decided in favour of the Honourable Samuel Slumkey, of Slumkey Hall. Horatio Fizkin, Esquire, of Fizkin Lodge, demanded a poll, and a poll was fixed accordingly. Then a vote of thanks was moved to the mayor for his able conduct in the chair; and the mayor, devoutly wishing that he had had a chair to display his able conduct in (for he had been standing during the whole proceedings), returned thanks. The processions reformed, the carriages rolled slowly through the crowd, and its members screeched and shouted after them as their feelings or caprice dictated.Kézfelemeléssel szavaztak; a polgármester az igen tisztelt Samuel Slumkey úr (Slumkey Hall) javára döntött. Horatio Fizkin úr erre név szerinti szavazást kért, amit el is rendeltek. Aztán köszönetet szavaztak a polgármesternek az elnöki székben tanúsított kiváló magatartásáért; és a polgármester, miközben magában azt kívánta, hogy bár csakugyan volna elnöki széke, amelyben kiváló magatartást tanúsíthat (ugyanis az egész idő alatt állnia kellett) - viszonozta a köszönetet. A két menet ismét megalakult, a kocsik lassan hatoltak a tömegen keresztül, amelynek egyes tagjai megéljenezték vagy lepisszegték őket aszerint, ahogy a szívük vagy a személyük sugallta.
During the whole time of the polling, the town was in a perpetual fever of excitement. Everything was conducted on the most liberal and delightful scale. Excisable articles were remarkably cheap at all the public-houses; and spring vans paraded the streets for the accommodation of voters who were seized with any temporary dizziness in the head--an epidemic which prevailed among the electors, during the contest, to a most alarming extent, and under the influence of which they might frequently be seen lying on the pavements in a state of utter insensibility. A small body of electors remained unpolled on the very last day. They were calculating and reflecting persons, who had not yet been convinced by the arguments of either party, although they had frequent conferences with each. One hour before the close of the poll, Mr. Perker solicited the honour of a private interview with these intelligent, these noble, these patriotic men. it was granted. His arguments were brief but satisfactory. They went in a body to the poll; and when they returned, the Honourable Samuel Slumkey, of Slumkey Hall, was returned also.A név szerinti szavazás egész ideje alatt a város állandó lázas izgalomban élt. Minden a legpazarabb és legpompásabb módon folyt. A kocsmákban bámulatosan olcsón mérték az italokat; féderes fedett hintók jártak ide-oda az utcákon, azoknak a választóknak a kedvéért, akiket hirtelen szédülés fogott el - mert ez a járvány a küzdelem ideje alatt roppant nyugta­lanító méreteket öltött a választók között, s következményeként sűrűn lehetett látni embereket a kövezeten heverve, a teljes érzéketlenség állapotában. A választóknak egy kis csoportja még a legutolsó napon sem szavazott le. Voltak ugyanis megfontolt és számító emberek, akiket még egyik párt érvei sem győztek meg, jóllehet mind a két párttal ugyancsak sűrűn tárgyaltak. A név szerinti szavazás berekesztése előtt egy órával Perker úr engedelmet kért, hogy bizalmasan tanácskozhasson ezekkel az értelmes, nemes és hazafias férfiakkal. Megengedték neki. Érvei rövidek, de nyomósak voltak. A választók testületileg mentek az urnához, és mire valamennyien ismét kijöttek, az igen tisztelt Samuel Slumkey úr „bejött” képviselőnek.
CHAPTER XIV COMPRISING A BRIEF DESCRIPTION OF THE COMPANY AT THE PEACOCK ASSEMBLED; AND A TALE TOLD BY A BAGMANTIZENNEGYEDIK FEJEZET: mely röviden leírja a Pávában összegyűlt társaságot, és közli a vigéc elbeszélését
It is pleasant to turn from contemplating the strife and turmoil of political existence, to the peaceful repose of private life. Although in reality no great partisan of either side, Mr. Pickwick was sufficiently fired with Mr. Pott's enthusiasm, to apply his whole time and attention to the proceedings, of which the last chapter affords a description compiled from his own memoranda. Nor while he was thus occupied was Mr. Winkle idle, his whole time being devoted to pleasant walks and short country excursions with Mrs. Pott, who never failed, when such an opportunity presented itself, to seek some relief from the tedious monotony she so constantly complained of. The two gentlemen being thus completely domesticated in the editor's house, Mr. Tupman and Mr. Snodgrass were in a great measure cast upon their own resources. Taking but little interest in public affairs, they beguiled their time chiefly with such amusements as the Peacock afforded, which were limited to a bagatelle-board in the first floor, and a sequestered skittle-ground in the back yard. In the science and nicety of both these recreations, which are far more abstruse than ordinary men suppose, they were gradually initiated by Mr. Weller, who possessed a perfect knowledge of such pastimes. Thus, notwithstanding that they were in a great measure deprived of the comfort and advantage of Mr. Pickwick's society, they were still enabled to beguile the time, and to prevent its hanging heavily on their hands.Jólesik az embernek a politikai élet viszályai és zűrzavara után ismét behajózni a magánélet csöndes révébe. Noha Pickwick úr voltaképpen egyik párthoz sem húzott valami nagyon, Pott úr lelkesedése őt is annyira feltüzelte, hogy minden idejét és figyelmét azoknak az esemé­nyeknek szentelte, melyeknek leírását a legutóbbi fejezetben közöltük Pickwick úr saját kezű följegyzései nyomán. Mialatt ő így el volt foglalva, Winkle úr sem tétlenkedett, ugyanis kellemes kis sétákkal és rövid falusi kirándulásokkal töltötte az idejét Pottné társaságában, aki, ha effajta alkalom kínálkozott, sohasem mulasztotta el, hogy egy kis szabadulást keressen abból a terhes egyhangúságból, amelyről állandóan panaszkodott. Miután ez a két úr ilyen jól berendezkedett a szerkesztő házában, Tupman úr és Snodgrass úr meglehetősen magukra voltak utalva. Minthogy a közügyek nemigen érdekelték őket, idejüket jórészt olyan mulatságokkal töltötték, amilyennel a Páva szolgált, s ez nem volt egyéb, mint egy tivoliasztal az első emeleten és egy félreeső tekepálya a hátulsó udvarban. Mind a két játék tudományába és fortélyaiba, melyek sokkal bonyodalmasabbak, mint az emberek általában hinnék, Weller úr avatta be őket apránként, aki mesterien értett az efféle szórakozásokhoz. Így aztán, habár meg voltak fosztva Pickwick úr hasznos és kellemes társaságától, mégiscsak eltöltötték idejüket és módját lelték, hogy elüssék a hosszú órák unalmát.
It was in the evening, however, that the Peacock presented attractions which enabled the two friends to resist even the invitations of the gifted, though prosy, Pott. It was in the evening that the 'commercial room' was filled with a social circle, whose characters and manners it was the delight of Mr. Tupman to observe; whose sayings and doings it was the habit of Mr. Snodgrass to note down.De igazában a Páva esténként szolgált nekik olyan szórakozással, hogy a két jó barát képes volt ellenállni még a nagyképességű, de unalmas Pott úr meghívásának is. Esténként megtelt a fogadó társalgója - a kereskedők terme - azzal a társasággal, amelynek szokásait és egyes tagjait Tupman úr nagy gyönyörűséggel tanulmányozta; s melynek cselekedeteit és mondásait Snodgrass úr rendszeresen feljegyezte.
Most people know what sort of places commercial rooms usually are. That of the Peacock differed in no material respect from the generality of such apartments; that is to say, it was a large, bare-looking room, the furniture of which had no doubt been better when it was newer, with a spacious table in the centre, and a variety of smaller dittos in the corners; an extensive assortment of variously shaped chairs, and an old Turkey carpet, bearing about the same relative proportion to the size of the room, as a lady's pocket-handkerchief might to the floor of a watch-box. The walls were garnished with one or two large maps; and several weather-beaten rough greatcoats, with complicated capes, dangled from a long row of pegs in one corner. The mantel-shelf was ornamented with a wooden inkstand, containing one stump of a pen and half a wafer; a road- book and directory; a county history minus the cover; and the mortal remains of a trout in a glass coffin. The atmosphere was redolent of tobacco-smoke, the fumes of which had communicated a rather dingy hue to the whole room, and more especially to the dusty red curtains which shaded the windows. On the sideboard a variety of miscellaneous articles were huddled together, the most conspicuous of which were some very cloudy fish-sauce cruets, a couple of driving-boxes, two or three whips, and as many travelling shawls, a tray of knives and forks, and the mustard.Mindnyájan tudjuk, hogy általában miféle hely egy ilyen társalgó. A Páva kereskedőterme sem különbözött lényegesen más fogadók hasonló helyiségeitől, azaz egy nagy, kopár terem volt, melynek berendezése új korában kétségkívül szebben festhetett, közepén egy nagy asztallal, s a sarkaiban különböző kisebb asztalokkal; más-más formájú székek nagy választéka állt benne és egy ócska török szőnyeg, mely körülbelül úgy aránylott a szoba méreteihez, mint egy női zsebkendő a bakterház padlójához. A falakat néhány jókora térkép ékesítette; s az egyik sarokban hosszú sor fakampón viharvert nagy, durva köpönyegek lógtak, sokrétű körgallérral. A kandalló párkányát egy fa tintatartó díszítette, benne egy csonka toll és egy fél ostya; egy postakönyv és címjegyzék; a megye története födél nélkül és üvegkoporsóban egy pisztráng földi maradványai. Dohányszag töltötte meg a levegőt s a dohányfüsttől az egész szoba vörösesbarna színt kapott, kiváltképpen a mocskos piros függönyök, melyek az ablakokat fedték. A tálalóasztalon különböző tárgyak álltak nagy összevisszaságban, amelyek közül leginkább szembetűnt néhány nagyon homályos, halmártásos üvegcse, egy pár kocsiülés, két vagy három ostor, ugyanannyi úti sálkendő, egy kosár kés meg villa és a mustár.
Here it was that Mr. Tupman and Mr. Snodgrass were seated on the evening after the conclusion of the election, with several other temporary inmates of the house, smoking and drinking.Ebben a helyiségben üldögélt Tupman úr és Snodgrass úr, iddogálva és füstölve, a fogadó néhány más ideiglenes lakójával együtt, a választás berekesztése után való este.
'Well, gents,' said a stout, hale personage of about forty, with only one eye--a very bright black eye, which twinkled with a roguish expression of fun and good-humour, 'our noble selves, gents. I always propose that toast to the company, and drink Mary to myself. Eh, Mary!'- No, uraim - mondta egy negyven év körüli kövér, egészséges férfi, akinek csak fél szeme volt, méghozzá nagyon fényes, fekete fél szeme, melyben csak úgy csillogott a jókedv és a huncutság -, koccintsunk a magunk kiváló egészségére. Mindig így szoktam koccintani a társasággal, magam pedig a Mary egészségére iszom. Igaz-e, Mary?
'Get along with you, you wretch,' said the hand-maiden, obviously not ill-pleased with the compliment, however.- Ugyan, menjen már, komisz ember - mondta a kiszolgálólány, ámbár nyilvánvalóan nem vette zokon a bókot.
'Don't go away, Mary,' said the black-eyed man.- Ne szaladjon el, Mary - mondta a fekete szemű ember.
'Let me alone, imperence,' said the young lady.- Hagyjon békében, maga szemtelen - mondta a fiatal leány.
'Never mind,' said the one-eyed man, calling after the girl as she left the room. 'I'll step out by and by, Mary. Keep your spirits up, dear.' Here he went through the not very difficult process of winking upon the company with his solitary eye, to the enthusiastic delight of an elderly personage with a dirty face and a clay pipe.- Jól van, jól - mondta a fél szemű ember, a leány után kiáltva, amikor ez kiment a szobából. - Me­gyek már, megyek, Mary. Ne búsuljon, drágám. - S azzal - ami nem nehéz dolog - rákacsin­tott a társaságra a fél szemével, egy mocskos képű és cseréppipás öreg alak nagy mulatságára.
'Rum creeters is women,' said the dirty-faced man, after a pause.- Bolondos jószág az asszony - mondta a mocskos képű ember egy kis hallgatás után.
'Ah! no mistake about that,' said a very red-faced man, behind a cigar.- No az már igaz - mondta egy tulipiros képű ember, szivarral a szájában.
After this little bit of philosophy there was another pause.Ez után a rövid kis filozofálás után újabb szünet támadt.
'There's rummer things than women in this world though, mind you,' said the man with the black eye, slowly filling a large Dutch pipe, with a most capacious bowl.- Mindamellett, higgye el, hogy bolondabb dolgok is vannak a világon, mint az asszonyok - mondta a fekete szemű ember, miközben lassan tömögette nagy hasú hollandi pipáját.
'Are you married?' inquired the dirty-faced man.- Van felesége? - kérdezte a mocskos arcú.
'Can't say I am.'- Azt nem mondhatnám.
'I thought not.' Here the dirty-faced man fell into ecstasies of mirth at his own retort, in which he was joined by a man of bland voice and placid countenance, who always made it a point to agree with everybody.- Mindjárt gondoltam. - S azzal a mocskos arcú ember nagy kacagásban tört ki saját feleletén és vele együtt nevetni kezdett egy kedves hangú, egykedvű arcú ember is, aki mindig kötelességének tartotta, hogy mindenkivel egy nézeten legyen.
'Women, after all, gentlemen,' said the enthusiastic Mr. Snodgrass, 'are the great props and comforts of our existence.'- De azért, uraim - mondta a lelkes Snodgrass úr -, mégiscsak a nő a mi életünk nagy támasza és boldogsága.
'So they are,' said the placid gentleman.- Bizony az - mondta az egykedvű úriember.
'When they're in a good humour,' interposed the dirty-faced man.- Már amikor jókedvében van - vágott közbe a mocskos képű ember.
'And that's very true,' said the placid one.- Az is igaz - mondta az egykedvű úr.
'I repudiate that qualification,' said Mr. Snodgrass, whose thoughts were fast reverting to Emily Wardle. 'I repudiate it with disdain--with indignation. Show me the man who says anything against women, as women, and I boldly declare he is not a man.' And Mr. Snodgrass took his cigar from his mouth, and struck the table violently with his clenched fist.- Tiltakozom ez ellen a megszorítás ellen - mondta Snodgrass úr, akinek a gondolatai egy­szerre visszaszálltak Emily Wardle kisasszonyhoz. - Tiltakozom ellene, s megvetéssel és felháborodva visszautasítom. Szeretném látni azt a férfit, aki fel mer hozni valamit a nők ellen, mint olyanok ellen... az ilyen embernek bátran a szemébe mondom, hogy nem is férfi. - És Snodgrass úr kivette szájából a szivart s az öklével nagyot csapott az asztalra.
'That's good sound argument,' said the placid man.- Jól érvel - mondta a higgadt úr -, jól megfelelt, annyi bizonyos.
'Containing a position which I deny,' interrupted he of the dirty countenance.- De az állítását mégis tagadom - szólt közbe a mocskos képű.
'And there's certainly a very great deal of truth in what you observe too, Sir,' said the placid gentleman.- Sok igazság van az ön megjegyzésében is, uram - mondta az egykedvű úr.
'Your health, Sir,' said the bagman with the lonely eye, bestowing an approving nod on Mr. Snodgrass.- Egészségére, uram - mondta a fél szemű vigéc, s egy helyeslő bólintással fordult Snodgrass úr felé.
Mr. Snodgrass acknowledged the compliment.Snodgrass úr viszonozta a jókívánságot.
'I always like to hear a good argument,'continued the bagman, 'a sharp one, like this: it's very improving; but this little argument about women brought to my mind a story I have heard an old uncle of mine tell, the recollection of which, just now, made me say there were rummer things than women to be met with, sometimes.'- Mindig szívesen hallgatom az érdekes vitákat - folytatta a vigéc -, kivált, ha ilyen jól oda­mondanak egymásnak, mint itt; tanulságos az efféle; de erről a kis vitáról is eszembe jut egy történet, amit a nagybátyámtól hallottam egyszer, és éppen ezzel a történettel kapcsolatban mondtam az imént, hogy néha még bolondabb dolgokkal is találkozik az ember, mint az asszonyok.
'I should like to hear that same story,' said the red-faced man with the cigar.- Szeretném hallani azt a történetet - mondta a vörös képű ember, szivarral a szájában.
'Should you?' was the only reply of the bagman, who continued to smoke with great vehemence.- Szeretné? - A vigéc csak ennyit felelt rá és nagy buzgalommal szívta tovább a szivarját.
'So should I,' said Mr. Tupman, speaking for the first time. He was always anxious to increase his stock of experience.- Én is szeretném hallani - mondta Tupman úr, aki most szólalt meg először, s aki mindig igyekezett kibővíteni tapasztalatainak tárházát.
'Should YOU? Well then, I'll tell it. No, I won't. I know you won't believe it,' said the man with the roguish eye, making that organ look more roguish than ever.- Szeretné hallani ön is? Akkor hát elmondom. De nem, mégsem. Tudom, hogy úgyse hinnék el - mondta a huncut szemű ember s még huncutabbul kacsingatott rájuk a fél szemével, mint eddig.
'If you say it's true, of course I shall,' said Mr. Tupman.- Dehogynem hisszük el, ha ön azt állítja, hogy igaz történet - mondta Tupman úr.
'Well, upon that understanding I'll tell you,' replied the traveller. 'Did you ever hear of the great commercial house of Bilson & Slum? But it doesn't matter though, whether you did or not, because they retired from business long since. It's eighty years ago, since the circumstance happened to a traveller for that house, but he was a particular friend of my uncle's; and my uncle told the story to me. It's a queer name; but he used to call it- No jó, hát ezzel a feltétellel elmondom - felelte a vigéc. - Hallották-e hírét valaha a Bilson és Slum nagykereskedő cégnek? Ámbár az sem változtat a dolgon, ha nem hallották, mert ezek már réges-régen visszavonultak az üzleti élettől. Nyolcvan esztendeje, hogy a cég egyik utazójával, aki testi-lelki jó barátja volt a nagybátyámnak, megesett ez a dolog; nekem a nagy­bátyám mesélte el a történetet. Furcsa címe van, de a nagybátyám mindig csak úgy emlegette, hogy:
THE BAGMAN'S STORYA VIGÉC ELBESZÉLÉSE,
and he used to tell it, something in this way.és nagyjából így mesélte rendszerint:
'One winter's evening, about five o'clock, just as it began to grow dusk, a man in a gig might have been seen urging his tired horse along the road which leads across Marlborough Downs, in the direction of Bristol. I say he might have been seen, and I have no doubt he would have been, if anybody but a blind man had happened to pass that way; but the weather was so bad, and the night so cold and wet, that nothing was out but the water, and so the traveller jogged along in the middle of the road, lonesome and dreary enough. If any bagman of that day could have caught sight of the little neck-or-nothing sort of gig, with a clay- coloured body and red wheels, and the vixenish, ill tempered, fast-going bay mare, that looked like a cross between a butcher's horse and a twopenny post-office pony, he would have known at once, that this traveller could have been no other than Tom Smart, of the great house of Bilson and Slum, Cateaton Street, City. However, as there was no bagman to look on, nobody knew anything at all about the matter; and so Tom Smart and his clay-coloured gig with the red wheels, and the vixenish mare with the fast pace, went on together, keeping the secret among them, and nobody was a bit the wiser.- Egy téli este, öt óra tájban, éppen amikor sötétedni kezdett, a marlborough-i síkságon, a Bristol felé vezető országúton egy embert lehetett volna látni, aki javában nógatta fáradt lovát. Azt mondom, hogy lehetett volna látni és nem is kételkedem benne, hogy látták volna, ha véletlenül odavetődik valaki, aki nincsen vaksággal megverve; de olyan cudar idő volt, az éjszaka olyan hideg és nyirkos, hogy az esőn kívül senki más nem járt odakint, úgyhogy az utas egymagában és elég bánatosan döcögött kocsiján az országút közepén. Ha valamelyik akkori vigéc láthatta volna azt az agyagszínűre festett, piros kerekű, nyaktörő kis giget, meg azt a komisz természetű, makrancos, gyors lábú pejkancát, amelyik úgy festett, mintha egy mészáros lovának és egy postai póninak a keresztezéséből született volna - hát az a vigéc rögtön tudta volna, hogy ez az utas nem lehetett más, mint Tom Smart, a nagy Bilson és Slum cégtől, Cateaton utca, London. Minthogy azonban nem volt a közelben semmiféle vigéc, hogy nézze őt, senki nem tudott semmit a dologról; és Tom Smart meg a piros kerekű, sárgára festett gigje és gyors lábú, csökönyös kancája folytatták az utat, megőrizve közös titkukat.
'There are many pleasanter places even in this dreary world, than Marlborough Downs when it blows hard; and if you throw in beside, a gloomy winter's evening, a miry and sloppy road, and a pelting fall of heavy rain, and try the effect, by way of experiment, in your own proper person, you will experience the full force of this observation.Még ezen a keserves világon is van igen sok kellemesebb hely, mint a marlborough-i síkság, amikor a szél keményen süvöltözik fölötte; s ha ehhez még hozzávesszük a komor téli estét, a csúszós, sáros, latyakos országutat, az ólmos csapó esőt, és mindezt a hatás megállapítása végett ki is próbáljuk tulajdon személyünkön, akkor tapasztalhatjuk ennek a megjegyzésnek igazságát.
'The wind blew--not up the road or down it, though that's bad enough, but sheer across it, sending the rain slanting down like the lines they used to rule in the copy-books at school, to make the boys slope well. For a moment it would die away, and the traveller would begin to delude himself into the belief that, exhausted with its previous fury, it had quietly laid itself down to rest, when, whoo! he could hear it growling and whistling in the distance, and on it would come rushing over the hill-tops, and sweeping along the plain, gathering sound and strength as it drew nearer, until it dashed with a heavy gust against horse and man, driving the sharp rain into their ears, and its cold damp breath into their very bones; and past them it would scour, far, far away, with a stunning roar, as if in ridicule of their weakness, and triumphant in the consciousness of its own strength and power.Fújt a szél - nem szembe vagy hátra, ami szintén elég kellemetlen, hanem éppen keresztbe, és rézsút verte le az esőt, mint azok a kék vonalak, amelyeket az iskolai irkákba szoktak nyomtatni, hogy a fiúk szépen döntsék a betűket jobbra. Egy pillanatra elcsöndesült, s az utazó már azzal a reménnyel kezdte magát hitegetni, hogy a szél kimerült az eddigi tombolásban és most már szépen elült, amikor - sss! - messziről újra zúgni és süvölteni kezdett, aztán fütyülve száguldott végig a dombokon, végigsöpörte a síkságot, és a zúgása meg az ereje nőttön-nőtt, amint egyre jobban közeledett, míg végre egy hatalmas rohammal nekiesett lónak és ember­nek, az ólmos esőt fülükbe csapta, s nedves, fagyos lehelete a csontjukig hatolt; aztán tovább vágtatott, messzire, nagyon messzire, fülsüketítő bömböléssel, mellyel mintha gúnyolná az ő gyengeségüket, s ujjongana tulajdon erején és hatalmán.
'The bay mare splashed away, through the mud and water, with drooping ears; now and then tossing her head as if to express her disgust at this very ungentlemanly behaviour of the elements, but keeping a good pace notwithstanding, until a gust of wind, more furious than any that had yet assailed them, caused her to stop suddenly and plant her four feet firmly against the ground, to prevent her being blown over. It's a special mercy that she did this, for if she HAD been blown over, the vixenish mare was so light, and the gig was so light, and Tom Smart such a light weight into the bargain, that they must infallibly have all gone rolling over and over together, until they reached the confines of earth, or until the wind fell; and in either case the probability is, that neither the vixenish mare, nor the clay- coloured gig with the red wheels, nor Tom Smart, would ever have been fit for service again.A pejkanca ázott fülekkel kocogott a sárban és a tócsákon át; olykor-olykor fölszegte a fejét, mintha rosszallását akarta volna kifejezni az elemek udvariatlan viselkedése miatt; de azért csak törtetett előre szépen, amikor egyszerre egy sokkalta dühösebb szélroham, mint amilyeneken már túlesett, arra kényszerítette, hogy hirtelen megálljon és mind a négy lábát jó erősen megvesse a földön, mert különben felfordult volna. Különös szerencse volt, hogy így cselekedett, mert a pejkanca olyan könnyed, a gig olyan könnyű volt, s ráadásul Tom Smart is olyan keveset nyomott, hogy mind a hárman együtt gurultak volna talán a világ végére, vagy amíg a szél el nem ül; és mind a két esetben a valószínűség amellett szól, hogy a makrancos kanca, valamint az agyagszínű, piros kerekű gig, nemkülönben Tom Smart mindörökre munkaképtelenné váltak volna.
'"Well, damn my straps and whiskers," says Tom Smart (Tom sometimes had an unpleasant knack of swearing)-- "damn my straps and whiskers," says Tom, "if this ain't pleasant, blow me!"- Ej, hogy csapna belétek a mennykő - mondta Tom Smart (mert megvolt neki az a csúnya szokása, hogy néha szeretett káromkodni) - csapna belétek a mennykő - mondta Tom. - Fürösszön meg az ördög, ha láttam már ennél cudarabb időt.
'You'll very likely ask me why, as Tom Smart had been pretty well blown already, he expressed this wish to be submitted to the same process again. I can't say--all I know is, that Tom Smart said so--or at least he always told my uncle he said so, and it's just the same thing.Önök valószínűleg azt kérdezik tőlem, hogy miután Tom már elég szépen megfürdött, miért fejezte ki mégis abbeli kívánságát, hogy még egyszer átessen ezen a mulatságon. Én bizony nem tudom - csak annyit tudok, hogy Tom Smart így mondta, vagy legalábbis a nagybátyám­nak úgy adta elő, hogy így mondta, ami különben egyremegy.
"'Blow me," says Tom Smart; and the mare neighed as if she were precisely of the same opinion.- Fürösszön meg az ördög - mondta Tom Smart, és a kanca válaszul nyihogott egyet, mintha neki is szakasztott ez volna a véleménye.
"'Cheer up, old girl," said Tom, patting the bay mare on the neck with the end of his whip. "It won't do pushing on, such a night as this; the first house we come to we'll put up at, so the faster you go the sooner it's over. Soho, old girl--gently--gently."- Föl a fejjel, öreg, ne búsulj - mondta Tom, s az ostora hegyével megütögette a pejkanca nyakát. - Nem akarlak nagyon meghajszolni ilyen időben, mint ez a mai éjszaka; a legelső házban, ahová érünk, megszállunk, s mennél jobban nyargalsz, annál hamarább vége lesz. Gyia, öreg... kocogj csak... előre.
'Whether the vixenish mare was sufficiently well acquainted with the tones of Tom's voice to comprehend his meaning, or whether she found it colder standing still than moving on, of course I can't say. But I can say that Tom had no sooner finished speaking, than she pricked up her ears, and started forward at a speed which made the clay-coloured gig rattle until you would have supposed every one of the red spokes were going to fly out on the turf of Marlborough Downs; and even Tom, whip as he was, couldn't stop or check her pace, until she drew up of her own accord, before a roadside inn on the right-hand side of the way, about half a quarter of a mile from the end of the Downs.Hogy a pejkanca annyira ismerte-e már Tom hanghordozását, hogy megértett belőle mindent, vagy pedig úgy találta, hogy jobban fázik, ha vesztegel, mint ha mozog: ezt persze nem tudnám megmondani. De annyit mondhatok, hogy mihelyt Tom bevégezte mondókáját, a ló a füleit hegyezve sebesen tovanyargalt s az agyagszínű giget úgy összevissza rázta, hogy az ember azt hihette volna, a piros küllők menten szétröpülnek a marlborough-i síkság mezein; és még Tom sem tudta megállítani vagy megfékezni, ügyes kocsis létére, amíg a ló a maga jószántából meg nem állt egy útmenti fogadó előtt, az országút jobb oldalán, körülbelül egynyolcad mérföldnyire a síkság végétől.
'Tom cast a hasty glance at the upper part of the house as he threw the reins to the hostler, and stuck the whip in the box. It was a strange old place, built of a kind of shingle, inlaid, as it were, with cross-beams, with gabled-topped windows projecting completely over the pathway, and a low door with a dark porch, and a couple of steep steps leading down into the house, instead of the modern fashion of half a dozen shallow ones leading up to it. It was a comfortable-looking place though, for there was a strong, cheerful light in the bar window, which shed a bright ray across the road, and even lighted up the hedge on the other side; and there was a red flickering light in the opposite window, one moment but faintly discernible, and the next gleaming strongly through the drawn curtains, which intimated that a rousing fire was blazing within. Marking these little evidences with the eye of an experienced traveller, Tom dismounted with as much agility as his half-frozen limbs would permit, and entered the house.Tom egy futó pillantással föltekintett a házra, mialatt a gyeplőt odadobta az istállófiúnak és az ostort beledugta tartójába a bakon. Furcsa, régi, zsindelyes téglaalkotmány volt, gerendákkal a homlokzatán, mintegy faberakásokkal, a gyalogjáró fölé messzire kiugró tornyos ablakokkal, és egy sötét folyosóra nyíló alacsony ajtó s két meredek lépcsőfok vezetett a ház belsejébe, ahelyett, hogy mai divat szerint egy csomó alacsony lépcsőfoka lett volna. Mindamellett barátságos külsejű épület volt, mert az ivószoba ablakából vidám világosság vetődött ki az úttestre, s még a szemközt húzódó sövényre is átvilágított; szemben az ablakban pirosas fény lobogott, mely az egyik pillanatban csak halványan derengett, de a másik pillanatban fel­ragyogva sugárzott át a lebocsátott függönyökön, s elárulta, hogy odabent vígan pattog a tűz. Tom, aki ezeket az apróságokat a tapasztalt utazó szemével rögtön észrevette, olyan gyorsan szállt ki a kocsiból, amilyen gyorsan csak engedték félig elfagyott tagjai, aztán belépett a házba.
'In less than five minutes' time, Tom was ensconced in the room opposite the bar--the very room where he had imagined the fire blazing--before a substantial, matter-of-fact, roaring fire, composed of something short of a bushel of coals, and wood enough to make half a dozen decent gooseberry bushes, piled half-way up the chimney, and roaring and crackling with a sound that of itself would have warmed the heart of any reasonable man. This was comfortable, but this was not all; for a smartly-dressed girl, with a bright eye and a neat ankle, was laying a very clean white cloth on the table; and as Tom sat with his slippered feet on the fender, and his back to the open door, he saw a charming prospect of the bar reflected in the glass over the chimney-piece, with delightful rows of green bottles and gold labels, together with jars of pickles and preserves, and cheeses and boiled hams, and rounds of beef, arranged on shelves in the most tempting and delicious array. Well, this was comfortable too; but even this was not all--for in the bar, seated at tea at the nicest possible little table, drawn close up before the brightest possible little fire, was a buxom widow of somewhere about eight-and-forty or thereabouts, with a face as comfortable as the bar, who was evidently the landlady of the house, and the supreme ruler over all these agreeable possessions.Nem telt bele öt perc sem és Tom máris tanyát ütött az ivóval átellenben fekvő szobában - éppen abban a szobában, ahol a lobogó tüzet már odakintről megsejtette -, a kiadósan ropogó tűz mellett, melyre egy zsák szenet raktak és annyi fát, hogy kitelt volna belőle vagy hat kisebb fajta pöszmétebokor, felrakva magasra, a kandalló félmagasságáig, s amely olyan vidáman duruzsolt, hogy már a muzsikája is fölmelegítette volna minden okos ember szívét. Már ez is jólesett Tomnak; de ez még nem volt minden, mert egy takarosan öltözött, csillogó szemű, szép bokájú falusi lány vakító fehér abroszt terített az asztalra; s minthogy Tom, papucsos lábát felrakva a kandalló rácsára, háttal ült a nyitott ajtónak, a kandalló fölött függő tükörben a söntés gyönyörűséges képét láthatta tükröződni, aranyos cédulájú, zöld palackok hosszú sorát, ecetes uborkák és befőttek köcsögeit, nagy sajtokat és füstölt sonkákat, marha­szegyeket, a legszebb rendben és a legétvágygerjesztőbb módon elhelyezve a polcokon. Igazán jóleső látvány volt; de még ez sem volt minden - mert a söntésben, a lehető legkedvesebb asztalka mellett és a lehető legragyogóbb kis tűz tőszomszédságában egy körülbelül negyven­nyolc évesnek látszó, szép gömbölyű, pirospozsgás özvegyasszony ült és teázgatott, éppen olyan vonzó arccal, mint maga a söntés, s nyilván a ház úrnője volt, mind e drágalátos jószágok legfőbb fejedelemasszonya.
There was only one drawback to the beauty of the whole picture, and that was a tall man--a very tall man--in a brown coat and bright basket buttons, and black whiskers and wavy black hair, who was seated at tea with the widow, and who it required no great penetration to discover was in a fair way of persuading her to be a widow no longer, but to confer upon him the privilege of sitting down in that bar, for and during the whole remainder of the term of his natural life.A szép képnek csak egy hibája volt, egy nagy darab férfi, egy nagyon nagy ember, barna kabátban, fényes selyemgombokkal, fekete pofaszakállal, hullámos fekete hajjal, aki az özveggyel teázott; s nem kellett nagy éleslátás annak a fölfedezéséhez, hogy rábeszélése révén az asszonyka a legjobb úton volt, hogy özvegyi állapotától eltántorodjék s ráruházza a privilégiumot, hogy odalent ülhessen az ivóban most és mindig, egészen élete fogytáig.
'Tom Smart was by no means of an irritable or envious disposition, but somehow or other the tall man with the brown coat and the bright basket buttons did rouse what little gall he had in his composition, and did make him feel extremely indignant, the more especially as he could now and then observe, from his seat before the glass, certain little affectionate familiarities passing between the tall man and the widow, which sufficiently denoted that the tall man was as high in favour as he was in size. Tom was fond of hot punch--I may venture to say he was VERY fond of hot punch--and after he had seen the vixenish mare well fed and well littered down, and had eaten every bit of the nice little hot dinner which the widow tossed up for him with her own hands, he just ordered a tumbler of it by way of experiment. Now, if there was one thing in the whole range of domestic art, which the widow could manufacture better than another, it was this identical article; and the first tumbler was adapted to Tom Smart's taste with such peculiar nicety, that he ordered a second with the least possible delay. Hot punch is a pleasant thing, gentlemen--an extremely pleasant thing under any circumstances --but in that snug old parlour, before the roaring fire, with the wind blowing outside till every timber in the old house creaked again, Tom Smart found it perfectly delightful. He ordered another tumbler, and then another--I am not quite certain whether he didn't order another after that--but the more he drank of the hot punch, the more he thought of the tall man.Tom Smart semmi esetre sem volt irigy vagy felfortyanó természetű ember, de ez a barna kabátos, fényes selyemgombos férfi valahogyan mégis felkavarta, ami kis epe volt benne és rettenetes felháborodással töltötte el a szívét; annyival is inkább, mert a tükör előtt ülve, a helyéről időnként bizonyos apró szerelmi bizalmaskodásokat figyelhetett meg az özvegy és a nagy darab ember között, ami elég bizonyság volt arra nézve, hogy a nagy darab ember termete arányában beférkőzött az özvegy kegyeibe. Tom szerette a forró puncsot - sőt, merem állítani, hogy nagyon szerette -, s miután gondoskodott róla, hogy csökönyös lovát jól megetessék és jól elszállásolják, ő maga is bekebelezte utolsó falatig a jó kis meleg vacsorát, amit az özvegy saját kezűleg szolgált fel neki, aztán rendelt egy pohárral, csak úgy próba­képpen, a kedvenc italából. Nos hát, ha volt valami a konyhaművészet széles birodalmában, aminek a készítésében az özvegy különösen kivált, ez éppen a nevezett ital volt, és Tom Smartnak már az első pohár olyan jólesett, hogy nagyon sürgősen rendelt egy másodikkal is. A forró puncs kellemes ital, uraim - minden körülmények között nagyon kellemes ital -, de a barátságos, ódon szobában, a pattogó tűz mellett, mialatt odakint úgy süvöltött a szél, hogy a vén ház minden eresztéke recsegett bele, Tom Smart felségesnek találta. Még egy pohárral, azután még eggyel - nem vagyok bizonyos benne, hogy ezután is nem rendelt-e még egyet -, de mennél többet ivott a forró puncsból, annál többet gondolt a nagy darab emberre.
'"Confound his impudence!" said Tom to himself, "what business has he in that snug bar? Such an ugly villain too!" said Tom. "If the widow had any taste, she might surely pick up some better fellow than that." Here Tom's eye wandered from the glass on the chimney-piece to the glass on the table; and as he felt himself becoming gradually sentimental, he emptied the fourth tumbler of punch and ordered a fifth.- Arcátlan egy fráter - gondolta magában Tom. - Mi keresnivalója van ebben a barátságos kis söntésben? És milyen ocsmány képű csirkefogó ráadásul! - gondolta Tom. - Ha az özvegynek volna egy kis jó ízlése, hát különb legényt csípne fel magának. - Tom pillantása a kandalló fölötti tükörről az asztalán álló pohárra tévedt és miután azt tapasztalta, hogy kezd egyre jobban elérzékenyedni, kiitta a negyedik pohár puncsot is és egy ötödiket rendelt.
'Tom Smart, gentlemen, had always been very much attached to the public line. It had been long his ambition to stand in a bar of his own, in a green coat, knee-cords, and tops. He had a great notion of taking the chair at convivial dinners, and he had often thought how well he could preside in a room of his own in the talking way, and what a capital example he could set to his customers in the drinking department. All these things passed rapidly through Tom's mind as he sat drinking the hot punch by the roaring fire, and he felt very justly and properly indignant that the tall man should be in a fair way of keeping such an excellent house, while he, Tom Smart, was as far off from it as ever. So, after deliberating over the two last tumblers, whether he hadn't a perfect right to pick a quarrel with the tall man for having contrived to get into the good graces of the buxom widow, Tom Smart at last arrived at the satisfactory conclusion that he was a very ill-used and persecuted individual, and had better go to bed.Tom Smartnak, uraim, világéletében nagy kedve volt a kocsmárosi pályához. Becsvágya már régóta arra ösztökélte, hogy saját söntésében álldogálhasson, zöldkabátosan, térdnadrágban, csizmásan. Nagyon vonzotta az olyasmi, hogy ünnepélyes lakomákon az asztalfőn ülhessen és sokszor elgondolta, hogy saját vendéglőjében milyen jól tudná irányítani a társalgást, és milyen kitűnő példával tudna elöljárni az ivószoba vendégeinek. Ezek a gondolatok sebesen száguldottak át Tom agyán, mialatt a forró puncsot szürcsölgette a pattogó tűz mellett s úgy érezte, hogy méltányos és jogos felháborodása, amikor ez a nagy darab ember a legjobb úton van, hogy megkaparintsa ezt a remek fogadót, míg ő, Tom Smart éppen olyan messze van ettől, mint valaha. Miután az utolsó két pohár puncs mellett fontolóra vette, hogy nincs-e alapos oka belekötni a nagy darab emberbe, amiért sikerült neki a tűzrőlpattant özvegy kegyeibe férkőzni, végül is arra a megnyugtató eredményre jutott, hogy ő bizony nagyon szerencsétlen ember, akivel rosszul bánnak, akit üldöz a balsors, úgyhogy okosabban teszi, ha aludni megy.
'Up a wide and ancient staircase the smart girl preceded Tom, shading the chamber candle with her hand, to protect it from the currents of air which in such a rambling old place might have found plenty of room to disport themselves in, without blowing the candle out, but which did blow it out nevertheless--thus affording Tom's enemies an opportunity of asserting that it was he, and not the wind, who extinguished the candle, and that while he pretended to be blowing it alight again, he was in fact kissing the girl. Be this as it may, another light was obtained, and Tom was conducted through a maze of rooms, and a labyrinth of passages, to the apartment which had been prepared for his reception, where the girl bade him good-night and left him alone.A csinos szolgáló fölvezette Tomot az ódon, széles lépcsőházban, kezével fedezve a gyertyát, hogy megvédje a fúvó szelektől, amelyek az ilyen zegzugos vén épületben ezer utat lelhet­nének maguknak anélkül, hogy elfújják a gyertyát, s amelyek mindazonáltal mégis elfújták a gyertyát, s ezáltal alapot adtak Tom ellenségeinek arra a vádra, hogy nem is a szél oltotta el a gyertyát, hanem ő maga, és míg színleg azzal vesződött, hogy megint meggyújtsa, valójában megcsókolta a szolgálóleányt. De hát akárhogyan is történt, sikerült újra lángra lobbantani a gyertyát, és Tomot egy hosszú sor szobán és folyosók útvesztőin keresztül egy helyiségbe vezették, mely el volt készítve számára, s ahol a szolgáló jó éjszakát kívánt neki és magára hagyta.
'It was a good large room with big closets, and a bed which might have served for a whole boarding-school, to say nothing of a couple of oaken presses that would have held the baggage of a small army; but what struck Tom's fancy most was a strange, grim-looking, high backed chair, carved in the most fantastic manner, with a flowered damask cushion, and the round knobs at the bottom of the legs carefully tied up in red cloth, as if it had got the gout in its toes. Of any other queer chair, Tom would only have thought it was a queer chair, and there would have been an end of the matter; but there was something about this particular chair, and yet he couldn't tell what it was, so odd and so unlike any other piece of furniture he had ever seen, that it seemed to fascinate him. He sat down before the fire, and stared at the old chair for half an hour.--Damn the chair, it was such a strange old thing, he couldn't take his eyes off it.Jó tágas szoba volt, potrohos faliszekrényekkel, olyan ággyal, amelyen egy egész nevelő­intézet elfért volna, nem is szólva arról a két tölgyfa almáriumról, amelyekben egy egész kis hadsereg málnájának helye lett volna. Tom figyelmét azonban mindjárt lekötötte egy magas hátú, komor külsejű, fantasztikus faragású, furcsa karosszék, virágos damaszttal párnázva, amelynek gömbölyű talpai gondosan vörös posztóba voltak csavargatva, mintha köszvény bántaná a lábujjait. Minden más furcsa székről csak azt gondolta volna Tom, hogy lám egy furcsa szék, és ezzel az ügy el is lett volna intézve; de ebben a különös székben volt valami, amiről Tom nem tudta megmondani, hogy micsoda valami, amiben eltért és elütött minden egyéb bútordarabtól, amit Tom valaha életében látott, s ami, úgy látszik, egészen megbabo­názta. Letelepedett a tűz mellé, s félóra hosszat bámult az öreg székre; ördög vigye el ezt a széket, olyan furcsa, vén jószág volt, hogy nem tudta levenni a szemét róla.
"'Well," said Tom, slowly undressing himself, and staring at the old chair all the while, which stood with a mysterious aspect by the bedside, "I never saw such a rum concern as that in my days. Very odd," said Tom, who had got rather sage with the hot punch--'very odd." Tom shook his head with an air of profound wisdom, and looked at the chair again. He couldn't make anything of it though, so he got into bed, covered himself up warm, and fell asleep.- Nem - mondta Tom, miközben lassan levetkőzött és szüntelenül az öreg széket bámulta vetkőzés közben is, az ágya mellett álló titokzatos képű széket -, soha életemben nem láttam még ilyen furcsa szerzetet. Igazán különös - mondta Tom, aki a forró puncs hatására kissé bölcselkedővé vált -, igazán különös. - Mélységes bölcsességgel csóválgatta a fejét és újra a szék felé pillantott. De nem tudott kiokosodni belőle, bebújt hát az ágyába, jó melegen betakarózott és elaludt.
'In about half an hour, Tom woke up with a start, from a confused dream of tall men and tumblers of punch; and the first object that presented itself to his waking imagination was the queer chair.Körülbelül egy félóra múlva Tom hirtelen fölriadt zavaros álmából, amelyben nagy darab emberek és puncsos poharak keveredtek össze, s az első tárgy, amely felocsúdott érzékei elé került, a furcsa szék volt.
'"I won't look at it any more," said Tom to himself, and he squeezed his eyelids together, and tried to persuade himself he was going to sleep again. No use; nothing but queer chairs danced before his eyes, kicking up their legs, jumping over each other's backs, and playing all kinds of antics.- Rá sem nézek többé - szólt magában Tom, lehunyta szempilláit és igyekezett rábeszélni magát, hogy rögtön elalszik újra. Hiába: szeme előtt csupa furcsa szék táncolt, magasra dobálták a lábukat, egymás hátán ugráltak keresztül, bukfenceztek, tótágast álltak, cigány­kerekeket hánytak.
"'I may as well see one real chair, as two or three complete sets of false ones," said Tom, bringing out his head from under the bedclothes. There it was, plainly discernible by the light of the fire, looking as provoking as ever.- Akkor már jobb egy igazi széket nézni, mint száz képzeletbelit - mondta Tom, és kidugta a fejét a paplan alól. Ott volt az igazi szék, s ahogy a kandalló tüze rávilágított, éppen olyan kihívónak látszott, mint eddig.
'Tom gazed at the chair; and, suddenly as he looked at it, a most extraordinary change seemed to come over it. The carving of the back gradually assumed the lineaments and expression of an old, shrivelled human face; the damask cushion became an antique, flapped waistcoat; the round knobs grew into a couple of feet, encased in red cloth slippers; and the whole chair looked like a very ugly old man, of the previous century, with his arms akimbo. Tom sat up in bed, and rubbed his eyes to dispel the illusion. ~~~ No. The chair was an ugly old gentleman; and what was more, he was winking at Tom Smart.Tom rábámult a székre; s amint nézte, nézte, egyszerre csak azt látta, - hogy a széken a legrendkívülibb változás megy végbe. A faragott támlán lassanként egy vén, ráncos emberi arc formája és vonásai tünedeztek elő; a damaszthuzat átváltozott ódon, ujjas mellénnyé, a gömbölyű talpakból két láb lett, két piros posztópapucsba bújtatott láb, és az öreg szék egészen olyannak tűnt, mint egy múlt századból való csúf, öreg ember, aki csípőre teszi a két kezét. Tom felült az ágyában s a szemét kezdte dörzsölni, hogy elűzze a látomást. Nem, nem ment. A szék egy csúf öregúr volt; sőt mi több, kacsingatni kezdett felé.
'Tom was naturally a headlong, careless sort of dog, and he had had five tumblers of hot punch into the bargain; so, although he was a little startled at first, he began to grow rather indignant when he saw the old gentleman winking and leering at him with such an impudent air. At length he resolved that he wouldn't stand it; and as the old face still kept winking away as fast as ever, Tom said, in a very angry tone--Tom hirtelen természetű és bátor legény volt s ráadásul megivott öt pohár forró puncsot; ennélfogva, habár az első pillanatban meghökkent, egyre nagyobb haragra gerjedt, amikor látta, hogy az öregúr ilyen szemtelenül pislogat rá és integet neki. Végül elhatározta, hogy nem tűri tovább; s minthogy a vén ábrázat nem hagyta abba a kacsingatást, Tom dühös hangon megszólalt:
'"What the devil are you winking at me for?"- Mi a fenének kacsingat itt rám?
'"Because I like it, Tom Smart," said the chair; or the old gentleman, whichever you like to call him. He stopped winking though, when Tom spoke, and began grinning like a superannuated monkey.- Mert nekem úgy tetszik, Tom Smart - felelte a szék vagy az öregúr, nevezhetik, ahogy tetszik. Mindamellett abbahagyta a kacsingatást, amikor Tom megszólalt, s helyette vigyo­rogni kezdett rá, mint egy elaggott majom.
'"How do you know my name, old nut-cracker face?" inquired Tom Smart, rather staggered; though he pretended to carry it off so well.- Honnét tudja a nevemet, vén manó? - kérdezte Tom, kissé meghökkenve, ámbár tette magát, mintha nem volna megijedve.
'"Come, come, Tom," said the old gentleman, "that's not the way to address solid Spanish mahogany. Damme, you couldn't treat me with less respect if I was veneered." When the old gentleman said this, he looked so fierce that Tom began to grow frightened.- Ej, ej, Tom - mondta az öregúr -, ilyen hangon nem illik ám beszélni egy jóravaló spanyol mahagóni bútorral. Biz istók, akkor sem bánhatnál velem ilyen tiszteletlenül, ha közönséges puhafából volnék. - S az öregúr közben olyan haragos pillantással méregette Tomot, hogy ez kezdett megrémülni.
'"I didn't mean to treat you with any disrespect, Sir," said Tom, in a much humbler tone than he had spoken in at first.- Nem akartam tiszteletlenül viselkedni, kérem - mondta Tom, jóval alázatosabb hangon, mint ahogy kezdte.
'"Well, well," said the old fellow, "perhaps not--perhaps not. Tom--"- No jó, no jó - mondta az öreg -, elhiszem... elhiszem. Ide figyelj, Tom.
'"sir--"- Tessék?
'"I know everything about you, Tom; everything. You're very poor, Tom."- Mindent tudok rólad, Tom; minden dolgodat. Te nagyon szegény vagy, Tom.
'"I certainly am," said Tom Smart. "But how came you to know that?"- Persze hogy szegény vagyok - felelte Tom. - De honnét tudja ön ezt?
'"Never mind that," said the old gentleman; "you're much too fond of punch, Tom."- Sose törd rajta a fejedet - mondta az öregúr. - Azonfelül nagyon szereted a puncsot, Tom.
'Tom Smart was just on the point of protesting that he hadn't tasted a drop since his last birthday, but when his eye encountered that of the old gentleman he looked so knowing that Tom blushed, and was silent.Tom Smart már éppen ki akarta jelenteni, hogy az utolsó születésnapja óta egy kortyot sem ivott, de amikor pillantása találkozott az öregúr tekintetével, kiolvashatta belőle, hogy az mindent tud, úgyhogy csak elpirult és egy szót sem szólt.
'"Tom," said the old gentleman, "the widow's a fine woman-- remarkably fine woman--eh, Tom?" Here the old fellow screwed up his eyes, cocked up one of his wasted little legs, and looked altogether so unpleasantly amorous, that Tom was quite disgusted with the levity of his behaviour--at his time of life, too!- Tom - mondta az öregúr. - Szép asszony az özvegy... feltűnően szép asszony... igaz-e, Tom? - Az öreg felhúzta a szemöldökét, keresztbe vetette sovány kis lábát, s olyan visszataszítóan szerelmes pofát vágott, hogy Tom szinte utálkozni kezdett ezen a léha viselkedésen; - kivált az ő korában!
'"I am her guardian, Tom," said the old gentleman.- Én vagyok a gyámja, Tom - mondta az öregúr.
'"Are you?" inquired Tom Smart.- Igazán? - kérdezte Tom.
'"I knew her mother, Tom," said the old fellow: "and her grandmother. She was very fond of me--made me this waistcoat, Tom."- Ismertem az anyját, Tom - mondta az öreg -, meg a nagyanyját is. Nagyon szerelmes volt belém... ő varrta nekem ezt a mellényt, Tom.
'"Did she?" said Tom Smart.- Csakugyan? - kérdezte Tom.
'"And these shoes," said the old fellow, lifting up one of the red cloth mufflers; "but don't mention it, Tom. I shouldn't like to have it known that she was so much attached to me. It might occasion some unpleasantness in the family." When the old rascal said this, he looked so extremely impertinent, that, as Tom Smart afterwards declared, he could have sat upon him without remorse.- Meg ezeket a papucsokat is - folytatta az öregúr, megemelintve az egyik piros posztó papucsát. - De nehogy tovább add, Tom. Nem szeretném, ha kitudódnék, hogy ennyire szerel­mes volt belém. Még valami galibát okozna a családban. - S a vén betyár olyan mérhe­tetlenül szemtelen képet vágott ehhez, hogy Tom - mint később kijelentette - képes lett volna lelkifurdalás nélkül leülni rá.
'"I have been a great favourite among the women in my time, Tom," said the profligate old debauchee; "hundreds of fine women have sat in my lap for hours together. What do you think of that, you dog, eh!" The old gentleman was proceeding to recount some other exploits of his youth, when he was seized with such a violent fit of creaking that he was unable to proceed.- Fiatal napjaimban nagyon szerettek ám a nők, tudod-e, Tom - mondta az elvetemült vén kéjenc. - Száz meg száz szép asszony órák hosszat üldögélt az ölemben. No, mit szólsz ehhez, te kófic, mi? - Az öregúr már éppen elő akart hozakodni más hasonló ifjúkori hőstetteivel, amikor olyan heves recsegési roham jött rá, hogy nem volt képes folytatni.
'"Just serves you right, old boy," thought Tom Smart; but he didn't say anything.- Úgy kell neked, öregem - gondolta magában Tom Smart, de azért nem szólt semmit.
'"Ah!" said the old fellow, "I am a good deal troubled with this now. I am getting old, Tom, and have lost nearly all my rails. I have had an operation performed, too--a small piece let into my back--and I found it a severe trial, Tom."- Ó! - mondta az öreg. - Most hát meg is szenvedek érte alaposan. Vénülök, Tom, kihullott már majdnem minden keresztlécem. Egy műtéten is át kellett esnem... a hátamba betoldottak egy kis darabot... keserves megpróbáltatás volt, Tom.
'"I dare say you did, Sir," said Tom Smart.- Elhiszem, uram - mondta Tom Smart.
'"However," said the old gentleman, "that's not the point. Tom! I want you to marry the widow."- No de hát most nem erről van szó, Tom - mondta az öregúr. - El akarom vétetni veled az özvegyet.
'"Me, Sir!" said Tom.- Velem, uram! - kiáltott fel Tom.
'"You," said the old gentleman.- Veled - felelte az öregúr.
'"Bless your reverend locks," said Tom (he had a few scattered horse-hairs left)--"bless your reverend locks, she wouldn't have me." And Tom sighed involuntarily, as he thought of the bar.- Ej, a jó Isten áldja meg azt a tisztes ősz fejét - felelte Tom (az öregúrnak volt még néhány megmaradt lószőrszála) -, a jó Isten áldja meg magát, uram, hiszen nem jön hozzám ez az asszony. - És Tom önkéntelenül felsóhajtott, mert eszébe jutott a söntés.
'"Wouldn't she?" said the old gentleman firmly.- Nem megy hozzád? - kérdezte az öregúr kemény hangon.
'"No, no," said Tom; "there's somebody else in the wind. A tall man--a confoundedly tall man--with black whiskers."- Nem, nem hát - felelte Tom. - Másra néz ott a szerencse. Egy nagy darab emberre... egy fene nagy darab, fekete pofaszakállas emberre...
'"Tom," said the old gentleman; "she will never have him."- Tom - mondta az öregúr -, az özvegy sohasem lesz annak a felesége.
'"Won't she?" said Tom. "If you stood in the bar, old gentleman, you'd tell another story."- Soha? - mondta Tom. - Hát ha maga ott lett volna a söntésben, öregúr, akkor másképp beszélne.
'"Pooh, pooh," said the old gentleman. "I know all about that. "- Eh, mit! - mondta az öregúr. - Tudok én mindent.
'"About what?" said Tom.- Mi mindent? - kérdezte Tom.
'"The kissing behind the door, and all that sort of thing, Tom," said the old gentleman. And here he gave another impudent look, which made Tom very wroth, because as you all know, gentlemen, to hear an old fellow, who ought to know better, talking about these things, is very unpleasant--nothing more so.- A csókolózást az ajtó mögött, meg minden egyéb effélét, Tom - mondta az öregúr. Már megint olyan huncutul szemtelen volt a tekintete, hogy Tom nagyon dühbe jött, mert amint tudják, uraim, nincs a világon csúnyább dolog, mint amikor egy öreg fickó, akinek már több esze lehetne, ilyen dolgokról beszél.
'"I know all about that, Tom," said the old gentleman. "I have seen it done very often in my time, Tom, between more people than I should like to mention to you; but it never came to anything after all."- Tudok én mindent, Tom - mondta az öregúr. - Fiatal koromban sok effélét láttam és sokkal több párocskától, semhogy mind elsorolhatnám neked; de azért csak nem lett ezekből semmi.
'"You must have seen some queer things," said Tom, with an inquisitive look.- Sok furcsa dolgot láthatott életében - mondta Tom, kíváncsi pillantással.
'"You may say that, Tom," replied the old fellow, with a very complicated wink. "I am the last of my family, Tom," said the old gentleman, with a melancholy sigh.- Mérget vehetsz rá, Tom, hogy láttam - felelte a vén kópé, rendkívül sokatmondó pillantással. - Utolsó tagja vagyok családomnak, Tom - mondta az öregúr mélabús sóhajtással.
'"Was it a large one?" inquired Tom Smart.- Nagy család volt? - kérdezte Tom Smart.
'"There were twelve of us, Tom," said the old gentleman; "fine, straight-backed, handsome fellows as you'd wish to see. None of your modern abortions--all with arms, and with a degree of polish, though I say it that should not, which it would have done your heart good to behold."- Tizenketten voltunk testvérek - felelte az öregúr -, egyenes hátú, jóképű, szép szál gyerekek, hogy párját ritkította valahány. Nem afféle mai torzszülöttek... támlával, karfával, szép fényes politúrral ellátva, hogy a szíved is repesne, ha látnád, bárha nekem nem illik mondanom.
'"And what's become of the others, Sir?" asked Tom Smart--- És mi lett a többiekkel, uram? - kérdezte Tom Smart.
'The old gentleman applied his elbow to his eye as he replied,Az öregúr szeméhez emelte a könyökét, s így felelt:
"Gone, Tom, gone. We had hard service, Tom, and they hadn't all my constitution. They got rheumatic about the legs and arms, and went into kitchens and other hospitals; and one of 'em, with long service and hard usage, positively lost his senses--he got so crazy that he was obliged to be burnt. Shocking thing that, Tom."- Meghaltak, Tom, meghaltak. Nehéz szolgálatunk volt, Tom, s az ő szervezetük nem volt olyan erős, mint az enyém. Köszvény esett a karjukba meg a lábukba, úgyhogy a konyhába és más kórházakba kerültek; az egyik a hosszú szolgálatban és a terhes használatban teljesen tönkrement; olyan nyomorékká vált, hogy tűzre kellett vetni. Megdöbbentő eset volt az, Tom.
'"Dreadful!" said Tom Smart.- Rettenetes! - mondta Tom Smart.
'The old fellow paused for a few minutes, apparently struggling with his feelings of emotion, and then said--Az öreg pár pillanatig hallgatott; nyilvánvalóan a felindulásával küzdött, azután így szólt:
'"However, Tom, I am wandering from the point. This tall man, Tom, is a rascally adventurer. The moment he married the widow, he would sell off all the furniture, and run away. What would be the consequence? She would be deserted and reduced to ruin, and I should catch my death of cold in some broker's shop."- No de eltértem a tárgytól, Tom. Az a nagy darab ember, Tom, az egy haszontalan kalandor. Mihelyt feleségül venné az özvegyet, nyomban túladna minden ingóságán és kereket oldana. S mi lenne ennek a következménye? Az özvegyből tönkretett, elhagyott asszony válna, én pedig valami zsibárus boltjában meghűlnék, halálra fáznám magamat.
'"Yes, but--"- Igen, de...
'"Don't interrupt me," said the old gentleman. "Of you, Tom, I entertain a very different opinion; for I well know that if you once settled yourself in a public-house, you would never leave it, as long as there was anything to drink within its walls."- Ne kapkodj a szavamba - mondta az öregúr. - Rólad, Tom, egészen más a véleményem; mert jól tudom, hogyha egyszer sikerül befészkelned magad egy vendégfogadóba, nem is mennél ki belőle, amíg a négy fala között van mit innod.
'"I am very much obliged to you for your good opinion, Sir," said Tom Smart.- Nagyon hálás vagyok, hogy ilyen jó véleménnyel van rólam, uram - felelte Tom Smart.
'"Therefore," resumed the old gentleman, in a dictatorial tone, "you shall have her, and he shall not."- Ennélfogva - jelentette ki az öregúr diktátori hangon - tiéd lesz az özvegy és nem a másiké.
'"What is to prevent it?" said Tom Smart eagerly.- De hogy üthetném ki a nyeregből? - kérdezte Tom Smart mohón.
'"This disclosure," replied the old gentleman; "he is already married."- Azzal a kis leleplezéssel, hogy ő már házasember - felelte az öregúr.
'"How can I prove it?" said Tom, starting half out of bed.- De hogyan tudom ezt rábizonyítani? - kérdezte Tom, félig kiugorva az ágyból.
'The old gentleman untucked his arm from his side, and having pointed to one of the oaken presses, immediately replaced it, in its old position.Az öregúr egyik karja felcsapódott, s miután rámutatott az egyik tölgyfa almáriumra, rögtön vissza is hajolt előbbi helyzetébe.
'"He little thinks," said the old gentleman, "that in the right- hand pocket of a pair of trousers in that press, he has left a letter, entreating him to return to his disconsolate wife, with six--mark me, Tom--six babes, and all of them small ones."- Ez az ember nem is sejti - mondta az öregúr -, hogy az almáriumban levő nadrágjának jobb zsebében ottfelejtett egy levelet, amelyben kétségbeesett felesége könyörög neki, hogy térjen vissza hozzá és hat... jól jegyezd meg, Tom, hat kiskorú, neveletlen gyermekéhez.
'As the old gentleman solemnly uttered these words, his features grew less and less distinct, and his figure more shadowy. A film came over Tom Smart's eyes. The old man seemed gradually blending into the chair, the damask waistcoat to resolve into a cushion, the red slippers to shrink into little red cloth bags. The light faded gently away, and Tom Smart fell back on his pillow, and dropped asleep.Az öregúr ünnepélyes hangon elmondta mindezt, aztán az arcvonásai kezdtek mindinkább elmosódni, s az alakja árnyékká halványodott. Tom szemére fátyol ereszkedett. Az öreg alakja mintha lassanként összefolyt volna a székkel, a virágos damasztmellény visszaváltozott párnává, a piros papucsok pedig kis piros szövetrongyokká zsugorodtak össze, melyekbe a szék talpai voltak csavargatva. A világosság szépen kialudt, Tom visszahanyatlott párnájára és álomba merült.
'Morning aroused Tom from the lethargic slumber, into which he had fallen on the disappearance of the old man. He sat up in bed, and for some minutes vainly endeavoured to recall the events of the preceding night. Suddenly they rushed upon him. He looked at the chair; it was a fantastic and grim-looking piece of furniture, certainly, but it must have been a remarkably ingenious and lively imagination, that could have discovered any resemblance between it and an old man.Másnap reggel Tom felébredt mély álmából, abból a bódultságból, amelybe az öregúr eltűnése után esett. Fölült ágyában, s néhány percig hasztalanul igyekezett visszaidézni emlékezetébe az elmúlt éjszaka eseményeit. Egyszerre aztán megrohanták emlékei. A székre pillantott; kétség­telen, hogy fantasztikus és barátságtalan bútordarab volt, de mégiscsak nagyon élénk és leleményes képzelőtehetség kellett hozzá, hogy hasonlóságot lehessen fölfedezni közte és egy öregember között.
'"How are you, old boy?" said Tom. He was bolder in the daylight--most men are.- Hogy vagy, öregem? - kérdezte Tom. Napvilágnál bátrabb volt; csakúgy, mint a legtöbb ember.
'The chair remained motionless, and spoke not a word.A szék nem mozdult és egy szót sem szólt.
'"Miserable morning," said Tom. No. The chair would not be drawn into conversation.- Csúnya időnk van, igaz-e? - mondta Tom. ~~~ Hiába. A szék nem volt hajlandó társalgásba bocsátkozni.
'"Which press did you point to?--you can tell me that," said Tom.- Melyik almáriumra mutattál?... Ezt csak megmondhatod - szólt Tom.
Devil a word, gentlemen, the chair would say.Hiába, uraim, a székből egy veszekedett szót sem lehetett kiszedni.
'"It's not much trouble to open it, anyhow," said Tom, getting out of bed very deliberately. He walked up to one of the presses. The key was in the lock; he turned it, and opened the door. There was a pair of trousers there. He put his hand into the pocket, and drew forth the identical letter the old gentleman had described!- Hiszen nem nagy fáradság kinyitni - mondta Tom, s nagy óvatossággal felkelt az ágyból. Odalépett az egyik almáriumhoz. A kulcs a zárban volt; megfordította és kinyitotta az ajtaját. Csakugyan volt benne egy nadrág. Belenyúlt a zsebébe s kihúzta belőle azt a bizonyos levelet, melyről az öregúr beszélt!
'"Queer sort of thing, this," said Tom Smart, looking first at the chair and then at the press, and then at the letter, and then at the chair again.- Ej, de furcsa dolog - mondta Tom Smart; először a székre nézett, majd az almáriumra, aztán a levelet nézte, aztán megint a széket.
"Very queer," said Tom.- Rendkívül furcsa - mondta Tom.
But, as there was nothing in either, to lessen the queerness, he thought he might as well dress himself, and settle the tall man's business at once-- just to put him out of his misery.De minthogy hiába nézte őket, nem tudta csökkenteni a dolog furcsaságát ezzel sem, legjobbnak látta, ha felöltözködik és most rögtön elintézi a nagy darab ember ügyét - csak azért, hogy a bizonytalanságtól megmentse.
'Tom surveyed the rooms he passed through, on his way downstairs, with the scrutinising eye of a landlord; thinking it not impossible, that before long, they and their contents would be his property. The tall man was standing in the snug little bar, with his hands behind him, quite at home. He grinned vacantly at Tom. A casual observer might have supposed he did it, only to show his white teeth; but Tom Smart thought that a consciousness of triumph was passing through the place where the tall man's mind would have been, if he had had any. Tom laughed in his face; and summoned the landlady.Tom, ahogy ment lefelé a lépcsőn, már a házigazda szemével nézte a szobákat, melyeken keresztülhaladt; mert nem találta képtelenségnek, hogy rövidesen az övé legyen mindez a sok szoba, minden bennevalóval együtt. A nagy darab ember ott állt a barátságos kis söntésben, hátratett kézzel, egészen otthonosan. Bambán vigyorgott Tomra. Aki véletlenül látja, azt hitte volna, hogy csak a fehér fogait akarja mutogatni; Tom Smart azonban azt képzelte, hogy a nagy darab ember bal felől, a szíve táján, föltéve ugyan, hogy egyáltalában van szíve, diadal­mas örömet érez. Tom az arcába nevetett; és bekérette a fogadósnét.
'"Good-morning ma'am," said Tom Smart, closing the door of the little parlour as the widow entered.- Jó reggelt, asszonyom - mondta Tom Smart, s betette a kis szoba ajtaját, mihelyt az özvegy belépett.
'"Good-morning, Sir," said the widow. "What will you take for breakfast, sir?"- Jó reggelt, uram - felelte az özvegy. - Mit parancsol reggelire, kérem?
'Tom was thinking how he should open the case, so he made no answer.Tom azon törte a fejét, hogy miként fogjon a dologhoz, így hát egyelőre nem felelt semmit.
'"There's a very nice ham," said the widow, "and a beautiful cold larded fowl. Shall I send 'em in, Sir?"- Nagyon szép sonkánk van - mondta az özvegy -, és remek hideg pulykánk, szalonnával tűzdelve. Nem parancsolja, uram?
'These words roused Tom from his reflections. His admiration of the widow increased as she spoke. Thoughtful creature! Comfortable provider!Ezek a szavak felrázták Tomot tűnődéséből. Mialatt az özvegy beszélt, imádata egyre nőtt iránta. Figyelmes teremtés! Milyen kitűnően ellátná az embert!
'"Who is that gentleman in the bar, ma'am?" inquired Tom.- Ki az az úr a söntésben, asszonyom? - kérdezte Tom.
'"His name is Jinkins, Sir," said the widow, slightly blushing.- Jinkinsnek hívják, kérem - felelte az özvegy, kissé elpirulva.
'"He's a tall man," said Tom.- Nagy darab ember - mondta Tom.
'"He is a very fine man, Sir," replied the widow, "and a very nice gentleman."- Nagyon szép ember, uram - felelte az özvegy -, és igazi finom úriember.
'"Ah!" said Tom.- Eh! - mondta Tom.
'"Is there anything more you want, Sir?" inquired the widow, rather puzzled by Tom's manner.- Parancsol még valamit, uram? - kérdezte az özvegy, akit Tom viselkedése kissé zavarba hozott.
'"Why, yes," said Tom. "My dear ma'am, will you have the kindness to sit down for one moment?"- No, hát igen - felelte Tom. - Édes jó asszonyom, nem volna szíves egy percre helyet foglalni?
'The widow looked much amazed, but she sat down, and Tom sat down too, close beside her. I don't know how it happened, gentlemen--indeed my uncle used to tell me that Tom Smart said he didn't know how it happened either--but somehow or other the palm of Tom's hand fell upon the back of the widow's hand, and remained there while he spoke.Az özvegy nagyon meglepett arcot vágott, de azért leült, és Tom is leült szorosan melléje. Már azt nem tudom, uraim, hogy történt, hogy nem - egyébként a nagybátyám is mindig úgy mesélte, hogy Tom Smart is úgy adta elő: nem tudja, hogy történt, hogy nem -, de akárhogy esett is, elég az hozzá, hogy Tom tenyere az özvegy keze fejére hanyatlott és ott is maradt, amíg csak beszélgettek.
'"My dear ma'am," said Tom Smart--he had always a great notion of committing the amiable--"my dear ma'am, you deserve a very excellent husband--you do indeed."- Édes jó asszonyom - mondta Tom Smart; mert mindig nagyon szerette adni a szeretetre méltó gavallért -, édes jó asszonyom, kegyed megérdemli, hogy igazán kitűnő férjet kapjon... igazán megérdemli.
'"Lor, Sir!" said the widow--as well she might; Tom's mode of commencing the conversation being rather unusual, not to say startling; the fact of his never having set eyes upon her before the previous night being taken into consideration. "Lor, Sir!"- Az Isten szerelmére, uram! - mondta az özvegy, és igaza is volt: Tom meglehetősen szokatlan módon, szinte mondhatnánk, meghökkentő módon kezdte meg a társalgást, kivált, ha az ember számba veszi azt a körülményt is, hogy az özvegy tegnap este látta őt először életében. - Az Isten szerelmére, uram!
'"I scorn to flatter, my dear ma'am," said Tom Smart. "You deserve a very admirable husband, and whoever he is, he'll be a very lucky man." As Tom said this, his eye involuntarily wandered from the widow's face to the comfort around him.- Nem kenyerem a hízelgés, édes jó asszonyom - mondta Tom Smart. - Kegyed megérdemli, hogy kitűnő, derék férjet kapjon, s akárki lesz is az, nagyon szerencsés embernek vallhatja majd magát. - Tom szeme közben az özvegy arcáról önkéntelenül a kényelmes berendezésre tévedt.
'The widow looked more puzzled than ever, and made an effort to rise. Tom gently pressed her hand, as if to detain her, and she kept her seat. Widows, gentlemen, are not usually timorous, as my uncle used to say.Az özvegy még zavarodottabbnak látszott, mint eddig és egy mozdulatot tett, hogy felálljon. Tom szépen megfogta a kezét, mintegy tartóztatva, mire az asszony visszaült. Az özvegy­asszonyok, uraim, általában nem nagyon félénkek, szokta mondani a nagybátyám.
'"I am sure I am very much obliged to you, Sir, for your good opinion," said the buxom landlady, half laughing; "and if ever I marry again--"- Igazán nagyon lekötelez, uram, hogy ilyen jó véleménnyel van rólam - mondta a tűzrőlpattant fogadósné, félig nevetve -, és ha valaha megint férjhez megyek...
'"IF," said Tom Smart, looking very shrewdly out of the right- hand corner of his left eye. "IF--"- Ha... - szólt Tom Smart, s a bal szemének a jobb szögletéből nagyon ravasz pillantást vetett az asszonyra. - Ha...?
"'Well," said the widow, laughing outright this time, "WHEN I do, I hope I shall have as good a husband as you describe."- No persze - mondta az özvegy, és ezúttal már hangosan elnevette magát -, ha rászánom magam, remélem, hogy olyan jó férjet kapok, amilyent ön emlegetett.
'"Jinkins, to wit," said Tom.- Mint amilyen például Jinkins - mondta Tom Smart.
'"Lor, sir!" exclaimed the widow.- Ó, uram Isten! - kiáltott fel az özvegy.
'"Oh, don't tell me," said Tom, "I know him."- Ó, csak ne beszéljen - mondta Tom - ismerem én Jinkinst.
'"I am sure nobody who knows him, knows anything bad of him," said the widow, bridling up at the mysterious air with which Tom had spoken.- Bizonyos vagyok benne, hogy aki ismeri, semmi rosszat nem mondhat róla - felelte az özvegy, akit Tom rejtélyes arca és magatartása kihozott egy kissé a sodrából.
'"Hem!" said Tom Smart.- Hm! - mondta Tom Smart.
'The widow began to think it was high time to cry, so she took out her handkerchief, and inquired whether Tom wished to insult her, whether he thought it like a gentleman to take away the character of another gentleman behind his back, why, if he had got anything to say, he didn't say it to the man, like a man, instead of terrifying a poor weak woman in that way; and so forth.Az özvegy úgy látta, hogy itt az alkalmas perc a sírásra, ennélfogva előszedte zsebkendőjét és megkérdezte Tomtól, hogy bántani akarja-e; hogy tisztességes emberhez illő dolognak tartja-e befeketíteni egy másik tisztességes embert a háta mögött; és ha van valami mondanivalója, miért nem mondja meg a szemébe annak, akit illet, mint férfi a férfinak ahelyett, hogy egy szegény gyönge nőt rémítgetne vele, és így tovább.
'"I'll say it to him fast enough," said Tom, "only I want you to hear it first."- Megmondom én a szemébe is, még elég jókor - felelte Tom -, csak azt akarom, hogy kegyed hallja meg először.
'"What is it?" inquired the widow, looking intently in Tom's countenance.- Hát miről van szó? - kérdezte az özvegy, s nagy figyelemmel nézett fel Tomra.
'"I'll astonish you," said Tom, putting his hand in his pocket.- Nagyon meg fogja lepni - mondta Tom Smart, és zsebébe nyúlt.
'"If it is, that he wants money," said the widow, "I know that already, and you needn't trouble yourself."- Ha azt akarja mondani, hogy nincs neki pénze - felelte az özvegy -, azt már úgyis tudom, ne fárassza magát hiába.
'"Pooh, nonsense, that's nothing," said Tom Smart, "I want money. 'Tain't that."- Ugyan, csacsiság, az még nem jelent semmit - mondta Tom Smart. - Nekem sincs pénzem. Nem arról van szó.
'"Oh, dear, what can it be?" exclaimed the poor widow.- Jaj Istenem, hát akkor mi lehet? - kiáltott fel a szegény asszony.
'"Don't be frightened," said Tom Smart. He slowly drew forth the letter, and unfolded it. "You won't scream?" said Tom doubtfully.- Ne ijedjen meg - mondta Tom Smart. Szép lassan előhúzta a levelet és felbontotta. - De nem fog sikoltozni? - kérdezte Tom kétkedő hangon.
'"No, no," replied the widow; "let me see it."- Nem, nem - felelte az özvegy. - Csak mutassa már.
'"You won't go fainting away, or any of that nonsense?" said Tom.- De nem fog elájulni, vagy hasonló bolondokat cselekedni? - kérdezte Tom.
'"No, no," returned the widow hastily.- Nem, nem - felelte az özvegy türelmetlenül.
'"And don't run out, and blow him up," said Tom; "because I'll do all that for you. You had better not exert yourself."- És nem rohan ki, hogy nekitámadjon? - mondta Tom. - Mert mindezt majd én elintézem, legjobb, ha maga nem is ártja bele magát a dologba.
'"Well, well," said the widow, "let me see it."- Jó, jó - mondta az özvegy -, de hadd lássam már azt a levelet.
'"I will," replied Tom Smart; and, with these words, he placed the letter in the widow's hand.- Tessék - felelte Tom, s azzal az özvegy kezébe nyomta a levelet.
'Gentlemen, I have heard my uncle say, that Tom Smart said the widow's lamentations when she heard the disclosure would have pierced a heart of stone. Tom was certainly very tender- hearted, but they pierced his, to the very core. The widow rocked herself to and fro, and wrung her hands.A nagybátyám úgy mesélte, uraim, hogy Tom Smart előadása szerint a leleplezés hallatára az özvegy olyan kétségbeesett jajgatásba fogott, hogy egy kőszívet is meglágyított volna. Tom pedig roppantul lágyszívű volt, és az asszonyka jajgatása a szíve gyökeréig hatolt. Az özvegy ide-oda hányta-vetette magát és a kezét tördelte.
'"Oh, the deception and villainy of the man!" said the widow.- Ó, milyen gyalázatosak és gonoszak a férfiak! - kiáltotta az asszony.
'"Frightful, my dear ma'am; but compose yourself," said Tom Smart.- Borzasztó, igazán borzasztó, édes jó asszonyom; de szedje össze magát - mondta Tom Smart.
'"Oh, I can't compose myself," shrieked the widow. "I shall never find anyone else I can love so much!"- Ó, nem tudok magamhoz térni - zokogott az özvegy. - Sose találok többé olyat, akit így tudnék szeretni.
'"Oh, yes you will, my dear soul," said Tom Smart, letting fall a shower of the largest-sized tears, in pity for the widow's misfortunes. Tom Smart, in the energy of his compassion, had put his arm round the widow's waist; and the widow, in a passion of grief, had clasped Tom's hand. She looked up in Tom's face, and smiled through her tears. Tom looked down in hers, and smiled through his.- Hogyne találna, majd talál, édes lelkem - mondta Tom Smart, akinek annyira megesett a szíve az asszonyka balsorsán, hogy záporeső módjára kezdte hullatn