Ivanhoe

by Sir Walter Scott

Aligned by: HTLAL collection


English

Hungarian

Source: mek.oszk.hu
Translation: Tivadar Szinnai
IVANHOEIVANHOE
By Sir Walter ScottWALTER SCOTT
Now fitted the halter, now traversed the cart,
And often took leave,--but seemed loath to depart!
--Prior.
CHAPTER IELSŐ FEJEZET
Thus communed these; while to their lowly dome,Így társalogtak; s kis lakukhoz ért
The full-fed swine return'd with evening home;A konda, mely estére hazatért
Compell'd, reluctant, to the several sties,Jóllakva, és az ólnak ajtait
With din obstreperous, and ungrateful cries.Döngette lármásan röfögve mind.
Pope's OdysseyPope Odüsszeia-fordításából
In that pleasant district of merry England which is watered by the river Don, there extended in ancient times a large forest, covering the greater part of the beautiful hills and valleys which lie between Sheffield and the pleasant town of Doncaster. The remains of this extensive wood are still to be seen at the noble seats of Wentworth, of Warncliffe Park, and around Rotherham. Here haunted of yore the fabulous Dragon of Wantley; here were fought many of the most desperate battles during the Civil Wars of the Roses; and here also flourished in ancient times those bands of gallant outlaws, whose deeds have been rendered so popular in English song.A régi, vidám Angliának azon a kedves táján, amelyet a Don folyó hullámai öntöznek, vala­mikor réges-régen hatalmas erdő nyújtózkodott - majdnem egészen elborította a gyönyörű dombokat és völgyeket Sheffield és Doncaster bájos kis városa között. Ennek a végtelen erdőnek maradványai még ma is láthatók a Wenthwort és Warncliffe Park nemesi kastélyai meg Rotherdam körül. Itt kísértett valaha a legendás wantleyi sárkány; itt vívták a legvéresebb csatákat a „rózsák harcában”,1 a polgárháború idején; itt tanyáztak a régi időkben azok a bátor szegénylegények, akiknek vitézi tetteit annyi népdal örökítette meg.
Such being our chief scene, the date of our story refers to a period towards the end of the reign of Richard I., when his return from his long captivity had become an event rather wished than hoped for by his despairing subjects, who were in the meantime subjected to every species of subordinate oppression. The nobles, whose power had become exorbitant during the reign of Stephen, and whom the prudence of Henry the Second had scarce reduced to some degree of subjection to the crown, had now resumed their ancient license in its utmost extent; despising the feeble interference of the English Council of State, fortifying their castles, increasing the number of their dependants, reducing all around them to a state of vassalage, and striving by every means in their power, to place themselves each at the head of such forces as might enable him to make a figure in the national convulsions which appeared to be impending.Történetünknek ez a fő színtere. Ami pedig a korát illeti, elvezet I. Richárd uralkodásának2 utolsó szakaszába. A király hazatérését hosszú fogságából epedve várták, de már alig remélték kétségbeesett alattvalói, akiket ezalatt kegyetlenül elnyomtak és sanyargattak. A nemesek féktelen hatalma már régebben, István király idejében is elviselhetetlen volt. II. Henrik bölcsességének sikerült ezeket a hatalmaskodó főurakat a trónnak többé-kevésbé alávetni, és engedelmességre kényszeríteni. Most azonban visszatértek régi szokásaikhoz, és jobban garáz­­dálkodtak, mint valaha. Fittyet hánytak az államtanács erőtlen tiltakozásainak, meg­erősítették várkastélyaikat, mind nagyobb szolgasereggel vették körül magukat, és a környék egész népes­ségét jobbágysorsra kárhoztatták. Minden rendelkezésükre álló eszközzel igye­keztek minél nagyobb fegyveres csapatot szervezni, hogy megnöveljék hatalmukat a várható belső villon­gások idejére.
The situation of the inferior gentry, or Franklins, as they were called, who, by the law and spirit of the English constitution, were entitled to hold themselves independent of feudal tyranny, became now unusually precarious. If, as was most generally the case, they placed themselves under the protection of any of the petty kings in their vicinity, accepted of feudal offices in his household, or bound themselves by mutual treaties of alliance and protection, to support him in his enterprises, they might indeed purchase temporary repose; but it must be with the sacrifice of that independence which was so dear to every English bosom, and at the certain hazard of being involved as a party in whatever rash expedition the ambition of their protector might lead him to undertake. On the other hand, such and so multiplied were the means of vexation and oppression possessed by the great Barons, that they never wanted the pretext, and seldom the will, to harass and pursue, even to the very edge of destruction, any of their less powerful neighbours, who attempted to separate themselves from their authority, and to trust for their protection, during the dangers of the times, to their own inoffensive conduct, and to the laws of the land.Most nagyon bizonytalanná vált a kisnemesek helyzete. Ezeknek a szabad birtokosoknak (vagy ahogy akkor nevezték őket: franklinoknak) az angol kormány betűje és szelleme jogot adott arra, hogy megőrizzék függetlenségüket a hűbéri zsarnokságtól. Többnyire valamely szom­szédos kiskirály védnöksége alá helyezték magukat, hűbéri tisztséget vállaltak szolgálatában, vagy kölcsönös véd- és dacszövetséget kötöttek vele, és megfogadták, hogy támogatják minden hadi vállalkozásában. Ha erre fanyalodtak, egyelőre nyugsághoz jutottak - de milyen áron? Fel kellett áldozniuk függetlenségüket, ami a legdrágább kincs minden angol szemében. Azonkívül vállalniuk kellett azt a kockázatot, hogy részt vegyenek bármilyen könnyelmű kalandban, amelyre pártfogójukat nagyravágyása ösztökélte. De mi volt a másik lehetőség? A hatalmas báróknak ezernyi eszközük volt a kisnemesek zaklatására és elnyomására! Mindig találtak valami okot és ürügyet arra, hogy gyengébb szomszédjukat halálra gyötörjék, és pusz­tulásba kergessék. Jaj volt annak, aki nem vetette alá magát az erősebbek kényének-kedvének, hanem azt hitte, hogy elég, ha békeszerető, és az ország törvényeire bízza magát.
A circumstance which greatly tended to enhance the tyranny of the nobility, and the sufferings of the inferior classes, arose from the consequences of the Conquest by Duke William of Normandy. Four generations had not sufficed to blend the hostile blood of the Normans and Anglo-Saxons, or to unite, by common language and mutual interests, two hostile races, one of which still felt the elation of triumph, while the other groaned under all the consequences of defeat. The power had been completely placed in the hands of the Norman nobility, by the event of the battle of Hastings, and it had been used, as our histories assure us, with no moderate hand. The whole race of Saxon princes and nobles had been extirpated or disinherited, with few or no exceptions; nor were the numbers great who possessed land in the country of their fathers, even as proprietors of the second, or of yet inferior classes. The royal policy had long been to weaken, by every means, legal or illegal, the strength of a part of the population which was justly considered as nourishing the most inveterate antipathy to their victor.A nemesség zsarnokságát és az alsóbb osztályok szenvedését még súlyosabbá tette egy körülmény, amely Vilmos normandiai herceg hódító hadjáratának következménye volt.3 Négy nemzedék sem volt elegendő arra, hogy összevegyítse a normannok és angolszászok ellenséges vérét, vagy a közös nyelv és kölcsönös érdekek alapján közelebb hozza egymáshoz a két ellenséges fajt - ezek közül az egyik még mindig diadalmámorban úszott, a másik pedig veresé­gének következményeit nyögte. A hastingsi csata a hatalmat teljesen a normann nemesség kezére juttatta, ez pedig - mint a történelem mutatja - ugyancsak visszaélt vele. A szász fejedel­meket és nemeseket jóformán az utolsó szál emberig kiirtották, vagy legalábbis megfosztották birtokaiktól; még a másodrangú vagy annál is alacsonyabb néposztály soraiban is kevés ember maradt, aki földet birtokolhatott ősei országában. A királyi politika már régóta arra törekedett, hogy minden törvényes vagy törvénytelen eszközzel megtörje erejét annak a néprétegnek, amelyről joggal feltételezhette, hogy szívében olthatatlan gyűlöletet táplál a győztes hódítók iránt.
All the monarchs of the Norman race had shown the most marked predilection for their Norman subjects; the laws of the chase, and many others equally unknown to the milder and more free spirit of the Saxon constitution, had been fixed upon the necks of the subjugated inhabitants, to add weight, as it were, to the feudal chains with which they were loaded. At court, and in the castles of the great nobles, where the pomp and state of a court was emulated, Norman-French was the only language employed; in courts of law, the pleadings and judgments were delivered in the same tongue. In short, French was the language of honour, of chivalry, and even of justice, while the far more manly and expressive Anglo-Saxon was abandoned to the use of rustics and hinds, who knew no other. Still, however, the necessary intercourse between the lords of the soil, and those oppressed inferior beings by whom that soil was cultivated, occasioned the gradual formation of a dialect, compounded betwixt the French and the Anglo-Saxon, in which they could render themselves mutually intelligible to each other; and from this necessity arose by degrees the structure of our present English language, in which the speech of the victors and the vanquished have been so happily blended together; and which has since been so richly improved by importations from the classical languages, and from those spoken by the southern nations of Europe.A normann vérű uralkodók leplezetlen részrehajlással kedveztek normann alattvalóiknak. A vadászati törvény és sok más rendelkezés, amelyet a jóval enyhébb és szabadabb szellemű szász alkotmány nem ismert, most kölöncként nehezedett a leigázott lakosság nyakára, hogy még elviselhetetlenebbnek érezze a hűbéri láncok terhét. Az udvarban és a főnemesek kastélyaiban - amelyek pompa és fényűzés dolgában az udvarral vetekedtek - nem lehetett hallani mást, csak normann-francia beszédet; a bírósági tárgyalások is ezen a nyelven folytak, így hirdették ki az ítéletet is. Egyszóval az előkelő társaságnak, a lovagvilágnak, sőt még az igazságszolgál­tatásnak is francia volt a nyelve, míg a sokkal férfiasabb és kifejezőbb angol-szász nyelvet átengedték a parasztoknak és cselédeknek, akik más nyelvet amúgy sem ismertek. Csakhogy valamiféle érintkezési módra mégis szükség volt a föld birtokosai és a földet megművelő nép között. Ezért lassanként kialakult egy nyelvjárás - az angolszász és a francia keveréke -, amelyen kölcsönösen megérthették egymást. Ebből a szükségmegoldásból fejlődött ki aztán lassan és fokozatosan a mai angol nyelv szerkezete, amelyben olyan szerencsésen összeolvadt a győző és legyőzött beszéde. Az új nyelv azóta színesebbé és gazdagabbá vált, mert sok szót és kifejezést vett át a klasszikus nyelvekből és a dél-európai nemzetek nyelvéből.
This state of things I have thought it necessary to premise for the information of the general reader, who might be apt to forget, that, although no great historical events, such as war or insurrection, mark the existence of the Anglo-Saxons as a separate people subsequent to the reign of William the Second; yet the great national distinctions betwixt them and their conquerors, the recollection of what they had formerly been, and to what they were now reduced, continued down to the reign of Edward the Third, to keep open the wounds which the Conquest had inflicted, and to maintain a line of separation betwixt the descendants of the victor Normans and the vanquished Saxons.Mindezt szükségesnek tartottam előrebocsátani az olvasó tájékoztatására. Ne felejtsük el: nem volt semmiféle nagyobb történelmi esemény - például háború vagy lázadás -, mely arra mutat­na, hogy II. Vilmos uralkodása után az angolszász nép még elkülönülten élt volna. Ám olyan nagy volt a nemzeti különbség az angolszászok és a normannok között, hogy nem mosódott el egészen III. Edward uralkodásáig. Az őslakók nem tudták elfelejteni, hogy milyen életük volt azelőtt, és milyen sorsra jutottak most. A visszaemlékezés nyitva tartotta a hódítás ütötte sebeket, és választóvonalat húzott a győztesek és legyőzöttek ivadékai között.
The sun was setting upon one of the rich grassy glades of that forest, which we have mentioned in the beginning of the chapter. Hundreds of broad-headed, short-stemmed, wide-branched oaks, which had witnessed perhaps the stately march of the Roman soldiery, flung their gnarled arms over a thick carpet of the most delicious green sward; in some places they were intermingled with beeches, hollies, and copsewood of various descriptions, so closely as totally to intercept the level beams of the sinking sun; in others they receded from each other, forming those long sweeping vistas, in the intricacy of which the eye delights to lose itself, while imagination considers them as the paths to yet wilder scenes of silvan solitude. Here the red rays of the sun shot a broken and discoloured light, that partially hung upon the shattered boughs and mossy trunks of the trees, and there they illuminated in brilliant patches the portions of turf to which they made their way. A considerable open space, in the midst of this glade, seemed formerly to have been dedicated to the rites of Druidical superstition; for, on the summit of a hillock, so regular as to seem artificial, there still remained part of a circle of rough unhewn stones, of large dimensions.Leáldozóban volt a nap a dús zöld fűvel borított tisztás fölött, az erdőben, amelyről könyvünk elején megemlékeztünk. Száz meg száz terebélyes koronájú, zömök törzsű, ágas-bogas tölgyfa nyújtogatta görcsös ágait a pompás gyepszőnyeg fölé - olyan tölgyek, amelyek talán még a római légiók büszke menetét is látták annak idején. Itt-ott bükkfák, magyalbokrok és minden­féle más cserjék keveredtek közéjük, olyan sűrűn, hogy a lenyugvó nap ferde sugarai sem tudtak rajtuk áthatolni. Más helyeken meg szétnyílt a sűrűség, és hosszú ösvényeket alkotott, amelyeket szívesen követett az ember szeme, a képzelet pedig utat látott bennük az erdei magány még vadregényesebb tájai felé. A nap bíborsugarai megtörnek és elhalványulnak a fák kusza ágain és mohlepte törzsein, míg néhány lépéssel odébb utat lelnek a dús pázsithoz, tüzetesen megvilágítva smaragdzöld foltjait. A tisztás közepén nagy, szabad tér; ez alighanem a babonás druida hit szertartására szolgált, mert egy kis emelkedést alkotott, amely olyan szabályos volt, mintha emberi kéz teremtette volna, tetején meg hatalmas, ormótlan, faragatlan kövek álltak félkörben.
Seven stood upright; the rest had been dislodged from their places, probably by the zeal of some convert to Christianity, and lay, some prostrate near their former site, and others on the side of the hill. One large stone only had found its way to the bottom, and in stopping the course of a small brook, which glided smoothly round the foot of the eminence, gave, by its opposition, a feeble voice of murmur to the placid and elsewhere silent streamlet.Hét ilyen kő állt ott, a többi meg a földön hevert, részint eredeti helye közelében, részint meg a halom oldalán. Ezeket nyilván egy olyan ember buzgalma döntötte fel, aki áttért a keresztény hitre. Az egyik kő legurult a domb tövébe, és útját állta egy kis csermelynek, amely addig némán siklott tova a domb alján, de most, hogy ilyen akadályba ütközött, halk morajjal tiltakozott a kerülő ellen, amelyre kényszerült.
The human figures which completed this landscape, were in number two, partaking, in their dress and appearance, of that wild and rustic character, which belonged to the woodlands of the West-Riding of Yorkshire at that early period. The eldest of these men had a stern, savage, and wild aspect. His garment was of the simplest form imaginable, being a close jacket with sleeves, composed of the tanned skin of some animal, on which the hair had been originally left, but which had been worn off in so many places, that it would have been difficult to distinguish from the patches that remained, to what creature the fur had belonged. This primeval vestment reached from the throat to the knees, and served at once all the usual purposes of body-clothing; there was no wider opening at the collar, than was necessary to admit the passage of the head, from which it may be inferred, that it was put on by slipping it over the head and shoulders, in the manner of a modern shirt, or ancient hauberk. Sandals, bound with thongs made of boars' hide, protected the feet, and a roll of thin leather was twined artificially round the legs, and, ascending above the calf, left the knees bare, like those of a Scottish Highlander. To make the jacket sit yet more close to the body, it was gathered at the middle by a broad leathern belt, secured by a brass buckle; to one side of which was attached a sort of scrip, and to the other a ram's horn, accoutred with a mouthpiece, for the purpose of blowing. In the same belt was stuck one of those long, broad, sharp-pointed, and two-edged knives, with a buck's-horn handle, which were fabricated in the neighbourhood, and bore even at this early period the name of a Sheffield whittle. The man had no covering upon his head, which was only defended by his own thick hair, matted and twisted together, and scorched by the influence of the sun into a rusty dark-red colour, forming a contrast with the overgrown beard upon his cheeks, which was rather of a yellow or amber hue. One part of his dress only remains, but it is too remarkable to be suppressed; it was a brass ring, resembling a dog's collar, but without any opening, and soldered fast round his neck, so loose as to form no impediment to his breathing, yet so tight as to be incapable of being removed, excepting by the use of the file. On this singular gorget was engraved, in Saxon characters, an inscription of the following purport:--"Gurth, the son of Beowulph, is the born thrall of Cedric of Rotherwood."A tájképet két emberi alak egészítette ki. Ruhájuk és külsejük durva és parasztos volt - olyan vad, mint Yorkshire erdő borította nyugati része azokban a régi időkben. A két ember közül az idősebbik arca komor, zord, szinte vad volt. Ruhája a legegyszerűbb, amit csak el lehet képzelni: valami állat kicserzett bőréből készült, testhez álló ujjas, amelyen a szőrt eredetileg meghagyták ugyan, de már sok helyen lekopott; így aztán bajos lett volna megállapítani, milyen állat bőre lehetett valaha. Ez a kezdetleges ruha a nyaktól a térdig ért, és egymagában minden szükséges ruhadarabot helyettesített. Fent pontosan akkora nyílás volt rajta, amelyen egy fej átbújhatott - nyilván úgy kellett felölteni, hogy gazdája keresztülhúzta a fején, akár egy későbbi páncélinget vagy mai vászoninget. Lábát disznóbőr szíjjal odaerősített bocskor védte, és a lába szárán vékony bőrszalag csavarodott körül úgy, hogy a térde mezítelen maradt, mint a skót felföldieké. Ujjasát derekán széles bőröv szorította össze. A rézcsattal összekapcsolt bőröv egyik oldalán valami tüsző volt, a másikon meg kos szarvából való kürt, a belefújásra szolgáló sípvéggel. Övébe kecskeszarv nyelű hosszú, széles és hegyes, kétélű kést tűzött. Ezt a késfajtát a szomszédságban készítették, s már akkor is sheffieldi penge volt a neve. Fövege nem volt a mi emberünknek: fejét csak sűrű, gubancos haja védte, melyet a nap vörhenyesre pörkölt, s így élesen elütött az arcát belepő hosszú szakáll szinte borostyánkősárga színétől. Egy része van már csak hátra az öltözéknek, de ez aztán sokkal fontosabb, hogysem említetlen hagyjuk. Ez pedig egy rézkarika volt, kutyák nyakörvéhez hasonló, csak éppen nem lehetett kinyitni, mivel szorosan összeforrasztották a nyakon. Elég tág volt, hogy a lélegzést ne akadályozza, de elég szűk ahhoz, hogy ne lehessen kibújni belőle, hacsak ráspollyal szét nem fűrészelik. E különös nyakravalóra szász írásjegyekkel a következő szavakat vésték: „Gurth, Beowulph fia, a rotherwoodi Cedric jobbágya”.
Beside the swine-herd, for such was Gurth's occupation, was seated, upon one of the fallen Druidical monuments, a person about ten years younger in appearance, and whose dress, though resembling his companion's in form, was of better materials, and of a more fantastic appearance. His jacket had been stained of a bright purple hue, upon which there had been some attempt to paint grotesque ornaments in different colours. To the jacket he added a short cloak, which scarcely reached half way down his thigh; it was of crimson cloth, though a good deal soiled, lined with bright yellow; and as he could transfer it from one shoulder to the other, or at his pleasure draw it all around him, its width, contrasted with its want of longitude, formed a fantastic piece of drapery. He had thin silver bracelets upon his arms, and on his neck a collar of the same metal bearing the inscription, "Wamba, the son of Witless, is the thrall of Cedric of Rotherwood."A kanász mellett - mert Gurthnek ez volt a foglalkozása - az egyik leomlott druida kőemléken egy nála vagy tíz évvel fiatalabbnak látszó férfi ült. Ruházata, bár formájára a kanászéhoz hasonlított, jobb anyagból készült, és cifrább kidolgozású is volt. Élénk bíborszínűre festett köntösét különféle színű, kezdetleges mintájú ábrák díszítették. Zekéjére rövid köpeny borult, mely alig ért a combjáig. Ez a mocskos ruhadarab sötétvörös volt, bélése pedig rikító sárga. Hosszúságával ellentétben a köpeny bősége felülmúlt minden képzeletet; gazdája könnyedén átvethette egyik válláról a másikra, vagy kényelmesen beburkolódzhatott vele. Karjain vékony ezüstabroncsokat viselt, nyakán pedig ezüstkarikát ezzel a felirattal: „Wamba, Witless fia, a rotherwoodi Cedric szolgája”.
This personage had the same sort of sandals with his companion, but instead of the roll of leather thong, his legs were cased in a sort of gaiters, of which one was red and the other yellow. He was provided also with a cap, having around it more than one bell, about the size of those attached to hawks, which jingled as he turned his head to one side or other; and as he seldom remained a minute in the same posture, the sound might be considered as incessant. Around the edge of this cap was a stiff bandeau of leather, cut at the top into open work, resembling a coronet, while a prolonged bag arose from within it, and fell down on one shoulder like an old-fashioned nightcap, or a jelly-bag, or the head-gear of a modern hussar. It was to this part of the cap that the bells were attached; which circumstance, as well as the shape of his head-dress, and his own half-crazed, half-cunning expression of countenance, sufficiently pointed him out as belonging to the race of domestic clowns or jesters, maintained in the houses of the wealthy, to help away the tedium of those lingering hours which they were obliged to spend within doors.Ez az ember ugyanolyan sarut hordott, mint Guth, avval a különbséggel, hogy bőrtekercs helyett kétféle lábszárvédőt viselt: az egyik piros volt, a másik sárga. Fején sapka díszelgett, amelyről körös-körül csengők lógtak le - körülbelül akkorák, mint a sólymokra aggatott csen­gettyűk. Valahányszor megmozdította fejét, a csengettyűk megszólaltak; és mivel egy pillanatig sem tudott nyugton maradni, a csilingelés egy pillanatra sem szűnt meg. A sapka peremét mereven elálló bőrpánt vette körül, amely - felül bevagdosott szélével - királyi koronához hasonlított. A föveg közepéről zsákszerű nyúlvány ereszkedett alá egyik válláig: olyan volt, mint egy ódivatú hálósapka vagy túró ömlesztésére szolgáló zacskó avagy a mai huszársapka bojtos vége. Erről is csengő lógott alá, amihez hozzájárult még az ember félig ravasz, félig esze­lős arckifejezése: mindez arra vallott, hogy emberünk az udvari bolondok vagy házi bohócok sorába tartozik. Akkoriban minden gazdag úr tartott egy ilyen mókamestert a házában, hogy elűzze a tétlen órák unalmát, ha már otthon kellett ülnie.
He bore, like his companion, a scrip, attached to his belt, but had neither horn nor knife, being probably considered as belonging to a class whom it is esteemed dangerous to intrust with edge-tools. In place of these, he was equipped with a sword of lath, resembling that with which Harlequin operates his wonders upon the modern stage.Éppen úgy, mint a társa, Wamba is tüszőt viselt az övére erősítve, de nem volt se kürtje, se kése; alighanem úgy vélekedtek róla, hogy azok közé tartozik, akiknek nem tanácsos éles szer­számot adni a kezükbe. Ehelyett fakarddal volt felszerelve, amilyennel Vitéz László hadakozik a mai bábszínházban.
The outward appearance of these two men formed scarce a stronger contrast than their look and demeanour. That of the serf, or bondsman, was sad and sullen; his aspect was bent on the ground with an appearance of deep dejection, which might be almost construed into apathy, had not the fire which occasionally sparkled in his red eye manifested that there slumbered, under the appearance of sullen despondency, a sense of oppression, and a disposition to resistance. The looks of Wamba, on the other hand, indicated, as usual with his class, a sort of vacant curiosity, and fidgetty impatience of any posture of repose, together with the utmost self-satisfaction respecting his own situation, and the appearance which he made. The dialogue which they maintained between them, was carried on in Anglo-Saxon, which, as we said before, was universally spoken by the inferior classes, excepting the Norman soldiers, and the immediate personal dependants of the great feudal nobles. But to give their conversation in the original would convey but little information to the modern reader, for whose benefit we beg to offer the following translation:Ennek a két embernek nemcsak a külseje ütött el erősen egymástól, hanem a tekintetük és a viselkedésük is. A disznókat őrző jobbágy komor és szomorú volt, fejét mélyen lecsüggesz­tette, mintha sorsába fásultan beletörődött volna. De vörös, gyulladt szeme időnként fellángolt, és elárulta, hogy átérzi elnyomott helyzetét, és lázadozik ellene. Ezzel szemben Wamba arcán - mint a bohócokén általában - bamba kíváncsiság tükröződött és örökös türelmetlenség, amely egy percre sem hagyta nyugodni. Viszont az is meglátszott rajta, hogy nagyon elégedett külsejével és hivatalával. A két ember angolszász nyelven beszélgetett. Említettük már, hogy az alsóbb néposztályok általában ezen a nyelven beszéltek, kivéve a normann katonákat és a hűbérurak háza népét. Ha megkísérelnők, hogy beszélgetésüket hűséges pontossággal vissza­adjuk, a mai olvasó édeskeveset értene belőle, ezért inkább csak a lényegét tolmácsoljuk.
"The curse of St Withold upon these infernal porkers!" said the swine-herd, after blowing his horn obstreperously, to collect together the scattered herd of swine, which, answering his call with notes equally melodious, made, however, no haste to remove themselves from the luxurious banquet of beech-mast and acorns on which they had fattened, or to forsake the marshy banks of the rivulet, where several of them, half plunged in mud, lay stretched at their ease, altogether regardless of the voice of their keeper. "The curse of St Withold upon them and upon me!" said Gurth; "if the two-legged wolf snap not up some of them ere nightfall, I am no true man. Here, Fangs! Fangs!" he ejaculated at the top of his voice to a ragged wolfish-looking dog, a sort of lurcher, half mastiff, half greyhound, which ran limping about as if with the purpose of seconding his master in collecting the refractory grunters; but which, in fact, from misapprehension of the swine-herd's signals, ignorance of his own duty, or malice prepense, only drove them hither and thither, and increased the evil which he seemed to design to remedy. "A devil draw the teeth of him," said Gurth, "and the mother of mischief confound the Ranger of the forest, that cuts the foreclaws off our dogs, and makes them unfit for their trade! [8] Wamba, up and help me an thou be'st a man; take a turn round the back o' the hill to gain the wind on them; and when thous't got the weather-gage, thou mayst drive them before thee as gently as so many innocent lambs."- Szent Withold átka csapjon ezekbe a büdös disznókba! - kiáltott fel Gurth, és fülsiketítő hangokat fakasztott kürtjéből. Így próbálta összeterelni szétszórt kondáját, mely harsány röfögéssel felelt a kürt recsegő szavára. Nem volt kedvük búcsút mondani a kövér tölgy­makkból és bükkmakkból álló pazar lakomának, vonakodtak elszakadni a folyócska mocsaras partjától, ahol néhány közülük nyakig merült a jó meleg sárba, és kénye-kedve szerint hempergett benne, mit sem törődve őrzőjük nógatásával. - Szent Withold átka csapjon beléjük, de belém is! - folytatta a kondás. - Kutya legyen a nevem, ha a kétlábú farkas nem ragad el közülük néhányat, mielőtt beesteledik! Hé, Fangs! Fangs! - kiáltotta torkaszakadtából bozon­tos kutyájának, amely olyan volt, mint egy agár, egy szelindek és egy farkaskutya furcsa keveréke. Sántikálva loholt gazdája után, mintha segíteni akarna neki a makrancos disznók összeterelésében; de akár tudatlanság volt az oka, akár rosszindulat, annyi bizonyos, hogy a furcsa kutya inkább szétkergette, mintsem összeterelte őket, és csak növelte a bajt, amelyen segítenie kellett volna. - Az ördög bújjon abba az átkozott erdőfelügyelőbe, aki levágatta a kutyáink körmeit, hogy ne lehessen hasznukat venni az erdőben! Gyere, Wamba, segíts nekem, mutasd meg, hogy mégiscsak férfi vagy! Kerüld meg a dombot, hogy a hátuk mögé juss. Ha odajutsz mögéjük, úgy terelheted őket magad előtt, mint a legszelídebb bárányokat.
"Truly," said Wamba, without stirring from the spot, "I have consulted my legs upon this matter, and they are altogether of opinion, that to carry my gay garments through these sloughs, would be an act of unfriendship to my sovereign person and royal wardrobe; wherefore, Gurth, I advise thee to call off Fangs, and leave the herd to their destiny, which, whether they meet with bands of travelling soldiers, or of outlaws, or of wandering pilgrims, can be little else than to be converted into Normans before morning, to thy no small ease and comfort."Ám Wamba meg se moccant ültő helyéből. - Ha éppen tudni akarod - felelte -, most kértem tanácsot a lábaimtól ebben a dologban. Mindketten úgy vélekednek, hogy felségsértést követnék el magasztos személyem és királyi öltözékem ellen, ha begázolnék ebbe a latyakba. Így hát, kedves Gurth barátom, azt ajánlom neked, hogy hívd vissza kutyádat, és bízd a kondát sorsára. Ha véletlenül erre vonuló kato­nákkal találkoznak vagy vándor zarándokokkal avagy közönséges szegénylegényekkel - egyre megy! Mindenképpen az történik velük, hogy mielőtt felkel a nap, normannokká változnak, ami nagy kitüntetés, nem igaz?
"The swine turned Normans to my comfort!" quoth Gurth; "expound that to me, Wamba, for my brain is too dull, and my mind too vexed, to read riddles."- A disznók normannokká változnak? - visszhangozta Gurth. - Magyarázd ezt meg nekem, Wamba. Eszem tompa, és még dühös is vagyok. Semmi kedvem rejtvényeken törni a fejem.
"Why, how call you those grunting brutes running about on their four legs?" demanded Wamba.- Hát jó - felelte Wamba. - Csak azt mondd meg nekem, hogy hívják ezeket a négylábú, röfögő állatokat? Mi a szász neve a disznónak?
"Swine, fool, swine," said the herd, "every fool knows that."- Swine! - kiáltott fel Gurth. - Mit kérdezed, ennyit még egy bolondnak is tudnia kell!
"And swine is good Saxon," said the Jester; "but how call you the sow when she is flayed, and drawn, and quartered, and hung up by the heels, like a traitor?"- No, várj csak! - mókázott Wamba. - De hogy hívják akkor, ha leszúrták, kétfelé hasították és felakasztották, fejjel lefelé, ahogy az árulókat szokták. Mi a neve akkor?
"Pork," answered the swine-herd.- Pork - felelte a kondás.
"I am very glad every fool knows that too," said Wamba, "and pork, I think, is good Norman-French; and so when the brute lives, and is in the charge of a Saxon slave, she goes by her Saxon name; but becomes a Norman, and is called pork, when she is carried to the Castle-hall to feast among the nobles; what dost thou think of this, friend Gurth, ha?"- No, látod! - mosolygott Wamba. - A disznóhús neve már pork, ez pedig francia eredetű normann szó. Vagyis amíg a disznó él, amíg egy szász rabszolga őrzi, és vesződik vele, addig szász neve van. De mihelyt alkalmassá válik arra, hogy a kastélyban felszolgálják lakomára, akkor már tüstént normann nevet kap, mert a ropogós disznósülthöz a szegény angolszásznak semmi köze. Érted már, Gurth barátom?
"It is but too true doctrine, friend Wamba, however it got into thy fool's pate."- Hát ami igaz, bizony igaz, még akkor is, ha egy bolond szájából halljuk.
"Nay, I can tell you more," said Wamba, in the same tone; "there is old Alderman Ox continues to hold his Saxon epithet, while he is under the charge of serfs and bondsmen such as thou, but becomes Beef, a fiery French gallant, when he arrives before the worshipful jaws that are destined to consume him. Mynheer Calf, too, becomes Monsieur de Veau in the like manner; he is Saxon when he requires tendance, and takes a Norman name when he becomes matter of enjoyment."- Mondhatok erre más példát is - folytatta Wamba rendületlenül. - Ökör koma, amíg csordában sétálgat, a szász ox névre hallgat, és nagyon megfelel neki. De rögtön franciás beef úrfivá változik, ha puhára főzve, finom mártáska kisasszony társaságában elfoglalja méltó helyét az asztalon.
"By St Dunstan," answered Gurth, "thou speakest but sad truths; little is left to us but the air we breathe, and that appears to have been reserved with much hesitation, solely for the purpose of enabling us to endure the tasks they lay upon our shoulders. The finest and the fattest is for their board; the loveliest is for their couch; the best and bravest supply their foreign masters with soldiers, and whiten distant lands with their bones, leaving few here who have either will or the power to protect the unfortunate Saxon. God's blessing on our master Cedric, he hath done the work of a man in standing in the gap; but Reginald Front-de-Boeuf is coming down to this country in person, and we shall soon see how little Cedric's trouble will avail him.--Here, here," he exclaimed again, raising his voice, "So ho! so ho! well done, Fangs! thou hast them all before thee now, and bring'st them on bravely, lad."- Szent Dunstanra mondom, ez egyszer igazat beszélsz! Tőlünk még a levegőt is sajnálják! Azt is csak azért hagyták meg nekünk, hogy dolgozni tudjunk rájuk. Minden kövér falat az ő asztalukra kerül. Lányaink őket szolgálják, fiaink érettük mennek a háborúba, és idegen földön pusztulnak el, családjuk meg védtelenül marad itt, kiszolgáltatva hódítói kényének-kedvének. Ritkaság ám az olyan úr, mint a mi gazdánk, Cedric, áldja meg az Isten! Vér a vérünkből, és igazi férfi, jóságos és bátor, sziklaszilárd. De neki is van gondja elég, különösen most, hogy Reginald Front-de-Boeuf, amint hallom, útban van errefelé, és személyesen akar körülnézni a leigázott tartományban. Cedricnek nehéz dolga lesz, ha nem görbíti meg a derekát. Hát ez mi? - kiáltott fel hirtelen. - Hé-hó! Jól van, Fangs! Mégiscsak összeterelted valamennyit, hát csak hajtsd tovább, derék kutya vagy!
"Gurth," said the Jester, "I know thou thinkest me a fool, or thou wouldst not be so rash in putting thy head into my mouth. One word to Reginald Front-de-Boeuf, or Philip de Malvoisin, that thou hast spoken treason against the Norman,--and thou art but a cast-away swineherd,--thou wouldst waver on one of these trees as a terror to all evil speakers against dignities."- Gurth - mondta a bohóc komolyan -, látom, hogy egészen bambának tartasz, különben nem bíznál meg bennem ennyire! Micsoda könnyelműség, hogy meggondolatlan szavaiddal kezembe adod életedet? Ha besúgom Reginald Front-de-Boeufnek vagy Philip de Malvoisinnek, hogy a normannokat szidalmaztad, vége a te királyságodnak itt a disznók között! Felkötnek az első fára elrettentő például, hadd lássa mindenki, hogy jár az, aki lázadozni mer.
"Dog, thou wouldst not betray me," said Gurth, "after having led me on to speak so much at disadvantage?"- Csak nem fogsz elárulni, te kutya?! - méltatlankodott Gurth. - Hiszen te ugrattál bele ebbe a beszélgetésbe!
"Betray thee!" answered the Jester; "no, that were the trick of a wise man; a fool cannot half so well help himself--but soft, whom have we here?" he said, listening to the trampling of several horses which became then audible.- Elárulni? Téged? - felelte a bohóc. - Lehet, hogy egy okos ember ezt tenné, de egy bolondnak eszébe se jutna az ilyen ocsmányság! Nem akarok másnak a fején a magasba jutni. De csitt! Mintha lódobogást hallanék. Ki lehet az? - kérdezte, fülét hegyezve. Néhány pillanat múlva tisztán hallani egy lovascsapat közeledését.
"Never mind whom," answered Gurth, who had now got his herd before him, and, with the aid of Fangs, was driving them down one of the long dim vistas which we have endeavoured to describe.- Ne törődj vele - felelte Gurth, és minden figyelmét a kondára fordította. A disznók most már ott loholtak előtte, és Gurth - kutyája segítségével - kényelmesen hajtotta őket a hosszú, sötétbe boruló ösvény felé.
"Nay, but I must see the riders," answered Wamba; "perhaps they are come from Fairy-land with a message from King Oberon."- Igazad van, de mégis meg kell néznem a lovasokat - dünnyögte Wamba. - Talán Tündérországból jöttek, és Oberon királytól hoznak üzenetet.
"A murrain take thee," rejoined the swine-herd; "wilt thou talk of such things, while a terrible storm of thunder and lightning is raging within a few miles of us? Hark, how the thunder rumbles! and for summer rain, I never saw such broad downright flat drops fall out of the clouds; the oaks, too, notwithstanding the calm weather, sob and creak with their great boughs as if announcing a tempest. Thou canst play the rational if thou wilt; credit me for once, and let us home ere the storm begins to rage, for the night will be fearful."- Vigyen el a manó! - kiáltott fel Gurth bosszúsan. - Ilyen butaságokat fecsegsz, amikor nyakunkon a zivatar! Figyeld csak, hogy dörög! Nem lehet már messzire. Olyan zápor lesz ebből, amilyet még nem láttál! Már kezdődik is - milyen kövér esőcseppek! Még ki se tört a szélvihar, de a tölgyek már nyögnek és sóhajtoznak, ágaik recsegnek-ropognak. Nevess ki, ha kedved tartja, de ez egyszer hallgass rám. Szedjük a lábunkat, és igyekezzünk fedél alá jutni, mielőtt utolér a fergeteg. Meglátod, micsoda éjszaka lesz!
Wamba seemed to feel the force of this appeal, and accompanied his companion, who began his journey after catching up a long quarter-staff which lay upon the grass beside him. This second Eumaeus strode hastily down the forest glade, driving before him, with the assistance of Fangs, the whole herd of his inharmonious charge.Wamba belátta, hogy társának igaza van, és nem maradt le mellőle. Gurth felkapott egy nagy furkósbotot, amely ott hevert a fűben, és nagy léptekkel igyekezett előre, mind sebesebben ker­getve röfögő csapatát.
CHAPTER IIMÁSODIK FEJEZET
A Monk there was, a fayre for the maistrie,Ott volt egy eszes, elmés szerzetes,
An outrider that loved venerie;Derék lovas, gyakran szerelmetes,
A manly man, to be an Abbot able,Férfias férfi, priornak való,
Full many a daintie horse had he in stable:Istállójában sok jóvérű ló;
And whan he rode, men might his bridle hearHallhatták mindenütt, ha lóra ült:
Gingeling in a whistling wind as clear,Sarkantyúja pengett, míg szél fütyült,
And eke as loud, as doth the chapell bell,Mint templomcsengő, az érc úgy dalolt,
There as this lord was keeper of the cell.Hol ez úr a klastrom lakója volt.
--Chaucer.Chaucer: Canterbury mesék
Notwithstanding the occasional exhortation and chiding of his companion, the noise of the horsemen's feet continuing to approach, Wamba could not be prevented from lingering occasionally on the road, upon every pretence which occurred; now catching from the hazel a cluster of half-ripe nuts, and now turning his head to leer after a cottage maiden who crossed their path. The horsemen, therefore, soon overtook them on the road.A lovasok közeledő lármája annyira fokozta Wamba kíváncsiságát, hogy minduntalan hátra­nézett. Gurth hiába nógatta és szidta, Wamba meg-megállt, és mindenféle ürüggyel hátra­ma­radt. Hol a mogyoróbokorról szedegette a még éretlen gyümölcsöt, hol meg egy parasztlányt bámult meg tetőtől talpig, aki útjukat keresztezte. Így aztán nem csoda, hogy a lovasok csakhamar utolérték őket.
Their numbers amounted to ten men, of whom the two who rode foremost seemed to be persons of considerable importance, and the others their attendants. It was not difficult to ascertain the condition and character of one of these personages. He was obviously an ecclesiastic of high rank; his dress was that of a Cistercian Monk, but composed of materials much finer than those which the rule of that order admitted. His mantle and hood were of the best Flanders cloth, and fell in ample, and not ungraceful folds, around a handsome, though somewhat corpulent person. His countenance bore as little the marks of self-denial, as his habit indicated contempt of worldly splendour. His features might have been called good, had there not lurked under the pent-house of his eye, that sly epicurean twinkle which indicates the cautious voluptuary. In other respects, his profession and situation had taught him a ready command over his countenance, which he could contract at pleasure into solemnity, although its natural expression was that of good-humoured social indulgence. In defiance of conventual rules, and the edicts of popes and councils, the sleeves of this dignitary were lined and turned up with rich furs, his mantle secured at the throat with a golden clasp, and the whole dress proper to his order as much refined upon and ornamented, as that of a quaker beauty of the present day, who, while she retains the garb and costume of her sect continues to give to its simplicity, by the choice of materials and the mode of disposing them, a certain air of coquettish attraction, savouring but too much of the vanities of the world.Összesen tízen voltak, tíz férfi. Az a kettő, aki elöl lovagolt, tekintélyes embernek látszott, a többi meg csatlósféle volt. A két úr közül az egyikről nem volt nehéz megállapítani, hogy kicsoda-micsoda. Nyilván magas rangú papi személy volt, a cisztercita barátok öltözékét viselte, csak éppen hogy az ő ruhája sokkal finomabb anyagból készült, mint amilyet a rend szabályzata megenged. A legjobb flandriai posztóból varrt csuklyás köpenye bő, de szépen elrendezett redőkben omlott délceg, bár túlságosan jól táplált alakjára. Arcán nem volt semmi aszkétaszerűség, mint ahogy öltözéke sem vallott arra, mintha megvetné a világi pompát. Arcvonásai talán csinosak és vonzóak lettek volna, ha szemöldökének boltozata alatt nem lappang az a sunyi, sóvár pillantás, amely elárulta, hogy nagyon is kedveli a földi örömöket. De el tudta leplezni ezt, s pályáján megtanulta, hogyan kell uralkodnia arca minden rezdülésén. Természetes arckifejezése olyan volt, mint a víg társaságot szerető, jó kedélyű embereké, de bármely pillanatban fel tudta ölteni az ünnepélyes komolyság maszkját. Fittyet hányva a rend szabályainak, a pápa és a zsinatok rendeleteinek, köpenyének ujjait drága prémmel béleltette és szegette körül, nyakában pedig a köpenyt aranycsat fogta össze. Ez a kifinomultan díszes és mégis egyszerű - a rend szabályainak megfelelő és mégis hivalkodó - öltözék olyan volt, mint egy mai quaker4 szépség ruhája, aki látszólag ragaszkodik vallása hagyományaihoz és puritán egyszerűségéhez, de ruhája tökéletes szabásával és kelméje finomságával mégis kielégíti kacér hajlamait, és legalább így ízleli meg a hiúság földi örömeit.
This worthy churchman rode upon a well-fed ambling mule, whose furniture was highly decorated, and whose bridle, according to the fashion of the day, was ornamented with silver bells. In his seat he had nothing of the awkwardness of the convent, but displayed the easy and habitual grace of a well-trained horseman. Indeed, it seemed that so humble a conveyance as a mule, in however good case, and however well broken to a pleasant and accommodating amble, was only used by the gallant monk for travelling on the road. A lay brother, one of those who followed in the train, had, for his use on other occasions, one of the most handsome Spanish jennets ever bred at Andalusia, which merchants used at that time to import, with great trouble and risk, for the use of persons of wealth and distinction. The saddle and housings of this superb palfrey were covered by a long foot-cloth, which reached nearly to the ground, and on which were richly embroidered, mitres, crosses, and other ecclesiastical emblems. Another lay brother led a sumpter mule, loaded probably with his superior's baggage; and two monks of his own order, of inferior station, rode together in the rear, laughing and conversing with each other, without taking much notice of the other members of the cavalcade.A kiváló egyházi férfiú jól táplált öszvéren poroszkált. Az öszvér szerszámát pazarul fel­díszítették, és kantárját - az akkori divat szerint - teleaggatták apró ezüstcsengőkkel. Gazdája nem úgy ült a nyeregben, mint egy esetlen kolostori cellalakó, hanem fesztelenül és könnyedén, a gyakorlott lovas nyugodt biztonságával. Meglátszott rajta, hogy csak hosszabb utazások alkalmából éri be egy öszvérrel, bármilyen ápolt és díszes legyen is, bármilyen kényelmes járásra szoktatták. Nem, ez a délceg barát különb paripán szokott nyargalni. Kíséretének egyik tagja, egy világi barát, csodaszép spanyol paripát vezetett utána. Ezeket a telivér hátaslovakat Andalúziából hozták be abban az időben nagy gonddal, fáradsággal a kereskedők a gazdag, előkelő urak számára. A pompás paripa nyergét és szerszámját majdnem földig érő takaró borította. A finom lópokrócot dúsan kihímezték püspöksüvegekkel, keresztekkel és egyéb egyházi jelvényekkel. Egy másik világi barát teherhordó öszvért vezetett, mely a magas rangú egyházi férfiú útipoggyászát vitte. A csapat végén két, ugyancsak cisztercita rendű, de alacsonyabb rangú szerzetes lovagolt. Vidáman, nevetgélve beszélgettek, nem sokat törődtek a többiekkel.
The companion of the church dignitary was a man past forty, thin, strong, tall, and muscular; an athletic figure, which long fatigue and constant exercise seemed to have left none of the softer part of the human form, having reduced the whole to brawn, bones, and sinews, which had sustained a thousand toils, and were ready to dare a thousand more. His head was covered with a scarlet cap, faced with fur--of that kind which the French call "mortier", from its resemblance to the shape of an inverted mortar. His countenance was therefore fully displayed, and its expression was calculated to impress a degree of awe, if not of fear, upon strangers. High features, naturally strong and powerfully expressive, had been burnt almost into Negro blackness by constant exposure to the tropical sun, and might, in their ordinary state, be said to slumber after the storm of passion had passed away; but the projection of the veins of the forehead, the readiness with which the upper lip and its thick black moustaches quivered upon the slightest emotion, plainly intimated that the tempest might be again and easily awakened. His keen, piercing, dark eyes, told in every glance a history of difficulties subdued, and dangers dared, and seemed to challenge opposition to his wishes, for the pleasure of sweeping it from his road by a determined exertion of courage and of will; a deep scar on his brow gave additional sternness to his countenance, and a sinister expression to one of his eyes, which had been slightly injured on the same occasion, and of which the vision, though perfect, was in a slight and partial degree distorted.Az egyházi méltóság mellett lovagló férfi negyvenéves lehetett, vagy valamivel idősebb is. Magas termetű, szikár, izmos atlétaalak - a sok testgyakorlat mintha leszedte volna róla az emberi alkat minden lágyabb részét, nem hagyva rajta mást, csak kemény izmokat és szívós inakat; ezeket megedzette már ezernyi fáradalom, és ezért sohasem riadtak vissza attól, hogy újabb erőpróbára vállalkozzanak. Fejét prémmel szegett bíborvörös föveg fedte - az a fajta, amelyet a franciák mortier-nek neveznek, mert fordított mozsárhoz hasonlított. Az atléta­termetű férfi arca olyan volt, hogy tiszteletet, sőt félelmet keltett abban, aki először látta. Erős, éles és kemény arcvonásait feketére perzselte a trópusi nap. Ez az arc rendszerint nyugodt volt, de még akkor is veszedelmesnek tűnt fel. Érezni lehetett, hogy nyugalma csak pillanatnyi szélcsend a szenvedélyek tombolása után; homlokán a kiduzzadó erek, felső ajkán a sűrű fekete bajusz remegése mintha csak arra figyelmeztetett volna, hogy a vihar minden pillanatban újra kitörhet. Éles, átható fekete szemének pillantása arról mesélt, hogy életében legyőzött minden veszélyt, elsöpört útjából minden akadályt; mintha alig várta volna, hogy valaki vagy valami ismét szembeszegüljön akaratával - gyönyör lesz megmutatni erejét, bátorságát, könyörtelen elszántságát! Homlokán a mély sebforradás még zordabbá tette haragos arcát és szemének vészjósló tekintetét; egyik szeme megsérült ugyanattól a vágástól, melynek nyomát homlokán viselte; látása nem szenvedett csorbát, de olyan benyomást keltett, mintha kancsalítana.
The upper dress of this personage resembled that of his companion in shape, being a long monastic mantle; but the colour, being scarlet, showed that he did not belong to any of the four regular orders of monks. On the right shoulder of the mantle there was cut, in white cloth, a cross of a peculiar form. This upper robe concealed what at first view seemed rather inconsistent with its form, a shirt, namely, of linked mail, with sleeves and gloves of the same, curiously plaited and interwoven, as flexible to the body as those which are now wrought in the stocking-loom, out of less obdurate materials. The fore-part of his thighs, where the folds of his mantle permitted them to be seen, were also covered with linked mail; the knees and feet were defended by splints, or thin plates of steel, ingeniously jointed upon each other; and mail hose, reaching from the ankle to the knee, effectually protected the legs, and completed the rider's defensive armour. In his girdle he wore a long and double-edged dagger, which was the only offensive weapon about his person.Ruházata hasonlított az öszvéren ülő társa öltözékéhez; ő is hosszú szerzetesköpenyt viselt, de bíborvörös színe elárulta, hogy viselője nem tartozik a négy közismert szerzetesrend egyikéhez sem. A köpeny jobb vállán fehér posztóból kivágott, különös alakú kereszt volt látható. Egyéb­ként a szerzetesköpeny olyasmit takart, ami első pillanatban kissé szokatlannak tűnt egy bará­ton: láncszemekből font, hosszú ujjú páncélinget és ugyanolyan kesztyűt. De ne gondoljuk, hogy rettentő kényelmetlen viselet volt; olyan művészettel tudták összeállítani, hogy hajlé­konyságban felvehette a versenyt a szövőszéken készült puha gyapjúkelmével is. Combjait, amennyire köpenye libbenésénél látni lehetett, szintén fonott páncél fedte. Térdét és lábát egy­másba illesztett, vékony és hajlékony acélpikkelyek védték. Ezt a felszerelést páncélharisnya egészítette ki, amely a térdtől a bokáig ért, és a lábszár tökéletes védelmét szolgálta. Ami pedig a támadás fegyvereit illeti, ezekből csak egyet viselt: hosszú, kétélű tőrt, amelyet övébe tűzött.
He rode, not a mule, like his companion, but a strong hackney for the road, to save his gallant war-horse, which a squire led behind, fully accoutred for battle, with a chamfron or plaited head-piece upon his head, having a short spike projecting from the front. On one side of the saddle hung a short battle-axe, richly inlaid with Damascene carving; on the other the rider's plumed head-piece and hood of mail, with a long two-handed sword, used by the chivalry of the period. A second squire held aloft his master's lance, from the extremity of which fluttered a small banderole, or streamer, bearing a cross of the same form with that embroidered upon his cloak. He also carried his small triangular shield, broad enough at the top to protect the breast, and from thence diminishing to a point. It was covered with a scarlet cloth, which prevented the device from being seen.Nem öszvéren nyargalt, mint a társa, hanem erős hátaslovon. Harci ménje is volt, de meg akar­ta kímélni. A mént a csapat végében egy csatlós vezette, teljes pompájában, acéllemezekből készült páncéllal a fején. A mén fejpáncéljának közepéből rövid, hegyes szarv meredt előre. A nyereg egyik oldalán metszett és berakott díszítésekkel dúsan kivert rövid damaszkuszi csata­bárd függött. A másik oldalon tollbokrétás és páncélrostélyos sisak, valamint hosszú, kétkezes kard, amilyet abban a korban a lovagok magukkal vittek a csatába. Egy másik csatlós gazdájának a lándzsáját emelte a magasba. A lándzsa végén kis zászlócska lobogott, közepén ugyanolyan formájú kereszttel, mint az, amely a lovag köpenyének vállát díszítette. A csatlós még egy kis, háromszögletes pajzsot is vitt - fent elég széles volt ahhoz, hogy megvédje a lovag mellét, de lefelé keskenyedett, és hegyesen végződött. Bíborszínű posztó vonta be a pajzsot, eltakarva a rávésett jelmondatot.
These two squires were followed by two attendants, whose dark visages, white turbans, and the Oriental form of their garments, showed them to be natives of some distant Eastern country. [9]A két csatlós nyomában két kísérő haladt. Sötét arcuk, fehér turbánjuk, öltözékük keleti stílusa elárulta, hogy valami távoli, napkeleti ország szülöttei.
The whole appearance of this warrior and his retinue was wild and outlandish; the dress of his squires was gorgeous, and his Eastern attendants wore silver collars round their throats, and bracelets of the same metal upon their swarthy arms and legs, of which the former were naked from the elbow, and the latter from mid-leg to ankle. Silk and embroidery distinguished their dresses, and marked the wealth and importance of their master; forming, at the same time, a striking contrast with the martial simplicity of his own attire. They were armed with crooked sabres, having the hilt and baldric inlaid with gold, and matched with Turkish daggers of yet more costly workmanship. Each of them bore at his saddle-bow a bundle of darts or javelins, about four feet in length, having sharp steel heads, a weapon much in use among the Saracens, and of which the memory is yet preserved in the martial exercise called "El Jerrid", still practised in the Eastern countries.A fegyveres lovag külseje éppen olyan vad és idegenszerű volt, mint a kísérőié. Csatlósain pompás ruha ékeskedett, de keleti kísérői is meg voltak rakva ékszerekkel; nyakukon ezüstkarika, fekete bokájukon és csuklójukon ugyan­ebből a drága fémből készült abroncsok; egyébként karjuk könyöktől lefelé és lábuk térdtől bokáig meztelen volt. Hímzett selyemruhájuk gazdájuk rangját és gazdagságát hirdette, de ugyanakkor feltűnően elütött a lovag öltözékének katonás egyszerűségétől. A kísérők görbe kardot viseltek, melynek hüvelyét és markolatát arannyal díszítették. Fegyverzetüket hozzáillő, de jóval drágább művű török tőr egészítette ki. Minden csatlós egy kötegnyi hajítódárdát is vitt nyeregkápáján; ezeket a körülbelül négy láb hosszú, acélhegyű hajítófegyvereket a szaracénok nagyon kedvelték; ennek emlékét őrzi az el dzserrid nevű harci játék, amely még ma is dívik a keleti országokban.
The steeds of these attendants were in appearance as foreign as their riders. They were of Saracen origin, and consequently of Arabian descent; and their fine slender limbs, small fetlocks, thin manes, and easy springy motion, formed a marked contrast with the large-jointed, heavy horses, of which the race was cultivated in Flanders and in Normandy, for mounting the men-at-arms of the period in all the panoply of plate and mail; and which, placed by the side of those Eastern coursers, might have passed for a personification of substance and of shadow.A kísérők lovai is furcsák és idegenszerűek voltak: szaracén lovak, tehát arab vérűek. Finom, karcsú lábaik, vékony csuklójuk, ritkás sörényük, könnyű, ruganyos járásuk nagyon elütött a vaskos, nehéz lovaktól, amelyeket Flandriában és Normandiában tenyésztettek páncélos lovagok részére abban a korban, amikor nehéz felszereléssel indultak harcba. Ezek a lovak a keleti mének mellett úgy hatottak, mint az árnyképek mellett a durva valóság.
The singular appearance of this cavalcade not only attracted the curiosity of Wamba, but excited even that of his less volatile companion. The monk he instantly knew to be the Prior of Jorvaulx Abbey, well known for many miles around as a lover of the chase, of the banquet, and, if fame did him not wrong, of other worldly pleasures still more inconsistent with his monastic vows.Ez a különös csapat nemcsak Wamba kíváncsiságát keltette fel, de még jóval egykedvűbb társáét is. A szerzetest tüstént megismerte, hiszen a jorvaulxi apátság priorját az egész környék ismerte. Tudták róla, hogy szereti a vadászatot, a lakomákat és - ha a hír nem hazudik - egyéb világi örömöket is, amelyek még kevésbé férnek össze szerzetesi fogadalmával.
Yet so loose were the ideas of the times respecting the conduct of the clergy, whether secular or regular, that the Prior Aymer maintained a fair character in the neighbourhood of his abbey. His free and jovial temper, and the readiness with which he granted absolution from all ordinary delinquencies, rendered him a favourite among the nobility and principal gentry, to several of whom he was allied by birth, being of a distinguished Norman family. The ladies, in particular, were not disposed to scan too nicely the morals of a man who was a professed admirer of their sex, and who possessed many means of dispelling the ennui which was too apt to intrude upon the halls and bowers of an ancient feudal castle.Ám abban az időben az emberek olyan kevés jót vártak a papság viselkedésétől - akár szer­zetesekről, akár világi papokról volt szó -, hogy Aymer prior még elég jó hírnévnek örvendett apátsága környékén. Fesztelen modora, jó kedélye és a könnyedség, amellyel híveit feloldozta a kisebb vétkek alól: mindez közkedveltté tette a nemesség és nagybirtokosok körében. Minthogy előkelő normann családból származott, számos földbirtokoshoz rokoni kapcsolatok fűzték. Különösen a hölgyek hajlottak arra, hogy szemet hunyjanak egy ilyen férfi laza erkölcsei fölött. Hiszen a perjel nem is tagadta, hogy a női nem lelkes hódolója, azonkívül sok tekintetben alkalmas volt arra, hogy eloszlassa azt a nyomasztó unalmat, mely a régi hűbéri kastélyok termeire és szobáira nehezedett.
The Prior mingled in the sports of the field with more than due eagerness, and was allowed to possess the best-trained hawks, and the fleetest greyhounds in the North Riding; circumstances which strongly recommended him to the youthful gentry. With the old, he had another part to play, which, when needful, he could sustain with great decorum. His knowledge of books, however superficial, was sufficient to impress upon their ignorance respect for his supposed learning; and the gravity of his deportment and language, with the high tone which he exerted in setting forth the authority of the church and of the priesthood, impressed them no less with an opinion of his sanctity.A prior mohón belevetette magát a szabadtéri játékokba és sportokba; neki voltak a legjobban idomított sólymai és legfürgébb agarai az egész tartományban. Mindez nagyon népszerűvé tette a nemesi ifjúság szemében. Ami pedig az öregeket illeti, megnyerésükre más eszközökhöz folyamodott - olyan szerephez, amelyet szükség esetén nagy méltósággal tudott megjátszani. Volt egy kis jártassága a könyvek világában, és ezt a felületes tudását jól tudta kamatoztatni. Csekély műveltsége elég volt ahhoz, hogy tiszteletet ébresszen azokban, akik még nála is kevesebbet tudtak. Ugyanezt érte el álszenteskedésével is; képmutató komoly­sággal beszélt az egyház és a papság jelentőségéről, végül még róla is elhitték, hogy erényes.
Even the common people, the severest critics of the conduct of their betters, had commiseration with the follies of Prior Aymer. He was generous; and charity, as it is well known, covereth a multitude of sins, in another sense than that in which it is said to do so in Scripture. The revenues of the monastery, of which a large part was at his disposal, while they gave him the means of supplying his own very considerable expenses, afforded also those largesses which he bestowed among the peasantry, and with which he frequently relieved the distresses of the oppressed. If Prior Aymer rode hard in the chase, or remained long at the banquet,--if Prior Aymer was seen, at the early peep of dawn, to enter the postern of the abbey, as he glided home from some rendezvous which had occupied the hours of darkness, men only shrugged up their shoulders, and reconciled themselves to his irregularities, by recollecting that the same were practised by many of his brethren who had no redeeming qualities whatsoever to atone for them.Még az egyszerű nép is, mely éles szemmel figyeli és bírálja urai viselkedését, elnéző volt Aymer prior léhaságával szemben. A prior bőkezű volt, és az adakozás, mint tudjuk, sok bűnre borít takarót, ha nem is olyan értelemben, ahogy a szentírás beszél róla. A prior szabadon rendelkezett kolostora busás jövedelmének legnagyobb részével. Ez lehetővé tette számára, hogy költséges kedvteléseit fedezze, de még arra is jutott belőle, hogy bőkezűen segélyezze a környék szegény parasztjait. Gyakran enyhített az elnyomottak gondjain és bajain. Így aztán nyugodtan átengedhette magát a vadászat, a lakmározás vagy poharazgatás örömeinek. Ha meglátták, amint hajnalban oson be az apátság hátsó ajtaján, vagy késő éjjel siet haza valami találkozóról, a parasztok mosolyogva a vállukat vonogatták. Megbocsátották kis ballépéseit, és arra gondoltak, hogy sok más pap is elkövet ilyesmit, de nem rendelkezik olyan jó tulajdonsá­gokkal, mint a prior. Így ismerte a mi két szász jobbágyunk is Aymer priort és jellemét.
Prior Aymer, therefore, and his character, were well known to our Saxon serfs, who made their rude obeisance, and received his "benedicite, mes filz," in return.Esetlen meghajlással köszöntötték, a prior pedig félig latin, félig normann szavakkal viszonozta köszöntésüket. - Benedicite, mes filz. Áldassék az Úr neve, gyermekeim.
But the singular appearance of his companion and his attendants, arrested their attention and excited their wonder, and they could scarcely attend to the Prior of Jorvaulx' question, when he demanded if they knew of any place of harbourage in the vicinity; so much were they surprised at the half monastic, half military appearance of the swarthy stranger, and at the uncouth dress and arms of his Eastern attendants. It is probable, too, that the language in which the benediction was conferred, and the information asked, sounded ungracious, though not probably unintelligible, in the ears of the Saxon peasants.Maga a prior fel se tűnt volna a két jobbágynak, de annál inkább megbámulták társát és kísé­rőit. Izgatottságukban alig hallották a prior szavait, amikor megkérdezte tőlük, nem ismernek-e valami helyet a közelben, ahol szállást kaphatnának éjszakára. Oda se figyeltek, csak tátott szájjal nézték a félig papos, félig katonás, fekete bőrű idegent és keleti kísérői különös ruháját, különös fegyvereit. Némaságukhoz hozzájárult az is, hogy a nyelv, amelyen a papi áldás, majd utána a kérdés elhangzott, nem volt kedves a szász parasztok fülének, noha félig-meddig megértették.
"I asked you, my children," said the Prior, raising his voice, and using the lingua Franca, or mixed language, in which the Norman and Saxon races conversed with each other, "if there be in this neighbourhood any good man, who, for the love of God, and devotion to Mother Church, will give two of her humblest servants, with their train, a night's hospitality and refreshment?"- Azt kérdeztem, gyermekeim - mondta a prior jóval hangosabban és most már lingua francához folyamodva, vagyis ahhoz a kevert nyelvhez, amelyen a normannok és a szászok egymással érintkezni szoktak -, lakik-e itt a közelben valami derék ember, aki Isten iránt érzett szeretetből és az anyaszentegyház iránt érzett tiszteletből hajlandó volna vacsorát és éjjeli szállást adni az egyház két legalázatosabb szolgájának és kíséretének.
This he spoke with a tone of conscious importance, which formed a strong contrast to the modest terms which he thought it proper to employ.Úgy látta jónak, hogy kedveskedve beszéljen ezekkel az egyszerű emberekkel. De öntudatos, tiszteletet követelő hangja megcáfolta szavai szerénységét.
"Two of the humblest servants of Mother Church!" repeated Wamba to himself,--but, fool as he was, taking care not to make his observation audible; "I should like to see her seneschals, her chief butlers, and other principal domestics!"„Az anyaszentegyház két legalázatosabb szolgája! - dünnyögte magában Wamba. Ha bolond volt is, óvakodott attól, hogy gúnyos megjegyzését más is meghallja. - Szeretném látni, milyenek akkor az udvarbírái, pincemesterei és más magasabb rangú szolgái!”
After this internal commentary on the Prior's speech, he raised his eyes, and replied to the question which had been put.Miután gondolatban ilyen megjegyzést fűzött a prior szavaihoz, felpillantott, és a feltett kérdésre így válaszolt:
"If the reverend fathers," he said, "loved good cheer and soft lodging, few miles of riding would carry them to the Priory of Brinxworth, where their quality could not but secure them the most honourable reception; or if they preferred spending a penitential evening, they might turn down yonder wild glade, which would bring them to the hermitage of Copmanhurst, where a pious anchoret would make them sharers for the night of the shelter of his roof and the benefit of his prayers."- Ha a tisztelendő atyák szeretik a vidám asztalt és a puha ágyat, néhány mérföldnyi lovaglással eljuthatnak a brinxworthi apátságba, ahol bizonyára olyan fogadtatásban lesz részük, mely rangjukat megilleti. Viszont ha inkább vezekléssel óhajtják az estét eltölteni, álljanak meg ott szemben, azon az erdei tisztáson. Onnan egyenes ösvény visz a copmanhursti remetelakba, ahol egy jámbor remete tanyázik, aki szívesen megosztja ilyen vendégekkel kunyhója fedelét és imái üdvösségét.
The Prior shook his head at both proposals.De a prior fejét rázta mindkét indítványra.
"Mine honest friend," said he, "if the jangling of thy bells had not dizzied thine understanding, thou mightst know "Clericus clericum non decimat"; that is to say, we churchmen do not exhaust each other's hospitality, but rather require that of the laity, giving them thus an opportunity to serve God in honouring and relieving his appointed servants."- Derék barátom - mondta -, ha csengőid csilingelése nem szédítette volna meg elmédet, magad is tudnád, hogy: clericus clericum non decimat - vagyis mi, egyháziak, nem szeretjük kimeríteni egymás vendégszeretetét. Inkább a világiakat vesszük igénybe, és így alkalmat adunk nekik arra, hogy Istent szolgálják, amidőn felkent papjait megbecsülik és megsegítik.
"It is true," replied Wamba, "that I, being but an ass, am, nevertheless, honoured to hear the bells as well as your reverence's mule; notwithstanding, I did conceive that the charity of Mother Church and her servants might be said, with other charity, to begin at home."- Az már igaz - felelte Wamba -, hogy én csak egy közönséges szamár vagyok, és mégis jogom van olyan csengőket viselni, mint tisztelendő atyám öszvérének. Mégis amondó vagyok, hogy minden szentnek maga felé hajlik a keze. Ezt bizonyára az egyház szolgái is tudják, így hát...
"A truce to thine insolence, fellow," said the armed rider, breaking in on his prattle with a high and stern voice, "and tell us, if thou canst, the road to--How call'd you your Franklin, Prior Aymer?"- Elég a szemtelenségből, fickó! - vágott Wamba szavába a fegyveres lovas éles, szigorú hangon. - Azt mondd meg, ha tudod, merre visz az út a... hogy is hívják azt a franklint, Aymer prior?
"Cedric," answered the Prior; "Cedric the Saxon.--Tell me, good fellow, are we near his dwelling, and can you show us the road?"- Cedric a neve - felelte a prior -, Cedric, a szász. Mondd csak, jóember, közel vagyunk már a házához? Meg tudod mutatni az utat?
"The road will be uneasy to find," answered Gurth, who broke silence for the first time, "and the family of Cedric retire early to rest."- Az utat bajos lesz megtalálni - szólalt meg Gurth, aki eddig hallgatott. - Különben is Cedric már alszik, ő és háza népe korán szokott nyugovóra térni.
"Tush, tell not me, fellow," said the military rider; "'tis easy for them to arise and supply the wants of travellers such as we are, who will not stoop to beg the hospitality which we have a right to command."- Fickó, fogd be a szád! - rivallt rá a lovag. - Ha lefeküdtek, majd fölkelnek, és kiszolgálnak minket! Boldogok lesznek, hogy vendégül láthatnak olyan utasokat, mint mi vagyunk! Nem fogunk könyörögni azért, amit jogunk van megkövetelni!
"I know not," said Gurth, sullenly, "if I should show the way to my master's house, to those who demand as a right, the shelter which most are fain to ask as a favour."- Most már igazán nem tudom, megtegyem-e - dünnyögte mogorván Gurth. - Vezessek el a gazdám házába olyan embereket, akik így követelődznek? Követelni merik a vendéglátást, amit más még kérni is alig mer! Jognak tekintik, amit más kegynek tekint!
"Do you dispute with me, slave!" said the soldier; and, setting spurs to his horse, he caused him make a demivolte across the path, raising at the same time the riding rod which he held in his hand, with a purpose of chastising what he considered as the insolence of the peasant.- Még feleselni mersz velem, gaz szolga! - kiáltott fel a lovag, és sarkantyújával arra kény­szerítette lovát, hogy megforduljon az ösvényen. Közben felemelte lovaglópálcáját, amelyet kezében tartott, hogy megfenyítse vele azt a szemtelen parasztot.
Gurth darted at him a savage and revengeful scowl, and with a fierce, yet hesitating motion, laid his hand on the haft of his knife; but the interference of Prior Aymer, who pushed his mule betwixt his companion and the swineherd, prevented the meditated violence.Gurth vad, dühös pillantást vetett rá, és alig tudta fékezni heves mozdulatát, amellyel kése nyeléhez kapott. Szerencsére a prior is közbelépett, öszvérével a lovag és a kondás közé furakodott, hogy megakadályozza a készülő erőszakosságot.
"Nay, by St Mary, brother Brian, you must not think you are now in Palestine, predominating over heathen Turks and infidel Saracens; we islanders love not blows, save those of holy Church, who chasteneth whom she loveth.--Tell me, good fellow," said he to Wamba, and seconded his speech by a small piece of silver coin, "the way to Cedric the Saxon's; you cannot be ignorant of it, and it is your duty to direct the wanderer even when his character is less sanctified than ours."- Az isten szerelmére, Brian testvér, ne feledkezz meg magadról! Azt hiszed, a Szentföldön vagy, ahol pogány törököket meg hitetlen szaracénokat kell ráncba szedni? Mi, ennek a szigetnek a lakói, nem szeretjük a korbácsot, csak az anyaszentegyháztól tűrjük el, mert tudjuk, hogy azokat bünteti a legszigorúbban, akiket a legjobban szeret. Mondd csak, fiam - fordult Wambához, és egy kis ezüst pénzdarabot adott neki szavai megerősítésére -, merre kell menni a szász Cedric házához? Lehetetlen, hogy ne ismerd az utat, és kötelességed megmutatni a vándornak, még akkor is, ha nem olyan jámbor, mint mi vagyunk.
"In truth, venerable father," answered the Jester, "the Saracen head of your right reverend companion has frightened out of mine the way home--I am not sure I shall get there to-night myself."- Istenuccse, szent atyám - felelte a bohóc -, főtisztelendő társad szaracén feje annyira megzavarta az enyémet, hogy rémületemben elfelejtettem az utat. Magam sem tudom, ma este hogyan találok haza!
"Tush," said the Abbot, "thou canst tell us if thou wilt. This reverend brother has been all his life engaged in fighting among the Saracens for the recovery of the Holy Sepulchre; he is of the order of Knights Templars, whom you may have heard of; he is half a monk, half a soldier."- Csitt, csitt! - mondta az apát. - Meg tudod te mutatni az utat, ha akarod. Ne felejtsd el, hogy ez a tisztelendő testvér egész életét hadakozásban töltötte, a szaracénok ellen küzdött a Szentsír visszafoglalásáért. Talán már hallottál a templomosok rendjéről5 - ő is hozzájuk tartozik, félig szerzetes, félig vitéz.
"If he is but half a monk," said the Jester, "he should not be wholly unreasonable with those whom he meets upon the road, even if they should be in no hurry to answer questions that no way concern them."- Hát ha csak félig szerzetes - szólt a bohóc -, mért bánik egészen embertelenül azokkal, akik útjába akadnak, még ha nem is sietnek válaszolni olyan kérdésekre, amelyekhez semmi közük?
"I forgive thy wit," replied the Abbot, "on condition thou wilt show me the way to Cedric's mansion."- Nagyon szellemes vagy - bólintott az apát. - Nem bánom, megbocsátom a tréfáidat, de csak azzal a feltétellel, hogy tüstént megmutatod nekem az utat Cedric házába.
"Well, then," answered Wamba, "your reverences must hold on this path till you come to a sunken cross, of which scarce a cubit's length remains above ground; then take the path to the left, for there are four which meet at Sunken Cross, and I trust your reverences will obtain shelter before the storm comes on."- Jól van - mondta Wamba. - Akkor haladjanak csak tovább ezen az ösvényen, amíg nem jutnak el egy süppedt kereszthez, amely alig egyrőfnyire áll csak ki a földből. Ott forduljanak balra. Vigyázzanak ám, mert a keresztnél négy ösvény találkozik. Remélem, fedél alá jutnak, még mielőtt kitör a vihar!
The Abbot thanked his sage adviser; and the cavalcade, setting spurs to their horses, rode on as men do who wish to reach their inn before the bursting of a night-storm. As their horses' hoofs died away, Gurth said to his companion,Az apát megköszönte az útbaigazítást. A lovasok megsarkantyúzták lovaikat, és folytatták útjukat. Igyekezetük elárulta, hogy csakugyan nagyon szeretnék elérni éjjeli szállásukat, még mielőtt nyakukba szakad a vihar. Amikor a lovak patáinak dobogása elhalt, Gurth a bohóchoz fordult.
"If they follow thy wise direction, the reverend fathers will hardly reach Rotherwood this night."- Ha megfogadják bölcs tanácsodat - mondta neki -, a tisztelendő atyák aligha jutnak el Rotherwoodba ma éjszaka.
"No," said the Jester, grinning, "but they may reach Sheffield if they have good luck, and that is as fit a place for them. I am not so bad a woodsman as to show the dog where the deer lies, if I have no mind he should chase him."- Magam sem hiszem - felelte Wamba vigyorogva. - De ha szerencséjük van, eljuthatnak Sheffieldbe, és az is jó hely nekik. Nem vagyok éppen vadász, de annyit én is tudok, hogy nem szabad megmutatni az agárnak, hol bujkál a szarvas, ha nem akarjuk, hogy hajszolja.
"Thou art right," said Gurth; "it were ill that Aymer saw the Lady Rowena; and it were worse, it may be, for Cedric to quarrel, as is most likely he would, with this military monk. But, like good servants let us hear and see, and say nothing."- Igazad van - vélte Gurth. - Baj lenne abból, ha Aymer megpillantaná Lady Rowenát, és még nagyobb baj, ha Cedric hajba kapna azzal a szerzeteslovaggal. Márpedig ez kikerülhetetlen, ha találkoznak. Mi viselkedjünk úgy, ahogy jó szolgákhoz illik: a szemünket és a fülünket tartsuk nyitva, a szánkat csukva!
We return to the riders, who had soon left the bondsmen far behind them, and who maintained the following conversation in the Norman-French language, usually employed by the superior classes, with the exception of the few who were still inclined to boast their Saxon descent.No de térjünk vissza lovasainkhoz, akik hamarosan maguk mögött hagyták a két jobbágyot, és a következő beszélgetést folytatták normann-francia nyelven (ez volt ugyanis a felsőbb osztály­beliek megszokott nyelve, és ritkaságszámba ment az olyan úrféle, aki még mindig büszke volt szász származására, és kérkedni mert vele.)
"What mean these fellows by their capricious insolence?" said the Templar to the Benedictine, "and why did you prevent me from chastising it?"- Mit jelentsen az, hogy ezek a fickók olyan szemtelenül mertek beszélni velünk? - mondta a templárius a cisztercitának. - És mért akadályoztad meg, hogy megfenyítsem őket?
"Marry, brother Brian," replied the Prior, "touching the one of them, it were hard for me to render a reason for a fool speaking according to his folly; and the other churl is of that savage, fierce, intractable race, some of whom, as I have often told you, are still to be found among the descendants of the conquered Saxons, and whose supreme pleasure it is to testify, by all means in their power, their aversion to their conquerors."- Valóban, Brian testvér - felelte a prior -, ami az egyik fickót illeti, nem tudom rossz néven venni egy bolondtól, hogy bolondságot beszél. A másik pedig azok közé a rakoncátlan, vad fickók közé tartozik, akikről már több ízben mesélgettem neked; a leigázott szászok ivadékai közt akadnak még olyanok, akik minden alkalmat megragadnak, hogy kimutassák, mennyire gyűlölik hódítóikat.
"I would soon have beat him into courtesy," observed Brian; "I am accustomed to deal with such spirits: Our Turkish captives are as fierce and intractable as Odin himself could have been; yet two months in my household, under the management of my master of the slaves, has made them humble, submissive, serviceable, and observant of your will. Marry, sir, you must be aware of the poison and the dagger; for they use either with free will when you give them the slightest opportunity."- Megtanítanám én tisztességtudásra ezzel az ostorral, ni! - jegyezte meg Brian. - Megszoktam én, hogyan kell bánni nyakas fickókkal! Odin isten sem lehetett vadabb és félelmetesebb, mint a mi török foglyaink odaát. De két hónap az én házamban, az én rabszolga-felügyelőm keze alatt elég volt ahhoz, hogy olyan szelídek legyenek, mint a bárány, és alázatosan lessék gazdájuk minden kívánságát. De óvakodj, uram, attól, hogy tőr vagy méreg kerüljön a kezük ügyébe, mert ellened használják fel az első kedvező alkalommal.
"Ay, but," answered Prior Aymer, "every land has its own manners and fashions; and, besides that beating this fellow could procure us no information respecting the road to Cedric's house, it would have been sure to have established a quarrel betwixt you and him had we found our way thither. Remember what I told you: this wealthy franklin is proud, fierce, jealous, and irritable, a withstander of the nobility, and even of his neighbors, Reginald Front-de-Boeuf and Philip Malvoisin, who are no babies to strive with. He stands up sternly for the privileges of his race, and is so proud of his uninterrupted descend from Hereward, a renowned champion of the Heptarchy, that he is universally called Cedric the Saxon; and makes a boast of his belonging to a people from whom many others endeaver to hide their descent, lest they should encounter a share of the 'vae victis,' or severities imposed upon the vanquished."- Igen, igen - bólintott Aymer prior -, minden országnak megvannak a maga szokásai, megvan a maga divatja. Egyébként hiába verted volna azt a fickót akár félholtra is, nem mutatta volna meg az utat gazdája házába. Legfeljebb azt érted volna el vele, hogy ok legyen az összetűzésre közted és Cedric közt, ha végül mégis odatalálsz. Ne felejtsd el, amit mondtam neked: ez a gaz­dag franklin büszke, vad, haragos és féltékeny, dacol a nemességgel, de még a szomszé­dai­val, Reginald Front-de-Boeuf és Philip de Malvoisin urakkal is, pedig azokkal nem tanácsos ujjat húzni. Elszántan síkraszáll fajtája jogaiért, és büszkén emlegeti, hogy egyenes leszár­ma­zottja Herewardnak6, a Heptarchia7 híres vitézének, akinek nem volt párja a hét fejedelem­ségben - Essexben, Sussexben, Wessexben, Northumbriában, Merciában, Kentben és Kelet-Angliában. Ezzel kérkedik, míg mások igyekeznek eltitkolni angolszász származásukat, nehogy nekik is viselniük kelljen a legyőzöttekre kirótt terheket, és nekik is az legyen a sorsuk: vae victis - jaj a legyőzötteknek! Cedric mintha csak örömét lelné ebben, országszerte azért nevezik így: Cedric, a szász.
"Prior Aymer," said the Templar, "you are a man of gallantry, learned in the study of beauty, and as expert as a troubadour in all matters concerning the 'arrets' of love; but I shall expect much beauty in this celebrated Rowena to counterbalance the self-denial and forbearance which I must exert if I am to court the favor of such a seditious churl as you have described her father Cedric."- Prior - mondta a templárius -, te nagy nőbarát vagy, értője az asszonyi szépségnek, igazi trubadúr! Te kész vagy minden áldozatra a szerelem kedvéért. De én másféle ember vagyok. Én azt mondom, ennek a Rowenának tündérszépnek kell lennie, hogy a kedvéért türtőztessem magam, és barátságos legyek egy olyan lázadó fickóhoz, mint az apja, Cedric!
"Cedric is not her father," replied the Prior, "and is but of remote relation: she is descended from higher blood than even he pretends to, and is but distantly connected with him by birth. Her guardian, however, he is, self-constituted as I believe; but his ward is as dear to him as if she were his own child. Of her beauty you shall soon be judge; and if the purity of her complexion, and the majestic, yet soft expression of a mild blue eye, do not chase from your memory the black-tressed girls of Palestine, ay, or the houris of old Mahound's paradise, I am an infidel, and no true son of the church."- Cedric nem az apja, csak távoli rokona - felelte a prior. - Cedric is büszke az őseire, de Rowena még nála is előkelőbb családból származik. De gyámja a lánynak, bár azt hiszem, önmaga nevezte ki magát gyámjának. Akármint legyen is, annyi bizonyos, hogy gyámleánya éppen olyan drága neki, mintha édesgyermeke volna. Ami a lány szépségét illeti, erről alkalmad lesz személyesen meggyőződni. Ha bársonyos, hamvas arca, kék szemének büszke és mégis szelíd tekintete nem elég igéző ahhoz, hogy elfeledtesse veled Palesztina ébenhajú leányait, sőt az öreg Mahomed paradicsomának hurijait is - akkor pogány legyen a nevem, és ne tartson senki egyházam hű fiának!
"Should your boasted beauty," said the Templar, "be weighed in the balance and found wanting, you know our wager?"- De nem felejtetted el, mibe fogadtunk arra az esetre, ha ez a híres szépség... megméretik és könnyűnek találtatik?
"My gold collar," answered the Prior, "against ten butts of Chian wine;--they are mine as securely as if they were already in the convent vaults, under the key of old Dennis the cellarer."- Nem, nem, tudom... arany nyakláncomba fogadtam, tíz átalag borba Khiosz szigetéről! Már hozhatod is azt a tíz hordócskát! Olyan biztosan az enyém, mintha már ott volna a kolostor pincéjében, az öreg Dennis felügyelete alatt.
"And I am myself to be judge," said the Templar, "and am only to be convicted on my own admission, that I have seen no maiden so beautiful since Pentecost was a twelvemonth. Ran it not so?--Prior, your collar is in danger; I will wear it over my gorget in the lists of Ashby-de-la-Zouche."- Az én szavamtól függ! - felelte a templárius. - Csak akkor tartozom fizetni, ha magam is elismerem, hogy ilyen szép leányt nem láttam még tavaly pünkösd óta. Így szól a fogadás, nem? Én meg azt mondom, hogy búcsúzzál az aranyláncodtól, prior! Én viselem majd Ashby de la-Zouchban, a lovagi tornán.
"Win it fairly," said the Prior, "and wear it as ye will; I will trust your giving true response, on your word as a knight and as a churchman. Yet, brother, take my advice, and file your tongue to a little more courtesy than your habits of predominating over infidel captives and Eastern bondsmen have accustomed you. Cedric the Saxon, if offended,--and he is noway slack in taking offence,--is a man who, without respect to your knighthood, my high office, or the sanctity of either, would clear his house of us, and send us to lodge with the larks, though the hour were midnight. And be careful how you look on Rowena, whom he cherishes with the most jealous care; an he take the least alarm in that quarter we are but lost men. It is said he banished his only son from his family for lifting his eyes in the way of affection towards this beauty, who may be worshipped, it seems, at a distance, but is not to be approached with other thoughts than such as we bring to the shrine of the Blessed Virgin."- Nyerd meg becsülettel, és viseld, ahol akarod - mondta a prior. - Én bízom lovagi és papi szavadban, hogy azt fogod majd mondani, amit gondolsz. De addig is fogadd meg tanácsomat. Kérlek, uralkodj nyelveden, és légy udvariasabb, mint ahogy pogány foglyaid és keleti rabszolgáid között megszoktad. A szász Cedric, ha megsértődik - márpedig nagyon könnyen megsértődik -, nem nézi azt sem, hogy te lovag vagy, sem azt, hogy én prior vagyok, hanem kirak minket a házából, és szent mivoltunkkal mit sem törődve, kikerget a szabad ég alá, még akkor is, ha éjfél van. És vigyázz, hogyan nézel Rowenára, akit féltékenyen őriz, mint a szeme világát. Ha ebben a tekintetben valami gyanút fog, elveszett ember vagy. Azt mondják, hogy egyetlen fiát is száműzte házából, mert szerelmes pillantást mert vetni a szépséges tündérre, akit - úgy látszik - csak messziről szabad imádni. Csak úgy szabad gondolni rá, mint a Boldogságos Szűzre, akinek oltára elé járulunk.
"Well, you have said enough," answered the Templar; "I will for a night put on the needful restraint, and deport me as meekly as a maiden; but as for the fear of his expelling us by violence, myself and squires, with Hamet and Abdalla, will warrant you against that disgrace. Doubt not that we shall be strong enough to make good our quarters."- Jól van, eleget beszéltél - felelte a templomos lovag. - Nem bánom, egy éjszakára fékezem magam, és olyan szende leszek, mint egy ártatlan kislány. De ne félj attól, hogy erőszakkal kihajít minket. Ettől a szégyentől mindenképpen megóvnak a kísérőim, Hamet és Abdalla. Nyugodt lehetsz, elég erősek vagyunk ahhoz, hogy biztosítsuk a szállásunkat.
"We must not let it come so far," answered the Prior; "but here is the clown's sunken cross, and the night is so dark that we can hardly see which of the roads we are to follow. He bid us turn, I think to the left."- Nem szabad, hogy arra kerüljön a sor - felelte a prior. - De lám, itt van az a földbe süppedt kereszt, amelyről az a bolond beszélt. De az éjszaka olyan sötét, hogy meg se lehet külön­böztetni az ösvényeket. Azt hiszem, úgy mondta, hogy balra térjünk.
"To the right," said Brian, "to the best of my remembrance."- Jobbra - vitatkozott Brian -, határozottan emlékszem, hogy ezt mondta.
"To the left, certainly, the left; I remember his pointing with his wooden sword."- Én meg biztos vagyok benne, hogy balra. Emlékszem, hogy a fakardjával erre mutatott.
"Ay, but he held his sword in his left hand, and so pointed across his body with it," said the Templar.
Each maintained his opinion with sufficient obstinacy, as is usual in all such cases; the attendants were appealed to, but they had not been near enough to hear Wamba's directions. At length Brian remarked, what had at first escaped him in the twilight;Ahogy ez ilyenkor lenni szokott, mindegyik makacsul ragaszkodott a maga igazához. Meg­kérdezték a kísérőket, de azok nem voltak elég közel Wambához, amikor megadta az irányt. Végül Brian észrevett valamit, ami eddig elkerülte figyelmét a sötétben.
"Here is some one either asleep, or lying dead at the foot of this cross--Hugo, stir him with the butt-end of thy lance."- Nézd csak, itt fekszik valaki! Vagy alszik, vagy meghalt, de ott hever a kereszt tövében. Piszkáld csak meg, Hugó, a lándzsád hegyével.
This was no sooner done than the figure arose, exclaiming in good French,Mihelyt ez megtörtént, a földön heverő alak felpattant, és jó francia nyelven felkiáltott:
"Whosoever thou art, it is discourteous in you to disturb my thoughts."- Nem tudom, ki vagy, de neveletlenség így megzavarni valakit gondolataiban!
"We did but wish to ask you," said the Prior, "the road to Rotherwood, the abode of Cedric the Saxon."- Nem akarunk zavarni - felelte a prior -, csak arra kérünk, mutasd meg az utat Rotherwoodba, a szász Cedric otthonába.
"I myself am bound thither," replied the stranger; "and if I had a horse, I would be your guide, for the way is somewhat intricate, though perfectly well known to me."- Magam is oda készülök - felelte az idegen -, és ha lenne egy lovam, elvezetnélek benneteket, mert az út nagyon tekervényes, de szerencsére én jól ismerem.
"Thou shalt have both thanks and reward, my friend," said the Prior, "if thou wilt bring us to Cedric's in safety."- Kapsz lovat, jutalmat is, no meg hálás köszönetet - mondta a prior -, csak vezess minket oda biztonságban.
And he caused one of his attendants to mount his own led horse, and give that upon which he had hitherto ridden to the stranger, who was to serve for a guide.Megparancsolta egyik kísérőjének, hogy üljön fel vezeték lovára, azt pedig, amelyen idáig nyargalt, adja át az idegennek.
Their conductor pursued an opposite road from that which Wamba had recommended, for the purpose of misleading them. The path soon led deeper into the woodland, and crossed more than one brook, the approach to which was rendered perilous by the marshes through which it flowed; but the stranger seemed to know, as if by instinct, the soundest ground and the safest points of passage; and by dint of caution and attention, brought the party safely into a wilder avenue than any they had yet seen; and, pointing to a large low irregular building at the upper extremity, he said to the Prior,Vezetőjük éppen az ellenkező irányba indult, mint amelyet Wamba ajánlott nekik, hogy félre­vezesse őket. Az ösvény még mélyebben behatolt az erdőbe, átvágott több patakon, amelyeket elég veszélyes volt megközelíteni, mert olyan ingoványos partok övezték. Ám az idegen mintha ösztönösen megérezte volna, merre lehet biztonságosan lépkedni. Figyelmesen nézegetett maga elé, és óvatosan kalauzolta társait a bozótban, amely mind szövevényesebbé vált. A vezető hirtelen az ösvény végébe mutatott, ahol egy nagy, alacsony, szabálytalan alakú házat lehetett látni.
"Yonder is Rotherwood, the dwelling of Cedric the Saxon."- Az ott Rotherwood, a szász Cedric otthona.
This was a joyful intimation to Aymer, whose nerves were none of the strongest, and who had suffered such agitation and alarm in the course of passing through the dangerous bogs, that he had not yet had the curiosity to ask his guide a single question. Finding himself now at his ease and near shelter, his curiosity began to awake, and he demanded of the guide who and what he was.Aymer nagyon megörült ennek a bejelentésnek. Idegei nem voltak a legerősebbek, és meg­viselték az éjszakai út fáradalmai. Izgatottságában eddig nem volt kedve kérdéseket intézni kalauzukhoz. Ám most, hogy az éjjeli szállás közelében végre biztonságban érezte magát, kíván­csisága ösztökélésére megkérdezte az idegent, hogy kicsoda, és mit keres ezen a kör­nyéken.
"A Palmer, just returned from the Holy Land," was the answer.- Zarándok vagyok, pálmaággal tértem vissza a Szentföldről - hangzott a válasz.
"You had better have tarried there to fight for the recovery of the Holy Sepulchre," said the Templar.- Helyesebb lett volna, ha ott maradsz, és harcolsz a Szentsír visszafoglalásáért - mondta a templomos.
"True, Reverend Sir Knight," answered the Palmer, to whom the appearance of the Templar seemed perfectly familiar; "but when those who are under oath to recover the holy city, are found travelling at such a distance from the scene of their duties, can you wonder that a peaceful peasant like me should decline the task which they have abandoned?"- Ez igaz, tisztelendő lovag úr - felelte a zarándok, akinek szemében egy templomos, úgy látszik, egészen megszokott jelenség volt. - De ha azok is, akiket fogadalmuk köt a szent város visszahódítására, ilyen messze elcsavarognak kötelességük színterétől, nem szabad csodálkozni azon, hogy egy magamfajta békés paraszt kevés kedvet érez végrehajtani azt a feladatot, amelyet ők is cserbenhagytak.
The Templar would have made an angry reply, but was interrupted by the Prior, who again expressed his astonishment, that their guide, after such long absence, should be so perfectly acquainted with the passes of the forest.A templomosnak már ajkára tolult az indulatos válasz, de a prior közbevágott, és csodál­kozását fejezte ki, hogy vezetőjük a hosszú távollét után még mindig oly jól ismeri az erdő zegzugos ösvényeit.
"I was born a native of these parts," answered their guide, and as he made the reply they stood before the mansion of Cedric;--a low irregular building, containing several court-yards or enclosures, extending over a considerable space of ground, and which, though its size argued the inhabitant to be a person of wealth, differed entirely from the tall, turretted, and castellated buildings in which the Norman nobility resided, and which had become the universal style of architecture throughout England.- Itt születtem, ezen a vidéken - felelte a vezető, és ahogy ezt kimondta, már ott is álltak Cedric háza előtt. Szabálytalan alakú, alacsony épület volt ez, amely több udvart zárt magába, és nagy területet foglalt el. A ház terjedelme arra vallott, hogy gazdája vagyonos ember, bár otthona egyébként cseppet sem hasonlított azokhoz a magas, tornyos, bástyákkal megerősített épüle­tek­hez, amelyekben a normann főnemesek fészkeltek. Ezeknek az épületeknek a stílusa elterjedt egész Angliában, és jellegzetessé vált.
Rotherwood was not, however, without defences; no habitation, in that disturbed period, could have been so, without the risk of being plundered and burnt before the next morning. A deep fosse, or ditch, was drawn round the whole building, and filled with water from a neighbouring stream. A double stockade, or palisade, composed of pointed beams, which the adjacent forest supplied, defended the outer and inner bank of the trench. There was an entrance from the west through the outer stockade, which communicated by a drawbridge, with a similar opening in the interior defences. Some precautions had been taken to place those entrances under the protection of projecting angles, by which they might be flanked in case of need by archers or slingers.Ám Rotherwood sem maradt teljesen védtelenül. Abban a zavaros korszakban az erődítés hiánya azzal a kockázattal járt, hogy a házat éjszaka felgyújtják és kirabolják. Ezért az egész épületet mély árok vette körül, melybe bevezették a közeli folyó vizét. Az árok külső és belső partján kettős palánk húzódott, amelyet a szomszédos erdőből vágott, kihegyezett végű karók­ból építettek. A külső palánk nyugati oldalán kaput vágtak, ahonnan felvonóhídon át lehetett a belső kerítés kapujához jutni. Mindkét kaput a palánk óvatos előrelátással épített kiszögellései védelmezték. Innen szükség esetén íjászok és parittyások oldalba kaphatták a támadókat.
Before this entrance the Templar wound his horn loudly; for the rain, which had long threatened, began now to descend with great violence.A kapu előtt a templomos harsányan megfújta kürtjét, mert az eső, amely már régóta fenye­getett, most már valóban zuhogni kezdett.
CHAPTER IIIHARMADIK FEJEZET
Then (sad relief!) from the bleak coast that hearsBaljós segítség: partról, hol dörög
The German Ocean roar, deep-blooming, strong,A Germán-tenger: izmosan, virágzón
And yellow hair'd, the blue-eyed Saxon came.A szászok jöttek, szőkék, kék szeműek.
Thomson's LibertyThomson: Szabadság
In a hall, the height of which was greatly disproportioned to its extreme length and width, a long oaken table, formed of planks rough-hewn from the forest, and which had scarcely received any polish, stood ready prepared for the evening meal of Cedric the Saxon. The roof, composed of beams and rafters, had nothing to divide the apartment from the sky excepting the planking and thatch; there was a huge fireplace at either end of the hall, but as the chimneys were constructed in a very clumsy manner, at least as much of the smoke found its way into the apartment as escaped by the proper vent. The constant vapour which this occasioned, had polished the rafters and beams of the low-browed hall, by encrusting them with a black varnish of soot. On the sides of the apartment hung implements of war and of the chase, and there were at each corner folding doors, which gave access to other parts of the extensive building.A nagy teremben minden készen állt szász Cedric estebédjének felszolgálására. A terem mére­tei aránytalanok voltak - magassága nem volt elegendő óriási hosszúságához és szélességéhez képest. Közepén hosszú tölgyfa asztal állt, amelyet az erdőben kivágott, nyersen megmunkált fatörzsekből róttak össze; keveset törődtek azzal, hogy simára csiszolják. A mennyezet mester­gerendából és kisebb gerendákból állt; a termet csupán ez az ácsolat és fölötte a zsúpfedél választotta el az égtől. A terem mindkét végébe hatalmas tűzhelyeket raktak, de a kémények olyan kezdetlegesek voltak, hogy legalább annyi füst hatolt a terembe, mint amennyi a kéményeken át megfelelő utat talált kifelé. Az állandó pára, amely így keletkezett, átitatta az alacsony terem minden gerendáját, fekete koromréteg is rakódott rájuk. A falakon a harc és a vadászat eszközei függtek. Minden sarokból szárnyas ajtók nyíltak a tágas épület egyéb részeibe.
The other appointments of the mansion partook of the rude simplicity of the Saxon period, which Cedric piqued himself upon maintaining. The floor was composed of earth mixed with lime, trodden into a hard substance, such as is often employed in flooring our modern barns.A kastély többi szobáját is a szász korszak nyers egyszerűsége jellemezte: Cedric azzal büsz­kélkedett, hogy ennek az egyszerűségnek a megóvására törekszik. A padló mészkővel kevert földből készült, amelyet keményre döngöltek - ilyen padolatot látni ma is csűrökben és hombárokban.
For about one quarter of the length of the apartment, the floor was raised by a step, and this space, which was called the dais, was occupied only by the principal members of the family, and visitors of distinction. For this purpose, a table richly covered with scarlet cloth was placed transversely across the platform, from the middle of which ran the longer and lower board, at which the domestics and inferior persons fed, down towards the bottom of the hall. The whole resembled the form of the letter T, or some of those ancient dinner-tables, which, arranged on the same principles, may be still seen in the antique Colleges of Oxford or Cambridge. Massive chairs and settles of carved oak were placed upon the dais, and over these seats and the more elevated table was fastened a canopy of cloth, which served in some degree to protect the dignitaries who occupied that distinguished station from the weather, and especially from the rain, which in some places found its way through the ill-constructed roof.A nagy terem hosszának körülbelül negyedrészében a padló egy lépcsőfokkal magasabb volt; ezt az emelvényt a család tekintélyesebb tagjainak és az előkelőbb látogatóknak tartották fenn. Dús bíborterítővel borított asztalt állítottak fel keresztbe az emelvényre; ennek az asztalnak a közepéhez csatlakozott egy hosszabb és alacsonyabb asztal, amely elnyúlt a terem végéig - itt étkeztek a szolgák és a ház alsóbbrendű népe. Az egész egy nagy T betűhöz hasonlított. Oxford és Cambridge8 ódon kollégiumaiban még ma is látni ilyen régi ebédlőasztalokat, ame­lyeknek elrendezése hasonló elveket követ. Az emelvényen tölgyfából faragott nehéz padok és székek álltak. A székek és a magasabb asztal felett posztóból készült mennyezetet feszítettek ki, amely bizonyos mértékben megvédte a díszhelyen ülőket az időjárás viszontagságaitól, különösen az esőtől, hiszen a rosszul illeszkedő tetőlécek közt egyes helyeken beszivárgott a víz.
The walls of this upper end of the hall, as far as the dais extended, were covered with hangings or curtains, and upon the floor there was a carpet, both of which were adorned with some attempts at tapestry, or embroidery, executed with brilliant or rather gaudy colouring. Over the lower range of table, the roof, as we have noticed, had no covering; the rough plastered walls were left bare, and the rude earthen floor was uncarpeted; the board was uncovered by a cloth, and rude massive benches supplied the place of chairs.A csarnok felső végének oldalait, ameddig az emelvény terjedt, faliszőnyegek borították. Ezeket - éppen úgy, mint a padlót takaró nagy szőnyeget - élénk színű, sőt rikító ábrák díszítették: primitív hímzési kísérletek. Az alacsonyabb asztal fölött nem volt baldachin; itt a durván vakolt fal is csupasz volt, a földes padlót sem takarta szőnyeg. Az asztalon nem volt terítő, és a székeket nagy, durva lócák helyettesítették.
In the centre of the upper table, were placed two chairs more elevated than the rest, for the master and mistress of the family, who presided over the scene of hospitality, and from doing so derived their Saxon title of honour, which signifies "the Dividers of Bread."A felső asztal közepén két szék kiemelkedett a többi közül. Ez volt a ház urának és úrnőjének a helye. Ők voltak a vendéglátó házigazdák, és ezt fejezte ki szász dísznevük is, mely „kenyér­osztót” jelentett.
To each of these chairs was added a footstool, curiously carved and inlaid with ivory, which mark of distinction was peculiar to them. One of these seats was at present occupied by Cedric the Saxon, who, though but in rank a thane, or, as the Normans called him, a Franklin, felt, at the delay of his evening meal, an irritable impatience, which might have become an alderman, whether of ancient or of modern times.A két szék mindegyikéhez egy-egy furcsán faragott és elefántcsonttal kirakott zsámoly tartozott; ez a megkülönböztetett tisztelet jele volt. A két trónszerű szék egyikén ült Cedric, a szász, aki rangját tekintve thane volt, normann elnevezés szerint pedig franklin, vagyis szabad birtokos. Csupán ennyi, semmi több - de ha késedelemmel szolgálták fel a vacsorát, ugyan­olyan ingerült türelmetlenséget árult el, mint egy későbbi, sőt akár mai alderman, azaz elöljáró vagy városatya.
It appeared, indeed, from the countenance of this proprietor, that he was of a frank, but hasty and choleric temper. He was not above the middle stature, but broad-shouldered, long-armed, and powerfully made, like one accustomed to endure the fatigue of war or of the chase; his face was broad, with large blue eyes, open and frank features, fine teeth, and a well formed head, altogether expressive of that sort of good-humour which often lodges with a sudden and hasty temper. Pride and jealousy there was in his eye, for his life had been spent in asserting rights which were constantly liable to invasion; and the prompt, fiery, and resolute disposition of the man, had been kept constantly upon the alert by the circumstances of his situation. His long yellow hair was equally divided on the top of his head and upon his brow, and combed down on each side to the length of his shoulders; it had but little tendency to grey, although Cedric was approaching to his sixtieth year.A házigazda arca elárulta, hogy nyíltszívű, de indulatos, heves természetű ember. Közepes termetű volt, de széles vállú, hosszú karú és rendkívül izmos. Meglátszott rajta, hogy meg­szokta és könnyűszerrel el tudja viselni a harc és a vadászat fáradalmait. Széles arca, nagy kék szeme, nyílt arcvonásai, ragyogó fogai, fejének szabályos alakja - mindez éppen olyan rokon­szenves volt, mint az a derült kedély, amely gyakran együtt jár a hirtelen haragra lobbanó hevességgel. Szemében büszkeség égett, de örökös, féltékeny figyelem is, mert egész életében olyan jogokat kellett védelmeznie, melyeket állandó támadás fenyegetett; ilyen körülmények váltották ki belőle a gyors és erélyes harckészséget meg a szüntelen éberséget. Szőke haját a feje búbjától a homlokáig középen kettéválasztotta. Haja hosszú volt, kétoldalt a vállát ver­des­te, és még semmi jelét sem mutatta az őszülésnek, pedig Cedric már közel járt a hatvanadik évéhez.
His dress was a tunic of forest green, furred at the throat and cuffs with what was called minever; a kind of fur inferior in quality to ermine, and formed, it is believed, of the skin of the grey squirrel. This doublet hung unbuttoned over a close dress of scarlet which sat tight to his body; he had breeches of the same, but they did not reach below the lower part of the thigh, leaving the knee exposed. His feet had sandals of the same fashion with the peasants, but of finer materials, and secured in the front with golden clasps. He had bracelets of gold upon his arms, and a broad collar of the same precious metal around his neck. About his waist he wore a richly-studded belt, in which was stuck a short straight two-edged sword, with a sharp point, so disposed as to hang almost perpendicularly by his side. Behind his seat was hung a scarlet cloth cloak lined with fur, and a cap of the same materials richly embroidered, which completed the dress of the opulent landholder when he chose to go forth. A short boar-spear, with a broad and bright steel head, also reclined against the back of his chair, which served him, when he walked abroad, for the purposes of a staff or of a weapon, as chance might require.Felsőruhája zöld színű volt, mint az erdő lombjai. Nyakát és ujjai végét az a fajta prém szegélyezte, amelyet minever néven ismertek; állítólag a szürke mókus bőréből készült, de minősége, finomsága megközelítette a hermelint. Ez a felsőruha begombolatlanul omlott alá a bíborszínű, szorosan a testhez simuló ujjasra. A nadrág ugyanabból az anyagból készült, de nem ért a combon alul, és a térdet szabadon hagyta. Cedric lábán olyan saru volt, amilyet a parasz­tok viselnek, csak finomabb bőrből készült, és elöl aranycsatok fogták össze. Cedric mindkét karján aranykarikákat viselt, és nyakában ugyanebből a drága fémből készült, széles pántot. Derekát dúsan kivert öv fogta körül, ebbe tűzte rövid, kétélű, hegyes, egyenes kardját, amely majdnem egészen függőlegesen csüggött az oldalán. Széke mögött bíborszínű posztó­ból varrott, prémmel bélelt köpönyege függött, és ugyanilyen, de pazarul hímzett sapka - ezek egé­­szítették ki a gazdag földesúr ruházatát, ha elment hazulról. A szék támlájához rövid vadkan­­lándzsa támaszkodott, melynek széles, hegyes acélvége fényesen csillogott. Cedric mindig magával vitte ezt a lándzsát, ha elment; sétabotnak használta vagy fegyvernek, ahogy a szükség kívánta.
Several domestics, whose dress held various proportions betwixt the richness of their master's, and the coarse and simple attire of Gurth the swine-herd, watched the looks and waited the commands of the Saxon dignitary. Two or three servants of a superior order stood behind their master upon the dais; the rest occupied the lower part of the hall. Other attendants there were of a different description; two or three large and shaggy greyhounds, such as were then employed in hunting the stag and wolf; as many slow-hounds of a large bony breed, with thick necks, large heads, and long ears; and one or two of the smaller dogs, now called terriers, which waited with impatience the arrival of the supper; but, with the sagacious knowledge of physiognomy peculiar to their race, forbore to intrude upon the moody silence of their master, apprehensive probably of a small white truncheon which lay by Cedric's trencher, for the purpose of repelling the advances of his four-legged dependants. One grisly old wolf-dog alone, with the liberty of an indulged favourite, had planted himself close by the chair of state, and occasionally ventured to solicit notice by putting his large hairy head upon his master's knee, or pushing his nose into his hand. Even he was repelled by the stern command,Számos szolga, kiknek ruhája fokozatos átmenetet alkotott Gurth disznópásztor durva, egyszerű gúnyája és urának pazar öltözéke között, szolgálatkészen leste Cedric hangulatát és parancsait. Két-három magasabb rangú szolga az emelvényen állt, gazdája háta mögött; a többi a terem másik végében tartózkodott. De voltak ott másféle házbeliek is: két-három nagy, bo­zon­tos agár, amilyennel akkoriban szarvasra vagy farkasra szoktak vadászni; aztán néhány erős, nagy csontú, nagy fejű, vastag nyakú, hosszú fülű vizsla; végül egy-két kisebb kutya is, abból a fajtából, amelyet ma tacskónak neveznek. Türelmetlenül várták a vacsora megérke­zé­sét, de a kutyákat jellemző csodálatos okossággal, pontosan ismerték gazdájuk arcának min­den rezdülését, és óvakodtak attól, hogy Cedricet komor és néma tűnődésében megzavarják. Ebben nyilván része volt annak a kis fehér pálcának is, amely ott feküdt az asztalon Cedric hús­szeletelő kése mellett, hogy kéznél legyen, ha négylábú kísérői túlságosan tolakodó módon mernének viselkedni. Csak egy öreg, szürke farkaskutya telepedett le a díszes szék mellé, a régi kedvenc jogán, akinek sok mindent elnéznek; sőt időnként Cedric térdére fektette nagy szőrös fejét, vagy kezébe dugta orrát, hogy magára vonja gazdája figyelmét. De még ő is visszautasí­tás­ban részesült.
"Down, Balder, down! I am not in the humour for foolery."- Nyughass, Balder, kuss le! - hangzott a zord parancs. - Nincs kedvem tréfálni!
In fact, Cedric, as we have observed, was in no very placid state of mind. The Lady Rowena, who had been absent to attend an evening mass at a distant church, had but just returned, and was changing her garments, which had been wetted by the storm. There were as yet no tidings of Gurth and his charge, which should long since have been driven home from the forest and such was the insecurity of the period, as to render it probable that the delay might be explained by some depreciation of the outlaws, with whom the adjacent forest abounded, or by the violence of some neighbouring baron, whose consciousness of strength made him equally negligent of the laws of property. The matter was of consequence, for great part of the domestic wealth of the Saxon proprietors consisted in numerous herds of swine, especially in forest-land, where those animals easily found their food.Valóban, Cedric hangulata, amint már jeleztük, nem volt éppen nyugodt és barátságos. Lady Rowena, aki egy távoli templomba ment esti misére, csak az imént jött haza, és éppen átöltözött, mert alaposan megázott a viharban. Azután még semmi hír sem volt Gurthről és a kondájáról, pedig már régen haza kellett volna érkezniük az erdőből. Márpedig akkoriban olyan bizonytalan idők jártak, hogy a késedelem aggasztó feltevésekre adhatott okot; talán zsiványok támadták meg a kondát, akiktől hemzsegett az erdő; talán valamelyik szomszédos báró próbálta megdézsmálni, aki ereje tudatában fittyet hányt a törvénynek és mások tulaj­don­jo­gá­nak. A kérdés nem volt jelentéktelen, hiszen a szász földbirtokosok vagyona elsősorban disznó­csordáikból állt, különösen az erdős vidékeken, ahol az állatok könnyen megtalálták táplálékukat.
Besides these subjects of anxiety, the Saxon thane was impatient for the presence of his favourite clown Wamba, whose jests, such as they were, served for a sort of seasoning to his evening meal, and to the deep draughts of ale and wine with which he was in the habit of accompanying it. Add to all this, Cedric had fasted since noon, and his usual supper hour was long past, a cause of irritation common to country squires, both in ancient and modern times. His displeasure was expressed in broken sentences, partly muttered to himself, partly addressed to the domestics who stood around; and particularly to his cupbearer, who offered him from time to time, as a sedative, a silver goblet filled with wine--De Cedric nyugtalanságának más okai is voltak. A szász thane türelmetlenül várta kedvenc bohóca, Wamba megérkezését. Wamba mókái kissé kopottak voltak ugyan, de azért mégiscsak fűszerezték valahogy a vacsorát meg a mély sörös- és boroskupák ürítését, ami hozzátartozott az étkezéshez. És ne felejtsük el, hogy Cedric dél óta nem evett, nem ivott semmit, viszont a vacsora szokásos ideje már régen elmúlt - csupa olyan dolog, ami a vidéki földesurakat ma is ingerültséggel tölti el, éppen úgy, mint a régi időkben. Cedric bosszúsága szaggatott kifakadá­sokban jutott kifejezésre; hol önmagában dörmögött, hol meg ráförmedt a körülötte álldogáló szolgákra, különösen a pohárnokra, aki időnként borral telt ezüstserleget nyújtott feléje csilla­pí­tó­szernek.
"Why tarries the Lady Rowena?"- Hol marad Lady Rowena?
"She is but changing her head-gear," replied a female attendant, with as much confidence as the favourite lady's-maid usually answers the master of a modern family; "you would not wish her to sit down to the banquet in her hood and kirtle? and no lady within the shire can be quicker in arraying herself than my mistress."- Csak a fejdíszét hozza rendbe - felelte egy nőcseléd ugyanolyan bizalmaskodó modorban, ahogy a kedvenc szobalány szokott beszélni a ház urával egy modern családban. - Csak nem ülhet asztalhoz csuklyában és köpenyegben? És nincs még egy dáma az egész megyében, aki gyorsabban tudna öltözködni, mint az én úrnőm.
This undeniable argument produced a sort of acquiescent umph! on the part of the Saxon, with the addition,Ez a kétségbevonhatatlan érv valami belenyugvó dünnyögést váltott ki a ház urából, aki aztán mégis szükségesnek tartotta, hogy hozzátegye:
"I wish her devotion may choose fair weather for the next visit to St John's Kirk;--but what, in the name of ten devils," continued he, turning to the cupbearer, and raising his voice as if happy to have found a channel into which he might divert his indignation without fear or control--"what, in the name of ten devils, keeps Gurth so long afield? I suppose we shall have an evil account of the herd; he was wont to be a faithful and cautious drudge, and I had destined him for something better; perchance I might even have made him one of my warders." [11]- Csak azt kívánom, hogy legközelebb szebb időt válasszon ki, ha megint elmegy a Szent János-templomba ájtatoskodni! De ezer ördög és pokol! - fordult hirtelen a pohárnokhoz jóval hangosabban, mintha örülne neki, hogy most aztán egész bátran szabadon eresztheti haragját és felháborodását. - Miért marad ez a Gurth olyan sokáig odakünn? Attól tartok, rossz hírt fogunk hallani a csordáról. Pedig eddig gondos és hűséges pásztorunk volt, és már valami jobb munkát szántam neki; arra gondoltam, hogy megteszem felügyelőim egyikének.
Oswald the cupbearer modestly suggested, "that it was scarce an hour since the tolling of the curfew;" an ill-chosen apology, since it turned upon a topic so harsh to Saxon ears.Oswald, a pohárnok, alázatosan megjegyezte: még alig egy órája, hogy elkondult a curfew - a tűzeloltás jele. Rosszul választotta meg a módját annak, hogy Gurth késedelmét mentegesse, mert olyan témát érintett, amely bántotta minden angolszász fülét.
"The foul fiend," exclaimed Cedric, "take the curfew-bell, and the tyrannical bastard by whom it was devised, and the heartless slave who names it with a Saxon tongue to a Saxon ear! The curfew!" he added, pausing, "ay, the curfew; which compels true men to extinguish their lights, that thieves and robbers may work their deeds in darkness!--Ay, the curfew;--Reginald Front-de-Boeuf and Philip de Malvoisin know the use of the curfew as well as William the Bastard himself, or e'er a Norman adventurer that fought at Hastings. I shall hear, I guess, that my property has been swept off to save from starving the hungry banditti, whom they cannot support but by theft and robbery. My faithful slave is murdered, and my goods are taken for a prey--and Wamba--where is Wamba? Said not some one he had gone forth with Gurth?"- Hogy az ördög vinné el az esti jelzőharangot meg a fattyú zsarnokot, aki kitalálta! - kiáltott fel Cedric. - De még az elfajzott szász szolgát is, aki szász nyelven emlegeti, szász fül hallatára! Igen, a curfew, a curfew! Amely a tisztességes embert arra kényszeríti, hogy oltsa el házában a világosságot, míg a rablók és tolvajok szabadon garázdálkodhatnak a sötétben! Igen, a curfew! Reginald Front-de-Boeuf meg Philip de Malvoisin nagyon jól tudja, mire szol­gál a tűzeloltási parancs, akárcsak maga William, a Fattyú, vagy bármely normann kalandor, aki ellenünk har­colt Hastingsnél. Végül még meghallom a rossz hírt, hogy elhajtották sertéseimet, hadd legyen mit falniuk az éhes banditáknak, akiket csak lopással és rablással tudnak eltartani! Hűséges kondásomat persze meggyilkolták, és a kondát zsákmányul ejtették. De hol van Wamba? Mintha valaki azt mondta volna, hogy Wamba is kiment az erdőbe Gurthtel!
Oswald replied in the affirmative.Oswald megerősítette, hogy valóban úgy van.
"Ay? why this is better and better! he is carried off too, the Saxon fool, to serve the Norman lord. Fools are we all indeed that serve them, and fitter subjects for their scorn and laughter, than if we were born with but half our wits.- Ah! A dolog percről percre szebb lesz! Akkor őt is elhurcolták, a szász bolondot, hogy a nor­mann urakat szolgálja! Igazában bolondok vagyunk valamennyien, akik meghajtjuk derekun­kat, nem csoda, hogy megvetnek és kinevetnek bennünket, mintha félkegyelműnek születtünk volna!
But I will be avenged," he added, starting from his chair in impatience at the supposed injury, and catching hold of his boar-spear; "I will go with my complaint to the great council; I have friends, I have followers--man to man will I appeal the Norman to the lists; let him come in his plate and his mail, and all that can render cowardice bold; I have sent such a javelin as this through a stronger fence than three of their war shields!--Haply they think me old; but they shall find, alone and childless as I am, the blood of Hereward is in the veins of Cedric.--Ah, Wilfred, Wilfred!" he exclaimed in a lower tone, "couldst thou have ruled thine unreasonable passion, thy father had not been left in his age like the solitary oak that throws out its shattered and unprotected branches against the full sweep of the tempest!"Az elképzelt sérelem hatása alatt türelmetlenül felpattant ülő helyéből, és megragadta vadkan­lándzsáját. - De nem hagyom annyiban - kiáltotta -, nem én! Megbosszulom magam, ha addig élek is! A Nagytanácshoz fordulok panaszommal! Vannak barátaim, híveim, követőim! Vitézi pár­viadalra szólítom a normannokat, álljanak ki ellenem fegyveresen, férfi férfi ellen, ahogy illik! Öltsenek fel, nem bánom, háromszoros páncélt és minden egyebet, amitől azt remélik, hogy bátorságot önt gyáva szívükbe. Átvertem én már ilyen dárdával olyan vasat, amely há­rom­szor olyan vastag, mint az ő pajzsuk és páncéljuk! Szerencsére azt hiszik, hogy én már öreg vagyok. De majd megmutatom nekik, hogy még így, gyermektelenül és egyedül sem lehet velem packázni! Majd meglátják, hogy Hereward vére folyik Cedric ereiben! Hej, Wilfred, Wilfred! - sóhajtotta immár halkabb hangon. - Miért is nem tudtál uralkodni balga szenve­délyeden! Akkor apád nem maradt volna öregségére egyedül, mint a magányos tölgy, amely védtelenül áll recsegő, kopár ágaival a tomboló viharban!
The reflection seemed to conjure into sadness his irritated feelings. Replacing his javelin, he resumed his seat, bent his looks downward, and appeared to be absorbed in melancholy reflection.Ez a gondolat mintha bánattá enyhítette volna haragos indulatát. Letette lándzsáját, és visszaült a karosszékbe, lehajtotta fejét, és bánatos tűnődésbe merült.
From his musing, Cedric was suddenly awakened by the blast of a horn, which was replied to by the clamorous yells and barking of all the dogs in the hall, and some twenty or thirty which were quartered in other parts of the building. It cost some exercise of the white truncheon, well seconded by the exertions of the domestics, to silence this canine clamour.Töprengéséből hirtelen harsány kürtszó riasztotta fel. Erre vad csaholással és ugatással vála­szolt a teremben lebzselő valamennyi eb és még húsz-harminc kutya a ház más részeiből. Volt dolga a fehér pálcának, amíg a szolgák hathatós segítségével elhallgattatta a nagy zenebonát.
"To the gate, knaves!" said the Saxon, hastily, as soon as the tumult was so much appeased that the dependants could hear his voice. "See what tidings that horn tells us of--to announce, I ween, some hership [12] and robbery which has been done upon my lands."- A kapuhoz, fickók! - kiáltotta sürgetően a szász, mihelyt a lárma annyira lecsillapodott, hogy a szolgák meghallhatták a hangját. - Nézzétek meg, mi hírt hoz ez a kürtszó. Attól tartok, újabb rablást és fosztogatást jelez az én birtokomon!
Returning in less than three minutes, a warder announcedAlig telt bele néhány perc, az egyik szolga már visszajött és jelentette:
"that the Prior Aymer of Jorvaulx, and the good knight Brian de Bois-Guilbert, commander of the valiant and venerable order of Knights Templars, with a small retinue, requested hospitality and lodging for the night, being on their way to a tournament which was to be held not far from Ashby-de-la-Zouche, on the second day from the present."- Jorvaulx priorja, Aymer, valamint a jó lovag, Brian de Bois-Guilbert, a vitéz és tisztelendő templomos lovagrend parancsnoka, kisszámú kísérettel vendéglátást és éjjeli szállást kér, útban lé­vén egy lovagi tornára, amelyet két nap múlva fognak megtartani Ashby de la-Zouch közelé­ben.
"Aymer, the Prior Aymer? Brian de Bois-Guilbert?"--muttered Cedric; "Normans both;--but Norman or Saxon, the hospitality of Rotherwood must not be impeached; they are welcome, since they have chosen to halt--more welcome would they have been to have ridden further on their way--But it were unworthy to murmur for a night's lodging and a night's food; in the quality of guests, at least, even Normans must suppress their insolence.--Go, Hundebert," he added, to a sort of major-domo who stood behind him with a white wand; "take six of the attendants, and introduce the strangers to the guests' lodging. Look after their horses and mules, and see their train lack nothing. Let them have change of vestments if they require it, and fire, and water to wash, and wine and ale; and bid the cooks add what they hastily can to our evening meal; and let it be put on the board when those strangers are ready to share it. Say to them, Hundebert, that Cedric would himself bid them welcome, but he is under a vow never to step more than three steps from the dais of his own hall to meet any who shares not the blood of Saxon royalty. Begone! see them carefully tended; let them not say in their pride, the Saxon churl has shown at once his poverty and his avarice."- Aymer... Aymer prior... Brian de Bois-Guilbert! - dünnyögte Cedric. - Normann mind a kettő! De akár normann, akár szász, Rotherwood vendégszeretetén nem eshetik folt! Szívesen látom őket, ha már úgy határoztak, hogy megállnak itt. Még szívesebben látnám persze, ha továbblovagoltak volna... de nem méltó hozzám, hogy zsörtölődjem egy éjszakai hálás és egy vacsora miatt! És legalább vendégi mivoltukban még a normann uraknak is fékezniük kell pökhendiségüket. Eredj, Hundibert - folytatta, egy udvarmesterféléhez fordulva, aki ott állt ura háta mögött, fehér pálcával a kezében -, végy magad mellé hat embert, és vezesd be az idegeneket a vendégházba. Gondoskodj a lovaikról meg az öszvéreikről, és arra is ügyelj, hogy kíséretük ne szenvedjen hiányt semmiben. Váltsanak ruhát, ha tetszik, gondoskodj számukra tűzről és mosdóvízről, borról és sörről. Szólj a szakácsoknak, hogy bővítsék ki a vacsorát azzal, amit sebtében el tudnak készíteni, és tálalják fel az asztalra, mihelyt a vendégek el­készülnek, hogy hozzálássanak. Mondd meg nekik, Hundibert, hogy Cedric örömest elébük menne üdvözlésükre, de nem teheti. Fogadalma köti, hogy csarnoka emel­vényéről ne tegyen három lépésnél többet, ha olyan vendégnek megy elébe, akinek ereiben nem szász királyok vére csörgedezik, bárki legyen is az. No, eredj már, és vigyázz, hogy ne szenvedjenek hiányt semmiben. Nehogy gőgjükben azt mondhassák, hogy a szász fickó egy csapásra kimutatta szegénységét és fösvénységét egyaránt.
The major-domo departed with several attendants, to execute his master's commands.Az udvarmester néhány szolga kíséretében eltávozott, hogy teljesítse ura parancsát.
"The Prior Aymer!" repeated Cedric, looking to Oswald, "the brother, if I mistake not, of Giles de Mauleverer, now lord of Middleham?"- Aymer prior! - dünnyögte Cedric, és Oswaldra pillantott. - Ha nem tévedek, az ő bátyja Giles de Mauleverer, Middleham új ura!
Oswald made a respectful sign of assent.Oswald tisztelettel bólintott.
"His brother sits in the seat, and usurps the patrimony, of a better race, the race of Ulfgar of Middleham; but what Norman lord doth not the same? This Prior is, they say, a free and jovial priest, who loves the wine-cup and the bugle-horn better than bell and book: Good; let him come, he shall be welcome. How named ye the Templar?"- Úgy? Hát akkor az ő bátyja ül a birtokon, bitorolja egy különb nemzetség, a middlehami Ulfgar-nemzetség ősi birtokát! De melyik normann lord cselekszik másképpen? Egyébként azt mondják, ez a prior nyíltszívű, jó kedélyű pap, jobban szereti a vadászkürtöt meg a boroskupát, mint a könyveket és a harangot. Jól van, jöjjön hát, szívesen látjuk. És hogy hívják a templo­mos lovagot? Hogy mondtad?
"Brian de Bois-Guilbert."- Brian de Bois-Guilbert.
"Bois-Guilbert," said Cedric, still in the musing, half-arguing tone, which the habit of living among dependants had accustomed him to employ, and which resembled a man who talks to himself rather than to those around him--"Bois-Guilbert? that name has been spread wide both for good and evil. They say he is valiant as the bravest of his order; but stained with their usual vices, pride, arrogance, cruelty, and voluptuousness; a hard-hearted man, who knows neither fear of earth, nor awe of heaven. So say the few warriors who have returned from Palestine.--Well; it is but for one night; he shall be welcome too.--Oswald, broach the oldest wine-cask; place the best mead, the mightiest ale, the richest morat, the most sparkling cider, the most odoriferous pigments, upon the board; fill the largest horns [13] --Templars and Abbots love good wines and good measure.--Elgitha, let thy Lady Rowena, know we shall not this night expect her in the hall, unless such be her especial pleasure."- Bois-Guilbert? - ismételte Cedric félig tűnődő, félig vitatkozó hangon, amelyre úgy szokott rá, hogy mindig alárendeltjei között élt; olyan volt ez, mintha magában beszélne, nem azokhoz, akik körülötte voltak. - Bois-Guilbert? Ez a név országszerte híres, sok jót és sok rosszat beszélnek róla. Azt mondják, hogy rendjének legvitézebb harcosa, de szokásos bűneikben is osztozik: gőg, pökhendiség, kegyetlenség és élvezetek hajszolása mocskolja be jellemét. Rideg szívű ember, aki nem fél se istentől, se embertől. Legalábbis így beszél róla az a néhány harcos, aki visszatért a Szentföldről. Bánom is én, hiszen csak egy éjszakáról van szó, lássuk szívesen őt is. Oswald, üsd csapra a legöregebb boroshordót; kerüljön asztalra a legjobb méhsör, a legerősebb árpalé, a legmézesebb szederszörp, a leghabzóbb almabor, a legillatosabb borleves! A legnagyobb kupákat vedd elő - templomos lovagok és apáturak szeretik a jó bort és a nagy, öblös iccét. Elgitha! Mondd meg Lady Rowenának, hogy ma estére nem várjuk ide a terembe, hacsak nincs rá különösebb kedve.
"But it will be her especial pleasure," answered Elgitha, with great readiness, "for she is ever desirous to hear the latest news from Palestine."- De éppen különösebb kedve lesz rá - sietett a válasszal Elgitha. - Úrnőm mindig örül, ha alkalma van friss híreket hallani a Szentföldről.
Cedric darted at the forward damsel a glance of hasty resentment; but Rowena, and whatever belonged to her, were privileged and secure from his anger. He only replied,Cedric haragos pillantást vetett a kotnyeles szolgálóra. De Rowena és mindenki, aki hozzá tartozott, kiváltságokat élvezett Cedric házában, még bosszúságát sem éreztette velük. Most is csak ennyit mondott neki:
"Silence, maiden; thy tongue outruns thy discretion. Say my message to thy mistress, and let her do her pleasure. Here, at least, the descendant of Alfred still reigns a princess."- Fékezd a nyelvedet, leány, nehogy esztelenségbe ragadjon. Add át üzenetemet úrnődnek, és a többit bízd őreá. Minden úgy lesz, ahogy ő akarja. Alfred vére legalább ebben a házban mindig hercegnő marad.
Elgitha left the apartment.Elgitha kisietett a teremből,
"Palestine!" repeated the Saxon; "Palestine! how many ears are turned to the tales which dissolute crusaders, or hypocritical pilgrims, bring from that fatal land! I too might ask--I too might enquire--I too might listen with a beating heart to fables which the wily strollers devise to cheat us into hospitality--but no--The son who has disobeyed me is no longer mine; nor will I concern myself more for his fate than for that of the most worthless among the millions that ever shaped the cross on their shoulder, rushed into excess and blood-guiltiness, and called it an accomplishment of the will of God."Cedric pedig folytatta hangos tűnődését: - Hírek a Szentföldről! Hány embert megszédítenek a történetek, amelyeket züllött keresztes lovagok és álszenteskedő zarándokok hoznak abból a végzetes országból! Én is szeretnék kérdezni, tudakozódni... én is hallgatnám szívdobogva, lélegzetelfojtva a háborús történeteket, amelyeket többnyire ravasz csavargók eszelnek ki, hogy ételt-italt, megvendégelést csaljanak ki tőlünk. De nem... a fiú, aki megtagadta az engedelmességet, nem a fiam többé! Annyit sem törődöm a sorsával, mint a leghitványabbal a milliók között, akik vállukra tűzték a keresztet, és vérrel mocskolták be a kezüket, kicsapongásokkal a lelküket, és mindezt úgy nevezik, hogy teljesítik Isten akaratát!
He knit his brows, and fixed his eyes for an instant on the ground; as he raised them, the folding doors at the bottom of the hall were cast wide, and, preceded by the major-domo with his wand, and four domestics bearing blazing torches, the guests of the evening entered the apartment.Összeráncolta homlokát, és egy percig mereven a földre szegezte tekintetét. Majd felpillantott, és látta, hogy a szárnyas ajtó a terem végében szélesen kitárul, feltűnik a botos udvarmester, mögötte négy szolga lobogó fáklyákkal, nyomukban pedig az esti vendégek lépnek a terembe.
CHAPTER IVNEGYEDIK FEJEZET
With sheep and shaggy goats the porkers bled,Juh, kecske, disznó, mind vérbe merült,
And the proud steer was on the marble spread;A büszke bika márványra terült,
With fire prepared, they deal the morsels round,Tűzön sütötték, osztoztak együtt,
Wine rosy bright the brimming goblets crown'd.Rózsás bor koronázta serlegük...
....................................................................................................
Disposed apart, Ulysses shares the treat;Kis asztalnál szegény Ulysses ül,
A trivet table and ignobler seat,Kopottan, árván és idegenül,
The Prince assigns--S a herceg dob neki...
--Odyssey, Book XXIOdüsszeia, 21. ének
The Prior Aymer had taken the opportunity afforded him, of changing his riding robe for one of yet more costly materials, over which he wore a cope curiously embroidered. Besides the massive golden signet ring, which marked his ecclesiastical dignity, his fingers, though contrary to the canon, were loaded with precious gems; his sandals were of the finest leather which was imported from Spain; his beard trimmed to as small dimensions as his order would possibly permit, and his shaven crown concealed by a scarlet cap richly embroidered.Aymer prior megragadta az alkalmat, hogy átöltözzék. Lovaglóruháját felcserélte egy még drágább kelméből készült reverendával, amely fölött pazarul hímzett karinget viselt. A tömör arany pecsétgyűrűn kívül, amely egyházi méltóságát jelezte, ujjait drágakövekkel ékes más gyűrűk is borították, minden egyházi rendszabály ellenére. Saruja a legfinomabb bőrből készült, amelyet kereskedők hoztak be Spanyolországból. Szakállát a lehető legrövidebbre nyírta, amennyire csak rendjének szabályai megengedték. Fején a kiborotvált tonzúrát dúsan hímzett, bíborszínű sapka takarta el.
The appearance of the Knight Templar was also changed; and, though less studiously bedecked with ornament, his dress was as rich, and his appearance far more commanding, than that of his companion. He had exchanged his shirt of mail for an under tunic of dark purple silk, garnished with furs, over which flowed his long robe of spotless white, in ample folds. The eight-pointed cross of his order was cut on the shoulder of his mantle in black velvet. The high cap no longer invested his brows, which were only shaded by short and thick curled hair of a raven blackness, corresponding to his unusually swart complexion. Nothing could be more gracefully majestic than his step and manner, had they not been marked by a predominant air of haughtiness, easily acquired by the exercise of unresisted authority.A templomos lovag külseje is megváltozott. Ha nem is rakta tele magát piperkőc cifraságokkal, gazdag öltözékében sokkal parancsolóbb jelenség volt, mint az útitársa. Páncélingét sötét bíbor­színű, prémmel szegélyezett selyemujjassal cserélte fel, amely felett széles redőkben omlott alá makulátlan fehér, hosszú talárja. Köpenye vállán viselte rendjének - fekete bársony­ból kivágott - nyolchegyű keresztjét. Magas süvege már nem takarta el homlokát, melyre aláhullt sűrű, göndör haja; hollófekete fürtjei szinte egybefolytak rendkívül sötét arcbőrével. Járásának és egész lényének méltóságteljes könnyedsége lenyűgöző lett volna, ha nem rontja el az arcára dermedt gőg, amelyet úgy szokott meg, hogy korlátlan hatalmat gyakorolt mindenütt, ahol megfordult.
These two dignified persons were followed by their respective attendants, and at a more humble distance by their guide, whose figure had nothing more remarkable than it derived from the usual weeds of a pilgrim. A cloak or mantle of coarse black serge, enveloped his whole body. It was in shape something like the cloak of a modern hussar, having similar flaps for covering the arms, and was called a "Sclaveyn", or "Sclavonian". Coarse sandals, bound with thongs, on his bare feet; a broad and shadowy hat, with cockle-shells stitched on its brim, and a long staff shod with iron, to the upper end of which was attached a branch of palm, completed the palmer's attire. He followed modestly the last of the train which entered the hall, and, observing that the lower table scarce afforded room sufficient for the domestics of Cedric and the retinue of his guests, he withdrew to a settle placed beside and almost under one of the large chimneys, and seemed to employ himself in drying his garments, until the retreat of some one should make room at the board, or the hospitality of the steward should supply him with refreshments in the place he had chosen apart.A két magas rangú urat kísérőik követték, mindegyiket az övéi. Mögöttük tiszteletteljes távolságban vezetőjük következett, kinek külsejében nem volt semmi érdekes vagy nevezetes, legfeljebb a szokásos zarándoköltözék. Egész testét durva fekete darócköpönyeg burkolta be; ennek alakja a modern huszárköpönyeghez hasonlított, ujjak helyett egy szövetdarab fityegett alá a válláról; az ilyen lebernyeget akkoriban sclaveyn vagy sclavonian néven ismerték. Csu­pasz lábain szíjakkal megerősített, durva bocskort viselt, fején széles karimájú kalapot, mely arcát árnyékba borította; a kalap karimáját rátűzött kagylók díszítették. Kezében hosszú, vasvégű botot tartott, melynek felső végére pálmaágat erősített - ez egészítette ki a zarándok ruházatát. Szerényen követte a bevonuló kíséretet, és utolsónak lépett be a terembe. Amikor látta, hogy az alacsonyabb asztalnál alig fér el Cedric cselédsége és a vendégek kísérete, a vezető félrehúzódott egy padhoz, amely a falnál állt, az egyik nagy tűzhely kiugró párkánya alatt. Ott, mintha egyetlen gondja az lett volna, hogy ruháját szárítgassa, türelmesen várta, hogy valaki felkeljen az asztaltól, és helyet adjon neki, vagy pedig az udvarmester vendéglátó gondoskodása eljuttassa neki vacsoráját oda is, ahol egymagában letelepedett.
Cedric rose to receive his guests with an air of dignified hospitality, and, descending from the dais, or elevated part of his hall, made three steps towards them, and then awaited their approach.Cedric felállt, hogy vendégeit fogadja. Arcáról öntudatos büszkeség és vendégszeretet sugár­zott. Lelépett az emelvényről, és három lépést tett vendégei felé, azután megállt, és várta a közeledésüket.
"I grieve," he said, "reverend Prior, that my vow binds me to advance no farther upon this floor of my fathers, even to receive such guests as you, and this valiant Knight of the Holy Temple. But my steward has expounded to you the cause of my seeming discourtesy. Let me also pray, that you will excuse my speaking to you in my native language, and that you will reply in the same if your knowledge of it permits; if not, I sufficiently understand Norman to follow your meaning."- Tisztelendő prior úr - mondta -, sajnálom, de fogadalmam nem engedi, hogy továbbmenjek vendégeim elé őseim házában, még akkor sem, ha olyan vendégekről van szó, mint te vagy és a Szent Templom e vitéz lovagja. Udvarmesterem már megmagyarázta nektek látszólagos udvariatlanságom okát. És kérlek, bocsáss meg, ha anyanyelvemen szólok hozzád. Ti is válaszoljatok ezen a nyelven, ha járatosak vagytok benne. Ha pedig nem, értek annyit a normann nyelvből, hogy szavaitokat követni tudjam.
"Vows," said the Abbot, "must be unloosed, worthy Franklin, or permit me rather to say, worthy Thane, though the title is antiquated. Vows are the knots which tie us to Heaven--they are the cords which bind the sacrifice to the horns of the altar,--and are therefore,--as I said before,--to be unloosened and discharged, unless our holy Mother Church shall pronounce the contrary. And respecting language, I willingly hold communication in that spoken by my respected grandmother, Hilda of Middleham, who died in odour of sanctity, little short, if we may presume to say so, of her glorious namesake, the blessed Saint Hilda of Whitby, God be gracious to her soul!"- A fogadalmakat - felelte az apát -, nem szabad megszegni, derék franklin, vagy, ha megenge­ded, inkább így szólítalak: érdemdús thane, ámbár ez a cím már kissé elavult. Igen, a foga­dalmak olyan kapcsok, amelyek a mennyek országához fűznek minket - kötelékek, amelyek az áldozatot az oltár szarvaihoz kötik -, és éppen ezért, mint már mondottam, a fogadalmakat nem szabad megszegni vagy elhanyagolni, hacsak az anyaszentegyház fel nem oldoz betartásuk alól. Ami pedig a nyelvet illeti, szíves örömest érintkezem azon a nyelven, amelyen tiszteletre méltó nagyanyám, Hilda of Middleham beszélt, aki úgy halt meg, hogy majdnem a szentek glóriája övezte fejét. Ha nem veszed dicsekvésnek, azt mondanám, hogy nagyanyám jám­bor­ság­ban vetekedett híres névrokonával, whitbyi Szent Hildával, Isten legyen lelkéhez kegyel­mes!
When the Prior had ceased what he meant as a conciliatory harangue, his companion said briefly and emphatically,Amikor a prior befejezte mondókáját, amelyet kedveskedő és engesztelő bemutatkozásnak szánt, megszólalt a templomos is. Kurtán, de nyomatékosan kijelentette:
"I speak ever French, the language of King Richard and his nobles; but I understand English sufficiently to communicate with the natives of the country."- Én mindig csak franciául beszélek, Richárd király és nemesei nyelvén. De értek annyit angolul, hogy érintkezni tudjak az itteni bennszülöttekkel.
Cedric darted at the speaker one of those hasty and impatient glances, which comparisons between the two rival nations seldom failed to call forth; but, recollecting the duties of hospitality, he suppressed further show of resentment, and, motioning with his hand, caused his guests to assume two seats a little lower than his own, but placed close beside him, and gave a signal that the evening meal should be placed upon the board.Cedric szeme felvillant. Valahányszor összehasonlították előtte a két vetélkedő nemzetet, agyát elöntötte a vér. De eszébe jutott, mit követel tőle a vendégszeretet. Haragját elfojtva, intett vendégeinek, hogy foglaljanak helyet. Két székre mutatott, mely valamivel alacsonyabb volt, mint az övé, de szorosan mellette állott. Azután jelt adott a szolgáknak, hogy tálalják fel a vacsorát.
While the attendants hastened to obey Cedric's commands, his eye distinguished Gurth the swineherd, who, with his companion Wamba, had just entered the hall.Mialatt a szolgák siettek, hogy a parancsnak eleget tegyenek, Cedric megpillantotta Gurth kanászt, aki Wambával együtt éppen ebben a percben lépett be a terembe.
"Send these loitering knaves up hither," said the Saxon, impatiently. And when the culprits came before the dais,--"How comes it, villains! that you have loitered abroad so late as this? Hast thou brought home thy charge, sirrah Gurth, or hast thou left them to robbers and marauders?"- Küldjétek ide azokat a csavargókat! - kiáltott fel a ház ura türelmetlenül. És amikor a két bűnös ott állt előtte az emelvényen, így förmedt rájuk: - Hogy van az, gazfickók, hogy ilyen sokáig kódorogtatok? Hazahoztad a rád bízott kondát, Gurth, vagy ott hagytad a rablók és martalócok kezében?
"The herd is safe, so please ye," said Gurth.- A konda biztonságban van, uram - felelte Gurth. - Minden a legnagyobb rendben van.
"But it does not please me, thou knave," said Cedric, "that I should be made to suppose otherwise for two hours, and sit here devising vengeance against my neighbours for wrongs they have not done me. I tell thee, shackles and the prison-house shall punish the next offence of this kind."- Az is rendben van, te zsivány, hogy két órán keresztül egészen mást kellett gondolnom, és bosszút forraltam szomszédaim ellen olyan gazságokért, amiket el sem követtek? Vigyázz magadra! Legközelebb, ha megismétled ezt, láncra veretlek, és börtönbe csukatlak!
Gurth, knowing his master's irritable temper, attempted no exculpation; but the Jester, who could presume upon Cedric's tolerance, by virtue of his privileges as a fool, replied for them both;Gurth ismerte gazdája lobbanékony természetét, és hallgatott, nem is próbált mentegetőzni. De a bohóc, aki mestersége kiváltságai alapján joggal számíthatott Cedric elnézésére, így felelt kettőjük helyett:
"In troth, uncle Cedric, you are neither wise nor reasonable to-night."- Szavamra, Cedric apó, ma elment a sütnivalód!
"'How, sir?" said his master; "you shall to the porter's lodge, and taste of the discipline there, if you give your foolery such license."- Micsoda? - rivallt rá a gazdája. - Mindjárt elküldlek a várnagyhoz, hogy vesszővel tanítson meg tisztességre, ha bolondságodban ilyen sokat megengedsz magadnak!
"First let your wisdom tell me," said Wamba, "is it just and reasonable to punish one person for the fault of another?"- De előbb mondd meg, ha olyan okos vagy - felelte Wamba -, vajon ésszerű és igazságos-e megbüntetni valakit másnak a hibája miatt?
"Certainly not, fool," answered Cedric.- Persze hogy nem, bolond - mondta Cedric.
"Then why should you shackle poor Gurth, uncle, for the fault of his dog Fangs? for I dare be sworn we lost not a minute by the way, when we had got our herd together, which Fangs did not manage until we heard the vesper-bell."- Akkor hát, apó, mért akarod vasra veretni ezt a szegény kondást a kutyája, Fangs hibájáért? Mert esküszöm, egy percet se vesztegettünk útközben, mihelyt együtt volt a konda. De Fangs nem tudta az állatokat összeterelni, amíg meg nem hallottuk az esti harangszót.
"Then hang up Fangs," said Cedric, turning hastily towards the swineherd, "if the fault is his, and get thee another dog."- Akkor akaszd fel a kutyádat, ha az a hibás - fordult Cedric hevesen a disznópásztorhoz -, és szerezz magadnak más kutyát!
"Under favour, uncle," said the Jester, "that were still somewhat on the bow-hand of fair justice; for it was no fault of Fangs that he was lame and could not gather the herd, but the fault of those that struck off two of his fore-claws, an operation for which, if the poor fellow had been consulted, he would scarce have given his voice."- Engedelmet, apó - szólalt meg újra a bohóc -, ez volna csak a siralmas igazságszolgáltatás! Hát tehet róla Fangs, hogy sántít, és ezért nem tudja összeterelni a disznókat? Azok a bűnösök, akik a két mellső lábán lenyesték a körmeit. Biztos vagyok benne, hogy a szegény kutya, ha megkérdezik, ehhez a művelethez sohasem adta volna meg a beleegyezését.
"And who dared to lame an animal which belonged to my bondsman?" said the Saxon, kindling in wrath.- És ki merészelte megcsonkítani a kutyát, amelyik az én jobbágyomé? - kérdezte a szász haragra lobbanva.
"Marry, that did old Hubert," said Wamba, "Sir Philip de Malvoisin's keeper of the chase. He caught Fangs strolling in the forest, and said he chased the deer contrary to his master's right, as warden of the walk."- Hogy kicsoda? Hát az öreg Hubert, Sir Philip de Malvoisin erdésze. Elcsípte a kutyát, amint az erdőben csavargott. Erre ráfogta, hogy szarvast hajszolt, és megsértette az ő gazdájának jogait.
"The foul fiend take Malvoisin," answered the Saxon, "and his keeper both! I will teach them that the wood was disforested in terms of the great Forest Charter. But enough of this. Go to, knave, go to thy place--and thou, Gurth, get thee another dog, and should the keeper dare to touch it, I will mar his archery; the curse of a coward on my head, if I strike not off the forefinger of his right hand!--he shall draw bowstring no more.--I crave your pardon, my worthy guests. I am beset here with neighbours that match your infidels, Sir Knight, in Holy Land. But your homely fare is before you; feed, and let welcome make amends for hard fare."- Az ördög vigye Malvoisint az erdészével együtt! - dühöngött a szász. - Majd megtanítom én őket arra, hogy a nagy erdőtörvény9 értelmében itt nincs vadászati tilalom. No de hagyjuk ezt most. Menj, fickó, a helyedre, te pedig, Gurth, szerezz egy másik kutyát, és ha az erdész hozzá mer nyúlni, majd én megtáncoltatom! Gyáva fickó legyen a nevem, ha le nem vágom jobb keze mutatóujját! Nem fog többé íjat feszíteni. Bocsássatok meg, tisztelt vendégeim. Olyan szom­szédok vesznek körül, hogy rosszabbak a te pogányaidnál, lovag úr, odalenn a Szentföldön. De ím, egyszerű vacsoránk itt van az asztalon. Lássatok hozzá, és ha lakománk túl szerény, kárpótoljon benneteket az a tudat, hogy szívesen adom.
The feast, however, which was spread upon the board, needed no apologies from the lord of the mansion. Swine's flesh, dressed in several modes, appeared on the lower part of the board, as also that of fowls, deer, goats, and hares, and various kinds of fish, together with huge loaves and cakes of bread, and sundry confections made of fruits and honey. The smaller sorts of wild-fowl, of which there was abundance, were not served up in platters, but brought in upon small wooden spits or broaches, and offered by the pages and domestics who bore them, to each guest in succession, who cut from them such a portion as he pleased. Beside each person of rank was placed a goblet of silver; the lower board was accommodated with large drinking horns.Csakhogy a lakoma, amelyet az asztalra hordtak, nem adott okot arra, hogy a ház ura mente­getőzzék miatta. Többféle módon elkészített sertéshús tűnt fel az asztal alsó végén, továbbá szárnyas-, szarvas-, kecske- és nyúlpecsenye, többféle fajta hal, óriási kenyerek, kalács és külön­böző gyümölcsökből meg mézből készült csemege. A kisebb vadszárnyast, amelyekből rengeteg volt, nem tálakon szolgálták fel, hanem kis fanyársakon. A szolgák és apródok sorra kínálták a vendégeket, és mindegyik annyit vágott magának, amennyi jólesett. Az urak mindegyike előtt ezüstserleg állt, míg az alsóbb asztalon nagy ivószaruk hevertek.
When the repast was about to commence, the major-domo, or steward, suddenly raising his wand, said aloud,--Már éppen hozzá akartak látni az étkezéshez, amikor az udvarmester hirtelen felemelte pálcáját, és felkiáltott:
"Forbear!--Place for the Lady Rowena."- Türelem! Helyet Lady Rowenának.
A side-door at the upper end of the hall now opened behind the banquet table, and Rowena, followed by four female attendants, entered the apartment. Cedric, though surprised, and perhaps not altogether agreeably so, at his ward appearing in public on this occasion, hastened to meet her, and to conduct her, with respectful ceremony, to the elevated seat at his own right hand, appropriated to the lady of the mansion. All stood up to receive her; and, replying to their courtesy by a mute gesture of salutation, she moved gracefully forward to assume her place at the board. Ere she had time to do so, the Templar whispered to the Prior,A felső asztal mögött kinyílt egy oldalajtó, és Rowena lépett be a terembe négy szolgáló kíséretében. Cedric meglepetéssel - és nem túl nagy örömmel - látta, hogy gyámleánya meg­jelenik a vendégek előtt. Elébe sietett, és nagy tisztelettel, szertartásosan odavezette a saját széke mellett álló másik trónszerű székhez, amely a ház úrnőjének helye volt. Mindnyájan felálltak üdvözlésére, és Rowena egy kézmozdulattal, némán viszonozta a köszöntést, majd kecses mozdulatokkal az asztalhoz lépett, és elfoglalta helyét. Még oda sem ért, amikor a templomos lovag fülébe súgta a priornak:
"I shall wear no collar of gold of yours at the tournament. The Chian wine is your own."- Nem fogom viselni az aranyláncodat a lovagi tornán. De a bor a tiéd.
"Said I not so?" answered the Prior; "but check your raptures, the Franklin observes you."- Megmondtam előre - felelte a prior. - De fékezd elragadtatásodat, mert a franklin figyeli arcodat.
Unheeding this remonstrance, and accustomed only to act upon the immediate impulse of his own wishes, Brian de Bois-Guilbert kept his eyes riveted on the Saxon beauty, more striking perhaps to his imagination, because differing widely from those of the Eastern sultanas.Ám Brian de Bois-Guilbert megszokta, hogy cselekedeteiben kívánságait kövesse. Mit sem törődve a figyelmeztetéssel, tekintetét rászegezte a szász szépségre, aki talán azért hatott olyan igézően képzeletére, mert cseppet sem hasonlított a keleti szépségekhez, még a szultánákhoz sem.
Formed in the best proportions of her sex, Rowena was tall in stature, yet not so much so as to attract observation on account of superior height. Her complexion was exquisitely fair, but the noble cast of her head and features prevented the insipidity which sometimes attaches to fair beauties. Her clear blue eye, which sat enshrined beneath a graceful eyebrow of brown sufficiently marked to give expression to the forehead, seemed capable to kindle as well as melt, to command as well as to beseech. If mildness were the more natural expression of such a combination of features, it was plain, that in the present instance, the exercise of habitual superiority, and the reception of general homage, had given to the Saxon lady a loftier character, which mingled with and qualified that bestowed by nature. Her profuse hair, of a colour betwixt brown and flaxen, was arranged in a fanciful and graceful manner in numerous ringlets, to form which art had probably aided nature. These locks were braided with gems, and, being worn at full length, intimated the noble birth and free-born condition of the maiden. A golden chain, to which was attached a small reliquary of the same metal, hung round her neck. She wore bracelets on her arms, which were bare. Her dress was an under-gown and kirtle of pale sea-green silk, over which hung a long loose robe, which reached to the ground, having very wide sleeves, which came down, however, very little below the elbow. This robe was crimson, and manufactured out of the very finest wool. A veil of silk, interwoven with gold, was attached to the upper part of it, which could be, at the wearer's pleasure, either drawn over the face and bosom after the Spanish fashion, or disposed as a sort of drapery round the shoulders.Arányosabb nőt el sem lehetett volna képzelni. Rowena magas termetű volt, de nem annyira, hogy feltűnő legyen. Bőre hófehér volt, de nemesi arcvonásai megóvták attól, hogy unalmas és élettelen legyen, mint sok szőke szépség. Gyönyörűen ívelt barna szemöldöke, tiszta homloka, ragyogó kék szeme minden érzést ki tudott fejezni - tudott lángolni és epedően nézni, paran­csolni és könyörögni. Lehet, hogy többnyire szelídség tükröződött rajta, de ebben a percben, amikor az egész terem hódolattal üdvözölte, a szász hölgy büszke, szinte gőgös mozdulattal emelte fel fejét. Dús sötétszőke haja hullámos fürtökben omlott alá, és ebben egy ügyes kéz is segítségére lehetett a természetnek. Hajába ékköveket tűzött, és ez a kibontott haj is elárulta nemesi származását. Nyakában aranyláncon kis aranymedaliont, csupasz karján ékes kar­kötőket viselt. Ruhája halványzöld selyemből készült; fölötte bíborvörös, földig érő, finom gyapjúköpeny. A köpeny ujja nagyon dúsan redőzve hullott karjára, de alig ért könyökén alul. A köpeny nyakát arannyal hímzett fátyol díszítette, mellyel az arcát vagy vállát eltakarhatta a hölgy, az akkori spanyol divat szerint.
When Rowena perceived the Knight Templar's eyes bent on her with an ardour, that, compared with the dark caverns under which they moved, gave them the effect of lighted charcoal, she drew with dignity the veil around her face, as an intimation that the determined freedom of his glance was disagreeable.A templomos lovag olyan hévvel szegezte rá tekintetét, hogy szeme - mély, sötét üregében - olyan volt, mint az izzó szén. Amikor Rowena észrevette ezt, méltóságteljes mozdulattal arcára vonta fátyolát, mintha figyelmeztetné a lovagot, hogy pillantásának tolakodó merész­sége kellemetlen neki.
Cedric saw the motion and its cause.Cedric meglátta ezt a mozdulatot, és kitalálta, mi volt az oka.
"Sir Templar," said he, "the cheeks of our Saxon maidens have seen too little of the sun to enable them to bear the fixed glance of a crusader."- Lovag úr - mondta Briannak -, a mi szász leányaink arca nem szokta meg annyira a délszaki napot, hogy el tudja viselni egy keresztes vitéz izzó tekintetét.
"If I have offended," replied Sir Brian, "I crave your pardon,--that is, I crave the Lady Rowena's pardon,--for my humility will carry me no lower."- Ha vétettem - felelt a templomos -, bocsáss meg... azaz Lady Rowenától kérek bocsánatot, mert ő az egyetlen, aki előtt meg tudok alázkodni.
"The Lady Rowena," said the Prior, "has punished us all, in chastising the boldness of my friend. Let me hope she will be less cruel to the splendid train which are to meet at the tournament."- Amint látom - szólt bele a prior -, Lady Rowena már mindnyájunkat megbüntetett, amikor megtorolta barátom merészségét. Remélem, nem lesz ilyen kegyetlen abban a fényes társaság­ban, amely a nagy lovagi tornán fog összegyűlni.
"Our going thither," said Cedric, "is uncertain. I love not these vanities, which were unknown to my fathers when England was free."- Még egyáltalában nem biztos, vajon elmegyünk-e oda - felelte Cedric. - Nem szeretem ezt a hivalkodást, amelyet őseim sem ismertek abban a korban, amikor Anglia még szabad ország volt.
"Let us hope, nevertheless," said the Prior, "our company may determine you to travel thitherward; when the roads are so unsafe, the escort of Sir Brian de Bois-Guilbert is not to be despised."- Mégis reméljük - szólt a prior -, a mi társaságunk arra az elhatározásra késztet, hogy velünk tarts. Amíg az utak nem lesznek biztonságosabbak, olyan kíséret, mint Sir Brian de Bois-Guilbert-é, nem megvetendő.
"Sir Prior," answered the Saxon, "wheresoever I have travelled in this land, I have hitherto found myself, with the assistance of my good sword and faithful followers, in no respect needful of other aid. At present, if we indeed journey to Ashby-de-la-Zouche, we do so with my noble neighbour and countryman Athelstane of Coningsburgh, and with such a train as would set outlaws and feudal enemies at defiance.--I drink to you, Sir Prior, in this cup of wine, which I trust your taste will approve, and I thank you for your courtesy. Should you be so rigid in adhering to monastic rule," he added, "as to prefer your acid preparation of milk, I hope you will not strain courtesy to do me reason."- Prior úr - felelt a szász -, eddig még bárhova utaztam ebben az országban, rábíztam magam jó kardomra meg hűséges csatlósaimra, és nem volt szükségem más segítségre. Most pedig, ha valóban útra kelnénk Ashby de la Zouchba, nemes szomszédunkhoz és földinkhez, Athelstane of Coningsburgh úrhoz csatlakoznánk. Ilyen kísérettel bátran fittyet hányhatunk a szegény­legényeknek és hűbéres ellenségeinknek. Köszönöm, prior úr, kedves ajánlatodat, és emelem ezt a kupa bort egészségedre! Remélem, ízleni fog neked, de ha szigorúan ragaszkodnál a szerzetesi szabályokhoz, és inkább a savanyú tejet választanád, kérlek, ne kényszerítsd magad merő udvariasságból, hogy kedvemben járj.
"Nay," said the Priest, laughing, "it is only in our abbey that we confine ourselves to the 'lac dulce' or the 'lac acidum' either. Conversing with, the world, we use the world's fashions, and therefore I answer your pledge in this honest wine, and leave the weaker liquor to my lay-brother."- Nem, nem - nevetett a pap -, a lac dulce meg a lac acideum, az édes meg a savanyú tej olyan ital, amelynek csak otthon, az apátság falain belül hódolunk. Ha a világban járunk-kelünk, a világ szokásaihoz alkalmazkodunk. Ezért elfogadom a koccintásra való kihívást és ezt a becsületes bort, míg a gyengébb italt átengedem világi testvéreimnek.
"And I," said the Templar, filling his goblet, "drink wassail to the fair Rowena; for since her namesake introduced the word into England, has never been one more worthy of such a tribute. By my faith, I could pardon the unhappy Vortigern, had he half the cause that we now witness, for making shipwreck of his honour and his kingdom."- Én pedig - vette át a szót a templomos, megtöltve serlegét - így hódolok a szép Rowenának, hiszen amióta névrokona behozta ezt a szokást Angliába, még senki sem volt méltóbb ilyen hódolatra. Hitemre, meg tudnám bocsátani a szerencsétlen Vortigernnek, hogy elvesztette királyságát és becsületét, ha félennyi oka lett volna a meghódolásra!
"I will spare your courtesy, Sir Knight," said Rowena with dignity, and without unveiling herself; "or rather I will tax it so far as to require of you the latest news from Palestine, a theme more agreeable to our English ears than the compliments which your French breeding teaches."- Elengedem a hódolatodat, lovag úr - mondta Rowena nagy méltósággal és anélkül, hogy fátylát félrevonta volna. - Vagy nem! Inkább azzal adóztatom meg, hogy híreket kérek a Szentföldről. Ez kellemesebb téma lesz a mi angol füleinknek, mint a bókolás, melyre francia nevelésed késztet. Halljuk hát a legfrissebb híreket!
"I have little of importance to say, lady," answered Sir Brian de Bois-Guilbert, "excepting the confirmed tidings of a truce with Saladin."- Nem sok érdekeset tudok mondani, úrnőm - felelt Sir Brian de Bois-Guilbert -, legfeljebb megerősíthetem azt a hírt, hogy fegyverszünetet kötöttünk Szaladinnal.
He was interrupted by Wamba, who had taken his appropriated seat upon a chair, the back of which was decorated with two ass's ears, and which was placed about two steps behind that of his master, who, from time to time, supplied him with victuals from his own trencher; a favour, however, which the Jester shared with the favourite dogs, of whom, as we have already noticed, there were several in attendance. Here sat Wamba, with a small table before him, his heels tucked up against the bar of the chair, his cheeks sucked up so as to make his jaws resemble a pair of nut-crackers, and his eyes half-shut, yet watching with alertness every opportunity to exercise his licensed foolery.Most közbevágott Wamba, aki megszokott helyén ült, egy széken, melynek hátát két szamár­fül díszítette. Ez a szék két lépéssel hátrább állt, mint a ház uráé, aki időnként tányérjáról egy-egy falatot nyújtott át Wambának. Ebben a kitüntetésben egyébként nemcsak a bohóc részesült, hanem a kutyák is, amelyek, mint már említettük, elég szép számmal lebzseltek gazdájuk körül. Wambának külön kis asztala volt, ott ült mögötte, két sarkát maga alá húzta, és a szék keresztfájára rakta. Orcáját beszívta, és így állkapcsa olyan volt, mint egy diótörő. Szemét félig lehunyta, de éberen figyelt: leste az alkalmat, hogy bolondozni kezdhessen, amire különleges joga és engedélye volt.
"These truces with the infidels," he exclaimed, without caring how suddenly he interrupted the stately Templar, "make an old man of me!"- Már megint fegyverszünetet kötöttek a pogányokkal? - rikoltotta hirtelen, mit sem törődve azzal, hogy félbeszakítja a gőgös templomos lovag beszédét. - Beleőszülök ezekbe a fegyver­szünetekbe. Vén embert csinálnak belőlem!
"Go to, knave, how so?" said Cedric, his features prepared to receive favourably the expected jest.- Hogyhogy, te bolond? - kérdezte Cedric, és arca már előre mosolyra állt, úgy várta az ígérkező tréfát.
"Because," answered Wamba, "I remember three of them in my day, each of which was to endure for the course of fifty years; so that, by computation, I must be at least a hundred and fifty years old."- Hát úgy - felelte Wamba -, hogy már három ilyen fegyverszünetre emlékszem, és minde­gyiknek ötven évig kellett volna tartania. Vagyis ha összeadom ezeket a számokat, most már legalább százötven évesnek kell lennem.
"I will warrant you against dying of old age, however," said the Templar, who now recognised his friend of the forest; "I will assure you from all deaths but a violent one, if you give such directions to wayfarers, as you did this night to the Prior and me."- Én meg kezeskedem, hogy nem éred meg az öregkort! - kiáltott rá a templomos, aki most ismert rá arra az emberre, akit az erdőben megszólított. - Téged a természetes halál nem fenyeget, legfeljebb erőszakos halállal fogsz kimúlni, ha továbbra is olyan útbaigazításokat adsz az utasoknak, mint ma este nekem meg a priornak.
"How, sirrah!" said Cedric, "misdirect travellers? We must have you whipt; you are at least as much rogue as fool."- Micsoda? - förmedt rá Cedric. - Félrevezetted az utasokat? Megérdemled, hogy megkor­bácsol­janak. Ugyanolyan gazfickó vagy, mint amilyen bolond!
"I pray thee, uncle," answered the Jester, "let my folly, for once, protect my roguery. I did but make a mistake between my right hand and my left; and he might have pardoned a greater, who took a fool for his counsellor and guide."- Kérlek, apó - felelte a bohóc -, hadd szolgáljon a bolondság ez egyszer mentségül a gazsá­gomra. Mindössze annyi történt, hogy összetévesztettem a jobb kezemet a ballal. De meg kell mondanom: aki bolondtól kér tanácsot és útbaigazítást, nagyobb hibát is megbocsáthat, mint az enyém.
Conversation was here interrupted by the entrance of the porter's page, who announced that there was a stranger at the gate, imploring admittance and hospitality.A beszélgetést is félbeszakította a várnagy apródja, aki bejött, és jelentette, hogy a kapunál egy idegen kér bebocsáttatást és éjjeli szállást.
"Admit him," said Cedric, "be he who or what he may;--a night like that which roars without, compels even wild animals to herd with tame, and to seek the protection of man, their mortal foe, rather than perish by the elements. Let his wants be ministered to with all care--look to it, Oswald."- Engedjétek be - mondta Cedric -, akárki vagy akármi legyen is. Az ilyen éjszaka, amely most odakinn tombol, még a vadállatokat is összetereli a szelídekkel. Inkább halálos ellenségüknél, az embernél keresnek menedéket, semhogy bevárják a pusztulást a viharban. Adjatok annak az embernek menedéket, és lássátok el mindennel, amire szüksége van. Menj, Oswald, intézkedj.
And the steward left the banqueting hall to see the commands of his patron obeyed.És az udvarmester kiment a teremből, hogy teljesítse ura parancsát.
CHAPTER VÖTÖDIK FEJEZET
Hath not a Jew eyes? Hath not a Jew hands, organs, dimensions, senses, affections, passions? Fed with the same food, hurt with the same weapons, subject to the same diseases, healed by the same means, warmed and cooled by the same winter and summer, as a Christian is?Nincs-e szeme a zsidónak is? Nincs-e keze, szervei, alakja, érzékei, kívánságai, indulatai? Nem úgy eszik-e, nem olyan fegyver sérti-e, nem olyan nyavalyába esik-e, nem olyan orvos­­ságtól gyógyul-e, nem az a nyár és tél hevíti és hűti, mint a keresztényt?
--Merchant of VeniceShakespeare: A velencei kalmár
Oswald, returning, whispered into the ear of his master,Oswald visszajött, és fülébe súgta urának:
"It is a Jew, who calls himself Isaac of York; is it fit I should marshall him into the hall?"- Egy zsidó van itt, aki azt mondja, Yorkból való, és Izsáknak hívják. Illendő dolog, hogy bevezessem a terembe?
"Let Gurth do thine office, Oswald," said Wamba with his usual effrontery; "the swineherd will be a fit usher to the Jew."- Add át tisztedet Gurthnek, Oswald - szólt bele Wamba szokásos szemtelenségével. - Ha egy zsidóról van szó, a disznópásztor éppen megfelelő kísérő.
"St Mary," said the Abbot, crossing himself, "an unbelieving Jew, and admitted into this presence!"- Jézus, Máriám! - kiáltott fel az apát, és keresztet vetett. - Egy hitetlen zsidót beengednek ide, a mi társaságunkba!
"A dog Jew," echoed the Templar, "to approach a defender of the Holy Sepulchre?"- Kutya zsidó! - visszhangozta a templomos lovag. - Egy levegőt szívjon a Szentsír védel­me­zőjével?
"By my faith," said Wamba, "it would seem the Templars love the Jews' inheritance better than they do their company."- Úgy látszik - vigyorgott Wamba -, a templomosok jobban szeretik a zsidók hagyatékát, mint a társaságukat.
"Peace, my worthy guests," said Cedric;- Békesség, tisztelt vendégeim! - mondta Cedric.
"my hospitality must not be bounded by your dislikes. If Heaven bore with the whole nation of stiff-necked unbelievers for more years than a layman can number, we may endure the presence of one Jew for a few hours. But I constrain no man to converse or to feed with him.--Let him have a board and a morsel apart,--unless," he said smiling, "these turban'd strangers will admit his society."- A ti ellenszenvetek nem szabhat határt az én vendégszeretetemnek. Isten olyan régóta tűri a nyakas hitetlenek egész nemzetségét, hogy egy világi ember nem is tudná az évek számát megállapítani. Így hát mi is elviselhetjük egyetlen zsidó jelenlétét néhány órára. De senkit sem akarok kényszeríteni, hogy beszélgessen, vagy egy asztalnál étkezzék vele. Adjunk neki egy külön asztalkát a sarokban, és fogyassza el vacsoráját ott. Hacsak - tette hozzá mosolyogva - ezek a turbános idegenek be nem fogadják a társaságukba.
"Sir Franklin," answered the Templar, "my Saracen slaves are true Moslems, and scorn as much as any Christian to hold intercourse with a Jew."- Hová gondol, franklin úr? - felelte a templomos lovag. - Az én szaracén rabszolgáim igaz muzulmánok, és ugyanúgy utálják a zsidót, mint bármelyik keresztény.
"Now, in faith," said Wamba, "I cannot see that the worshippers of Mahound and Termagaunt have so greatly the advantage over the people once chosen of Heaven."- Érdekes - jegyezte meg Wamba. - Nem látom be, hogy Mahound meg Termagaund imádói mért volnának különbek azoknál, akik egykor Isten kiválasztott népének tartották magukat.
"He shall sit with thee, Wamba," said Cedric; "the fool and the knave will be well met."- Jó, hogy megszólaltál, Wamba - mondta Cedric. - Majd melléd ültetjük a zsidót. Egy bolond meg egy gazfickó nagyon jól összeillenek.
"The fool," answered Wamba, raising the relics of a gammon of bacon, "will take care to erect a bulwark against the knave."- Csak rajta! - felelte Wamba, és felkapott egy sonkacsontot. - A bolondnak lesz annyi esze, hogy védekezzék a gazfickó ellen.
"Hush," said Cedric, "for here he comes."- Csend legyen! - mondta Cedric. - Már itt is van!
Introduced with little ceremony, and advancing with fear and hesitation, and many a bow of deep humility, a tall thin old man, who, however, had lost by the habit of stooping much of his actual height, approached the lower end of the board. His features, keen and regular, with an aquiline nose, and piercing black eyes; his high and wrinkled forehead, and long grey hair and beard, would have been considered as handsome, had they not been the marks of a physiognomy peculiar to a race, which, during those dark ages, was alike detested by the credulous and prejudiced vulgar, and persecuted by the greedy and rapacious nobility, and who, perhaps, owing to that very hatred and persecution, had adopted a national character, in which there was much, to say the least, mean and unamiable.Minden ceremónia nélkül beeresztettek az ajtón egy magas, sovány öregembert, aki annyira megszokta a görnyedezést, hogy meg se látszott rajta, milyen magas. Félve, tétovázva, alázato­san hajlongva közeledett az asztal alsó végéhez. Éles arcvonásai szabályosak voltak, sasorra, fekete szeme, átható tekintete, hosszú, ősz haja és szakálla szinte szépnek volt mondható. De arcvonásait elcsúfította fajtájának jellegzetessége - egy népé, amelyet abban a sötét korszakban ugyanúgy megvetett a hiszékeny és előítéletekkel áthatott köznép, mint ahogy üldözte a kapzsi és fosztogató nemesség. Alighanem éppen ennek a gyűlöletnek és üldöztetésnek következtében fejlődött ki a kiközösítettek lelkében sok olyan jellemvonás, amely nem volt alkalmas arra, hogy rokonszenvessé tegye őket.
The Jew's dress, which appeared to have suffered considerably from the storm, was a plain russet cloak of many folds, covering a dark purple tunic. He had large boots lined with fur, and a belt around his waist, which sustained a small knife, together with a case for writing materials, but no weapon. He wore a high square yellow cap of a peculiar fashion, assigned to his nation to distinguish them from Christians, and which he doffed with great humility at the door of the hall.A zsidó ruháját szemmel láthatóan megtépázta a vihar, öltözéke egyszerű, bő redőjű, vörös-barna köpenyegből állt, alatta pedig sötétvörös zekét viselt. Lábán prémmel bélelt, ormótlan csizma volt, derekán öv, amelyben nem volt semmiféle fegyver, csak egy kis kés lógott róla meg írószereket tartalmazó tok. Furcsa formájú, magas, négyszögletes sárga fövege volt, amelyet a terem ajtajában nagy alázatossággal levett fejéről. Ilyen föveget kellett viselnie minden zsidónak, hogy megkülönböztesse a keresztényektől.
The reception of this person in the hall of Cedric the Saxon, was such as might have satisfied the most prejudiced enemy of the tribes of Israel. Cedric himself coldly nodded in answer to the Jew's repeated salutations, and signed to him to take place at the lower end of the table, where, however, no one offered to make room for him. On the contrary, as he passed along the file, casting a timid supplicating glance, and turning towards each of those who occupied the lower end of the board, the Saxon domestics squared their shoulders, and continued to devour their supper with great perseverance, paying not the least attention to the wants of the new guest. The attendants of the Abbot crossed themselves, with looks of pious horror, and the very heathen Saracens, as Isaac drew near them, curled up their whiskers with indignation, and laid their hands on their poniards, as if ready to rid themselves by the most desperate means from the apprehended contamination of his nearer approach.A fogadtatás, amelyben ez az ember a szász Cedric házánál részesült, Izrael törzsei legelfogul­tabb ellenségének is megelégedésére szolgált volna. Cedric maga hideg fejbólintással válaszolt a zsidó ismételt hajlongására, és intett neki, hogy üljön le az asztal alsó végén, ám itt senki sem kínált helyet neki. Éppen ellenkezőleg. Amint végigment a sor mögött, és félénk, könyörgő pillantást vetett minden egyes emberre, aki az asztal alsó végén helyet foglalt, a szász cselédek még jobban elterpeszkedtek, és nagy buzgalommal falták a vacsorát, mit sem törődve azzal, hogy mi kell ennek az új vendégnek. Az apát kísérői jámbor ábrázattal hányták a keresztet, és még a pogány szaracénok is, amint Izsák feléjük közeledett, megbotránkozva csavargatták pofaszakállukat, majd tőrük markolatára tették kezüket, mintha vérontástól sem riadnának vissza, hogy megszabaduljanak ettől a közelgő ragálytól.
Probably the same motives which induced Cedric to open his hall to this son of a rejected people, would have made him insist on his attendants receiving Isaac with more courtesy. But the Abbot had, at this moment, engaged him in a most interesting discussion on the breed and character of his favourite hounds, which he would not have interrupted for matters of much greater importance than that of a Jew going to bed supperless.Ha Cedric jónak látta, hogy beengedje házába ezt a zsidót, bizonyára rábírhatta volna háza népét is arra, hogy udvariasabban fogadják. De az apát éppen ebben a pillanatban belevonta a ház urát egy nagyon érdekes beszélgetésbe, amely kedvenc kutyáinak származása és ter­mé­szete körül forgott. Ezt a beszélgetést Cedric még akkor sem szakította volna félbe, ha sokkal fontosabb dologgal kellett volna törődnie, mint azzal, hogy egy zsidó vacsorát kapjon-e, vagy vacsora nélkül feküdjék le.
While Isaac thus stood an outcast in the present society, like his people among the nations, looking in vain for welcome or resting place, the pilgrim who sat by the chimney took compassion upon him, and resigned his seat, saying briefly,Mialatt Izsák így állt, kivetve a társaságból - miként egész népe a többi népek sorából -, amint tekintete hasztalan keresett egy barátságos arcot és egy kis helyet az asztalnál: a kandallónál üldögélő zarándok szíve megesett rajta. Felkelt székéről, és kurtán odaszólt a zsidónak:
"Old man, my garments are dried, my hunger is appeased, thou art both wet and fasting."- Ülj ide, öreg! Az én ruhám már megszáradt, és jól is laktam, te meg átáztál, és éhes vagy.
So saying, he gathered together, and brought to a flame, the decaying brands which lay scattered on the ample hearth; took from the larger board a mess of pottage and seethed kid, placed it upon the small table at which he had himself supped, and, without waiting the Jew's thanks, went to the other side of the hall;--whether from unwillingness to hold more close communication with the object of his benevolence, or from a wish to draw near to the upper end of the table, seemed uncertain.Lehajolt, összekaparta és lángra szította a széles tűzhelyen szétszórt, félig elhamvadt parazsat. Azután a hosszú asztalról elvett egy tál levest és egy darab főtt birkahúst, átrakta a kis asztal­kára, amelynél az imént egymagában vacsorázott, nem várta be a zsidó hálálkodását, hanem átment a terem másik oldalára. Talán azért tette ezt, mert megsajnálta ugyan a zsidót, de nem kívánt beszédbe elegyedni vele; de az is lehet, hogy hallani akarta, miről vitatkoznak az asztal felső végében.
Had there been painters in those days capable to execute such a subject, the Jew, as he bent his withered form, and expanded his chilled and trembling hands over the fire, would have formed no bad emblematical personification of the Winter season. Having dispelled the cold, he turned eagerly to the smoking mess which was placed before him, and ate with a haste and an apparent relish, that seemed to betoken long abstinence from food.Ha lettek volna abban az időben festők, akik meg tudnak birkózni egy ilyen témával, a zord tél jelképes megszemélyesítőjét láthatták volna az öreg zsidóban, amint szikár alakja meggörnyed a tűzhely mellett, és elgémberedett, reszkető kezét a parázs fölé tartja. Miután kissé felmele­gedett, mohón nekilátott a gőzölgő ételnek, amelyet elébe tettek. Gyorsan és szemmel látható gyönyörűséggel evett, nyilván hosszabb böjtölés után.
Meanwhile the Abbot and Cedric continued their discourse upon hunting; the Lady Rowena seemed engaged in conversation with one of her attendant females; and the haughty Templar, whose eye wandered from the Jew to the Saxon beauty, revolved in his mind thoughts which appeared deeply to interest him.Közben Cedric és az apát folytatta vitáját a vadászatról. Lady Rowena egyik szolgálójával beszélgetett, és nem figyelt semmi másra. A gőgös templomos lovag tekintete ide-oda járt a szász szépség és a zsidó közt. A jelek szerint mélyen elmerült gondolataiba.
"I marvel, worthy Cedric," said the Abbot, as their discourse proceeded, "that, great as your predilection is for your own manly language, you do not receive the Norman-French into your favour, so far at least as the mystery of wood-craft and hunting is concerned. Surely no tongue is so rich in the various phrases which the field-sports demand, or furnishes means to the experienced woodman so well to express his jovial art."- Csodálom, érdemes Cedric - mondta az apát -, hogy bármennyire szereted is férfias anya­nyelvedet, nem fogadod kegyeidbe a normann-francia beszédet legalább akkor, ha az erdő és a vadászat titkairól van szó. Hidd el, nincs még egy nyelv, amely olyan gazdag volna a szabad természet szépségeinek és a vadászat örömeinek leírására szolgáló kifejezésekben.
"Good Father Aymer," said the Saxon, "be it known to you, I care not for those over-sea refinements, without which I can well enough take my pleasure in the woods. I can wind my horn, though I call not the blast either a 'recheate' or a 'morte'--I can cheer my dogs on the prey, and I can flay and quarter the animal when it is brought down, without using the newfangled jargon of 'curee, arbor, nombles', and all the babble of the fabulous Sir Tristrem." [14]- Tisztelendő Aymer atyám - felelte a szász -, meg kell mondanom, hogy én nem sokat törődöm ezekkel a tengeren túli finomságokkal. Nélkülük is nagy örömem telik az erdőben. Meg tudom fújni a kürtömet, ha nem is írom körül a hangját ilyen vagy amolyan francia szóval. Rá tudom uszítani kutyámat a zsákmányra, és le tudom nyúzni, fel tudom négyelni az elejtett vadat anélkül, hogy ezekhez az újmódi francia kifejezésekhez kellene folyamodnom, vagy a mesés Sir Tristrem10 locsogásaihoz.
"The French," said the Templar, raising his voice with the presumptuous and authoritative tone which he used upon all occasions, "is not only the natural language of the chase, but that of love and of war, in which ladies should be won and enemies defied."Ekkor beleszólt a beszélgetésbe a templomos lovag is azon a harsány, parancsoló és érdes hangján, amelyet önhittségében egészen megszokott: - A francia nemcsak a vadászat természetes nyelve, hanem a szerelemé és a hadviselésé is. Csak ezen a nyelven lehet a hölgyek szívét megnyerni, és ellenfelünket párviadalra hívni.
"Pledge me in a cup of wine, Sir Templar," said Cedric, "and fill another to the Abbot, while I look back some thirty years to tell you another tale. As Cedric the Saxon then was, his plain English tale needed no garnish from French troubadours, when it was told in the ear of beauty; and the field of Northallerton, upon the day of the Holy Standard, could tell whether the Saxon war-cry was not heard as far within the ranks of the Scottish host as the 'cri de guerre' of the boldest Norman baron. To the memory of the brave who fought there!--- Koccints velem, templárius uram - mondta Cedric -, és tölts az apátnak is, amíg én vissza­szállok vagy harmincévnyire, és elmesélek neked valamit. A szász Cedric akkor még olyan legény volt, hogy egyszerű angol beszédével a francia trubadúrok cifraságai nélkül is meg tudta nyerni a szép hölgyek szívét. Northallerton mezeje pedig a Szent Lobogó napján meg­győzött volna arról, hogy a szász csatakiáltás a skót sereg felett ugyanolyan messzire hallatszott el, mint a legbátrabb normann báró cri de guerre11-je. Ürítem kupámat a hősök emlékére, akik ott harcoltak! Koccintsatok velem, vendégeim!
Pledge me, my guests." He drank deep, and went on with increasing warmth. "Ay, that was a day of cleaving of shields, when a hundred banners were bent forwards over the heads of the valiant, and blood flowed round like water, and death was held better than flight. A Saxon bard had called it a feast of the swords--a gathering of the eagles to the prey--the clashing of bills upon shield and helmet, the shouting of battle more joyful than the clamour of a bridal.Nagyot húzott a borból, azután még nagyobb hévvel folytatta: - Micsoda nap volt az! A kettéhasított pajzsok napja! Száz zászló lengett a vitézek feje fölött! Mint a patak, ömlött a vér, és a halált mindenki többre becsülte a futásnál. Egy szász bárd így nevezte: a kardok ünnepe - sasok sereglése a zsákmányra - kardok csattogása pajzsokon és sisakokon - menyegzői vigasságnál is vígabb csatariadó!
But our bards are no more," he said; "our deeds are lost in those of another race--our language--our very name--is hastening to decay, and none mourns for it save one solitary old man--Cupbearer! knave, fill the goblets--De már nincsenek bárdjaink, vitézségünket elnyelte egy másik nép virtusa, még a nyelvünk, a nevünk is rohamosan feledésbe merül, és egy magányos öregemberen kívül senki sem siratja...
To the strong in arms, Sir Templar, be their race or language what it will, who now bear them best in Palestine among the champions of the Cross!"Hol vagy, pohárnok? Alszol, fickó? Töltsd meg a kupákat! A vitéz katonákra, templárius úr, bármilyen nyelven beszélnek, bármilyen nemzetiséghez tartozzanak is! Azokra, akik most Palesztinában legderekasabban viselkednek a kereszt bajnokai sorában!
"It becomes not one wearing this badge to answer," said Sir Brian de Bois-Guilbert; "yet to whom, besides the sworn Champions of the Holy Sepulchre, can the palm be assigned among the champions of the Cross?"- Nem illendő erre innia annak, aki ezt a jelet viseli - felelte Sir Brian de Bois-Guilbert. - De nem vitás, hogy senkit sem illet meg jobban a pálma, mint a Szentsír felesküdt bajnokait.
"To the Knights Hospitallers," said the Abbot; "I have a brother of their order."- És a Szent János-lovagok? - kérdezte az apát. - Egyik fivérem az ő rendjükhöz tartozik.
"I impeach not their fame," said the Templar; "nevertheless---"- Nem akarom kétségbe vonni hírnevüket - felelte a templomos -, de azért...
"I think, friend Cedric," said Wamba, interfering, "that had Richard of the Lion's Heart been wise enough to have taken a fool's advice, he might have staid at home with his merry Englishmen, and left the recovery of Jerusalem to those same Knights who had most to do with the loss of it."- Én meg azt mondom, Cedric apó - vágott a szavába Wamba -, hogy Oroszlánszívű Richárd is jól tette volna, ha fékezi felbuzdulását. Bár lett volna elég esze ahhoz, hogy egy bolondtól kérjen tanácsot. Akkor itthon csücsült volna vidám angoljaival, és Jeruzsálem visszafoglalását rábízta volna azokra a lovagokra, akik azelőtt olyan dicsőn kiengedték a kezükből.
"Were there, then, none in the English army," said the Lady Rowena, "whose names are worthy to be mentioned with the Knights of the Temple, and of St John?"- Az angol seregben egy se volt tehát - kérdezte Lady Rowena -, aki méltó arra, hogy nevét együtt emlegessék a Templom és Szent János lovagjaival?
"Forgive me, lady," replied De Bois-Guilbert; "the English monarch did, indeed, bring to Palestine a host of gallant warriors, second only to those whose breasts have been the unceasing bulwark of that blessed land."- Megbocsáss, úrnőm, ezt nem mondtam - felelte Brian. - Az angol király valóban vitéz harcosokat hozott Palesztinába. Náluk csak azok különbek, akik állandó védőbástyái a Szent­földnek.
"Second to NONE," said the Pilgrim, who had stood near enough to hear, and had listened to this conversation with marked impatience. All turned toward the spot from whence this unexpected asseveration was heard.- Senki sem különb náluk - szólalt meg a zarándok, aki elég közel állt hozzájuk, és észre­vehető türelmetlenséggel hallgatta beszélgetésüket. Most mindnyájan arra fordultak, ahonnan ez a váratlan állítás elhangzott.
"I say," repeated the Pilgrim in a firm and strong voice, "that the English chivalry were second to NONE who ever drew sword in defence of the Holy Land. I say besides, for I saw it, that King Richard himself, and five of his knights, held a tournament after the taking of St John-de-Acre, as challengers against all comers. I say that, on that day, each knight ran three courses, and cast to the ground three antagonists. I add, that seven of these assailants were Knights of the Temple--and Sir Brian de Bois-Guilbert well knows the truth of what I tell you."- Azt mondom - ismételte a zarándok erős és határozott hangon -, hogy az angol lovagok nem állanak mögötte senkinek, aki valaha is kardot rántott a Szentföld védelmében. Azért mondom, mert láttam, amint Richárd király St. John-de-Acre bevétele után öt lovagjával sorompóba hívott mindenkit, aki mérkőzni akart velük. Azért mondom, mert ezen a tornán, ezen az egy napon mindegyik lovag háromszor mérkőzött, és három ellenfelét ütötte ki a nyeregből. De azt is meg kell mondanom, hogy a legyőzöttek közül heten templomos lovagok voltak. Sir Brian de Bois-Guilbert nagyon jól tudja, hogy amit mondtam, igaz.
It is impossible for language to describe the bitter scowl of rage which rendered yet darker the swarthy countenance of the Templar. In the extremity of his resentment and confusion, his quivering fingers griped towards the handle of his sword, and perhaps only withdrew, from the consciousness that no act of violence could be safely executed in that place and presence. Cedric, whose feelings were all of a right onward and simple kind, and were seldom occupied by more than one object at once, omitted, in the joyous glee with which he heard of the glory of his countrymen, to remark the angry confusion of his guest;A templomos lovag sötét arcát leírhatatlan harag tette még sötétebbé. Annyira megsértődött, annyira zavarba jött, hogy remegő kézzel kardja markolatához kapott, és csak az a gondolat hűtötte le hevességét, hogy ebben a házban és ebben a környezetben nem tanácsos erőszakos­ságra vetemedni. A nyílt és egyszerű Cedric, akinek gondolatai ritkán foglalkoztak több dologgal egyszerre, nem vette észre vendége bosszús zavarát, csak átengedte magát a boldog lelkesedésnek, amellyel honfitársai magasztalását hallgatta.
"I would give thee this golden bracelet, Pilgrim," he said, "couldst thou tell me the names of those knights who upheld so gallantly the renown of merry England."- Neked adom ezt az arany karkötőt, zarándok - mondta -, ha meg tudod nevezni azokat a lovagokat, akik olyan vitézül védelmezték a jó, vidám Anglia becsületét.
"That will I do blithely," replied the Pilgrim, "and without guerdon; my oath, for a time, prohibits me from touching gold."- Ezt boldogan megteszem - felelte a zarándok -, még jutalmat sem kérek érte. Fogadalmam egy időre megtiltja, hogy ujjaim aranyat érintsenek.
"I will wear the bracelet for you, if you will, friend Palmer," said Wamba.- Majd én viselem helyetted a karkötőt, ha beleegyezel, pálmás zarándok - ajánlkozott Wamba.
"The first in honour as in arms, in renown as in place," said the Pilgrim, "was the brave Richard, King of England."- Az első hírnévben és rangban, becsületben és haditettekben egyaránt - mondta a zarándok - a hős Richárd, Anglia királya.
"I forgive him," said Cedric; "I forgive him his descent from the tyrant Duke William."- Megbocsátok neki - jelentette ki Cedric -, megbocsátom, hogy a zsarnok Vilmos herceg ivadéka.
"The Earl of Leicester was the second," continued the Pilgrim; "Sir Thomas Multon of Gilsland was the third."- Leicester grófja volt a második - folytatta a zarándok. - Sir Thomas Multon of Gilsland a harmadik.
"Of Saxon descent, he at least," said Cedric, with exultation.- Ez legalább szász származású! - kiáltott fel Cedric lelkesen.
"Sir Foulk Doilly the fourth," proceeded the Pilgrim.- Sir Foulk Doilly a negyedik - sorolta a zarándok.
"Saxon also, at least by the mother's side," continued Cedric, who listened with the utmost eagerness, and forgot, in part at least, his hatred to the Normans, in the common triumph of the King of England and his islanders. "And who was the fifth?" he demanded.- Ez is szász, legalábbis anyai ágon - mondta Cedric. Mohó figyelemmel hallgatta a neveket, és most egy percre megfeledkezett a gyűlöletről, amit a normannok iránt érzett. Anglia királyának és a szigetlakóknak közös diadala borított fátylat erre a gyűlöletre. - És ki az ötödik? - kérdezte.
"The fifth was Sir Edwin Turneham."- Az ötödik Sir Edwin Turneham.
"Genuine Saxon, by the soul of Hengist!" shouted Cedric--"And the sixth?" he continued with eagerness--"how name you the sixth?"- Vérbeli szász, Hengist12 lelkére mondom! - ujjongott Cedric. - És a hatodik? - kérdezte mohón. - Hogy hívják a hatodikat?
"The sixth," said the Palmer, after a pause, in which he seemed to recollect himself, "was a young knight of lesser renown and lower rank, assumed into that honourable company, less to aid their enterprise than to make up their number--his name dwells not in my memory."A zarándok rövid szünetet tartott, mintha elmerült volna emlékeibe. - A hatodik - szólalt meg végre - egy kevésbé ismert nevű és alacsonyabb rangú fiatal lovag volt, akit nem azért fogadtak be a bajnokok díszes társaságába, mintha sokat vártak volna segítségétől, csak éppen ki akarták kerekíteni számukat. A neve... a neve nem maradt meg emlékezetemben.
"Sir Palmer," said Sir Brian de Bois-Guilbert scornfully, "this assumed forgetfulness, after so much has been remembered, comes too late to serve your purpose. I will myself tell the name of the knight before whose lance fortune and my horse's fault occasioned my falling--it was the Knight of Ivanhoe; nor was there one of the six that, for his years, had more renown in arms.--Yet this will I say, and loudly--that were he in England, and durst repeat, in this week's tournament, the challenge of St John-de-Acre, I, mounted and armed as I now am, would give him every advantage of weapons, and abide the result."- Zarándok úr - csattant fel Sir Brian de Bois-Guilbert haragos hangja -, eddig olyan kitűnően emlékeztél mindenre, és most egyszerre csak nem emlékszel! De elkéstél a feledé­kenységeddel, nem éred el vele azt, amit akartál. Majd én magam fogom megnevezni azt a lovagot, kinek lándzsája előtt lovam megcsúszott, és a véletlen bukásomat okozta. A neve Ivanhoe lovag, a legfiatalabb a hat közül, de nagyobb hírnévvel senki sem dicsekedhetett nála. De megmondom azt is, mégpedig jó hangosan, hogy ha itt volna most Angliában, és az e heti lovagi tornán meg merné ismételni azt, amit St. John-de-Acreben tett, vagyis ha újra kihívna párviadalra: meg­tépáznám hírnevét! Lóháton és olyan fegyverzetben állnék ki ellene, ahogy most itt vagyok, és megadnék neki minden előnyt, mégis nyugodtan néznék az eredmény elé.
"Your challenge would soon be answered," replied the Palmer, "were your antagonist near you. As the matter is, disturb not the peaceful hall with vaunts of the issue of the conflict, which you well know cannot take place. If Ivanhoe ever returns from Palestine, I will be his surety that he meets you."- Kihívásodra tüstént megkapnád a választ, ha ellenfeled itt volna a közelben - felelte a zarándok. - De ahogy a dolgok állnak, kár felverni e terem nyugalmát ilyen dicsekedéssel! Kár emlegetni egy olyan mérkőzés eredményét, amelyre úgysem kerülhet sor. De ha Ivanhoe valaha visszatér a Szentföldről, nem fogja elmulasztani, hogy kihívásodat elfogadja, erről kezeskedem.
"A goodly security!" said the Knight Templar; "and what do you proffer as a pledge?"- Gyenge kezesség! - gúnyolódott a templomos lovag. - Mit ajánlasz fel biztosítéknak?
"This reliquary," said the Palmer, taking a small ivory box from his bosom, and crossing himself, "containing a portion of the true cross, brought from the Monastery of Mount Carmel."- Ezt az ereklyetartót - felelte a zarándok, kebléből egy kis elefántcsont dobozt húzott elő, és keresztet vetett. - Ezt az ereklyetartót és benne az igazi kereszt egy kis darabkáját, amely a Karmelhegyi kolostorból való.
The Prior of Jorvaulx crossed himself and repeated a pater noster, in which all devoutly joined, excepting the Jew, the Mahomedans, and the Templar; the latter of whom, without vailing his bonnet, or testifying any reverence for the alleged sanctity of the relic, took from his neck a gold chain, which he flung on the board, saying--Jorvaulx priorja is keresztet vetett, és elmondta a miatyánkot, amelyet mindnyájan áhítatosan utána mondtak, kivéve a zsidót, a mohamedánokat és a templomos lovagot. Ez utóbbi még fövegét sem emelte meg, más módon sem nyilvánította tiszteletét az állítólagos ereklye szentsége iránt. Csak leakasztott nyakából egy aranyláncot, és odavetette az asztalra a következő szavakkal:
"Let Prior Aymer hold my pledge and that of this nameless vagrant, in token that when the Knight of Ivanhoe comes within the four seas of Britain, he underlies the challenge of Brian de Bois-Guilbert, which, if he answer not, I will proclaim him as a coward on the walls of every Temple Court in Europe."- Bízzuk Aymer prior őrizetére mindkét zálogot, az enyémet meg e névtelen vándorét itt, kezességül arra, hogy Ivanhoe lovag, ha újra felbukkan valahol Britannia négy tengere között, köteles elfogadni Brian de Bois-Guilbert kihívását. Ha ezt elmulasztaná, gyávának fogom nyilvánítani Európa minden templomos rendháza falán.
"It will not need," said the Lady Rowena, breaking silence; "My voice shall be heard, if no other in this hall is raised in behalf of the absent Ivanhoe. I affirm he will meet fairly every honourable challenge. Could my weak warrant add security to the inestimable pledge of this holy pilgrim, I would pledge name and fame that Ivanhoe gives this proud knight the meeting he desires."- Erre nem lesz szükség - szólalt meg hirtelen Lady Rowena, aki eddig némán hallgatta a szócsatát. - Ha ebben a teremben senki sem emel szót a távol levő Ivanhoe mellett, hallják az én hangomat. Kijelentem, hogy Ivanhoe becsülettel eleget fog tenni minden becsületes kihívás­nak. És ha az én gyenge jótállásom még hozzáadhat valamit e szent zarándok megbecsülhetet­len értékű zálogához, akkor nevemmel és jó híremmel kezeskedem arról, hogy Ivanhoe kiáll a mérkőzésre, amelyet ez a büszke lovag itt annyira óhajt!
A crowd of conflicting emotions seemed to have occupied Cedric, and kept him silent during this discussion. Gratified pride, resentment, embarrassment, chased each other over his broad and open brow, like the shadow of clouds drifting over a harvest-field; while his attendants, on whom the name of the sixth knight seemed to produce an effect almost electrical, hung in suspense upon their master's looks. But when Rowena spoke, the sound of her voice seemed to startle him from his silence.E szavak hallatára az ellentétes érzések egész serege rohanta meg Cedric szívét, és bénította meg nyelvét. A kielégített büszkeség, a harag, a zavar jelei váltakoztak szemében, arcán és széles, nyílt homlokán, mint ahogy a felhők árnyéka vonul át egy rét fölött. Még a szolgákra is átragadt az izgalom: mintha a hatodik lovag nevének említése megrázta volna őket, feszült figyelemmel lesték gazdájuk ajkát. Amikor aztán megszólalt Rowena, hangja mintha felrázta volna Cedricet néma megdöbbenéséből.
"Lady," said Cedric, "this beseems not; were further pledge necessary, I myself, offended, and justly offended, as I am, would yet gage my honour for the honour of Ivanhoe. But the wager of battle is complete, even according to the fantastic fashions of Norman chivalry--Is it not, Father Aymer?"- Úrnőm - mondta Cedric -, ezt nem engedi meg az illendőség. Ha további zálogra volna szükség, kész vagyok lekötni becsületemet Ivanhoe becsületére, én magam, akinek jogos oka van arra, hogy megbántottnak érezzem magam. De azt hiszem, mindez fölösleges, mert a fogadás e nélkül is teljes, még a normann lovagi szokások képtelen szabályai szerint is. Nem úgy van, Aymer atya?
"It is," replied the Prior; "and the blessed relic and rich chain will I bestow safely in the treasury of our convent, until the decision of this warlike challenge."- De úgy van - felelte a prior. - És az áldott ereklyét meg ezt a pazar láncot biztos őrizetbe helyezem kolostorunk kincstárában, amíg a harcos kihívás el nem dől.
Having thus spoken, he crossed himself again and again, and after many genuflections and muttered prayers, he delivered the reliquary to Brother Ambrose, his attendant monk, while he himself swept up with less ceremony, but perhaps with no less internal satisfaction, the golden chain, and bestowed it in a pouch lined with perfumed leather, which opened under his arm.E szavak után újra meg újra keresztet vetett, majd többszörös térdhajtás és suttogó imádkozás után átadta az ereklyét a kíséretéhez tartozó Ambrosius barátnak. Ami pedig az aranyláncot illeti, azt minden ceremónia nélkül, de alighanem nagy örömmel becsúsztatta az illatos bőrrel bélelt zsebbe, melynek nyílása karja alatt volt.
"And now, Sir Cedric," he said, "my ears are chiming vespers with the strength of your good wine--permit us another pledge to the welfare of the Lady Rowena, and indulge us with liberty to pass to our repose."- És most, Sir Cedric - folytatta -, jó borod ereje úgy zúg fülemben, mint az esti harangszó. Engedd meg tehát, hogy még egy utolsót koccintsunk Lady Rowena egészségére, azután pedig, ha nincs ellene kifogásod, nyugovóra térünk.
"By the rood of Bromholme," said the Saxon, "you do but small credit to your fame, Sir Prior! Report speaks you a bonny monk, that would hear the matin chime ere he quitted his bowl; and, old as I am, I feared to have shame in encountering you. But, by my faith, a Saxon boy of twelve, in my time, would not so soon have relinquished his goblet."- A bronholme-i keresztre! - kiáltott fel a szász. - Meghazudtolod a híredet, prior uram! Azt mondják rólad, hogy derék barát vagy, aki csak a hajnali harang szavára szokott poharától elbúcsúzni. Én még, mivel öreg vagyok, attól féltem, hogy szégyenben maradok, amikor abban versenyezünk, melyikünk bírja jobban az ivást. Hitemre, az én időmben egy tizenkét éves szász gyerek sem csapta volna le serlegét ilyen hamar.
The Prior had his own reasons, however, for persevering in the course of temperance which he had adopted. He was not only a professional peacemaker, but from practice a hater of all feuds and brawls. It was not altogether from a love to his neighbour, or to himself, or from a mixture of both. On the present occasion, he had an instinctive apprehension of the fiery temper of the Saxon, and saw the danger that the reckless and presumptuous spirit, of which his companion had already given so many proofs, might at length produce some disagreeable explosion. He therefore gently insinuated the incapacity of the native of any other country to engage in the genial conflict of the bowl with the hardy and strong-headed Saxons; something he mentioned, but slightly, about his own holy character, and ended by pressing his proposal to depart to repose.Ám a priornak megvolt az oka arra, hogy kitartson a mértékletesség mellett, amelyre elhatá­rozta magát. Nem csupán hivatása késztette arra, hogy a békesség szószólója legyen. Tapasz­talatai is arra tanították, hogy kerüljön minden veszekedést és verekedést. Nemcsak azért, mert szerette önmagát és felebarátját is, sőt azért sem, mert ez a kétféle érzés összevegyült benne. A jelen alkalommal ösztönszerűen félt a szász birtokos heves vérmérsékletétől. Látta a vesze­delmet, amelyet társa előidézhet. A templomos lovag hetvenkedő és kötekedő természete, amely lépten-nyomon megnyilvánult, most súlyos kellemetlenségbe sodorhatja mindkettő­jüket. Ezért szelíden beismerte, hogy a lelkes poharazásban semmiféle más nemzet fia sem versenyezhet a keményfejű, edzett szászokkal. Futólag hivatkozott még szent hivatására is, azután megismételte kérését, hogy nyugovóra térhessen.
The grace-cup was accordingly served round, and the guests, after making deep obeisance to their landlord and to the Lady Rowena, arose and mingled in the hall, while the heads of the family, by separate doors, retired with their attendants.Így aztán körbe felszolgálták még az utolsó kupa bort. A vendégek mélyen meghajoltak a házigazda és Lady Rowena előtt, azután elhagyták az asztalt, és csoportba verődtek a terem végében. Ugyanakkor a háziak is visszavonultak, más ajtókon át, kíséretükkel szobáikba.
"Unbelieving dog," said the Templar to Isaac the Jew, as he passed him in the throng, "dost thou bend thy course to the tournament?"- Hitetlen kutya! - szólt oda a templomos lovag Izsák zsidónak, amint elhaladt mellette a tolongásban. - Talán te is a lovagi torna színhelyére igyekszel?
"I do so propose," replied Isaac, bowing in all humility, "if it please your reverend valour."- Oda készülök - felelte Izsák alázatos meghajlással -, ha vitéz és tisztelendő uram megengedi.
"Ay," said the Knight, "to gnaw the bowels of our nobles with usury, and to gull women and boys with gauds and toys--I warrant thee store of shekels in thy Jewish scrip."- Értem - mondta a lovag. - Azért mégy oda, hogy uzsorával kizsigereld nemeseinket, cifraságokkal megszédítsd az asszonyokat, és játékokkal megbolondítsd a gyerekeket. Zsidó, tasakod tele van ezüstsékelekkel, mi?
"Not a shekel, not a silver penny, not a halfling--so help me the God of Abraham!" said the Jew, clasping his hands; "I go but to seek the assistance of some brethren of my tribe to aid me to pay the fine which the Exchequer of the Jews have imposed upon me--Father Jacob be my speed! I am an impoverished wretch--the very gaberdine I wear is borrowed from Reuben of Tadcaster." [15]- Nincs énnekem sékelem, de még egy árva garasom sem. Ábrahám istene úgy segéljen! - felelte a zsidó, kezét összekulcsolva. - Segítséget megyek kérni hittestvéreimtől, hogy meg tudjam fizetni a bírságot, amelyet a zsidó kincstár vetett ki rám. Szegény, tönkrement ember vagyok. Még ezt a köntöst is, amit viselek, a tadcasteri Reuben zsidótól kaptam kölcsön.
The Templar smiled sourly as he replied, "Beshrew thee for a false-hearted liar!" and passing onward, as if disdaining farther conference, he communed with his Moslem slaves in a language unknown to the bystanders. The poor Israelite seemed so staggered by the address of the military monk, that the Templar had passed on to the extremity of the hall ere he raised his head from the humble posture which he had assumed, so far as to be sensible of his departure. And when he did look around, it was with the astonished air of one at whose feet a thunderbolt has just burst, and who hears still the astounding report ringing in his ears.- Minden szavad hazugság! - felelte a templomos lovag, és szája megvető mosolyra görbült. Gyorsan továbbment, mintha máris túl sok időt vesztegetett volna erre a beszélgetésre. Muzulmán rabszolgáihoz fordult, és mondott nekik valamit olyan nyelven, amelyet a körülötte állók nem ismertek. A szegény zsidó annyira megijedt, hogy szinte a földig görnyedt, és amikor végre felemelte fejét, a harcos barát, aki gúnyosan megszólította, már messze járt. A zsidó olyan csodálkozó tekintettel nézett körül, mintha lába előtt csapott volna le a villám, és füle még zúgna a borzalmas csattanástól.
The Templar and Prior were shortly after marshalled to their sleeping apartments by the steward and the cupbearer, each attended by two torchbearers and two servants carrying refreshments, while servants of inferior condition indicated to their retinue and to the other guests their respective places of repose.Néhány perc múlva az udvarmester és a pohárnok közrefogta a templomos lovagot és a priort, hogy hálószobájukba vezesse. Mindegyik előtt két-két fáklyavivő haladt és szolgák frissí­tők­kel. A két úr kíséretét és a többi vendéget alacsonyabb rendű szolgák vezették hálóhelyükre.
CHAPTER VIHATODIK FEJEZET
To buy his favour I extend this friendship:Nyerjem kegyét; barátságom ajánlom;
If he will take it, so; if not, adieu;Ha elfogadja: jó; ha nem: adieu;
And, for my love, I pray you wrong me not.Jó szívemért, kérem, ne bántsanak.
--Merchant of VeniceShakespeare: A velencei kalmár
As the Palmer, lighted by a domestic with a torch, passed through the intricate combination of apartments of this large and irregular mansion, the cupbearer coming behind him whispered in his ear, that if he had no objection to a cup of good mead in his apartment, there were many domestics in that family who would gladly hear the news he had brought from the Holy Land, and particularly that which concerned the Knight of Ivanhoe. Wamba presently appeared to urge the same request, observing that a cup after midnight was worth three after curfew. Without disputing a maxim urged by such grave authority, the Palmer thanked them for their courtesy, but observed that he had included in his religious vow, an obligation never to speak in the kitchen on matters which were prohibited in the hall.Egy fáklyás szolga mutatta a zarándoknak az utat a szabálytalan alakú nagy ház zegzugos folyosóin. Ekkor utolérte a zarándokot a pohárnok, és fülébe súgta, hogy ha nincs kifogása egy kancsó méhsör elfogyasztása ellen, látogassa meg őt szobájában. Úgyis van sok cseléd a házban, aki nagyon szeretne híreket hallani a Szentföldről, különösképpen Ivanhoe lovagról. A következő percben felbukkant Wamba is, és ugyanazzal a kéréssel állt elő, de hozzáfűzte még, hogy egy serleg éjfél után felér három olyannal, amelyet közvetlenül az esti curfew-jelzés után fogyasztanak el. A zarándok nem szállt vitába ezzel a megállapítással, amelyet olyan kiváló szakértő nyilvánított ki, mint Wamba. Meg is köszönte a szíves meghívást, de kijelentette, hogy nem élhet vele, mert vallásos fogadalmába azt is belefoglalta, hogy sohase beszéljen kint a konyhában olyan dolgokról, amelyek bent a szobában tilosak.
"That vow," said Wamba to the cupbearer, "would scarce suit a serving-man."- A magunkfajta cselédember - jegyezte meg Wamba a pohárnoknak - alig tudna meglenni ilyen fogadalommal.
The cupbearer shrugged up his shoulders in displeasure.A pohárnok bosszúsan vonogatta vállát.
"I thought to have lodged him in the solere chamber," said he; "but since he is so unsocial to Christians, e'en let him take the next stall to Isaac the Jew's.--Anwold," said he to the torchbearer, "carry the Pilgrim to the southern cell.--I give you good-night," he added, "Sir Palmer, with small thanks for short courtesy."- Először úgy gondoltam, hogy a padlásszobában helyezem el - mondta -, de ha ilyen barát­ságtalanul viselkedik keresztény emberekkel, jó lesz neki az a kamra a zsidó mellett. Anwold - fordult a fáklyavivőhöz -, vezesd a zsidót a déli kamrába. Jó éjszakát, zarándok úr - tette hozzá -, amilyen az adjonisten, olyan a fogadjisten.
"Good-night, and Our Lady's benison," said the Palmer, with composure; and his guide moved forward.- Jó éjszakát és Miasszonyunk áldását - felelte a zarándok zavartalan nyugalommal, és vezetőjét követve, folytatta útját.
In a small antechamber, into which several doors opened, and which was lighted by a small iron lamp, they met a second interruption from the waiting-maid of Rowena, who, saying in a tone of authority, that her mistress desired to speak with the Palmer, took the torch from the hand of Anwold, and, bidding him await her return, made a sign to the Palmer to follow.Egy kis előszobába jutottak, amelybe több ajtó nyílt. A szobát egy kis vaslámpa világította meg. Itt megszólította őket valaki - Rowena szolgálólánya, aki parancsoló hangon közölte a za­rán­dokkal, hogy úrnője beszélni akar vele. Kivette a fáklyát Anwold kezéből, és meg­paran­csolta neki, hogy várja meg, amíg vissza nem jön, azután intett a zarándoknak, hogy kövesse.
Apparently he did not think it proper to decline this invitation as he had done the former; for, though his gesture indicated some surprise at the summons, he obeyed it without answer or remonstrance.A zarándok, úgy látszik, nem találta illendőnek, hogy elutasítsa ezt a meghívást, mint ahogy az imént megtette. Felemelte kezét, mintha csodálkoznék, de nem szólt semmit, és tiltakozás nélkül követte a leányt.
A short passage, and an ascent of seven steps, each of which was composed of a solid beam of oak, led him to the apartment of the Lady Rowena, the rude magnificence of which corresponded to the respect which was paid to her by the lord of the mansion.Átvágtak egy rövid folyosón, majd felmentek egy tölgyfából faragott lépcsőn, mely hét lépcsőfokból állt. Így jutottak be Lady Rowena lakosztályába. Ennek nyers pompája pontosan megfelelt annak a tiszteletnek, amellyel a ház ura hódolt Lady Rowenának.
The walls were covered with embroidered hangings, on which different-coloured silks, interwoven with gold and silver threads, had been employed with all the art of which the age was capable, to represent the sports of hunting and hawking. The bed was adorned with the same rich tapestry, and surrounded with curtains dyed with purple. The seats had also their stained coverings, and one, which was higher than the rest, was accommodated with a footstool of ivory, curiously carved.A falakat arany- és ezüstszálakkal átszőtt, többféle színű selyemszálakkal hímzett függönyök borították. Ezek a vadászok és solymárok életéből merített jeleneteket ábrázoltak olyan művé­szettel, aminő attól a kortól kitellett. Az ágyat hasonló dús kárpitok díszítették, és bíborszínű, festett függönyök takarták el körös-körül. A székeket is színes terítők borították. Közülük az egyik magasabb volt, mint a többi; díszesen faragott elefántcsont zsámoly állt előtte.
No fewer than four silver candelabras, holding great waxen torches, served to illuminate this apartment. Yet let not modern beauty envy the magnificence of a Saxon princess. The walls of the apartment were so ill finished and so full of crevices, that the rich hangings shook in the night blast, and, in despite of a sort of screen intended to protect them from the wind, the flame of the torches streamed sideways into the air, like the unfurled pennon of a chieftain. Magnificence there was, with some rude attempt at taste; but of comfort there was little, and, being unknown, it was unmissed.Nem kevesebb, mint négy hatalmas ezüstkandeláber nagy viaszfáklyái világították meg ezt a termet. De a mai kor szép asszonyai ne irigyeljék a szász hercegnő lakosztályának pompáját. A fal gerendái olyan rosszul illeszkedtek, és annyi rés volt rajtuk, hogy a dús függönyök meg-meglibbentek a hűvös éjszakai szélben. A fáklyák lángja is - hiába védte szélfogó - féloldalra dőlve lobogott a levegőben, mint egy törzsfőnök kibontott zászlaja. Pompában nem volt hiány, és a művészi ízlés tapogatózó kísérletei is hagytak némi nyomot; de kényelem kevés volt, és mivel nem ismerték, nem is érezték hiányát.
The Lady Rowena, with three of her attendants standing at her back, and arranging her hair ere she lay down to rest, was seated in the sort of throne already mentioned, and looked as if born to exact general homage. The Pilgrim acknowledged her claim to it by a low genuflection.Lady Rowena a már említett trónszéken ült, mögötte pedig három szolgáló állt, hogy kibontsa úrnője haját, mielőtt pihenni tér. Lady Rowena úgy ült ott, mintha arra született volna, hogy az egész világ hódolattal vegye körül. A zarándok elismerte, hogy joga van hódolatot várni: habozás nélkül térdet hajtott.
"Rise, Palmer," said she graciously. "The defender of the absent has a right to favourable reception from all who value truth, and honour manhood."- Állj fel, zarándok - mondta a hölgy kegyesen. - Aki ilyen lovagiasan megvéd egy távollevőt, szívélyes fogadtatást érdemel, hiszen megnyerte a rokonszenvét mindenkinek, aki becsüli az igazságot és a férfias tisztességet.
She then said to her train, "Retire, excepting only Elgitha; I would speak with this holy Pilgrim."Most szolgálóihoz fordult és megparancsolta: - Távozzatok innen, csak Elgitha maradjon. Beszélni akarok ezzel a szent zarándokkal.
The maidens, without leaving the apartment, retired to its further extremity, and sat down on a small bench against the wall, where they remained mute as statues, though at such a distance that their whispers could not have interrupted the conversation of their mistress.A szolgálók nem hagyták el a termet, csak visszahúzódtak a legtávolabbi sarkába. Ott leültek a fal mellé egy kis padra; némán és mozdulatlanul ültek ott, mint a szobrok; pedig halkan beszélgethettek volna, suttogásuk a hatalmas teremben nem jutott volna el úrnőjük fülébe.
"Pilgrim," said the lady, after a moment's pause, during which she seemed uncertain how to address him, "you this night mentioned a name--I mean," she said, with a degree of effort, "the name of Ivanhoe, in the halls where by nature and kindred it should have sounded most acceptably; and yet, such is the perverse course of fate, that of many whose hearts must have throbbed at the sound, I, only, dare ask you where, and in what condition, you left him of whom you spoke?--We heard, that, having remained in Palestine, on account of his impaired health, after the departure of the English army, he had experienced the persecution of the French faction, to whom the Templars are known to be attached."- Zarándok - szólalt meg Lady Rowena egypercnyi hallgatás után, amely olyan volt, mintha habozott volna, hogyan kezdje. - Az imént említettél egy nevet... már tudniillik Ivanhoe nevét - tette hozzá látható erőfeszítéssel. - Abban a teremben, ahol kimondottad, ezt a nevet a termé­szet és a rokonság törvényeinél fogva boldog örömmel kellett volna fogadni. De a sors annyira visszájára fordult, hogy bármilyen sokan voltak is, kiknek szíve nagyot dobbant e név hallatára, én vagyok az egyetlen, aki meg meri kérdezni, hol és milyen állapotban láttad utoljára. Azt hallottuk, hogy az angol sereg távozása után Ivanhoe betegsége miatt kénytelen volt Palesz­tinában maradni, ahol sok üldöztetésben volt része a franciák részéről, akikkel a templomosok egy követ fújnak.
"I know little of the Knight of Ivanhoe," answered the Palmer, with a troubled voice. "I would I knew him better, since you, lady, are interested in his fate. He hath, I believe, surmounted the persecution of his enemies in Palestine, and is on the eve of returning to England, where you, lady, must know better than I, what is his chance of happiness."- Ivanhoe lovagról csak nagyon keveset tudok - felelte a zarándok kissé zavartan. - Most már sajnálom, hogy nem ismertem közelebbről, miután látom, hogy sorsát szíveden viseled. Azt hiszem, leküzdötte palesztinai ellenségeinek minden támadását, és útban van Anglia felé. Hogy azután a boldogságnak milyen esélyei várják, azt neked, úrnőm, jobban kell tudnod nálamnál.
The Lady Rowena sighed deeply, and asked more particularly when the Knight of Ivanhoe might be expected in his native country, and whether he would not be exposed to great dangers by the road. On the first point, the Palmer professed ignorance; on the second, he said that the voyage might be safely made by the way of Venice and Genoa, and from thence through France to England.Lady Rowena nagyot sóhajtott, és még két kérdést tett fel: vajon mikorra várható Ivanhoe lovag visszaérkezése hazájába, és vajon igen nagy veszedelmek lesnek-e rá útközben? Az első kérdésre a zarándok nem tudott vagy nem akart választ adni; a másodikra azt felelte, hogy az utat biztonságban meg lehet tenni Velencén és Génuán keresztül, majd Franciaországon át Angliába.
"Ivanhoe," he said, "was so well acquainted with the language and manners of the French, that there was no fear of his incurring any hazard during that part of his travels."- Ivanhoe - mondotta - olyan jól ismeri a franciák nyelvét és szokásait, hogy otthonosan mozog közöttük. Nem kell attól tartania, hogy bármilyen veszély fenyegetné útjának ezen a részén.
"Would to God," said the Lady Rowena, "he were here safely arrived, and able to bear arms in the approaching tourney, in which the chivalry of this land are expected to display their address and valour. Should Athelstane of Coningsburgh obtain the prize, Ivanhoe is like to hear evil tidings when he reaches England.--How looked he, stranger, when you last saw him? Had disease laid her hand heavy upon his strength and comeliness?"- Adja Isten - fohászkodott Lady Rowena -, hogy épségben megérkezzék ide, és részt vehessen a közelgő viadalon, amelyben az ország lovagjai megmutatják ügyességüket és bátorságukat. De ha Athelstane of Coningsburgh nyeri el az első díjat - ez rossz hír volna Ivanhoe számára, amikor hazaérkezik Angliába. Mondd csak, zarándok, milyen állapotban volt, amikor utoljára láttad? Nagyon megviselte a betegség? Megtörte daliás alakját és erejét?
"He was darker," said the Palmer, "and thinner, than when he came from Cyprus in the train of Coeur-de-Lion, and care seemed to sit heavy on his brow; but I approached not his presence, because he is unknown to me."- Barnább volt - felelte a zarándok - és jóval soványabb, mint azon a napon, amikor az Orosz­lán­szívű kíséretében Ciprusból a Szentföldre érkezett. Homloka is borús volt, mintha súlyos gond gyötörné. Sajnos, nem beszéltem vele, mert nem ismertem.
"He will," said the lady, "I fear, find little in his native land to clear those clouds from his countenance. Thanks, good Pilgrim, for your information concerning the companion of my childhood.--Maidens," she said, "draw near--offer the sleeping cup to this holy man, whom I will no longer detain from repose."- Attól tartok - felelte a hölgy -, hogy hazájában nem talál majd semmi olyat, ami elűzné arcáról a felhőket. Köszönöm, jóságos zarándok, hogy hírt hoztál gyermekkori játszópajtásom felől. Lányok - mondta -, gyertek közelebb! Kínáljátok meg álomhozó esti búcsúpohárral ezt a szent embert, akit nem akarok tovább visszatartani attól, hogy nyugovóra térjen.
One of the maidens presented a silver cup, containing a rich mixture of wine and spice, which Rowena barely put to her lips. It was then offered to the Palmer, who, after a low obeisance, tasted a few drops.A lányok egyike dúsan fűszerezett borral telt serleget nyújtott feléjük. Rowena éppen csak megérintette ajkával, azután átadta a zarándoknak, aki mélyen meghajolt, majd megízlelte a bort.
"Accept this alms, friend," continued the lady, offering a piece of gold, "in acknowledgment of thy painful travail, and of the shrines thou hast visited."- Fogadd ezt az alamizsnát, barátom - folytatta a hölgy, és egy aranyat nyújtott felé. - Megérdemelted a hosszú úttal és sok fáradsággal, amellyel a szent helyeket meglátogattad.
The Palmer received the boon with another low reverence, and followed Edwina out of the apartment.A zarándok újabb mély meghajlás után elfogadta az adományt, és a belső szolgálólányt követve, elhagyta a termet.
In the anteroom he found his attendant Anwold, who, taking the torch from the hand of the waiting-maid, conducted him with more haste than ceremony to an exterior and ignoble part of the building, where a number of small apartments, or rather cells, served for sleeping places to the lower order of domestics, and to strangers of mean degree.Az előszobában ott találta kísérőjét, Anwoldot, aki kivette a fáklyát a szolgáló kezéből. Most már inkább sietve, mintsem szertartásosan elvezette a zarándokot az épület egy külső és cseppet sem pompás részébe. Itt több kis szoba, helyesebben kamra szolgált a cselédeknek és kisebb rangú vendégeknek hálóhelyül.
"In which of these sleeps the Jew?" said the Pilgrim.- Hol alszik a zsidó? - kérdezte a zarándok.
"The unbelieving dog," answered Anwold, "kennels in the cell next your holiness.--St Dunstan, how it must be scraped and cleansed ere it be again fit for a Christian!"- A hitetlen kutya itt hever szentséged mellett, a szomszéd kamrában - felelte Anwold. - Szent Dunstanra mondom, lesz itt munka, amíg ez a kamra megint alkalmas lesz egy keresztény ember elhelyezésére. Holnap majd sikálhatjuk reggeltől estig!
"And where sleeps Gurth the swineherd?" said the stranger.- És hol alszik Gurth, a kondás? - kérdezte tovább a zarándok.
"Gurth," replied the bondsman, "sleeps in the cell on your right, as the Jew on that to your left; you serve to keep the child of circumcision separate from the abomination of his tribe. You might have occupied a more honourable place had you accepted of Oswald's invitation."- Gurth - felelte a szolga - tőled jobbra alszik, a zsidó meg balra. Te választod el a körülmetél­tet attól, amit a népe a legjobban utál. Persze, rendesebb helyet kaphattál volna, ha nem utasítod vissza Oswald meghívását.
"It is as well as it is," said the Palmer; "the company, even of a Jew, can hardly spread contamination through an oaken partition."- Jó lesz így is - mondta a zarándok. - Akármilyen fertőző is egy zsidó közelsége, ez a válasz­tó­fal erős tölgyfából készült, és elég vastag ahhoz, hogy megóvjon minden ragálytól.
So saying, he entered the cabin allotted to him, and taking the torch from the domestic's hand, thanked him, and wished him good-night. Having shut the door of his cell, he placed the torch in a candlestick made of wood, and looked around his sleeping apartment, the furniture of which was of the most simple kind. It consisted of a rude wooden stool, and still ruder hutch or bed-frame, stuffed with clean straw, and accommodated with two or three sheepskins by way of bed-clothes.Ezzel belépett a számára kijelölt kamrába, átvette a szolgától a fáklyát, megköszönte fáradozá­sát, és jó éjszakát kívánt neki. Magára csukta a kamra ajtaját, a fáklyát bedugta a fából faragott gyertyatartóba, és körülnézett éjjeli szállásán, melynek berendezése a lehető legegyszerűbb volt. Egy durva faszékből állott, és egy még durvább, teknőszerű fekvőhelyből, amely meg volt tömve tiszta szalmával. Ágynemű helyett néhány báránybőr hevert rajta.
The Palmer, having extinguished his torch, threw himself, without taking off any part of his clothes, on this rude couch, and slept, or at least retained his recumbent posture, till the earliest sunbeams found their way through the little grated window, which served at once to admit both air and light to his uncomfortable cell. He then started up, and after repeating his matins, and adjusting his dress, he left it, and entered that of Isaac the Jew, lifting the latch as gently as he could.A zarándok eloltotta a fáklyát, és anélkül, hogy egyetlen ruhadarabját is levetette volna, ledőlt a kezdetleges ágyra, és nyugodtan aludt - vagy legalábbis mozdulatlanul feküdt -, amíg a felkelő nap első sugarai be nem hatoltak a kis rácsos ablakon, amely arra szolgált, hogy a kényelmetlen fülkébe be tudjon hatolni a levegő és a világosság egyaránt. A zarándok most már felkelt, elmondta reggeli imáját, rendbe hozta ruháját, és átment a zsidó cellájába. Amikor benyitott, olyan halkan nyomta le a kilincset, amennyire csak lehetett.
The inmate was lying in troubled slumber upon a couch similar to that on which the Palmer himself had passed the night. Such parts of his dress as the Jew had laid aside on the preceding evening, were disposed carefully around his person, as if to prevent the hazard of their being carried off during his slumbers. There was a trouble on his brow amounting almost to agony. His hands and arms moved convulsively, as if struggling with the nightmare; and besides several ejaculations in Hebrew, the following were distinctly heard in the Norman-English, or mixed language of the country: "For the sake of the God of Abraham, spare an unhappy old man! I am poor, I am penniless--should your irons wrench my limbs asunder, I could not gratify you!"Izsák nyugtalan álomban hevert fekhelyén, amely ugyanolyan volt, mint a zarándoké. Ruháját lefekvés előtt gondosan maga mellé rakta, mintha attól tartott volna, hogy míg alszik, valaki elviszi. Arca gyötrelmesen gondterhes volt. Keze, sőt karja is görcsösen rángatózott, mintha valami lidérccel viaskodnék. Néha zsidó szavakat motyogott, de közben az ország kevert nyelvén, a normann-angol nyelven is siránkozott álmában. A zarándok tisztán megértette a következő mondatokat: - Ábrahám istenére kérlek, könyörülj egy szerencsétlen öregemberen! Szegény vagyok, egy garasom sincs! Még ha kettéhasítasz, akkor sem tudok adni semmit!
The Palmer awaited not the end of the Jew's vision, but stirred him with his pilgrim's staff. The touch probably associated, as is usual, with some of the apprehensions excited by his dream; for the old man started up, his grey hair standing almost erect upon his head, and huddling some part of his garments about him, while he held the detached pieces with the tenacious grasp of a falcon, he fixed upon the Palmer his keen black eyes, expressive of wild surprise and of bodily apprehension.A zarándok nem várta meg, hogy a zsidó magától felébredjen lidérces álmából, hanem meg­érintette vándorbotjával. Az alvó megérezte, és - ahogy ez lenni szokott - kapcsolatba hozta álma ijesztő képeivel. Így történt, hogy amikor felugrott, szürke haja szinte égnek állt rémü­le­tében. Gyorsan magára kapott néhány ruhadarabot, a többit pedig görcsös kézzel szorongatta, mint a sólyom a zsákmányát karmaival. Közben a zarándokra szegezte lobogó fekete szemét, amelyben vad csodálkozás és rémület tükröződött.
"Fear nothing from me, Isaac," said the Palmer, "I come as your friend."- Tőlem ne félj semmit, Izsák - mondta a zarándok. - Barátságos szándékkal jöttem be hozzád.
"The God of Israel requite you," said the Jew, greatly relieved; "I dreamed--But Father Abraham be praised, it was but a dream." Then, collecting himself, he added in his usual tone, "And what may it be your pleasure to want at so early an hour with the poor Jew?"- Izrael istene fizesse meg! - felelte a zsidó megkönnyebbülten. - Azt álmodtam... de mit meséljek? Hála Ábrahámnak, csak álom volt. - Miután kissé megnyugodott, olyan hangon folytatta, ahogy máskor beszélni szokott: - És mivel szolgálhatok, tisztelendő uram? Mit óhajt ilyen korán egy szegény, öreg zsidótól?
"It is to tell you," said the Palmer, "that if you leave not this mansion instantly, and travel not with some haste, your journey may prove a dangerous one."- Csak azt akarom mondani neked - felelte a zarándok -, hogy ha nem hagyod el tüstént ezt a házat, és nem sietsz, amennyire lábad bírja, utad veszélyesnek bizonyulhat.
"Holy father!" said the Jew, "whom could it interest to endanger so poor a wretch as I am?"- Jóságos isten! - kiáltott fel a zsidó. - Kinek volna érdeke egy olyan nyomorult ember életére törni, amilyen én vagyok?
"The purpose you can best guess," said the Pilgrim; "but rely on this, that when the Templar crossed the hall yesternight, he spoke to his Mussulman slaves in the Saracen language, which I well understand, and charged them this morning to watch the journey of the Jew, to seize upon him when at a convenient distance from the mansion, and to conduct him to the castle of Philip de Malvoisin, or to that of Reginald Front-de-Boeuf."- Az okát te tudhatod legjobban - mondta a zarándok. - Én csak annyit mondhatok neked, hogy a templomos lovag, amikor keresztülment a termen tegnap este, néhány szót váltott muzulmán rabszolgáival szaracén nyelven, amelyet jól értek. Megparancsolta nekik, hogy lessék meg reggel a zsidó elindulását, és támadjanak rá egy alkalmas helyen, elég messzire ettől a háztól. Azután hurcolják el Philip de Malvoisin vagy Reginald Front-de-Boeuf várába.
It is impossible to describe the extremity of terror which seized upon the Jew at this information, and seemed at once to overpower his whole faculties. His arms fell down to his sides, and his head drooped on his breast, his knees bent under his weight, every nerve and muscle of his frame seemed to collapse and lose its energy, and he sunk at the foot of the Palmer, not in the fashion of one who intentionally stoops, kneels, or prostrates himself to excite compassion, but like a man borne down on all sides by the pressure of some invisible force, which crushes him to the earth without the power of resistance.Nincs szó, amellyel érzékeltetni lehet azt a szörnyű rémületet, amely Izsák szívébe markolt, amikor ezt a hírt meghallotta. Mintha minden ereje egyszerre cserbenhagyta volna. Karja leha­nyatlott, feje mellére kókadt, térde megroggyant, minden izma és idegszála mintha erőtlenül megereszkedett volna. Lerogyott a zarándok lába elé, de nem úgy, mint egy ember, aki szántszándékkal meghajol, letérdel, vagy valakinek a lába elé veti magát, hogy könyörületre bírja. Úgy zuhant le, mintha valami láthatatlan erő ellenállhatatlanul földre sújtotta volna.
"Holy God of Abraham!" was his first exclamation, folding and elevating his wrinkled hands, but without raising his grey head from the pavement; "Oh, holy Moses! O, blessed Aaron! the dream is not dreamed for nought, and the vision cometh not in vain! I feel their irons already tear my sinews! I feel the rack pass over my body like the saws, and harrows, and axes of iron over the men of Rabbah, and of the cities of the children of Ammon!"- Szent Isten! Ábrahám istene! - volt az első hang, amely kiszakadt a torkán, amint a magasba nyújtotta összekulcsolt, ráncos kezeit, anélkül, hogy ősz fejét felemelte volna a kőpadlóról. - Jaj, szent Mózes! Jaj, áldott Áron! Nemhiába álmodtam azt, ami az éjjel úgy megkínzott, nemhiába jelent meg a látomás! Már érzem a tüzes vasat húsomban, a kötelet, amellyel kín­padra feszítenek, a fűrészeket, fejszéket és boronákat, amelyekkel Rabbah embereit, Ammon városának lakóit megkínozták!
"Stand up, Isaac, and hearken to me," said the Palmer, who viewed the extremity of his distress with a compassion in which contempt was largely mingled; "you have cause for your terror, considering how your brethren have been used, in order to extort from them their hoards, both by princes and nobles; but stand up, I say, and I will point out to you the means of escape. Leave this mansion instantly, while its inmates sleep sound after the last night's revel. I will guide you by the secret paths of the forest, known as well to me as to any forester that ranges it, and I will not leave you till you are under safe conduct of some chief or baron going to the tournament, whose good-will you have probably the means of securing."- Állj fel, Izsák, és figyelj rám - mondta a zarándok, aki szánalommal hallgatta a zsidó kétség­be­esett jajveszékelését, de szánalmába megvetés is keveredett. - Elhiszem, van okod a féle­lemre éppen elég, ha meggondolom, mit műveltek szerencsétlen testvéreiddel a fejedelmek és főnemesek, hogy elrejtett kincseiket kicsikarják. De állj fel, ha mondom, és hallgass meg, meg akarom mutatni neked a menekülés útját. Hagyd el ezt a házat most mindjárt, amíg lakói még nem aludták ki az éjszakai dőzsölést. Én elvezetlek egy titkos erdei ösvényen, amelyet úgy ismerek, hogy az erdészek se jobban. Veled megyek, és melletted maradok, amíg pártfogásába vesz valamelyik báró, aki a lovagi mérkőzésre megy. Bizonyára módod lesz jóindulatát megnyerni vagy valamivel meghálálni.
As the ears of Isaac received the hopes of escape which this speech intimated, he began gradually, and inch by inch, as it were, to raise himself up from the ground, until he fairly rested upon his knees, throwing back his long grey hair and beard, and fixing his keen black eyes upon the Palmer's face, with a look expressive at once of hope and fear, not unmingled with suspicion. But when he heard the concluding part of the sentence, his original terror appeared to revive in full force, and he dropt once more on his face, exclaiming,Amint a menekülés reménye a zarándok szavaiból Izsák tudatába hatolt, az öreg zsidó fokozatosan, szinte hüvelykről hüvelykre felemelkedett a földről. Végül már egyenesen térdelt, hosszú haját hátravetette, és fekete szeme a zarándok arcára tapadt. Tekintetében remény, félelem, de gyanakvás is tükröződött. És amikor meghallotta a zarándok utolsó szavait, rémülete újra erőt vett rajta, megint leroskadt a földre, arcra borult, és így kesergett:
"'I' possess the means of securing good-will! alas! there is but one road to the favour of a Christian, and how can the poor Jew find it, whom extortions have already reduced to the misery of Lazarus?" Then, as if suspicion had overpowered his other feelings, he suddenly exclaimed, "For the love of God, young man, betray me not--for the sake of the Great Father who made us all, Jew as well as Gentile, Israelite and Ishmaelite--do me no treason! I have not means to secure the good-will of a Christian beggar, were he rating it at a single penny."- Hogy nekem módomban lesz bárkinek a jóindulatát meghálálni! Hát mivel hálálhatná meg egy nyomorult zsidó, akit teljesen kifosztottak, kipréseltek, és ma már szegényebb, mint Lázár! - A gyanú hirtelen elöntötte, és elnyomott benne minden más érzést. Reszkető hangon könyörgött: - Az isten szerelmére, fiatalember, ne árulj el engem! Gondolj a mennyei atyára, aki mind­nyá­junk teremtője, aki zsidók és keresztények, pogányok és izmaeliták atyja! Ne árulj el engem! Egy keresztény koldus jóindulatát sem tudnám megfizetni, még akkor sem, ha mindössze egy garast kérne érte!
As he spoke these last words, he raised himself, and grasped the Palmer's mantle with a look of the most earnest entreaty. The pilgrim extricated himself, as if there were contamination in the touch.E szavak után újra felemelkedett, megragadta a zarándok köpenyét, és kétségbeesett könyörgéssel nézett fel rá. A zarándok gyorsan kitépte magát kezéből, mintha félne, hogy érintése megfertőzi.
"Wert thou loaded with all the wealth of thy tribe," he said, "what interest have I to injure thee?--In this dress I am vowed to poverty, nor do I change it for aught save a horse and a coat of mail. Yet think not that I care for thy company, or propose myself advantage by it; remain here if thou wilt--Cedric the Saxon may protect thee."- Még ha egész fajtád minden kincse a zsebedben volna - mondta -, micsoda érdekem fűződnék ahhoz, hogy ártsak neked? Ebben a ruhában szegénységi fogadalom köt, és ha fel is cserélném valamivel, az nem lehetne más, csak páncéling és egy jó paripa. De ne képzeld, hogy társa­ságodra vágyom, vagy hasznot remélek abból, ha útitársam lennél. Maradj itt, ha akarsz. Talán megvéd a szász Cedric is.
"Alas!" said the Jew, "he will not let me travel in his train--Saxon or Norman will be equally ashamed of the poor Israelite; and to travel by myself through the domains of Philip de Malvoisin and Reginald Front-de-Boeuf--Good youth, I will go with you!--Let us haste--let us gird up our loins--let us flee!--Here is thy staff, why wilt thou tarry?"- Ajjajjaj - siránkozott a zsidó -, nem fogja megengedni, hogy a kíséretével menjek. Akár szász, akár normann, egyformán szégyell zsidóval mutatkozni. De ha egymagamban utazom Philip de Malvoisin és Reginald Front-de-Boeuf birtokain keresztül - nem, nem! Jóságos ifjú, veled tartok! Siessünk, kössük fel övünket, fussunk, meneküljünk! Itt a zarándokbotod, mért késle­kedsz?
"I tarry not," said the Pilgrim, giving way to the urgency of his companion; "but I must secure the means of leaving this place--follow me."- Nem késlekedem - felelte a zarándok, engedve a sürgetésnek. - De előbb meg kell találnom a biztos módját annak, hogy elhagyhassuk ezt a helyet. No, gyere utánam.
He led the way to the adjoining cell, which, as the reader is apprised, was occupied by Gurth the swineherd.--Előrement a másik kamrába, ahol - mint tudjuk - Gurth tanyázott, a kondás.
"Arise, Gurth," said the Pilgrim, "arise quickly. Undo the postern gate, and let out the Jew and me."- Kelj fel, Gurth - mondta a zarándok -, kelj fel, gyorsan! Nyisd ki a hátsó kaput, és engedj ki engem meg ezt a zsidót.
Gurth, whose occupation, though now held so mean, gave him as much consequence in Saxon England as that of Eumaeus in Ithaca, was offended at the familiar and commanding tone assumed by the Palmer.A kondás mesterségét ma talán nem becsülik sokra. Ám Gurth a szász Angliában éppen olyan fontos személy volt, mint Eumaiosz13 a régi Ithakában. Meg is sértődött a zarándok bizalmas és parancsoló hangjától. Ahogy feküdt, felkönyökölt, és gyanakodón nézett Izsákra.
"The Jew leaving Rotherwood," said he, raising himself on his elbow, and looking superciliously at him without quitting his pallet, "and travelling in company with the Palmer to boot--"- Micsoda? - mondta anélkül, hogy feltápászkodott volna. - A zsidó elhagyja Rotherwoodot, és méghozzá a zarándok társaságában?
"I should as soon have dreamt," said Wamba, who entered the apartment at the instant, "of his stealing away with a gammon of bacon."- Érdekes - szólalt meg Wamba, aki ebben a pillanatban jött oda. - Ezt se álmodtam volna! Inkább el tudtam volna képzelni azt, hogy megszökik, hóna alatt egy oldal lopott szalonnával.
"Nevertheless," said Gurth, again laying down his head on the wooden log which served him for a pillow, "both Jew and Gentile must be content to abide the opening of the great gate--we suffer no visitors to depart by stealth at these unseasonable hours."- Akárhogy is - mondta Gurth, és feje visszahanyatlott a fatuskóra, amely párnául szolgált neki -, mind a zsidó, mind a keresztény várjon türelemmel, amíg kinyitják a főkaput. Nem enged­hetjük meg, hogy látogatók lopva távozzanak ilyen szokatlan korai órában.
"Nevertheless," said the Pilgrim, in a commanding tone, "you will not, I think, refuse me that favour."- Akárhogy is - felelte erre a zarándok parancsoló hangon -, biztos vagyok benne, hogy nem tagadod meg, ha ezt a szívességet kérem tőled!
So saying, he stooped over the bed of the recumbent swineherd, and whispered something in his ear in Saxon. Gurth started up as if electrified. The Pilgrim, raising his finger in an attitude as if to express caution, added,E szavak után a szalmán heverő kondás fölé hajolt, és szász nyelven valamit súgott a fülébe. Gurth erre úgy felpattant, mintha megdelejezték volna. A zarándok felemelte mutatóujját, mintha óvatosságra intené Gurthöt, és így szólt:
"Gurth, beware--thou are wont to be prudent. I say, undo the postern--thou shalt know more anon."- Vigyázz, Gurth, hiszen te okos ember vagy. Azt mondom, nyisd ki a hátsó kaput. Nemsokára többet is hallasz majd felőlem.
With hasty alacrity Gurth obeyed him, while Wamba and the Jew followed, both wondering at the sudden change in the swineherd's demeanour.Gurth most már ellenvetés nélkül, gyorsan engedelmeskedett. Wamba és Izsák követték. Mind­­ketten csodálkoztak azon a hirtelen változáson, amely a kondás viselkedésében végbe­ment.
"My mule, my mule!" said the Jew, as soon as they stood without the postern.- Az öszvéremet! Az öszvéremet! - mondta a zsidó, amikor már kívül voltak a kapun.
"Fetch him his mule," said the Pilgrim; "and, hearest thou,--let me have another, that I may bear him company till he is beyond these parts--I will return it safely to some of Cedric's train at Ashby. And do thou"--- Hozd ki az öszvérét - mondta a zarándok Gurthnek. - És tudod mit?... Nekem is hozzál egyet, hogy mellette maradhassak, amíg túl nem jut ezen a tájon. Az öszvért majd visszaadom valakinek Cedric kíséretéből Ashbyben. Te pedig...
he whispered the rest in Gurth's ear.A többit Gurth fülébe súgta.
"Willingly, most willingly shall it be done," said Gurth, and instantly departed to execute the commission.- Szívesen, nagyon szívesen. Meglesz! - felelte Gurth, és tüstént elszaladt, hogy a megbízást teljesítse.
"I wish I knew," said Wamba, when his comrade's back was turned, "what you Palmers learn in the Holy Land."- Jaj, de szeretném tudni, mit tanultok ti, jámbor zarándokok, odaát a Szentföldön - jegyezte meg Wamba, mihelyt barátja eltűnt a szeme elől.
"To say our orisons, fool," answered the Pilgrim, "to repent our sins, and to mortify ourselves with fastings, vigils, and long prayers."- Imádkozni, te bolond! - felelte a zarándok. - Megbánni bűneinket, vezekelni, böjttel, virrasztással, hosszú imádkozással gyötörni magunkat.
"Something more potent than that," answered the Jester; "for when would repentance or prayer make Gurth do a courtesy, or fasting or vigil persuade him to lend you a mule?--I trow you might as well have told his favourite black boar of thy vigils and penance, and wouldst have gotten as civil an answer."- És még valamit, ami ennél is erősebb - felelte a bolond. - Mert eddig még nem tapasztaltam, hogy az ilyen dolgoknak hatása lett volna Gurthre. Senki sem tudta eddig vezekléssel elérni, hogy Gurth szívességet tegyen valakinek, vagy böjttel rábírni, hogy egy öszvért adjon kölcsön.
"Go to," said the Pilgrim, "thou art but a Saxon fool."- Ugyan, eredj már, ne okoskodj annyit! - mondta a zarándok. - Ne felejtsd el, hogy szász bolond vagy.
"Thou sayst well," said the Jester; "had I been born a Norman, as I think thou art, I would have had luck on my side, and been next door to a wise man."- Ezt jól mondtad - felelte Wamba. - Ha normannak születtem volna, mint ahogy te is annak látszol, akkor mindjárt okosabb lennék, meg szerencsésebb is.
At this moment Gurth appeared on the opposite side of the moat with the mules. The travellers crossed the ditch upon a drawbridge of only two planks breadth, the narrowness of which was matched with the straitness of the postern, and with a little wicket in the exterior palisade, which gave access to the forest. No sooner had they reached the mules, than the Jew, with hasty and trembling hands, secured behind the saddle a small bag of blue buckram, which he took from under his cloak, containing, as he muttered,Ebben a pillanatban felbukkant Gurth az árok túlsó partján az öszvérekkel. Az utasok egy felvonóhídon keltek át az árkon. Ez a híd mindössze két szál deszka szélességű volt, nem szélesebb, mint a szűk hátsó kapu a híd egyik végében, és nem szélesebb, mint a kis ajtócska a másik oldalon, a külső palánkon, ahonnan már ki lehetett lépni az erdőbe. Alighogy odaértek az öszvérekhez, a zsidó sietve és reszkető kézzel a nyereg mögé kötözött egy kék vászon­zacskót, amelyet a köpenye alól húzott ki.
"a change of raiment--only a change of raiment."- Egy váltás ruha van benne - motyogta -, semmi más, csak egy váltás ruha.
Then getting upon the animal with more alacrity and haste than could have been anticipated from his years, he lost no time in so disposing of the skirts of his gabardine as to conceal completely from observation the burden which he had thus deposited "en croupe".Sokkal fürgébben kapaszkodott fel az állat hátára, semmint öreg lábaitól el lehetett várni. Azután tüstént úgy rendezte el köpenye redőit, hogy teljesen eltakarják azt a zsákocskát, amelyet hátul a nyergéhez erősített.
The Pilgrim mounted with more deliberation, reaching, as he departed, his hand to Gurth, who kissed it with the utmost possible veneration. The swineherd stood gazing after the travellers until they were lost under the boughs of the forest path, when he was disturbed from his reverie by the voice of Wamba.A zarándok már kényelmesebb mozdulatokkal ült fel az öszvérre, és indulás előtt kezét nyújtotta Gurth felé, aki a képzelhető legnagyobb tisztelettel megcsókolta. A kondás ezután mozdulatlanul állt, és az utasok után bámult, amíg el nem tűntek az erdei ösvény lombjai alatt. Merengéséből Wamba hangja riasztotta fel:
"Knowest thou," said the Jester, "my good friend Gurth, that thou art strangely courteous and most unwontedly pious on this summer morning? I would I were a black Prior or a barefoot Palmer, to avail myself of thy unwonted zeal and courtesy--certes, I would make more out of it than a kiss of the hand."- Feltűnt nekem, kedves Gurth barátom - mondta -, hogy olyan különösen udvarias vagy ma reggel, és olyan szokatlanul jámbor! Bárcsak az a fekete prior volnék vagy mezítlábas zarándok, hogy hasznomra fordíthassam ezt a te furcsa jámborságodat. Bezzeg nem érném be egy kézcsókkal, mondhatom!
"Thou art no fool thus far, Wamba," answered Gurth, "though thou arguest from appearances, and the wisest of us can do no more--But it is time to look after my charge."- Nem is vagy te olyan bolond, mint amilyennek látszol, Wamba - felelte Gurth -, noha te is csak a látszat alapján ítélsz. Igaz, hogy a legokosabb emberek sem tehetnek mást. No de itt az ideje, hogy a dolgom után lássak.
So saying, he turned back to the mansion, attended by the Jester.E szavakkal visszatért a házba, a bolond is követte.
Meanwhile the travellers continued to press on their journey with a dispatch which argued the extremity of the Jew's fears, since persons at his age are seldom fond of rapid motion. The Palmer, to whom every path and outlet in the wood appeared to be familiar, led the way through the most devious paths, and more than once excited anew the suspicion of the Israelite, that he intended to betray him into some ambuscade of his enemies.Közben az utasok folytatták útjukat az erdőn keresztül, mégpedig olyan sietséggel, amelyet Izsák szorongó félelmével lehetett csak megmagyarázni, hiszen az ilyen koros emberek egyéb­ként nem szeretik a gyors mozgást. A zarándok haladt elöl, és úgy látszott, hogy nagyszerűen ismeri ennek az erdőnek a legkisebb ösvényeit is. Néha olyan rejtett ösvényeket választott, hogy felkeltette Izsák gyanúját. A zsidó már-már attól félt, hogy tőrbe csalják, és a sűrűből váratlanul reátörnek ellenségei.
His doubts might have been indeed pardoned; for, except perhaps the flying fish, there was no race existing on the earth, in the air, or the waters, who were the object of such an unintermitting, general, and relentless persecution as the Jews of this period. Upon the slightest and most unreasonable pretences, as well as upon accusations the most absurd and groundless, their persons and property were exposed to every turn of popular fury; for Norman, Saxon, Dane, and Briton, however adverse these races were to each other, contended which should look with greatest detestation upon a people, whom it was accounted a point of religion to hate, to revile, to despise, to plunder, and to persecute. The kings of the Norman race, and the independent nobles, who followed their example in all acts of tyranny, maintained against this devoted people a persecution of a more regular, calculated, and self-interested kind.Gyanakvása érthető és megbocsátható volt. Mert kivéve talán a repülőhalat, nem volt még egy teremtmény a földön vagy a vízben vagy a levegőben, amelynek olyan szüntelen és könyör­telen üldöztetés lett volna a sorsa, mint abban a korszakban a zsidóknak. Elég volt a legalap­talanabb, a legképtelenebb vád, a legcsekélyebb, a legesztelenebb ürügy ahhoz, hogy a nép dühe a zsidók személye és vagyona ellen forduljon. A normannok, szászok, dánok és britek gyűlölték egy­mást, de abban egyetértettek, hogy még jobban gyűlölték a zsidót; egymással vetekedve pusztították ezt a népet, vallásos kötelességüknek tartották, hogy mocskolják, üldözzék, fosztogassák. A normann királyok és a zsarnokságban példájukat követő főurak rendszeresebb módon, hidegen és tervszerűen üldözték zsidaikat, hogy még több hasznot csiholjanak belőlük.
It is a well-known story of King John, that he confined a wealthy Jew in one of the royal castles, and daily caused one of his teeth to be torn out, until, when the jaw of the unhappy Israelite was half disfurnished, he consented to pay a large sum, which it was the tyrant's object to extort from him. The little ready money which was in the country was chiefly in possession of this persecuted people, and the nobility hesitated not to follow the example of their sovereign, in wringing it from them by every species of oppression, and even personal torture. Yet the passive courage inspired by the love of gain, induced the Jews to dare the various evils to which they were subjected, in consideration of the immense profits which they were enabled to realize in a country naturally so wealthy as England. In spite of every kind of discouragement, and even of the special court of taxations already mentioned, called the Jews' Exchequer, erected for the very purpose of despoiling and distressing them, the Jews increased, multiplied, and accumulated huge sums, which they transferred from one hand to another by means of bills of exchange--an invention for which commerce is said to be indebted to them, and which enabled them to transfer their wealth from land to land, that when threatened with oppression in one country, their treasure might be secured in another.Ismeretes az a történet, amely János királyról szól, aki fogságra vetett egy gazdag zsidót egyik várában, ahol sorra kihúzatta a fogait, mindennap egyet; a szerencsétlen flótás végül, amikor már a fél állkapcsa üres volt, beleegyezett abba, hogy kifizet egy nagy összeget; akkor a király szabadon engedte, hiszen elérte célját. Az a kevés készpénz, ami az országban forgott, főleg a zsidók kezében volt, és a nemesség habozás nélkül követte királya példáját; mivel pénzre mindig szüksége volt, a zsidókból szorította ki fenyegetés, bántalmazás, sőt kegyetlen kínzás segítségével. De a zsidók annyira szerették pénzüket, hogy ez bámulatos „passzív bátorságra” buzdította őket; inkább elszenvedtek minden kínzást, semhogy lemondjanak a tetemes haszonról, amelyet a természeti kincsekben oly gazdag Anglia a pénz forgatóinak nyújtott. Hiába volt minden megszorítás, még a zsidó kincstár is - a már említett különleges adókivető hatóság, amelyet arra a célra létesítettek, hogy a zsidókat zaklassa, és pőrére vetkeztesse. A zsidók mindennek ellenére szaporodtak és gyarapodtak; kezükben nagy pénzösszegeket halmoztak fel, amelyeket egyik országból a másikba tologattak; ezt egy papiros tette lehetővé: a váltó, melynek feltalálását a kereskedelem állítólag nekik köszönheti. Így aztán átmentették vagyonukat külföldre, ha otthon veszedelem fenyegette.
The obstinacy and avarice of the Jews being thus in a measure placed in opposition to the fanaticism that tyranny of those under whom they lived, seemed to increase in proportion to the persecution with which they were visited; and the immense wealth they usually acquired in commerce, while it frequently placed them in danger, was at other times used to extend their influence, and to secure to them a certain degree of protection. On these terms they lived; and their character, influenced accordingly, was watchful, suspicious, and timid--yet obstinate, uncomplying, and skilful in evading the dangers to which they were exposed.A zsidók szívóssága és kapzsisága tehát szinte védekezésül fejlődött ki elnyomóik fanatikus kegyetlensége és zsarnoksága ellen. A kettő mintha arányosan növekedett volna: minél na­gyobb volt az elnyomás, annál mohóbban vetették magukat a zsidók a pénz után. Ugyanis gaz­dag­ságuk, amelyet rendszerint kereskedelem útján szereztek, egyrészt veszedelembe sodorta őket, másrészt pedig növelte befolyásukat, és így némi védelmet, némi biztonságot szerzett nekik. Ilyen körülmények között éltek, és ez rányomta bélyegét jellemük fejlődésére is: óvato­sak voltak, gyávák és gyanakodók, de makacsok és hajthatatlanok is - ügyesen kerülgették a sok veszedelmet, amely örökké rájuk ólálkodott.
When the travellers had pushed on at a rapid rate through many devious paths, the Palmer at length broke silence.Amikor az utasok gyors ütemben áthaladtak már jó néhány kanyargós ösvényen, a zarándok végre megtörte a csendet, és így szólt:
"That large decayed oak," he said, "marks the boundaries over which Front-de-Boeuf claims authority--we are long since far from those of Malvoisin. There is now no fear of pursuit."- Az a nagy, korhadt tölgy jelzi a határt, amelyen túl megszűnik Front-de-Boeuf hatalma. Malvoisin birtokait már régen magunk mögött hagytuk. Így hát nem kell többé üldözésüktől tartanod.
"May the wheels of their chariots be taken off," said the Jew, "like those of the host of Pharaoh, that they may drive heavily!--But leave me not, good Pilgrim--Think but of that fierce and savage Templar, with his Saracen slaves--they will regard neither territory, nor manor, nor lordship."- Essenek ki kocsijaik kerekei - átkozódott a zsidó -, ahogy a fáraó seregével történt! Akadja­nak el feleúton, ne jussanak célhoz soha! De te, jóságos zarándok, ne hagyj még magamra! Gondolj arra a vad templomos lovagra és szaracén rabszolgáira! Mit törődnek azzal, kinek a birtokán önkényeskednek!
"Our road," said the Palmer, "should here separate; for it beseems not men of my character and thine to travel together longer than needs must be. Besides, what succour couldst thou have from me, a peaceful Pilgrim, against two armed heathens?"- Útjaink itt elválnak - felelte a zarándok. - Mert nem illendő, hogy egy olyan ember, mint én, és egy olyan, mint te, tovább haladjanak együtt és egymás mellett, mint ahogy okvetlenül szükséges. De különben is, miféle segítséget remélsz egy békés zarándoktól két, állig felfegy­verzett pogány ellen?
"O good youth," answered the Jew, "thou canst defend me, and I know thou wouldst. Poor as I am, I will requite it--not with money, for money, so help me my Father Abraham, I have none--but---"- Jóságos ifjú - könyörgött a zsidó -, ne beszélj így! Meg tudsz védeni engem, ha akarsz, és hiszem, hogy meg is teszed. Ha szegény vagyok is, nem kívánom ingyen... én... én... megjutal­mazlak. Nem pénzzel, mert pénzem, Ábrahám úgy segítsen, pénzem, az nincs, de azért...
"Money and recompense," said the Palmer, interrupting him, "I have already said I require not of thee. Guide thee I can; and, it may be, even in some sort defend thee; since to protect a Jew against a Saracen, can scarce be accounted unworthy of a Christian. Therefore, Jew, I will see thee safe under some fitting escort. We are now not far from the town of Sheffield, where thou mayest easily find many of thy tribe with whom to take refuge."- Mondottam már - szakította félbe a zarándok -, hogy pénzt vagy jutalmat nem kívánok tőled. Ha éppen akarod, továbbvezetlek, esetleg meg is védelek, ha arra kerül a sor. Hiszen meg­védeni egy zsidót egy szaracénnal szemben, azt hiszem, olyan cselekedet, amelyet nem lehet keresztényhez méltatlannak mondani. Így hát, zsidó, nem hagylak magadra, amíg biztonságos helyre nem jutsz. Nem vagyunk messze Sheffield városától. Ott bizonyára könnyen találsz olyan fajtádbelit, aki menedéket nyújt neked.
"The blessing of Jacob be upon thee, good youth!" said the Jew; "in Sheffield I can harbour with my kinsman Zareth, and find some means of travelling forth with safety."- Jákob áldása rád, jóságos ifjú! - felelte a zsidó. - Sheffieldben megszállhatok rokonomnál, Zarethnél, és azután majd módját ejtem annak, hogy biztonságban folytassam utamat.
"Be it so," said the Palmer; "at Sheffield then we part, and half-an-hour's riding will bring us in sight of that town."- Legyen hát így - mondta a zarándok. - Sheffieldnél válunk hát akkor el, egy fél óra lovaglás csak, és meglátjuk már a várost.
The half hour was spent in perfect silence on both parts; the Pilgrim perhaps disdaining to address the Jew, except in case of absolute necessity, and the Jew not presuming to force a conversation with a person whose journey to the Holy Sepulchre gave a sort of sanctity to his character. They paused on the top of a gently rising bank, and the Pilgrim, pointing to the town of Sheffield, which lay beneath them, repeated the words,A következő félóra némaságban telt el. Egyikük sem szólt egy szót sem. A zarándok talán mél­tó­ságán alulinak vélte, hogy szóba ereszkedjék a zsidóval, hacsak nem okvetlenül szük­séges. A zsidó pedig nem merte megszólítani a zarándokot, aki a Szentsír közeléből jött meg, és így személyét is a szentség tekintélye övezte. Megálltak egy szelíden emelkedő domb tetején. A zarándok az alant elterülő Sheffield házaira mutatva, így szólt:
"Here, then, we part."- Útjaink most már igazán elválnak.
"Not till you have had the poor Jew's thanks," said Isaac; "for I presume not to ask you to go with me to my kinsman Zareth's, who might aid me with some means of repaying your good offices."- Nem, amíg meg nem hallgattad egy szegény zsidó köszönő szavait - felelte Izsák. - Mert arra nem is merlek megkérni, hogy kísérj el rokonom, Zareth házába, aki talán segítséget nyújtana nekem ahhoz, hogy jóságodat valamivel viszonozzam.
"I have already said," answered the Pilgrim, "that I desire no recompense. If among the huge list of thy debtors, thou wilt, for my sake, spare the gyves and the dungeon to some unhappy Christian who stands in thy danger, I shall hold this morning's service to thee well bestowed."- Hányszor mondjam, hogy nem várok tőled jutalmat? - szólt a zarándok. - De ha mindenáron tenni akarsz értem valamit, válassz ki számos adósod közül egy szerencsétlen keresztényt, akire börtön és bilincs vár, mert nem tud fizetni. Könyörülj meg rajta, és engedd el az adós­ságát az én kedvemért! Akkor majd úgy tekintem, hogy kiegyenlítetted tartozásodat azért a szolgálatért, amelyet ma neked tettem.
"Stay, stay," said the Jew, laying hold of his garment; "something would I do more than this, something for thyself.--God knows the Jew is poor--yes, Isaac is the beggar of his tribe--but forgive me should I guess what thou most lackest at this moment."- Várj csak, várj! - kiáltott fel a zsidó, és megragadta a zarándok köntösét. - Én ennél többet szeretnék tenni érted... valamit, aminek te magad veszed hasznát. Isten látja lelkemet, hogy szegény vagyok... mindenki tudja, az öreg Izsák koldus a zsidók közt, mégis engedd meg, hogy kitaláljam, mi az, amire most a leginkább szükséged van.
"If thou wert to guess truly," said the Palmer, "it is what thou canst not supply, wert thou as wealthy as thou sayst thou art poor."- Hát ha igazán kitalálod - felelte a zarándok -, akkor láthatod, hogy ebben úgysem tudsz segí­teni rajtam. Még akkor sem, ha olyan gazdag volnál, amilyen szegénynek mondod magadat.
"As I say?" echoed the Jew; "O! believe it, I say but the truth; I am a plundered, indebted, distressed man. Hard hands have wrung from me my goods, my money, my ships, and all that I possessed--Yet I can tell thee what thou lackest, and, it may be, supply it too. Thy wish even now is for a horse and armour."- Csak mondom magam annak? - visszhangozta a zsidó. - Hidd el, esedezve kérlek, hogy a színigazat mondom. Kifosztott, eladósodott, megtört ember vagyok. Gonosz kezek elrabolták vagyonomat, pénzemet, hajóimat - mindenemet, amim csak volt. Mégis meg tudom mondani neked, mire van szükséged, és talán meg is tudom szerezni neked. Amire legjobban vágyakozol most, az egy jó ló és fegyveres felszerelés.
The Palmer started, and turned suddenly towards the Jew:--A zarándok összerezzent, és hirtelen a zsidó felé fordult:
"What fiend prompted that guess?" said he, hastily.- Miféle ördög sugallta ezt neked? - kérdezte izgatottan.
"No matter," said the Jew, smiling, "so that it be a true one--and, as I can guess thy want, so I can supply it."- Nem fontos - mosolygott Izsák. - Az a fő, hogy kitaláltam. És ahogy ez sikerült, úgy meg is szerzem neked, ami kell.
"But consider," said the Palmer, "my character, my dress, my vow."- És arra nem gondolsz, hogy ki vagyok? A ruhámra, szent hivatásomra, fogadalmamra?
"I know you Christians," replied the Jew, "and that the noblest of you will take the staff and sandal in superstitious penance, and walk afoot to visit the graves of dead men."- Ismerlek benneteket, keresztényeket! - felelte Izsák. - Köztetek a legelőkelőbb is, ha elfogja a vezeklés babonás vágya, sarut köt a lábára, vándorbotot ragad, és gyalog útra kél, hogy meg­látogassa rég meghalt emberek sírjait.
"Blaspheme not, Jew," said the Pilgrim, sternly.- Fogd be azt a szentségtörő szádat, zsidó! - kiáltott rá a zarándok szigorúan.
"Forgive me," said the Jew; "I spoke rashly. But there dropt words from you last night and this morning, that, like sparks from flint, showed the metal within; and in the bosom of that Palmer's gown, is hidden a knight's chain and spurs of gold. They glanced as you stooped over my bed in the morning."- Bocsáss meg - mondta Izsák -, meggondolatlanul beszéltem. De elejtettél néhány szót az éjjel és ma reggel... néhány szót, amely - mint a kovából kipattanó szikra - elárulta a fémet, amely a sötétben rejtőzködik. És ennek a zarándokköntösnek a keblében lovagi lánc és aranysarkantyú rejlik. Láttam, amint megcsillant a fényük ma reggel, amikor fölém hajoltál.
The Pilgrim could not forbear smiling.A zarándok nem tudta mosolyát elfojtani.
"Were thy garments searched by as curious an eye, Isaac," said he, "what discoveries might not be made?"- És ha egy kíváncsi szem a te ruhádat vizsgálgatná olyan alaposan, Izsák? Vajon milyen titoknak bukkanna a nyomára?
"No more of that," said the Jew, changing colour; and drawing forth his writing materials in haste, as if to stop the conversation, he began to write upon a piece of paper which he supported on the top of his yellow cap, without dismounting from his mule. When he had finished, he delivered the scroll, which was in the Hebrew character, to the Pilgrim, saying, "In the town of Leicester all men know the rich Jew, Kirjath Jairam of Lombardy; give him this scroll--he hath on sale six Milan harnesses, the worst would suit a crowned head--ten goodly steeds, the worst might mount a king, were he to do battle for his throne. Of these he will give thee thy choice, with every thing else that can furnish thee forth for the tournament: when it is over, thou wilt return them safely--unless thou shouldst have wherewith to pay their value to the owner."- Elég ebből, elég! - kiáltotta a zsidó elsápadva. Nagy sietve, mintha végét akarná vetni a be­szél­getésnek, elővette írószerszámait, és egy darab papírra, amelyet sárga fövegének a tetejére rakott, írni kezdett anélkül, hogy leszállt volna az öszvérről. Amikor befejezte, átadta a zsidó betűkkel teleírt papírtekercset a zarándoknak. - Leicester városában - mondta - mindenki ismeri Kirjath Jairamot, a gazdag lombardiai zsidót. Annak add át ezt a levelet. Van nála eladásra hat milánói páncél, közülük a legrosszabb is megfelelne akármelyik koronás főnek. És van ott tíz pompás paripa... közülük a legsilányabbra is boldogan felszállna egy király, amikor trónjáért harcolni indul a csatába. Ezek közül te szabadon választhatsz páncélt és lovat, de megkapsz hozzá minden egyebet is, ami kell, hogy részt vehess a lovagi tornán. És ha vége lesz, majd szépen visszaadod... vagy pedig megfizeted, ha lesz mivel.
"But, Isaac," said the Pilgrim, smiling, "dost thou know that in these sports, the arms and steed of the knight who is unhorsed are forfeit to his victor? Now I may be unfortunate, and so lose what I cannot replace or repay."- De Izsák - mondta a zarándok mosolyogva -, nem tudod-e, hogy az ilyen tornában a nyeregből kivetett lovag paripája és fegyverzete a győztes zsákmánya? Megtörténhetik, hogy nem kedvez nekem a szerencse, és elveszítem azt, amit nem tudok se pótolni, se megfizetni.
The Jew looked somewhat astounded at this possibility; but collecting his courage, he replied hastily.Izsák kissé meghökkent, amikor felvetették előtte ezt a lehetőséget, de csakhamar összeszedte bátorságát, és gyorsan kijelentette:
"No--no--no--It is impossible--I will not think so. The blessing of Our Father will be upon thee. Thy lance will be powerful as the rod of Moses."- Nem, nem... az lehetetlen! Nem hiszem, hogy ez megeshetik! Atyáim áldása fog kísérni... lándzsád erős lesz, mint Mózes pálcája...
So saying, he was turning his mule's head away, when the Palmer, in his turn, took hold of his gaberdine.Ezzel már el is fordította öszvére fejét, hogy tovaügessen, de most a zarándok volt az, aki bele­kapaszkodott köntösébe.
"Nay, but Isaac, thou knowest not all the risk. The steed may be slain, the armour injured--for I will spare neither horse nor man. Besides, those of thy tribe give nothing for nothing; something there must be paid for their use."- Várj csak, Izsák, még nem tudsz mindenről, amit kockáztatsz. Lehet, hogy a lovat leszúrják, a páncélt széthasítják - mert én bizony nem kímélem se magamat, se a lovamat, ha már verekszem. Azonkívül a te fajtádbeliek semmit sem adnak ingyen: a kölcsönlóért és páncélért használati díj jár, azt is meg kell ám fizetni valakinek!
The Jew twisted himself in the saddle, like a man in a fit of the colic; but his better feelings predominated over those which were most familiar to him.A zsidó úgy összegörnyedt a nyeregben, és úgy csavargatta magát, mintha hasgörcs jött volna rá; de jobb érzései felülkerekedtek megszokott kapzsiságán.
"I care not," he said, "I care not--let me go. If there is damage, it will cost you nothing--if there is usage money, Kirjath Jairam will forgive it for the sake of his kinsman Isaac. Fare thee well!--Yet hark thee, good youth," said he, turning about, "thrust thyself not too forward into this vain hurly-burly--I speak not for endangering the steed, and coat of armour, but for the sake of thine own life and limbs."- Bánom is én! - kiáltotta. - Bánom is én! Gyerünk! Ha valami kár ér, nem te fizeted! Ha használati díj jár, Kirjath Jairam majd elengedi rokona, Izsák kedvéért. Isten veled! De hallgass csak rám, jóságos ifjú - tette hozzá megfordulva. - Ne nagyon tolakodj előre abban a kavaro­dásban, érted? Mire jó az? Nem a ló meg a páncél miatt mondom, nem azokat féltem, hanem téged! Vigyázz az életedre meg a tagjaid épségére, kérlek!
"Gramercy for thy caution," said the Palmer, again smiling; "I will use thy courtesy frankly, and it will go hard with me but I will requite it."- Gramercy! Nagyon köszönöm - felelte a zarándok, és arcát megint mosoly öntötte el. - Köszönet azért, amit a lelkemre akarsz kötni. No, majd óvatosan élek a szívességeddel, és ugyancsak rossz sorsra kellene jutnom, hogy meg ne háláljam!
They parted, and took different roads for the town of Sheffield.Elváltak egymástól, és ki-ki más úton indult tovább Sheffield városa felé.
CHAPTER VIIHETEDIK FEJEZET
Knights, with a long retinue of their squires,Vitézek s velük apródok sora,
In gaudy liveries march and quaint attires;Mennyi kényes dísz és pompás ruha;
One laced the helm, another held the lance,Ez sisakot szíjaz, amaz pedig
A third the shining buckler did advance.Lándzsát ad, ércpajzsot a harmadik;
The courser paw'd the ground with restless feet,A harci mén indulna, port kapar,
And snorting foam'd and champ'd the golden bit.Tajtékzik, aranyos zablába mar;
The smiths and armourers on palfreys ride,Kancát nyergel néhány fegyverkovács,
Files in their hands, and hammers at their side;Kezükben ráspoly, övben kalapács,
And nails for loosen'd spears, and thongs for shields provide.Lazult dárdára szeg, nyeregszíj s annyi más.
The yeomen guard the streets in seemly bands;Utcákon tisztes őrcsapat topog;
And clowns come crowding on, with cudgels in their hands.Klaunok tolonganak, velük csörgődobok.
--Palamon and ArciteDryden: Palamon és Arcite
The condition of the English nation was at this time sufficiently miserable. King Richard was absent a prisoner, and in the power of the perfidious and cruel Duke of Austria. Even the very place of his captivity was uncertain, and his fate but very imperfectly known to the generality of his subjects, who were, in the meantime, a prey to every species of subaltern oppression.Az angol nemzet állapota akkoriban meglehetősen siralmas volt. Richárd király hazájától távol fogságban sínylődött, a kegyetlen és hitszegő osztrák herceg hatalmában. Még fogságának a helyét sem tudták biztosan, és sorsa alig volt ismeretes alattvalói előtt, akiket ezalatt kegyet­lenül elnyomtak a kisebb-nagyobb urak és a király helyettesei.
Prince John, in league with Philip of France, Coeur-de-Lion's mortal enemy, was using every species of influence with the Duke of Austria, to prolong the captivity of his brother Richard, to whom he stood indebted for so many favours. In the meantime, he was strengthening his own faction in the kingdom, of which he proposed to dispute the succession, in case of the King's death, with the legitimate heir, Arthur Duke of Brittany, son of Geoffrey Plantagenet, the elder brother of John.János herceg szövetséget kötött Fülöp francia királlyal, az Oroszlánszívű halálos ellenségével, és mindent elkövetett, hogy Ausztria hercege minél tovább fogságban tartsa bátyját, Richárdot, aki egyébként a jótevője volt, és mindig kegyeiben részesítette, amiért János ilyen galádul fizetett. Megszervezte saját pártját az országban, és maga akarta elfoglalni a trónt abban az eset­ben, ha Richárd meghal. Fittyet hányt a törvényes trónörökös jogainak, aki Artúr bretagne-i herceg volt, János idősebb bátyjának, Geoffrey Plantagenetnek a fia.
This usurpation, it is well known, he afterwards effected. His own character being light, profligate, and perfidious, John easily attached to his person and faction, not only all who had reason to dread the resentment of Richard for criminal proceedings during his absence, but also the numerous class of "lawless resolutes," whom the crusades had turned back on their country, accomplished in the vices of the East, impoverished in substance, and hardened in character, and who placed their hopes of harvest in civil commotion.Bitorló tervét, mint tudjuk, János később meg is valósította. Miután maga is léha, könnyelmű és kicsapongó volt, azonkívül hazug és hitszegő: könnyen megnyerte magának és pártjának mindazokat, akik féltek Richárd hazatérésétől, amikor számot kell adniuk a távolléte alatt elkövetett bűnökért. Azonkívül sikerült megnyernie a törvénnyel elszántan szembehelyezkedő kalandorok népes seregét. Ez volt a keresztes háborúk salakja. Harcokban eldurvult és elsze­gé­nyedett emberek, akik Keleten erkölcstelen kicsapongásokhoz szokva tértek vissza hazájukba, és nem találták meg a helyüket sehol. Egyetlen reményük a polgárháború volt, a zavarosban akartak halászni.
To these causes of public distress and apprehension, must be added, the multitude of outlaws, who, driven to despair by the oppression of the feudal nobility, and the severe exercise of the forest laws, banded together in large gangs, and, keeping possession of the forests and the wastes, set at defiance the justice and magistracy of the country.A gyászos és aggasztó közállapotok előidézői közé tartoztak a szegénylegények is, akiket a kibírhatatlan földesúri önkény és az új erdőtörvény kegyetlen szigora kergetett a kétségbeesés karjai közé. Nagy bandákba verődve megszállták az erdőket és pusztákat, szembeszegültek a megyei hatóságokkal, fittyet hánytak minden törvénynek.
The nobles themselves, each fortified within his own castle, and playing the petty sovereign over his own dominions, were the leaders of bands scarce less lawless and oppressive than those of the avowed depredators. To maintain these retainers, and to support the extravagance and magnificence which their pride induced them to affect, the nobility borrowed sums of money from the Jews at the most usurious interest, which gnawed into their estates like consuming cankers, scarce to be cured unless when circumstances gave them an opportunity of getting free, by exercising upon their creditors some act of unprincipled violence.De hiszen maguk a főnemesek is efféle bandákat szerveztek, amelyek semmivel sem voltak jobbak, mint az egészen nyíltan és leplezetlenül garázdálkodó rablók, betyárok, fosztogatók. A főurak mindegyike elbástyázta magát megerősített várkastélyában, és a kiskirályt játszotta saját birtokán. Hogy fegyveres csatlósaikat eltarthassák, és jusson a pazar fényűzésre is, melyre hiúságuk késztette őket, a főnemesek uzsorakölcsönöket vettek fel a zsidóktól. A hallatlan kamatokkal tetézett nyomasztó adósság, mint a fekély, úgy rágta és sorvasztotta a főnemesek birtokát. Ez ellen csak egy orvosság volt: ha a körülmények alkalmat adtak rá, ezek a derék urak gyalázatos erőszakkal igyekeztek hitelezőiktől megszabadulni.
Under the various burdens imposed by this unhappy state of affairs, the people of England suffered deeply for the present, and had yet more dreadful cause to fear for the future. To augment their misery, a contagious disorder of a dangerous nature spread through the land; and, rendered more virulent by the uncleanness, the indifferent food, and the wretched lodging of the lower classes, swept off many whose fate the survivors were tempted to envy, as exempting them from the evils which were to come.Ilyen körülmények között az ország népe sokat szenvedett, és nyomasztó terhek alatt nyögött. Nemcsak a jelen gondjai gyötörték, de még félelmetesebb és fenyegetőbb volt a jövő. Hogy a nyomorúság még nagyobb legyen, veszedelmes ragály terjedt el az országban. A tisztaság hiánya, a rossz táplálkozás, az alsóbb néposztályok viskóinak szörnyű állapota szította a kórt, amely tömegesen szedte áldozatait. Akik életben maradtak, szinte irigyelték a halottakat, akiket a pestis megszabadított a még várható bajoktól.
Yet amid these accumulated distresses, the poor as well as the rich, the vulgar as well as the noble, in the event of a tournament, which was the grand spectacle of that age, felt as much interested as the half-starved citizen of Madrid, who has not a real left to buy provisions for his family, feels in the issue of a bull-feast. Neither duty nor infirmity could keep youth or age from such exhibitions. The Passage of Arms, as it was called, which was to take place at Ashby, in the county of Leicester, as champions of the first renown were to take the field in the presence of Prince John himself, who was expected to grace the lists, had attracted universal attention, and an immense confluence of persons of all ranks hastened upon the appointed morning to the place of combat.De még e sokféle nyomorúság közepette is óriási érdeklődés nyilvánult meg a vitézi torna iránt, amely annak a kornak a legfőbb látványossága volt. Ebben a tekintetben a szegények nem maradtak hátra a gazdagok - a köznép a nemesség mögött. Olyan volt ez, mint Spanyol­országban a bikaviadal, ahova izgatottan tódul az éhenkórász madridi polgár, akinek zsebében nem csörög egy árva garas sem, hogy élelmiszert vásároljon családja számára. A lovagi tornára is tódult fiatal és öreg, ezeket nem tartotta vissza a munka, amazokat a betegség. Különösen nagy várakozás előzte meg a Fegyveres Mérkőzést (ez volt a hivatalos neve), amelyet Ashbyben tartottak meg, Leicester grófságban. Ezen ugyanis a leghíresebb bajnokok mérték össze lándzsáikat János herceg jelenlétében; a kitűzött napon a legkülönbözőbb rendű és rangú emberek végtelen áradata hömpölygött a küzdelem színtere felé.
The scene was singularly romantic. On the verge of a wood, which approached to within a mile of the town of Ashby, was an extensive meadow, of the finest and most beautiful green turf, surrounded on one side by the forest, and fringed on the other by straggling oak-trees, some of which had grown to an immense size. The ground, as if fashioned on purpose for the martial display which was intended, sloped gradually down on all sides to a level bottom, which was enclosed for the lists with strong palisades, forming a space of a quarter of a mile in length, and about half as broad. The form of the enclosure was an oblong square, save that the corners were considerably rounded off, in order to afford more convenience for the spectators. The openings for the entry of the combatants were at the northern and southern extremities of the lists, accessible by strong wooden gates, each wide enough to admit two horsemen riding abreast. At each of these portals were stationed two heralds, attended by six trumpets, as many pursuivants, and a strong body of men-at-arms for maintaining order, and ascertaining the quality of the knights who proposed to engage in this martial game.Ez a színtér igazán regényes volt. Egy erdő szélén, alig egy mérföldnyire Ashby városától, óriási rét terült el, amelyet a legüdébb, a leggyönyörűbb zöld pázsit borított. Egyik oldalát erdő szegélyezte, a másikon ősi tölgyfák terpeszkedtek - köztük nem egy csodálatos faóriás volt. A talaj, mintha éppen ilyen harci játékok céljára teremtették volna, lankásan ereszkedett le egy sík térség felé, amelyet a mérkőzés tartamára erős palánkkal vettek körül, negyed mérföld hosszú­ságban és felényi szélességben. Az elkerített rész téglalap alakú volt, sarkain jól lekerekítve, hogy a nézők jobban el tudjanak helyezkedni. A küzdőfelek bebocsátására egy-egy nyílás volt a kerítés északi és déli oldalán. A bejáratokat fából ácsolt erős kapuk zárták el - elég szélesek ahhoz, hogy két-két lovas egymás mellett átjusson rajtuk. Mindegyik kapunál két herold állt, hat trombitással és ugyanannyi csatlóssal. Külön fegyveres csapat gondoskodott a rend fenn­tartásáról és a mérkőzésre jelentkező lovagok osztályozásáról.
On a platform beyond the southern entrance, formed by a natural elevation of the ground, were pitched five magnificent pavilions, adorned with pennons of russet and black, the chosen colours of the five knights challengers. The cords of the tents were of the same colour. Before each pavilion was suspended the shield of the knight by whom it was occupied, and beside it stood his squire, quaintly disguised as a salvage or silvan man, or in some other fantastic dress, according to the taste of his master, and the character he was pleased to assume during the game. [16]A déli bejárat mögött a talaj természetes emelkedése sima hátú magaslatot alkotott. Itt öt pompás sátor állt, amelyeket fekete és rozsdavörös zászlók díszítettek. Ezek voltak a mérkőzésre kihívó lovagok választott színei. A sátrak kötelei ugyanilyen színűek voltak. Mindegyik sátor előtt annak a lovagnak a pajzsa függött, akié a sátor volt. Mellette állt a csatlósa, vadembernek vagy erdőlakónak öltözve, esetleg más fantasztikus jelmezben, aszerint, hogy gazdájának mi volt az ízlése, vagy milyen alakban kívánt szerepelni a tornajátékban.
The central pavilion, as the place of honour, had been assigned to Brian be Bois-Guilbert, whose renown in all games of chivalry, no less than his connexions with the knights who had undertaken this Passage of Arms, had occasioned him to be eagerly received into the company of the challengers, and even adopted as their chief and leader, though he had so recently joined them.A középső sátrat, a díszhelyet Brian de Bois-Guilbert-nek tartották fenn, aki minden lovagi játékban nagy hírnévre tett szert, és jól ismert minden lovagot, aki valaha is részt vett ezen a Fegyveres Mérkőzésen. Ezért szívesen látták a kihívó lovagok társaságában, akik még vezető­jüknek is megválasztották, pedig csak nemrégen csatlakozott hozzájuk.
On one side of his tent were pitched those of Reginald Front-de-Boeuf and Richard de Malvoisin, and on the other was the pavilion of Hugh de Grantmesnil, a noble baron in the vicinity, whose ancestor had been Lord High Steward of England in the time of the Conqueror, and his son William Rufus. Ralph de Vipont, a knight of St John of Jerusalem, who had some ancient possessions at a place called Heather, near Ashby-de-la-Zouche, occupied the fifth pavilion. From the entrance into the lists, a gently sloping passage, ten yards in breadth, led up to the platform on which the tents were pitched. It was strongly secured by a palisade on each side, as was the esplanade in front of the pavilions, and the whole was guarded by men-at-arms.Sátra mellett az egyik oldalon Reginald Front-de-Boeuf és Philip de Malvoisin sátra állt, a má­sik oldalon pedig Hugh de Grantmesnilé, egy közeli földbirtokosé. Ennek a nemes bárónak az apja Hódító Vilmos és fia, William Rufus korában Lord High Steward (Anglia főudvar­mestere) volt. És az ötödik sátor? Ennek gazdája Ralph de Vipont volt, a jeruzsálemi Szent János-rend lovagja, akinek Heather (Hangás) nevű ősi birtoka Ashby de la Zouch közelében terült el. A bajvívótér bejáratától tízyardnyi szélességű, enyhén emelkedő út vitt fel a dombtetőre, ahol a sátrakat felütötték. Ezt az utat kétfelől erős palánk szegélyezte, mint ahogy palánkok védték a tisztást odafenn a sátrak előtt. Az egész térséget fegyveres csatlósok őrizték.
The northern access to the lists terminated in a similar entrance of thirty feet in breadth, at the extremity of which was a large enclosed space for such knights as might be disposed to enter the lists with the challengers, behind which were placed tents containing refreshments of every kind for their accommodation, with armourers, tarriers, and other attendants, in readiness to give their services wherever they might be necessary.A bajvívótér északi bejáratánál ugyanilyen - harminc láb széles - út kezdődött, amely egy nagy, bekerített térre vezetett. Itt tartózkodtak azok a lovagok, akik hajlandók voltak sorom­póba lépni a kihívók ellen. Hátul sátrak tömege sorakozott, ahol frissítőket lehetett kapni; fegyver­kovácsok és egyéb segédkezek is tanyáztak ott, hogy szükség esetén szolgálataikat felajánlják.
The exterior of the lists was in part occupied by temporary galleries, spread with tapestry and carpets, and accommodated with cushions for the convenience of those ladies and nobles who were expected to attend the tournament. A narrow space, betwixt these galleries and the lists, gave accommodation for yeomanry and spectators of a better degree than the mere vulgar, and might be compared to the pit of a theatre. The promiscuous multitude arranged themselves upon large banks of turf prepared for the purpose, which, aided by the natural elevation of the ground, enabled them to overlook the galleries, and obtain a fair view into the lists. Besides the accommodation which these stations afforded, many hundreds had perched themselves on the branches of the trees which surrounded the meadow; and even the steeple of a country church, at some distance, was crowded with spectators.A bajvívótér külső szegélyének egy részét ideiglenes karzatok foglalták el. A karzatokat szőnyegekkel borították, és párnákkal rakták tele a nemesurak és -hölgyek kényelmére, akik eljönnek majd a tornát végignézni. A karzatok és a bajvívótér közt volt még egy keskeny csík a yeomanek - szabad kisbirtokosok - és a köznépnél jobb fajtájú nézők számára; ez a csík a mai színházak földszintjének felelt meg. A közönséges tömeg az erre a célra előkészített nagy gyeppadokon helyezkedett el; a talaj természetes emelkedése lehetővé tette, hogy a gyepes lanka közönsége a karzatok felett jól elláthasson a bajvívótérre. De volt más helyezkedési lehetőség is: sok szász ember felkapaszkodott a mezőt szegélyező fák ágaira, sőt a közelben egy falusi templom tornyos csúcsát is ellepték a kíváncsi bámészkodók.
It only remains to notice respecting the general arrangement, that one gallery in the very centre of the eastern side of the lists, and consequently exactly opposite to the spot where the shock of the combat was to take place, was raised higher than the others, more richly decorated, and graced by a sort of throne and canopy, on which the royal arms were emblazoned. Squires, pages, and yeomen in rich liveries, waited around this place of honour, which was designed for Prince John and his attendants. Opposite to this royal gallery was another, elevated to the same height, on the western side of the lists; and more gaily, if less sumptuously decorated, than that destined for the Prince himself. A train of pages and of young maidens, the most beautiful who could be selected, gaily dressed in fancy habits of green and pink, surrounded a throne decorated in the same colours. Among pennons and flags bearing wounded hearts, burning hearts, bleeding hearts, bows and quivers, and all the commonplace emblems of the triumphs of Cupid, a blazoned inscription informed the spectators, that this seat of honour was designed for "La Royne de las Beaulte et des Amours". But who was to represent the Queen of Beauty and of Love on the present occasion no one was prepared to guess.Ha már leírjuk a terepet, meg kell emlékeznünk az egyik karzatról a keleti oldal kellős közepén - vagyis szemben azzal a hellyel, ahol az összecsapás legizgalmasabb része fog lejátszódni. Ez a karzat magasabb volt a többinél, díszítése is gazdagabb: közepén trónszerű karosszék állt, mennyezetén a királyi címerrel. Csatlósok, apródok és díszruhás fegyveresek vették körül a páholyszerű helyet, amelyet János hercegnek és kíséretének tartottak fenn. A királyi páhollyal szemben volt egy másik hasonló, körülbelül ugyanolyan magas, a bajvívó tér nyugati oldalán; díszítése, ha nem is olyan pompás, de élénkebb és tarkább, mint a hercegé. Itt apródok és fiatal lányok serege vette körül a zöld és rózsaszín kelmével díszített trónszéket; zöld és rózsaszín pompában virítottak az apródok és a leánykák is, akiket a legszebbek közül választottak ki. A páholyt különböző alakú, kisebb-nagyobb zászlók díszítették, amelyekre lángoló vagy vérző szíveket, íjakat, nyílvesszőket és a diadalmas Cupido egyéb közismert jelvényeit hímezték. Egy címer is függött ott, melynek felirata tudtára adta a nézőknek, hogy ezt a díszhelyet La Royne de la Beauté et des Amours számára tartották fenn. De hogy ez alkalommal ki személyesíti meg a Szépség és Szerelem Királynőjét, azt még nem tudta senki.
Meanwhile, spectators of every description thronged forward to occupy their respective stations, and not without many quarrels concerning those which they were entitled to hold. Some of these were settled by the men-at-arms with brief ceremony; the shafts of their battle-axes, and pummels of their swords, being readily employed as arguments to convince the more refractory. Others, which involved the rival claims of more elevated persons, were determined by the heralds, or by the two marshals of the field, William de Wyvil, and Stephen de Martival, who, armed at all points, rode up and down the lists to enforce and preserve good order among the spectators.Ezalatt a legkülönbözőbb rendű és rangú nézők tolongva, törtetve igyekeztek elfoglalni helyüket. Közben itt is, ott is hangos veszekedés tört ki abban a kérdésben, hogy kit milyen hely illet meg. A viták egy részét a fegyveresek minden ceremónia nélkül, kurtán döntötték el; ha kifogytak az érvekből, csatabárdjuk nyelét és kardjuk markolatát vették igénybe a túl sokat okoskodók meggyőzésére. De ha magasabb rangúak közt folyt a vita, a heroldok léptek közbe, sőt néha maga a két rendező marsall, William de Wyvil és Stephen de Martival. Mindkettő tetőtől talpig fegyverben, lóháton fel és alá nyargalt a bajvívó tér mellett, hogy fenntartsa a rendet, és kordában tartsa a nézőket.
Gradually the galleries became filled with knights and nobles, in their robes of peace, whose long and rich-tinted mantles were contrasted with the gayer and more splendid habits of the ladies, who, in a greater proportion than even the men themselves, thronged to witness a sport, which one would have thought too bloody and dangerous to afford their sex much pleasure.A karzatok lassanként megteltek. Lovagok és főnemesek vonultak be békebeli díszruhában, hosszú, színpompás köpenyegben. Még pompásabb és élénkebb volt a hölgyek ruhája. Feltűnő volt a hölgyek aránytalanul nagy száma a férfiak közt - úgy látszik, még a férfiaknál is jobban érdekelte őket ez a játék, amelyről azt gondolhatta volna az ember, hogy sokkal véresebb és veszélyesebb, semmint vonzaná a gyengébb nemet.
The lower and interior space was soon filled by substantial yeomen and burghers, and such of the lesser gentry, as, from modesty, poverty, or dubious title, durst not assume any higher place. It was of course amongst these that the most frequent disputes for precedence occurred.A karzatok alatt húzódó keskeny nézőtér csakhamar megtelt kövér polgárokkal, szabad birtokosokkal és olyan köznemesekkel, akik szerénységből vagy szegénységük miatt, vagy azért, mert rangjuk és származásuk kétes volt, nem mertek előkelőbb helyre igényt tartani. Egyébként ezek közt tört ki legsűrűbben a veszekedés azért, hogy kinek jár jobb hely.
"Dog of an unbeliever," said an old man, whose threadbare tunic bore witness to his poverty, as his sword, and dagger, and golden chain intimated his pretensions to rank,--"whelp of a she-wolf! darest thou press upon a Christian, and a Norman gentleman of the blood of Montdidier?"- Hitetlen kutya! - szitkozódott egy öregember, kinek kopott ruhája szegénységre vallott, míg kardja, tőre és aranylánca nemesi származását mutatta. - Alávaló farkasfajzat! Hogy mersz tolakodni egy keresztény elé, aki méghozzá normann nemes, a Montdidier család sarja!
This rough expostulation was addressed to no other than our acquaintance Isaac, who, richly and even magnificently dressed in a gaberdine ornamented with lace and lined with fur, was endeavouring to make place in the foremost row beneath the gallery for his daughter, the beautiful Rebecca, who had joined him at Ashby, and who was now hanging on her father's arm, not a little terrified by the popular displeasure which seemed generally excited by her parent's presumption. But Isaac, though we have seen him sufficiently timid on other occasions, knew well that at present he had nothing to fear. It was not in places of general resort, or where their equals were assembled, that any avaricious or malevolent noble durst offer him injury. At such meetings the Jews were under the protection of the general law; and if that proved a weak assurance, it usually happened that there were among the persons assembled some barons, who, for their own interested motives, were ready to act as their protectors. On the present occasion, Isaac felt more than usually confident, being aware that Prince John was even then in the very act of negotiating a large loan from the Jews of York, to be secured upon certain jewels and lands. Isaac's own share in this transaction was considerable, and he well knew that the Prince's eager desire to bring it to a conclusion would ensure him his protection in the dilemma in which he stood.Ez a nyers rendreutasítás ismerősünknek, Izsáknak szólt, aki immár gazdag, sőt pompás ruhában, prémmel bélelt és csipkével díszített selyemkaftánban tört utat magának és leányá­nak, a szép Rebekának, hogy eljusson a karzatok alatt húzódó nézőtér első sorába. Rebeka, aki Ashbyben találkozott apjával, most rémülten kapaszkodott a karjába, amint látta, hogy tolako­dása közfelháborodást kelt. Ám Izsák, aki más alkalommal meglehetősen gyáva volt, nagyon jól tudta, hogy most nem kell félnie senkitől. Ilyen helyeken, ahol sok előkelő úr gyűlt össze, a legkapzsibb és leggonoszabb főnemes sem mert erőszakosságra vetemedni. Ilyen összejövete­le­ken a zsidókat megvédte a törvény; és ha ez gyenge védelemnek bizonyult, az egybegyűltek sorában mindig akadt egy-egy főúr, aki érdekből és számításból védelmébe vette a fenyegetett zsidót. Ez alkalommal Izsák annál nagyobb biztonságban érezte magát, mert tudta, hogy János herceg éppen most tárgyal York zsidaival egy nagy kölcsön ügyében, melyet ékszereire és birtokaira akar felvenni. Izsák maga is tekintélyes részt vállalt ebben az üzletben, amelyet a herceg sürgősen nyélbe akart ütni. Ezért a herceg védelmet biztosított számára.
Emboldened by these considerations, the Jew pursued his point, and jostled the Norman Christian, without respect either to his descent, quality, or religion. The complaints of the old man, however, excited the indignation of the bystanders. One of these, a stout well-set yeoman, arrayed in Lincoln green, having twelve arrows stuck in his belt, with a baldric and badge of silver, and a bow of six feet length in his hand, turned short round, and while his countenance, which his constant exposure to weather had rendered brown as a hazel nut, grew darker with anger, he advised the Jew to remember that all the wealth he had acquired by sucking the blood of his miserable victims had but swelled him like a bloated spider, which might be overlooked while he kept in a comer, but would be crushed if it ventured into the light. This intimation, delivered in Norman-English with a firm voice and a stern aspect, made the Jew shrink back; and he would have probably withdrawn himself altogether from a vicinity so dangerous, had not the attention of every one been called to the sudden entrance of Prince John, who at that moment entered the lists, attended by a numerous and gay train, consisting partly of laymen, partly of churchmen, as light in their dress, and as gay in their demeanour, as their companions. Among the latter was the Prior of Jorvaulx, in the most gallant trim which a dignitary of the church could venture to exhibit. Fur and gold were not spared in his garments; and the points of his boots, out-heroding the preposterous fashion of the time, turned up so very far, as to be attached, not to his knees merely, but to his very girdle, and effectually prevented him from putting his foot into the stirrup. This, however, was a slight inconvenience to the gallant Abbot, who, perhaps, even rejoicing in the opportunity to display his accomplished horsemanship before so many spectators, especially of the fair sex, dispensed with the use of these supports to a timid rider.Ez a gondolat felbátorította Izsákot, és félretaszigálta útjából a keresztény normann urat, mit sem törődve vallásával, rangjával és származásával. De az öreg úr panaszkodása felháborította azokat, akik mellette álltak. Volt köztük egy tagbaszakadt yeoman, zöld ruhában, tizenkét nyíllal az övében, díszes karkötővel és ezüstjelvénnyel, hat láb hosszú íjjal a kezében. Hirtelen megfordult, és a naptól meg széltől dióbarnára cserzett arca még jobban elsötétült haragjában. Odakiáltotta a zsidónak, hogy ne feledkezzék meg arról, ki ő, és hol a helye; vagyonát bizonyára szerencsétlen áldozatai kiszipolyozásával szerezte; most olyan, mint egy kövér pók, de gondoljon arra, hogy a pókot is csak addig tűrik meg, míg meglapul egy sötét sarokban; de ha olyan szemtelen, hogy kimászik a napfényre, eltapossák. Mindezt normann-angol nyelven, kiabáló hangon és fenyegető arccal adta elő. A zsidó megrettent, és talán vissza is húzódott volna az ilyen veszedelmes szomszédságból, ha ebben a pillanatban meg nem jelenik János herceg, magára vonva minden jelenlevő figyelmét. A herceget nagyszámú, fényes kíséret vette körül: részint világi, részint egyházi emberek, de valamennyi pompás ruhában és vidám hangulatban. Az egyháziak közt volt Jorvaulx priorja, a legvilágiasabb, legpazarabb ruhában, amelyet egy papi méltóság valaha is magára mert ölteni. Valósággal elborította az arany és a prém. Csizmája orra az akkori szörnyű divat szerint annyira felkunkorodott, hogy nemcsak térdét verdeste, hanem egészen a derekáig ért. Ilyen csizmával nem lehetett a lábat kengyelbe dugni. Ez azonban cseppet sem aggasztotta a vitéz apátot, sőt örült neki, hogy ennyi néző és főleg ennyi szép hölgy előtt alkalma nyílik tökéletes lovastudományát fitogtatni. Neki nem volt szüksége kengyelre, mint sok félénk lovasnak.
The rest of Prince John's retinue consisted of the favourite leaders of his mercenary troops, some marauding barons and profligate attendants upon the court, with several Knights Templars and Knights of St John.János herceg többi kísérője zsoldoscsapatainak kapitányaiból, néhány fosztogató báróból és elvetemült naplopóból állt, akikhez a templomos rend és a Szent János-rend egynéhány lovagja is csatlakozott.
It may be here remarked, that the knights of these two orders were accounted hostile to King Richard, having adopted the side of Philip of France in the long train of disputes which took place in Palestine betwixt that monarch and the lion-hearted King of England. It was the well-known consequence of this discord that Richard's repeated victories had been rendered fruitless, his romantic attempts to besiege Jerusalem disappointed, and the fruit of all the glory which he had acquired had dwindled into an uncertain truce with the Sultan Saladin. With the same policy which had dictated the conduct of their brethren in the Holy Land, the Templars and Hospitallers in England and Normandy attached themselves to the faction of Prince John, having little reason to desire the return of Richard to England, or the succession of Arthur, his legitimate heir. For the opposite reason, Prince John hated and contemned the few Saxon families of consequence which subsisted in England, and omitted no opportunity of mortifying and affronting them; being conscious that his person and pretensions were disliked by them, as well as by the greater part of the English commons, who feared farther innovation upon their rights and liberties, from a sovereign of John's licentious and tyrannical disposition.Megjegyzendő, hogy ennek a két rendnek a lovagjait Richárd király ellenségeinek tartották, miután Francia Fülöp pártját fogták a viták hosszú sorában, amelyek a francia uralkodó és az oroszlánszívű angol király közt Palesztinában lezajlott. Közismerten ezeknek a súrlódásoknak tudható be, hogy Richárd számos győzelme meddő maradt, kalandos kísérlete Jeruzsálem ostromára nem sikerült, és annyi dicső harc eredménye végül egy fölötte kétes fegyverszünetté zsugorodott össze, amelyet Szaladin szultánnal kötött. Az Angliában és Normandiában élő templomos és Szent János-lovagok ugyanazt a politikát követték, mint szentföldi testvéreik. János herceg pártjához csatlakoztak, és így nem volt okuk Richárd hazatérését kívánni, de még azt se, hogy törvényes örököse, Artúr kövesse a trónon. Viszont János herceg is megvetette és gyűlölte azt a néhány előkelő szász családot, amely Angliában még megmaradt, és egyetlen alkalmat sem mulasztott el bosszantásukra, megalázásukra. Nagyon jól tudta, hogy személyét és trónkövetelését rossz szemmel nézik ezek a törzsökös főúri családok, de még az angol köz­nép is. Mit várhattak volna egy olyan önkényes és zsarnoki hajlamú uralkodótól, mint János? Legfeljebb maradék jogaik és szabadságuk további megnyirbálását.
Attended by this gallant equipage, himself well mounted, and splendidly dressed in crimson and in gold, bearing upon his hand a falcon, and having his head covered by a rich fur bonnet, adorned with a circle of precious stones, from which his long curled hair escaped and overspread his shoulders, Prince John, upon a grey and high-mettled palfrey, caracoled within the lists at the head of his jovial party, laughing loud with his train, and eyeing with all the boldness of royal criticism the beauties who adorned the lofty galleries.No, de itt volt most János herceg, pompás kísérete körében, maga is pazar bíbor- és arany­ruhá­ban, kezén egy sólyommal, fején dús prémes süveggel, melyet drágakövek egész abroncsa övezett. A süveg alól omlott alá vállára hosszú, göndör haja. A herceg tüzes szürke paripán ült, végignyargalt a bajvívó téren vidám társasága élén, hangosan kacagott, és fejedelmi vakmerő­ség­gel, bíráló szemmel nézegette a magas karzatokon pompázó hölgyeket.
Those who remarked in the physiognomy of the Prince a dissolute audacity, mingled with extreme haughtiness and indifference to the feelings of others could not yet deny to his countenance that sort of comeliness which belongs to an open set of features, well formed by nature, modelled by art to the usual rules of courtesy, yet so far frank and honest, that they seemed as if they disclaimed to conceal the natural workings of the soul. Such an expression is often mistaken for manly frankness, when in truth it arises from the reckless indifference of a libertine disposition, conscious of superiority of birth, of wealth, or of some other adventitious advantage, totally unconnected with personal merit. To those who did not think so deeply, and they were the greater number by a hundred to one, the splendour of Prince John's "rheno", (i.e. fur tippet,) the richness of his cloak, lined with the most costly sables, his maroquin boots and golden spurs, together with the grace with which he managed his palfrey, were sufficient to merit clamorous applause.Sokan észrevették a herceg arcában a züllött hetykeség kifejezését, a határtalan gőgöt és a tökéletes közönyt minden más ember érzelmei iránt. De még ezek sem tagadhatták, hogy a herceg arca csinos, szabályos, talán még vonzó is - a természet kellemes külsővel ruházta fel, amihez hozzájárult mesterkélten csiszolt modora és udvarias viselkedése is. Az ember szinte nyílt és becsületes jellemnek tarthatta, mintha nem is lett volna semmi takargatnivalója. Ezt a sima arckifejezést gyakran összetévesztik a férfias nyíltsággal, holott valójában egy féktelen, kicsapongó természet mindennek fittyet hányó nemtörődömsége csupán. Egy ember hetyke­sé­ge ez, aki tudatában van annak a fölénynek, amelyet származása, vagyona és hatalma biztosít szá­mára - tehát csupa olyan körülmény, amelyhez nem fűződik semmi személyes érdem. Azok­nak a szemében, akik felületesen gondolkodnak - márpedig száz ember közül kilencven­kilenc ilyen - János herceg pazar rhenója (vagyis prémes kucsmája), drága cobollyal bélelt pompás köpenye, szattyánbőr csizmája, aranysarkantyúja, no meg az a biztos könnyedség, ahogy paripáját megülte - mindez elég volt ahhoz, hogy már a megjelenését is viharos taps fogadja.
In his joyous caracole round the lists, the attention of the Prince was called by the commotion, not yet subsided, which had attended the ambitious movement of Isaac towards the higher places of the assembly. The quick eye of Prince John instantly recognised the Jew, but was much more agreeably attracted by the beautiful daughter of Zion, who, terrified by the tumult, clung close to the arm of her aged father.Miközben körültáncoltatta lovát a bajvívótéren, a herceg figyelmét felkeltette az a még el nem ült mozgolódás és kavarodás, amelyet Izsák tolakodása idézett elő. János herceg gyors pillantása tüstént megismerte Izsák zsidót, de még sokkal kellemesebb meglepetéssel vette szemügyre Sáron rózsáját - a szép zsidó lányt, aki a veszekedéstől megrémülve, riadtan kapasz­kodott idős apja karjába.
The figure of Rebecca might indeed have compared with the proudest beauties of England, even though it had been judged by as shrewd a connoisseur as Prince John. Her form was exquisitely symmetrical, and was shown to advantage by a sort of Eastern dress, which she wore according to the fashion of the females of her nation. Her turban of yellow silk suited well with the darkness of her complexion. The brilliancy of her eyes, the superb arch of her eyebrows, her well-formed aquiline nose, her teeth as white as pearl, and the profusion of her sable tresses, which, each arranged in its own little spiral of twisted curls, fell down upon as much of a lovely neck and bosom as a simarre of the richest Persian silk, exhibiting flowers in their natural colours embossed upon a purple ground, permitted to be visible--all these constituted a combination of loveliness, which yielded not to the most beautiful of the maidens who surrounded her. It is true, that of the golden and pearl-studded clasps, which closed her vest from the throat to the waist, the three uppermost were left unfastened on account of the heat, which something enlarged the prospect to which we allude. A diamond necklace, with pendants of inestimable value, were by this means also made more conspicuous. The feather of an ostrich, fastened in her turban by an agraffe set with brilliants, was another distinction of the beautiful Jewess, scoffed and sneered at by the proud dames who sat above her, but secretly envied by those who affected to deride them.János herceg nagy szakértő volt a női szépség megítélésében, és még ő is úgy látta, hogy Rebe­ka bátran felveheti a versenyt Anglia legszebb leányaival. Szabályos, finom alakja kitű­nően érvényesült keleti divatú ruhájában - a zsidó nők akkoriban többnyire ilyen ruhában jártak. Sárga selyemturbánja jól illett sötét arcbőréhez. Ragyogó szeme, csodásan ívelt szem­öldöke, szépen formált sasorra, fogainak gyöngysora, fürtönként fényes csigákba göndörödő, sűrű, sötét haja, mely dúsan omlott alá kecses nyakára és vállára - mindez rendkívül bájos volt, a szépség elemeinek nem mindennapi találkozása. Ruhája pazar perzsa selyemből készült; bíbor alapon hímzett virágok csillogtak rajta, minden virág a maga természetes színeiben. Ezt a ruhát nyaktól derékig gyöngyökkel kirakott aranykapcsok tartották össze, de a három legfelső kapocs nyitva volt a nagy hőség miatt, és így még jobban feltűnt gyémántos nyaklánca, amelyet felbecsülhetetlen értékű függők díszítettek. A turbánjába tűzött strucctollat is gyémántcsat erősítette oda. A nagyszerűen öltözött, szép zsidó lányt mégis fanyalogva nézték a magasabb helyen ülő büszke hölgyek; gúnyosan félrehúzták szájukat, de titokban irigyelték azt, akit ajkbiggyesztve néztek.
"By the bald scalp of Abraham," said Prince John, "yonder Jewess must be the very model of that perfection, whose charms drove frantic the wisest king that ever lived! What sayest thou, Prior Aymer?--By the Temple of that wise king, which our wiser brother Richard proved unable to recover, she is the very Bride of the Canticles!"- Az öreg Ábrahám kopasz fejére - kiáltott fel János herceg -, az a zsidó lány ott olyan szép, hogy megszédíthetné a legbölcsebb királyt is, aki valaha élt a földön! Mit szólsz hozzá, Aymer apát? Hiszen arra a bölcs királyra14 gondolok, akinek templomát az én Richárd bátyámnak nem sikerült elfoglalnia, pedig magát még bölcsebbnek képzeli! Nos, arra a régi bölcs királyra mondom, hogy ez a lány az Énekek Éneke menyasszonya!
"The Rose of Sharon and the Lily of the Valley,"--answered the Prior, in a sort of snuffling tone; "but your Grace must remember she is still but a Jewess."- Igen, igen! Sáron rózsája és a Völgy lilioma - hagyta rá a prior kissé fitymáló orrhangon. - De ne felejtse el kegyelmességed, hogy mégiscsak egy zsidó lány.
"Ay!" added Prince John, without heeding him, "and there is my Mammon of unrighteousness too--the Marquis of Marks, the Baron of Byzants, contesting for place with penniless dogs, whose threadbare cloaks have not a single cross in their pouches to keep the devil from dancing there. By the body of St Mark, my prince of supplies, with his lovely Jewess, shall have a place in the gallery!--What is she, Isaac? Thy wife or thy daughter, that Eastern houri that thou lockest under thy arm as thou wouldst thy treasure-casket?"- Ah! - lelkendezett a herceg, ügyet sem vetve a prior szavaira. - Mit látnak szemeim? Hiszen itt van az én csöppet sem tiszteletre méltó Izsákom is, a márkák márkija, a bizánci aranyak bárója, Mammon15 isten földi helytartója! És nem restell tülekedni néhány éhenkórásszal, akinek lyukas zsebében egy rézgaras sincs, de még egy rézkereszt sem, hogy távol tartsa az ördögöt! Szent Márkus tetemére, az én markotányoskirályomnak és bájos zsidó hercegnőjének helyet kell teremteni a karzaton! Hé, Izsák! Ki az a keleti huri, akit úgy szorongatsz a hónod alatt, mintha a kincsesládád volna? A feleséged vagy a leányod?
"My daughter Rebecca, so please your Grace," answered Isaac, with a low congee, nothing embarrassed by the Prince's salutation, in which, however, there was at least as much mockery as courtesy.- Kegyelmed engedélyével, a leányom! - felelte Izsák mély meghajlással. A hercegi meg­szólítás, amelyben több volt a gúny, mint a kegy, nem hatotta meg, de nem is hozta zavarba.
"The wiser man thou," said John, with a peal of laughter, in which his gay followers obsequiously joined. "But, daughter or wife, she should be preferred according to her beauty and thy merits.--Who sits above there?" he continued, bending his eye on the gallery. "Saxon churls, lolling at their lazy length!--out upon them!--let them sit close, and make room for my prince of usurers and his lovely daughter. I'll make the hinds know they must share the high places of the synagogue with those whom the synagogue properly belongs to."- Most látom csak, milyen okos ember vagy! - hahotázott a herceg, és kacagását alázatosan visszhangozták vidám kísérői. - De akár a leányod, akár a feleséged, szépségéhez méltó helyre kell ültetni. Ki ül odafent? - folytatta, szemét a karzatra emelve. - Szász fickók mernek így el­terpeszkedni? Ki velük! Vagy húzódjanak össze, és szorítsanak helyet az uzsorások királyának és bájos leányának! Majd megtanítom ezt a népséget arra, hogy a zsinagóga legjobb helyeit ossza meg azokkal, akik valóban oda valók!
Those who occupied the gallery to whom this injurious and unpolite speech was addressed, were the family of Cedric the Saxon, with that of his ally and kinsman, Athelstane of Coningsburgh, a personage, who, on account of his descent from the last Saxon monarchs of England, was held in the highest respect by all the Saxon natives of the north of England. But with the blood of this ancient royal race, many of their infirmities had descended to Athelstane. He was comely in countenance, bulky and strong in person, and in the flower of his age--yet inanimate in expression, dull-eyed, heavy-browed, inactive and sluggish in all his motions, and so slow in resolution, that the soubriquet of one of his ancestors was conferred upon him, and he was very generally called Athelstane the Unready. His friends, and he had many, who, as well as Cedric, were passionately attached to him, contended that this sluggish temper arose not from want of courage, but from mere want of decision; others alleged that his hereditary vice of drunkenness had obscured his faculties, never of a very acute order, and that the passive courage and meek good-nature which remained behind, were merely the dregs of a character that might have been deserving of praise, but of which all the valuable parts had flown off in the progress of a long course of brutal debauchery.A társaság, amely a karzatot elfoglalta - a társaság, amelynek ez a sértő és goromba beszéd szólt -, Cedric családjából állt, és még egy emberből, aki rokonuk és szövetségesük volt. Ez a férfi, Athelstane of Coningsburgh, Anglia utolsó szász uralkodóinak leszármazottja volt, és ezért az ország szász őslakói a legnagyobb tiszteletben részesítették. De a régi királyi család­nak nemcsak vérét, hanem számos gyengéjét is örökölte. Jól megtermett, erős és jóképű férfi volt, élete virágjában, de arckifejezése tompa, tekintete álmos és élettelen, minden mozdulata lom­ha - még az elhatározásaiban is olyan lassú, hogy ráragadt egyik ősének csúfneve, és általá­ban így hívták: Athelstane, a habozó. Sok barátja volt, akik - mint Cedric - szenvedé­lyesen ragaszkodtak hozzá, és azt állították, hogy lassúsága és lomhasága nem gyávaságból fakadt, csupán határozatlanságból. Mások azt mondták, hogy az iszákosság örökölt hajlama tompí­totta el eszét, amely sohasem volt valami éles. Ezek szerint nehezen megmozduló bátorsága és jám­bor, jóindulatú türelme csak a maradéka, a seprője volt az egykori nemes tulajdonságok­nak, amelyeknek javát elmosták a durva korhelykedés hosszú évei.
It was to this person, such as we have described him, that the Prince addressed his imperious command to make place for Isaac and Rebecca. Athelstane, utterly confounded at an order which the manners and feelings of the times rendered so injuriously insulting, unwilling to obey, yet undetermined how to resist, opposed only the "vis inertiae" to the will of John; and, without stirring or making any motion whatever of obedience, opened his large grey eyes, and stared at the Prince with an astonishment which had in it something extremely ludicrous. But the impatient John regarded it in no such light.Ehhez az emberhez, aki olyan volt, amilyennek leírtuk, intézte a herceg a pökhendi felszó­lítást, hogy húzódjék félre, és adjon helyet Izsáknak meg Rebekának. Athelstane-t egészen meg­hökkentette a parancs, amely annak a kornak a felfogása szerint felháborítóan sértő volt. Ilyen parancsnak nem akart engedelmeskedni, de hamarjában nem tudta, hogyan tiltakozzék. Egyelőre csupán a vis inertiae-t (a tehetetlenségi erőt) állította szembe a herceg akaratával: meg se moccant, csak rábámult a hercegre. Nagy, szürke szeme olyan csodálkozóan kimeredt, hogy szinte nevetséges volt. De a türelmetlen herceg egyáltalában nem látott benne semmi nevetnivalót.
"The Saxon porker," he said, "is either asleep or minds me not--Prick him with your lance, De Bracy," speaking to a knight who rode near him, the leader of a band of Free Companions, or Condottieri; that is, of mercenaries belonging to no particular nation, but attached for the time to any prince by whom they were paid. There was a murmur even among the attendants of Prince John; but De Bracy, whose profession freed him from all scruples, extended his long lance over the space which separated the gallery from the lists, and would have executed the commands of the Prince before Athelstane the Unready had recovered presence of mind sufficient even to draw back his person from the weapon, had not Cedric, as prompt as his companion was tardy, unsheathed, with the speed of lightning, the short sword which he wore, and at a single blow severed the point of the lance from the handle. The blood rushed into the countenance of Prince John. He swore one of his deepest oaths, and was about to utter some threat corresponding in violence, when he was diverted from his purpose, partly by his own attendants, who gathered around him conjuring him to be patient, partly by a general exclamation of the crowd, uttered in loud applause of the spirited conduct of Cedric. The Prince rolled his eyes in indignation, as if to collect some safe and easy victim; and chancing to encounter the firm glance of the same archer whom we have already noticed, and who seemed to persist in his gesture of applause, in spite of the frowning aspect which the Prince bent upon him, he demanded his reason for clamouring thus.- A szász kanász - mondta - vagy alszik, vagy pedig ránk se hederít. Piszkáld csak meg a lándzsáddal, De Bracy - fordult egy lovaghoz, aki lovával mellette léptetett. Ez egy condottiere volt, vagyis egy zsoldoscsapat vezére, aki embereivel együtt nem tartozott semmi­féle nemzet­hez, hanem időről időre annak a szolgálatában állt, aki megfizette. János herceg szavaira még kíséretében is felzúdulás támadt, csak De Bracy bólintott egykedvűen - az ő mestersége olyan volt, hogy sohasem aggályoskodott. Kinyújtotta hosszú lándzsáját a karzat felé, és már-már teljesítette a herceg parancsát, még mielőtt Athelstane, a habozó, eléggé felocsúdott volna, hogy visszahúzódjék a felé közeledő lándzsa elől. Ám ebben a pillanatban Cedric, aki éppen olyan gyors volt, amilyen lomha a rokona, villámgyorsan kirántotta rövid kardját, melyet a derekán viselt, és egyetlen csapással leütötte a lándzsa hegyét a nyeléről. János herceg arcát elöntötte a vér. Bősz káromkodásban tört ki, és még bőszebb fenye­getőzéssel folytatta volna, ha kísérői körül nem veszik, könyörögve, hogy türtőztesse magát. De a herceget nem ők hűtötték le, hanem a tömeg tapsai, amint Cedric bátor viselkedését ünnepelték. A herceg felháborodva forgatta szemét, mintha egy másik áldozatot keresett volna, akin kockázat nélkül kitöltheti haragját. Ekkor véletlenül megpillantotta azt az íjászt, akiről már beszéltünk. Ez az ember farkasszemet nézett a homlokát ráncoló, bosszús herceggel, és nem hagyta abba a tapsot. - Minek örülsz úgy? - kérdezte a herceg.
"I always add my hollo," said the yeoman, "when I see a good shot, or a gallant blow."- Ha jó találatot vagy ügyes vágást látok - felelte az íjász -, akkor mindig rikkantok egyet örö­möm­ben.
"Sayst thou?" answered the Prince; "then thou canst hit the white thyself, I'll warrant."- Úgy? - mondta a herceg. - Bizonyára magad is jó céllövő vagy, nem igaz?
"A woodsman's mark, and at woodsman's distance, I can hit," answered the yeoman.- Hát a vadászcélt mindig eltalálom, vadásztávolságról - felelte a yeoman.
"And Wat Tyrrel's mark, at a hundred yards," said a voice from behind, but by whom uttered could not be discerned.- Még a Wat Tyrrel-féle16 célt is, százyardnyi távolságról! - kiáltotta valaki hátulról a tömeg­ből, de hogy kinek a hangja volt, nem lehetett megállapítani.
This allusion to the fate of William Rufus, his Relative, at once incensed and alarmed Prince John. He satisfied himself, however, with commanding the men-at-arms, who surrounded the lists, to keep an eye on the braggart, pointing to the yeoman.Ez a célzás rokona, William Rufus sorsára, feldühösítette János herceget, de meg is ijesztette. Egyelőre beérte azzal, hogy magához intett néhány fegyverest azok közül, akik a bajvívó tér körül nyargalásztak, és az íjászra mutatva, lelkükre kötötte, hogy tartsák szemmel a fickót.
"By St Grizzel," he added, "we will try his own skill, who is so ready to give his voice to the feats of others!"- Szent Grizeldiszre! - tette hozzá. - Majd kipróbáljuk az ügyességét! Nagyon lelkesedik mások hőstettein, hát mutassa meg, ő maga mit tud!
"I shall not fly the trial," said the yeoman, with the composure which marked his whole deportment.- Nem fogok megszökni a próba elől - felelte a yeoman azzal a rendületlen nyugalommal, amely egész viselkedését jellemezte.
"Meanwhile, stand up, ye Saxon churls," said the fiery Prince; "for, by the light of Heaven, since I have said it, the Jew shall have his seat amongst ye!"- De addig is álljatok fel, szász fickók! - kiáltott a herceg a karzat felé bosszúsan és indulato­san. - Azt mondtam, a zsidó ott fog ülni köztetek! Hát ha kimondtam, istenemre, úgy is lesz!
"By no means, an it please your Grace!--it is not fit for such as we to sit with the rulers of the land," said the Jew; whose ambition for precedence though it had led him to dispute Place with the extenuated and impoverished descendant of the line of Montdidier, by no means stimulated him to an intrusion upon the privileges of the wealthy Saxons.- Isten őrizz, ne kényszerítsen arra kegyelmességed! Nem volna illő, hogy egy magunkfajta ott üljön egy sorban az ország uraival! - tiltakozott a zsidó, aki az imént még tolakodott, hogy az első sorba jusson. De amit megtett a Montdidier család kopott és elszegényedett sarjával, azt ugyancsak nem merte megkísérelni a gazdag szászokkal - esze ágába se jutott, hogy elő­jogaikat elvitassa.
"Up, infidel dog when I command you," said Prince John, "or I will have thy swarthy hide stript off, and tanned for horse-furniture."- Lódulsz rögtön, pogány kutya! - rivallt rá János herceg. - Tedd azt, amit parancsoltam, vagy lenyúzatom a fekete bőrödet, és kicsereztetem lószerszámnak!
Thus urged, the Jew began to ascend the steep and narrow steps which led up to the gallery.A zsidó kénytelen volt engedelmeskedni, és lassan megindult fölfelé a karzathoz vezető meredek, keskeny lépcsőn.
"Let me see," said the Prince, "who dare stop him," fixing his eye on Cedric, whose attitude intimated his intention to hurl the Jew down headlong.- Szeretném látni, ki mer az útjába állni! - kiáltotta a herceg, szemét Cedricre szegezve, aki úgy állt ott, mintha elhatározta volna, hogy lependeríti a zsidót, mégpedig fejjel lefelé.
The catastrophe was prevented by the clown Wamba, who, springing betwixt his master and Isaac, and exclaiming, in answer to the Prince's defiance,Ebből nagy baj lett volna, ha Wamba közbe nem veti magát. De egy ugrással ott termett gazdája és Izsák között, és így válaszolt a herceg fenyegető szavaira:
"Marry, that will I!"- Szavamra, én megteszem!
opposed to the beard of the Jew a shield of brawn, which he plucked from beneath his cloak, and with which, doubtless, he had furnished himself, lest the tournament should have proved longer than his appetite could endure abstinence.Köpenye alól egy nagy darab füstölt disznóhúst rántott elő, amelyet nyilván elővigyázatosság­ból hozott magával, arra az esetre, ha a mérkőzés tovább tartana, mint ahogy gyomra korgás nélkül bírja.
Finding the abomination of his tribe opposed to his very nose, while the Jester, at the same time, flourished his wooden sword above his head, the Jew recoiled, missed his footing, and rolled down the steps,--an excellent jest to the spectators, who set up a loud laughter, in which Prince John and his attendants heartily joined.Ezt a darab húst most pajzsként szegezte szembe a zsidó szakállával, másik kezével pedig vadul forgatta feje fölött fakardját. Izsák - mihelyt megütötte orrát az a szag, amelytől már ősei is irtóztak - visszahőkölt, lába eltévesztette a lépést, és lebukfencezett a lépcsőn. Nagyszerű móka volt ez a nézők számára, akik hangos hahotázásra fakadtak. Ebből alaposan kivette részét János herceg és a kísérete is.
"Deal me the prize, cousin Prince," said Wamba; "I have vanquished my foe in fair fight with sword and shield," he added, brandishing the brawn in one hand and the wooden sword in the other.- Most pedig ítéld nekem a díjat, herceg komám - mondta Wamba. - Legyőztem az ellenfelemet becsületes küzdelemben, karddal és pajzzsal! - tette hozzá, és egyik kezében a füstölt húst lóbálta, a másikkal meg kardját.
"Who, and what art thou, noble champion?" said Prince John, still laughing.- Ki és mi vagy te, nemes lovag? - kérdezte János herceg, még mindig kacagva.
"A fool by right of descent," answered the Jester; "I am Wamba, the son of Witless, who was the son of Weatherbrain, who was the son of an Alderman."- Származásomra nézve bolond - felelte a tréfa hőse. - Wamba vagyok, Kótyagos fia, aki Agyalágy fia volt, amaz pedig egy tanácsnok fia, természetesen.
"Make room for the Jew in front of the lower ring," said Prince John, not unwilling perhaps to, seize an apology to desist from his original purpose; "to place the vanquished beside the victor were false heraldry."- Hát akkor szorítsatok helyet a zsidónak az alsó körben - rendelkezett a herceg, aki alighanem örömmel ragadta meg az ürügyet, hogy korábbi szándékától elállhasson. - A lovagi szabályok nem engedik meg, hogy a legyőzött a győztes mellett foglaljon helyet.
"Knave upon fool were worse," answered the Jester, "and Jew upon bacon worst of all."- Gazember a bolond mellett még rosszabbul festene - mondta erre Wamba. - De a zsidó meg a füstölt szalonna fér meg egymással a legkevésbé.
"Gramercy! good fellow," cried Prince John, "thou pleasest me--Here, Isaac, lend me a handful of byzants."- Köszönöm, édes fiam! Gramercy! - kiáltott a herceg. - Te tetszel nekem! Hé, Izsák! Adj kölcsön egy marék aranyat!
As the Jew, stunned by the request, afraid to refuse, and unwilling to comply, fumbled in the furred bag which hung by his girdle, and was perhaps endeavouring to ascertain how few coins might pass for a handful, the Prince stooped from his jennet and settled Isaac's doubts by snatching the pouch itself from his side; and flinging to Wamba a couple of the gold pieces which it contained, he pursued his career round the lists, leaving the Jew to the derision of those around him, and himself receiving as much applause from the spectators as if he had done some honest and honourable action.A zsidó meghökkent ettől a kéréstől. Elutasítani nem merte, de ahhoz sem volt kedve, hogy eleget tegyen neki. Sokáig turkált prémes zacskójában, amely az övéről csüngött alá, és talán azon töprengett, hány arany a legkevesebb, ami már egy maroknyinak nevezhető. Ekkor a herceg lehajolt paripájáról, és úgy vetett véget Izsák töprengésének, hogy letépte övéről a prémmel szegett zsákocskát. A benne levő aranyakból néhányat odavetett Wambának, azután továbbnyargalt a bajvívó tér körül, sorsára bízva a zsidót, aki martaléka lett a körülötte állók gúnyos kacagásának. Viszont a herceget úgy megtapsolták, mintha valami szép, derék, fölötte dicséretes dolgot művelt volna.
CHAPTER VIIINYOLCADIK FEJEZET
At this the challenger with fierce defyA viadalra hívás kürtje szól,
His trumpet sounds; the challenged makes reply:És a kihívott rögtön válaszol,
With clangour rings the field, resounds the vaulted sky.A fegyverek zaja mennyboltig fölhatol.
Their visors closed, their lances in the rest,A sisak zárt, a kopja még pihen,
Or at the helmet pointed or the crest,De célja felé szegül mereven.
They vanish from the barrier, speed the race,Most megindulnak, fellobog a vér,
And spurring see decrease the middle space.És elfogy kettőjük között a tér.
Palamon and ArciteDryden: Palámon és Arcite
In the midst of Prince John's cavalcade, he suddenly stopt, and appealing to the Prior of Jorvaulx, declared the principal business of the day had been forgotten.Nyargalászása közben János herceg hirtelen megállt, és Jorvaulx priorjához fordulva kijelen­tette, hogy megfeledkezett a nap legfontosabb tennivalójáról.
"By my halidom," said he, "we have forgotten, Sir Prior, to name the fair Sovereign of Love and of Beauty, by whose white hand the palm is to be distributed. For my part, I am liberal in my ideas, and I care not if I give my vote for the black-eyed Rebecca."- A teremburáját, prior úr! - mondta. - Elfelejtettük kinevezni a Szépség és Szerelem Király­nő­jét, aki fehér kacsójával átnyújtja majd a díjat a győztesnek. Én a magam részéről nem vagyok szűkkeblű, és azt se bánom, ha azt a fekete szemű zsidó lányt jelöljük ki. Én mindenesetre őrá szavazok.
"Holy Virgin," answered the Prior, turning up his eyes in horror, "a Jewess!--We should deserve to be stoned out of the lists; and I am not yet old enough to be a martyr. Besides, I swear by my patron saint, that she is far inferior to the lovely Saxon, Rowena."- Boldogságos Szűzanyám! - felelte a prior megrökönyödve és szemét égnek emelve. - Egy zsidó lányt! Hiszen akkor igazán megérdemelnők, hogy itt rögtön megkövezzenek. És én még nem vagyok elég öreg ahhoz, hogy kedvem legyen vértanúhalált halni. Egyébként védőszen­tem­re esküszöm, hogy a szász Rowena sokkal szebb.
"Saxon or Jew," answered the Prince, "Saxon or Jew, dog or hog, what matters it? I say, name Rebecca, were it only to mortify the Saxon churls."- Miért? A szász talán többet ér, mint a zsidó? - mondta a herceg. - Szász vagy zsidó egészen mindegy, egyik kutya, másik eb. Én bizony kitartok a Rebeka mellett, már csak azért is, hogy borsot törjek a szász fickók orra alá.
A murmur arose even among his own immediate attendants.Ez a kijelentés még a herceg közvetlen kísérőit is felmordulásra késztette.
"This passes a jest, my lord," said De Bracy; "no knight here will lay lance in rest if such an insult is attempted."- Még tréfának is túl erős, uram - mondta De Bracy. - Nem lesz lovag, aki lándzsát törjön itt, ha erre a sértésre vetemedünk.
"It is the mere wantonness of insult," said one of the oldest and most important of Prince John's followers, Waldemar Fitzurse, "and if your Grace attempt it, cannot but prove ruinous to your projects."- Engem a sértés hiábavalósága aggaszt - mondta Waldemar Fitzurse, a herceg legidősebb és legtekintélyesebb kísérője. - Ha kegyelmességed mégis ragaszkodik hozzá, csak ártalmára lehet terveinek.
"I entertained you, sir," said John, reining up his palfrey haughtily, "for my follower, but not for my counsellor."- Kísérőmnek fogadtalak, Fitzurse úr, nem tanácsadónak - mondta a herceg, gőgösen meg­rántva lova kantárját.
"Those who follow your Grace in the paths which you tread," said Waldemar, but speaking in a low voice, "acquire the right of counsellors; for your interest and safety are not more deeply gaged than their own."- Akik követik kegyelmességedet veszedelmes útjain - felelte Waldemar halk hangon -, jogot szereztek arra, hogy tanácsot is adjanak; mert az ő érdekük és biztonságuk éppen úgy kockán forog, mint kegyelmességedé.
From the tone in which this was spoken, John saw the necessity of acquiescenceEz a halk és mégis nyomatékos hang arra késztette a herceget, hogy engedjen.
"I did but jest," he said; "and you turn upon me like so many adders! Name whom you will, in the fiend's name, and please yourselves."- De hiszen csak tréfáltam - mondta -, ti pedig úgy belém martok, mint megannyi vipera. Hát jelöljétek ki azt, akit ti akartok, bánja az ördög!
"Nay, nay," said De Bracy, "let the fair sovereign's throne remain unoccupied, until the conqueror shall be named, and then let him choose the lady by whom it shall be filled. It will add another grace to his triumph, and teach fair ladies to prize the love of valiant knights, who can exalt them to such distinction."- Nem, nem - tiltakozott De Bracy. - Maradjon a királynő trónja üresen, amíg a mérkőzés el nem dől. Akkor aztán a győztes válassza ki a hölgyet, akit megteszünk királynőnek. Ez fokozni fogja a viadal értékét, és megtanítja szép hölgyeinket arra, hogy megbecsüljék a bátor lovagokat, akik megosztják velük dicsőségüket.
"If Brian de Bois-Guilbert gain the prize," said the Prior, "I will gage my rosary that I name the Sovereign of Love and Beauty."- Ha Brian de Bois-Guilbert nyeri meg a mérkőzést - mondta a prior -, rózsafüzérembe fogadok, hogy meg tudom mondani, ki lesz a Szépség és Szerelem Királynője.
"Bois-Guilbert," answered De Bracy, "is a good lance; but there are others around these lists, Sir Prior, who will not fear to encounter him."- Bois-Guilbert kitűnő bajvívó - felelte De Bracy -, de vannak itt mások is. Ne gondold, prior, hogy olyan könnyen átengedik neki a pálmát.
"Silence, sirs," said Waldemar, "and let the Prince assume his seat. The knights and spectators are alike impatient, the time advances, and highly fit it is that the sports should commence."- Csend legyen, uraim - mondta Waldemar -, és jó lenne, ha a herceg elfoglalná székét. A lovagok éppen olyan türelmetlenek már, mint a nézők. Az idő múlik, és illendő volna a játékot megkezdeni.
Prince John, though not yet a monarch, had in Waldemar Fitzurse all the inconveniences of a favourite minister, who, in serving his sovereign, must always do so in his own way. The Prince acquiesced, however, although his disposition was precisely of that kind which is apt to be obstinate upon trifles, and, assuming his throne, and being surrounded by his followers, gave signal to the heralds to proclaim the laws of the tournament, which were briefly as follows:János herceg még nem volt uralkodó, de Waldemar Fitzurse úgy tudta már bosszantani, mint egy kedvenc miniszter, aki királyát szolgálja ugyan, de a maga feje szerint csinál mindent. János herceg ezúttal mégis hallgatott rá, pedig éppen olyan természetű ember volt, aki szeret apró dolgokban makacskodni. Most Waldemar intelmét követve, elfoglalta díszhelyét, ahol kísérői körülvették. A herceg jelt adott a heroldoknak, hogy hirdessék ki a lovagi tornajáték szabá­lyait, amelyek röviden így szóltak:
First, the five challengers were to undertake all comers.Először is: az öt kihívó kész megvívni minden jelentkezővel.
Secondly, any knight proposing to combat, might, if he pleased, select a special antagonist from among the challengers, by touching his shield. If he did so with the reverse of his lance, the trial of skill was made with what were called the arms of courtesy, that is, with lances at whose extremity a piece of round flat board was fixed, so that no danger was encountered, save from the shock of the horses and riders. But if the shield was touched with the sharp end of the lance, the combat was understood to be at "outrance", that is, the knights were to fight with sharp weapons, as in actual battle.Másodszor: minden lovag, aki részt akar venni a küzdelemben, tetszése szerint kiválaszthatja ellenfelét a kihívó lovagok közül oly módon, hogy annak pajzsát megérinti. Ha megfordított lándzsával - vagyis a lándzsája nyelével - teszi ezt, akkor csak „Udvariassági fegyverekkel” mérik össze ügyességüket, ami azt jelenti, hogy a lándzsájuk hegye elé kis kerek fémlapot erősítenek, tehát komoly sebet nem ejthetnek, legfeljebb kivethetik egymást a nyeregből. De ha a pajzs megérintése a lándzsa hegyével történik, akkor combat ŕ outrance: életre-halálra szóló küzdelem következik. Akkor a lovagok tompítatlan fegyverekkel mérkőznek, mint az igazi csatában.
Thirdly, when the knights present had accomplished their vow, by each of them breaking five lances, the Prince was to declare the victor in the first day's tourney, who should receive as prize a warhorse of exquisite beauty and matchless strength; and in addition to this reward of valour, it was now declared, he should have the peculiar honour of naming the Queen of Love and Beauty, by whom the prize should be given on the ensuing day.Harmadszor: miután a kihívó lovagok eleget tettek fogadalmuknak, hogy mindegyikük ötször tör lándzsát - a herceg eldönti, ki volt a torna első napjának győztese. Ez csodálatosan szép és rendkívül erős harci mént kap jutalmul. De most kijelentették azt is, hogy a bátorság jutalmát még valamivel megtetézik: a győztes abban a különleges megtiszteltetésben részesül, hogy ő jelölheti ki a Szépség és Szerelem Királynője személyét, aki a következő napon a díjat átadja.
Fourthly, it was announced, that, on the second day, there should be a general tournament, in which all the knights present, who were desirous to win praise, might take part; and being divided into two bands of equal numbers, might fight it out manfully, until the signal was given by Prince John to cease the combat. The elected Queen of Love and Beauty was then to crown the knight whom the Prince should adjudge to have borne himself best in this second day, with a coronet composed of thin gold plate, cut into the shape of a laurel crown. On this second day the knightly games ceased. But on that which was to follow, feats of archery, of bull-baiting, and other popular amusements, were to be practised, for the more immediate amusement of the populace. In this manner did Prince John endeavour to lay the foundation of a popularity, which he was perpetually throwing down by some inconsiderate act of wanton aggression upon the feelings and prejudices of the people.Negyedszer: kijelentették, hogy másnap általános tornajáték következik, amelyen minden jelenlevő lovag részt vehet, ha díjra pályázik. A lovagokat két egyenlő számú csoportba osztják, és férfiasan küzdhetnek, amíg a herceg jelt nem ad a viadal befejezésére. A Szépség és Szerelem Királynője megkoronázza azt a lovagot, aki a herceg döntése szerint a második napon a legderekasabban viselkedett. A koronázás vékony aranylemezből készült babér­koszorúval történik. Ezzel a lovagi torna véget is ér. De hozzácsatolták még a harmadik napot is, amelyen íjászversenyt, bikaviadalt és más játékokat rendeztek a nép mulatságára. János herceg ily módon igyekezett megalapozni népszerűségét, amelyet egyébként lépten-nyomon lerontott tapintatlan és meggondolatlan cselekedeteivel, mit sem törődve a nép érzelmeivel és meggyőződésével.
The lists now presented a most splendid spectacle. The sloping galleries were crowded with all that was noble, great, wealthy, and beautiful in the northern and midland parts of England; and the contrast of the various dresses of these dignified spectators, rendered the view as gay as it was rich, while the interior and lower space, filled with the substantial burgesses and yeomen of merry England, formed, in their more plain attire, a dark fringe, or border, around this circle of brilliant embroidery, relieving, and, at the same time, setting off its splendour.A bajvívótér pompás képet nyújtott. A lejtős karzatokat zsúfolásig ellepte a nézőközönség: ott volt mindenki, aki Anglia északi és középső részében a nagyságot, nemességet, gazdagságot és szépséget képviselte. A tekintélyes nézők legkülönbözőbb színű és összeállítású ruhái vidáman csillogtak és ragyogtak. A belsőbb és alacsonyabb körben a vidám Anglia testes polgárai és szabad birtokosai feszítettek egyszerűbb ünneplő ruhájukban, és mintegy sötét szegélyként vették körül a színpompás hímzést, hogy gazdagságát és tarkaságát még jobban kiemeljék.
The heralds finished their proclamation with their usual cry ofA heroldok szokásos felkiáltásukkal fejezték be mondókájukat:
"Largesse, largesse, gallant knights!"- Largesse, largesse, vitéz lovagok!
and gold and silver pieces were showered on them from the galleries, it being a high point of chivalry to exhibit liberality towards those whom the age accounted at once the secretaries and the historians of honour. The bounty of the spectators was acknowledged by the customary shouts ofErre a szóra, amely a szűkmarkúság ellentétét jelenti, arany- és ezüstpénzek hullottak zápor módra az erkélyekről a heroldokra. A lovagi érzület kétségtelen megnyilvánulását látták abban, ha valaki nagylelkűséget tanúsít azokkal szemben, akiket az a kor a becsület titkárainak és egyúttal krónikásainak tekintett. A nézők bőkezűségét a heroldok a szokásos kiáltásokkal köszönték meg:
"Love of Ladies--- Éljenek a szép hölgyek!
Death of Champions--- Halál az ellenségre!
Honour to the Generous--- Tisztelet a nagylelkűségnek!
Glory to the Brave!"- Dicsőség a bátraknak!
To which the more humble spectators added their acclamations, and a numerous band of trumpeters the flourish of their martial instruments. When these sounds had ceased, the heralds withdrew from the lists in gay and glittering procession, and none remained within them save the marshals of the field, who, armed cap-a-pie, sat on horseback, motionless as statues, at the opposite ends of the lists. Meantime, the enclosed space at the northern extremity of the lists, large as it was, was now completely crowded with knights desirous to prove their skill against the challengers, and, when viewed from the galleries, presented the appearance of a sea of waving plumage, intermixed with glistening helmets, and tall lances, to the extremities of which were, in many cases, attached small pennons of about a span's breadth, which, fluttering in the air as the breeze caught them, joined with the restless motion of the feathers to add liveliness to the scene.A rivalgásban az alacsonyabb rangú nézők is részt vettek, időnként pedig a nagyszámú kürtös is beleszólt harcias hangszerének harsogásával. Amikor ezek a hangok elcsendesültek, a heroldok vidám és csillogó menetben levonultak a porondról. Most már nem maradt ott senki más, csak a két rendező marsall, aki tetőtől talpig fegyveresen és mozdulatlanul, mint egy-egy szobor, ült lova hátán a bajvívótér két szemközti végében. Közben a bajvívótér északi végéhez csatlakozó bekerített térség - bármilyen tágas volt is - zsúfolásig megtelt lovagokkal, akik türelmetlenül várták a pillanatot, hogy összemérhessék ügyességüket a kihívókkal. Ez a térség az erkélyek magasságából lobogó tollak hullámzó tengerének tűnt, amelyből fényes sisakok és hosszú lándzsák csillantak elő - a lándzsák végén többnyire arasznyi széles, hosszú zászlócs­kákkal, amelyek vidáman lobogtak a szélben, és a tollak szüntelen libegésével együtt még élénkebbé varázsolták a mozgalmas képet.
At length the barriers were opened, and five knights, chosen by lot, advanced slowly into the area; a single champion riding in front, and the other four following in pairs. All were splendidly armed, and my Saxon authority (in the Wardour Manuscript) records at great length their devices, their colours, and the embroidery of their horse trappings. It is unnecessary to be particular on these subjects. To borrow lines from a contemporary poet, who has written but too little:Végre kinyitották a korlátot, és öt lovag, akiket sorshúzással jelöltek ki, lassan bevonult a bajvívótérre. Elöl egy lovag haladt, és két-két pár követte. Pompás felszerelésük csillogott-villogott. Szász kútforrásom (a Waldour-kódex) részletesen leírja színeiket, jelmondataikat, még nyeregtakaróik hímzett díszítését is. Én azonban fölöslegesnek tartom, hogy ezekre a részletekre is kitérjek. Elég, ha idézem egy mai költő, Coleridge sorait, aki, sajnos, csak nagyon keveset írt:
"The knights are dust,A lovag hullva mind,
And their good swords are rust,Kardjukra pettyet rozsda hint,
Their souls are with the saints, we trust." [17]Lelkük a szentek közt, hitünk szerint.
Their escutcheons have long mouldered from the walls of their castles. Their castles themselves are but green mounds and shattered ruins--the place that once knew them, knows them no more--nay, many a race since theirs has died out and been forgotten in the very land which they occupied, with all the authority of feudal proprietors and feudal lords. What, then, would it avail the reader to know their names, or the evanescent symbols of their martial rank!Bizony, ezeknek a lovagoknak a címere már régen elkorhadt váraik kapuja fölött. Sőt már a várak sincsenek meg, helyükön omladozó romok vagy zöld halmok őrzik csupán emléküket. Ahol egykor annyi dicsőséget arattak, a bajvívótér is az enyészet martaléka lett. Feledésbe zuhant nemzedéküket sok későbbi nemzedék követte azon a földön, ahol egykor a feudális birtokos teljes hatalmával uralkodtak. Mi szükség hát arra, hogy az olvasó megismerje nevüket és lovagi rangjuk régen elenyészett jelképeit!
Now, however, no whit anticipating the oblivion which awaited their names and feats, the champions advanced through the lists, restraining their fiery steeds, and compelling them to move slowly, while, at the same time, they exhibited their paces, together with the grace and dexterity of the riders. As the procession entered the lists, the sound of a wild Barbaric music was heard from behind the tents of the challengers, where the performers were concealed. It was of Eastern origin, having been brought from the Holy Land; and the mixture of the cymbals and bells seemed to bid welcome at once, and defiance, to the knights as they advanced. With the eyes of an immense concourse of spectators fixed upon them, the five knights advanced up the platform upon which the tents of the challengers stood, and there separating themselves, each touched slightly, and with the reverse of his lance, the shield of the antagonist to whom he wished to oppose himself. The lower orders of spectators in general--nay, many of the higher class, and it is even said several of the ladies, were rather disappointed at the champions choosing the arms of courtesy. For the same sort of persons, who, in the present day, applaud most highly the deepest tragedies, were then interested in a tournament exactly in proportion to the danger incurred by the champions engaged.Ebben a pillanatban azonban a bajnokok egyike sem gondolt arra, milyen jövő vár nevére és tetteire. Tüzes paripájukat fékezve és lassú lépésre kényszerítve vonultak át a porondon, hogy délcegségüket és ügyességüket fitogtassák. Amikor a bajvívó térre értek, vad, barbár muzsika harsant fel a kihívók sátrai mögül, ahol a zenészek rejtőzködtek. Keleti eredetű zene volt ez, visszatérő keresztes lovagok hozták magukkal a Szentföldről; a csengők és cimbalmok összekeveredő hangja mintha üdvözölte volna a közelgő lovagokat, de egyúttal dacos kihívást is küldött feléjük. Az egybesereglett tömeg az öt bajnokot bámulta - valamennyi szem rájuk tapadt. Így léptettek fel lassan a dombtetőre, ahol a kihívók sátrai álltak. A lovagok itt szét­vál­tak, és megfordított lándzsája nyelével mindegyik könnyedén megérintette annak a kihívónak a pajzsát, akivel meg akart mérkőzni. Az alacsonyabb rangú nézők zöme - de a magasabb rangú nézők, sőt még a hölgyek közül is nem egy - csalódást érzett, amikor látta, hogy a bajnokok az udvariassági viadalt választották. Mert az embereknek ugyanaz a típusa, amely ma a legmeg­rázóbb tragédiáknak tapsol a legjobban, akkor leginkább az olyan lovagi tornát kedvelte, amely igazán vérre ment, és a küzdő felek életét veszélyeztette.
Having intimated their more pacific purpose, the champions retreated to the extremity of the lists, where they remained drawn up in a line; while the challengers, sallying each from his pavilion, mounted their horses, and, headed by Brian de Bois-Guilbert, descended from the platform, and opposed themselves individually to the knights who had touched their respective shields.Miután ezúttal békésebb céljaikat jelezték, a lovagok visszavonultak a bajvívó tér legtávolabbi végébe, és ott egy vonalba sorakozva, várták ellenfeleiket. Közben a kihívók lenyargaltak a dombtetőről, élükön Brian de Bois-Guilbert lovaggal. Mindegyikük megállt azzal a lovaggal szemben, aki lándzsájával pajzsukat megérintette.
At the flourish of clarions and trumpets, they started out against each other at full gallop; and such was the superior dexterity or good fortune of the challengers, that those opposed to Bois-Guilbert, Malvoisin, and Front-de-Boeuf, rolled on the ground. The antagonist of Grantmesnil, instead of bearing his lance-point fair against the crest or the shield of his enemy, swerved so much from the direct line as to break the weapon athwart the person of his opponent--a circumstance which was accounted more disgraceful than that of being actually unhorsed; because the latter might happen from accident, whereas the former evinced awkwardness and want of management of the weapon and of the horse. The fifth knight alone maintained the honour of his party, and parted fairly with the Knight of St John, both splintering their lances without advantage on either side.Megszólaltak a kürtök és harsonák. A lovagok lendületes vágtatásban egymásnak rontottak. A kihívók nagyobb tudása, ügyessége vagy szerencséje következtében Bois-Guilbert, Malvoisin és Frontde-Boeuf ellenfele rövidesen a porondon hempergett. Grantmesnil ellenfele - ahelyett, hogy lándzsája hegyét annak rendje és módja szerint a másik fél sisakjának vagy pajzsának szegezte volna - egészen kibillent az egyenes vonalból, lándzsája ferdén csapódott neki az ellenfél páncéljának, és menten kettétört. Ez még szégyenletesebb volt, mint lebukni a lóról, mert utóbbi gyakran a véletlen műve volt, míg az előbbi csak az ügyetlenség következménye lehetett, és arra vallott, hogy elkövetője nem ért sem a fegyverhez, sem a lóhoz. Egyedül az ötödik lovag mentette meg csoportja becsületét, mert tisztességes eredménnyel fejezte be párviadalát a Szent János-lovaggal: egyikük sem tudta kivetni a nyeregből a másikat.
The shouts of the multitude, together with the acclamations of the heralds, and the clangour of the trumpets, announced the triumph of the victors and the defeat of the vanquished. The former retreated to their pavilions, and the latter, gathering themselves up as they could, withdrew from the lists in disgrace and dejection, to agree with their victors concerning the redemption of their arms and their horses, which, according to the laws of the tournament, they had forfeited. The fifth of their number alone tarried in the lists long enough to be greeted by the applauses of the spectators, amongst whom he retreated, to the aggravation, doubtless, of his companions' mortification.A tömeg rivalgása a heroldok kiáltásával és a kürtök harsogásával egyetemben hirdette a győztesek diadalát és a legyőzöttek kudarcát. Az előbbiek visszatértek sátraikba, az utóbbiak pedig - feltápászkodva és összeszedelőzködve - búsan és szégyenszemre levonultak a po­rond­ról, hogy a győztesekkel fegyverzetük és lovuk visszaváltásáról tárgyalásba bocsátkozzanak, mert felszerelésük a torna szabályai szerint veszendőbe ment. Csak az ötödik vesztegelt tovább a sorompók közt, hogy kiélvezze a nézők tapsait, amelyek kivonulásában kísérték, még jobban növelve a másik négy lovag kudarcának fájdalmát.
A second and a third party of knights took the field; and although they had various success, yet, upon the whole, the advantage decidedly remained with the challengers, not one of whom lost his seat or swerved from his charge--misfortunes which befell one or two of their antagonists in each encounter. The spirits, therefore, of those opposed to them, seemed to be considerably damped by their continued success. Three knights only appeared on the fourth entry, who, avoiding the shields of Bois-Guilbert and Front-de-Boeuf, contented themselves with touching those of the three other knights, who had not altogether manifested the same strength and dexterity. This politic selection did not alter the fortune of the field, the challengers were still successful: one of their antagonists was overthrown, and both the others failed in the "attaint", [18] that is, in striking the helmet and shield of their antagonist firmly and strongly, with the lance held in a direct line, so that the weapon might break unless the champion was overthrown.Ezután a lovagok második, majd harmadik csoportja szállt síkra. Egyiknek-másiknak volt némi sikere, de a diadal nagyjában és egészében a kihívóknak jutott osztályrészül; közülük egyik sem bukott le a porondra, vagy ingott meg a nyeregben, ami ellenfeleik közül néhánnyal minden menetben megesett. A kihívók állandó sikere következtében azoknak, akik még ki akartak állni ellenük, alaposan megcsappant a kedvük. A negyedik menetre már csak három bajvívó jelent­kezett; ezek óvatosan elkerülték Bois-Guilbert és Front-de-Boeuf sátrát, beérve azzal, hogy a másik három kihívó pajzsát érintsék meg lándzsájukkal - azokét, akik az eddigi menetekben mégiscsak kisebb fölénnyel, kevesebb erővel és ügyességgel arattak győzelmet. Ám ez a szá­mí­tó választás sem fordította meg a harci szerencsét; továbbra is a kihívók maradtak győztesek. Egyik ellenfelüket lebuktatták, a másik kettő pedig elhibázta az attainte-et, ami abból állt, hogy az egyenesen tartott lándzsával az ellenfél pajzsának vagy sisakjának olyan erősen kell neki­menni, hogy a lándzsa eltörjék, vagy a bajnok leforduljon a nyeregből.
After this fourth encounter, there was a considerable pause; nor did it appear that any one was very desirous of renewing the contest. The spectators murmured among themselves; for, among the challengers, Malvoisin and Front-de-Boeuf were unpopular from their characters, and the others, except Grantmesnil, were disliked as strangers and foreigners.E negyedik összecsapás után hosszabb szünet állt be; úgy látszott, nem is akad már olyan lovag, aki nagyon kívánkoznék a küzdelem felélesztésére. Elégedetlen morgás hallatszott a nézők soraiból, mert a kihívók közül Malvoisin és Front-de-Bouef jellemét szívből utálták, a többit meg - Grantmesnil kivételével - azért nem szerették, mert idegenek, külföldiek voltak.
But none shared the general feeling of dissatisfaction so keenly as Cedric the Saxon, who saw, in each advantage gained by the Norman challengers, a repeated triumph over the honour of England. His own education had taught him no skill in the games of chivalry, although, with the arms of his Saxon ancestors, he had manifested himself, on many occasions, a brave and determined soldier. He looked anxiously to Athelstane, who had learned the accomplishments of the age, as if desiring that he should make some personal effort to recover the victory which was passing into the hands of the Templar and his associates. But, though both stout of heart, and strong of person, Athelstane had a disposition too inert and unambitious to make the exertions which Cedric seemed to expect from him.De az általános elégedetlenséget senki sem érezte át olyan mélyen, mint a szász Cedric. A normann kihívók minden egyes győzelmében Anglia becsületének újabb és újabb sérelmét látta. Nem részesült olyan nevelésben, hogy megtanulhatta volna a lovagi játékok fortélyait, bár számos alkalommal bebizonyította, hogy szász őseinek fegyvereit bátran és keményen tudja forgatni. Aggódva pislogott Athelstane-re, aki megtanulta a korszerű fegyverek forgatását is - úgy nézett rá, mintha lesné, mikor avatkozik bele a küzdelembe, hogy meg­fordítsa a szeren­csét, amely már-már véglegesen átpártolt a templomos lovaghoz és társaihoz. Athelstane ere­jé­hez és bátorságához nem fért semmi kétség, de túlságosan tunya volt, és nem eléggé becsvágyó ahhoz, hogy kiálljon a porondra, és vállalkozzék arra az erőfeszítésre, amelyet Cedric tőle elvárt.
"The day is against England, my lord," said Cedric, in a marked tone; "are you not tempted to take the lance?"- Ma rossz napja van Angliának, uram - mondta Cedric nyomatékos hangon. - Nincs kedved lándzsát ragadni?
"I shall tilt to-morrow" answered Athelstane, "in the 'melee'; it is not worth while for me to arm myself to-day."- Majd holnap részt veszek a męlée-ben - felelte Athelstane. - Ma már nem érdemes fegyverbe öltöznöm.
Two things displeased Cedric in this speech. It contained the Norman word "melee", (to express the general conflict,) and it evinced some indifference to the honour of the country; but it was spoken by Athelstane, whom he held in such profound respect, that he would not trust himself to canvass his motives or his foibles. Moreover, he had no time to make any remark, for Wamba thrust in his word, observing,Ez a válasz két okból is bántotta Cedric szívét. Először is nem tetszett neki, hogy már Athel­sta­ne is a normann męlée szót használja, amikor az együttes csapatviadalról beszél; másodszor pedig fájt neki, hogy Athelstane ilyen közömbösen tűri Anglia megalázását. De Cedric olyan mélységes tisztelettel viseltetett Athelstane iránt, hogy nem akarta viselkedésének okait vagy gyengéit firtatni. De nem is volt ideje ahhoz, hogy valami megjegyzést tegyen, mert Wamba közbeszólásával megelőzte.
"It was better, though scarce easier, to be the best man among a hundred, than the best man of two."- Jobb is lesz holnap - mondta a bohóc -, bár az se könnyebb, hiszen száz ember közül kell kitűnni, nem kettő közül!
Athelstane took the observation as a serious compliment; but Cedric, who better understood the Jester's meaning, darted at him a severe and menacing look; and lucky it was for Wamba, perhaps, that the time and place prevented his receiving, notwithstanding his place and service, more sensible marks of his master's resentment.Athelstane ezt a megjegyzést komoly bóknak vette; de Cedric, aki megértette, hogy Wamba mit akart mondani, szigorú és fenyegető pillantást vetett rá. Talán meg is fenyegette volna, ha a helyet és időpontot nem találta volna erre alkalmatlannak. Wambát csak ez - és nem kivételes helyzete vagy hű szolgálatainak elismerése - mentette meg attól, hogy gazdája erősebben éreztesse vele haragját.
The pause in the tournament was still uninterrupted, excepting by the voices of the heralds exclaiming--A torna szünete még egyre tartott, és nem szakította félbe más, csak a heroldok időnként felhangzó, nógató kiáltása:
"Love of ladies, splintering of lances! stand forth gallant knights, fair eyes look upon your deeds!"- Hölgyek szerelme: lándzsák törése! Vitézi lovagok, ki a porondra! Hölgyek szép szeme lesi a hősi tetteket!
The music also of the challengers breathed from time to time wild bursts expressive of triumph or defiance, while the clowns grudged a holiday which seemed to pass away in inactivity; and old knights and nobles lamented in whispers the decay of martial spirit, spoke of the triumphs of their younger days, but agreed that the land did not now supply dames of such transcendent beauty as had animated the jousts of former times. Prince John began to talk to his attendants about making ready the banquet, and the necessity of adjudging the prize to Brian de Bois-Guilbert, who had, with a single spear, overthrown two knights, and foiled a third.Időnként a kihívók zenészei is rázendítettek diadalmas, kötekedő, vad muzsikájukra. A parasz­tok szitkozódtak, hogy ilyen eseménytelenül telik az ünnepnap. Öreg lovagok és nemesek suttogva panaszkodtak a harcias szellem hanyatlása miatt; dicsekedve emlegették ifjúkoruk hőstetteit, viszont elismerték, hogy az országban ma már nem teremnek olyan tündöklő szép­ségű hölgyek, mint régen - olyanok, akik a szíveket felpezsdítik, és küzdelemre lelkesítik. János herceg már arról kezdett beszélni kísérőinek, hogy lehet készülődni a lakomára; ami a díjat illeti, nincs más hátra, mint odaítélni Brian de Bois-Guilbert-nek, aki egyetlen lándzsával két lovagot vetett ki a nyeregből, a harmadikat pedig alkalmatlanná tette a küzdelem folytatására.
At length, as the Saracenic music of the challengers concluded one of those long and high flourishes with which they had broken the silence of the lists, it was answered by a solitary trumpet, which breathed a note of defiance from the northern extremity. All eyes were turned to see the new champion which these sounds announced, and no sooner were the barriers opened than he paced into the lists. As far as could be judged of a man sheathed in armour, the new adventurer did not greatly exceed the middle size, and seemed to be rather slender than strongly made. His suit of armour was formed of steel, richly inlaid with gold, and the device on his shield was a young oak-tree pulled up by the roots, with the Spanish word Desdichado, signifying Disinherited. He was mounted on a gallant black horse, and as he passed through the lists he gracefully saluted the Prince and the ladies by lowering his lance. The dexterity with which he managed his steed, and something of youthful grace which he displayed in his manner, won him the favour of the multitude, which some of the lower classes expressed by calling out,Végre, amikor a kihívók szerecsen zenészei éppen befejezték hosszú és rikácsoló harsogásaik egyikét - amelyekkel megszakították a bajvívótér bosszantó csendjét -, a kihívó muzsikára egy magányos kürt válaszolt dacosan a bajvívó tér északi végén. Minden szem arra fordult, hogy lássa az új bajnokot, akinek jelentkezését a kürtszó hirdette. És alighogy megnyílt a sorompó, a lovag már fel is bukkant a porondon. Amennyire egy páncélba öltözött emberről meg lehet álla­pítani, nem volt sokkal magasabb a közepes termetűnél, és nem annyira erősnek, mint inkább karcsúnak és hajlékonynak tetszett. Arannyal dúsan kirakott acélpáncélt viselt, és pajzs­­címere egy gyökerestül kitépett fiatal tölgyfát ábrázolt ezzel a spanyol szóval: Desdichado, ami annyit jelent, hogy kitagadott. Pompás fekete paripán ült, és ahogy végig­haladt a porondon, lándzsájának meghajtásával kecsesen köszöntötte a hercegeket és a höl­gye­ket. Az ügyesség, ahogy megülte lovát, és valami ifjúi kellem, amely viselkedéséből áradt, megnyerte a sokaság kegyét. Az alsóbb rangú nézők közül többen úgy nyilvánították rokon­szenvüket, hogy oda­kiáltották neki:
"Touch Ralph de Vipont's shield--touch the Hospitallers shield; he has the least sure seat, he is your cheapest bargain."- Ralph de Vipont pajzsát érintsd, a johannita lovagét! Nem ül olyan biztosan a nyeregben, mint a többi - vele boldogulsz a legkönnyebben!
The champion, moving onward amid these well-meant hints, ascended the platform by the sloping alley which led to it from the lists, and, to the astonishment of all present, riding straight up to the central pavilion, struck with the sharp end of his spear the shield of Brian de Bois-Guilbert until it rung again. All stood astonished at his presumption, but none more than the redoubted Knight whom he had thus defied to mortal combat, and who, little expecting so rude a challenge, was standing carelessly at the door of the pavilion.A lovag e jóindulatú tanácsok özönében lassan haladt felfelé a lejtős ösvényen, amely a porond­ról a dombtetőre vitt. Amikor odaért, valamennyi jelenlevő legnagyobb csodálkozására egyenesen a középső sátor elé lovagolt, és lándzsája éles hegyével úgy rácsapott Brian de Bois-Guilbert pajzsára, hogy az csak úgy visszhangzott tőle. Mindenkit meglepett ez a hetyke bátorság, de legjobban a félelmetes lovagot, akit a jövevény ekképpen életre-halálra szóló viadalra hívott. Brian bizony egyáltalában nem számított ilyen súlyos viadalra, amint ott állt sátra előtt, hanyagul megtámaszkodva.
"Have you confessed yourself, brother," said the Templar, "and have you heard mass this morning, that you peril your life so frankly?"- Meggyóntál, testvér? - kérdezte a templomos. - Remélem, részt vettél a ma reggeli misén, ha már ilyen könnyedén kockára teszed az életedet!
"I am fitter to meet death than thou art" answered the Disinherited Knight; for by this name the stranger had recorded himself in the books of the tourney.- Jobban felkészültem a halálra, mint te - felelte a Kitagadott lovag (az idegen ugyanis ezen a néven írta be magát a torna könyvébe).
"Then take your place in the lists," said Bois-Guilbert, "and look your last upon the sun; for this night thou shalt sleep in paradise."- Akkor foglald el helyedet a porondon - mondta Bois-Guilbert -, és vess egy búcsúpillantást a napra, mert ma éjszaka már a paradicsomban alszol.
"Gramercy for thy courtesy," replied the Disinherited Knight, "and to requite it, I advise thee to take a fresh horse and a new lance, for by my honour you will need both."- Gramercy! - felelte a Kitagadott lovag. - Köszönöm a szívességedet, és viszonzásul azt taná­csolom, hogy szerezz magadnak pihent lovat és új lándzsát, mert becsületemre, mindkettőre szükséged lesz!
Having expressed himself thus confidently, he reined his horse backward down the slope which he had ascended, and compelled him in the same manner to move backward through the lists, till he reached the northern extremity, where he remained stationary, in expectation of his antagonist. This feat of horsemanship again attracted the applause of the multitude.E nagy önbizalomra valló kijelentés után a lovag meghúzta a kantárt, és hátrafelé járatta lovát, le a lejtőn, amelyen az imént feljött vele. Azután ugyanígy hátrálva tette meg az utat végig a porondon, egészen az északi bejáratig, ahol várakozóan megállt. A lovasművészetnek ez a bemutatása megint megejtette a nézők szívét, és tapsra ragadtatta őket.
However incensed at his adversary for the precautions which he recommended, Brian de Bois-Guilbert did not neglect his advice; for his honour was too nearly concerned, to permit his neglecting any means which might ensure victory over his presumptuous opponent. He changed his horse for a proved and fresh one of great strength and spirit. He chose a new and a tough spear, lest the wood of the former might have been strained in the previous encounters he had sustained. Lastly, he laid aside his shield, which had received some little damage, and received another from his squires. His first had only borne the general device of his rider, representing two knights riding upon one horse, an emblem expressive of the original humility and poverty of the Templars, qualities which they had since exchanged for the arrogance and wealth that finally occasioned their suppression. Bois-Guilbert's new shield bore a raven in full flight, holding in its claws a skull, and bearing the motto, "Gare le Corbeau".A templomos lovagot felbőszítették ellenfelének óvatosságra intő szavai, de azért jónak látta, hogy megfogadja a tanácsot. Végtére is becsülete forgott kockán, és nem akart elhanyagolni semmit, amivel biztosíthatja győzelmét hetyke ellenfele fölött. Lovát felcserélte egy másikkal, amely erős és tüzes volt, azonkívül friss és pihent. Kiválasztott egy új és erős lándzsát, hiszen az elsőnek a nyele meglazulhatott a korábbi összecsapásokban; de még a pajzsát is félretette, amelyen valami kis sérülés támadt, és csatlósaitól egy másikat kért helyette. Első pajzsa két lovagot ábrázolt egy közös lovon; ez a templomos rend eredeti szegénységét és alázatosságát fejezte ki - azokat a tulajdonságokat, amelyekkel a rend már felhagyott; a rendet most már vagyonhajhászás és gőg jellemezte - olyan tulajdonságok, amelyek később a bomlását és feloszlatását idézték elő. Bois-Guilbert új pajzsa kifeszített szárnyakkal repülő hollót ábrázolt, karmai közt egy koponyával és ezzel a felirattal: Gare le Corbeau! - óvakodj a Hollótól!
When the two champions stood opposed to each other at the two extremities of the lists, the public expectation was strained to the highest pitch. Few augured the possibility that the encounter could terminate well for the Disinherited Knight, yet his courage and gallantry secured the general good wishes of the spectators.Amikor a két bajnok felállt egymással szemben a bajvívó tér két végében, a várakozás izgalma olyan volt, mint egy pattanásig megfeszített húr. Alig akadt ember, aki azt merte volna jósolni, hogy a Kitagadott lovag az összecsapásból épkézláb fog kikerülni. De bátorsága és lovagias­sága megnyerte a nézők rokonszenvét, és majdnem mindenki győzelmet kívánt neki.
The trumpets had no sooner given the signal, than the champions vanished from their posts with the speed of lightning, and closed in the centre of the lists with the shock of a thunderbolt. The lances burst into shivers up to the very grasp, and it seemed at the moment that both knights had fallen, for the shock had made each horse recoil backwards upon its haunches. The address of the riders recovered their steeds by use of the bridle and spur; and having glared on each other for an instant with eyes which seemed to flash fire through the bars of their visors, each made a demi-volte, and, retiring to the extremity of the lists, received a fresh lance from the attendants.Mihelyt megszólaltak a kürtök, a bajnokok villámgyorsan előretörtek helyükről, és szörnyű robajjal összecsaptak a porond közepén. A lándzsák markolatig szilánkokra törtek, és egy pillanatig úgy rémlett, hogy mindkét lovag lezuhan, hiszen a lovak hátrahőköltek, és két lábra ágaskodtak. De a lovasokat nem hagyta cserben ügyességük; kantár és sarkantyú segítségével lecsillapították lovaikat. Egy percig dühösen nézték egymást - szemükből mintha láng csapott volna ki a sisakrostély résein keresztül -, aztán mindegyikük félfordulatot végzett, és vissza­nyar­galt a bajvívótér két végébe, ahol csatlósaik új lándzsát nyújtottak fel nekik.
A loud shout from the spectators, waving of scarfs and handkerchiefs, and general acclamations, attested the interest taken by the spectators in this encounter; the most equal, as well as the best performed, which had graced the day. But no sooner had the knights resumed their station, than the clamour of applause was hushed into a silence, so deep and so dead, that it seemed the multitude were afraid even to breathe.Hangos kiáltozás, kendők és zsebkendők lobogtatása, zúgó moraj mutatta, milyen érdeklő­dés­sel figyelték a nézők ezt az összecsapást - két, majdnem egyenlő tudású ellenfél gyönyörű küz­delmét, a legszebb mutatványt, amit ez a nap nyújtott. De amint a két lovag újra elfoglalta kiindulóhelyét, a taps, lárma, kiáltozás menten elhallgatott. Egyszerre olyan mély, olyan halálos csend lett, mintha a tömeg még a lélegzetét is visszafojtotta volna.
A few minutes pause having been allowed, that the combatants and their horses might recover breath, Prince John with his truncheon signed to the trumpets to sound the onset. The champions a second time sprung from their stations, and closed in the centre of the lists, with the same speed, the same dexterity, the same violence, but not the same equal fortune as before.Néhány percnyi szünetet engedélyeztek, hogy a bajnokok és lovaik kifújhassák magukat. Azután János herceg felemelte pálcáját, és intett a kürtösöknek, hogy adják meg a jelet a táma­dás­ra. A bajnokok másodszor is előrerúgtattak, és megint összecsaptak a porond közepén, ugyan­olyan gyorsan, ugyanolyan ügyesen és ugyanolyan hevesen, akárcsak az előbb - de egészen más eredménnyel és szerencsével.
In this second encounter, the Templar aimed at the centre of his antagonist's shield, and struck it so fair and forcibly, that his spear went to shivers, and the Disinherited Knight reeled in his saddle. On the other hand, that champion had, in the beginning of his career, directed the point of his lance towards Bois-Guilbert's shield, but, changing his aim almost in the moment of encounter, he addressed it to the helmet, a mark more difficult to hit, but which, if attained, rendered the shock more irresistible. Fair and true he hit the Norman on the visor, where his lance's point kept hold of the bars. Yet, even at this disadvantage, the Templar sustained his high reputation; and had not the girths of his saddle burst, he might not have been unhorsed. As it chanced, however, saddle, horse, and man, rolled on the ground under a cloud of dust.Ebben a második összecsapásban a templomos lovag az ellenfél pajzsának közepét vette célba, szabályosan eltalálta, mégpedig olyan erővel, hogy lándzsája pozdorjává zúzódott, és a Kitaga­dott lovag megingott a nyeregben. Ez a lovag eredetileg Bois-Guilbert pajzsának irányította lándzsája hegyét, de majdnem az utolsó pillanatban, éppen az összecsapás előtt, hirtelen ellen­fele sisakjára sújtott. Ez igen nehéz döfés, de ha sikerül, ellenállhatatlan erejű. A Kitagadott lovag szabályosan eltalálta ellenfele sisakrostélyát, és lándzsája hegye beleakadt a rostély fonatába. De a templomos még ebben a súlyos helyzetben is méltónak bizonyult hírnevére, és ha nyergének hevedere el nem pattan, le sem bukott volna lováról. Így azonban ember, ló, nyereg egy pillanat múlva ott hempergett kavargó porfelhőben a földön.
To extricate himself from the stirrups and fallen steed, was to the Templar scarce the work of a moment; and, stung with madness, both at his disgrace and at the acclamations with which it was hailed by the spectators, he drew his sword and waved it in defiance of his conqueror. The Disinherited Knight sprung from his steed, and also unsheathed his sword. The marshals of the field, however, spurred their horses between them, and reminded them, that the laws of the tournament did not, on the present occasion, permit this species of encounter.Hogy kikászálódjék a kengyelből és a ló hasa alól, a templomos lovag számára egy perc műve volt. A szégyenletes bukás és az ellenfelét ünneplő taps annyira feldühösítette, hogy kirántotta kardját, és fenyegetően rázta legyőzője felé. A Kitagadott lovag leugrott lováról, és ő is kardot vont. A marsallok azonban közéjük ugrattak lovaikkal, és figyelmeztették őket, hogy a torna feltételei ez alkalommal nem engedik meg a mérkőzés ilyen folytatását.
"We shall meet again, I trust," said the Templar, casting a resentful glance at his antagonist; "and where there are none to separate us."- Remélem, találkozunk még - mondta a templomos, dühös pillantást vetve ellenfelére. - Mégpedig olyan helyen, ahol senki sem választhat szét minket.
"If we do not," said the Disinherited Knight, "the fault shall not be mine. On foot or horseback, with spear, with axe, or with sword, I am alike ready to encounter thee."- Ha nem úgy lesz, nem rajtam fog múlni! - felelte a Kitagadott lovag. - Gyalog vagy lóháton, lándzsával, csatabárddal vagy karddal egyaránt kész vagyok szembeszállni veled!
More and angrier words would have been exchanged, but the marshals, crossing their lances betwixt them, compelled them to separate.Még egyéb és indulatosabb szavakat is váltottak volna, de a marsallok keresztbe fektették lándzsáikat kettőjük között, úgy kényszerítették őket, hogy fordítsanak hátat egymásnak.
The Disinherited Knight returned to his first station, and Bois-Guilbert to his tent, where he remained for the rest of the day in an agony of despair.A Kitagadott lovag visszatért első helyére, Bois-Guilbert pedig a sátrába; a nap hátralevő részén ott is maradt, és majd szétvetette a haragos indulat.
Without alighting from his horse, the conqueror called for a bowl of wine, and opening the beaver, or lower part of his helmet, announced that he quaffed it,A győztes lovag - anélkül, hogy leszállt volna lováról - egy kupa bort kért, és sisakjának alsó részét felcsapva, a következő kijelentést tette:
"To all true English hearts, and to the confusion of foreign tyrants."- Ürítem ezt a kupát minden igaz angol szív üdvére és az idegen zsarnokok kudarcára!
He then commanded his trumpet to sound a defiance to the challengers, and desired a herald to announce to them, that he should make no election, but was willing to encounter them in the order in which they pleased to advance against him.Azután megparancsolta kürtösének, hogy harsogja világgá harci készségét; a heroldok is hirdessék ki, hogy válogatás nélkül hajlandó megvívni a kihívó lovagokkal, akármilyen sor­rendben, ahogy nekik tetszik.
The gigantic Front-de-Boeuf, armed in sable armour, was the first who took the field. He bore on a white shield a black bull's head, half defaced by the numerous encounters which he had undergone, and bearing the arrogant motto, "Cave, Adsum". Over this champion the Disinherited Knight obtained a slight but decisive advantage. Both Knights broke their lances fairly, but Front-de-Boeuf, who lost a stirrup in the encounter, was adjudged to have the disadvantage.Az óriás termetű Front-de-Boeuf volt az első, aki kiállt a porondra. Fekete fegyverzetben állt ki, fehér pajzzsal, amelyen a sok összecsapástól már meglehetősen elkopott fekete bikafej volt, alatta az elbizakodott jelszó: Cave, adsum! - vigyázz magadra, itt vagyok! E bajnok felett a Kitagadott lovag könnyű győzelmet aratott. A két lovag szabályosan tört lándzsát, de Front-de-Boeuf az összecsapásnál elveszítette egyik kengyelét, és ezért vesztesnek nyilvánították.
In the stranger's third encounter with Sir Philip Malvoisin, he was equally successful; striking that baron so forcibly on the casque, that the laces of the helmet broke, and Malvoisin, only saved from falling by being unhelmeted, was declared vanquished like his companions.A harmadik összecsapásban Philip de Malvoisin volt az idegen ellenfele. Most is a Kitagadott lovag győzött. Olyan hatalmas csapást mért a báró sisakjára, hogy a szíjak elszakadtak. Mal­voi­sint csak sisakjának elvesztése mentette meg a lezuhanástól. Őt is legyőzöttnek nyilvání­tották, éppen úgy, mint társait.
In his fourth combat with De Grantmesnil, the Disinherited Knight showed as much courtesy as he had hitherto evinced courage and dexterity. De Grantmesnil's horse, which was young and violent, reared and plunged in the course of the career so as to disturb the rider's aim, and the stranger, declining to take the advantage which this accident afforded him, raised his lance, and passing his antagonist without touching him, wheeled his horse and rode back again to his own end of the lists, offering his antagonist, by a herald, the chance of a second encounter. This De Grantmesnil declined, avowing himself vanquished as much by the courtesy as by the address of his opponent.A negyedik mérkőzés következett, De Grantmesnil ellen. A Kitagadott lovag most éppen olyan udvariasnak bizonyult, mint amilyen bátornak és ügyesnek az előbbi mérkőzéseken. De Grantmesnil lova fiatal és tüzes állat volt; vágtatás közben úgy felágaskodott, hogy megakadályozta lovasát a célzásban. A Kitagadott lovag nem használta ki az előnyt, amelyet ez a véletlen nyújtott neki. Felemelte lándzsáját, elnyargalt ellenfele mellett, de döfés nélkül megfordította lovát, és visszalovagolt a helyére. A herold útján üzente ellen­felének, hogy új összecsapást ajánl neki. Ezt azonban De Grantmesnil nem fogadta el. Ellenfele udvariassága éppen úgy lefegyverezte, mint az ügyessége, és kijelentette, hogy legyőzöttnek érzi magát.
Ralph de Vipont summed up the list of the stranger's triumphs, being hurled to the ground with such force, that the blood gushed from his nose and his mouth, and he was borne senseless from the lists.Ralph de Vipont tetőzte be az idegen diadalainak sorát. Lováról úgy lezuhant, hogy orrán-száján ömlött a vér, és eszméletlenül vitték ki a porondról.
The acclamations of thousands applauded the unanimous award of the Prince and marshals, announcing that day's honours to the Disinherited Knight.Ezrek üdvrivalgása fogadta a herceg és a marsallok egyhangú döntését, amely a Kitagadott lovagot jelentette ki a nap hősének.
CHAPTER IXKILENCEDIK FEJEZET
----In the midst was seen...Középen megjelen
A lady of a more majestic mien,Egy hölgy, büszkén, felségesen,
By stature and by beauty mark'd their sovereign Queen.Szépsége arra vall, hogy királynő leszen.
............................................................................................................
And as in beauty she surpass'd the choir,A hölgy szépsége csillog mind felett,
So nobler than the rest was her attire;Éppily pompázó rajt az öltözet,
A crown of ruddy gold enclosed her brow,Homlokán párta, aranyból való,
Plain without pomp, and rich without a show;De mégsem cifra, nem hivalkodó;
A branch of Agnus Castus in her hand,Fehér kezében Agnus Castus ág,
She bore aloft her symbol of command.Így hordja felsége szimbólumát.
The Flower and the LeafA virág és a levél
William de Wyvil and Stephen de Martival, the marshals of the field, were the first to offer their congratulations to the victor, praying him, at the same time, to suffer his helmet to be unlaced, or, at least, that he would raise his visor ere they conducted him to receive the prize of the day's tourney from the hands of Prince John. The Disinherited Knight, with all knightly courtesy, declined their request, alleging, that he could not at this time suffer his face to be seen, for reasons which he had assigned to the heralds when he entered the lists. The marshals were perfectly satisfied by this reply; for amidst the frequent and capricious vows by which knights were accustomed to bind themselves in the days of chivalry, there were none more common than those by which they engaged to remain incognito for a certain space, or until some particular adventure was achieved. The marshals, therefore, pressed no farther into the mystery of the Disinherited Knight, but, announcing to Prince John the conqueror's desire to remain unknown, they requested permission to bring him before his Grace, in order that he might receive the reward of his valour.William de Wyvil és Stephen de Martival, a két marsall üdvözölte elsőnek a győztest. Miután szerencsekívánataikat kifejezték, megkérték, hogy vegye le sisakját, vagy legalábbis vonja fel sisakrostélyát, mert János herceg elébe akarják vezetni, kinek kezéből megkapja az első nap győzelmi díját. Az idegen tökéletes lovagi udvariassággal, de határozottan megtagadta e kérés teljesítését. Kijelentette, hogy ez idő szerint nem engedheti arcát megpillantani, olyan okok­ból, amelyeket közölt a heroldokkal, mielőtt belépett volna a porondra. A marsallok tökéle­tesen beérték ezzel a válasszal, hiszen a lovagkorban megszokott dolog volt, hogy a lovagok a legkülönösebb fogadalmakkal kötötték meg magukat; ezek közt egészen mindennapi volt az olyan fogadalom, hogy bizonyos ideig - vagy amíg bizonyos feladatot végre nem hajtottak - névtelenek maradnak. Ezért a marsallok nem is firtatták a Kitagadott lovag titkát, hanem jelentették János hercegnek, hogy a győztes lovag nem akarja kilétét felfedni. Egyúttal engedelmet kértek arra, hogy a lovagot őkegyelmessége elé vezethessék, hadd kapja meg a vitézségével megérdemelt jutalmat.
John's curiosity was excited by the mystery observed by the stranger; and, being already displeased with the issue of the tournament, in which the challengers whom he favoured had been successively defeated by one knight, he answered haughtily to the marshals,János herceg kíváncsiságát ingerelte a titok, amelyet az idegen nem volt hajlandó felfedni. De ettől eltekintve is neheztelt rá sorozatos győzelmei miatt; akiket megvert, egytől egyig az ő legkedvesebb lovagjai voltak. Ezért gőgösen így felelt a marsalloknak:
"By the light of Our Lady's brow, this same knight hath been disinherited as well of his courtesy as of his lands, since he desires to appear before us without uncovering his face.--Wot ye, my lords," he said, turning round to his train, "who this gallant can be, that bears himself thus proudly?"- Miasszonyunk fényes homlokára, ezt a lovagot nemcsak örökségéből tagadták ki, hanem az illem és udvariasság birtokából is, különben nem ragaszkodnék ahhoz, hogy eltakarja arcát, amikor megjelenik előttünk. Mit gondoltok, urak - fordult kíséretéhez -, ki lehet ez a vitéz, aki ilyen furcsán viselkedik?
"I cannot guess," answered De Bracy, "nor did I think there had been within the four seas that girth Britain a champion that could bear down these five knights in one day's jousting. By my faith, I shall never forget the force with which he shocked De Vipont. The poor Hospitaller was hurled from his saddle like a stone from a sling."- Sejtelmem sincs róla - felelte De Bracy. - De nem hittem volna, hogy a négy tenger között, mely Britanniát körülveszi, akadjon bajnok, aki ezt az öt kiváló lovagot egy napon le tudja győzni. Hitemre, sohasem fogom elfelejteni, milyen erővel támadt De Vipont ellen. A szegény johannitát úgy röpítette ki a nyergéből, mint egy kavicsot a parittyából!
"Boast not of that," said a Knight of St John, who was present; "your Temple champion had no better luck. I saw your brave lance, Bois-Guilbert, roll thrice over, grasping his hands full of sand at every turn."- Csak ne büszkélkedj ezzel - mondta egy Szent János-lovag, aki ott állt a közelben. - A te kedvenc templomos bajnokod sem járt jobban. Igen, láttam a vitéz Bois-Guilbert lovagot, amint háromszor meghempergett a földön, és a keze mindannyiszor tele lett durva homokkal, amint meg akart kapaszkodni.
De Bracy, being attached to the Templars, would have replied, but was prevented by Prince John.De Bracy, aki a templomosokhoz húzott, felelni akart valamit, de János herceg nem engedte.
"Silence, sirs!" he said; "what unprofitable debate have we here?"- Csend legyen, urak! - mondta. - Micsoda haszontalan vita ez?
"The victor," said De Wyvil, "still waits the pleasure of your highness."- A győztes - szólt De Wyvil - még mindig várakozik. Várja kegyelmésséged parancsát.
"It is our pleasure," answered John, "that he do so wait until we learn whether there is not some one who can at least guess at his name and quality. Should he remain there till night-fall, he has had work enough to keep him warm."- A parancsunk az - felelte a herceg -, hogy várakozzék csak tovább. Várjon, amíg nem akad valaki, aki legalább sejti, hogy ez a titokzatos lovag kicsoda és micsoda. Ha éjfélig kell várnia, az se baj, eleget ugrált ma, legalább pihen egy kicsit.
"Your Grace," said Waldemar Fitzurse, "will do less than due honour to the victor, if you compel him to wait till we tell your highness that which we cannot know; at least I can form no guess--unless he be one of the good lances who accompanied King Richard to Palestine, and who are now straggling homeward from the Holy Land."- Kegyelmességed nem adja meg a győztesnek azt a tiszteletet, ami megilleti - mondta Waldemar Fitzurse. - Nem várathatjuk addig, amíg nem közöljük kegyelmességeddel azt, amit úgysem tudunk. Legalábbis én hiába töröm a fejemet, nem is sejtem, ki lehet. Hacsak nem egyike azoknak a jó vitézeknek, akik Richárd királyt elkísérték a Szentföldre, és most hazafelé igyekeznek.
"It may be the Earl of Salisbury," said De Bracy; "he is about the same pitch."- Talán Salisbury grófja ő - találgatta De Bracy. - Körülbelül olyan termetű.
"Sir Thomas de Multon, the Knight of Gilsland, rather," said Fitzurse; "Salisbury is bigger in the bones."- Vagy inkább Sir Thomas de Multon, a gilslandi lovag - vélte Fitzurse. - Salisbury erősebb és vállasabb.
A whisper arose among the train, but by whom first suggested could not be ascertained.Ekkor suttogás indult meg a herceg kíséretében, de hogy ki kezdte el, azt nem lehetett megállapítani.
"It might be the King--it might be Richard Coeur-de-Lion himself!"- Talán maga a király... Richárd... az Oroszlánszívű!
"Over God's forbode!" said Prince John, involuntarily turning at the same time as pale as death, and shrinking as if blighted by a flash of lightning; "Waldemar!--De Bracy! brave knights and gentlemen, remember your promises, and stand truly by me!"- Isten őrizz! - kiáltott fel János herceg halálsápadtan és olyan rémülten, mintha tüzes mennykő csapott volna le a közelében. - Waldemar! De Bracy! Urak, derék lovagok! Nem felejtettétek el, amit ígértetek nekem? Ugye, mellettem maradtok hűségesen?
"Here is no danger impending," said Waldemar Fitzurse; "are you so little acquainted with the gigantic limbs of your father's son, as to think they can be held within the circumference of yonder suit of armour?--De Wyvil and Martival, you will best serve the Prince by bringing forward the victor to the throne, and ending an error that has conjured all the blood from his cheeks.--Look at him more closely," he continued, "your highness will see that he wants three inches of King Richard's height, and twice as much of his shoulder-breadth. The very horse he backs, could not have carried the ponderous weight of King Richard through a single course."- Egyelőre nincs itt semmi veszély - mondta Waldemar Fitzurse. - Hát nem ismered eléggé testvérbátyád óriási kezét és lábát? Csak nem képzeled, hogy beleférnének abba a karcsú pán­célba? Azt mondom, De Wyvil és Martival, ha igazán szolgálatot akartok tenni a hercegnek, vezessétek ide a győztest, a trón közelébe! Hadd oszlassa el azt a tévedést, amely elkergette a vért őkegyelmessége orcájáról! Vegye csak szemügyre alaposan - fordult újra a herceghez -, mindjárt látni fogja, hogy legalább három hüvelykkel alacsonyabb Richárd királynál, a válla meg hat hüvelykkel keskenyebb. De különben elég egy pillantást vetni a lóra, amelyen ül. Már az első menetben összeroppant volna Richárd király súlya alatt!
While he was yet speaking, the marshals brought forward the Disinherited Knight to the foot of a wooden flight of steps, which formed the ascent from the lists to Prince John's throne. Still discomposed with the idea that his brother, so much injured, and to whom he was so much indebted, had suddenly arrived in his native kingdom, even the distinctions pointed out by Fitzurse did not altogether remove the Prince's apprehensions; and while, with a short and embarrassed eulogy upon his valour, he caused to be delivered to him the war-horse assigned as the prize, he trembled lest from the barred visor of the mailed form before him, an answer might be returned, in the deep and awful accents of Richard the Lion-hearted.Még be sem fejezte szavait, amikor a marsallok odavezették a Kitagadott lovagot a herceg trónjához vezető falépcső aljához. A herceg még nem ocsúdott fel rémületéből, amely elfogta, amikor arra gondolt, hogy talán a bátyja érkezett haza a szülőföldjére, királyságába - a bátyja, akinek annyi mindent köszönhetett, és akit olyan galádul elárult! Hiába fejtette ki Fitzurse, hogy ez a finom csontú, karcsú lovag semmiképpen sem téveszthető össze az óriás termetű Richárddal, a herceg még mindig aggódott. Zavarában agyba-főbe dicsérgette az ismeretlen lovagot, ügyességét, bátorságát, és közben reszketve leste a válaszát: attól félt, hogy Oroszlán­szívű Richárd mély, félelmes hangja szólal meg mindjárt az előtte álló páncélos lovag leeresztett sisakrostélya mögül.
But the Disinherited Knight spoke not a word in reply to the compliment of the Prince, which he only acknowledged with a profound obeisance.De a Kitagadott lovag, amikor végighallgatta a herceg bókjait, és átvette a díjat - egy pompás harci mént -, egyetlen szót sem szólt, csak mély meghajlással fejezte ki köszönetét.
The horse was led into the lists by two grooms richly dressed, the animal itself being fully accoutred with the richest war-furniture; which, however, scarcely added to the value of the noble creature in the eyes of those who were judges. Laying one hand upon the pommel of the saddle, the Disinherited Knight vaulted at once upon the back of the steed without making use of the stirrup, and, brandishing aloft his lance, rode twice around the lists, exhibiting the points and paces of the horse with the skill of a perfect horseman.A lovat két pazarul öltözött lovász vezette a porondra; maga a paripa is pompás lószerszám­mal és drága hadifelszereléssel tündökölt - ami alig emelte a nemes jószág értékét azoknak a sze­mében, akik értettek a lovakhoz. Fél kezét a nyeregkápára téve, a Kitagadott lovag könnyedén felpattant a paripa hátára, anélkül, hogy a kengyelt igénybe vette volna; azután lándzsáját magasra emelve, kétszer körüllovagolt a bajvívótéren, hogy a tökéletes lovas ügyességével bemutassa a nézőknek a paripa járását.
The appearance of vanity, which might otherwise have been attributed to this display, was removed by the propriety shown in exhibiting to the best advantage the princely reward with which he had been just honoured, and the Knight was again greeted by the acclamations of all present.Ezt más körülmények közt hivalkodásnak lehetett volna tekinteni, de most nyilvánvaló volt, hogy a lovag meg akarja mutatni a fejedelmi ajándék kiváló tulajdonságait, és meg akarja mutatni, mennyire megbecsüli, milyen hálás érte. A nézők megértették szándékát, és lovagias­ságáért újra megtapsolták.
In the meanwhile, the bustling Prior of Jorvaulx had reminded Prince John, in a whisper, that the victor must now display his good judgment, instead of his valour, by selecting from among the beauties who graced the galleries a lady, who should fill the throne of the Queen of Beauty and of Love, and deliver the prize of the tourney upon the ensuing day.Közben a túlbuzgó prior suttogó hangon figyelmeztette a herceget arra, hogy a győztes lo­vag­ra még egy próba vár: ha eddig bemutatta bátorságát és ügyességét, most jó ítélőképességéről kell bizonyságot tennie. Mert most kell kiválasztania az erkélyen pompázó hölgyek közül azt, akit méltónak tart arra, hogy a Szépség és Szerelem Királynője legyen, s másnap a maga kezével átnyújtsa a díjat a torna győztesének.
The Prince accordingly made a sign with his truncheon, as the Knight passed him in his second career around the lists. The Knight turned towards the throne, and, sinking his lance, until the point was within a foot of the ground, remained motionless, as if expecting John's commands; while all admired the sudden dexterity with which he instantly reduced his fiery steed from a state of violent emotion and high excitation to the stillness of an equestrian statue.A herceg bólintott, és amikor a Kitagadott lovag másodszor haladt el előtte, a porond körül nyargalva, pálcájával intett neki. A lovag abban a pillanatban a trón felé fordult, leeresztette lándzsáját úgy, hogy hegye pontosan egylábnyira volt a földtől, és szobormereven, mozdulat­lanul állt, mintha lesné a herceg parancsait. Mindenki megcsodálta ügyességét, amellyel a tüzes paripát olyan hirtelen megállította, és a heves mozgás, a nagy izgalom kellős közepén vele együtt lovasszoborrá dermedt.
"Sir Disinherited Knight," said Prince John, "since that is the only title by which we can address you, it is now your duty, as well as privilege, to name the fair lady, who, as Queen of Honour and of Love, is to preside over next day's festival. If, as a stranger in our land, you should require the aid of other judgment to guide your own, we can only say that Alicia, the daughter of our gallant knight Waldemar Fitzurse, has at our court been long held the first in beauty as in place. Nevertheless, it is your undoubted prerogative to confer on whom you please this crown, by the delivery of which to the lady of your choice, the election of to-morrow's Queen will be formal and complete.--Raise your lance."- Kitagadott lovag - mondta János herceg -, így szólítalak, miután igazi nevedet nem ismerem. Most az a kötelességed, és egyúttal kiváltságod is, hogy megnevezd azt a hölgyet, aki mint a Szépség és Szerelem Királynője holnapi ünnepségünk nemtője lesz. Ha idegen vagy országunkban, és segítségre van szükséged ítéletedben, csak annyit mondhatunk, hogy vitéz lovagunk, Waldemar Fitzurse leányát, Aliciát már régóta elsőnek tartják a szépek sorában. Mindazonáltal kétségtelenül jogod van ezt a koronát szabad tetszésed szerint átnyújtani annak, akit magad szemeltél ki erre a tisztségre. A korona átnyújtásával a választás szabályosan megtörtént. Emeld fel lándzsádat.
The Knight obeyed; and Prince John placed upon its point a coronet of green satin, having around its edge a circlet of gold, the upper edge of which was relieved by arrow-points and hearts placed interchangeably, like the strawberry leaves and balls upon a ducal crown.A lovag engedelmeskedett, és János herceg a lándzsa hegyére akasztott egy zöld selyem­koro­nácskát, amelyet aranyabroncs fogott körül. Az abroncson szívek és nyílhegyek váltogatták egymást éppen úgy, mint a hercegi koronákon a golyócskák és szamócalevelek.
In the broad hint which he dropped respecting the daughter of Waldemar Fitzurse, John had more than one motive, each the offspring of a mind, which was a strange mixture of carelessness and presumption with low artifice and cunning. He wished to banish from the minds of the chivalry around him his own indecent and unacceptable jest respecting the Jewess Rebecca; he was desirous of conciliating Alicia's father Waldemar, of whom he stood in awe, and who had more than once shown himself dissatisfied during the course of the day's proceedings. He had also a wish to establish himself in the good graces of the lady; for John was at least as licentious in his pleasures as profligate in his ambition. But besides all these reasons, he was desirous to raise up against the Disinherited Knight (towards whom he already entertained a strong dislike) a powerful enemy in the person of Waldemar Fitzurse, who was likely, he thought, highly to resent the injury done to his daughter, in case, as was not unlikely, the victor should make another choice.A Waldemar Fitzurse leányára vonatkozó vaskos célzással a hercegnek több célja volt, de egész elgondolása híven tükrözte jellemét, amely a gőgös nemtörődömség és ravasz mester­ke­dés furcsa keveréke volt. Mit akart most tulajdonképpen? Először is elfeledtetni környezetével az iménti illetlen és lovagiatlan tréfáját, amellyel a szép zsidó lányt ajánlotta királynőnek. Másodszor, ki akarta engesztelni Alicia apját, Waldemart, aki a nap folyamán többször kifeje­zésre juttatta elégedetlenségét a herceg viselkedésével... márpedig Anjou János nagyon félt ettől a lovagtól. De a lánya kegyeit is meg akarta nyerni, hiszen léhasága majdnem olyan féktelen volt, mint nagyravágyása, amellyel bátyja trónjára tört. És mindezeken az okokon kívül az a kívánság is ösztökélte, hogy kellemetlenséget okozzon az ismeretlen lovagnak, akit az első perctől kezdve szívből utált. Hatalmas ellenséget akart szerezni neki Waldemar Fitzurse személyében, aki bizonyára módfelett megneheztel majd a sértésért, amely leányát éri, ha a győztes lovag nem őt választaná királynőnek - márpedig ez igen könnyen meg­történhetik.
And so indeed it proved. For the Disinherited Knight passed the gallery close to that of the Prince, in which the Lady Alicia was seated in the full pride of triumphant beauty, and, pacing forwards as slowly as he had hitherto rode swiftly around the lists, he seemed to exercise his right of examining the numerous fair faces which adorned that splendid circle.És valóban meg is történt. A Kitagadott lovag elhaladt a herceg trónusával szomszédos erkély előtt, ahol diadalmas szépségének büszke tudatában Alicia ült. A lovag most éppen olyan las­san léptetett, mint amilyen gyorsan nyargalt az előbb körül a porondon; úgy látszik, élni akart kiváltságával, és alaposan szemügyre vette a sok szép arcot, amely a ragyogó kört ékesítette.
It was worth while to see the different conduct of the beauties who underwent this examination, during the time it was proceeding. Some blushed, some assumed an air of pride and dignity, some looked straight forward, and essayed to seem utterly unconscious of what was going on, some drew back in alarm, which was perhaps affected, some endeavoured to forbear smiling, and there were two or three who laughed outright. There were also some who dropped their veils over their charms; but, as the Wardour Manuscript says these were fair ones of ten years standing, it may be supposed that, having had their full share of such vanities, they were willing to withdraw their claim, in order to give a fair chance to the rising beauties of the age.Érdemes volt megfigyelni, milyen különféleképpen viselkedtek ezek a szépségek, amíg a szem­le tartott. Voltak, akik elpirultak; mások gőgösen elfordították fejüket; voltak, akik egye­ne­sen maguk elé néztek, mintha nem is tudnák, miről van szó; mások hátrább húzódtak bizonyos riadalommal, amely talán színlelt volt; voltak, akik mosolyt erőltettek arcukra, de ketten vagy hárman hangosan nevettek. Akadt olyan is, aki leeresztette fátyolát, hogy szépségét eltakarja; a Wardour-kódex szerint ezek már tíz év óta szerepeltek a híres szépségek sorában, tehát elképzelhető, hogy megunták az ilyen hívságos dolgokat; talán azért vonultak vissza, hogy átengedjék a terepet a most bimbózó, fiatal szépségeknek.
At length the champion paused beneath the balcony in which the Lady Rowena was placed, and the expectation of the spectators was excited to the utmost.A bajnok végre megállt az erkély alatt, ahol Lady Rowena ült. A várakozás izgalma tetőfokára hágott a nézők soraiban.
It must be owned, that if an interest displayed in his success could have bribed the Disinherited Knight, the part of the lists before which he paused had merited his predilection. Cedric the Saxon, overjoyed at the discomfiture of the Templar, and still more so at the miscarriage of his two malevolent neighbours, Front-de-Boeuf and Malvoisin, had, with his body half stretched over the balcony, accompanied the victor in each course, not with his eyes only, but with his whole heart and soul. The Lady Rowena had watched the progress of the day with equal attention, though without openly betraying the same intense interest. Even the unmoved Athelstane had shown symptoms of shaking off his apathy, when, calling for a huge goblet of muscadine, he quaffed it to the health of the Disinherited Knight.Ha a Kitagadott lovagra hatást gyakorolt az, hogy a nézők egy-egy csoportja milyen lelkesen tapsolt sikereinek - akkor kétségtelenül meg lehetett elégedve azzal a karzattal, amely alatt most megállt. A szász Cedric itt hangosan ujjongott örömében, amikor a templomos lovag ku­dar­cát látta, és még inkább, amikor két rosszindulatú szomszédja, Front-de-Boeuf és Malvoisin csúfos vereséget szenvedett. Cedric fél testével kihajolt az erkély peremén, hogy nemcsak szemével, de egész szívével-lelkével kövesse a győztes minden mozdulatát. Lady Rowena ugyanilyen lelkesedéssel figyelte az eseményeket, csak nem adott olyan nyíltan kifejezést érzelmeinek és feszült érdeklődésének. Még a lomha Athelstane is mintha kizökkent volna egykedvűségéből, amikor felhajtott egy nagy kupa muskotályt az ismeretlen lovag egészségére.
Another group, stationed under the gallery occupied by the Saxons, had shown no less interest in the fate of the day.De volt még egy csoport - éppen a szászok erkélye alatt -, amely talán még nagyobb izgalom­mal figyelte a nap eseményeit.
"Father Abraham!" said Isaac of York, when the first course was run betwixt the Templar and the Disinherited Knight, "how fiercely that Gentile rides! Ah, the good horse that was brought all the long way from Barbary, he takes no more care of him than if he were a wild ass's colt--and the noble armour, that was worth so many zecchins to Joseph Pareira, the armourer of Milan, besides seventy in the hundred of profits, he cares for it as little as if he had found it in the highways!"- Ábrahám istene! - kiáltott fel a yorki Izsák, amikor a Kitagadott lovag először csapott össze a templomossal. - Milyen vadul vágtat ez a pogány! Jaj, jaj, jaj! Az a szép ló, amelyet olyan messze földről, a berberek országából hoztak... annyit se törődik vele, mintha egy vadszamár csikaja volna! És a pompás páncél, amelyért Joseph Pareira, a milánói fegyverkovács annyi aranyzecchinót kért - nem is szólva a hetven percent haszonról... annyira sem kíméli, mintha az országúton találta volna!
"If he risks his own person and limbs, father," said Rebecca, "in doing such a dreadful battle, he can scarce be expected to spare his horse and armour."- Ha ilyen vakmerően kockára teszi a saját életét és testi épségét ebben a rettenetes pár­viadalban - mondta Rebeka -, nem lehet kívánni tőle, apám, hogy a lovát és felszerelését kímélje.
"Child!" replied Isaac, somewhat heated, "thou knowest not what thou speakest--His neck and limbs are his own, but his horse and armour belong to--Holy Jacob! what was I about to say!--Nevertheless, it is a good youth--See, Rebecca! see, he is again about to go up to battle against the Philistine--Pray, child--pray for the safety of the good youth,--and of the speedy horse, and the rich armour.--God of my fathers!" he again exclaimed, "he hath conquered, and the uncircumcised Philistine hath fallen before his lance,--even as Og the King of Bashan, and Sihon, King of the Amorites, fell before the sword of our fathers!--Surely he shall take their gold and their silver, and their war-horses, and their armour of brass and of steel, for a prey and for a spoil."- Nem tudod, mit beszélsz, leányom! - felelte Izsák hevesen. - A keze-lába meg a nyaka az övé, azt tehet vele, amit akar. De a lova és a felszerelése - Ábrahám és Mózes, majd mit mondtam! De ha könnyelmű is, nagyon derék ifjú! Nézd csak, Rebeka, nézd, megint ráveti magát arra a filiszteusra! Imádkozz, leányom, imádkozzál a derék ifjúért... és a szép lóért is meg a drága páncélért. Jóságos ég! - kiáltott fel. - A derék ifjú győzött, és a gonosz filiszteus ott gurul lába előtt a porban... mint ahogy Basan királya, Og, és az amoriták királya, Szihon, porba hullt őseink kardja előtt! Most aztán övé lesz a másiknak a lova meg az acélpáncélja, még az aranya meg az ezüstje is, mind az ő prédája lesz, az ő zsákmánya!
The same anxiety did the worthy Jew display during every course that was run, seldom failing to hazard a hasty calculation concerning the value of the horse and armour which was forfeited to the champion upon each new success. There had been therefore no small interest taken in the success of the Disinherited Knight, by those who occupied the part of the lists before which he now paused.Ugyanilyen aggódó izgalommal figyelte Izsák a többi párviadalt is, és sohasem mulasztotta el, hogy gyors számvetéssel meg ne állapítsa a ló és a fegyverzet értékét, amely minden újabb siker után a győztes zsákmányát növelte. Így hát nem túlzás, ha azt mondjuk, hogy egészen rendkívüli érdeklődés kísérte a Kitagadott lovag sikereit a nézőtérnek azon a részén, ahol most megállt.
Whether from indecision, or some other motive of hesitation, the champion of the day remained stationary for more than a minute, while the eyes of the silent audience were riveted upon his motions; and then, gradually and gracefully sinking the point of his lance, he deposited the coronet which it supported at the feet of the fair Rowena. The trumpets instantly sounded, while the heralds proclaimed the Lady Rowena the Queen of Beauty and of Love for the ensuing day, menacing with suitable penalties those who should be disobedient to her authority. They then repeated their cry of Largesse, to which Cedric, in the height of his joy, replied by an ample donative, and to which Athelstane, though less promptly, added one equally large.Akár határozatlanság, akár más ok késztette habozásra a nap hősét, annyi bizonyos, hogy egy-két percig mozdulatlanul állt ott, miközben a közönség némán leste, mit fog tenni. Végül aztán kecses mozdulattal leeresztette lándzsáját, és a hegyére akasztott koronát odatette a szép Rowena lába elé. Ebben a pillanatban megszólaltak a kürtök, a heroldok pedig kihirdették, hogy Lady Rowena a másnapi ünnepségek királynője. A heroldok ugyanakkor megfelelő bün­te­téssel fenyegették azt, aki nem ismeri el a Szépség és Szerelem Királynőjét, vagy nem enge­del­meskedik neki. Ezután a szokásos largesse! kiáltással megint adakozásra buzdították a nézőket. Cedric, túláradó örömében, tetemes összegű adományra ragadtatta magát. Példáját, ha nem is nyomban, Athelstane is követte, és rövid vonakodás után ugyanannyit adott, mint Cedric.
There was some murmuring among the damsels of Norman descent, who were as much unused to see the preference given to a Saxon beauty, as the Norman nobles were to sustain defeat in the games of chivalry which they themselves had introduced. But these sounds of disaffection were drowned by the popular shout ofDe elégedetlen morgást is lehetett hallani imitt-amott. A normann származású kisasszonyok nem szokták meg, hogy mellőzzék őket egy szász szépség kedvéért, mint ahogy a normann nemesurak is nehezen nyugodtak bele, hogy megverték őket olyan lovagi játékban, amelyet ők honosítottak meg ebben az országban. De az elégedetlenség hangjait elnyomta a nép dörgő kiáltása:
"Long live the Lady Rowena, the chosen and lawful Queen of Love and of Beauty!"- Éljen Lady Rowena, a törvényesen megválasztott szépségkirálynő!
To which many in the lower area added,Az alsóbb körben még ilyen kiáltások is hangzottak:
"Long live the Saxon Princess! long live the race of the immortal Alfred!"- Soká éljen a szász hercegnő! Éljen és viruljon a halhatatlan Alfréd király nemzetsége!
However unacceptable these sounds might be to Prince John, and to those around him, he saw himself nevertheless obliged to confirm the nomination of the victor, and accordingly calling to horse, he left his throne; and mounting his jennet, accompanied by his train, he again entered the lists. The Prince paused a moment beneath the gallery of the Lady Alicia, to whom he paid his compliments, observing, at the same time, to those around him--"Mindez nagyon kellemetlenül érintette János herceget és környezetét, de a herceg mégis kénytelen volt megerősíteni a győztes lovag választását. Ezért lováért kiáltott, és leszállt a trónról, majd nyeregbe kapaszkodva, csatlósai kíséretében újra megjelent a porondon. Amint körüllovagolt, egy percre megállt Lady Alicia erkélye alatt, üdvözölte a hölgyet, és kísérőihez fordulva a következő megjegyzést tette:
By my halidome, sirs! if the Knight's feats in arms have shown that he hath limbs and sinews, his choice hath no less proved that his eyes are none of the clearest."- Boldogságomra mondom, urak! Ez a lovag párviadal közben bebizonyította, hogy karja ügyes, és lába erős, de amikor választania kellett, kiderült, hogy szeme nem a legélesebb!
It was on this occasion, as during his whole life, John's misfortune, not perfectly to understand the characters of those whom he wished to conciliate. Waldemar Fitzurse was rather offended than pleased at the Prince stating thus broadly an opinion, that his daughter had been slighted.Mint életében annyiszor, János herceg most is bakot lőtt. Megint az volt a baj, hogy nem tudta igazán megérteni azoknak a jellemét és gondolkodásmódját, akiket ki akart engesztelni. Waldemar Fitzurse bizony nem örült, inkább megsértődött, amikor a herceg ilyen nyíltan hangoztatta, hogy a leányát mellőzés érte.
"I know no right of chivalry," he said, "more precious or inalienable than that of each free knight to choose his lady-love by his own judgment. My daughter courts distinction from no one; and in her own character, and in her own sphere, will never fail to receive the full proportion of that which is her due."- Nem ismerek szentebb és sérthetetlenebb jogot annál, hogy minden lovag szabadon és saját belátása szerint válassza meg szíve hölgyét - mondta. - Az én leányom nem keresi a kedvét és a kegyét senkinek, kitüntetésre sincs szüksége, mert a maga körében mindig meg fogja kapni azt a tiszteletet, ami megilleti!
Prince John replied not; but, spurring his horse, as if to give vent to his vexation, he made the animal bound forward to the gallery where Rowena was seated, with the crown still at her feet.János herceg nem felelt, csak jól megsarkantyúzta lovát, hogy bosszúságát kitöltse, és odaugratott a karzathoz, ahol Rowena ült - a korona még mindig ott hevert a lába előtt.
"Assume," he said, "fair lady, the mark of your sovereignty, to which none vows homage more sincerely than ourself, John of Anjou; and if it please you to-day, with your noble sire and friends, to grace our banquet in the Castle of Ashby, we shall learn to know the empress to whose service we devote to-morrow."- Vedd fel, szép hölgy, uralmad jelképét, és hidd el, senki sem hajol meg előtted őszintébb hódo­lattal, mint mi, Anjou János - mondta a herceg. - És ha megnyerné tetszésedet meg­hívásunk, hogy nemes atyáddal és barátaiddal együtt megjelenéseddel tüntesd ki lakománkat Ashby várában, akkor már ma megismerkedhetnénk a királynővel, akinek holnap hódolattal fogunk szolgálni!
Rowena remained silent, and Cedric answered for her in his native Saxon.Rowena hallgatott, és helyette Cedric válaszolt szász anyanyelvén.
"The Lady Rowena," he said, "possesses not the language in which to reply to your courtesy, or to sustain her part in your festival. I also, and the noble Athelstane of Coningsburgh, speak only the language, and practise only the manners, of our fathers. We therefore decline with thanks your Highness's courteous invitation to the banquet. To-morrow, the Lady Rowena will take upon her the state to which she has been called by the free election of the victor Knight, confirmed by the acclamations of the people."- Lady Rowena - mondta - nem ismeri azt a nyelvet, amelyen megköszönhetné kegyelmes­séged udvarias szavait, és betölthetné szerepét a lakomán. Magam is, valamint a nemes Athelstane, Coningsburgh ura, csupán őseink nyelvét beszéljük, és apáink szokásait ismerjük. Ezért köszö­net­tel lemondunk arról, hogy elfogadjuk a kegyes meghívást. De holnap Lady Rowena elvállalja a méltóságot, amelyet a győztes lovag szabad választása reá ruházott, és a nép helyeslő kiáltása megerősített.
So saying, he lifted the coronet, and placed it upon Rowena's head, in token of her acceptance of the temporary authority assigned to her.Ezzel felvette a koronát, és Rowena fejére tette, annak jeléül, hogy a hölgy hajlandó viselni az egy napra szóló kitüntetést.
"What says he?" said Prince John, affecting not to understand the Saxon language, in which, however, he was well skilled. The purport of Cedric's speech was repeated to him in French. "It is well," he said; "to-morrow we will ourself conduct this mute sovereign to her seat of dignity.--You, at least, Sir Knight," he added, turning to the victor, who had remained near the gallery, "will this day share our banquet?"- Mit mondott? - kérdezte János herceg a kíséretétől, mintha nem értené a szász nyelvet, holott járatos volt benne. Erre franciául megismételték neki azt, amit Cedric mondott. - Úgy is jó - bólintott aztán -, akkor várunk holnapig, és majd mi magunk vezetjük a néma királynőt díszhelyére. És mi a te válaszod, lovag úr? - folytatta a győztes felé fordulva, aki ott állt a karzat közelében. - Remélem, hogy te legalább részt veszel a mai lakománkon.
The Knight, speaking for the first time, in a low and hurried voice, excused himself by pleading fatigue, and the necessity of preparing for to-morrow's encounter.A lovag, aki most szólalt meg először, halkan és sietősen kimentette magát. Fáradtságára hivatkozott meg arra, hogy fel kell készülnie a holnapi mérkőzésre.
"It is well," said Prince John, haughtily; "although unused to such refusals, we will endeavour to digest our banquet as we may, though ungraced by the most successful in arms, and his elected Queen of Beauty."- Nem tesz semmit - felelte a herceg gőgösen. - Bár eddig nem volt alkalmunk megszokni az ilyen visszautasításokat, beletörődünk. Majd igyekszünk vacsoránkat jókedvűen elfogyasztani annak ellenére, hogy a legügyesebb bajvívó és kiválasztott szépségkirálynője nem szerencsél­tet bennünket társaságával.
So saying, he prepared to leave the lists with his glittering train, and his turning his steed for that purpose, was the signal for the breaking up and dispersion of the spectators.Ezzel már készült is, hogy csillogó kíséretével együtt elhagyja a tornajáték színhelyét. Amint lovával megfordult, a tömeg ezt jeladásnak tekintette - szedelőzködni kezdett, hogy felkere­kedjék, és minden irányban hazafelé induljon.
Yet, with the vindictive memory proper to offended pride, especially when combined with conscious want of desert, John had hardly proceeded three paces, ere again, turning around, he fixed an eye of stern resentment upon the yeoman who had displeased him in the early part of the day, and issued his commands to the men-at-arms who stood near--A sértett hiúság, tudjuk, nem feledékeny, különösen ha azzal a tudattal párosul, hogy nagyobb megbecsülésre igazság szerint nincs is ok. A herceg alig haladt három lépést, máris vissza­fordult, és dühösen arra a yeomanre meresztette szemét, akivel még a torna megkezdése előtt szóváltása volt. Most kiadta a rendelkezést fegyvereseinek:
"On your life, suffer not that fellow to escape."- Ezt a fickót ne engedjétek megszökni! A fejetekkel feleltek érte!
The yeoman stood the angry glance of the Prince with the same unvaried steadiness which had marked his former deportment, saying, with a smile,A yeoman szemrebbenés nélkül állta a herceg bosszús tekintetét - ugyanazzal a nyugalommal, amely korábbi viselkedését is jellemezte.
"I have no intention to leave Ashby until the day after to-morrow--I must see how Staffordshire and Leicestershire can draw their bows--the forests of Needwood and Charnwood must rear good archers."- Hamarabb, mint holnapután, nem szándékozom elhagyni Ashbyt - mondta mosolyogva. - Meg akarom nézni, hogy Staffordshire és Leicestershire mennyit ért az íjászathoz. A needwoodi és charnwoodi erdő bizonyára jó íjászokat nevel.
"I," said Prince John to his attendants, but not in direct reply,--"I will see how he can draw his own; and woe betide him unless his skill should prove some apology for his insolence!"- Én meg arra vagyok kíváncsi, mennyire ért hozzá ő maga - felelte a herceg, de nem közvet­lenül az íjásznak, hanem környezetéhez fordulva. - Jaj neki, ha tudása nem szolgál némi mentségül arcátlanságára!
"It is full time," said De Bracy, "that the 'outrecuidance' [19] of these peasants should be restrained by some striking example."- Igen - helyeselt De Bracy -, legfőbb ideje megleckéztetni ezeket a parasztokat. Nagyon lábra kapott köztük ez a felháborító outrecuidance17.
Waldemar Fitzurse, who probably thought his patron was not taking the readiest road to popularity, shrugged up his shoulders and was silent. Prince John resumed his retreat from the lists, and the dispersion of the multitude became general.Waldemar Fitzurse arra gondolt, hogy gazdája nem a legjobb utat választja, ha így akar eljutni a népszerűséghez. Waldemarnak nem tetszett a dolog, de csak a vállát vonogatta és hallgatott. János herceg folytatta kivonulását a bajvívó térről, és a tömeg is szétoszlott.
In various routes, according to the different quarters from which they came, and in groups of various numbers, the spectators were seen retiring over the plain. By far the most numerous part streamed towards the town of Ashby, where many of the distinguished persons were lodged in the castle, and where others found accommodation in the town itself. Among these were most of the knights who had already appeared in the tournament, or who proposed to fight there the ensuing day, and who, as they rode slowly along, talking over the events of the day, were greeted with loud shouts by the populace. The same acclamations were bestowed upon Prince John, although he was indebted for them rather to the splendour of his appearance and train, than to the popularity of his character.A nézők kisebb-nagyobb csoportokban és különböző utakon - aszerint, hogy honnan jöttek - hazafelé igyekeztek a síkságon, többségükben Ashby felé. Az előkelőbbek közül sokan ott kap­tak szállást a kastélyban, a többiek pedig a városban találtak maguknak hajlékot. A város­ban szállt meg a legtöbb lovag, aki már részt vett a küzdelemben, vagy a másnapi viadalon kívánt részt venni. Amint lépésben lovagoltak és a nap eseményeit tárgyalták meg, a nép hangos éljenzéssel üdvözölte őket. Hasonló üdvözlésben volt része János hercegnek is, bár az éljenzés inkább díszes ruhájának és kísérete pompájának szólt. A herceg személye egy­általában nem volt népszerű.
A more sincere and more general, as well as a better-merited acclamation, attended the victor of the day, until, anxious to withdraw himself from popular notice, he accepted the accommodation of one of those pavilions pitched at the extremities of the lists, the use of which was courteously tendered him by the marshals of the field. On his retiring to his tent, many who had lingered in the lists, to look upon and form conjectures concerning him, also dispersed.Sokkal őszintébb, sokkal általánosabb és valóban megérdemelt üdvözlés kísérte a győztes lovagot, a nap hősét, amerre csak megfordult. Népszerűsége végül már terhessé vált, és szeretett volna elbújni előle. Ezért örömmel elfogadta a marsallok javaslatát, akik udvariasan felajánlották neki az egyik sátrat a bajvívó tér végében. Amikor végre sikerült visszavonulnia, a sok őgyelgő, aki ott lézengett, hogy reá lessen, és kilétét találgassa, szintén elszéledt.
The signs and sounds of a tumultuous concourse of men lately crowded together in one place, and agitated by the same passing events, were now exchanged for the distant hum of voices of different groups retreating in all directions, and these speedily died away in silence. No other sounds were heard save the voices of the menials who stripped the galleries of their cushions and tapestry, in order to put them in safety for the night, and wrangled among themselves for the half-used bottles of wine and relics of the refreshment which had been served round to the spectators.A nemrég még összezsúfolt és ugyanazon eseményeken izguló tömeg lármája fokozatosan lecsillapodott. Előbb a minden irányban elvonuló csoportok távolodó moraja váltotta fel, majd az is elhalt, és a táj is elcsendesedett. Már nem hallatszott semmi zaj, csak a szolgák hangja, amint a karzatokon összeszedték a sok vánkost és szőnyeget, nehogy éjszaka lába keljen - vagy összemarakodtak egy-egy félig üres borospalackon, otthagyott ételmaradékon.
Beyond the precincts of the lists more than one forge was erected; and these now began to glimmer through the twilight, announcing the toil of the armourers, which was to continue through the whole night, in order to repair or alter the suits of armour to be used again on the morrow.A bajvívó tér kerítése mögött több kovácsműhelyt állítottak fel. Ezek most kezdtek kivilágo­sodni a félhomályban, ami arra mutatott, hogy a fegyverkovácsok munkához láttak. Dolguk lesz egész éjszaka, amíg ki nem javítják és át nem alakítják a sok páncélt, amelyre újra szükség lesz a holnapi viadalon.
A strong guard of men-at-arms, renewed at intervals, from two hours to two hours, surrounded the lists, and kept watch during the night.A bajvívó teret erős fegyveres őrség vette körül. Kétóránként felváltották őket, és így őrködtek hajnalig.
CHAPTER XTIZEDIK FEJEZET
Thus, like the sad presaging raven, that tollsMint zord jövendölő holló, amely
The sick man's passport in her hollow beak,A beteg elbocsátólevelét
And in the shadow of the silent nightTartja csőrében, s árnyas-csöndes éjben
Doth shake contagion from her sable wings;Ragályt ráz gyászos szárnypihéiből:
Vex'd and tormented, runs poor Barrabas,Gyötrődve fut az árva Barrabás,
With fatal curses towards these Christians.Átkot visz a keresztények felé.
--Jew of MaltaMarlowe: A máltai zsidó
The Disinherited Knight had no sooner reached his pavilion, than squires and pages in abundance tendered their services to disarm him, to bring fresh attire, and to offer him the refreshment of the bath. Their zeal on this occasion was perhaps sharpened by curiosity, since every one desired to know who the knight was that had gained so many laurels, yet had refused, even at the command of Prince John, to lift his visor or to name his name.Amint a Kitagadott lovag sátrához ért, csatlósok és apródok egész serege vette körül, hogy szolgálatait felajánlja: lekapcsolja páncélját, üdítő fürdőt készítsen neki, kényelmesebb ruhába öltöztesse. Buzgalmukat ez alkalommal talán a kíváncsiság is növelte, hiszen mindegyik szerette volna tudni, ki az a lovag, aki ma annyi babért aratott, és még a herceg kérésére sem volt hajlandó felvonni sisakrostélyát, vagy megmondani a nevét.
But their officious inquisitiveness was not gratified. The Disinherited Knight refused all other assistance save that of his own squire, or rather yeoman--a clownish-looking man, who, wrapt in a cloak of dark-coloured felt, and having his head and face half-buried in a Norman bonnet made of black fur, seemed to affect the incognito as much as his master. All others being excluded from the tent, this attendant relieved his master from the more burdensome parts of his armour, and placed food and wine before him, which the exertions of the day rendered very acceptable.De buzgólkodásuk nem érte el célját. A Kitagadott lovag visszautasított minden segítséget - kivéve azt, amit a saját csatlósa, helyesebben yeomanje nyújtott neki: egy paraszt külsejű ember, aki sötét darócköpenybe burkolózott, fejét és arca felét pedig fekete prémből készült normann sapkájába rejtette, mintha éppen úgy incognito, ismeretlen akarna maradni, mint a gazdája. Amikor mindenki elment, és végre magukra maradtak a sátorban, ez a szolga megszabadította gazdáját páncélja legkényelmetlenebb darabjaitól, azután ételt és bort rakott eléje. A lovag mohón evett-ivott, ami nem is volt csoda ilyen fárasztó nap után.
The Knight had scarcely finished a hasty meal, ere his menial announced to him that five men, each leading a barbed steed, desired to speak with him. The Disinherited Knight had exchanged his armour for the long robe usually worn by those of his condition, which, being furnished with a hood, concealed the features, when such was the pleasure of the wearer, almost as completely as the visor of the helmet itself, but the twilight, which was now fast darkening, would of itself have rendered a disguise unnecessary, unless to persons to whom the face of an individual chanced to be particularly well known.Alig kapta be vacsoráját, amikor szolgája jelentette neki, hogy öt ember kíván beszélni vele, és mindegyikük egy-egy páncélzattal felszerelt lovat vezet. A Kitagadott lovag erre felcserélte páncélját a hosszú köntössel, amelyet a rangjabeliek otthon viselni szoktak. Csuklya is tartozott hozzá, és így a lovag, ha kedve tartotta, ugyanúgy eltakarhatta vele arcát, mint sisakja rostélyával. De az esti félhomály sötétséggé sűrűsödött, így az arc eltakarása feleslegessé vált, kivéve, ha olyan emberrel kerül szembe, aki arcát rég jól ismeri.
The Disinherited Knight, therefore, stept boldly forth to the front of his tent, and found in attendance the squires of the challengers, whom he easily knew by their russet and black dresses, each of whom led his master's charger, loaded with the armour in which he had that day fought.A Kitagadott lovag bátran kilépett hát sátra elé, ahol a kihívók csatlósai vártak reá. Mindjárt felismerte őket fekete és vörös-barna ruhájukról. Mindegyikük gazdája lovát tartotta kötő­féken; a lovakra rákötötték azt a páncélt és fegyverzetet, amelyet gazdájuk a mai tusán viselt.
"According to the laws of chivalry," said the foremost of these men, "I, Baldwin de Oyley, squire to the redoubted Knight Brian de Bois-Guilbert, make offer to you, styling yourself, for the present, the Disinherited Knight, of the horse and armour used by the said Brian de Bois-Guilbert in this day's Passage of Arms, leaving it with your nobleness to retain or to ransom the same, according to your pleasure; for such is the law of arms."- A lovagi törvények értelmében - szólalt meg a legelöl álló csatlós -, én, Baldwin de Oyley, a rettegett Brian de Bois-Guilbert lovag csatlósa, elhoztam neked, ki jelenleg Kitagadott lovag­nak nevezed magad, a lovat és a fegyverzetet, amelyet nevezett Brian de Bois-Guilbert lovag a mai fegyveres mérkőzésen használt, nagylelkűségedre bízva, hogy megtartod-e, vagy kiváltásra bocsátod, tetszésed szerint - mert így szól a lovagi törvény.
The other squires repeated nearly the same formula, and then stood to await the decision of the Disinherited Knight.A többi csatlós jóformán szóról szóra elismételte ugyanezt a mondókát, azután némán álltak valamennyien, várva a Kitagadott lovag döntését.
"To you four, sirs," replied the Knight, addressing those who had last spoken, "and to your honourable and valiant masters, I have one common reply. Commend me to the noble knights, your masters, and say, I should do ill to deprive them of steeds and arms which can never be used by braver cavaliers.--I would I could here end my message to these gallant knights; but being, as I term myself, in truth and earnest, the Disinherited, I must be thus far bound to your masters, that they will, of their courtesy, be pleased to ransom their steeds and armour, since that which I wear I can hardly term mine own."- Nektek, négyeteknek, urak - felelt a lovag azokhoz fordulva, akik később beszéltek -, és tiszteletre méltó, vitéz gazdáitoknak egyforma választ adok. Adjátok át üdvözletemet gazdái­tok­nak, a nemes és vitéz lovagoknak, azután mondjátok meg nekik, hogy rosszul tenném, ha megfosztanám őket paripáiktól és fegyvereiktől, amelyet soha derekabb lovag nem viselhet. Szeretném, ha ezzel be is fejezhetném üzenetemet a nemes lovagoknak, és csak azért nem tehetem, mert jelenleg csakugyan az vagyok, aminek nevezem magam: Kitagadott lovag. Ezért kénytelen vagyok arra kérni gazdáitokat, hogy kegyeskedjenek a maguk jószántából meg­vál­tani lovukat és felszerelésüket, annál is inkább, mert amit viselek, alig nevezhetem magaménak.
"We stand commissioned, each of us," answered the squire of Reginald Front-de-Boeuf, "to offer a hundred zecchins in ransom of these horses and suits of armour."- Mindegyikünk megbízása úgy szól - felelte Reginald Front-de-Boeuf csatlósa -, hogy száz száz zecchinót ajánlhat fel váltságul a lóért és a fegyverzetért.
"It is sufficient," said the Disinherited Knight. "Half the sum my present necessities compel me to accept; of the remaining half, distribute one moiety among yourselves, sir squires, and divide the other half betwixt the heralds and the pursuivants, and minstrels, and attendants."- Elegendő - felelte a Kitagadott lovag. - Pillanatnyi szükségleteim arra kényszerítenek, hogy a felajánlott összeg felét elfogadjam. A másik felét osszátok el, urak, oly módon, hogy a fele része magatoknak maradjon, a többi pedig a heroldok, kísérők, kürtösök és szolgák közt kerüljön kiosztásra.
The squires, with cap in hand, and low reverences, expressed their deep sense of a courtesy and generosity not often practised, at least upon a scale so extensive. The Disinherited Knight then addressed his discourse to Baldwin, the squire of Brian de Bois-Guilbert.A csatlósok - fövegükkel a kezükben és mély meghajlások közepette - hálás köszönetet mond­tak az udvariasságért és még inkább a nagylelkűségért, amelyre kevés példa akadt, legalábbis ilyen nagy mértékben. A Kitagadott lovag ezután Baldwinhoz, Brian de Bois-Guilbert csatlósához fordult, és így szólt:
"From your master," said he, "I will accept neither arms nor ransom. Say to him in my name, that our strife is not ended--no, not till we have fought as well with swords as with lances--as well on foot as on horseback. To this mortal quarrel he has himself defied me, and I shall not forget the challenge.--Meantime, let him be assured, that I hold him not as one of his companions, with whom I can with pleasure exchange courtesies; but rather as one with whom I stand upon terms of mortal defiance."- A te gazdádtól nem fogadok el se fegyverzetet, se váltságdíjat. Mondd meg neki az én ne­vem­ben, hogy a mi harcunk még nem fejeződött be. Nem - csak akkor ér véget, ha meg­vív­tunk karddal és lándzsával, gyalog és lóháton! Ő maga hívott ki engem erre a halálos viadalra, és a kihívást nem felejtem el. Addig is vegye tudomásul, hogy őt nem tekintem olyannak, mint társait, akikkel örömmel váltok udvarias szavakat; őt olyan ellenfélnek tekintem, akivel életre-halálra kell megküzdenem.
"My master," answered Baldwin, "knows how to requite scorn with scorn, and blows with blows, as well as courtesy with courtesy. Since you disdain to accept from him any share of the ransom at which you have rated the arms of the other knights, I must leave his armour and his horse here, being well assured that he will never deign to mount the one nor wear the other."- Az én uram - felelte Baldwin - tudja, hogyan kell az udvariasságot udvariassággal, a haragot haraggal, a csapást csapással viszonozni. Miután tőle nem vagy hajlandó elfogadni a váltság­díjat, mint a többi lovagtól, itt hagyom neked lovát és fegyverzetét. Úgyis tudom, hogy a történtek után nem ülne többé erre a lóra, és nem venné kezébe ezeket a fegyvereket.
"You have spoken well, good squire," said the Disinherited Knight, "well and boldly, as it beseemeth him to speak who answers for an absent master. Leave not, however, the horse and armour here. Restore them to thy master; or, if he scorns to accept them, retain them, good friend, for thine own use. So far as they are mine, I bestow them upon you freely."- Derék csatlós vagy - felelte a Kitagadott lovag. - Bátran és büszkén beszéltél, ahogy egy hű csatlóshoz illik, ha távollevő ura nevében válaszol. Mindazonáltal ne hagyd itt se a lovat, se a fegyvereket. Add vissza gazdádnak, és ha nem akarja elfogadni, tartsd meg magadnak, barátom, saját használatodra. Amennyiben az enyém, én neked ajándékozom.
Baldwin made a deep obeisance, and retired with his companions; and the Disinherited Knight entered the pavilion.Baldwin mélyen meghajolt, és társaival együtt eltávozott, a Kitagadott lovag pedig visszatért sátrába.
"Thus far, Gurth," said he, addressing his attendant, "the reputation of English chivalry hath not suffered in my hands."- Azt hiszem, Gurth - mondta szolgájának -, eddig nem hoztam szégyent az angol lovagok becsületére.
"And I," said Gurth, "for a Saxon swineherd, have not ill played the personage of a Norman squire-at-arms."- Én pedig - felelte Gurth -, ahhoz képest, hogy szász disznópásztor vagyok, elég jól meg­álltam helyemet egy normann csatlós szerepében.
"Yea, but," answered the Disinherited Knight, "thou hast ever kept me in anxiety lest thy clownish bearing should discover thee."- Igaz - felelte a lovag -, de az is igaz, hogy állandóan rettegtem miattad. Attól tartottam, hogy parasztos viselkedéseddel elárulod magad. Ha felismernek...
"Tush!" said Gurth, "I fear discovery from none, saving my playfellow, Wamba the Jester, of whom I could never discover whether he were most knave or fool. Yet I could scarce choose but laugh, when my old master passed so near to me, dreaming all the while that Gurth was keeping his porkers many a mile off, in the thickets and swamps of Rotherwood. If I am discovered---"- Ugyan, ugyan! - vágott szavába Gurth. - Csak egy ember van, aki tüstént felismerne. Ez pedig pajtásom, Wamba, a bohóc, akiről magam sem tudom, minek tartsam - ravasz kópénak-e vagy bolondnak. Hej, alig tudtam megállni, hogy el ne nevessem magam, amikor a gazdám elment mellettem, és nem ismert meg! Ő persze úgy képzelte, hogy Gurth most is az ő disznait őrzi, sok mérföldnyire innen, Rotherwood sűrűjében és mocsaraiban! Ha megtudja...
"Enough," said the Disinherited Knight, "thou knowest my promise."- Elég - szakította félbe a lovag. - Tudod, mit ígértem.
"Nay, for that matter," said Gurth, "I will never fail my friend for fear of my skin-cutting. I have a tough hide, that will bear knife or scourge as well as any boar's hide in my herd."- Nem is azért mondom - felelte Gurth. - Egy kis veréstől nem ijedek meg annyira, hogy cserbenhagyjak egy jó barátot. Vastag az én bőröm, akár a legerősebb kané a csürhémben - néhány ütleg meg se kottyan neki! Még a késtől se félek, nemhogy az ostortól!
"Trust me, I will requite the risk you run for my love, Gurth," said the Knight. "Meanwhile, I pray you to accept these ten pieces of gold."- Nyugodt lehetsz, Gurth, meghálálom neked, hogy annyi veszedelmet álltál ki a kedvemért - mondta a lovag. - Addig is itt van tíz arany, neked adom, tedd el!
"I am richer," said Gurth, putting them into his pouch, "than ever was swineherd or bondsman."- Hű, az angyalát! - kiáltott fel Gurth, és a pénzt sietve zsebébe dugta. - Nincs még egy jobbágy vagy disznópásztor, aki olyan gazdag volna, mint én!
"Take this bag of gold to Ashby," continued his master, "and find out Isaac the Jew of York, and let him pay himself for the horse and arms with which his credit supplied me."- Ezt a zacskó aranyat pedig - folytatta a lovag - vidd el Ashby városába. Ott keresd meg Izsákot, a yorki zsidót, és mondd meg neki, hogy fogja le a ló és a fegyver árát, amit hitelbe adott nekem.
"Nay, by St Dunstan," replied Gurth, "that I will not do."- Azt már nem! - kiáltott fel Gurth. - Szent Dunstanra mondom, olyan bolond nem leszek!
"How, knave," replied his master, "wilt thou not obey my commands?"- Mit beszélsz, gazfickó? Megtagadod az engedelmességet?
"So they be honest, reasonable, and Christian commands," replied Gurth; "but this is none of these. To suffer the Jew to pay himself would be dishonest, for it would be cheating my master; and unreasonable, for it were the part of a fool; and unchristian, since it would be plundering a believer to enrich an infidel."- Teljesítek minden okos, tisztességes, keresztény parancsolatot - felelte Gurth -, de ezt az egyet ne kívánd tőlem! Odaadni a zacskót a zsidó kezébe, hogy vegyen ki belőle, amennyit akar! Ez nem volna okos, mert megveszekedett bolondság! Nem volna tisztességes, mert gazdámat károsítanám meg vele. És nem volna keresztényi, mert egy hitetlen kezére járnék, hogy kifosszon egy jó keresztényt!
"See him contented, however, thou stubborn varlet," said the Disinherited Knight.- Hagyd már abba, te konok gazfickó! Azt akarom, hogy a zsidó meg legyen elégedve, érted?
"I will do so," said Gurth, taking the bag under his cloak, and leaving the apartment; "and it will go hard," he muttered, "but I content him with one-half of his own asking."- Jól van, no, majd megkapja, ami neki jár - felelte Gurth, és a zacskót hóna alá kapva, iszkolt kifelé a sátorból. - Alkudni fogok körömszakadtáig - tette hozzá magában dünnyögve. - Disznó legyen a nevem, ha nem éri be a felével is annak, amit először kér!
So saying, he departed, and left the Disinherited Knight to his own perplexed ruminations; which, upon more accounts than it is now possible to communicate to the reader, were of a nature peculiarly agitating and painful.Gurth eltűnt, és a Kitagadott lovag magára maradt kavargó gondolataival. Ezek több okból, amelyeket most nem fejthetünk ki az olvasó előtt, meglehetősen gyötrelmes és nyugtalanító gondolatok voltak.
We must now change the scene to the village of Ashby, or rather to a country house in its vicinity belonging to a wealthy Israelite, with whom Isaac, his daughter, and retinue, had taken up their quarters; the Jews, it is well known, being as liberal in exercising the duties of hospitality and charity among their own people, as they were alleged to be reluctant and churlish in extending them to those whom they termed Gentiles, and whose treatment of them certainly merited little hospitality at their hand.Most pedig történetünk színhelye megváltozik. Ashby városában vagyunk, pontosabban egy vidéki lakban, a város szélén. A ház azé a gazdag zsidóé volt, aki vendégül látta Izsákot, a leányát és a kíséretét. A zsidók, mint tudjuk, igen nagylelkűek, ha arról van szó, hogy hit­testvéreikkel szemben gyakorolják a vendégszeretet és jótékonyság erényeit, de állítólag szűkmarkúak, ha olyanokat kell segíteni, akiket ők pogányoknak neveznek. Viszont az is igaz, hogy a keresztények viselkedése gyakran érthetővé teszi ezt a szűkmarkúságot.
In an apartment, small indeed, but richly furnished with decorations of an Oriental taste, Rebecca was seated on a heap of embroidered cushions, which, piled along a low platform that surrounded the chamber, served, like the estrada of the Spaniards, instead of chairs and stools. She was watching the motions of her father with a look of anxious and filial affection, while he paced the apartment with a dejected mien and disordered step; sometimes clasping his hands together--sometimes casting his eyes to the roof of the apartment, as one who laboured under great mental tribulation.Rebeka keleti ízlés szerint, pazarul ékes szobácskában ült. A falak mentén körös-körül keskeny dobogó húzódott végig, telerakva hímzett vánkosokkal; ezek pótolták a székeket és padokat, a spanyol estrada mintájára. Rebeka tekintete aggódva követte apja mozdulatait. Izsák szomorú arccal, gondterhelten járkált fel és alá a szobában. Néha összekulcsolta kezeit, vagy kétségbe­esetten a mennyezetre nézett, mintha onnan várna segítséget.
"O, Jacob!" he exclaimed--"O, all ye twelve Holy Fathers of our tribe! what a losing venture is this for one who hath duly kept every jot and tittle of the law of Moses--Fifty zecchins wrenched from me at one clutch, and by the talons of a tyrant!"- Ábrahám, Izsák, Jákob! - könyörgött. - Ó, tizenkét ősapánk! Mivel érdemeltem meg ezt a csapást én, aki pontosan betartom vallásunk legkisebb parancsolatait is? Ötven zecchinót ragadott el tőlem egy csapásra, zsarnok ujjaival!
"But, father," said Rebecca, "you seemed to give the gold to Prince John willingly."- De papa! - mondta Rebeka. - Én úgy láttam, hogy János herceg nem is erőszakoskodott, te önként adtad oda neki az aranyakat!
"Willingly? the blotch of Egypt upon him!--Willingly, saidst thou?--Ay, as willingly as when, in the Gulf of Lyons, I flung over my merchandise to lighten the ship, while she laboured in the tempest--robed the seething billows in my choice silks--perfumed their briny foam with myrrh and aloes--enriched their caverns with gold and silver work! And was not that an hour of unutterable misery, though my own hands made the sacrifice?"- Önként? Hogy sújtson rá az egyiptomi tíz csapás! Önként, mondod, önként? Éppen olyan önként, mint a lyoni öbölben, amikor drága áruimat magam hajítottam át a korláton, hogy meg­könnyítsem a hajót abban a szörnyű viharban! Pazar selymekkel borítottam a háborgó hullámo­kat, mirhával és áloéval illatosítottam a sós habokat - arannyal és ezüsttel kivert dísztárgyakat dobáltam a tenger mélységeibe! Hát nem volt az is kimondhatatlan szenvedés, noha saját kezemmel okoztam magamnak?
"But it was a sacrifice which Heaven exacted to save our lives," answered Rebecca, "and the God of our fathers has since blessed your store and your gettings."- Áldozat volt, amelyet az ég követelt, cserébe azért, hogy életünknek megkegyelmezett - felelte Rebeka. - És apáink istene azóta sokszorosan megtérítette károdat, megáldotta minden tevékenységedet.
"Ay," answered Isaac, "but if the tyrant lays hold on them as he did to-day, and compels me to smile while he is robbing me?--O, daughter, disinherited and wandering as we are, the worst evil which befalls our race is, that when we are wronged and plundered, all the world laughs around, and we are compelled to suppress our sense of injury, and to smile tamely, when we would revenge bravely."- Igen, igen, de mit érek vele, ha a zsarnok ráteszi kezét mindenemre, ahogy ma arra a zacskó pénzre, és még mosolyognom kell hozzá, miközben kirabol! Jaj, leányom, leányom! Üldözött, vándor nép vagyunk, de mostoha sorsunkban az a legrosszabb, hogy ha igazságtalanság ér minket, ha bántalmaznak és kifosztanak, mindenki csak nevet rajtunk, mulat a könnyeinken! Mi meg kénytelenek vagyunk felháborodásunkat eltitkolni, alázatosan mosolyogni - ahelyett, hogy bátran kiállnánk jogaink védelmére!
"Think not thus of it, my father," said Rebecca; "we also have advantages. These Gentiles, cruel and oppressive as they are, are in some sort dependent on the dispersed children of Zion, whom they despise and persecute. Without the aid of our wealth, they could neither furnish forth their hosts in war, nor their triumphs in peace, and the gold which we lend them returns with increase to our coffers. We are like the herb which flourisheth most when it is most trampled on. Even this day's pageant had not proceeded without the consent of the despised Jew, who furnished the means."- Ne nézd a dolgokat olyan egyoldalúan, apám! Sorsunknak vannak jó oldalai is. Ezek a pogányok, akármilyen kegyetlen zsarnokok is, sok tekintetben tőlünk függenek, Sion szét­szórt, megvetett, üldözött gyermekeitől! A mi segítségünkre szorultak békében és háborúban egyaránt, nélkülünk nem tudnák felszerelni seregeiket, se megünnepelni diadalaikat. És az arany, amit kölcsönadunk nekik, megfiadzva tér vissza ládáinkba. Olyanok vagyunk, mint a fű, amely mindent kibír - minél jobban tapossák, annál szebben virul. Még a mai ünnepély pompája is elmaradt volna, ha a megvetett zsidó nem járul hozzá pénzével.
"Daughter," said Isaac, "thou hast harped upon another string of sorrow. The goodly steed and the rich armour, equal to the full profit of my adventure with our Kirjath Jairam of Leicester--there is a dead loss too--ay, a loss which swallows up the gains of a week; ay, of the space between two Sabbaths--and yet it may end better than I now think, for 'tis a good youth."- Leányom - siránkozott Izsák -, most megint olyan húrt érintettél, amely bánatosan vissz­hangzik szívemben. Eszembe jut a szép paripa és a drága felszerelés, amely felemészti a legutolsó vállalkozásom hasznát... az üzletét, amit a leicesteri Kirjath Jairammal kötöttem! Bizony, tiszta veszteség, leírhatom az egészet! Hiába dolgoztam egy álló hétig, az egyik szombattól a másikig! De mégsem egészen kárba veszett pénz, hiszen hasznára vált annak a jószívű, derék ifjúnak!
"Assuredly," said Rebecca, "you shall not repent you of requiting the good deed received of the stranger knight."- Bizony, úgy van - hagyta rá Rebeka -, és a te helyedben nem búsulnék. Csak nem bántad meg, hogy viszonoztad az idegen lovag jóságát?
"I trust so, daughter," said Isaac, "and I trust too in the rebuilding of Zion; but as well do I hope with my own bodily eyes to see the walls and battlements of the new Temple, as to see a Christian, yea, the very best of Christians, repay a debt to a Jew, unless under the awe of the judge and jailor."- Nem, lányom, nem bántam meg. Én hiszek őbenne, éppen úgy, mint Sion felépülésében! De mint ahogy nem tudom remélni, hogy saját szemeimmel megláthatom az új templom falait és ormait, úgy azt sem remélem, hogy egy keresztény - legyen bár a legderekabb - megfizeti adósságát egy zsidónak, hacsak nem kényszeríti rá bíró és porkoláb.
So saying, he resumed his discontented walk through the apartment; and Rebecca, perceiving that her attempts at consolation only served to awaken new subjects of complaint, wisely desisted from her unavailing efforts--a prudential line of conduct, and we recommend to all who set up for comforters and advisers, to follow it in the like circumstances.Elhallgatott, és folytatta bosszús sétáját a szobában fel és alá. Rebeka látta, hogy hiába pró­bálja megvigasztalni, minden szavával csak újabb panaszkodásra készteti. Ezért abbahagyta az eredménytelen erőlködést - bölcsebbet nem is tehetett volna. Példáját követésre ajánlom minden vigasztalónak és tanácsadónak, aki hasonló körülmények közé keveredik.
The evening was now becoming dark, when a Jewish servant entered the apartment, and placed upon the table two silver lamps, fed with perfumed oil; the richest wines, and the most delicate refreshments, were at the same time displayed by another Israelitish domestic on a small ebony table, inlaid with silver; for, in the interior of their houses, the Jews refused themselves no expensive indulgences. At the same time the servant informed Isaac, that a Nazarene (so they termed Christians, while conversing among themselves) desired to speak with him.Most már sötét este volt. Egy zsidó szolgáló lépett a szobába, és két lámpát tett az asztalra; a lámpákban illatos olaj égett. Bejött egy másik zsidó szolgáló is, aki pazar borokat és finom frissítőket rakott egy ezüsttel kivert kis ébenfa asztalra; a zsidók otthonukban nem vetették meg a fényűző kedvtelést. A másik szolgáló közölte a vendéggel, hogy egy nazarénus szeretne vele beszélni (a zsidók így nevezték a keresztényeket egymás között).
He that would live by traffic, must hold himself at the disposal of every one claiming business with him. Isaac at once replaced on the table the untasted glass of Greek wine which he had just raised to his lips, and saying hastily to his daughter, "Aki az üzleti forgalomból él, a nap minden órájában kénytelen bárkinek a rendelkezésére állni, ha üzleti ügyben felkeresi. Ezért Izsák is visszatette az asztalra a pohár görög bort, amelyet éppen meg akart ízlelni, és gyorsan odaszólt leányának:
Rebecca, veil thyself,"- Rebeka, fátyolozd el magad!
commanded the stranger to be admitted.Azután megparancsolta, hogy vezessék be hozzá az idegent.
Just as Rebecca had dropped over her fine features a screen of silver gauze which reached to her feet, the door opened, and Gurth entered, wrapt in the ample folds of his Norman mantle. His appearance was rather suspicious than prepossessing, especially as, instead of doffing his bonnet, he pulled it still deeper over his rugged brow.Rebekának alig volt ideje ahhoz, hogy szép arcát eltakarja földig érő ezüstfátyolával, amikor már kinyílt az ajtó, és Gurth lépett be rajta, normann köpönyege bő ráncaiba burkolódzva. Külseje inkább gyanús volt, mintsem vonzó, hiszen süvegét sem vette le, sőt még mélyebben ráhúzta barázdás homlokára.
"Art thou Isaac the Jew of York?" said Gurth, in Saxon.- Te vagy Izsák, a yorki zsidó? - kérdezte szász nyelven.
"I am," replied Isaac, in the same language, (for his traffic had rendered every tongue spoken in Britain familiar to him)--"and who art thou?"- Az vagyok - felelte Izsák ugyancsak szászul, mivel az üzleti életben megtanult minden nyelvet, amelyet az országban beszéltek. - És ki vagy te?
"That is not to the purpose," answered Gurth.- Nem fontos - vetette oda Gurth.
"As much as my name is to thee," replied Isaac; "for without knowing thine, how can I hold intercourse with thee?"- Ha neked fontos az én nevem, a tied éppen olyan fontos nekem - felelte Izsák. - Hogyan folytassak veled üzleti tárgyalást, ha nem tudom, ki vagy? Hogy képzeled ezt?
"Easily," answered Gurth; "I, being to pay money, must know that I deliver it to the right person; thou, who are to receive it, will not, I think, care very greatly by whose hands it is delivered."- Nagyon könnyen - vágott vissza Gurth. - Én ugyanis pénzt hozok, tehát tudnom kell, kinek adom át. De neked, aki zsebre vágod a pénzt, egészen mindegy lehet, kitől vetted át.
"O," said the Jew, "you are come to pay moneys?--Holy Father Abraham! that altereth our relation to each other. And from whom dost thou bring it?"- Igazán? Pénzt hoztál nekem? - kiáltott fel Izsák. - Ábrahám, Izsák, Jákob! Hiszen az egészen más! De azt csak megmondhatod, kitől hoztad?
"From the Disinherited Knight," said Gurth, "victor in this day's tournament. It is the price of the armour supplied to him by Kirjath Jairam of Leicester, on thy recommendation. The steed is restored to thy stable. I desire to know the amount of the sum which I am to pay for the armour."- A Kitagadott lovag küldi, a mai viadalok győztese - felelte Gurth. - Elküldte a pénzt a fegyverért, amelyet Kirjath Jairam, a leicesteri zsidó adott neki, a te közbenjárásodra. A lovat pedig visszahoztam, már be is kötöttem az istállódba. Most csak az a kérdés, mennyit kell fizetnem a fegyverekért.
"I said he was a good youth!" exclaimed Isaac with joyful exultation. "A cup of wine will do thee no harm," he added, filling and handing to the swineherd a richer drought than Gurth had ever before tasted. "And how much money," continued Isaac, "has thou brought with thee?"- Hát nem mondtam, hogy derék ifjú? - kiáltott fel Izsák boldogan, ujjongva. - Neked sem árthat meg egy pohár bor, gyere, igyál! - tette hozzá, és betöltött Gurth részére egy pohár olyan italt, amelyhez foghatót a disznópásztor még nem kóstolt soha. - És mennyi pénzt hoztál magaddal? - érdeklődött Izsák.
"Holy Virgin!" said Gurth, setting down the cup, "what nectar these unbelieving dogs drink, while true Christians are fain to quaff ale as muddy and thick as the draff we give to hogs!--What money have I brought with me?" continued the Saxon, when he had finished this uncivil ejaculation, "even but a small sum; something in hand the whilst. What, Isaac! thou must bear a conscience, though it be a Jewish one."- Boldogságos Szűzanyám! - kiáltott fel Gurth, amikor visszatette a serleget az asztalra. - Micsoda nektárt vedelnek ezek a hitetlen kutyák, míg a jámbor keresztény kénytelen beérni olyan vinkóval, amely a mosléknál is zavarosabb! Hogy mennyi pénzt hoztam magammal? - folytatta goromba kifakadása után. - Hát nem sokat, nem sokat. Az a fő, hogy mégiscsak pénz áll a házhoz, nem igaz? Ne kérj sokat, Izsák. Ha zsidó vagy is, neked is van becsületed, lelkiismereted!
"Nay, but," said Isaac, "thy master has won goodly steeds and rich armours with the strength of his lance, and of his right hand--but 'tis a good youth--the Jew will take these in present payment, and render him back the surplus."- Miket beszélsz! - felelte Izsák. - Hisz a gazdád remek paripákat és pazar fegyvereket szerzett bátorságával, ügyességével és erejével. A zsidó majd átveszi ezeket, és értékesíti. Levonja az adósságot, a többit meg kifizeti a derék ifjúnak.
"My master has disposed of them already," said Gurth.- Nem lehet. A gazdám már másképp rendelkezett velük.
"Ah! that was wrong," said the Jew, "that was the part of a fool. No Christians here could buy so many horses and armour--no Jew except myself would give him half the values. But thou hast a hundred zecchins with thee in that bag," said Isaac, prying under Gurth's cloak, "it is a heavy one."- Kár, nagy kár! - mondta Izsák. - A gazdád bolondot cselekedett. Itt egyetlen keresztény sem tud tisztességes áron megvásárolni ennyi lovat és fegyvert. De rajtam kívül még zsidó sem akad, aki többet adna értük, mint a fele értéket. Tömött zacskód van - folytatta Izsák, Gurth köpenye alá sandítva. - Legalább száz zecchino lehet benne.
"I have heads for cross-bow bolts in it," said Gurth, readily.- Nem, nem! Nyílhegyek is vannak benne, attól olyan nehéz! - felelte sietve Gurth.
"Well, then"--said Isaac, panting and hesitating between habitual love of gain and a new-born desire to be liberal in the present instance, "if I should say that I would take eighty zecchins for the good steed and the rich armour, which leaves me not a guilder's profit, have you money to pay me?"- Hát akkor... - mondta Izsák izgatottan gyorsuló lélegzettel, két érzés közt tétovázva: az egyik a szokásos nyereségvágy volt, a másik meg valami egészen új kívánság, amely arra ösztökélte, hogy ebben az esetben nagylelkű legyen. - Hát akkor... beérem... mondjuk, nyolcvan zecchinó­val. Nem is pénz ilyen pompás lóért és remek fegyverzetért. Haszon nélkül adom, semmit sem keresek rajta. Van annyi pénzed, hogy kifizesd?
"Barely," said Gurth, though the sum demanded was more reasonable than he expected, "and it will leave my master nigh penniless. Nevertheless, if such be your least offer, I must be content."- Alig hiszem - felelte Gurth, noha a kért ár sokkal méltányosabb volt, mintsem várta volna. - De ha ki is tudom fizetni, utána a gazdám egy garas nélkül marad. No de mindegy, ha már ez az utolsó szavad, kifizetem.
"Fill thyself another goblet of wine," said the Jew. "Ah! eighty zecchins is too little. It leaveth no profit for the usages of the moneys; and, besides, the good horse may have suffered wrong in this day's encounter. O, it was a hard and a dangerous meeting! man and steed rushing on each other like wild bulls of Bashan! The horse cannot but have had wrong."- No, várj csak... igyál még egy pohár bort, jó? Ah, nyolcvan zecchino igazán kevés! Hol marad a szokásos kamat a pénz forgatásáért? Aztán mit tudom, mi baja lehet a lónak, amit visszahoztál. Talán megsérült a vad összecsapásban. Hiszen úgy rohantak egymásnak, mint Basan vad bikái! Lehetetlen, hogy a ló ép és sértetlen maradt!
"And I say," replied Gurth, "he is sound, wind and limb; and you may see him now, in your stable. And I say, over and above, that seventy zecchins is enough for the armour, and I hope a Christian's word is as good as a Jew's. If you will not take seventy, I will carry this bag" (and he shook it till the contents jingled) "back to my master."- Én meg azt mondom, hogy nincs semmi baja! - erősködött Gurth. - Nézd a lábait, a járását... ott van az istállóban, megnézheted! Akárhogy meghányom-vetem, azt mondom, hetven zecchino a fegyverekért bőven elég, szavamra! Remélem, egy becsületes keresztény szava is ér annyit, mint egy zsidóé, vagy nem? Ha nem éred be hetvennel, visszaviszem a gazdámnak az egészet. És megrázta a zacskót, hogy csak úgy csilingelt benne a pénz.
"Nay, nay!" said Isaac; "lay down the talents--the shekels--the eighty zecchins, and thou shalt see I will consider thee liberally."- Nem, nem! - kiáltotta Izsák rémülten. - Számold csak ki a sékeleket... akarom mondani, a zecchinókat! Számold le a nyolcvanat, aztán meglátod, hogy rólad sem feledkezem meg.
Gurth at length complied; and telling out eighty zecchins upon the table, the Jew delivered out to him an acquittance for the horse and suit of armour. The Jew's hand trembled for joy as he wrapped up the first seventy pieces of gold. The last ten he told over with much deliberation, pausing, and saying something as he took each piece from the table, and dropt it into his purse. It seemed as if his avarice were struggling with his better nature, and compelling him to pouch zecchin after zecchin while his generosity urged him to restore some part at least to his benefactor, or as a donation to his agent. His whole speech ran nearly thus:Gurth végre engedett. Kiszámolta a nyolcvan aranyat az asztalra, Izsák pedig kiállította a nyugtát a ló és a fegyverek áráról. A zsidó keze reszketett örömében, amint besöpörte az első hetven aranyat. A tíz utolsót már sokkal lassabban számolta meg; mindegyik után megállt, motyogott valamit, kezébe vette az aranyat, nézegette, és csak azután ejtette be erszényébe. Mintha a kapzsisága tusakodott volna a jobbik énjével, és arra kényszerítette volna, hogy rakja el egyik aranyat a másik után; viszont a nagylelkűsége arra nógatta, hogy legalább a pénz egy részét küldje vissza jótevőjének - vagy adja jutalmul a szolgájának. Amit magában dünnyögött, körülbelül így hangzott:
"Seventy-one--seventy-two; thy master is a good youth--seventy-three, an excellent youth--seventy-four--that piece hath been clipt within the ring--seventy-five--and that looketh light of weight--seventy-six--when thy master wants money, let him come to Isaac of York--seventy-seven--that is, with reasonable security."- Hetvenegy... hetvenkettő... a gazdád derék ifjú... hetvenhárom... igazán derék ifjú... hetven­négy... ennek az aranynak csorba a széle, vagy lecsíptek belőle... hetvenöt... milyen könnyű ez az arany, mintha nem volna meg a teljes súlya... hetvenhat... ha a gazdádnak pénzre van szük­sége, jöjjön csak el bátran, a yorki Izsák mindig segít rajta... hetvenhét... persze csak akkor, ha van jó biztosíték...
Here he made a considerable pause, and Gurth had good hope that the last three pieces might escape the fate of their comrades; but the enumeration proceeded.--Itt hosszabb szünetet tartott, és Gurth már abban a reményben ringatózott, hogy az utolsó három arany nem követi társai sorsát. De Izsák folytatta a számlálást:
"Seventy-eight--thou art a good fellow--seventy-nine--and deservest something for thyself---"- Hetvennyolc... te is derék fiú vagy... hetvenkilenc... igazán megérdemled, hogy kapj valamit...
Here the Jew paused again, and looked at the last zecchin, intending, doubtless, to bestow it upon Gurth. He weighed it upon the tip of his finger, and made it ring by dropping it upon the table. Had it rung too flat, or had it felt a hair's breadth too light, generosity had carried the day; but, unhappily for Gurth, the chime was full and true, the zecchin plump, newly coined, and a grain above weight. Isaac could not find in his heart to part with it, so dropt it into his purse as if in absence of mind, with the words,Izsák most megint hosszasan tétovázott, és az utolsó aranyra bámult. Nyilván azon töprengett, hogy Gurthnek ajándékozza-e. Ujja hegyére rakta, úgy méregette, majd az asztalra ejtette, hogy megpengesse. Ha kissé tompán cseng, vagy a kelleténél valamicskét könnyebbnek tetszik - bizonyára a nagylelkűség győz Izsákban. De Gurthnek most nem volt szerencséje: a zecchino új veretű volt, csengése tökéletes, súlya hiánytalan, sőt egy szemernyivel több is a kelleténél.
"Eighty completes the tale, and I trust thy master will reward thee handsomely.--Surely," he added, looking earnestly at the bag, "thou hast more coins in that pouch?"- Ezzel megvan a nyolcvan - mondta Izsák. - Remélem, gazdád bőkezűen meg fog jutalmazni. - Újra szemügyre vette Gurth pénzeszacskóját, hosszasan, komoly arccal nézte, majd meg­kérdezte: - Maradt még valami pénz ebben az erszényben?
Gurth grinned, which was his nearest approach to a laugh, as he replied, "About the same quantity which thou hast just told over so carefully." He then folded the quittance, and put it under his cap, adding,--"Peril of thy beard, Jew, see that this be full and ample!" He filled himself unbidden, a third goblet of wine, and left the apartment without ceremony.- Hogy maradt-e? - vigyorgott Gurth, hiszen nevetni nem is tudott, csak vigyorogni. - Hát tudd meg, hogy még ugyanannyi van benne, mint amennyit most olyan gondosan megszámoltál! - Összehajtogatta a nyugtát, és bedugta süvege alá. - Jaj a szakálladnak, zsidó, ha nem lesz rendben! - kiáltotta, azután kínálatlanul is töltött magának egy harmadik serleggel a finom borból, felhajtotta, és köszönés nélkül kiment a szobából.
"Rebecca," said the Jew, "that Ishmaelite hath gone somewhat beyond me. Nevertheless his master is a good youth--ay, and I am well pleased that he hath gained shekels of gold and shekels of silver, even by the speed of his horse and by the strength of his lance, which, like that of Goliath the Philistine, might vie with a weaver's beam."- Rebeka - mondta Izsák a leányának -, ez az izmaelita túljárt az eszemen. No, nem baj, a gazdája azért mégis derék ifjú... örülök, hogy megszerezte azokat az arany- és ezüstsékeleket a gyors lovával meg a lándzsájával, amely olyan erős, mint a takács gerendája... akárcsak a filiszteus Góliáté!
As he turned to receive Rebecca's answer, he observed, that during his chattering with Gurth, she had left the apartment unperceived.Miután Rebeka nem felelt, Izsák arra fordult, ahol leánya az imént ült. De most már nem volt sehol. Amíg ő a derék lovag szolgájával alkudozott, a lány észrevétlenül kiment a szobából.
In the meanwhile, Gurth had descended the stair, and, having reached the dark antechamber or hall, was puzzling about to discover the entrance, when a figure in white, shown by a small silver lamp which she held in her hand, beckoned him into a side apartment. Gurth had some reluctance to obey the summons. Rough and impetuous as a wild boar, where only earthly force was to be apprehended, he had all the characteristic terrors of a Saxon respecting fawns, forest-fiends, white women, and the whole of the superstitions which his ancestors had brought with them from the wilds of Germany. He remembered, moreover, that he was in the house of a Jew, a people who, besides the other unamiable qualities which popular report ascribed to them, were supposed to be profound necromancers and cabalists. Nevertheless, after a moment's pause, he obeyed the beckoning summons of the apparition, and followed her into the apartment which she indicated, where he found to his joyful surprise that his fair guide was the beautiful Jewess whom he had seen at the tournament, and a short time in her father's apartment.Közben Gurth leszaladt a lépcsőn, és a sötét előcsarnokban tapogatózva kereste a kijáratot. Ekkor egy fehér ruhás alak jelent meg előtte, kis lámpával a kezében, és intett neki, hogy jöjjön utána a kis benyílóba. Gurth csak szabódva engedelmeskedett. Nyers és szilaj volt, mint egy vad­kan, ha csak földi erővel kellett szembeszállnia, de mint minden szász, irtózott az őzgidák­tól, fehér asszonyoktól, erdei manóktól és mindenféle babonás lényektől, melyeknek emlékét a germán vadonból hozták magukkal ősei. Eszébe jutott, hogy végtére is egy zsidó házában van, olyan emberek közt, akikről sok mindent el lehet hinni... még azt is, hogy va­rázs­lók és halottidézők. Végül rövid habozás után mégis rászánta magát, hogy engedel­mes­ke­dik a fehér látomás intésének. Amint belépett a szobába, fellélegzett, mert megismerte a szép zsidó lányt, akit már a lovagi tornán is látott, az imént meg apja szobájában is találkozott vele.
She asked him the particulars of his transaction with Isaac, which he detailed accurately.Rebeka megkérdezte tőle, mit intézett el apjával. Gurth az igazságnak megfelelően, hűségesen beszámolt az alku részleteiről.
"My father did but jest with thee, good fellow," said Rebecca; "he owes thy master deeper kindness than these arms and steed could pay, were their value tenfold. What sum didst thou pay my father even now?"- Apám csak tréfált veled, jóember - mondta Rebeka. - Mi a te gazdádnak sokkal nagyobb hálával tartozunk, semhogy ezzel a lóval meg a fegyverekkel meg lehetne fizetni, még akkor sem, ha tízszer annyit érnének! Mit mondtál, milyen őszszeget fizettél apámnak?
"Eighty zecchins," said Gurth, surprised at the question.- Nyolcvan zecchinót - felelte Gurth csodálkozva.
"In this purse," said Rebecca, "thou wilt find a hundred. Restore to thy master that which is his due, and enrich thyself with the remainder. Haste--begone--stay not to render thanks! and beware how you pass through this crowded town, where thou mayst easily lose both thy burden and thy life.--Reuben," she added, clapping her hands together, "light forth this stranger, and fail not to draw lock and bar behind him."- Itt van ez az erszény - mondta Rebeka -, száz aranyat találsz benne. Add vissza belőle a gazdádnak azt, ami megilleti, a többit tartsd meg magadnak. Siess... eredj... ne hálálkodj! És vigyázz magadra, amikor keresztülsietsz ezen a zsúfolt városon, nehogy elveszítsd pénzedet és még az életedet is. Ruben! - tette hozzá, és tapsolt tenyerével. - Világíts ennek az idegennek, és kísérd ki! Utána pedig ne felejtsd el jól bereteszelni és belakatolni az ajtót!
Reuben, a dark-brow'd and black-bearded Israelite, obeyed her summons, with a torch in his hand; undid the outward door of the house, and conducting Gurth across a paved court, let him out through a wicket in the entrance-gate, which he closed behind him with such bolts and chains as would well have become that of a prison.Ruben, a fekete szemöldökű, fekete szakállas szolga tüstént teljesítette a parancsot. Fáklyával a kezében kinyitotta a ház kapuját, keresztülvezette Gurth-öt a kikövezett udvaron, azután kien­gedte a kerítés ajtaján. Távozása után újra eltorlaszolta a kaput olyan láncokkal és reteszekkel, hogy egy börtönkapunak is megfelelt volna.
"By St Dunstan," said Gurth, as he stumbled up the dark avenue, "this is no Jewess, but an angel from heaven! Ten zecchins from my brave young master--twenty from this pearl of Zion--Oh, happy day!--Such another, Gurth, will redeem thy bondage, and make thee a brother as free of thy guild as the best. And then do I lay down my swineherd's horn and staff, and take the freeman's sword and buckler, and follow my young master to the death, without hiding either my face or my name."„Szent Dunstanra mondom - dünnyögte Gurth, amint a sötét úton botorkált előre -, ez nem is zsidó nő volt, hanem mennyei angyal! Tíz arany a gazdámtól, húsz meg ettől a Sáron rózsájától - micsoda szerencsés napon volt ma! Még egy ilyen, Gurth barátom, és kiválthatod magad a jobbágysorból, hogy szabad ember légy, mint akárki más. Akkor aztán sutba dobom kondás­botomat és kürtömet, kardot és pajzsot ragadok, ahogy szabad emberhez illik, és követem fiatal gazdámat mindhalálig, nyíltan és becsületesen - anélkül, hogy el kellene rejtenem arcomat és nevemet!”
CHAPTER XITIZENEGYEDIK FEJEZET
1st Outlaw: Stand, sir, and throw us that you have about you;1. RABLÓ: Megállj, uram, most vesd le mindened,
If not, we'll make you sit, and rifle you.Ha nem: leültetünk s vetkőztetünk.
Speed: Sir, we are undone! these are the villainsSPEED: Uram, elvesztünk: itt ez útonállók,
That all the travellers do fear so much.Kiktől rettegnek mind az útonjárók.
Val: My friends,--VALENTIN: Barátaim -
1st Out: That's not so, sir, we are your enemies.1. RABLÓ: Ne mondd, mert ellenségeid vagyunk.
2d Out: Peace! we'll hear him.2. RABLÓ: Kuss! Hallgassuk meg őt.
3d Out: Ay, by my beard, will we;3. RABLÓ: A szakállamra esküszöm,
For he's a proper man.Meghallgatjuk, mert tisztességes ember.
--Two Gentlemen of VeronaShakespeare: A két veronai ifjú
The nocturnal adventures of Gurth were not yet concluded; indeed he himself became partly of that mind, when, after passing one or two straggling houses which stood in the outskirts of the village, he found himself in a deep lane, running between two banks overgrown with hazel and holly, while here and there a dwarf oak flung its arms altogether across the path. The lane was moreover much rutted and broken up by the carriages which had recently transported articles of various kinds to the tournament; and it was dark, for the banks and bushes intercepted the light of the harvest moon.De Gurth éjszakai kalandjai ezzel még nem értek véget, amire maga is hamarosan ráeszmélt. Miután elhaladt két-három magányos ház előtt, amely úgy álldogált a város határán, mintha eltévedt volna, Gurth egy mélyen húzódó ösvényre jutott. Az ösvény két magas partját mo­gyoró- és magyalbokrok lepték el, csak itt-ott nőtt ki közülük egy-egy törpe tölgy, átnyújtva ágait a túlsó oldalra, az ösvény felett. A göröngyös ösvényen kiszáradt keréknyom futott végig, hiszen nemrégen szekerek szállítottak erre mindenféle holmit a lovagi versenyre. Vaksötét volt, a part bokrai elfogták a holdsarló sugarait.
From the village were heard the distant sounds of revelry, mixed occasionally with loud laughter, sometimes broken by screams, and sometimes by wild strains of distant music. All these sounds, intimating the disorderly state of the town, crowded with military nobles and their dissolute attendants, gave Gurth some uneasiness.A város felől mulatozás és duhajkodás távoli hangjait lehetett hallani, néha hangos kacagást vagy sikoltozást, néha meg vad zeneszót. Gurth nyugtalanul hallgatta ezeket a hangokat, amelyek arra vallottak, hogy meglazult a rend a városban, ahol most sok fegyveres nemes tanyázott féktelen csatlósaival és szolgaseregével.
"The Jewess was right," he said to himself. "By heaven and St Dunstan, I would I were safe at my journey's end with all this treasure! Here are such numbers, I will not say of arrant thieves, but of errant knights and errant squires, errant monks and errant minstrels, errant jugglers and errant jesters, that a man with a single merk would be in danger, much more a poor swineherd with a whole bagful of zecchins. Would I were out of the shade of these infernal bushes, that I might at least see any of St Nicholas's clerks before they spring on my shoulders."„A zsidó lánynak igaza volt - gondolta Gurth. - Az égre mondom és Szent Dunstanra, már szeretném, ha túl lennék ezen az éjszakai sétán, és biztonságban érezném magamat aranyaim­mal együtt. Itt annyi a - nem akarom mondani, hogy kóbor rabló, de kóbor lovag, kóbor csatlós, kóbor barát és más papi személy, kóbor lantos, bohóc és szemfényvesztő, hogy még egy üres zsebű csavargó is veszélyben forogna, hát még egy jámbor kondás, aki egy egész zacskó aranyat cipel. Bárcsak kijutnék már az átkozott bokrok közül, hogy legalább lássam, ha Szent Miklós züllött deákjai18 nyakamba akarnak ugrani!”
Gurth accordingly hastened his pace, in order to gain the open common to which the lane led, but was not so fortunate as to accomplish his object. Just as he had attained the upper end of the lane, where the underwood was thickest, four men sprung upon him, even as his fears anticipated, two from each side of the road, and seized him so fast, that resistance, if at first practicable, would have been now too late.--Gurth tehát meggyorsította lépteit, hogy minél előbb kijusson a sík rétre, ahová a mély bevágás vezetett. De nem volt elég szerencsés ahhoz, hogy célját elérje. Már az ösvény felső végén sietett keresztül, ahol a legsűrűbb volt a bozót, amikor hirtelen négy ember ugrott rá az ösvény két magas partjáról - pontosan úgy, ahogy szorongó szívvel előre látta. Olyan erősen megra­gadták, hogy minden védekezés lehetetlen volt. Ha korábban kezdi, talán még eredményes lehetett volna, de hiába - elkésett vele.
"Surrender your charge," said one of them; "we are the deliverers of the commonwealth, who ease every man of his burden."- Add ide azt, ami nálad van! - szólt rá egyik támadója. - Mi a közösség megszabadítói vagyunk, minden embert megszabadítunk terhétől.
"You should not ease me of mine so lightly," muttered Gurth, whose surly honesty could not be tamed even by the pressure of immediate violence,--"had I it but in my power to give three strokes in its defence."- Engem bizony nem lehetne olyan könnyen megkönnyíteni - dünnyögte Gurth, akinek zabo­lát­lan őszinteségét még a közvetlen erőszak sem tudta megszelídíteni -, volna csak módom arra, hogy védekezzem, és néhányat üssek jobbra-balra!
"We shall see that presently," said the robber; and, speaking to his companions, he added, "bring along the knave. I see he would have his head broken, as well as his purse cut, and so be let blood in two veins at once."- No, erre mindjárt módot adunk neked - mondta az egyik rabló, és társához fordulva hozzá­tette: - Vigyük magunkkal ezt a fickót. Majd gondoskodunk róla, hogy az erszényét elszedjük, és a fejét is betörjük ráadásul. Ez lesz a legjobb: két érvágás egyszerre!
Gurth was hurried along agreeably to this mandate, and having been dragged somewhat roughly over the bank, on the left-hand side of the lane, found himself in a straggling thicket, which lay betwixt it and the open common. He was compelled to follow his rough conductors into the very depth of this cover, where they stopt unexpectedly in an irregular open space, free in a great measure from trees, and on which, therefore, the beams of the moon fell without much interruption from boughs and leaves. Here his captors were joined by two other persons, apparently belonging to the gang. They had short swords by their sides, and quarter-staves in their hands, and Gurth could now observe that all six wore visors, which rendered their occupation a matter of no question, even had their former proceedings left it in doubt.A foglyot barátságosan taszigálták megszabott végzete felé, majd jóval durvábban felvon­szolták a töltésre. Itt, az ösvénytől balra sűrű bozót terült el, amely a parttól a rétig húzódott. Gurth kénytelen volt követni goromba útitársait a bozót sűrű mélyébe. Egyszerre csak váratlanul megálltak egy szabálytalan alakú tisztáson, ahol nem volt se fa, se bokor, melynek ágai és levelei útját állhatták volna a hold sugarainak. Viszont az igazi útonállókat itt két ember várta - nyilván ők is a bandához tartoztak. Oldalukon rövid kardot viseltek, markukban hatal­mas furkósbotot szorongattak. Gurth most vette csak észre, hogy mind a hat bandita álarcot visel, amiből - ha eddig kételkedett volna benne - most már biztosan tudta, milyen foglalkozást űznek.
"What money hast thou, churl?" said one of the thieves.- Mennyi pénzed van, fickó? - kérdezte az egyik rabló.
"Thirty zecchins of my own property," answered Gurth, doggedly.- Harminc zecchino saját tulajdonom - felelte Gurth mogorván.
"A forfeit--a forfeit," shouted the robbers; "a Saxon hath thirty zecchins, and returns sober from a village! An undeniable and unredeemable forfeit of all he hath about him."- Meg kell bírságolni - kiáltották a rablók. - Micsoda szász ez! Harminc zecchinója van, és még józanul járkál itt! A legnagyobb bírságot érdemli! El kell szedni mindenét!
"I hoarded it to purchase my freedom," said Gurth.- Azért gyűjtöttem össze, hogy megváltsam a szabadságom - mondta Gurth.
"Thou art an ass," replied one of the thieves "three quarts of double ale had rendered thee as free as thy master, ay, and freer too, if he be a Saxon like thyself."- Szamár vagy! - förmedt rá az egyik rabló. - Három korsó dupla sörtől bármikor olyan szabad lehetsz, mint a gazdád, vagy még nála is különb, ha ő is csak afféle szász!
"A sad truth," replied Gurth; "but if these same thirty zecchins will buy my freedom from you, unloose my hands, and I will pay them to you."- Sajnos, igazatok van - felelte Gurth. - De ha ezzel a harminc arannyal tőletek is megvásá­rolhatom a szabadságomat, eresszétek el a kezemet, hadd fizessem ki a váltságdíjat.
"Hold," said one who seemed to exercise some authority over the others; "this bag which thou bearest, as I can feel through thy cloak, contains more coin than thou hast told us of."- Várjatok csak! - kiáltott fel az a rabló, aki valami vezérféle lehetett, mert parancsolgatott a többieknek. - Ebben a zacskóban, amit a melleden viselsz, alighanem több arany van, mint amennyiről te beszélsz. Érzem ám, ha kitapintom, a köpenyeden keresztül.
"It is the good knight my master's," answered Gurth, "of which, assuredly, I would not have spoken a word, had you been satisfied with working your will upon mine own property."- Nem tagadom, de az nem az enyém, hanem a gazdámé, a legderekabb lovagé! - felelte Gurth. - Erről a pénzről nem akartam beszélni, és nem is beszéltem volna, ha beéritek azzal, ami az enyém.
"Thou art an honest fellow," replied the robber, "I warrant thee; and we worship not St Nicholas so devoutly but what thy thirty zecchins may yet escape, if thou deal uprightly with us. Meantime render up thy trust for a time."- Tisztességes fickó vagy, elismerem - mondta a rabló. - És mi nem tiszteljük Szent Miklóst annyira, hogy meg ne hagyjuk a harminc zecchinódat, ha őszintén beszélsz velünk. Egyelőre add ide azt, amit reád bíztak.
So saying, he took from Gurth's breast the large leathern pouch, in which the purse given him by Rebecca was enclosed, as well as the rest of the zecchins, and then continued his interrogation.--E szavak után kivette Gurth kebléből a nagy bőrzacskót, amelyben a többi zecchino mellett ott volt az az erszény is, amelyet Rebeka adott Gurthnek,
"Who is thy master?"- Ki a gazdád? - faggatta tovább a rabló Gurth-öt.
"The Disinherited Knight," said Gurth.- A Kitagadott lovag - felelte Gurth.
"Whose good lance," replied the robber, "won the prize in to-day's tourney? What is his name and lineage?"- Aki olyan jól forgatja a lándzsát, hogy megnyerte a mai tornán a díjat? Mi a neve, és hova való?
"It is his pleasure," answered Gurth, "that they be concealed; and from me, assuredly, you will learn nought of them."- Gazdámnak úgy tetszik, hogy neve titokban maradjon - felelte Gurth. - Én bizony nem árulom el még akkor sem, ha elevenen megnyúztok!
"What is thine own name and lineage?"- Hát téged hogy hívnak, és hová való vagy te?
"To tell that," said Gurth, "might reveal my master's."- Ezt se mondhatom meg. Ha elárulnám, a gazdámat is elárulnám vele.
"Thou art a saucy groom," said the robber, "but of that anon. How comes thy master by this gold? is it of his inheritance, or by what means hath it accrued to him?"- Szemtelen fickó vagy - mondta a rabló -, de erről majd később beszélünk. Most azt mondd meg, hogyan jutott a gazdád ehhez az aranyhoz. Örökölte, vagy hogyan szerezte?
"By his good lance," answered Gurth.--"These bags contain the ransom of four good horses, and four good suits of armour."- A lándzsájával - felelte Gurth. - Négy szép lónak és négy szép páncélnak a váltsága van ebben a zacskóban.
"How much is there?" demanded the robber.- Mennyi az? - kérdezte a rabló.
"Two hundred zecchins."- Kétszáz arany.
"Only two hundred zecchins!" said the bandit; "your master hath dealt liberally by the vanquished, and put them to a cheap ransom. Name those who paid the gold."- Csak kétszáz? Gazdád nagyon szelíden bánt a legyőzöttekkel, és olcsó váltságdíjat szabott meg nekik. Kik fizették az aranyat?
Gurth did so.Gurth felsorolta a nevüket.
"The armour and horse of the Templar Brian de Bois-Guilbert, at what ransom were they held?--Thou seest thou canst not deceive me."- És Brian de Bois-Guilbert, a templomos lovag? Mennyi váltságdíjat fizetett a lováért meg a páncéljáért? Látod, hogy mindent tudunk! Minket nem lehet becsapni.
"My master," replied Gurth, "will take nought from the Templar save his life's-blood. They are on terms of mortal defiance, and cannot hold courteous intercourse together."- A templomostól - felelte Gurth - a gazdám nem fogad el semmit, csak a szíve vérét. Meg fognak vívni életre-halálra, és nem udvariaskodnak egymással.
"Indeed!"--repeated the robber, and paused after he had said the word. "And what wert thou now doing at Ashby with such a charge in thy custody?"- Igazán? - csodálkozott a rabló, és csak hosszabb szünet után kérdezősködött tovább. - És neked mi dolgod volt itt, Ashbyben, ennyi rád bízott pénzzel?
"I went thither to render to Isaac the Jew of York," replied Gurth, "the price of a suit of armour with which he fitted my master for this tournament."- Azért jöttem ide, hogy felkeressem Izsákot, a yorki zsidót, és kifizessem neki a lovat meg a páncélinget, amellyel felszerelte gazdámat a lovagi tornára.
"And how much didst thou pay to Isaac?--Methinks, to judge by weight, there is still two hundred zecchins in this pouch."- És mennyit fizettél Izsáknak? Ahogy ezt a zacskót emelgetem, a súlyából is látom, hogy még mindig van vagy kétszáz arany benne.
"I paid to Isaac," said the Saxon, "eighty zecchins, and he restored me a hundred in lieu thereof."- Nyolcvan zecchinót fizettem a zsidónak, és százat adott vissza helyette.
"How! what!" exclaimed all the robbers at once; "darest thou trifle with us, that thou tellest such improbable lies?"- Hogyan? Micsoda? Mit beszélsz? - kiáltották a rablók egyszerre. - Tréfálni mersz velünk, hogy ilyen hazugságokkal traktálsz?
"What I tell you," said Gurth, "is as true as the moon is in heaven. You will find the just sum in a silken purse within the leathern pouch, and separate from the rest of the gold."- Amit mondtam - felelte Gurth -, olyan igaz, mint ahogy a hold ragyog ott a fejünk fölött az égen. A száz aranyat megtalálhatjátok a bőrzacskóban, egy külön selyemerszényben, nincs összekeverve a többi pénzzel.
"Bethink thee, man," said the Captain, "thou speakest of a Jew--of an Israelite,--as unapt to restore gold, as the dry sand of his deserts to return the cup of water which the pilgrim spills upon them."- De gondold meg, ember - hüledezett a kapitány -, utóvégre egy zsidóról van szó... egy izraelitáról! Csak nem hisszük el neked, hogy aranyat adott vissza! Ez éppoly lehetetlen, mint ahogy a száraz homok a sivatagban nem adja vissza a kupa vizet, amelyet egy zarándok kiöntött.
"There is no more mercy in them," said another of the banditti, "than in an unbribed sheriffs officer."- Mit mesélsz te? - méltatlankodott egy másik bandita. - Hogy a zsidó méltányos volt? Annyi irgalom sincs bennük, mint egy seriffben, akit elfelejtettél megvesztegetni.
"It is, however, as I say," said Gurth.- Mégis úgy történt, ahogy mondom - felelte Gurth.
"Strike a light instantly," said the Captain; "I will examine this said purse; and if it be as this fellow says, the Jew's bounty is little less miraculous than the stream which relieved his fathers in the wilderness."- Világosságot ide, gyorsan! - mondta a kapitány. - Hadd vizsgálom meg ezt az erszényt! Ha igaz, amit ez a fickó mond, a zsidó bőkezűsége csodával határos! Éppen olyan csoda, mint valamikor a forrás volt, amely őseit felüdítette a sivatagban.
A light was procured accordingly, and the robber proceeded to examine the purse. The others crowded around him, and even two who had hold of Gurth relaxed their grasp while they stretched their necks to see the issue of the search. Availing himself of their negligence, by a sudden exertion of strength and activity, Gurth shook himself free of their hold, and might have escaped, could he have resolved to leave his master's property behind him. But such was no part of his intention. He wrenched a quarter-staff from one of the fellows, struck down the Captain, who was altogether unaware of his purpose, and had well-nigh repossessed himself of the pouch and treasure. The thieves, however, were too nimble for him, and again secured both the bag and the trusty Gurth.Világosságot gyújtottak, és a rabló nekilátott, hogy megnézze, mi van az erszényben. A többiek ott tolongtak körülötte, még az a kettő is, aki eddig Gurthot szorongatta. Most kicsit lazábban fogták, amint előrenyújtott nyakkal lesték a számlálás eredményét. Gurth felhasz­nálta az alkalmat, hogy nem figyelnek oda. Hirtelen megfeszítette minden erejét, és kitépte magát a kezükből. El is menekülhetett volna, ha rá tudja szánni magát, hogy gazdája aranyait veszni hagyja. De esze ágába se jutott ilyesmit cselekedni. Az egyik rabló kezéből kikapta a husángot, és fejbe vágta vele a „kapitányt”, aki nem készült fel erre a váratlan támadásra. Gurth vissza­ragadta kincsét, és már-már elmenekült vele, de a rablók fürgébbek voltak nála, utolérték, lefülelték, és megint elszedték tőle zacskóját.
"Knave!" said the Captain, getting up, "thou hast broken my head; and with other men of our sort thou wouldst fare the worse for thy insolence. But thou shalt know thy fate instantly. First let us speak of thy master; the knight's matters must go before the squire's, according to the due order of chivalry. Stand thou fast in the meantime--if thou stir again, thou shalt have that will make thee quiet for thy life--Comrades!" he then said, addressing his gang, "this purse is embroidered with Hebrew characters, and I well believe the yeoman's tale is true. The errant knight, his master, must needs pass us toll-free. He is too like ourselves for us to make booty of him, since dogs should not worry dogs where wolves and foxes are to be found in abundance."- Te gazember! - szitkozódott a kapitány feltápászkodva. - Majdnem betörted a fejemet. Sze­ren­cséd, hogy a mi kezünkbe kerültél. Egy másik banda most felhúzna az első fára szemtelen­ségedért. Hogy nálunk mi vár rád, tüstént meghallod. De előbb beszéljünk a gazdádról - előbb jön az úr, azután a szolga, ez a lovagvilág rendje. Mit izegsz-mozogsz ott? Nem tudsz veszteg maradni? Ha még egyszer meg mersz moccanni, majd elcsendesítünk örökre, érted? Cimborák! - fordult aztán a bandájához. - Ez az erszény zsidó betűkkel van kihímezve. Úgy látszik, a fickó nem hazudott. Ha pedig igazat beszélt, akkor gazdáját, a kóbor lovagot nem sarcolhatjuk meg. Túlságosan hasonlít hozzánk, semhogy megkárosítsuk. A kutya se marja meg a kutyát, amíg van farkas is meg róka is bőségesen.
"Like us?" answered one of the gang; "I should like to hear how that is made good."- Hasonlít hozzánk? - csodálkozott az egyik bandita. - Szeretném tudni, hogy miben és miért!
"Why, thou fool," answered the Captain, "is he not poor and disinherited as we are?--Doth he not win his substance at the sword's point as we do?--Hath he not beaten Front-de-Boeuf and Malvoisin, even as we would beat them if we could? Is he not the enemy to life and death of Brian de Bois-Guilbert, whom we have so much reason to fear? And were all this otherwise, wouldst thou have us show a worse conscience than an unbeliever, a Hebrew Jew?"- Szamár vagy - felelte a bandavezér. - Hát nem éppen olyan szegény és kitagadott, mint mi magunk? Nem a kardja élével keresi meg a kenyerét, éppen úgy, mint mi? Nem verte meg Front-de-Boeuf urat és Malvoisin urat, amit örömest megtennénk mi is, ha lehetne? Nem készül megvívni életre-halálra Brian de Bois-Guilbert lovaggal, akitől éppen elég okunk van rettegni? De különben is, csak nem gondolod, hogy annyi lelkiismeret sincs bennünk, mint egy hitetlenben - egy héber zsidóban?
"Nay, that were a shame," muttered the other fellow; "and yet, when I served in the band of stout old Gandelyn, we had no such scruples of conscience. And this insolent peasant,--he too, I warrant me, is to be dismissed scatheless?"- Nem, az igazán szégyen volna - mondta egy másik rabló. - De annyi bizonyos, hogy amíg a jó öreg Gandelyn bandájában dolgoztam, nem voltak lelkiismeret-furdalásaink. És mi lesz ezzel a szemtelen paraszttal? Csak nem engedjük el őt is bántatlanul?
"Not if THOU canst scathe him," replied the Captain.--"Here, fellow," continued he, addressing Gurth, "canst thou use the staff, that thou starts to it so readily?"- Hát próbáld bántani, ha tudod - felelte a bandavezér -, én nem avatkozom bele. Hé, fickó! - fordult most Gurth felé. - Értesz valamit a furkósbot forgatásához, hogy úgy kapkodsz utána?
"I think," said Gurth, "thou shouldst be best able to reply to that question."- Azt hiszem - mondta Gurth -, fölösleges erre válaszolnom, kitapasztaltad magad is, nem?
"Nay, by my troth, thou gavest me a round knock," replied the Captain; "do as much for this fellow, and thou shalt pass scot-free; and if thou dost not--why, by my faith, as thou art such a sturdy knave, I think I must pay thy ransom myself.--Take thy staff, Miller," he added, "and keep thy head; and do you others let the fellow go, and give him a staff--there is light enough to lay on load by."- Mi tagadás, engem jól fejbe kólintottál - felelte a kapitány. - De üsd le ezt a legényt is, akkor szabad vagy, mehetsz a dolgodra. Ám ha te húzod a rövidebbet - az ördögbe is, olyan makacs fickó vagy, hogy akkor sem fizetnél, végül még nekem kellene megfizetnem helyetted a váltság­díjat! Markold meg jól a botodat, molnár - fordult most a társához -, és vigyázz a fejedre! A fickót meg eresszétek el, és adjatok neki egy jó husángot. Elég világos van itt, hogy lássátok a célt: vagyis egymás fejét.
The two champions being alike armed with quarter-staves, stepped forward into the centre of the open space, in order to have the full benefit of the moonlight; the thieves in the meantime laughing, and crying to their comrade,A két bajvívó - egy-egy doronggal a kezében - a tisztás közepére lépett, hogy minél jobban ki­használja a holdvilágot. A rablók kacagva körülvették őket, és hangos kiáltásokkal buzdították társukat:
"Miller! beware thy toll-dish."- Rajta, molnár! Vigyázz a kerekedre!
The Miller, on the other hand, holding his quarter-staff by the middle, and making it flourish round his head after the fashion which the French call "faire le moulinet", exclaimed boastfully,A molnár megragadta furkósbotját a közepe táján, és megforgatta feje körül olyan mozdulattal, amelyet a franciák úgy hívnak: faire le moulinet - azután hetvenkedve felkiáltott:
"Come on, churl, an thou darest: thou shalt feel the strength of a miller's thumb!"- Gyere, te paraszt, ha mersz! Mindjárt megtanulod, milyen nehéz a molnár keze!
"If thou be'st a miller," answered Gurth, undauntedly, making his weapon play around his head with equal dexterity, "thou art doubly a thief, and I, as a true man, bid thee defiance."- Ha molnár vagy, akkor kétszeres rabló vagy - felelte Gurth rendületlen bátorsággal -, én meg mint tisztességes ember, elhegedülöm a nótádat.
So saying, the two champions closed together, and for a few minutes they displayed great equality in strength, courage, and skill, intercepting and returning the blows of their adversary with the most rapid dexterity, while, from the continued clatter of their weapons, a person at a distance might have supposed that there were at least six persons engaged on each side. Less obstinate, and even less dangerous combats, have been described in good heroic verse; but that of Gurth and the Miller must remain unsung, for want of a sacred poet to do justice to its eventful progress. Yet, though quarter-staff play be out of date, what we can in prose we will do for these bold champions.Ezzel a két bajnok nekiesett egymásnak. Az első percekben úgy tetszett, hogy körülbelül egyforma erősek, bátrak és ügyesek. Fürgén elhárították és viszonozták egymás csapásait, és dorongjaik szüntelen csattogásával olyan lármát csaptak, hogy aki messziről hallja, könnyen azt hihette volna, hogy legalább hat-hat ember küzd mindegyik oldalon. Kevésbé makacs, sőt kevésbé veszélyes viadalokról írtak már hőskölteményeket, de Gurth és a molnár párbaját nem énekli meg senki - nem akad költő, akit ez a küzdelem dalra tudna ihletni. Tudom, hogy a furkósbotpárbaj már régen divatját múlta, mégis megénekelem én - legalább prózában - ennek a két bátor bajnoknak a dicsőségét.
Long they fought equally, until the Miller began to lose temper at finding himself so stoutly opposed, and at hearing the laughter of his companions, who, as usual in such cases, enjoyed his vexation. This was not a state of mind favourable to the noble game of quarter-staff, in which, as in ordinary cudgel-playing, the utmost coolness is requisite; and it gave Gurth, whose temper was steady, though surly, the opportunity of acquiring a decided advantage, in availing himself of which he displayed great mastery.Sokáig küzdöttek egyforma szerencsével, míg végül a molnár elveszítette türelmét. Bosszan­ko­dott, hogy ilyen makacs ellenfélre akadt, meg azért is, mert hallotta társai nevetését, akik - mint ilyenkor szokásos - éppen a bosszankodásán mulattak a legjobban. Persze, ilyen lelkiállapotban nem lehet sikereket elérni a furkósbotpárbajban, amelyhez hidegvér kell - éppen úgy, mint a közönséges verekedéshez. Gurth is dühös volt, de megőrizte nyugalmát, és így határozott előnyhöz jutott, amelyet ki is használt alaposan.
The Miller pressed furiously forward, dealing blows with either end of his weapon alternately, and striving to come to half-staff distance, while Gurth defended himself against the attack, keeping his hands about a yard asunder, and covering himself by shifting his weapon with great celerity, so as to protect his head and body. Thus did he maintain the defensive, making his eye, foot, and hand keep true time, until, observing his antagonist to lose wind, he darted the staff at his face with his left hand; and, as the Miller endeavoured to parry the thrust, he slid his right hand down to his left, and with the full swing of the weapon struck his opponent on the left side of the head, who instantly measured his length upon the green sward.A molnár dühösen támadott, botjának hol az egyik, hol a másik végével sújtott ellenfelére, aki mindinkább féldorongnyira igyekezett megközelíteni. Gurth úgy védekezett a támadás ellen, hogy két kezét körülbelül egyrőfnyire tartotta egymástól, és roppant gyorsan forgatta furkós­botját, hol az egyik, hol a másik kezével. Így sikerült fejét és testét az ütésektől megvédenie. Szemével, kezével, lábával szüntelenül résen volt, pontosan ügyelt a tempóra, és ez a védekező taktika nem fárasztotta ki. De mihelyt észrevette, hogy ellenfeléből kezd kifogyni a szusz, tüstént támadásba ment át, és bal kezével a molnár arca felé lendítette a dorongot. A molnár igyekezett kivédeni a csapást, de Gurth most hirtelen jobb kezébe kapta a dorongot, és nagy lendülettel balról vágta fejbe ellenfelét. A molnár, mint egy zsák liszt, elterült a földön.
"Well and yeomanly done!" shouted the robbers;- Remek ütés volt, az angyalát! - lelkendezett az egyik rabló.
"fair play and Old England for ever!- Tisztességes mérkőzés, amilyennek lennie kell! - kiáltotta a másik. - Hurrá! Éljen Anglia! Jó öreg Anglia örökké!
The Saxon hath saved both his purse and his hide,- A szász megmentette pénzét és irháját!
and the Miller has met his match."- A molnár végre emberére akadt!
"Thou mayst go thy ways, my friend," said the Captain, addressing Gurth, in special confirmation of the general voice, "and I will cause two of my comrades to guide thee by the best way to thy master's pavilion, and to guard thee from night-walkers that might have less tender consciences than ours; for there is many one of them upon the amble in such a night as this. Take heed, however," he added sternly; "remember thou hast refused to tell thy name--ask not after ours, nor endeavour to discover who or what we are; for, if thou makest such an attempt, thou wilt come by worse fortune than has yet befallen thee."A kapitány a győzteshez fordult, és mintha összefoglalná a kiáltásokban kifejezésre jutó közvéleményt, így szólt: - Szabad vagy, barátom, mehetsz, amerre jólesik! Melléd adom két társamat, hogy megmu­tas­sák a legrövidebb utat gazdádhoz, és megvédjenek olyan éjszakai útonállóktól, akikben nincs annyi emberség, mint bennünk. Sok sötét alak ólálkodik ám most a város körül. De valamire figyelmeztetlek. Nem akartad megmondani a nevedet, és mi nem is faggattunk túlságosan. De te se próbáld kitudni, hogy kik vagyunk mi. Mert ha mégis megpróbálnád, meg is bánnád hamarosan, esküszöm!
Gurth thanked the Captain for his courtesy, and promised to attend to his recommendation. Two of the outlaws, taking up their quarter-staves, and desiring Gurth to follow close in the rear, walked roundly forward along a by-path, which traversed the thicket and the broken ground adjacent to it. On the very verge of the thicket two men spoke to his conductors, and receiving an answer in a whisper, withdrew into the wood, and suffered them to pass unmolested. This circumstance induced Gurth to believe both that the gang was strong in numbers, and that they kept regular guards around their place of rendezvous.Gurth megköszönte a kapitány szívességét, és megígérte, hogy nem felejti el azt, amire figyel­meztette. Erre két bandita fogta a husángját, és elindult előre, intve Gurthnek, hogy kövesse őket. Befordultak egy kis ösvényre, amely átszelte a bozótot, és a vele határos rétre vezetett. A sűrűség szélén két ember bukkant elő, és valamit kérdezett Gurth vezetőitől. A suttogó válasz után újra visszahúzódtak a bozótba, és Gurthék zavartalanul folytathatták útjukat. Mindebből Gurth arra a következtetésre jutott, hogy igen erős bandával akadt össze, amelynek nagyon sok tagja van, és ha huzamosabb ideig tanyáznak valahol, őrszemeket állítanak fel körös-körül.
When they arrived on the open heath, where Gurth might have had some trouble in finding his road, the thieves guided him straight forward to the top of a little eminence, whence he could see, spread beneath him in the moonlight, the palisades of the lists, the glimmering pavilions pitched at either end, with the pennons which adorned them fluttering in the moonbeams, and from which could be heard the hum of the song with which the sentinels were beguiling their night-watch.Kiértek a nyílt rétre, amely elég nagy volt ahhoz, hogy Gurth eltévessze az utat. Vezetői ezért még nem hagyták magára, hanem elkísérték egy lankás domb tetejére, ahol már könnyű volt tájékozódni. Innen tisztán lehetett látni a bajvívótér kerítését, a két végében fehérlő sátrakat, a holdfényben libegő zászlókat. Még hangfoszlányokat is hozott ide a szél: az őrök zümmögő énekét, amellyel az éjszakai szolgálat hosszú óráit igyekeztek megrövidíteni.
Here the thieves stopt.A rablók itt megálltak.
"We go with you no farther," said they; "it were not safe that we should do so.--Remember the warning you have received--keep secret what has this night befallen you, and you will have no room to repent it--neglect what is now told you, and the Tower of London shall not protect you against our revenge."- Nem megyünk veled tovább - mondták -, itt már ráfizethetünk a sétára. Ne felejtsd el, amire figyelmeztettünk: tartsd titokban mindazt, ami ma este veled történt. Ha hallgatsz, nem fogod megbánni. De ha eljár a szád, még a londoni Tower vastag falai sem védhetnek meg a bosszúnktól.
"Good night to you, kind sirs," said Gurth; "I shall remember your orders, and trust that there is no offence in wishing you a safer and an honester trade."- Jó éjszakát, urak, és köszönöm kedvességteket - felelte Gurth. - Jól eszembe véstem, amit parancsoltatok. Remélem, nem veszitek sértésnek, ha könnyebb és tisztességesebb mester­séget kívánok nektek.
Thus they parted, the outlaws returning in the direction from whence they had come, and Gurth proceeding to the tent of his master, to whom, notwithstanding the injunction he had received, he communicated the whole adventures of the evening.Ezzel el is váltak egymástól. A rablók visszatértek oda, ahonnan jöttek, Gurth pedig folytatta útját gazdájához. A rablók hiába kötötték lelkére a hallgatást. Gurth a sátorban bőségesen beszámolt kalandjairól gazdájának.
The Disinherited Knight was filled with astonishment, no less at the generosity of Rebecca, by which, however, he resolved he would not profit, than that of the robbers, to whose profession such a quality seemed totally foreign. His course of reflections upon these singular circumstances was, however, interrupted by the necessity for taking repose, which the fatigue of the preceding day, and the propriety of refreshing himself for the morrow's encounter, rendered alike indispensable.A Kitagadott lovag alig hitt a fülének. Nem győzött csodálkozni Rebeka nagylelkűségén (bár tüstént elhatározta, hogy nem veszi igénybe), valamint a rablók jószívűségén, hiszen ez a szép tulajdonság alig fér össze csúf mesterségükkel. Még sokáig eltűnődött volna ezeken a furcsa dolgokon, de eszébe jutott, hogy egyelőre az alvás sokkal fontosabb. Az elmúlt nap fáradalmai is megkövetelték a pihenést, csakúgy, mint a következő nap tusái.
The knight, therefore, stretched himself for repose upon a rich couch with which the tent was provided; and the faithful Gurth, extending his hardy limbs upon a bear-skin which formed a sort of carpet to the pavilion, laid himself across the opening of the tent, so that no one could enter without awakening him.A lovag elnyúlt a pompás fekvőhelyen, amely a sátor dísze volt, a hűséges Gurth pedig a szőnyegül szolgáló medvebőrre heveredett. Sajgó lábait kinyújtóztatva, ott hajtotta álomra fejét a sátor bejáratánál - így senki se hatolhatott be anélkül, hogy fel ne ébressze.
CHAPTER XIITIZENKETTEDIK FEJEZET
The heralds left their pricking up and down,Nem vágtat már herold ide-oda,
Now ringen trumpets loud and clarion.Megzendül trombita és harsona,
There is no more to say, but east and west,Nincs több beszéd, két ember harcra kél,
In go the speares sadly in the rest,Nyeregkápán pihen a dárdanyél.
In goth the sharp spur into the side,Megsarkantyúzzák paripáikat,
There see men who can just and who can ride;Lássák, ki vív jól, ki ül jól lovat;
There shiver shaftes upon shieldes thick,A pajzsokon dördül nehéz ütés,
He feeleth through the heart-spone the prick;Már egyiknek gyomrában a döfés;
Up springen speares, twenty feet in height,Húsz láb magas lándzsa felröpül,
Out go the swordes to the silver bright;Ezüstös kard ragyog mezítlenül,
The helms they to-hewn and to-shred;A sisak csapástól kettéhasad,
Out burst the blood with stern streames red.A vér, mint vad piros folyam, szalad.
Chaucer.Chaucer: Canterbury mesék
Morning arose in unclouded splendour, and ere the sun was much above the horizon, the idlest or the most eager of the spectators appeared on the common, moving to the lists as to a general centre, in order to secure a favourable situation for viewing the continuation of the expected games.Ragyogó reggelre ébredt a világ. A nap még alig hágott fel a látóhatáron a felhőtlen égbolto­zatra, amikor a legtürelmetlenebb nézők már elindultak a nap eseményeinek középpontja, a bajvívótér felé, hogy jó helyet biztosítsanak maguknak, ahol zavartalanul gyönyörködhetnek a várva várt látványosságban, a lovagi torna folytatásában.
The marshals and their attendants appeared next on the field, together with the heralds, for the purpose of receiving the names of the knights who intended to joust, with the side which each chose to espouse. This was a necessary precaution, in order to secure equality betwixt the two bodies who should be opposed to each other.Azután a marsallok jelentek meg a küzdelem színterén csatlósaikkal és heroldjaikkal, hogy feljegyezzék azoknak a lovagoknak a nevét, akik részt akarnak venni a mérkőzésben, valamint azt is, hogy melyik oldalon óhajtanak küzdeni. Ez nagyon fontos volt, mert csak így lehetett gondoskodni arról, hogy az egymással mérkőző két csoport egyforma nagy legyen.
According to due formality, the Disinherited Knight was to be considered as leader of the one body, while Brian de Bois-Guilbert, who had been rated as having done second-best in the preceding day, was named first champion of the other band. Those who had concurred in the challenge adhered to his party of course, excepting only Ralph de Vipont, whom his fall had rendered unfit so soon to put on his armour. There was no want of distinguished and noble candidates to fill up the ranks on either side.A torna szabályai értelmében a Kitagadott lovagot tekintették az egyik csoport vezérének, míg a másik csoport bajnoka Brian de Bois-Guilbert volt, akiről úgy vélekedtek, hogy a tegnapi tusában a második helyet érdemelte ki. Hozzá csatlakoztak természetesen azok, akik tegnap vele együtt a kihívók közé tartoztak - kivéve Ralph de Vipont lovagot, aki úgy bukott le a lóról, hogy nagyon megütötte magát, és egyelőre harcképtelenné vált. Jelentkezőben egyéb­ként nem volt hiány - mindkét oldalon számos kiváló nemes lovag készült kiállni a porondra.
In fact, although the general tournament, in which all knights fought at once, was more dangerous than single encounters, they were, nevertheless, more frequented and practised by the chivalry of the age. Many knights, who had not sufficient confidence in their own skill to defy a single adversary of high reputation, were, nevertheless, desirous of displaying their valour in the general combat, where they might meet others with whom they were more upon an equality. On the present occasion, about fifty knights were inscribed as desirous of combating upon each side, when the marshals declared that no more could be admitted, to the disappointment of several who were too late in preferring their claim to be included.Az általános tornajáték, amelyben az összes lovagok egyszerre küzdöttek, veszedelmesebb volt, mint a párviadal, az akkori lovagok mégis szívesebben választották a csoportos mérkő­zést. Sok lovag nem bízott eléggé a saját ügyességében, és vonakodott egyedül kiállni egy-egy híres bajnok ellen. De azért mégis szerette volna kimutatni bátorságát, és erre adott alkalmat az általános összecsapás, ahol körülbelül egyforma erejű ellenfelek mérhették össze ügyességüket. Ezúttal mindkét oldalon már ötven-ötven harcra kész lovag iratkozott fel, amikor a marsallok kijelentették, hogy több jelentkezést már nem fogadhatnak el. Ettől nem tágítottak - nagy bosszúságára azoknak, akik későn jelentkeztek.
About the hour of ten o'clock, the whole plain was crowded with horsemen, horsewomen, and foot-passengers, hastening to the tournament; and shortly after, a grand flourish of trumpets announced Prince John and his retinue, attended by many of those knights who meant to take share in the game, as well as others who had no such intention.Tíz óra tájban az egész síkság zsúfolva volt férfiakkal és nőkkel, akik lóháton vagy gyalogosan siettek a torna színterére. Nemsokára harsány kürtszó jelezte, hogy János herceg és kísérete megérkezett. Kíséretében sok olyan lovag volt, aki maga is részt akart venni a mérkőzésen, a többi pedig csak azért jött, hogy végignézze.
About the same time arrived Cedric the Saxon, with the Lady Rowena, unattended, however, by Athelstane. This Saxon lord had arrayed his tall and strong person in armour, in order to take his place among the combatants; and, considerably to the surprise of Cedric, had chosen to enlist himself on the part of the Knight Templar. The Saxon, indeed, had remonstrated strongly with his friend upon the injudicious choice he had made of his party; but he had only received that sort of answer usually given by those who are more obstinate in following their own course, than strong in justifying it.Körülbelül ekkor érkezett meg a szász Cedric is, Lady Rowenával, de Athelstane most nem volt a társaságukban. Mert ez a szász úr ma páncélt öltött magas és izmos termetére, hogy beálljon a küzdők közé, mégpedig - Cedric nagy meglepetésére - a templomos lovag csapatá­ban. Cedric hiába tiltakozott, hiába vetette szemére barátjának, hogy rosszul választotta meg, melyik csoporthoz csatlakozzék. Szavaira csak kurta és mogorva feleletet kapott. Így szoktak válaszolni azok az emberek, akik makacsul ragaszkodnak elhatározásaikhoz, különösen ha nem tudják megindokolni.
His best, if not his only reason, for adhering to the party of Brian de Bois-Guilbert, Athelstane had the prudence to keep to himself. Though his apathy of disposition prevented his taking any means to recommend himself to the Lady Rowena, he was, nevertheless, by no means insensible to her charms, and considered his union with her as a matter already fixed beyond doubt, by the assent of Cedric and her other friends. It had therefore been with smothered displeasure that the proud though indolent Lord of Coningsburgh beheld the victor of the preceding day select Rowena as the object of that honour which it became his privilege to confer. In order to punish him for a preference which seemed to interfere with his own suit, Athelstane, confident of his strength, and to whom his flatterers, at least, ascribed great skill in arms, had determined not only to deprive the Disinherited Knight of his powerful succour, but, if an opportunity should occur, to make him feel the weight of his battle-axe.Athelstane nem volt éppen lángész, de mégis elég okos ahhoz, hogy elhallgassa a legfőbb, ha ugyan nem egyetlen okot, amely arra késztette, hogy Brian de Bois-Guilbert csapatához csatla­kozzék. Bár lomha és egykedvű természete visszatartotta attól, hogy bárkinek is udvaroljon, Lady Rowena nagyon tetszett neki, és körülbelül elintézett dolognak tekintette, hogy feleségül veszi, mintha ehhez elég volna Cedric beleegyezése és Rowena egyéb barátainak helyeslése. Ezért Coningsburgh büszke ura alig tudta elfojtani bosszúságát, amikor az előző nap győztese Rowenát választotta ki arra a megtiszteltetésre, amelynek odaítélésére lándzsájával szerzett jogot. Athelstane úgy érezte, hogy az idegen az ő köreit zavarja, az ő jogait csorbítja - és elhatározta, hogy megbünteti érte. Bízott erejében és ügyességében is, amelyet hízelgő ismerősei annyira magasztaltak. Majd megtépázza a Kitagadott lovag babérjait, és ha kedvező alkalom kínálkozik rá, csatabárdja súlyával is megismerteti.
De Bracy, and other knights attached to Prince John, in obedience to a hint from him, had joined the party of the challengers, John being desirous to secure, if possible, the victory to that side. On the other hand, many other knights, both English and Norman, natives and strangers, took part against the challengers, the more readily that the opposite band was to be led by so distinguished a champion as the Disinherited Knight had approved himself.János herceg is azt szerette volna, ha a templomos lovag csapata szerzi meg a győzelmet. Néhány elejtett célzás elég volt ahhoz, hogy környezete megértse, mi a kívánsága. De Bracy és még néhány más lovag is sietett engedelmeskedni a herceg néma óhajtásának. Abba a csapatba iratkoztak, amelynek élén a templomos állt. Viszont akadt elég lovag - angol és szász, belföldi és idegen egyaránt -, aki a másik csapathoz csatlakozott, annál is inkább, mert olyan kiváló bajnok vezette, mint a tegnapi mérkőzések hőse.
As soon as Prince John observed that the destined Queen of the day had arrived upon the field, assuming that air of courtesy which sat well upon him when he was pleased to exhibit it, he rode forward to meet her, doffed his bonnet, and, alighting from his horse, assisted the Lady Rowena from her saddle, while his followers uncovered at the same time, and one of the most distinguished dismounted to hold her palfrey.A herceg, mihelyt észrevette, hogy Lady Rowena megérkezett, tüstént magára öltötte azt az udvarias modort, amellyel mindig nagy sikert aratott, valahányszor kedve támadt ezt a szerepet megjátszani. Elébe lovagolt, leemelte fövegét, leszállt lováról, és lesegítette a hölgyet a nyeregből. Kísérői fedetlen fővel álltak mellette; egyikük, a legelőkelőbbek közül való, leugrott lováról, hogy megfogja Lady Rowena paripájának kantárát.
"It is thus," said Prince John, "that we set the dutiful example of loyalty to the Queen of Love and Beauty, and are ourselves her guide to the throne which she must this day occupy.--Ladies," he said, "attend your Queen, as you wish in your turn to be distinguished by like honours."- Így adunk példát arra a hódolatra, amely a Szépség és Szerelem Királynőjét megilleti - mondta János herceg. - Mi magunk vezetjük a trónhoz, amely ma az övé. Hölgyeim - tette hozzá -, úgy szolgáljátok királynőtöket, mint ahogy magatok is megkövetelitek majd, ha legközelebb titeket ér ez a kitüntetés.
So saying, the Prince marshalled Rowena to the seat of honour opposite his own, while the fairest and most distinguished ladies present crowded after her to obtain places as near as possible to their temporary sovereign.Ezzel a herceg odavezette Rowenát arra a díszhelyre, amely éppen szemben volt az ő trónszé­kével. A legszebb és legelőkelőbb hölgyek tolongtak a nyomában, hogy minél közelebb üljenek a mai nap királynőjéhez.
No sooner was Rowena seated, than a burst of music, half-drowned by the shouts of the multitude, greeted her new dignity. Meantime, the sun shone fierce and bright upon the polished arms of the knights of either side, who crowded the opposite extremities of the lists, and held eager conference together concerning the best mode of arranging their line of battle, and supporting the conflict.Alighogy Rowena elfoglalta helyét, harsány zene üdvözölte, amelyet félig elnyelt a tömeg rivalgása. Közben kisütött a nap, és pazar fényözönnel árasztotta el a lovagok csillogó fegy­vereit. A két csapat már összegyűlt a bajvívó tér két ellenkező végében; izgatottan tanács­koztak a csatarendről, hogy melyik legalkalmasabb a győzelem kivívására.
The heralds then proclaimed silence until the laws of the tourney should be rehearsed. These were calculated in some degree to abate the dangers of the day; a precaution the more necessary, as the conflict was to be maintained with sharp swords and pointed lances.A heroldok most csendet parancsoltak, hogy kihirdessék a mérkőzés szabályait. Ezeknek a célja az volt, hogy némiképpen csökkentsék a küzdelem veszedelmes voltát. Az elővigyá­za­tos­ságra szükség volt, hiszen a harcot éles kardokkal és hegyes lándzsákkal akarták megvívni.
The champions were therefore prohibited to thrust with the sword, and were confined to striking. A knight, it was announced, might use a mace or battle-axe at pleasure, but the dagger was a prohibited weapon. A knight unhorsed might renew the fight on foot with any other on the opposite side in the same predicament; but mounted horsemen were in that case forbidden to assail him. When any knight could force his antagonist to the extremity of the lists, so as to touch the palisade with his person or arms, such opponent was obliged to yield himself vanquished, and his armour and horse were placed at the disposal of the conqueror. A knight thus overcome was not permitted to take farther share in the combat. If any combatant was struck down, and unable to recover his feet, his squire or page might enter the lists, and drag his master out of the press; but in that case the knight was adjudged vanquished, and his arms and horse declared forfeited. The combat was to cease as soon as Prince John should throw down his leading staff, or truncheon; another precaution usually taken to prevent the unnecessary effusion of blood by the too long endurance of a sport so desperate. Any knight breaking the rules of the tournament, or otherwise transgressing the rules of honourable chivalry, was liable to be stript of his arms, and, having his shield reversed to be placed in that posture astride upon the bars of the palisade, and exposed to public derision, in punishment of his unknightly conduct.Ezért a bajnokoknak megtiltották, hogy kardjukat szúrásra használják, csak sújtani lehetett vele. Kihirdették, hogy minden lovag tetszése szerint harcolhat akár buzogánnyal, akár csata­bárddal, de a tőr tilos fegyver volt. Az a lovag, akit kivetettek a nyeregből, gyalog folytathatta a küzdelmet az ellenpárt bármelyik lovagjával, aki hasonló helyzetbe került; de lóhátról nem volt szabad a gyalogost megtámadni. Ha valamely lovagnak sikerül ellenfelét a bajvívó tér szé­lé­re szorítani annyira, hogy testével vagy fegyverével hozzáért a palánkhoz: ez a kiszorított lovag köteles volt magát legyőzöttnek vallani, és lovát meg felszerelését a győztes rendelke­zésére bocsátani. Az ily módon legyőzött lovag nem vehetett részt a további küzdelemben. Ha egy bajnokot leterítettek a földre, csatlósa vagy apródja beléphetett a bajvívó térre, hogy gazdáját kivonszolja a forgatagból; de ebben az esetben a bajnokot legyőzöttnek nyilvání­tották, és lova meg fegyvere veszendőbe ment. Ha János herceg ledobja vezéri pálcáját, a küzdelmet tüstént abba kell hagyni; ez a szabály is arra szolgált, hogy megakadályozza az oktalan vérontást abban az esetben, ha az ádáz küzdelem túlságosan soká tart. Ha egy lovag nem tartja be a torna szabályait, vagy akármilyen módon megszegi a tisztes lovagi viselkedés törvényeit: büntetésül megfosztják fegyvereitől, és megfordított pajzzsal, lovagló módon a palánkra ültetik, hogy köznevetségül szolgáljon.
Having announced these precautions, the heralds concluded with an exhortation to each good knight to do his duty, and to merit favour from the Queen of Beauty and of Love.Miután ezeket a rendszabályokat kihirdették, a heroldok néhány lelkesítő szóval fejezték be mondókájukat: buzdították a lovagokat, hogy teljesítsék vitézi kötelességüket, és érdemeljék ki a Szépség és Szerelem Királynője elismerő mosolyát.
This proclamation having been made, the heralds withdrew to their stations. The knights, entering at either end of the lists in long procession, arranged themselves in a double file, precisely opposite to each other, the leader of each party being in the centre of the foremost rank, a post which he did not occupy until each had carefully marshalled the ranks of his party, and stationed every one in his place.Ezután a heroldok visszavonultak helyükre. A lovagok hosszú sorban bevonultak a bajvívó tér két végén, és kettős sorba álltak; a két-két sor pontosan szemben egymással. Mindegyik csapat vezére az első sor közepére állt, de csak akkor, amikor már gondosan elrendezte csapatát, és minden embere elfoglalta a maga helyét.
It was a goodly, and at the same time an anxious, sight, to behold so many gallant champions, mounted bravely, and armed richly, stand ready prepared for an encounter so formidable, seated on their war-saddles like so many pillars of iron, and awaiting the signal of encounter with the same ardour as their generous steeds, which, by neighing and pawing the ground, gave signal of their impatience.Szép látvány volt - de egyúttal aggasztó is -, amint a sok lovag csillogó páncéljában, pompás paripáján, bátran felsorakozott a veszedelmes küzdelemre. Úgy ültek harci nyergükben, mint megannyi vascölöp, és éppen olyan türelmetlenül várták az indítójelt, mint tüzesen viháncoló, idegesen nyerítő lovaik.
As yet the knights held their long lances upright, their bright points glancing to the sun, and the streamers with which they were decorated fluttering over the plumage of the helmets. Thus they remained while the marshals of the field surveyed their ranks with the utmost exactness, lest either party had more or fewer than the appointed number. The tale was found exactly complete. The marshals then withdrew from the lists, and William de Wyvil, with a voice of thunder, pronounced the signal words--A lovagok erősen fogták kezükben hosszú lándzsájukat, csillogó hegyét a nap felé fordítva. A lándzsák végét díszítő zászlócskák vígan lobogtak a szélben, éppen úgy, mint a lovagok sisak­tollai. A bajvívók mozdulatlanul álltak, mialatt a bajvívótér marsalljai alaposan megszem­lélték soraikat, nehogy egyik vagy másik oldalon a megállapított létszámnál több vagy kevesebb legyen. A számlálás azzal az eredménnyel végződött, hogy nincs semmi hiba, és a marsallok visszavonultak a bajvívó térről. Ekkor William de Wyvil mennydörgő hangon elkiáltotta a vezényszót:
"Laissez aller!"- Laissez aller! Rajta!
The trumpets sounded as he spoke--the spears of the champions were at once lowered and placed in the rests--the spurs were dashed into the flanks of the horses, and the two foremost ranks of either party rushed upon each other in full gallop, and met in the middle of the lists with a shock, the sound of which was heard at a mile's distance. The rear rank of each party advanced at a slower pace to sustain the defeated, and follow up the success of the victors of their party.Még ki se mondta, már felharsantak a kürtök; a lovagok leeresztették és hónuk alá kapták lándzsájukat; sarkantyúikat belevágták a lovak vékonyába. A két csapat első sora teljes vágta­tásban egymásnak rohant, és a porond közepén összetalálkozva, olyan robajjal ütközött össze, hogy mérföldnyi távolságból is meg lehetett hallani. A két csapat hátsó sora lassabban követte az elsőt, hogy támogassa, ha meginog, vagy utánarukkoljon a győzőnek.
The consequences of the encounter were not instantly seen, for the dust raised by the trampling of so many steeds darkened the air, and it was a minute ere the anxious spectator could see the fate of the encounter. When the fight became visible, half the knights on each side were dismounted, some by the dexterity of their adversary's lance,--some by the superior weight and strength of opponents, which had borne down both horse and man,--some lay stretched on earth as if never more to rise,--some had already gained their feet, and were closing hand to hand with those of their antagonists who were in the same predicament,--and several on both sides, who had received wounds by which they were disabled, were stopping their blood by their scarfs, and endeavouring to extricate themselves from the tumult. The mounted knights, whose lances had been almost all broken by the fury of the encounter, were now closely engaged with their swords, shouting their war-cries, and exchanging buffets, as if honour and life depended on the issue of the combat.Az összecsapás eredményét nem lehetett mindjárt látni, hiszen olyan sok lópata verte fel a port, hogy a levegő egészen elsötétült. Eltartott egy jó percig, míg a nézők észrevehették, hogy mi történt. Amikor a porfelhő megritkult, látni lehetett, hogy a lovagoknak már csak a fele ül lóháton; a többit kivetette a nyeregből ellenfele ügyessége és fürgesége vagy túlsúlya és túl­ere­je, amely elsöpört lovat és embert egyaránt. De sokan a földre bukottak közül föltápászkodtak, és most gyalog tusáztak azokkal, akik a másik oldalon szintén kiestek a nyeregből. Mindkét oldalon sokan voltak, akik megsebesültek, és harcképtelenné váltak; vérző sebükre kendőt szorítva igyekeztek kijutni a kavargó sokaságból. A még lóháton ülő bajnokok közül majdnem mindegyiknek eltört a lándzsája a heves összecsapásban; most karddal akaszkodtak egymásba, harsány harci kiáltásokkal tüzelték magukat, és olyan vad csapásokat osztogattak, mintha életük és becsületük forogna kockán.
The tumult was presently increased by the advance of the second rank on either side, which, acting as a reserve, now rushed on to aid their companions. The followers of Brian de Bois-Guilbert shouted--A kavarodás nemsokára még jobban fokozódott, mert mindkét oldalon előrohant a második sor, amely addig tartalékul szolgált, és most az első sor segítségére sietett. Brian de Bois-Guilbert hívei ezt ordították:
"Ha! Beau-seant! Beau-seant! [20]- Ha! Beau-seant!19 Beau-seant!
"--For the Temple--For the Temple!"A templomért! A templomért!
The opposite party shouted in answer--Az ellenpárt meg ezt kiáltotta:
"Desdichado! Desdichado!"--- Desdichado! Desdichado!
which watch-word they took from the motto upon their leader's shield.A jelszót vezérük pajzsának feliratából vették.
The champions thus encountering each other with the utmost fury, and with alternate success, the tide of battle seemed to flow now toward the southern, now toward the northern extremity of the lists, as the one or the other party prevailed. Meantime the clang of the blows, and the shouts of the combatants, mixed fearfully with the sound of the trumpets, and drowned the groans of those who fell, and lay rolling defenceless beneath the feet of the horses. The splendid armour of the combatants was now defaced with dust and blood, and gave way at every stroke of the sword and battle-axe. The gay plumage, shorn from the crests, drifted upon the breeze like snow-flakes. All that was beautiful and graceful in the martial array had disappeared, and what was now visible was only calculated to awake terror or compassion.A bajnokok szenvedélyes haraggal és változó szerencsével folytatták a küzdelmet, amelynek hullámai hol a porond déli, hol meg az északi vége felé gomolyogtak - aszerint, hogy pillanat­nyilag melyik csapat kerekedett felül. Közben az ütések csattanása és a bajnokok harci kiáltása összekeveredett a kürtök félelmetes harsogásával. A zaj elnyomta a sebesültek nyögését - meg azokét, akik lezuhantak a nyeregből, és tehetetlenül hemperegtek a porban, a lovak patái alatt. A bajnokok nemrég még fényesen csillogó páncélját most már por és vér borította, behorpadt és szétrepedt a kardok és csatabárdok csapásaitól. A vidám tollak, amelyek az imént még a sisakok taréján díszelegtek, most hópelyhek módjára szállingóztak a szélben. Mindaz, ami a felvonuláskor pompás, szép és kecses volt, eltűnt, megsemmisült, és nyomában nem maradt más, csak csupa olyan látnivaló, ami rémületet és szánalmat kelt.
Yet such is the force of habit, that not only the vulgar spectators, who are naturally attracted by sights of horror, but even the ladies of distinction who crowded the galleries, saw the conflict with a thrilling interest certainly, but without a wish to withdraw their eyes from a sight so terrible. Here and there, indeed, a fair cheek might turn pale, or a faint scream might be heard, as a lover, a brother, or a husband, was struck from his horse. But, in general, the ladies around encouraged the combatants, not only by clapping their hands and waving their veils and kerchiefs, but even by exclaiming,De oly ellenállhatatlan a szokás ereje, hogy nemcsak a népet ragadta magával, amelyet vonz minden borzalmas látvány - hanem elbűvölte még az előkelő hölgyeket is, akik az erkélyeken tolongtak, és borzongó izgalommal figyelték a viadalt; eszük ágába se jutott elfordítani tekintetüket a szörnyűséges látványtól. Legfeljebb annyi történt, hogy néha egy-egy szép arc elsápadt, vagy elhaló női sikoly hallatszott, amikor valakinek a bátyja, férje vagy szerelmese lefordult a lováról. De általában a hölgyek bátran viselkedtek, és a bajnokokat is bátorították - nemcsak azzal, hogy tapsoltak nekik, fátylukat és kendőjüket lobogtatták, de szavakkal is.
"Brave lance! Good sword!" when any successful thrust or blow took place under their observation.- Nagyszerű döfés! Remek kardvágás! - kiáltották lelkesen, ha egy-egy sikeres mozdulat megnyerte tetszésüket.
Such being the interest taken by the fair sex in this bloody game, that of the men is the more easily understood. It showed itself in loud acclamations upon every change of fortune, while all eyes were so riveted on the lists, that the spectators seemed as if they themselves had dealt and received the blows which were there so freely bestowed. And between every pause was heard the voice of the heralds, exclaiming,Ha a „szépnem” vagy „gyenge nem” is ilyen lázas érdeklődést tanúsított a véres játék iránt, könnyen érthető, hogy a férfiakat még jobban elragadta. Ez hangos rivalgásban nyilvánult meg a szerencse minden fordulatánál, valahányszor egyik vagy másik fél helyzete megváltozott. A nézők előrehajoltak, szemüket a porondra meresztve, olyan izgatottan, mintha maguk kapták vagy osztották volna az ütéseket, amelyek olyan sűrűn záporoztak. És valahányszor ellankadt a küzdelem, elhangzott a heroldok buzdító kiáltása:
"Fight on, brave knights! Man dies, but glory lives!--Fight on--death is better than defeat!--Fight on, brave knights!--for bright eyes behold your deeds!"- Rajta, vitéz lovagok! Az ember meghal, de dicsősége örökké él! Fel a harcra! Jobb a halál, mint a vereség! Rajta, vitéz lovagok! Szép szemek figyelik hősi tetteiteket!
Amid the varied fortunes of the combat, the eyes of all endeavoured to discover the leaders of each band, who, mingling in the thick of the fight, encouraged their companions both by voice and example. Both displayed great feats of gallantry, nor did either Bois-Guilbert or the Disinherited Knight find in the ranks opposed to them a champion who could be termed their unquestioned match. They repeatedly endeavoured to single out each other, spurred by mutual animosity, and aware that the fall of either leader might be considered as decisive of victory. Such, however, was the crowd and confusion, that, during the earlier part of the conflict, their efforts to meet were unavailing, and they were repeatedly separated by the eagerness of their followers, each of whom was anxious to win honour, by measuring his strength against the leader of the opposite party.A harc hullámzása közben a nézők tekintete a két csapat vezetőit kereste, akik mindig ott voltak, ahol legvadabbul tombolt a csata, hogy szóval és példaadással buzdítsák vitézeiket. Mindketten nagyszerűen harcoltak, de sem Bois-Guilbert, sem a Kitagadott lovag nem bukkant olyan ellenfélre, akit magával egyenrangúnak tekinthetett volna. A két vezér tudta, hogy ha egyi­kük elesik, ez valószínűleg eldöntené a csata sorsát. Lobogó gyűlölettel gondoltak egy­másra, és többször megkísérelték, hogy szembekerüljenek. De olyan nagy volt a tolongás és a zűrzavar, hogy a viadal első szakaszában hiába igyekeztek egymás közelébe jutni. Mindig elállta útjukat valaki, hiszen sok lovag vágyott arra, hogy összemérje erejét az ellenpárt vezérével, és így szerezzen dicsőséget magának.
But when the field became thin by the numbers on either side who had yielded themselves vanquished, had been compelled to the extremity of the lists, or been otherwise rendered incapable of continuing the strife, the Templar and the Disinherited Knight at length encountered hand to hand, with all the fury that mortal animosity, joined to rivalry of honour, could inspire. Such was the address of each in parrying and striking, that the spectators broke forth into a unanimous and involuntary shout, expressive of their delight and admiration.S egyszer, amint a sorok megritkultak - hiszen sok lovag kénytelen volt magát legyőzöttnek vallani, sok meg a porond szélére szorult, vagy más okból kellett feladnia a harcot -, a templo­mos meg a Kitagadott lovag végre szembekerült egymással. Olyan szenvedélyesen rohantak előre, hogy mindenki érezte: nemcsak a dicsőség vágya hajtja őket, hanem a halálos gyűlölet is. És amikor összecsaptak, olyan lendülettel támadtak és védekeztek, hogy a nézőkből önkén­telenül is kitört a bámulat, az elragadtatás, a lelkesedés újra meg újra megismétlődő, viharos hangja.
But at this moment the party of the Disinherited Knight had the worst; the gigantic arm of Front-de-Boeuf on the one flank, and the ponderous strength of Athelstane on the other, bearing down and dispersing those immediately exposed to them. Finding themselves freed from their immediate antagonists, it seems to have occurred to both these knights at the same instant, that they would render the most decisive advantage to their party, by aiding the Templar in his contest with his rival. Turning their horses, therefore, at the same moment, the Norman spurred against the Disinherited Knight on the one side, and the Saxon on the other. It was utterly impossible that the object of this unequal and unexpected assault could have sustained it, had he not been warned by a general cry from the spectators, who could not but take interest in one exposed to such disadvantage.Ebben a pillanatban a Kitagadott lovag csapata hátrálóban volt. Egyik oldalról Front-de-Boeuf hatalmas karja, a másikról Athelstane súlyos ereje csépelte és szórta szét azokat, akik szembe­kerültek vele. Miután mindenkit lekaszáltak a közelükben, a két lovagnak egyszerre támadt ugyanaz a gondolata: legjobb lesz, ha most a templomos segítségére sietnek, és közös erővel tör­nek a Kitagadott lovagra, hiszen így dönthetik el legkönnyebben a csata sorsát. Arra for­dították tehát paripájukat, és egyik oldalról a normann, másik oldalról meg a szász vágtatott neki a Kitagadott lovagnak. Szinte lehetetlen volt ellenállni ennek az óriási túlerejű, váratlan támadásnak. De a szorongatott lovagot még idejében figyelmeztette a zúgó kiáltás, amelyben kifejezésre jutott a nézők aggodalma és rokonszenve.
"Beware! beware! Sir Disinherited!" was shouted so universally, that the knight became aware of his danger; and, striking a full blow at the Templar, he reined back his steed in the same moment, so as to escape the charge of Athelstane and Front-de-Boeuf. These knights, therefore, their aim being thus eluded, rushed from opposite sides betwixt the object of their attack and the Templar, almost running their horses against each other ere they could stop their career. Recovering their horses however, and wheeling them round, the whole three pursued their united purpose of bearing to the earth the Disinherited Knight.- Vigyázz! Kitagadott, vigyázz! - hangzott mindenfelől, és így a lovag ráeszmélt a fenyegető veszélyre. Előbb hatalmas ütést mért a templomosra, azután tüstént visszarántotta lovát, hogy kikerülje Athelstane és Front-de-Boeuf támadását. Ezek a lovagok - miután céljuk eltűnt szemük elől - csak a puszta levegőt döfködték a templomos és a Kitagadott lovag között. Száguldó paripáikat alig tudták megállítani, amint két oldalról majdnem egymásnak rohantak. Végül nagy nehezen mégis megzabolázták a lovakat, megfordultak velük, aztán egyesült erővel törtek előre, hogy leterítsék a Kitagadott lovagot, és végezzenek vele.
Nothing could have saved him, except the remarkable strength and activity of the noble horse which he had won on the preceding day.Nem is menthette volna meg semmi, ha nem olyan erős és fürge a lova - az a nemes paripa, amelyet az előző napon nyert lándzsájával.
This stood him in the more stead, as the horse of Bois-Guilbert was wounded, and those of Front-de-Boeuf and Athelstane were both tired with the weight of their gigantic masters, clad in complete armour, and with the preceding exertions of the day. The masterly horsemanship of the Disinherited Knight, and the activity of the noble animal which he mounted, enabled him for a few minutes to keep at sword's point his three antagonists, turning and wheeling with the agility of a hawk upon the wing, keeping his enemies as far separate as he could, and rushing now against the one, now against the other, dealing sweeping blows with his sword, without waiting to receive those which were aimed at him in return.Szerencséje volt abban is, hogy Bois-Guilbert lova megsérült, Front-de-Boeuf és Athelstane ménje pedig kifáradt, ami nem is csoda, hiszen szörnyű súlyt kellett cipelniük - a két hatalmas, tagbaszakadt lovagon kívül a nehéz páncélt is. A Kitagadott lovag nem mindennapi lovasmű­vészetének és a nemes paripa ügyes mozdulatainak köszönhető, hogy a három ellenfél együttes erőfeszítése is kudarcot vallott. A Kitagadott lovagnak sikerült ellenfeleit kardja hegyével néhány percig távol tartania. Sólyomsebesen ide-oda cikázva, lovával jobbra-balra fordulva, suhogó kardjával hol az egyik ellenfélre sújtott, hol a másikra, és mire azok visszavágtak, már elugratott előlük.
But although the lists rang with the applauses of his dexterity, it was evident that he must at last be overpowered; and the nobles around Prince John implored him with one voice to throw down his warder, and to save so brave a knight from the disgrace of being overcome by odds.Az egész bajvívótér visszhangzott a tapstól, amellyel a közönség a lovag ügyességét jutal­mazta. Mégis nyilvánvaló volt, hogy nem tarthatja magát sokáig, és a túlerő hamarosan legyűri. Az előkelőségek egyhangúan kérlelni kezdték János herceget, hogy dobja le pálcáját, és mentse meg ezt a kiváló lovagot attól a szégyentől, hogy a túlerő legyőzi.
"Not I, by the light of Heaven!" answered Prince John; "this same springald, who conceals his name, and despises our proffered hospitality, hath already gained one prize, and may now afford to let others have their turn." As he spoke thus, an unexpected incident changed the fortune of the day.- Azt már nem teszem! - kiáltott fel a herceg. - Nem én! Az egekre, nem! Ez a kalandor, aki eltitkolja nevét, és megveti a vendéglátást, amellyel meg akartam tisztelni, nyert már egy díjat, és az éppen elég neki! Mások is akarnak nyerni! A mai díjat engedje csak át azoknak, akik megérdemlik!
There was among the ranks of the Disinherited Knight a champion in black armour, mounted on a black horse, large of size, tall, and to all appearance powerful and strong, like the rider by whom he was mounted, This knight, who bore on his shield no device of any kind, had hitherto evinced very little interest in the event of the fight, beating off with seeming ease those combatants who attacked him, but neither pursuing his advantages, nor himself assailing any one. In short, he had hitherto acted the part rather of a spectator than of a party in the tournament, a circumstance which procured him among the spectators the name of "Le Noir Faineant", or the Black Sluggard.Volt a Kitagadott lovag csapatában egy bajnok, aki fekete páncélt viselt. Lova is hollófekete volt, és szemre éppen olyan erős, magas, hatalmas, mint az ember, aki a hátán ült. Ez a bajnok, kinek pajzsán nem volt semmiféle jelmondat, eddig vajmi kevés érdeklődést tanúsított a tusa iránt, nyugodtan, egykedvűen hadakozott. Könnyűszerrel visszavert ugyan minden támadást, de nem üldözte ellenfeleit, és maga sohasem támadott. Vagyis szinte csak a néző szerepét vállalta a tornában, és ezért az igazi nézőközönség ilyen néven kezdte emlegetni: Le Noir Fainéant - a Fekete Léhűtő.
At once this knight seemed to throw aside his apathy, when he discovered the leader of his party so hard bestead; for, setting spurs to his horse, which was quite fresh, he came to his assistance like a thunderbolt, exclaiming, in a voice like a trumpet-call,Ez a lovag mintha hirtelen felocsúdott volna egykedvűségéből, amikor észrevette, hogy csapata vezérét három ellenfél szorongatja egyszerre. Megsarkantyúzta lovát, mely friss és pihent volt, azután ott termett a Kitagadott lovag mellett - hirtelen, mint a fergeteg. Hangja harsogott, mint a trombita, amikor így kiáltott:
"Desdichado, to the rescue!"- Desdichado, megsegítelek!
It was high time; for, while the Disinherited Knight was pressing upon the Templar, Front-de-Boeuf had got nigh to him with his uplifted sword; but ere the blow could descend, the Sable Knight dealt a stroke on his head, which, glancing from the polished helmet, lighted with violence scarcely abated on the "chamfron" of the steed, and Front-de-Boeuf rolled on the ground, both horse and man equally stunned by the fury of the blow. "Le Noir Faineant" then turned his horse upon Athelstane of Coningsburgh; and his own sword having been broken in his encounter with Front-de-Boeuf, he wrenched from the hand of the bulky Saxon the battle-axe which he wielded, and, like one familiar with the use of the weapon, bestowed him such a blow upon the crest, that Athelstane also lay senseless on the field. Having achieved this double feat, for which he was the more highly applauded that it was totally unexpected from him, the knight seemed to resume the sluggishness of his character, returning calmly to the northern extremity of the lists, leaving his leader to cope as he best could with Brian de Bois-Guilbert. This was no longer matter of so much difficulty as formerly. The Templars horse had bled much, and gave way under the shock of the Disinherited Knight's charge. Brian de Bois-Guilbert rolled on the field, encumbered with the stirrup, from which he was unable to draw his foot. His antagonist sprung from horseback, waved his fatal sword over the head of his adversary, and commanded him to yield himself; when Prince John, more moved by the Templars dangerous situation than he had been by that of his rival, saved him the mortification of confessing himself vanquished, by casting down his warder, and putting an end to the conflict.Ideje is volt, mert amíg a Kitagadott lovag a templomossal viaskodott, Front-de-Boeuf észrevétlenül megközelítette, és már sújtásra emelte kardját. De mielőtt lecsaphatott volna, a Fekete lovag olyan ütést mért a fejére, hogy a kard kihullott a kezéből. A ló és lovasa egyaránt megtántorodott a rettenetes ütéstől, amely a csiszolt sisakról alig gyengülő erővel a paripa nyakára pattant. A ló felbukott, és Front-de-Boeuf a következő pillanatban már a porban hentergett. A Fekete Léhűtő ekkor megfordította lovát, és Athelstane of Coningsburghot vette célba. Miután kardja eltört, amikor Front-de-Boeufre sújtott, most kicsavarta Athelstane mar­kos kezéből a csatabárdot, amelyet forgatott. Olyan ügyesen, mintha gyerekkora óta ismerné ezt a fegyvert, úgy mellbe vágta vele Athelstane-t, hogy a szász is eszméletlenül zuhant le a porba. Miután véghezvitte ezt a két hőstettet - amelyért a közönség annál inkább megtapsolta, mert egyáltalában nem várt tőle semmi hasonlót -, a lovag mintha hirtelen visszazökkent volna közönyös tunyaságába. Nyugodtan, kényelmesen elügetett a pálya északi végébe, vezérére bízva, hogy végezzen Brian de Bois-Guilbert lovaggal, ahogy éppen tud. Igaz, hogy ez most már nem volt olyan nehéz feladat, mint egy órával előbb. A templomos lova több sebből vérzett, és összeomlott a Kitagadott lovag rohamától. Brian de Bois-Guilbert a földön hemper­gett, belegabalyodva a kengyelbe, amelyből nem bírta lábát kiszabadítani. Ellenfele leugrott a nyeregből, félelmetes kardját meglengette a templomos feje fölött, és felszólította, hogy adja meg magát. Ám ekkor János herceg - akit jobban megindított a templomos veszedelmes helyzete, mint az imént a Kitagadott lovagé - ledobta vezéri pálcáját, és ezzel véget vetett a küzdelemnek.
It was, indeed, only the relics and embers of the fight which continued to burn; for of the few knights who still continued in the lists, the greater part had, by tacit consent, forborne the conflict for some time, leaving it to be determined by the strife of the leaders.Különben is már csak maradék üszke füstölgött a harcnak. Kevés lovag maradt a porondon, és jórészt ezek is - mintha hallgatólag megegyeztek volna - abbahagyták a harcot, a vezérekre bízva a küzdelem eldöntését.
The squires, who had found it a matter of danger and difficulty to attend their masters during the engagement, now thronged into the lists to pay their dutiful attendance to the wounded, who were removed with the utmost care and attention to the neighbouring pavilions, or to the quarters prepared for them in the adjoining village.A csatlósok, akik bajos vagy túlságosan veszedelmes dolognak tartották, hogy amíg a mérkő­zés tombol, gazdájukkal törődjenek, most a pályára tódultak, hogy teljesítsék kötelességüket. Összeszedték a sebesülteket, és féltő gonddal a közeli sátrakba vitték őket vagy a városban előkészített szállásukra.
Thus ended the memorable field of Ashby-de-la-Zouche, one of the most gallantly contested tournaments of that age; for although only four knights, including one who was smothered by the heat of his armour, had died upon the field, yet upwards of thirty were desperately wounded, four or five of whom never recovered. Several more were disabled for life; and those who escaped best carried the marks of the conflict to the grave with them. Hence it is always mentioned in the old records, as the Gentle and Joyous Passage of Arms of Ashby.Így végződött az Ashby de la Zouchban rendezett emlékezetes ünnepély, a legvitézebbül megvívott lovagi tornája annak a kornak. Mert noha csak négyen lelték halálukat a porondon (köztük egy lovag, aki nehéz páncéljában hőgutát kapott), több mint harminc súlyos sebesültet szedtek össze, és ezek közül négy vagy öt rövidesen meghalt. Többen egész életükre meg­rokkantak. Még azok is, akik felépültek, a viaskodás kisebb-nagyobb nyomait mindhalálig viselték, és magukkal vitték a sírba. A régi krónikák azóta is úgy emlegetik ezt a napot, mint „Ashby vidám és barátságos lovagi ünnepét”.
It being now the duty of Prince John to name the knight who had done best, he determined that the honour of the day remained with the knight whom the popular voice had termed "Le Noir Faineant." It was pointed out to the Prince, in impeachment of this decree, that the victory had been in fact won by the Disinherited Knight, who, in the course of the day, had overcome six champions with his own hand, and who had finally unhorsed and struck down the leader of the opposite party. But Prince John adhered to his own opinion, on the ground that the Disinherited Knight and his party had lost the day, but for the powerful assistance of the Knight of the Black Armour, to whom, therefore, he persisted in awarding the prize.Most még az a feladat várt János hercegre, hogy kihirdesse, melyik lovag tüntette ki magát ma a legjobban. Elhatározta, hogy a pálmát annak a lovagnak ítéli oda, akit a köznép Fekete Léhű­tő­nek nevezett. Hiába tiltakoztak kísérői, hiába figyelmeztették, hogy a nap hőse valójában a Kitagadott lovag, aki saját kezével hat ellenfelét terítette le, végül pedig a másik csapat vezérét is kiütötte a nyeregből. A herceg makacsul kitartott első kijelentése mellett, amelyet azzal indokolt, hogy a Kitagadott lovag és csapata alulmaradt volna, ha a fekete páncélos nem siet a segítségére - a jutalom tehát őt illeti meg.
To the surprise of all present, however, the knight thus preferred was nowhere to be found. He had left the lists immediately when the conflict ceased, and had been observed by some spectators to move down one of the forest glades with the same slow pace and listless and indifferent manner which had procured him the epithet of the Black Sluggard. After he had been summoned twice by sound of trumpet, and proclamation of the heralds, it became necessary to name another to receive the honours which had been assigned to him. Prince John had now no further excuse for resisting the claim of the Disinherited Knight, whom, therefore, he named the champion of the day.Most azonban nagy meglepetést keltett, hogy a lovagot, akit ki akartak tüntetni, nem találták sehol. Mihelyt a küzdelem véget ért, nyomban elhagyta a mérkőzés színterét. Néhány néző még látta, amint az egyik erdei ösvényen elkocogott - ugyanazzal a kényelmes nemtörő­döm­séggel, melynek csúfnevét köszönhette. Miután a heroldok kürtszóval és kiáltással kétszer is hiába szólították a herceg elé, másvalakit kellett kijelölni jutalmazásra. János hercegnek most már nem volt ürügye arra, hogy a Kitagadott lovagot mellőzze, így hát kénytelen-kelletlen megítélte neki a bajnokságot.
Through a field slippery with blood, and encumbered with broken armour and the bodies of slain and wounded horses, the marshals of the lists again conducted the victor to the foot of Prince John's throne.A vértől síkos küzdőtéren át, amelyet összetört fegyverek, sebesült és elpusztult lovak borítottak, a marsallok megint odavezették a győztest a herceg trónjának lépcsőihez.
"Disinherited Knight," said Prince John, "since by that title only you will consent to be known to us, we a second time award to you the honours of this tournament, and announce to you your right to claim and receive from the hands of the Queen of Love and Beauty, the Chaplet of Honour which your valour has justly deserved." The Knight bowed low and gracefully, but returned no answer.- Kitagadott lovag - mondta János herceg -, miután igazi nevedet még mindig titokban tartod, megint csak így szólítalak, amikor a torna díját másodszor is neked ítélem oda. Egyúttal kijelentem, hogy jogod van átvenni a Szépség és Szerelem Királynőjének kezéből a dicsőség koszorúját, amelyet vitézségeddel jogosan kiérdemeltél.
While the trumpets sounded, while the heralds strained their voices in proclaiming honour to the brave and glory to the victor--while ladies waved their silken kerchiefs and embroidered veils, and while all ranks joined in a clamorous shout of exultation, the marshals conducted the Disinherited Knight across the lists to the foot of that throne of honour which was occupied by the Lady Rowena.Kürtök recsegése közben, mialatt a heroldok harsány hangon hirdették ki a győztes lovag dicsőségét - míg a hölgyek selyemkendőiket és hímzett fátylaikat lengették-lobogtatták, és a nézők serege tomboló lelkesedéssel ünnepelte a nap hősét -, a marsallok keresztülvezették a pályán a Kitagadott lovagot, és megálltak vele a másik trónszék előtt, ahol Lady Rowena ült.
On the lower step of this throne the champion was made to kneel down. Indeed his whole action since the fight had ended, seemed rather to have been upon the impulse of those around him than from his own free will; and it was observed that he tottered as they guided him the second time across the lists. Rowena, descending from her station with a graceful and dignified step, was about to place the chaplet which she held in her hand upon the helmet of the champion, when the marshals exclaimed with one voice,A bajnoknak térdre kellett ereszkednie a trón első lépcsőfokán. A viadal befejezése óta minden mozdulata olyan volt, mintha nem a saját szabad akarata, hanem mások parancsa kormányoz­ná. Amikor másodszor is keresztülvezették a pályán, többen megfigyelték, hogy meg-meg­tán­torodik. Rowena kecsesen felemelkedett, méltóságos léptekkel lejött a lépcsőn, és a koszorút, melyet kezében tartott, már-már rátette a bajnok sisakjára, amikor a marsallok egyhangúan felkiáltottak:
"It must not be thus--his head must be bare."- Nem! Így nem jó! A lovag feje legyen fedetlen!
The knight muttered faintly a few words, which were lost in the hollow of his helmet, but their purport seemed to be a desire that his casque might not be removed.A lovag rebegett valamit, de nem lehetett hallani, mert hangját elnyelte az öblös sisak. Szavainak nyilván az volt az értelme, hogy nem kívánja sisakját levetni.
Whether from love of form, or from curiosity, the marshals paid no attention to his expressions of reluctance, but unhelmed him by cutting the laces of his casque, and undoing the fastening of his gorget. When the helmet was removed, the well-formed, yet sun-burnt features of a young man of twenty-five were seen, amidst a profusion of short fair hair. His countenance was as pale as death, and marked in one or two places with streaks of blood.A marsallok azonban - akár kíváncsiságból, akár azért, mert ragaszkodtak a megszokott for­ma­sá­gokhoz - nem törődtek a lovag tiltakozásával, hanem gyorsan elvágták a sisak szíját, és kioldották a páncélgallér állpántját. Amikor a sisakot levették, egy huszonöt éves ifjú csinos, szabályos, napbarnította arca bukkant elő rövidre nyírt, dús szőke haja alatt. A napégette arc most halálsápadt volt, és több véres csík piroslott rajta.
Rowena had no sooner beheld him than she uttered a faint shriek; but at once summoning up the energy of her disposition, and compelling herself, as it were, to proceed, while her frame yet trembled with the violence of sudden emotion, she placed upon the drooping head of the victor the splendid chaplet which was the destined reward of the day, and pronounced, in a clear and distinct tone, these words:Rowena, mihelyt megpillantotta ezt az arcot, halkan felsikoltott; de tüstént összeszedte minden erejét, és szemmel láthatóan kényszerítette magát arra, hogy a ceremóniát befejezze, noha minden tagja reszketett az érzések árjától, mely elöntötte. A díszes koszorút, amelyet a győztes jutalmául szántak, az ifjú lovag lehajtott fejére tette, és tiszta, csengő hangon kijelentette:
"I bestow on thee this chaplet, Sir Knight, as the meed of valour assigned to this day's victor:" Here she paused a moment, and then firmly added, "And upon brows more worthy could a wreath of chivalry never be placed!"- Átnyújtom neked, lovag úr, ezt a koszorút mint a vitézség jutalmát, amely a nap győztes hősét megilleti. - Egy pillanatig hallgatott, majd szilárd hangon hozzáfűzte: - Lovagi koszorú érdemesebb homlokot sohasem érinthet!
The knight stooped his head, and kissed the hand of the lovely Sovereign by whom his valour had been rewarded; and then, sinking yet farther forward, lay prostrate at her feet.A lovag még jobban lehajtotta fejét, és megcsókolta kezét a bájos királynőnek, ki vitézségét koszorúval jutalmazta, azután még inkább előrehajolva, lábai elé omlott, és elterült a földön.
There was a general consternation. Cedric, who had been struck mute by the sudden appearance of his banished son, now rushed forward, as if to separate him from Rowena. But this had been already accomplished by the marshals of the field, who, guessing the cause of Ivanhoe's swoon, had hastened to undo his armour, and found that the head of a lance had penetrated his breastplate, and inflicted a wound in his side.Általános megdöbbenés támadt. Cedric, aki valósággal megbénult, amikor váratlanul meg­pillantotta elűzött fiát, most előrerohant, mintha el akarná választani Rowenától. De ebben megelőzték a marsallok, akik mindjárt kitalálták Ivanhoe ájulásának okát. Sietve kioldozták páncélját, és megállapították, hogy egy lándzsa hegye áthatolt mellvértjén, és megsebesítette.
CHAPTER XIIITIZENHARMADIK FEJEZET
"Heroes, approach!" Atrides thus aloud,„Rajta, hősök! - Atrides így rivall. -
"Stand forth distinguish'd from the circling crowd,Kíváncsi had körülvesz, mint a fal.
Ye who by skill or manly force may claim,Ügyesség és erő a tietek,
Your rivals to surpass and merit fame.Hát győzzetek, s hírt érdemeljetek.
This cow, worth twenty oxen, is decreed,E szép üsző, mely húsz ökröt megér,
For him who farthest sends the winged reed."Azé, kinek nyila messzibbre ér.”
--IliadPope Iliász-fordításából
The name of Ivanhoe was no sooner pronounced than it flew from mouth to mouth, with all the celerity with which eagerness could convey and curiosity receive it. It was not long ere it reached the circle of the Prince, whose brow darkened as he heard the news. Looking around him, however, with an air of scorn,Mihelyt elhangzott Ivanhoe neve, mintha szárnyakat kapott volna, úgy szállt szájról szájra - azzal a gyorsasággal, amelyet kettős mohóság idéz elő: a hírt minél előbb továbbadni, és az újságot minél előbb megtudni! Hamarosan eljutott a herceghez is, akinek arca elsötétült, amikor meghallotta. Összeráncolt homlokkal körülnézett, és így szólt környezetéhez:
"My Lords," said he, "and especially you, Sir Prior, what think ye of the doctrine the learned tell us, concerning innate attractions and antipathies? Methinks that I felt the presence of my brother's minion, even when I least guessed whom yonder suit of armour enclosed."- Nos, urak, különösen pedig te, prior uram, mi a véleményetek arról az elméletről, amelyet tanult emberektől hallottunk a velünk született, ösztönös rokonszenvről és ellenszenvről? Azt hiszem, határozottan megéreztem, hogy bátyám kedvence itt van a közelben, pedig még nem is sejthettem, ki rejtőzik abban a páncélban!
"Front-de-Boeuf must prepare to restore his fief of Ivanhoe," said De Bracy, who, having discharged his part honourably in the tournament, had laid his shield and helmet aside, and again mingled with the Prince's retinue.- Front-de-Boeuf már készülhet visszaadni hűbéri birtokát Ivanhoe-nak - mondta De Bracy, aki részt vett a tornában, és miután becsülettel megállta a helyét, most letette pajzsát és sisakját, hogy újra csatlakozzék a herceg kíséretéhez.
"Ay," answered Waldemar Fitzurse, "this gallant is likely to reclaim the castle and manor which Richard assigned to him, and which your Highness's generosity has since given to Front-de-Boeuf."- Az ám - bólintott Waldemar Fitzurse -, ettől a vitéztől kitelik, hogy visszakövetelje a kastélyt és a birtokot, amelyet Richárdtól kapott... és amelyet fenséged nagylelkűsége azóta Front-de-Boeufnek adományozott.
"Front-de-Boeuf," replied John, "is a man more willing to swallow three manors such as Ivanhoe, than to disgorge one of them. For the rest, sirs, I hope none here will deny my right to confer the fiefs of the crown upon the faithful followers who are around me, and ready to perform the usual military service, in the room of those who have wandered to foreign Countries, and can neither render homage nor service when called upon."- Front-de-Boeuf nem fogja visszaadni Ivanhoenak - felelte a herceg. - Inkább lenyel még három ilyen birtokot, semhogy egyet is visszaadjon. Egyébként, urak, remélem, közületek senki se vonja kétségbe, hogy jogom van a korona hűbéri birtokait átruháznom azokra, akik hűséges követőim, és mindenkor készek katonai szolgálatot teljesíteni. Nem hagyhatom a birtokokat azoknak a kezén, akik idegen országokban kóborolnak, és így nem várhatok tőlük sem hódolatot, sem katonai szolgálatot.
The audience were too much interested in the question not to pronounce the Prince's assumed right altogether indubitable.A kíséret tagjai közt alig akadt olyan, aki ne lett volna érdekelt ebben a kérdésben. Mind siettek hangoztatni, hogy a birtokadományozási jog megilleti a herceget - pedig valójában csak bitorolta ezt a jogot.
"A generous Prince!--a most noble Lord, who thus takes upon himself the task of rewarding his faithful followers!"- Nagylelkű herceg! Aranyszívű urunk! Sohasem feledkezik meg hűséges híveiről! Törődik velük, és megjutalmazza őket! - ilyen hízelgő szavakat lehetett hallani.
Such were the words which burst from the train, expectants all of them of similar grants at the expense of King Richard's followers and favourites, if indeed they had not as yet received such. Prior Aymer also assented to the general proposition, observing, however,Akik még nem kaptak semmit, mind abban reménykedtek, hogy birtokhoz és hasonló ado­mányokhoz jutnak Richárd király híveinek és kegyeltjeinek rovására. Aymer prior is a hízelgők karához tartozott, bár szükségesnek tartotta, hogy megjegyezze:
"That the blessed Jerusalem could not indeed be termed a foreign country. She was 'communis mater'--the mother of all Christians. But he saw not," he declared, "how the Knight of Ivanhoe could plead any advantage from this, since he" (the Prior) "was assured that the crusaders, under Richard, had never proceeded much farther than Askalon, which, as all the world knew, was a town of the Philistines, and entitled to none of the privileges of the Holy City."- Jeruzsálem szent városát talán mégsem lehet idegen országnak nevezni, hiszen az communis mater: közös anyja minden kereszténynek. Viszont az is igaz - folytatta -, hogy ez nem szolgál Ivanhoe lovag mentségére. Mindenki tudja, hogy a keresztes had Richárd király vezetése alatt sohasem jutott sokkal tovább Askalonnál, ez pedig a filiszteusok városa, és nem osztozik a Szent Város előjogaiban.
Waldemar, whose curiosity had led him towards the place where Ivanhoe had fallen to the ground, now returned.Waldemar, akit a kíváncsiság arra a helyre csábított, ahol Ivanhoe ájultan zuhant a földre, most jött vissza a herceghez.
"The gallant," said he, "is likely to give your Highness little disturbance, and to leave Front-de-Boeuf in the quiet possession of his gains--he is severely wounded."- A lovag - jelentette - aligha fog fenségednek bosszúságot okozni, és Front-de-Boeuf urat sem fogja zavarni birtoka élvezetében, mert súlyosan megsebesült.
"Whatever becomes of him," said Prince John, "he is victor of the day; and were he tenfold our enemy, or the devoted friend of our brother, which is perhaps the same, his wounds must be looked to--our own physician shall attend him."- Akármi történt is vele - mondta János herceg -, mégiscsak ő a nap hőse és győztese. Ha százszor is az ellenségünk, vagy a bátyánk hűséges híve... a kettő talán ugyanaz... a sebesültet mégiscsak ápolni kell. Saját orvosunk fogja gondjaiba venni.
A stern smile curled the Prince's lip as he spoke. Waldemar Fitzurse hastened to reply, that Ivanhoe was already removed from the lists, and in the custody of his friends.Ahogy e szavakat kimondta, a herceg ajka sötét mosolyra görbült. Waldemar Fitzurse gyorsan kijelentette, hogy Ivanhoe-t már elvitték a bajvívótérről, és barátai vették gondozásba.
"I was somewhat afflicted," he said, "to see the grief of the Queen of Love and Beauty, whose sovereignty of a day this event has changed into mourning. I am not a man to be moved by a woman's lament for her lover, but this same Lady Rowena suppressed her sorrow with such dignity of manner, that it could only be discovered by her folded hands, and her tearless eye, which trembled as it remained fixed on the lifeless form before her."- Kissé megdöbbentem - fűzte hozzá -, amikor láttam a Szerelem és Szépség Királynője bánatát. Egynapos uralkodását ez az esemény gyászba borította. Nem vagyok olyan ember, aki elérzékenyül, ha egy nőszemély a kedvesét siratja, de ez a Lady Rowena egészen más. Olyan mél­tósággal fojtotta magába szomorúságát, hogy csak összekulcsolt kezén lehetett észre­venni... és könnytelen szeme remegésén, amint az előtte heverő eszméletlen ifjúra tapadt.
"Who is this Lady Rowena," said Prince John, "of whom we have heard so much?"- Ki ez a Lady Rowena tulajdonképpen? - kérdezte János herceg. - Már olyan sokat hallottunk róla!
"A Saxon heiress of large possessions," replied the Prior Aymer; "a rose of loveliness, and a jewel of wealth; the fairest among a thousand, a bundle of myrrh, and a cluster of camphire."- Szász előkelőség, nagy vagyon örököse - mondta Aymer prior -, a báj és szépség rózsaszála, a gazdagság gyöngysora, ezer közt is a legszebb, illatos mirhacsokor, csodálatos szőlőfürt!
"We shall cheer her sorrows," said Prince John, "and amend her blood, by wedding her to a Norman. She seems a minor, and must therefore be at our royal disposal in marriage.--How sayst thou, De Bracy? What thinkst thou of gaining fair lands and livings, by wedding a Saxon, after the fashion of the followers of the Conqueror?"- Majd felvidítjuk egy kicsit, hogy elfelejtse bánatát - mondta a herceg. - Férjhez adjuk egy normannhoz, hogy a vérét felfrissítsük! Úgy tudjuk, kiskorú... tehát az uralkodó joga, hogy férjhez adja. Mit szólsz hozzá, De Bracy? Nincs kedved szép birtokhoz és nagy jövedelemhez jutni egy szász lány kezével együtt, a Hódító kísérőinek példája szerint?
"If the lands are to my liking, my lord," answered De Bracy, "it will be hard to displease me with a bride; and deeply will I hold myself bound to your highness for a good deed, which will fulfil all promises made in favour of your servant and vassal."- Ha a birtok szép, uram, a menyasszony akár csúnya is lehet - nevetett De Bracy. - Örökké hálás leszek fenségednek jóságáért, hogy teljesíti régi ígéretét, mellyel engedelmes szolgáját és hűbéresét kitüntette.
"We will not forget it," said Prince John; "and that we may instantly go to work, command our seneschal presently to order the attendance of the Lady Rowena and her company--that is, the rude churl her guardian, and the Saxon ox whom the Black Knight struck down in the tournament, upon this evening's banquet.--De Bigot," he added to his seneschal, "thou wilt word this our second summons so courteously, as to gratify the pride of these Saxons, and make it impossible for them again to refuse; although, by the bones of Becket, courtesy to them is casting pearls before swine."- Ne félj, nem feledkezünk meg rólad - mondta a herceg. - Tüstént munkához is látunk. De Bigot udvarmester hívja meg Lady Rowenát a ma esti lakomára hozzátartozóival együtt... már tudniillik otromba gyámjával meg azzal a szász ökörrel együtt, akit a Fekete lovag a tornán leterített. Hallod-e, De Bigot - tette hozzá, udvarmesteréhez fordulva -, jól vigyázz, hogy ezt a második meghívást okvetlenül - elfogadják! Öltöztesd parancsunkat olyan udvarias formába, hogy ne sértse meg a szászok büszkeségét, de a visszautasítást is lehetetlenné tegye. Ámbár, Becket csontjaira, nem érdemes udvariaskodni velük... ez olyan, mint gyöngyöt szórni a disznók elé!
Prince John had proceeded thus far, and was about to give the signal for retiring from the lists, when a small billet was put into his hand.Miután János herceg idáig jutott a rendelkezésben, már éppen jelt akart adni az indulásra, amikor egy kis levelet nyújtottak át neki.
"From whence?" said Prince John, looking at the person by whom it was delivered.- Honnan? - kérdezte a herceg, a levél átadójára pillantva.
"From foreign parts, my lord, but from whence I know not" replied his attendant. "A Frenchman brought it hither, who said, he had ridden night and day to put it into the hands of your highness."- Külföldről, uram - felelte a csatlós -, de hogy milyen országból, azt nem tudom. Egy francia hozta. Azt mondta, éjjel-nappal vágtatott, hogy a levelet minél előbb fenséged kezébe juttassa.
The Prince looked narrowly at the superscription, and then at the seal, placed so as to secure the flex-silk with which the billet was surrounded, and which bore the impression of three fleurs-de-lis. John then opened the billet with apparent agitation, which visibly and greatly increased when he had perused the contents, which were expressed in these words:A herceg tüzetesen megvizsgálta a címzést, majd a pecsétet is, amely összefogta a levelet körülkötő selyemszalagot. A pecséten három liliom lenyomata látszott. A herceg izgalomtól remegő kézzel bontotta ki a levelet, és izgatottsága szemmel láthatóan fokozódott, amint elolvasta az írást, amely következőképpen szólt:
"Take heed to yourself for the Devil is unchained!"„Vigyázz magadra, mert az ördög elszabadult!”
The Prince turned as pale as death, looked first on the earth, and then up to heaven, like a man who has received news that sentence of execution has been passed upon him. Recovering from the first effects of his surprise, he took Waldemar Fitzurse and De Bracy aside, and put the billet into their hands successively.A herceg arca halálsápadtra vált, előbb a földre nézett, majd az égre, mint egy ember, aki arról értesül, hogy kimondták rá a halálos ítéletet. De nemsokára felocsúdott, és félrevonta Waldemar Fitzurse-t meg De Bracyt. Előbb az egyiknek, aztán a másiknak a kezébe adta a levelet, hogy olvassa el.
"It means," he added, in a faltering voice, "that my brother Richard has obtained his freedom."- Ez azt jelenti - mondta megcsukló hangon -, hogy Richárd bátyám visszanyerte szabadságát.
"This may be a false alarm, or a forged letter," said De Bracy.- Talán csak hazug rémhír - vélte De Bracy. - Az is lehet, hogy a levél hamisítvány.
"It is France's own hand and seal," replied Prince John.- A francia király saját keze írása és pecsétje - felelte János herceg.
"It is time, then," said Fitzurse, "to draw our party to a head, either at York, or some other centrical place. A few days later, and it will be indeed too late. Your highness must break short this present mummery."- Akkor nincs vesztegetni való idő! - mondta Fitzurse. - Sürgősen össze kell vonni pártunkat Yorkba vagy valami más központi fekvésű városba. Néhány nap múlva talán már késő lesz. Fenséged azonnal vessen véget ennek a bolondságnak itt!
"The yeomen and commons," said De Bracy, "must not be dismissed discontented, for lack of their share in the sports."- Nem lehet - vélte De Bracy. - A szabad yeomaneket és a köznépet nem szabad szétkergetni, amíg ki nem vették részüket ők is a versenyből. Ez nagy elégedetlenséget szülne.
"The day," said Waldemar, "is not yet very far spent--let the archers shoot a few rounds at the target, and the prize be adjudged. This will be an abundant fulfilment of the Prince's promises, so far as this herd of Saxon serfs is concerned."- Még hosszú a nap - bólintott Waldemar. - Engedjünk meg az íjászoknak egy kis céllövést, és adjuk ki a díjat, hogy a szász csürhének ne legyen oka panaszkodni. Akkor a herceg is meg­tartotta ígéretét.
"I thank thee, Waldemar," said the Prince; "thou remindest me, too, that I have a debt to pay to that insolent peasant who yesterday insulted our person. Our banquet also shall go forward to-night as we proposed. Were this my last hour of power, it should be an hour sacred to revenge and to pleasure--let new cares come with to-morrow's new day."- Köszönöm, Waldemar - mondta a herceg. - Erről jut eszembe, hogy megfizessem tarto­zá­somat annak a pimasz parasztnak, aki tegnap szemtelenkedni mert velünk. És estére a lakomát is megtartjuk, ahogy megbeszéltük. Legyen, ami lesz... még ha hatalmam utolsó órája is ez, a bosszúnak és a mulatságnak szentelem! Holnap új nap lesz - hagyjuk a gondokat arra!
The sound of the trumpets soon recalled those spectators who had already begun to leave the field; and proclamation was made that Prince John, suddenly called by high and peremptory public duties, held himself obliged to discontinue the entertainments of to-morrow's festival: Nevertheless, that, unwilling so many good yeoman should depart without a trial of skill, he was pleased to appoint them, before leaving the ground, presently to execute the competition of archery intended for the morrow. To the best archer a prize was to be awarded, being a bugle-horn, mounted with silver, and a silken baldric richly ornamented with a medallion of St Hubert, the patron of silvan sport.Néhány perc múlva kürtök harsogása szólította vissza a nézőket, akik már kezdték elhagyni a tornateret. Kihirdették, hogy János herceget fontos és sürgős közügyek másfelé szólítják, és ezért kénytelen az ünnepélyt már ma befejezni. De miután nem akarja, hogy bárki is csalódást érezzen, és annyi kiváló íjász anélkül térjen haza, hogy ügyességét bemutassa: a herceg kegye­sen elrendeli, hogy mielőtt eltávoznék, a holnapra tervezett céllövőversenyt most mindjárt tartsák meg. A legjobb íjász jutalomdíjat kap, mégpedig egy ezüsttel kivert vadászkürtöt és pazarul díszített selyemkendőt, Szent Hubertnek, a vadászok védőszentjének képével.
More than thirty yeomen at first presented themselves as competitors, several of whom were rangers and under-keepers in the royal forests of Needwood and Charnwood. When, however, the archers understood with whom they were to be matched, upwards of twenty withdrew themselves from the contest, unwilling to encounter the dishonour of almost certain defeat. For in those days the skill of each celebrated marksman was as well known for many miles round him, as the qualities of a horse trained at Newmarket are familiar to those who frequent that well-known meeting.Először több mint harminc íjász jelentkezett a versenyre; ezek közül többen a needwoodi és charnwoodi királyi erdőségek erdészei és kerülői voltak. De amikor látták, hogy kivel kell mérkőzniük, legalább húszan visszaléptek a versenytől, mert nem akarták kitenni magukat a majdnem biztos vereség szégyenének. Abban az időben ugyanis egy-egy kiváló céllövő hírneve messze földön elterjedt, és éppen úgy ismerték, mint egy-egy híres versenyparipát a new­marketi lóversenytér törzsvendégei.
The diminished list of competitors for silvan fame still amounted to eight. Prince John stepped from his royal seat to view more nearly the persons of these chosen yeomen, several of whom wore the royal livery. Having satisfied his curiosity by this investigation, he looked for the object of his resentment, whom he observed standing on the same spot, and with the same composed countenance which he had exhibited upon the preceding day.A lövészi dicsőségre pályázók száma, mint mondottuk, erősen megcsappant, de még mindig kitett nyolcat. János herceg leszállt trónusáról, hogy közelebbről szemügyre vegye ezt a válo­gatott gárdát, melynek sorában több királyi egyenruhát lehetett látni. Miután kíváncsiságát kielégítette, körülnézett, és megkereste azt az embert, aki tegnap megharagította. Meg is találta mindjárt, mert ott állt megint ugyanazon a helyen, mint tegnap, arcán ugyanazzal a nyugalommal.
"Fellow," said Prince John, "I guessed by thy insolent babble that thou wert no true lover of the longbow, and I see thou darest not adventure thy skill among such merry-men as stand yonder."- Hé, fickó! - kiáltott rá a herceg. - Tegnap olyan nagy volt a szád, hogy mindjárt gondoltam, nem lehetsz te igazi íjász! Látom, nem mered próbára tenni ügyességedet ezekkel a derék emberekkel szemben, akik itt állnak.
"Under favour, sir," replied the yeoman, "I have another reason for refraining to shoot, besides the fearing discomfiture and disgrace."- Engedelmeddel, uram - felelte a yeoman -, ha félreálltam, annak egészen más oka van, nem a félelem, hogy szégyent vallok.
"And what is thy other reason?" said Prince John, who, for some cause which perhaps he could not himself have explained, felt a painful curiosity respecting this individual.- És mi az az ok? - kérdezte János herceg, akiben ingerült kíváncsiság támadt ez iránt az ember iránt, maga sem tudta, miért.
"Because," replied the woodsman, "I know not if these yeomen and I are used to shoot at the same marks; and because, moreover, I know not how your Grace might relish the winning of a third prize by one who has unwittingly fallen under your displeasure."- Először is - felelte - attól tartok, hogy ezek az íjászok egészen másféle célba szoktak lőni, mint én. Azután attól félek, hogy kegyelmességed rossz néven venné, ha akár a harmadik díjat is egy olyan ember nyerné el, aki akaratlanul magára vonta kegyelmességed neheztelését.
Prince John coloured as he put the question,János herceg arca elvörösödött, amint megkérdezte:
"What is thy name, yeoman?"- Mi a neved, yeoman?
"Locksley," answered the yeoman.- Locksley - felelte az íjász.
"Then, Locksley," said Prince John, "thou shalt shoot in thy turn, when these yeomen have displayed their skill. If thou carriest the prize, I will add to it twenty nobles; but if thou losest it, thou shalt be stript of thy Lincoln green, and scourged out of the lists with bowstrings, for a wordy and insolent braggart."- Nos, Locksley - parancsolta a herceg -, ha ezek az íjászok megmutatták az ügyességüket, te is sorra kerülsz. Ha megnyered a díjat, még húsz ezüstöt is adok hozzá. De ha veszítesz, lehúza­tom rólad ezt a zöld ruhát, és íjhúrokkal korbácsoltatlak ki a pályáról mint orcátlan, hencegő szájhőst.
"And how if I refuse to shoot on such a wager?" said the yeoman.--"Your Grace's power, supported, as it is, by so many men-at-arms, may indeed easily strip and scourge me, but cannot compel me to bend or to draw my bow."- És ha nem vagyok hajlandó kiállni ilyen feltételekkel? - kérdezte a yeoman. - Kegyelmes­ségednek sok fegyverese van. Könnyen lehúzathatja a ruhámat, és meg is korbácsoltathat. De arra már nem kényszeríthet, hogy íjamon megfeszítsem a húrt.
"If thou refusest my fair proffer," said the Prince, "the Provost of the lists shall cut thy bowstring, break thy bow and arrows, and expel thee from the presence as a faint-hearted craven."- Ha visszautasítod méltányos ajánlatomat - felelte a herceg -, a pályafelügyelő levágja íjadról a húrt, összetöri íjadat és nyilaidat, téged meg szégyenszemre kikerget innen, mint gyáva pulyát.
"This is no fair chance you put on me, proud Prince," said the yeoman, "to compel me to peril myself against the best archers of Leicester And Staffordshire, under the penalty of infamy if they should overshoot me. Nevertheless, I will obey your pleasure."- Nem méltányos, hogy ilyen választás elé állítasz, büszke herceg! Arra kényszerítesz, hogy megmérkőzzem Staffordshire legjobb íjászaival, és még azt a kockázatot is vállaljam, hogy nyil­vá­nosan megszégyenítenek, ha ők lőnek jobban. Mindazonáltal engedelmeskedem kíván­ságodnak.
"Look to him close, men-at-arms," said Prince John, "his heart is sinking; I am jealous lest he attempt to escape the trial.--And do you, good fellows, shoot boldly round; a buck and a butt of wine are ready for your refreshment in yonder tent, when the prize is won."- Jól tartsátok szemmel, emberek! - szólt oda a herceg a fegyvereseinek. - Úgy látom, már inába szállt a bátorsága, és azon töri a fejét, hogy lehetne elillanni. Ti pedig, derék fiúk - fordult az íjászokhoz -, mutassátok meg, mit tudtok. A verseny után egy szép őzbak meg egy hordó bor vár rátok abban a sátorban.
A target was placed at the upper end of the southern avenue which led to the lists. The contending archers took their station in turn, at the bottom of the southern access, the distance between that station and the mark allowing full distance for what was called a shot at rovers. The archers, having previously determined by lot their order of precedence, were to shoot each three shafts in succession. The sports were regulated by an officer of inferior rank, termed the Provost of the Games; for the high rank of the marshals of the lists would have been held degraded, had they condescended to superintend the sports of the yeomanry.A bajvívótér déli oldalához vezető sétány felső végén céltáblát állítottak fel. A versenyen részt vevő íjászok sorban felálltak az ösvényen, a céltól olyan távolságra, amely megfelel a „kapásból való lövésnek”. Azután sorshúzással eldöntötték, milyen sorrendben fognak lőni, és megálla­pod­tak abban, hogy minden ember három nyilat ereszt el egymás után. A verseny lebo­nyolí­tását egy kisebb rangú tisztviselőre bízták, akit pályafelügyelőnek neveztek. A marsallok ebbe nem avatkoztak bele: méltóságukon alulinak tartották volna, hogy közremű­köd­jenek olyan versenyben, amelyet a yeoman népség számára rendeznek.
One by one the archers, stepping forward, delivered their shafts yeomanlike and bravely. Of twenty-four arrows, shot in succession, ten were fixed in the target, and the others ranged so near it, that, considering the distance of the mark, it was accounted good archery. Of the ten shafts which hit the target, two within the inner ring were shot by Hubert, a forester in the service of Malvoisin, who was accordingly pronounced victorious.Az íjászok egyenként előléptek, és derekasan, íjász módra elröpítették nyílvesszeiket. A sorra elröpített huszonnégy nyílvessző közül tíz a céltáblába talált, a többi meg olyan közel szállt el mellette, hogy - a céltábla távolságát tekintve - szintén elég jó lövésnek számított. A tíz nyíl közül, amely a céltáblába talált, kettő a belső körbe fúródott. Ezeket Malvoisin erdésze, Hubert lőtte, akit ennek megfelelően győztesnek nyilvánítottak.
"Now, Locksley," said Prince John to the bold yeoman, with a bitter smile, "wilt thou try conclusions with Hubert, or wilt thou yield up bow, baldric, and quiver, to the Provost of the sports?"- Nos, Locksley - kérdezte a herceg sötét mosollyal -, hajlandó vagy döntőbe menni Huberttel, vagy inkább átadod íjadat, szíjadat és tegzedet a pályafelügyelőnek?
"Sith it be no better," said Locksley, "I am content to try my fortune; on condition that when I have shot two shafts at yonder mark of Hubert's, he shall be bound to shoot one at that which I shall propose."- Ha már nincs más választásom - felelte Locksley -, nem bánom, megpróbálom a szerencsé­met... de azzal a kikötéssel, hogy ha kétszer eltaláltam Hubert célját, ő is köteles egyszer arra a célpontra lőni, amelyet én fogok kijelölni.
"That is but fair," answered Prince John, "and it shall not be refused thee.--If thou dost beat this braggart, Hubert, I will fill the bugle with silver-pennies for thee."- Méltányos kívánság, semmi kifogásunk ellene - mondta a herceg. - Te meg, Hubert, tégy ki magadért! Ha legyőzöd ezt a nagyszájút, ezüstgarasokkal töltöm meg a kürtöd, és mind a tied lesz.
"A man can do but his best," answered Hubert; "but my grandsire drew a good long bow at Hastings, and I trust not to dishonour his memory."- Az ember annyit tesz, amennyi tőle kitelik - felelte Hubert. - De az öregapám kitüntette magát íjával Hastingsnél, és remélem, nem hozok szégyent a nevére.
The former target was now removed, and a fresh one of the same size placed in its room. Hubert, who, as victor in the first trial of skill, had the right to shoot first, took his aim with great deliberation, long measuring the distance with his eye, while he held in his hand his bended bow, with the arrow placed on the string. At length he made a step forward, and raising the bow at the full stretch of his left arm, till the centre or grasping-place was nigh level with his face, he drew his bowstring to his ear. The arrow whistled through the air, and lighted within the inner ring of the target, but not exactly in the centre.Az előbbi céltáblát elvitték, és egy újat - de ugyanakkorát - állítottak a helyére. Az első lövés joga Hubertet illette meg, mint az előbbi verseny győztesét. Megfontoltan célzott, hosszasan méregette szemével a távolságot, miközben kezében tartotta a meghajlított íjat, húrján a nyílvesszővel. Végre aztán egyet lépett előre, kinyújtott baljával felemelte az íjat olyan magas­ra, hogy közepe egy vonalba került az arcával, azután meghúzta a húrt egészen a füléig. A nyíl süvítve hasította a levegőt, majd megállt a belső körben, de nem pontosan a céltábla közepén.
"You have not allowed for the wind, Hubert," said his antagonist, bending his bow, "or that had been a better shot."- Nem vetted számításba a szelet - mondta ellenfele, íját megfeszítve -, különben jobb találat lett volna.
So saying, and without showing the least anxiety to pause upon his aim, Locksley stept to the appointed station, and shot his arrow as carelessly in appearance as if he had not even looked at the mark. He was speaking almost at the instant that the shaft left the bowstring, yet it alighted in the target two inches nearer to the white spot which marked the centre than that of Hubert.Miközben így szólt - anélkül, hogy a legkisebb izgalom is meglátszott volna rajta -, Locksley a kijelölt helyre lépett, és kilőtte nyílvesszejét, látszólag olyan hanyagul, mintha oda se nézne a céltáblára. Jóformán még ajkán volt a szó, amikor a nyíl már elröppent, de Hubert nyilánál mégis két hüvelyknyivel közelebb ért a fehér karikához, amely a céltábla közepét jelezte.
"By the light of heaven!" said Prince John to Hubert, "an thou suffer that runagate knave to overcome thee, thou art worthy of the gallows!"- Istenemre mondom - kiáltott János herceg Hubertre - ha eltűröd, hogy ez a jöttment csavargó lefőzzön, megérdemled, hogy felhúzzanak az első fára!
Hubert had but one set speech for all occasions.Bármiről volt is szó, Hubert mindig csak ugyanazt hajtogatta:
"An your highness were to hang me," he said, "a man can but do his best. Nevertheless, my grandsire drew a good bow--"- Az ember annyit tesz, amennyi tőle kitelik. Ha fenséged fölakasztat, akkor se tehetek többet. Pedig már az öregapám is kiváló...
"The foul fiend on thy grandsire and all his generation!" interrupted John, "shoot, knave, and shoot thy best, or it shall be the worse for thee!"- Az ördög bújjék az öregapádba és valamennyi utódjába! - vágott a szavába János herceg. - Célozz, gazfickó, ahogy csak tudsz, mert különben megemlegeted ezt a napot!
Thus exhorted, Hubert resumed his place, and not neglecting the caution which he had received from his adversary, he made the necessary allowance for a very light air of wind, which had just arisen, and shot so successfully that his arrow alighted in the very centre of the target.Erre a buzdításra Hubert megint odaállt a helyére, és még óvatosabban célzott. Ezúttal ellenfele tanácsát is megszívlelte, és számításba vette a könnyű szellőt, amely fújdogált. Lövése olyan jól sikerült, hogy a nyíl a céltábla kellős közepébe szállt.
"A Hubert! a Hubert!" shouted the populace, more interested in a known person than in a stranger. "In the clout!--in the clout!--a Hubert for ever!"- Igazi Hubert-féle lövés! Hubert! Éljen Hubert! - kiáltották a nézők, akik jobban lelkesedtek egy emberért, akit ismertek, mint egy idegenért. - Telitalálat! Pontosan a közepébe! Hubert, Hubert!
"Thou canst not mend that shot, Locksley," said the Prince, with an insulting smile.- Ezen már nem lehet túltenni, Locksley! - mondta a herceg bántóan elégedett mosollyal.
"I will notch his shaft for him, however," replied Locksley.- Hát akkor legalább megpiszkálom a nyílvesszejét - felelte Locksley.
And letting fly his arrow with a little more precaution than before, it lighted right upon that of his competitor, which it split to shivers. The people who stood around were so astonished at his wonderful dexterity, that they could not even give vent to their surprise in their usual clamour.Most valamivel óvatosabban célzott, mint az előbb, és nyila egyenesen beletalált vetélytársa nyilába, amelyet szilánkokra hasított. Akik körülötte álltak, annyira elcsodálkoztak páratlan ügyességén, hogy a szokásos kiáltás is ajkukra fagyott.
"This must be the devil, and no man of flesh and blood," whispered the yeomen to each other; "such archery was never seen since a bow was first bent in Britain."- Ez nem is lehet húsból és vérből való ember, mint mi, hanem maga az ördög! - suttogták egymásnak. - Ilyen íjász még nem volt, amióta csak íjat feszítenek Angliában!
"And now," said Locksley, "I will crave your Grace's permission to plant such a mark as is used in the North Country; and welcome every brave yeoman who shall try a shot at it to win a smile from the bonny lass he loves best."- Most pedig - szólalt meg Locksley - esedezem fenségednek, engedje meg, hogy olyan célt állítsak fel, amilyet mi szoktunk odafenn, az északi tartományban. Szívesen látok minden derék íjászt, aki megpróbálja eltalálni. A díj - a babája mosolya, semmi egyéb!
He then turned to leave the lists.Ezzel megfordult, hogy elhagyja a bajvívóteret.
"Let your guards attend me," he said, "if you please--I go but to cut a rod from the next willow-bush."- Ha tetszik, utánam küldheted az őröket - mondta. - Csak egy vesszőt akarok vágni itt a füzesben.
Prince John made a signal that some attendants should follow him in case of his escape: but the cry ofJános herceg intett néhány fegyveresének, hogy kövessék az íjászt, hátha meg akar szökni. De a tömegben itt is, amott is felzúgott a felháborodás moraja:
"Shame! shame!"- Szégyen, gyalázat! Mit akarnak tőle? Nem szökik meg!
which burst from the multitude, induced him to alter his ungenerous purpose.Erre a herceg jónak látta, hogy elálljon nemtelen szándékától.
Locksley returned almost instantly with a willow wand about six feet in length, perfectly straight, and rather thicker than a man's thumb. He began to peel this with great composure, observing at the same time, that to ask a good woodsman to shoot at a target so broad as had hitherto been used, was to put shame upon his skill.Locksley már vissza is jött, kezében egy körülbelül hat láb hosszú, egészen egyenes fűzfa­vesszővel, amely alig volt vastagabb a hüvelykujjánál. Nagy nyugalommal hámozni kezdte, és közben megjegyezte, hogy valamirevaló lövész számára szinte megszégyenítés, ha azt kívánják tőle, hogy olyan nagy céltáblára lőjön, mint az iménti.
"For his own part," he said, "and in the land where he was bred, men would as soon take for their mark King Arthur's round-table, which held sixty knights around it. A child of seven years old," he said, "might hit yonder target with a headless shaft; but," added he, walking deliberately to the other end of the lists, and sticking the willow wand upright in the ground, "he that hits that rod at five-score yards, I call him an archer fit to bear both bow and quiver before a king, an it were the stout King Richard himself."- Ami engem illet - mondta -, én csak nevetek rajta, de azon a vidéken, ahol én élek, az emberek mindjárt megkérdeznék, mért nem választjuk céltáblául Artúr király kerek asztalát, amely körül hatvan lovag fér el. A ti céltáblátokat egy hétéves gyerek is eltalálná, még fejetlen nyíllal is! Ellenben - tette hozzá, miközben kényelmesen átballagott a pálya másik végébe, és bedugta a fűzfagallyat függőlegesen a földbe - aki eltalálja ezt a botot százyardnyi távolságból, az már joggal nevezheti magát íjásznak, és méltó arra, hogy íjjal és tegezzel egy király előtt járjon, legyen bár az maga Richárd, a legdaliásabb király!
"My grandsire," said Hubert, "drew a good bow at the battle of Hastings, and never shot at such a mark in his life--and neither will I. If this yeoman can cleave that rod, I give him the bucklers--or rather, I yield to the devil that is in his jerkin, and not to any human skill; a man can but do his best, and I will not shoot where I am sure to miss. I might as well shoot at the edge of our parson's whittle, or at a wheat straw, or at a sunbeam, as at a twinkling white streak which I can hardly see."- Az én öregapám - vakargatta fejét Hubert - kitüntette magát a hastingsi csatában, de soha életében nem lőtt olyan célra, mint ez a vékony gally... és én sem teszem! Ha ez az íjász nyilával széthasítja a fűzfagallyat, leteszem előtte a fegyvert... vagyis inkább az ördög előtt, aki a gúnyájában rejtőzködik, mert az már nem emberi ügyesség! Az ember annyit tesz, amennyi tőle kitelik, de nem vagyok bolond lőni, ha biztosan tudom, hogy elhibázom. Éppen úgy célba vehetném a papunk bicskájának az élét vagy egy szalmaszálat vagy egy napsugarat, mint azt a remegő fehér csíkot, amelyet alig lehet látni!
"Cowardly dog!" said Prince John.--"Sirrah Locksley, do thou shoot; but, if thou hittest such a mark, I will say thou art the first man ever did so. However it be, thou shalt not crow over us with a mere show of superior skill."- Gyáva kutya! - förmedt rá a herceg. - Rajta, Locksley, akkor lőj te magad! Ha eltalálod ezt a célt, azt fogom mondani, te vagy az első ember, aki ezt meg tudta tenni. De előbb lássuk, megteszed-e! Mert üres hetvenkedéssel nem hagyjuk magunkat lóvá tenni.
"I will do my best, as Hubert says," answered Locksley; "no man can do more."- Az ember annyit tesz, amennyi kitelik tőle - felelte Locksley. - Hubertnek igaza van ebben.
So saying, he again bent his bow, but on the present occasion looked with attention to his weapon, and changed the string, which he thought was no longer truly round, having been a little frayed by the two former shots. He then took his aim with some deliberation, and the multitude awaited the event in breathless silence. The archer vindicated their opinion of his skill: his arrow split the willow rod against which it was aimed. A jubilee of acclamations followed; and even Prince John, in admiration of Locksley's skill, lost for an instant his dislike to his person.E szavakkal megfeszítette íját, de most alaposan szemügyre vette fegyverét, és kicserélte a húrt, mert úgy látta, nem elég feszes, kissé megereszkedett az előző két lövéstől. Azután lassan, megfontoltan célzott, és a tömeg lélegzetét elfojtva, némán figyelt. Az íjász igazolta azt a jó véleményt, amelyet ügyességéhez fűztek: nyila kettéhasította a célba vett fűzfaágat. Tomboló tapsvihar következett. Még János herceg is úgy megcsodálta Locksley ügyességét, hogy elfelejtette, milyen ellenszenvet érez iránta.
"These twenty nobles," he said, "which, with the bugle, thou hast fairly won, are thine own; we will make them fifty, if thou wilt take livery and service with us as a yeoman of our body guard, and be near to our person. For never did so strong a hand bend a bow, or so true an eye direct a shaft."- Ez a húsz ezüst - mondta -, amelyet a kürttel együtt becsülettel megnyertél, a tied. Sőt kiegészítem ötvenre, ha felöltöd a mi egyenruhánkat és szolgálatunkba állsz mint íjász testőr, hogy mindig a közelünkben légy. Mert még sohasem láttam ilyen erős kezet, amint az íjat megfeszíti, sem ilyen éles szemet, amint pontosan a célba küldi a nyílvesszőt!
"Pardon me, noble Prince," said Locksley; "but I have vowed, that if ever I take service, it should be with your royal brother King Richard. These twenty nobles I leave to Hubert, who has this day drawn as brave a bow as his grandsire did at Hastings. Had his modesty not refused the trial, he would have hit the wand as well I."- Bocsáss meg, nemes herceg - felelte Locksley -, de fogadalmat tettem, hogy bátyád, Richárd király az egyetlen ember, akinek szolgálatába lépek, ha egyáltalán szolgálatba lépek valaha is. Ezt a húsz ezüstöt pedig átengedem Hubertnek, aki ma éppen olyan derekasan feszítette az íjat, mint öregapja Hastingsnél. Ha szerénysége nem tartja vissza az utolsó próbától, éppen úgy eltalálta volna a fűzfaágat, mint én.
Hubert shook his head as he received with reluctance the bounty of the stranger, and Locksley, anxious to escape further observation, mixed with the crowd, and was seen no more.Hubert tagadóan rázta a fejét, és csak vonakodva fogadta el az idegen íjász ajándékát. Locksley pedig, aki cseppet sem örült a felé forduló figyelemnek, gyorsan elvegyült a tömeg­ben, és eltűnt szem elől.
The victorious archer would not perhaps have escaped John's attention so easily, had not that Prince had other subjects of anxious and more important meditation pressing upon his mind at that instant. He called upon his chamberlain as he gave the signal for retiring from the lists, and commanded him instantly to gallop to Ashby, and seek out Isaac the Jew.A győztes íjász bizonyára nem szökhetett volna el olyan könnyűszerrel, ha János herceg figyel­mét nem kötik le más dolgok. De sokkal súlyosabb gondok és gondolatok nyomták a szívét ebben a pillanatban. Amikor jelt adott kísérőinek, hogy hagyják el a bajvívóteret, magához szólította kamarását, és megparancsolta neki, hogy vágtasson tüstént Ashbybe, és keresse meg Izsák zsidót.
"Tell the dog," he said, "to send me, before sun-down, two thousand crowns. He knows the security; but thou mayst show him this ring for a token. The rest of the money must be paid at York within six days. If he neglects, I will have the unbelieving villain's head. Look that thou pass him not on the way; for the circumcised slave was displaying his stolen finery amongst us."- Mondd meg annak a kutyának, hogy küldjön nekem még naplemente előtt kétezer koronát. Ő már tudja, mi a biztosíték, de ha habozik, mutasd meg neki ezt a gyűrűt annak jeléül, hogy az én nevemben beszélsz. A pénz hátralévő részét Yorkban kell lefizetnie, hat napon belül. Ha elmulasztja, leüttetem a fejét a gazfickónak. Vigyázz, nehogy elszalaszd útközben. Most még okvetlenül itt van a közelben. A pogány kutya a torna nézői előtt fitogtatta lopott pompáját.
So saying, the Prince resumed his horse, and returned to Ashby, the whole crowd breaking up and dispersing upon his retreat.E szavakkal a herceg ismét lóra ült, és visszatért Ashbybe, nyomában a tömeg is felkerekedett és szétszóródott.
CHAPTER XIVTIZENNEGYEDIK FEJEZET
In rough magnificence array'd,Durva fenség ragyogta át
When ancient Chivalry display'dA lovagság hajdankorát.
The pomp of her heroic games,Sisakforgós nagy bajvívók,
And crested chiefs and tissued damesFátylas leányok, asszonyok
Assembled, at the clarion's call,Gyűltek, ha hívó kürt riadt
In some proud castle's high arch'd hall.A várban, boltívek alatt.
--WartonWarton
Prince John held his high festival in the Castle of Ashby. This was not the same building of which the stately ruins still interest the traveller, and which was erected at a later period by the Lord Hastings, High Chamberlain of England, one of the first victims of the tyranny of Richard the Third, and yet better known as one of Shakspeare's characters than by his historical fame. The castle and town of Ashby, at this time, belonged to Roger de Quincy, Earl of Winchester, who, during the period of our history, was absent in the Holy Land. Prince John, in the meanwhile, occupied his castle, and disposed of his domains without scruple; and seeking at present to dazzle men's eyes by his hospitality and magnificence, had given orders for great preparations, in order to render the banquet as splendid as possible.János herceg nagy lakomát csapott Ashby várában. Ez nem volt ugyanaz a várkastély, melynek méltóságteljes romjai még ma is érdeklik és vonzzák a turistákat. A részben még ma is látható kastély egy későbbi korban keletkezett: Lord Hastings építtette, Anglia főkamarása, a zsarnok III. Richárd első áldozatainak egyike, akit inkább Shakespeare drámájából ismerünk, mint történelmi hírnevéről. Történetünk idejében Ashby városának és kastélyának ura Roger de Qukicy, Winchester grófja volt, aki akkor birtokától távol, a Szentföldön tartózkodott. János herceg közben elfoglalta kastélyát, és minden teketória nélkül rendelkezett birtokai felett. Mostanában arra törekedett, hogy pompájával és vendéglátó készségével elkápráztassa az embereket. Minden előkészületet megtett, hogy a tornaünnepélyt követő vacsora is a lehető legpompásabb legyen.
The purveyors of the Prince, who exercised on this and other occasions the full authority of royalty, had swept the country of all that could be collected which was esteemed fit for their master's table. Guests also were invited in great numbers; and in the necessity in which he then found himself of courting popularity, Prince John had extended his invitation to a few distinguished Saxon and Danish families, as well as to the Norman nobility and gentry of the neighbourhood. However despised and degraded on ordinary occasions, the great numbers of the Anglo-Saxons must necessarily render them formidable in the civil commotions which seemed approaching, and it was an obvious point of policy to secure popularity with their leaders.A herceg szolgái, akik ilyen alkalommal uralkodói hatalommal rendelkeztek, összeszedtek a környéken mindent, amit megfelelőnek tartottak a herceg asztala számára. A lakomára sok vendéget hívtak meg. Minthogy János herceg akkoriban szükségét érezte annak, hogy minden módon hajhássza a népszerűséget, meghívott a lakomára néhány előkelő szász és dán családot - a környékbeli normann főnemeseken és köznemeseken kívül. Rendes körülmények között lenézték az angolszászokat, és minden alkalmat megragadtak, hogy megalázzák őket. Most azonban más volt a helyzet. Az angolszászokkal már nagy számuk miatt is csínján kellett bánni, mert együttesen félelmetes erőt jelenthettek a fenyegető polgárháború idején. A politikai bölcsesség is megkövetelte, hogy az angolszászok vezetőinek kedvében járjanak.
It was accordingly the Prince's intention, which he for some time maintained, to treat these unwonted guests with a courtesy to which they had been little accustomed. But although no man with less scruple made his ordinary habits and feelings bend to his interest, it was the misfortune of this Prince, that his levity and petulance were perpetually breaking out, and undoing all that had been gained by his previous dissimulation.Ezért a herceg elhatározta, hogy ezekhez a vendégekhez szokatlanul kedves lesz, és ezt egy ideig meg is tette. Cseppet sem esett nehezére, hogy szokásos érzelmeit alárendelje érde­keinek. Csak az volt a baj, hogy léhasága és szeszélyessége lépten-nyomon felülkerekedett, és egy pillanat alatt elrontotta azt, amit hosszas színleléssel el tudott érni.
Of this fickle temper he gave a memorable example in Ireland, when sent thither by his father, Henry the Second, with the purpose of buying golden opinions of the inhabitants of that new and important acquisition to the English crown. Upon this occasion the Irish chieftains contended which should first offer to the young Prince their loyal homage and the kiss of peace. But, instead of receiving their salutations with courtesy, John and his petulant attendants could not resist the temptation of pulling the long beards of the Irish chieftains; a conduct which, as might have been expected, was highly resented by these insulted dignitaries, and produced fatal consequences to the English domination in Ireland. It is necessary to keep these inconsistencies of John's character in view, that the reader may understand his conduct during the present evening.Meggondolatlan természetének emlékezetes tanújelét adta Írországban, ahová apja, II. Henrik küldte, hogy az angol korona e fontos, új tartományában megnyerje az emberek bizalmát és rokonszenvét. Az ír törzsfők vetélkedtek egymással, hogy ki üdvözölje először az ifjú herceget hódolattal és békecsókkal. Ezt a közeledést természetesen a legnagyobb tisztelettel és meg­becsüléssel kellett volna fogadni. De János és léha kísérői nem tudtak ellenállni a csábításnak, amely arra késztette őket, hogy cibálják meg az ír törzsfőnökök hosszú szakállát; mondanunk sem kell, hogy ez a viselkedés mélységesen megbántotta az ír vezetőket, és végzetes következ­ményekkel járt: megingatta az angolok uralmát Írországban. Nem szabad megfeledkeznünk János jellemének fogyatékosságairól, ha meg akarjuk érteni viselkedését, amelyet a torna­ünnepélyt követő lakomán tanúsított.
In execution of the resolution which he had formed during his cooler moments, Prince John received Cedric and Athelstane with distinguished courtesy, and expressed his disappointment, without resentment, when the indisposition of Rowena was alleged by the former as a reason for her not attending upon his gracious summons.Ahogy józanabb perceiben elhatározta, János herceg megkülönböztetett udvariassággal fogadta Cedricet és Athelstane-t. Sajnálatát fejezte ki, de nem fortyant fel, amikor megtudta, hogy Rowena nem tett eleget a kegyes és kitüntető meghívásnak. Azt mondták, Rowena azért nem jött el, mert rosszul érzi magát. János herceg nem hitte el, de nem szólt semmit.
Cedric and Athelstane were both dressed in the ancient Saxon garb, which, although not unhandsome in itself, and in the present instance composed of costly materials, was so remote in shape and appearance from that of the other guests, that Prince John took great credit to himself with Waldemar Fitzurse for refraining from laughter at a sight which the fashion of the day rendered ridiculous. Yet, in the eye of sober judgment, the short close tunic and long mantle of the Saxons was a more graceful, as well as a more convenient dress, than the garb of the Normans, whose under garment was a long doublet, so loose as to resemble a shirt or waggoner's frock, covered by a cloak of scanty dimensions, neither fit to defend the wearer from cold or from rain, and the only purpose of which appeared to be to display as much fur, embroidery, and jewellery work, as the ingenuity of the tailor could contrive to lay upon it. The Emperor Charlemagne, in whose reign they were first introduced, seems to have been very sensible of the inconveniences arising from the fashion of this garment.Cedric és Athelstane ősi szász viseletben jöttek el a vacsorára. Ruhájuk tulajdonképpen nem volt csúnya, és finom, drága kelméből készült, de szabása annyira elütött a többi vendég öltözetétől, hogy János herceg és Waldemar Fitzurse alig tudta elfojtani nevetését. Mindketten büszkék voltak önuralmukra, hogy kacagás nélkül tudják nézni ezt a két ósdi figurát. Pedig ha valaki a napi divattól függetlenül, józanul és tárgyilagosan ítéli meg, könnyen arra a következ­tetésre juthatott volna, hogy a szászok rövid, feszes zekéje és hosszú köpenye sokkal csinosabb és ügyesebb ruha, mint a normann uraké. Utóbbiak alsó ruhája hosszú köntös volt - olyan bő, hogy inghez vagy a fuvarosok körgallérjához hasonlított; erre az alsó ruhára a normannok olyan kurta köpenyt húztak, hogy nem védte meg őket sem a hidegtől, sem az esőtől; úgy látszik, egyetlen célja az volt, hogy annyi prém, hímzés és ékkő díszítse, amennyit a leleményes szabó csak rá tudott rakni. Nagy Károly, a császár, akinek birodalmában tűnt fel ez a divat először, rögtön észrevette, milyen ostoba és kényelmetlen.
"In Heaven's name," said he, "to what purpose serve these abridged cloaks? If we are in bed they are no cover, on horseback they are no protection from the wind and rain, and when seated, they do not guard our legs from the damp or the frost."- Az isten szerelmére - kiáltott fel -, hát mi célt szolgálnak ezek a kurta köpönyegek? Ágyban nem lehet vele takarózni, lóháton nem véd meg esőtől és széltől, ha pedig leülünk benne, nem óvja meg lábunkat a fagytól és nedvességtől.
Nevertheless, spite of this imperial objurgation, the short cloaks continued in fashion down to the time of which we treat, and particularly among the princes of the House of Anjou. They were therefore in universal use among Prince John's courtiers; and the long mantle, which formed the upper garment of the Saxons, was held in proportional derision.De a császári dörgedelem ellenére a rövid köpönyeg divatja tovább is fennmaradt történetünk idejéig, különösen az Anjou hercegek környezetében. Természetes hát, hogy János herceg udvaroncai is ilyet viseltek, a szászok hosszú köpenyét pedig kinevették.
The guests were seated at a table which groaned under the quantity of good cheer. The numerous cooks who attended on the Prince's progress, having exerted all their art in varying the forms in which the ordinary provisions were served up, had succeeded almost as well as the modern professors of the culinary art in rendering them perfectly unlike their natural appearance. Besides these dishes of domestic origin, there were various delicacies brought from foreign parts, and a quantity of rich pastry, as well as of the simnel-bread and wastle cakes, which were only used at the tables of the highest nobility. The banquet was crowned with the richest wines, both foreign and domestic.Az asztal, amelyet a vendégek körülültek, roskadozott a sok jó ennivaló terhétől. A tucatnyi szakács, aki a herceget útjain elkísérte, valóságos művészetet fejtett ki abban, hogy az egy­szerű ételeket a legváltozatosabb módon készítse el; éppen úgy, mint a mai konyhaművészek, már ők is arra törekedtek, hogy fel se lehessen ismerni, miből készült, amit feltálaltak. A hazai ételeken kívül sokféle külföldről hozott csemege került az asztalra: finom sütemények, hófehér cipók és mézeskalácsok, amiket csak a gazdag urak fogyasztottak. A pazar ennivalót a legfinomabb hazai és külföldi borok tették még ízletesebbé.
But, though luxurious, the Norman nobles were not generally speaking an intemperate race. While indulging themselves in the pleasures of the table, they aimed at delicacy, but avoided excess, and were apt to attribute gluttony and drunkenness to the vanquished Saxons, as vices peculiar to their inferior station. Prince John, indeed, and those who courted his pleasure by imitating his foibles, were apt to indulge to excess in the pleasures of the trencher and the goblet; and indeed it is well known that his death was occasioned by a surfeit upon peaches and new ale. His conduct, however, was an exception to the general manners of his countrymen.A normann nemesek, ha szerettek is dúskálni minden jóban, általában mértékletesek voltak. Átengedték magukat az asztal örömeinek, de nem ettek túl sokat, inkább az ínyencségeket kedvelték. A falánkságot és az iszákosságot az alsóbb rendű népek jellegzetes tulajdonságának tekintették, a leigázott szászokat is ezekkel a vétkekkel vádolták. De János herceg és udva­roncai, akik még a hibáit is utánozták, hogy a kedvében járjanak: mértéktelenül ettek-ittak. (A herceg később úgy halt meg, hogy rengeteg őszibarackot falt, és töméntelen friss sört ivott rá.) Ennek a kis körnek a szertelen életmódja mégis inkább kivételszámba ment a normannok közt.
With sly gravity, interrupted only by private signs to each other, the Norman knights and nobles beheld the ruder demeanour of Athelstane and Cedric at a banquet, to the form and fashion of which they were unaccustomed. And while their manners were thus the subject of sarcastic observation, the untaught Saxons unwittingly transgressed several of the arbitrary rules established for the regulation of society. Now, it is well known, that a man may with more impunity be guilty of an actual breach either of real good breeding or of good morals, than appear ignorant of the most minute point of fashionable etiquette. Thus Cedric, who dried his hands with a towel, instead of suffering the moisture to exhale by waving them gracefully in the air, incurred more ridicule than his companion Athelstane, when he swallowed to his own single share the whole of a large pasty composed of the most exquisite foreign delicacies, and termed at that time a "Karum-Pie". When, however, it was discovered, by a serious cross-examination, that the Thane of Coningsburgh (or Franklin, as the Normans termed him) had no idea what he had been devouring, and that he had taken the contents of the Karum-pie for larks and pigeons, whereas they were in fact beccaficoes and nightingales, his ignorance brought him in for an ample share of the ridicule which would have been more justly bestowed on his gluttony.János herceg környezete, a normann lovagok és nemesek álnok és színlelt komolysággal figyelték, hogy viselkedik Athelstane és Cedric a lakomán, amelynek szokásaiban járatlanok voltak. A normannok lopva egymásra kacsintottak, és meg-megbökdösték egymást, és gúnyos megjegyzéseket súgtak egymás fülébe, amikor ezek a bárdolatlan szászok itt-ott - anélkül, hogy észrevették volna - megsértették az előkelő társaság meglehetősen önkényes szabályait. Mint ismeretes, ha valaki megsérti a jó erkölcs vagy az igazi jó modor szabályait, könnyebben nyer bocsánatot, mint az, aki elárulja, hogy nem ismeri az éppen divatos illemszabályok vala­mely jelentéktelen pontját. Cedric például kézmosás után törülközővel szárította meg kezeit, ahelyett, hogy kecsesen lengette volna őket a levegőben, amíg el nem párolog róluk a nedves­ség. Nem nagy hiba, de jobban kinevették érte, mint Athelstane-t, aki egymaga elfogyasztott egy nagy pástétomot, mintha csak az ő részére készült volna az egész. Ezt a finom csemegét, amely ritka külföldi ínyencségekből készült, akkoriban karumpástétom néven ismerték. Ám a keresztkérdések során kiderült, hogy a coningsburghi thane (vagy franklin, ahogy a norman­nok mondták) nem is sejti, milyen drága és különleges ételt falt fel; úgy képzelte, hogy galamb- és pacsirtahúst lakmározik, és fogalma sem volt róla, hogy a karum valójában fügemadár és fülemülepástétom. Amikor ez kiderült, Athelstane-t sokkal jobban kinevették tudatlanságáért, mint falánkságáért, pedig ezt inkább szemére vethették volna.
The long feast had at length its end; and, while the goblet circulated freely, men talked of the feats of the preceding tournament,--of the unknown victor in the archery games, of the Black Knight, whose self-denial had induced him to withdraw from the honours he had won,--and of the gallant Ivanhoe, who had so dearly bought the honours of the day. The topics were treated with military frankness, and the jest and laugh went round the hall. The brow of Prince John alone was overclouded during these discussions;A hosszú lakoma nagy sokára véget ért. És míg a serleg vígan körbejárt, a lezajlott lovagi tornáról folyt a szó - a céllövőverseny nyertes íjászáról, a Fekete lovagról, aki csodálatos szerénységgel kitért a jól megérdemelt jutalom és minden megtiszteltetés elől, meg a bátor Ivanhoe-ról, aki drága árat fizetett dicső győzelmeiért. Mindezekről a témákról katonás nyílt­sággal beszéltek, a terem tréfától és kacagástól visszhangzott. János herceg volt az egyetlen, kinek homloka egész este felhős volt.
some overpowering care seemed agitating his mind, and it was only when he received occasional hints from his attendants, that he seemed to take interest in what was passing around him. On such occasions he would start up, quaff a cup of wine as if to raise his spirits, and then mingle in the conversation by some observation made abruptly or at random.Valami súlyos gond nehezedett rá, és csak akkor vett részt a társalgásban, amikor legbensőbb hívei figyelmeztették, hogy ne legyen olyan szomorú. Ilyenkor felriadt, és sebtében felhajtott egy kupa bort, hogy felviduljon, aztán találomra valami megjegyzést tett, hogy bekapcsolódjék a beszélgetésbe.
"We drink this beaker," said he, "to the health of Wilfred of Ivanhoe, champion of this Passage of Arms, and grieve that his wound renders him absent from our board--Let all fill to the pledge, and especially Cedric of Rotherwood, the worthy father of a son so promising."- Ürítsük ezt a serleget - kiáltott fel egy ízben - Wilfred Ivanhoe-ra, a fegyveres mérkőzés hősének egészségére, akit, sajnálatunkra, sebesülése visszatart attól, hogy ma este itt üljön köztünk, ennél az asztalnál. Mindnyájan igyunk az egészségére, különösen rotherwoodi Cedric, a sokat ígérő fiú érdemdús apja.
"No, my lord," replied Cedric, standing up, and placing on the table his untasted cup, "I yield not the name of son to the disobedient youth, who at once despises my commands, and relinquishes the manners and customs of his fathers."- Nem, uram - felelte Cedric, és visszatette az asztalra érintetlen kupáját. - Nem vagyok hajlandó fiamnak nevezni az engedetlen ifjút, aki parancsaimat megvetve, hátat fordított ősei szokásainak és erkölcseinek.
"'Tis impossible," cried Prince John, with well-feigned astonishment, "that so gallant a knight should be an unworthy or disobedient son!"- Micsoda?! - kiáltott fel János herceg jól színlelt álmélkodással. - Hát lehetséges az, hogy egy ilyen derék lovag engedetlen fiú legyen?
"Yet, my lord," answered Cedric, "so it is with this Wilfred. He left my homely dwelling to mingle with the gay nobility of your brother's court, where he learned to do those tricks of horsemanship which you prize so highly. He left it contrary to my wish and command; and in the days of Alfred that would have been termed disobedience--ay, and a crime severely punishable."- Bizony, uram. Wilfredről el lehet ezt mondani - felelte Cedric. - Elhagyta egyszerű házamat, hogy fenséged bátyjának udvarában, a nemesek vidám körében éljen. Ott tanulta a lovaglás különleges fogásait, amelyeket itt olyan nagyra becsülnek. Elment hazulról óhajom és tilalmam ellenére. Bezzeg Alfred idejében ezt bűnös engedetlenségnek nevezték, és súlyosan büntették volna.
"Alas!" replied Prince John, with a deep sigh of affected sympathy, "since your son was a follower of my unhappy brother, it need not be enquired where or from whom he learned the lesson of filial disobedience."- Sajnos - sóhajtott János herceg tettetett részvéttel és rokonszenvvel -, miután a fiad, mint hallom, az én szerencsétlen bátyám híve volt, könnyű kitalálni, kitől tanulta a fiúi engedetlen­séget.
Thus spake Prince John, wilfully forgetting, that of all the sons of Henry the Second, though no one was free from the charge, he himself had been most distinguished for rebellion and ingratitude to his father.Így beszélt János herceg, szándékosan megfeledkezve arról, hogy II. Henrik fia közül - bár ebben a tekintetben egyik sem volt hibátlan - ő tűnt ki legjobban a fiúi hálátlanságával és engedetlenségével.
"I think," said he, after a moment's pause, "that my brother proposed to confer upon his favourite the rich manor of Ivanhoe."- Ha nem tévedek - jegyezte meg rövid hallgatás után -, bátyámnak az volt a szándéka, hogy kedvencének, Wilfrednek adományozza a dús ivanhoe-i birtokot.
"He did endow him with it," answered Cedric; "nor is it my least quarrel with my son, that he stooped to hold, as a feudal vassal, the very domains which his fathers possessed in free and independent right."- Ez már meg is történt - felelte Cedric. - Legutoljára éppen azért veszekedtem vele, mert ennyi­re megalázta magát, és hűbérként fogadta el azt a földet, amelyet ősei szabadon és független módon birtokoltak.
"We shall then have your willing sanction, good Cedric," said Prince John, "to confer this fief upon a person whose dignity will not be diminished by holding land of the British crown.--Sir Reginald Front-de-Boeuf," he said, turning towards that Baron, "I trust you will so keep the goodly Barony of Ivanhoe, that Sir Wilfred shall not incur his father's farther displeasure by again entering upon that fief."- Hát ha így áll a dolog - sietett megjegyezni János herceg -, bizonyára készségesen hozzá­járulsz ahhoz, hogy ezt a hűbért olyan emberre ruházzuk, akinek a méltóságán nem ejt csorbát, ha az angol koronától fogad el birtokot. Sir Reginald Front-de-Boeuf - folytatta, az óriási termetű báróhoz fordulva -, remélem, megtartod és megőrzöd a szép Ivanhoe-birtokot, nehogy Wilfred úrfinak alkalma legyen magára vonni apja haragját, amikor ezt a hűbért újra átveszi.
"By St Anthony!" answered the black-brow'd giant, "I will consent that your highness shall hold me a Saxon, if either Cedric or Wilfred, or the best that ever bore English blood, shall wrench from me the gift with which your highness has graced me."- Szent Antal csontjaira - felelte a fekete szemöldökű óriás -, szász legyen a nevem, ha Wilfred vagy Cedric vagy akár a legkülönb is, kinek ereiben angol vér folyik, kicsavarja kezemből fenséged kegyes ajándékát.
"Whoever shall call thee Saxon, Sir Baron," replied Cedric, offended at a mode of expression by which the Normans frequently expressed their habitual contempt of the English, "will do thee an honour as great as it is undeserved."- Szász legyen a neved? - felelte Cedric, felháborodva ezen a kifejezésen, melyet a normannok gyakran használtak, hogy éreztessék, mennyire lenézik az angolszászokat. - Aki téged szász­nak nevez, báró úr, olyan megtiszteltetésben részesít, melyet meg sem érdemelsz!
Front-de-Boeuf would have replied, but Prince John's petulance and levity got the start.Front-de-Boeuf válaszolni akart valamit, de János herceg léhasága és meggondolatlansága megelőzte.
"Assuredly," said be, "my lords, the noble Cedric speaks truth; and his race may claim precedence over us as much in the length of their pedigrees as in the longitude of their cloaks."- Hallottátok, uraim? - kérdezte. - Azt hiszem, a nemes Cedricnek igaza van. Az ő nemzetsége túltesz rajtunk családfa és köpeny tekintetében egyaránt. Mert őseinek névsora legalább olyan hosszú, mint a köpenyege, ha-ha-ha!
"They go before us indeed in the field--as deer before dogs," said Malvoisin.- Megelőztek minket a harcmezőn is... akárcsak a szarvas a kutyákat - tette hozzá Malvoisin.
"And with good right may they go before us--forget not," said the Prior Aymer, "the superior decency and decorum of their manners."- Minden tekintetben megelőznek minket - szellemeskedett Aymer prior. - Gondoljunk csak finom modorukra és ízléses szokásaikra.
"Their singular abstemiousness and temperance," said De Bracy, forgetting the plan which promised him a Saxon bride.- Meg arra, hogy evésben-ivásban milyen mértékletesek! - csatlakozott a gúnyolódókhoz De Bracy is, megfeledkezve arról, hogy gazdag szász menyasszonyt szántak neki.
"Together with the courage and conduct," said Brian de Bois-Guilbert, "by which they distinguished themselves at Hastings and elsewhere."- Nem is szólva a hősiességükről és bátorságukról - röhögött Brian de Bois-Guilbert -, amellyel úgy kitűntek a hastingsi csatában és máshol is.
While, with smooth and smiling cheek, the courtiers, each in turn, followed their Prince's example, and aimed a shaft of ridicule at Cedric, the face of the Saxon became inflamed with passion, and he glanced his eyes fiercely from one to another, as if the quick succession of so many injuries had prevented his replying to them in turn; or, like a baited bull, who, surrounded by his tormentors, is at a loss to choose from among them the immediate object of his revenge. At length he spoke, in a voice half choked with passion; and, addressing himself to Prince John as the head and front of the offence which he had received,A sima és mosolygó arcú udvaroncok követték hercegük példáját, és sorra elsütöttek egy-egy elmés megjegyzést a szászok rovására. Cedric arca vérvörös lett felindulásában, és tekintete vadul cikázott ide-oda, mintha a sértések pergőtüzében nem tudná, melyikre válaszoljon előbb; vagy még inkább egy felingerelt bikához hasonlított, amely még habozik, hogy kínzói közül melyiket szúrja szarva hegyére. És amikor végre megszólalt, hangját félig elfullasztotta a haragos indulat. Most egyenesen János herceghez fordult, mert felismerte, hogy a sértések egész áradatát ő indította el.
"Whatever," he said, "have been the follies and vices of our race, a Saxon would have been held 'nidering'," [21] (the most emphatic term for abject worthlessness,) "who should in his own hall, and while his own wine-cup passed, have treated, or suffered to be treated, an unoffending guest as your highness has this day beheld me used; and whatever was the misfortune of our fathers on the field of Hastings, those may at least be silent," here he looked at Front-de-Boeuf and the Templar, "who have within these few hours once and again lost saddle and stirrup before the lance of a Saxon."- Az én nemzetségemnek bizonyára sok bűne és hibája van - mondta -, de sohasem akadt a szászok között olyan hitvány, olyan aljas, olyan nidering20, aki a saját házában a vendégével, miközben boroskupája körbejár, úgy bánt volna, mint ahogy velem bántak itt; de még olyan házigazda sem akadt, aki megengedte és eltűrte volna, hogy vendégét mások részéről érje sérelem, mint ahogy fenséged eltűrte és megengedte. És akármilyen balszerencse üldözte is őseimet a hastingsi csatatéren, ezt mindenkinek joga van felhánytorgatni, csak annak nem - e szavaknál a templomosra és Front-de-Boeufre nézett -, akit néhány órával ezelőtt egy szász lándzsája vetett ki a nyeregből!
"By my faith, a biting jest!" said Prince John. "How like you it, sirs?--Our Saxon subjects rise in spirit and courage; become shrewd in wit, and bold in bearing, in these unsettled times--What say ye, my lords?--By this good light, I hold it best to take our galleys, and return to Normandy in time."- Hitemre, jó visszavágás, jó csípős, harapós! - kiáltott fel János herceg. - Hogy ízlik, urak? Szász alattvalóink szépen fejlődnek ész és bátorság dolgában, nem igaz? Élcesen beszélnek, és merészen viselkednek ezekben a zavaros időkben! Mit szóltok hozzá, uraim? Úgy látom, legjobb lesz, ha hajóra szállunk, és visszatérünk Normandiába, amíg nem késő!
"For fear of the Saxons?" said De Bracy, laughing; "we should need no weapon but our hunting spears to bring these boars to bay."- Micsoda? Ezektől megijedni? - kacagott De Bracy. - Fegyver se kell ide! Elég a vadászdárda is, hogy megszelídítsük ezeket a vadkanokat.
"A truce with your raillery, Sir Knights," said Fitzurse;--"and it were well," he added, addressing the Prince, "that your highness should assure the worthy Cedric there is no insult intended him by jests, which must sound but harshly in the ear of a stranger."- Elég volt a csúfolódásból, lovag urak! - szólt rájuk Fitzurse, majd a herceghez fordulva, így folytatta: - Fenséged is jól tenné, ha megnyugtatná a derék Cedric urat, hogy senki sem akarta megsérteni. Ezek csak tréfák, bár meglehet, hogy visszatetszenek egy olyan fülnek, amely nem szokta meg őket.
"Insult?" answered Prince John, resuming his courtesy of demeanour; "I trust it will not be thought that I could mean, or permit any, to be offered in my presence. Here! I fill my cup to Cedric himself, since he refuses to pledge his son's health."- Megsérteni? - visszhangozta János herceg, és újra felöltötte udvarias modorát. - Remélem, senki sem hiszi, hogy meg akartam sérteni, vagy megengedném, hogy jelenlétemben bárki is megtegye. Íme, magára Cedricre köszöntöm ezt a kupát, ha már nem akar inni a fia egész­ségére.
The cup went round amid the well-dissembled applause of the courtiers, which, however, failed to make the impression on the mind of the Saxon that had been designed. He was not naturally acute of perception, but those too much undervalued his understanding who deemed that this flattering compliment would obliterate the sense of the prior insult. He was silent, however, when the royal pledge again passed round,A kupa ismét körbejárt, az udvaroncok színlelt helyeslése közepette. Ez azonban már nem tévesztette meg a szász Cedricet. Ha nem is volt éppen éles eszű, túlságosan alábecsülték szellemi képességeit azok, akik úgy vélték, hogy egy kis bókkal, egy kis hízelgéssel eltörölhetik benne a korábbi sértések nyomait. Cedric hallgatott, és csendben maradt akkor is, amikor a herceg e szavakkal emelte fel a serleget:
"To Sir Athelstane of Coningsburgh."- Ezt pedig coningsburghi Athelstane úr egészségére!
The knight made his obeisance, and showed his sense of the honour by draining a huge goblet in answer to it.Athelstane meghajolt, és a megtiszteltetést úgy köszönte meg, hogy utolsó cseppig felhajtott egy nagy kupa bort.
"And now, sirs," said Prince John, who began to be warmed with the wine which he had drank, "having done justice to our Saxon guests, we will pray of them some requital to our courtesy.--Worthy Thane," he continued, addressing Cedric, "may we pray you to name to us some Norman whose mention may least sully your mouth, and to wash down with a goblet of wine all bitterness which the sound may leave behind it?"- Most pedig, uraim - kiáltotta János herceg, akinek már kezdett fejébe szállni a bor -, miután igazságot szolgáltattunk szász vendégeinknek, megkérjük őket, hogy viszonozzák udvariassá­gunkat. Érdemdús thane - folytatta, Cedrichez fordulva -, megkérhetünk, hogy nevezz meg legalább egy normannt, akinek említése mégsem bánt annyira, és utána öblítsd le egy nagy kupa borral azt a keserűséget, ami talán még megmaradt benned?
Fitzurse arose while Prince John spoke, and gliding behind the seat of the Saxon, whispered to him not to omit the opportunity of putting an end to unkindness betwixt the two races, by naming Prince John. The Saxon replied not to this politic insinuation, but, rising up, and filling his cup to the brim, he addressed Prince John in these words:Mialatt a herceg beszélt, Fitzurse felkelt, és Cedric mögé osont. Füléhez hajolva, azt súgta a szásznak, ragadja meg ezt az alkalmat a barátságtalan hangulat eloszlatására, és ürítse kupáját János hercegre. A szász az udvarias nógatásra nem felelt semmit, csak felállt, színültig megtöltötte kupáját, és János herceghez fordult a következő szavakkal:
"Your highness has required that I should name a Norman deserving to be remembered at our banquet. This, perchance, is a hard task, since it calls on the slave to sing the praises of the master--upon the vanquished, while pressed by all the evils of conquest, to sing the praises of the conqueror. Yet I will name a Norman--the first in arms and in place--the best and the noblest of his race. And the lips that shall refuse to pledge me to his well-earned fame, I term false and dishonoured, and will so maintain them with my life.--I quaff this goblet to the health of Richard the Lion-hearted!"- Fenséged azt kívánta, nevezzek meg egy normannt, aki méltó arra, hogy lakománkon meg­emlékezzünk róla. Ez bizony nehéz feladat, hiszen megköveteli a rabszolgától, hogy gazdája dicséretét zengje... a legyőzöttől, aki a hódítás ezernyi átkát nyögi, hogy a hódító dicséretét zengje. De azért mégis megnevezek egy normannt... aki rangban és vitézségben a legelső... legderekabb és legnemesebb sarja nemzetségének. És amelyik ajak megtagadja, hogy velem együtt felköszöntse, és elismerje jól megérdemelt hírnevét, azt az ajkat álnoknak és becstelennek nevezem... és annak fogom tartani, amíg csak élek. Ürítem hát ezt a serleget Oroszlánszívű Richárd egészségére!
Prince John, who had expected that his own name would have closed the Saxon's speech, started when that of his injured brother was so unexpectedly introduced. He raised mechanically the wine-cup to his lips, then instantly set it down, to view the demeanour of the company at this unexpected proposal, which many of them felt it as unsafe to oppose as to comply with. Some of them, ancient and experienced courtiers, closely imitated the example of the Prince himself, raising the goblet to their lips, and again replacing it before them. There were many who, with a more generous feeling, exclaimed,János herceg, aki azt várta, hogy a szász az ő nevével fogja befejezni beszédét, megdöbbenve riadt fel, amikor meghallotta megbántott bátyja nevét. Gépiesen ajkához emelte a boroskupát, de tüstént le is tette megint, hogy meglesse: vajon miképpen fogadják a többiek ezt a váratlan felköszöntőt. Sokan éppen olyan veszedelmesnek tartották ellenezni, mint helyeselni. A leg­öregebb és legtapasztaltabb udvaroncok pontosan utánozták a herceg példáját: ajkukhoz emelték a poharat, és mindjárt vissza is tették az asztalra. De sokan voltak, akik lelkesen felkiáltottak:
"Long live King Richard! and may he be speedily restored to us!"- Sokáig éljen Richárd király! Adja az ég, hogy minél előbb visszatérjen hozzánk!
And some few, among whom were Front-de-Boeuf and the Templar, in sullen disdain suffered their goblets to stand untasted before them. But no man ventured directly to gainsay a pledge filled to the health of the reigning monarch.Végül volt néhány ember - köztük Front-de-Boeuf és a templomos -, aki komoran maga elé bá­mult, és meg sem érintette poharát. De nyíltan senki sem mert tiltakozni az uralkodó feje­delem éltetése ellen.
Having enjoyed his triumph for about a minute, Cedric said to his companion,Cedric egy hosszú percig élvezte diadalát, azután szólt társának:
"Up, noble Athelstane! we have remained here long enough, since we have requited the hospitable courtesy of Prince John's banquet. Those who wish to know further of our rude Saxon manners must henceforth seek us in the homes of our fathers, since we have seen enough of royal banquets, and enough of Norman courtesy."- Fel, nemes Athelstane! Elég sokáig időztünk itt, hogy eleget tegyünk János herceg udvarias ven­dégszeretetének. Akik még jobban meg akarnak ismerkedni a faragatlan szászok szoká­saival, keressenek fel bennünket ősi otthonunkban, mert mi már aligha mozdulunk ki onnan. Mi már eleget láttunk a normann udvariasságból és fejedelmi lakomákból.
So saying, he arose and left the banqueting room, followed by Athelstane, and by several other guests, who, partaking of the Saxon lineage, held themselves insulted by the sarcasms of Prince John and his courtiers.Ezzel felállt, és elhagyta a termet, ahol a lakoma folyt. Athelstane tüstént követte, majd néhány más vendég is, aki részben szász származású volt, tehát rossz néven vette János herceg és udvaroncai megjegyzéseit.
"By the bones of St Thomas," said Prince John, as they retreated, "the Saxon churls have borne off the best of the day, and have retreated with triumph!"- Szent Tamás csontjaira! - kiáltott fel János herceg, amikor a távozók mögött becsukódott az ajtó. - A szász pórok vitték el a nap pálmáját, és most is diadalmaskodtak.
"'Conclamatum est, poculatum est'," said Prior Aymer; "we have drunk and we have shouted,--it were time we left our wine flagons."- Conclamatum est, poculatum est - mondta Aymer prior. - Eleget kiabáltunk, eleget ittunk... legfőbb ideje, hogy búcsút mondjunk az asztalnak meg a boroskancsónak.
"The monk hath some fair penitent to shrive to-night, that he is in such a hurry to depart," said De Bracy.- Nézd, hogy siet a barát - jegyezte meg De Bracy -, úgy látszik, szép asszony várja, aki gyónni akar.
"Not so, Sir Knight," replied the Abbot; "but I must move several miles forward this evening upon my homeward journey."- Szó sincs róla, lovag úr - felelte az apát. - Sietek, mert még sok mérföldnyi út vár rám hazafelé.
"They are breaking up," said the Prince in a whisper to Fitzurse; "their fears anticipate the event, and this coward Prior is the first to shrink from me."- Mind menni szeretne - súgta a herceg Fitzurse fülébe. - Félelmükben már látják azt, ami még be sem következett. Ez a gyáva prior lesz az első, aki elpártol tőlem.
"Fear not, my lord," said Waldemar; "I will show him such reasons as shall induce him to join us when we hold our meeting at York.--Sir Prior," he said, "I must speak with you in private, before you mount your palfrey."- Ne félj, uram - felelte Waldemar. - Én majd megmagyarázom neki, miért lesz tanácsos eljönnie, ha megtartjuk ülésünket Yorkban. Prior úr - tette hozzá hangosabban -, mielőtt lóra szállsz, beszélnem kell veled, mégpedig négyszemközt.
The other guests were now fast dispersing, with the exception of those immediately attached to Prince John's faction, and his retinue.A vendégek most már gyorsan szétszóródtak - kivéve János herceg kíséretét és legmegbíz­hatóbb párthíveit.
"This, then, is the result of your advice," said the Prince, turning an angry countenance upon Fitzurse; "that I should be bearded at my own board by a drunken Saxon churl, and that, on the mere sound of my brother's name, men should fall off from me as if I had the leprosy?"- Mondhatom, sokra mentem tanácsoddal - fordult a herceg haragos szemrehányással Fitzurse lovaghoz. - Azt értem el vele, hogy egy szász paraszt saját asztalomnál körmömre koppintott, a többiek meg bátyám puszta nevének hallatára úgy menekülnek mellőlem, mintha bélpoklos lennék.
"Have patience, sir," replied his counsellor; "I might retort your accusation, and blame the inconsiderate levity which foiled my design, and misled your own better judgment. But this is no time for recrimination. De Bracy and I will instantly go among these shuffling cowards, and convince them they have gone too far to recede."- Türelem, uram - felelte János legbelsőbb tanácsadója -, én is szemedre vethetném könnyelmű tapintatlanságodat, amellyel jobb belátásod ellenére keresztülhúztad terveimet. De most nincs idő a vádaskodásra. De Bracyval együtt elvegyülök a gyáva köpönyegforgatók közé, és meg­győzöm őket arról, hogy kár volna elsietni a dolgot.
"It will be in vain," said Prince John, pacing the apartment with disordered steps, and expressing himself with an agitation to which the wine he had drank partly contributed--"It will be in vain--they have seen the handwriting on the wall--they have marked the paw of the lion in the sand--they have heard his approaching roar shake the wood--nothing will reanimate their courage."- Minden szó hiába! - mordult rá János herceg. Tántorgó léptekkel járkált fel és alá a teremben, nagy izgalomban, melyhez a bor is hozzájárult. - Igen, hiába... meglátták az írást a falon... észrevették a homokban az oroszlán lába nyomát... már hallják közelgő ordítását, amelytől megremeg az erdő! Szívükbe nem önt már bátorságot semmi!
"Would to God," said Fitzurse to De Bracy, "that aught could reanimate his own! His brother's very name is an ague to him. Unhappy are the counsellors of a Prince, who wants fortitude and perseverance alike in good and in evil!"- És az ő szívébe? - súgta Fitzurse De Bracynak. - Adná Isten, hogy legalább ő ne veszítse el a bátorságát! Ha a bátyja nevét hallja, már kileli a hideg. Mit csináljanak a hívei egy olyan hercegnek, aki elveszíti a fejét jóban és rosszban egyaránt?
CHAPTER XVTIZENÖTÖDIK FEJEZET
And yet he thinks,--ha, ha, ha, ha,--he thinksÚgy véli ő - ha-ha-ha -, azt hiszi,
I am the tool and servant of his will.Hogy szándékának eszköze vagyok.
Well, let it be; through all the maze of troubleHadd higgye. Útvesztő bajok között,
His plots and base oppression must create,Mit zsarnoksága s ármánya okoz,
I'll shape myself a way to higher things,Én feljebb vivő útra készülődöm,
And who will say 'tis wrong?S ki mondaná, hogy helytelen?
--Basil, a TragedyBazil, szomorújáték
No spider ever took more pains to repair the shattered meshes of his web, than did Waldemar Fitzurse to reunite and combine the scattered members of Prince John's cabal. Few of these were attached to him from inclination, and none from personal regard. It was therefore necessary, that Fitzurse should open to them new prospects of advantage, and remind them of those which they at present enjoyed. To the young and wild nobles, he held out the prospect of unpunished license and uncontrolled revelry; to the ambitious, that of power, and to the covetous, that of increased wealth and extended domains. The leaders of the mercenaries received a donation in gold; an argument the most persuasive to their minds, and without which all others would have proved in vain. Promises were still more liberally distributed than money by this active agent; and, in fine, nothing was left undone that could determine the wavering, or animate the disheartened. The return of King Richard he spoke of as an event altogether beyond the reach of probability; yet, when he observed, from the doubtful looks and uncertain answers which he received, that this was the apprehension by which the minds of his accomplices were most haunted, he boldly treated that event, should it really take place, as one which ought not to alter their political calculations.Nincs pók, amely nagyobb igyekezettel javítgatná megtépett hálóját, mint ahogy Waldemar Fitzurse próbálta összefogni és megerősíteni János herceg széthulló cselszövőinek hadát. Ebben a társaságban egyetlen ember sem akadt, aki szerette volna János herceget - és kevés olyan, aki érdek nélkül csatlakozott hozzá. Ennélfogva elengedhetetlenül szükséges volt, hogy új előnyök reményével kecsegtesse őket, és emlékezetükbe idézze mindazt, amit János herceg jóvoltából eddig is élveztek. A féktelen fiatal nemeseknek korlátlan dőzsölést és büntetlen ga­rázdálkodást ígért; a nagyravágyóknak hatalmat, a kapzsi telhetetleneknek még több jószágot, még nagyobb vagyont és birtokot. A zsoldosok vezetői ajándékot kaptak - csengő aranyat; ez volt az egyetlen érv, amelyre hallgattak, és amely nélkül minden más hatástalanul lepergett róluk. Waldemar, a herceg fáradhatatlanul leleményes ügynöke, ígéreteket is osztogatott bőségesen - ebben aztán igazán nem volt szűkmarkú. Egyszóval: nem mulasztott el semmit, ami alkalmas volt arra, hogy az ingadozókat megerősítse, a csüggedőket bátorítsa. Richárd király visszatéréséről úgy beszélt, mint valószínűtlen eseményről, amely be sem következhet. De amikor az aggódó tekintetekből és tétovázó válaszokból kiolvasta, hogy ez a félelem erősen szorongatja cinkosai szívét, kénytelen volt szembenézni a rettegett eshetőséggel. Kijelentette, hogy éppen azért kell ragaszkodni a herceghez, mert ez a veszély fennáll.
"If Richard returns," said Fitzurse, "he returns to enrich his needy and impoverished crusaders at the expense of those who did not follow him to the Holy Land. He returns to call to a fearful reckoning, those who, during his absence, have done aught that can be construed offence or encroachment upon either the laws of the land or the privileges of the crown. He returns to avenge upon the Orders of the Temple and the Hospital, the preference which they showed to Philip of France during the wars in the Holy Land. He returns, in fine, to punish as a rebel every adherent of his brother Prince John. Are ye afraid of his power?" continued the artful confident of that Prince, "we acknowledge him a strong and valiant knight; but these are not the days of King Arthur, when a champion could encounter an army. If Richard indeed comes back, it must be alone,--unfollowed--unfriended. The bones of his gallant army have whitened the sands of Palestine. The few of his followers who have returned have straggled hither like this Wilfred of Ivanhoe, beggared and broken men.--- Ha Richárd hazajön - mondta -, első dolga lesz kárpótolni elszegényedett keresztes lovagjait azoknak a rovására, akik nem követték őt a Szentföldre. Első dolga lesz rettentő leszámolást tartani azokkal, akikre ráfogható, hogy távollétében vétettek az ország törvényei vagy a korona jogai ellen, akármilyen kis vétségről legyen is szó. Első dolga lesz bosszút állni a templomosokon és johannitákon, mert ez a két lovagrend Fülöp francia királyt támogatta a palesztinai harcokban. De legfőbb gondja az lesz, hogy megbüntesse a pártütőket - öccse, János herceg híveit. Most az a kérdés, hogy megijedünk-e tőle - folytatta János herceg ravasz bizalmasa. - Elismerjük, hogy erős és vitéz lovag. De most már nem élünk Artúr király idejében, amikor egy bajnok szembeszállhatott egy egész sereggel. Ha Richárd valóban hazajön - egyedül jön meg, barátok nélkül, csatlósok nélkül. Híveinek, vitéz seregének csontjai ott fehérlenek a Szentföld porában. Az a néhány követője, akinek sikerült hazavergődnie, megtört koldus, mint ez a Wilfred Ivanhoe.
And what talk ye of Richard's right of birth?" he proceeded, in answer to those who objected scruples on that head. "Is Richard's title of primogeniture more decidedly certain than that of Duke Robert of Normandy, the Conqueror's eldest son? And yet William the Red, and Henry, his second and third brothers, were successively preferred to him by the voice of the nation, Robert had every merit which can be pleaded for Richard; he was a bold knight, a good leader, generous to his friends and to the church, and, to crown the whole, a crusader and a conqueror of the Holy Sepulchre; and yet he died a blind and miserable prisoner in the Castle of Cardiff, because he opposed himself to the will of the people, who chose that he should not rule over them.És mit fecsegnek Richárd születési jogairól? - folytatta válaszképpen azoknak, akik ilyen aggá­lyokat tápláltak magukban. - Vajon Richárd elsőszülötti joga biztosabb alapokon nyugszik-e, mint Róbert normandiai hercegé, Hódító Vilmos legidősebb fiáé? Hiszen tudjuk, hogy a nemzet nem őt választotta, hanem az öccseit, sorra; előbb Vörös Vilmost, majd Hen­riket, a Hódító második és harmadik fiát. Pedig Róbertben megvoltak mindazok az erények, amelyekkel Richárd dicsekedhetik: bátor király volt, jó vezető, barátainak és az egyháznak bőkezű támogatója, és mindezek tetejébe keresztes lovag, a Szentsír visszafoglalója! Mégis megvakítva halt meg, nyomorúságos fogolyként a cardiffi várban, mert szembeszállt a nép akaratával és elhatározásával, hogy nem ő lesz a királya.
It is our right," he said, "to choose from the blood royal the prince who is best qualified to hold the supreme power--that is," said he, correcting himself, "him whose election will best promote the interests of the nobility. In personal qualifications," he added, "it was possible that Prince John might be inferior to his brother Richard; but when it was considered that the latter returned with the sword of vengeance in his hand, while the former held out rewards, immunities, privileges, wealth, and honours, it could not be doubted which was the king whom in wisdom the nobility were called on to support."Nekünk is jogunk van ahhoz - erősítgette -, hogy magunk válasszuk ki a királyi családból azt, akit a legalkalmasabbnak tartunk a trónra, illetve - helyesbítette saját szavait - azt, aki legjobban tudja megvédeni a nemesség érdekeit! Erény és kiválóság dolgában - tette hozzá - János herceg talán mögötte marad bátyjának, Richárdnak; de ha arra gondolunk, hogy Richárd füstölgő haraggal jön haza, a bosszú kardjával kezében, míg János herceg kitartó hívének jutalmat osztogat, vagyont, birtokot, kitüntetéseket, kiváltságokat - akkor egy percig sem lehet kétes, hogy kettejük közül melyik az, akit a nemesség bölcsessége királyának tekint és támogat.
These, and many more arguments, some adapted to the peculiar circumstances of those whom he addressed, had the expected weight with the nobles of Prince John's faction. Most of them consented to attend the proposed meeting at York, for the purpose of making general arrangements for placing the crown upon the head of Prince John.Ez és sok más érv - némelyik pontosan alkalmazkodott a megszólított egyéni körülményeihez - nem tévesztette el hatását. A János herceg táborához tartozó nemesek zöme megígérte, hogy elmegy Yorkba, a javasolt gyűlésre, amelyen általános határozatot hoznak János herceg királlyá koronázására.
It was late at night, when, worn out and exhausted with his various exertions, however gratified with the result, Fitzurse, returning to the Castle of Ashby, met with De Bracy, who had exchanged his banqueting garments for a short green kirtle, with hose of the same cloth and colour, a leathern cap or head-piece, a short sword, a horn slung over his shoulder, a long bow in his hand, and a bundle of arrows stuck in his belt.Késő este volt, amikor Fitzurse - fáradozásaitól kimerülten, de eredményeivel elégedetten - visszatért Ashby várába. A nagyteremben De Bracyval találkozott, aki a lakomán viselt ruháját már felcserélte egy rövid, zöld zekével, ugyanolyan színű és ugyanabból az anyagból készült nadrággal. Fején bőrsisak volt, oldalán rövid kard, válláról vadászkürt lógott alá; kezében hosszú íj, és övében egy csomó nyílvessző.
Had Fitzurse met this figure in an outer apartment, he would have passed him without notice, as one of the yeomen of the guard; but finding him in the inner hall, he looked at him with more attention, and recognised the Norman knight in the dress of an English yeoman.Ha Fitzurse a folyosón találkozik egy ilyen alakkal, észre se veszi, úgy megy el mellette - abban a hitben, hogy a kastély egyik hajdújába botlott. De mivel a belső csarnokban akadt rá, jobban szemügyre vette, és felismerte a normann nemest az angol yeoman ruhájában.
"What mummery is this, De Bracy?" said Fitzurse, somewhat angrily; "is this a time for Christmas gambols and quaint maskings, when the fate of our master, Prince John, is on the very verge of decision? Why hast thou not been, like me, among these heartless cravens, whom the very name of King Richard terrifies, as it is said to do the children of the Saracens?"- Micsoda maskara ez, De Bracy? - kérdezte Fitzurse kissé ingerülten. - Hát illik most karácsonyi mókát rendezni, amikor gazdánk, János herceg veszélyben van? Inkább jöttél volna velem, hogy segíts lelket önteni a gyáva fickókba, akik úgy rettegnek Richárd király nevétől, mint a szaracénok odaát a Szentföldön.
"I have been attending to mine own business," answered De Bracy calmly, "as you, Fitzurse, have been minding yours."- Én a magam dolga után járok - felelte De Bracy nyugodtan -, mint ahogy te is csak a magad dolgával törődsz!
"I minding mine own business!" echoed Waldemar; "I have been engaged in that of Prince John, our joint patron."- A magam dolgával? - visszhangozta Waldemar. - Én most is a közös gazdánk, János herceg érdekében szaladgáltam!
"As if thou hadst any other reason for that, Waldemar," said De Bracy, "than the promotion of thine own individual interest? Come, Fitzurse, we know each other--ambition is thy pursuit, pleasure is mine, and they become our different ages. Of Prince John thou thinkest as I do; that he is too weak to be a determined monarch, too tyrannical to be an easy monarch, too insolent and presumptuous to be a popular monarch, and too fickle and timid to be long a monarch of any kind. But he is a monarch by whom Fitzurse and De Bracy hope to rise and thrive; and therefore you aid him with your policy, and I with the lances of my Free Companions."- Ugyan, ugyan, Waldemar! - felelte De Bracy. - Mintha téged másféle fából faragtak volna, mint engem! Te ugyanúgy a magad érdekét nézed, mint én! Ne is tagadd, Fitzurse, hiszen jól ismerjük egymást: te nagyravágyó vagy, én meg a gyönyört kergetem. A törekvésünk másféle, de életkorunkhoz illő. Ami meg János herceget illeti, ugyanúgy vélekedel róla, mint én; túlsá­gosan gyenge ahhoz, hogy céltudatos király legyen; túlságosan zsarnoki hajlamú ahhoz, hogy kellemes király legyen, túlságosan pimasz és gőgös ahhoz, hogy népszerű király legyen; végül túlságosan gyáva és ingadozó ahhoz, hogy bármilyen módon sokáig uralkodhassék. De éppen megfelelő ember ahhoz, hogy Fitzurse és De Bracy megtalálja mellette a számítását. Ezért támogatod te a politikai művészeteddel, én meg a szabadcsapatom lándzsáival.
"A hopeful auxiliary," said Fitzurse impatiently; "playing the fool in the very moment of utter necessity.--What on earth dost thou purpose by this absurd disguise at a moment so urgent?"- Remek segítőtárs vagy, mondhatom! - kiáltott fel Fitzurse türelmetlenül. - Bolondságokon jár az eszed éppen a legsúlyosabb pillanatban! Mi az ördögöt akarsz ezzel a lehetetlen maskarával?
"To get me a wife," answered De Bracy coolly, "after the manner of the tribe of Benjamin."- Hogy mit akarok? Feleséget szerezni - felelte De Bracy hideg nyugalommal. - Mégpedig a Benjámin-törzsbeliek módjára.
"The tribe of Benjamin?" said Fitzurse; "I comprehend thee not."- A Benjámin-törzsbeliek? - álmélkodott Fitzurse. - Nem értem, miről beszélsz.
"Wert thou not in presence yester-even," said De Bracy, "when we heard the Prior Aymer tell us a tale in reply to the romance which was sung by the Minstrel?--He told how, long since in Palestine, a deadly feud arose between the tribe of Benjamin and the rest of the Israelitish nation; and how they cut to pieces well-nigh all the chivalry of that tribe; and how they swore by our blessed Lady, that they would not permit those who remained to marry in their lineage; and how they became grieved for their vow, and sent to consult his holiness the Pope how they might be absolved from it; and how, by the advice of the Holy Father, the youth of the tribe of Benjamin carried off from a superb tournament all the ladies who were there present, and thus won them wives without the consent either of their brides or their brides' families."- Hát nem voltál ott tegnap este, amikor Aymer prior a románc után, amelyet a minstrel, a dal­nok énekelt, elmesélte azt a bibliai históriát? Valamikor régen, mesélte, halálos ellenségeskedés tört ki Benjámin törzse és Izrael többi népe között. Az utóbbiak lekaszabolták az előbbieknek jóformán valamennyi harcosát. Azután megesküdtek a Szent Szűzre, hogy azok, akik valahogy mégis életben maradtak, nem kaphatnak közülük feleséget. De azután meg­bánták, és a pápa őszentségéhez fordultak azzal a kéréssel, hogy oldja fel őket fogadal­muk alól. Végül a szent­atya tanácsára a Benjámin-törzs maradék ifjai egy fényes tornaünne­pély alkalmából elragadták az ott levő hölgyeket, valamennyit az utolsó szálig. Így jutottak feleséghez, a hölgyeknek és a hölgyek családjának beleegyezése nélkül.
"I have heard the story," said Fitzurse, "though either the Prior or thou has made some singular alterations in date and circumstances."- Igen, igen, hallottam ezt a históriát - mondta Fitzurse -, bár azt hiszem, hogy te vagy a prior nagyon furcsán megváltoztattátok az eset időpontját meg a körülményeket.
"I tell thee," said De Bracy, "that I mean to purvey me a wife after the fashion of the tribe of Benjamin; which is as much as to say, that in this same equipment I will fall upon that herd of Saxon bullocks, who have this night left the castle, and carry off from them the lovely Rowena."- Én csak azt akarom mondani - felelte De Bracy -, hogy példát veszek Benjámin ifjairól, és magam is ily módon akarok szert tenni feleségre. Vagyis más szóval: így, ahogy látsz, ebben a maskarában megtámadom a szász csordát, amelyik ma este hagyta el a kastélyt, és elragadom tőlük a bájos Rowenát.
"Art thou mad, De Bracy?" said Fitzurse. "Bethink thee that, though the men be Saxons, they are rich and powerful, and regarded with the more respect by their countrymen, that wealth and honour are but the lot of few of Saxon descent."- Megőrültél, De Bracy?! - kiáltott fel Fitzurse. - Gondold csak meg, hogy ezek az emberek, noha csak szászok, mégis gazdag és hatalmas földbirtokosok. Honfitársaik szemében annál nagyobb tiszteletben állnak, mert már csak kevés szász maradt, aki meg tudta őrizni birtokát és tekintélyét.
"And should belong to none," said De Bracy; "the work of the Conquest should be completed."- Egyetlen ilyennek sem kellene lennie - vélte De Bracy. - A hódítás munkáját teljesen be kell fejezni.
"This is no time for it at least," said Fitzurse "the approaching crisis renders the favour of the multitude indispensable, and Prince John cannot refuse justice to any one who injures their favourites."- Egyelőre az idők nem alkalmasak erre - mondta Fitzurse. - A közeledő válság arra kényszerít minket, hogy igyekezzünk megnyerni a tömeg jóindulatát. Ha szász kegyeltjeit sérelem éri, János herceg kénytelen lesz igazságot szolgáltatni.
"Let him grant it, if he dare," said De Bracy; "he will soon see the difference betwixt the support of such a lusty lot of spears as mine, and that of a heartless mob of Saxon churls. Yet I mean no immediate discovery of myself. Seem I not in this garb as bold a forester as ever blew horn? The blame of the violence shall rest with the outlaws of the Yorkshire forests. I have sure spies on the Saxon's motions--To-night they sleep in the convent of Saint Wittol, or Withold, or whatever they call that churl of a Saxon Saint at Burton-on-Trent. Next day's march brings them within our reach, and, falcon-ways, we swoop on them at once. Presently after I will appear in mine own shape, play the courteous knight, rescue the unfortunate and afflicted fair one from the hands of the rude ravishers, conduct her to Front-de-Boeuf's Castle, or to Normandy, if it should be necessary, and produce her not again to her kindred until she be the bride and dame of Maurice de Bracy."- No, csak próbálja meg, ha van hozzá bátorsága - felelte De Bracy. - Hamarosan megtanulja majd, mi ér neki többet: ha minket fogad kegyeibe, vagy ezt a szász csűrhet! De nem megyek fejjel a falnak... nem akarom, hogy rám ismerjenek. Hát nem vagyok olyan ebben a ruhában, mint a legderekabb erdész, aki valaha is kürtjébe fújt? Azt fogják gondolni, hogy az erőszakot a yorkshire-i erdőkben garázdálkodó szegénylegények követték el. Megbízható kémeim jelen­tést tesznek nekem a szászok minden mozdulatáról. Ma éjjel Burton on Trentben szállnak meg, egy kolostorban, Szent Wittol vagy Withold kolostorában - az ördög tudja észben tartani egy ilyen szász parasztszent nevét! A holnapi útjuk során a mi vadászterületünkre érkeznek, és mint a sólyom, tüstént lecsapunk rájuk. Rögtön azután felbukkanok saját ruhámban, megjátszom a nemes lovagot, megmentem a boldogtalan, zokogó tündért a durva rablók kezéből, és elviszem Front-de-Boeuf kastélyába vagy akár Normandiába, ha kell. És nem adom vissza rokonainak, amíg bele nem egyezik, hogy a menyasszonyom legyen, Maurice de Bracy leendő felesége.
"A marvellously sage plan," said Fitzurse, "and, as I think, not entirely of thine own device.--Come, be frank, De Bracy, who aided thee in the invention? and who is to assist in the execution? for, as I think, thine own band lies as far off as York."- Csodálatosan bölcs terv - mondta Fitzurse -, és nem hiszem, hogy te eszelted volna ki egyedül. Nos, De Bracy, valld be őszintén, ki segített neked a haditervben, és ki lesz segítsé­gedre végrehajtásában. Úgy tudom, a te csapatod jó messze van innen, és York körül tanyázik.
"Marry, if thou must needs know," said De Bracy, "it was the Templar Brian de Bois-Guilbert that shaped out the enterprise, which the adventure of the men of Benjamin suggested to me. He is to aid me in the onslaught, and he and his followers will personate the outlaws, from whom my valorous arm is, after changing my garb, to rescue the lady."- Vigyen el az ördög, hogy mindent kell tudnod! - felelte De Bracy. - Igen, Brian de Bois-Guilbert, a templomos főzte ki a tervet, bár nekem is eszembe jutott, amikor hallottam a mesét a Benjámin-törzsbeliek kalandjáról. A templomos segít majd nekem a rajtaütés végrehajtá­sá­ban; ő meg a csatlósai lesznek a betyárok, akiktől - miután átöltöztem - az én erős karom megmenti a reszkető szépséget.
"By my halidome," said Fitzurse, "the plan was worthy of your united wisdom! and thy prudence, De Bracy, is most especially manifested in the project of leaving the lady in the hands of thy worthy confederate. Thou mayst, I think, succeed in taking her from her Saxon friends, but how thou wilt rescue her afterwards from the clutches of Bois-Guilbert seems considerably more doubtful--He is a falcon well accustomed to pounce on a partridge, and to hold his prey fast."- Szavamra, a terven meglátszik, hogy két nagyszerű koponya közös szüleménye - gúnyolódott Fitzurse. - Különösen bámulatra méltó az előrelátásod, De Bracy, amellyel a hölgyet tiszteletre méltó barátodra bízod. Tudod, mit gondolok én erről? Lehet, hogy sikerül a hölgyet szász rokonaitól elrabolnod, de hogy később ki tudod-e szabadítani Bois-Guilbert markából, az már nagyon is kétséges! Olyan sólyom ő, aki megszokta, hogy lecsapjon a galambra, és ki ne eressze többé a karmaiból.
"He is a Templar," said De Bracy, "and cannot therefore rival me in my plan of wedding this heiress;--and to attempt aught dishonourable against the intended bride of De Bracy--By Heaven! were he a whole Chapter of his Order in his single person, he dared not do me such an injury!"- Ne felejtsd el, hogy szerzetes - felelte De Bracy -, és így nem versenyezhet velem abban, hogy a gazdag örökösnőt feleségül vegye. Ami pedig azt a veszélyt illeti, hogy tisztességtelen szándékkal közeledjék De Bracy menyasszonyához - ördög-pokol, ha nemcsak egy magányos lovag volna, hanem a templomos rend egész káptalanja, akkor se merné ezt velem megtenni!
"Then since nought that I can say," said Fitzurse, "will put this folly from thy imagination, (for well I know the obstinacy of thy disposition,) at least waste as little time as possible--let not thy folly be lasting as well as untimely."- Ismerem a te makacs természetedet! Ha már fejedbe vetted ezt a balga tervet, minden intő szó hiábavaló, nem térít el a szándékodtól. De legalább ne vesztegesd az időt, nehogy vissza­tartson ez az ügy fontosabb dolgoktól.
"I tell thee," answered De Bracy, "that it will be the work of a few hours, and I shall be at York--at the head of my daring and valorous fellows, as ready to support any bold design as thy policy can be to form one.--But I hear my comrades assembling, and the steeds stamping and neighing in the outer court.--Farewell.--I go, like a true knight, to win the smiles of beauty."- Ne félj semmit. Néhány óra alatt elintézem, és vitéz csapatom élén kellő időben Yorkba érkezem. Nem eszelhetsz ki olyan vakmerő politikai tervet, amelyben ne számíthatnál a segít­ségemre. De hallom, cimboráim már gyülekeznek, a lovak kapálóznak és nyerítenek a külső udvarban. Isten veled! Indulok mint igazi lovag, harcba és veszedelembe, egy szép hölgy mosolyáért!
"Like a true knight?" repeated Fitzurse, looking after him; "like a fool, I should say, or like a child, who will leave the most serious and needful occupation, to chase the down of the thistle that drives past him.--But it is with such tools that I must work;--and for whose advantage?--For that of a Prince as unwise as he is profligate, and as likely to be an ungrateful master as he has already proved a rebellious son and an unnatural brother.--But he--he, too, is but one of the tools with which I labour; and, proud as he is, should he presume to separate his interest from mine, this is a secret which he shall soon learn."„Mint igazi lovag! - ismételte Fitzurse, ahogy a távozó De Bracy után nézett. - Inkább azt mondanám: mint egy bolond vagy mint egy gyermek, aki habozás nélkül abbahagy bármilyen fontos vagy szükséges dolgot, hogy egy bogáncs pihéje után szaladjon, amely elszáll mellette. Ilyen emberekkel kell dolgoznom - és miért? Egy ostoba, léha, kicsapongó herceg érdekében, aki valószínűleg éppen olyan hálátlan király lesz, mint amilyen lázadó fiúnak és gonosz testvérnek bizonyult. Ámbár ő is... ő is csak eszköz a kezemben... szerszám, amivel dol­gozom. Akármilyen gőgös legyen, erre a titokra maga is ráeszmél majd abban a pillanatban, amikor érdekeit el meri különíteni az én érdekeimtől.”
The meditations of the statesman were here interrupted by the voice of the Prince from an interior apartment, calling out, "Noble Waldemar Fitzurse!" and, with bonnet doffed, the future Chancellor (for to such high preferment did the wily Norman aspire) hastened to receive the orders of the future sovereign.Az államférfi töprengését hirtelen megzavarta a herceg hangja. - Nemes Waldemar Fitzurse, hol vagy? - kiáltotta bentről. Mire a leendő kancellár - mert a ravasz normann ilyen magas méltóságról ábrándozott - lekapta fejéről süvegét, és rohant be a leendő királyhoz, hogy parancsait meghallgassa.
CHAPTER XVITIZENHATODIK FEJEZET
Far in a wild, unknown to public view,Világ szemétől távol sűrűbe
From youth to age a reverend hermit grew;Vonulva vénült a bölcs remete,
The moss his bed, the cave his humble cell,Cellája barlang, ágya zöld moha,
His food the fruits, his drink the crystal wellÉtke gyümölcs, forrás az itala,
Remote from man, with God he pass'd his days,Istennel kettesben él egymaga,
Prayer all his business--all his pleasure praise.Öröme zsoltár, munkája ima.
--ParnellParnell
The reader cannot have forgotten that the event of the tournament was decided by the exertions of an unknown knight, whom, on account of the passive and indifferent conduct which he had manifested on the former part of the day, the spectators had entitled, "Le Noir Faineant". This knight had left the field abruptly when the victory was achieved; and when he was called upon to receive the reward of his valour, he was nowhere to be found. In the meantime, while summoned by heralds and by trumpets, the knight was holding his course northward, avoiding all frequented paths, and taking the shortest road through the woodlands. He paused for the night at a small hostelry lying out of the ordinary route, where, however, he obtained from a wandering minstrel news of the event of the tourney.Az olvasó bizonyára emlékszik még rá, hogy a lovagi tornát egy ismeretlen lovag döntötte el, aki addig olyan egykedvűen és közömbösen viselkedett, hogy a nézők serege ezt a nevet aggatta rá: a Fekete Léhűtő. A győzelem után ez a lovag hirtelen eltűnt a porondról, és amikor keresni kezdték, hogy átadják neki vitézsége jutalmát, már nem találták sehol. Mialatt kürtök szólították, és heroldok kiáltották a nevét, a lovag már észak felé poroszkált, kikerülve a forgalmas utat, a legrövidebb erdei ösvényen. Éjszakára megszállt egy kis félreeső fogadóban, ahol egy vándor minstrel elmesélte neki, hogy távozása után mi történt a bajvívó téren.
On the next morning the knight departed early, with the intention of making a long journey; the condition of his horse, which he had carefully spared during the preceding morning, being such as enabled him to travel far without the necessity of much repose. Yet his purpose was baffled by the devious paths through which he rode, so that when evening closed upon him, he only found himself on the frontiers of the West Riding of Yorkshire. By this time both horse and man required refreshment, and it became necessary, moreover, to look out for some place in which they might spend the night, which was now fast approaching.Másnap reggel a lovag korán indult el, mert hosszú utat akart megtenni. Az előző napon gondosan kímélte lovát, s ez olyan jó állapotban volt most, hogy jó messzire mehetett pihenés nélkül. De a lovag nem vette számításba a sok kanyargós ösvényt, és így, amikor ráesteledett, még csak Yorkshire nyugati kerületének határán járt. Most már neki is, lovának is ételre-italra volt szüksége meg fedélre, ahol kihúzhatja az éjszakát, amely rohamosan közeledett.
The place where the traveller found himself seemed unpropitious for obtaining either shelter or refreshment, and he was likely to be reduced to the usual expedient of knights-errant, who, on such occasions, turned their horses to graze, and laid themselves down to meditate on their lady-mistress, with an oak-tree for a canopy. But the Black Knight either had no mistress to meditate upon, or, being as indifferent in love as he seemed to be in war, was not sufficiently occupied by passionate reflections upon her beauty and cruelty, to be able to parry the effects of fatigue and hunger, and suffer love to act as a substitute for the solid comforts of a bed and supper. He felt dissatisfied, therefore, when, looking around, he found himself deeply involved in woods, through which indeed there were many open glades, and some paths, but such as seemed only formed by the numerous herds of cattle which grazed in the forest, or by the animals of chase, and the hunters who made prey of them.A hely, ahová a lovag eljutott, nem sok jóval biztatott - szinte lehetetlennek tűnt, hogy itt menedéket lehessen találni. Ilyen esetben a kóbor lovagok kicsapták lovukat a fűre legelni, maguk meg leheveredtek egy tölgyfa terebélyes ágai alá, ahol szerelmükről ábrándozhattak. De a Fekete lovagnak talán nem volt szíve-hölgye, vagy a szerelemben is olyan közömbös volt, mint a párviadalban; elég az hozzá, hogy gondolatai nem kalandoztak el, és nem tűnődött szépséges úrnője kegyetlenségén. Az édes ábrándok nem feledtették el vele a fáradtságot, nem kárpótolták az étel, ital és kényelem hiányáért. Amint elégedetlenül körülnézett az erdő kellős közepén, látott ugyan néhány tisztást és néhány ösvényt is, de emberi hajlékot sehol. Az ösvényeket az erdei tisztásokon legelő marhák taposhatták ki vagy inni járó vadállatok, esetleg a rájuk leselkedő vadászok.
The sun, by which the knight had chiefly directed his course, had now sunk behind the Derbyshire hills on his left, and every effort which he might make to pursue his journey was as likely to lead him out of his road as to advance him on his route. After having in vain endeavoured to select the most beaten path, in hopes it might lead to the cottage of some herdsman, or the silvan lodge of a forester, and having repeatedly found himself totally unable to determine on a choice, the knight resolved to trust to the sagacity of his horse; experience having, on former occasions, made him acquainted with the wonderful talent possessed by these animals for extricating themselves and their riders on such emergencies.A lovag többnyire a nap állásához igazodott útjain. Égi útmutatója most már lenyugodott bal kéz felé, Derbyshire dombjai mögött. A lovag azon töprengett, menjen-e tovább a sötétben. Ha megteszi: vagy rátalál a jó útra, vagy még jobban eltéved. Néhányszor elindult a legjobban letaposott ösvényen, abban a reményben, hogy egy pásztorkunyhóhoz vagy erdészlakhoz vezet. De hiába erőlködött, nem jutott semmire, és végül elhatározta, hogy lova okosságára bízza magát. Régebbi tapasztalataiból tudta, milyen csodálatos ösztön segíti a lovakat, hogy ilyen helyzetből kivergődjenek.
The good steed, grievously fatigued with so long a day's journey under a rider cased in mail, had no sooner found, by the slackened reins, that he was abandoned to his own guidance, than he seemed to assume new strength and spirit; and whereas, formerly he had scarce replied to the spur, otherwise than by a groan, he now, as if proud of the confidence reposed in him, pricked up his ears, and assumed, of his own accord, a more lively motion. The path which the animal adopted rather turned off from the course pursued by the knight during the day; but as the horse seemed confident in his choice, the rider abandoned himself to his discretion.A derék állat alaposan elfáradt, hiszen kora reggel óta cipelte a nehéz páncélba öltözött gaz­dá­ját. De amint a gyeplő lazulásából megértette, hogy szabadjára engedték, egészen felvidult, szinte új erőre kapott. Eddig még a sarkantyúval sem törődött, legfeljebb nyögéssel-horkan­tás­sal hederített rá - de most már nem volt szükség sarkantyúra. Mintha büszke volna a bizalomra, amellyel megtisztelték, hegyezni kezdte füleit, és önszántából gyorsabb ügetésbe kezdett. Az ösvény, ahol befordult, eltért attól az iránytól, amelyet gazdája reggel óta követett. De mivel a ló olyan bizakodóan ügetett előre, lovasa elhatározta, hogy rábízza magát.
He was justified by the event; for the footpath soon after appeared a little wider and more worn, and the tinkle of a small bell gave the knight to understand that he was in the vicinity of some chapel or hermitage.Nemsokára kitűnt, hogy helyesen cselekedett. Az ösvény kitágult, itt már jobban kitaposták, és valahonnan egy kis harang csilingelése hallatszott. A lovag megértette, hogy kápolna vagy remetelak közelébe jutott.
Accordingly, he soon reached an open plat of turf, on the opposite side of which, a rock, rising abruptly from a gently sloping plain, offered its grey and weatherbeaten front to the traveller. Ivy mantled its sides in some places, and in others oaks and holly bushes, whose roots found nourishment in the cliffs of the crag, waved over the precipices below, like the plumage of the warrior over his steel helmet, giving grace to that whose chief expression was terror.Néhány perc múlva egy nyílt, gyepes térséghez ért, melynek túlsó végén meredek szikla emelkedett ki az enyhén lejtő domboldalból. Szürke, viharvert homlokzatát helyenként repkény borította, hátrább meg tölgyek és magyalbokrok kapaszkodtak meg gyökereikkel a szikla repedéseiben. Ezek a növények úgy nyúltak ki az alattuk tátongó mélység fölé, mint lengő tollak egy lovag sisaktaréján.
At the bottom of the rock, and leaning, as it were, against it, was constructed a rude hut, built chiefly of the trunks of trees felled in the neighbouring forest, and secured against the weather by having its crevices stuffed with moss mingled with clay. The stem of a young fir-tree lopped of its branches, with a piece of wood tied across near the top, was planted upright by the door, as a rude emblem of the holy cross.A szirt tövében kezdetleges kunyhó támaszkodott a sziklafalhoz. A közeli erdőből kidöntött fatörzsekből építették, hézagait és repedéseit mohával és agyaggal tömték el, nehogy a barátságtalan szél behatoljon a kunyhóba. Az ajtó előtt egy ágaitól megfosztott fiatal fenyőfát ástak a földbe, csúcsához közel egy másik, rövid fatörzset kötöttek rá keresztbe - ez jelképezte a szent keresztet.
At a little distance on the right hand, a fountain of the purest water trickled out of the rock, and was received in a hollow stone, which labour had formed into a rustic basin. Escaping from thence, the stream murmured down the descent by a channel which its course had long worn, and so wandered through the little plain to lose itself in the neighbouring wood.Jobb kéz felől, a kunyhó közelében egy kis forrás kristálytiszta vize szivárgott a szikla repe­déséből egy kivájt kőlapra, melynek ölét mesterségesen kimélyítették, hogy végül olyan lett, mint egy mosdótál. Innen továbbcsurogva, a forrás vize utat vájt magának a köveken lefelé, keresztülcsörgedezett a kis térségen, azután eltűnt az erdőben.
Beside this fountain were the ruins of a very small chapel, of which the roof had partly fallen in. The building, when entire, had never been above sixteen feet long by twelve feet in breadth, and the roof, low in proportion, rested upon four concentric arches which sprung from the four corners of the building, each supported upon a short and heavy pillar. The ribs of two of these arches remained, though the roof had fallen down betwixt them; over the others it remained entire. The entrance to this ancient place of devotion was under a very low round arch, ornamented by several courses of that zig-zag moulding, resembling shark's teeth, which appears so often in the more ancient Saxon architecture. A belfry rose above the porch on four small pillars, within which hung the green and weatherbeaten bell, the feeble sounds of which had been some time before heard by the Black Knight.A forrás mellett egy omladozó kis kápolnát lehetett látni. Amikor ép volt, akkor sem lehetett tizenhat lábnál hosszabb és tizenkét lábnál szélesebb. Az aránylag alacsony tető négy egybe­hajló boltíven nyugodott, és részben már beomlott. A boltívek az épület négy sarkából indultak ki, és egy-egy rövid, nehézkes oszlopra támaszkodtak. Két ív bordája megmaradt, bár közbül a tető beszakadt; a másik két boltív teljesen ép volt. E régi kápolna bejáratát egy jóval alacsonyabb, külön boltív alkotta, amelyet „cápafogak” ékesítettek; így hívták azt a fűrész vonalú díszítést, amellyel sűrűn találkozunk a régi angolszász építészet emlékein. A bejárat felett négy kis oszlop alkotta a harangtornyot, amelyben viharvert, zöld harang csüngött; ennek gyenge hangjait hallotta a Fekete lovag az imént.
The whole peaceful and quiet scene lay glimmering in twilight before the eyes of the traveller, giving him good assurance of lodging for the night; since it was a special duty of those hermits who dwelt in the woods, to exercise hospitality towards benighted or bewildered passengers.A fáradt utas megörült a békés képnek, mely megcsillant előtte az alkonyati félhomályban. Bizonyára szállást kap itt éjszakára - gondolta -, hiszen az erdei remeték kötelessége befogadni azokat, akiket az erdőben lepett meg az éjszaka, vagy eltévedtek a sűrűségben.
Accordingly, the knight took no time to consider minutely the particulars which we have detailed, but thanking Saint Julian (the patron of travellers) who had sent him good harbourage, he leaped from his horse and assailed the door of the hermitage with the butt of his lance, in order to arouse attention and gain admittance.Ezért a lovag nem is vesztegette az időt arra, hogy alaposabban szemügyre vegye a képet, ame­lyet részletesen ecseteltünk, egyszerűen hálát adott Szent Juliánnak, az utasok védőszent­jének, aki révbe vezette. Leugrott lováról, és lándzsája nyelével megzörgette a remetelak ajtaját, hogy magára vonja a figyelmet, és bebocsáttatást kérjen.
It was some time before he obtained any answer, and the reply, when made, was unpropitious.Eltartott egy ideig, amíg választ kapott, és a válasz cseppet sem volt barátságos.
"Pass on, whosoever thou art," was the answer given by a deep hoarse voice from within the hut, "and disturb not the servant of God and St Dunstan in his evening devotions."- Kérlek, menj tovább, bárki légy is - szólalt meg egy mély, rekedt hang a kunyhóban. - Ne zavard Isten és Szent Dunstan jámbor szolgáját esti ájtatosságában.
"Worthy father," answered the knight, "here is a poor wanderer bewildered in these woods, who gives thee the opportunity of exercising thy charity and hospitality."- Tisztelendő atyám - felelte a lovag -, egy szegény vándor áll itt, aki eltévedt az erdőben, és alkalmat ad neked arra, hogy a vendégszeretet és jótékonyság erényeit gyakoroljad.
"Good brother," replied the inhabitant of the hermitage, "it has pleased Our Lady and St Dunstan to destine me for the object of those virtues, instead of the exercise thereof. I have no provisions here which even a dog would share with me, and a horse of any tenderness of nurture would despise my couch--pass therefore on thy way, and God speed thee."- Testvér - hallatszott a remetelakból -, Miasszonyunknak és Szent Dunstannak úgy tetszett, hogy a jótékonyságot ne én gyakoroljam, hanem rajtam gyakorolják. Üres a kamrám, és amivel meg tudnálak kínálni, még egy kutya is otthagyná. A fekvőhelyem olyan, hogy egy kissé kényesebb lónak sem felelne meg. Ezért megint csak azt mondom, menj tovább Isten hírével.
"But how," replied the knight, "is it possible for me to find my way through such a wood as this, when darkness is coming on? I pray you, reverend father as you are a Christian, to undo your door, and at least point out to me my road."- De hogy találjam meg az utat ebben a sűrű erdőben, amikor nemsokára vaksötét lesz! - kiáltott fel a lovag. - Ne felejtsd el, tisztelendő atyám, hogy keresztény vagy! Nyiss ajtót, vagy legalább mutasd meg nekem az utat!
"And I pray you, good Christian brother," replied the anchorite, "to disturb me no more. You have already interrupted one 'pater', two 'aves', and a 'credo', which I, miserable sinner that I am, should, according to my vow, have said before moonrise."- Én meg arra kérlek, keresztény testvérem - felelte a remete -, ne háborgass tovább. Máris félbeszakítottad imámat. Fogadalmam értelmében még egy patert, két avét és egy credót kell elmondanom nekem, szegény bűnösnek, mielőtt feljön a hold.21
"The road--the road!" vociferated the knight, "give me directions for the road, if I am to expect no more from thee."- Az utat! Az utat! - üvöltötte a lovag dühösen. - Mutasd meg, merre menjek, mást már nem is kívánok tőled!
"The road," replied the hermit, "is easy to hit. The path from the wood leads to a morass, and from thence to a ford, which, as the rains have abated, may now be passable. When thou hast crossed the ford, thou wilt take care of thy footing up the left bank, as it is somewhat precipitous; and the path, which hangs over the river, has lately, as I learn, (for I seldom leave the duties of my chapel,) given way in sundry places. Thou wilt then keep straight forward---"- Az utat - felelte a remete - könnyű megtalálni. Az ösvény az erdőből egy mocsárba vezet, onnan meg egy gázlóba, amely most, hogy elállt az eső, éppenséggel járható. Ha átkeltél a gázlón, vigyázz lépteidre... szakadékhoz érsz, melynek bal oldalán kell folytatnod az utadat. Az ösvény, amely jó magasan vezet a víz felett, egyes helyeken beszakadt, úgy hallom... mert ritkán mozdulok el kápolnám mellől. Szóval nagyon kell ügyelned, és...
"A broken path--a precipice--a ford, and a morass!" said the knight interrupting him,--"Sir Hermit, if you were the holiest that ever wore beard or told bead, you shall scarce prevail on me to hold this road to-night. I tell thee, that thou, who livest by the charity of the country--ill deserved, as I doubt it is--hast no right to refuse shelter to the wayfarer when in distress. Either open the door quickly, or, by the rood, I will beat it down and make entry for myself."- Elég, elég! - vágott a szavába a lovag. - Elmosott ösvény... meredek szakadék... gázló... mocsár! Remete úr, légy bár a legszentebb ember, aki valaha is szakállt viselt, vagy olvasóját morzsolgatta: nem tudsz rábírni arra, hogy utamat ma éjjel folytassam. Azt mondom neked, hogy te, aki magad is jótékony adományokból élsz - úgy látom, érdemtelenül -, nem zárkóz­hatsz el mások kérése elől. Nincs jogod megtagadni a menedéket a bajba jutott utastól! Nyiss ajtót gyorsan, vagy - szavamra! - öklömmel török utat magamnak.
"Friend wayfarer," replied the hermit, "be not importunate; if thou puttest me to use the carnal weapon in mine own defence, it will be e'en the worse for you."- Kedves barátom - hangzott a válasz -, ne légy olyan erőszakos! Ha arra kényszerítesz, hogy önvédelemből én is fegyvert ragadjak, figyelmeztetlek, pórul járhatsz.
At this moment a distant noise of barking and growling, which the traveller had for some time heard, became extremely loud and furious, and made the knight suppose that the hermit, alarmed by his threat of making forcible entry, had called the dogs who made this clamour to aid him in his defence, out of some inner recess in which they had been kennelled.Ebben a pillanatban a tompa morgás és csaholás, amelyet a lovag egy idő óta már hallani vélt, megerősödött, és dühös ugatássá fokozódott. A remete alighanem megijedt az utas fenyegető hangjától, és segítségül hívta a kutyáit, valami ólból vagy kamrából, ahol tartotta őket.
Incensed at this preparation on the hermit's part for making good his inhospitable purpose, the knight struck the door so furiously with his foot, that posts as well as staples shook with violence.A remete előkészületei a hívatlan vendég barátságtalan fogadtatására annyira felháborították a lovagot, hogy dühösen nekiesett az ajtónak. Oly vadul rugdosta, hogy gerendái és eresztékei recsegtek-ropogtak.
The anchorite, not caring again to expose his door to a similar shock, now called out aloud,A remete visszariadt az ostromtól, és kikiáltott:
"Patience, patience--spare thy strength, good traveller, and I will presently undo the door, though, it may be, my doing so will be little to thy pleasure."- Türelem, türelem! Kíméld erődet, derék utas, tüstént kinyitom az ajtóm, bár könnyen meg­lehet, nem lesz belőle sok örömed.
The door accordingly was opened; and the hermit, a large, strong-built man, in his sackcloth gown and hood, girt with a rope of rushes, stood before the knight. He had in one hand a lighted torch, or link, and in the other a baton of crab-tree, so thick and heavy, that it might well be termed a club. Two large shaggy dogs, half greyhound half mastiff, stood ready to rush upon the traveller as soon as the door should be opened. But when the torch glanced upon the lofty crest and golden spurs of the knight, who stood without, the hermit, altering probably his original intentions, repressed the rage of his auxiliaries, and, changing his tone to a sort of churlish courtesy, invited the knight to enter his hut, making excuse for his unwillingness to open his lodge after sunset, by alleging the multitude of robbers and outlaws who were abroad, and who gave no honour to Our Lady or St Dunstan, nor to those holy men who spent life in their service.Ki is nyílt az ajtó, és a lovag előtt megjelent a remete - egy magas, erős, tagbaszakadt ember, zsákruhában, csuklyával a fején, háncskötéllel a derekán. Egyik kezében égő fáklyát vagy szövétneket tartott, a másikban egy olyan nehéz és vastag vadalmaágat, hogy husángnak is lehetett volna nevezni. Két nagy, bozontos kutya - félig vadászeb, félig szelindek - állt mellette, készen arra, hogy nekirontson az idegennek, ha közelebb mer jönni. De amikor a fáklya fényében megcsillant az ajtó előtt álló lovag magas sisaktaréja és aranyos sarkantyúja, a remete meggondolta magát, és megváltoztatta szándékát: lecsillapította a tajtékzó ebeket, és csikorgó udvariassággal felszólította a lovagot, hogy lépjen be a kunyhóban. Egyúttal mentegetőzésbe fogott, amiért csak vonakodva nyitott ajtót naplemente után; arra hivatkozott, hogy az erdőben sok a betyár és a rabló, aki nem tiszteli Miasszonyunkat, sem Szent Dunstant, sem a jámbor remetét, aki életét a hit szolgálatának szenteli.
"The poverty of your cell, good father," said the knight, looking around him, and seeing nothing but a bed of leaves, a crucifix rudely carved in oak, a missal, with a rough-hewn table and two stools, and one or two clumsy articles of furniture--"the poverty of your cell should seem a sufficient defence against any risk of thieves, not to mention the aid of two trusty dogs, large and strong enough, I think, to pull down a stag, and of course, to match with most men."- A cellád szegénysége, tisztelendő atyám - mondta a lovag, amikor körülnézett, és nem látott mást, csak száraz falevelekből ágyazott fekvőhelyet, tölgyfából durván faragott feszületet, nagy misekönyvet, ormótlanul összetákolt asztalt és két széket -, a cellád szegénysége is elegendő védelem, azt hiszem, a rablók és tolvajok ellen, nem is szólva erről a két nagy, erős, megbízható kutyáról! Ezek egy szarvast is játszva lebírnak, embertől sem ijednek meg.
"The good keeper of the forest," said the hermit, "hath allowed me the use of these animals, to protect my solitude until the times shall mend."- A jószívű erdőkerülő - felelte a remete - megengedte, hogy kutyákat tartsak önvédelemre, amíg ilyen rossz idők járnak.
Having said this, he fixed his torch in a twisted branch of iron which served for a candlestick; and, placing the oaken trivet before the embers of the fire, which he refreshed with some dry wood, he placed a stool upon one side of the table, and beckoned to the knight to do the same upon the other.E szavak után fáklyáját beillesztette egy vaskarikába, amely gyertyatartóul szolgált. A három­lá­bú tölgyfa asztalt odahúzta a tűz elé, melynek parazsát egy kis rőzsével ismét lángra élesztette. Az egyik széket maga alá húzta, és intett a lovagnak, hogy foglaljon helyet a másikon.
They sat down, and gazed with great gravity at each other, each thinking in his heart that he had seldom seen a stronger or more athletic figure than was placed opposite to him.Leültek, és nagyon komolyan nézegették, tanulmányozták egymást. Mindegyikük megálla­pí­totta magában, hogy már rég nem látott olyan izmos, atlétatermetű embert, mint azt, aki szemben ül vele.
"Reverend hermit," said the knight, after looking long and fixedly at his host, "were it not to interrupt your devout meditations, I would pray to know three things of your holiness; first, where I am to put my horse?--secondly, what I can have for supper?--thirdly, where I am to take up my couch for the night?"- Tiszteletre méltó remete - szólalt meg a lovag, miután elég hosszú ideig vizsgálgatta házigazdáját -, ha nem zavarlak meg túlságosan ájtatos elmélkedésedben, három dolgot szeret­nék tőled kérdezni. Először is: hová tegyem a lovamat? Másodszor: mit kaphatok vacsorára? Harmadszor: hol pihenhetnék le éjszakára?
"I will reply to you," said the hermit, "with my finger, it being against my rule to speak by words where signs can answer the purpose." So saying, he pointed successively to two corners of the hut. "Your stable," said he, "is there--your bed there; and," reaching down a platter with two handfuls of parched pease upon it from the neighbouring shelf, and placing it upon the table, he added, "your supper is here."- Engedd meg, hogy az ujjammal feleljek - mondta a remete -, mert elvem az, hogy kerüljem a szót, ha jelekkel is meg tudom értetni magamat - ezzel a kunyhó egyik, majd a másik sarkába mutatott. - Íme, az istálló, és íme, az ágyad - mondta, azután levett a polcról egy tálat, amely­ben néhány maroknyi összeszáradt főtt borsó volt, és kijelentette: - És íme, a vacsorád.
The knight shrugged his shoulders, and leaving the hut, brought in his horse, (which in the interim he had fastened to a tree,) unsaddled him with much attention, and spread upon the steed's weary back his own mantle.A lovag vállat vont, és kilépett a kunyhóból. Behozta lovát, amelyet az előbb odakötött egy fához. Gondosan leszerszámozta, és hátát betakarta saját köpenyével.
The hermit was apparently somewhat moved to compassion by the anxiety as well as address which the stranger displayed in tending his horse; for, muttering something about provender left for the keeper's palfrey, he dragged out of a recess a bundle of forage, which he spread before the knight's charger, and immediately afterwards shook down a quantity of dried fern in the corner which he had assigned for the rider's couch. The knight returned him thanks for his courtesy; and, this duty done, both resumed their seats by the table, whereon stood the trencher of pease placed between them.A remetét szemmel láthatóan megindította az a szerető gondoskodás és ügyesség is, amellyel az idegen lovag paripájával törődött. Valamit motyogott egy kis takarmányról, amelyet az erdőkerülő lova számára tartogat, majd előhúzott egy nyaláb szénát, és odavetette a ló elé. Egy csomó száraz levelet hintett abba a sarokba, amelyet vendégének jelölt ki nyugvóhelyül. A lovag megköszönte szívességét, majd visszaültek az asztalhoz, melynek közepén ott állt a tál borsó kettejük között.
The hermit, after a long grace, which had once been Latin, but of which original language few traces remained, excepting here and there the long rolling termination of some word or phrase, set example to his guest, by modestly putting into a very large mouth, furnished with teeth which might have ranked with those of a boar both in sharpness and whiteness, some three or four dried pease, a miserable grist as it seemed for so large and able a mill.A remete elmondott egy hosszú asztali áldást, amely valamikor latinul hangzott, de az évek során alaposan kivetkőztették eredeti nyelvéből, legfeljebb a szavak végződése maradt latinos hangzású. Amikor ezzel végzett, a remete - mintha jó példával akarna elöljárni - kinyitotta ha­tal­mas száját, amely tele volt vadkanagyaraknak is beillő, éles fehér fogakkal. Bekapott három-négy borsószemet, ami szinte nevetséges volt: igazán jelentéktelen őrölnivaló ilyen hatalmas malomkövek között!
The knight, in order to follow so laudable an example, laid aside his helmet, his corslet, and the greater part of his armour, and showed to the hermit a head thick-curled with yellow hair, high features, blue eyes, remarkably bright and sparkling, a mouth well formed, having an upper lip clothed with mustachoes darker than his hair, and bearing altogether the look of a bold, daring, and enterprising man, with which his strong form well corresponded.A lovag - hogy követhesse a dicséretes példát - levetette sisakját, nyakvértjét és páncélja nagy részét. A remete csak nézte. Sűrű, szőke, hullámos hajjal koronázott, nemes arcot látott, feltűnően élénk, csillogó kék szemet, szépen ívelt szájat, a hajnál valamivel sötétebb színű bajuszt. Egy vállalkozó szellemű, merész, határozott férfi arca volt ez, amely nagyon illett erős alakjához.
The hermit, as if wishing to answer to the confidence of his guest, threw back his cowl, and showed a round bullet head belonging to a man in the prime of life. His close-shaven crown, surrounded by a circle of stiff curled black hair, had something the appearance of a parish pinfold begirt by its high hedge. The features expressed nothing of monastic austerity, or of ascetic privations; on the contrary, it was a bold bluff countenance, with broad black eyebrows, a well-turned forehead, and cheeks as round and vermilion as those of a trumpeter, from which descended a long and curly black beard. Such a visage, joined to the brawny form of the holy man, spoke rather of sirloins and haunches, than of pease and pulse. This incongruity did not escape the guest. After he had with great difficulty accomplished the mastication of a mouthful of the dried pease, he found it absolutely necessary to request his pious entertainer to furnish him with some liquor; who replied to his request by placing before him a large can of the purest water from the fountain.A remete, mintha viszonozni akarná vendége bizalmát, hátratolta csuklyáját, és ő is meg­mutatta magát. Élete virágjában levő férfi volt, kerek fejű, holdvilág képű. Simára borotvált feje búbja, melyet göndör, fekete hajkoszorú övezett, olyan volt, mint egy sövénnyel bekerített községi legelő. Arcán nyoma sem volt a szerzetesi szigorúságnak vagy aszkétaságnak; éppen ellenkezőleg: merész, kissé durva arc volt, pirospozsgás és pufók, mint egy trombitásé. Vastag, fekete szemöldöke, domború homloka, tagbaszakadt termete valahogy nem illett szerzetesi mivoltához. Mintha vesepecsenyén és felsálszeleten élt volna, nem pedig babon és borsón. Az ellentmondás nem kerülte el a vendég figyelmét. Miután nagynehezen megrágott egy kanálnyi száraz borsót, sürgős szükségét érezte valami italnak, amellyel az ízetlen ételt leöblíthetné. Kérésére házigazdája egy nagy kancsót tett elé, tele tiszta forrásvízzel.
"It is from the well of St Dunstan," said he, "in which, betwixt sun and sun, he baptized five hundred heathen Danes and Britons--blessed be his name!"- Szent Dunstan forrásából való - mondta -, amelyben egyetlen napon ötszáz pogány dánt és britet keresztelt meg, áldott legyen a neve mindörökké!
And applying his black beard to the pitcher, he took a draught much more moderate in quantity than his encomium seemed to warrant.És fekete szakállát a kancsó szájához illesztve, húzott belőle egyet, de sokkal mértéklete­sebben, mint ahogy dicső szavai után el lehetett volna várni.
"It seems to me, reverend father," said the knight, "that the small morsels which you eat, together with this holy, but somewhat thin beverage, have thriven with you marvellously. You appear a man more fit to win the ram at a wrestling match, or the ring at a bout at quarter-staff, or the bucklers at a sword-play, than to linger out your time in this desolate wilderness, saying masses, and living upon parched pease and cold water."- Úgy veszem észre, tisztelendő atyám - mondta a lovag -, hogy a sovány étel, amelyen élsz, meg ez a szent, bár kissé híg ital csodálatos módon egészségedre válik. Mintha inkább arra való volnál, hogy birkózásban, verekedésben, kardvívásban arass diadalokat, semhogy itt tengődj ebben a vadonban száraz borsón és hideg vízen, imákat mormolva reggeltől estig.
"Sir Knight," answered the hermit, "your thoughts, like those of the ignorant laity, are according to the flesh. It has pleased Our Lady and my patron saint to bless the pittance to which I restrain myself, even as the pulse and water was blessed to the children Shadrach, Meshech, and Abednego, who drank the same rather than defile themselves with the wine and meats which were appointed them by the King of the Saracens."- Lovag úr - felelte a remete -, te, mint a tudatlan világiak általában, mindig a test szükség­leteit tartod szem előtt, gondolataid testi kívánságokból indulnak ki. Én beérem akármilyen táp­lálékkal, ha a Szent Szűz és védőszentem áldása van rajta. Mint ahogy megelégedett paszullyal meg forrásvízzel a három gyermek, Sadrach, Mesech és Abednego is. Inkább beérték ezzel, semhogy beszennyezzék magukat a borral és hússal, amelyet a szaracénok királya kínált.
"Holy father," said the knight, "upon whose countenance it hath pleased Heaven to work such a miracle, permit a sinful layman to crave thy name?"- Tisztelendő atyám - mondta a lovag -, ha már az ég kegyelme ilyen csodát művelt testi ala­koddal, engedd meg egy közönséges laikusnak, egy bűnös világi embernek, hogy megkérdezze a nevedet.
"Thou mayst call me," answered the hermit, "the Clerk of Copmanhurst, for so I am termed in these parts--They add, it is true, the epithet holy, but I stand not upon that, as being unworthy of such addition.--And now, valiant knight, may I pray ye for the name of my honourable guest?"- Nevezz csak - felelte a remete - a copmanhursti barátnak, mert így hív az egész környék. Igaz, hogy a „szent” jelzőt is hozzáfűzik, de nem ragaszkodom hozzá, mert nem vagyok méltó rá. De ha már itt tartunk, én is szeretném ismerni tiszteletre méltó vendégem nevét.
"Truly," said the knight, "Holy Clerk of Copmanhurst, men call me in these parts the Black Knight,--many, sir, add to it the epithet of Sluggard, whereby I am no way ambitious to be distinguished."- Nos hát, copmanhursti szent barát, engem meg Fekete lovagnak neveznek ezen a környéken. Nekem is van egy melléknevem, mint neked. Sokan Fekete Léhűtő néven emlegetnek, de én sem ragaszkodom hozzá, nem vagyok nagyravágyó, nem akarok kitűnni semmiben.
The hermit could scarcely forbear from smiling at his guest's reply.A remete alig tudta megállni, hogy el ne mosolyodjék, amikor ezt a feleletet hallotta.
"I see," said he, "Sir Sluggish Knight, that thou art a man of prudence and of counsel; and moreover, I see that my poor monastic fare likes thee not, accustomed, perhaps, as thou hast been, to the license of courts and of camps, and the luxuries of cities; and now I bethink me, Sir Sluggard, that when the charitable keeper of this forest-walk left those dogs for my protection, and also those bundles of forage, he left me also some food, which, being unfit for my use, the very recollection of it had escaped me amid my more weighty meditations."- Tisztelt vendégem - mondta -, látom, hogy eszes és óvatos ember vagy. De azt is látom, hogy az én szegényes szerzetesi vacsorám nem ízlik neked. Bizonyára megszoktad az udvarok és táborok dőzsölő életmódját meg a városi fényűzést. De lám, most jut eszembe, hogy amikor a jószívű erdőkerülő legutóbb itt járt, aki megengedte, hogy kutyákat tartsak védelmemre, meg a szénát hozta, amit az imént lovad elé vetettem... igen, ez a derék erdőkerülő itt hagyott nálam valami ennivalót is. Miután nem olyasmi, amivel én szoktam élni, félreraktam, és egészen megfeledkeztem róla, ájtatos elmélkedéseim közepette.
"I dare be sworn he did so," said the knight; "I was convinced that there was better food in the cell, Holy Clerk, since you first doffed your cowl.--Your keeper is ever a jovial fellow; and none who beheld thy grinders contending with these pease, and thy throat flooded with this ungenial element, could see thee doomed to such horse-provender and horse-beverage," (pointing to the provisions upon the table,) "and refrain from mending thy cheer. Let us see the keeper's bounty, therefore, without delay."- Tudtam, hogy annak a derék erdőkerülőnek erre is volt gondja, meg mertem volna esküdni rá - bólintott a lovag. - Abban a pillanatban, amikor hátratoltad csuklyádat, már tudtam, hogy akad ebben a kunyhóban rendesebb eledel is. Az erdőkerülő biztosan látta, hogy milyen remek fogaid vannak, és milyen jó torkod van. Belátta, hogy ez a silány takarmány (a száraz borsóra mutatott) meg ez az ízetlen ital nem neked való. Ne vesztegessük hát az időt, és lássunk hozzá a derék erdőkerülő kegyes adományához!
The hermit cast a wistful look upon the knight, in which there was a sort of comic expression of hesitation, as if uncertain how far he should act prudently in trusting his guest. There was, however, as much of bold frankness in the knight's countenance as was possible to be expressed by features. His smile, too, had something in it irresistibly comic, and gave an assurance of faith and loyalty, with which his host could not refrain from sympathizing.A remete tűnődő pillantást vetett a lovagra. Tekintete mulatságosan tétovázó volt - nyilván azon töprengett, mennyire tanácsos megbíznia vendégében. De a lovag bátor arca olyan nyílt és őszinte volt, hogy bizalomkeltőbbet el se lehet képzelni. Mosolyában is volt valami ellenáll­hatatlan vidámság és olyan megnyerő becsületesség, hogy a remete akaratlanul is rokonszenvet érzett iránta.
After exchanging a mute glance or two, the hermit went to the further side of the hut, and opened a hutch, which was concealed with great care and some ingenuity. Out of the recesses of a dark closet, into which this aperture gave admittance, he brought a large pasty, baked in a pewter platter of unusual dimensions. This mighty dish he placed before his guest, who, using his poniard to cut it open, lost no time in making himself acquainted with its contents.Miután egy-két néma pillantást váltottak, a remete odalépett a kunyhó másik végébe, és kinyitott egy ajtót, amelyet addig észre sem lehetett venni, olyan gondosan és leleményesen volt elrejtve. Egy fülkébe vagy kamrába nyílt, ahonnan a remete egy hatalmas cintálban sütött, óriási pástétomot hozott elő, és vendége elé rakta az asztalra. A lovag tüstént kezébe vette tőrét, és nekiesett vele a pástétomnak, hogy megnézze, milyen belül.
"How long is it since the good keeper has been here?" said the knight to his host, after having swallowed several hasty morsels of this reinforcement to the hermit's good cheer.- Mikor járt itt az a derék erdőkerülő? - kérdezte a lovag, miután bekapott néhány falatot a remete lakomájának pótlásából.
"About two months," answered the father hastily.- Körülbelül két hónapja - felelte a remete meggondolatlanul.
"By the true Lord," answered the knight, "every thing in your hermitage is miraculous, Holy Clerk! for I would have been sworn that the fat buck which furnished this venison had been running on foot within the week."- Istenemre! - kiáltott fel a lovag. - Ebben a te remetelakodban minden olyan csodás! A pástétom kéthónapos, pedig esküdni mertem volna rá, hogy a kövér őzbak, amelyből készült, egy héttel ezelőtt még vidáman szaladgált az erdőben!
The hermit was somewhat discountenanced by this observation; and, moreover, he made but a poor figure while gazing on the diminution of the pasty, on which his guest was making desperate inroads; a warfare in which his previous profession of abstinence left him no pretext for joining.A remete kissé zavarba jött, nem tudta, mit feleljen erre a megjegyzésre; de különben is savanyú képet vágott, amint elnézte, milyen rohamosan fogy a pástétom a lovag tőre alatt. Ebben a hadjáratban a remete nem vehetett részt, miután az előbb olyan lelkesen dicsérte az önmegtartóztatást.
"I have been in Palestine, Sir Clerk," said the knight, stopping short of a sudden, "and I bethink me it is a custom there that every host who entertains a guest shall assure him of the wholesomeness of his food, by partaking of it along with him. Far be it from me to suspect so holy a man of aught inhospitable; nevertheless I will be highly bound to you would you comply with this Eastern custom."- Palesztinában jártam, remete úr - szólalt meg a lovag, és hirtelen abbahagyta a pástétom pusztítását. - Ott egy érdekes szokással ismerkedtem meg. A házigazda, ha étellel kínálja vendégét, maga is eszik belőle. Akkor a vendég nyugodt lehet, hogy az étel nem árthat meg az egészségének. Eszembe se jut, kedves házigazdám, hogy bármivel is meggyanúsítsalak, de azért mégis leköteleznél, ha most te is követnéd ezt a keleti szokást.
"To ease your unnecessary scruples, Sir Knight, I will for once depart from my rule," replied the hermit. And as there were no forks in those days, his clutches were instantly in the bowels of the pasty.- Hogy alaptalan aggodalmadat egészen eloszlassam, lovag úr, kivételesen eltérek elveimtől, és megkóstolom ezt a csemegét - felelte a remete. És mivel abban az időben még nem használtak villát, ujjaival tüstént beletúrt a pástétomba.
The ice of ceremony being once broken, it seemed matter of rivalry between the guest and the entertainer which should display the best appetite; and although the former had probably fasted longest, yet the hermit fairly surpassed him.Megtört a jég - vagy úgy is mondhatjuk: szegre akasztottak minden ceremóniát. A házigazda és vendége most már abban versenyeztek, melyikük visz végbe nagyobb pusztítást a pástétom­ban. Alighanem a lovag volt az, aki hosszabb ideje böjtölt, a remete mégis túltett rajta étvágy dolgában.
"Holy Clerk," said the knight, when his hunger was appeased, "I would gage my good horse yonder against a zecchin, that that same honest keeper to whom we are obliged for the venison has left thee a stoup of wine, or a runlet of canary, or some such trifle, by way of ally to this noble pasty. This would be a circumstance, doubtless, totally unworthy to dwell in the memory of so rigid an anchorite; yet, I think, were you to search yonder crypt once more, you would find that I am right in my conjecture."- Tisztelendő atyám - mondta a lovag, miután éhségét csillapította -, jó lovamat fel merném tenni egy zecchino ellenében, hogy a derék erdőkerülő, akinek a kitűnő pástétomot köszönhet­jük, itt felejtett egy átalag borocskát is, egy kancsó kanáriai aszút vagy más effélét, hogy meglocsoljuk vele ezt a fenséges pástétomot. Olyan dolog ez, ami könnyen kikerülhette egy önmegtartóztató remete figyelmét - vagy ha látta is, már régen megfeledkezett róla. De ha még egyszer körülnéznél abban a kriptában vagy rejtett kuckóban, talán kiderülne, hogy sejtelmem nem csal.
The hermit only replied by a grin; and returning to the hutch, he produced a leathern bottle, which might contain about four quarts. He also brought forth two large drinking cups, made out of the horn of the urus, and hooped with silver. Having made this goodly provision for washing down the supper, he seemed to think no farther ceremonious scruple necessary on his part; but filling both cups, and saying, in the Saxon fashion,A remete válasz helyett most csak vigyorgott. Újra a rejtekajtóhoz lépett, és előhozott egy bőrkulacsot, amelynek űrtartalma körülbelül egy gallon lehetett. Két nagy kupát is hozott, bölényszarvból készült, ezüsttel kivert kupákat. Ezek után már fölöslegesnek tartott minden aggályoskodást; színültig megtöltötte a két kupát, és szász módra odaszólt vendégének:
"'Waes hael', Sir Sluggish Knight!" he emptied his own at a draught.- Waes hael, egészségedre, Fekete Léhűtő úr! - és egy hajtásra kiürítette serlegét.
"'Drink hael', Holy Clerk of Copmanhurst!" answered the warrior, and did his host reason in a similar brimmer.- Drink hael, copmanhursti szent barát! - felelte a lovag, és követte házigazdája példáját.
"Holy Clerk," said the stranger, after the first cup was thus swallowed, "I cannot but marvel that a man possessed of such thews and sinews as thine, and who therewithal shows the talent of so goodly a trencher-man, should think of abiding by himself in this wilderness. In my judgment, you are fitter to keep a castle or a fort, eating of the fat and drinking of the strong, than to live here upon pulse and water, or even upon the charity of the keeper. At least, were I as thou, I should find myself both disport and plenty out of the king's deer. There is many a goodly herd in these forests, and a buck will never be missed that goes to the use of Saint Dunstan's chaplain."Az első kupa után a lovag e szavakkal fordult a remetéhez: - Szent barát, nem győzök csodálkozni azon, hogy egy olyan derék, izmos, vállas ember, mint te, aki evés-ivás dolgában is ki tud tenni magáért, ilyen nyomorúságos erdei kunyhóban tengesse életét! Véleményem szerint téged Isten is arra teremtett, hogy várad vagy kastélyod legyen, ahol kövér ételen és erős italon élj, nem pedig paszulyon és vízen, amelyet csak néhanapján tesz változatossá a jószívű erdőkerülő ajándéka. De ha már így áll a dolog, én a te helyedben akkor is módját ejteném, hogy a király vadjából kárpótoljam magam. Tömérdek itt a vad, és kinek hiányzik egy-egy őzbak, ha Szent Dunstan káplánjának asztalára kerül?
"Sir Sluggish Knight," replied the Clerk, "these are dangerous words, and I pray you to forbear them. I am true hermit to the king and law, and were I to spoil my liege's game, I should be sure of the prison, and, an my gown saved me not, were in some peril of hanging."- Vigyázz a nyelvedre, Fekete Léhűtő! - felelte a remete. - Ezek veszedelmes szavak, és nagyon kérlek, ne beszélj ilyeneket. Én tiszta szívű remete vagyok, hű szolgája a királynak és a törvénynek. Ha megdézsmálnám uram vadállományát, biztosan börtönbe jutnék, sőt ha papi öltözékem meg nem véd, még fel is akasztanának.
"Nevertheless, were I as thou," said the knight, "I would take my walk by moonlight, when foresters and keepers were warm in bed, and ever and anon,--as I pattered my prayers,--I would let fly a shaft among the herds of dun deer that feed in the glades--Resolve me, Holy Clerk, hast thou never practised such a pastime?"- De azért mégis, ha neked lennék - erősködött a lovag -, holdvilágos éjszaka mennék sétálni, amikor az erdőkerülők és vadőrök jól megbújnak a meleg ágyban. Aztán hébe-hóba, úgy imádkozás közben, eleresztenék egy-egy nyilat a tisztáson legelésző szarvasok közé... Valld be őszintén, szent remete: még sohasem szórakoztál el ilyesmivel?
"Friend Sluggard," answered the hermit, "thou hast seen all that can concern thee of my housekeeping, and something more than he deserves who takes up his quarters by violence. Credit me, it is better to enjoy the good which God sends thee, than to be impertinently curious how it comes. Fill thy cup, and welcome; and do not, I pray thee, by further impertinent enquiries, put me to show that thou couldst hardly have made good thy lodging had I been earnest to oppose thee."- Kedves Léhűtő barátom - felelte a remete -, láttál mindent, ami kunyhómban érdekelhet, sőt talán többet is, mint amennyit okos volt megmutatnom egy embernek, aki erőszakkal tört be hozzám. Hidd el, bölcsebb dolog csendesen élvezni mindazt, amivel a jó Isten megajándékoz, mint kíváncsiskodni, és illetlenül firtatni, hogy mindez honnan ered. Töltsd meg kupádat, és ürítsd ki egészséggel, de hagyd abba a kérdezősködést. Ne kényszeríts arra, hogy bebizonyít­sam neked: sohasem jutottál volna be kunyhómba, ha komolyan meg akartam volna akadá­lyozni!
"By my faith," said the knight, "thou makest me more curious than ever! Thou art the most mysterious hermit I ever met; and I will know more of thee ere we part. As for thy threats, know, holy man, thou speakest to one whose trade it is to find out danger wherever it is to be met with."- Ne haragudj - mondta a lovag -, de minden szavaddal még kíváncsibbá teszel. Te vagy a legrejtélyesebb remete, akivel valaha is találkoztam. Hidd el, többet fogok tudni rólad, mielőtt útjaink elválnak. Ami pedig a fenyegetéseidet illeti, tudd meg, szent barát, hogy olyan emberrel beszélsz, aki szántszándékkal keresi a veszedelmet, mert éppen az a mestersége, hogy szembeszálljon vele.
"Sir Sluggish Knight, I drink to thee," said the hermit; "respecting thy valour much, but deeming wondrous slightly of thy discretion. If thou wilt take equal arms with me, I will give thee, in all friendship and brotherly love, such sufficing penance and complete absolution, that thou shalt not for the next twelve months sin the sin of excess of curiosity."- Léhűtő lovag úr, ürítem kupámat az egészségedre - felelte a remete. - Nagyra becsülöm vitézségedet, de mi tagadás, annál rosszabb véleménnyel vagyok a tapintatosságod felől. Ha egyenlő fegyverekkel állnál ki ellenem, én a magam módján harcolnék. Barátsággal és testvéri szeretettel feloldoználak a túlzott kíváncsiskodás vétke alól, de olyan vezeklést szabnék rád, hogy legalább egy évre elmenne a kedved a kérdezősködéstől.
The knight pledged him, and desired him to name his weapons.A lovag koccintott vele, azután megkérdezte tőle, miféle fegyverek azok, amelyekkel a maga módján szokott harcolni.
"There is none," replied the hermit, "from the scissors of Delilah, and the tenpenny nail of Jael, to the scimitar of Goliath, at which I am not a match for thee--But, if I am to make the election, what sayst thou, good friend, to these trinkets?"- Hát ami ezt illeti - felelte a remete -, Delila ollójától és Jael tízfityinges szögétől egészen Góliát szablyájáig nincs olyan fegyver, amellyel ne venném fel a versenyt veled. De ha már azt akarod, hogy én válasszak, mit szólsz, kedves barátom, ezekhez a játékszerekhez?
Thus speaking, he opened another hutch, and took out from it a couple of broadswords and bucklers, such as were used by the yeomanry of the period. The knight, who watched his motions, observed that this second place of concealment was furnished with two or three good long-bows, a cross-bow, a bundle of bolts for the latter, and half-a-dozen sheaves of arrows for the former. A harp, and other matters of a very uncanonical appearance, were also visible when this dark recess was opened.E szavakkal kinyitotta egy másik fülke rejtett ajtaját, és elővett két széles kardot meg egy kézipajzsot, amelyet abban a korban a szabad yeomanek szoktak viselni. A lovag figyelemmel kísérte a remete minden mozdulatát. Észrevette, hogy a fülkében van még két-három jó nagy íj is, azután egy kisebb kéziíj, az utóbbihoz egy köteg toll, az előbbihez pedig vagy hat csomó nyílvessző. A fülke félig nyitott ajtaja mögött egy hárfát is látott meg több más holmit is, amire egy közönséges remetének aligha lehetett szüksége.
"I promise thee, brother Clerk," said he, "I will ask thee no more offensive questions. The contents of that cupboard are an answer to all my enquiries; and I see a weapon there" (here he stooped and took out the harp) "on which I would more gladly prove my skill with thee, than at the sword and buckler."- Megígérem, kedves remete testvér - mondta a lovag -, hogy nem gyötörlek további kér­désekkel. Amit abban a fülkében látok, feleletet ad mindenre, amit kérdezni akartam. És van köztük egy szerszám, amely éppen olyan alkalmas a mérkőzésre, mint a kard és a pajzs - hirtelen előrehajolt, és kihúzta a hárfát a fülkéből. - Hadd mutassam meg inkább ezen, hogy ügyesebb vagyok nálad!
"I hope, Sir Knight," said the hermit, "thou hast given no good reason for thy surname of the Sluggard. I do promise thee I suspect thee grievously. Nevertheless, thou art my guest, and I will not put thy manhood to the proof without thine own free will. Sit thee down, then, and fill thy cup; let us drink, sing, and be merry. If thou knowest ever a good lay, thou shalt be welcome to a nook of pasty at Copmanhurst so long as I serve the chapel of St Dunstan, which, please God, shall be till I change my grey covering for one of green turf. But come, fill a flagon, for it will crave some time to tune the harp; and nought pitches the voice and sharpens the ear like a cup of wine. For my part, I love to feel the grape at my very finger-ends before they make the harp-strings tinkle." [22]- Én meg biztos vagyok benne, lovag úr - felelte a remete -, igazságtalanul neveztek el téged Léhűtőnek. Egyébként azonban te is gyanús vagy nekem. No de mindegy, vendégem vagy, és nem akarlak sarokba szorítani. Ha nincs hozzá kedved, nem fogom próbára tenni vitézségedet. Ülj le szépen, töltsd meg kupádat, igyunk, énekeljünk, vigadjunk! Ha ismersz egy-két szép dalt, mindig szívesen látott vendég leszel Copmanhurstben. Itt mindig vár rád egy harapás pástétom, amíg én gondozom Szent Dunstan kápolnáját - ez pedig, Isten segítségével, addig fog tartani, amíg szürke takarómat fel nem cserélem zöld gyeptakaróval. Rajta, töltsd meg a kupádat, és igyál! Eltart egy ideig, amíg felhangoljuk a hárfát, és semmi se köszörüli úgy a hangot, élesíti úgy a hallást, mint egy kupa bor. Ami engem illet, szeretem, ha ujjam hegye bizsereg a bortól, mielőtt belekapna a hárfa húrjaiba.
CHAPTER XVIITIZENHETEDIK FEJEZET
At eve, within yon studious nook,Vár este meghitt zugolyom,
I ope my brass-embossed book,Rézkapcsos könyvemet nyitom,
Portray'd with many a holy deedSzent dolgokat böngészek akkor
Of martyrs crown'd with heavenly meed;Égi füzéres mártírokról,
Then, as my taper waxes dim,S hogy haloványul viaszgyertyám,
Chant, ere I sleep, my measured hymn.Alvás előtt zengem zsolozsmám.
....................................................................................................
Who but would cast his pomp away,Díszét bárki eldobja-e,
To take my staff and amice grey,Hogy kámzsám és botom vegye,
And to the world's tumultuous stage,S a nyüzsgő nagy színpad helyett
Prefer the peaceful Hermitage?Vállalná békés helyemet?
--WartonWarton
Notwithstanding the prescription of the genial hermit, with which his guest willingly complied, he found it no easy matter to bring the harp to harmony.A lovag készségesen követte a most már vidám remete tanácsait, mégis úgy vette észre, hogy nem könnyű dolog felhangolni ezt a hárfát.
"Methinks, holy father," said he, "the instrument wants one string, and the rest have been somewhat misused."- Úgy látom, szent atyám - mondta -, hogy egy húr hiányzik, a többi meg kissé megeresz­kedett.
"Ay, mark'st thou that?" replied the hermit; "that shows thee a master of the craft. Wine and wassail," he added, gravely casting up his eyes--"all the fault of wine and wassail!--I told Allan-a-Dale, the northern minstrel, that he would damage the harp if he touched it after the seventh cup, but he would not be controlled--Friend, I drink to thy successful performance."- Észrevetted? - felelte a remete. - Meglátszik, hogy értesz hozzá! A bor meg a kupa az oka - tette hozzá elkomolyodva, és égnek emelte tekintetét -, igen, a bor meg a kupa! Hányszor mondtam annak az északi lantosnak, Allan-a-Dale-nek, hogy a hetedik kupa után ne nyúljon a hárfához, mert tönkreteszi! De hiába, nem hallgatott rám! Barátom, most a te éneked sikerére iszom!
So saying, he took off his cup with much gravity, at the same time shaking his head at the intemperance of the Scottish harper.Ezzel komolyan, szinte megilletődve ajkához emelte a kupát, de még mindig a fejét csóválgatta. A skót lantos olthatatlan szomjúságára gondolt.
The knight in the meantime, had brought the strings into some order, and after a short prelude, asked his host whether he would choose a "sirvente" in the language of "oc", or a "lai" in the language of "oui", or a "virelai", or a ballad in the vulgar English. [23]Közben a lovag valahogy mégis rendbe hozta a lant húrjait, és rövid előfutam után megkérdezte házigazdáját, milyen dal lenne kedvére való. Valami sirvente22 talán, oc nyelven, vagy egy lai a még jobban elterjedt oui nyelvjáráson, esetleg egy virelai vagy ballada angol népnyelven?
"A ballad, a ballad," said the hermit, "against all the 'ocs' and 'ouis' of France. Downright English am I, Sir Knight, and downright English was my patron St Dunstan, and scorned 'oc' and 'oui', as he would have scorned the parings of the devil's hoof--downright English alone shall be sung in this cell."- Balladát, csakis balladát! - felelte a remete. - Minden francia oc és oui mehet a pokolba! Tősgyökeres angol vagyok én, lovag úr, akárcsak a védőszentem, Szent Dunstan?! Éppúgy utálta az ocot meg az ouit, mint az ördög patájának dobogását. Ebben a kunyhóban angol legyen a dal, angol a javából!
"I will assay, then," said the knight, "a ballad composed by a Saxon glee-man, whom I knew in Holy Land."- Akkor elénekelek egy balladát, amelyet a szerzőjétől tanultam - mondta a lovag -, egy angol regöstől, akivel együtt voltam a Szentföldön.
It speedily appeared, that if the knight was not a complete master of the minstrel art, his taste for it had at least been cultivated under the best instructors. Art had taught him to soften the faults of a voice which had little compass, and was naturally rough rather than mellow, and, in short, had done all that culture can do in supplying natural deficiencies. His performance, therefore, might have been termed very respectable by abler judges than the hermit, especially as the knight threw into the notes now a degree of spirit, and now of plaintive enthusiasm, which gave force and energy to the verses which he sung.Hamarosan kiderült, hogy a lovag - ha nem is volt mestere a minstrelek művészetének - a legjobb mestereknél tanult. Hangja nem volt nagy terjedelmű, és inkább nyers, mint lágy, de tudott vele bánni, és ügyesen pótolta hiányosságait. Dalával ezért a remeténél illetékesebb bírálók is meg lettek volna elégedve. Annál is inkább, mert olyan őszinte érzéssel és annyi lelkesedéssel énekelt, hogy dala szinte szárnyra kapott tőle.
THE CRUSADER'S RETURN.A KERESZTES VITÉZ HAZATÉRÉSE
1. High deeds achieved of knightly fame,Vívott híres nagy harcokat,
From Palestine the champion came;S megjött Szentföldről a lovag,
The cross upon his shoulders borne,Vállára dúlt kereszt simult,
Battle and blast had dimm'd and torn.Mely hadban, vészben megfakult,
Each dint upon his batter'd shieldKopott pajzsán mindannyi folt
Was token of a foughten field;Csatamező emléke volt,
And thus, beneath his lady's bower,És hölgye ablaka alatt
He sung as fell the twilight hour:--Dalolt, míg szállt az alkonyat:
2. "Joy to the fair!--thy knight behold,Üdv az erénynek! Széptevőd
Return'd from yonder land of gold;A dús országból visszajött,
No wealth he brings, nor wealth can need,Nem hozza kincsek erdejét,
Save his good arms and battle-steedCsak harci ménjét, fegyverét,
His spurs, to dash against a foe,Sarkantyút, biztatni lovát,
His lance and sword to lay him low;Vívásra kopját, fringiát;
Such all the trophies of his toil,Kíséri sok diadala
Such--and the hope of Tekla's smile!S a remény, Tekla mosolya.
3. "Joy to the fair! whose constant knightÜdv az erénynek! Bajnokod
Her favour fired to feats of might;Üdvödért hány csatát vívott!
Unnoted shall she not remain,Ő említetten ne legyen,
Where meet the bright and noble train;Hol ész s nemesség van jelen,
Minstrel shall sing and herald tell--Dalolja minstrel és herald:
'Mark yonder maid of beauty well,„Nézzétek a bájos leányt,
'Tis she for whose bright eyes were wonSzép szeméért telt egykoron
The listed field at Askalon!Pogány holttesttel Askalon.
4. "'Note well her smile!--it edged the bladeMosolya kardot köszörült:
Which fifty wives to widows made,Ötven asszony megözvegyült,
When, vain his strength and Mahound's spell,Mohamed hada vérbe fúlt
Iconium's turban'd Soldan fell.Ikonium szultánja hullt.
Seest thou her locks, whose sunny glowNézzétek fénylő fürtjeit:
Half shows, half shades, her neck of snow?Nyakára félhományt terít,
Twines not of them one golden thread,Aranyszálában nincs hiány,
But for its sake a Paynim bled.'De érte vérzett a pogány.”
5. "Joy to the fair!--my name unknown,Üdv az erénynek! Nincs nevem,
Each deed, and all its praise thine ownMinden tettem tiéd legyen.
Then, oh! unbar this churlish gate,Kapudat nyisd ki szótlanul,
The night dew falls, the hour is late.Késő van, éj harmata hull;
Inured to Syria's glowing breath,Véremben forr még Szíria,
I feel the north breeze chill as death;S dermeszt, megöl Észak fagya.
Let grateful love quell maiden shame,Szemérmed szerelemre váltsd:
And grant him bliss who brings thee fame."Ki érted küzdött, bébocsásd.
During this performance, the hermit demeaned himself much like a first-rate critic of the present day at a new opera. He reclined back upon his seat, with his eyes half shut; now, folding his hands and twisting his thumbs, he seemed absorbed in attention, and anon, balancing his expanded palms, he gently flourished them in time to the music. At one or two favourite cadences, he threw in a little assistance of his own, where the knight's voice seemed unable to carry the air so high as his worshipful taste approved. When the song was ended, the anchorite emphatically declared it a good one, and well sung.Az ének alatt a remete körülbelül úgy viselkedett, mint manapság valami kiváló zenekritikus egy új opera bemutatóján. Félig behunyt szemmel hátradőlt székében; hol összekulcsolta kezét, és hüvelykujjával malmozott, miközben elmerülten figyelt a dalra, hol meg kitárta karjait, és kezét lengette a zene ütemére. Egy-egy szép kádenciánál, amely különösképp megtetszett neki, de úgy érezte, hogy a lovag hangja nem száll elég magasra, a maga hangjával segített. Amikor a dal véget ért, a remete lelkesen kijelentette, hogy nagyon szép volt az ének.
"And yet," said he, "I think my Saxon countrymen had herded long enough with the Normans, to fall into the tone of their melancholy ditties. What took the honest knight from home? or what could he expect but to find his mistress agreeably engaged with a rival on his return, and his serenade, as they call it, as little regarded as the caterwauling of a cat in the gutter? Nevertheless, Sir Knight, I drink this cup to thee, to the success of all true lovers--I fear you are none," he added, on observing that the knight (whose brain began to be heated with these repeated draughts) qualified his flagon from the water pitcher.- De sajnálattal látom - fűzte hozzá -, hogy angolszász honfitársam alighanem sokat forgo­ló­dott a normannok közt, mert mélabús dalaikat utánozza. Vajon mért kellett ennek a derék vi­téz­nek elmennie hazulról? És amikor hazaért, számíthatott-e egyébre, mint arra, hogy kedvese vetélytársával édeleg édes kettesben, és annyit sem törődik az ő - hogy is hívják csak ezt? - szerenádjával, mint egy macska nyávogásával a háztetőn? No de sebaj, lovag úr, mégis egészségedre ürítem a kupát, és minden hűséges szerető boldogságára! Ám attól tartok, te nem tartozol közéjük - tette hozzá, mert látta, hogy a lovag, akinek már a fejébe szállt a sok ital, a kancsóból vizet önt a borába.
"Why," said the knight, "did you not tell me that this water was from the well of your blessed patron, St Dunstan?"- Miért csodálkozol? - kérdezte a lovag. - Hát nem magad mondtad nekem, hogy ez a víz védőszented, Szent Dunstan forrásából való?
"Ay, truly," said the hermit, "and many a hundred of pagans did he baptize there, but I never heard that he drank any of it. Every thing should be put to its proper use in this world. St Dunstan knew, as well as any one, the prerogatives of a jovial friar."- Bizony abból - felelte a remete -, és jó néhány száz pogányt keresztelt meg vele, de sohasem hallottam, hogy ivott volna belőle. Mindent arra kell használni ezen a világon, amire a legalkal­masabb. Szent Dunstan nagyon jól tudta, hogy mit szabad egy vidám barátnak, és mit nem.
And so saying, he reached the harp, and entertained his guest with the following characteristic song, to a sort of derry-down chorus, appropriate to an old English ditty. [24]E szavak után fogta a hárfát, és vendége szórakoztatására elénekelte a következő jellegzetes dalt, a régi angol kórusok derry-down stílusában.
THE BAREFOOTED FRIAR.A MEZÍTLÁBAS BARÁT
1. I'll give thee, good fellow, a twelvemonth or twain,Egy évet, cimborám, vagy kettőt is adok:
To search Europe through, from Byzantium to Spain;Bizánctól Cadixig nézz meg minden zugot,
But ne'er shall you find, should you search till you tire,De sohasem találsz olyan emberfiát,
So happy a man as the Barefooted Friar.Ki boldogabb, mint a mezítlábas barát.
....................
2. Your knight for his lady pricks forth in career,Hölgyéért a vitéz előretörtetett,
And is brought home at even-song prick'd through with a spear;Meghozták estetájt - lándzsával töretett.
I confess him in haste--for his lady desiresGyorsan meggyóntatom - csitítom asszonyát.
No comfort on earth save the Barefooted Friar's.Ki oldja fel? Csak a mezítlábas barát.
....................
3. Your monarch?--Pshaw! many a prince has been knownUralkodó? Ugyan! Király már mennyi élt,
To barter his robes for our cowl and our gown,Aki palástjáért kámzsát, csuklyát cserélt.
But which of us e'er felt the idle desireDe köztünk oly bogár még egyikbe sem szállt,
To exchange for a crown the grey hood of a Friar!Hogy király legyen, s ne mezítlábas barát.
....................
4. The Friar has walk'd out, and where'er he has gone,Bármerre kóborol, bárhova érkezik,
The land and its fatness is mark'd for his own;A föld zsírjából a javát elé teszik.
He can roam where he lists, he can stop when he tires,Arra megy, merre lát, ott pihen, hol megállt.
For every man's house is the Barefooted Friar's.Bárhol otthon van a mezítlábas barát.
....................
5. He's expected at noon, and no wight till he comesVárják ebédre, és míg meg nem érkezik.
May profane the great chair, or the porridge of plumsA szilvás zabkását meg sem ízlelhetik:
For the best of the cheer, and the seat by the fire,Kínálják szívesen, s a tűzhely oldalát
Is the undenied right of the Barefooted Friar.Elsőként bírja a mezítlábas barát
.....................
6. He's expected at night, and the pasty's made hot,Várják még éjjel is, kap forró süteményt,
They broach the brown ale, and they fill the black pot,Csapolnak barna sört, megtöltik az edényt,
And the goodwife would wish the goodman in the mire,S az asszony pokolba kívánja férjurát,
Ere he lack'd a soft pillow, the Barefooted Friar.Mert puhább vánkos a mezítlábas barát.
....................
7. Long flourish the sandal, the cord, and the cope,Viruljon a saru, csuklya, derékkötés,
The dread of the devil and trust of the Pope;A pápa hite s a sátánincselkedés.
For to gather life's roses, unscathed by the briar,Ki gyűjt rózsákat úgy, hogy tüske sose bánt?
Is granted alone to the Barefooted Friar.Biztosan csakis a mezítlábas barát.
....................
"By my troth," said the knight, "thou hast sung well and lustily, and in high praise of thine order. And, talking of the devil, Holy Clerk, are you not afraid that he may pay you a visit during some of your uncanonical pastimes?"- Szavamra - mondta a lovag -, jó és csintalan nóta volt, ugyancsak felmagasztaltad benne a fajtádat. De ha már az ördögről van szó, nem félsz, szent barát, hogy egyszer betoppan hozzád, amikor nem éppen szerzetesi módon mulatozol?
"I uncanonical!" answered the hermit; "I scorn the charge--I scorn it with my heels!--I serve the duty of my chapel duly and truly--Two masses daily, morning and evening, primes, noons, and vespers, 'aves, credos, paters'---"- Hogy én nem szerzetesi módon mulatozom? - tiltakozott a remete. - Visszautasítom ezt a vádat, megvetéssel visszautasítom, eltiprom, mint egy kígyót. Híven és becsületesen teljesítem kötelességemet. Két mise naponta, reggel és este, ájtatosság hajnalban, délben és alkonyatkor, tömérdek ave, credo és pater...
"Excepting moonlight nights, when the venison is in season," said his guest.- És mi van holdfényes éjszakákon, a vadászévad idején? - vágott a szavába a lovag.
"'Exceptis excipiendis'" replied the hermit, "as our old abbot taught me to say, when impertinent laymen should ask me if I kept every punctilio of mine order."- Exceptis excipiendis, a kivételeket nem számítva - felelte a remete -, ahogy mesterem, az öreg apát úr mondta, ha tapintatlan laikusok megkérdezték tőle, hogy betartja-e minden kis pontját a szerzetesrend szabályainak.
"True, holy father," said the knight; "but the devil is apt to keep an eye on such exceptions; he goes about, thou knowest, like a roaring lion."- Igazad van, tisztelendő atyám - mondta a lovag -, csak az a baj, hogy éppen ilyen kivételekre leselkedik az ördög, amely - nagyon jól tudod - úgy jár az ember nyomában, mint egy ordító oroszlán.
"Let him roar here if he dares," said the friar; "a touch of my cord will make him roar as loud as the tongs of St Dunstan himself did. I never feared man, and I as little fear the devil and his imps. Saint Dunstan, Saint Dubric, Saint Winibald, Saint Winifred, Saint Swibert, Saint Willick, not forgetting Saint Thomas a Kent, and my own poor merits to speed, I defy every devil of them, come cut and long tail.--But to let you into a secret, I never speak upon such subjects, my friend, until after morning vespers."- Ordítson csak, ha mer! - felelte a barát. - Majd ráverek a kötelemmel, és úgy fog üvölteni, mint Szent Dunstan harapófogójától. Nem félek én senkitől, sem embertől, sem ördögtől, még a manóktól sem. Megvéd engem Szent Dunstan, Szent Dubric, Szent Winibald, Szent Sinifred, Szent Swibert, Szent Willick - nem is szólva a kenti Szent Tamásról meg a magam gyarló érdemeiről. Fittyet hányok én minden ördögnek, akár hosszú a farka, akár rövid. De meg­súgom neked, ilyen dolgokról nem szoktam beszélni a reggeli ájtatosság előtt.
He changed the conversation; fast and furious grew the mirth of the parties, and many a song was exchanged betwixt them, when their revels were interrupted by a loud knocking at the door of the hermitage.Más tárgyra terelte a szót. Egyre nőtt és tüzesedett a borozgatók kedve, a nóták sűrűn váltogatták egymást, amíg a mulatozást félbe nem szakította valami: hangos dörömbölés a remetelak ajtaján.
The occasion of this interruption we can only explain by resuming the adventures of another set of our characters; for, like old Ariosto, we do not pique ourselves upon continuing uniformly to keep company with any one personage of our drama.De ezt a fordulatot csak akkor érthetjük meg, ha már ismerjük hőseink egy másik csoportjának kalandjait is. Mert - miként az öreg Ariosto23 - mi sem ragaszkodunk ahhoz, hogy az unalomig kitartsunk történetünk egy-egy hőse mellett, és egy pillanatra se hagyjuk magára.
CHAPTER XVIIITIZENNYOLCADIK FEJEZET
Away! our journey lies through dell and dingle,Gyerünk! Ösvényünk völgyön át vezérel,
Where the blithe fawn trips by its timid mother,Hol őzgida szökell, követve anyját,
Where the broad oak, with intercepting boughs,Hol széles tölgy napernyő-lombjai
Chequers the sunbeam in the green-sward alley--A szűrt fényt pergetik a gyenge fűre.
Up and away!--for lovely paths are theseInduljunk és gyerünk! Mert szép az út,
To tread, when the glad Sun is on his throneMikor a víg Nap trónusára ül.
Less pleasant, and less safe, when Cynthia's lampZordabb, mikor Cynthia gyönge mécse
With doubtful glimmer lights the dreary forest.Gyéren pillog sivár erdő fölött.
--Ettrick ForestAz ettricki erdő
When Cedric the Saxon saw his son drop down senseless in the lists at Ashby, his first impulse was to order him into the custody and care of his own attendants, but the words choked in his throat. He could not bring himself to acknowledge, in presence of such an assembly, the son whom he had renounced and disinherited. He ordered, however, Oswald to keep an eye upon him; and directed that officer, with two of his serfs, to convey Ivanhoe to Ashby as soon as the crowd had dispersed. Oswald, however, was anticipated in this good office. The crowd dispersed, indeed, but the knight was nowhere to be seen.Amikor a szász Cedric látta, hogy fia eszméletlenül roskad le Ashby porondjára, első gondolata az volt, hogy odaküldi hozzá embereit, hadd vegyék a sebesültet őrizetükbe és gondozásukba. Már-már kiadta a parancsot, de torkán akadt a szó. Nem tudta rászánni magát arra, hogy a nyilvánosság előtt elismerje fiát, akit elűzött és kitagadott. Végül mégis megparancsolta Oswaldnak, hogy vigyázzon a lovagra; majd utasította, hogy vegyen maga mellé két jobbágyot, és szállítsa el Ivanhoe-t Ashbybe, mihelyt a tömeg eloszlik. Ám ebben a szolgálatban valaki megelőzte Oswaldot. A tömeg szétoszlott ugyan, de a lovag nem volt látható sehol.
It was in vain that Cedric's cupbearer looked around for his young master--he saw the bloody spot on which he had lately sunk down, but himself he saw no longer; it seemed as if the fairies had conveyed him from the spot. Perhaps Oswald (for the Saxons were very superstitious) might have adopted some such hypothesis, to account for Ivanhoe's disappearance, had he not suddenly cast his eye upon a person attired like a squire, in whom he recognised the features of his fellow-servant Gurth. Anxious concerning his master's fate, and in despair at his sudden disappearance, the translated swineherd was searching for him everywhere, and had neglected, in doing so, the concealment on which his own safety depended. Oswald deemed it his duty to secure Gurth, as a fugitive of whose fate his master was to judge.Cedric udvarmestere és pohárnoka hiába kereste fiatal gazdáját - megtalálta a vérfoltot azon a helyen, ahol összerogyott, de őt magát nem... mintha tündérek vitték volna el onnan. Oswald talán valóban ebbe a hiedelembe esett volna, hogy Ivanhoe eltűnésére magyarázatot leljen (hi­szen a szászok nagyon babonásak voltak), ha figyelmét nem köti le hirtelen valami más. Amint körülnézett, szeme megakadt egy csatlósruhába öltözött emberen, akiben tüstént ráismert Gurthre. Az álruhás disznópásztor már nagyon aggódott ifjú gazdája sorsa miatt, hirtelen eltűnése őt is kétségbe ejtette. Miközben mindenfelé kereste, megfeledkezett az óvatosságról, és nem bujkált úgy, ahogy saját biztonsága megkövetelte volna. Oswald kötelességének tartotta, hogy elfogja a szökevényt. Elhatározta, hogy gazdája elé viszi, hadd döntsön sorsa fölött.
Renewing his enquiries concerning the fate of Ivanhoe, the only information which the cupbearer could collect from the bystanders was, that the knight had been raised with care by certain well-attired grooms, and placed in a litter belonging to a lady among the spectators, which had immediately transported him out of the press. Oswald, on receiving this intelligence, resolved to return to his master for farther instructions, carrying along with him Gurth, whom he considered in some sort as a deserter from the service of Cedric.Közben azonban tovább kérdezősködött Ivanhoe felől, és sikerült is valamit megtudnia. Az ott álldogálók elmesélték, hogy néhány jól öltözött szolga a sebesült lovagot óvatosan egy hordszékbe emelte, amely egy hölgyé volt, aki ott ült a nézők soraiban. A lovagot a szolgák kivitték a tolongásból - ennél többet nem tudott senki. Miután ezt meghallotta, Oswald elhatározta, hogy visszatér gazdájához, és további utasításokat kér tőle. Magával vitte Gurthöt is, a szökevényt, aki engedély nélkül elhagyta szolgálatát.
The Saxon had been under very intense and agonizing apprehensions concerning his son; for Nature had asserted her rights, in spite of the patriotic stoicism which laboured to disown her. But no sooner was he informed that Ivanhoe was in careful, and probably in friendly hands, than the paternal anxiety which had been excited by the dubiety of his fate, gave way anew to the feeling of injured pride and resentment, at what he termed Wilfred's filial disobedience.Cedric gyötrődve aggódott fiáért. Megszólalt benne az apai szív, amelyet a hazafias érzés elhallgattatott akkor, amikor fiát kitagadta. De mihelyt megtudta, hogy Ivanhoe-t gondos - és alig­hanem baráti - kezek már ápolásba vették, elcsitult az apai aggodalom, amelyet a fiú sorsá­nak bizonytalansága idézett elő. Ezt az aggodalmat megint felváltotta a harag és a megsértett büszkeség: minek is törődik azzal a hálátlan fiúval, aki megtagadta az engedelmességet, mellyel apjának tartozik!
"Let him wander his way," said he--"let those leech his wounds for whose sake he encountered them. He is fitter to do the juggling tricks of the Norman chivalry than to maintain the fame and honour of his English ancestry with the glaive and brown-bill, the good old weapons of his country."- Járjon csak tovább is a maga útján - mondta Cedric -, sebeit meg ápolják azok, akiknek a kedvéért kiállt a porondra. Úgy kell neki, ha jobban kedveli a normann lovagok szemfény­vesztő fogásait, mint a szablyát és a csatabárdot, hazája régi jó fegyvereit, amelyekkel angol ősei megőrizték hírnevüket és becsületüket.
"If to maintain the honour of ancestry," said Rowena, who was present, "it is sufficient to be wise in council and brave in execution--to be boldest among the bold, and gentlest among the gentle, I know no voice, save his father's---"Rowena meghallotta kifakadását, és megjegyezte: - Ha valaki bölcs a tanácsban, és erélyes a cselekvésben, legbátrabb a bátrak között, és legnemesebb a nemesek között, az is megőrzi ősei hírnevét és becsületét. Wilfred is ilyen, s ezt mindenki elismeri, csak apja nem, aki...
"Be silent, Lady Rowena!--on this subject only I hear you not. Prepare yourself for the Prince's festival: we have been summoned thither with unwonted circumstance of honour and of courtesy, such as the haughty Normans have rarely used to our race since the fatal day of Hastings. Thither will I go, were it only to show these proud Normans how little the fate of a son, who could defeat their bravest, can affect a Saxon."- Hallgass, Lady Rowena! - vágott a szavába Cedric. - Ebben az egy dologban meg sem hall­gat­lak. Készülj a herceg lakomájára. Meghívtak bennünket, mégpedig olyan szokatlan udva­rias­sággal és megbecsüléssel, amelyet a dölyfös normannok ritkán tanúsítanak angolszászok iránt Hastings végzetes napja óta. Elhatároztam, hogy elmegyek hozzájuk. Ha másért nem, csak azért is, hogy megmutassam ezeknek a gőgös normannoknak, milyen szilárd jellemű egy szász apa! Még akkor is, ha fia olyan viadalban sebesült meg, amelyben a leghíresebb normann bajnokokat vetette ki a nyeregből!
"Thither," said Rowena, "do I NOT go; and I pray you to beware, lest what you mean for courage and constancy, shall be accounted hardness of heart."- Én pedig - felelte Rowena - semmi körülmények között sem veszek részt azon a lakomán. Te pedig vigyázz, nehogy szívtelenségnek tekintsék azt, amit te férfias szilárdságnak vélsz.
"Remain at home, then, ungrateful lady," answered Cedric; "thine is the hard heart, which can sacrifice the weal of an oppressed people to an idle and unauthorized attachment. I seek the noble Athelstane, and with him attend the banquet of John of Anjou."- Hát akkor maradj itthon, hálátlan hölgy! - méltatlankodott Cedric. - Te vagy a szívtelen, nem én, mert feláldozod egy elnyomott nép üdvét meg nem engedett vonzalmadért! Jól van, maradj magadnak! Megkeresem a nemes Athelstane-t, és vele megyek el Anjou János vacsorájára.
He went accordingly to the banquet, of which we have already mentioned the principal events. Immediately upon retiring from the castle, the Saxon thanes, with their attendants, took horse; and it was during the bustle which attended their doing so, that Cedric, for the first time, cast his eyes upon the deserter Gurth. The noble Saxon had returned from the banquet, as we have seen, in no very placid humour, and wanted but a pretext for wreaking his anger upon some one.El is ment a lakomára, melynek eseményeiről már beszámoltunk. Utána a két szász thane kísérőivel együtt nyomban lóra szállt. És ekkor, cihelődés közben, vetett először egy pillantást Cedric szökevény szolgájára, Gurthre. Láttuk, hogy a szász úr meglehetősen rossz hangulatban távozott a lakomáról, és szinte kereste az alkalmat arra, hogy haragját valakin kitölthesse.
"The gyves!" he said, "the gyves!--Oswald--Hundibert!--Dogs and villains!--why leave ye the knave unfettered?"- Bilincset rá! Bilincset! - kiáltotta. - Oswald! Hundibert! Micsoda hanyagság ez? Mért nem kötöztétek meg a gazfickót?
Without daring to remonstrate, the companions of Gurth bound him with a halter, as the readiest cord which occurred. He submitted to the operation without remonstrance, except that, darting a reproachful look at his master, he said,Senki sem mert ellentmondani. Mivel más nem volt a kezük ügyében, egy kötőfékkel kötötték hátra Gurth kezeit. Tiltakozás nélkül tűrte, csak szemrehányó pillantást vetett gazdájára, és fogai közt dünnyögte:
"This comes of loving your flesh and blood better than mine own."- Ezt kapja tőled az ember, ha jobban szereti a te húsodat és véredet, mint saját magát!
"To horse, and forward!" said Cedric.- Lóra és előre! - adta ki a parancsot Cedric.
"It is indeed full time," said the noble Athelstane; "for, if we ride not the faster, the worthy Abbot Waltheoff's preparations for a rere-supper [25] will be altogether spoiled."- Valóban legfőbb ideje - helyeselt Athelstane. - Most már ki kell ereszteni a kantárt, mert különben kárba vész a derék Waltheoff apát utóvacsorája.
The travellers, however, used such speed as to reach the convent of St Withold's before the apprehended evil took place. The Abbot, himself of ancient Saxon descent, received the noble Saxons with the profuse and exuberant hospitality of their nation, wherein they indulged to a late, or rather an early hour; nor did they take leave of their reverend host the next morning until they had shared with him a sumptuous refection.De olyan frissen ügettek, hogy ez a baj nem következett be. Még idejében megérkeztek Szent Withold kolostorába. Az apát, aki maga is régi szász családból származott, a szász nemeseket azzal a pazar, szinte túlzott vendégszeretettel fogadta, amely nemzeti jellemvonásaik közé tartozott. A késő éjszakai, helyesebben: a kora reggeli órákig ettek, ittak, beszélgettek, és az apát úr még hajnalban sem engedte el őket, amíg el nem fogyasztották nála a bőséges reggelit.
As the cavalcade left the court of the monastery, an incident happened somewhat alarming to the Saxons, who, of all people of Europe, were most addicted to a superstitious observance of omens, and to whose opinions can be traced most of those notions upon such subjects, still to be found among our popular antiquities. For the Normans being a mixed race, and better informed according to the information of the times, had lost most of the superstitious prejudices which their ancestors had brought from Scandinavia, and piqued themselves upon thinking freely on such topics.Amikor a lovascsapat elhagyta a kolostor udvarát, egy egészen jelentéktelen kis esemény kavarta fel a szászok nyugalmát, akik babona dolgában túltettek Európa minden népén, és sokat adtak az ómenekre, előjelekre. Sok ilyen babonaság, amely még ma sem veszett ki, a régi szászokra vezethető vissza. Ezzel szemben a normannok, mint kevert faj, annak a kornak a felfogásához képest meglehetősen felvilágosult emberek voltak, és levetkőzték azokat a babonákat meg előítéleteket, amelyeket őseik Skandináviából hoztak magukkal; a normannok büszkék voltak arra, hogy az ilyen ósdi hiedelmekre nem adnak semmit.
In the present instance, the apprehension of impending evil was inspired by no less respectable a prophet than a large lean black dog, which, sitting upright, howled most piteously as the foremost riders left the gate, and presently afterwards, barking wildly, and jumping to and fro, seemed bent upon attaching itself to the party.Ebben az esetben a szászok riadalmát egy nagy, sovány, fekete kutya okozta, amely ott ült a kerítés előtt, és kétségbeesetten vonított, amikor az első lovasok kivonultak a kapun, azután meg vad ugatásba kezdett, ide-oda szaladgált, és úgy viselkedett, mintha csatlakozni akart volna a csapathoz.
"I like not that music, father Cedric," said Athelstane; for by this title of respect he was accustomed to address him.- Nem tetszik nekem ez a zenebona, Cedric atyám - jegyezte meg Athelstane, aki tisztelete jeléül többnyire így szólította Cedricet.
"Nor I either, uncle," said Wamba; "I greatly fear we shall have to pay the piper."- Nekem se, apó - tette hozzá Wamba. - Attól félek, hogy mi adjuk meg az árát.
"In my mind," said Athelstane, upon whose memory the Abbot's good ale (for Burton was already famous for that genial liquor) had made a favourable impression,--"in my mind we had better turn back, and abide with the Abbot until the afternoon. It is unlucky to travel where your path is crossed by a monk, a hare, or a howling dog, until you have eaten your next meal."- Amondó vagyok - folytatta Athelstane, akinek emlékezetében megcsillant az apátság pompás söre (mert Burton már akkor is híres volt nagyszerű söréről) -, legokosabb volna, ha vissza­térnénk az apátságba, és ott maradnánk délutánig. Ha az ember elindul, és útját egy pap, egy nyúl vagy egy vonító kutya keresztezi, meg kell várni a következő étkezést, akkor aztán baj nélkül lehet folytatni az utat.
"Away!" said Cedric, impatiently; "the day is already too short for our journey. For the dog, I know it to be the cur of the runaway slave Gurth, a useless fugitive like its master."- Előre! - kiáltotta Cedric türelmetlenül. - Így is rövid a nap a hosszú úthoz képest, amely ránk vár. A kutyától nem kell félni, jól ismerem. A megszökött szolgámnak, Gurthnek a kutyája. Haszontalan csavargó, akárcsak a gazdája.
So saying, and rising at the same time in his stirrups, impatient at the interruption of his journey, he launched his javelin at poor Fangs--for Fangs it was, who, having traced his master thus far upon his stolen expedition, had here lost him, and was now, in his uncouth way, rejoicing at his reappearance. The javelin inflicted a wound upon the animal's shoulder, and narrowly missed pinning him to the earth; and Fangs fled howling from the presence of the enraged thane. Gurth's heart swelled within him; for he felt this meditated slaughter of his faithful adherent in a degree much deeper than the harsh treatment he had himself received. Having in vain attempted to raise his hand to his eyes, he said to Wamba, who, seeing his master's ill humour had prudently retreated to the rear,Már e miatt a kis késedelem miatt is bosszankodott. Felágaskodott a kengyelben, és hajító­dárdáját a szegény Fangs felé dobta - mert a kutya csakugyan Fangs volt, a hű állat, amely szimatja segítségével idáig követte eltűnt gazdáját, és majd kibújt bőréből örömében, amikor újra ráakadt. A dárda megsebezte a kutya lapockáját, és kis híja, hogy a földre nem szegezte. Fangs vonítva iszkolt a dühös thane szeme elől. Gurth szíve elfacsarodott, amikor látta, hogy hűséges kutyáját meg akarják ölni; ez talán még jobban fájt neki, mint a kemény bánásmód, amelyben ő maga részesült. Kezét szeméhez akarta emelni, de nem sikerült, hiszen keze hátra volt kötve. Ekkor odaszólt Wambának, aki látva gazdája gyilkos rosszkedvét, bölcsen hátrahúzódott.
"I pray thee, do me the kindness to wipe my eyes with the skirt of thy mantle; the dust offends me, and these bonds will not let me help myself one way or another."- Kérlek, légy szíves, töröld meg szememet köpenyem csücskével. Egy kis por ment bele, de ettől a kötéltől nem tudok hozzányúlni.
Wamba did him the service he required, and they rode side by side for some time, during which Gurth maintained a moody silence. At length he could repress his feelings no longer.Wamba megtette ezt a baráti szívességet, azután némán ügettek egymás mellett. Gurth komoran hallgatott, de nem tudta érzelmeit sokáig magába fojtani.
"Friend Wamba," said he, "of all those who are fools enough to serve Cedric, thou alone hast dexterity enough to make thy folly acceptable to him. Go to him, therefore, and tell him that neither for love nor fear will Gurth serve him longer. He may strike the head from me--he may scourge me--he may load me with irons--but henceforth he shall never compel me either to love or to obey him. Go to him, then, and tell him that Gurth the son of Beowulph renounces his service."- Ide hallgass, Wamba barátom - mondta. - Valamennyi bolond közül, aki Cedricet szolgálja, csak te vagy elég okos és ügyes ahhoz, hogy megmondd neki azt, ami a begyedben van. Menj hát oda hozzá, és mondd meg neki, hogy nem tekintem többé a gazdámnak. Nem szolgálom többé sem félelemből, sem szeretetből. Üsse le a fejemet, ha akarja, korbácsoltasson meg, veressen vasra, akkor sem kényszeríthet arra, hogy szeressem, vagy engedelmeskedjem neki. Menj oda hát, és mondd meg neki, hogy Gurth, Beowulph fia, megtagadja az engedelmességet.
"Assuredly," said Wamba, "fool as I am, I shall not do your fool's errand. Cedric hath another javelin stuck into his girdle, and thou knowest he does not always miss his mark."- Bolondnak bolond vagyok - felelte Wamba -, de olyan bolond mégsem vagyok, hogy ilyen bolond izenetet átadjak. Nézd csak, Cedricnek van még egy dárdája az övében, és tudhatnád, hogy nem mindig téveszti el a célját.
"I care not," replied Gurth, "how soon he makes a mark of me. Yesterday he left Wilfred, my young master, in his blood. To-day he has striven to kill before my face the only other living creature that ever showed me kindness. By St Edmund, St Dunstan, St Withold, St Edward the Confessor, and every other Saxon saint in the calendar," (for Cedric never swore by any that was not of Saxon lineage, and all his household had the same limited devotion,) "I will never forgive him!"- Még azt se bánnám, ha a dárdájának én lennék a célpontja - felelte Gurth. - Tegnap fiatal gazdámat, Wilfredet otthagyta vérében fetrengeni. Ma szemem láttára akarta megölni az egyetlen élőlényt, amely ragaszkodik hozzám. Szent Edmundra, Szent Dunstanra, Szent Witholdra, Hitvalló Szent Edwardra és a kalendárium valamennyi szász szentjére esküszöm - ezt nem bocsátom meg neki soha! Gufth ezt Cedrictől tanulta. Cedric, ha esküdözött vagy káromkodott, sohasem emlegetett mást, csak szász eredetű szenteket, és háza népe is követte példáját.
"To my thinking now," said the Jester, who was frequently wont to act as peace-maker in the family, "our master did not propose to hurt Fangs, but only to affright him. For, if you observed, he rose in his stirrups, as thereby meaning to overcast the mark; and so he would have done, but Fangs happening to bound up at the very moment, received a scratch, which I will be bound to heal with a penny's breadth of tar."- Ha jobban meggondolom - mondta a bohóc, aki gyakran játszotta a békéltető szerepét a családban -, úgy látom, gazdánk nem akarta bántani a kutyát, csak ráijesztett egy kicsit. Talán észrevetted, hogy felemelkedett a kengyelben. Tudod, miért? Hogy túldobjon a célon. Így is történt volna, ha Fangs nem ugrik fel éppen abban a pillanatban. Nem is sebesült meg, csak egy kis horzsolás az egész. Bekenjük egy csöpp kátránnyal, és begyógyul.
"If I thought so," said Gurth--"if I could but think so--but no--I saw the javelin was well aimed--I heard it whizz through the air with all the wrathful malevolence of him who cast it, and it quivered after it had pitched in the ground, as if with regret for having missed its mark. By the hog dear to St Anthony, I renounce him!"- Ha gondolod... bárcsak igazad volna... de nem, láttam, hogy célzott a dárdájával. Hallottam, amint zúgva, sziszegve szállt a levegőben, mintha ugyanaz a gonosz rosszindulat hajtaná, mint a gazdáját. És amikor a földbe fúródott, megremegett, mintha sajnálná, hogy nem találta el a célját. Szent Antal kedves disznajára, nem szolgálom tovább!
And the indignant swineherd resumed his sullen silence, which no efforts of the Jester could again induce him to break.A méltatlankodó kondás duzzogva elhallgatott, és a bohóc minden erőlködése, hogy szóra bírja, meddő maradt.
Meanwhile Cedric and Athelstane, the leaders of the troop, conversed together on the state of the land, on the dissensions of the royal family, on the feuds and quarrels among the Norman nobles, and on the chance which there was that the oppressed Saxons might be able to free themselves from the yoke of the Normans, or at least to elevate themselves into national consequence and independence, during the civil convulsions which were likely to ensue. On this subject Cedric was all animation. The restoration of the independence of his race was the idol of his heart, to which he had willingly sacrificed domestic happiness and the interests of his own son. But, in order to achieve this great revolution in favour of the native English, it was necessary that they should be united among themselves, and act under an acknowledged head.Közben Cedric és Athelstane, a csapat vezetői, elbeszélgettek az ország állapotáról, a királyi családban dúló egyenetlenségről, a normann nemesek viszályairól és a kedvező alkalomról, amely talán lehetővé teszi, hogy az elnyomott szászok lerázzák nyakukról a normann igát, vagy legalábbis biztosítsák független nemzeti létüket a valószínűleg bekövetkező bel­villongások során. Erről a kérdésről Cedric tüzetesen szokott vitatkozni. Népe függetlenségét vissza­szerezni - ez volt szíve minden vágya. Szívesen feláldozta volna érte családi boldogságát és fia érdekeit is. De hogy az ország bennszülött angol lakossága véghezvigye ezt a nagy nemzeti forradalmat, ahhoz elsősorban egységre volt szükség. Eredményt csak akkor érhetnek el, ha egymás közt megegyeznek, és olyan vezető mögé tömörülnek, akit vala­mennyien elismernek.
The necessity of choosing their chief from the Saxon blood-royal was not only evident in itself, but had been made a solemn condition by those whom Cedric had intrusted with his secret plans and hopes. Athelstane had this quality at least; and though he had few mental accomplishments or talents to recommend him as a leader, he had still a goodly person, was no coward, had been accustomed to martial exercises, and seemed willing to defer to the advice of counsellors more wise than himself. Above all, he was known to be liberal and hospitable, and believed to be good-natured. But whatever pretensions Athelstane had to be considered as head of the Saxon confederacy, many of that nation were disposed to prefer to the title of the Lady Rowena, who drew her descent from Alfred, and whose father having been a chief renowned for wisdom, courage, and generosity, his memory was highly honoured by his oppressed countrymen.Nyilvánvaló volt, hogy olyan vezetőt kell választaniuk, aki a szász királyi családból származik. Ezt ünnepélyesen lelkére kötötték Cedricnek mindazok, akiket titkos tervébe és reményeibe beavatott. Ami a szász királyi vért illeti, ez az egy legalább megvolt Athelstane-ben, ha szellemi képességei nem is tették alkalmassá a vezérségre. De voltak jó tulajdonságai is. Megfelelő külsejű ember volt, erős, edzett és bátor, járatos a fegyverforgatásban. Általában hallgatott a szóra, megfogadta nála okosabb emberek tanácsát. És ami a legfontosabb: tudták róla, hogy bőkezű és vendégszerető, nem gonosz, inkább jóindulatú. De bármilyen sok érv szólt is amellett, hogy Athelstane-t tekintsék a szász szövetség fejének, voltak sokan, akik hallani sem akartak róla, hanem Rowena mellett kardoskodtak. Lady Rowena Nagy Alfréd leszármazottja volt. Apját is bölcs, bátor, nagylelkű vezérnek ismerték - elnyomott honfitársai nagy tiszte­letben tartották emlékét.
It would have been no difficult thing for Cedric, had he been so disposed, to have placed himself at the head of a third party, as formidable at least as any of the others. To counterbalance their royal descent, he had courage, activity, energy, and, above all, that devoted attachment to the cause which had procured him the epithet of The Saxon, and his birth was inferior to none, excepting only that of Athelstane and his ward.Cedric, ha akarja, könnyen elérhette volna, hogy egy harmadik párt alakuljon, amely legalább olyan erős, mint a másik kettő, és őt válassza vezéréül. Nem volt ugyan királyi származású, de sokkal többet nyomott a latban vitézsége, tettereje, mozgékonysága és mindenekfölött szenve­délyes, hűséges hazafisága - hiszen éppen ezért emlegették így: Cedric, a szász. Egyébként származása sem volt alacsony, ebben a tekintetben is csak ketten előzték meg: gyámleánya és Athelstane.
These qualities, however, were unalloyed by the slightest shade of selfishness; and, instead of dividing yet farther his weakened nation by forming a faction of his own, it was a leading part of Cedric's plan to extinguish that which already existed, by promoting a marriage betwixt Rowena and Athelstane. An obstacle occurred to this his favourite project, in the mutual attachment of his ward and his son and hence the original cause of the banishment of Wilfred from the house of his father.Cedric nemes tulajdonságait azonban a legcsekélyebb önzés sem homályosította el. Eszébe se jutott harmadik pártot alapítani, és ezzel nemzete gyenge erejét még jobban szétforgácsolni. Sőt Cedric kedvenc terve az volt, hogy a már fennálló két tábort is egyesíti Rowena és Athelstane házassága révén. Ezt a tervét borította fel a kölcsönös vonzalom, amely fia és gyámleánya közt keletkezett. Tulajdonképpen ez volt az oka annak, hogy Wilfrednek el kellett hagynia a szülői házat.
This stern measure Cedric had adopted, in hopes that, during Wilfred's absence, Rowena might relinquish her preference, but in this hope he was disappointed; a disappointment which might be attributed in part to the mode in which his ward had been educated. Cedric, to whom the name of Alfred was as that of a deity, had treated the sole remaining scion of that great monarch with a degree of observance, such as, perhaps, was in those days scarce paid to an acknowledged princess. Rowena's will had been in almost all cases a law to his household; and Cedric himself, as if determined that her sovereignty should be fully acknowledged within that little circle at least, seemed to take a pride in acting as the first of her subjects.Cedric nehéz lépésre határozta el magát: kitagadta fiát, abban a reményben, hogy Wilfred távolléte megváltoztatja Rowena érzelmeit. De Cedric ebben a reményében is csalatkozott, aminek részben az volt az oka, hogy gyámleányát gyermekkora óta túlságosan elkényeztette. Cedric szemében Alfréd neve szent volt, akár egy istenségé, és a nagy király egyetlen élő sarjadékára olyan hódolattal tekintett, amilyen abban a korban még egy uralkodó hercegnőt sem illetett meg talán. Rowena akarata majdnem mindig törvény volt Cedric házában. Cedric maga úgy viselkedett, mintha Rowena első alattvalója lett volna. Nyilván arra törekedett, hogy Rowena fejedelmi jogait legalább ebben a kis körben teljesen elismerjék.
Thus trained in the exercise not only of free will, but despotic authority, Rowena was, by her previous education, disposed both to resist and to resent any attempt to control her affections, or dispose of her hand contrary to her inclinations, and to assert her independence in a case in which even those females who have been trained up to obedience and subjection, are not infrequently apt to dispute the authority of guardians and parents.Rowena megszokta, hogy akarata szabadon érvényesüljön, sőt kissé zsarnokoskodjék is, ha kedve tartja. Ilyen körülmények közt hallani sem akart arról, hogy érzelmeibe beleszóljanak, és férjhez akarják adni valakihez, akit nem szeret. Nemcsak hevesen ellenállt minden ilyen kísérletnek, de meg is haragudott érte. Csak természetes, hogy meg akarta óvni függetlenségét egy olyan életbe vágó kérdésben, amelyben még olyan nők is, akiket alázatos engedelmességre szoktattak, gyakran szembeszállnak apjuk, anyjuk vagy gyámjuk akaratával.
The opinions which she felt strongly, she avowed boldly; and Cedric, who could not free himself from his habitual deference to her opinions, felt totally at a loss how to enforce his authority of guardian.Rowena nem titkolta el gondolatait; mindazt, amit mélyen átérzett, bátran és nyíltan kimondta. Cedric megszokta, hogy Rowena nézeteit hódolattal fogadja, és most egészen zavarba jött: nem tudta, hogyan szerezzen érvényt gyámi akaratának.
It was in vain that he attempted to dazzle her with the prospect of a visionary throne. Rowena, who possessed strong sense, neither considered his plan as practicable, nor as desirable, so far as she was concerned, could it have been achieved. Without attempting to conceal her avowed preference of Wilfred of Ivanhoe, she declared that, were that favoured knight out of question, she would rather take refuge in a convent, than share a throne with Athelstane, whom, having always despised, she now began, on account of the trouble she received on his account, thoroughly to detest.Megpróbálta, hogy elkápráztassa Rowenát a trón ábrándképével, de ez sem sikerült. Rowena józan ésszel gondolkodott. Cedric tervét nem tartotta megvalósíthatónak, sőt - ami a saját személyét illeti - még kívánatosnak sem. Nem tagadta, hogy szereti Ivanhoe urát, Wilfredet, de kijelentette, hogy ha ez a lovag szóba sem kerülne, akkor sem lenne Athelstane felesége. Inkább kolostorba vonulna, semhogy férjhez menjen egy emberhez, akit a múltban is lenézett - most pedig, amióta annyi kellemetlenséget okozott neki, valósággal meggyűlölt.
Nevertheless, Cedric, whose opinions of women's constancy was far from strong, persisted in using every means in his power to bring about the proposed match, in which he conceived he was rendering an important service to the Saxon cause. The sudden and romantic appearance of his son in the lists at Ashby, he had justly regarded as almost a death's blow to his hopes. His paternal affection, it is true, had for an instant gained the victory over pride and patriotism; but both had returned in full force, and under their joint operation, he was now bent upon making a determined effort for the union of Athelstane and Rowena, together with expediting those other measures which seemed necessary to forward the restoration of Saxon independence.Cedric abban a gondolatban keresett vigasztalást, hogy a nők szeszélyesek és állhatatlanok. Abban a reményben, hogy Rowena majd csak meggondolja magát, nem adta fel tervét, amellyel - úgy vélte - nagy szolgálatot tesz a szászok ügyének. De amikor fia olyan regényes körül­mények között hirtelen felbukkant a bajvívó téren, Cedric érezte, hogy terveinek befellegzett. Igaz, hogy az apai szeretet egy percre felülkerekedett benne, még büszkeségét és hazafias szenvedélyét is legyőzte; de mindkettő nyomban újult erővel feltámadt, és arra késztette, hogy folytassa erőfeszítéseit Rowena és Athelstane házasságának előkészítésére. Akármennyit töprengett is rajta, mindig arra a következtetésre jutott, hogy ez az első lépés a szászok függetlenségének helyreállítása felé.
On this last subject, he was now labouring with Athelstane, not without having reason, every now and then, to lament, like Hotspur, that he should have moved such a dish of skimmed milk to so honourable an action. Athelstane, it is true, was vain enough, and loved to have his ears tickled with tales of his high descent, and of his right by inheritance to homage and sovereignty. But his petty vanity was sufficiently gratified by receiving this homage at the hands of his immediate attendants, and of the Saxons who approached him. If he had the courage to encounter danger, he at least hated the trouble of going to seek it; and while he agreed in the general principles laid down by Cedric concerning the claim of the Saxons to independence, and was still more easily convinced of his own title to reign over them when that independence should be attained, yet when the means of asserting these rights came to be discussed, he was still "Athelstane the Unready," slow, irresolute, procrastinating, and unenterprising. The warm and impassioned exhortations of Cedric had as little effect upon his impassive temper, as red-hot balls alighting in the water, which produce a little sound and smoke, and are instantly extinguished.Ezekről a kérdésekről beszélgetett most is Athelstane barátjával, és közben nemegyszer felsóhajtott, mert arra gondolt, hogy lomha kőből szikrát csiholni nem türelmetlen embernek való. Athelstane elég hiú volt ugyan, és kellemesen csiklandozta fülét, ha királyi származásáról és öröklött uralkodói jogairól meséltek neki; de kicsinyes hiúságát már az is kielégítette, ha közvetlen környezete hódolattal beszélt vele, meg az a néhány szász, aki hébe-hóba felkereste. Ha volt is bátorsága szembeszállni a veszéllyel, kényelmesebb volt annál, semhogy szándékosan keresse. Ha egyet is értett Cedric fejtegetéseivel a szász függetlenségi törekvések jogosságáról - mihelyt arról volt szó, hogy e jogokat ki is kell vívni, megint csak a habozó Athelstane volt, lassú, határozatlan, tétovázó és halogató. Cedric szenvedélyes buzdító szavai nem tudták felkavarni tunya természetét; mint az izzó vas, ha vízbe merül, sistereg és füstöl egy kicsit, de nyomban elalszik.
If, leaving this task, which might be compared to spurring a tired jade, or to hammering upon cold iron, Cedric fell back to his ward Rowena, he received little more satisfaction from conferring with her. For, as his presence interrupted the discourse between the lady and her favourite attendant upon the gallantry and fate of Wilfred, Elgitha failed not to revenge both her mistress and herself, by recurring to the overthrow of Athelstane in the lists, the most disagreeable subject which could greet the ears of Cedric. To this sturdy Saxon, therefore, the day's journey was fraught with all manner of displeasure and discomfort; so that he more than once internally cursed the tournament, and him who had proclaimed it, together with his own folly in ever thinking of going thither.Cedric néha belefáradt ebbe a hálátlan feladatba, amely olyan volt, mintha egy fáradt lovat sarkantyúzna, vagy hideg vasat kalapálna. Ilyenkor gyámleányához fordult, de nála még kevesebb vigaszra talált. Rowena éppen kedvenc szolgálójával beszélgetett - többnyire Wilfred vitézségéről, lovagiasságáról és sorsáról. Ezt a beszélgetést zavarta meg Cedric, és Elgitha megtalálta a módját annak, hogy kitöltse a maga és úrnője bosszúját. A kudarcról kezdett beszélni, amely Athelstane-t a bajvívó téren érte - vagyis arról a témáról, amely a legjobban bántotta Cedric fülét. A konok szász kénytelen volt beismerni, hogy ez a nap sem hozott neki egyebet, csak bosszúságot és kellemetlenséget. Káromkodott magában, és megátkozta az egész tornaünnepélyt, meg azt is, aki megrendezte; de még jobban szidta a saját balgaságát, amely rávette arra, hogy elmenjen a mérkőzésre.
At noon, upon the motion of Athelstane, the travellers paused in a woodland shade by a fountain, to repose their horses and partake of some provisions, with which the hospitable Abbot had loaded a sumpter mule. Their repast was a pretty long one; and these several interruptions rendered it impossible for them to hope to reach Rotherwood without travelling all night, a conviction which induced them to proceed on their way at a more hasty pace than they had hitherto used.Délben egy forráshoz értek. Athelstane indítványára pihenőt tartottak az útszéli fák árnyéká­ban, hogy a lovak kifújják magukat, az emberek meg falatozzanak az útravalóból, amellyel a vendégszerető apát egy teherhordó öszvért megrakott számukra. Mindezzel több időt töltöttek a kelleténél, és alig remélhették, hogy estig eljutnak Rotherwoodba. Ezért elhatározták, hogy gyorsabban fognak ügetni, mint ahogy eddig haladtak.
CHAPTER XIXTIZENKILENCEDIK FEJEZET
A train of armed men, some noble dameEgy fegyveres raj úrihölgyeket
Escorting, (so their scatter'd words discover'd,Kísér (s elejtett szavukból kivettem,
As unperceived I hung upon their rear,)Míg észrevétlenül mögöttük álltam),
Are close at hand, and mean to pass the nightAz éjszakát e várban töltenék,
Within the castle.Mivel közel van.
--Orra, a TragedyOrra, szomorújáték
The travellers had now reached the verge of the wooded country, and were about to plunge into its recesses, held dangerous at that time from the number of outlaws whom oppression and poverty had driven to despair, and who occupied the forests in such large bands as could easily bid defiance to the feeble police of the period. From these rovers, however, notwithstanding the lateness of the hour Cedric and Athelstane accounted themselves secure, as they had in attendance ten servants, besides Wamba and Gurth, whose aid could not be counted upon, the one being a jester and the other a captive.Az utasok eljutottak az erdős vidék szélére, és megállás nélkül behatoltak a sűrűségbe, s ez veszedelmes helynek számított a sok szegénylegény miatt, aki ott tanyázott. A rettenetes elnyomás és a rettenetes nyomor kergette ezeket a kétségbeesésbe. Nagy bandákba verődve könnyen dacolhattak az akkori idők gyenge rendőrségével. Már későre járt az idő, de Cedric és Athelstane biztonságban érezte magát. Tíz szolga kísérte őket, Wambán és Gurthön kívül, akikre nem lehetett számítani, hiszen az egyik bolond volt, a másik pedig megkötözött fogoly.
It may be added, that in travelling thus late through the forest, Cedric and Athelstane relied on their descent and character, as well as their courage. The outlaws, whom the severity of the forest laws had reduced to this roving and desperate mode of life, were chiefly peasants and yeomen of Saxon descent, and were generally supposed to respect the persons and property of their countrymen.Amikor ilyen későn nekivágtak az erdőnek, Cedric és Athelstane nemcsak a bátorságukban bíztak, hanem a rangjukban és származásukban is. A szegénylegények, akiket elsősorban az erdészeti törvény szigorúsága kényszerített erre a csavargó életmódra, többnyire szász eredetű parasztok és yeomanek voltak. Általában az volt a hírük, hogy honfitársaik személyét és vagyonát tiszteletben tartják.
As the travellers journeyed on their way, they were alarmed by repeated cries for assistance; and when they rode up to the place from whence they came, they were surprised to find a horse-litter placed upon the ground, beside which sat a young woman, richly dressed in the Jewish fashion, while an old man, whose yellow cap proclaimed him to belong to the same nation, walked up and down with gestures expressive of the deepest despair, and wrung his hands, as if affected by some strange disaster.Amint az utasok továbbhaladtak, egyszerre csak segélykiáltások riasztották fel őket. Amikor odalovagoltak, ahonnan a hangok hallatszottak, csodálkozva látták, hogy egy hordszék vagy gyaloghintó áll a földön, mellette egy díszesen, de zsidó módon öltözött fiatal nő ül. Volt ott egy öregember is, kinek sapkája elárulta, hogy szintén zsidó; kétségbeesett mozdulatokkal szaladgált fel és alá, és kezeit tördelte, mintha valami nagy szerencsétlenség érte volna.
To the enquiries of Athelstane and Cedric, the old Jew could for some time only answer by invoking the protection of all the patriarchs of the Old Testament successively against the sons of Ishmael, who were coming to smite them, hip and thigh, with the edge of the sword. When he began to come to himself out of this agony of terror, Isaac of York (for it was our old friend) was at length able to explain, that he had hired a body-guard of six men at Ashby, together with mules for carrying the litter of a sick friend. This party had undertaken to escort him as far as Doncaster. They had come thus far in safety; but having received information from a wood-cutter that there was a strong band of outlaws lying in wait in the woods before them, Isaac's mercenaries had not only taken flight, but had carried off with them the horses which bore the litter and left the Jew and his daughter without the means either of defence or of retreat, to be plundered, and probably murdered, by the banditti, who they expected every moment would bring down upon them.Athelstane és Cedric megkérdezte, mi baja. Az öreg zsidó nem tudott mindjárt felelni. Előbb felsorolta az Ótestamentum valamennyi pátriárkáját - segítségül hívta őket Izmael fiai ellen, akik mindjárt itt lesznek, hogy agyoncsapják és kardélre hányják őket. Amikor rémületéből kissé magához tért, a yorki Izsák (mert ő volt az, a mi régi ismerősünk) nagy nehezen kinyög­te, hogy mielőtt elindult Ashbyből, öszvéreket bérelt egy beteg barátja hordszékének szállí­tására; ugyanakkor felfogadott hat embert testőrségül; ezek vállalkoztak arra, hogy elkísérik Doncasterba. Idáig baj nélkül tették meg az utat; de amikor egy favágótól megtudták, hogy egy banda leselkedik rájuk az erdőben, Iszák zsoldos testőrei kereket oldottak, sőt magukkal vitték az öszvéreket is, amelyek a hordágyat idáig cipelték. Így maradt Izsák meg a lánya az erdő kellős közepén fegyvertelenül, a védekezés vagy menekülés minden lehetősége nélkül. A szegénylegények minden pillanatban rájuk törhetnek, hogy kirabolják, esetleg meg is gyilkolják őket. Izsák, miután mindezt elmondta, alázatosan könyörögni kezdett:
"Would it but please your valours," added Isaac, in a tone of deep humiliation, "to permit the poor Jews to travel under your safeguard, I swear by the tables of our law, that never has favour been conferred upon a child of Israel since the days of our captivity, which shall be more gratefully acknowledged."- Ha a vitéz urak kegyesen megengednék, hogy védelmük alatt folytassuk utunkat, esküszöm a két kőtáblára, hogy méltóan meghálálom ezt a jótéteményt, amelynél nagyobb nem érte még Izrael fiait, amióta babiloni fogságukból megszabadultak.
"Dog of a Jew!" said Athelstane, whose memory was of that petty kind which stores up trifles of all kinds, but particularly trifling offences, "dost not remember how thou didst beard us in the gallery at the tilt-yard? Fight or flee, or compound with the outlaws as thou dost list, ask neither aid nor company from us; and if they rob only such as thee, who rob all the world, I, for mine own share, shall hold them right honest folk."- Még te mersz beszélni, kutya zsidó! - ripakodott rá Athelstane, akinek olyan kicsinyes természetű emlékezőtehetsége volt, amely elraktározott minden jelentéktelen apróságot, de különösen a kis sérelmeket. - Hiszen te vagy az, aki olyan szemtelenül közénk tolakodtál a baj­vívótér karzatán! Semmi közünk hozzád! Harcolj az életedért, vagy szaladj el, vagy egyezkedj ki a szegénylegényekkel, ahogy jónak látod. De tőlünk ne kérj segítséget vagy védelmet. És ha a szegénylegények csak olyanokat rabolnak ki, mint te és társaid, akik az egész világot kirabol­játok, akkor azt mondom: a szegénylegényeknek igazuk van, és egészen tisztességes emberek!
Cedric did not assent to the severe proposal of his companion.Cedric nem helyeselte ezt a szigorú felfogást.
"We shall do better," said he, "to leave them two of our attendants and two horses to convey them back to the next village. It will diminish our strength but little; and with your good sword, noble Athelstane, and the aid of those who remain, it will be light work for us to face twenty of those runagates."- Helyesebb lesz - mondta -, ha két fegyveres szolgát adunk melléjük, és két lovat is, hogy vigyék el őket a legközelebbi faluba. A mi erőnk alig csökken vele. A te jó akaratod, nemes Athelstane, meg az a nyolc szolga, aki mellettünk marad, bőségesen elég ahhoz, hogy akár húsz szegénylegényt is megfutamítsunk.
Rowena, somewhat alarmed by the mention of outlaws in force, and so near them, strongly seconded the proposal of her guardian. But Rebecca suddenly quitting her dejected posture, and making her way through the attendants to the palfrey of the Saxon lady, knelt down, and, after the Oriental fashion in addressing superiors, kissed the hem of Rowena's garment. Then rising, and throwing back her veil, she implored her in the great name of the God whom they both worshipped, and by that revelation of the Law upon Mount Sinai, in which they both believed, that she would have compassion upon them, and suffer them to go forward under their safeguard.Rowena kissé megriadt, amikor meghallotta, hogy szegénylegények lehetnek a közelben, mégis támogatta gyámja indítványát. Ekkor Rebeka hirtelen felugrott a hordágy mellől, ahol csüggedten üldögélt. Utat tört magának a szász hölgy hátaslováig, és úgy tett, mint a keletiek, ha magas rangú embernek könyörögnek valamiért: letérdelt a porba, és megcsókolta Rowena ruhájának szegélyét. Azután felállt, hátravetette fátylát, és esdeklő hangon kérte Rowenát, szánja meg őket, és engedje meg, hogy védelmük alatt folytathassák útjukat.
"It is not for myself that I pray this favour," said Rebecca; "nor is it even for that poor old man. I know that to wrong and to spoil our nation is a light fault, if not a merit, with the Christians; and what is it to us whether it be done in the city, in the desert, or in the field? But it is in the name of one dear to many, and dear even to you, that I beseech you to let this sick person be transported with care and tenderness under your protection. For, if evil chance him, the last moment of your life would be embittered with regret for denying that which I ask of you."- A mindenható Isten nevében kérem, akit mindketten imádunk! A Sínai-hegyen kinyilatkoz­tatott törvény, a tízparancsolat nevében, amelyet mindketten követünk! Nem magamért kérem ezt a kegyet, de még ezért a szegény öregemberért sem. Tudom, hogy a mi fajtánkbeli embert bántalmazni vagy kifosztani - ha nem is érdem, de egészen jelentéktelen vétség a keresztények szemében. És nem mindegy-e nekünk, hogy a városban történik-e meg velünk vagy a vadonban, az erdőben? De egyvalakinek a nevében, aki sokaknak drága, és teneked is drága, könyörögve kérlek, szállíttasd tovább ezt a beteget, és gondoskodj védelméről. Mert ha valami baj találná érni, életed utolsó órájában is keservesen meg fogod bánni, hogy megtagadtad kérésemet.
The noble and solemn air with which Rebecca made this appeal, gave it double weight with the fair Saxon.Rebeka ünnepélyes beszédmódja és az a nemes hang, ahogy kérését előadta, kétszeresen is megtette hatását a szász hölgyre. Gyámjához fordult, és így szólt:
"The man is old and feeble," she said to her guardian, "the maiden young and beautiful, their friend sick and in peril of his life--Jews though they be, we cannot as Christians leave them in this extremity. Let them unload two of the sumpter-mules, and put the baggage behind two of the serfs. The mules may transport the litter, and we have led horses for the old man and his daughter."- Ez az ember öreg és gyenge, a leány szép és fiatal, ápoltjuk pedig beteg, és élete veszélyben forog. Ha zsidók is, mi - mint keresztények - nem hagyhatjuk magukra őket ebben a szükségben. Rakasd le két öszvér terhét, és kötöztesd poggyászunkat két szolga nyerge mögé. A két öszvér vigye a hordágyat, az öregnek meg a leánynak pedig adjuk oda vezetéklovainkat.
Cedric readily assented to what she proposed, and Athelstane only added the condition,Cedric készségesen hozzájárult ehhez a javaslathoz, és még Athelstane-nek is csak egy kikötése volt.
"that they should travel in the rear of the whole party, where Wamba," he said, "might attend them with his shield of boar's brawn."- A csapat végén haladjanak - mondta -, ott majd Wamba megvédi őket a füstölt disznóhús pajzsával!
"I have left my shield in the tilt-yard," answered the Jester, "as has been the fate of many a better knight than myself."- Pajzsomat otthagytam a küzdőtéren - felelte a bohóc. - Megtörtént ez már nálam különb lovagokkal is.
Athelstane coloured deeply, for such had been his own fate on the last day of the tournament; while Rowena, who was pleased in the same proportion, as if to make amends for the brutal jest of her unfeeling suitor, requested Rebecca to ride by her side.Athelstane elvörösödött, mert ő is így járt a torna utolsó napján. Rowena mosolygott, mert örült Wamba megjegyzésének. Azután, mintha jóvá akarná tenni kérője durva tréfáját, megkérte Rebekát, hogy csatlakozzék hozzá, és lovagoljon mellette.
"It were not fit I should do so," answered Rebecca, with proud humility, "where my society might be held a disgrace to my protectress."- Nem, az nem volna illendő - tiltakozott Rebeka büszke alázatossággal -, hiszen társaságom szégyent hozna pártfogómra.
By this time the change of baggage was hastily achieved; for the single word "outlaws" rendered every one sufficiently alert, and the approach of twilight made the sound yet more impressive. Amid the bustle, Gurth was taken from horseback, in the course of which removal he prevailed upon the Jester to slack the cord with which his arms were bound. It was so negligently refastened, perhaps intentionally, on the part of Wamba, that Gurth found no difficulty in freeing his arms altogether from bondage, and then, gliding into the thicket, he made his escape from the party.Közben a poggyász átrakása is megtörtént, mégpedig elég gyorsan, mert a szegénylegények emlegetése mindenkiből kiűzte a lomhaságot, amihez hozzájárult az is, hogy alkonyodni kezdett. Rakodás közben Gurthnek le kellett szállnia a lóról. A nagy kavarodásban megkérte a bolondot, lazítsa meg a zsineget, amellyel kezeit hátrakötötték. Wamba kioldozta, és újra megkötözte, de - talán szándékosan - olyan hanyagul, hogy Gurthnek gyerekjáték volt kezeit kiszabadítani. Mihelyt besötétedett, beosont a sűrűbe, és elszakadt a társaságtól.
The bustle had been considerable, and it was some time before Gurth was missed; for, as he was to be placed for the rest of the journey behind a servant, every one supposed that some other of his companions had him under his custody, and when it began to be whispered among them that Gurth had actually disappeared, they were under such immediate expectation of an attack from the outlaws, that it was not held convenient to pay much attention to the circumstance.A kavarodás most még nagyobb volt, mint az előbb, és eltartott egy ideig, amíg észrevették, hogy Gurth hiányzik. Mivel hátraküldték, mindegyik szolga azt hitte, hogy a másik vigyáz rá. Mire suttogni kezdték, hogy Gurth eltűnt, már nem sokat törődtek vele, mert más gondjuk volt - inkább azt lesték, hogy melyik pillanatban törnek rájuk a szegénylegények.
The path upon which the party travelled was now so narrow, as not to admit, with any sort of convenience, above two riders abreast, and began to descend into a dingle, traversed by a brook whose banks were broken, swampy, and overgrown with dwarf willows. Cedric and Athelstane, who were at the head of their retinue, saw the risk of being attacked at this pass; but neither of them having had much practice in war, no better mode of preventing the danger occurred to them than that they should hasten through the defile as fast as possible. Advancing, therefore, without much order, they had just crossed the brook with a part of their followers, when they were assailed in front, flank, and rear at once, with an impetuosity to which, in their confused and ill-prepared condition, it was impossible to offer effectual resistance. The shout ofAz ösvény, amelyen most haladtak, olyan szűk volt, hogy két lovas is alig fért el rajta egymás mellett. Nemsokára leereszkedtek egy völgyszorosba, amelyet patak szel keresztül. Ingová­nyos partjain satnya füzek nőttek. Cedric és Athelstane, akik a csapat élén lovagoltak, jól látták, hogy itt kockázatos az út, és ebben a szorosban könnyű dolga volna a támadónak. De nem tettek semmit ellene, mert egyiküknek sem volt tapasztalata ilyen dolgokban. Az egyetlen, ami a baj megelőzésére az eszükbe jutott, az volt, hogy igyekeztek minél előbb kijutni a szorosból. Rendetlen sietségben, egymás hegyén-hátán éppen átgázoltak a patakon (a csapat fele még a túlsó parton volt) amikor megtámadták őket elölről, oldalt és hátulról egyszerre. A támadás olyan heves volt, hogy a nagy fejetlenségben szó sem lehetett komoly ellenállásról.
"A white dragon!--a white dragon!--Saint George for merry England!" war-cries adopted by the assailants, as belonging to their assumed character of Saxon outlaws, was heard on every side, and on every side enemies appeared with a rapidity of advance and attack which seemed to multiply their numbers.- Éljen a Fehér Sárkány! Éljen a vidám Anglia! Szent György, segíts! - hallatszott a szász szegénylegények szokásos harci kiáltása. Egyszerre bukkantak elő mindenfelől, és gyorsaságuk mintha megsokszorozta volna számukat.
Both the Saxon chiefs were made prisoners at the same moment, and each under circumstances expressive of his character. Cedric, the instant that an enemy appeared, launched at him his remaining javelin, which, taking better effect than that which he had hurled at Fangs, nailed the man against an oak-tree that happened to be close behind him. Thus far successful, Cedric spurred his horse against a second, drawing his sword at the same time, and striking with such inconsiderate fury, that his weapon encountered a thick branch which hung over him, and he was disarmed by the violence of his own blow. He was instantly made prisoner, and pulled from his horse by two or three of the banditti who crowded around him. Athelstane shared his captivity, his bridle having been seized, and he himself forcibly dismounted, long before he could draw his weapon, or assume any posture of effectual defence.A két szász nemes egyszerre esett fogságba - mindegyik olyan módon, ahogy jellemének megfelelt. Cedric, mihelyt az első ellenség felbukkant, feléje dobta megmaradt hajítódárdáját. Ezúttal jobban célzott, mint a másik dárdával, amellyel Fangs kutyát dobta meg. A szegény­legényt valósággal odaszegezte egy fűzfához, amely éppen a háta mögött volt. A sikertől felbuzdulva, megsarkantyúzta lovát, és nekiugratott egy másik szegénylegénynek. Ugyanakkor kardot rántott, és vad haraggal csapkodott vele - olyan ügyetlenül, hogy kardja beleakadt egy fa vastag, lelógó ágába. Így éppen suhintásának hevessége fosztotta meg fegyverétől. Két vagy három szegénylegény tüstént nekiesett, lerángatták lováról, és foglyul ejtették. Ugyanez a sors várt Athelstane-re is. Lova kantárját megragadták, őt meg leszállásra kényszerítették, még mielőtt kardját kiránthatta volna. Mire lomhán fegyveréhez nyúlt, és védekező állásba helyezkedett, már késő volt.
The attendants, embarrassed with baggage, surprised and terrified at the fate of their masters, fell an easy prey to the assailants; while the Lady Rowena, in the centre of the cavalcade, and the Jew and his daughter in the rear, experienced the same misfortune.A szolgákat a poggyász is zavarta, de különben is meglepte és megrémítette őket gazdáik sorsa. Így aztán könnyű prédának bizonyultak. Lady Rowena a csapat közepén, a zsidó és leánya pedig a menet végén ugyanúgy járt, mint útitársaik.
Of all the train none escaped except Wamba, who showed upon the occasion much more courage than those who pretended to greater sense. He possessed himself of a sword belonging to one of the domestics, who was just drawing it with a tardy and irresolute hand, laid it about him like a lion, drove back several who approached him, and made a brave though ineffectual attempt to succour his master. Finding himself overpowered, the Jester at length threw himself from his horse, plunged into the thicket, and, favoured by the general confusion, escaped from the scene of action.A csapatból csak egyetlen ember menekült meg: Wamba, a bolond, aki ez alkalommal dere­kasabban viselkedett, mint az „okosok”. Az egyik szolga tétovázva és késlekedve kihúzta kardját. Wamba kikapta a kezéből, és vagdalkozni kezdett maga körül. Mint egy oroszlán, úgy ugrott neki a közeledő támadónak. Még azt is megkísérelte - bátran, de eredménytelenül -, hogy gazdája segítségére siessen. Amikor végül látta, hogy a túlerővel szemben tehetetlen, leugrott lováról, és bevetette magát a sűrű bozótba. Felhasználva az általános zűrzavart, kereket oldott, és eltűnt a rajtaütés színteréről.
Yet the valiant Jester, as soon as he found himself safe, hesitated more than once whether he should not turn back and share the captivity of a master to whom he was sincerely attached.A derék bohóc, amikor már biztonságban érezte magát, többször megfordult, és töprengett, ne menjen-e vissza, hogy megossza a fogságot gazdájával, akit őszintén szeretett.
"I have heard men talk of the blessings of freedom," he said to himself, "but I wish any wise man would teach me what use to make of it now that I have it."„Gyakran hallottam, amint okos emberek a szabadság áldásairól beszéltek - dünnyögte magá­ban. - Most szabad vagyok, de szeretném, ha egy okos ember megmondaná, mihez kezdjek vele.”
As he pronounced these words aloud, a voice very near him called out in a low and cautious tone,Alighogy kimondta ezeket a szavakat, egy hang egészen közelről, halkan és óvatosan a nevén szólította:
"Wamba!"- Wamba!
and, at the same time, a dog, which he recognised to be Fangs, jumped up and fawned upon him.A következő pillanatban egy kutya ugrott neki farkcsóválva, és a kezét nyalogatta.
"Gurth!" answered Wamba, with the same caution, and the swineherd immediately stood before him.- Fangs! - sóhajtotta Wamba, megismerve a kutyát. - Akkor Gurth is itt van! Gurth! - mondta ugyanolyan óvatos, suttogó hangon, mire a kondás előbújt egy bokorból.
"What is the matter?" said he eagerly; "what mean these cries, and that clashing of swords?"- Mi történt? - kérdezte izgatottan. - Mit jelent az a kiabálás... kardok csattogása?
"Only a trick of the times," said Wamba; "they are all prisoners."- Az idők jele, semmi más - felelte Wamba. - Valamennyit foglyul ejtették.
"Who are prisoners?" exclaimed Gurth, impatiently.- Foglyul ejtették? Kit?
"My lord, and my lady, and Athelstane, and Hundibert, and Oswald."- Hát az urunkat, az úrnőnket, Athelstane-t, Hundibertet, Oswaldot is.
"In the name of God!" said Gurth, "how came they prisoners?--and to whom?"- Az isten szerelmére! - kiáltott fel Gurth. - Hát ez hogy történt? Kik csinálták?
"Our master was too ready to fight," said the Jester; "and Athelstane was not ready enough, and no other person was ready at all. And they are prisoners to green cassocks, and black visors. And they lie all tumbled about on the green, like the crab-apples that you shake down to your swine.- Gazdánk elhirtelenkedte a dolgot, Athelstane úr késlekedett, a többi meg nem is próbált verekedni. Így aztán a zöld zekés, fekete álarcos útonállók elfogták őket. Most ott hevernek valamennyien a fűben, mint a vadalma, amit disznaidnak szoktál lerázni a fáról. Kacagnék rajta - tette hozzá a bolond -, ha nem kellene sírnom.
And I would laugh at it," said the honest Jester, "if I could for weeping." And he shed tears of unfeigned sorrow.És meg is indult könnyeinek árja. Igazi könnyek voltak - nem színleltek.
Gurth's countenance kindled--Gurth arca kigyúlt.
"Wamba," he said, "thou hast a weapon, and thy heart was ever stronger than thy brain,--we are only two--but a sudden attack from men of resolution will do much--follow me!"- Wamba! - kiáltotta. - Neked van fegyvered, a szíved meg mindig inkább a helyén volt, mint az eszed. Igaz, hogy csak ketten vagyunk, de két elszánt ember váratlan és bátor rajtaütése már sokszor csodákat művelt. Gyere utánam!
"Whither?--and for what purpose?" said the Jester.- Hová... és minek? - kérdezte a bolond.
"To rescue Cedric."- Megszabadítani Cedricet.
"But you have renounced his service but now," said Wamba.- De hisz csak az imént tagadtad meg! Otthagytad a szolgálatát, nem?
"That," said Gurth, "was but while he was fortunate--follow me!"- Eh, hallgass! Ez akkor volt, amikor még jól ment a sora. De most már cserbenhagyta a szerencséje. Gyere, ha mondom!
As the Jester was about to obey, a third person suddenly made his appearance, and commanded them both to halt. From his dress and arms, Wamba would have conjectured him to be one of those outlaws who had just assailed his master; but, besides that he wore no mask, the glittering baldric across his shoulder, with the rich bugle-horn which it supported, as well as the calm and commanding expression of his voice and manner, made him, notwithstanding the twilight, recognise Locksley the yeoman, who had been victorious, under such disadvantageous circumstances, in the contest for the prize of archery.A bolond már-már engedelmeskedett, de ebben a pillanatban hirtelen ott termett előttük egy harmadik ember, és intett nekik, hogy álljanak meg. Ruhája és fegyverei alapján Wamba azt hitte róla, hogy egyike a szegénylegényeknek, akik gazdáját az imént megrohanták. De amikor jobban megnézte arcát, amelyet nem takart álarc, a vállán átvetett fényes szíjat és a rajta függő díszes kürtöt - a félhomályban is megismerte Locksleyt, a yeomant, aki a legkedvezőtlenebb körülmények közt is elnyerte az íjászverseny díját. Arckifejezése, hangja, modora most is olyan nyugodt, szinte parancsoló volt, mint amikor a herceg előtt állt.
"What is the meaning of all this," said he, "or who is it that rifle, and ransom, and make prisoners, in these forests?"- Mit jelent ez? - kérdezte. - Ki az, aki utasokra les, foglyokat ejt, rabol és fosztogat ebben az erdőben?
"You may look at their cassocks close by," said Wamba, "and see whether they be thy children's coats or no--for they are as like thine own, as one green pea-cod is to another."- Nézd meg a zekéjüket közelebbről - tanácsolta Wamba -, akkor mindjárt meglátod, hogy hozzád tartoznak-e, mert a ruhájuk annyira hasonlít a tiédhez, mint az egyik borsószem a másikhoz.
"I will learn that presently," answered Locksley; "and I charge ye, on peril of your lives, not to stir from the place where ye stand, until I have returned. Obey me, and it shall be the better for you and your masters.--Yet stay, I must render myself as like these men as possible."- No, erről mindjárt meggyőződöm - felelte Locksley. - Nektek pedig megparancsolom, hogy amíg vissza nem jövök, el ne mozduljatok innen, ahol álltok, ha kedves az életetek. Fogadjatok szót, nektek is jobb lesz meg a gazdátoknak is. De várjunk csak, előbb meg kell változtatnom a külsőmet. Amennyire lehetséges, hadd legyek olyan, mint azok az emberek.
So saying he unbuckled his baldric with the bugle, took a feather from his cap, and gave them to Wamba; then drew a vizard from his pouch, and, repeating his charges to them to stand fast, went to execute his purposes of reconnoitring.Ezzel leakasztotta válláról a szíjat meg a kürtöt, kivette sapkájából a tollat, és mindezt átadta Wambának. Majd elővett zsebéből egy álarcot, még egyszer lelkére kötötte Gurthnek és a barátjának, hogy várják meg ott, azután elindult felderítő útjára.
"Shall we stand fast, Gurth?" said Wamba; "or shall we e'en give him leg-bail? In my foolish mind, he had all the equipage of a thief too much in readiness, to be himself a true man."- Maradjunk itt, vagy szedjük a sátorfánkat, Gurth? - kérdezte Wamba. - Én bolond vagyok ugyan, de nekem gyanús ez az ember. Olyan jól felszerelte magát a gazfickók kellékeivel, hogy maga sem lehet tisztességes.
"Let him be the devil," said Gurth, "an he will. We can be no worse of waiting his return. If he belong to that party, he must already have given them the alarm, and it will avail nothing either to fight or fly. Besides, I have late experience, that errant thieves are not the worst men in the world to have to deal with."- És ha maga az ördög - vélte Gurth -, akkor sem vesztünk vele sokat, ha megvárjuk. Ha a bandához tartozik, már régen értesítette őket, és akkor elszaladni éppen olyan hiábavaló, mint harcolni. Különben is, legújabb tapasztalataim szerint ezek az erdei szegénylegények nem is a legrosszabb emberek.
The yeoman returned in the course of a few minutes.Alig telt el néhány perc, a yeoman visszajött.
"Friend Gurth," he said, "I have mingled among yon men, and have learnt to whom they belong, and whither they are bound. There is, I think, no chance that they will proceed to any actual violence against their prisoners. For three men to attempt them at this moment, were little else than madness; for they are good men of war, and have, as such, placed sentinels to give the alarm when any one approaches. But I trust soon to gather such a force, as may act in defiance of all their precautions; you are both servants, and, as I think, faithful servants, of Cedric the Saxon, the friend of the rights of Englishmen. He shall not want English hands to help him in this extremity. Come then with me, until I gather more aid."- Gurth barátom - mondta -, körülnéztem köztük, és megtudtam, honnan jönnek, és hová mennek. Úgy látom, nem kell attól tartani, hogy a foglyaikat bántalmazni fogják. Mi, hárman, kevesen vagyunk ahhoz, hogy megtámadjuk őket, őrültség volna, ha megkísérelnők. Jó harcosok, ami abból is látszik, hogy őröket állítottak fel táboruk körül, akik lármát csapnak, ha valaki közeledik. De remélem, hamarosan összeszedek annyi embert, amennyi szükséges, hogy minden óvintézkedésük ellenére rájuk törhessünk. Ti szolgái, sőt azt hiszem, hű szolgái vagytok Cedric és Athelstane uraknak, akik mindig síkraszálltak az angolszász nép jogaiért. Ezért nem is lesz hiány angolszász segítő kezekben most, hogy bajba jutottak. Gyertek velem, maradjunk együtt, amíg sikerül több erőt toboroznom.
So saying, he walked through the wood at a great pace, followed by the jester and the swineherd. It was not consistent with Wamba's humour to travel long in silence.Gyors léptekkel elindult az erdő belseje felé. A bolond és a kondás követték. De Wamba örökké gyöngyöző humora nem engedte meg, hogy hosszabb ideig befogja a száját. A szíjra meg a kürtre pillantott, melyet még mindig a kezében cipelt, és így szólt:
"I think," said he, looking at the baldric and bugle which he still carried, "that I saw the arrow shot which won this gay prize, and that not so long since as Christmas."- Nekem úgy rémlik, láttam elrepülni azt a nyílvesszőt, amely ezt a szép díjat nyerte. Alig hiszem, hogy régebben történt karácsonynál.
"And I," said Gurth, "could take it on my halidome, that I have heard the voice of the good yeoman who won it, by night as well as by day, and that the moon is not three days older since I did so."- Én meg esküdni mernék - felelte Gurth -, hogy még a hangját is hallottam a derék íjásznak, aki a díjat nyerte. Fogadjunk, hogy azóta háromszor sem ment le a nap, és jött fel a hold.
"Mine honest friends," replied the yeoman, "who, or what I am, is little to the present purpose; should I free your master, you will have reason to think me the best friend you have ever had in your lives. And whether I am known by one name or another--or whether I can draw a bow as well or better than a cow-keeper, or whether it is my pleasure to walk in sunshine or by moonlight, are matters, which, as they do not concern you, so neither need ye busy yourselves respecting them."- Tisztes barátaim - szólt hátra a yeoman -, hogy ki vagyok, és mi vagyok, ebben a pillanatban nem túlságosan érdekes. Ha sikerül megmentenem a gazdátokat, úgyis azt fogjátok mondani, hogy ilyen jó barátotok nem volt még soha. Az meg, hogy így hívnak, vagy úgy hívnak, jól tudok-e bánni az íjjal, vagy csak úgy, mint valami tehéncsordás, hogy nappal szeretek-e sétálni vagy holdvilágos éjszaka - csupa olyan kérdés, amihez semmi közötök, tehát ne is törjétek rajta a fejeteket.
"Our heads are in the lion's mouth," said Wamba, in a whisper to Gurth, "get them out how we can."- No, ezt jól megkaptuk - súgta Wamba a barátjának. - Bedugtuk fejünket az oroszlán torkába... csak tudnám, hogyan húzzuk ki megint!
"Hush--be silent," said Gurth. "Offend him not by thy folly, and I trust sincerely that all will go well."- Csitt... hallgass! - felelte Gurth. - Ne ingereld a butaságaiddal, akkor remélem, jó vége lesz az egésznek.
CHAPTER XXHUSZADIK FEJEZET
When autumn nights were long and drear,Az őszi éj hosszú, kopár,
And forest walks were dark and dim,Az erdő hallgatag, kusza;
How sweetly on the pilgrim's earA zarándok fülébe száll
Was wont to steal the hermit's hymnA szent remete himnusza.
Devotion borrows Music's tone,A hit a dal hangjára vár,
And Music took Devotion's wing;A dalnak szárnyat ád a hit;
And, like the bird that hails the sun,Mint napot köszöntő madár,
They soar to heaven, and soaring sing.Szökellnek égbe dalaid.
The Hermit of St Clement's WellSzent Kelemen forrásának remetéje
It was after three hours' good walking that the servants of Cedric, with their mysterious guide, arrived at a small opening in the forest, in the centre of which grew an oak-tree of enormous magnitude, throwing its twisted branches in every direction. Beneath this tree four or five yeomen lay stretched on the ground, while another, as sentinel, walked to and fro in the moonlight shade.Jó háromórai gyaloglás után Cedric két szolgája és titokzatos vezetőjük egy tisztásra ért, amelynek közepén óriási tölgyfa nyújtóztatta minden irányba terebélyes ágait. A fa alatt négy-öt yeoman hevert elnyúlva a földön, míg egy társuk, akit őrszemnek rendeltek ki, fel és alá sétálgatott a holdfényes tisztás árnyékos peremén.
Upon hearing the sound of feet approaching, the watch instantly gave the alarm, and the sleepers as suddenly started up and bent their bows. Six arrows placed on the string were pointed towards the quarter from which the travellers approached, when their guide, being recognised, was welcomed with every token of respect and attachment, and all signs and fears of a rough reception at once subsided.Amikor meghallotta a közelgő lépések neszét, az őr tüstént jelt adott, mire az alvók felriadtak, és megfeszítették íjaikat. Hat, lövésre kész nyíl hegye mutatott az erdőnek arra a helyére, ahonnan az utasok közeledtek. Ekkor azonban megismerték a kis társaság vezetőjét, és viha­rosan üdvözölték - szemmel látható örömmel, szeretettel és megbecsüléssel. A barátságtalan fogadtatás jelei, amelyek megijesztették Wambát és Gurth-öt, egyszeriben eltűntek.
"Where is the Miller?" was his first question.- Hol a molnár? - kérdezte a yeoman.
"On the road towards Rotherham."- A Rotherham felé vezető úton.
"With how many?" demanded the leader, for such he seemed to be.- Hány emberrel? - kérdezősködött tovább a vezetőjük (mert nyilván az volt).
"With six men, and good hope of booty, if it please St Nicholas."- Hat emberrel, jó zsákmányt remélve, ha Szent Miklós is úgy akarja.
"Devoutly spoken," said Locksley; "and where is Allan-a-Dale?"- Jámbor beszéd - mosolygott Locksley. - És hol van Allan-a-Dale?
"Walked up towards the Watling-street, to watch for the Prior of Jorvaulx."- Felsétált a Watling Streetig, hogy meglesse a jorvaulxi apátot.
"That is well thought on also," replied the Captain;--"and where is the Friar?"- Ez is jó gondolat - bólintott a kapitány. - És hol a barát?
"In his cell."- A cellájában.
"Thither will I go," said Locksley. "Disperse and seek your companions. Collect what force you can, for there's game afoot that must be hunted hard, and will turn to bay. Meet me here by daybreak.--And stay," he added, "I have forgotten what is most necessary of the whole--Two of you take the road quickly towards Torquilstone, the Castle of Front-de-Boeuf. A set of gallants, who have been masquerading in such guise as our own, are carrying a band of prisoners thither--Watch them closely, for even if they reach the castle before we collect our force, our honour is concerned to punish them, and we will find means to do so. Keep a close watch on them therefore; and dispatch one of your comrades, the lightest of foot, to bring the news of the yeomen thereabout."- Oda megyek - mondta Locksley. - Oszoljatok, és keressétek meg társaitokat. Szedjetek össze annyi embert, ahányat csak tudtok, mert nagy vadra megyünk, amellyel nem lesz könnyű meg­birkózni. Pirkadáskor itt találkozunk. Várjatok csak - tette hozzá -, majdnem megfeledkeztem a legfontosabbról. Két ember induljon el azonnal Front-de-Boeuf kastélya, Torquilstone felé. Egy banda, amely a mi ruhánkkal álcázza magát, egy csapat foglyot visz oda. Kísérjétek őket figyelemmel, mert akkor is lecsapunk rájuk, ha elérik a kastélyt, még mielőtt erőinket összeszedtük volna. Becsületbeli kötelességünk, hogy megbüntessük őket, és megtaláljuk a módját, akármi történik is. Csak ne veszítsétek őket el szem elől. Majd küldjétek hozzám egyik társatokat, a legfürgébbet, hogy jelentse, mit csinálnak azok a maskarások.
They promised implicit obedience, and departed with alacrity on their different errands. In the meanwhile, their leader and his two companions, who now looked upon him with great respect, as well as some fear, pursued their way to the Chapel of Copmanhurst.Az emberek megígérték, hogy pontosan teljesítik a parancsot, és elsiettek, ki-ki a maga dolgára. Közben vezetőjük és a két jó barát (aki most már nagy tisztelettel, sőt némi féle­lemmel nézett rá) folytatta útját a copmanhursti kápolna felé.
When they had reached the little moonlight glade, having in front the reverend, though ruinous chapel, and the rude hermitage, so well suited to ascetic devotion, Wamba whispered to Gurth,Amikor eljutottak a holdfényben fürdő kis tisztásra, ahol a romkápolna és a szegényes, de jámbor elmélkedésre annyira alkalmas remetelak állt, Wamba odasúgta Gurthnek:
"If this be the habitation of a thief, it makes good the old proverb, The nearer the church the farther from God.--And by my coxcomb," he added, "I think it be even so--Hearken but to the black sanctus which they are singing in the hermitage!"- Ha itt egy rabló lakik, akkor igaza van a régi közmondásnak: „Minél közelebb a templomhoz, annál messzebb a jó Istentől.” És a kakas csípjen meg, ha nem találtam fején a szöget! Hallgasd csak, micsoda fekete misét énekelnek ebben a remetelakban!
In fact the anchorite and his guest were performing, at the full extent of their very powerful lungs, an old drinking song, of which this was the burden:--Valóban, a remete és vendége éppen ebben a percben énekelte a régi bordalt, harsány hangon, ahogy csak hatalmas tüdejük bírta.
"Come, trowl the brown bowl to me,Kotyogó butykost ide
Bully boy, bully boy,Cimborám, cimborám,
Come, trowl the brown bowl to me:Kotyogó butykost ide,
Ho! jolly Jenkin, I spy a knave in drinking,Hé, kópé, ki csal az ivásban, meglátom ám,
Come, trowl the brown bowl to me."Kotyogó butykost ide!
"Now, that is not ill sung," said Wamba, who had thrown in a few of his own flourishes to help out the chorus. "But who, in the saint's name, ever expected to have heard such a jolly chant come from out a hermit's cell at midnight!"- Nem mintha rosszul énekelnék - tette hozzá Wamba, aki nem tudott ellenállni a kísértésnek, és itt-ott maga is segített a kórusnak. - De az ördögbe is, ki gondolta volna, hogy ilyen vidám dallamok áradnak éjfélkor egy remetelakból!
"Marry, that should I," said Gurth, "for the jolly Clerk of Copmanhurst is a known man, and kills half the deer that are stolen in this walk. Men say that the keeper has complained to his official, and that he will be stripped of his cowl and cope altogether, if he keeps not better order."- Engem bizony nem lep meg - felelte Gurth -, mert már sokat hallottam a copmanhursti víg remetéről. Azt mondják, az orvul lőtt szarvasok felét ő ejti el ebben az erdőben. A főerdész panaszt is tett ellene a felsőbbségnél, és megmondták a remetének, hogy kivetkőztetik a csuhájából, ha meg nem javul.
While they were thus speaking, Locksley's loud and repeated knocks had at length disturbed the anchorite and his guest.Mialatt így beszélgettek, Locksley addig dörömbölt az ajtón, amíg végre odabenn is meg­hallották.
"By my beads," said the hermit, stopping short in a grand flourish, "here come more benighted guests. I would not for my cowl that they found us in this goodly exercise. All men have their enemies, good Sir Sluggard; and there be those malignant enough to construe the hospitable refreshment which I have been offering to you, a weary traveller, for the matter of three short hours, into sheer drunkenness and debauchery, vices alike alien to my profession and my disposition."- Olvasómra mondom - szólt a remete, hirtelen abbahagyva a kurjongatást -, úgy látszik, újabb eltévedt utasok érkeztek. Nehogy rajtakapjanak, az istenért, éjjeli ájtatosságunkon! Minden embernek vannak ellenségei, Léhűtő lovag úr. Akadhat olyan rosszindulatú ember, aki teljesen félremagyarázza azt a vendégszeretetet, amelyet néhány óráig egy fáradt vándornak nyúj­tottam. Még ránk fogják, hogy mulatoztunk és dőzsöltünk, pedig ezek a bűnök igazán távol állnak nemcsak a hivatásomtól, de a hajlamaimtól is.
"Base calumniators!" replied the knight; "I would I had the chastising of them. Nevertheless, Holy Clerk, it is true that all have their enemies; and there be those in this very land whom I would rather speak to through the bars of my helmet than barefaced."- Aljas rágalmazók - méltatlankodott a lovag -, bárcsak megfenyíthetném őket! De abban igazad van, szent remete, hogy minden embernek vannak ellenségei. És ebben az országban is van jó néhány ember, akikkel csak leeresztett sisakrostélyom mögül szeretnék beszélni.
"Get thine iron pot on thy head then, friend Sluggard, as quickly as thy nature will permit," said the hermit, "while I remove these pewter flagons, whose late contents run strangely in mine own pate; and to drown the clatter--for, in faith, I feel somewhat unsteady--strike into the tune which thou hearest me sing; it is no matter for the words--I scarce know them myself."- Akkor nyomd csak fejedbe azt a vasfazekat, minél gyorsabban, kedves lovagom! Én meg addig elrejtem ezeket a cinedényeket, melyeknek tartalma kissé a fejembe szállt. És hogy elfojtsuk ezt az átkozott dörömbölést... ejnye, de bizonytalanul állok a lábamon... énekeld velem azt a melódiát, amelyet tőlem hallasz... a szöveggel ne törődj, magam is alig ismerem.
So saying, he struck up a thundering "De profundis clamavi", under cover of which he removed the apparatus of their banquet: while the knight, laughing heartily, and arming himself all the while, assisted his host with his voice from time to time as his mirth permitted.És harsogó hangon belekezdett a De profundis clamavi dallamába, melynek fedezete alatt eltüntette a lakoma nyomait. A lovag jót kacagott, és miközben magára öltötte páncélját, segített egy kicsit házigazdájának a halotti zsoltárt énekelni, bár a kuncogás többnyire megakadályozta ebben.
"What devil's matins are you after at this hour?" said a voice from without.- Ki az ördögnek litániázol ilyenkor? - kérdezte egy hang odakünn.
"Heaven forgive you, Sir Traveller!" said the hermit, whose own noise, and perhaps his nocturnal potations, prevented from recognising accents which were tolerably familiar to him--"Wend on your way, in the name of God and Saint Dunstan, and disturb not the devotions of me and my holy brother."- Isten bocsásson meg neked, utas úr! - felelte a remete gyanútlanul, mivel borvirágos kedvében nem ismerte meg azt a hangot, amelyet nem most hallott először. - Folytasd utadat Isten és Szent Dunstan nevében, ne zavard meg a szent életű remete és jámbor testvére ájtatosságát.
"Mad priest," answered the voice from without, "open to Locksley!"- Kerge barát! - dörögte a hang az ajtón kívül. - Hát nem akarod beengedni Locksleyt?
"All's safe--all's right," said the hermit to his companion.- De hiszen akkor nincs semmi baj! - mondta a remete örvendezve a Fekete lovagnak.
"But who is he?" said the Black Knight; "it imports me much to know."- Mégis ki az? - kérdezte a lovag. - Nekem is tudnom kell.
"Who is he?" answered the hermit; "I tell thee he is a friend."- Hát nem elég, ha azt mondom, hogy jó barát?
"But what friend?" answered the knight; "for he may be friend to thee and none of mine?"- Jó barát! - dünnyögte a lovag. - Miféle barát? Lehet, hogy neked barátod, de nekem nem.
"What friend?" replied the hermit; "that, now, is one of the questions that is more easily asked than answered. What friend?--why, he is, now that I bethink me a little, the very same honest keeper I told thee of a while since."- Miféle barát? - visszhangozta a remete. - Ez olyan kérdés, amit könnyebb feltenni, mint válaszolni rá. Miféle barát? Hát... ejnye, most jut ejnye, most jut eszembe... hiszen ő az a becsületes erdőkerülő, akiről már beszéltem neked!
"Ay, as honest a keeper as thou art a pious hermit," replied the knight, "I doubt it not. But undo the door to him before he beat it from its hinges."- Olyan becsületes erdőkerülő, amilyen jámbor remete vagy te! Igen, ebben nem is kételkedem. No de nyiss már ajtót neki, mielőtt kirázná a sarkaiból.
The dogs, in the meantime, which had made a dreadful baying at the commencement of the disturbance, seemed now to recognise the voice of him who stood without; for, totally changing their manner, they scratched and whined at the door, as if interceding for his admission. The hermit speedily unbolted his portal, and admitted Locksley, with his two companions.A kutyák a dörömbölés kezdetén vészes ugatásban törtek ki, de egyszerre - mintha meg­ismerték volna a dörömbölő hangját - abbahagyták az ugatást, és vinnyogva, farkcsóválva kapargatták az ajtót; szinte közbeléptek a látogató érdekében, hogy bebocsátást nyerjen. A remete gyorsan leemelte a keresztvasat az ajtóról, és beengedte Locksleyt két társával együtt.
"Why, hermit," was the yeoman's first question as soon as he beheld the knight, "what boon companion hast thou here?"- Ejnye, remete - volt Locksley első szava, amint meglátta a lovagot -, ki az a jópipa, akit magadnál rejtegetsz?
"A brother of our order," replied the friar, shaking his head; "we have been at our orisons all night."- Rendünk egyik testvére - felelte a remete fejcsóválva. - Együtt ájtatoskodtunk egész éjjel.
"He is a monk of the church militant, I think," answered Locksley; "and there be more of them abroad. I tell thee, friar, thou must lay down the rosary and take up the quarter-staff; we shall need every one of our merry men, whether clerk or layman.--But," he added, taking him a step aside, "art thou mad? to give admittance to a knight thou dost not know? Hast thou forgot our articles?"- Úgy látom, a harcos egyház tagja - mondta Locksley -, ezekből több is szaladgál erre mostanában. Azt mondom, barát, tedd le az olvasódat, és ragadj egy jó husángot. Most szükségünk van minden jó cimborára, akár papi személy, akár laikus. Csak azt csodálom - tette hozzá, félrevonva a remetét -, hogy beengedtél magadhoz egy idegen lovagot. Meg­őrültél? Elfelejtetted szabályainkat?
"Not know him!" replied the friar, boldly, "I know him as well as the beggar knows his dish."- Idegen lovagot? Nem idegen ő! - füllentett a remete merészen. - Jobban ismerem, mint a tenyeremet!
"And what is his name, then?" demanded Locksley.- Hát akkor hogy hívják? - kérdezte Locksley.
"His name," said the hermit--"his name is Sir Anthony of Scrabelstone--as if I would drink with a man, and did not know his name!"- Hogy hívják? A neve... Sir Anthony... of Scrablestone. Csak nem képzeled, hogy leülök inni valakivel, akinek a nevét sem ismerem?
"Thou hast been drinking more than enough, friar," said the woodsman, "and, I fear, prating more than enough too."- Hát ami ezt illeti, úgy látom, barát, többet ittál a kelleténél. Sőt attól tartok, többet is fecsegtél a kelleténél.
"Good yeoman," said the knight, coming forward, "be not wroth with my merry host. He did but afford me the hospitality which I would have compelled from him if he had refused it."- Kedves yeoman - szólalt meg a lovag, előrelépve -, ne haragudj az én vidám házigazdámra. A bűne csak annyi, hogy jó szívvel részesített abban a vendégszeretetben, amelyet úgyis kikényszerítettem volna, ha megtagadja.
"Thou compel!" said the friar; "wait but till have changed this grey gown for a green cassock, and if I make not a quarter-staff ring twelve upon thy pate, I am neither true clerk nor good woodsman."- Kikényszerítetted volna? - méltatlankodott a remete. - No, várj csak, amíg zöld zekével cserélem fel ezt a szürke csuhát, az olvasómat meg furkósbottal. És ha nem táncoltatom meg tízszer a hátadon, ne tartsanak se jó remetének, se jó erdei legénynek.
While he spoke thus, he stript off his gown, and appeared in a close black buckram doublet and drawers, over which he speedily did on a cassock of green, and hose of the same colour.Mialatt ezt mondta, már vetkőzött is. Egy pillanatig ott állt feszes fekete ujjasban és nadrágban, majd zöld zekébe és ugyanolyan színű nadrágba bújt.
"I pray thee truss my points," said he to Wamba, "and thou shalt have a cup of sack for thy labour."- Kérlek, fűzd be a nadrágomat - mondta Wambának -, kapsz egy kupa bort fáradságodér.
"Gramercy for thy sack," said Wamba; "but think'st thou it is lawful for me to aid you to transmew thyself from a holy hermit into a sinful forester?"- Gramercy - felelte Wamba -, csak az a kérdés, szabad-e segítségedre lennem abban, hogy szabad remetéből bűnös erdei legénnyé változzál.
"Never fear," said the hermit; "I will but confess the sins of my green cloak to my greyfriar's frock, and all shall be well again."- Ne félj semmit - felelte a remete. - Majd meggyónom zöld zekém bűneit a szürke csuhámnak, és akkor minden rendben lesz.
"Amen!" answered the Jester; "a broadcloth penitent should have a sackcloth confessor, and your frock may absolve my motley doublet into the bargain."- Ámen - felelte a bohóc. - A bűnös posztó gyónjon szakadásig a zsákvászon csuhának, az meg egy füst alatt adjon feloldozást az én tarka gúnyámnak is.
So saying, he accommodated the friar with his assistance in tying the endless number of points, as the laces which attached the hose to the doublet were then termed.Azután készségesen segített a remetének öltözködését befejeznie. Befűzte a remete ruháján a tömérdek hurokba a zsinórt, amely a nadrágot a zekéhez erősítette.
While they were thus employed, Locksley led the knight a little apart, and addressed him thus:--Miközben ezzel foglalatoskodtak, Locksley félrevonta a lovagot, és következőképpen szólította meg:
"Deny it not, Sir Knight--you are he who decided the victory to the advantage of the English against the strangers on the second day of the tournament at Ashby."- Ne is tagadd, lovag úr, te vagy az, aki az angolok javára billentetted a diadalt a második napon, az Ashby melletti bajvívó téren!
"And what follows if you guess truly, good yeoman?" replied the knight.- És ha kitaláltad volna, derék yeoman, mi következik abból? - kérdezte a lovag.
"I should in that case hold you," replied the yeoman, "a friend to the weaker party."- Ebben az esetben - felelte Locksley - azt gondolnám rólad, hogy olyan ember vagy, aki mindig a gyengébbet pártolja.
"Such is the duty of a true knight at least," replied the Black Champion; "and I would not willingly that there were reason to think otherwise of me."- Legalábbis ez a kötelessége minden igazi lovagnak - mondta a fekete bajnok. - És nem szeretnék okot adni arra, hogy ne tarts annak - tette hozzá nyomatékosan.
"But for my purpose," said the yeoman, "thou shouldst be as well a good Englishman as a good knight; for that, which I have to speak of, concerns, indeed, the duty of every honest man, but is more especially that of a true-born native of England."- Ahhoz, amit én kívánok tőled, nem elég, hogy jó lovag légy - felelte a yeoman -, hanem jó angolnak is kell lenned. Igaz ugyan, hogy olyan dologról van szó, amely minden tisztességes ember ügye, de kiváltképpen minden angol hazafié.
"You can speak to no one," replied the knight, "to whom England, and the life of every Englishman, can be dearer than to me."- Akkor hát beszélj bátran - mondta a lovag. - Nem hiszem, hogy van szív, amelynek drágább lenne Anglia üdve és minden angol ember élete, mint az én szívemnek.
"I would willingly believe so," said the woodsman, "for never had this country such need to be supported by those who love her. Hear me, and I will tell thee of an enterprise, in which, if thou be'st really that which thou seemest, thou mayst take an honourable part. A band of villains, in the disguise of better men than themselves, have made themselves master of the person of a noble Englishman, called Cedric the Saxon, together with his ward, and his friend Athelstane of Coningsburgh, and have transported them to a castle in this forest, called Torquilstone. I ask of thee, as a good knight and a good Englishman, wilt thou aid in their rescue?"- Örömest elhiszem, amit mondtál - felelte Locksley -, hiszen hazánknak ma igazán szüksége van minden hű fia szívére és karjára. Hallgass meg, hadd beszéljek neked egy vitézi vállal­kozásról, amelyből te is kiveheted a tisztes részedet, ha csakugyan az vagy, akinek nézlek. Gazfickók bandája, olyan emberek öltözékében, akik ezerszer különbek náluk, hatalmába kerített egy derék angol nemest, akit úgy hívnak: Cedric, a szász, továbbá a gyámleányát, végül a barátját, Coningsburgh urát, Athelstane-t. Mindhármukat és kíséretüket elhurcolták egy Torquilstone nevű kastélyba, amely ebben az erdőben van. Most megkérdezlek - mint jó lovagot és jó angol hazafit -, akarsz-e segíteni nekem kiszabadításukban.
"I am bound by my vow to do so," replied the knight; "but I would willingly know who you are, who request my assistance in their behalf?"- Fogadalmam is azt parancsolja, hogy megtegyem - felelte a lovag -, de szeretném tudni, ki vagy te, aki segítségemet kéred az ő javukra.
"I am," said the forester, "a nameless man; but I am the friend of my country, and of my country's friends--With this account of me you must for the present remain satisfied, the more especially since you yourself desire to continue unknown. Believe, however, that my word, when pledged, is as inviolate as if I wore golden spurs."- Én - felelte a yeoman - egy névtelen ember vagyok. De szeretem hazámat és hazám barátait. Többet most nem mondhatok magamról, egyelőre be kell érned ezzel, annál is inkább, mert magad is névtelen kívánsz maradni. De ha ígérek valamit, a szavam szent, és éppúgy bízhatsz bennem, mintha aranysarkantyút viselnék.
"I willingly believe it," said the knight; "I have been accustomed to study men's countenances, and I can read in thine honesty and resolution. I will, therefore, ask thee no further questions, but aid thee in setting at freedom these oppressed captives; which done, I trust we shall part better acquainted, and well satisfied with each other."- Örömest elhiszem - felelte a lovag. - Tanulmányozni szoktam az emberek arcát, és értek hozzá egy keveset. A te arcodból becsületességet és szilárdságot olvasok ki. Nem kívánok tőled semmi többet, hanem segítek neked a foglyok kiszabadításában. Addigra már jobban ismerjük egymást, és mint barátok búcsúzunk egymástól.
"So," said Wamba to Gurth,--for the friar being now fully equipped, the Jester, having approached to the other side of the hut, had heard the conclusion of the conversation,--"So we have got a new ally?--l trust the valour of the knight will be truer metal than the religion of the hermit, or the honesty of the yeoman; for this Locksley looks like a born deer-stealer, and the priest like a lusty hypocrite."- Nézd csak! - mondta Wamba Gurthnek, mivel a remete közben már átöltözködött, és a bolond, átsétálva a kunyhó másik oldalára, meghallotta a beszélgetés végét. - Így hát még egy szövetségest nyertünk. Remélem, a lovag bátorsága valódi, mint a remete jámborsága és erdei ismerősünk őszintesége. Mert ez a Locksley, megesküdnék rá, vérbeli orvvadász, a remete pedig álszenteskedő korhely.
"Hold thy peace, Wamba," said Gurth; "it may all be as thou dost guess; but were the horned devil to rise and proffer me his assistance to set at liberty Cedric and the Lady Rowena, I fear I should hardly have religion enough to refuse the foul fiend's offer, and bid him get behind me."- Hallgass már, Wamba - felelte Gurth. - Lehet, hogy igazad van, de ha maga az ördög volna az, aki felajánlja segítségét Cedric és Lady Rowena kiszabadítására, vele is szívesen szövet­keznék. Vallásos hitem sem venne rá, hogy azt mondjam nekik: takarodj, lólábú!
The friar was now completely accoutred as a yeoman, with sword and buckler, bow, and quiver, and a strong partisan over his shoulder. He left his cell at the head of the party, and, having carefully locked the door, deposited the key under the threshold.A remete most már olyan volt, mint egy szabályos felszerelésű yeoman: oldalán kard, kezében pajzs, vállán íj, tegez és hatalmas csatabárd. A kis társaság élén kilépett az ajtón, gondosan bezárta, és a kulcsot a küszöb alá rejtette.
"Art thou in condition to do good service, friar," said Locksley, "or does the brown bowl still run in thy head?"- Tudsz már parancsot teljesíteni, barát? - kérdezte Locksley -, vagy még kóvályog a fejed a nem papnak való italtól?
"Not more than a drought of St Dunstan's fountain will allay," answered the priest; "something there is of a whizzing in my brain, and of instability in my legs, but you shall presently see both pass away."- Szent Dunstan forrásából egyetlen korty elég, hogy rendbe hozzon - felelte a remete. - Most még zúg a fejem, és a lábam kissé bizonytalan, de meglátod, mindjárt magamhoz térek.
So saying, he stepped to the stone basin, in which the waters of the fountain as they fell formed bubbles which danced in the white moonlight, and took so long a drought as if he had meant to exhaust the spring.Odalépett a kőmedencéhez, ahol a forrás csörgedező vize gyöngyözve meg-megcsillant a holdfényben. A remete lehajolt, és olyan hosszú kortyot szívott magába, mintha meg akarná inni a forrást.
"When didst thou drink as deep a drought of water before, Holy Clerk of Copmanhurst?" said the Black Knight.- Mikor ittál utoljára ennyi vizet, copmanhursti szent barát? - kérdezte a Fekete lovag.
"Never since my wine-butt leaked, and let out its liquor by an illegal vent," replied the friar, "and so left me nothing to drink but my patron's bounty here."- Amikor a boroshordóm kilyukadt, és a nedű alattomosan elszivárgott - felelte a remete. - Akkor nem volt más választásom, és kénytelen voltam beérni védőszentem forrásának vizével.
Then plunging his hands and head into the fountain, he washed from them all marks of the midnight revel.Most fejét is bemerítette a forrásba, és lemosta magáról az éjszakai dorbézolás minden nyomát.
Thus refreshed and sobered, the jolly priest twirled his heavy partisan round his head with three fingers, as if he had been balancing a reed, exclaiming at the same time,Miután így felfrissült és kijózanodott, a vidám remete három ujjával megpörgette nehéz csata­bárdját a feje körül, mintha csak egy nádszál volna, és felkiáltott:
"Where be those false ravishers, who carry off wenches against their will? May the foul fiend fly off with me, if I am not man enough for a dozen of them."- Hol vannak azok a gazfickók, akik gyenge nőket hurcolnak el akaratuk ellenére? Bárcsak velem próbálkoznának, be örülnék neki! Tíznek is ellátnám a baját, azt a kutya mindenségét!
"Swearest thou, Holy Clerk?" said the Black Knight.- Mi az, káromkodol, szent ember? - kérdezte a lovag.
"Clerk me no Clerks," replied the transformed priest; "by Saint George and the Dragon, I am no longer a shaveling than while my frock is on my back--When I am cased in my green cassock, I will drink, swear, and woo a lass, with any blithe forester in the West Riding."- Szent ember, vagy nem szent ember, egyre megy! - felelte a remete, aki egészen megválto­zott. - Szent Györgyre és a sárkányra, csak addig vagyok barát, amíg rajtam van a csuha! Ebben a zöld zekében ugyanúgy iszom, káromkodom, és teszem a szépet a lányoknak, mint akármelyik erdei legény West Ridingban.
"Come on, Jack Priest," said Locksley,- Hallgass már, János pap! - szólt rá Locksley.
"and be silent; thou art as noisy as a whole convent on a holy eve, when the Father Abbot has gone to bed.--Come on you, too, my masters, tarry not to talk of it--I say, come on, we must collect all our forces, and few enough we shall have, if we are to storm the Castle of Reginald Front-de-Boeuf."- Olyan lármát csapsz, mint egy egész kolostor az ünnep előtti estén, amikor az apát úr már lefeküdt aludni. Gyerünk, uraim, elég volt a szóból, ne késlekedjünk tovább! Össze kell szed­nünk minden emberünket, és azt hiszem, akkor is kevesen leszünk hozzá, hogy megostro­moljuk Reginald Front-de-Boeuf várkastélyát.
"What! is it Front-de-Boeuf," said the Black Knight, "who has stopt on the king's highway the king's liege subjects?--Is he turned thief and oppressor?"- Micsoda?! - kiáltott fel a Fekete lovag. - Hát Front-de-Boeuf az, aki a király országútján megtámadja a király hűbéreseit és alattvalóit? Hát rabló zsivány lett belőle, aki kénye-kedve szerint sanyargatja az embereket?
"Oppressor he ever was," said Locksley.- Mindig azt tette - felelte Locksley.
"And for thief," said the priest, "I doubt if ever he were even half so honest a man as many a thief of my acquaintance."- Ami meg a zsiványságot illeti - tette hozzá a remete -, nem hiszem, hogy félannyi tisztesség volna benne, mint sok tisztelt barátomban, akit rablónak neveznek.
"Move on, priest, and be silent," said the yeoman; "it were better you led the way to the place of rendezvous, than say what should be left unsaid, both in decency and prudence."- Csak előre, barát, a lábadat járasd, ne a szádat! - mordult rá a yeoman. - Jobban tennéd, ha a találkozóhelyre vezetnél bennünket, ahelyett, hogy összehordj hetet-havat - csupa olyan dolgot, amiről beszélni se nem okos, se nem ildomos.
CHAPTER XXIHUSZONEGYEDIK FEJEZET
Alas, how many hours and years have past,Hány óra és hány év telt már azóta,
Since human forms have round this table sate,Hogy ültek itt e vén asztal körül,
Or lamp, or taper, on its surface gleam'd!És rajta lámpa vagy szál gyertya égett.
Methinks, I hear the sound of time long pass'dA múltnak hangját szinte hallani:
Still murmuring o'er us, in the lofty voidSuhog felettünk, tágas üregében
Of these dark arches, like the ling'ring voicesAz árnyas boltíveknek, mintha most is
Of those who long within their graves have slept.Itt lengene rég halottak moraja.
Orra, a TragedyOrra, szomorújáték
While these measures were taking in behalf of Cedric and his companions, the armed men by whom the latter had been seized, hurried their captives along towards the place of security, where they intended to imprison them. But darkness came on fast, and the paths of the wood seemed but imperfectly known to the marauders. They were compelled to make several long halts, and once or twice to return on their road to resume the direction which they wished to pursue. The summer morn had dawned upon them ere they could travel in full assurance that they held the right path. But confidence returned with light, and the cavalcade now moved rapidly forward. Meanwhile, the following dialogue took place between the two leaders of the banditti.Mialatt ezek az előkészületek folytak Cedric és társai megmentésére, a fegyveresek türel­metlenül hajszolták foglyaikat a biztos hely felé, ahol tömlöcbe akarták vetni őket. De hamar rájuk esteledett, és a martalócok, úgy látszik, nem ismerték eléggé az erdő ösvényeit. Gyakran hosszabb időre megálltak, sőt néha vissza is fordultak, és más irányban keresték a helyes utat. Így telt el az éjszaka. A nyári hajnal első sugarai vetettek csak véget a bizonytalanságnak. Most már jobban tudtak tájékozódni, és gyorsabban folytatták útjukat. Közben a következő beszél­getés folyt a banditák két vezére közt:
"It is time thou shouldst leave us, Sir Maurice," said the Templar to De Bracy, "in order to prepare the second part of thy mystery. Thou art next, thou knowest, to act the Knight Deliverer."- Most már ideje, hogy elválj tőlünk, Sir Maurice - mondta a templomos De Bracynak -, hogy felkészülj a komédia második felvonására. Ne felejtsd el, hogy te játszod a Szabadító lovag szerepét.
"I have thought better of it," said De Bracy; "I will not leave thee till the prize is fairly deposited in Front-de-Boeuf's castle. There will I appear before the Lady Rowena in mine own shape, and trust that she will set down to the vehemence of my passion the violence of which I have been guilty."- Meggondoltam a dolgot - felelte De Bracy. - Nem hagylak el, amíg a zsákmányt biztonságba nem helyeztétek Front-de-Boeuf kastélyában. Ott jelenek majd meg Lady Rowena előtt saját alakomban, és remélem, hogy szerelmi szenvedélyem hevességének tudja be és megbocsátja az erőszakot, melyben bűnös vagyok.
"And what has made thee change thy plan, De Bracy?" replied the Knight Templar.- És mi késztetett arra, hogy tervedet megváltoztasd, De Bracy? - kérdezte a templomos lovag.
"That concerns thee nothing," answered his companion.- Semmi közöd hozzá.
"I would hope, however, Sir Knight," said the Templar, "that this alteration of measures arises from no suspicion of my honourable meaning, such as Fitzurse endeavoured to instil into thee?"- Remélem, lovag úr - pattant fel a templomos -, terveid módosításában nincs része annak a gyanúsításnak, amelyet Fitzurse igyekezett beléd oltani. Vagy kételkedel tisztességes szán­dé­kaimban?
"My thoughts are my own," answered De Bracy; "the fiend laughs, they say, when one thief robs another; and we know, that were he to spit fire and brimstone instead, it would never prevent a Templar from following his bent."- Hogy mit gondolok, nem tartozik rád - felelte De Bracy. - De hagyjuk ezt. Azt mondják, ha két rabló összevész, az ördög kacag örömében. Pedig tudjuk, hogy ha nem nevetne, hanem kénköves tüzet okádna, akkor sem tudna eltéríteni egy templomost a szándékától, ha egyszer megkívánt valamit.
"Or the leader of a Free Company," answered the Templar, "from dreading at the hands of a comrade and friend, the injustice he does to all mankind."- Vagy egy szabadcsapat kapitányát attól - vágott vissza a templomos -, hogy feltételezze barátjáról és bajtársáról mindazokat a gazságokat, amiket ő szokott elkövetni másokkal szemben.
"This is unprofitable and perilous recrimination," answered De Bracy; "suffice it to say, I know the morals of the Temple-Order, and I will not give thee the power of cheating me out of the fair prey for which I have run such risks."- A vita és a kölcsönös szemrehányás céltalan, sőt veszélyes - felelte De Bracy. - Elég, ha kijelentem, hogy ismerem a templomosok lovagiasságát. Nem teszem lehetővé neked, hogy elragadd előlem a zsákmányt, amelyért olyan nagy kockázatot vállaltam.
"Psha," replied the Templar, "what hast thou to fear?--Thou knowest the vows of our order."- Ugyan, mitől félsz? - mondta a templomos. - Hát nem ismered rendünk fogadalmait?
"Right well," said De Bracy, "and also how they are kept. Come, Sir Templar, the laws of gallantry have a liberal interpretation in Palestine, and this is a case in which I will trust nothing to your conscience."- De azt is tudom, hogyan szoktátok megtartani - felelte De Bracy. - Ismerd be, hogy a lovagiasság szabályait nagyon szabadon értelmezik a Szentföldön. Ne is csodáld, hogy ebben az esetben semmit sem merek a lelkiismeretedre bízni.
"Hear the truth, then," said the Templar; "I care not for your blue-eyed beauty. There is in that train one who will make me a better mate."- Hát akkor én is őszinte leszek - mondta a templomos. - Az igazság az, hogy a te kék szemű szépséged nem is érdekel engem. Van ott más, aki jobban illik hozzám.
"What! wouldst thou stoop to the waiting damsel?" said De Bracy.- Micsoda? Csak nem ereszkedel le a szobalányhoz?
"No, Sir Knight," said the Templar, haughtily. "To the waiting-woman will I not stoop. I have a prize among the captives as lovely as thine own."- Nem, lovag úr - felelte a templomos gőgösen -, a szolgálólányhoz nem ereszkedem le. De van a foglyok közt egy gyöngyszem, amely legalább olyan kincs, mint a tied.
"By the mass, thou meanest the fair Jewess!" said De Bracy.- Teremtő atyám, csak nem vetettél szemet a szép zsidó lányra? - kiáltott fel De Bracy.
"And if I do," said Bois-Guilbert, "who shall gainsay me?"- És ha úgy volna - felelte Bois-Guilbert -, ki merné megtiltani nekem?
"No one that I know," said De Bracy, "unless it be your vow of celibacy, or a cheek of conscience for an intrigue with a Jewess."- Tudtommal senki - nevetett De Bracy -, hacsak a fogadalmad nem. Mit szól a lelkiismereted ahhoz, hogy össze akarod szűrni a levet egy zsidó lánnyal?
"For my vow," said the Templar, "our Grand Master hath granted me a dispensation. And for my conscience, a man that has slain three hundred Saracens, need not reckon up every little failing, like a village girl at her first confession upon Good Friday eve."- Ami a fogadalmamat illeti - jelentette ki a templomos -, rendünk nagymestere felmentett alóla. Hátra van még a lelkiismeretem kérdése. Hát vedd tudomásul, hogy egy vitéz lovag, aki háromszáz szaracént vágott le, nem tarthat számon minden apró kis vétket, mint a falusi kislány, amikor először megy gyónni nagypéntek előtt.
"Thou knowest best thine own privileges," said De Bracy. "Yet, I would have sworn thy thought had been more on the old usurer's money bags, than on the black eyes of the daughter."- Te tudod legjobban, mit engedhetsz meg magadnak - mondta De Bracy. - De esküdni mertem volna rá, hogy az öreg uzsorás pénzeszacskója jobban érdekel, mint a leánya fekete szeme.
"I can admire both," answered the Templar; "besides, the old Jew is but half-prize. I must share his spoils with Front-de-Boeuf, who will not lend us the use of his castle for nothing. I must have something that I can term exclusively my own by this foray of ours, and I have fixed on the lovely Jewess as my peculiar prize. But, now thou knowest my drift, thou wilt resume thine own original plan, wilt thou not?--Thou hast nothing, thou seest, to fear from my interference."- Egyformán lelkesedem mindkettőért - vigyorgott a templomos. - Azonkívül vedd számításba, hogy az öreg zsidót meg kell feleznem valakivel. A zsákmánynak ezt a részét meg kell oszta­nom Front-de-Boeuf barátunkkal, aki nem bolond, hogy kastélyát ingyen bocsássa rendel­ke­zésünkre. De mégiscsak kell kapnom ebből a kalandból valamit, ami csak az enyém. Személyes zsákmányomul a szép zsidó lányt szemeltem ki. És most, hogy őszintén elmondtam neked mindent, visszatérsz, ugyebár, eredeti tervedhez?
"No," replied De Bracy, "I will remain beside my prize. What thou sayst is passing true, but I like not the privileges acquired by the dispensation of the Grand Master, and the merit acquired by the slaughter of three hundred Saracens. You have too good a right to a free pardon, to render you very scrupulous about peccadilloes."- Nem - felelte De Bracy -, én itt maradok az én zsákmányom mellett. Lehet, hogy igaz, amit mondasz, de nekem nem tetszik a nagymester különleges engedélye, sem a háromszáz sze­recsen felkoncolása. Nagyon könnyen jutsz te, úgy látom, bűnbocsánathoz meg feloldozáshoz. Mi tart vissza akkor a vétkezéstől?
While this dialogue was proceeding, Cedric was endeavouring to wring out of those who guarded him an avowal of their character and purpose.Amíg így vitatkoztak, Cedric mindent elkövetett, hogy valami felvilágosítást facsarjon ki őreiből, és megtudja: kicsodák, hová viszik, mit akarnak tőle.
"You should be Englishmen," said he; "and yet, sacred Heaven! you prey upon your countrymen as if you were very Normans. You should be my neighbours, and, if so, my friends; for which of my English neighbours have reason to be otherwise? I tell ye, yeomen, that even those among ye who have been branded with outlawry have had from me protection; for I have pitied their miseries, and curst the oppression of their tyrannic nobles. What, then, would you have of me? or in what can this violence serve ye?--Ye are worse than brute beasts in your actions, and will you imitate them in their very dumbness?"- Úgy látom, angolok vagytok - mondta. - De teremtő atyám, mégis úgy törtök ránk, honfi­tár­saitokra, mintha normannok volnátok. Alighanem a szomszédaim vagytok, tehát a barátaim is, mert melyik angol szomszédomnak volna oka arra, hogy gyűlöljön? Hiszen még azt a yeo­mant is, akit útonállással vádoltak, mindig védelmembe vettem, mert tudtam, hogy a szegénység és elnyomás kergette a szegénylegények közé, és inkább zsarnokaikat okoltam és átkoztam. Ha meg így áll a dolog, mit akartok tőlem? Mi hasznotok van ebből az erőszakból? Hallgattok? Ha már olyan gonoszok vagytok, mint a vadállatok, némaságukat is utánozzátok?
It was in vain that Cedric expostulated with his guards, who had too many good reasons for their silence to be induced to break it either by his wrath or his expostulations.De Cedric hiába perelt őreivel, akiknek éppen elég okuk volt arra, hogy mély hallgatásba burkolózzanak. Ettől nem térítették el őket Cedric haragos kifakadásai. Továbbra is siettették, és mind gyorsabban haladtak.
They continued to hurry him along, travelling at a very rapid rate, until, at the end of an avenue of huge trees, arose Torquilstone, now the hoary and ancient castle of Reginald Front-de-Boeuf. It was a fortress of no great size, consisting of a donjon, or large and high square tower, surrounded by buildings of inferior height, which were encircled by an inner court-yard.Végre a hatalmas fákkal szegélyezett fasor végében előtűnt Torquilstone, Reginald Front-de-Boeuf mohlepte vén kastélya. Tulajdonképpen egy kisebb vár vagy erőd volt, amely egy donjon­ból, vagyis egy magas, négyszögletes toronyból és körülötte alacsonyabb épületekből állt.
Around the exterior wall was a deep moat, supplied with water from a neighbouring rivulet. Front-de-Boeuf, whose character placed him often at feud with his enemies, had made considerable additions to the strength of his castle, by building towers upon the outward wall, so as to flank it at every angle. The access, as usual in castles of the period, lay through an arched barbican, or outwork, which was terminated and defended by a small turret at each corner.Ezek egy belső udvart alkottak, amelyet mély árok vett körül; vizét egy közeli folyócska táplálta. Front-de-Boeuf, aki olyan természetű és jellemű volt, hogy sok ellenséget szerzett magának, jelentősen megerősítette várkastélyát. Külső falaira is tornyokat épített, hogy minden oldalról jól meg lehessen védeni. A várba - mint annak a korszaknak a váraiba általá­ban - csak a boltozatos külső erődön keresztül lehetett bejutni; ennek minden sarkát kis tornyok őrizték.
Cedric no sooner saw the turrets of Front-de-Boeuf's castle raise their grey and moss-grown battlements, glimmering in the morning sun above the wood by which they were surrounded, than he instantly augured more truly concerning the cause of his misfortune.Cedric, mihelyt megpillantotta Front-de-Boeuf várkastélyának komor, szürke bástyáit - amint kiemelkedtek a környező erdőből, és megcsillantak a reggeli napsütésben -, rögtön megsejtette, hogy a balsorsa milyen komoly bajba sodorta.
"I did injustice," he said, "to the thieves and outlaws of these woods, when I supposed such banditti to belong to their bands; I might as justly have confounded the foxes of these brakes with the ravening wolves of France. Tell me, dogs--is it my life or my wealth that your master aims at? Is it too much that two Saxons, myself and the noble Athelstane, should hold land in the country which was once the patrimony of our race?--Put us then to death, and complete your tyranny by taking our lives, as you began with our liberties. If the Saxon Cedric cannot rescue England, he is willing to die for her. Tell your tyrannical master, I do only beseech him to dismiss the Lady Rowena in honour and safety. She is a woman, and he need not dread her; and with us will die all who dare fight in her cause."- Igazságtalan voltam ennek az erdőnek a bujdosóival és szegénylegényeivel szemben - mondta -, amikor azzal gyanúsítottam őket, hogy azok a gazfickók, akik engem megtámadtak, az ő soraikból kerültek ki. Éppen úgy összetéveszthettem volna a mi bozótjaink rókáit Francia­­ország ordas farkasaival. Mondjátok, kutyák, mit akar a ti gazdátok: az életemet vagy a vagyo­nomat? Már azt se tudjátok elviselni, hogy van még két szász - én és a nemes Athelstane -, aki még birtokot mondhat a magáénak ezen a földön, amely valamikor egészen a mi nemzet­ségünké volt? Hát akkor gyilkoljanak meg, és tegyék így teljessé zsarnokságukat, vegyék el a szabadságunk után az életünket is! Ha Cedric, a szász, nem tudja megmenteni Angliát, szívesen meghal érte! Mondjátok meg a gazdátoknak, hogy nem könyörgök az életemért, csak egyet kérek tőle: kímélje meg Lady Rowena életét és becsületét. Velünk úgyis kihal mindenki, aki fegyverrel szembeszállhat vele - egy nőtől csak nem kell tartania!
The attendants remained as mute to this address as to the former, and they now stood before the gate of the castle. De Bracy winded his horn three times, and the archers and cross-bow men, who had manned the wall upon seeing their approach, hastened to lower the drawbridge, and admit them. The prisoners were compelled by their guards to alight, and were conducted to an apartment where a hasty repast was offered them, of which none but Athelstane felt any inclination to partake. Neither had the descendant of the Confessor much time to do justice to the good cheer placed before them, for their guards gave him and Cedric to understand that they were to be imprisoned in a chamber apart from Rowena. Resistance was vain; and they were compelled to follow to a large room, which, rising on clumsy Saxon pillars, resembled those refectories and chapter-houses which may be still seen in the most ancient parts of our most ancient monasteries.A szolgák ezt a beszédet éppen olyan némán fogadták, mint az előbbieket. Most már ott álltak a kastély kapujában. De Bracy háromszor megfújta kürtjét. A fegyveresek és íjászok, akik a közelgő csapatot megpillantva, elfoglalták helyüket a falakon, most sietve leeresztették a fel­vonóhidat, hogy beeresszék őket. A foglyokat kényszerítették, hogy szálljanak le a nyeregből. Bevezették őket egy terembe, ahol sebtében ennivalót adtak elébük, de Athelstane kivételével senkinek sem volt kedve hozzányúlni. Ám Hitvalló Edward24 elpusztíthatatlan étvágyú ivadékának sem volt ideje az asztalra rakott jó falatok közt válogatni, mert az őrök megint odaléptek hozzájuk. A két szász nemesnek értésére adták, hogy már vár rájuk a szoba, amely börtönük lesz - mégpedig Rowenától elkülönítve. A hiábavaló ellenállást meg sem kísérelték. Kénytelenek voltak átmenni egy tágas terembe, melynek mennyezetét ormótlan szász oszlopok tartották. A helyiség hasonlított azokhoz a refektóriumokhoz25 és tanácstermekhez, amelyek a hajdani kolostorok legrégibb részeiben még ma is láthatók.
The Lady Rowena was next separated from her train, and conducted, with courtesy, indeed, but still without consulting her inclination, to a distant apartment. The same alarming distinction was conferred on Rebecca, in spite of her father's entreaties, who offered even money, in this extremity of distress, that she might be permitted to abide with him.Lady Rowenát elválasztották kísérőitől, és egy távoli terembe vezették - udvariasan ugyan, de mégis anélkül, hogy megkérdezzék, akarja-e vagy sem. Ugyanebben az aggasztó megkülön­böz­tetésben volt része Rebekának is. Apja hiába könyörgött, sőt végső kétségbeesésében még pénzt is kínált a szolgáknak, ha megengedik, hogy leánya mellette maradhasson.
"Base unbeliever," answered one of his guards, "when thou hast seen thy lair, thou wilt not wish thy daughter to partake it."- Aljas pogány - felelte az őrök egyike - ha meglátod tömlöcödet, magad sem fogod kívánni, hogy leányod megossza veled!
And, without farther discussion, the old Jew was forcibly dragged off in a different direction from the other prisoners. The domestics, after being carefully searched and disarmed, were confined in another part of the castle; and Rowena was refused even the comfort she might have derived from the attendance of her handmaiden Elgitha.Nem is vitatkoztak vele tovább, hanem durván elhurcolták, egészen másfelé, mint a többi foglyot. Szolgáikat gondosan megmotozták, és megfosztották fegyvereiktől, azután bezárták a kastély másik szárnyába. Rowenától még azt a vigasztaló könnyebbséget is megtagadták, hogy meghitt szolgálója, Elgitha mellette maradhasson.
The apartment in which the Saxon chiefs were confined, for to them we turn our first attention, although at present used as a sort of guard-room, had formerly been the great hall of the castle. It was now abandoned to meaner purposes, because the present lord, among other additions to the convenience, security, and beauty of his baronial residence, had erected a new and noble hall, whose vaulted roof was supported by lighter and more elegant pillars, and fitted up with that higher degree of ornament, which the Normans had already introduced into architecture.Most pedig nézzük meg, milyen volt a terem, ahová a két szász nemest zárták - mert először is feléjük fordítjuk figyelmünket. Ez a helyiség jelenleg őrszobául szolgált, bár valamikor a kastély előcsarnoka volt. Ettől a rangtól akkor fosztották meg, amikor a vár mostani ura bárói rezidenciáját kibővíttette és átalakíttatta, hogy kényelmét és biztonságát növelje. Egyebek közt díszes, új csarnokot emeltetett, amelynek boltíves mennyezete karcsúbb és kecsesebb oszlopokon nyugodott; az új csarnok már fejlettebb ízlés szerint épült, azokkal a fejlettebb díszítőelemekkel, amelyeket a normannok az építészetben meghonosítottak.
Cedric paced the apartment, filled with indignant reflections on the past and on the present, while the apathy of his companion served, instead of patience and philosophy, to defend him against every thing save the inconvenience of the present moment; and so little did he feel even this last, that he was only from time to time roused to a reply by Cedric's animated and impassioned appeal to him.Cedric méltatlankodva járkált fel és alá a teremben, háborgó gondolatai a múlttal és a jelennel foglalkoztak. Athelstane sokkal nyugodtabb volt. Türelmességét nem magasabb rendű élet­bölcsességének köszönhette, hanem egykedvűségének, amely közömbössé tette minden iránt a pillanatnyi kellemetlenségeken kívül. De még ezekkel sem törődött túlságosan, és csak ímmel-ámmal felelgetett Cedric heves és szenvedélyes kitöréseire.
"Yes," said Cedric, half speaking to himself, and half addressing himself to Athelstane, "it was in this very hall that my father feasted with Torquil Wolfganger, when he entertained the valiant and unfortunate Harold, then advancing against the Norwegians, who had united themselves to the rebel Tosti. It was in this hall that Harold returned the magnanimous answer to the ambassador of his rebel brother. Oft have I heard my father kindle as he told the tale. The envoy of Tosti was admitted, when this ample room could scarce contain the crowd of noble Saxon leaders, who were quaffing the blood-red wine around their monarch."- Igen - mondta Cedric inkább önmagának, mint barátjának -, ebben a csarnokban lakomázott nagyapám Torquil Wolfgangerrel, amikor az vendégül látta a vitéz és szerencsétlen Haroldot. A Hódítónak ez a derék fia éppen hadba vonult a norvégok ellen, akik a lázadó Tostival egyesülten a törvényes szász királyra törtek. Harold király éppen ebben a teremben közölte nagylelkű válaszát lázadó öccse követével. Gyakran hallottam, amint nagyapám lelkesedéstől kipirultan elmesélte ezt a történetet. Tosti követét bevezették ebbe a tágas csarnokba, amely zsúfo­lásig megtelt szász főnemesekkel, akik körülvették királyukat, és vérvörös bort ittak egészségére.
"I hope," said Athelstane, somewhat moved by this part of his friend's discourse, "they will not forget to send us some wine and refactions at noon--we had scarce a breathing-space allowed to break our fast, and I never have the benefit of my food when I eat immediately after dismounting from horseback, though the leeches recommend that practice."Athelstane-t kissé kizökkentette nyugalmából Cedric elbeszélésének utolsó része, mely nem pergett le róla egészen hatástalanul. - Remélem - mondta -, nem feledkeznek meg rólunk délben, és küldenek egy kis bort meg valami harapnivalót. Reggel alig hagytak időt, hogy bekapjunk néhány falatot. Különben sem tudok kellő étvággyal enni rögtön azután, hogy leszálltam a nyeregből, bár a gyógyítómesterek nagyon ajánlják.
Cedric went on with his story without noticing this interjectional observation of his friend.Cedric nem vett tudomást barátja közbevető megjegyzéséről, és folytatta történetét:
"The envoy of Tosti," he said, "moved up the hall, undismayed by the frowning countenances of all around him, until he made his obeisance before the throne of King Harold.- Tosti követe bátran végigment a termen, bár megrémülhetett volna a zord arcoktól, amelyek haragosan és fenyegetően meredtek rá. Harold király elé lépett, és mélyen meghajolt.
"'What terms,' he said, 'Lord King, hath thy brother Tosti to hope, if he should lay down his arms, and crave peace at thy hands?'„Felséges uram - kezdte -, milyen sors vár Tosti öcsédre, ha leteszi a fegyvert, és békét kér tőled? Ebben az esetben mit remélhet?”
"'A brother's love,' cried the generous Harold, 'and the fair earldom of Northumberland.'„Szerető testvéri jobbomat - felelte a nagylelkű Harold - és Northumberland gyönyörű grófságát.”
"'But should Tosti accept these terms,' continued the envoy, 'what lands shall be assigned to his faithful ally, Hardrada, King of Norway?'„És ha Tosti elfogadja ezeket a feltételeket - folytatta a követ -, milyen birtokot juttatsz hűséges szövetségesének, Hardrada norvég királynak?”
"'Seven feet of English ground,' answered Harold, fiercely, 'or, as Hardrada is said to be a giant, perhaps we may allow him twelve inches more.'„Hétlábnyi angol földet - felelte Harold szenvedélyes indulattal -, vagy ha igaz, amit monda­nak róla, és Hardrada valóságos óriás, akkor talán megtoldjuk még tizenkét hüvelykkel!”
"The hall rung with acclamations, and cup and horn was filled to the Norwegian, who should be speedily in possession of his English territory."- A csarnok rengett az éljenzéstől. A borral telt kupákat és tülköket arra ürítették, hogy a norvég betolakodó minél előbb foglalja el a neki szánt angol földbirtokot.
"I could have pledged him with all my soul," said Athelstane, "for my tongue cleaves to my palate."- Erre szívvel-lélekkel tudnék inni magam is - jegyezte meg Athelstane -, mert olyan szomjas vagyok, hogy a torkom már egészen kiszáradt.
"The baffled envoy," continued Cedric, pursuing with animation his tale, though it interested not the listener, "retreated, to carry to Tosti and his ally the ominous answer of his injured brother. It was then that the distant towers of York, and the bloody streams of the Derwent, [26] beheld that direful conflict, in which, after displaying the most undaunted valour, the King of Norway, and Tosti, both fell, with ten thousand of their bravest followers. Who would have thought that upon the proud day when this battle was won, the very gale which waved the Saxon banners in triumph, was filling the Norman sails, and impelling them to the fatal shores of Sussex?--Who would have thought that Harold, within a few brief days, would himself possess no more of his kingdom, than the share which he allotted in his wrath to the Norwegian invader?--Who would have thought that you, noble Athelstane--that you, descended of Harold's blood, and that I, whose father was not the worst defender of the Saxon crown, should be prisoners to a vile Norman, in the very hall in which our ancestors held such high festival?"Cedric látta, hogy barátját most csak az evés-ivás érdekli, de azért folytatta történetét: - A meghökkent követ elsietett, hogy elvigye Tostinak és szövetségesének a megbántott király végzetes válaszát. Ennek következménye volt, hogy York távoli tornyai és a Derwent véres habjai tanúi voltak annak az iszonyú csatának, amelyben Tosti és a norvég király derekas harc közben elesett, és velük együtt tízezer vitézük. Ki gondolta volna, hogy e ragyogó győzelem büszke napján ugyanaz a szél, amely a diadalmas szász zászlókat lengette, normann vitorlákat is duzzaszt, és elősegíti az ellenség végzetes partraszállását Sussexben? Ki gondolta volna, hogy néhány nap múlva Haroldnak sem marad már királyságából több föld, mint amennyit haragjában a norvég betolakodónak ígért? És ki gondolta volna, hogy te, nemes Athelstane, aki Harold véréből származol, és én, akinek ősei mindig megállták helyüket a szász fejedelmek védelmében, egy hitvány normann foglyai leszünk - méghozzá ugyanabban a csarnokban, ahol elődeink oly fényes ünnepségeket ültek?
"It is sad enough," replied Athelstane; "but I trust they will hold us to a moderate ransom--At any rate it cannot be their purpose to starve us outright; and yet, although it is high noon, I see no preparations for serving dinner. Look up at the window, noble Cedric, and judge by the sunbeams if it is not on the verge of noon."- Elég szomorú - felelte Athelstane -, de remélem, mérsékelt váltságdíj ellenében szabadon engednek. Semmi esetre sem lehet a céljuk az, hogy most mindjárt halálra éheztessenek. De nyomát sem látom az ebéd előkészületeinek, pedig már délfelé jár az idő. Tekints ki, nemes Cedric, az ablakon, és ítéld meg a nap állásából, nincs-e igazam.
"It may be so," answered Cedric; "but I cannot look on that stained lattice without its awakening other reflections than those which concern the passing moment, or its privations. When that window was wrought, my noble friend, our hardy fathers knew not the art of making glass, or of staining it--The pride of Wolfganger's father brought an artist from Normandy to adorn his hall with this new species of emblazonment, that breaks the golden light of God's blessed day into so many fantastic hues. The foreigner came here poor, beggarly, cringing, and subservient, ready to doff his cap to the meanest native of the household. He returned pampered and proud, to tell his rapacious countrymen of the wealth and the simplicity of the Saxon nobles--a folly, oh, Athelstane, foreboded of old, as well as foreseen, by those descendants of Hengist and his hardy tribes, who retained the simplicity of their manners. We made these strangers our bosom friends, our confidential servants; we borrowed their artists and their arts, and despised the honest simplicity and hardihood with which our brave ancestors supported themselves, and we became enervated by Norman arts long ere we fell under Norman arms. Far better was our homely diet, eaten in peace and liberty, than the luxurious dainties, the love of which hath delivered us as bondsmen to the foreign conqueror!"- Meglehet - mondta Cedric -, de én nem tudok ránézni erre az ólomrácsos, színes ablakra anélkül, hogy a szívem el ne szoruljon. Olyan gondolatok ébrednek benne, amelyek mellett eltörpülnek a jelen pillanat nélkülözései. Amikor ennek az ablaknak a rácsait kovácsolták, nemes barátom, őseink még nem ismerték az üvegkészítés és festés művészetét. Nagyra törő büszkeségében Wolfganger apja hozatott először egy mestert Normandiából, hogy csarnokát felszerelje az újfajta ékességgel, mely ilyen tarka színekben töri Isten áldott napjának arany­sugarait. Az idegen szegény koldus volt, amikor idejött, alázatosan hajlongott, és hízelgett mindenkinek, sapkáját szolgálatkészen lekapta a ház utolsó szász cselédje előtt is. De meg­gaz­dagodva és felfuvalkodva ment haza, hogy elmesélje kapzsi honfitársainak, milyen gazdagok a szász nemesek, és milyen együgyűek! Valóban bárgyúság volt, Athelstane, amelyet előre láttak és meg is jósoltak Hengist edzett törzseinek igazi utódai, akik megőrizték apáik egyszerű életmódját. Bezzeg mi kebelbarátainkká, bizalmas cselédeinkké tettük meg az idegeneket; átvettük mestereiket és művészetüket; lassanként már le is néztük azt a tisztes egyszerűséget és igénytelenséget, amely derék őseink ereje volt. A normann művészettől és finomkodástól elpuhultan vártuk, hogy a normann fegyverek leigázzanak bennünket. Pedig mennyivel jobb volt a mi egyszerű ételünk, amelyet békességben és szabadságban fogyaszthattunk el, mint a fényűző nyalánkságok, amelyeknek megkedvelése az idegen hódító jobbágyaivá tett bennün­ket!
"I should," replied Athelstane, "hold very humble diet a luxury at present; and it astonishes me, noble Cedric, that you can bear so truly in mind the memory of past deeds, when it appeareth you forget the very hour of dinner."- Pillanatnyilag beérném a legegyszerűbb étellel, még azt is nyalánkságnak érezném - felelte Athelstane. - Csodálom, nemes Cedric, hogy olyan kitűnően emlékszel a régi dolgokra, de mintha eszedbe se jutna, hogy itt az ebéd ideje.
"It is time lost," muttered Cedric apart and impatiently, "to speak to him of aught else but that which concerns his appetite! The soul of Hardicanute hath taken possession of him, and he hath no pleasure save to fill, to swill, and to call for more.--Alas!" said he, looking at Athelstane with compassion, "that so dull a spirit should be lodged in so goodly a form! Alas! that such an enterprise as the regeneration of England should turn on a hinge so imperfect! Wedded to Rowena, indeed, her nobler and more generous soul may yet awake the better nature which is torpid within him. Yet how should this be, while Rowena, Athelstane, and I myself, remain the prisoners of this brutal marauder and have been made so perhaps from a sense of the dangers which our liberty might bring to the usurped power of his nation?"„Kárba veszett fáradság - dörmögte magában Cedric meglehetősen ingerülten - bármi egyébről beszélni neki, mint arról, hogy mit kap enni és inni. Úgy látszik, Hardicanute lelke szállt belé, és nem ismer más gyönyörűséget, mint hogy tömje magát, faljon, és még többet faljon! Milyen kár - tette hozzá, és sajnálkozva nézett barátjára -, hogy ilyen derék testben ilyen eltompult lélek lakozik! Hogy olyan nagy feladatot, mint Anglia feltámasztása, ilyen tökéletlen eszközzel kell véghezvinni! Talán Rowena nemes és magasan szárnyaló lelke - ha egyszer mégis feleségül megy hozzá - felébreszti jobbik énjét, amely eltompultan szunnyad benne. De hogy is gon­dolhatok ilyesmire most, amikor Rowena és Athelstane, éppen úgy, mint én magam: foglyai vagyunk ennek a durva martalócnak, aki talán éppen azért vetemedett utolsó gaztettére, mert érzi, hogy szabadságunk nemzetének bitorolt hatalmát veszedelemmel fenyegeti!”
While the Saxon was plunged in these painful reflections, the door of their prison opened, and gave entrance to a sewer, holding his white rod of office. This important person advanced into the chamber with a grave pace, followed by four attendants, bearing in a table covered with dishes, the sight and smell of which seemed to be an instant compensation to Athelstane for all the inconvenience he had undergone. The persons who attended on the feast were masked and cloaked.Mialatt a szász nemes ilyen gyötrelmes gondolatokkal vesződött, kinyílt az ajtó, és belépett rajta az asztalnok, a hivatását jelző fehér pálcával a kezében. Nyomában négy szolga tálakkal megrakott asztalt hozott be. Amikor Athelstane meglátta a tálakat, és orrát megcsapta az ételek illata, úgy érezte, hogy ez a nagyszerű pillanat kárpótolja minden kellemetlenségért, amelyet ma elszenvedett. Mind az öten, akik a lakomát hozták, álarcot viseltek, és alakjukat hosszú köpönyeg takarta.
"What mummery is this?" said Cedric; "think you that we are ignorant whose prisoners we are, when we are in the castle of your master? Tell him," he continued, willing to use this opportunity to open a negotiation for his freedom,--"Tell your master, Reginald Front-de-Boeuf, that we know no reason he can have for withholding our liberty, excepting his unlawful desire to enrich himself at our expense. Tell him that we yield to his rapacity, as in similar circumstances we should do to that of a literal robber. Let him name the ransom at which he rates our liberty, and it shall be paid, providing the exaction is suited to our means."- Micsoda maskara ez? - kiáltott fel Cedric. - Azt hiszitek, nem tudjuk, kinek a foglyai vagyunk itt, a gazdátok kastélyában? Mondjátok meg neki - tette hozzá, megragadva az első alkalmat, hogy szabadsága visszanyerésére tárgyalásokba bocsátkozzék -, mondjátok meg Reginald Front-de-Boeuf úrnak, hogy el se tudjuk képzelni, miért fosztott meg minket a szabad­sá­gunktól. Ennek csak egy oka lehet: a törvénytelen, mohó vágy, hogy vagyonát a mi rovásunkra gyarapítsa. Mondjátok meg neki, hogy engedünk kapzsiságának, mint ahogy hasonló körülmények között egy közönséges rabló követeléseit is kénytelenek volnánk teljesíteni. Üzenje meg nekünk, milyen árat szab a szabadságunknak, és kifizetjük, hacsak nem követel olyan összeget, amely meghaladja anyagi erőnket.
The sewer made no answer, but bowed his head.Az asztalnok nem felelt, de bólintott.
"And tell Sir Reginald Front-de-Boeuf," said Athelstane, "that I send him my mortal defiance, and challenge him to combat with me, on foot or horseback, at any secure place, within eight days after our liberation; which, if he be a true knight, he will not, under these circumstances, venture to refuse or to delay."- És mondd meg Sir Reginald Front-de-Boeufnek - tette hozzá Athelstane -, hogy kihívom életre-halálra, és felszólítom, vívjon meg velem gyalog vagy lóháton, akármelyik biztonságos helyen, nyolc napon belül a kiszabadulásunk után. Ezt a kihívást, ha igazi lovag, el nem utasíthatja, és későbbre sem halaszthatja, különös tekintettel a körülményekre.
"I shall deliver to the knight your defiance," answered the sewer; "meanwhile I leave you to your food."- A kihívást át fogom adni a lovagnak - felelte az asztalnok -, most pedig magatokra hagylak benneteket, hogy nyugodtan ebédelhessetek.
The challenge of Athelstane was delivered with no good grace; for a large mouthful, which required the exercise of both jaws at once, added to a natural hesitation, considerably damped the effect of the bold defiance it contained. Still, however, his speech was hailed by Cedric as an incontestible token of reviving spirit in his companion, whose previous indifference had begun, notwithstanding his respect for Athelstane's descent, to wear out his patience. But he now cordially shook hands with him in token of his approbation, and was somewhat grieved when Athelstane observed,A kihívás nem hangzott el olyan ünnepélyesen, ahogy illett volna, mert Athelstane beszédén érezni lehetett tétovázását, mely természetéből fakadt; azonkívül már nekiesett az ételnek, és miközben beszélt, hatalmas állkapcsait a nagy falat is igénybe vette, amit bekapott; mindez jelentősen tompította a dacos kihívás hatását. Cedric mégis megörült neki, mert azt olvasta ki belőle, hogy barátjában végre feltámadt dicső őseinek szelleme. Legfőbb ideje volt, hiszen bármennyire tisztelte is Athelstane-t, viselkedése már-már kiábrándította. De most, hogy végre megemberelte magát, Cedric - helyeslése jeléül - forrón megszorította kezét. De Athelstane, mintha csak le akarná hűteni lelkesedését, megjegyezte:
"that he would fight a dozen such men as Front-de-Boeuf, if, by so doing, he could hasten his departure from a dungeon where they put so much garlic into their pottage."- Egy tucat olyan fickóval is megvívnék, mint Front-de-Boeuf, ha elérném vele, hogy gyorsabban megszabaduljak egy börtönből, ahol ennyi fokhagymát tesznek a levesbe!
Notwithstanding this intimation of a relapse into the apathy of sensuality, Cedric placed himself opposite to Athelstane, and soon showed, that if the distresses of his country could banish the recollection of food while the table was uncovered, yet no sooner were the victuals put there, than he proved that the appetite of his Saxon ancestors had descended to him along with their other qualities.Ez a megjegyzés elárulta ugyan, hogy Athelstane visszasüllyedt a gyomor rabságába, Cedric mégis leült vele szemben az asztalhoz. Ekkor fura dolog derült ki: eddig hazájának szomorú sorsa foglalkoztatta csupán, és nem is gondolt az evésre, de most, hogy az étel ott párolgott előtte az asztalon, szemlátomást bebizonyította, hogy őseitől - egyéb tulajdonságaikon kívül - derekas étvágyukat is örökölte.
The captives had not long enjoyed their refreshment, however, ere their attention was disturbed even from this most serious occupation by the blast of a horn winded before the gate. It was repeated three times, with as much violence as if it had been blown before an enchanted castle by the destined knight, at whose summons halls and towers, barbican and battlement, were to roll off like a morning vapour. The Saxons started from the table, and hastened to the window. But their curiosity was disappointed; for these outlets only looked upon the court of the castle, and the sound came from beyond its precincts. The summons, however, seemed of importance, for a considerable degree of bustle instantly took place in the castle.De a foglyok nem sokáig élvezhették ebédjüket. Figyelmüket még ettől az igazán lebilincselő foglalatosságról is elterelte a harsány kürtszó, amely hirtelen felhangzott a kapu előtt. Háromszor is megismétlődött, mintha a mesebeli lovag fújta volna meg, kinek kürtjétől az elvarázsolt kastély tornya, bástyája, kapuja összeomlik, és elszáll, akár a hajnali ködpára. A két szász felugrott az asztal mellől, és az ablakhoz rohant. De kíváncsiságukat csalódás érte, mert az ablak a vár udvarára nézett, a kürtszó pedig odakünn harsogott, a falakon túl. De alighanem fontos jeladás lehetett, mert tüstént élénk mozgolódás keletkezett a kastélyban.
CHAPTER XXIIHUSZONKETTEDIK FEJEZET
My daughter--O my ducats--O my daughter!Leányom - ó, aranyaim - ó, leányom!
------O my Christian ducats!...Ó, keresztény aranyaim!
Justice--the Law--my ducats, and my daughter!Jogot! Törvényt! Aranyaim, leányom!
--Merchant of VeniceShakespeare: A velencei kalmár
Leaving the Saxon chiefs to return to their banquet as soon as their ungratified curiosity should permit them to attend to the calls of their half-satiated appetite, we have to look in upon the yet more severe imprisonment of Isaac of York. The poor Jew had been hastily thrust into a dungeon-vault of the castle, the floor of which was deep beneath the level of the ground, and very damp, being lower than even the moat itself. The only light was received through one or two loop-holes far above the reach of the captive's hand. These apertures admitted, even at mid-day, only a dim and uncertain light, which was changed for utter darkness long before the rest of the castle had lost the blessing of day. Chains and shackles, which had been the portion of former captives, from whom active exertions to escape had been apprehended, hung rusted and empty on the walls of the prison, and in the rings of one of those sets of fetters there remained two mouldering bones, which seemed to have been once those of the human leg, as if some prisoner had been left not only to perish there, but to be consumed to a skeleton.Most bízzuk a szász urakra, meddig álldogálnak még az ablaknál kielégítetlen kíváncsisággal, és mikor térnek vissza az asztalhoz félig kielégített étvágyuk hívó szavára. Mi menjünk tovább, és vessünk egy pillantást a yorki Izsák sokkal zordabb börtönébe. A szerencsétlen zsidót be­lökték a vár egyik pincetömlöcébe, amely csöpögött a nyirkosságtól, hiszen az árok fenekénél is mélyebb szinten volt. Világosság csak egy-két szelelőlyukon hatolt be, ezek meg olyan magasan nyíltak, hogy a fogoly nem tudott kinézni rajtuk. Ezeken a nyílásokon még délben is csak halványan derengő világosság szűrődött be, amelyet vaksötétség váltott fel már olyankor, amidőn a kastély többi része még messze volt attól, hogy az áldott napfénynek búcsút mondjon. A tömlöc kopár falain láncok és béklyók rozsdásodtak; ezek borzalmas történeteket mesélhettek volna régebbi foglyokról, kiknek szökésétől kellett tartani. Az egyik bilincs vaskarimájában két korhadó csont lógott alá - alighanem egy emberi lábszár marad­ványai; úgy látszik, ennek a fogolynak az volt a sorsa, hogy itt pusztuljon a tömlöcben, és még a csontjai is bilincsben porladjanak el.
At one end of this ghastly apartment was a large fire-grate, over the top of which were stretched some transverse iron bars, half devoured with rust.A kísérteties helyiség végében nagy tűzhely terpeszkedett, tetején rostéllyal és rozsdás keresztvasakkal.
The whole appearance of the dungeon might have appalled a stouter heart than that of Isaac, who, nevertheless, was more composed under the imminent pressure of danger, than he had seemed to be while affected by terrors, of which the cause was as yet remote and contingent. The lovers of the chase say that the hare feels more agony during the pursuit of the greyhounds, than when she is struggling in their fangs. [27]A tömlöc borzalmas képe erősebb szívű embert is megrémített volna, de Izsák - meg kell mondani - most, a veszedelem közvetlen közelségében sokkal nyugodtabban viselkedett, mint korábban, amikor még távoli és megnevezhetetlen bajoktól rettegett. Vadászok mesélik, hogy a nyulat sokkal jobban gyötri a félelem, amíg a kopók kergetik, mint abban a percben, amikor már a fogaik közt vergődik.
And thus it is probable, that the Jews, by the very frequency of their fear on all occasions, had their minds in some degree prepared for every effort of tyranny which could be practised upon them; so that no aggression, when it had taken place, could bring with it that surprise which is the most disabling quality of terror. Neither was it the first time that Isaac had been placed in circumstances so dangerous. He had therefore experience to guide him, as well as hope, that he might again, as formerly, be delivered as a prey from the fowler. Above all, he had upon his side the unyielding obstinacy of his nation, and that unbending resolution, with which Israelites have been frequently known to submit to the uttermost evils which power and violence can inflict upon them, rather than gratify their oppressors by granting their demands.Alighanem a zsidók is annyi alkalommal és olyan gyakran voltak a félelem martalékai, hogy szinte felkészültek mindenfajta erőszakra, amellyel sorsuk lépten-nyomon fenyegette őket. Így aztán, ha csakugyan bekövetkezik a baj, nem éri őket teljesen készületlenül, és nem jár azzal a meglepetéssel, amely minden rémületben a legbénítóbb. Nem ez volt az első eset, hogy Izsák ilyen veszedelmes helyzetbe került. Voltak tapasztalatai, ame­lyekre támaszkodhatott. Remélte, hogy - miként a múltban is nemegyszer - most is kiszabadul a madarász tőréből. De erőt adott neki népének hajthatatlan makacssága is, az a szilárd elhatározás, hogy inkább elszenved minden kínzást, semhogy engedjen az erőszaknak, és teljesítse zsarnokai akaratát.
In this humour of passive resistance, and with his garment collected beneath him to keep his limbs from the wet pavement, Isaac sat in a corner of his dungeon, where his folded hands, his dishevelled hair and beard, his furred cloak and high cap, seen by the wiry and broken light, would have afforded a study for Rembrandt, had that celebrated painter existed at the period. The Jew remained, without altering his position, for nearly three hours, at the expiry of which steps were heard on the dungeon stair. The bolts screamed as they were withdrawn--the hinges creaked as the wicket opened, and Reginald Front-de-Boeuf, followed by the two Saracen slaves of the Templar, entered the prison.A passzív rezisztencia - a tűrő, tétlen ellenállás - e hangulatában üldögélt Izsák tömlöce egyik sarkában, köpenyét lábaira csavarva, hogy valahogy védekezzék a padló nyirkossága ellen. Összekulcsolt keze, zilált haja és szakálla, prémmel bélelt köpenye és magas süvege ebben a fakó, megtört világosságban egy Rembrandt-tanulmánynak is beillett volna - eltekintve attól, hogy ez a nagy festőművész csak évszázadokkal később jött a világra. Izsák majdnem három óra hosszat ült így, mozdulatlanul, amikor lépések zaját hallotta a tömlöcbe vezető lépcső felől. A keresztvasak megcsörrentek, amikor leemelték őket, az ajtó csikorgott, amint megfordult sarkaiban. Reginald Front-de-Boeuf lépett be a tömlöcbe, a templomos lovag két szerecsen rabszolgája kíséretében.
Front-de-Boeuf, a tall and strong man, whose life had been spent in public war or in private feuds and broils, and who had hesitated at no means of extending his feudal power, had features corresponding to his character, and which strongly expressed the fiercer and more malignant passions of the mind. The scars with which his visage was seamed, would, on features of a different cast, have excited the sympathy and veneration due to the marks of honourable valour; but, in the peculiar case of Front-de-Boeuf, they only added to the ferocity of his countenance, and to the dread which his presence inspired. This formidable baron was clad in a leathern doublet, fitted close to his body, which was frayed and soiled with the stains of his armour. He had no weapon, excepting a poniard at his belt, which served to counterbalance the weight of the bunch of rusty keys that hung at his right side.Front-de-Boeuf szálas, izmos ember volt - élete háborúkban és egyéni harcokban, csetepaték­ban telt el. Soha nem riadt vissza semmitől, hogy hatalmát és hűbéri birtokait növelje. Jellemét arca is elárulta, amelyen vad, sötét szenvedélyek tükröződtek. Sebhelyek és forradások lepték el, amelyek másféle arcokon rokonszenvet és megbecsülést keltettek volna, hiszen a vitézség tiszteletet érdemel. De Front-de-Boeuf sebei csak arra szolgáltak, hogy arckifejezése vadságát fokozzák, és rémületet keltsenek. A félelmes várúr szorosan testéhez simuló bőrujjast viselt, amely kopott és mocskos volt páncélja horzsolásától. Most nem volt nála fegyver, csak egy tőrt viselt övében; ez szinte ellensúlyozta a jobb oldalán függő rozsdás kulcscsomó terhét.
The black slaves who attended Front-de-Boeuf were stripped of their gorgeous apparel, and attired in jerkins and trowsers of coarse linen, their sleeves being tucked up above the elbow, like those of butchers when about to exercise their function in the slaughter-house. Each had in his hand a small pannier; and, when they entered the dungeon, they stopt at the door until Front-de-Boeuf himself carefully locked and double-locked it.A fekete rabszolgák, akik urukat kísérték, már levetették pompás öltözéküket; most durva vászonból készült nadrágot és zekét viseltek; a zeke ujjait könyök fölött feltűrték, mint a mészárosok, amikor a vágóhídon nekigyürkőznek a munkának. Mindegyiknek kis kosár volt a kezében, és amikor beléptek a tömlöcbe, megálltak az ajtónál; megvárták, amíg Front-de-Boeuf gondosan bezárja az ajtót, és kétszer is megfordítja a kulcsot a zárban.
Having taken this precaution, he advanced slowly up the apartment towards the Jew, upon whom he kept his eye fixed, as if he wished to paralyze him with his glance, as some animals are said to fascinate their prey. It seemed indeed as if the sullen and malignant eye of Front-de-Boeuf possessed some portion of that supposed power over his unfortunate prisoner. The Jew sat with his mouth agape, and his eyes fixed on the savage baron with such earnestness of terror, that his frame seemed literally to shrink together, and to diminish in size while encountering the fierce Norman's fixed and baleful gaze. The unhappy Isaac was deprived not only of the power of rising to make the obeisance which his terror dictated, but he could not even doff his cap, or utter any word of supplication; so strongly was he agitated by the conviction that tortures and death were impending over him.Az ijesztő elővigyázati intézkedés után a báró lassan elindult Izsák felé, szemét mereven rá­szegezve, mintha meg akarná bénítani tekintetével; azt mondják, vannak vadállatok, amelyek így kábítják el áldozatukat, mielőtt rávetik magukat. És csakugyan, mintha Front-de-Boeuf komor, vészjósló tekintetében meglett volna az a bűvös hatalom, amely így hat szerencsétlen áldozataira. Izsák szája kinyílt, és szeme olyan komolyan, olyan rémülten meredt a vad báróra, hogy alakja a szó szoros értelmében összezsugorodott, és pillanatról pillanatra kisebbé vált, amint farkasszemet nézett a szörnyű normannal. A szerencsétlen öregnek ahhoz sem volt ereje, hogy felálljon, és alázatosan meghajoljon, ahogy félelme sugallta, de még a süvegét se tudta megemelni. Egyetlen könyörgő szót sem tudott kipréselni ajkán, annyira hatalmába kerítette a félelem és az a meggyőződés, hogy szörnyű kínzás és halál vár rá.
On the other hand, the stately form of the Norman appeared to dilate in magnitude, like that of the eagle, which ruffles up its plumage when about to pounce on its defenceless prey.A normann hatalmas alakja most mintha még jobban megnőtt volna, mint a sas, amely felborzolja tollazatát, mielőtt lecsap védtelen zsákmányára.
He paused within three steps of the corner in which the unfortunate Jew had now, as it were, coiled himself up into the smallest possible space, and made a sign for one of the slaves to approach. The black satellite came forward accordingly, and, producing from his basket a large pair of scales and several weights, he laid them at the feet of Front-de-Boeuf, and again retired to the respectful distance, at which his companion had already taken his station.Megállt háromlépésnyire a saroktól, ahol az összekuporodott zsidó ült. Front-de-Boeuf intett az egyik szerecsen rabszolgának, hogy lépjen közelebb. A fekete csatlós elő is lépett, és kosa­rá­ból egy mérleget vett elő meg súlyokat. Mindezt lerakta gazdája lába elé, azután visszavonult tisztességtudó távolságra, társa mellé.
The motions of these men were slow and solemn, as if there impended over their souls some preconception of horror and of cruelty. Front-de-Boeuf himself opened the scene by thus addressing his ill-fated captive.Ezeknek az embereknek minden mozdulata olyan lassú és ünnepélyes volt, mintha valami borzalmas kegyetlenségre készülnének, amelyet már előre elhatároztak és kiterveztek. Elsőnek Front-de-Boeuf szólalt meg, és a következő kérdést intézte foglyához, mély és komor hangjával felverve az öblös, boltozatos pincetömlöcöt:
"Most accursed dog of an accursed race," he said, awaking with his deep and sullen voice the sullen echoes of his dungeon vault, "seest thou these scales?"- Látod ezt a mérleget, te zsidó, átkozott fajtád legátkozottabb kutyája?
The unhappy Jew returned a feeble affirmative.A zsidó alig észrevehetően bólintott.
"In these very scales shalt thou weigh me out," said the relentless Baron, "a thousand silver pounds, after the just measure and weight of the Tower of London."- Ezeken a serpenyőkön - folytatta a báró könyörtelenül - mérj le nekem ezer font ezüstöt, a londoni Tower26 igaz és pontos mértéke szerint.
"Holy Abraham!" returned the Jew, finding voice through the very extremity of his danger, "heard man ever such a demand?--Who ever heard, even in a minstrel's tale, of such a sum as a thousand pounds of silver?--What human sight was ever blessed with the vision of such a mass of treasure?--Not within the walls of York, ransack my house and that of all my tribe, wilt thou find the tithe of that huge sum of silver that thou speakest of."- Ábrahám atyám! - kiáltott fel a zsidó, mintha hirtelen visszanyerte volna hangját a végső veszély pillanatában. - Ki hallott még ilyen lehetetlen követelést? Hát egyáltalában hallott-e valaki, akár a regösök meséiben is, akkora összegről, mint ezer font ezüst? Hát van olyan emberi szem, amely abban a szerencsében részesült volna, hogy ilyen kincset megpillant­hasson? Egész York városában még a tizedrészét sem találod meg annak a rengeteg ezüstnek, amit követelsz. Ha nem hiszed, kutasd át a házamat és valamennyi hitsorsosomét!
"I am reasonable," answered Front-de-Boeuf, "and if silver be scant, I refuse not gold. At the rate of a mark of gold for each six pounds of silver, thou shalt free thy unbelieving carcass from such punishment as thy heart has never even conceived."- Én méltányos vagyok - felelte Front-de-Boeuf -, ha kevés az ezüst, aranyat is elfogadok. Hat font ezüstöt számítva egy márka aranyért, könnyűszerrel megmentheted ronda, hitetlen csontjaidat olyan kínoktól, amelyeket legrémesebb álmodban sem tudnál elképzelni.
"Have mercy on me, noble knight!" exclaimed Isaac; "I am old, and poor, and helpless. It were unworthy to triumph over me--It is a poor deed to crush a worm."- Irgalmazz, nemes lovag! - kiáltott fel Izsák. - Öreg vagyok, szegény és gyámoltalan. Nem méltó hozzád, hogy rajtam diadalmaskodj. Nem nagy dicsőség egy férget eltaposni.
"Old thou mayst be," replied the knight; "more shame to their folly who have suffered thee to grow grey in usury and knavery--Feeble thou mayst be, for when had a Jew either heart or hand--But rich it is well known thou art."- Az lehet, hogy öreg vagy - felelte a lovag. - Szégyelljék magukat a bolondok, akik eltűrték, hogy megőszülhess uzsorában és gazságban. Azt is elhiszem, hogy gyámolatlan vagy - mikor volt zsidóban bátorság és erő? De hogy szegény vagy, ne is próbáld velem elhitetni.
"I swear to you, noble knight," said the Jew "by all which I believe, and by all which we believe in common---"- Esküszöm, nemes lovag - hebegte Izsák -, esküszöm mindenre, amit hiszek... mindenre, amiben közösen hiszünk...
"Perjure not thyself," said the Norman, interrupting him, "and let not thine obstinacy seal thy doom, until thou hast seen and well considered the fate that awaits thee. Think not I speak to thee only to excite thy terror, and practise on the base cowardice thou hast derived from thy tribe. I swear to thee by that which thou dost NOT believe, by the gospel which our church teaches, and by the keys which are given her to bind and to loose, that my purpose is deep and peremptory. This dungeon is no place for trifling. Prisoners ten thousand times more distinguished than thou have died within these walls, and their fate hath never been known! But for thee is reserved a long and lingering death, to which theirs were luxury."- Ne merj hamisan esküdni! - vágott a szavába a normann. - Vigyázz, nehogy makacsságoddal megpecsételd sorsodat, még mielőtt meggondolnád, mi vár rád! Ne gondold, hogy azért beszélek így, mert örökölt gyávaságodra számítok, és meg akarlak félemlíteni. Esküszöm arra, amiben te nem hiszel, pogány kutya! Az evangéliumra, amelyet szentegyházunk tanít, és a kulcsokra, amelyek megadattak neki, hogy kössön és oldjon - esküszöm, hogy nem tréfálok! Elhatározásom megingathatatlan. Ez a börtön nem olyan hely, ahol játszadozni lehet. Nálad ezerszer különb és nevesebb foglyok haltak meg itt, e falak között, és sorsukról soha senki sem tudott meg semmit. Terád azonban olyan hosszú és kínos halál vár, hogy ahhoz képest az ő haláluk merő gyönyörűség volt.
He again made a signal for the slaves to approach, and spoke to them apart, in their own language; for he also had been in Palestine, where perhaps, he had learnt his lesson of cruelty. The Saracens produced from their baskets a quantity of charcoal, a pair of bellows, and a flask of oil. While the one struck a light with a flint and steel, the other disposed the charcoal in the large rusty grate which we have already mentioned, and exercised the bellows until the fuel came to a red glow.Megint intett a rabszolgáknak, hogy jöjjenek közelebb, azután az anyanyelvükön beszélt velük - mindegyikkel külön-külön; ő is járt Palesztinában, ahol sok mindent tanult, talán a kegyet­lenség módszereit is. A szerecsenek elővettek kosarukból néhány maroknyi faszenet, egy fújtatót és egy palack olajat. Egyikük kovával és acéllal tüzet csiholt, a másik szétteregette a faszenet a rozsdás rostélyon, amelyről már szó volt, és addig nyomkodta a fújtatót, amíg a szén vörös parázzsá nem vált.
"Seest thou, Isaac," said Front-de-Boeuf, "the range of iron bars above the glowing charcoal?-- [28] on that warm couch thou shalt lie, stripped of thy clothes as if thou wert to rest on a bed of down. One of these slaves shall maintain the fire beneath thee, while the other shall anoint thy wretched limbs with oil, lest the roast should burn.--Now, choose betwixt such a scorching bed and the payment of a thousand pounds of silver; for, by the head of my father, thou hast no other option."- Ide nézz, Izsák - mondta Front-de-Boeuf. - Látod azokat a vasrudakat az izzó faszén fölött? Ezen a meleg ágyon fogsz feküdni, ruhátlanul, mintha tollas ágyban pihennél. Az egyik rabszolga szítja majd a tüzet alattad, a másik meg olajjal kenegeti hitvány tagjaidat, nehogy a pecsenye odaégjen. Most pedig válassz gyorsan - mit akarsz: a perzselő ágyban feküdni, vagy ezer font ezüstöt fizetni? Mert, őseim nevére, más választásod nincsen!
"It is impossible," exclaimed the miserable Jew--"it is impossible that your purpose can be real! The good God of nature never made a heart capable of exercising such cruelty!"- Lehetetlen! - kiáltott fel a szerencsétlen öreg. - Lehetetlen, hogy igazán ez legyen a szándé­kod! A jó Isten, a természet ura, nem teremthet olyan kőszívet, amely erre a kegyetlenségre képes volna!
"Trust not to that, Isaac," said Front-de-Boeuf, "it were a fatal error. Dost thou think that I, who have seen a town sacked, in which thousands of my Christian countrymen perished by sword, by flood, and by fire, will blench from my purpose for the outcries or screams of one single wretched Jew?--or thinkest thou that these swarthy slaves, who have neither law, country, nor conscience, but their master's will--who use the poison, or the stake, or the poniard, or the cord, at his slightest wink--thinkest thou that THEY will have mercy, who do not even understand the language in which it is asked?--Be wise, old man; discharge thyself of a portion of thy superfluous wealth; repay to the hands of a Christian a part of what thou hast acquired by the usury thou hast practised on those of his religion. Thy cunning may soon swell out once more thy shrivelled purse, but neither leech nor medicine can restore thy scorched hide and flesh wert thou once stretched on these bars. Tell down thy ransom, I say, and rejoice that at such rate thou canst redeem thee from a dungeon, the secrets of which few have returned to tell. I waste no more words with thee--choose between thy dross and thy flesh and blood, and as thou choosest, so shall it be."- Ne bízzál ebben, Izsák - felelte a normann -, végzetes tévedés volna! Azt hiszed, hogy én, aki láttam, mikor kifosztottak egy várost, ahol keresztény honfitársaim ezrei pusztultak el kardtól, tűztől és víztől, majd visszariadok szándékomtól egyetlen nyomorult zsidó jaj­veszékelése vagy sikoltozása miatt? Vagy azt hiszed, hogy ezek a fekete rabszolgák, akik nem ismernek se tör­vényt, se hazát, se lelkiismeretet, hanem csak gazdájuk parancsát, és egyetlen intésére megöl­nek bárkit méreggel, bárddal, tőrrel vagy kötéllel - azt hiszed talán, hogy megkönyörülnek rajtad, holott nem is értik a nyelvet, amelyen könyörögsz? Legyen eszed, öreg! Mondj le bőséges vagyonod egy részéről! Fizesd vissza egy keresztény kezébe legalább egy kis hányadát annak, amit kiuzsorázott testvérein kerestél. Ravaszságoddal hamarosan újra megduzzasztod összelapult erszényedet - ez csak idő kérdése. De nincs olyan kenőcs vagy orvosság, amely helyrehozza lepörkölt húsodat és bőrödet, ha egyszer kinyújtóztattak ezeken a vasakon. Számláld le a váltságdíjat, azt mondom, és örülj, hogy ilyen áron kiválthatod magad egy tömlöcből, ahonnan nagyon kevés ember tért vissza a világba, hogy elmesélhesse titkait. Nem vesztegetek rád több szót - válassz a vackaid és a húsod-véred között. Ahogy választottál, úgy lesz.
"So may Abraham, Jacob, and all the fathers of our people assist me," said Isaac, "I cannot make the choice, because I have not the means of satisfying your exorbitant demand!"- Akkor hát Ábrahám, Izsák, Jákob és népem minden őse segítsen rajtam - felelte a zsidó. - Nem választhatok, mert nincs módomban teljesíteni minden képzeletet felülmúló követelé­sedet.
"Seize him and strip him, slaves," said the knight, "and let the fathers of his race assist him if they can."- Ragadjátok meg, és húzzátok le a ruháit - mondta a lovag a rabszolgáknak. - Akkor aztán segítsenek rajta az ősei, ha meg tudják tenni.
The assistants, taking their directions more from the Baron's eye and his hand than his tongue, once more stepped forward, laid hands on the unfortunate Isaac, plucked him up from the ground, and, holding him between them, waited the hard-hearted Baron's farther signal. The unhappy Jew eyed their countenances and that of Front-de-Boeuf, in hope of discovering some symptoms of relenting; but that of the Baron exhibited the same cold, half-sullen, half-sarcastic smile which had been the prelude to his cruelty; and the savage eyes of the Saracens, rolling gloomily under their dark brows, acquiring a yet more sinister expression by the whiteness of the circle which surrounds the pupil, evinced rather the secret pleasure which they expected from the approaching scene, than any reluctance to be its directors or agents. The Jew then looked at the glowing furnace, over which he was presently to be stretched, and seeing no chance of his tormentor's relenting, his resolution gave way.A két szerecsen inkább gazdája szeme villanásából értette meg a parancsot, semmint szavaiból. Újra előléptek, megragadták a szerencsétlen zsidót, felrántották a földről, és úgy fogták, a kemény szívű báró további jeladását lesve. Izsák előbb a szerecsenekre, majd a lovagra nézett, abban a reményben, hogy felfedezi valamelyik arcon a könyörület némi jelét. De a báró arcán ugyanaz a hideg, félig komor, félig gúnyos mosoly lebegett, mely a kegyetlen jelenet előjátéka volt; a szerecsenek vad szeme pedig ijesztően forgott sötét szemöldökük alatt, és a szembogarukat körülvevő fehér mezőben még ijesztőbbnek rémlett; ezekből a szemekből nem lehetett kiolvasni, hogy csak vonakodva teljesítik a parancsot - inkább azt, hogy örömüket lelik benne. Izsák a tüzes ágyra nézett, amelyre mindjárt lefektetik, és miután nem látott más kivezető utat, megadta magát.
"I will pay," he said, "the thousand pounds of silver--That is," he added, after a moment's pause, "I will pay it with the help of my brethren; for I must beg as a mendicant at the door of our synagogue ere I make up so unheard-of a sum.--When and where must it be delivered?"- Nem... nem... fizetek - mondta -, kifizetem az ezer font ezüstöt... illetve... - tette hozzá egy pillanatnyi gondolkodás után - remélem, hogy hittestvéreim segítségével ki tudom fizetni. Mert oda kell állnom zsinagógánk ajtajába, hogy összekolduljam azt a hallatlan összeget, amelyet kiróttál rám. Mikor és hol kell lefizetnem?
"Here," replied Front-de-Boeuf, "here it must be delivered--weighed it must be--weighed and told down on this very dungeon floor.--Thinkest thou I will part with thee until thy ransom is secure?"- Itt - felelte Front-de-Boeuf -, itt kell átadnod, pontosan lemérve és leszámolva ennek a töm­löcnek, a padlójára. Vagy azt hiszed, hogy eleresztelek, amíg a váltságdíj nincs a kezemben?
"And what is to be my surety," said the Jew, "that I shall be at liberty after this ransom is paid?"- És mi biztosít arról, hogy a váltságdíj megfizetése után szabad leszek?
"The word of a Norman noble, thou pawn-broking slave," answered Front-de-Boeuf; "the faith of a Norman nobleman, more pure than the gold and silver of thee and all thy tribe."- Egy normann nemes szava, te hitvány uzsorás! - felelte Front-de-Boeuf. - Egy normann nemes ígérete, amely tisztább, mint egész nemzetséged minden aranya és ezüstje.
"I crave pardon, noble lord," said Isaac timidly, "but wherefore should I rely wholly on the word of one who will trust nothing to mine?"- Bocsánatért esedezem, nemes lovag - mondta Izsák félénken -, de miért bízzam valakinek a szavában, aki egyáltalában nem bízik az enyémben?
"Because thou canst not help it, Jew," said the knight, sternly. "Wert thou now in thy treasure-chamber at York, and were I craving a loan of thy shekels, it would be thine to dictate the time of payment, and the pledge of security. This is MY treasure-chamber. Here I have thee at advantage, nor will I again deign to repeat the terms on which I grant thee liberty."- Hogy miért? Mert nincs más választásod, zsidó! - felelte a lovag szigorúan. - Ha most ott ülnél yorki kincseskamrádban, én meg kölcsönért könyörögnék neked, te szabnád meg a határidőt, a fizetési feltételeket meg azt is, hogy mi legyen a biztosíték. De most én diktálok. Ez itt az én kincseskamrám. Itt én vagyok előnyben, és még arra sem vagyok hajlandó, hogy megismételjem a feltételeimet.
The Jew groaned deeply.--Izsák nagyot nyögött.
"Grant me," he said, "at least with my own liberty, that of the companions with whom I travel. They scorned me as a Jew, yet they pitied my desolation, and because they tarried to aid me by the way, a share of my evil hath come upon them; moreover, they may contribute in some sort to my ransom."- Ha szabadon bocsátasz - mondta -, legalább tedd meg azt, hogy útitársaimat is elengedd velem együtt. Lenéztek ugyan, mert zsidó vagyok, de megszántak nyomorúságomban, és sorsom talán azért érte utol őket, mert miattam késlekedtek útközben. Meg aztán ők is hozzájárulnak talán valamivel a váltságdíjhoz, amit fizetnem kell.